FELSŐDOBSZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "FELSŐDOBSZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA"

Átírás

1 FELSŐDOBSZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA

2 Bevezetés A gazdasági program elkészítésére Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény ban meghatározottak alapján kerül sor. A gazdasági program a képviselő-testület megbízatásának időtartamára, vagy azt meghaladó időszakra szólhat. A gazdasági program elkészítésének célja, hogy az önkormányzat képviselő-testülete egységes, előre meghatározott célrendszer szerint működjön, és a lehetőségek figyelembe vétele mellett fejlődjön is. A gazdasági program az önkormányzat részére helyi szinten határozza meg mindazon célkitűzéseket, feladatokat, amelyek a költségvetési lehetőségekkel összhangban, a helyi társadalmi, környezeti, gazdasági adottságok figyelembevételével a megyei térségi koncepciókhoz illeszkedve az önkormányzat által nyújtandó kötelező és önként vállalt feladatok biztosítását, fejlesztését szolgálják. A gazdasági programban meghatározott célok eléréséhez a képviselő-testületnek az alábbiakra kell koncentrálnia: - a célkitűzések megvalósítására, - a szükséges anyagi források és eszközök megteremtésére. Az anyagi eszközök megteremtéséhez szükség van: - a pályázati lehetőségek felkutatására és kiaknázására, - a meglévő források nagyobb mértékű kihasználására. E testületi program magában foglalja Felsődobsza község fejlesztésének, helyi közszolgáltatások szervezésének céljait és legfontosabb feladatait. Körvonalazza azokat a helyi közügyeket is, amelyekben a közreműködő az adott feladatot ellátó - helyi önszerveződő közösségek, valamint vállalkozások támogatást kapnak a képviselő-testülettől. Felvázolja a közhatalom önkormányzati típusú gyakorlásának fórumrendszerét, a helyi közakarat kifejezésének és megvalósításának elképzelt módozatait, a helyi társadalmi és állampolgári szervezetekkel, szerveződésekkel való együttműködés irányait, a végrehajtásba történő bevonásuk mértékét és módját. A ciklusprogram összeállítása során, a prioritások meghatározásánál a jelen helyzetelemzése elengedhetetlen, hiszen a már kialakult körülmények, állapotok határozzák meg a legfontosabb megoldásra váró feladatok körét, a fejlesztési irányvonalat. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül gazdasági teljesítőképességünket sem, amely behatárolhatja, illetve időben szakaszolhatja elképzeléseink megvalósítását. 2

3 A forrásteremtést a helyi gazdasági élet élénkítésével, és a turizmus fellendítésével, az európai és az állami források optimális felhasználásával tartjuk megvalósíthatónak. I. Helyzetelemzés Felsődobsza a Hernád folyó bal partján, a Szerencsi-dombság nyugati peremén, Miskolctól 35 km-re helyezkedik el. A terület már az őskortól lakott volt, melyet a régészeti kutatások során feltárt leletanyagok is bizonyítanak. A belföldi vándorlási mutató szerint a település vonzereje 2008-ban mutatott a legnagyobb negatív előjelet ben már több volt a bevándorló, mint az elvándorló. A fiatalabb generációk elvándorlása is jelentősen hozzájárul az elöregedő társadalom kialakulásához. A családalapítás előtt álló fiatal párok jelentős része költözik munka és megélhetés reményében nagyobb városokba. A település öregedési indexe alapján, a településre nem jellemző az elöregedés, még a 0-14 éves állandó lakosok száma magasabb, mint a 65 év feletti lakosok száma. A település intézményi ellátottsága a megyei átlaghoz képest átlagosnak mondható, ugyanis a község a működéshez szükséges valamennyi egészségügyi szolgálattal (háziorvosi alapellátás, körzeti védőnői szolgálat) rendelkezik. Az intézmények műszaki állapota jellemzően felújított, az elmúlt 4 évben az iskola és az orvosi rendelő épületét újítottuk fel. II. Gazdasági program anyagi forrásainak megteremtése A gazdasági programban meghatározottak megvalósításához szükséges anyagi források biztosítása érdekében az alábbi feladatok rögzíthetők. A pályázati források figyelése, támogatási igények benyújtása. Az önkormányzat sajátos működési bevételeinek növelési lehetőségeit meg kell keresni olyan adórendszer megteremtésével, mely megfelel a helyi adópolitika elvárásainak és hatékony eszköze az önkormányzat saját forrás növelésének. Közteherviselés - helyi adók racionalizálása, hátralékok behajtása, adómorál javítása - biztosítása. Az önkormányzat áttekinti a meglévő vagyontárgyait, azok fenntartási, üzemeltetési költségének nagyságát. III. Célkitűzések, feladatok 3

4 Alapelvünk az, hogy Felsődobsza Község Önkormányzatának a településfejlesztésben meghatározó szerepet kell vállalnia. Felsődobsza községnek tudatos fejlesztéssel továbbra is a Hernád völgyében lévő települések meghatározó tagjának kell lennie. Településünk turisztikai központtá válhat hagyományteremtő fesztiválok megteremtésével, turisztikai fejlesztésekkel, a jelenlegi idegenforgalom növelésével. Ehhez szükséges a szolgáltatások (vízi turizmus fejlesztése, kerékpárút építése, stb.), alternatív szabadidős létesítmények létrehozása, a környezetének fejlesztése, illetve a természeti adottságok vonzóvá tétele. Az elkövetkezendő években jelentős pályázati források nyílnak meg, fontos, hogy a településfejlesztés egyik eszközévé váljon a pályázati tevékenység. Ennek érdekében - fontos a pályázatok folyamatos figyelemmel kísérése, - amennyiben szükséges, a sikeres pályázat reményében megfelelő szakértelemmel rendelkező személyt kell keresni és megbízni, - a pályázatokhoz megfelelő önerőt kell biztosítani. Községünkben minőségi közszolgáltatásokat, közműveket, óvodát, 1-8. osztályos általános iskolát, egészségügyi alapellátást és a közművelődést továbbra is biztosítani kell. IV. Idegenforgalom, turizmus Az idegenforgalom egyike azon területeknek községünkben, ahol még vannak kiaknázatlan lehetőségek. Nyári időszakban jelentőssé válhat a kerékpáros, a vízi turizmus, mely most még átmenő jellegű, nem jelent huzamosabb itt tartózkodást. Alternatív fejlesztési elképzelések: - Fejleszteni kell a település turisztikai arculatát. Kiemelten kell kezelni azokat a fejlesztéseket, melyek turisztikailag kiemelkedő jelentőséggel bírnak, vonzerőt jelentenek (pl. vízi turizmus). - Az idegenforgalmi szempontból fontos közterületeken megfelelő pihenőhelyek kialakítása (főtér kiépítése, pad, asztal, szeméttároló). - Kerékpárút kiépítése Abaújszántó felé. - Tanösvény kiépítése a bronzkori földvárhoz. V. Adópolitika A helyi adók esetében az önkormányzat képviselő-testülete az adóztatást úgy kívánja kialakítani, hogy az állandósága mellett az önkormányzat biztos bevételi forrását jelentse, ugyanakkor igazságos is legyen az adózói kört illetően. Az adóbevételek növelése érdekében figyelmet kell fordítani arra, hogy - az adóalanyok teljes köre adóztatásra kerüljön, ennek érdekében fokozottan figyelemmel kell kísérni az adó bejelentési kötelezettség teljesítését, - kezdeményezni kell az elmaradt adóhátralékok mielőbbi beszedését, 4

5 - figyelemmel kell kísérni a nem helyi vállalkozók Felsődobszán végzett bejelentési kötelezettség utáni iparűzési adó beszedését, - meg kell vizsgálni a lehetőségét új adónemek bevezetésének. VI. Helyi önkormányzat Az Önkormányzat feladata a község üzemeltetése, működtetése (közvilágítás, közutak, járdák és belvízelvezető árkok, ivóvíz ellátás, parkgondozás, temető fenntartás, stb.), intézményeinek fenntartása és működtetése. Az önkormányzat közigazgatási feladatainak ellátására az Abaújszántói Közös Önkormányzati Hivatalhoz csatlakozott, és egyben a településen Kirendeltséget működtet. A megfelelő színvonal biztosítása érdekében szükséges - a szolgáltató és ügyfélbarát közigazgatás megteremtése, - az információs szolgáltatás működtetésének kiterjesztése, - a községfejlesztésre alkalmas közigazgatás személyi és tárgyi feltételeinek biztosítása. VII. Köznevelés: A településen 50 férőhelyes, 2 csoporttal működő, napközi otthonos óvoda működik, mely jelenleg a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség fenntartása alatt áll, a határozott időtartamú szerződést lejártát követően biztosítani kell az óvoda önálló működtetését. Az 1-8. osztályos általános iskola közoktatási megállapodás alapján szintén a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség fenntartása alatt áll, távlati cél az intézmény Klebelsberg Intézményfenntartó Központ általi műkötetése, az iskola létszámának, szakmaiságának és község iránti elkötelezettségének megerősítése. VIII. Egészségügyi ellátás Az önkormányzat kötelező feladata az egészségügyi alapellátás biztosítása. A Képviselő-testület a gazdasági program időtartama alatt fenntartja és fejleszti: - a védőnői ellátást, - a háziorvosi alapellátást. A fenti elvárásokkal összhangban figyelemmel kell kísérni az egészségügyi alapellátást biztosító háziorvossal és fogorvossal kötött feladat-ellátási szerződések teljesülését. Többletfeladatok ellátása, megszervezése: - tájékoztató előadások az egészségügyet érintő változásokról. IX. Szociális helyzet A következő időszakban várható munkanélküliek, betegek, időskorúak és nagycsaládosok növelhetik a támogatásra szorulók számát. 5

6 Az önkormányzat pénzbeli és természetbeni támogatási rendszerét felül kell vizsgálni, ki kell építeni a települési támogatás rendszerét a szociális biztonság megőrzése érdekében. Ennek érdekében: - a képviselő-testület megalkotja a települési támogatásról szóló helyi rendeletét, - a továbbiakban is nagy hangsúlyt fektet a szociális információs szolgáltatás segítéséhez, - együttműködik a Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat munkatársaival, köznevelési intézmények és a rendőrség ifjúságvédelmi felelőseivel, - biztosítja, hogy a szociális szolgáltatások közelebb kerüljenek az ellátottakhoz, - a szociális ellátási igényeket felméri, - részt vesz a közmunka programokban. X. Gyermek- és ifjúságvédelem Az önkormányzat képviselő-testülete kiemelten kezeli a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatokat: - a gyermekjóléti feladatokat családgondozó bevonásával látja el, mely feladat a Szikszói Szociális Szolgáltató Központtal kötött megállapodás alapján realizálódik. - támogatja az ifjúság szabadidejének kulturált, hasznos eltöltését, illetve minden olyan programot, rendezvényt, amely az ifjúság nevelését, művelését szolgálja, A közművelődéssel kapcsolatos feladatok: XI. Közművelődés - pályázati lehetőségek kihasználása, - bemutatkozási lehetőségek biztosítása (kiadványok, honlap stb.), - civil szervezetek bevonása, - a könyvtár működtetésének fejlesztése a lakossági igények széleskörű kiszolgálása érdekében, - időszakos kiadvány készítése a helyben zajló fontosabb eseményekről, a helyi lakosok tájékoztatása céljából, - ismeretterjesztő előadássorozatok tartása, - hagyományok őrzése, felújítása, XII. Foglalkoztatás Községünk népességmegtartó erejének szinten tartása nagyon nehéz feladat. Legégetőbb probléma a munkanélküliek meglévő aránya, ezért minden lehetséges eszközzel továbbra is törekszünk a munkahelyteremtésre és a meglévők megtartására. Meghatározó lehet településünk megközelítését biztosító utak biztosítása, és egy valós helyzeten alapuló felnőttképzés, továbbképzés, átképzés. A helyi vállalkozóknak is jelentős szerepe van a foglalkoztatásban, ezért törekszünk velük egy korrekt, kölcsönös érdekeken alapuló, arányos teherviselést biztosító partneri kapcsolatra. A vállalkozók letelepedését és megerősödését szolgáló feltételek megteremtésére még nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk. 6

7 XIII. Fejlesztések A települési önkormányzat feladata a település üzemeltetése mellett az infrastruktúra fejlesztése, az elért eredmények megtartása, a színvonal biztosítása. A feladatok felvállalását és rangsorolását a település meglévő adottsága, a kitörési pontok feltárása, a lakosság igénye és az anyagi lehetőségek döntő mértékben befolyásolják. Javaslatunk szerint az alábbi beruházásokra kell a forrást megkeresni, az anyagi fedezetet előteremteni az elkövetkező négy évben: 1./ A település rekonstrukciójának megvalósítása - Főtér kialakítása - Hősök emlékművének felújítása 2./ A meglévő utak, útalapok kátyúzása, járdák lehetőség szerinti felújítása. Keresni kell a támogatási lehetőséget az önkormányzati tulajdonban lévő Arany János és József Attila utcák felújítására. 3./ A Hernád folyó adta turisztikai lehetőségek fokozottabb kiaknázása, kihasználása, üdülőtelkek kialakítása. 4./ Kemping kialakítása, gazdaságos üzemeltetésének megteremtése. 5./ A rendezési terv aktualizálása, elfogadása, - szabályozások módosítása, kiegészítése szükséges. 6./ A csapadékvíz-elvezető árkok és csatornák további rekonstrukciójának tervezése és végrehajtása. 7./ A szilárd hulladékkezelés problémáinak megoldása (hulladékudvar kialakítása, szelektív gyűjtés fejlesztése). 8./ Az önkormányzati tulajdonban lévő épületek akadálymentesítése, energiaracionalizálási felmérése, pályázati forrás esetén megvalósítása. 9./ A helyi közfeladatok (közvilágítás, köztemető, stb.) folyamatos ellátása, lehetőség szerinti fejlesztése. XIV. Környezetvédelem Gyomnövények, allergiát okozó növények (parlagfű) ellen szervezetten fellépünk. A község összképére, tisztántartására, virágosítására különös figyelmet fordítunk. XV. Idősek, rászorultak ellátása, gondozása 7

8 Az idősekre, rászorultakra kiemelt figyelmet kell fordítanunk. A szociális normatívák keretein belül a törvény és az önkormányzat rendeletében meghatározott anyagi támogatásokkal segítjük megélhetésüket. Az alapellátásokat (étkeztetés) az önkormányzat biztosítja. Egyes szociális ellátásokat a Szikszói Szociális Szolgáltató Központtal kötött megállapodás alapján látja el önkormányzatunk (házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás). XVI. Közrend, közbiztonság, közigazgatás, nyilvánosság A területileg illetékes rendőrség, a településen működő mezőőri szolgálat, valamint a helyi lakosság hozzáállásának köszönhetően a közrend és közbiztonság jelenlegi helyzetét kielégítőnek látjuk. A helyzet fenntartásához segítséget nyújtunk. Törekszünk a kiépített térfigyelő kamerarendszer további bővítésére, újabb kamerák telepítésére. A közigazgatásban a társult feladatellátás alapján a közös önkormányzati hivatal, és kirendeltsége biztosítja a gyors és szakszerű ügyintézést. A nyilvánosságot a helyi hirdetőtáblákon, illetve a település honlapján keresztül biztosítjuk. Felsődobsza, február 23. p.h. Luterán András polgármester 8

Szijártóháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 29/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról

Szijártóháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 29/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról Szijártóháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 29/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról Szijártóháza Község Önkormányzati Képviselő-testülete az előterjesztésnek megfelelően

Részletesebben

Bödeháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 29/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról

Bödeháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 29/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról Bödeháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 29/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról Bödeháza Község Önkormányzati Képviselő-testülete az előterjesztésnek megfelelően az Önkormányzat

Részletesebben

Határidő: folyamatos Felelős: Balogh Ferenc polgármester

Határidő: folyamatos Felelős: Balogh Ferenc polgármester Gosztola Község Önkormányzata képviselő-testületének 19/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról Gosztola Község Önkormányzati Képviselő-testülete az előterjesztésnek megfelelően az Önkormányzat

Részletesebben

NAGYVÁZSONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

NAGYVÁZSONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA NAGYVÁZSONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA H - 8291 Nagyvázsony, Kinizsi Pál u. 96. Telefon/fax: 88/264-011; E-mail: info@nagyvazsony.hu Szám:... / 2015. ELŐTERJESZTÉS Nagyvázsony község Önkormányzat képviselő -

Részletesebben

Határidő: folyamatos Felelős: Lóránt Beáta polgármester

Határidő: folyamatos Felelős: Lóránt Beáta polgármester Baglad Község Önkormányzata képviselő-testületének 20/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról Baglad Község Önkormányzati Képviselő-testülete az előterjesztésnek megfelelően az Önkormányzat

Részletesebben

Külsősárd Község Önkormányzata képviselő-testületének 18/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról

Külsősárd Község Önkormányzata képviselő-testületének 18/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról Külsősárd Község Önkormányzata képviselő-testületének 18/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról Külsősárd Község Önkormányzati Képviselő-testülete az előterjesztésnek megfelelően az

Részletesebben

Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja

Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja 2015-2019 Bevezetés Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116..-a alapján a helyi önkormányzatoknak Gazdasági programot

Részletesebben

2014-2019. Kapolcs község Önkormányzata

2014-2019. Kapolcs község Önkormányzata 2014-2019 Kapolcs község Önkormányzata 2 BEVEZETŐ Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116. -a kimondja, hogy a képviselő-testület hosszú távú fejlesztési elképzeléseit

Részletesebben

Rédics Község Önkormányzata képviselő-testületének 37/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról

Rédics Község Önkormányzata képviselő-testületének 37/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról Rédics Község Önkormányzata képviselő-testületének 37/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról Rédics Község Önkormányzati Képviselő-testülete az Önkormányzat 2015-2019. évekre szóló gazdasági

Részletesebben

UND község. Önkormányzata. Képviselőtestületének. Gazdasági programja

UND község. Önkormányzata. Képviselőtestületének. Gazdasági programja UND község Önkormányzata Képviselőtestületének Gazdasági programja 2010-2014. évre 1 Bevezetés A gazdasági program elkészítésére a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 91. -ában megfogalmazott

Részletesebben

KISAPOSTAG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI PROGRAMJA

KISAPOSTAG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI PROGRAMJA KISAPOSTAG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2015-2019. 1 Kisapostag Község Önkormányzat Képviselőtestületének Gazdasági Programja 2015-2019. A gazdasági program elkészítésére

Részletesebben

Csönge Község Önkormányzatának gazdasági programja 2014-2019.

Csönge Község Önkormányzatának gazdasági programja 2014-2019. Csönge Község Önkormányzatának gazdasági programja 2014-2019. Az élhetőbb faluért 2014. Csönge 2 Csönge Község Önkormányzat 2014-2019. évre vonatkozó gazdasági programja A gazdasági program elkészítésére

Részletesebben

CSERÉPVÁRALJA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI PROGRAMJA

CSERÉPVÁRALJA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI PROGRAMJA CSERÉPVÁRALJA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019. 1 Cserépváralja Község Önkormányzat Képviselőtestületének Gazdasági Programja 2014-2019. A gazdasági program elkészítésére

Részletesebben

2014-2019. Hegyesd község Önkormányzata

2014-2019. Hegyesd község Önkormányzata 2014-2019 Hegyesd község Önkormányzata 2 BEVEZETŐ Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116. -a kimondja, hogy a képviselő-testület hosszú távú fejlesztési elképzeléseit

Részletesebben

Balatonkenese Város Önkormányzata Gazdasági programja 2011-2014 Foglalkoztatás Fejlesztések

Balatonkenese Város Önkormányzata Gazdasági programja 2011-2014 Foglalkoztatás Fejlesztések 1 Balatonkenese Város Önkormányzata Gazdasági programja 2011-2014 Jelen gazdasági i program magában foglalja Balatonkenese Város, helyi közszolgáltatások szervezésének céljait és legfontosabb feladatait.

Részletesebben

Diósd Város Önkormányzatának gazdasági ( fejlesztési ) programja vitaanyag

Diósd Város Önkormányzatának gazdasági ( fejlesztési ) programja vitaanyag Diósd Város Önkormányzatának gazdasági ( fejlesztési ) programja vitaanyag Jövőkép, megvalósítandó elképzelések, feladatok: Alapelvünk az, hogy Diósd Város Önkormányzatának a településfejlesztésben meghatározó

Részletesebben

Az önkormányzat által ellátandó és önként vállalt feladatok jegyzéke ÖNKÉNT VÁLLALT

Az önkormányzat által ellátandó és önként vállalt feladatok jegyzéke ÖNKÉNT VÁLLALT Az önkormányzat által ellátandó és önként vállalt feladatok jegyzéke ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOT ELŐÍRÓ ELLÁTANDÓ FELADAT FELADAT JOGSZABÁLY EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS Háziorvosi ellátás, házi gyermekorvosi ellátás

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 22. napján a Demecser Város Önkormányzata (4516. Demecser, Gábor Áron út 4.) Ebédlőjében megtartott rendkívüli

Részletesebben

Határidő: folyamatos Felelős: Vida József polgármester

Határidő: folyamatos Felelős: Vida József polgármester Belsősárd Község Önkormányzata képviselő-testületének 18/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program felülvizsgálatáról Belsősárd Község Önkormányzati Képviselő-testülete az Önkormányzat 2011-2020. évekre

Részletesebben

VIZSOLY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

VIZSOLY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE VIZSOLY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 3888. Vizsoly, Szent János út 155. szám tel/fax: 46-587-449 GAZDASÁGI PROGRAM 2010-2014 Vizsoly község elkövetkező éveinek gazdasági állapotát és kilátásait jelentős

Részletesebben

GAZDASÁGI PROGRAM KUNBARACS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

GAZDASÁGI PROGRAM KUNBARACS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI PROGRAM KUNBARACS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2014-2019 2019. ÉVeKRe ELFOGADVA: 2015. MÁJUS 26-ÁN A 25/2015 (V.26.) HATÁROZATTAL 2 Bevezetés A gazdasági program elkészítésére a Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Határidő: folyamatos Felelős: Kercsmár István polgármester

Határidő: folyamatos Felelős: Kercsmár István polgármester Resznek Község Önkormányzata képviselő-testületének 24/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program felülvizsgálatáról Resznek Község Önkormányzati Képviselő-testülete az előterjesztésnek megfelelően az

Részletesebben

Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2012. (XII.21.) önkormányzati rendelete

Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2012. (XII.21.) önkormányzati rendelete Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2012. (XII.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzati feladatokról egységes szerkezetben a módosítására kiadott 18/2013. (VI.28.) önkormányzati

Részletesebben

SÁRHIDA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

SÁRHIDA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK SÁRHIDA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2015-2019. Gazdasági program 2015-2019 Sárhida. 1 Sárhida Község Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdasági Programja 2015-2019.

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

Ócsa Város Önkormányzatának Gazdasági Programja

Ócsa Város Önkormányzatának Gazdasági Programja Ócsa Város Önkormányzatának Gazdasági Programja 2014-2019. BEVEZETÉS Ócsa Város Önkormányzata a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116. -ban meghatározottak alapján gazdasági

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Tárgy: Zádor község Önkormányzat 2010-2014. évi gazdasági programja

ELŐTERJESZTÉS. Tárgy: Zádor község Önkormányzat 2010-2014. évi gazdasági programja Bürüs, Gyöngyösmellék, Kétújfalu, Szörény, Várad, Zádor községi Önkormányzatok K ö r j e g y z ő s é g e E-mail: ketujfalu@korjegyzoseg.hu Honlap: korjegyzoseg.hu 7975 Kétújfalu József Attila u. 34. Tel./Fax.:

Részletesebben

Ciklusprogram Vácrátót Község Önkormányzatának Gazdasági programja 2014-2019-ig

Ciklusprogram Vácrátót Község Önkormányzatának Gazdasági programja 2014-2019-ig Ciklusprogram Vácrátót Község Önkormányzatának Gazdasági programja 2014-2019-ig BEVEZETŐ Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011.évi CLXXXIX. törvény 116. a következőket írja elő: 116. (1) A képviselő-testület

Részletesebben

LÖKÖSHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT

LÖKÖSHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT LÖKÖSHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2015-2019. 1 A gazdasági program elkészítésére Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116. -ban meghatározottak

Részletesebben

Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2001.(VIII.7.) ÖKT számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2001.(VIII.7.) ÖKT számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2001.(VIII.7.) ÖKT számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Mosonszolnok Község Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban:

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű)

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) A Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 4. (1) bekezdése,

Részletesebben

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki.

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki. Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 6/2014. (IV. 11.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

FELSŐDOBSZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉRTÉKEK ÉS ÉRTÉKTEREMTÉS

FELSŐDOBSZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉRTÉKEK ÉS ÉRTÉKTEREMTÉS FELSŐDOBSZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2014-2020 ÉRTÉKEK ÉS ÉRTÉKTEREMTÉS A koncepció célja: Jelen településfejlesztési koncepció Felsődobsza község 2014-2020-as időszak fejlődésének

Részletesebben

LÖVŐ K Ö Z S É G ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI PROGRAMJA. 2014-2019. évre

LÖVŐ K Ö Z S É G ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI PROGRAMJA. 2014-2019. évre LÖVŐ K Ö Z S É G ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019. évre Bevezetés A gazdasági program elkészítésére a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011.évi CLXXXIX. törvényben

Részletesebben

CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2016.(II.29.) önkormányzati rendelete

CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2016.(II.29.) önkormányzati rendelete CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2016.(II.29.) önkormányzati rendelete a képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatáról szóló 14/2014. (X.22.) számú önkormányzati rendeletének

Részletesebben

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki.

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki. Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 7/2014. (IV. 10.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

TÖMÖRD KÖZSÉG GAZDASÁGI PROGRAMJA 2015-2019

TÖMÖRD KÖZSÉG GAZDASÁGI PROGRAMJA 2015-2019 TÖMÖRD KÖZSÉG GAZDASÁGI PROGRAMJA 2015-2019 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény rendelkezései szerint az önkormányzat meghatározza gazdasági programját. Az Mötv. 116.

Részletesebben

KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi M U N K A T E R V E

KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi M U N K A T E R V E KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. évi M U N K A T E R V E 2 2014. január 14. 9.00 óra 1./ A kistokaji Napsugár Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde fejlesztése beruházás műszaki és

Részletesebben

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999. (VII.21.) számú rendelete a helyi Közművelődésről

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999. (VII.21.) számú rendelete a helyi Közművelődésről Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999. (VII.21.) számú rendelete a helyi Közművelődésről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított

Részletesebben

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki.

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki. Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 7/2014. (IV. 10.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

GALGAGYÖRK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI PROGRAM 2014-2019

GALGAGYÖRK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI PROGRAM 2014-2019 GALGAGYÖRK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI PROGRAM 2014-2019 Galgagyörk Önkormányzat Képviselő-testület programja Galgagyörk, 2015.április 10. Matejcsok Zsolt polgármester 1 Bevezetés A gazdasági program

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

(2) Az önkormányzat alaptevékenységének szakfeladatszám szerinti besorolását a 3. függelék tartalmazza.

(2) Az önkormányzat alaptevékenységének szakfeladatszám szerinti besorolását a 3. függelék tartalmazza. Pusztavám Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2012. (IV.26.) önkormányzati rendelete a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelete módosításáról

Részletesebben

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelete. Tabdi község önkormányzata 2011. évi zárszámadásáról

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelete. Tabdi község önkormányzata 2011. évi zárszámadásáról TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelete Tabdi község önkormányzata 2011. évi zárszámadásáról Tabdi Község Képviselőtestülete az államháztartásról szóló

Részletesebben

Önkormányzati szintű bevételek 2015. évi

Önkormányzati szintű bevételek 2015. évi 2. melléklet a /2015.( ) önkormányzati rendelethez Önkormányzati szintű bevételek 2015. évi 2015. évi előirányzat Polgármesteri Megnevezés Önkormányzat Hivatal, intézmények Összesen 1. Helyi önkormányzatok

Részletesebben

1. A Rendelet 1. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 1. számú melléklete lép.

1. A Rendelet 1. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 1. számú melléklete lép. Dunafalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015.(II.2.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 10/2014.(XII.2.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL A 49/2006. (XI. 6.), AZ 55/2008. (X. 31.) ÉS A 42/2009. (IX. 30.) RENDELETTEL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER

Részletesebben

GAZDASÁGI PROGRAM ÖNKORMÁNYZATA

GAZDASÁGI PROGRAM ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI PROGRAM CSŐVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2015-2019. évekre Elfogadva: 2015. március 31-én a 22/2015. sz. önkormányzati határozattal 1 Bevezetés A gazdasági program elkészítésére a Magyarország helyi

Részletesebben

Dunapataj Nagyközség Önkormányzata által ellátott kötelező és önként vállalt feladatok

Dunapataj Nagyközség Önkormányzata által ellátott kötelező és önként vállalt feladatok Dunapataj Nagyközség a által ellátott kötelező és önként vállalt 18/2014.(XI.21.)számú rendelet 2. számú melléklete sorszám Kormányzati funkció Feladat megnevezése Kötelező Önként vállalt Társulás útján

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL A 49/2006. (XI. 6.) 1, AZ 55/2008. (X. 31.) 2, A 42/2009. (IX. 30.) 3, AZ 56/2012. (XI. 30.) 4, A 21/2015.

Részletesebben

Települési jövőkép. Sárosd

Települési jövőkép. Sárosd Települési jövőkép Sárosd Problémák Szociális struktúra Kisebbség (10%) Bölcsőde hiánya Gyógyszertár szolgáltatása Hagyományőrzés, nem óvjuk történelmi értékeinket. Képzetlen munkaerő Helyi járatos busz

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL A 49/2006. (XI. 6.) 1, AZ 55/2008. (X. 31.) 2, A 42/2009. (IX. 30.) 3 ÉS AZ 56/2012. (XI. 30.) 4 RENDELETTEL

Részletesebben

Az önkormányzat jelzőszámai, az alaptevékenységek kormányzati funkció szerinti megjelölése, fizetési számlák

Az önkormányzat jelzőszámai, az alaptevékenységek kormányzati funkció szerinti megjelölése, fizetési számlák 1. melléklet a 10/2013. (XII. 30.) önkormányzati rendelethez: 1 Az önkormányzat jelzőszámai, az alaptevékenységek kormányzati funkció szerinti megjelölése, fizetési számlák 1. Az önkormányzat jelzőszámai

Részletesebben

Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 19-i ülésére

Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 19-i ülésére E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 19-i ülésére 1.napirend: Előterjesztés címe és tárgya: Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének az Önkormányzat

Részletesebben

FELSŐSZÖLNÖK KÖZSÉG GAZDASÁGI PROGRAMJA

FELSŐSZÖLNÖK KÖZSÉG GAZDASÁGI PROGRAMJA FELSŐSZÖLNÖK KÖZSÉG GAZDASÁGI PROGRAMJA 2015-2019 Jóváhagyta: Felsőszölnök Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 36/2015. (VII.31.) képviselő-testületi határozatával Bevezetés Magyarország helyi

Részletesebben

A 3.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

A 3.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete 17/007.(VIII.9.) Ör az önkormányzat 007. évi költségvetéséről szóló 1/007. (I.1.) Ör módosításáról 1. A.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés

Részletesebben

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 12/2002. (IX.30.) számú R e n d e l e t e a helyi közművelődésről Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Vaszar Község Önkormányzatának közötti ciklusra vonatkozó. Gazdasági Programja

Vaszar Község Önkormányzatának közötti ciklusra vonatkozó. Gazdasági Programja Vaszar Község Önkormányzatának 2010-2014. közötti ciklusra vonatkozó Gazdasági Programja I. BEVEZETÉS 1. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 91. -ának (1) bekezdése a következőt írja

Részletesebben

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselőtestülete. /2015.(...) önkormányzati rendelete

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselőtestülete. /2015.(...) önkormányzati rendelete Monostorapáti község Önkormányzata Képviselőtestülete /2015.(...) önkormányzati rendelete Monostorapáti község Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 10/2014.(XII.15.) önkormányzati

Részletesebben

Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2009(IX.15.) számú rendelet a Pölöske Község Önkormányzat a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 4/2007(III.27.)

Részletesebben

17/2003. (III.26.) Önkormányzati Határozat

17/2003. (III.26.) Önkormányzati Határozat 17/2003. (III.26.) Önkormányzati Határozat Tárgy: A köztisztviselők teljesítmény értékelésének alapjául szolgáló kiemelt célok meghatározása 2003 évre. Bekecs Községi Önkormányzat képviselő-testülete elfogadja

Részletesebben

Decs Nagyközség fejlesztési koncepciója /2010-2014/

Decs Nagyközség fejlesztési koncepciója /2010-2014/ Decs Nagyközség fejlesztési koncepciója /2010-2014/ /polgármesteri program/ Decs, 2011, március A ciklusprogram stratégiai jellegű célokat tűz ki, amelyek megszabják az önkormányzati döntések irányát.

Részletesebben

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. február 25-én (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. február 25-én (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. február 25-én (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Javaslat az önkormányzat Gazdasági programjára

Részletesebben

Sajóhídvég Község Önkormányzatának gazdasági programja időszakra

Sajóhídvég Község Önkormányzatának gazdasági programja időszakra Sajóhídvég Község Önkormányzatának gazdasági programja 2014-2019 időszakra 1 Bevezetés A gazdasági program a képviselő-testület megbízatásának időtartamára, vagy azt meghaladó időszakra szólhat. A gazdasági

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

BŐNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2015-2019.

BŐNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2015-2019. BŐNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2015-2019. 1 Bőny Község Önkormányzata Képviselő-testületének Gazdasági Programja 2015-2019. A gazdasági program elkészítésére Magyarország

Részletesebben

PÉCSELY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA ALAPCÉLOK

PÉCSELY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA ALAPCÉLOK PÉCSELY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019. ALAPCÉLOK A 2014 október 12-én megválasztott Képviselő-testület alapvető célja, hogy biztosítsa a község működőképességét, az önkormányzat

Részletesebben

H e g y e s d község Önkormányzata. Képviselőtestületének. a helyi közművelődésről.

H e g y e s d község Önkormányzata. Képviselőtestületének. a helyi közművelődésről. H e g y e s d község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2000./III.1./ r e n d e l e t e a helyi közművelődésről. Hegyesd község Önkormányzata Képviselőtestülete a többször módosított 1990. évi LXV.

Részletesebben

Balatonhenye település Önkormányzati Képviselő-testületének. 4/2002. ( VI. 14.) számú ör. 1 R E N D E L E T E. a helyi közművelődésről

Balatonhenye település Önkormányzati Képviselő-testületének. 4/2002. ( VI. 14.) számú ör. 1 R E N D E L E T E. a helyi közművelődésről Balatonhenye település Önkormányzati Képviselő-testületének 4/2002. ( VI. 14.) számú ör. 1 R E N D E L E T E a helyi közművelődésről 1 2 Balatonhenye település Önkormányzati Képviselő-testülete a kulturális

Részletesebben

1. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzatra, valamint annak költségvetési szerveire.

1. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzatra, valamint annak költségvetési szerveire. Tiszasas Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2015. (III.13.) számú rendelete Tiszasas Község Önkormányzata 2015. évi költségvetése Tiszasas Község Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

(1) A Képviselőtestület az önkormányzat évi költségvetésének

(1) A Képviselőtestület az önkormányzat évi költségvetésének Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 28/2018. (IX.27.) önkormányzati rendelet Pápa Város Önkormányzata 2018. évi költségvetéséről szóló 2/2018. (II.08.) önkormányzati rendelet áról Pápa Város

Részletesebben

Önkormányzati szintű bevételek évi

Önkormányzati szintű bevételek évi 2. melléklet a 6/2014.(II. 26.) önkormányzati rendelethez Önkormányzati szintű bevételek 2014. évi 2014. évi előirányzat Sorszám Megnevezés Önkormányzat Polgármesteri Hivatal, Összesen intézmények 1. Helyi

Részletesebben

1997. évi CLIV. tv. 152. fenntartású háziorvosi szolgálat útján) - házi gyermekorvosi ellátás (önkormányzati

1997. évi CLIV. tv. 152. fenntartású háziorvosi szolgálat útján) - házi gyermekorvosi ellátás (önkormányzati 1. melléklet a../2011. (..)önkormányzati rendelethez Az önkormányzat kötelező- és önként vállalt feladatainak jegyzéke Egészségügyi ellátás - háziorvosi ellátás (önkormányzati 1997. évi CLIV. tv. 152.

Részletesebben

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (V.2.) önkormányzati rendelete. Tabdi község önkormányzata 2012. évi zárszámadásáról

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (V.2.) önkormányzati rendelete. Tabdi község önkormányzata 2012. évi zárszámadásáról TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (V.2.) önkormányzati rendelete Tabdi község önkormányzata 2012. évi zárszámadásáról Tabdi Község Képviselőtestülete Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Ágasegyháza Község Önkormányzat 1/2014.(II.05) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014.évi költségvetéséről

Ágasegyháza Község Önkormányzat 1/2014.(II.05) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014.évi költségvetéséről Ágasegyháza Község Önkormányzat 1/2014.(II.05) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014.évi költségvetéséről Ágasegyháza Község Önkormányzata az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratát

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. november 19. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi M U N K A T E R V E

KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi M U N K A T E R V E KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. évi M U N K A T E R V E 2 2015. január 26. 9.00 óra 1./ A Képviselő-testület 2015. évi munkatervének megtárgyalása 2./ Aktuális ügyek, bejelentések

Részletesebben

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről

Részletesebben

KIEGÉSZÍTÉS a IV/1 sz. egyéb előterjesztéshez

KIEGÉSZÍTÉS a IV/1 sz. egyéb előterjesztéshez KIEGÉSZÍTÉS a IV/1 sz. egyéb előterjesztéshez (Békés Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2015. (II. 04.) módosítása, Alapító okiratok módosítása) A

Részletesebben

Kistarcsa Város Önkormányzatának. Gazdasági programja

Kistarcsa Város Önkormányzatának. Gazdasági programja Kistarcsa Város Önkormányzatának Gazdasági programja 2015-2019. évre Bevezetés Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116..-a alapján a helyi önkormányzatoknak Gazdasági

Részletesebben

Ötvöskónyi Község Önkormányzata P olgármesterétől 7511. Ötvöskónyi, Fő utca 51. Tel.: 82/710490, E-mail: otvos@latsat.hu

Ötvöskónyi Község Önkormányzata P olgármesterétől 7511. Ötvöskónyi, Fő utca 51. Tel.: 82/710490, E-mail: otvos@latsat.hu Ötvöskónyi Község Önkormányzata P olgármesterétől 7511. Ötvöskónyi, Fő utca 51. Tel.: 82/710490, E-mail: otvos@latsat.hu E l ő t e r j e s z t é s a képviselő-testület 2015. február 11.-i ülésére Tárgy:

Részletesebben

1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet. a közművelődésről *

1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet. a közművelődésről * 1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet a közművelődésről * Darnózseli község Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról

Részletesebben

2.. Ez a rendelet a április 18.-án lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti.

2.. Ez a rendelet a április 18.-án lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti. ALMÁSFÜZITŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2012.(IV.18.) Önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 13/2010. (XI.29.) Önkormányzati rendeletének módosításáról Almásfüzitő

Részletesebben

2014-2019. Monostorapáti község Önkormányzata

2014-2019. Monostorapáti község Önkormányzata 2014-2019 Monostorapáti község Önkormányzata 2 BEVEZETŐ Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116. -a kimondja, hogy a képviselő-testület hosszú távú fejlesztési elképzeléseit

Részletesebben

Téma Altéma Konkrét megnevezés Egyszeri

Téma Altéma Konkrét megnevezés Egyszeri 5.1. Kiad A gazdasági program egyes pénzkiadás nélkül, míg más célok jelentős költségek árán valósíthatóak meg. A következőkben azok a mérhető költségvetési kiadással járó fejlesztések, célok kerülnek

Részletesebben

(1) A Képviselőtestület az önkormányzat évi költségvetésének

(1) A Képviselőtestület az önkormányzat évi költségvetésének Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2019. (II.14.) önkormányzati rendelete Pápa Város Önkormányzata 2018. évi költségvetéséről szóló 2/2018. (II.08.) önkormányzati rendelet áról Pápa Város

Részletesebben

b) működési finanszírozási bevételét (2) A Rendelet 2. (2) bekezdés a) és b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

b) működési finanszírozási bevételét (2) A Rendelet 2. (2) bekezdés a) és b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 20/2018. (VI. 07.) önkormányzati rendelet Pápa Város Önkormányzata 2018. évi költségvetéséről szóló 2/2018. (II.08.) önkormányzati rendelet áról Pápa Város

Részletesebben

Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 26-án megtartott rendes nyilvános ülésén készült jegyzőkönyvből

Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 26-án megtartott rendes nyilvános ülésén készült jegyzőkönyvből BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/2010 K I V O N A T Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. január 26-án megtartott rendes nyilvános ülésén készült

Részletesebben

A rendelet 1 számú melléklete helyébe jelen rendelet 1. sz. melléklete lép: 2. Záró rendelkezések

A rendelet 1 számú melléklete helyébe jelen rendelet 1. sz. melléklete lép: 2. Záró rendelkezések Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő testületének 2/2015. (II. 10.) önkormányzati rendelete 18/2014. (XI. 14.) önkormányzati rendelet Gyömrő Város Képviselő testülete és Szerveinek Szervezeti és Működési

Részletesebben

Kötelezően ellátandó feladatok

Kötelezően ellátandó feladatok I. számú Függelék Kötelezően ellátandó feladatok 1./ Vízrendezés és csapadékvíz elvezetése, csatornázás, vízkárelhárítás, árvíz és belvízelvezetés (zárt csapadékcsatorna hálózat és nyílt árkok karbantartása),

Részletesebben

TENGELIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA

TENGELIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA Tervezet TENGELIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2015-2019 1 TENGELIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI PROGRAMJA 2015-2019 BEVEZETŐ Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.

Részletesebben

J a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, 2014. augusztus 25.

J a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, 2014. augusztus 25. J a v a s l a t Területi együttműködést segítő programok kialakítása az önkormányzatoknál a konvergencia régiókban című ÁROP-1.A.3.- 2014. pályázat benyújtására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH.

Részletesebben

Általános rendelkezések. A rendelet hatálya a Képviselő-testületre, annak bizottságaira, az önkormányzatra és az önkormányzati hivatalra terjed ki.

Általános rendelkezések. A rendelet hatálya a Képviselő-testületre, annak bizottságaira, az önkormányzatra és az önkormányzati hivatalra terjed ki. NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (III. 29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT 2012. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL SZÓLÓ TÖBBSZÖR MÓDOSÍTOTT 1/2012. (II. 16.) ÖR RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL

Részletesebben

K i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. december 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. december 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 259/2011.(XII.22.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete megtárgyalta a megelőlegezési likvid hitel felvételre vonatkozó előterjesztést. A likviditásának biztosítása érdekében

Részletesebben

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÁLTAL ELLÁTOTT KÖTELEZŐ ÉS ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK. 1. Idegenforgalom és nemzetközi kapcsolatok

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÁLTAL ELLÁTOTT KÖTELEZŐ ÉS ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK. 1. Idegenforgalom és nemzetközi kapcsolatok 2. melléklet a 10/2013.(III.27.) önkormányzati hez.) SIMONTORNY VÁROS ÖNKORMÁNYZT ÁLTL ELLÁTOTT KÖTELEZŐ ÉS ÖNKÉNT VÁLLLT FELDTOK 1. Idegenforgalom és nemzetközi kapcsolatok 1 testvérvárosi kapcsolatok

Részletesebben

(egységes szerkezetben)

(egységes szerkezetben) Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2017. (XI.9.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 1/2017.(II.14) rendelet módosításáról (egységes szerkezetben)

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. november 07. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat közművelődési és közgyűjteményi feladatairól Kunszentmárton Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,

Részletesebben