A HORIZONTÁLIS TÁJSZERKEZET STABILITÁSÁNAK TÉRINFORMATIKAI VIZSGÁLATA ÉS TARTÓS ELEMEINEK TÁJVÉDELMI JELENTİSÉGE
|
|
- Flóra Vassné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A HORIZONTÁLIS TÁJSZERKEZET STABILITÁSÁNAK TÉRINFORMATIKAI VIZSGÁLATA ÉS TARTÓS ELEMEINEK TÁJVÉDELMI JELENTİSÉGE Dóka Richárd Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, tájvédelmi referens V. Magyar Tájökológiai Konferencia, Sopron augusztus 30.-szeptember 1.
2 Tájhasználati stabilitás és a tájvédelem A tájhasználat és felszínborítás stabilitásának kutatása Magyarországon Ritka kutatási célkitőzés, kevés hazai példával (pl. Lırinci R.-Kristóf D. 2002, Sütı L. et al 2009, Szilassi P. 2009) PEDIG: a tájhasználati stabilitás a táji adottságok egyik igen fontos indikátora (Csorba P. 2006) emellett számos gyakorlati vonatkozása is említhetı pl. tájvédelem, településrendezés, tájtervezés Stabilitás vs. tartósság (Szilassi P. 2009) A stabilitási vizsgálatok néhány tájvédelmi jelentısége és alkalmazása: A stabil foltok a tájértékek potenciális hordozói (pl. természetesebb és fajgazdagabb élıhelyek mint természeti értékek, kultúrtörténetileg értékes szılık, gyümölcsösök) Instabil környezetben a stabil foltok is veszélyeztetettebbek veszéiyeztetettség vizsgálata Dinamikusan változó tájban megfelelı belsı állapot esetén, egyéb degradáló tényezı hiányában pl. inváziós fajok minden tartós elem figyelemre méltó
3 Elızmény A felszínborítás- és tájhasználat-változás kutatása Kecskemét térségében, 25x25 km-es mintaterületen (Dóka et al. 2008)
4 A térség tájhasználata korszakonként A 19. század közepe A 19. század vége
5 Célkitőzések A stabilitásbeli különbségek lehetséges geográfiai okainak elemzése Tájvédelmi alkalmazások: A tartósan fennmaradó gyepek és vizes élıhelyek elterjedésének összevetése a természetvédelmi nyilvántartás adatbázisával, az adódó új, potenciális természetközeli területek terepi vizsgálata A tartósan fennmaradó gyepterületek és vizes élıhelyek közelmúltbeli változásainak mértéke, helyei és az átalakulások okai (veszélyeztetettség) A tartósan fennmaradó kertkultúrás területek elterjedésének elemzése, a potenciálisan ısi állapotú, hagyományos gyümölcsösök terepi vizsgálata
6 Felhasznált adatforrások A térkép megnevezése Bemutatott korszak Térkép méretaránya I. katonai térképfelmérés térképei 18. század második fele M = 1: II. katonai térképfelmérés térképei 19. század közepe M = 1: III. katonai térképfelmérés térképei 19. század vége M = 1: Katonai topográfiai térképmő a II. világháború idıszakából Katonai topográfiai térképmő az 1950-es évek végérıl EOVR és GAUSS-KRÜGER vetületi rendszerő topográfiai térképek M = 1: M = 1: M = 1: M = 1: FÖMI orthofotó 2005 M = kb. 1: Külterületi és belterületi vektoros ingatlannyilvántartási adatbázis (KÜVET, BEVET) 2008 M = 1: M = 1: MTA-TAKI AGROTOPO-adatbázis - M = 1: KNPI természeti területek adatbázisa
7 Alkalmazott módszerek Adatbázis-építés: Vizuális interpretációval adatforrások alapján vektoros adatbázis létrehozása az Egységes felszínborítási kategóriarendszer kialakítása Microsoft Access adatbázis-kezelı szoftver alkalmazása Térinformatikai alkalmazások: ArcMap 9.3 térinformatikai szoftver és moduljai Generalizálás a Töpfer-féle gyökszabálynak megfelelıen Vektoros állományokból 50-, 100-, 200-méteres cellafelbontású raszteres állományok konverziója Kombinációs (combine), reklasszifikációs mőveletek Ellenırzés: FÖMI orthofotó 2005 Egyéb kiegészítı módszerek: Történeti források elemzése Terepbejárások, célirányos terepi mintavétel
8 Eredmények I. A stabilitás térbeli különbségei
9 Eredmények II. stabil gyepek és vizes élıhelyek
10 Eredmények II. stabil gyepek és vizes élıhelyek Jelentıs kiterjedéső (10 hektár feletti) új potenciális természeti terület nem azonosítható, csak apró gyeptöredékek tárhatók fel természetvédelmi jelentıségük csekély, de nem elhanyagolható (védett növényfajok is elıfordulnak!), és ugyanakkor a táji diverzitás fontos elemei Az 1 hektárnál nagyobb különálló gyeptöredékek száma 49, ebbıl a 2005-ös FÖMI orthofotó alapján 41 valószínősíthetıen valóban természetközeli állapotúnak, a többi már átalakított antropogén víztestté (2), feltört (3), kibányászott (1), házalapozáshoz feltöltött (1) vagy tájidegen fajjal becserjésedett (1) a három évvel késıbbi ingatlan-nyilvántartás sem naprakész, gyors a tájátalakulás, nagyon nagy a kismérető élıhelyfoltok veszélyeztetettsége A stabil területek többsége (jellemzıen 1 hektár alatti foltok) a már az adatbázisban szereplı területhez kapcsolódik és a nyilvántartás területi határvonalainak pontatlanságából adódik ->az adatbázis az eredménytérkép segítségével pontosítható Az 1940-es évektıl tartósan fennmaradó gyepek és vizes élıhelyek jelentısen nem növelik a stabil területek kiterjedését, azokhoz kapcsolódóan jelennek meg
11 Eredmények II. stabil gyepek és vizes élıhelyek
12 Eredmények III. stabil kertkultúrás területek
13 Eredmények III. stabil kertkultúrás területek Nagyobb egybefüggı területek nem maradtak fenn, a potenciális elıfordulások pontszerőek a vegyes hasznosítású, sőrőbb beépítéső kisparcellás térségekben Az elıfordulások túlnyomó része Kecskemét egykori kertségeiben található (fıként Szolnokihegy, Úrihegy, Máriahegy, Alsószéktó) A kertségek funkcionális átalakulása miatt ma már leginkább felhagyott gyümölcsösökrıl beszélhetünk általános volt a tájhasználati kategórián belüli kultúraváltás, újratelepítés A mintavételszerő terepbejárások alapján nincs a tájban gondozott, legalább 1 hektárt meghaladó tájértéket jelentı ısi gyümölcsös
14 Eredmények IV. Stabil gyepek és vizes élıhelyek közelmúltbeli pusztulásai Az 1990-es évek elejéig stabil gyepek és vizes élıhelyek kb. 4%-a pusztult el 2008-ig a tájátalakítások következtében! hektár a beszántott gyep vagy vizes élıhely! Nagyobb gyepek is, de jellemzıen hozzászántások. Erdısített, erdısült kb hektár. Ennek nagyobb hányada telepítés, de jelentıs a spontán cserjésedés, erdısülés negatív hatása. Gyümölcsös, illetve szılıültetvény létesítése 10 hektáron, döntı arányban három helyszínen 9 hektárt beépítettek, döntıen Kecskeméten, három helyszínen iparikereskedelmi beruházások, 2 esetben (Jakabszállás, Fülöpjakab 1-1 házhely) lakóterület bıvülés Antropogén víztestek létrehozása (víztározóvá, horgásztóvá vagy halastóvá alakítás) 2 esetben, 3 hektáron
15 Eredmények IV. Stabil gyepek és vizes élıhelyek közelmúltbeli pusztulásai Hibalehetıségek: A térinformatikai alkalmazással kapott eredmények jelentısen eltérhetnek a valós állapotoktól. A térinformatikai eredmények szerint változással érintett 304 hektár az ellenırzés (FÖMI orthofotó 2005) utáni korrigált eredmény hektár. Hibahányad: 22-26%. Okok: Az ingatlan-nyilvántartás nem mindig naprakészen és gyakran pontatlanul követi a változásokat Vektoros állományok raszteressé való konvertálása, generalizálás
16 Következtetések A térinformatikai alkalmazás jó lehetıséget kínál újabb tájértékek kutatására DE: A kapott eredmények ellenırzése elengedhetetlen A stabil gyepterületek és vizes élıhelyek antropogén veszélyeztetettsége is nagy A fıbb természeti területek ismertek, de nem teljes a nyilvántartás a vizsgált térségben További értékes területek találhatók a korábban feltártak mellett
17 Köszönöm a figyelmet!
Geoshop fejlesztése a FÖMI-nél
Geoshop fejlesztése a FÖMI-nél Szolgáltató Igazgatóság Földmérési és Távérzékelési Intézet www.fomi.hu www.geoshop.hu takacs.krisztian@fomi.hu Budapest, 2014. június 12. Mi az a Geoshop? INSPIRE = térinformatikai
Állami téradatok felhasználása tájszerkezeti vizsgálatokban
Állami téradatok felhasználása tájszerkezeti vizsgálatokban Kristóf Dániel V. Magyar Tájökológiai Konferencia Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdőmérnöki Kar 2012. augusztus 30 szeptember 1. Földmérési és
Az egyedi tájérték jogi szabályozásának jelenlegi helyzete
Az egyedi tájérték jogi szabályozásának jelenlegi helyzete Dósa Henrietta Táj- és természetvédelmi referens VM, Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály Természet védelméről szóló 1996. évi LIII. Törvény
AZ ORSZÁGHATÁR SZEREPE AZ ŐRSÉGI TÁJ VÁLTOZÁSÁBAN
V. Magyar Tájökológiai konferencia 2012. augusztus 30 szeptember 1. AZ ORSZÁGHATÁR SZEREPE AZ ŐRSÉGI TÁJ VÁLTOZÁSÁBAN Balázs Pál 1 - Konkoly-Gyuró Éva 1 - Nagy Dezső 1 - Király Géza 2 1 Erdővagyon-gazdálkodási
A vizes élőhelyek szerepe délkiskunsági
A vizes élőhelyek szerepe délkiskunsági mintaterületeken Varga Ádám Szabó Mária ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék V. Magyar Tájökológiai Konferencia, Sopron,
A TÉKA projekt eredményei
A TÉKA projekt eredményei Dr. Kollányi László Budapesti Corvinus Egyetem Tájtervezési és Területfejlesztési Tanszék V. MagyarTájökológiai Konferencia, Sopron 2012. 08.25-27. Mi is az a tájérték Tájértékek
Falufelmérési Program Hargita megye Táji értékvédelem T metodika Csíkszépvíz mintaterület
Falufelmérési Program Hargita megye Táji értékvédelem T metodika Csíkszépvíz mintaterület Tájépítészet dr Herczeg Ágnes, Borbáth Mónika, Madár Kinga, Tikk Dóra, Csaba Kinga, Lovas Vilmos, Meszesán Péter,
Élőhelyvédelem. Kutatások
Élőhelyvédelem Kutatások Célkitűzések A hazai természetközeli növényzet mai állapotának pontos megismerése, teljes körű felmérése, természetes növényzeti örökségünk tudományos értékelése. Az ország nagy
A kultúrtáj változásai a Vászolyi-medencében
A kultúrtáj változásai a Vászolyi-medencében Endrődi Judit PhD II. évf. Témavezetők: Dr. Horváth Gergely, Dr. Csüllög Gábor ELTE TTK Környezettudományi Doktori Iskola Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék
Tervezési célú geodéziai feladatok és az állami térképi adatbázisok kapcsolata, azok felhasználhatósága III. rész
Tervezési célú geodéziai feladatok és az állami térképi adatbázisok kapcsolata, azok felhasználhatósága III. rész Herczeg Ferenc Székesfehérvár, 2016. szeptember 16. HATÁLYON KÍVÜLI UTASÍTÁSOK száma típusa
A természeti. sba zatkezelési. Scheer Márta WWF-ÁIE tájékoztató március 27. Budapest
A természeti értékek számításba sba vétele az árvízi kockázatkezel zatkezelési térképek készk szítése se során Scheer Márta WWF-ÁIE tájékoztató 2014. március 27. Budapest Az értékelés s lépéseil Mit tekintünk
A természetvédelmi szempontok kezelése a Vidékfejlesztési Programban
A természetvédelmi szempontok kezelése a Vidékfejlesztési Programban Kihívások és lehetséges megoldások Tóth Péter Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Virágzó Vidékünk Európa Nap- Hogyan tovább
II.3. ALÁTÁMASZTÓ JAVASLAT (Településrendezés és változással érintett területek) Munkarész a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 3. melléklete szerinti
ALÁTÁMASZTÓ JAVASLAT (Településrendezés és változással érintett területek) Munkarész a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 3. melléklete szerinti tartalommal készült a település sajátosságainak figyelembevételével.
Mi az a Natura 2000? Honnan lehet tudni, hogy egy ingatlan Natura 2000 területen van?
Mi az a Natura 2000? A Natura 2000 egy olyan összefügg európai ökológiai hálózat, amely a közösségi jelent ség természetes él hely-típusok, közösségi jelent ség állatés növényfajok védelmén keresztül biztosítja
H a t á r o z a t t a l j ó v á h a g y o t t m u n k a r é s z e k
H a t á r o z a t t a l j ó v á h a g y o t t m u n k a r é s z e k 178/2004.(VI.30.) határozat Településszerkezeti terv leírása Belterület szerkezeti terve m=1: 4 000 T-2 8/2012.Kth. határozat Településszerkezeti
H a t á r o z a t t a l j ó v á h a g y o t t t e l e p ü l é s s z e r k e z e t i t e r v
H a t á r o z a t t a l j ó v á h a g y o t t t e l e p ü l é s s z e r k e z e t i t e r v Településszerkezeti tervi leírás 97/2010. Kt.sz. határozat 103/2011. Kt. sz. határozat 2/2013.Kt. határozat 4/2015.
ZÖLDINFRASTRUKTÚRA A TERMÉSZETVÉDELEM ORSZÁGOS PROGRAMJÁBAN
KEHOP-4.3.0-15-2016-00001 A közösségi jelentőségű természeti értékek hosszú távú megőrzését és fejlesztését, valamint az EU Biológiai Stratégia 2020 célkitűzéseinek hazai megvalósítását megalapozó stratégiai
Beretzk Péter Természetvédelmi Klub
Beretzk Péter Természetvédelmi Klub 1998-2010 KUTATÁS -madármegfigyelések -élıhelytérképezés -fajösszetétel -régiós összehasonlítások 2006: beépítéssel való veszélyeztetettség: 4 HELYI VÉDETT 1998-2010
Egyedül nem megy... A TÉKA (Táj-Érték-Kataszter) projekt. Kristóf Dániel (FÖMI) Kollányi László (BCE) Takács András Attila (KVVM)
Egyedül nem megy... A TÉKA (Táj-Érték-Kataszter) projekt Kristóf Dániel (FÖMI) Kollányi László (BCE) Takács András Attila (KVVM) A projektről röviden... Rövid cím: TájÉrtékKAtaszter (TÉKA) Teljes cím:
A INSPIRE Direktíva természetvédelmi vonatkozásai
A INSPIRE Direktíva természetvédelmi vonatkozásai Dr. TAKÁCS András Attila takacsa@mail.kvvm.hu Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Természetvédelmi Informatikai Osztály A Természetvédelmi Információs
29. VÁNDORGYŰLÉSE. Szolgáltatásfejlesztések a. FÖMI-ben. A Magyar Földmérési, Térképészeti és. Távérzékelési Társaság. Sopron 2013.
A Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság 29. VÁNDORGYŰLÉSE Sopron 2013. Szolgáltatásfejlesztések a FÖMI-ben www.fomi.hu www.geoshop.hu Szolgáltatási lehetőségek A Földmérési és Távérzékelési
Térinformatika a hidrológia és a földhasználat területén
Térinformatika a hidrológia és a földhasználat területén Horoszné Gulyás Margit Katona János NYME-GEO 1 Tartalom Alapok Alkalmazások, adatbázisok Térinformatika-tájhasználat Térinformatika-vízgazdálkodás
A biodiverzitás és természetvédelem finanszírozási kérdései (EU finanszírozás 2014-2020)
A biodiverzitás és természetvédelem finanszírozási kérdései (EU finanszírozás 2014-2020). Marczin Örs természetvédelmi fejlesztési referens Vidékfejlesztési Minisztérium, Természetmegırzési Fıosztály A
Környezeti informatika
Környezeti informatika Alkalmazható természettudományok oktatása a tudásalapú társadalomban TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0038 Eger, 2012. november 22. Utasi Zoltán Eszterházy Károly Főiskola, Földrajz Tanszék
41. ábra. Zárt erdőterületek a Duna-Tisza közén 1783-ban. Zárt és nyílt erdőterületek, ligetek, cserjések a Duna- Tisza közén 1783-ban.
41. ábra. Zárt erdőterületek a Duna-Tisza közén 1783-ban Zárt és nyílt erdőterületek, ligetek, cserjések a Duna- Tisza közén 1783-ban. 42. ábra. Kultúrtájak kiterjedése a Duna-Tisza közén a 18. és a 20.
TERMÉSZETI ÉS TÁJI ÉRTÉKEK TÁJI LÉPTÉKŰ MEGŐRZÉSÉNEK STRATÉGIAI MEGALAPOZÁSA
KEHOP-4.3.0-15-2016-00001 A közösségi jelentőségű természeti értékek hosszú távú megőrzését és fejlesztését, valamint az EU Biológiai Stratégia 2020 célkitűzéseinek hazai megvalósítását megalapozó stratégiai
VÍZJÁRTA TERÜLETEK TÁJHASZNÁLATÁNAK ANOMÁLIÁI A DUNA-TISZA KÖZI SÍKVIDÉK KÖZÉPS RÉSZÉN DÓKA RICHÁRD
Tájökológiai Lapok 13 (2): 217-234. VÍZJÁRTA TERÜLETEK TÁJHASZNÁLATÁNAK ANOMÁLIÁI A DUNA-TISZA KÖZI SÍKVIDÉK KÖZÉPS RÉSZÉN DÓKA RICHÁRD Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság 6000 Kecskemét, Liszt F. utca
DÖNTÉSTÁMOGATÓ TERÜLETI MODELLEZÉS A GYAKORLATBAN
DÖNTÉSTÁMOGATÓ TERÜLETI MODELLEZÉS A GYAKORLATBAN http://www.interreg-danube.eu/approved-projects/attractive-danube 26.09.2018 A projekt a Duna Transznacionális Programból, az Európai RegionálisFejlesztési
Szélerőműpark kialakítására alkalmas terület kiválasztása geoinformatikai módszerekkel Csongrád megye példáján
Szélerőműpark kialakítására alkalmas terület kiválasztása geoinformatikai módszerekkel Csongrád megye példáján Csikós Nándor BsC hallgató Dr. habil. Szilassi Péter egyetemi docens SZTE TTIK Természeti
Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban
Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban Bankovics András Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Túrkeve, 2015. március 25. Tájtörténet és a természetvédelem története Tájtörténet és a természetvédelem
INSPIRE irányelv végrehajtásával kapcsolatos fejlesztések
INSPIRE irányelv végrehajtásával kapcsolatos fejlesztések Palya Tamás FÖMI MFTTT Vándorgyűlés 2013. július 11-13. Földmérési és Távérzékelési Intézet Tartalom Mi is az az INSPIRE? Magyar helyzet FÖMI tevékenység
Térképi adatbázisok összehasonlíthatóságának javítása tájmetriai elemzések révén
Térképi adatbázisok összehasonlíthatóságának javítása tájmetriai elemzések révén I. Problémafelvetés Szilassi Péter Napjainkban a tájváltozás vizsgálatok a tájökológiai, tájvédelmi tervezés elengedhetetlen
GIS alkalmazása a precíziós növénytermesztésben
GIS alkalmazása a precíziós növénytermesztésben Németh Tamás, Szabó József, Pásztor P LászlL szló, Koós Sándor A precíziós növénytermesztés c. program célkitűzései! A termőhelyi viszonyok és s a termés
A VINGIS rendszer kialakításának tapasztalatai. Katona Zoltán
A VINGIS rendszer kialakításának tapasztalatai Katona Zoltán 2015.01.21. A VINGIS rendszer célja 1. Az EU tagságunkból adódó kötelezettségek teljesítése, a közös agrárpolitika érvényesítésének kiszolgálása,
A szokásos piaci árelv megfelelı alkalmazása
A szokásos piaci árelv megfelelı alkalmazása Az összehasonlíthatóság problémája FOTIADI ÁGNES osztályvezetı NAV Kiemelt Adózók Adóigazgatósága Szokásos Piaci Ár-megállapítási Önálló Osztály 2012. Október
GISopen 2013 konferencia. Szolgáltatás fejlesztések a FÖMIben
GISopen 2013 konferencia Szolgáltatás fejlesztések a FÖMIben www.fomi.hu www.geoshop.hu Az adatokhoz való hozzáférés, szolgáltatási formák A Földmérési és Távérzékelési Intézet a térbeli adatok tekintetében
TELEPÜLÉSSZEGÉLY TÁJKARAKTERT MEGHATÁROZÓ TÉNYEZŐI
TELEPÜLÉSSZEGÉLY TÁJKARAKTERT MEGHATÁROZÓ TÉNYEZŐI FÖLDI ZSÓFIA 1 * 1 Szent István Egyetem, Tájépítészeti és Településtervezési Kar, Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék *e-mail: Foldi.Zsofia@tajk.szie.hu
Magyarországi kistájak hemeróbiaszintjének értékelése a tájmetriai mutatók és a Természeti Tıke Index közti kapcsolat elemzésével
Magyarországi kistájak hemeróbiaszintjének értékelése a tájmetriai mutatók és a Természeti Tıke Index közti kapcsolat elemzésével Szilassi Péter Bata Teodóra Molnár Zsolt Czúcz Bálint Tájtudomány és tájtervezés
A tájtudomány és más szakterületi kutatási eredmények integrálása a területi tervezésbe
A tájtudomány és más szakterületi kutatási eredmények integrálása a területi tervezésbe Göncz Annamária VÁTI Nonprofit Kft. Térségi Tervezési és Területrendezési Osztály V. Magyar Tájökológiai Konferencia
A magyarországi földhasználatváltozás. előrejelzése. Lennert József Farkas Jenő MTA KRTK RKI
A magyarországi földhasználatváltozás modellezése és Lennert József Farkas Jenő MTA KRTK RKI előrejelzése A Magyar Regionális Tudományi Társaság XIII. Vándorgyűlése 2015. 11. 19. A Magyarország hosszú
100 év a katonai topográfiai térképeken
100 év a katonai topográfiai térképeken MFTTT vándorgyűlés 2019. július 04-05. Békéscsaba Koós Tamás alezredes MH Geoinformációs Szolgálat főmérnök (szolgálatfőnök-helyettes) 100 éves az Önálló Magyar
Térinformatikai kihívások a természetvédelem előtt
Térinformatikai kihívások a természetvédelem előtt Dr. Attila András Takács attila.andras.takacs@fm.gov.hu c. egyetemi docens Természetmegőrzési Főosztály Tartalomjegyzék A természetvédelmi és az ingatlan-nyilvántartási
Digitális topográfiai adatok többcélú felhasználása
Digitális topográfiai adatok többcélú felhasználása Iván Gyula Földmérési és Távérzékelési Intézet GIS OPEN 2003. Székesfehérvár, 2003. március 10-12. Tartalom A FÖMI digitális topográfiai adatai Minőségbiztosítás
HATÁROZATTAL JÓVÁHAGYOTT TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV 25/2004. (III.31.) határozat Településszerkezeti tervi leírás 142/2008.(X.14.
HATÁROZATTAL JÓVÁHAGYOTT TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV 25/2004. (III.31.) határozat Településszerkezeti tervi leírás 142/2008.(X.14.) számú határozat Településszerkezeti terv m=1:16 000 T-1 Belterület szerkezeti
A tájvédelem aktuális szabályozási környezete a jogalkotó szemével Csőszi Mónika Vidékfejlesztési Minisztérium Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály
A tájvédelem aktuális szabályozási környezete a jogalkotó szemével Csőszi Mónika Vidékfejlesztési Minisztérium Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály Műhelysorozat a tájvédelmi kormányrendelet szakmai előkészítéséről
3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet
3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet a természetvédelmi kezelési tervek készítésére, készítıjére és tartalmára vonatkozó szabályokról A természet védelmérıl szóló 1996. évi LIII. törvény 36. (4) bekezdésében
Az igazgatóság vagyonkezelésében lévı területek (ha) állapot szerint
Nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelésében lı védett és védelemre tervezett természeti területek változása 28-ban (28. december 31. állapot szerint) Nemzeti park igazgatóságok Az igazgatóság vagyonkezelésében
Hogyan támogathatja a tájvédelmi kormányrendelet az építésügyi és telekalakítási eljárásban a tájvédelmi szakkérdés vizsgálatát?
Hogyan támogathatja a tájvédelmi kormányrendelet az építésügyi és telekalakítási eljárásban a tájvédelmi szakkérdés vizsgálatát? Selyem Anikó, Balaton-felvidéki Nemzeti Park Műhelysorozat a tájvédelmi
Kistérségi. Információs Rendszer Fejlesztési Irányok. Honfi Vid KE ÁTK egyetemi tanársegéd Balaton-Park 2000. Kht ügyvezető
Kistérségi Információs Rendszer Fejlesztési Irányok Honfi Vid KE ÁTK egyetemi tanársegéd Balaton-Park 2000. Kht ügyvezető Balaton-Park 2000. Kht. A Környezetvédelmi Szolgáltató Közhasznú Társaságot, 8
Tájváltozási folyamatok feltárása történeti térképelemzés és az érintettek megítélése alapján Nyugat-Magyarország északi és déli határ menti vidékein
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM TRANSECONET Határon átnyúló ökológiai hálózatok Közép-Európában www.transeconet.nyme.hu Tájváltozási folyamatok feltárása történeti térképelemzés és az érintettek megítélése
A DIGITÁLIS TÉRKÉP ADATAINAK ELŐÁLLÍTÁSA, ADATNYERÉSI ELJÁRÁSOK
A DIGITÁLIS TÉRKÉP ADATAINAK ELŐÁLLÍTÁSA, ADATNYERÉSI ELJÁRÁSOK - két féle adatra van szükségünk: térbeli és leíró adatra - a térbeli adat előállítása a bonyolultabb. - a költségek nagyjából 80%-a - munkaigényes,
Nyílt forráskódú tapasztalatok a FÖMI Térinformatikai Igazgatóságán
Nyílt forráskódú tapasztalatok a FÖMI Térinformatikai Igazgatóságán Dr. Kristóf Dániel osztályvezető Oláh Róbert igazgató Olasz Angéla térinformatikus Nyílt forráskódú GIS munkaértekezlet, BME, 2013.02.06.
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet. a Zirci Arborétum természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervérıl
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/52/2008. Tervezet a Zirci Arborétum természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervérıl (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. február A Zirci
Tájvédelem. A táj fogalma
Tájvédelem A táj fogalma A földfelszínnek több szempontból egységes, a környező területektől különböző része. A kialakításában részes tájalkotó tényezők részben természetiek: domborzat, éghajlat, növényzet
Tájvédelem a települési tervezésben
MŰHELYSOROZAT A TÁJVÉDELMI KORMÁNYRENDELET SZAKMAI ELŐKÉSZÍTÉSÉRŐL 2014. március 25 Tájvédelem a települési tervezésben Hamar József JOGI HÁTTÉR - alap Európai Táj Egyezmény 2007. évi CXI. törvény a Firenzében,
Térképismeret 1 ELTE TTK Földtudományi és Földrajz BSc. 2007
Térképismeret 1 ELTE TTK Földtudományi és Földrajz BSc. 2007 Török Zsolt, Draskovits Zsuzsa ELTE IK Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék http://lazarus.elte.hu Ismerkedés a térképekkel 1. Miért van
IT megoldások a 4F rendszerben
IT megoldások a 4F rendszerben Speiser Ferenc 1, Vass József 1, Gaál Zoltán 1, Nikl István 2 1 Pannon Egyetem, Automatizálás Tanszék 2 InterMap Kft. Bemutatkozás D-e-Meter labor fejlődése 2001-óta Hardver
A Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer (MePAR) Innováció és Kommunikáció ELTE Bolyai Kollégium december 5.
A Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer (MePAR) A területalapú támogatások 2004-től használandó kizárólagos hivatkozási rendszere: a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer (MePAR) a mezőgazdasági-
Kis-Balaton Beszámoló Vízépítı Kör, 2010. március 18.
Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Kis-Balaton Beszámoló Vízépítı Kör, 2010. március 18. 1 Tartalom: 1. Program 2. Kis-Balaton története 3. Hídvégi tó 4. Fenéki tó 5. Elért eredmények Ábrajegyzék,
Térinformatikai lehetőségek. Megyei Területrendezési Terv készítése és alkalmazása során. Mészáros János Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főépítész
Mészáros János Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főépítész Térinformatikai lehetőségek a Megyei Területrendezési Terv készítése és alkalmazása során két ősi tudomány térképészet építészet két ősi tudomány TÉRKÉPészet
A biodiverzitás védelméért konferencia. Érdiné dr. Szekeres Rozália Vidékfejlesztési Minisztérium Természetmegırzési Fıosztály
A biodiverzitás védelméért konferencia Érdiné dr. Szekeres Rozália Vidékfejlesztési Minisztérium Természetmegırzési Fıosztály Nemzetközi és uniós környezet EU 2020 STRATÉGIA (2010.03.03) Az intelligens,
A magyar tájak állapotának fizikai földrajzi és tájszerkezeti indikátorai
A magyar tájak állapotának fizikai földrajzi és tájszerkezeti indikátorai Nemzeti Tájstratégia Műhelybeszélgetés 2015. december 2. Dr. Csorba Péter tanszékvezető egyetemi tanár A földrajzi táj; elsősorban
Vízügyi Ingatlan-nyilvántartási Információs Rendszer kialakítása. Szakdolgozat Védés 2007
Vízügyi Ingatlan-nyilvántartási Információs Rendszer kialakítása Szakdolgozat Védés 2007 Konzulens: Dr. Szepes András Készítette: Szigeti Ferenc Elızmények Szervezeti felépítés, szervezeti hierarchia Igazgató
A tájváltozások és a társadalmi gazdasági viszonyok alakulásának összefüggései a Duna-Tisza köze középsó részén
A tájváltozások és a társadalmi gazdasági viszonyok alakulásának összefüggései a Duna-Tisza köze középsó részén Dóka Richárd, Aleksza Róbert, Kôhalmi Fruzsina, Keveiné Bárány Ilona 1. Bevezetés A Duna-Tisza
A Kiskunsági homokvidék tájökológiai térképe
A Kiskunsági homokvidék tájökológiai térképe Biró Marianna, Lelleiné Kovács Eszter, Kröel-Dulay György, Horváth Ferenc Összefoglaló: A Kiskunsági homokvidék tájökológiai térképe lehetőséget teremt a régió
Szabó József CadMap Kft. 29. Vándorgyűlés július Sopron
Szabó József CadMap Kft. 29. Vándorgyűlés 2013. július 11-13. Sopron TEREP-JÁRÓ 29. Vándorgyűlés 2013. július 11-13. Sopron Szoftver úttalan utakra! Helymeghatározás, adatgyűjtés erdőn-mezőn, hegyen-völgyön
HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYÉBEN
HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYÉBEN Nagy Károly és Görögh Zoltán Felső-Tisza Alapítvány Nyíregyháza, 2014.03.05. VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK SZÁMA MAGYARORSZÁGON
Az özönnövények visszaszorításának helye a természetvédelmi területkezelés rendszerében
Az özönnövények visszaszorításának helye a természetvédelmi területkezelés rendszerében Fenntartható tájhasznosítás a Peszér-adacsi réteken Dr. Vadász Csaba Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Miről lesz
11/2007. (III. 30.) KvVM rendelet. a Bükkhát természetvédelmi terület létesítéséről és erdőrezervátummá nyilvánításáról
11/2007. (III. 30.) KvVM rendelet a Bükkhát természetvédelmi terület létesítéséről és erdőrezervátummá nyilvánításáról A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 24. (1) bekezdés a) pontjában,
A Térinformatikai Alaptérkép koncepciója
A Térinformatikai Alaptérkép koncepciója Harsányi Melinda Térinformatikai szakügyintéző, PhD hallgató Kovács Iván Nemzeti téradat felelős Földmérési, Távérzékelési és Földhivatali Főosztály 1149 Budapest,
A katonaföldrajzi kiadványok térinformatikai támogatása. Varga András hadnagy MH Geoinformációs Szolgálat
A katonaföldrajzi kiadványok térinformatikai támogatása Varga András hadnagy MH Geoinformációs Szolgálat Tartalom Történeti áttekintés Történelmi előzmények Eddig elkészült katonaföldrajzi termékek A katonaföldrajzi
I.4.1. TÁJRENDEZÉS ÉS ZÖLDFELÜLETI RENDSZER
I.4.1. TÁJRENDEZÉS ÉS ZÖLDFELÜLETI RENDSZER TÁJRENDEZÉSI JAVASLATOK 1.1. Tájhasználat, tájszerkezet javaslata: A tájhasználat a morfológiai és a talajadottságok következtében nagyobb részt mezıgazdasági
A kultúrtáj változásai a Vászolyi-medencében
A kultúrtáj változásai a Vászolyi-medencében Endrődi Judit III. évf. ELTE Környezettudományi Doktori Iskola Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék Témavezetők: Dr. Horváth Gergely, Dr. Csüllög Gábor 2011.
A KISKUNSÁGI HOMOKVIDÉK TÁJÖKOLÓGIAI TÉRKÉPE
A KISKUNSÁGI HOMOKVIDÉK TÁJÖKOLÓGIAI TÉRKÉPE Biró Marianna 1, Lelleiné Kovács Eszter, Kröel-Dulay György és Horváth Ferenc Kivonat A Kiskunsági homokvidék tájökológiai térképe lehetôséget teremt a régió
Az igazgatóság vagyonkezelésében lévı területek (ha) állapot szerint
1. számú melléklet Nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelésében lévı védett és védelemre tervezett természeti területek változása 2006-2007 között (2007. december 31. állapot szerint) Nemzeti park igazgatóságok
A földhasználat és az agroökológiai potenciál közti kapcsolat elemzése GIS módszerekkel a Balaton vízgyűjtőterületén.
Földminősítés, Földértékelés és Földhasználati Információ Keszthely, 2007. A földhasználat és az agroökológiai potenciál közti kapcsolat elemzése GIS módszerekkel a Balaton vízgyűjtőterületén. Szilassi
Kerekasztal-beszélgetés
Kerekasztal-beszélgetés A Nemzeti Biodiverzitás Stratégia megújítása Kőrösi Levente Stratégiai Főosztály, Biodiverzitás- és Génmegőrzési Osztály 2013. július 10. Hol és hogy állunk? Idıpont április 23.
A DTA-50 felújítása. Dr. Mihalik József (PhD.)
Dr. Mihalik József (PhD.) HM Zrínyi Közhasznú NKft. Térképész Ágazat szolgáltató osztályvezető (ágazati igazgató-helyettes) mihalik.jozsef@topomap.hu www.topomap.hu A DTA-50 felújítása A HM Zrínyi Nonprofit
AZ ÖKOSZISZTÉMA- SZOLGÁLTATÁSOK ÉS JÓLLÉTÜNK KAPCSOLATA
...hogy élni tudjunk a természet adta lehetőségekkel AZ ÖKOSZISZTÉMA- SZOLGÁLTATÁSOK ÉS JÓLLÉTÜNK KAPCSOLATA TESTI-LELKI FELTÖLTŐDÉS AZ ÖKOTURISZTIKA SZEREPE AZ EGÉSZSÉGMEGŐRZÉSBEN Sopron, 2018. május
Térképi adatbázisok összehasonlíthatóságának javítása tájmetriai elemzések révén
Térképi adatbázisok összehasonlíthatóságának javítása tájmetriai elemzések révén 1. Problémafelvetés Szilassi Péter Napjainkban a tájváltozás vizsgálatok a tájökológiai, tájvédelmi tervezés elengedhetetlen
Örökségvédelmi szempontok a beruházás-elıkészítésben
Befektetıbarát településekért Örökségvédelmi szempontok a beruházás-elıkészítésben Reményi László remenyi.laszlo@mnm-nok.gov.hu Befektetıbarát településekért Gazdasági növekedése és a foglalkoztatási helyzet
A MePAR-hoz kapcsolódó DigiTerra térinformatikai szoftver fejlesztések
A MePAR-hoz kapcsolódó DigiTerra térinformatikai szoftver fejlesztések GIS OPEN 2004 Konferencia Székesfehérvár Előadó: Czimber Kornél DigiTerra Kft. DigiTerra - MePAR térinformatikai fejlesztések MePAR
GISopen. Fölmérési és Távérzékelési Intézet 2011.03.18. Zsilvölgyi Csaba, Oláh Róbert
GISopen Fölmérési és Távérzékelési Intézet 2011.03.18. Mivel gazdálkodik az állam? Miért van szükség az Országleltárra? Az előzetes vizsgálatok során kiderült, hogy a jelenlegi nyilvántartások nem naprakészek,
B-A-Z MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDHIVATALA
A DATR adatbázis kezelés és alaptérképi tartalom tapasztalatai Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében Sopron, 2013. július 11. Peremiczki Péter B-A-Z Megyei Kormányhivatal Földhivatala Az előadás tartalma Az adatok
Minden szakirány számára közös tételek
ELTE TTK Geográfus mesterszak (MSc) szóbeli felvételi vizsgatételek (Módosítva 2012. májusában) A felvételi vizsga során 1 általános és 1 szakirány szerinti tételből kell vizsgázni. Minden szakirány számára
Városökológiai vizsgálatok Székesfehérváron TÁMOP B-09/1/KONV
Városökológiai vizsgálatok Székesfehérváron TÁMOP 4.2.1.B-09/1/KONV-2010-0006 Balázsik Valéria Fény-Tér-Kép konferencia Gyöngyös, 2012. szeptember 27-28. Projekt TÁMOP 4.2.1.B-09/1/KONV-2010-0006 A felsőoktatás
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 22. napján 09:00 órakor megtartott rendkívüli üléséről.
KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 782-15/2017/K. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. december 22. napján 09:00 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés
Civil környezetvédelmi programok a KMOP-ban
Civil környezetvédelmi programok a KMOP-ban tapasztalatok, lehetıségek Orosz György Programiroda vezetı Pályázati tapasztalatok Pályázatkészítés: Formai követelmények miatt sok elutasítás Szakmai rész
141/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet. a Soproni Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról
141/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet a Soproni Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról Az egyes jogszabályok és jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló 2007. évi LXXXII. törvény
Lehoczki Róbert. Szent István Egyetem Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék 2103 Gödöllõ, Páter K. u. 1. email: leho@ns.vvt.gau.
Lehoczki Róbert Szent István Egyetem Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék 2103 Gödöllõ, Páter K. u. 1. email: leho@ns.vvt.gau.hu +Spatial analyst $/. $/ 0$= É 6$, 7%(5#hD/ (7( %. 2UV]iJRV9DGJD]GiONRGiVL$GDWWiU
A Beregszászi járás természeti erőforrásainak turisztikai szempontú kvantitatív értékelése
XXXII. OTDK - Fizika, Földtudományok és Matematika Szekció FiFöMa A Beregszászi járás természeti erőforrásainak turisztikai szempontú kvantitatív értékelése Pályamunka A dolgozat lezárásának dátuma: 2014.
GEOGRÁFUS MSC záróvizsgatételek, Terület- és településfejlesztés szakirány (GEOGRÁFUS I. záróvizsgabizottság)
Terület- és településfejlesztés szakirány (GEOGRÁFUS I. záróvizsgabizottság) 1) A hazai munkaerőpiac területi jellemzői (1989-től napjainkig) 2) A magyar ipar ágazati és területi átalakulása (1989-től
Élőhelyvédelemhez kapcsolódó dokumentációk a gyakorlatban. Élőhelyvédelem
Élőhelyvédelem Élőhelytérképezés Az ÁNÉR első változata 1997-ben jelent meg a hazai NBmR fejlesztéseként. (Ez még nagyban hasonlított a klasszikus cönológiai rendszerhez.) A folyamatos adatgyűjtés és tapasztalat
Monitoring távérzékeléssel Természetvédelmi alkalmazások (E130-501) Természetvédelmi MSc szak Király Géza NyME, Erdőmérnöki Kar Geomatikai, Erdőfeltárási és Vízgazdálkodási Intézet Földmérési és Távérzékelési
Útmutató a TIR adatbeviteli tábla használatához (v16)
Útmutató a TIR adatbeviteli tábla használatához (v16) Bevezető Az egyedi tájértékek központi, a Vidékfejlesztési Minisztérium által koordinált nyilvántartása a Természetvédelmi Információs Rendszerben
3. MÓDOSÍTÁS ISMERTETÉSE (alátámasztó munkarész)
3. MÓDOSÍTÁS ISMERTETÉSE (alátámasztó munkarész) Előzmények Tabdi Község Képviselő-testülete 57/2016.(XII.19.) sz. határozatában a településrendezési eszközök módosítását kezdeményezte, amely során a mezőgazdasági
A GVOP keretében készült EOTR szelvényezésű, 1: méretarányú topográfiai térkép továbbfejlesztésének irányai
A GVOP keretében készült EOTR szelvényezésű, 1:10 000 méretarányú topográfiai térkép továbbfejlesztésének irányai Iván Gyula Földmérési és Távérzékelési Intézet GIS OPEN 2007 konferencia A földméréstől
KUTATÁSI SZAKMAI ZÁRÓJELENTÉS A TERÜLETHASZNÁLAT VÁLTOZÁSÁNAK OKAI ÉS KÖVETKEZMÉNYEI A BALATON ÉSZAKI VÍZGYŰJTŐJÉN. K számú OTKA pályázatról
KUTATÁSI SZAKMAI ZÁRÓJELENTÉS A TERÜLETHASZNÁLAT VÁLTOZÁSÁNAK OKAI ÉS KÖVETKEZMÉNYEI A BALATON ÉSZAKI VÍZGYŰJTŐJÉN 1. A kutatás célja: K 60203 számú OTKA pályázatról 1.1. Tájváltozás tendenciáinak elemzése
VAGYONKEZELÉSI KONCEPCIÓ
VAGYONKEZELÉSI KONCEPCIÓ KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG 2007. 2 HELYZETELEMZÉS: A Körös-Maros Nemzeti Park mozaikos felépítéső, 5 tájegységben, 13 területi egységbıl áll. Teljes területe 50 956 hektár,
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1948/2007. Tervezet a Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület létesítéséről szóló 10/1992. (III. 25.) KTM rendelet módosításáról (közigazgatási egyeztetés)