IZRAELI-PALESZTIN VÍZKONFLIKTUS

Átírás

1 GRÜNHUT ZOLTÁN A rendkívül összetett izraeli-palesztin konfliktusnak számos válságpontját különíthetjük el, melyek egytől-egyig a felek konkrét és részletes konszenzusát igényelnék a béke megteremtésének céljából. Jeruzsálem és a Templom-hegy státusza, a palesztin menekültek sorsa, a nyugati parti zsidó telepek kérdése, vagy a leendő palesztin állam határai jelenleg mind-mind a megoldatlan problémák sorát bővítik. Jelen tanulmány az izraeli-palesztin konfrontáció, egy elviekben rendezett, gyakorlatban azonban még mindig akut ellentéteket generáló tényezőjével foglalkozik a vízkérdéssel. A felek több évtizedes ellenségeskedésének állandó, mégis marginális kérdésként kezelt gócpontja az ivóvíz. Ennek oka lehet egyrészt, hogy a konfliktusnak vannak egyéb, a vízmegosztásnál jelentősebb, emocionális szempontból meghatározóbb tényezői (pl.: Jeruzsálem kérdése), másrészt pedig hangsúlyozandó, hogy a felek vízkérdésben már próbáltak egyezkedni, vagyis e téren jelenleg is van hatályos érvényesülését tekintve azonban instabil megállapodás. A TÉRSÉG HIDROLÓGIAI ÉS HIDROPOLITIKAI JELLEMZŐI A Közel-Kelet vízínséges területei közül Izrael és a Palesztin Hatóság (PH) sem kivétel. Az éves újratermelődő vízkészlet lakosokra vetített számarányát tekintve Izrael ( m 3 /fő) és a PH ( m 3 /fő) ugyan sokszorosan felülmúlja Kuvait (12-15 m 3 /fő), vagy Katar (35-40 m 3 /fő) hasonló mutatóját, azonban ezen értékek még így is alig negyedét-ötödét teszik ki Európa 1000m 3 /fő feletti átlagának. A régió éves csapadékátlaga csak ritkán haladja meg a 300 mm-t, míg a földek 75-80%-a sivatagosnak, vagy félsivatagosnak nevezhető, melyek mezőgazdaság alá vonása csak kitartó, költséges és szakszerű módszerekkel valósítható meg. Mindezek miatt az édesvíz birtoklása, vagy legalábbis szavatolható biztosítása, nemcsak a szükségletek kielégítésének a lehetőségét jelenti, hanem egyúttal az adott állam hidrológiai státuszát is szimbolizálja, mely a vázolt természeti körülmények következtében akár a geopolitikai stratégia meghatározásának egyik alappillére is lehet. Ennek hatására a közel-keleti államok gazdaság-, biztonság- és külpolitikai elképzeléseit alapvetően befolyásolni tudja a körülményeikből fakadó hidrostratégiai célkitűzé- 91

2 seik, melyek elsődleges figyelembevétele mindaddig megmarad, míg átfogó regionális vízügyi megállapodások, valamint konkretizált hozammegosztási és készletbővítési egyezmények nem születnek. A jövőbeni vízellátási gondokat vázoló előrejelzések ellenére azonban kevés a reális esélye a közel-keleti helyzet tárgyalásos rendezésének, főként az arab államok között és az arab-izraeli viszálykodás következtében általánossá vált bizalmatlanság és kooperációképtelenség miatt. Követendő mintaként értelmezhetjük az Izrael és Jordánia, valamint a zsidó állam és Törökország között kialakult vízügyi együttműködéseket, melyek fokozatos regionalizálása idővel talán politikai síkon is közelebb hozhatja a ma még ellenségeskedő feleket. A fentebb vázolt diszfunkcionális (vagy létre sem jövő) vízhozam-kooperációkhoz hasonló, sajnálatos tényként értelmezhetjük az ben elfogadott izraeli-palesztin általános (számunkra most kiemelten fontos vízügyi) megállapodások folyamatos leépülését, valamint a felek, korábban sem kiegyensúlyozott kapcsolatának a teljes felbomlását, mely (hidrológiai szempontból is) destabilizálólag hat az egész térségre. A RÉGIÓ VÍZKONFLIKTUSÁNAK TÖRTÉNETE AZ ELSŐ IZRAELI-PA- LESZTIN MEGÁLLAPODÁSIG Mivel jelen dolgozat elsősorban az izraeli-palesztin konfrontáció vízügyi tényezőire fókuszál, ezért a hatnapos háborút (1967 júniusában Izrael elfoglalta az ún. palesztinai arab területeket Golán-fennsík, Nyugati Part, Gázai-övezet) megelőző hidropolitikai történéseket csak röviden, az átláthatóság érdekében vázoljuk fel. A vízhiány okozta problémákat már a brit mandátumi időszak ( ) alatt megpróbálták valamilyen formában enyhíteni. A folyamatos zsidó bevándorlás következtében a vízkérdés mielőbbi központi megoldást sürgetett, azonban a palesztinai brit kormányzóság kétkulacsos politikája miatt, végül is egyetlen benyújtott alternatívát 1 sem fogadtak el, mely közrejátszott a vízkonfliktus eszkalálódásában ben nyújtották be az Ionides-tervet, melyet a palesztinai brit kormányzóság felkérésére készítettek el. A dokumentum elsősorban transzjordániai, valamint a Jordán folyó nyugati partvidékén működő gazdaságokat helyezte, öntözési szempontból, előnybe, így a tervvel szemben heves tiltakozás szerveződött, főleg a mandátum zsidó lakosainak körében. A Zsidó Nemzeti Tanács ezért saját tervet készítetett (Lowdermilk-terv, 1948) mely a Jordán folyó hozamának döntő százalékát a palesztinai területek nyugati, főleg zsidók lakta részébe kívánta elvezetni. Mivel e tervezetet már 1948-ban nyújtották be, ezért arról a brit mandátumi kormányzóság már meg sem próbált egyeztetni a felek között. Még az év május 14-én kikiáltották Izrael Állam függetlenségét, mely a rátámadó arab államokkal szemben meg is tudta őrizni azt, amit a Rodoszon kötött fegyverszüneti megállapodások tettek egyértelművé. Az ötvenes évek elején Izrael a Lowdermilk-terv némileg módosított verziója (Lowdermilk-Hays-terv, 1949) szerint megkezdte nemzeti vízellátásának kiépítését. Közben két másik nemzetközi vízmegosztási javaslatot (MacDonaldterv, 1951; Bunger-terv, 1953) is nyilvánosságra hoztak, melyeket azonban Izrael rögtön visszautasított, mivel azok álláspontjuk szerint igazságtalanul a szomszédos arab államoknak kedveztek. 92

3 Izrael Állam megalakulásának következtében, valamint az első arab-izraeli háborút ( ) követő fegyverszüneti megállapodások hatására, a térség államainak hidrostratégiai lehetőségei jelentősen megváltoztak. A szűken értelmezet régióban (a megszűnt mandátumi területekre összpontosítva) csak néhány kisebb vízforrás maradt kizárólagos tulajdonjoggal valamelyik állam fennhatósága alatt, így a hidropolitikai ellentétek gyorsan nyílt erőszakhoz vezettek. Az ötvenes évek elején Izrael 2, a hatvanas évek közepén pedig az arab államok kezdtek rohamos vízelterelésbe 3, mely előbbi esetben korlátozott, utóbbi szituációban azonban átfogó fegyveres összetűzésekbe torkollott. Ezen folyamatok tetőzéseként is értelmezhető az 1967 nyarán kirobbant hatnapos háború, mely során Izrael elsöprő győzelmet aratott az egyiptomi, szír és jordán seregek felett, hatalmas területeket vont ellenőrzése alá, és így mind geo-, mind biztonság-, mind nemzetközi, és nem utolsósorban, hidropolitikai értelemben is domináns tényezővé vált a térségben nyarán a palesztinai arab területek teljes egésze Izrael katonai és civil kormányzóságának felügyelete alá került, ennek értelmében a lakosság vízellátásáért is elsődlegesen Jeruzsálem vált felelőssé. A lakosság számának növekedése, és az iparimezőgazdasági fejlesztések következtében megsokszorozódó szükségletek kielégítése végett Izrael fokozta vízfelhasználását a Jordán és a Jarmuk folyóból, mely egyrészt hozzájárult a palesztinai arab területek kiegyensúlyozottabb ellátásához, másrészt viszont az arab-izraeli ellentétek további mélyüléséhez is vezetett. 4 A nyugati parti területek elcsatolásával Izrael jelentős mennyiségű felszínalatti vízkészletek felett szerzett szuverenitást, melyeket addig csak pazarló módon, magánjellegű kutak formájában használtak. A hetvenes évektől főleg a nacionalista Likud 1977-es választási győzelmét követően gombamód elszaporodtak a vitatott területeken létesített zsidó telepek, melyekkel párhuzamosan jelentős víz- és csatornahálózat építések is kezdődtek. Ezen 2 Izrael 1953-ban jelentette be hivatalosan, hogy a Jordán folyó forrásánál (vagyis a Dan, a Baniasz és a Hazbani találkozásánál) víztározó és csatornarendszer építésébe kezd, mely egészen a Negev-sivatagig terjed majd. Szíria és Jordánia hadüzenetként értelmezte a lépést, s az ENSZ-hez fordultak, amely határozatban szólította fel Izraelt a munkálatok leállítására, melynek Jeruzsálem eleget tett. A kiküldött amerikai megbízott (Eric Johnston) azonban nem tudta konszolidálni a helyzetet (javaslatát csak Izrael fogadta el), melynek hatására az izraeli kormány az építkezések folytatása mellett döntött. A hatvanas évek elejére vált működőképessé a csatornarendszer, mely a mai napig Izrael Állam nemzeti vízellátásának alapjaként funkcionál ben Szíria vezetésével az arab államok bejelentették, hogy a Jordán folyó egyaránt kiemelkedő forrásaiként értelmezhető Hazbanit és Baniaszt arab területekre vezetik, azzal megakadályozva az izraeli felhasználást. A meginduló építkezésekre válaszul az izraeli hadsereg heves rakétatámadásba kezdett, mely visszavonulásra késztette a szíreket. 4 Szíria a készletveszteségek (Jordán és a Baniasz) miatt, jelentősen megemelte a Jarmuk folyóból történő vízkiemelését, így a legrosszabbul Jordánia járt, mely a háború során nemcsak a legtöbb területet vesztette el, de vízforrásainak mennyisége is közel felére csökkent. 93

4 rendszerek elsősorban a zsidó telepeket kötötték össze, de sok helyen arabok lakta falvakat és városrészeket is rákapcsoltak. Összegezve kijelenthető, hogy az egyiptomi és a jordán megszállás után, az izraeli fennhatóság vízügyi szempontból előrelépést jelentett a palesztinai arabok számára. Ellátási szemszögből nézve stabilabbá, infrastrukturális értelemben pedig fejlettebbé váltak a gázai, illetőleg a nyugati parti területek. Ugyan már a nyolcvanas évek során is mutatkoztak jelei a zsidó telepesek javára történő egyenlőtlen vízelosztásnak, mivel azonban ekkoriban egyszerű demográfiai okok miatt még sokkal kisebb volt a palesztinai arabok vízigénye, így valós krízishelyzet kimondottan emiatt nem generálódott. Ebben vélhetően közrejátszott az azóta biztonsági okokból megtiltott magánjellegű kútfúrás lehetősége is. AZ OSLO-1 ÉS OSLO-2 EGYEZMÉNYEK VÍZÜGYI VONATKOZÁSAI Az izraeli-palesztin békülési folyamat első, dokumentumba foglalt megnyilvánulása az 1994-ben elfogadott ún. Oslo-1 megállapodás volt 5, melynek vízügyi vonatkozásait a szerződés kilenc pontból álló második melléklete tartalmazza. Az egyezmény egyértelműen kimondja, hogy a Gázai-övezetben, valamint a jerikói zónában a Palesztin Hatóság (PH) illetékességébe kerülnek át a vízrendszerek, illetve az azokhoz kapcsolódó építmények, kivéve azokat, melyek az izraeli telepek, illetve katonai bázisok ellátását biztosítják. A szerződés értelmében a fentebb meghatározott területen élő palesztinai arab lakosság vízszükségletének kielégítése a PH kötelezettsége, melyet a megnevezett forrásokból kell biztosítania. 6 A megállapodás második melléklete azt is egyértelműen deklarálja, hogy a vízkészletek minőségi és mennyiségi biztonságáért a PH felel. 7 Az egy évvel később (1995-ben) megkötött Oslo-2 megállapodás már jóval részletesebb, pontosabb, konkrétabb formában rendelkezik a felek közti vízmegosztás kérdéseiről. 8 A szerződés értelmében Izrael minden olyan, a Nyugati Parton esedékes vízügyi feladatát (valamint az azzal járó jogokat, kötelezettségeket és felelősséget) 5 a szerződés teljes szövege itt olvasható. 6 Az Izraelből érkező, valamint a szerződés területi hatálya alá tartozó készletekből az izraeliek által kitermelt és a palesztinai arabok számára átadott vízmennyiségéért a PH, a Mekoroth-tal (Izrael Állam vízműve) kötött megállapodás értelmében köteles a járulékos költségeket kifizetni. 7 A szerződés szerint, ha a PH tevékenysége során jelentős kárt idéz elő a készletek minőségi és/vagy menynyiségi mutatóiban, illetve bármilyen formában negatívan befolyásolja az izraeli telepek vízellátását, akkor a megállapodás vízügyi része automatikusan semmisé válik (kivéve, ha a Közös Vízügyi Bizottság [melyről a szerződés II/9. pontja rendelkezik] keretei között rendezni tudják a kérdést) a szerződés teljes szövege ezen a címen olvasható. 94

5 a PH hatáskörébe utalja, melyek kizárólagosan az ott élő palesztinai arab lakosság ellátásával kapcsolatosak. 9 A felek pontos hozammennyiségeket is meghatároztak: eszerint az átmeneti időszak végéig évente 28,6 millió m 3 forrást kell biztosítani a palesztinai arabok számára, melyből 9,5 millió m 3 -t Izraelnek kell kitermelnie, s a megfelelő feltételek mellett átadnia. Emellett Izrael elismeri a Nyugati Parton élő palesztinok igényét további 41,4-51,4 millió m 3 vízmennyiséghez, melynek kitermelését azonban a PH-nak kell a kijelölt készletekből megoldania. 10 A felek szigorú minőségi és mennyiségi előírások elfogadásáról is döntöttek, melyek ellenőrzését, betartatását, valamint a későbbiekben felmerülő kérdések megoldását, a kibővített feladatkörű Közös Vízügyi Bizottság hatáskörébe utalták. A béke irányába tett komoly előrelépésként értelmezhető Oslo-1 és Oslo-2 megállapodások vízügyi szempontból (is) azonban rengeteg kérdést hagytak tisztázatlanul, melyek részletes megvitatását felelőtlen módon elhalasztották a kétséges végső státuszokról szóló tárgyalások idejére. A kiújuló erőszak következtében, a Beilin- Mazen dokumentumban a végső rendezés időpontjaként meghatározott május 1-je abszolút tarthatatlanná vált. A felek sem az 1998-as Wye River-i, sem a 2000-es Camp David-i tárgyalások nyomán nem tudtak visszatérni a békés rendezés érdekében kijelölt útra, melynek nyomvonalát azóta már sokszorosan át is rajzolták a közben lezajló események. A MEGÁLLAPODÁSOK KIÜRESEDÉSE Az erőszak eszkalálódása, valamint az arra adott egyoldalú izraeli válaszlépések következtében az amúgy is akadozó vízügyi együttműködés még inkább labilissá vált, sőt, a Hámász januári választási győzelme óta tulajdonképpen teljesen ki is üresedett. Ennek legfőbb oka, hogy a felek el sem ismerik egymás legitimitását és létezését: a Hámász a mai napig nem távolította el alapokmányából az Izrael elpusztítására vonatkozó passzusokat, ami miatt, illetőleg a szervezet nyílt terrortevékenységéből fakadóan, Izrael Állam a törvényes választásokon elért sikere ellenére 11 terrorszervezetnek tartja a gázai székhelyű iszlámista mozgalmat. Ebből 9 Mint ismeretes a Gázai-övezet palesztin lakosainak vízellátását már az Oslo-1 megállapodás a PH hatáskörébe utalta. 10 A szerződés továbbá rendelkezik mind a két fél számára különféle vízügyi infrastrukturális beruházások (csatornahálózatok, átemelők, stb.) megépítéséről is. 11 Izrael már a voksolást is illegálisnak minősítette, egyúttal felszólította az Európai Uniót, az Egyesült Államokat és többi, nemzetközi szinten releváns szereplőt, hogy következetes hozzáállással kezeljék a választási eredményeket, mivel azon olyan szervezetek indultak törvényes pártként, melyeket ők maguk is terrorcsoportnak tartanak. 95

6 következőleg a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) és az Izrael között kötött megállapodások is alapjaiban megkérdőjeleződtek, melyekkel kapcsolatban a Hámász nyíltan deklarálta, hogy semmilyen korábbi egyezményt nem tart magára nézve kötelezőnek, mivel azokkal de facto elismerné a zsidó állam létezését. Egyes izraeli politikai és jogi szakértői vélemények szerint, azzal, hogy a Hámász elutasítja Izrael létezéshez való jogát, valamint a korábban kötött egyezmények érvényességét, nemzetközi jogi értelemben hatályukat vesztették az Izrael és a PFSZ által elfogadott megállapodások, mégpedig több szempontból is: a) A Hámász soha nem volt, és ma sem tagja a PFSZ-nek. b) Ha el is fogadjuk azt a kikötést, hogy a PFSZ a palesztin nép nevében szerződött Izraellel, akkor is kérdéses az egyezmények hatályossága, mivel a Hámász törvényes úton, a palesztin választópolgárok által került hatalomra, vagyis a közvetve a palesztin nép mondta fel a szerződések érvényességét. c) A Hámász azzal, hogy elutasítja a zsidó állam létezéshez való jogát, egyúttal szerződésszegést követ el, mely következtében az egyezmények felmondhatóvá válnak. d) A legnyilvánvalóbb akadálya a megállapodások érvényesülésének, azonban mégis csak a Hámász nyílt deklarációja az egyezmények felmondásáról. Mindezek hatására az izraeli kormány álláspontja szerint, ameddig a Hámász nem ismeri el a zsidó állam létezését, valamint a korábban kötött megállapodások hatályosságát, addig Izrael is csak korlátozott formában teljesíti az azokban vállalt kötelezettségeit. Vagyis a politikai hatalomgyakorlás legalizálásának lehetősége adott a Hámász számára, de ha ezen minimum feltételeket sem hajlandó elfogadni, akkor az izraeli kormány szerint nincs is miről tárgyalni, mivel ez esetben a Hámász önszántából vállalja a terrorszervezet minősítést. A palesztin oldal, valamint egyes nemzetközi jogászok és humanitárius szervezetek, a IV. Genfi Konvencióra hivatkozva azonban azt hangsúlyozzák, hogy a palesztin területek megszállásából következőleg Izraelnek általános kötelezettségei vannak (pl.: a lakosság ellátásának és védelmének biztosítása), melyeket a megszállás ideje alatt semmilyen körülmények között nem lehet felmondani. Ezek közé tartozik többek között a civil lakosság ivóvízzel való ellátása is, melyet a zsidó állam érvelésük szerint csak törvényellenesen tagadhat meg. Jehuda Blum, a Héber Egyetem nemzetközi jogi professzora, ugyanakkor tagadja Izrael júdeai és szamáriai tartózkodásának megszállási jellegét. Érvelése szerint Iz- 96

7 rael 1967-ben jogilag nem is szállhatta meg a Nyugati Partot, mivel azon nemzetközi jogi értelemben nem is létezett törvényes entitás, mely viszont előfeltétele a megszállás jogi értelmezésének. 12 Mások az alapelméletet aktualizálva hangsúlyozzák, hogy a Gázai-övezet egészén, még a Nyugati Part palesztinai arabok lakta részének 95%- án a PH rendelkezik a civil közigazgatás kizárólagos jogköreivel, vagyis formálisan létezik egy, a megszállás fogalmával abszolút ellentétes Palesztin Hatóság. Mindezek alapján az izraeli álláspont szerint: a) Izrael nem száll meg palesztin területeket, így vízellátási kötelezettsége csak az Oslo-1 és az Oslo-2 szerződésekben foglaltak szerint van. 13 b) A Gázai- és a dzsenini-övezet kiürítése nyomán, Izrael e területekkel kapcsolatos vízügyi kötelezettségei megkérdőjelezhetők. 14 c) A PH többszörös szerződésszegést követett el (és követ el ma is) a vízdíjak megtérítésének elmaradása, valamint a sokszorosára emelt kitermelési ráta miatt. A VÍZÜGYI KONFLIKTUS SZÁMOKBAN Az izraeli-palesztin vízkonfliktus legkifejezőbb eszközei maguk a számok, a fogyasztással, kitermeléssel kapcsolatos adatok, melyek azonban az indokolt magyarázatok nélkül könnyen hamis következtetésekhez vezethetnek. 1. táblázat Vízfogyasztás millió m 3 /év 15 Gázai-övezetben élő palesztin 135 telepes 1714 Nyugati Parton élő palesztin 93 telepes 650 Átlag fogyasztás palesztin 107 izraeli 370 Az első ábráról egyértelműen leolvasható, hogy egy átlag izraeli, körülbelül 3,5- szer annyi vizet használ fel évente, mint egy palesztin. Különösen nagy az eltérés az izraeli telepesek és a körülöttük élő palesztinok fogyasztását alapul véve, habár hang- 12 Az es első arab-izraeli háborút követően Jordánia szállta meg Palesztina nyugati parti területeit, melyet csak két állam (Pakisztán és az Egyesült Királyság) hagyott jóvá, vagyis nemzetközileg törvénytelennek minősítették. Az izraeli megszállást nem lehet meghivatkozni az 1947-es ENSZ felosztási terv alapján sem, hiszen a palesztinai arab állam nem realizálódott, sőt az 1949-es rodoszi fegyverszünet, annak területi vonatkozásait felül is írta. Ugyan tény, hogy az ENSZ 1949 után is fenntartotta azon határozatát, mely szerint az új határokon belül létre kell hozni egy palesztinai arab entitást, azonban az 1967-ig nem történt meg, vagyis törvényesen létező állam a hatnapos háborút megelőzően, azokon a területeken nem létezett, így pedig nem lehet beszélni megszállásról, maximum ENSZ határozattal ellentétes izraeli lépésről. 13 Melyek hatályossági megítéléséről fentebb már írtunk. 14 A szerződésben vállalt 9,5 millió m 3 vízből, 6,4 milliót e területekre továbbít Izrael. 15 The water conflicts in the Middle East from a palestinian perspective, Bét Lehem. 97

8 súlyozandó, hogy a mezőgazdasági tevékenységre legtöbb vizet felhasználó gázai zsidó településeket azóta már felszámolták. Kiemelendő az is, hogy a palesztin lakosság összesen körülbelül 350 millió m 3 vizet fogyaszt el évente, holott az Oslo-2 megállapodás ennek maximum a negyedét engedélyezte számukra. Az ábrából következően Izrael közel 1,8-ször annyi lakosával, illetve a gazdasági fejlettségének megfelelő ipari, mezőgazdasági és szolgáltatási szükségleteivel együtt, nagyjából hatszor annyi vizet használ fel évente, mint a palesztinok. Ez a kijelentés azonban csak részben fedi a valóságot, mivel nem számol az újrahasznosított szennyvízforrások mennyiségével, mely Izrael mezőgazdasági felhasználású készleteinek döntő százalékát adja. 16 Nyilvánvalóan torzít Izrael összesített fogyasztási adatán, ha ezt a vízmennyiséget kétszeresen számoljuk, holott valójában azt csak egyszer termelik ki. A mezőgazdaságnál maradva palesztin oldalról gyakran hangsúlyozzák, hogy Izrael minimum ötször annyi vizet használ fel ültetvényei öntözéséhez, mint a palesztinok, holott előbbinek a GNP mindösszesen 2-2,5%-át adja az agrárágazat, szemben a PH 30%-ával. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy míg az izraeli lakosság csupán 3-3,5%-a él a mezőgazdaságból, addig a másik oldalon 25-27% ez az arány. Nem elhanyagolható szempont az ültetvények központi öntözési rendszerekhez való rácsatoltságának mutatója sem, mely az izraeli oldalon szinte 100%-osnak tekinthető, miközben a palesztin gazdáknak még a magán kutak használata is tiltott 17, arról nem is beszélve, hogy aszályos időszakban a Mekoroth (Izrael Állam vízműve) vízhiányra hivatkozva lezárhatja a palesztin földek öntözését biztosító csatornarendszereket, miközben a zsidó telepesek kiépült víztartályhálózataiban pótolja a hiányt. 18 Az izraeli fél rendszerint a havi kvóták elérésével igazolja lépését, egyúttal hangsúlyozza, hogy az elfogadhatatlanul pazarló technikák felszámolása, a szükséges infrastrukturális feltételek megteremtése, valamint a források kitermelése és tárolása a PH hatásköre, illetve kötelezettsége. 16 Izrael szennyvízének közel 60%-át tisztítja meg annyira, hogy az a mezőgazdaságban korlátlanul felhasználhatóvá válik. Egyes becslések szerint 15 év múlva ugyanezt az arányt 90%-ra lesz képes emelni a zsidó állam, ami azt jelenti, hogy csak minden tizedik liter szennyvíz pazarolódik el végleg. Dr. Konuralp Pamukcu Water-realted cooperation between Turkey and Israel, Kb. százszor akkora területet öntöznek az izraeliek központi csatornákon keresztül, mint a palesztinok. 18 The water conflicts in the Middle East from a palestinian perspective, Bét Lehem. 98

9 2. táblázat Csatornahálózat kiépültsége, valamint a szennyvíz mennyiségének aránya a Nyugati Parton 19 Régió Szennyvízmennyiség évente millió m 3 -ben Csatornahálózta kap-csolt lakások aránya (%-ban) Az összegyűjtött szenynyvíz mennyisége millió m 3 /év Betlehem 2,6 8 0,2 Dzsenin 3,8 13 0,3 Hebron 4,7 55 2,6 Jerikó 1,6 0 0 Jeruzsálem 7,7 16 0,8 Náblusz 13,1 49 6,4 Rámálláh 4,9 22 0,7 Tulkárm 6,4 30 1,9 Összesen 44,8-12,9 A mezőgazdaságról a kommunális felhasználásra áttérve a palesztin otthonok kevesebb, mint egynegyede van rákapcsolva a szennyvízhálózatra, amely miatt víztisztításról és újrahasznosításról (leszámítva az izraeliek által működtetett dzsenini tisztítót) tulajdonképpen nem is beszélhetünk. Az ábráról tisztán leolvasható, hogy a PH területén alig 5 %-os az újrahasznosítás, miközben Izraelben 60% felett van ez az arány. MIT HOZHAT A JÖVŐ? Az elmérgesedő viszony következtében, aligha fognak a felek belátható időn belül közös hidropolitikai stratégiát kidolgozni, ami miatt a reális célkitűzés maximum a korábbi együttműködési keretek helyreállítása lehet. Sajnos azonban a lezajlott események korántsem ebben az irányban mutatnak, melyet a fentebb már vázolt ellentétek mellett az alábbi tényezők is hűen igazolnak: a) Az egyoldalú gázai kivonulás után a beözönlő palesztinok kiirtották a zsidó telepesek ültetvényeit, szétverték a raktárokat, iskolákat és orvosi helyiségeket, valamint felgyújtották a méltán híres Gus Kátif-i zöldséges és gyümölcsös melegházakat, amely indokolatlanná tette a vízkészletekkel kapcsolatos izraeli felajánlásokat. b) A Gázában terjedő csempész- és terroristaalagutak miatt Izrael továbbra sem engedélyezheti a kútfúrásokat, minek következtében az övezetben található talajvíz kihasználatlanul marad Uo júliusában egy ilyen alagúton keresztül támadták meg palesztin terroristák a Kerem Sálom-i izraeli támaszpontot ahol két katonát megöltek, egyet pedig elraboltak, akit a mai napig fogva tartanak a Hámász fegyveresei. Nyár végén az izraeli hadsereg átfogó műveletet indított az alagutak feltárása és megsemmisítése érdekében, melyeken keresztül egyes becslések szerint már legalább tonna fegyvert és hadianyagot csempésztek be Gázába a terroristák. Izrael emellett külön hangsúlyozza, hogy magán kutakat a terrorizmustól függetlenül sem lehetne fúrni, mivel az Oslo-2 megállapodásban mindkét fél elismerte, hogy a források felett csak a hivatalos állami intézmények rendelkezhetnek, megakadályozva azzal a magán beavatkozások vízforrást (minőségi és mennyiségi értelemben is) fenyegető kockázatát. 99

10 c) A vitatott megítélésű Nyugati Part felszín alatti vízkészleteiből Izrael évente körülbelül 480 millió m 3 forrást emel ki, mely több mint háromszorosa az ottani palesztin kitermeléseknek. A kialakult helyzetet tovább súlyosbítják a palesztin területeken tapasztalható demográfiai mutatók, melyek szükségszerűen a vízkészletek bővítését igényelnék, miközben a felek egyre inkább elzárkóznak a pragmatikus érveket követő, konszenzusos megoldás lehetőségei elől. 3. táblázat A PH és Izrael Állam lakossága ma, valamint a mai növekedési tendencia alapján 2020-ban és 2050-ben Ország Jelenlegi lakosságszám (millió fő) Népesség növekedési arány Lakosságszám 2020-ban (millió fő) Lakosságszám 2050-ben (millió fő) PH 3,888 3,39% 5,740 9,700 Izrael 6,352 1,18% 7,400 9, táblázat A Palesztin Hatóság várható vízszükséglete szektoronként 2010-ben és 2020-ban (millió m 3 /év) 21 Időszak Lakossági Mezőgazdasági Ipari Összesen Ilyen arányú lakosságnövekedés esetén különösen problémássá válhat a Gázában élők vízellátásának biztosítása, mivel az övezetben lévő felszínalatti források maximális kihasználása esetén, csak három nehezen kivitelezhető lehetőség marad a szükséges plusz készletek beszerzése: a) Izraelből (ennek folyamatosan csökken a reális esélye, mindamellett a zsidó állam is vízhiánnyal küszködik). b) a tengervíz lepárlásából és sótalanításából (rendkívül költséges lehetőség, mely komoly infrastrukturális beruházásokat, szakértelmet és a pazarló technikák felszámolását igényelné); c) vízkereskedelemből (szintén költséges bár előbbinél olcsóbb és infrastrukturális fejlesztéseket [megfelelő hajók beszerzése, kikötői beruházások, csatornahálózat kiépítése, stb.) igénylő megoldás). A nyugati parti területeken, az ottani mérsékeltebb szükségletek és bővebb készletek miatt kielégíthetőek a palesztin lakosság vízigényei, habár a megfelelő technikai és infrastrukturális követelmények átfogó fejlesztése nélkül hosszútávon itt is súlyos 21 The water conflicts in the Middle East from a palestinian perspective, Bét Lehem. 100

11 problémák alakulhatnak ki. A felek közötti akut vízügyi ellentéteket tovább súlyosbítja, hogy a Nyugati Parton található felszínalatti készletek nélkülözhetetlen szerepet töltenek be Izrael vízellátásában is (a források közel egynegyede származik onnan), mely a zsidó telepek megőrzéshez, valamint a biztonságos határok kialakításához hasonlóan hangsúlyos szempont az általános, és egyoldalú izraeli visszavonulás megvalósításával szemben. Mindebből következően jól látszik, hogy az édesvíz szerepe semmiképpen sem elhanyagolható a konfliktus értelmezése során, sőt talán még az a megállapítás sem túlzó, hogy a víznek hasonlóan fontos szerepe van az izraeli-palesztin konfliktusban, mint amilyen a kőolajnak az általánosan értelmezett közel-keleti válság tekintetében (lásd az iraki, az iráni, vagy az afganisztáni események hátterét). A jelenlegi demográfiai és ökológiai prognózisok alapján csak idő kérdése, hogy mikor válik az izraelipalesztin ellenségeskedés központi tényezőjévé az ivóvíz. FELHASZNÁLT IRODALOM A sober approach to the water crisis in the Middle East, Bét Lehem Atwan, N. Awais, M. Boger, P. Just, R. Shah, M. Shariff, A. Zusman, M.: Allocations of water and responbilities in an israeli-palestinian water accord, El-Fadel, M. Quba, R. Hougeiri, N. Hashisho, Z. Jamali, D.: The israeli-palestinian mountain aquifer A case study in ground water conflict resolution, JNR vol Frisch, H.: Water and Israel s national security, Jerusalem, Issar, A.: The past is the key to future: The water resources of Israel, PCRS, Libiszewski, S.: Water disputes in the Jordan basin region and their role in the resolution of the Arab-Israeli conflict, ENCOP, SPF, Seliktar, O.: Turning water into fire: The Jordan river as the hidden factor in the six-day war, MERIA june, volume 2/

12 The water conflicts in the Middle East from a palestinian perspective, Bét Lehem. T. Wolf, A.: Middle East water conflicts and direction for conflict resolution, IFPRI, Washington,