NAGY LEO CSÁSZÁR EGYHÁZPOLITIKAI RENDELKEZÉSEI SÁRY PÁL

Átírás

1 Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXVIII. (2010). pp NAGY LEO CSÁSZÁR EGYHÁZPOLITIKAI RENDELKEZÉSEI SÁRY PÁL Arra a kérdésre, hogy a Nagy Constantinus halála és Iustinianus trónra lépése közötti időszakban ( ) melyik császár tette a legtöbbet a keresztény vallás és a katolikus egyház megerősítése érdekében, valószínűleg kivétel nélkül minden egyháztörténettel foglalkozó kutató azt válaszolná, hogy Nagy Theodosius, hiszen ő volt az, aki 380-ban államvallássá nyilvánította a katolikus hitet, majd 381-ben összehívta a nikaiai hitvallást megerősítő és kiegészítő Konstantinápolyi (II. Egyetemes) Zsinatot, s aki e döntő lépések mellett még számos további, jelentős vallás- és egyházpolitikai rendeletet alkotott. 1 Éppen ezért nagyon meglepő, hogy Iustinianus császár 535-ben egyik novellájának bevezető részében úgy nyilatkozott, hogy Leo volt az, aki a császárok közül Constantinus után a leginkább támogatta a keresztény hitet, s megalapozta a szent (= katolikus) egyházak tiszteletét és (belső) fegyelmét. 2 Vajon mivel indokolható Iustinianus megállapítása? Egyáltalán milyen egyházpolitikai akciók és rendeletek fűződnek a thrák származású I. (Nagy) Leo kelet-római A tanulmány a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíjának támogatásával készült. DR. SÁRY PÁL egyetemi docens Miskolci Egyetem ÁJK, Római Jogi Tanszék 3515 Miskolc-Egyetemváros 1 Nagy Theodosius vallás- és egyházpolitikai tevékenyégéről nagy számú szakirodalmi mű készült. Ld. pl. W. ENSSLIN: Die Religionspolitik des Kaisers Theodosius d. Gr. München, 1953; N. Q. KING: The Emperor Theodosius and the Establishment of Christianity. London, 1961; R. KLEIN: Theodosius der Große und die christliche Kirche. In: Eos 82 (1994), ; R. M. ERRINGTON: Christian Accounts of the Religious Legislation of Theodosius I. In: Klio 79 (1997), ; H. LEPPIN: Theodosius der Große auf dem Weg zum Christlichen Imperium. Darmstadt, 2003; I. FARGNOLI: Many Faiths and One Emperor. Remarks about the Religious Legislation of Theodosius the Great. In: Revue internationale des droits de l antiquité 52 (2005), Nov. 7 praef. A releváns szövegrész latin fordítása: A Leone siquidem piae memoriae, qui post Constantinum piae memoriae christianae fidei inter imperatores principem auxit et constituit sanctarum ecclesiarum honorem et disciplinam Érdekes, hogy a szakirodalomban ennek ellenére egyetlen olyan tanulmányt sem találtam, mely kifejezetten Nagy Leó császár vallás- és egyházpolitikai rendelkezéseivel foglalkozna.

2 86 Sáry Pál császár ( ) nevéhez? S miért tulajdonított Iustinianus e döntéseknek olyan nagy jelentőséget? Az alábbi tanulmány e kérdésekre igyekszik választ találni. I. Egyházpolitikai akciók 1. Az alexandriai válság rendezése 3 Az V. század közepére a legjelentősebb eretnekséggé a monofizitizmus vált. 4 Mint tudjuk, a 449-ben Dioszkurosz alexandriai püspök elnökletével összeült efezusi rablózsinaton e tévtan győzedelmeskedett, a 451-ben tartott Khalkédóni (IV. Egyetemes) Zsinat viszont a monofizitizmust elítélve diofizita hitvallást fogadott el. Az egyetemes zsinat letette székéből Dioszkuroszt, s megerősítette a konstantinápolyi püspöki szék elsőbbségét az alexandriaival szemben. A Dioszkurosz letételével megürült alexandriai püspöki székbe a Khalkédóni Zsinatot összehívó Marcianus császár ( ) határozott támogatásával az ortodox diofizita Proterioszt ültették. E döntések Egyiptomban óriási felháborodást váltottak ki. A császár által száműzött Dioszkurosz 454-ben bekövetkező halála után a Proterioszt el nem ismerő monofiziták üresnek tekintették az alexandriai püspöki széket. Amikor 457 februárjában Marcianus meghalt, a császári erők elhagyták Alexandriát. Ezt az alkalmat kihasználva, két monofizita püspök (Péluszioni Euszebiosz és Maiumai Péter) Alexandria főtemplomában (Caesareum) püspökké szentelte Timotheoszt (akinek a mellékneve vékony, magas alkatánál fogva Ailurosz, azaz Macska volt). 5 Nem sokkal később a khalkédóni határozatokat támogató császári kormányzat ellen lázadozó alexandriai lakosság Proterioszt meglincselte: holttestét végigvonszolták a város utcáin, majd elégették a hippodromban. 6 Az egyiptomi egyházak irányítását átvevő Timotheosz pedig átkot mondott a Khalkédóni Zsinatra és az ott elfogadott hitvallásra. 7 3 Vö. P. T. R. GRAY: The Defence of Chalcedon in the East ( ). Leiden, 1979, 21-22; J. MEYENDORFF: Birodalmi egység és keresztény szakadások. Az egyház 450 és 680 között. Budapest, 2001, ; P. NORTON: Episcopal Elections Hierarchy and Popular Will in Late Antiquity. 2007, Vö. W. H. C. FREND: The rise of the monophysite movement. Chapters in the history of the church in the fifth and sixth centuries. Cambridge, Evag. HE 2,8; Zak. 4,1; Theod. Lect. 1,9. 6 Evag. HE 2,8; Zak. 4,2; Theod. Lect. 1,8. 7 Evag. HE 2,8.

3 Nagy Leo császár egyházpolitikai rendelkezései 87 E válsághelyzetben Leónak akit idő közben Anatoliosz konstantinápolyi pátriárka koronázott császárrá cselekednie kellett: többek között Leo pápa ( ) is sürgette, hogy lépjen fel Timotheosz ellen. 8 A császár először arra gondolt, hogy új egyetemes zsinatot hív össze, majd ehelyett 457 októberében, Anatoliosz javaslatára egy körlevelet (Codex Encyclicus) intézett a birodalom püspökeihez, arra kérve őket, hogy nyilvánítsanak véleményt egyrészt a khalkédóni határozatok, másrészt Timotheosz felszentelésének érvényességéről. 9 Szinte valamennyi válasz a Khalkédóni Zsinat mellett és Timotheosz ellen szólt. 10 A császár ezt követően többször felszólította Timotheoszt, hogy kövesse a püspökök többségének véleményét, Timotheosz azonban hajthatatlan maradt. Így végül Leo kénytelen volt erőszakot alkalmazni: nyílt (tízezer ember halálával járó) népfelkelés közepette letartóztattatta, székéből letette, s előbb (458-ban) Gangrába, 11 majd (460-ban) a Krími-félszigeten fekvő Kherszonba száműzte Timotheoszt. 12 Az alexandriai püspöki székbe a császári csapatok védelme alatt egy szentéletű, ortodox diofizita szerzetest ültettek, akit szintén Timotheosznak hívtak (mellékneve Szalophakiolosz, vagyis Fehér Turbános volt), 13 s aki a béketeremtést tekintette legfőbb egyházkormányzati feladatának Az antiokhiai válság rendezése 15 Az isauriai származású Zeno (eredeti nevén Taraszikodissza), a későbbi császár ( , ), miután 469-ben betöltötte a consuli tisztséget, a birodalom keleti felének katonai főparancsnoka (magister militum per Orientem) lett, s ilyen minőségében a szíriai Antiokhiába utazott. A kíséretéhez tartozott egy Péter nevű pap, akinek a mellékneve Fullo, vagyis Ványoló volt. Ez a Péter, aki 8 Epist. S. Leonis Evag. HE 2,9; Zak. 4,5; Nik. HE 15,18. Vö. P. R. COLEMAN-NORTON: Roman State & Christian Church. A Collection of Legal Documents to A.D London, 1966, III, Evag. HE 2,10; Zak. 4,7. 11 Evag. HE 2,11; Zak. 4,7. 12 Zak. 4, Evag. HE 2,11; Zak. 4, A helyi feszültség enyhítése érdekében még Dioszkurosz nevét is helyreállította a diptychonokban, ami miatt Leo pápa átokkal sújtotta (Zak. 4,10). Az egyiptomi keresztények többségét így sem tudta a maga oldalára állítani: a császár embereként mindvégig megvetették. 15 Vö. G. DOWNEY: A History of Antioch in Syria from Seleucus to the Arab Conquest. Princeton, 1961, ; GRAY: i. m ; NORTON: i. m. 93.

4 88 Sáry Pál rendkívül ambiciózus lévén az antiokhiai püspöki szék megszerzésére törekedett, monofizita jelszavakat hangoztatva izgatni kezdte a lakosságot a katolikus hit és a város khalkédóniánus püspöke, Martüriosz ellen. Martüriosz mindezek miatt a fővárosba utazott, hogy személyesen tegyen panaszt a császárnál. Távolléte alatt Pétert Zeno határozott támogatásával Antiokhia püspökévé szentelték. Amikor Martüriosz visszatért székhelyére, Pétert lemondásra kényszerítették. Ezek után azonban Péter olyan eredményesen folytatta tovább izgató tevékenységét, hogy Martüriosz 471-ben kénytelen volt lemondani püspöki székéről, s a főpapi széket újból Péter foglalta el. Mindezt a császár sem nézhette tovább tétlenül, s száműzte Pétert, akit előzőleg egy antiokhiai (helyi) zsinat letett a székéből. Péter helyére Julianoszt ültették, aki valószínűleg Leo jelöltje volt Konstantinápolyi események A teljesség kedvéért érdemes két olyan vallási szempontból jelentős eseményről is említést tennünk, melyek a fővárosban történtek Leo uralkodása idején. Az egyik ilyen esemény Patricius alcsászárrá s ezáltal trónörökössé való kinevezése volt. 17 Mint tudjuk, Leo a trónra kerülését a keleti katonai főparancsnoknak, az alán vagy gót származású, ariánus hitű Asparnak köszönhette. Aspar viszonzásul elvárta, hogy Leo követi javaslatait, s fiát, a szintén ariánus Patriciust caesari rangra emeli. Leo hosszú halogatás után, 470- ben, végül kénytelen volt teljesíteni Aspar akaratát. Zónarasz szerint, miután Leo hivatalosan bejelentette, hogy Patriciust alcsászárrá fogja kinevezni, a senatus felháborodott és lázadásra buzdította a népet. Elsősorban attól tartottak, hogy ha a császári hatalmat Aspar családja szerzi meg, az ortodoxokat nagyobb atrocitások fogják érni az ariánusok részéről, mint amekkorákat II. Constantius és Valens ariánus császárok uralkodása idején elszenvedtek. A klerikusok, a szerzetesek és az ortodox lakosság ezért azt követelte a császártól, hogy ortodox személyt nevezzen ki caesárrá. A császárnak végül megnyugtató szavaival sikerült lecsillapítania a tömeget. 18 Hogy pontosan mi történt, más források közlik. A Szümeón Metaphrasztész nevű gyűjteményben található Vita Marcelli 16 Theod. Lect. 1, Vö. J. B. BURY: History of the Later Roman Empire from the Death of Theodosius I. to the Death of Justinian. New York,1923, I, 319; B. CROKE: Dynasty and Ethnicity. Emperor Leo I and the Eclipse of Aspar. In: Chiron 35 (2005), Érthetetlen, hogy GRAY (i. m. 25) miért írja azt, hogy ezt az eseményt a lakosság tiltakozása megakadályozta. Számos forrás tanúsítja, hogy Patricius elnyerte a caesari rangot (Zón. 14,3; Evag. HE 2,16; Theoph. AM 5963). 18 Zón. 14,5-7.

5 Nagy Leo császár egyházpolitikai rendelkezései 89 című hagiográfiai mű szerint a nép Gennadiosz pátriárkával és Marcellusszal, a rendkívül befolyásos, köztiszteletben álló akoiméta (magyarul nem alvó, ti. állandóan imádkozó) szerzetesek főnökével együtt a hippodromba vonult, hogy ott hangot adjon tiltakozásának. Az emberek órákon keresztül kiabálták, hogy ortodox császárt akarnak, s kérték Leót, hogy ne nevezze ki Patriciust caesárrá, s ne adja neki leánya kezét. Leónak végül azzal sikerült megnyugtatnia a tömeget, hogy Patricius elfordult az ariánus hittől. 19 Theophanész szintén azt írja, hogy Patricius csak azt követően szerezte meg a caesari rangot, miután ígéretet tett arra, hogy elhagyja az arianizmust, s hűséget fogadott Leónak. 20 Patricius tehát a trón megszerzése érdekében kénytelen volt áttérni az ortodox hitre. Röviddel később Leo a fiatalabbik leányát, Leontiát, Patriciushoz adta feleségül, megerősítve ezzel Aspar fiának trónörökösi pozícióját. 21 A másik nevezetes esemény 473-ban történt. Leo ekkor Galileából Konstantinápolyba hozatta a Szent Szűz fátylát, amit a főváros lakossága hatalmas lelkesedéssel fogadott. 22 A császár az ereklye őrzésére Hagia Soros néven egy kör alakú (centrális) kápolnát építtetett a Blakhernai (lat. Blachernae) nevű külváros Mária-temploma mellé. 23 A fátylat egy aranyból és ezüstből készített ereklyetartóba helyezték el. Június 2-át, az ereklye ünnepélyes 19 Vita Marc Theoph. AM Mint ismeretes, egy évvel később a belpolitikai helyzet teljesen megváltozott. Aspart egyik fiával, Ardaburiusszal együtt orvul meggyilkolták. A merényletben Patricius is megsebesült: sikerült elmenekülnie, de röviddel később ő is meghalt. A trónt így Aspar családja végül is nem tudta megszerezni. 22 Egy legenda szerint az értékes ereklyét egy előkelő származású, konstantinápolyi testvérpár, Galbius és Candidus vitte a fővárosba. A két fivér zarándokúton járt a Szentföldön. Az egyik galileai faluban egy idős zsidó asszony adott szállást számukra. Megtudták, hogy az asszony egy kis ládikában őrzi Mária fátylát, amit a Szent Szűz egy közeli ismerősének vagy rokonának adott át elszenderülése előtt. A fátylat a család melyhez az idős asszony is tartozott számos generáción át gondosan őrizte. A két zarándok a fátylat ellopta, s Konstantinápolyba vitte. Amikor az asszony felfedezte a lopást, belehalt szomorúságába. Vö. N. BAYNES: The Finding of the Virgin s Robe. In: Annuaire de l Institute de Philologie et d Histoire orientales et slaves 9 (1949), = Byzantine Studies and Other Essays. London, 1955, ; O. LIMOR: Mary and the Jews. Story, Controversy, and Testimony. In: Historein 6 (2006), Vö. V. LIMBERIS: Divine Heiress. The Virgin Mary and the creation of Christian Constantinople. London New York, 1994, 58; C. MANGO: The Origins of the Blachernae Shrine at Constantinople. In: Acta XIII Congressus International Archaeologiae Christianae 2 (1998), 61-76; J. WORTLEY: The Marian Relics at Constantinople. In: Greek, Roman, and Byzantine Studies 45 (2005), 178. A blachernaii Theotokosz-templom a relikvia-kápolnával együtt 1070-ben teljesen leégett.

6 90 Sáry Pál elhelyezésének napját, egyházi ünnepnappá nyilvánították. Az ereklye fölé két Mária-ikont helyeztek: az egyik az Istenszülőt két angyal, két szent (Keresztelő Szent János és Szent Konon), valamint az imádkozó Galbius és Candidus társaságában ábrázolta, a másik képen a gyermekét ölében tartó, trónon ülő Máriát két angyal és a császári család (Leo, a császár felesége, Verina, idősebb leányuk, Ariadné, s annak gyermeke, a császár unokája, II. Leo) vette körül. 24 MICHAEL ANGOLD szerint a császár úgy érezte, hogy egy újfajta hatalmat biztosíthat magának, ha összeköti magát a szentek, jelen esetben Isten Anyjának kultuszával. 25 II. Vallás- és egyházügyi rendeletek 1. A pogányság felszámolásának folytatása A keresztény római császárok legfőbb valláspolitikai célját a pogányság fokozatos felszámolása képezte. 26 A nagyszámú pogányellenes rendelet ellenére a régi vallásnak Leo uralkodása idején még számos követője volt. 27 A keletrómai uralkodó folytatta elődei valláspolitikai irányvonalát. Valószínűleg 472- ben bocsátotta ki Leo azt a rendeletét, melyben hangsúlyozta, hogy a betiltott pogány szertartások végzése közbűncselekmény (crimen publicum), ami ellen feltétlenül fel kell lépni. A constitutio értelmében azokat az ingatlanokat (telkeket, házakat), ahol a tulajdonos tudtával ilyen cselekményeket végeztek, el kellett kobozni a kincstár javára. A bűntett elkövetéséhez hozzájáruló ingatlantulajdonosokra emellett további büntetéseket is ki kellett szabni: a hivatalnokokat, illetve az előkelőket meg kellett fosztani hivataluktól, illetve rangjuktól és teljes vagyonuktól, a magánszemélyeket, illetve az alacsonyrendűeket pedig testi fenyítés után bányamunkára vagy örökös száműzetésre kellett ítélni Vö. MANGO: i. m ; C. ANGELIDI T. PAPAMASTORAKIS: Picturing the spiritual protector: from Blachernitissa to Hodegetria. In: Images of the Mother of God. Perceptions of the Theotokos in Byzantium (ed. by M. Vassilaki). Aldershot, 2005, M. ANGOLD: Bizánc. Híd az ókor és a középkor között (Sándor B. ford.). Budapest, 2002, Vö. SÁRY P.: Pogány birodalomból keresztény birodalom. A Római Birodalom kereszténnyé válása a Codex Theodosianus tükrében. Budapest, 2009, Vö. K. W. HARL: Sacrifice and Pagan Belief in Fifth- and Sixth-Century Byzantium. In: Past & Present 128 (1990), C. 1,11,8.

7 Nagy Leo császár egyházpolitikai rendelkezései A keresztény szellemiség és értékrend erősítése A principátus korában a sztoikus filozófia hatására számos olyan jogszabály született, mely a rabszolgákkal szembeni kegyetlenkedést tiltotta. Többek között a szolgák kasztrálását is büntetni rendelték. 29 A rabszolgák védelmét fokozó keresztény császárok a kasztrálás büntetését tovább szigorították. 30 A rabszolgák kasztrálásával kapcsolatban 457 és 465 között Leo is hozott egy rendeletet, melyben megtiltotta a római származású herélt rabszolgák tulajdonjogának átruházását, függetlenül attól, hogy a kasztrálást a birodalom határain belül vagy azokon kívül hajtották végre. A császár a tilalom megszegőit a legsúlyosabb büntetéssel (gravissima poena) rendelte büntetni. Ugyanígy kellett büntetni azokat is, akik tabellióként a tiltott ügyletet okiratba foglalták, továbbá azokat is, akik ilyen ügylet miatt (forgalmi) adót szedtek be. A császár a barbár származású eunuchok közül is csak azoknak az adásvételét engedélyezte, akiket a birodalom határain kívül kasztráltak. 31 A kasztráláshoz hasonlóan a rabszolgák prostituáltként való alkalmazását is korlátozni kezdték a principátus korában. 32 A kerítőkkel szembeni állami fellépés a keresztény korban fokozódott. 33 E körben 457 és 467 között Leo is kiadott két rendeletet. 34 Ezek közül az egyik megtiltotta, hogy bárki más személyt akár rabszolgát, akár szabad embert fajtalankodás céljára (ad stuprum), illetőleg prostituáltként alkalmazzon. Ilyet a rendelet értelmében még színpadi táncossal (thymelicus) vagy színésszel (scaenicus) sem volt szabad tenni. A prostitúcióra kényszerített rabszolgák felszabadítása érdekében bárki a helyi magistratushoz vagy a püspökhöz fordulhatott. A constitutio azt is megtiltotta, hogy nőket akár rabszolgákat, akár szabadokat akaratuk ellenére színpadi szereplésre kényszerítsenek. 35 A másik rendelet szintén megtiltotta, hogy a továbbiakban akár szabad, akár rabszolganőket prostituáljanak, s eltörölte a kerítőkre (lenones) kivetett (iparűzési) adót. A constitutio értelmében a tilalmat megszegő alacsonyrendű polgárokat testi fenyítés mellett bányamunkára kellett 29 Suet. Dom. 7; D. 48,8,3-6; PS 5,23, C. 4,42,1. 31 C. 4,42,2. 32 D. 1,6,2; 13,7,24,3; C. 4,56, CTh 15,8,1-2; NTh 18; C. 11,41,6. Vö. SÁRY: Pogány birodalomból, Az is elképzelhető, hogy egyetlen rendelet két különböző részletéről vagy két különböző szövegváltozatáról van szó. 35 C. 1,4,14. Mivel a római színházak az erkölcstelenség fellegvárai voltak, a színészek erkölcsileg egy megítélés alá estek a prostituáltakkal. Vö. D. R. FRENCH: Maintaining Boundaries: The Status of Actrasses in Early Christian Society. In: Vigiliae Christianae 52 (1998), 296; SÁRY: Pogány birodalomból, 48.

8 92 Sáry Pál ítélni vagy a birodalom határain túlra kellett száműzni, az előkelő elkövetőket pedig vagyonelkobzással kellett sújtani, ami hivatalnokok esetében hivatalvesztéssel párosult. E rendelet is külön kimondta, hogy színészeket sem szabad prostituálni. A prostitúcióra kényszerített rabszolgákat bárki (a rendelet szerint akár férfi, akár nő, akár klerikus, akár szerzetes) elperelhette tulajdonosától (árának megfizetése nélkül). 36 A kereszténység hatására többek között a végrendelkezési szokások is megváltoztak a Római Birodalomban. Egyre több végrendelet tartalmazott kegyes célú juttatásokat. 37 Ilyen juttatás volt többek között a hadifoglyok kiváltása érdekében (pro redemptione captivorum) rendelt hagyomány (legatum) illetve hitbizomány (fideicommissum) is. A hadifoglyok kiváltására rendelt végrendeleti juttatásokkal kapcsolatban elsőként Leo császár adott ki részletes rendeletet 468 augusztusában. A császár szigorúan megtiltotta, hogy bárki is akár a végrendeleti vagy a törvényes örökös, akár egy hagyományos vagy egy fideicommissarius meghiúsítsa a kegyes végrendelkező utasítását, azzal érvelvén, hogy a hadifoglyok kiváltására rendelt hagyomány vagy hitbizomány bizonytalan jellege miatt érvénytelen. (Az örökhagyó rendelkezését tehát nem lehetett megtámadni arra hivatkozással, hogy a juttatás jogosultja incerta persona.) Ha az örökhagyó pontosan megjelölte, hogy ki váltsa ki az általa rendelt vagyoni juttatás felhasználásával a hadifoglyokat, akkor ez a személy követelhette a hagyomány, illetve hitbizomány tárgyának kiadását, majd annak megszerzése után az illető köteles volt az örökhagyó kívánságát lelkiismeretesen teljesíteni. Ha e feladat végrehajtására az örökhagyó senkit sem jelölt ki, a kegyes juttatás kiadását az örökhagyó szülőhelyének püspöke követelhette az örökösöktől, illetve a juttatás tárgyának birtokosaitól. A püspök a tartomány helytartója előtt köteles volt bejelenteni, hogy mely napon, mekkora összeget vett át a hadifoglyok kiváltására, s innentől kezdve egy év állt rendelkezésére, hogy végrehajtsa az örökhagyó kívánságát. Ha a végrendelkező szülőhelye bizonytalan volt, vagy ha az illető a birodalom határain kívül, a barbárok között született, juttatása tárgyát a halála helyének püspöke fordította a hadifoglyok kiváltására. Annak érdekében, hogy a végrendelkező kegyes akaratát az örökösök el ne titkolhassák, a császár mindenki számára kötelezővé tette, hogy tegyen bejelentést a tartomány helytartójánál vagy a helyi püspöknél, ha 36 C. 11,41,7. Vö. T. A. J. MCGINN: Prostitution, Sexuality, and the Law in Ancient Rome. New York Oxford, 1998, Vö. SÁRY: Kegyes célú végrendeleti juttatások a keresztény Római Birodalomban. In: Jogtörténeti tanulmányok IX. (szerk.: Pókecz Kovács A. Jusztinger J.). Pécs, 2008, = In: Iustum Aequum Salutare 4 (2008/2),

9 Nagy Leo császár egyházpolitikai rendelkezései 93 tudomása van arról, hogy valaki a hadifoglyok kiváltása érdekében végrendelkezett. 38 A szakrális elemekben bővelkedő ókori jogrendekben kiemelkedő jelentőséget tulajdonítottak az eskünek. 39 Aki az állítását vagy az ígéretét esküvel erősítette meg, az az Istent (vagy az isteneket) hívta maga mellé tanúul. 40 Az esküt sokszor egy szakrális tárgy megérintése kísérte: a pogány rómaiak legtöbbször az áldozati oltárt érintették meg eskütétel közben. 41 Később, a római állam kereszténnyé válásával, a Biblia megérintése vált eskütételkor szokássá. 42 E szimbolikus aktust a császári rendeletek számos esetben kötelezővé tették. 43 A Biblia ügyletkötéskor való használatával a római jogi forrásokban először Leo egyik rendeletében találkozhatunk. A 472 márciusában kiadott utasítás értelmében a tartományi városokban öröklés, hagyomány, hitbizomány vagy ajándék címén a város tulajdonába került házak, egyéb épületek, gabona vagy rabszolgák eladása esetén a város tanácsosainak, tisztségviselőinek és vagyonos polgárainak össze kellett gyűlniük, s miután eléjük tették a Szentírást (propositis sacrosanctis scripturis), külön-külön nyilatkozatot kellett tenniük (sententiam designare) arról, hogy a vagyontárgy eladását hasznosnak tartják-e a város számára. 44 A véleményeket valószínűleg a Bibliára tett esküvel kellett megerősíteni. Leo császár egyéb rendeleteiről is elmondható még, hogy egyértelműen keresztény szellemiséget közvetítettek címzettjeik felé. Az Újszövetség tanítása szerint az igaz vallásosság egyik fontos megnyilvánulása az árvák és az 38 C. 1,3, Vö. F. ZUCCOTTI: Giuramento nel mondo giuridico e religioso antico. Elementi per uno studio comparatistico. Milano, Többek között a jobb kéz eskütételkor való felemelése is az égben lakó istenség tanúul hívásának jele. Vö. SÁRY: Szimbolikus jogi aktusok az Ószövetségben. In: Jogi kultúrák, processzusok, rituálék és szimbólumok (szerk.: Mezey B.). Budapest, 2006, Vö. GÁSPÁR D.: Eskü a rómaiaknál és a sacramentum militiae. Budapest, 1982, Vö. J. F. MALBLANC: Doctrina de iureiurando. E genuinis legum et antiquitatis fontibus illustrata. Tubingae, , ; C. F. STÄUDLIN: Geschichte der Vorstellungen und Lehren vom Eide. Göttingen, 1824, 82-83; D. X. JUNKIN: The oath, a divine ordinance and an element of the social constitution. Its origin, nature, ends, efficacy, lawfulness, obligations, interpretation, form and abuses. New York, 1845, ; A. STEINWENTER: Iusiurandum. In: Paulys Real-Encyclopädie der Classischen Altertumswissenschaft X/1 (1918), Vö. SÁRY: A Bibliára tett eskü a iustinianusi jogban. In: Iustum Aequum Salutare 6 (2010/2), C. 6,24,12 = 11,32,3.

10 94 Sáry Pál özvegyek támogatása. 45 E felfogás hatja át Leo azon 472 júniusában kiadott rendeletét, melyben a császár az árvákról való gondoskodást kegyes és vallásos feladatnak (pium atque religiosum officium) nevezte. 46 A vallásos szemlélet nyert megfogalmazást Leo egy másik, 474 októberében kibocsátott rendeletében is, melyben a császár a talált kincset (thesaurus) Isten adományának (dei beneficium) nevezte A keresztény vallás védelme Leo rendeletei között több olyan constitutio is található, mely a keresztény vallás védelmét célozta a külső behatásokkal szemben. A császár 459 szeptemberében a vallási tisztelet tárgyait védelmezve elrendelte, hogy a tiszteletre méltó keresztet (venerabilis crux) és a szent vértanúk földi maradványait (sanctorum martyrum reliquiae) a vallási célú épületekben (religiosae aedes) tehát templomokban, kápolnákban, imaházakban helyezzék el, s ne vigyék azokat világi célra emelt középületekbe (aedes publicae), illetőleg olyan helyekre, melyek a nép szórakozását szolgálják. 48 Szinte minden keresztény császár alkotott rendeletet a vasárnapok nyugalma és zavartalansága érdekében. 49 Elődeihez hasonlóan 469 decemberében Leo is megtiltotta, hogy vasárnap bármiféle bírósági cselekményre, tárgyalásra vagy végrehajtási eljárásra, továbbá színházi vagy cirkuszi látványosságra, vagy vadállatviadalra kerüljön sor. A constitutio értelmében (ellentétben a korábbi, hasonló tárgyú rendeletekkel) a császár születésnapján sem volt szabad látványosságot rendezni, ha ez a nap vasárnapra esett. A rendelet megszegőit hivatalvesztéssel és vagyonelkobzással kellett büntetni. 50 A különböző vallású személyek között létrejött vegyes házasságok nyilvánvalóan azt a veszélyt hordozták magukban, hogy az államvallást követő fél házastársa hatására felhagy vallása gyakorlásával, elhagyja vallását, s nem gondoskodik gyermekei megfelelő vallási neveléséről. Az államvallás védelméhez ezért teljesen érthető módon hozzátartozott a vegyes házasságok 45 Jak 1, C. 1,3, C. 10,15,1. 48 C. 1,3, CTh 2,8, ; 8,8,1; 15,5,2.5; C. 3,12,2. Vö. SÁRY: Pogány birodalomból, C. 3,12,9. A rendeletre Theodorosz Lector is utal (1,14).

11 Nagy Leo császár egyházpolitikai rendelkezései 95 elleni állami fellépés. 51 A vegyes házasságok elkerülését Leo is igyekezett elősegíteni. 472 júliusában a császár részletesen szabályozta az eljegyzési foglaló (arra sponsalicia) intézményét. A rendelet felsorolta azokat a törvényes kimentési okokat (iustae causae excusationis), melyek esetében a házasságkötéstől való elállás nem vont maga után büntetést. A császár e törvényes elállási okok közé sorolta a felek közötti valláskülönbséget (diversitas religionis) is, ha arról a felek vagy szüleik a foglaló átadásakor még nem tudtak, illetőleg, ha az a foglaló átadásakor még nem állott fenn Az ortodoxia megszilárdítása A katolikus uralkodók nagyszámú rendeletet kibocsátottak az eretnekek ellen az egyház egysége és a hit tisztasága védelmében. 53 Mint fentebb, az egyházpolitikai akciók tárgyalásakor már láthattuk, Leo is ezt az irányvonalat követte. Uralkodásának első éveiben a császár egyházpolitikáját Aspar még nagyban befolyásolta. A magister militum többek között azt is el tudta érni, hogy Leo ariánusokat helyezzen fontos pozíciókba. 54 A császár 457 augusztusában kiadott egy rendeletet, melyben emberséges és kegyes (humanum piumque) indíttatásból engedélyezte, hogy az eretnekeket a szokásos (vagyis a katolikus) szertartás szerint eltemessék. 55 BRIAN CROKE szerint e rendelet mögött is az ariánus Aspar állt. 56 Leo később egyre jobban kivonta magát Aspar befolyása alól, s szembefordult az ariánusokkal. Malalasz tudósítása szerint Leo betiltotta az ariánusok istentiszteleteit, s templomaikat bezáratta. 57 A császár 466 és 472 között megtiltotta, hogy az ortodoxok olyan ingatlanokat, melyekre ortodox templomot (ecclesia) vagy imaházat (oratorium) építettek, eretnekekre ruházzanak át. Az ilyen ügyleteket a jövőre nézve 51 A pogányok és a keresztények, illetve a katolikusok és az eretnekek egymás közötti házasságkötését egyébként nem tiltották meg. A keresztény császárok abszolút tilalmat csak a keresztények és a zsidók egymás közötti házasságkötése vonatkozásában mondtak ki (CTh 3,7,2; 16,8,6). Vö. SÁRY: Pogány birodalomból, C. 1,4,16 = 5,1,5,3. 53 Vö. SÁRY: Az egyház egységének és a hit tisztaságának védelme a Codex Theodosianusban. In: Publicationes Universitatis Miskolcinensis. Sectio Juridica et Politica 27/1 (2009), ; UŐ.: Pogány birodalomból, Vö. CROKE: i. m C. 1,5,9. 56 CROKE: i. m Mal. Chron. 14,41.

12 96 Sáry Pál érvénytelenné nyilvánította, s elrendelte, hogy a tilalom ellenére eretnekek kezébe kerülő ingatlanokat kobozzák el a kincstár javára. Leo a rendeletét azzal indokolta, hogy ha az ortodox templomok és imaházak az eretnekek birtokában maradhatnának, azok előbb-utóbb minden bizonnyal romba dőlnének, ezt pedig meg kell akadályozni. 58 Fontos kiemelni, hogy 468 márciusában Leo megtiltotta, hogy a katolikusokon kívül más vallásúak a bíróságokon ügyvédi tevékenységet folytassanak. A tilalom megszegőit a császár vagyonelkobzással és száműzéssel rendelte büntetni. 59 A katolikus államvallás megszilárdítása érdekében tett leglényegesebb intézkedések közé tartozott a pogányok, a zsidók, a szamaritánusok és az eretnekek kizárása a közhivatalokból. A IV. század végén és az V. század első felében számos ilyen vonatkozású császári constitutio született körül Leo is hozott egy rendeletet, melynek értelmében kizárólag katolikus vallású személyeket vehettek fel az udvari titkárok (memoriales), az államrendőrség (agentes in rebus), a keleti praefectura praetoriana és a helytartóságok beosztott hivatalnokainak (apparitores) soraiba Az egyházi személyek és intézmények helyzetének szabályozása A constantinusi fordulat után a keresztény templomokat hivatalosan menedékhelyekké nyilvánították. Az egyházi menedékjog (ius asyli) idővel egyre részletesebb szabályozást nyert. 62 Egy hosszabb rendeletet Leo is kibocsátott e téren. A császár 466 februárjában megerősítette az egyház menedékjogát, megtiltva, hogy a templomokból az oda menekült személyeket bárki kivesse vagy kivonszolja. Előírta, hogy a templomokba menekültek részére szükség esetén biztosítsanak élelmet, ruhát és fekvőhelyet. A templomokba menekült bűnelkövető rabszolgákat, szabadosokat, colonusokat és más alárendelt személyeket az egyházi hatóság által az egyházi előírásoknak megfelelő büntetésben kellett részesíteni, majd ki kellett adni őket gazdájuknak, illetve patronusuknak, ha azok esküt tettek arra, hogy megbocsátanak nekik és további büntetést nem alkalmaznak velük szemben. A császár lehetővé tette, hogy a menedéket talált adósok ellen lefolytassák a bírósági eljárást, s marasztalásuk esetén a méltányosság elvét szem előtt tartva végrehajtás alá 58 C. 1,5, C. 1,4, CTh 16,5, ; 16,8,16.24; 16,10,21. Vö. SÁRY: Pogány birodalomból, 21, 73, C. 12,59,9. 62 CTh 9,45,1-5. Vö. SÁRY: Pogány birodalomból,

13 Nagy Leo császár egyházpolitikai rendelkezései 97 vonják vagyonukat. Megtiltotta viszont azt, hogy a menekültek tartozásainak megfizetését bárki a püspököktől vagy az egyház vagyonát kezelő oeconomusoktól követelje. A rendelet szerint a menedékjog szabályait megsértő személyeket halállal kellett büntetni. 63 A klérusba való felvétel feltételeit a keresztény császárok kezdettől fogva szabályozták: többek között megtiltották a közkötelezettséggel terhelt személyek klerikussá ordinálását. 64 E téren idővel számos jogalkalmazási probléma felmerült. Kérdésessé vált például az, hogy beléphetnek-e a klérusba azok, akik közszolgálatra voltak kötelezve, de már letöltötték az előírt szolgálati időt? Leo e kérdésre 466 márciusában pozitív választ adott: biztosította, hogy azok a volt (polgári vagy katonai) tisztségviselők, akik a kötelező közszolgálati idejük letelte után klerikusok lettek, zavartalanul folytassák egyházi szolgálatukat. A császár rendelete értelmében az ilyen személyeket az életük végéig állami szolgálatra kötelezett primipilarii kivételével tilos volt korábbi közszolgálati tevékenységük folytatására kötelezni. 65 A dominátus korában a közhivatalok adásvétele elképesztő méreteket öltött. 66 A hivatalvásárlás az egyházon belül is rendszeresen előfordulhatott: erre utalnak a simóniát tiltó egyházi rendelkezések márciusában Leo is 63 C. 1,12,6. 64 Vö. SÁRY: Pogány birodalomból, 78-83, C. 1,3,27. A primipili a triarii, vagyis a csatarend harmadik sorában harcoló katonák parancsnokai voltak. Szolgálati idejük letelte után mint primipilarii a hadsereg ellátmányát kellett felügyelniük. 66 Amint ALFÖLDI ANDRÁS rámutat, az ötödik század elején már annyira bevett szokássá vált a hivatalok adásvétele, hogy a magasabb tisztségviselőket már aszerint különböztették meg, hogy pénzzel szerezte vagy kiérdemelte azt [ALFÖLDI: A későrómai birodalom válaszúton. I. Valentinianus és a senatus összeütközése (Patay- Horváth A. ford.). Máriabesnyő Gödöllő, 2006, 42-43]. Vö. A. H. M. JONES: The Later Roman Empire A Social Economic and Administrative Survey. Oxford, 1964, ; D. LIEBS: Ämterkauf und Ämterpatronage in der Spätantike. Propaganda und Sachzwang bei Julian dem Abtrünnigen. In: Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte. Rom. Abt. 95 (1978), Az Apostoli kánonok között olvashatjuk, hogy ha valamely püspök pénz révén nyeri el ezt a méltóságot úgyszintén presbiter, vagy diakónus fokoztassék le ő is, valamint az is, aki fölszentelte; és zárassék ki teljesen az (egyházi) közösségből (Can. ap. 29; Berki F. ford.). A Khalkédóni Egyetemes Zsinat szintén úgy határozott, hogy ha valamely püspök pénzért végezne fölszentelést és áruba bocsátaná az el nem adható kegyelmet, és pénzért szentelne föl püspököt, vagy chorepiszkopust, vagy presbitert, vagy diakonust, vagy más valakit a klérusban felsoroltak közül; vagy pedig rút haszonlesésében pénzért léptetne elő gondnokot, vagy ügyészt, vagy templomőrt, vagy bárki mást a kánonból aki ezt megteszi és bebizonyosodik (róla), rangját veszé-

14 98 Sáry Pál megtiltotta, hogy bárkit pénzért válasszanak, illetve szenteljenek püspökké. A vesztegetés útján püspökké szentelt személyeket le kellett tenni püspöki székükből. A császár rendelete szerint a simónia elkövetőit örökös infamia sújtotta. 68 Leo egyházügyi rendeletei között a legjelentősebb talán az a constitutio volt, mely a konstantinápolyi egyház (fővárosi ortodox egyházközség) ingatlanvagyonának védelme érdekében született, s mely állami részről először korlátozta az egyházi ingatlanok feletti rendelkezési jogot. A császár 470-ben megtiltotta, hogy az urbs regia érseke vagy az egyházi vagyon (res ecclesiastica) kezelésével megbízott oeconomus az egyház tulajdonában álló városi vagy vidéki ingatlant, vagy ahhoz tartozó colonust vagy rabszolgát, vagy a mezőgazdasági ingatlanok éves jövedelmét elidegenítse. Az ilyen vagyontárgyak eladása (venditio), elajándékozása (donatio) vagy elcserélése (commutatio) akkor is semmisnek minősült, ha az ügylet megkötésére a fővárosi egyház püspökének, oeconomusának és valamennyi klerikusának egyetértésével került sor. A jogellenesen átruházott javakat időközi gyümölcseikkel együtt kellett visszaadni. Az indoklás szerint, ahogy maga a vallásosság és a hit anyja (vagyis az egyház) örök, úgy annak vagyonát is meg kell őrizni állandó jelleggel sérelem nélkül: sicut ipsa religionis et fidei mater perpetua est, ita eius patrimonium iugiter servetur illaesum. Az ügyletet megkötő oeconomust meg kellett fosztani hivatalától, s lemenőit, örököseit is ki kellett zárni az egyházi személyek (ecclesiastici) köréből. Minden veszteségért, ami az ügyletből kifolyólag az egyházat érte, az oeconomus saját vagyonával felelt. Azokat a jegyzőket (tabelliones), akik a tiltott szerződéseket (contractus vetiti) okiratokba (instrumenta) merték foglalni, örökre száműzni kellett. Azokat a helytartókat (iudices) vagy más hivatalnokokat, akik az ilyen ügyleteket nyilvántartásba vették, hivatalvesztéssel és teljes vagyonelkobzással sújtották. Haszonélvezeti jog alapítását meghatározott időre vagy a haszonélvező haláláig terjedő időtartamra Leo az egyházi ingatlanok vonatkozásában is engedélyezte, de ezt ahhoz a feltételhez kötötte, hogy a haszonélvező az egyházi ingatlan használatáért és gyümölcsöztetéséért cserébe egy másik, hasonló értékű ingatlan tulajdonjogát ruházza át az egyházra. 69 lyeztesse; a fölszenteltnek se legyen semmi haszna a kalmármódon (történt) fölszentelésből, vagy előléptetésből; hanem fosztassék meg (attól) a méltóságtól, vagy szolgálattól, amelyet pénzért szerzett (Conc. Calch. c. 2; Berki F. ford.). Ld. BERKI F.: Kánonok könyve. Budapest, 1946, 27, C. 1,3, C. 1,2,14; vö. Nov. 7 pr. Az elidegenítési tilalmat Anastasius némi engedményekkel kiterjesztette a konstantinápolyi pátriarkátus területén található valamennyi helyi

15 Nagy Leo császár egyházpolitikai rendelkezései 99 A IV-V. században a keleti szerzetesek rendkívül aktívan résztvettek a közélet alakításában. Túlbuzgóságuk, s olykor erőszakosságuk miatt a császárok többször felléptek ellenük rendeleti úton. 70 Így tett Leo is, aki 471 júniusában megtiltotta, hogy a szerzetesek a közösségeik képviseletével megbízott apocrisiarii kivételével elhagyják kolostoraikat és Antiokhiába vagy más városba utazzanak. 71 COLEMAN-NORTON tömör magyarázata szerint a császár így kívánta kizárni annak lehetőségét, hogy a gyakorta vallási vitákba bocsátkozó szerzetesek a keleti városokban zavart keltsenek. 72 DOWNEY (GRAY által helyeselt) álláspontja szerint a rendelet kibocsátására a szerzetesek antikhalkédóniánus megmozdulásai adtak okot, melyeket a fentebb már említett Ványoló Péter szervezett Antiokhiában. 73 Mint tudjuk, az apai hatalom (patria potestas) alatt álló gyermekek az ókori Rómában sokáig nem rendelkezhettek vagyonjogi jogosítványokkal. A helyzet a klasszikus korban úgy változott, hogy a fiúgyermekek (filii familias) a katonáskodás útján szerzett vagyonukkal (peculium castrense) már önállóan rendelkezhettek. Később e rendelkezési jogot a hivatalnoki szolgálattal szerzett vagyonra (peculium quasi castrense) is kiterjesztették. 74 Leo császár e szabályok alkalmazási körét tovább tágította: 472 áprilisában kimondta, hogy az apai hatalom alatt álló ortodox püspökök, papok és diakónusok mind élők közötti, mind halál esetére szóló ügyletek útján szabadon rendelkezhetnek azzal a vagyonukkal, melyet egyházi szolgálatuk során szereztek. 75 A klerikusok a birodalom nyugati felében a IV-V. század során mentességet szereztek a világi bíróságok joghatósága alól. 76 A privilegium fori Keleten érdekes módon nem illette meg a klérus tagjait. 77 Számos perjogi kiváltságot azonban a keleti egyházi személyek számára is biztosítottak. Az első jelentős rendeletet e téren is Leo hozta. A császár 472 áprilisában megtiltotta, hogy a tartományokban élő ortodox püspököket (a rendelet a püspökök vonatkozásában a sacerdotes és az episcopi kifejezéseket felváltva használja), klerikusokat (clerici), illetőleg szerzeteseket (monachi) magánjogi jogvita esetén egyház összes ingatlanára (C. 1,2,17), Iustinianus pedig 530-ban a birodalom összes egyházának ingatlanaira (C. 1,2,24). Vö. JONES: i. m. II, Nagy Theodosius 390-ben kiutasította a szerzeteseket a városokból (CTh 16,3,1). Vö. SÁRY: Pogány birodalomból, C. 1,3, COLEMAN-NORTON: i. m. III, DOWNEY: i. m. 485; GRAY: i. m Vö. MOLNÁR I. JAKAB É.: Római jog. Szeged, , C. 1,3, CTh. 16,2, Vö. SÁRY: Pogány birodalomból, Vö. JONES: i. m. 492.

16 100 Sáry Pál (in causis civilibus) tartományuk elhagyására kényszerítsék, elvonva őket a lakóhelyük szerint illetékes, rendes bírájuk (iudex ordinarius), vagyis helytartójuk (rector provinciae) fóruma elől. A rendelet értelmében a Konstantinápolyban élő püspökök, klerikusok és szerzetesek ellen kizárólag a praefectus praetorio előtt lehetett pert indítani. Az említett egyházi személyek peres ügyeiben kezesként (fideiussor) mind a tartományokban, mind a fővárosban kizárólag az adott helyi egyház védelmezésével megbízott személy (defensor ecclesiae), illetve az adott egyház vagyonának kezelője (oeconomus) járhatott el. A rendelet azt is megszabta, hogy az említett egyházi személyektől bírósági tárgyalásra való idézésük esetén a hivatalszolgák (exsecutores, apparitores) maximum mekkora pénzösszeget követelhetnek eljárási illeték címén (sportularum nomine). A császár hivatalvesztés, vagyonelkobzás (amissio cinguli et patrimonii) és azonnali halálbüntetés (ultima protinus animadversio) kilátásba helyezésével, szigorúan megtiltotta, hogy a klerikusokat idézésük esetén bántalmazzák, velük szemben fizikai kényszert alkalmazzanak. A constitutio további szakasza megerősítette a helyi ortodox egyházak privilégiumait, külön kimondva azt, hogy az egyházak, az egyházi vendég- és szegényházak (xenodochii, ptochii), azok vezetői, továbbá a püspökök, a klerikusok és a szerzetesek mentesek a rendkívüli közterhek (munera extraordinaria) alól. Végül a rendelet záró szakasza előírta, hogy azok, akik jogos és törvényes igény nélkül (sine iusta et legitima petitione) indítottak pert püspökök, klerikusok, illetve szerzetesek ellen, térítsék meg a pernyertes alperesek minden költségét és kiadását (expensae sumptique), mely az eljárással kapcsolatban felmerült. 78 Végül 472 decemberében a császár megerősítette a helyi egyházak (ecclesiae), a monostorok (monasteria) és a remeteházak (asceteria), az árvaházak (orphanotrophia), a szegényházak (ptochia) és a szegény utazók elsősorban zarándokok részére fenntartott szálláshelyek (xenodochia) privilégiumait C. 1,3,32. A rendelet legfontosabb perjogi előírásaira Theodorosz Lector is utal (1,14). 79 C. 1,3,34.

17 Nagy Leo császár egyházpolitikai rendelkezései 101 III. Összegzés Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy Nagy Leo vallás- és egyházügyi jogalkotása rendkívül széles körű volt, hiszen a császár megerősítette a pogány szertartások végzésének tilalmát, a keresztény szellemiség jegyében fokozta a rabszolgák védelmét, fellépett a prostitúció ellen, támogatta a hadifoglyok kiváltására rendelt végrendeleti juttatások érvényesülését, s előírta, hogy egyes jognyilatkozatokat a Biblia jelenlétében tegyenek meg. A vallási tisztelet tárgyainak védelmében megtiltotta, hogy a keresztet és a vértanúk ereklyéit a nép szórakozását szolgáló középületekbe vigyék. Megtiltotta, hogy vasárnap bírósági tárgyalást tartsanak vagy bármilyen látványosságot rendezzenek. Az eljegyzés felbontását vagyoni szankció nélkül engedélyezte valláskülönbség esetén. Alexandriában és Antiokhiában fellépett az ortodox hit megszilárdítása érdekében, a monofizita püspököket (Timotheosz Ailuroszt és Ványoló Pétert) száműzetésbe küldte. A monofizita megmozdulásokban résztvevő szerzeteseknek megtiltotta, hogy elhagyják kolostoraikat. Az ariánusok templomait bezáratta. Sikerült elérnie, hogy az ariánus Patricius alcsászárrá való kinevezése fejében ortodox hitre térjen. Az ügyvédi tevékenység folytatását és a hivatalnoki szolgálatot kizárólag katolikusoknak engedélyezte. Megtiltotta, hogy eretnekek olyan ingatlanokat szerezzenek meg, melyeken ortodox templomok vagy imaházak álltak. Azt viszont valószínűleg Aspar kérésére engedélyezte, hogy az eretnekeket méltóképpen katolikus szertartás szerint eltemessék. Megerősítette és részletesen szabályozta az egyházi menedékjog intézményét. Biztosította, hogy azok a volt tisztségviselők, akik a kötelező közszolgálati idejük letelte után klerikusok lettek, zavartalanul folytassák egyházi szolgálatukat. Megtiltotta a püspöki székek adásvételét és a konstantinápolyi egyház ingatlanainak elidegenítését. A peculium castrense szabályait kiterjesztette az apai hatalom alatt álló püspökök, papok és diakónusok egyházi szolgálattal szerzett vagyonára. Az egyházi személyeket számos perjogi kiváltsággal felruházta. Megerősítette a helyi egyházak, a kolostorok és a remeteházak, valamint az egyházi karitatív intézmények (árva-, szegény- és vendégházak) korábbi privilégiumait. Leo pápa egy 457 decemberében kelt levelében a Timotheosz Ailurosz elleni határozott fellépést szorgalmazva a következőkre hívta fel Leo császár figyelmét: regiam potestatem tibi non ad solum mundi regimen, sed maxime ad ecclesiae praesidium esse collatam, vagyis téged a királyi hatalommal nem csak a világ kormányzása, hanem elsősorban az egyház védelmezése céljából

18 102 Sáry Pál ruháztak fel. 80 A császár mint láthattuk alaposan megszívlelte a pápa szavait, s uralkodása alatt mindvégig igyekezett a katolikus egyházat a lehető legteljesebb mértékben védelmezni. Iustinianus ezért méltán tekinthette példaképének Leo császárt. Iustinianusnak ugyanis szilárd meggyőződése volt, hogy császári hatalmát elsősorban azért kapta Istentől, hogy az ortodox hitet és az azt hirdető katolikus egyházat védelmezze. 81 Iustinianus egyházpolitikai intézkedéseivel mindenekelőtt az egyházon belüli szakadásokat kívánta felszámolni. 82 A keresztény egység megvalósításának szempontjából is joggal lehetett példakép számára Nagy Leo, aki megfelelő politikai lépéseivel a haláláig fenn tudta tartani Keleten a vallási egységet, vagy legalább is ahogy MEYENDORFF írja az egység látszatát. 83 S ha mindezeket figyelembe vesszük, világossá válik előttünk, hogy miért tulajdonított Iustinianus oly nagy jelentőséget Leo egyházpolitikai rendelkezéseinek. Pál Sáry The Church-Political Provisions of the Emperor Leo the Great Summary According to the opinion of the emperor Justinian, Leo was the emperor who, after Constantine, aided the Christian faith principally, and established the honor and discipline of the holy churches (Nov. 7 praef.). What was the ground of this opinion? What church-political actions and religious laws are linked with the name of Leo the Great ( ), and why attached Justinian so great importance to these imperial decisions? The paper try to answer these questions. 80 Epist. S. Leonis 156,3. Vö. H. GRISAR: History of Rome and the popes in the Middle Ages. London, 1912 (repr. New York, 1975), II, 59; F. DVORNIK: Early Christian and Byzantine Political Philosophy. Origins and Background. Washington, 1966, II, Iustinianus Órigenész ellen írt értekezése (Tractatus adversus Origenem) e szavakkal kezdődik: mindig is arra törekedtünk és most is arra törekszünk, hogy mindenütt zavartalanul megőrizzük a keresztények igaz és szeplőtelen hitét és Isten szentséges, katolikus és apostoli egyházának békés állapotát, és ez az első, minden mást megelőző gondunk. Hisszük, hogy ezért is ajándékozta nekünk és őrizte meg számunkra Isten az uralmat (Baán I. ford.). Ld. BAÁN I.: Justinianus császár teológiája. Bp., 1997, Így vall erről az igaz hitről szóló rendeletében (Edictum de recta fide), melyet a Három fejezet (tria capitula) ellen adott ki: tudatában vagyunk annak, hogy semmi sem tetszik jobban az emberszerető Istennek, mint az, hogy az összes keresztény egy és ugyanazon a véleményen van az igaz és feddhetetlen hittel kapcsolatban, és nincsenek szakadások Isten szent egyházában (Baán I. ford.). Ld. BAÁN: i. m. 21 és MEYENDORFF: i. m. 250.