Poór József: Nemzetköziesedés az emberi erőforrás menedzsmentben c. MTA Doktori értekezésről
|
|
- Borbála Hajdu
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Opponensi vélemény Poór József: Nemzetköziesedés az emberi erőforrás menedzsmentben c. MTA Doktori értekezésről Az opponensi vélemény rövid összegzése A jelölt, a magyar vezetéstudomány olyan fontos területén, mint az emberi erőforrás menedzsment (HRM) illetve annak nemzetközi változatában (IHRM) kiemelkedő, elméletileg és empirikusan megalapozott Akadémiai Doktori értekezést készített. Poór József életútja eltér a standard egyetemi oktatói-kutatói pályától. Több évtizeden keresztül vállalatvezetőként, pontosabban nemzetközi tanácsadó cégek vezetőjeként, ezt megelőzően és követően egyetemi oktatóként, különlegesen fontos szerepet játszott az akadémiai és üzleti közösségek között tudások közvetítésében. A tudás illetve a tanuló gazdaságban kiemelt jelentőségű tevékenységet, az un. tudás - bróker szerepét gyakorolta. Jelentős részben ennek tulajdonítható Poór József rendkívül a gazdag publikációs tevékenysége valamint a nagyszámú hazai és nemzetközi konferencia részvétele. Ezzel összefüggésben szeretném kiemelni a jelölt gazdag és sokrétű publikációs tevékenységét, hazai és nemzetközi konferenciákon való intenzív részvételét. (Magyar és idegen nyelven, különböző kategóriás (A, B, C, D, egyéb) folyóiratokban tanulmányt, valamint monográfiát, szakkönyvet, konferencia kiadványt, stb. több százat publikált A következőkben, a gazdag és mérhető teljesítményekben is jól azonosítható szakmai produktum általam kiemelendőnek tartott jelentős és önálló tudományos eredményeit szeretném bemutatni, továbbá néhány az értekezés érdemeit nem megkérdőjelező - kritikai észrevételemet ismertetni. Már bevezetőmben is jelezni szeretném azt, hogy Poór József, az emberi erőforrás gazdálkodás (HRM), különösen a nemzetközi erőforrás gazdálkodás (IHRM) területén végzett munkássága és a disszertáció tudományos eredményei alapján, a mű alkalmas nyilvános vitára és javaslom a szerző számára az MTA doktora címet. Témaválasztás, elméleti-módszertani alapok A témaválasztásról: A jelölt témaválasztásának, a globalizációnak az emberi erőforrás gazdálkodásra (a továbbiakban, HRM) gyakorolt hatásai tudományos igényű vizsgálatának aktualitása nem igényel külön bizonyítást. Ezzel összefüggésben kiemelendőnek tartom a globalizáció 19. századtól napjainkig kimutatható ciklusainak bemutatását ( oldalak). Ezzel összefüggésben talán nem ártott volna külön jelezni azt a radikális fordulatot, amelyet az egykori európai és ázsiai állam-szocialista országok, továbbá a latin-amerikai gazdaságok világgazdaságba történő belépésével a globális munkapiacon végbement. Konkrétan, melyek a következményei a nemzetközi emberi erőforrás gazdálkodás (a továbbiakban, IHRM) területén annak, hogy a globális munkapiacon versenyzők száma megkétszereződött. Freeman amerikai közgazdász által kimutatott és azt követően általánosan great doubling -nak nevezett jelenség hatásai ui. ma már nemcsak a feldolgozóiparban, hanem a rendkívül változatos tevékenységeket magában foglaló szolgáltatási szektorban is tapasztalhatók. A
2 2 munkapiac globalizálódásának kedvező és kedvezőtlen hatásait, az európai oktatási és kutatási térben saját területünkön is mindennapos tapasztalat. A disszertáció Bevezetés- cél és kutatási módszer c. részében, Poór József, következőképpen jellemzi az általa képviselt - véleményem szerint eredeti és kreatív meglátásokat generáló kutatási megközelítést - vagy Bourdieu terminusát használva, kutatói habitusát: Értekezésem nemcsak kutatásokkal és szakirodalmi szemezgetésekkel alátámasztott megállapításokat tartalmaz. Munkámban nagyon sok helyen idézem azokat a közvetlen megfigyeléseimet, tapasztalataimat, amelyeket egyetemi oktatóként, gyakorló tanácsadóként és trénerként a különböző szervezeteknél és vállalatoknál végzett gyakorlati munkáimból leszűrtem. (5.o.) A disszertáció felépítése, kiemelendő témák A mű, a következő öt fejezetet tartalmazza: 1. Nemzetköziesedés és globalizáció, 2. HR változó fogalma a világ különböző menedzsment régióiban, 3.Nemzetköziesedés az HRM-ben, 4. HR funkció átalakulása a nemzetközi cégek leányvállalatainál Magyarországon és Kelet Európában, 5. Összefoglalás eredmények és korlátok). A disszertáció egyes fejezeteinek tartalmával, tisztelt opponens társaim részletesen foglalkoznak, ezért a továbbiak elsősorban a mű tudományos gerincét jelentő előfeltevésekkel és azok tesztelésére kiválasztott vállalatok HRM gyakorlatát ismertető negyedik valamint a kutatómunka eredményeit és korlátait tárgyaló utolsó (ötödik) fejezetekkel foglalkozom. (1) A 2004-es, közel félszáz (42) külföldi cégnél végzett kutatás tapasztalatai (leírós statisztikai módszerek használata): A négy, különböző mintán (pl. magyar, több közép-kelet európai ország, olykor eltérő témákban) végzett empirikus kutatás tapasztalatai alapján tesztelt hét hipotézis közöl, a többség, a következő öt igaznak bizonyult: 1: A nemzetközi vállalatok leányvállalatainál az HR részlegek nem vesztették el autonómiájukat, helyette a felelősség megosztása tapasztalható az HR részleg és a vonalbeli vezetés viszonyában. 2: HR szakemberek feladatai-felelőssége gazdagodott, a hagyományos feladatok (pl. fizetésjuttatások, érdekegyeztetés) kiegészítette a kommunikáció. 3: A struktúraváltást követő életciklusokban csökken a külföldi kiküldöttek (expat) aránya és nő helyi, központhoz küldött magyar szakemberek (impat) aránya. 4: A központ befolyása a vezetői munkakörök esetében, az alacsonyabb munkakörökben a lokális HR szerepe meghatározó. 5: A külső szolgáltatások (kiszervezés) a nemzetközi cégek praxisában elsősorban a tréningés vezetésfejlesztés területét érinti, a tanácsadás területén még fejletlen.
3 3 Részben vagy egyáltalán nem igazolódott előfeltevések: 6: A szervezet fejlődésének ciklusai és az HR funkciók (pl. képzés-személyzetfejlesztés, erőforrás biztosítás) között kapcsolatok részben igazolódtak csak. 7: A szakszervezetek jelenléte, fontos szerepe hamisnak bizonyult. Csak néhány szektorban (pl. olajipar, gyógyszeripar) jellemző a nemzetközi vállalatok gyakorlatban. (2) A es vizsgálat ( pénzügyi- és gazdasági válság időszaka) a következő hét, közép-kelet-európai országra terjedt ki: Észtország, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Románia, Szlovákia és Szerbia. (matematikai-statisztikai módszerek használata) (199. o.): Konvergencia: 1: Főállású dolgozók száma nem csökken, szerződéses dolgozóktól megválnak a cégek. 2: Fluktuáció jelentős. 3: HR vezető beosztásaiban férfiak aránya jelentősebb. 4: HR döntések többségét (kivétel: munkaügyi kapcsolatok, HRMS/IT) a vonalbeli vezetés az HR-al konzultálva, vagy nélküle hozza meg. 5: Külső szolgáltatók igénybevétel a következő területeken jellemző: képzésszemélyzetfejlesztés és toborzás. Divergencia: 1: HR dolgozókra jutó létszám eltérő 2: HR funkció jelentősége eltérő. 3: Életkori struktúra jelentősen eltérő. 4: Sikert eredményező HR kompetenciák sorrendje eltérő. (Interpretáció/magyarázat hiányzik, a szerző által (200. o.) is említett hiányosság az intézményi környezet (pl. munkapiac) hatásai vizsgálatának elmulasztása valamint az egyes gazdaságok intézményei fejlődésében tapasztalható bejárt utak (path dependency) feltehetően fontos szerepet játszik a hasonló és eltérő intézményi minták kialakulásában és magyarázatában. (3) A külföldi tulajdon hatása: HR funkciók a válságban ( ) (Bulgária, Magyarország, Románia és Szlovákia) A vizsgált előfeltevések közül igaznak bizonyultak a következők: 1: A válságra adott válaszok nem egységek, 2: A kisebb létszámú cégek, kevésbé reagálnak elbocsátásokkal a válságra. Részben bizonyultak igaznak:
4 4 1: A vizsgálatban szereplő országok azonosan reagálnak a válságra, nem mutatható ki az ország-specifikus változók hatása- 2: Az előre tekintő vállatok másként értékelik a válság jellemzőit, mint reaktív cégek. (4) Külföldi tulajdon és a cafetéria rendszerek kapcsolata ( ) Minta (nem reprezentatív): 302 magyarországi cég, 67 % magyar és 33 % külföldi tulajdonban. A szerző, a IHRM fejlődésével összefüggésben a következő három trendet azonosította: 1. IHRM, kialakulása kezdetén, a külföldi kiküldöttek kérésével foglalkozott. 2. Napjainkban a külföldi kiküldöttekkel való foglalkozást felváltotta a nemzetközi cégek külföldi leányvállalatainál az inter-kulturális jellemzők kezelésének kérdése. 3. Az un. proaktív, jövő orientált cégek körében felértékelődik a vállalati felelősségvállalással (CSR) való törődés. Az értekezés eredményei és kritikai észrevételek A jelölt, a oldalakon részletesen felsorolja tudományos munkásságának hasznosságát bizonyító nagyszámú eredményeit. A több mint 10 pontban összegzett hasznosulási területek között gyakorlati, a vállalati döntéshozókat segítő javaslatok (pl. HR alkalmazások a közigazgatás területén, vállalati életciklus és a kompetencia kapcsolata, HR hatékonysági mutatók, praktikus-gyakorlati tudás szerepének kiemelt jelentősége stb.) mellett kiemelendő Poór József hozzájárulása az egyetemek tudás-bázisának fejlesztéséhez, továbbá az IHRM graduális, posztgraduális és doktori képzés színvonalának emelésére irányuló erőfeszítései. A szerző által, egyénileg és főleg szerzői kollektíva tagjaként publikált nagyszámú magyar és idegen nyelvű tankönyv már ma is, és feltehetően a jövőben is fontos szerepet játszik az emberi erőforrás gazdálkodás iránt érdeklődők körében a formális tudások színvonalas átadásában, fejlesztésében. Az értekezéssel kapcsolatos kritikai megjegyzéseim, nem kisebbítik Poór József HRM/IHRM területén végzett tevékenységének jelentőségét, talán segíthetik, a szerző által is felvázolt 5.4. Jövőbeni tervek ( o.) megvalósítását. Külön értékelendőnek tartom azt, hogy a szerző maga jelezte az általa végzett kutatások olyan korlátait ( o.), mint a minta nagyság (reprezentativitás hiánya), tulajdon aszimmetrikus jelenléte a vizsgált mintákban, intézményi környezet figyelembevételének elmulasztása. A felsorolt hiányosságok közül jelentőségénél fogva - egyedül az intézményi környezet hatásaitól való elvonatkoztatás (de-kontextualizálás) következményeivel foglalkozom, ui. ez az eljárás gyakran elbizonytalanítja az opponenst az eredmények és az azokból levont következtetések minősítésében. A munkaszervezeti modellek fejlődésével, az üzleti funkciók kiszervezésével stb. foglalkozó nemzetközi kutatások tapasztalatai alapján - a következőkre szeretném a jelölt figyelmét felhívni.
5 5 (a) Az üzleti funkciók 1980-as, főleg pedig az 1990-es évektől felgyorsult kiszervezése, országon belüli és országhatárokon átívelő áthelyezése (technológiai, szervezeti és vezetési innovációk eredményeképpen) az HRM területén is megfigyelhető. Az HRM és egyéb - funkciók kiszervezésében, áthelyezésében rendkívül fontos szerepet játszanak a cégek vezetési-szervezési gyakorlatának tradíciói, például a a bejárt úttól való függés (path dependency). Az egyik legérdekesebb, a Procter & Gamble és az Unilever HRM szolgáltatásainak kiszervezésének történetével foglalkozó, a vállalati esettanulmány módszer használatával készült elemzés a kiszervezés különböző fejlődési útjait különbözteti meg. A Gamble működésére,a vállalati funkciók fokozott centralizációja jellemző szemben az Unilever jelentős decentralizációjával. A P & G első lépésben belső közös szolgáltatások rendszerét hozta létre (Global Business Services GBS), ezzel szemben az Unilevernél, a kiszervezés és a vállalati szervezet átalakítása szinkronizált formában valósult meg. Ami az eredményt illeti: a Gamble esetében pozitívum: a kulcs kompetenciát megtartották. Ezzel szemben az Unilever, amely több éves késéssel (2006 vs. 2003) kezdeményezte a kiszervezést, több központi jelentőségű tevékenységét kiszervezte, ezzel kockáztatva a kulcs kompetenciák elvesztését. (Forrás: Gospel, H. Sako, M. (2010) The Unbundling of Corporate Functions: the Evolution of Shared Services and Ousourcing in Human Resource Managemen, Industrial and Corporate Change, Vol. 19, No 5,) Nyilvánvaló, a nemzetközi cégekre jellemző szervezeti-vezetési fejlődési pályák sajátosságai befolyásolják leányvállalataik HRM praxisát. (b) Mint gyakorló társadalomkutató, tisztában vagyok, a különböző felmérések mintáinak összeállítását kísérő nehézségekkel. Mindazonáltal szükséges törekedni olyan szervezeti felmérések tervezésére és összehasonlítására, amelyek hasonló elméleti módszertani megközelítésen, és hasonló szektorok/tevékenységek vizsgálatán alapulnak, ellenkező esetben az eredmények felhasználása és értékelése meglehetősen problematikus. Rendkívül óvatosan kell kezelni a különböző szektorokban regisztrált eredményeket. Például, a szolgáltatási szektorra jellemző annak rendkívüli heterogenitása. A munkavégzés és munkavállalói viselkedések más mintái jellemzik az tradicionális, rendszer valamint az un. tudás intenzív üzleti szolgáltatási (KIBS) szektorban dolgozókat. (Például, a zöldmezős gyorséttermi láncok, ázsiai és nyugat-európai vállalatainál dolgozók magas fluktuációja, Tézisek, 12.o.) amely tipikusan minden alacsony minőségű (Bad Jobs, Stonestep jobs) munkavégzésre jellemző, régóta ismert jelenség ennek kimutatás nem igényel újabb, leíró statisztikai elemzéseket is. (V.ö.: Kalleberg, A. L. (2011) Good Jobs, Bad Jobs: The Rise of Polarized and Precarious Employment Systems in the United States: 1970 s to 2000 s, New York: Russel Sage Foundation). Opponensi véleményemet összefoglalva, kritikai megjegyzéseim elsősorban az IHRM jövőbeni kutatási irányainak orientálására irányulnak. Tudományos teljesítménye alapján Poór József műve nyilvános vitára alkalmas és annak elfogadását javaslom. Makó Csaba Budapest, április 13.
A HR gyakorlatok alakulása - nemzetközi összehasonlítás fókuszban a közép-keleteurópai és hazai sajátosságokkal. Kovács Ildikó Éva Tanszéki mérnök
A HR gyakorlatok alakulása - nemzetközi összehasonlítás fókuszban a közép-keleteurópai és hazai sajátosságokkal Kovács Ildikó Éva Tanszéki mérnök VIII. NEMZETKÖZI TANÁCSADÓI KONFRERENCIA 2016. október
Más szektorok (múltik, hazai nagyvállalatok és KKV-ék) HR trendjei és a közszolgálati emberi erıforrás menedzsment 2010
Humán Szakemberek Országos Szövetsége Budapest, 2010. március 24. Más szektorok (múltik, hazai nagyvállalatok és KKV-ék) HR trendjei és a közszolgálati emberi erıforrás menedzsment 2010 Dr. Poór József
HR MENEDZSMENT TRENDEK ÉS TENDENCIÁK KÖZÉP KELET EURÓPÁBAN A CRANET ÉS CEEIRT KUTATÁS TÜKRÉBEN
HR MENEDZSMENT TRENDEK ÉS TENDENCIÁK KÖZÉP KELET EURÓPÁBAN A CRANET ÉS CEEIRT KUTATÁS TÜKRÉBEN 2004 2016 Karoliny Mártonné, PTE, KTK Szlávicz Ágnes, UNS, EF Nemanja Berber, UNS, EF Poór József, SZIE, CMC
Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK
Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK (I) A pénzügyi integráció hozadékai a világgazdaságban: Empirikus tapasztalatok, 1970 2002.................................... 13 (1)
SSO-K HELYE ÉS SZEREPE A JELEN GAZDASÁGI KÖRNYEZETBEN. Forgács Judit 2016 május 10
SSO-K HELYE ÉS SZEREPE A JELEN GAZDASÁGI KÖRNYEZETBEN Forgács Judit 2016 május 10 ÁTTEKINTÉS Miért támogatja a kormányzat az SSOk létrejöttét? Mi a célja vállalatnak a kiszervezéssel/sso létrehozásával?
Fentiek alapján javaslom az értekezés nyilvános vitára bocsátását és a Jelölt számára az MTA doktora fokozat odaítélését.
Opponensi vélemény Szerb László: Vállalkozások, vállalkozási elméletek, vállalkozások mérése és a Globális Vállalkozói és Fejlődési Index című MTA doktori értekezéséről Szerb László doktori értekezésének
Egyetemi HR rendszerek megújításának lehetıségei
Egyetemi HR rendszerek megújításának lehetıségei Dr. Endrei Dóra orvos-igazgató Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Dr. Saághy Andrea Pécsi Tudományegyetem Gazdasági Fıigazgatóság Közgazdasági Igazgatóság
OPPONENSI VÉLEMÉNY. Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről
OPPONENSI VÉLEMÉNY Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről A Debreceni Egyetem Társadalomtudományi Doktori Tanácsához benyújtott,
Szervezeti innovációk és tudás felhasználási minták összehasonlító vizsgálata: szektor- és ország különbségek (Elızetes kutatási eredmények)
Szervezeti innovációk és tudás felhasználási minták összehasonlító vizsgálata: szektor- és ország különbségek (Elızetes kutatási eredmények) Makó Csaba Szociológiai Kutatóintézet Magyar Tudományos Akadémia,
PROFESSZIONÁLIS OKTATÓI TEVÉKENYSÉG
PROFESSZIONÁLIS OKTATÓI TEVÉKENYSÉG KIVÁLÓSÁG PROFIL 2011. június A kiváló szervezetek elérik és fenntartják azt a teljesítményt, mely megfelel a partnereik elvárásainak. Ennek a célnak sikeres elérése
Pénzügy és számvitel
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügy és számvitel SZAK TAGOZAT Pénzügyi döntések üzleti szimulációs szoftver alkalmazásával angol nyelvű TANTÁRGY Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése: Pénzügyi döntések
Interdiszciplináris Doktori Iskola Politikatudomány Doktori Program. Képzési program. A képzés szakaszai
Interdiszciplináris Doktori Iskola Politikatudomány Doktori Program Képzési program A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A 2016 szeptemberében tanulmányaikat megkezdő doktoranduszoknak a képzés négy évében, 8
Összefoglalás a 2014-es TOP magyarországi tanácsadói felmérésről
Összefoglalás a 2014-es TOP magyarországi tanácsadói felmérésről VII. Országos Tanácsadói Konferencia Budapest, 2014. október 30. Dr. Poór József, CMC Iliás Anikó Csak a változás állandó. Schopenhauer
Oktatói önéletrajz Dr. Csutora Mária
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: - 1989 MKKE, Okleveles közgazda mezőgazdasági szakon Tudományos fokozatok, címek::
A pedagógiai kutatás metodológiai alapjai. Dr. Nyéki Lajos 2015
A pedagógiai kutatás metodológiai alapjai Dr. Nyéki Lajos 2015 A pedagógiai kutatás jellemző sajátosságai A pedagógiai kutatás célja a személyiség fejlődése, fejlesztése során érvényesülő törvényszerűségek,
Oktatói önéletrajz Dr. Csutora Mária
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: - 1989 MKKE, Okleveles közgazda mezőgazdasági szakon Tudományos fokozatok, címek::
Kultúraközi kommunikáció Az interkulturális menedzsment aspektusai
Falkné Bánó Klára Kultúraközi kommunikáció Az interkulturális menedzsment aspektusai Szerző: Falkné dr. Bánó Klára, 2008. ISBN 978-963-394-747-0 A kiadvány szerzői jogi védelem alatt áll, arról másolat
Szállodavállalatok irányítási eszközei. Master of Arts International Hotel (Companies) Management
1 Master of Arts International Hotel (Companies) Management 9. Szállodavállalatok emberi erőforrás gazdálkodás irányítása Cél, az emberi erőforrás gazdálkodás szállodavállalati szintű irányításának áttekintése
Ennek bizonyítása sok HR kutató empirikus vizsgálatokkal ellenőrzött modellfejlesztésének célja, értelme. megoldásai. Global/ regional.
A HR stratégiai szerepének alapja az az ígéret, miszerint a (jó) HR gyakorlatok a szervezeti teljesítmény javulását eredményezik A vállalati HR "jó" és "rossz" gyakorlatai Koncepcionális összefüggések
Munkahely, megélhetőségi tervek
Munkahely, megélhetőségi tervek Tartalom Szerbia/Vajdaság munkaerő-piaca A fiatalok munkaerő-piaci helyzete A magyar fiatalok továbbtanulással kapcsolatos meglátásai empirikus kutatás A magyar fiatalok
AZ MTA REGIONÁLIS TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG IRÁNYELVEI AZ AKADÉMIAI DOKTORI CÍM HABITUS VIZSGÁLATÁNÁL A TUDOMÁNYOS TELJESÍTMÉNY SZÁMBAVÉTELÉRE
TÉT XVII. évf. 2003 1 Konferencia beszámoló 221 AZ MTA REGIONÁLIS TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG IRÁNYELVEI AZ AKADÉMIAI DOKTORI CÍM HABITUS VIZSGÁLATÁNÁL A TUDOMÁNYOS TELJESÍTMÉNY SZÁMBAVÉTELÉRE A Bizottság tagjaihoz
A vállalkozások dinamikus képességének fejlesztése: a munkahelyi innovációk szerepének felértékelődése (A nemzetközi összehasonlítás perspektívája)
A vállalkozások dinamikus képességének fejlesztése: a munkahelyi innovációk szerepének felértékelődése (A nemzetközi összehasonlítás perspektívája) Makó Csaba Budapesti Gazdasági Főiskola Innováció: a
Nemzedékek találkozása. I. Regionális Tudományi Posztdoktori Konferencia
Szeged, 2010. április 15. Nemzedékek találkozása I. Regionális Tudományi Posztdoktori Konferencia Dr. Grosz András tudományos munkatárs Az előadás felépítése 1. Tanulmányok, munkahelyek 2. Kompetenciák,
Oktatói önéletrajz Szilas Roland Ferenc
adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Szervezeti Magatartás Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1998-2003 Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, Közgazdász, Vezetés és szervezés szakirány
SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK
SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT SZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA 2013 Figyelem!!! A szakdolgozat készítésére vonatkozó szabályokat a hallgatónak a témát kijelölő kari sajátosságok figyelembe
11. Globális Visszaélési Felmérés május
11. Globális Visszaélési Felmérés 2010. május A felmérés hátteréről Az Ernst & Young 11. alkalommal készített Globális Visszaélési Felmérés c. tanulmánya, a világ 36 országában több, mint 1400 vezérigazgató,
Dr. Bernek Ágnes intézetvezető főiskolai tanár Harsányi János Főiskola február 25.
OTKA ny. sz.: T 037995 Témavezető: Dr. Bernek Ágnes A téma megnevezése: A világgazdaság térbeli szerveződése, a globális és a lokális térbeli folyamatok összefüggései Kutatási hely: ELTE Regionális Földrajzi
A TANÁCSADÁSI MODELLEK GYAKORLATI ALKALMAZÁSÁNAK FŐBB SAJÁTOSSÁGAI
A TANÁCSADÁSI MODELLEK GYAKORLATI ALKALMAZÁSÁNAK FŐBB SAJÁTOSSÁGAI Józsa Imola Doktorjelölt Dr. Vinogradov Sergey PhD.Tanszékvezető Egyetemi docens SZENT ISTVÁN EGYETEM Gödöllő BUDAPESTI KERESKEDELMI ÉS
Tájékoztatás a 4- éves doktori tanulmányok komplex vizsgájáról: a jelentkezésre és a vizsga lebonyolítására vonatkozó információk
Tájékoztatás a 4- éves doktori tanulmányok komplex vizsgájáról: a jelentkezésre és a vizsga lebonyolítására vonatkozó információk Ezen tájékoztató dokumentum célja a komplex átvilágító vizsgára vonatkozó
KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés
KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016- 00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés Digitális Kormányzás és Digitális Állam Ludovika Kiemelt Kutatóműhely Dr. Nemeslaki András, műhelyvezető E-közszolgálati
Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán
Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának (a továbbiakban: Kar) Tanácsa a Karral oktatói és
Nemes Ferenc közleményjegyzéke Az adatok ig fel vannak töltve.
Nemes Ferenc közleményjegyzéke Az adatok 2012.08.17.-ig fel vannak töltve. 2011 1. Nemes Ferenc, Szlávicz Ágnes A vezetés szerepe a dolgozói elégedettség alakulásában VEZETÉSTUDOMÁNY 42:(9) pp. 2-14. (2011)
TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KUTATÁS, FEJLESZTÉS, INNOVÁCIÓ
7 TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK KUTATÁS, FEJLESZTÉS, INNOVÁCIÓ 2 kutatási területek // társadalomtudományok TARTALOM Kutatási területek a társadalomtudományok terén Kutatási témák napjainkból és az elmúlt évekből
Multinacionális cégek szerepe a HR-ben és a foglalkoztatásban a kelet-európai régióban
Multinacionális cégek szerepe a HR-ben és a foglalkoztatásban a kelet-európai régióban Farkas Ferenc - Karoliny Mártonné - Poór József 2011. Budapest Gödöllı 2012. november 20. Budapest Bevezetı gondolatok
Közép-Kelet-Európában az elmúlt 25 évben - mit mondanak a tények?
. Növekedés és fluktuációk Közép-Kelet-Európában az elmúlt 25 évben - mit mondanak a tények? Középeurópai Egyetem 2013. szeptember 18. Növekedés és fluktuációk Az előadás céljai Magyarország, illetve tágabban
Babes-Bolyai Egyetem. Összefoglaló jelentés. Vállalati innovációirányítási rendszer bevezetésére irányuló képzés a versenyképes cégekért 2016/06/06
Babes-Bolyai Egyetem Összefoglaló jelentés Vállalati innovációirányítási rendszer bevezetésére irányuló képzés a versenyképes cégekért 2016/06/06 Project N : 2015-1-HU01-KA202-13551 Összefoglaló jelentés
Interdiszciplináris Doktori Iskola
Interdiszciplináris Doktori Iskola PTE BTK Interdiszciplináris Doktori Iskola Európa és a magyarság a 18-20. században Doktori Program habilitációs kritériumai I. Publikációk 1. Két monográfia. (vagy 2.
Még lehet jelentkezni a Legjobb Munkahely Felmérésbe! A legnagyobb múltú elkötelezettségmérésben érdemes részt venni
News From Aon Médakapcsolatok: Hering Orsolya orsolya.hering@hewitt.com 06-20-978-5080 Azonnal közölhető Még lehet jelentkezni a Legjobb Munkahely Felmérésbe! A legnagyobb múltú elkötelezettségmérésben
módszertana Miben más és mivel foglalkozik a Mit tanultunk mikroökonómiából? és mivel foglalkozik a makroökonómia? Miért
A makroökonómia tárgya és módszertana Mit tanultunk mikroökonómiából? Miben más és mivel foglalkozik a makroökonómia? Miért van külön makroökonómia? A makroökonómia módszertana. Miért fontos a makroökonómia
FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA
FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA A FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZIESÍTÉSÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI MILYEN LESZ AZ EURÓPAI FELSŐOKTATÁS 2020 UTÁN? KITEKINTÉSSEL A KÖZÉP-EURÓPAI TÉRSÉGRE Budapest, 2019. június 5. A Tempus
Választható diplomadolgozati témák az Emberi erőforrás tanácsadó mesterszakon
Választható diplomadolgozati témák az Emberi erőforrás tanácsadó mesterszakon Dr. Vehrer Adél 1. Az idős emberek sajátosságai, helyzetük napjainkban; művelődési és felnőttképzési igényeik, lehetőségeik
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar 1.3 Intézet Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi
Áttekintés az emberi erőforrás menedzsmentről
1. előadás 1 Áttekintés az emberi erőforrás menedzsmentről A vállalati erőforrások 4 M modellje M1 money ( pénz) M2 man ( emberi erőforrások ) M3 manufacturing ( gyártási módszerek M4 market ( piac ) 2
TÁJÉKOZTATÓ AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS DIPLOMAMUNKÁJÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL
TÁJÉKOZTATÓ AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS DIPLOMAMUNKÁJÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL ~ ~ TÁJÉKOZTATÓ AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS DIPLOMAMUNKÁJÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL Az Osztatlan tanárképzés zárásaként Diplomamunkát kell
Munkaanyag ( )
Munkaanyag (2016.07.02.) Ki a Kutatótanár: A Kutatótanár az a köznevelési intézményben dolgozó pedagógus, aki munkaköri alapfeladatain túl a Kutatótanári besorolásának öt éves időtartama alatt olyan kutatási,
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTANI DOKTORI ISKOLA. KÉPZÉSI TERV (Érvényes: tanév I. félévétől, felmenő rendszerben)
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTANI DOKTORI ISKOLA KÉPZÉSI TERV (Érvényes: 2012-2013. tanév I. félévétől, felmenő rendszerben) Az SZTE Közgazdaságtani Doktori Iskolában a szervezett képzésben részt
Az EKKR és az MKKR: fejlesztési célkitűzések és eredmények. Műhelymunka Szak- és felnőttképzés 2014. június 17.
Az EKKR és az MKKR: fejlesztési célkitűzések és eredmények Műhelymunka Szak- és felnőttképzés 2014. június 17. Célok Mobilitás, versenyképesség LLL elősegítése A képzések és a munkaerőpiac nagyobb összhangja
Magyarország helyzetének változása a régiós versenyben
Magyarország helyzetének változása a régiós versenyben A Versenyképességi évkönyv 216 bemutatása Magyar versenyképesség régiós kitekintéssel c. workshop 216. március 29. Udvardi Attila Kutatásvezető GKI
TÁJÉKOZTATÁS A DOKTORI KÉPZÉSRŐL (a évről) Egyetemünkön működő doktori iskolák tudományágak szerinti felsorolása:
TÁJÉKOZTATÁS A DOKTORI KÉPZÉSRŐL (a 2012. évről) Egyetemünkön működő doktori iskolák tudományágak szerinti felsorolása: Építőmérnöki Kar Építőmérnöki és földtudományok Gépészmérnöki Kar Gépészeti tudományok
VÁLLALKOZÁS ÉS EMBERI ERŐFORRÁSOK INTÉZETI TANSZÉK SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK november
VÁLLALKOZÁS ÉS EMBERI ERŐFORRÁSOK INTÉZETI TANSZÉK SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK Emberi erőforrások: 2016. november 1. Toborzási és kiválasztási stratégiák, eljárások, módszerek elmélete és gyakorlata, a hatékonyság,
A földrajz szerepe a magyar gazdasági növekedésben
A földrajz szerepe a magyar gazdasági növekedésben Lengyel Imre Varga Attila A Magyar Regionális Tudományi Társaság XVI. Vándorgyűlése Kecskemét, 2018. október 19. Ha meg szeretnénk érteni a nemzeti növekedési
Dr. Gyöngyösy Zoltán Publikációk jegyzéke
Dr. Gyöngyösy Zoltán Publikációk jegyzéke 1. Az előrelátó, átfogó szemléletű terméktervezésről 1972. Budapest, vezetőképzés III. évf. 9. sz. 2. A terméktervezésről és szervezéséről a vállalatban 1972.
A Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskola képzési terve
A Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskola képzési terve A doktori iskola képzési programja magyar és angol nyelven is folyik. A doktori iskola a doktori iskolák kreditrendszerű tanulmányi szabályzatának
Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő. Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő 2/42
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK. Emberi erőforrások szak. GM/Vállalkozásszervező specializáció. GM/Team Academy specializáció
SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK Emberi erőforrások szak GM/Vállalkozásszervező specializáció GM/Team Academy specializáció 2017. április Emberi erőforrások szak TÉMA EEM 1 Emberi erőforrás menedzsment speciális
REGIONÁLIS INNOVÁCIÓ-POLITIKA
Dőry Tibor REGIONÁLIS INNOVÁCIÓ-POLITIKA KIHÍVÁSOK AZ EURÓPAI UNIÓBAN ÉS MAGYARORSZÁGON DIALÓG CAMPUS KIADÓ Budapest-Pécs Tartalomj egy zék Ábrajegyzék 9 Táblázatok jegyzéke 10 Keretes írások jegyzéke
HR oktatás a Corvinuson
HR oktatás a Corvinuson Primecz Henriett Szervezeti Magatartás Tanszék Vezetéstudományi Intézet 1093 Budapest, Fıvám tér 8.; 1828 Budapest, Pf. 489. Tel.: (1)4825377, (1)4825263; fax: (1)4825118 Internet:
7 ~ idegen nyelven: 9
Fekete: kitöltése mindenki számára kötelező Piros: kitöltése a társadalomtudomány számára kötelező, másoknak opcionális Kék: kitöltése a matematika és természettudományok, valamint az élettudományok számára
6. Vezetéstudományi Konferencia Menedzsment kihívások Taylor után 105 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2016. január 13.)
6. Vezetéstudományi Konferencia Menedzsment kihívások Taylor után 105 évvel 1. KÖRLEVÉL (2016. január 13.) Tisztelt Kollégák! 2011-ben hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg Szegeden az 1. Vezetéstudományi
CÉGDIAGNOSZTIKA tanulmány Cégdiagnosztika tanulmány. innováció-menedzsment felmérés folyamata.
CÉGDIAGNOSZTIKA tanulmány innovációmenedzsment IMP 3 rove innovációmenedzsment munkafolyamata 1. Felmérés, átvilágítás, kezdeti értékelés az AT Kearney ( és Fraunhofer inst. által kidolgozott EU standard
ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET
TANTÁRGYI PROGRAM ÉS ÜTEMTERV 2011/2012. tanév II. félév A TANTÁRGY Kódja: NBP_AD102G3 Megnevezése: Emberi erőforrás menedzsment Szak: Sportszervező II. évfolyam Heti tanóra: 2 A tantárgy kreditértéke:
Munkakörtervezés és -értékelés
Munkakörtervezés és Emberierőforrás-menedzsment Dr. Finna Henrietta egyetemi adjunktus Dr. Finna Henrietta: Atipikus foglalkoztatás Munkakör-áttervezés A munkakörtervezés egy olyan folyamat, amelyben egy
Nemzetközi gazdálkodás szak
A szak megnevezése: Nemzetközi gazdálkodás szak A specializációt gondozó oktatási szervezeti egységek megnevezése: Nemzetközi Gazdálkodás Intézet Társadalomtudományi Intézet Világgazdaság és Nemzetközi
Hogyan segíthet egy tanácsadó egy költséghatékony IT kialakításában?
Hogyan segíthet egy tanácsadó egy költséghatékony IT kialakításában? Kórász Tamás igazgató, KPMG Tanácsadó Kft. 2013.11.12. Tartalom 1. Mit vár el egy KKV-vezető az informatikától? 2. A buzzword felhő
A felsőoktatási lifelong learning társadalmi és gazdasági haszna: kutatás fejlesztés innováció
A felsőoktatási lifelong learning társadalmi és gazdasági haszna: kutatás fejlesztés innováció Benke Magdolna Egyetemisták a tanuló közösségekért. Gondolatok a Téli Népművelési Gyakorlatok tanulságairól.
Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszere
Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszere Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiaiszakmai ellenőrzés rendszere A tanfelügyeleti fejlesztések helye a TÁMOP-3.1.8
Horváth Krisztina Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola, III. évfolyam
Menedzsment technikák hatása a tudásintenzív és nem tudásintenzív vállalatok produktivitására: magyar kis- és középvállalatok esete Horváth Krisztina Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális
VÁLLALKOZÁS ÉS EMBERI ERŐFORRÁSOK INTÉZETI TANSZÉK SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK. 2015. május
VÁLLALKOZÁS ÉS EMBERI ERŐFORRÁSOK INTÉZETI TANSZÉK SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK Emberi erőforrások: 2015. május 1. Toborzási és kiválasztási stratégiák, eljárások, módszerek elmélete és gyakorlata, a hatékonyság,
CÉGBEMUTATÓ. Emberközpontú üzleti megoldások.
CÉGBEMUTATÓ Emberközpontú üzleti megoldások. A Viapan Group tíz üzletágával Magyarország meghatározó humánerőforrás-szolgáltatója. Cégcsoportunk komplex és egyedülállóan innovatív szolgáltatás nyújt, amelynek
Opponensi vélemény. Miért is tartom fontosnak a jelölt témaválasztását? A felvetett kérdéssel kapcsolatban a következő válaszokat tudom megfogalmazni:
Opponensi vélemény Görög Mihály A szervezetek projektvezetési felkészültségének értékelése és fejlesztésének a lehetősége című akadémiai doktori értekezéséről A 183 oldalas értekezés hét fejezetben tárgyalja
Hogyan valósítható meg mindez a közszférában?
Lifegarden Alkossunk egy olyan munkahelyi világot, amihez az emberek tartozni akarnak Hogyan valósítható meg mindez a közszférában? A XXI. Század: munkahelyi légkör Stressz, kiégés, teljesítményproblémák,
E-Learninga menedzsmentben és a szervezeti tudás megújításában empirikus vizsgálatok tükrében
E-Learninga menedzsmentben és a szervezeti tudás megújításában empirikus vizsgálatok tükrében Prof. Dr. Poór József, egyetemi tanár Dr. Szalay Zsigmond, egyetemi docens Pető István, adjunktus Zsigri Ferenc,
5. Vezetéstudományi Konferencia Szervezetek és vezetés Taylor után 104 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2015. január 13.)
5. Vezetéstudományi Konferencia Szervezetek és vezetés Taylor után 104 évvel 1. KÖRLEVÉL (2015. január 13.) Tisztelt Kollégák! 2011. május 27-én hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg Szegeden az 1.
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. 2007-2009 Nyugat-Magyarországi Egyetem Széchenyi István Doktori Iskola Közgazdaságtudományok Doktora
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Személyes adatok Név : Dr Gősi Zsuzsanna PhD Születési név: Gősi Zsuzsanna Cím : 1212 Budapest, Kolozsvári u. 38. Születési hely, idő : Csorna, 1971. 03. 19 Mobil : 06-20-381-29-86 Email:
HR Hatékonyság Audit
HR Hatékonyság Audit HR Hatékonyság Audit mi ez és miért van erre szükségünk? A felsővezetés még mindig bizonytalan az emberi tőkébe történő befektetések megtérülésével kapcsolatban, ismétlődő igény részükről,
Dr. Szalkai Zsuzsanna egyetemi docens Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék tavasz
Menedzsment és Vállalatgazdaságtan kurzus a Doktori képzésben Marketingmenedzsment 2. előadás Ipari marketing Az Industrial Marketing and Purchasing (IMP) Group kutatásainak tükrében Dr. Szalkai Zsuzsanna
2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával
Lean HR Est 2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem 1093 Budapest, Fővám tér 8., III. előadó Időpont:
Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után
Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822
Kínai gazdaság tartós sikertörténet. Bánhidi Ferenc Konfuciusz Intézet 2008 március 25
Kínai gazdaság tartós sikertörténet Bánhidi Ferenc Konfuciusz Intézet 2008 március 25 Főbb témák Az elmúlt harminc év növekedésének tényezői Intézményi reformok és hatásaik Gazdasági fejlődési trendek
A vállalati hitelezés továbbra is a banki üzletág központi területe marad a régióban; a jövőben fokozatos fellendülés várható
S A J TÓ KÖZ L E M É N Y L o n d o n, 2 0 1 6. m á j u s 1 2. Közép-kelet-európai stratégiai elemzés: Banki tevékenység a közép- és kelet-európai régióban a fenntartható növekedés és az innováció támogatása
Településhálózati kapcsolatrendszerek
Nemzedékek találkozása I. Regionális Tudományi Posztdoktori Konferencia Szeged, 2010. április 15. Településhálózati kapcsolatrendszerek BARÁTH GABRIELLA, PhD tudományos munkatárs MTA RKK NYUTI Közép-dunántúli
A Világgazdasági Fórum globális versenyképességi indexe 2014-2015
A Világgazdasági Fórum globális versenyképességi indexe 2014-2015 Sajtóközlemény Készítette: Kopint-Tárki Budapest, 2014 www.kopint-tarki.hu A Világgazdasági Fórum (WEF) globális versenyképességi indexe
SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK. Emberi erőforrások szak. GM/Vállalkozásszervező specializáció. GM/Team Academy specializáció
SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK Emberi erőforrások szak GM/Vállalkozásszervező specializáció GM/Team Academy specializáció 2019. április Emberi erőforrások szak TÉMA EEM 1 Emberi erőforrás menedzsment speciális
Szabadpiac és Protekcionizmus
Szabadpiac és Protekcionizmus KONFERENCIA PROGRAM Budapesti Corvinus Egyetem III. előadó 2008. március 13. antars Program Délelőtti szekció (angol nyelvű) Vita az ipar- és piacvédelemről, illetve a szabadpiac
Regionális egyenlőtlenségek: szakadatlan polarizálódás, vagy?
A magyar ugaron a XXI. században Regionális egyenlőtlenségek: szakadatlan polarizálódás, vagy? Kiss János Péter Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar, Regionális Tudományi Tanszék bacsnyir@vipmail.hu
A XXI. század módszerei a könyvvizsgálók oktatásában avagy a digitális kompetenciák és digitális tanulás fejlesztése
XXV. ORSZÁGOS KÖNYVVIZSGÁLÓI KONFERENCIA 2017. SZEPTEMBER 7-8. A XXI. század módszerei a könyvvizsgálók oktatásában avagy a digitális kompetenciák és digitális tanulás fejlesztése Madarasiné Dr. Szirmai
Képzés > Hatékonyság > Versenyelőny!
Képzés > Hatékonyság > Versenyelőny! Avagy mit, hogyan és miből képezzünk, hogy a 21. század kihívásai közepette is megőrizzük versenyképességünket A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szak- és Felnőttképzési Igazgatósága
Jobb vezetők, jobb világ azaz : mire jó az élethosszig tartó tanulás, ezen belül a coaching?
Jobb vezetők, jobb világ azaz : mire jó az élethosszig tartó tanulás, ezen belül a coaching? "Coaching az innováció szolgálatában" szakmai konferencia HSZOSZ - MTA - ZSKF Budapest, 2013. április 17. (ISBN:
Interdiszciplináris Doktori Iskola. A Kárpát-medence és a szomszédos birodalmak között Doktori Program. Képzési program
Interdiszciplináris Doktori Iskola A Kárpát-medence és a szomszédos birodalmak 900 1800 között Doktori Program Képzési program A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A 2016 szeptemberében tanulmányaikat megkezdő
Oktatói önéletrajz Incze Emma
adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Stratégia Tanszék Karrier fokú végzettségek: 1993-1997 Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár, Románia, Pénzügy - Biztosítások 1999-2004 Budapesti Corvinus
Felsőoktatás-politikai célok és elvárások. Veszprém, 2010.
Felsőoktatás-politikai célok és elvárások Veszprém, 2010. Fejlesztés irányai az utóbbi években Kihívások globális, de különösen Európát érintő változások társadalmi váltást követő hazai átalakulások Dokumentumok
Dr. Csanády László: Az ioncsatorna-enzim határmezsgye: egyedi CFTR és TRPM2 csatornák szerkezete, működése c. MTA doktori értekezésének bírálata
Dr. Csanády László: Az ioncsatorna-enzim határmezsgye: egyedi CFTR és TRPM2 csatornák szerkezete, működése c. MTA doktori értekezésének bírálata Ezúton is köszönöm a lehetőséget és a megtiszteltetést,
Vállalati versenyképesség és állami költségvetés
Vállalati versenyképesség és állami költségvetés Chikán Attila Czakó Erzsébet BCE GTK Versenyképesség Kutató Központ Budapest, 2014. szeptember 30. 2 Gondolatmenet 1. A Versenyképesség Kutató Központról
MÓDSZERTANI KITÉRŐ Fogalmi tisztázás, megfigyelés, mérés
16. SLIDE MÓDSZERTANI KITÉRŐ Fogalmi tisztázás, megfigyelés, mérés Háttéranyag: Kornai János Gondolatok a kapitalizmusról (Budapest: Akadémiai Kiadó, 2011) 2. tanulmány, 91-108 old. Az input- es outputkészletek
Kiszorítás idősek és fiatalok között? Empirikus eredmények EU aggregált adatok alapján
Empirikus eredmények EU aggregált adatok alapján MTA Közgazdaságtudományi Intézet, CEU Középeurópai Egyetem How could Hungary increase labour force participation? - záró konferencia, 2008 június 19. Hotel
Gazdálkodószervezetek kockázatkezelési gyakorlata Magyarországon 2014.
Gazdálkodószervezetek kockázatkezelési gyakorlata Magyarországon 2014. Aon felmérés összefoglaló eredményei Előadó: Rendesi János ügyfélkapcsolati igazgató e: janos.rendesi@aon.hu Aon Risk Solutions 1
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar KREATÍV IPARI SZAKEMBER szakirányú továbbképzési szak 1 Napjainkban a vállalatok, vállalkozások, illetve a munkaerőpiac részéről egyre jelentősebb igény mutatkozik
Szakdolgozati szeminárium
Szakdolgozati szeminárium Borbély Tibor Bors munkaügyi kutató 2007. 06. 09. szakdolgozati szeminárium 1 Szakdolgozat készítése- a cél 30-tól (felsőfokú szakképzés) kb. 300 oldalig (M, PhD) terjed géppel
"A felelős egyetem módszertani aspektusai" Április 21. Budapest, MellearN konferencia
"A felelős egyetem módszertani aspektusai" 2017. Április 21. Budapest, MellearN konferencia Képzési és kimeneti követelmények (16/2016 EMMI) Illeszkedés az Európai Uniós irányelvekhez: kompetenciák tudás
Munkahely, megélhetőségi tervek. Szlávity Ágnes. MTT, Szabadka, 2006. február 22.
Munkahely, megélhetőségi tervek Szlávity Ágnes MTT, Szabadka, 2006. február 22. Tartalom Vajdaság munkaerő-piacának bemutatása A fiatalok munkaerő-piaci helyzete A magyar fiatalok továbbtanulással kapcsolatos