Egészséggondozás egy német vállalatnál
|
|
- Ákos Szekeres
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGY 3.2 Egészséggondozás egy német vállalatnál Tárgyszavak: foglalkozás-egészségügy; szolgáltatás; egészséggondozás; munkahelyi légkör; rugalmas munkaidő; távmunka. Ép testben ép lélek a régi közmondás ma is érvényes. A munkában kiemelkedő teljesítmény csak egészséges, jó fizikai és mentális állapotban lévő dolgozóktól várható el. Ha a vállalatok a jövőben is eredményesen szeretnének működni, több gondot kell fordítaniuk legértékesebb bár mérlegükben nem szereplő tőkéjükre: dolgozóik egészségi állapotára áprilisában ezt a gondolatot szem előtt tartva nyílt meg Észak- Rajna Vesztfáliában a Phoenix-Contact cég egészségügyi központja, amely része a cég több Európai Uniós elismerést elnyert foglalkozásegészségügyi koncepciójának. Munka és magánélet egyensúlya Napjainkban a sajtóban és a televízióban sok szó esik a lakosság egészségéről. A német vállalatok ennek ellenére ma még nem sokat tesznek dolgozóik egészségének megőrzéséért és javításáért. A humánerőforrás-osztályok egyik legfontosabb feladata, hogy tervet készítsenek arról, hogyan hangolható össze a dolgozók munkája és magánélete. Gondoskodniuk kell az alkalmazottak munkájának, egészségének és személyes törekvéseinek egyensúlyáról. Sok nyomós érv indokolja a munka és a magánélet egyensúlyát biztosító modellek (Work-Life- Balance) kidolgozását. A német lakosság egyre öregszik. Minél idősebb az ember, annál nagyobb annak a veszélye, hogy megbetegszik, vagy fizikai és szellemi képességei csökkennek. Ezt a munkáltatók is észlelik, mert gyengül alkalmazottaik munkabírása, és gyakrabban mennek betegállományba.
2 Mindez a munkaadónak sok pénzébe kerül. Ezért szükséges, hogy a vállalatok a hagyományos üzemorvosi ellátáson túlmenően más intézkedéseket is hozzanak dolgozóik egészsége érdekében. A dolgozók egyéni szükségletei egymástól nagyon különbözhetnek. A legtöbb felnőtt ember életét három dolog tölti ki: a munka, a család és a szabadidős tevékenységek. Egy ember magánéletének körülményei mindig jelentősen befolyásolják munkahelyi teljesítményét. Amikor munkahelyére belép, munkaerejével együtt gondjait és vágyait is magával hozza. A munkáltató felelőssége Ha egy vállalat semmit sem tesz azért, hogy összhangba hozza dolgozói munkahelyi és magánérdekeit, akkor elégtelen teljesítményük miatt anyagi veszteség, motivációjuk csökkenése miatt pedig erkölcsi kár éri. Ezért egy korszerű vállalatnak olyan munkaidőmodelleket kell kialakítania, amelyek révén nő a dolgozók teljesítőképessége, ugyanakkor azonban magánügyeik megoldására is mód nyílik. A magasan képzett munkavállalók a vállalat kulcsemberei követelményeket támasztanak munkaadójukkal szemben. Képességeiket akkor tudják teljességgel kifejteni, ha ígéretes fejlődési, előmeneteli lehetőséget, nagy önállóságot, változatos munkát kapnak, és személyes szükségleteiket is ki tudják elégíteni. Értékes munkatársak megszerzéséhez és megtartásához a vállalatnak hatékony munka magánélet stratégiával kell rendelkeznie. Amint véget ér Nyugat-Európában a gazdasági pangás, újból meg fog élénkülni a munkaerőpiac. Ekkor a vonzó munkahelyet meghatározó tényezők között szerepelni fog a munka és a magánélet egyensúlyának biztosítása. A humán erőforrás osztályoknak azért kell már ma koncepciókat kidolgozniuk, hogy holnap eredményesek legyenek. A munka és a magánélet egyensúlyának megteremtésében mindazok az intézkedések közrejátszanak, amelyek javítják a dolgozók fizikai és lelkiállapotát, és végső soron elősegítik teljesítményük növelését. Ezek mind a vállalat, mind a dolgozó számára előnyösek, tehát velük mindkét fél nyer. A következőkben bemutatjuk egy olyan vállalat foglalkozásegészségügyi koncepcióját, amelynek az Európai Unió 650 benyújtott innovációs javaslat közül a 70 ezer eurós első díjat ítélte.
3 Komplex foglalkozás-egészségügyi rendszer A Phoenix Contact cég vállalati kultúrájához tartozik, hogy bízik dolgozóiban, és elősegíti céljaik elérését. A dolgozók továbbképzésén nem csupán a klasszikus szakmai és személyiségfejlesztő tanfolyamokat, valamint a coachingot értik, hanem az egészségük érdekében hozott intézkedéseket is. Ezek három területre összpontosulnak: sporttevékenységek szervezésére, a stressz leküzdésének oktatására és táplálkozási tanácsadásra. Optimális foglalkozás-egészségügyi rendszer bevezetéséhez és fenntartásához komoly anyagi eszközökre van szükség. Nehéz gazdasági helyzetben olyan intelligens megoldásokat kell találni, amelyek a humán erőforrás osztály költségeit csak kis mértékben növelik. Ezért lépett szövetségre a cég az egészségpénztárakkal. Ez utóbbiak érdekeltek a betegségek megelőzésében, ami a betegek költséges gyógykezelésénél lényegesen kevesebbe kerül. Így a humán erőforrás osztály irányításával az üzemorvosi szolgálat és az egészségpénztárak közösen dolgozták ki a cég foglalkozás-egészségügyi rendszerét. Az egészségpénztárak a költségek nagy részét magukra is vállalták. Ezután a szervezők kiválasztottak egy egészségügyi szolgáltatót az egészségmegőrző intézkedések végrehajtására. A választás egy állami fürdőre esett, amelyet tekintettel jelenlegi alacsony kihasználtságára a terv nagyon érdekelt, és amely kellő szakmai tapasztalattal is rendelkezett. Az állami fürdő a vállalat közelében sporttelepet létesített, ahol műszaki eszközöket és oktatókat bocsátott rendelkezésre (1. ábra). A sporttelep a következő szolgáltatásokat nyújtja: Kondíciófelmérés. Egyénre szabott, betegségmegelőző fitnesztréning (szív- és keringési rendszer edzése, hát edzése, vízi torna (Acqua step tréning), úszás, masszázs). Lazítás autogén tréning segítségével. Táplálkozási tanácsadás. A dolgozók bevonása A foglalkozás-egészségügyi rendszer sikeres megteremtéséhez elengedhetetlenül szükséges a szolgáltatások várható igénybevevőinek
4 megkeresése. Ezért felmérték az igényt kérdőíven, amelyben szerepelt a felkínálni szándékozott fitnesz-szolgáltatások leírása. foglakozásegészségügyi rendszer szívbarát tréning betegségmegelőző tréning munkavállalók a stressz leküzdése beilleszkedés, rehabilitáció egészségpénztárak egészségügyi szolgáltatók 1. ábra Az intézmények együttműködése A kapott nagyszámú válasz megmutatta, milyen nagy érdeklődést tanúsítanak a dolgozók az új foglalkozás-egészségügyi rendszer iránt. A dolgozóknak több mint egyharmada kívánt részt venni a foglalkozásokon. 50%-uk a tornát, 30%-uk a lazító gyakorlatokat, 20%-uk pedig a táplálkozási tanácsadást tartotta a legfontosabbnak. A dolgozók válaszaiból az is kiderült, hogy hetente egy vagy két alkalommal szeretnének tréningezni, és ehhez havi euró befizetésével még anyagilag is hajlandók lennének hozzájárulni. Ezzel, valamint az egészségpénztárak hozzájárulásával a vállalat számára a munkaegészségügyi rendszer megszervezése nullszaldóssá vált. Rugalmas munkaidő A munkaidőmodelleket rugalmasan kell kialakítani, hogy a vállalat gyorsan és hatékonyan tudjon reagálni a piac igényeire. A modelleknek ugyanakkor azt is lehetővé kell tenniük, hogy a munkavállalók elintézhessék magánügyeiket, és megszervezhessék szabadidejüket.
5 Optimális modellt nem mindig sikerül kialakítani, ezért pragmatikus megoldásokra van szükség. Ez azt jelenti, hogy jobb valamit 80%-osan megoldani, mint 100%-osan nem megoldani. Amint erről már szó esett, a legtehetségesebb kulcsemberek nagy szabadságot és önállóságot igényelnek a munkában. Ezért a munkaidőmodellekben széles napi munkaidőkeretet kell meghatározni, kötelezően előírt törzsidők és szünetek nélkül. Így a dolgozónak módjában áll, hogy a munkától függően munkaerejét optimálisan használja ki. A konkrét esetben az alkalmazottak többsége az 1. sz. keretmunkaidőben dolgozik. Ez reggel 6 órától este 20 óráig tart, ezen a 14 órán belül a munkaidő szabadon megválasztható. A 2. sz. keretmunkaidő 12 órakor kezdődik és 22 órakor ér véget. Ebben főleg olyan alkalmazottak dolgoznak, akik a közép-európaitól eltérő időzónában élő partnerekkel állnak munkakapcsolatban. Minden munkavállaló munkaidőszámláján ±70 munkaóra többlet, ill. tartozás szerepelhet, de rendkívüli esetekben ez ±140 munkaóra is lehet. A legtehetségesebbek, a kulcsemberek 40 órás munkahetet is választhatnak a 35 órás munkahét alternatívájaként (2. ábra). Ha pl. egy dolgozó, aki egy nagyszabású feladaton dolgozik, nagyobb munkaidőszámlát szeretne magának, ezt az év elején bejelentheti felettesének. Ha a munka megengedi, akkor évente 210 órát is megtakaríthat, amelyet felhasználhat pl. vakációjának meghosszabbítására, vagy házának építésére óra keretfeltételek: 1.sz. keretmunkaidő óra óra 2.sz. keretmunkaidő óra nincs törzsidő nincsenek kötelező szünetek a csúszóidőszámla ±70 (140) óra vagy évi munkaidőszámla óra 2. ábra Munkaidőmodellek
6 Részmunkaidő és a munka megosztása (Job Sharing) Annak érdekében, hogy a dolgozók elég szabad idővel rendelkezzenek ahhoz, hogy magánügyeiket a hivatali munkával összeegyeztethessék, lehetőséget kapnak arra, hogy részmunkaidőben dolgozzanak, és munkakörüket egy másik részmunkaidős dolgozóval megosszák. Ennek fontos előfeltétele, hogy az ügyfelek és az üzleti partnerek igényei emiatt nem szenvedhetnek csorbát, és a munkahelyet egy másik részmunkaidős személlyel közösen kell használni. A munka megosztásának egyik módja, hogy a vállalatnál kialakítottak egy 4 napos munkahetet, ahol naponta átlag 7 órát, így egy héten 28 órát kell dolgozni. Ha két személy oszt meg egymással egy munkahelyet, a heti munkaidőmodell a következőképpen alakul: 4 napos munkahét 1. dolgozó hétfő (kedd) szerda csütörtök péntek 2. dolgozó hétfő kedd (szerda) csütörtök péntek Munkaidő: napi 7 óra, heti 28 óra Létezik továbbá turnus szerinti részmunkaidő is, amikor egy munkahelyen hetenként váltják egymást a dolgozók. Turnus szerinti részmunkaidő 1. dolgozó 1. hét (2. hét) 3. hét (4. hét) 5. hét stb. 2. dolgozó (1. hét) 2. hét (3. hét) 4. hét (5. hét) stb. Munkaidő: napi 7 óra, heti 17,5 óra (A zárójelben levő napokon/heteken az adott munkavállaló nem dolgozik) Távmunka Azok a dolgozók, akiknek nem feltétlenül szükséges munkájukat a gyár területén végezniük, otthon is dolgozhatnak. Ilyenek lehetnek a hardver- és szoftverfejlesztők, az informatikai rendszertervezők és a kereskedelmi ügynökök. Rendelkezésükre áll a szükséges munkaeszköz, pl. a notebook, amelyet otthon is tudnak használni. A távmunkásoknak munkájuk legalább 20%-át az üzemben kell végezniük, legalább 50%-át pedig otthon. Ez elegendő szabadságot nyújt arra, hogy a dolgozó hivatali és magánügyeit egyensúlyban tarthassa.
7 Egy dolog bizonyos: a foglalkozás-egészségügyi rendszer elősegíti a dolgozók hatékonyságának növelését, és ezáltal javítja a vállalat eredményességét. A betegségmegelőzés és a betegállomány csökkenése szintén pozitív következmény, akárcsak a vállalatnak mint munkaadónak növekvő vonzereje, amelyre az Európai Uniótól elnyert díj külön is ráirányította a figyelmet. Összeállította: Szabó Ildikó Olesch, G.: Gesundheit schafft Sieger. = Personal, 56. k. 4. sz p Temin, P.; Maxwell, J.: Corporate contracting for health care. = Journal of Economic Behavior & Organization, 52. k. 3. sz nov. p Demoratz, M. J.: Incorporating life care planning concepts in case management. = The Case Manager, 15. k. 3. sz máj. jún. p
Megőrzi, ami jó. A vállalati kultúra szerepe a munkaerő megtartásában
Megőrzi, ami jó A vállalati kultúra szerepe a munkaerő megtartásában Az összefoglaló célja Komplex vállalati dolgozói program bemutatása Mint a vállalati kultúra szerves eleme Az érdeklődés felkeltése
TÁMOP Program Munka közben is egészségesen. Vállalati hatékonyság növelés Munkahelyi egészségfejlesztéssel. Kolarovszki Tünde.
TÁMOP 6.1.2 Program Munka közben is egészségesen Vállalati hatékonyság növelés Munkahelyi egészségfejlesztéssel Kolarovszki Tünde Szakmai vezető Personal Best Kft. 16 éve a sikeres, eredményes vállalatokért,
Foglalkozási Rehabilitáció Nürnberg
1 Foglalkozási Rehabilitáció Nürnberg 2 Feladatunk Mi egy Feladatunk Rendelkezünk Nálunk Több mint 25 év alatt Mi üzemen kívüli foglalkozási rehabilitációs központ vagyunk felnőtt fogyatékos emberek számára
Versenyképesség és egészségnyereség
Versenyképesség és egészségnyereség A munkahelyi egészségfejlesztés értéknövelő alternatív megoldásai HR-megoldások a XXI. században - fókuszban a közszféra és a magánszféra nemzetközi tudományos konferencia
Egy lehetséges válasz a növekvő munkaerőhiányra Új foglalkoztatási minőség. A Mikulás is benchmarkol-10.
Egy lehetséges válasz a növekvő munkaerőhiányra Új foglalkoztatási minőség A Mikulás is benchmarkol-10. A főbb elemek A pályázatról Átvilágítás módszertana Gazdasági modul Eredmények 2016.december 1..
Egészségfejlesztési programok a munkahelyeken
Egészségfejlesztési programok a munkahelyeken Kerek Judit fıtitkár Budapest, 2009 szeptember 3. Célunk: Elısegíteni, hogy a dolgozók a jelenleginél jobb testi, lelki és szellemi egészséggel végezhessék
VÁLLALKOZÁSOK SZERVEZÉSE
VÁLLALKOZÁSOK SZERVEZÉSE MUNKAERŐPIACI ISMERETEK A MUNKAERŐ KIVÁLASZTÁSÁNAK FOLYAMATA Célja: egy üres állás betöltése, teljesítménynövelés, piacbővítés, megfelelő helyen, megfelelő időben a megfelelően
EU 2020 és foglalkoztatás
EU 2020 és foglalkoztatás EU 2020 fejlesztési stratégia egyik kiemelkedő célkitűzése a foglalkoztatási kapacitás növelése. A kijelölt problémák: munkaerő-piaci szegmentáció képzési kimenetek és munkaerő-piaci
hatályos:
1886/2016. (XII. 28.) Korm. határozat az Egészséges Magyarország 2014 2020 Egészségügyi Ágazati Stratégia 2017 2018 évekre vonatkozó cselekvési tervéről A Kormány hatályos: 2016.12.28 - a) elfogadja az
Abaúji Területfejlesztési Önkormányzati Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megy Munkaügyi Központ Encsi Kirendeltsége. Kérdőív
Abaúji Területfejlesztési Önkormányzati Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megy Munkaügyi Központ Encsi Kirendeltsége Kérdőív Foglalkoztatási stratégia kidolgozása Abaújban, a helyi foglalkoztatási kezdeményezések
A JC360 alkalmazás erre kínál megoldást.
AZ IRODA OTTHON A JC360 alkalmas eszköz arra, hogy minden munkavállaló a munkavégzés helyétől és idejétől függetlenül kimutathassa és dokumentálhassa munkáját. A vezetők szerint a távmunka bevezetésének
A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015.
A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015. Bemutatkozás REHABJOB - JOBGROUP REHABJOB (www.rehabjob.hu) üzletágunk mellett az alábbi divíziók tartoznak
A kiégés problémája a szakmai és civil segítő munkákban, hasznos tippek a probléma csökkentésére
Konferencia a női egészségről az emlő egészségéről 2011. szeptember 21. Novotel Budapest Centrum A kiégés problémája a szakmai és civil segítő munkákban, hasznos tippek a probléma csökkentésére Bánfi Ildikó
Pályázati adatlap. Alapadatok
Pályázati adatlap Kérjük, töltse ki a részvételi nyilatkozatot és a kérdőívet. A 250, illetve 1000 főnél többet foglalkoztató pályázók számára a kiegészítő kérdéseket ( Csak 250/1000 főnél többet foglalkoztató
JOG Garantáljuk a cég teljes jogi ügyintézésének lebonyolítását, valamint széles kapcsolatrendszerünknek köszönhetően a jó
Küldetés Célunk, hogy támogatást nyújtsunk olyan külföldi és magyar vállalatok számára, akik Magyarországon, főként a Dél-dunántúli régióban tervezik letelepedésüket, bővülésüket. Feladatunk, hogy gazdaságossági
E l ő t e r j e s z t é s. az Önkormányzat és a GYARD 65 Kft között kötendő szerződések tárgyában
Kunfehértó Község Polgármesterétől E l ő t e r j e s z t é s az Önkormányzat és a GYARD 65 Kft között kötendő szerződések tárgyában (Képviselő-testület 2014. november 26-i ülésére) Kunfehértó Község Önkormányzata
Munkaerő-gazdálkodás szlovák vállalatoknál
GAZDÁLKODÁS AZ EMBERI ERÕFORRÁSOKKAL, OKTATÁS, KÉPZÉS Munkaerő-gazdálkodás szlovák vállalatoknál 1998 2000-ben Szlovákiában széles körű felmérést végeztek véletlenszerűen kiválasztott vállalatoknál, hogy
GYES-menedzsment a tapasztalatok tükrében. Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fóruma
GYES-menedzsment a tapasztalatok tükrében Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fóruma 2012.05.23 GYES-menedzsment-egy fogalom születése NEM TUD VISSZAMENNI NEM TUD VISSZAVENNI GYES-menedzsment-egy fogalom születése
Salva Vita Alapítvány 1081 Bp. Népszínház u. 17. www.salvavita.hu info@salvavita.hu
Salva Vita Alapítvány 1081 Bp. Népszínház u. 17. www.salvavita.hu info@salvavita.hu Küldetésünk A Salva Vita Alapítvány célja az értelmi sérült emberek önálló életvitelének és társadalmi beilleszkedésének
EGÉSZSÉG- FEJLESZTÉSI TRENDEK 2018.
EGÉSZSÉG- FEJLESZTÉSI TRENDEK 2018. Horváth Emil László Egészségfejlesztési menedzser Stresszkezelési facilitátor, mentálhigiénés segítő, tréner Zukunft Personal Hungary, Corporate Health HR terület szakértője
A MUNKAKÉPESSÉG MEGŐRZÉSE ÉS FEJLESZTÉSE
TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése A MUNKAKÉPESSÉG MEGŐRZÉSE ÉS Előadó: dr. Kudász Ferenc Szakorvos Országos Tisztifőorvosi Hivatal
A foglalkozás-egészségügyi és a háziorvos együttműködése a foglalkozási eredetű daganatos megbetegedések felderítése és gondozása területén
A foglalkozás-egészségügyi és a háziorvos együttműködése a foglalkozási eredetű daganatos megbetegedések felderítése és gondozása területén Dr. Sárkány Csaba háziorvos, üzemorvos MIÉRT? TÉNYEK, SZÁMOK,
P R E M I U M S Z O L G Á L T A T Á S O K A K Ú T V Ö L G Y I K L I N I K A I T Ö M B B E N
P R E M I U M S Z O L G Á L T A T Á S O K A K Ú T V Ö L G Y I K L I N I K A I T Ö M B B E N G O N D O S K O D Á S É S P R O F E S S Z I O N A L I Z M U S A Kútvölgyi Klinikai Tömb neve szorosan összekapcsolódik
Értékek és jó gyakorlatok a munkahelyi egészségfejlesztésben - Nemzetközi kitekintés-
Értékek és jó gyakorlatok a munkahelyi egészségfejlesztésben - Nemzetközi kitekintés- Nyitórendezvény Munka: Lélekre Hangolva. Move Europe Budapest, 2010. február 3. Dr. Reinhold Sochert / ENWHP Tartalom
A foglalkozási rehabilitáció aktuális kérdései
A foglalkozási rehabilitáció aktuális kérdései Foglalkoztatási célok 2020 Az Europa 2020 Stratégia egyik kiemelt célkitűzése: a 20 64 évesek körében a foglalkoztatottság aránya elérje a 75%-ot. A Központi
CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA
CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA KÖZÖSEN A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰEKÉRT BEFOGADÓ MUNKAHELYEK, BEFOGADÓ ÖNKORMÁNYZATOK című, TÁMOP 2.4.2/B-09/2-2009-0002 sz. azonosító számú program BEMUTATÁSA A projekt az
Testszenzoros mérésekkel a stressz ellen
Testszenzoros mérésekkel a stressz ellen Alvásminőség fejlesztés, Hatékonyabb rezíliencia és Objektív, mérőeszközzel támogatott életmód váltás Stressz-/ regeneráció Vitalitás Fenntatható teljesítmény 2018-09-20
11.tétel. - A jó munkahely kritériumai, személyi és tárgyi feltételei
11.tétel 10. Ön egy utazásszervező irodában menedzserként dolgozik, ahol fontosnak tartják a munkatársak motiválását, jutalmazását. Önt bízzák meg azzal, hogy válassza ki a legjobban dolgozó munkatársakat,
kezelése" című központi program aktív és preventív intézkedésekkel segíti a fiatalok munkaerő-piaci beilleszkedését, a munkanélküliek és a munkaerő-pi
4470-4/2007. Szoc1 "s és `. : erium iszter Országgyűlés Hivatala Irományszara. ~C JI 9 3 Érkezett: 2007 FEM 15, 1 r Bernáth Ildikó országgyűlési képviselő asszony részére Fidesz-MPSZ Budapest Tisztelt
Humán erőforrás menedzsment
Humán erőforrás menedzsment Kerekes Kinga kinga.kerekes@econ.ubbcluj.ro kinga.kerekes5@gmail.com 508-as iroda Tematika 1. Az emberi erőforrás-gazdálkodás tartalma. Munkaidő és szabadidő 2. Az emberi erőforrás-gazdálkodás
Foglalkoztatás és minőségügy a Munka kisgyermekkel program tükrében
Foglalkoztatás és minőségügy a Munka kisgyermekkel program tükrében Hogyan kapcsolható össze a minőségügy a foglalkoztatással? 1. CSR (a cégek társadalmi felelősségvállalása) = szociális és környezeti
Bevezetés és válaszok
Bevezetés és válaszok Bevezetés Kérjük, töltse ki a Munkahelyi Egészségfelmérési Kérdőívet és győződjön meg arról személyesen is, hogy az Önök cégénél mit lehetne javítani a jobb munkahelyi egészség biztosításának
Megnyító A stressz és annak megelőzése
Kecskemét, 2011. szeptember 13. Megnyító A stressz és annak megelőzése Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet "A stressz az összegzése mindannak a kopásnak,
Genetika. Termelékenység. Életmód, sport. Oktatás. Munkaerő kínálat. Egészségügyi ellátás. Oktatás. EGÉSZSÉG Tőkeképződés. Jólét. Gazdasági eredmények
2 Oktatás Életmód, sport Genetika Termelékenység Munkaerő kínálat Egészségügyi ellátás Oktatás Jólét EGÉSZSÉG Tőkeképződés Más társadalmigazdasági tényezők Környezet Gazdasági eredmények 3 4 5 6 2% 12%
TÁMOP 1.1.1-12/1. Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése
TÁMOP 1.1.1-12/1 Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése A projekt célja TÁMOP-1.1.1-12/1-2012-0001 Megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációjának
És rajtuk ki segít? A foglalkozás-egészségügyi orvosok pszichoszociális kockázatai OTH Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Főosztály
És rajtuk ki segít? A foglalkozás-egészségügyi orvosok pszichoszociális kockázatai OTH Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Főosztály Gábor Edina, Budapest, 2016.04.13 SZÉP ÚJ VILÁG A munkaadók hajkurásszák
1. Eredményes befolyásolás Kapcsolatépítés és eredmények elérése (20 óra)
Felnőttképzés Képzéseink jelentős része a fejlesztéspolitikai témákhoz kapcsolódik: érintik az egyedi projekt szintet, ugyanúgy, ahogy a programozás ciklusát is. Ügyfeleink számára előzetes igényfelmérés
2009.1.14. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 9/7
2009.1.14. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 9/7 A BIZOTTSÁG 20/2009/EK RENDELETE (2009. január 13.) az 577/98/EK tanácsi rendeletnek megfelelően a munka és a családi élet összeegyeztetésére vonatkozó
ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS, ÉRDEKKÉPVISELET A FA- ÉS BÚTORIPARBAN.
ÉRDEKVÉDELEM- ÉRDEKKÉPVISELET ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS, ÉRDEKKÉPVISELET A FA- ÉS BÚTORIPARBAN. 2007. június 14. BORHIDI GÁBOR ÜGYVIVŐ OÉT MUNKAVÉDELMI BIZOTTSÁG MUNKAVÁLLALÓI OLDAL INFORMÁCIÓ MUNKAVÉDELMI INFORMÁCIÓS
KKV vezetési és szervezetfejlesztési program
A SZERVEZETI TUDATOSSÁG KITERJESZTÉSE Olyan támogatott (díjmentes) fejlesztési programot kínálunk 30 kis- és középvállalkozás számára, amelyben most a költségek helyett a tartalmakra fókuszálhatnak! Résztvevőként
Elsőa piacon, elsőa Legjobb Munkahelyek között 2004.
Elsőa piacon, elsőa Legjobb Munkahelyek között 2004. T-Mobile Magyarország - a piacvezető mobil szolgáltató 19.38% 47.19% TMM Pannon Vodafone 33.43% 2004.október 2 Életutunk a technológiai kiválóságtól
A CO&CO COMMUNICATION KFT ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE
A CO&CO COMMUNICATION KFT ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE CO&CO COMMUNICATION - ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV - 1.oldal A Co&Co Communication Kft esélyegyenlőségi terve az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról
Hatályos: jétől. pénzügyek egyszerűen jobban
Hatályos: 2017.05.01-jétől pénzügyek egyszerűen jobban Az OVB Európában Több mint 45 éves tapasztalat Tevékenység 14 európai országban Közel 3,3 millió ügyfél Nagyjából 5.000 főállású pénzügyi tanácsadó
Hatékonyságnövelő program
Hatékonyságnövelő program LARSKOL Tanácsadók 1165 BUDAPEST, FARKASFA U. 21. +3620 931 7979 +3620 329 2651 email: info@larskol.hu web: www.larskol.hu Hatékonyságnövelés - költségcsökkentés A gazdasági környezet
dr. Boda Boglárka október 26. Témafelvetés Miért kell foglalkoznunk a munkavállalói elkötelezettséggel?
dr. Boda Boglárka 2016. október 26. Témafelvetés Miért kell foglalkoznunk a munkavállalói elkötelezettséggel? Miért van az, hogy bizonyos emberek ugyanabba az irányba húznak munkájukkal, mint munkáltatójuk,
Tájékoztató a munkaidő beosztás, a munkaidő, a pihenőidő és a munkaidőnyilvántartás szabályairól a közfoglalkoztatásban
Tájékoztató a munkaidő beosztás, a munkaidő, a pihenőidő és a munkaidőnyilvántartás szabályairól a közfoglalkoztatásban 1. A munkaidő beosztás szabályai Munkarend A munkaidő megszervezésének (beosztásának)
Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Együttműködési Ajánlata. Rugalmas munkahelyek. címmel meghirdetett pályázati felhíváshoz
Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Együttműködési Ajánlata Rugalmas munkahelyek címmel meghirdetett pályázati felhíváshoz Kódszám: TÁMOP 245-12/8 Akár 100%-os Európai Uniós forrású támogatással
BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA,
BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA BESZÁMOLÓ TISZAFÜRED 2016-2017. 1., Pedagógiai folyamatok Tervezés A tervek elkészítése a nevelőtestület bevonásával történt,
A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI
A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI SIKA EGY VILÁGSZINTŰ BESZÁLLÍTÓ ALAPELVEI ÉS HAGYOMÁNYAI Több mint 100 évvel ezelőtt a jövőbe látó feltaláló, Kaspar Winkler megalapította Svájcban a Sikát, mely mára sikeres
Felsőoktatás-politikai célok és elvárások. Veszprém, 2010.
Felsőoktatás-politikai célok és elvárások Veszprém, 2010. Fejlesztés irányai az utóbbi években Kihívások globális, de különösen Európát érintő változások társadalmi váltást követő hazai átalakulások Dokumentumok
Alkohol-megelőzés a munkahelyi politikákban OAC-projektek tapasztalatai
Alkohol-megelőzés a munkahelyi politikákban OAC-projektek tapasztalatai Kerek Judit EMEGY Alcím mintájának szerkesztése www.emegy.hu Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület Célunk: Elősegíteni, hogy a dolgozók
ATIPIKUS FOGLALKOZTATÁSI
ATIPIKUS FOGLALKOZTATÁSI FORMÁK - ELŐNYÖK ÉS HÁTRÁNYOK Ágyas Réka, szociológus 2014.05.15. ELŐADÁS TARTALMA Atipikus foglalkoztatás Nők és az Y-generáció atipikus foglalkoztatása Előnyök és hátrányok/nehézségek
Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések
A foglalkoztatás fejlesztés helyzete, céljai Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések Kisvárda, 2017. január 23. Dr. Papp Csaba megyei jegyző Szabolcs-Szatmár-Bereg
Elszámolható költségek
Összefoglaló a munkaerő-piaci tervezetekről és kiírásokról Program 2.4.5-12/7. 05.01- től 06.01- ig szakmai Rugalmas munkahelyek - Előkészítő, megalapozó - Szervezeti szükségletfelmérés, képzés - Munkafolyamatok,
A BIZOTTSÁG VÁLASZA AZ EURÓPAI SZÁMVEVŐSZÉK A SZEMÉLYZETFEJLESZTÉS EREDMÉNYESSÉGE AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGNÁL CÍMŰ KÜLÖNJELENTÉSÉRE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.6.20. COM(2012) 330 final A BIZOTTSÁG VÁLASZA AZ EURÓPAI SZÁMVEVŐSZÉK A SZEMÉLYZETFEJLESZTÉS EREDMÉNYESSÉGE AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGNÁL CÍMŰ KÜLÖNJELENTÉSÉRE HU HU A BIZOTTSÁG
BESZÁMOLÓ A FOGLALKOZÁSI REHABILITÁCIÓS SZAKMAI PROGRAM VÉGREHAJTÁSÁRÓL. MOVE Béta Rehabilitációs Ipari és Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft.
BESZÁMOLÓ A FOGLALKOZÁSI REHABILITÁCIÓS SZAKMAI PROGRAM VÉGREHAJTÁSÁRÓL MOVE Béta Rehabilitációs Ipari és Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. Veszprém, Stromfeld Aurél utca 9/E V.l13. Veszprém, 2012.
Gábor Edina. Álmok és érvek a 21 órás munkahét mellett. 2010. december 2.
Gábor Edina Álmok és érvek a 21 órás munkahét mellett 2010. december 2. The New Economics Foundation think-and-do tank szervezet (http://www.neweconomics.org/) Cél: az életminőség javítása olyan innovatív
AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS PARTNEREK 2012-2014-ES MUNKAPROGRAMJA
AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS PARTNEREK 2012-2014-ES MUNKAPROGRAMJA MEGKÖZELÍTÉSÜNK Az Európai Unió eddigi történetének legsúlyosabb válságát éli. A 2008-ban kirobbant pénzügyi krízist követően mélyreható válság
CAFETERIA INDEX ÉS A LEHETSÉGES MIÉRTEK
CAFETERIA INDEX ÉS A LEHETSÉGES MIÉRTEK 2017. JANUÁR 19. SZŰTS ILDIKÓ AZ OHE ELNÖKE, A NEXPONT TANÁCSADÓ KFT. ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓJA A SZÁMOK ÉS AMI MÖGÖTTÜK VAN 100 000 ÜRES ÁLLÁSHELY 200 000 REGISZTRÁLT
IBS Development Nonprofit Kft. 2014. Május 30.
Speciális vízgazdálkodási szakmérnök képzés üzleti hasznosítási lehetőségei 2014. Május 30. Tevékenysége: közhasznú nonprofit tevékenység Főtevékenysége: 8559 Máshova nem sorolt felnőtt- és egyéb oktatás
EGÉSZSÉGNAP. 2013. június 12.
TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821 Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra EGÉSZSÉGNAP 2013. június 12. TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821 EGÉSZSÉGNAP
+36 20 316 6766 mail@adatkezelo.hu www.adatkezelo.hu 2015 Első Hazai Adatkezelő Kft. All Rights Reserved.
Rólunk Az Első Hazai Adatkezelő Kft. contact center, HR és tréning, munkaerő-kölcsönzés valamint facility management szolgáltatások nyújtásával áll Megbízói rendelkezésére. A rábízott feladatokat 2002
Távmunka az ideális telephely? Investors Conference 2008. április 4.
Távmunka az ideális telephely? Investors Conference 2008. április 4. Távmunka Magyarországon Jogszabályi környezet adott Több pályázati lehetőség Sikeres projekt: örkényi távmunkaház Több szervezet is
Havasi Ügyvédi Iroda lawfirm Rechtsanwaltkanzlei studio legale
MUNKAIDŐKERET A MINDENNAPOKBAN A munkaidőkeret rugalmas, alapvetően a munkáltató gazdaságilag eredményes működését segítő intézmény. Emellett azonban amennyiben annak meghatározása során a munkavállaló
DUÁLIS KÉPZÉSI LEHETŐSÉG A FLEXNÉL! SZEREZZ SZAKMAI TAPASZTALATOT MÉG A DIPLOMA MEGSZERZÉSE ELŐTT!
DUÁLIS KÉPZÉSI LEHETŐSÉG A FLEXNÉL! SZEREZZ SZAKMAI TAPASZTALATOT MÉG A DIPLOMA MEGSZERZÉSE ELŐTT! A FLEX MAGYARORSZÁGON Kik vagyunk? A Flexnél az embereket és a tudományos, technikai fejlesztéseket összekapcsoló
Csoportos élet-, balesetés egészségbiztosítás. Higgy magadban.
Csoportos élet-, balesetés egészségbiztosítás 3D Higgy magadban. A sikeres vállalkozás kulcsa és egyben legsebezhetőbb tényezője az ember. Mi segíthetünk abban, hogy támogatást nyújthasson munkavállalóinak
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar KREATÍV IPARI SZAKEMBER szakirányú továbbképzési szak 1 Napjainkban a vállalatok, vállalkozások, illetve a munkaerőpiac részéről egyre jelentősebb igény mutatkozik
Család és KarrierPONTok szolgáltatásai
EFOP-1.2.9-17-2017-00044 NŐ AZ ESÉLY, NŐ A TÉT, NŐ A MUNKA - NŐ-KÖZ-PONT KIALAKÍTÁSA ÉS MŰKÖDTETÉSE BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN Család és KarrierPONTok szolgáltatásai Utasi Melinda, projekt menedzser Puskás Hajnalka,
ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK OTTHONA
Ikt. / H /2015 ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK OTTHONA CSÁKÁNYDOROSZLÓ MUNKATERV 2015. év 2 TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezetés II. Az intézmény célja, küldetése 3. oldal III. Általános ismertetés 3. oldal III/1. A működés
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Támogató szolgálata
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Támogató szolgálata Miért fontos? Elméleti keretrendszer nélkül a tevékenység céljai nem határozhatóak meg.
Általános célként olyan kompetenciák és ismeretek elsajátítását célozza meg:
A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete képzési tevékenységével, hozzá kíván járulni ahhoz, hogy a szervezet által megszólított és elért egyén / közösség, képessé váljon egyéni,
Egymást támogatva minden. Golobné Wassenszky Rita
Egymást támogatva minden könnyebb! Golobné Wassenszky Rita Parkinson Betegek Egyesülete Pécs Parkinson-kór A Parkinson-kór fokozatosan előrehaladó neurológiai betegség Tünetei: mozgásszegénység, kézremegés,
Hogyan használjuk ki a digitális HR lehetőségeit a munkaidő nyilvántartás kihívásainak kezelésére?
Hogyan használjuk ki a digitális HR lehetőségeit a munkaidő nyilvántartás kihívásainak kezelésére? DR. MESTER CSABA ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ 2017. NOVEMBER 14. Kik vagyunk? Szoftverfejlesztő és tanácsadó cég
TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0002 OTTHONÁPOLÁS
TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0002 OTTHONÁPOLÁS Az otthonápolás, pontosabban az otthoni szakápolás a jogszabályi definíció alapján a beteg otthonában vagy tartózkodási helyén, kezelőorvosa rendelésére, szakképzett
A közösség megtartó ereje a családokért
A közösség megtartó ereje a családokért Győr, 2017. április 12. közösség Ügyintézések Sport / vallási közösség Iskola, munkahely Tágabb család Barátok Szűk család, párkapcsolat Én - Én A teljesség igénye
SPORTÁGAK ÉS VILÁGVERSENYEK DEBRECENBEN
SPORTÁGAK ÉS VILÁGVERSENYEK DEBRECENBEN 1. Atlétika 2. Torna 3. Sportaerobic 4. Jégkorong 5. Kézilabda 6. Duatlon 7. Cselgáncs 8. Úszás 9. Kosárlabda 10. Vívás 11. RG 12. Kendó 13. Öttusa Sportágak Esemény
Az Önindító program záró konferencia 2014. 03. 26.
Nemzeti Munkaügyi Hivatal A foglalkoztatási szolgálatok szerepe a vállalkozások élénkítésében nemzetközi kitekintés Az Önindító program záró konferencia 2014. 03. 26. Komáromi Róbert főigazgató Férfi
Az ergonómia és az egészséggondozás összefonódása
ERGONÓMIA 5.1 3.2 Az ergonómia és az egészséggondozás összefonódása Tárgyszavak: ergonómia; munkahelytervezés; munkafeltétel; egészséggondozás; egészségvédelem; rehabilitáció. A munkahelyek ergonómiai
Hírlevél 3. Munkahelyi kockázatok és azok megelőzése, a Munkavédelmi Érdekképviselet feladata
Hírlevél 3. Munkahelyi kockázatok és azok megelőzése, a Munkavédelmi Érdekképviselet feladata GINOP-5.3.4-16-2016-00031 Legfőbb érték az ember- munkavédelem a vízellátás, szennyvíz gyűjtése, kezelése,
Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Vincze Csaba önkormányzati rendészeti vezető Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti
A női erőforrás menedzsment fontossága és aktuális kérdései. Dr. Vámosi Tamás egyetemi adjunktus PTE FEEK
A női erőforrás menedzsment fontossága és aktuális kérdései Dr. Vámosi Tamás egyetemi adjunktus PTE FEEK Bevezető gondolatok A nők esélyegyenlőségi törekvései már régóta a társadalmigazdasági rendszer
Vasas Szakszervezeti Szövetség. Magyarország
Vasas Szakszervezeti Szövetség Magyarország Ideiglenes foglalkoztatás Az atipikus foglalkoztatás térnyerése folyamatos Európa szerte. Egyre több munkavállaló dolgozik a tipikustól a szerződéses jogviszony
TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. KÖZÖSSÉGI PSZICHIÁTRIAI PREVENCIÓS PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSA A MÁTÉSZALKAI KISTÉRSÉGBEN
TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. KÖZÖSSÉGI PSZICHIÁTRIAI PREVENCIÓS PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSA A MÁTÉSZALKAI KISTÉRSÉGBEN Moravcsik-Kornyicki Ágota szakmai vezető Miért szükséges EGÉSZSÉGVÉDELEM program? Három
SH/8/1 Alapellátás-fejlesztési Modellprogram
SH/8/1 Alapellátás-fejlesztési Modellprogram Dr. Margitai Barnabás Alapellátás-fejlesztési Modellprogram Projektmenedzsment Szervezet Vezető DEMIN 2016. május 27. Svájci Hozzájárulás Tematikus Prioritásai
HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0307/2. Módosítás. Thomas Händel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság nevében
21.10.2015 A8-0307/2 2 3 a bekezdés (új) 3a. sajnálatosnak tartja, hogy nem történt általános utalás az Európa 2020 stratégia intelligens, fenntartható és inkluzív növekedéssel kapcsolatos célkitűzésére;
Ellenőrző lista: Útmutató képzési stratégia kiválasztásához kis- és közepes vállalkozások számára
Ellenőrző lista: Útmutató képzési stratégia kiválasztásához kis- és közepes vállalkozások számára A kis és közepes vállalkozások számára rendkívül fontos, hogy kompetenciákon alapuló humán erőforrás rendszert
FELNŐTTKÉPZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK TÁJÉKOZTATÓ PROGRAMFÜZET a Centroszet Szakképzés-szervezési NKft.-nél
FELNŐTTKÉPZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK PROGRAMFÜZET a Centroszet Szakképzés-szervezési NKft.-nél Készítette: Marosvölgyi Ágnes A készítés dátuma: Budapest, 2011.07.08. Jóváhagyás dátuma: Budapest, 2011.07.11. Némedi
MunkaKalauz. Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi gyakorlati megoldásokról és módszerekről. MI AZ A MUNKAVÉDELEM? Információs brossúra
MunkaKalauz Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi MI AZ A MUNKAVÉDELEM? Információs brossúra Szeged, 2013. MunkaKalauz Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi Minden társadalomban különleges
Jó gyakorlatok a fogyatékosok foglalkoztatásában és rehabilitációjukban észt tapasztalatok. Sirlis Sõmer Észt Szociális Ügyek Minisztériuma
Jó gyakorlatok a fogyatékosok foglalkoztatásában és rehabilitációjukban észt tapasztalatok Sirlis Sõmer Észt Szociális Ügyek Minisztériuma Tartalom Történelmi háttér A közelmúlt irányvonalai A foglalkoztatási
A STRATOSZ közhasznú társadalmi szervezet évi közhasznúsági jelentése
A STRATOSZ közhasznú társadalmi szervezet 2008. évi közhasznúsági jelentése 1) Számviteli beszámoló A jelentés részét képező, ahhoz mellékelt számviteli beszámolót, amely a hatályos számviteli,- és adójogszabályoknak
DÉMÉTER PROGRAM AZ ABA- NOVÁK KULTURÁLIS KÖZPONTBAN
DÉMÉTER PROGRAM AZ ABA- NOVÁK KULTURÁLIS KÖZPONTBAN TÁMOP 3.2.3/09/1-2009-0042 Építő közösségek, közművelődési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1.kör: Program a közművelődési intézményrendszer
5125/15 hk/tk/kb 1 DGB 3A LIMITE HU
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. január 12. 5125/15 LIMITE EMPL 4 SOC 6 ECOFIN 15 EDUC 5 FELJEGYZÉS Küldi: az elnökség Címzett: a szociális kérdésekkel foglalkozó munkacsoport Dátum: 2015. január
2015-2018. Község Önkormányzata
Ikt.szám:../2015 BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERV 2015-2018. Község Önkormányzata A belső ellenőrzési feladat végrehajtására különböző szintű előírások vonatkoznak. Törvényi szinten az Államháztartási
Ez a döntés családellenes és antiszociális!
Együtt a családdal Nevelési Tanácsadók Konferenciája 2011. november 10. Ez a döntés családellenes és antiszociális! -avagy hogyan lehet családbarát egy munkahely? Bugyi Katalin Körös-szögi Kistérség Többcélú
Munkavédelem - kockázatértékelés
Munkavédelem - kockázatértékelés Simon Gábor államtitkár A munkavédelem mint érték és jövőkép A munkavállaló számára biztonságos és egészséges munkavégzés, hosszú távú munkavégző képesség mentális egészség,
A karbantartási tevékenység pszichoszociális kockázata
Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézet A karbantartási tevékenység pszichoszociális kockázata Dr. Plette Richárd Osztályvezető Foglalkozás-egészségügyi Fórum, 2011. március 9. - Budapest
A SZÉKES MASSZÍROZÁS SZAKÉRTŐI VAGYUNK.
A SZÉKES MASSZÍROZÁS SZAKÉRTŐI VAGYUNK. SZOLGÁLTATÁSAINK Irodai masszázs GYORS. KÖNNYŰ. HATÉKONY. A Massage Company irodai székes masszázsa egy különleges hát-, nyak-, váll- és kézmasszázs, amely alig
Tudatos humánerőforrás-gazdálkodás nélkül nem megy! - látják be a közgazdászok, pedig őket csak a számok győzik meg. A CFO Magazine 2001-es
Az emberi erőforrás Tudatos humánerőforrás-gazdálkodás nélkül nem megy! - látják be a közgazdászok, pedig őket csak a számok győzik meg. A CFO Magazine 2001-es felmérésének eredménye: a cégek pénzügyi
A TERMELŐISKOLAI MODELL mint a hátrányos helyzetű munkanélküli fiatalok munkaerő piaci re integrációjának KOMPLEX PROGRAMJA
A TERMELŐISKOLAI MODELL mint a hátrányos helyzetű munkanélküli fiatalok munkaerő piaci re integrációjának KOMPLEX PROGRAMJA MUTASS UTAT! Budapest, 2013. november 28. Alapítás: 1993 Cél: A Zala megyében
Nők hátrányos megkülönböztetése egészségügyi problémák miatt Nagy-Britanniában
FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGY 3.2 4.2 Nők hátrányos megkülönböztetése egészségügyi problémák miatt Nagy-Britanniában Tárgyszavak: emberi erőforrás; munkahelyi ártalom; foglalkozás-egészségügy; női munkaerő;