A Halas-tó szerepe Kiskunhalas fejlıdésében

Átírás

1 Varga Ádám 1 A Halas-tó szerepe Kiskunhalas fejlıdésében 1. Bevezetés A Kiskunság tájképéhez elsısorban a homokot szokták hozzákapcsolni, azonban a víz egykoron fontos tájalkotó tényezı volt. A homokbuckák közötti mélyedések jelentıs teret biztosítottak a vizenyıs területek kialakulásának. Ezek a vizes élıhelyek hajdan igen nagy szerepet játszottak a lakosság mindennapi életében. A tanulmány második részében ezt kívánom bemutatni Kiskunhalas példáján. Mára ezek a tavak, mocsarak, lápok nagyrészt eltőntek, ennek okaként a lecsapolásokat és az utóbbi évtizedek száraz idıjárását szokták említeni. A Kiskunhalas melletti Halas-tó az es évek lecsapolásai nyomán szinte nyom nélkül eltőnt, csak északi nyúlványa, a Fejetéki-mocsár ırzi az egykori vízivilág emlékét. A tanulmány 3. része kitér arra, hogyan változott meg a táj képe a lecsapolások következtében, illetve milyen mértékő kiszáradást okozott az utóbbi évtizedek száraz idıjárása. A Fejeték 1992 óta Természetvédelmi Terület, a Kiskunsági Nemzeti Park része. Az ÉNy-DKi irányban mintegy 2 km hosszan elnyúló, azonban helyenként 100 m-nél is keskenyebb területet mára minden oldalról antropogén térszínek (szántók, tanyák) veszik körül, amelyek veszélyeztethetik fennmaradását, az emberi tevékenység tehát nagymértékben befolyásolja a terület jövıjét. A tanulmány negyedik részében a vizsgált terület jelenlegi állapotát, jövıbeni fennmaradási és hasznosítási lehetıségeit ismertetem. 2. A Halas-tó szerepe a múltban A fejezetben leírtak alapját várostörténeti források, illetve a korabeli térképek (elsı és második katonai felmérés) elemzése jelentette. Duna-Tisza közi homokhátság a magyar honfoglalás idején és az Árpád-korban sokkal nedvesebb, kedvezıbb vízellátottságú volt, mint napjainkban. A mély fekvéső, vízjárta laposokból kiemelkedı hátak között egykor a mainál lényegesen több kisebb-nagyobb tó, vízfolyás, ér volt. A mai város helyén és közvetlen környékén több kiemelkedés, halom, ún. hegy volt, melyek a várostól nyugatra fekvı, ÉNy-DK irányban húzódó tavat (azaz a Halas-tavat) vették körbe. A helyenként nyílt víztükrő tavakkal váltakozó, mocsaras, nádas területekkel övezett szárazulaton alakult ki a középkori Halas. A tó nyugati partján egy keskeny, kötöttebb talajú földsáv (Feketeföldek) után magas dombokkal tagolt homokos terület helyezkedett el, a dombok között mélyebb völgyekkel. Ezekre a dombokra telepítették a város szıleit, a völgyeket pedig szántóként, veteményesként használták. A Halast három oldalról övezı mocsárvidék egykor jelentıs védelmi funkciót tölthetett be, a városmag (Tabán) tulajdonképpen egy félszigeten feküdt. A tóban több sziget volt, pl. Alsó-sziget (késıbb Natkai-sziget), Felsı-sziget, Körtefássziget. Történeti leírások szerint gyakran a mocsárvilágban, az azokban megbúvó szigeteken ırizte meg életét és jószágát Halas város népe. A tó csapadékos-nedves idıszakokban halban bıvelkedett, a nádasokat pedig a házak tetejének fedésére használták (SZAKÁLY F. 2002). 1 Varga Ádám Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Földrajz- és Földtudományi Intézet, Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék, Budapest advarg@gmail.com 177

2 Ebbıl az idıszakból származnak az elsı feljegyzések Halas növekvı jelentıségő szılı- és bortermelésérıl. A szılıskertek már ekkor is a mocsártól nyugatra helyezkedtek el, nagyobb, összefüggı területet alkotva. A Halas-tótól keletre fekvı településbıl két híd (Felsı-híd és Alsó-híd) vezetett át a mocsáron a szılıkhöz. A tó legkeskenyebb részén, a mai Szász Károly utca végén volt az Alsó híd, ezen keresztül lehetett a szılıket megközelíteni. A szılık mind a tanácsnak, mind a lakosságnak fontos bevételi forrást jelentettek, ezért a tanács szigorúan ügyelt annak biztonságára. A hidat éjszakára zárták. Arról pedig szó sem lehetett, hogy oda lakóházakat építsenek. Így a város nyugat felé évszázadokon át nem terjeszkedett. (SZALAI S. 2005). Az 1780-as években, II. József uralkodása alatt került sor a Birodalom feltérképezésére, amelyet ezért jozefiánus katonai felmérésnek is neveznek. Kiskunhalas környékén a térképezési munkálatok 1783-ban zajlottak. A területet két térképszelvény fedi le, az ezek összeillesztésével készült térkép, valamint az ez alapján készített felszínborítási térkép az 1. ábrán látható. A bemutatott térképeken pirossal jelöltem a mai Természetvédelmi Terület határát. A térképen jól látható az elızıekben leírt kép. A Halas-tó mintegy 6,5 km hosszan húzódik észak-déli irányban. Ettıl keletre található Halas, nyugatra pedig az említett szılıhegy. 1. ábra. Kiskunhalas környéke az 1. katonai felmérés idején ( ) Az 1800-as évek második felében került sor a terület újabb feltérképezésére, az ún. franciskánus katonai felmérés részeként. Kiskunhalas környékén a térképezési munkálatok között zajlottak. A területet egyetlen térképszelvény lefedi; ez a térkép, valamint az ez alapján készített felszínborítási térkép a 2. ábrán látható. Az 1. katonai felméréshez viszonyítva a legfıbb változás a szılıterületek kiterjedésének nagyarányú növekedése volt ben parcellázta fel a város a Fejetéktıl nyugatra fekvı homok- és legelıterületet szılıtelepítés céljából, az osztást követı 5-6 esztendıben fokozatosan megindult a szılı telepítése (SIMON A. 2005). A vizes területek kiterjedése is nagyobb, mint a jozefiánus felméréskor; a térkép a Halas-tó déli részén is több foltban vizet jelöl. Ezek a foltok valószínőleg idıszakosan vízzel telt buckaközi mélyedések, amelyek a felmérés idején épp víz alatt álltak. A vizenyıs terület (víz, nádas, mocsár) összességében nagyobb területet foglal el, fıképp a rét-legelı terület rovására. Ennek az lehet a magyarázata, hogy a terület felmérése egy nedvesebb idıszakban zajlott (pl. tavasszal), amikor a belvizek is hozzájárultak a vizes területek növekedéséhez. 178

3 A város fejlıdését nagyban segítette a Halast érintı Budapest-Zimony vasútvonal megnyitása 1881-ben, így a település néhány évtized alatt vasúti csomóponttá vált. A közúti infrastruktúra is fejlıdésnek indult, a XIX. század végére az elsı burkolt utak is megjelentek. A fejlıdés a lakosságszám növekedésével járt együtt, ami a beépített terület növekedését eredményezte. A XX. század elején elıször a város határában lévı szántok beépítésével nıtt tovább Halas területe ban felosztották a Natkai-szigetet, elızıleg megépült a nádason keresztül az idevezetı út. Az I. világháború után Halas a trianoni határ közelébe került, ezáltal a Délvidékrıl beáramló magyarok egyik célpontjává vált. Ennek köszönhetıen nıtt a lakosságszám, azaz újabb területeket kellett beépíteni, megjelentek az elsı épületek a Halas-tó nyugati partján is. 2. ábra. Kiskunhalas környéke a 2. katonai felmérés idején ( ) 3. Az utóbbi évtizedek: lecsapolás, szárazodás A) Lecsapolás Az 1950-es évek jelentıs változást hoztak a vizsgált terület tájképében: a Dongérifıcsatorna megépülésével néhány év alatt szinte nyom nélkül eltőnt a Halas-tó területének nagy része. A lecsapolás okaként fıként az 1940-es években a vadvizek által okozott jelentıs károkat hozták fel. Ezekben a csapadékosabb években a Halas-tóval szomszédos utcák lakóinak nagy részét jelentıs károk érték a telkeiket elöntı víz miatt. Ez azonban nem volt egyedi jelenség, korábban is gyakran elıfordult hasonló eset. Valószínőbb, hogy a tó lecsapolása inkább az ekkor országos szintet öltı mocsár- és láplecsapolásokhoz köthetı, és csak kevéssé magyarázható helyi okokkal. A mezıgazdasági területek növelése, valamint a közlekedés- és településfejlesztés érdekében váltak szükségessé ezek a lecsapolások, amelyek késıbb országszerte számos negatív következménnyel jártak. A negatív következmények között az így nyert talajok mezıgazdasági szempontból gyenge minısége, valamint a talajvízszint túlzott csökkenése következtében fellépı aszály emelhetık ki. A lecsapolás kezdetének jellemzı tájképérıl HORVÁTH A as cikke ad információt. A cikk alapjául szolgáló vizsgálatokat 1949 tavaszától ıszéig végezte a Halas-tó területén. A talaj sok helyen észlelt erıs ingásából és süppedékenységébıl, lefelé való rohamos nedvesedésébıl arra következtet, hogy a Halas-tó területe sok helyen még ingóláp. A leírás 179

4 alapján azonban a terület már ekkor is erısen kiszáradóban volt, a Dongéri-csatorna építése mellett ennek idıjárási okai is lehettek. A lecsapolást szükségessé tevı 1940-es évek eleji csapadékos periódus hatása a leírás alapján 1949-ben már nem érzékelhetı. A Halas-tó lecsapolása hosszabb idı alatt ment végbe, a Dongéri-fıcsatorna és a hozzá kapcsolódó csatornák rendszerének kialakítása éveket vett igénybe. A lecsapolás során elıször a nyílt vízfelületek tőntek el, helyüket a nádasok vették át. Késıbb ezek helyén legelıket, majd a további kiszáradásnak köszönhetıen szántókat alakítottak ki. Végül a városközeli területeit feltöltve fokozatosan beépítették B) Szárazodás A Halas-tó eltőnése, valamint a Fejeték kiszáradásának nyilvánvaló oka a lecsapolás. Azonban a Fejeték esetében az 1980-as-1990-es években nagymértékő szárazodás zajlott, amelyet már nem lehet az ekkorra eliszapolódott vízelvezetı csatornának tulajdonítani. Ez az idıszak az egész Duna-Tisza-közén jelentıs szárazodást és talajvízszint-csökkenést hozott, ezeket a jelenségeket sokoldalú és részletes vizsgálatok próbálták magyarázni. A Duna-Tisza-köze talajvízszintjének süllyedését több okra lehet visszavezetni. Fıként a belvízrendezést, a csatornák talajvíz-elszívó hatását, az 1971-tıl fokozatosan kialakuló csapadékhiányt, valamint a helyenként igen nagy méreteket öltı rétegvíz-kiemeléseket tartották a csökkenés fı okainak. Egyes vélemények szerint a szénhidrogén-kitermelés is az okok között szerepelhet, ez az elmélet azonban nem vált elfogadottá (PÁLFAI I. 1995). MAJOR P. NEPPEL F. (1988) az erdıterületek hatását elemzi, szerintük az erdık nagyobb mértékő evapotranszspirációja miatt a beszivárgás lényegesen alacsonyabb, vagyis csökken a talajvíz utánpótlása. Az évi közepes talajvízállás változása Kiskunhalason (adatforrás: VITUKI) abszolút talajvízállás (cm) ábra. Kiskunhalas talajvízállásának változása Kiskunhalas talajvízszintjének változásáról kisebb megszakításokkal 1933-tól vannak mért adatok, ezek alapján készült a 3. ábra. Az adatsorból kitőnik, hogy a talajvízszint kb. 2 m-t csökkent között, a csökkenés pedig fıként az 1970-es-1980-as években zajlott. A talajvízállás csökkenése tehát jól illeszkedik a Duna-Tisza köze általános szárazodásának idıszakához. A vízelvezetés hatása nehezen határozható meg. A csatornázás jelentıs mértékben csökkentheti a környezı területek talajvízszintjét is, a felszín alatt jelentıs mértékő víz áramolhat el. PÁLFAI I. (1995) megemlíti, hogy Kiskunhalason a helyben elszikkasztott 180

5 szennyvizek miatt nem csökkent jelentıs mértékben a talajvízszint lehetséges, hogy ez a hatás ellensúlyozta egy ideig a lecsapolás következményeit. 4. Jelenlegi állapot A Fejeték területének védetté nyilvánítására elıször HAJNAL K. (1985) tett javaslatot. Véleménye szerint a Fejeték láprét kis részben földtani, nagyobb részben botanikai értéket képvisel. A védetté nyilvánítás folyamata éveken át húzódott, a Kiskunhalas-Fejetéki Mocsár Természetvédelmi Terület csak 1992-ben jött létre. Az ezt kihirdetı miniszteri rendelet szerint a védetté nyilvánítás célja a hajdan kiterjedt kiskunsági mocsarak egyik utolsó maradványának fenntartása, különleges élıvilágának megırzése. A terület kis kiterjedése ellenére számos fajt és élıhelytípust magában foglal. A területrıl összesen 383 növényfajt írtak le, ebbıl 40 faj védett ban végzett terepi vizsgálataim alapján 9 élıhelytípusba sorolhatóan 17 élıhelyfoltot különítettem el. A terület északi részén nádasok, láp- és mocsárrétek szabályos zonációja figyelhetı meg, délebbi elkeskenyedı részén a mővelt területek elıretörése miatt nincs lehetıség ilyen zonáció kialakulására. Az északi rész adja a Fejeték botanikailag legértékesebb területeit (zsombékosok, láp- és mocsárrétek). A délebbi részeken a fás növényzet uralkodik, a láperdık uralják a tájképet. A Fejeték fennmaradását több tényezı is veszélyeztetheti, ezek közül a legfontosabb a talajvízszint esetleges süllyedése. Az elmúlt évtizedek szárazabb évei láthatóan jelentıs károkat okoztak a vizes élıhelyek vegetációjában. Az emberi tevékenység számos közvetlen és közvetett hatása veszélyezteti a védett területet. A kaszálás a láprétek, mocsárrétek fenntartásához szükséges közepesen erıs zavarásként természetvédelmi szempontból szükséges, azonban idıpontjának nem megfelelı megválasztása jelentıs károkat okozhat. A legeltetés a Fejeték területének mintegy negyedét érinti. A legelıket egyetlen, kb egyedbıl álló juhnyájjal járatják. A legelı állatállomány nem nagy, így megfelelı csapadékmennyiség esetén egész évben van mit legelniük, és nem rágják túl a gyepet. A problémát inkább a legeltetés elmaradása jelentheti, ami egyes szárazgyepek degradációjához (pl. galagonyásodás) vezethet. A területet övezı szántók, kertek mővelése a vegyszerhasználat révén közvetett módon veszélyezteti a Fejetéket. Több helyen megfigyelhetı, hogy beleszántottak a védett területbe, ezzel tartós degradációt, gyomosodást okozva. A parlagon hagyott szántók az invazív gyomfajok (pl. a selyemkóró) kiindulóhelyeként szolgálhatnak. Összességében elmondható, hogy a terület fennmaradása nagyban függ a helyben lakók tevékenységétıl, hozzáállásától is. A védett terület nagy része jelenleg is magántulajdonban van. Az optimális vízállapot elérése a helyi gazdálkodók számára jelentıs károkat okozhat, a konfliktusok elkerülése érdekében megfelelı kártalanításukról gondoskodni kell. A szántók felhagyása, a kaszálók, legelık megfelelı hasznosítása csak a helyi gazdálkodók egyetértésével lehetséges. A város szomszédsága azonban pozitív hatással is járhat, hiszen Kiskunhalas településfejlesztési terveiben kiemelt hangsúlyt kap a történelmi múlt megırzése, az egykori vízivilág felidézése ennek szellemében pl. mesterséges vízfelületek kialakítását tervezik a belvárosban. Ez a terv nemcsak tájrehabilitációs és egészségügyi szempontból lehet elınyös, hanem szemléletformálás szempontjából is, emellett az idegenforgalom révén gazdasági elınyökkel is járhat. Ehhez a gondolathoz jól kapcsolódna a Halas-tó utolsó maradványának megırzése; a Fejeték Kiskunhalas egyetlen országos jelentıségő védett területeként fontos szerepet játszhatna a helyi környezeti oktatásban, nevelésben, ezt nagyban elısegíthetné egy tanösvény kiépítése. 181

6 5. Összegzés Tanulmányomban hazánk táji változásainak egyik igen jellemzı összetevıjét, a vizes élıhelyek terület csökkenését, illetve eltőnését mutattam be, ami a Halas-tó példáján jól nyomon követhetı. A vizenyıs területek egykor igen értékesek voltak a lakosság számára, a XX. század közepére azonban gazdaságilag-társadalmilag haszontalanokká váltak, ezért a lecsapolásokkal nagy részüket eltüntették. Napjainkra ismét változott ezen területek megítélése: a fogyatkozó vizes élıhelyek gazdag ökoszisztémáinak védelme mára nemzetközileg is a természetvédelem kiemelt fontosságú területévé vált. Irodalom HAJNAL K. 1985: Egy Duna-Tisza közi mintaterület komplex természetföldrajzi tájelemzése. Egyetemi doktori értekezés, JATE Természeti Földrajzi Tanszék, Szeged, 105p. HORVÁTH A. 1953: A Kiskunhalasi ısláp puhatestő faunája. Hidrológiai Közlöny, 33. évf pp MAJOR P. NEPPEL F. 1988: A Duna-Tisza közi talajvízszint-süllyedések. Vízügyi Közlemények, 70. évf. 4. pp PÁLFAI I. 1995: A Duna-Tisza közi hátság vízgazdálkodási problémái és megoldásuk lehetséges útjai. Vízügyi Közlemények, 76. évf pp SIMON A. 2005: Szılı- és gyümölcskultúra In: Ö. Kovács J. Szakál A. (szerk.): Kiskunhalas története 3. ( SZAKÁLY F. 2002: Kiskunhalas a török uralom alatt In: Ö. Kovács J. Szakál A. (szerk.): Kiskunhalas története 1. ( SZALAI S. 2005: Kiskunhalas belterülete a században In: Ö. Kovács J. Szakál A. (szerk.): Kiskunhalas története 3. ( 182