GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL"

Átírás

1 GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: /2016. Tárgy: Északdunántúli Vízmű Zrt. Dorog-Esztergom Regionális Vízellátó Rendszer és a Bicskei Regionális Vízellátó Rendszer összekötésének előzetes vizsgálata Ügyintéző: Szabó Nóra Mellékletek: - Tarjányi István Perjés Katalin Boglárka Tóth Judit Sulyok Zoltán Bender Ferenc Telefon: (96) Hiv. szám: - HAT ÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal mint környezetvédelmi és természetvédelmi hatóság (a továbbiakban: Hatóság) az Északdunántúli Vízmű Zrt. (2800 Tatabánya, Sárberek 100., KÜJ: ; KSH szám: , a továbbiakban: Ügyfél) megbízásából eljáró Vituki Hungary Kft. (1173 Budapest, Mendei u. 3.) által benyújtott, a Dorog-Esztergom Regionális Vízellátó Rendszer és a Bicskei Regionális Vízellátó Rendszer összekötésére vonatkozó előzetes vizsgálati dokumentációt elfogadja, az előzetes vizsgálati eljárást lezárja, és megállapítja a következőket: 1.) A vizsgált tevékenység jellemző adatai: A jogosult adatai: Jogosult: Északdunántúli Vízmű Zrt. (2800 Tatabánya, Sárberek 100.) KÜJ száma: KTJ szám: A tervezett tevékenység célja: Az Ügyfél üzemeltetetésében lévő két regionális ivóvízellátó rendszer a Dorog-Esztergom Regionális Vízellátó Rendszer (a továbbiakban: DERV) és a Bicskei Regionális Vízellátó Rendszer (a továbbiakban: BIRV) alrendszereinek összekötése az ellátás biztonságának jogszabályokban előírt szintre történő emelése érdekében. Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Környezetvédelmi Hatósági és Komplex Engedélyezési Osztály 9021 Győr, Árpád út Telefon: +36 (96) Fax: +36 (96) zoldhatosag@gyor.gov.hu - Honlap:

2 A tevékenység adatai: A tervezett tevékenység a természetes vizekbe, illetve vízrendszerekbe nem avatkozik be, a már meglévő érvényes működési engedéllyel rendelkező regionális ivóvíz-rendszereket kapcsolja össze. A tervezett létesítmény által érintett települések: Bajna, Csolnok, Dág, Dorog, Epöl, Gyermely, Leányvár, Mány, Máriahalom, Sárisáp, Szomor, Úny, Zsámbék. Az ivóvízvezeték teljes tervezési hossza csőátmérő szerinti bontásban: NA 200-as: fm NA 400-as: fm. A létesítés ütemezése: A telepítés várhatóan és évek között várható, míg a működés az építkezés megkezdése után hat hónappal kezdődhet. A kapacitás kihasználtság időbeni alakulása az aktuális vízigények kielégítésnek igénye szerint történik. 2.) Az engedélyezési eljárás menete: 2.1. A Hatóság megállapítja, hogy a tervezett tevékenység megvalósítása során nem feltételezhető jelentős környezeti hatás, ezért nem tartja indokoltnak környezeti hatásvizsgálat végzését. A beruházással kapcsolatban kizáró ok nem merült fel Az előzetes vizsgálatot lezáró jogerős határozat birtokában építési engedélyezési eljárást kell lefolytatni, melyben a Hatóság szakhatóságként vesz részt. 3.) Jelen határozat más hatóságok által kiadandó engedélyek beszerzése alól nem mentesít. II. Az eljárásban részt vett szakhatóságok az alábbi állásfoglalást adták: A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság mint eljárásban részt vett szakhatóság 35800/6441-1/2016. ált. számon a következő állásfoglalást adta: A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (a továbbiakban: Igazgatóság) a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály (9021 Győr, Árpád u , a továbbiakban: Hatóság) részére a Dorog-Esztergom Regionális Vízellátó Rendszer és a Bicskei Regionális Vízellátó Rendszer összekötésének előzetes vizsgálati eljárásához az alábbi feltételekkel hozzájárul: 1. Tilos szennyező anyagnak a felszín alatti vízbe történő közvetlen, vagy közvetett bevezetése! 2. Az építkezés folyamán gondoskodni kell arról, hogy a gépjárművekből az olaj, illetve olajszármazékok élővizekbe ne kerüljenek. 3. A keletkező kommunális szennyvizet zárt rendszerű tárolóban kell gyűjteni. 4. A zárt rendszerű tárolóban gyűjtött kommunális szennyvíz mennyisége nem haladhatja meg a 80%-ot! 5. Gondoskodni kell a kommunális szennyvíz rendszeres elszállításáról. 6. Az esetlegesen bekövetkező környezetszennyezést haladéktalanul be kell jelenteni - a kárelhárítás azonnali megkezdése mellett - a Hatóságnak. A tevékenység vízvédelmi, vízgazdálkodási szempontból olyan hatást gyakorolhat, amely miatt környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása szükséges. Jelen állásfoglalás ellen önálló jogorvoslatnak helye nincs, ellene jogorvoslat csak az ügy érdemében hozott határozat, ennek hiányában az eljárást megszüntető végzés ellen igénybe vehető jogorvoslat keretében gyakorolható. 2

3 A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság mint eljárásban részt vett szakhatóság 35700/9613-1/2016.-ált. számon a következő állásfoglalást adta: 1. Az Északdunántúli Vízmű Zrt. (2800 Tatabánya, Sárberek 100.) által a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatalnál Dorog-Esztergom Regionális Vízellátó Rendszer és a Bicskei Regionális Vízellátó Rendszer összekötése tárgyában indított előzetes vizsgálati eljáráshoz szakhatóságként hozzájárulok. 2. Szakhatósági állásfoglalásom ellen önálló fellebbezésnek nincs helye, az csak az engedélyező hatóság által kiadott határozat, ennek hiányában az eljárást megszüntető végzés elleni fellebbezés alapján támadható meg. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság mint eljárásban részt vett szakhatóság /2016. ált. számon a következő állásfoglalást adta: A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály (9021 Győr, Árpád út ; továbbiakban: Kérelmező hatóság) szakhatósági megkeresésére, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgató-helyettesi Szervezet Katasztrófavédelmi Hatósági Osztály (a továbbiakban: FKI-KHO) az alábbi szakhatósági állásfoglalást adja: Az alábbi kikötéssel hozzájárulok. 1. A létesítés során be kell tartani a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet] előírásait, és fokozott figyelmet kell fordítani arra, hogy a felszíni és a felszín alatti víz ne szennyeződjön. 2. A tervezett vízilétesítmények megvalósítása csak jogerős vízjogi létesítési engedély birtokában történhet. 3. Az építési tevékenység során a felszíni és felszín alatti vizek minősége nem veszélyeztethető, a kockázatos anyagokkal kapcsolatosan be kell tartani a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet] előírásait, és fokozott figyelmet kell fordítani arra, hogy a felszíni és a felszín alatti víz ne szennyeződjön. 4. A munkálatok során csak olyan anyagok használhatók fel, melyek a felszín alatti vizeket nem károsítják. A tereprendezés során csak bizonyítottan szennyeződésmentes, a fedőképződménnyel megegyező szemcseméretű föld használható, építési törmelék használata tilos. 5. A munkaterületen a munkagépek karbantartása, üzemanyaggal, kenőanyaggal történő feltöltése tilos. 6. Az építés során a dolgozók szociális igényeinek kielégítéséről gondoskodni kell. 7. Felhagyás esetén a területről minden, a felszíni- és felszín alatti víz szempontjából potenciális szennyező anyagokat el kell szállítani, a területet rendezni kell. Tárgyi létesítmény megvalósítása során felszíni- és felszín alatti vízvédelmi szempontból, valamint a földtani közeg védelme szempontjából kikötéseim betartása mellett előreláthatólag jelentős környezeti hatás nem várható. Jelen szakhatósági állásfoglalással szemben önálló fellebbezésnek helye nincs, az a határozat, illetve az eljárást megszüntető végzés elleni jogorvoslat keretében támadható meg. 3

4 III. Az eljárásban részt vett önkormányzatok jegyzői a helyi környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos önkormányzati szabályozással, valamint a településrendezési eszközökkel való összhang megállapítása érdekében az alábbi véleményt adták: Csolnok Község Jegyzőjének 460-2/2016. számú belföldi jogsegélye a településrendezési eszközökkel kapcsolatban: Hivatkozva a /2016 iktatószámú levelükre, a következő nyilatkozatot adom. A évi CXL. törvény 26. (1) bekezdés c) pontja alapján - belföldi jogsegély keretében - nyilatkozom, hogy az Észak-dunántúli Vízmű Zrt. Dorog-Esztergom Regionális Vízellátó Rendszer és a Bicske Regionális Vízellátó Rendszer összekötésének előzetes vizsgálata ellen kifogást nem emelünk. A tervezet Csolnok Község településrendezési eszközeivel összhangban van. Sárisáp Község Jegyzőjének /2016. számú belföldi jogsegélye a településrendezési eszközökkel kapcsolatban: Sárisáp Község Jegyzője, mint a területileg illetékes hatóság az Északdunántúli Vízmű Zrt. (Tatabánya, Sárberek 100.) kérelmező Dorog-Esztergom Regionális Vízellátó Rendszer és a Bicskái Regionális Vízellátó Rendszer összekötésére irányuló tanulmányának előzetes vizsgálatához nyilatkozom, hogy 1. A 18/2006. (IX. 27.) önkormányzati rendelettel közzétett Helyi Építési Szabályzat és Szabályozási Tervében előírt környezet- és természetvédelmi követelmények megfelel. 2. Sárisáp Község településrendezési eszközeivel nem ellentétes, azzal összhangban áll. Máriahalom Község Jegyzőjének 796/5/2016. számú belföldi jogsegélye a településrendezési eszközökkel kapcsolatban: Fenti tárgyú és számú megkeresésére az alábbiakról nyilatkozom: 1. a tervezett tevékenység a helyi környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos önkormányzati szabályozással összhangban van, 2. a tervezett tevékenység a településrendezési eszközökkel összhangban van. A tervezett nyomvonalakat áttanulmányozva felhívom a figyelmet arra, hogy Máriahalom főutcáján szinte minden ingatlanhoz tartozott olyan pince, amely a telekhatáron túl, a közterület alá, sok esetben egészen az útig kinyúlik. A pincék pontos helye és állapota nincs felmérve. A település főutcáját teljes hosszában érintő beruházás esetén ezek a pincék okozhatnak gondot. Dág Község Jegyzőjének 806-5/2016. számú belföldi jogsegélye a településrendezési eszközökkel kapcsolatban: Fenti tárgyú és számú megkeresésére Dág községre vonatkozóan az alábbiakról nyilatkozom: 1. A tervezett tevékenység a helyi környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos önkormányzati szabályozással összhangban van. 2. A tervezett tevékenység a településrendezési eszközökkel összhangban van. Úny Község Jegyzőjének 806/6/2016. számú belföldi jogsegélye a településrendezési eszközökkel kapcsolatban: Fenti tárgyú és számú megkeresésére Úny Községre vonatkozóan az alábbiakról nyilatkozom: 1. A tervezett tevékenység a helyi környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos önkormányzati szabályozással összhangban van. 2. A tervezett tevékenység a településrendezési eszközökkel összhangban van. 4

5 Gyermely Község Jegyzőjének XVII/1137-2/2016. számú belföldi jogsegélye a településrendezési eszközökkel kapcsolatban: Általános jegyzői hatáskörömben eljárva a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal (9021 Győr, Árpád u ) /2016 számú megkeresésére a Dorog-Esztergom Regionális Vízellátó rendszer összekötése tárgyban, belföldi jogsegély keretében nyilatkozom, hogy a VITUKI Hungary Kft - Témaszáma: EVD 0316/ által készített előzetes vizsgálati dokumentáció alapján a helyi környezet- és természetvédelmi előírások figyelembevételével, valamint a helyi építési szabályzat és a 347/2006. (XII.23.) Korm. Rendelet 32/A -a, illetőleg a 4. melléklete alapján MEGFELEL. A nyilatkozat ellen önálló jogorvoslatnak nincs helye. A jogorvoslati jog csak a határozat, vagy ennek hiányában az eljárást megszüntető végzés ellen igénybe vehető jogorvoslat keretében gyakorolható. Epöl Község Jegyzőjének 235/2016. számú belföldi jogsegélye a településrendezési eszközökkel kapcsolatban: Fenti tárgyú és számú megkeresésére Epöl Községre vonatkozóan az alábbiakról nyilatkozom: 1. A tervezett tevékenység a helyi környezet és természetvédelemmel kapcsolatos önkormányzati szabályozással összhangban van. 2. Epöl Község helyi védettség alá vont területeit nem érinti. 3. A tervezett tevékenység a településrendezési eszközökkel összhangban van. Zsámbék Város Jegyzőjének 965-3/2016. számú belföldi jogsegélye a településrendezési eszközökkel kapcsolatban: Hivatkozva az Ön által megküldött /2016. ikt. számú megkeresésére - Északdunántúli Vízmű Zrt. Dorog-Esztergom Regionális Vízellátó Rendszer és a Bicskei Regionális Vízellátó Rendszer összekötésének előzetes vizsgálata belföldi jogsegély kérése tárgyban, az alábbiak szerint nyilatkozunk: - A tevékenység a helyi környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos önkormányzati szabályozással összhangban áll, - a tevékenység a településrendezési eszközökkel összhangban áll. Mány Község Jegyzőjének M/4546-2/2016. számú belföldi jogsegélye a településrendezési eszközökkel kapcsolatban: A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól, szóló évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 26. (1) bekezdés c) pont alapján - a Mányi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzőjeként az alábbiakról, nyilatkozom: a tervezett tevékenység helyi környezet- és természetvédelmi érdekeket nem sért, a tervezett tevékenység a településrendezési eszközökkel összhangban van, Továbbá tájékoztatom arról, hogy az előzetes vizsgálati dokumentációban felsorolt, a tevékenységgel érintett ingatlanokra vonatkozóan jelenleg sem településrendezési tervmódosítás, sem helyi környezet- és természetvédelmi szabályozás nincs folyamatban. Döntésem ellen önálló jogorvoslatnak nincs helye, az ügy érdemében hozott határozat, illetve az eljárást megszüntető végzés elleni jogorvoslat keretében támadható meg. Szomor Község Jegyzőjének 535/3/2016. számú belföldi jogsegélye a településrendezési eszközökkel kapcsolatban: Általános jegyzői hatáskörömben eljárva a Győr-Moson Sopron Megyei Kormányhivatal (9021 Győr, Árpád u ) /2016 számú megkeresésére a Dorog-Esztergom Regionális Vízellátó rendszer összekötése tárgyban, belföldi jogsegély keretében nyilatkozom, hogy a VITUKI Hungary Kft 5

6 - Témaszáma: EVD 0316/ által készített előzetes vizsgálati dokumentáció alapján a helyi környezet-és természetvédelmi előírások figyelembevételével, valamint a helyi építési szabályzat és a 347/2006. (XII.23.) Korm. Rendelet 32/A -a, illetőleg a 4. melléklete alapján MEGFELEL. A nyilatkozat ellen önálló jogorvoslatnak nincs helye. A jogorvoslati jog csak a határozat, vagy ennek hiányában az eljárást megszüntető végzés ellen igénybe vehető jogorvoslat keretében gyakorolható. Leányvár Község Jegyzőjének 615/2016. számú belföldi jogsegélye a településrendezési eszközökkel kapcsolatban: Piliscsév Közös Önkormányzati Hivatal Leányvári Kirendeltségének jegyzője, mint illetékes hatóság, az Északdunántúli Vízmű Zrt. Dorog-Esztergom Regionális Vízellátó Rendszer és a Bicskei Regionális Vízellátó Rendszer összekötésének előzetes vizsgálati eljárásához szakhatósági szempontból az alábbiakról nyilatkozom: 1) a tervezett tevékenység a településrendezési eszközökkel összhangban van, azokkal nem ellentétes, 2) a helyi környezet- és természetvédelemmel kapcsolatban további helyi rendelet nincs, így a tevékenység önkormányzati szabályozással sem ellentétes. Döntésem ellen önálló fellebbezésnek helye nincs. A végzés csak az ügy érdemében hozott döntés elleni fellebbezésben támadható meg. IV. A környezetvédelmi hatáskörben eljáró kormányhivatalok az eljárásban vizsgálandó szakkérdések során az alábbi véleményeket adták: A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály KE/067/ /2016. számon az alábbi véleményt adta: A honlapra feltöltött dokumentációt áttanulmányoztam, és az abban foglaltakat figyelembe véve a tevékenység környezetvédelmi engedélyezését közegészségügyi szempontból kizáró ok nem merült fel. Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztálya BP/PNEF-KSO/0245-2/2016. számon az alábbi véleményt adta: A benyújtott dokumentációban foglaltak alapján a Dorog-Esztergom és a Bicskei Regionális vízellátó rendszerek összekötése során jelentős környezet-egészségügyi terhelés nem keletkezik, szignifikáns humán-egészségügyi kockázatnövelő hatással nem kell számolni. A tevékenység környezetvédelmi engedélyezéséhez hatástanulmány készítését nem tartom szükségesnek. A Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály FE/043/ /2016. számon az alábbi véleményt adta: Az Északdunántúli Vízmű Zrt. (2800 Tatabánya Sárberek 100.) kérelme alapján folytatott előzetes vizsgálati eljárásban, a Dorog-Esztergom Regionális Vízellátó Rendszer és a Bicskei Regionális Vízellátó Rendszer összekötésére vonatkozó engedélyezési dokumentációt áttanulmányoztam a 71/2015. (III. 30.) Korra, rendelet szerinti 28. (1) bekezdés 5. melléklet I. táblázat 3. pontjában megjelölt szakkérdések vonatkozásában. Megállapítottam, hogy a vízellátó rendszerek összekötése a dokumentációban javasolt nyomvonalon ( A ) közegészségügyi szempontból engedélyezhető. Közegészségügyi szempontból javaslom azonban az alábbi feltételek előírását: - Az összekötő vezeték létesítését úgy kell végezni, hogy a létesítés során ne szennyezzék a levegőt, a felszín alatti és felszíni vizeket, valamint a körülötte elhelyezkedő földtani közeget, a létesítés során 6

7 valamennyi vonatkozó előírást, így a levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet előírásait, a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet előírásait, a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet előírásait, be kell tartani. - Az ivóvízzel közvetlen érintkezésbe kerülő anyag, illetve szerelvényeik anyagaként kizárólag a 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet 8. -ban foglaltak alapján az Országos Tisztifőorvosi Hivatal által nyilvántartásban vett, erre a célra engedélyezett anyag használható fel. - A dokumentáció szerint, a relatív mélypontokon a távvezeték leürítéséhez és tisztításához leürítési szerelvények elhelyezése szükséges, illetve a dokumentációban előírt távolságok betartásával a csővezetékbe szakaszoló szerelvények (pillangószelep, vagy tolózár) beépítése is szükséges a hibaelhárítási és karbantartási feladatok elvégzéséhez. - A létesítendő csővezeték védőtávolságát minden esetben biztosítani szükséges. A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály Növény-és Talajvédelmi Osztály KEF/TAL/565-3/2016. számon az alábbi véleményt adta: A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal mint elsőfokú talajvédelmi hatóság a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. Korm. rendelet 5. melléklete I. táblázatának 5. pontja szerinti szakkérdést vizsgálva a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály fenti számú megkeresése, az EVD 0316/2016, témaszámú Dorog- Esztergom Regionális Vízellátó Rendszer és a Bicskei Regionális Vízellátó Rendszer Összekötése Előzetes Vizsgálati Dokumentáció című tervdokumentációban (Készítette: VITUKI Hungary Kft., 1173 Budapest, Mendei utca 3., továbbiakban: EVD) foglaltak alapján a tárgyi engedély talajvédelmi szempontból feltételek (kikötések) nélkül kiadható. A Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény-és Talajvédelmi Főosztály Növény és Talajvédelmi Osztálya PE/TV/794-2/2016. számon az alábbi véleményt adta: Megkeresését, amelyben az Északdunántúli Vízmű Zrt. Dorog-Esztergom Regionális Vízellátó Rendszer és a Bicskei Regionális Vízellátó Rendszer összekötésének előzetes vizsgálata kapcsán kéri a talajvédelmi szakkérdés vizsgálatát, megkaptam. A mellékelt dokumentációkat áttanulmányoztam és az alapján az alábbi előírásokat teszem: A munkálatok során a bolygatással érintett termőföld területeken a felső, színében elkülönülő humuszos talajréteget le kell termelni és egyéb talajféleségtől elkülönítetten deponálni, majd helyben felhasználni, Amennyiben a beruházás megvalósítása során a évi CXXIX. Tv. 14 (1) bekezdésének bármely pontjában leírtak bekövetkezésével számolni kell, a beruházás megkezdése előtt időleges más célú hasznosítás engedélyezését kell kezdeményezni az illetékes Földhivatalnál. A földhivatali eljárásban Igazgatóságunk talajvédelmi szakhatósági állásfoglalást a 90/2008. (VII. 18.) FVM rendelet 2. sz. melléklet 2.5. pontja alapján összeállított, mezőgazdasági célú hasznosítást ehetővé tévő rekultivációt, újrahasznosítást megalapozó talajvédelmi terv alapján adhatja meg. Mezőgazdasági területen szennyező- vagy egyéb talajidegen anyag, illetve terméketlen földanyag nem maradhat. A Fejér Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály Növény-és Talajvédelmi Osztály FE/NTO/ /2016. számon az alábbi véleményt adta: Fentiekre tekintettel az Észak-dunántúli Vízmű Zrt. Dorog-Esztergom Regionális Vízellátó Rendszer és a Bicskei Regionális Vízellátó Rendszer összekötése tárgyában indult előzetes vizsgálati eljárásban részletes hatásvizsgálat elvégzését nem tartom szükségesnek, a környezetvédelmi engedély kiadásához talajvédelmi szempontból hozzájárulok. 7

8 A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatabányai Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály KE-06D/EP/1309/3/2016. számon az alábbi véleményt adta: A tervezett összekötéshez építendő vezeték 38 kilométernyi fektetési nyomvonala több (nagy valószínűséggel számos) régészeti lelőhely területét érintheti. Ezeken a szakaszokon a lelőhelyek jellegének, állapotának, valamint a korábban megtörtént kutatásaiknak ismeretében lehet meghatározni a kivitelezéskor követendő régészeti tevékenységeket A lelőhelyek érintettségének, illetve az elvégzendő szakfeladatoknak vizsgálatára a tervezési projektben előzetes régészeti dokumentációt (ERD) kell készíteni. Az ERD-t legkésőbb a vízjogi létesítési engedélyezési eljárás megindításáig el kell készíttetni, és az engedélyezési tervdokumentációhoz mellékelni. Az ERD készítését a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ készíti előzetesen megkötött szerződés alapján. A Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály PE- 06/OR/1208-2/2016. számon az alábbi véleményt adta: A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályának (9021 Győr, Árpád út ) osztályomhoz a tárgyi ügyben érkezett megkeresésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárása ügyében a környezetvédelmi és természetvédelmi hatóság és igazgatási feladatúkat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015 (III. 30.) Korm. rendelet 28. (1) bekezdése és az 5. sz. melléklet I. táblázat 4. sorában meghatározott szakkérdést megvizsgáltam. A mellékelt előzetes vizsgálati dokumentáció áttekintése során megállapítottam, hogy a tárgyi kérelem örökségvédelmi szempontból Pest megye tekintetében kikötés nélkül engedélyezhető, mivel az illetékességembe tartozó rövid szakaszon nyilvántartott régészeti lelőhely, régészeti érdekű terület nem található. Amennyiben a földmunkák során váratlan régészeti emlék, lelet vagy annak tűnő tárgy kerül elő, a kulturális örökség védelméről szóló évi LKTV. törvény 24. -ban foglaltak szerint kell eljárni. A Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztálya FE-08/ÉPÍT/1811-2/2016. számon az alábbi véleményt adta: Az Északdunántúli Vízmű Zrt Dorog-Esztergom Regionális Vízellátó Rendszer és a Bicskei Regionális Vízellátó Rendszer összekötésének előzetes vizsgálati eljárása során a rendelkezésemre álló iratok alapján megállapítottam, hogy a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 5. számú melléklet I. táblázat. 4. sor B. oszlopában megjelölt szakkérdés vizsgálatának feltétele nem áll fenn, mivel az eljárás tárgyát képező beruházás kulturális örökségi elemeket nem érint Amennyiben az engedély megadásra kerül, az engedélyes figyelmét az alábbiakra kell felhívni: Az eljárás megindulásakor hatályos kulturális örökség védelméről szóló évi LXIV. tv. (a továbbiakban: Kötv.) pontja értelmében nagyberuházásnak minősülnek az alábbi, földmunkával járó beruházások: a) a bruttó 500 millió forintos értékhatárt meghaladó teljes bekerülési költségű beruházás, b) a Kormány által rendeletben nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított beruházás, c) a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által kezelt beruházás, d) a védmű-, töltés- és a 2500 hektár alapterületet meghaladó árapasztótározó-építés, vagy e) azon közérdekű célú beruházás, amelynek megvalósítása érdekében a kisajátításról szóló törvény szerint kisajátítást végeztek. Amennyiben a tárgyi beruházás a Kötv pontja értelmében nagyberuházásnak minősül, a Kötv. 23/C. (1) bekezdése értelmében előzetes régészeti dokumentációt (a továbbiakban: ÉRD) kell készíteni. 8

9 A Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodás Központról szóló 199/2014. (VIII.1.) Korm. rendelet 6. d) pontja, valamint Kötv. 23/C. (3) bekezdése kimondja, hogy az előzetes régészeti dokumentációt a beruházóval kötött írásbeli szerződés alapján a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ (1014 Budapest, Táncsics Mihály u. 1.) (továbbiakban Központ) készíti el. A Kötv. 23/D. (1) bekezdése értelmében az előzetes régészeti dokumentáció záródokumentuma a feltárási projektterv. A régészeti örökség és a műemléki érték védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 39/2015. Korm. rendelet (III. 11.) (a továbbiakban Kr.) 22. (1) bekezdése értelmében a nagyberuházás egészére egy feltárási projekttervet kell készíteni. A Kötv. 23/D. (2) bekezdése értelmében a feltárási projektterv meghatározza a nagyberuházáshoz kapcsolódó valamennyi régészeti feladatellátást, annak módját, az érintett területet és annak régészeti jellemzőit, a várható kockázatokat. A feltárási projektterv tartalmazza továbbá a projektterv készítésének időpontjában irányadó szabályok szerint, valamint a Kötv. 23/E. (2) bekezdése alapján a régészeti feladatellátást végző, feltárásra jogosult intézményt. A Központ a projekttervben határozza meg a nagyberuházás régészeti területi jellemzői és előkészítettsége alapján a régészeti feladatellátás területi szakaszait és a szakaszolás indokait. A Kötv. 23/C.. (5) bekezdése alapján az előzetes régészeti dokumentáció készítése során - a jogszabályban meghatározott kivételekkel - próbafeltárást kell végezni, amely nem a megelőző feltárás része. A Kötv. 23/E.. (5) bekezdése valamint a régészeti örökség és a műemléki érték védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 39/2015. (III. 11.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr) (3) bekezdése alapján nagyberuházás megvalósítása esetén a kivitelezés földmunkái régészeti megfigyelés mellett végezhetőek. A fentiekre tekintettel a kivitelezési munkák örökségvédelmi érdekeknek megfelelő végzése érdekében javaslom, hogy a beruházó/kivitelező a földmunkák megkezdéséről a Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvár Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztályát (8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 8.) és a Szent István Király Múzeumot (8000 Székesfehérvár, Fő u. 6. Tel.: 22/ ) 8 nappal korábban írásban értesítse. A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatabányai Járási Hivatal Földhivatali Osztály 10276/2016. számon az alábbi véleményt adta: A munkálatok termőföldet is érintenek, ezért a termőföld védelméről szóló évi CXXIX. törvény 8., 8/A. és 8/B. alapján: az engedélyezési eljárás alá eső tevékenység végzése, létesítmény elhelyezése, jogosultság gyakorlása lehetőség szerint a gyengébb minőségű termőföldeken, a lehető legkisebb mértékű termőföld igénybevételével történjen. az eljárás tárgyát képező földrészletekkel szomszédos termőföldek megfelelő mezőgazdasági hasznosítását a tervezett tevékenység, létesítmény ne akadályozza. a végleges és időleges más célú hasznosítási eljárást a munkálatok megkezdése előtt le kell folytatni a termőföld védelméről szóló évi CXXIX. törvényben foglaltak szerint. termőföld: az a földrészlet, amely a település külterületén fekszik, és az ingatlannyilvántartásban szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, rét, legelő (gyep), nádas vagy fásított terület művelési ágban van nyilvántartva, kivéve, ha a földrészlet az Evt.-ben meghatározott erdőnek minősül. A Pest Megyei Kormányhivatal Budakeszi Járási Hivatal Földhivatali Osztály /2016. számon az alábbi véleményt adta: Fenti számú megkeresésére hivatkozással az Északdunántúli Vízmű Zrt. Dorog-Esztergom Regionális Vízellátó Rendszer és a Bicskei Regionális Vízellátó Rendszer összekötésének előzetes vizsgálata tárgyú eljáráshoz a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási 9

10 feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 28. (1) bek. és 5. sz. mellékletének l/7. pontjában megjelölt földvédelmi szakkérdésben a termőföld védelméről szóló évi CXXIX. törvény 8. (1)-(3) bekezdéseiben foglaltak alapján eljárva szakvéleményemet a következőkben közlöm. Az előzetes vizsgálati dokumentációt megvizsgáltam és megállapítottam, hogy a tervezett beruházás a Pest Megyei Kormányhivatal Budakeszi Járási Hivatal Földhivatali Osztálya illetékességi területén mindösszesen két zsámbéki művelés alól kivett ingatlan (041, 047/12 hrsz), továbbá egy zsámbéki termőföldként nyilvántartott földrészlet (047/13 hrsz) területét érinti. A két művelés alól kivett, országos közút és vízmű területét érintően hatáskör hiányában észrevételt nem teszek. A zsámbéki 047/13 hrsz-ú, gyümölcsös művelési ágú termőföld vonatkozásában - figyelemmel arra, hogy az átlagosnál gyengébb minőségű, tervezett igénybevétele az indokolt szükségletnek megfelelő mértékű - a beruházás javasolt nyomvonalon történő megvalósítása ellen kifogást nem emelek az alábbi feltételekkel: a munkavégzés megkezdése előtt az igénybevétellel érintett termőföld területére vonatkozóan a földhivatal más célú hasznosításhoz adott /időleges, illetőleg végleges/ engedélyét be kell szerezni, biztosítani kell, hogy a beruházással érintett földrészletekkel szomszédos termőföldek megfelelő mezőgazdasági hasznosítását a tervezett tevékenység, létesítmény ne akadályozza. V. Az Ügyfél a kérelem elbírálásáért járó Ft összegű igazgatási szolgáltatási díjat megfizette. Az eljárás során egyéb eljárási költség nem merült fel. VI. A határozat ellen a kézbesítésétől számított 15 napon belül az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőséghez címzett, de az elsőfokú hatóságnál két példányban benyújtandó fellebbezést lehet előterjeszteni. A fellebbezés igazgatási szolgáltatási díja Ft, természetes személyek, valamint civil szervezetek esetén 2500 Ft, melyet készpénz-átutalási megbízáson vagy a Hatóság sz. számlájára kell befizetni átutalással. Az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló befizetési bizonylatot, vagy annak másolatát a fellebbezéshez mellékelni kell. Az eljárásba bevont szakhatóság szakhatósági állásfoglalása jelen határozat elleni jogorvoslat keretében támadható meg. INDOKOLÁS Az Északdunántúli Vízmű Zrt. (2800 Tatabánya, Sárberek 100., a továbbiakban: Ügyfél) megbízásából a Vituki Hungary Kft. (1173 Budapest, Mendei u. 3.) előzetes vizsgálati eljárás lefolytatására irányuló kérelmet nyújtott be a környezetvédelmi hatáskörében eljáró Győr-Moson- Sopron Megyei Kormányhivatalhoz (a továbbiakban: Hatóság) a Dorog-Esztergom Regionális Vízellátó Rendszer és a Bicskei Regionális Vízellátó Rendszer összekötésének tárgyában. Az Ügyfél kérelméhez csatolta az előzetes vizsgálati dokumentációt. Az Ügyfél a Hatóság hiánypótlási felhívásának eleget téve megfizette a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló 14/2015. (III. 31.) FM rendelet (a továbbiakban: Díjr.) 1. mellékletének 35. pontja szerint megállapított Ft összegű igazgatási szolgáltatási díjat. A Hatóság az előzetes vizsgálati dokumentáció alapján megállapította, hogy a tervezett létesítmény 10

11 megfelel a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Khvr.) 3. sz. melléklete 79. pontjának ivóvíz-távvezeték, és előzetes vizsgálat köteles tevékenység. A Hatóság az előzetes vizsgálati eljárást a Khvr szakaszai alapján folytatta le. Az eljárás során a Hatóság a következőket állapította meg: A Hatóság az eljárása során megállapította, hogy a benyújtott kérelem és az előzetes vizsgálati dokumentáció a hiánypótlás során csatolt dokumentációval kiegészítve megfelel a R. 4. számú mellékletében előírt tartalmi követelményeknek. A két regionális rendszer összekötésével a DERV regionális vízellátó rendszer vízkitermelésben elért biztonsági előnyök a BIRV rendszerre is kiterjeszthetőekké válnak, a Bicskei rendszer üzembiztonsága jelentősen megnövekszik. A tatabányai vízbázisok részleges, vagy teljes kiesése, vagy a regionális távvezetéken történő meghibásodás esetén a szolgáltatás helyreállításának ideje alatt is biztosítható a térség megfelelő vízellátása. Az összekapcsolással a bicskei rendszerről is lehetőség van vízátadásra a dorog-esztergomi rendszer felé, növelve annak ellátási biztonságát. A tevékenység volumene a várható üzemeltetés ideje alatt, a fellépő ivóvízigények kiszolgálásának megfelelően zérus (0) és a csúcs idejű: m 3 /nap, illetve m 3 /nap vízhozam között változik, a tevékenység irányától függően. A tevékenység megvalósításához szükséges a mintegy 29 ezer méter csővezeték földalatti fektetése. Mivel a tervezett vezeték több relatív magas ponttal rendelkezik, ezeken a helyeken öntöttvas automata légtelenítő szerelvények beépítése szükséges. A relatív mélypontokon a távvezeték leürítéséhez és tisztításához leürítési szerelvények elhelyezése szükséges monolit, vagy előre gyártott vasbeton akna-műtárgyakban. A csatlakozási csomópontoknál és települési lecsatlakozásoknál, továbbá külterületen 2-3 kilométerenként szakaszoló szerelvény (pillangószelep, vagy tolózár) beépítése szükséges a hibaelhárítás és karbantartási feladatok elvégzéséhez. A vízvezeték létesítése során számos út, hidak, átereszek és egyéb közművek keresztezése történik. Ezen létesítmények esetében átépítések, kiváltások és áthelyezések válhatnak szükségessé, melyekre ezen eljárástól függetlenül, külön engedélyezés lefolytatását követően kerülhet sor. A tervezett beruházás összesített hatásterületével érintett ingatlanok helyrajzi számai a következők: Bajna külterület 0260/1, 0260/2, 0260/3, 0260/4, 0262/1, 0262/2, 0264/1, 0264/13, 0264/2, 0264/3, 0264/4, 0264/5, 0264/6, 0264/9, 0265/1, 0265/2, 0265/3, 0265/4, 0266/2 Csolnok külterület 0138, 0134, 0135, 0136, 0141, 0123/12, 0125/9, 0129/2, 0130/41, 0130/42, 0130/43, 0133/ /101, 0133/102, 0133/104, 0133/12, 0133/14, 0133/16, 0133/17, 0133/19, 0133/ /22, 0133/23, 0133/24, 0133/25, 0133/26, 0133/27,0133/28, 0133/29, 0133/30, 0133/31, 0133/32, 0133/33, 0133/34, 0133/35, 0133/36, 0133/37, 0133/38, 0133/39, 0133/40, 0133/41, 0133/42, 0133/43, 0133/44, 0133/45, 0133/46, 0133/47, 0133/48,0133/49, 0133/50, 0133/51, 0133/52, 0133/53, 0133/54, 0133/55, 0133/56, 0133/57, 0133/58, 0133/59, 0133/60, 0133/61, 0133/62, 0133/63, 0133/64, 0133/65, 0133/66, 0133/67, 0133/68, 0133/69, 0133/70, 0133/71, 0133/72, 0133/73, 0133/74, 0133/75, 0133/76, 0133/77, 0133/78, 0133/79, 0133/80, 0133/81, 0133/82, 0133/83, 0133/84, 0133/85, 0133/86, 0133/87, 0133/88,0 133/89, 0133/90, 0133/91, 0133/92, 0133/93, 0133/94, 0133/95, 0133/96, 0133/97, 0133/98, 0133/99, 0137/1, 0137/2 0137/3, 0137/4, 0139/6, 0140/1, 0140/2, 0140/3, 0161/7 11

12 Dág belterület 1, 2, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 11, 12, 13, 16, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 23, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 30, 31, 32, 33, 34, 35, 36, 37, 38, 39, 40, 41, 42, 43, 44, 45, 46, 47, 48, 49, 50, 51, 52, 53, 54, 55, 56, 57, 58, 59, 60, 61, 62, 64, 65, 68, 69, 70, 71, 73, 75, 76, 77, 78, 79, 81, 82, 83, 84, 85, 86, 87, 88, 89, 90, 91, 92, 94, 97, 98, 99, 100, 101, 103, 104, 105, 106, 108, 109, 110, 111, 112, 113, 114, 115, 116, 118, 119, 120, 121, 122, 123, 124, 125, 126, 127, 128, 129, 130, 131, 133, 134, 135, 136, 137, 138, 140, 142, 143, 144, 145, 146, 147, 148, 149, 150, 151, 152, 153, 154, 155, 156, 157, 158, 159, 160, 161, 162, 163, 164, 165, 166, 167, 168, 169, 170, 171, 172, 173, 174, 175, 176, 177, 178, 179, 180, 182, 183, 184, 185, 187, 188, 189, 190, 191, 192, 193, 194, 195, 196, 198, 199, 200, 201, 202, 203, 204, 206, 207, 208, 209, 210, 211, 212, 213, 216, 217, 218, 219, 220, 221, 222, 223, 224, 225, 226, 227, 228, 229, 230, 231, 232, 235, 236, 237, 238, 239, 240, 241, 242, 243, 244, 245, 246, 267, 270, 271, 316, 317, 318, 319, 321, 322, 323, 324, 325, 326, 327, 328, 329, 330, 331, 332, 333, 334, 335, 336, 337, 338, 339, 340, 342, 343, 344, 345, 346, 347, 349, 350, 351, 352, 353, 354, 355, 356, 357, 358, 359, 360, 361, 362, 363, 364, 365, 366, 367, 368, 369, 370, 372, 373, 374, 376, 377, 379, 380, 381, 382, 383, 384, 385, 386, 387, 388, 389, 390, 391, 392, 393, 394, 395, 396, 397, 398, 399, 400, 401, 402, 403, 405, 406, 407, 408, 409, 410, 411, 412, 413, 414, 415, 416, 417, 418, 419, 420, 421, 422, 423, 424, 425, 426, 427, 428, 429, 430, 431, 432, 433, 434, 435, 436, 437, 438, 439, 440, 441, 443, 444, 446, 447, 450, 451, 452, 453, 454, 455, 456, 457, 458, 459, 460, 461, 462, 463, 464, 465, 466, 468, 469, 470, 471, 474, 475, 476, 477, 478, 479, 480, 481, 482, 483, 484, 485, 486, 487, 488, 489, 490, 491, 492, 493, 494, 495, 496, 497, 499, 500, 501, 502, 503, 504, 505, 506, 507, 508, 509, 510, 511, 512, 515, 516, 517, 518, 519, 520, 521, 522, 523, 524, 525, 527, 528, 529, 530, 532, 533, 534, 535, 536, 538, 539, 540, 541, 542, 543, 544, 545, 546, 547, 548, 549, 550, 551, 552, 553, 554, 556, 557, 558, 560, 561, 562, 563, 564, 567, 568, 571, 572, 573, 574, 576, 577, 578, 580, 581, 582, 583, 584, 585, 586, 587, 588, 589, 590, 591, 592, 593, 594, 595, 601, 602, 603, 605, 607, 610, 613, 614, 615, 616, 617, 618, 619, 625, 626, 628, 629, 630, 631, 632, 633, 634, 635, 636, 637, 638, 639, 641, 642, 021/23, 021/25, 021/29, 021/3, 021/30, 022/2, 107/1, 107/2, 117/1, 117/2, 15/1, 15/2, 17/1, 17/2, 17/3, 181/1, 181/2, 181/3, 181/4, 197/1, 197/10, 197/12, 197/14, 197/2, 197/3, 197/4, 197/5, 197/6, 197/8, 197/9, 205/1, 205/2, 214/1, 214/2, 233/2, 280/1, 280/11, 280/13, 280/13/A, 280/15, 280/16, 280/17, 280/4, 280/5, 280/7, 280/8, 280/9, 281/10, 281/11, 281/12, 281/13, 281/14, 281/15, 281/17, 281/18, 281/22, 281/23, 281/8, 281/9, 3/1, 3/2, 3/3, 3/4, 3/5, 3/6, 3/7, 3/8, 3/9, 320/1, 320/2, 320/3, 341/1, 341/2, 371/1, 371/2, 375/1, 375/2, 375/3, 378/1, 378/2, 378/3, 378/4, 378/5, 378/6, 378/7, 378/8, 404/1, 404/2, 442/1, 442/2, 442/3, 445/10, 445/11, 445/12, 445/13, 445/14, 445/15, 445/2, 445/3, 445/5, 445/6, 445/7, 445/8, 445/9, 467/1, 467/2, 472/1, 472/2, 498/1, 498/2, 530/A, 54/A, 56/A, 565/1, 565/2, 566/1, 566/2, 569/1, 569/2, 570/2, 570/3, 570/4, 575/1, 575/2, 575/2/A, 579/1, 579/2, 604/1, 604/2, 606/1, 606/2, 620/1, 620/2, 620/3, 621/1, 621/2, 627/2, 627/3, 627/4, 63/1, 63/2, 640/10, 640/11, 640/12, 640/13, 640/14, 640/15, 640/16, 640/17, 640/8, 640/9, 643/1, 643/2, 643/3, 643/4, 643/5, 643/6, 644/1, 644/2, 644/3, 644/4, 66/1, 66/2, 67/1, 67/2, 72/2, 72/3, 72/4, 74/1, 74/2, 84/A, 93/1, 93/2 Dág külterület 04, 07, 08, 09, 010, 018, 020, 023, 026, 028, 042, 044, 050, 051, 053, 056, 0107, 0108, 0111, 0112, 0113, 0114, 0116, 0119, 0143, 0145, 0149, 0151, 0153, 0156, 0158, 0163, 0164, 0187, 0192, 0193, 42431, 42441, 42442, 42443, 42444, 42445, 42446, 42491, 42492, 42522, 42523, 42524, 42525, 42526, 42527, 42528, 42529, 0101/9, 0103/9, 011/1, 011/10, 011/11, 011/12, 011/13, 011/14, 011/16, 011/17, 011/18, 011/19, 011/20, 011/23, 011/8, 0146/1, 0146/3, 0146/4, 0146/5, 0154/1, 0154/2, 0155/1, 0155/2, 0157/1, 0157/2, 0161/2, 0161/4, 0161/5, 0165/1, 0165/2, 0166/1, 0169/1, 0169/2, 017/3, 017/4, 0170/1, 0170/2, 0178/1, 0188/1, 0188/2, 0188/3, 0188/4, 019/1, 019/2, 021/16, 021/23, 021/25, 021/26, 021/27, 021/29, 021/3, 021/30, 022/1, 022/10, 022/11, 022/12, 022/13, 022/2, 022/3, 12

13 022/4, 022/5, 022/6, 022/7, 022/8, 022/9, 025/1, 025/10, 025/2, 025/3, 025/4, 025/6, 025/7, 025/8, 025/9, 030/10, 030/11, 030/12, 030/13, 030/14, 030/15, 030/16, 030/17, 030/18, 030/19, 030/20, 030/21, 030/22, 030/23, 030/24, 030/26, 030/27, 030/28, 030/3, 030/30, 030/31, 030/32, 030/33, 030/34, 030/35, 030/36, 030/37, 030/38, 030/39, 030/4, 030/5, 030/6, 030/7, 030/8, 030/9, 057/10, 057/11, 057/12, 057/13, 057/14, 057/15, 057/16, 057/17, 057/18, 057/19, 057/2, 057/20, 057/21, 057/22, 057/23, 057/25, 057/26, 057/28, 057/4, 057/6, 057/8, 057/9, belt 1, belt 2, belt 2, zk 1, zk 6, zk 7, zk 8, zk 9 Dorog külterület 0281/2, 0284, 0285, 0288, 0289, 0281/8, 0290/2, 0290/3, 0290/5 Epöl belterület 1, 10, 100, 101, 102, 103, 104, 105, 106, 107, 108, 109, 11, 110, 111, 112, 113, 114, 115, 116, 117, 118, 119, 12, 120, 121, 122, 123, 124, 125, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 2, 20, 21, 219, 22, 220, 23, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 297, 299/4, 299/5, 3, 30, 300, 301, 302, 303, 304, 305, 306, 307, 308, 309, 31, 310, 311, 312, 313, 314, 315, 316, 317, 32, 324, 325, 326, 327, 328, 329, 33, 330, 331, 332, 333, 334, 335, 336, 34, 342, 343, 344, 345, 346, 347, 35, 351, 354, 358/1, 358/2, 359/2, 36, 360, 365, 369, 37, 372, 374, 375, 376, 379, 38, 380, 383, 384, 386, 388/1, 388/2, 39, 390, 391/1, 392/1, 392/2, 393/1, 393/2, 394/1, 394/2, 399, 4, 40, 400/1, 400/2, 401, 402, 403, 404, 405, 406, 407, 408, 409, 41, 410, 411, 412, 414, 415, 417, 418, 419, 42, 420, 421, 422, 423, 424, 425, 426/1, 426/2, 427, 428, 429, 43, 430, 431, 432, 433, 434, 435, 436, 437, 438, 439, 44, 440/1, 440/2, 441/1, 441/2, 442, 443/1, 443/2, 444, 445, 446, 447, 448, 449, 45, 450, 451, 452, 453, 454, 455, 456, 457, 458, 459, 46, 460, 461, 462, 463, 464, 465, 466, 467, 468, 469, 47, 470, 471, 472, 473, 474, 475, 476, 477, 478, 479, 48, 485/2, 49, 494/2, 495/2, 496/2, 497/2, 498/2, 499/1, 499/2, 5, 50, 500, 501/1, 501/2, 502/2, 502/3, 502/4, 502/5, 503, 506, 507, 508, 51, 510/1, 510/2, 511, 512, 513/1, 513/2, 514/1, 514/2, 515/1, 515/2, 516, 517/2, 518/1, 518/2, 519, 52, 520/1, 520/2, 521, 522/1, 522/2, 523/1, 523/2, 524, 525, 526, 527, 528, 529, 53, 530, 531, 532/1, 532/2, 532/3, 532/4, 533/1, 533/2, 534/1, 534/2, 535/1, 535/2, 536/1, 536/2, 537/2, 537/2, 537/3, 538, 54, 540/1, 540/2, 541, 542, 543, 544, 545, 546, 547, 548, 549, 55, 550/1, 550/2, 551, 552, 553, 554, 555, 556, 557, 558, 559, 56, 560, 561, 562/1, 562/2, 563, 564, 565, 566/1, 566/2, 567/1, 567/2, 568, 569/1, 569/2, 569/3, 57, 570, 571, 572, 574, 576, 577, 578, 58, 580/12, 580/16, 580/17, 580/19, 580/20, 580/21, 580/23, 580/24, 580/5, 581, 582, 583, 584, 585, 586, 587, 588, 589, 59, 590, 591, 592, 593, 594, 595, 596, 597, 598, 599, 6, 60, 600, 601, 602, 603, 604, 605, 607, 609, 61, 610/1, 610/2, 62, 63, 64, 65, 66, 67, 68, 69, 7, 70, 71, 72, 73, 74, 75, 76, 77, 78, 79, 8, 80, 81, 82, 83, 84, 85, 86, 87, 88, 89, 9, 90, 91, 92, 93, 94, 95, 96, 97, 98, 99 Epöl külterület 05, 07, 08, 013, 014, 020, 021, 022, 024, 031, 032, 033, 038, 039, 045, 060, 061, 066, 067, 071, 074, 075, 097, 0133, 0135, 0136, 0145, 0156, 0158, 0159, 0174, 0178, 0179, 0180, 0186, 0188, 0202, 0204, 0212, 0213, 0214, 0218, 0234, 42468, 42471, 42472, 42473, 010/4, 010/5, 010/6, 010/7, 012/1, 012/2, 012/3, 012/4, 0130/1, 0130/2, 0134/1, 0134/2, 015/1, 0157/1, 0157/10, 0157/11, 0157/12, 0157/13, 0157/14, 0157/2, 0157/3, 0157/4, 0157/5, 0157/6, 0157/7, 0157/8, 0157/9, 0162/1, 0162/2, 0163/1, 0163/2, 0167/1, 0167/2, 0167/3, 0167/4, 0168/2, 0168/3, 0168/4, 0169/1, 0169/2, 0169/3, 0169/4, 0187/1, 0187/2, 019/1, 0200/1, 0200/3, 0201/1, 0201/2, 0203/1, 0203/2, 0203/3, 0209/1, 0209/2, 0209/3, 0209/4, 0209/5, 0217/1, 0217/2, 0217/3, 0221/9, 0222/3, 0222/4, 0229/1, 0229/2, 0229/3, 0232/10, 0232/3, 0232/6, 025/4, 025/5, 025/6, 025/7, 026/5, 026/6, 026/7, 027/1, 027/2, 027/3, 027/4, 027/5, 037/2, 037/3, 037/6, 037/7, 046/1, 046/2, 050/10, 050/2, 050/3, 050/4, 050/5, 050/6, 050/7, 050/8, 050/9, 062/1, 062/2, 062/3, 068/10, 068/11, 068/12, 068/13, belt 1, zk 3, zk 4, zk 5, zk 6, zk 7, zk 8, zk 9 Gyermely külterület 074, 076, 078, 079, 080, 081, 082, 084, 0135/5, 0135/6, 072/1, 072/2, 077/1, 13

14 077/2, 077/3 Leányvár külterület 036/2, 02, 05, 010, 011, 013, 015, 024, 030, 032, 037, 038, 041, 42463, 42464, 42465, 42466, 42526, 42527, 42528, 42530, 42532, 42533, 42534, 42535, 42536, 42537, 42538, 42539, 42552, 42553, 42586, 42588, 42591, 42593, 42594, 42595, 42599, 42600, 42601, 42602, 42603, 42604, 42605, 42606, 42607, 42608, 42609, 42610, 42611, 42614, 012/1, 012/2, 014/10, 014/12, 014/14, 014/15, 014/16, 014/9, 021/2, 021/3, 022/2, 022/5, 022/6, 022/7, 023/3, 023/4, 025/10, 025/11, 025/12, 025/13, 025/15, 025/5, 025/6, 025/7, 025/8, 025/9, 028/10, 028/11, 028/14, 028/17, 028/18, 028/19, 028/20, 028/21, 028/3, 028/4, 028/5, 028/6, 028/7, 028/8, 028/9, 029/1, 029/2, 029/3, 029/4, 029/5, 029/6, 031/1, 031/10, 031/11, 031/12, 031/13, 031/14, 031/15, 031/16, 031/17, 031/18, 031/2, 031/3, 031/4, 031/5, 031/6, 031/7, 031/8, 031/9, 036/1 Mány külterület 0164, 074/4, 0152/12, 074/8, 1565, 1564, 1555, 1563, 1562, 1561/1, 1561/2, 1561/3, 1561/4, 1561/5, 1561/6, 1561/7, 1554/1, 1554/2, 1554/3, 1554/4, 1554/5, 1554/6, 1554/7, 1553, 0158/8, 1560, 1559, 1558, 1557, 1556/1, 1556/2, 1551, 1550, 0153, 0152/10, 0152/9, 0158/7, 0158/8, 1549, 1548, 1547/2, 1547/4, 1547/3, 1546, 1545, 1544, 1543, 1542/2, 1542/1, 1540, 1541, 1539, 1538, 0158/9, 1537, 1536, 1535, 1534, 1533, 1532, 1531, 1529, 1528/1, 1528/2, 1527, 1526/10, 1526/9, 1526/8, 1526/7, 1526/5, 1526/3, 1526/2, 1525, 1524/1, 1522, 1520/4, 1520/3, 1518/2, 1519, 1517, 1516, 1515, 1514, 1513, 1512, 1511/1, 1510, 0152/2, 0152/3, 0152/4, 0152/5, 0152/6, 0152/7, 0152/8, 1508, 1507/3, 1507/1, 1506, 1505/9, 1505/8, 1505/7, 1505/6, 1505/5, 1505/3, 1504/1, 1503, 0157, 0158/2, 0164, 0155/1, 0155/2, 0165, 0169, 0161, 0163/4, 0163/5, 0163/6, 0163/7, 0160, 0162, 0166, 0177, 0175/22, 0175/21, 0175/20, 0176/1, 0176/2, 0178/2, 0179/3, 0180/5, 3749/45, 3749/42, 3749/48, 3749/50, 3711/4, 3687/2, 3628, 3629, 3630, 3631, 3638, 3641/2, 3641/1, 3640, 3637, 3639/1, 3639/2, 05, 0181, 0185/8, 0185/26, 06/10, 06/12 Máriahalom belterület 33, 37, 48, 49, 50, 133, 175, 177, 178, 184, 186, 188, 190, 191, 192, 193, 194, 195, 196, 197, 198, 199, 200, 201, 203, 204, 205, 221, 222, 224, 225, 226, 227, 228, 229, 230, 231, 232, 233, 234, 235, 236, 237, 238, 242, 244, 245, 248, 249, 250, 251, 252, 256, 257, 271, 272, 273, 274, 275, 276, 277, 278, 279, 295, 296, 297, 299, 300, 301, 302, 303, 131/2, 131/3, 132/3, 181/1, 185/2, 187/2, 187/4, 187/5, 187/7, 187/8, 206/1, 206/2, 260/2, 269/2, 269/3, 269/4, 270/1, 270/2, 284/1, 284/3, 284/4, 284/5, 284/6, 284/7, 285/1, 285/2, 285/3, 285/4, 285/5, 285/6, 285/7, 285/8, 285/9, 294/3, 298/1, 298/2, 84/5, 94/3 Máriahalom külterület 03, 05, 07, 010, 039, 070, 072, 077, 088, 089, 0110, 0111, 0122, 0128, 0137, 0154, 0157, 0159, 0160, 0187, 0196, 0202, 0204, 42401, 42402, 42403, 42404, 42405, 42461, 42462, 0104/7, 0104/8, 0104/9, 0107/1, 0107/2, 0107/3, 0109/1, 0109/2, 0109/3, 0109/4, 011/1, 011/2, 011/3, 011/5, 011/6, 011/8, 011/9, 0119/1, 012/10, 012/11, 012/12, 012/13, 012/2, 012/3, 012/5, 012/6, 012/7, 012/8, 0125/3, 0125/4, 0125/5, 0125/6, 0125/7, 0148/2, 0150/1, 0150/2, 0155/1, 0155/2, 0155/3, 0162/1, 0162/2, 0168/1, 0168/2, 0168/3, 0168/4, 0168/5, 0168/6, 0168/7, 0178/2, 0178/4, 0178/5, 0178/6, 0178/7, 0178/8, 0178/9, 0188/1, 0188/2, 0198/1, 0198/2, 0199/1, 0199/2, 0199/3, 0203/1, 0203/2, 0203/3, 0210/2, 0210/3, 0210/4, 0210/5, 0210/6, 0212/1, 0212/2, 0212/3, 0212/4, 031/2, 032/1, 040/2, 040/3, 040/4, 041/1, 041/3, 041/4, 058/20, 058/22, 058/24, 058/25, 058/26, 058/27, 058/7, 078/1, 078/10, 078/2, 078/3, 078/4, 078/5, 078/6, 078/7, 078/8, 078/9, 090/11, 090/13, 090/14, 095/11, 095/12, 095/13, 095/14, 095/3, 095/4, 095/5, 095/6, 095/7, 095/8, 095/9, Zk_1, Zk_2, Zk_3 14

15 Sárisáp belterület 178, 179, 181, 182, 183, 184, 185, 186, 187, 191, 194, 195, 196, 197, 198, 199, 200, 201, 203, 203, 204, 204, 205, 206, 207, 208, 209, 210, 211, 212, 213, 214, 215, 216, 217, 218, 219, 220, 221, 222, 223, 224, 225, 227, 228, 229, 230, 231, 232, 233, 234, 235, 236, 237, 238, 239, 240, 241, 242, 243, 244, 245, 246, 247, 248, 250, 255, 318, 319, 320, 321, 322, 323, 324, 325, 326, 327, 328, 329, 330, 331, 332, 333, 334, 335, 336, 337, 338, 339, 340, 341, 342, 343, 344, 345, 346, 347, 348, 349, 350, 351, 352, 353, 354, 355, 356, 357, 358, 359, 360, 361, 362, 363, 364, 365, 366, 367, 368, 369, 369, 370, 370, 372, 372, 373, 373, 374, 374, 375, 375, 376, 376, 377, 377, 378, 378, 379, 379, 380, 381, 381, 382, 382, 383, 384, 385, 386, 387, 388, 389, 390, 391, 392, 393, 394, 395, 396, 397, 398, 399, 400, 401, 402, 403, 404, 405, 406, 407, 408, 409, 410, 411, 412, 412, 413, 413, 414, 414, 415, 415, 416, 416, 417, 417, 418, 418, 419, 419, 420, 420, 421, 422, 422, 423, 423, 424, 424, 425, 425, 426, 426, 427, 427, 428, 428, 429, 430, 431, 432, 433, 435, 436, 437, 438, 439, 440, 441, 442, 443, 444, 445, 446, 447, 448, 449, 450, 451, 452, 453, 454, 455, 456, 457, 458, 459, 460, 461, 462, 463, 464, 465, 466, 467, 468, 469, 470, 471, 472, 473, 474, 475, 476, 477, 478, 479, 480, 481, 482, 483, 484, 485, 486, 487, 488, 489, 490, 491, 492, 493, 494, 495, 496, 497, 498, 499, 500, 502, 503, 504, 505, 506, 509, 510, 511, 512, 513, 514, 515, 516, 518, 519, 520, 522, 523, 524, 525, 526, 527, 528, 529, 530, 531, 532, 533, 534, 535, 536, 537, 538, 539, 540, 541, 542, 543, 544, 545, 546, 548, 550, 551, 554, 557, 558, 560, 561, 562, 563, 564, 565, 566, 567, 568, 569, 570, 571, 572, 573, 574, 575, 576, 577, 578, 579, 580, 581, 582, 583, 584, 585, 586, 587, 588, 589, 590, 591, 592, 593, 594, 595, 596, 598, 599, 601, 618, 619, 620, 621, 622, 624, 625, 626, 627, 628, 629, 630, 631, 632, 633, 634, 636, 637, 638, 639, 640, 641, 642, 643, 644, 645, 646, 648, 649, 650, 652, 653, 654, 655, 656, 657, 658, 659, 660, 661, 662, 663, 665, 666, 667, 668, 669, 670, 671, 672, 673, 674, 675, 676, 677, 678, 679, 680, 681, 683, 684, 685, 686, 687, 688, 690, 691, 692, 693, 695, 696, 697, 698, 699, 702, 702, 703, 704, 706, 707, 708, 709, 710, 711, 712, 713, 714, 715, 716, 717, 718, 719, 720, 721, 722, 723, 724, 725, 726, 727, 728, 729, 730, 731, 732, 733, 734, 735, 736, 737, 738, 739, 740, 741, 742, 743, 746, 748, 749, 750, 751, 752, 753, 754, 755, 756, 757, 760, 762, 763, 764, 765, 766, 767, 768, 769, 770, 771, 772, 773, 774, 775, 776, 777, 778, 779, 780, 781, 782, 795, 796, 797, 798, 800, 801, 802, 803, 804, 805, 806, 807, 808, 809, 810, 811, 812, 813, 815, 816, 817, 818, 819, 820, 821, 822, 823, 824, 836, 837, 838, 907, 908, 909, 910, 911, 912, 913, 914, 915, 916, 917, 918, 919, 920, 921, 922, 923, 924, 925, 926, 927, 928, 929, 930, 931, 932, 933, 934, 935, 936, 937, 938, 939, 941, 943, 944, 945, 946, 947, 948, 949, 950, 951, 952, 953, 954, 955, 956, 957, 958, 959, 960, 961, 962, 999, 1001, 188/1, 188/4, 188/7, 189/2, 189/3, 189/4, 190/3, 190/4, 190/5, 193/1, 193/2, 202/1, 202/2, 226/1, 226/4, 226/5, 226/6, 226/7, 371/1, 371/2, 414/A, 434/1, 434/2, 501/10, 501/11, 501/12, 501/13, 501/14, 501/15, 501/16, 501/18, 501/19, 501/20, 501/21, 501/22, 501/23, 501/24, 501/25, 501/27, 501/28, 501/29, 501/30, 501/31, 501/32, 501/33, 501/34, 501/35, 501/36, 501/37, 501/38, 501/4, 501/40, 501/40, 501/41, 501/41, 501/42, 501/42, 501/43, 501/43, 501/44, 501/44, 501/45, 501/45, 501/46, 501/46, 501/47, 501/47, 501/48, 501/49, 501/5, 501/50, 501/51, 501/52, 501/53, 501/54, 501/55, 501/56, 501/57, 501/58, 501/59, 501/6, 501/61, 501/62, 501/62, 501/7, 501/8, 501/9, 507/1, 507/2, 508/1, 508/2, 517/1, 517/2, 521/1, 521/10, 521/2, 521/3, 521/4, 521/5, 521/6, 521/7, 521/8, 521/9, 547/1, 547/2, 549/1, 549/2, 552/1, 552/2, 553/1, 553/2, 555/1, 555/2, 556/1, 556/2, 559/1, 559/2, 635/1, 635/2, 647/1, 647/2, 651/1, 651/2, 664/1, 664/2, 682/1, 682/2, 689/1, 689/2, 694/1, 694/10, 694/11, 694/12, 694/3, 694/4, 694/5, 694/6, 694/7, 694/8, 694/9, 700/1, 700/2, 701/1, 701/2, 705/1, 705/2, 744/1, 744/2, 745/1, 745/2, 758/1, 758/3, 758/3, 758/4, 759/1, 759/3, 759/4, 761/1, 761/2, 761/3, 761/4, 783/2, 799/1, 799/2, 814/1, 814/2, 825/1, 825/2, 826/2, 906/1, 906/2, 906/3 Sárisáp külterület 035, 09, 011, 012, 013, 022, 026, 032, 037, 038, 050, 0181, 0197, 0315, 0318, 0319, 42402, 42403, 42404, 42405, 42406, 42407, 42408, 42409, 42493, 42566, 42567, 42568, 42569, 42570, 42571, 42583, 42584, 42585, 42586, 010/1, 010/2, 017/2, 017/3, 017/4, 017/5, 017/6, 0182/2, 0198/1, 15

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 1184-17/2016. Tárgy: Rábaszentandrás, Karakai-I Agro Kft. és Karakai-Zs Agrár Kft., 021/36, 021/38, 021/39, 021/40, 021/42 hrsz. alatti sertéstelep egységes

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 522-9/2016. Tárgy: Szil, Ügyintéző: dr. Tatár Beatrix Margit Bartókné Hajnali Beáta Mellékletek: - Telefon: (96) 524-000 Hiv. szám: - HIDRÁNS Kft., 045/1

Részletesebben

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság Előadás tartalma 1. A Ket. és az anyagi jogszabályok 2. Eljárásrend vízjogi engedélyezéshez 3. Ügyintézési

Részletesebben

TÁRGY: Településrendezési terv 2016/2. sz. részleges módosításához kapcsolódó környezeti vizsgálat szükségletének megállapítása

TÁRGY: Településrendezési terv 2016/2. sz. részleges módosításához kapcsolódó környezeti vizsgálat szükségletének megállapítása AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 176. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Településrendezési terv 2016/2. sz. részleges módosításához kapcsolódó környezeti vizsgálat szükségletének megállapítása E L Ő T E R J E S Z T É S

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 465-10/2015. Hiv. szám: Tárgy: Ügyintéző: dr. Király Bernadett Zsófia / Sovánné Nagy Gréte Melléklet: Rábaszentmihály, Németh Csaba egyéni vállalkozó,

Részletesebben

JÁRÁSI FÖLDHIVATALA. Melléklet:- HATÁROZAT

JÁRÁSI FÖLDHIVATALA. Melléklet:- HATÁROZAT Ku n s z e n t m á r t o n i já r á s i H ivatal JÁRÁSI FÖLDHIVATALA Ügyiratszám:10.172/12/2014. Ügyintéző: László Zoltán Telefon:56/461082 Tárgy: Termőföld időleges más célú hasznosításának engedélyezése

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 701-8/2016. Tárgy: Győr, RÁBA energiaszolgáltató Kft. Energiatermelő tevékenységének egységes környezethasználati engedélye Ügyintéző: dr. Király Bernadett

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 7464-19/2016. Tárgy: Pázmándfalu, Töltéstavai Mezőgazdasági Zrt., 062/3 és 062/8 hrsz. alatti sertéstelep egységes környezethasználati engedélyének módosítása

Részletesebben

Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT

Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT Iktatószám: 14053-4/2015. Ügyintéző: Biczó Zsolt dr. Ötvös Tünde Telefon: 72/567-143 Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT IPARK Pécs Kft., Déli Ipari Park (152,6927 ha) környezetvédelmi engedélyének módosítása

Részletesebben

A határozat év: hó: nap: KÜJ: KTJ: JOGERŐS:

A határozat év: hó: nap: KÜJ: KTJ: JOGERŐS: ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: (96) 524-000; Fax: (96) 328-031 Beadványában ügyiratszámunkra szíveskedjék hivatkozni! Ügyfélfogadás:

Részletesebben

Tárgy: Tiszagyenda II.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Tiszagyenda II.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/2806-11/2013. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2013. 12.

Részletesebben

Tárgy: Törökszentmiklós I.- agyag védnevű bányatelek egy részének tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Törökszentmiklós I.- agyag védnevű bányatelek egy részének tájrendezése HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/2625-8/2013. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2014. 01.

Részletesebben

év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Melléklet: - H A T Á R O Z A T

év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Melléklet: - H A T Á R O Z A T A határozat jogerős: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Iktatószám: 12274-19/2010. Hiv. szám: - Előadók: ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi,

Részletesebben

Tárgy: Dévaványa I.- agyag védnevű bányatelek egy részterületének tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Dévaványa I.- agyag védnevű bányatelek egy részterületének tájrendezése HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/682-5/2014. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2014. 05.

Részletesebben

K I V O N A T. A településrendezési terv és helyi építési szabályzat módosítása véleményezési szakaszának lezárásáról

K I V O N A T. A településrendezési terv és helyi építési szabályzat módosítása véleményezési szakaszának lezárásáról K I V O N A T A Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-án tartott ülése jegyzőkönyvéből. TISZALÖK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 65/2014.(VI. 26.) számú határozata

Részletesebben

A települési önkormányzat jegyzőjének közreműködése a komplex környezetvédelmi hatósági eljárásokban

A települési önkormányzat jegyzőjének közreműködése a komplex környezetvédelmi hatósági eljárásokban A települési önkormányzat jegyzőjének közreműködése a komplex környezetvédelmi hatósági eljárásokban Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2011. június 8. dr. Jeges-Varga

Részletesebben

HATÁROZAT. Helység fekvés hrsz. Művelési ág Kivett töltés, Kivett udvar, erdő,

HATÁROZAT. Helység fekvés hrsz. Művelési ág Kivett töltés, Kivett udvar, erdő, ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG

SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG 5000 Szolnok, Templom u. 5. (56): 512-319; 512-320 Fax: 512-337 Ügyeleti tel: (56) 512-310, 5001 Szolnok; Pf.:164 E-mail: miklos.szabo@mbfh.hu SZBK/822/10/2010. Üi.: Szabó Miklós

Részletesebben

I. Az egyes építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon kívül előírt mellékletek

I. Az egyes építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon kívül előírt mellékletek I. Az egyes építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon kívül előírt mellékletek Az építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon

Részletesebben

Veszprémi Járási HivatalA

Veszprémi Járási HivatalA Veszprémi Járási HivatalA K Ö Z L E M É N Y A Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatalánál (továbbiakban: Veszprémi Járási Hivatal) a Dunántúli Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Tárgy: Melléklet: - előzetes vizsgálat - H A T Á R O Z A T

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Tárgy: Melléklet: - előzetes vizsgálat - H A T Á R O Z A T A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: 100 170 656 KTJ: 102 259 006 Iktatószám: 6696-16/2011. Hiv. szám: Előadó: ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 702-3/2016. Tárgy: Osli, Külterület 025/9 hrsz. villamos energia ellátásának előzetes vizsgálata Ügyintéző: dr. Király Bernadett Zsófia / Mellékletek:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ:

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

Tájékoztató. BM Országos Katasztrófavédelmi. Főigazgatóság Budapest, szeptember 19.

Tájékoztató. BM Országos Katasztrófavédelmi. Főigazgatóság Budapest, szeptember 19. Tájékoztató a 2016. június 4. napját megelőzően engedély nélkül létesített vízkivételt biztosító vízilétesítmények vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárásáról BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Részletesebben

Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála

Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 1. oldal 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet a környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgálatával kapcsolatos

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1 1 Magyarország Kormánya az Erzsébet-programról szóló 2012. évi CIII. törvényben (a továbbiakban: Erzsébet Törvény) meghatározott közfeladatokkal összhangban elkötelezett azok magas szakmai színvonalon

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Melléklet: - HATÁROZAT

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Melléklet: - HATÁROZAT ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.: (06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf. 25

Részletesebben

Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 2. oldal d) 26 vagy annál több földrészlet esetén az első 25 föl

Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 2. oldal d) 26 vagy annál több földrészlet esetén az első 25 föl Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 1. oldal 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet a földvédelmi hatósági eljárás igazgatási szolgáltatási díjának mértékéről és

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: HATÁROZAT

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: HATÁROZAT ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TATABÁNYAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TATABÁNYAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TATABÁNYAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA ÉTDR azonosító: 201300048702 Iratazonosító: IR-000219468/2013 Ügyszám:KE-06D/EP/01022-10/2013.

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Ügyiratszám: JN/KTF/01831-27/2015 Ügyintéző: Pocsaji Anikó Telefon: +36 56 523 417 Tárgy: Előzetes vizsgálat elbírálása Hiv. szám: Melléklet: A TISZA-TK PROJEKT

Részletesebben

év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H A T Á R O Z A T

év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H A T Á R O Z A T ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda - Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: 100 170 656 KTJ: 102 243 647 H A T Á R O Z A T

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: 100 170 656 KTJ: 102 243 647 H A T Á R O Z A T ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye Részben zárt térben Szabad téren

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye Részben zárt térben Szabad téren CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105475-1-7/2015. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Tel.: +36 (62) 553-060/44255 Tárgy: Sajt-Expressz Kft, Kecskemét zajkibocsátási határérték megállapítása H

Részletesebben

Tárgy: Gyomaendrőd I.- homok védnevű bányatelek részleges bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Gyomaendrőd I.- homok védnevű bányatelek részleges bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/1803-9/2013. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2013. 08.

Részletesebben

Lakossági tájékoztató az összevont engedélyezési eljárás szabályairól

Lakossági tájékoztató az összevont engedélyezési eljárás szabályairól Lakossági tájékoztató az összevont engedélyezési eljárás szabályairól 1.) Milyen esetben lehet összevont engedélyt kérni? Ha az építési engedélyezési eljárás megindítása előtt a telek beépítésére vonatkozó

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H A TÁ R O Z A T

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H A TÁ R O Z A T ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

Ügyiratszám: 10.255-5/2013. célú hasznosításának engedélyezése H A T Á R O Z A T

Ügyiratszám: 10.255-5/2013. célú hasznosításának engedélyezése H A T Á R O Z A T CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MAKÓI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI FÖLDHIVATALA Ügyiratszám: 10.255-5/2013. Ügyintéző: Molnár Zsolt Tel.: 62 / 211-422 Tárgy: Termőföld időleges más célú hasznosításának engedélyezése

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H a t á r o z a t

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H a t á r o z a t ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TATABÁNYAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TATABÁNYAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TATABÁNYAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA ÉTDR azonosító: 201300048690 Iratazonosító: IR-000331355/2013 Ügyszám:KE-06D/EP/01021-15/2013.

Részletesebben

Tárgy: - - H A T Á R O Z A T

Tárgy: - - H A T Á R O Z A T ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

Iktatószám /2012 Hiv. szám: Tárgy: Ács Önkormányzat- Jeges puszta, házi vízellátó rendszer fennmaradási és üzemeltetési engedélye V É G Z É S

Iktatószám /2012 Hiv. szám: Tárgy: Ács Önkormányzat- Jeges puszta, házi vízellátó rendszer fennmaradási és üzemeltetési engedélye V É G Z É S ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Vízügyi Iroda Felszíni Vízvédelmi Osztály 9021 Győr, Árpád

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: E.ON Zrt., Borjád és Nagybudmér települések területén 22 kv-os csoportos leágazás átépítésének előzetes vizsgálati eljárása Az

Részletesebben

Melléklet: - H A T Á R O Z A T

Melléklet: - H A T Á R O Z A T A határozat év: hó: nap: KÜJ: KTJ: jogerős: Iktatószám: 6957-19/2010. Hiv. szám: - Előadó: ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 72.224-1-4/2010. Ea.: Dr. Kiss Renáta Bánfi Szabolcs (táj- és természetvéd.) Tóth Lajos (víz- és talajvéd. + összefogó)

Részletesebben

Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek

Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek Ügyleírás A telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről,

Részletesebben

év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H A T Á R O Z A T

év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H A T Á R O Z A T ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda - Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Pf: 5. Telefon: 85/

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Pf: 5. Telefon: 85/ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Pf: 5. Telefon: 85/501-003 E-mail: polghiv@marcali.hu Fax: 85/501-055 Ügyiratszám: 59/70/2016. Ügyintéző: Virányi István főépítész 12. számú

Részletesebben

év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Iktatószám: /2013. Hiv. szám: - Tárgy: Ágfalva, E.ON Észa-dunántúli Előadó: Vargáné/

év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Iktatószám: /2013. Hiv. szám: - Tárgy: Ágfalva, E.ON Észa-dunántúli Előadó: Vargáné/ ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Környezet-és Természetvédelmi Iroda Levegő-és Zajvédelmi

Részletesebben

Tér- Háló Kft. Tervező Juhász Balázs Településtervezés TT Leitner Attilai Tervező munkatárs. Készítette:

Tér- Háló Kft. Tervező Juhász Balázs Településtervezés TT Leitner Attilai Tervező munkatárs. Készítette: RÁBASZENTMIHÁLY község rendezési tervének módosítása 314/2012. (XI.8.) Korm. rend. szerinti előzetes tájékoztatási szakaszban érkezett állásfoglalások ismertetése Tervező Juhász Balázs Településtervezés

Részletesebben

151/2009. (VII. 23.) Korm. rendelet

151/2009. (VII. 23.) Korm. rendelet 151/2009. (VII. 23.) Korm. rendelet a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet módosításáról A környezet védelmének

Részletesebben

Határozat /2016. Lengyel Ákos / dr. Farkas Andrea. Ügyszám: Ügyintéző: Tárgy: 228 / 155. Tel. mell.:

Határozat /2016. Lengyel Ákos / dr. Farkas Andrea. Ügyszám: Ügyintéző: Tárgy: 228 / 155. Tel. mell.: Ügyszám: Ügyintéző: Tel. mell.: 347-1/2016. Lengyel Ákos / dr. Farkas Andrea 228 / 155 Tárgy: Határozat Az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. beruházásában tervezett, az Ibrány 0116/5 hrsz. alatti ingatlan

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Részben szabadtéren

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Részben szabadtéren CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105918-1-8/2015. Ügyintéző: dr. Séra Judit Bakacsi Judit Tel.: +36 (62) 553-060/44253 Tárgy: D.H. INTERTRADE Kft. Csongrád zajkibocsátási határérték megállapítása

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Engedélyezési Jogi Titkárság

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Engedélyezési Jogi Titkárság 1 Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Engedélyezési Jogi Titkárság Szám: 74847-1-12/2010. Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó El adó: dr. Séra Judit (jogi) Kft.

Részletesebben

Iromány száma: T/4075. Benyújtás dátuma: :58. Parlex azonosító: PQ45VQ1Y0002

Iromány száma: T/4075. Benyújtás dátuma: :58. Parlex azonosító: PQ45VQ1Y0002 Iromány száma: T/4075. Benyújtás dátuma: 2018-12-21 13:58 Miniszterelnökség Parlex azonosító: PQ45VQ1Y0002 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr.

Részletesebben

BUDAPEST III. KERÜLET RÓMAI PART IDEIGLENES ÁRVÍZVÉDELMI MŰ TERVEZÉSE

BUDAPEST III. KERÜLET RÓMAI PART IDEIGLENES ÁRVÍZVÉDELMI MŰ TERVEZÉSE BUDAPEST III. KERÜLET RÓMAI PART IDEIGLENES ÁRVÍZVÉDELMI MŰ TERVEZÉSE V Í Z J O G I L É T E S Í T É S I E N G E D É L Y E Z É S I T E R V - 2013 - A L Á Í R Ó L A P a BUDAPEST III. KERÜLET RÓMAI PART IDEIGLENES

Részletesebben

VÍZILÉTESÍTMÉNYEK, KUTAK HATÁRIDŐ december 31. TÁJÉKOZTATÁS

VÍZILÉTESÍTMÉNYEK, KUTAK HATÁRIDŐ december 31. TÁJÉKOZTATÁS VÍZILÉTESÍTMÉNYEK, KUTAK HATÁRIDŐ 2018. december 31. TÁJÉKOZTATÁS Hazánk ivóvízellátása 95%-ban felszín alatti vízkészleteinkből történik, ezért nagyon fontos hogy a vízkivétel és a vízutánpótlódás egyensúlya

Részletesebben

BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L

BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L KECS KEM ÉTI JÁR ÁS I HIVA TA LA KTFO-azonosító: 115145-1-20/2018. Ikt. szám: BK-05/KTF/00523-10/2018. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

Tárgy: Bugyi község külterületére szóló, homok és kavics nyersanyagra vonatkozó kutatási műszaki üzemi terv. H A T Á R O Z A T

Tárgy: Bugyi község külterületére szóló, homok és kavics nyersanyagra vonatkozó kutatási műszaki üzemi terv. H A T Á R O Z A T BUDAPESTI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Földtani és Adattári Osztály Ikt.sz.: BBK/2933/20/2010. Üi.: Kókay Ágoston Kamrás Kft. 2340 Kiskunlacháza Dózsa Gy. u. 168. Tárgy: Bugyi község külterületére szóló, homok és

Részletesebben

Iktatószám: 601/442-2/2015. Ügyintéző: B. Máthé Ildikó Telefon: +36-30-488-2786 e-mail: ildiko.mathe@forsterkozpont.hu Hiv.szám: 26-12/2015. Vasas Ágostonné Tárgy: Ostoros Község településrendezési eszközei

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Baromfinevelés Légtechnikai gépek Zárt térben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Baromfinevelés Légtechnikai gépek Zárt térben CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107032-1-8/2015. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Tel.: +36 (62) 553-060/44255 Tárgy: Szalai László, Kunfehértó zajkibocsátási határérték megállapítása H A T

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 4585-18/2016. Tárgy: Lázi, Agro-Milch Kft. 078 hrsz-ú ingatlanon lévő sertéstelep egységes környezethasználati engedély módosítása Ügyintéző: dr. Jagadics

Részletesebben

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától A jogszabály mai napon (2015.VI.26.) hatályos állapota A jel a

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Környezet- és Természetvédelmi Iroda Levegő- és Zajvédelmi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107549-1-3/2016. Ügyintéző: dr. Séra Judit Bakacsi Judit Tel.: +36 (62) 553-060/44253 Tárgy: CE GLASS Zrt. Szatymaz zajkibocsátási határérték megállapítása H

Részletesebben

HATÁROZAT. 1. A tájrendezett terület sarokpontjainak koordinátái EOV rendszerben: 2. A tájrendezett területtel a tulajdonos szabadon rendelkezik.

HATÁROZAT. 1. A tájrendezett terület sarokpontjainak koordinátái EOV rendszerben: 2. A tájrendezett területtel a tulajdonos szabadon rendelkezik. MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG SZBK/586-11/2014. Ü.i.: Vöröskői Zsófia : +3656512312 : zsofia.voroskoi@mbfh.hu Jogerős: 2014. május 27. Tárgy: Csanádpalota I.-agyag védnevű

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.: (06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf. 25

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.:(06 56) 423-422, 422-255, 375-111, 501-900 Fax: (06 56) 343-768 Postacím:

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.: (06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf. 25

Részletesebben

Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Melléklet:

Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Melléklet: Ügyszám: 6513-4/2018. Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Kánya László Melléklet: Közlemény + kérelem Telefon mellék: (42) 598-930 /223 http://ftvktvf.zoldhatosag.hu/6513-2018 Varga Zoltán

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Ügyiratszám: JN/KTF/03460-21/2015 Ügyintéző: Katonáné Szikora Olga Telefon: +36 56 523 408 Tárgy: Előzetes vizsgálat Hiv. szám: Melléklet: A Rozsdás Kereskedelmi

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség. Szám: /2011. Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó Kft.

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség. Szám: /2011. Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó Kft. Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 80084-1-10/2011. Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó Kft. El adó: dr. Séra Judit (jogi) Kecskemét- el zetes vizsgálati

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség H A T Á R O Z A T

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség H A T Á R O Z A T Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 76.735-1-10/2010. Ea: dr. Balthazár Éva Filakné Enyedi Andrea Tárgy: EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft., Szeged, el zetes

Részletesebben

Tárgy: Jászfelsőszentgyörgy I.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Jászfelsőszentgyörgy I.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/1225-6/2014. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2014. 06.

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H A T Á R O Z A T

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H A T Á R O Z A T A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: 100 170 656 KTJ: 101 290 682 Iktatószám: 3291-16/2011. Hiv. szám: Tárgy: Hédervár, Előadó: ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 23. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 23. szám MAGYAR KÖZLÖNY 23. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. február 15., szerda Tartalomjegyzék 33/2017. (II. 15.) Korm. rendelet A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális,

Részletesebben

Az Eng.R.1. sz. Mellékletének IX. oszlopában meghatározott építmények használatbavétele

Az Eng.R.1. sz. Mellékletének IX. oszlopában meghatározott építmények használatbavétele Mire vonatkozik az engedély / bejelentés kérelem Az Eng.R.1. sz. Mellékletének IX. oszlopában meghatározott építmények használatbavétele Az Eng.R.1. sz. Mellékletének X. oszlopában meghatározott építmények

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L

BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L KECS KEM ÉTI JÁR ÁS I HIVA TA LA KTFO-azonosító:112905-1-15/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/00051-12/2017. Melléklet: - Ügyintéző: dr. Séra Judit Filakné Enyedi Andrea

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 69405-1-19/2010. Tárgy: ATIKÖVIZIG - Hódtó-Kis-Tiszai El adó: dr. Séra Judit (jogi) vízrendszer el zetes vizsgálati el-

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Hiv. szám: Melléklet: Tárgy: H A T Á R O Z A T

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Hiv. szám: Melléklet: Tárgy: H A T Á R O Z A T ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

Tárgy: Csém 048/1 hrsz.-ú területen homok és kavics kutatási műszaki üzemi terv engedélyezése ügyében H A T Á R O Z A T

Tárgy: Csém 048/1 hrsz.-ú területen homok és kavics kutatási műszaki üzemi terv engedélyezése ügyében H A T Á R O Z A T MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL BUDAPESTI BÁNYAKAPITÁNYSÁG BBK/2866-15/2012 Ügyintéző: Németh Károly Földtani- és Adattári Osztály : (06-1) 373-1811 E-mail.: karoly.nemeth@mbfh.hu Tárgy: Csém 048/1

Részletesebben

267/2012. (IX. 20.) Korm. rendelet

267/2012. (IX. 20.) Korm. rendelet 267/2012. (IX. 20.) Korm. rendelet a Korányi Projekthez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggı közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentıségő üggyé nyilvánításáról

Részletesebben

Miskolci Bányakapitányság Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 5. (3501. Pf: 31) Tel.: 46/ ; Fax: 46/

Miskolci Bányakapitányság Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 5. (3501. Pf: 31) Tel.: 46/ ; Fax: 46/ Miskolci Bányakapitányság 3527. Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 5. (3501. Pf: 31) Tel.: 46/ 503-740; Fax: 46/ 503-741 E-mail: mbk@mbfh.hu Ikt.: MBK/3603-20/2012 Üi.: Láda Péter ( :46/503-755; 20/772-6003)

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. jóváhagyja. 1. A bányabezárási, tájrendezési tevékenységgel igénybe vehető ingatlan: Fülöpháza 0101/99 hrsz.

H A T Á R O Z A T. jóváhagyja. 1. A bányabezárási, tájrendezési tevékenységgel igénybe vehető ingatlan: Fülöpháza 0101/99 hrsz. MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG SZBK/2999-23/2013. Ügyintéző: Szabó Miklós : (06-56) 512-331 : (06-56) 512-337 E-mail: miklos.szabo@mbfh.hu Határozat jogerős: 2015. március

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

FŐVÁROSI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓ H A T Á R O Z A T

FŐVÁROSI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓ H A T Á R O Z A T FŐVÁROSI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓ Tárgy: Budapest XVIII. kerület, BKISZ Projektből kimaradt csatornázatlan utcák szennyvízelvezetése - vízjogi létesítési engedély módosítása Hivatkozási

Részletesebben

HATÁROZAT. Ezen határozat a létesítéssel kapcsolatos, jogszabályokban előírt más engedélyek beszerzése alól nem mentesít.

HATÁROZAT. Ezen határozat a létesítéssel kapcsolatos, jogszabályokban előírt más engedélyek beszerzése alól nem mentesít. Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 8961-21/2016. Linczer Norbert / dr. Farkas Andrea 221 / 155 Tárgy: Timár 07/8-10, 21-22. hrsz. létesítendő öntözőtelepre vonatkozó előzetes vizsgálat HATÁROZAT A Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

HULLADÉKKEZELÉSI TEVÉKENYSÉGRE VONATKOZÓ ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁS. - illetékességi területe az ügyben: Budapest Főváros, Pest megye

HULLADÉKKEZELÉSI TEVÉKENYSÉGRE VONATKOZÓ ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁS. - illetékességi területe az ügyben: Budapest Főváros, Pest megye HULLADÉKKEZELÉSI TEVÉKENYSÉGRE VONATKOZÓ ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁS Hatáskörrel rendelkező szerv: Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Hulladékgazdálkodási

Részletesebben