Kiegészítő melléklet rövid szöveges indoklása a évi költségvetési beszámolóhoz
|
|
- Emília Gulyás
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Kiegészítő melléklet rövid szöveges indoklása a évi költségvetési beszámolóhoz I. Létszám alakulása január 1-jén az engedélyezett létszám 205 fő volt, szeptembertől a felügyeleti szerv részére történő 3 fő átadása miatt 202 főre csökkent. Az éves átlagos statisztikai állományi létszám 192 fő, melyből részidős munkavállaló átlagosan 1 fő. Nyugdíjas közalkalmazotti munkavállalónk nem volt. Fluktuáció 2012 évben: belépők száma:14 fő kilépők száma 30 fő Kilépés okai: - 9 fő áthelyezésre került a NEKI-be - 19 fő nyugdíjba vonulás miatt és - 2 fő jogviszonya közös megegyezéssel szűnt meg november 1. hatállyal szervezeti átalakítás történt az Igazgatóságon, mely a létszámot nem érintette csak az egységek közötti feladatok megoszlása változott. II. A mérlegtételek alakulása eseményként a évben a működési területünkön folytatott védekezéseket, a közmunkaprogram végrehajtását, valamint az EU pályázatokat lehet megemlíteni. Fentiek követeztében miatt az elkészült vízílétesítmények volumenében mutatkozik meg változás, a közmunkások számára megvásárolt kisértékű tárgyi eszközök számában. Ezek a körülmények az elemi költség elkészítésekor még nem voltak ismertek. A vevőállományunk jelentős csökkentést mutat az év eleji állományhoz képest, a szállító állomány hasonló mértékben változott. Követelés állományunk ezeken túl a munkavállalókkal szembeni követelésünket tartalmazza.
2 III. Kiemelt előirányzatok és azok teljesítéseinek alakulása 1.) Kiemelt előirányzatok ának bemutatása hatáskörönként az 1. sz. melléklet szerint 2.) Személyi juttatások alakulása Közfoglalkoztatás Összesen: Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés Teljesítés (%) 100,6 57,2 100,9 97,2 98,2 Maradvány Az előirányzat ok többségének oka az előző évhez hasonlóan a pályázatokból adódó támogatási többletbevétel, a közfoglalkoztatási program támogatása, illetve a védekezési kiadások térítése. Ezt egészíti ki a bérkompenzáció, a fenntartási költségvetés növelése, illetve néhány, szokásos ből adódó előirányzat növelés. A személyi juttatások előirányzatának teljesülése az előző évhez képest nagyobb összegben realizálódott. A rendszeres személyi juttatások növekedése elsősorban a évben elnyert közmunka pályázat keretében foglalkoztatott dolgozók nagy létszáma miatt valósult meg, másodsorban abból adódik, hogy az Igazgatóság által elnyert pályázatok esetében az előző évek folyamán az alapilletménynek munkaóra nyilvántartás alapján átvezetésre kerültek a pályázathoz, ezeknek leigénylése még az előző években megtörtént, de a teljesítése csak 2012 évben realizálódott, ezért a beszámolóban függő kiadásként szerepelő tételek csak ekkor kerültek költségek közé átvezetésre.
3 A nem rendszeres személyi juttatásokban jelentős változás mutatkozik, nagymértékű csökkenés következett be évben jutalom kifizetésére nem nyílt mód, csak a jubileumi jutalom és törzsgárda kifizetésére volt fedeztünk évhez viszonyítva lényegesen lecsökkent a védekezéshez kapcsolódó kifizetése (2011. vörösiszap). A közlekedési költségtérítés, valamint az étkezési hozzájárulás szinte teljes egészében a közmunkaprogramhoz kapcsolódik. A külső személyi juttatásokban nagyságrendi változás nem következett be, lényegében a felmentett dolgozók bérét tartalmazza. 3.) Munkaadókat terhelő járulékok alakulása Közfoglalkoztatás Összesen: Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés Teljesítés (%) 95,0 58,4 100,3 92,4 93,5 Maradvány A személyi juttatások változása bizonyos mértékben maga után vonja a járulékok változását is, de a közmunka programban foglalkoztatottak eltérő járulékszámítása miatt nem azonos ütemű a növekedés. A járulékok elszámolása a mindenkor hatályos jogszabályok szerint történik.
4 4.) Dologi kiadási előirányzat alakulása Összesen: Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés Teljesítés (%) 89,7 455,9 255,2 120,4 102,2 Maradvány A dologi kiadások előirányzat növekedése kisebb mértékben a védekezési kiadások utólagos térítéséből (1.588 eft), illetve a pályázatokkal kapcsolatos kiadások támogatásából (8.290 eft) adódik. A 2012-es dologi kiadások egyúttal előirányzat emelések jelentős részét teszik ki a közfoglalkoztatásból származó kiadások ( eft). Legnagyobb mértékű növekedés azonban a fenntartási költségvetés növeléséből, illetve a fenntartási célkeretekből és a működési többletbevételekhez kapcsolódó dologi kiadásokból tevődik össze. a.) A fordított áfa technikai rendezése többlet előirányzat és többlet teljesítés nélküli előirányzat ok alakulása. Közfoglalkoztatás Közfoglalkoztatás Összesen: Eredeti előirányzat 0 Módosított előirányzat Teljesítés Teljesítés (%) 100,0 100,0 Maradvány
5 b.) A teljesítési adatok bemutatásánál a beszámoló 3. sz. űrlapjának összesítő sorai az irányadóak. Külön kérem kiemelni a következőket kizárólag az Igazgatóság alapével és a rendkívüli (védekezési) kel kapcsolatos kiadások vonatkozásában: - üzemanyag költségek alakulása; - közüzemi díjak alakulása; - adatátvitel, kommunikációs szolgáltatások (telefon internet); - kiküldetések (kül és belföldi); - reprezentáció; - adók, illetékek, késedelmi kamatok; - alap körében végzett fenntartási kiadások; - az EU-s projektekkel kapcsolatos kötelező fenntartási kiadások; Az eredeti előirányzat nem nyújt fedezetet az Igazgatóság alapvető működéséhez szükséges dologi kiadásokra (irodaszer, nyomtatvány, közüzemi díjak, kommunikációs költségek, stb.), tervezésük csak minimális szinten történhet meg. A készletbeszerzés nagymérvű emelkedése a közmunkaprogram keretében beszerzésre kerülő kisértékű tárgyi eszközök, az azok működtetéséhez szükséges hajtó- és kenőanyag beszerzéshez kapcsolható. A külföldi napidíj és a reprezentációs kiadások a határvízi kapcsolatokhoz és a határon átnyúló projektek miatt növekedtek meg. A működési többletbevétel megnövekedett dologi kiadásokat generál, hiszen a bevétellel szemben költségek kerülnek elszámolásra. Az EU-s projektekkel kapcsolatos kötelező fenntartási kiadások költségigénye megnövekedett, de az összes dologi kiadáshoz képest nem számottevő. A szöveges beszámolórészt alátámasztó analitika jelen tájékoztató 2. sz. mellékletében csatolva. A védekezési kiadások jelentős része nem került megtérítésre, ezért évben függő kiadásként szerepelnek. Megtérítésük esetén előirányzatot emelünk a költségekre és a függőről visszavezetésre kerülnek. A 2. sz. táblázatban lévő sorok nem azonosak a védekezés során felmerült költségnemekkel, így csak a villamosenergia-szolgáltatás díját tudtuk szerepeltetni.
6 5.) Felhalmozási kiadások előirányzatának és teljesítésének alakulása Közfoglalkoztatás Összesen: Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés Teljesítés (%) 16,3 0,0 134,6 100,0 76,9 Maradvány A felhalmozási kiadások módosított előirányzata felhasználásának rövid bemutatása, amely beszerzéshez felmentési kérelem kellet, annak jelzése. A felhalmozási kiadások az elemi költségvetésben minimális szinten szerepeltek. Az év folyamán ez az összeg többszörösére emelkedett. Az okok között szerepel, hogy az elemi költségvetés nem tartalmazza egyáltalán az elnyert EU támogatásokat, valamint a közmunka program keretében beszerzésre került eszközöket E két tétel nagyságrendje jelentős, de a klasszikus intézményi beruházásaink is jelentősen meghaladják az elemi költségvetést. Beszerzéseink nagy részét a közmunkaprogram keretében megvásárolt szakmai gépekre irányultak. Az EU projektek kivitelezése nagy volument képvisel, építményként szerepel az űrlapon. Az építés kivitelezőjének kiválasztása, valamint a vásárlások lebonyolítása a közbeszerzési szabályok maradéktalan betartásával valósultak meg. Az intézményi beruházások előirányzat növekedéséhez járul hozzá a évi maradvány emelése és az év közben kapott fenntartási célkeret is. Ez utóbbi a évi maradvány része lesz. A felújításra eredeti előirányzatot nem terveztünk.
7 A projektek vonatkozásában a beszámoló időszakára vonatkozóan az alábbi előirányzat ok történtek: neve Módosított ei. Teljesítés Maradvány OPENWEHR Szentgotthárd árvízv. fejesztés Lukácsházi tározó ProRaaba T-JAM KEOP-Pinka WEP Összesen A módosított előirányzat és a teljesítés közötti eltérés a kiadások tényleges felmrülésének és a bevétel beérkezésének árfolyam különbözetéből adódik A projektek részletes pénzügyi adatainak bemutatását a 3. sz. melléklet tartalmazza. 6.)Bevételek alakulása A bevételi előirányzatok alakulása: adatok eftban Közfoglalkoztatás Összesen: működési bevételek Műk. mar. átvétele Felh. mar. átvétele Tám. értékű m. bev Tám. értékű f. bev Bevételek összesen Költségv. támogatás Mindösszesen:
8 Az intézményi működési bevételek előirányzatának emelése a fordított áfa technikai bevételen kívül tényleges működési többletbevételből adódik. Ez alapvetően a továbbszámlázott szolgáltatásokhoz és a vállalkozási hez kapcsolódó többletkiadásokból áll. Az ÁFA technikai rendezése kizárólag az OPENWEHR EU pályázat kiviteli munkáihoz kapcsolódó fordított ÁFA-t tartalmazza. Összege eft A fordított áfa technikai bevétel nélküli tényleges intézményi működési bevételek alakulása, tételesen: Tech. tétel nélk. mód. ei.: eft Áru- és készletértékesítés Szakvélemény készítése Műszaki tervezés 517 Vagyonkezelői hozzájárulás Adatszolgáltatás, geodéziai felmérés Közmunkások MIL lap tartozásai Kis-Balaton Ház bevétel Közbeszerzési pályázat dok. Díja 400 Helyiségbérlet Földterület bérlet Eszközbérlet Gépi földmunka, gréderezés Kaszálás 89 Iszapkotrás Fémipari munkák 324 Uszadék és növényzet eltávolítása Szivattyúzás Cölöpverés 694 Labor Alkalmazottak térítése (tandíj visszafiz., stb.) Kötbér, kártérítés 4.013
9 Továbbszámlázott szolg. (közös üz. épület) Realizált árfolyamnyereség 618 ÁFA bevétel Teljesült bevételek összesen: eft 7.) A évi maradványok alakulásának bemutatása tevékenysé g tevékenysé g Közfoglalkoztatá s Összesen : Előző évi Tárgyévi összesen Ebből: személyi jellegű járulék dologi felhalmozási Kötelezettségvállalással nem terhelt maradvány nem keletkezett. 8.) A közfoglalkoztatás alakulása Támogatási időszak Összeg (eft) Támogatási szerződés összege Támogatási szerződés a Módosított támogatási szerződés összege Felhasználás összesen Ebből: személyi juttatás járulék dologi kiadás felhalmozási kiadás
10 A évi közfoglalkoztatási program keretében a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság működési területén (Vas,- Zala,- megye valamint Somogy megye egy része) 307 települést érintően hajtotta végre a közfoglalkoztatási programot. A program során az előzetes tervhez képest a hatósági szerződés 2. számú ában az átlaglétszámot 1500 főről 1200 főre módosítatni kellet, mivel a területen a munkavállalók fluktuációja a tervhez képest magasabb volt. A hatósági szerződés 3. számú ában az átlaglétszám szintén ra került 1350 főre, melyet a program befejezéséig tartani tudott az Igazgatóság. A szerződést követően 401 fő munkavállaló munkaviszonya szűnt meg közös megegyezéssel, a munkáltató részéről rendkívüli felmondással 45 fő távozott, valamint 10 fő munkavállaló hunyt el. A program során átlagban segédmunkás, 70 szakmunkás, 60 adminisztrátor és 30 irányító került foglalkoztatásra. A 2012 évi közfoglalkoztatási programban a Vízügyi Igazgatóság mind három szakaszmérnöksége részt vett az év folyamán azokat a fenntartási jellegű munkákat végezték a közfoglalkoztatottak, amelyek jellemzően nagy emberi erőforrást igényelnek nehezen vagy egyáltalán nem gépesíthetőek hatékonyan. Ezeket a munkák jellemzően azokon a vízfolyás szakaszokon, létesítményeken jelentkeztek ahol a korábbi években lecsökkentett fenntartási források miatt csak az elégséges munkák voltak elvégezhetőek. A program keretében a kezdéstől számított első hónapban jellemzően a vízfolyások mentén található és oda illegálisan kiszórt kommunális hulladékot gyűjtötték össze a munkavállalók, sajnálatos módon ez a szemét gyűjtés nem csak egyszeri munkavégzést jelentet, hanem az év folyamán többször is meg kellett ismételni főként a nagyobb települések környezetében. A március végéig tartó időszakban a környezetvédelmi engedélyben rögzítettek szerint a vízfolyások mentén a fás szárú növényzet visszaszorítása volt a feladata a munkavállalóknak, a munkavégzés során a medrek vízemésztő képességének javítása volt a cél. A munkálatok során teljes irtási munka történt, hanem csak a lefolyást akadályozó növényzet lett eltávolítva úgy hogy a medre árnyékolása megmaradjon. A cserjék így a meder rézsűk alsó kétharmadából kerültek eltávolításra. Az október elejéig tartó időszakban a megtisztított medrek kaszálása történt meg. A foglalkoztatott létszám lehetővé tette, hogy egyes vízfolyásszakaszokon többszöri
11 kaszálás is megtörténjen. A kaszálással a területen megjelent özönfajok visszaszorítását is megkezdte az Igazgatóság. Októbertől a program lezárásáig a tél végén és koratavasszal megkezdett cserjeírtéi munkák folytatódtak. Ezen munkák a lefolyás javításosán kívül a területen megjelent invazív növények gyérítését is szolgálták. Az év folyamán, ezeken a jellemzően fenntartási jellegű mezőgazdasági munkának minősülő en kívül az épületeinken is végeztettünk kisebb felújítási, de jellemzően állagmegóvási munkákat a munkavállalókkal. Valamint a közfoglalkoztatási program keretében lett megoldva az Igazgatóság porta szolgálata és a központi irodaház valamint a szakaszmérnökségi épületek takarítása is. A közmunkaprogramban nem került elszámolásra (eft): Személyi juttatás: 41 Járulékok 0 Dologi kiadás: A dologi kiadások nagy volumenét az el nem számolható irodaszerek, írószerek, vegyszerek, tisztítószerek, gépalkatrészek, védőruha, telefonköltség, szakmai gép javítása, szállítás, banki és postai költségek jelentik. 9.) A vállalkozási alakulása Vállalkozási bevétele Összeg (eft) Vállalkozási bevétele érdekében felmerült kiadások Vállalkozási eredménye Vállalkozási eredménye utáni befizetési kötelezettségek 0
12 A vállalkozási ünk bevételét nagy százalékban az iszapkotrás, laborvizsgálat, gépi földmunka, szakfelügyelet, növényzet- és uszadék eltávolítás, a szivattyúk bérbeadása jelenti. A továbbszámlázott szolgáltatások viszont nem jelentenek vállalkozási eredményt, mert közüzemi szolgáltatásokhoz kapcsolódik. IV. Egyéb folyamatok A mérlegen kívüli tételek és a mérlegben nem szereplő megállapodások jelentős pénzügyi kihatásai nincsenek. Szombathely, február igazgató. gazdasági igazgató
PIR: Elemi költségvetés NAPSUGÁR OTTHON Fejezet: 20/01 zaradek.cim02/03 Szakág: Szektor: 1051 Időszak:
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 02 Személyi juttatások, a munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzata és teljesítése 03 Dologi kiadások előirányzata és teljesítése 07
Elemi költségvetés CSUKA ZOLTÁN VÁROSI KÖNYVTÁR Megye: 13 Településtípus: 0057 Szakág: Szektor: 1251 Év/Időszak:
02 - Személyi juttatások és a munkaadókat terhelő járulékok előirányzata és teljesítése 01 Alapilletmények 26 985 0 0 02 Illetménykiegészítések 0 0 0 03 Nyelvpótlék 0 0 0 04 Egyéb kötelező illetménypótlékok
A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS
A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv:.................. számjel 4 9 2 3 2 4 1 0 5 1 2 0 1 0 0 2 8 6 1 0 0 0 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/alcím szakágazat Önkormányzat/ költségvetési
A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS
A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv:.................. számjel 3 5 5 0 3 6 1 0 5 1 2 0 1 0 0 2 8 6 1 0 0 0 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/alcím szakágazat Önkormányzat/ költségvetési
A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS
A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv:.................. számjel 7 8 9 2 5 7 1 0 5 1 1 0 0 8 0 0 8 4 1 1 0 4 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/alcím szakágazat Önkormányzat/ költségvetési
2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI TERV INTÉZMÉNYI KIADÁSOK
Budapest XV. ker. Önkormányzat Egyesített Szociális Intézmény 21. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI TERV INTÉZMÉNYI KIADÁSOK eft-ban Engedélyezett álláshelyek száma összesen (fő): 16 16,25 szakmai 13,75 -technikai 12,75
A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS
A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv:.................. számjel 3 5 0 8 5 5 1 2 5 1 0 5 0 2 0 0 9 1 0 2 0 0 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/alcím szakágazat Önkormányzat/ költségvetési
A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS
A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv:.................. számjel 3 1 1 4 3 2 1 0 5 1 0 6 0 1 0 0 8 4 2 3 2 0 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/alcím szakágazat Önkormányzat/ költségvetési
07 Teljes munkaidőben foglalkoztatottak rendszeres személyi juttatása összesen ( )
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 02 Személyi juttatások, a munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzata és teljesítése 03 Dologi kiadások előirányzata és teljesítése 04
A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS
A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv:.................. számjel 3 5 5 7 1 7 1 0 5 1 2 0 1 0 0 2 8 6 1 0 0 0 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/alcím szakágazat Önkormányzat/ költségvetési
08 Részmunkaidőben foglalkoztatottak rendszeres személyi juttatása Rendszeres személyi juttatások (07+08)
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 02 Személyi juttatások, a munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzata és teljesítése 03 Dologi kiadások előirányzata és teljesítése 04
A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS
A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv:.................. számjel 3 0 7 7 1 6 1 0 5 1 2 0 1 0 0 2 8 6 1 0 0 0 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/alcím szakágazat Önkormányzat/ költségvetési
A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS
A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv:.................. számjel 3 1 1 5 4 2 1 0 5 1 0 6 0 1 0 0 8 4 2 3 2 0 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/alcím szakágazat Önkormányzat/ költségvetési
Készült: :05 Ellenörző kód: Értéktípus: Ezer Forint
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 02 Személyi juttatások és a munkaadókat terhelő járulékok előirányzata és teljesítése 03 Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások előirányzata és teljesítése 04 Egyéb
A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS
A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv:.................. számjel 3 9 7 0 2 1 1 0 5 1 2 0 1 0 0 2 8 6 1 0 0 0 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/alcím szakágazat Önkormányzat/ költségvetési
A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS
A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv:.................. számjel 3 5 5 4 0 9 1 0 5 1 2 0 1 0 0 2 8 6 1 0 0 0 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/alcím szakágazat Önkormányzat/ költségvetési
2012 Féléves beszámoló
A fejezet megnevezése, székhelye: Irányító szerv: Számjel 327361 1091 02 02/02 17530 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 2012...... a beszámoló elkészítéséért
A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS
A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv:.................. számjel 8 0 9 7 6 0 1 2 5 1 1 3 1 3 0 0 9 1 0 2 0 0 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/alcím szakágazat Önkormányzat/ költségvetési
A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS
A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv:.................. számjel 4 1 5 1 9 0 1 0 5 1 2 0 1 0 0 2 8 6 1 0 0 0 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/alcím szakágazat Önkormányzat/ költségvetési
A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS
A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv:.................. számjel 4 9 3 9 5 8 1 2 5 1 0 1 9 1 0 0 8 7 9 0 6 0 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/alcím szakágazat Önkormányzat/ költségvetési
A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS
A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv:.................. számjel 3 0 9 1 2 7 1 0 5 1 2 0 1 1 0 0 9 1 0 1 0 0 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/alcím szakágazat Önkormányzat/ költségvetési
Készült: :36
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 Beszámoló a B1. - B7. költségvetési bevételek előirányzatának teljesítéséről 04 B8. Finanszírozási bevételek 05/A Teljesített kiadások
TÜNDÉRKERT ÓVODA. Bevételek
Óvodabevételek 2/a TÜNDÉRKERT ÓVODA Bevételek Megnevezés 2013 2014.év 2014.év 2014.év 2015. év eredeti ei. eredeti ei. mód.ei várh.telj eredeti ei. B40500 096010 Intézményi ellátás díja 15 000 14 000 14
MÓDOSÍTOTT ELŐIRÁNYZAT ÖSSZES TELJESÍTÉS
KINYOMTATVA: 2014.05.1817:04 PÉNZFORGALMI JELENTÉS 2013. 1. OLDAL, EN: 9 SSZ 562 Óbudai Múzeum (Múzeum) 1033 Fő tér 1 1 511213 Közalkalmazottak alapilletménye 34.506.000 36.882.000 2.716.500 36.198.080
Humánszolgáltató Központ. Bevételek
Humánszolgáltató Központ Bevételek Humán-bevételek 5/a Rovatrend Kormányzati 2014. év 2014. várható Módosított ei. teljesítés 2015. eredeti előirányzat Humánszolgáltató Központ B405-00 104030 Intézményi
MÓDOSÍTOTT ELŐIRÁNYZAT ÖSSZES TELJESÍTÉS
KINYOMTATVA: 2014.05.1817:04 PÉNZFORGALMI JELENTÉS 2013. 1. OLDAL, EN: 9 SSZ 201 Vackor Óvoda 1036 Árpádfejedelem u. 60. 1 511213 Közalkalmazottak alapilletménye 45.081.000 48.936.000 3.435.390 44.181.822
2010 Elemi költségvetés tervezés
A fejezet megnevezése, székhelye: Irányító szerv:.................. számjel 311432 1051 06 0100 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 3301 Eger Barkóczy
Elemi költségvetés. Pest Megyei Levéltár Tárgyév: 2011. Szöveges indoklás KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSI ELŐIRÁNYZATOK 5 157 4.
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSI ELŐIRÁNYZATOK 1. RENDSZERES SZEMÉLYI JUTTATÁSOK 2. Alapilletmények 3. Illetmény 2010. dec. 31. létszám (44 fő) 5 157 4. 5. Szakdolgozók besor. iletménye (31 fő, 11 hó) Ebből soros
2011 Elemi költségvetés
A fejezet megnevezése, székhelye: Irányító szerv:.................. számjel 311432 1051 06 0100 35576 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 3301 2011......
SZEMÉLYI JUTTATÁSOK. 1 Köztisztviselők alapilletménye 13234 13 234 5 275 Főállású polgármester alapilletménye(tiszteletd
s.sz. SZEMÉLYI JUTTATÁSOK Eredeti előir. Módosított előir. Tény 1 Köztisztviselők alapilletménye 13234 13 234 5 275 2 Főállású polgármester alapilletménye(tiszteletd Közalkalmazottak alapilletménye 5107
2012 Elemi költségvetés
A fejezet megnevezése, székhelye: Irányító szerv:.................. számjel 309127 1051 20 1100 38137 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 1011 2012......
2013 Elemi költségvetés
A fejezet megnevezése, székhelye: Irányító szerv: Számjel 327361 1091 02 02/02 017530 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 2013...... a beszámoló elkészítéséért
A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS
A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv:.................. számjel 3 2 1 1 5 0 1 0 5 1 2 0 1 1 0 0 9 1 0 2 0 0 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/alcím szakágazat Önkormányzat/ költségvetési
2016. évi Elemi költségvetés
Manolisz Glezosz 12. Évfolyamos Görögnyelv Oktató Iskola 2016. évi Elemi költségvetés Szöveges indoklás Budapest, 2016. január 20. Határozat száma: Intézmény vezető Általános indoklás A 2016. évi elemi
PIR: Elemi költségvetés JÁVORSZKY ÖDÖN KÓRHÁZ Fejezet: 20/01 zaradek.cim10/02 Szakág: Szektor: 1051 Időszak:
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 02 Személyi juttatások, a munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzata és teljesítése 03 Dologi kiadások előirányzata és teljesítése 07
Költségvetési kiadások 2009 év teljesítés
A rovat, tétel, altétel megnevezése, indoklása 2009. év eredeti előirányzat (adatok ezer forintban 2009. év módosított előirányzat (adatok ezer forintban) 2009. év 12.31- i teljesítés (adatok ezer forintban)
ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületeinek május 27-i ülésére
ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületeinek 213. május 27-i ülésére Tárgy: Zirci Közös Önkormányzati Hivatal 213. évi költségvetésének módosítása Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés
2012 Elemi költségvetés
A megye megnevezése, székhelye: Irányító szerv:.................. számjel 760160 1251 03 3200 841115 PIR-törzsszám Szektor Megye PÜK Szakágazat A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 6000 Kecskemét
Bánk Község Önkormányzat 2010. évi költségvetési koncepciója. Bevételek
Bánk Község Önkormányzat 2010. évi költségvetési koncepciója Bevételek 1000 Ft-ban 2010. évi koncepció Előirányzat Teljesítés 09.30 I. Működési bevételek Igazgatási szolgáltatási díj bevétele 0 40 62 Szolgáltatások
MÓDOSÍTOTT ELŐIRÁNYZAT ÖSSZES TELJESÍTÉS
KINYOMTATVA: 2014.05.1816:52 PÉNZFORGALMI JELENTÉS 2013. 1. OLDAL, EN: 12 SSZ 205 Almáskert Napköziotthonos Óvoda 1033 Szérűskert u. 37. 1 511213 Közalkalmazottak alapilletménye 34.329.000 37.433.000 2.855.051
Erkel Ferenc Zeneiskola. Dunavarsány Halász L.-né u. 3. 2012. KÖLTSÉGVETÉS. 005. melléklet
Dunavarsány Halász L.-né u. 3. 2012. KÖLTSÉGVETÉS 005. melléklet BEVÉTELEK 2012. Költségvetési főösszeg bevételi forrásonként és kiemelt kiadási előirányzatonként 1 Intézményi működési bevételek 1 650
T Á J É K O Z T A T Ó. Szálka Község Önkormányzata 2012. évi költségvetésének III. negyedévi teljesítéséről
T Á J É K O Z T A T Ó Szálka Község Önkormányzata 2012. évi költségvetésének III. negyedévi teljesítéséről Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV törvény 87. (1) bekezdése alapján a helyi önkormányzatok
Tolna Megyei Önkormányzat Árpád-házi Szent Erzsébet Otthona 7150 Bonyhád, Schweitzertanya évi pénzügyi beszámoló
Tolna Megyei Önkormányzat Árpád-házi Szent Erzsébet Otthona 7150 Bonyhád, Schweitzertanya 51. 2007. évi pénzügyi beszámoló Az intézmény pénzügyi helyzetét a forráshiány jellemezte. Állandó finanszírozási
INTÉZMÉNYI KIADÁSOK. 2013.évi eredeti költségvetés. Rendszeres személyi juttatások 261 472 214 037 263 852
Budapest XV. ker. Önkormányzat Intézmény: Egyesített Szociális Intézmény - TERVEZET INTÉZMÉNYI KIADÁSOK Engedélyezett álláshelyek száma összesen (fő): 152,50 150,00 150,00 -pedagógus/szakmai 132,25 134,75
Balassagyarmati Törvényszék évi Szöveges beszámoló melléklete. 1. számú melléklet: Költségvetési előirányzatok változása.
1. számú melléklet: Költségvetési előirányzatok változása. Megnevezés Kiadások Előirányzat eft-ban 2015. év 2016. év Változás 2016-2015.év Eredeti Módositott Módosítás Eredeti Módositott Módosítás Eredeti
MÓDOSÍTOTT ELŐIRÁNYZAT ÖSSZES TELJESÍTÉS
KINYOMTATVA: 2014.05.1818:58 PÉNZFORGALMI JELENTÉS 2012. 1. OLDAL, EN: 12 SSZ 561 Óbudai Platán Könyvtár 1031 Arató Emil tér 1. 1 511213 Közalkalmazottak alapilletménye 0 0-4 684 799 6 435 039 2 511216
MÓDOSÍTOTT ELŐIRÁNYZAT ÖSSZES TELJESÍTÉS
KINYOMTATVA: 2014.05.1819:15 PÉNZFORGALMI JELENTÉS 2012. 1. OLDAL, EN: 12 SSZ 205 Almáskert Napköziotthonos Óvoda 1033 Szérűskert u. 37. 1 511213 Közalkalmazottak alapilletménye 33 620 000 33 620 000 2
A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS
A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv:.................. számjel 7 9 5 9 6 6 1 0 5 1 0 6 0 1 0 0 8 4 2 3 1 0 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/alcím szakágazat Önkormányzat/ költségvetési
A Polgármesteri Hivatal 2004.évi költségvetése
A Polgármesteri Hivatal 2004.évi költségvetése Személyi juttatások 14.518 Illetmény, illetménykieg.,13.havi 7.578 Képviselõk, Polgármester tiszteletdíja 6.122 Étkezési hozzájárulás 159 Közlekedési költségtérítés
Bánk Község Önkormányzat 2008. évi költségvetésének háromnegyed-éves mérlege. Bevételek
Bánk Község Önkormányzat 2008. évi költségvetésének háromnegyed-éves mérlege Bevételek 1000 Ft-ban I. Működési bevételek Igazgatási szolgáltatási díj bevétele 0 0 7 Szolgáltatások ellenértéke 19482 19482
Weöres Sándor Óvoda. Dunavarsány Árpád u. 14. 2012. KÖLTSÉGVETÉS. 004 melléklet
Dunavarsány Árpád u. 14. 2012. KÖLTSÉGVETÉS 004 melléklet BEVÉTELEK 2012. Költségvetési főösszeg bevételi forrásonként és kiemelt kiadási előirányzatonként 1 Intézményi működési bevételek 60 59 63 2 Műk.
Pénzforgalmi Jelentés 2009.
1/12. OLDAL 324 Óbudai Nagy László Általános Iskola 1035 Váradi u. 15/b. 1 511212 Közalkalmazottak alapilletménye 84 132 000 80 793 000 6 229 255 80 071 498 99,11% 2 511215 Egyéb bérrendszer hatálya alá
2012 Elemi költségvetés
A fejezet megnevezése, székhelye: Irányító szerv:.................. számjel 308647 1051 20 0900 34832 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 2170 Aszód
2010. évi terv (adatok ezer forintban) 4211001 - ÚT, AUTÓPÁLYA ÉPÍTÉSE ÖSSZESEN: 52 100 52 100
Költségvetési kiadások e 21.9.3. (adatok ezer 42111- ÚT, AUTÓPÁLYA ÉPÍTÉSE 1234 Egyéb építmények vásárlása, létesítése (Útberuházás) 38 4 38 4,% 182 Beruházás áfája 9 6 9 6,% Beruházás Összesen: 48 48,%
Előirányzat módosítási javaslat a Képviselő-testület 2011. szeptember 21-i testületi ülésére
Előirányzat módosítási javaslat a Képviselő-testület 2011. szeptember 21-i testületi ülésére Kérem a tisztelt képviselő-testületet, hogy a mellékelt előirányzat módosítási és átcsoportosítási javaslatot
ÉVES KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 01 ${pukorzet} 0012 27 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat
2012 Elemi költségvetés
A fejezet megnevezése, székhelye: Irányító szerv:.................. számjel 350855 1051 10 0802 748160 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 3529 Miskolc
Készült: :17
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 04 B8. Finanszírozási bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak,
Humánszolgáltató Központ. Bevételek
Humánszolgáltató Központ Bevételek Humán-bevételek 5/a 2015. eredeti I.sz. előir.mód. Módosított Humánszolgáltató Központ B405-00 104030 Intézményi ellátás díja 5 000 1 000 6 000 B406-00 104030 Kiszámlázott
Szöveges beszámoló 2005. év
Szöveges beszámoló 2005. év Intézményünknek a TMÖ Pszichiátriai Betegek Otthona Máza az eltelt 12 hónap során a felügyeleti szerv biztosította a pénzügyi fedezetet, ezen kívül a munkaügyi központtól kapott
1.számú melléklet. Módosított Teljesítés %
1.számú melléklet Nagybakónak Község Önkormányzatának 2011. évi bevételei (ezer Ft-ban) 2011. évi Teljesítés % 1.Intézményi bevételek Közhatalmi bevételek 0 0 23 Áru és készletértékesítés 0 0 69 egyéb
Készült: :41
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 04 B8. Finanszírozási bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak,
Petőfi Művelődési Ház és Könyvtár. Dunavarsány Kossuth L. u KÖLTSÉGVETÉS melléklet
Dunavarsány Kossuth L. u. 2. 2012. KÖLTSÉGVETÉS 006. melléklet BEVÉTELEK 2012. Költségvetési főösszeg bevételi forrásonként és kiemelt kiadási előirányzatonként 1 Intézményi működési bevételek 1 991 3
Működési mérleg. Fejlesztési mérleg. Pénzmaradványok igénybevétele. Finanszírozási mérleg
JászNagykunSzolnok Megyei Önkormányzat 1/a. sz. melléklet 2012. évi költségvetés IVI. havi a Működési és felhalmozási bevételek és kiadások, finanszírozási műveletek mérlege 368/2011.(XII.31.) Kormányrendelet
2010 Elemi költségvetés tervezés
A megye megnevezése, székhelye: Irányító szerv:.................. számjel 415190 1251 17 0100 861000 PIR-törzsszám Szektor Megye PÜK Szakágazat A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 7150 Bonyhád
Lepsény Nagyközségi Önkormányzat bevételei és kiadásai kormányzati funkciónként, illetve szakfeladatonként (eft)
Lepsény Nagyközségi Önkormányzat bevételei és kiadásai kormányzati funkciónként, illetve szakfeladatonként (eft) Megnevezés Eredeti előirányzat 045160 Közutak üzemeltetése, fenntartása Karbantartási szolgáltatás
Pénzforgalmi Jelentés 2009.
1/12. OLDAL 213 Mosolygó Óvoda 1039 Kelta u. 8. 1 511212 Közalkalmazottak alapilletménye 46 995 000 43 524 000 3 564 666 44 747 407 102,81% 2 511215 Egyéb bérrendszer hatálya alá tartozók munkabére 0 0
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 13/2018. (V. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 13/2018. (V. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017. évi zárszámadásáról Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testülete az
01 - K1-K8. Költségvetési kiadások # Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat
01 - K1-K8. Költségvetési kiadások # Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat, esedékes, esedékes végleges,, végleges 2 3 4 5 6 7 8 9 10 01 Törvény szerinti illetmények, munkabérek (K1101)
Készült: :35
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 04 B8. Finanszírozási bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak,
01 - K1-K8. Költségvetési kiadások # Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat
01 - K1-K8. Költségvetési kiadások # Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Kötelezettségvállalás, esedékes Kötelezettségvállalás, esedékes végleges Kötelezettségvállalás, Kötelezettségvállalás,
Szöveges beszámoló. Gazdálkodáshoz kapcsolódó rész év
Szöveges beszámoló Gazdálkodáshoz kapcsolódó rész 2014. év 1 1. A 2014. évi költségvetési támogatás A MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont 2014. évre elfogadott költségvetési támogatása
Összesítő riport. Riportoló intézmény: BUDAPEST FŐVÁROS XXIII. KERÜLET SOROKSÁR ÖNKORMÁNYZAT. Szűrési feltételek - 1 -
Összesítő riport Riportoló intézmény: BUDAPEST FŐVÁROS XXIII. KERÜLET SOROKSÁR ÖNKORMÁNYZAT Szűrés Szűrési feltételek Érték - 1 - Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások
Készült: :58
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 04 B8. Finanszírozási bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak,
2010. évi terv (adatok ezer forintban) ÚT, AUTÓPÁLYA ÉPÍTÉSE ÖSSZESEN:
ezer 42111- ÚT, AUTÓPÁLYA ÉPÍTÉSE 1234 Egyéb építmények vásárlása, létesítése (Útberuházás) 38 4 38 4,% 182 Beruházás áfája 9 6 9 6,% Beruházás Összesen: 48 48,% 55219 Egyéb üzemeltetési szolgáltatás (tervezési
Felügyeleti hatáskör társ I. félévi előirányzat módosítás. Főkönyvi számla Szakfeladat Összeg Megnevezés
Megnevezés BEVÉTELEK Zomba Körzeti Intézményi Társulás 2011. I. félévi előirányzat módosítás Főkönyvi számla Szakfeladat Összeg Megnevezés KIADÁSOK Főkönyvi számla 39. sz. m Szakfeladat Kisértékű tárgyi
PIR: Elemi költségvetés Nemzeti Külgazdasági Hivatal Fejezet: 15/01 zaradek.cim17/00 Szakág: Szektor: 1051 Időszak: 2012.
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 02 Személyi és a munkaadókat terhelő járulékok előirányzata és teljesítése 03 Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások előirányzata és teljesítése 05 Intézményi beruházások,
Összesítő riport. Riportoló intézmény: TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. Szűrési feltételek - 1 -
Összesítő riport Riportoló intézmény: TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Szűrés Szűrési feltételek Érték - 1 - Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek
PÉNZFORGALMI ADATOK OLDAL: ÖSSZESEN: 9
329 1032 Zápor u. 90. PÉNZFORGALMI ADATOK 2011 1. OLDAL: EN: 9 1 511213 Közalkalmazottak alapilletménye 105 209 000 105 079 000 8 669 859 105 770 522 100,66% 2 511223 Közalkalmazottak illetménykiegészítése
Adatlap. a 2010. évi költségvetés tervezéséhez
JNSZ Szakképzés-szervezési Társulás intézmény megnevezése 4/21. (I. 19.) sz. határozat 1. sz.melléklet Adatlap a 21. évi költségvetés tervezéséhez ezer Ft-ban Főkönyvi 29. évi 29. évi 21. évi TÁMOP TIOP
Dunavarsány Város Polgármesteri Hivatal. Dunavarsány Kossuth L. u KÖLTSÉGVETÉS melléklet
Dunavarsány Kossuth L. u. 18. 2012. KÖLTSÉGVETÉS 002. melléklet BEVÉTELEK 2012. Költségvetési főösszeg bevételi forrásonként és kiemelt kiadási előirányzatonként 1 Intézményi működési bevételek 11 963
Összesítő riport. Riportoló intézmény: Központi Statisztikai Hivatal irányító szerv. Szűrési feltételek. PIR (Teljes egyezés)
Összesítő riport Riportoló intézmény: Központi Statisztikai Hivatal irányító szerv Szűrési feltételek Szűrés Érték - 1 - Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7.
Összesítő riport. Riportoló intézmény: Központi Statisztikai Hivatal irányító szerv. Szűrési feltételek. PIR (Teljes egyezés)
Összesítő riport Riportoló intézmény: Központi Statisztikai Hivatal irányító szerv Szűrési feltételek Szűrés Érték - 1 - Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7.
Pénzforgalmi Jelentés 2009.
1/12. OLDAL 561 ÓBUDAI KÖNYVTÁR 1 511212 Közalkalmazottak alapilletménye 29 640 000 27 759 000 2 428 655 29 995 387 108,06% 2 511215 Egyéb bérrendszer hatálya alá tartozók munkabére 0 0 0 0 3 511242 Közalkalmazottak
Jelentés Hagyárosbörönd község Önkormányzatának pénzügyi helyzetéről.
Hagyárosbörönd község Önkormányzata 8992 Hagyárosbörönd Fő u. 29. Telefon-fax: 92/560-030 92/560-031 E-mail: hborond@zelkanet.hu Jelentés Hagyárosbörönd község Önkormányzatának pénzügyi helyzetéről. Az
A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS
A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv:.................. számjel 7 6 0 1 6 0 1 2 5 1 0 3 3 2 0 0 8 4 1 1 1 5 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/alcím szakágazat Önkormányzat/ költségvetési
Árpád Fejedelem Általános Iskola. Dunavarsány Árpád u KÖLTSÉGVETÉS melléklet
Dunavarsány Árpád u. 12. KÖLTSÉGVETÉS 003. melléklet BEVÉTELEK Költségvetési főösszeg bevételi forrásonként és kiemelt kiadási előirányzatonként 1 Intézményi működési bevételek 73 707 38 101 4 500 2 Műk.
Összesítő riport. Riportoló intézmény: Központi Statisztikai Hivatal irányító szerv. Szűrési feltételek. PIR (Teljes egyezés)
Összesítő riport Riportoló intézmény: Központi Statisztikai Hivatal irányító szerv Szűrési feltételek Szűrés Érték - 1 - Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7.
A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv: 20 0400...... fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus............ A fejezet megnevezése,
A Felsőoktatási Regisztrációs Központ 2006. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA
A Felsőoktatási Regisztrációs Központ 2006. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA 1. Feladatkör, tevékenység 1.1. Az intézmény adatai Név: Felsőoktatási Regisztrációs Központ Törzskönyvi
Szöveges értékelés a 2004. évi intézményi beszámolóhoz
Szöveges értékelés a 2004. évi intézményi beszámolóhoz Az intézet 2004. évi gazdálkodásának értékelésénél megállapitható, hogy az előző évekhez hasonlóan a kényszerü takarékoskodás jellemezte az intézetet.
A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv: 20 1002...... fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus............ A fejezet megnevezése,
2012 Elemi költségvetés
A megye megnevezése, székhelye:......... Irányító szerv:......... Számjel 346481 1251 04 0400 861000 PIR-törzsszám Szektor Megye PÜK Szakágazat A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 5900 Orosháza
PÉNZFORGALMI ADATOK OLDAL: ÖSSZESEN: 9
202 Bárczi Óvoda 1038 Bárczi G. u. 1. PÉNZFORGALMI ADATOK 2011 1. OLDAL: EN: 9 1 511213 Közalkalmazottak alapilletménye 105 694 000 105 696 000 7 757 999 91 643 990 86,71% 2 511223 Közalkalmazottak illetménykiegészítése
2012 Féléves beszámoló
A fejezet megnevezése, székhelye: Irányító szerv:.................. számjel 355036 1051 20 1002 751395 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 6800 Hódmezővásárhely
3. melléklet Uzsa Község 2011. évi várható kiadási előirányzatairól
009 Máshova nem sorolható tevék. rendelő 2011. évi terv Készlet beszerzés 20 Nem adatátvit.célu telefon 55 Gázenergia 240 Víz-és csatorna dijak 21 Karbantartás kisjavítás 50 Munkaruha, védőruha 0 Egyéb
2017 Elemi költségvetés
A fejezet megnevezése, székhelye: Irányító szerv:.................. számjel 722678 1051 14 0700 229980 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 6728 Szeged
Készült: :55
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 04 B8. Finanszírozási bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak,
Készült: :37
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 04 B8. Finanszírozási bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak,
Készült: :46
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak, választott tisztségviselők összetételéréről