Nagykőrös és Kecskemét örökváltsága

Átírás

1 Szabó Attila Nagykőrös és Kecskemét örökváltsága Az ország közepén elhelyezkedő Pest-Pilis-Solt vármegye településeit a török hódoltság utolsó évtizedeiben, de különösen a felszabadító hadjáratok idején rendkívül súlyos pusztítás érte. Az újjátelepülés korszaka 1711 után következett, amikor a falvak és mezővárosok sora kelt életre. A településeken belül jelentősen növekedett a mezővárosok aránya (1728-ban 8, 1843-ban 13%). A mezővárosi státus elnyerése nem vált hátrányára sem a földesuraknak, sem a nemesi vármegyének. Ugyanakkor a szabad királyi városi rangot elérni nagyon nehéz volt. Ennek tulajdonítható, hogy 1711 és 1848 között egyetlen település sem kapott szabad királyi városi címet az ország legnagyobb vármegyéjében, noha megszerzésére Kecskemét, Nagykőrös, Vác is törekedett. A Zichy család földesurasága alá került Óbuda mezőváros még 1714-ben próbálkozott régi királyi városi "jogainak elnyerésére, de az udvari kamara visszautasította a kezdeményezést, azonban ebben az esetben sem szabad királyi városi jog megszerzéséről volt szó, hanem a korábbi kincstári birtoki állapotok visszaállításáról. 1 A földesúri hatalmat magáról teljesen lerázó, és így az autonómia legmagasabb fokát elérő Nagykőrös olyan köztes megoldást is felvetett a vármegyénél 1847-ben, miszerint tartozzanak közvetlenül a megyei testülethez, hogy így megszabaduljanak a járási főszolgabíró gyámkodása alól. 2 Ennek érdemi elintézését az 1848-as forradalom már időszerűtlenné tette. Ahhoz, hogy valamely mezőváros elérhesse az országrendiséget, meg kellett váltania magát bizonyos pénzösszeggel a földesúri joghatóság alól, majd a királytól újabb jelentős pénzösszegért meg kellett szereznie a szabad királyi városi rangot, végül az országgyűléstől kellett kieszközölni a becikkelyezést. 3 Az autonómia a hódoltság idején az elmenekült magyar földesuraktól és vármegyei tisztviselőktől magára hagyott településeken szükségszerűen növekedett, melynek legmarkánsabb jele a szabad bíró- és tanácsválasztás kialakítása volt. A mezővárosi rangú települések hódoltság végi önkormányzatának jogi lehetőségeiről meglehetősen ellentmondásos és végletes véleményekkel lehet találkozni a szakirodalomban. A régebbi" monográfusok és történészek, mint például Hornyik János, Galgóczy Károly vagy Majláth Jolán magas fokú, a nemesi vármegyétől független városi önállóságot feltételeznek. 4 Az elmélet alapjául az a kétségtelen tény szolgált, hogy ebben az időszakban a főbíró és más tisztségek választásába nem szólt bele külső hatalom. A legújabb kutatások viszont rámutatnak arra, hogy a nemesi vármegyék erőteljes expanziója a 17. század derekától fogva - a szabad bíróválasztás meghagyása mellett - csakhamar maga alá gyűrte a paraszti fórumokat, mind a belső közigazgatás, mind az igazságszolgáltatás területén. 5 A 18. század elejére a mezővárosi autonómiát a földesurak is erősen megtépázták. 6 A földesúri hatalom kiterjesztésének talán legfontosabb és kézzelfogható bizonyítéka a bíró személyének kijelölésében mutatkozott meg, ugyanis a 18. század elején már általános gyakorlattá vált az, hogy a földesúr vagy birtokkormányzata által candidált (jelölt) NAGY, GALGÓCZY, CSIZMADIA-KOVÁCS-ASZTALOS, HORNYIK, 1862., GALGÓCZY, 1896.; MAJLÁTH, SZAKÁLY, 1986.; KISFALUDY, 1992.; IVÁNYOSI-SZABÓ, MAKKAI,

2 három-négy, vagy öt személy közül lehetett a közrendnek választani bírót. A mezőváros autonómiájának fokmérője a bíróválasztás szabadsága mellett a statutumalkotás, valamint az ingó javak szabad adásvétele és az új lakosok befogadásának joga, illetve gyakorlata volt. Pest-Pilis-Solt vármegye a legnagyobb lakosságú mezővárosa Kecskemét, az egész vármegye lakosságának tizedét tömörítette, de jelentős helynek számított még Nagykőrös, Vác és Cegléd is. A legnagyobb lélekszámú mezővárosokat általában kedvező úrbéri viszonyok is jellemezték. Jogi helyzetük szerint lakosaik szabadmenetelűek voltak. 1. sz. táblázat A legnagyobb népességű mezővárosok és helyzetük Pest-Pilis-Solt vármegyében a 18. század második felében 1 Mezőváros neve Lakosság (családok száma) 1. Kecskemét Nagykőrös Vác Cegléd Pataj Dunavecse Abony Solt 400 Pest-Pilis-Solt vármegye Bár a legnagyobb városokban a céhek sora működött, a mezővárosok létalapját a mezőgazdaságjelentette. Kecskemét és Nagykőrös gazdasági ereje kimagasló volt, sőt Kecskemét mezőgazdasági termelése a megye össztermelésének a negyedét-nyolcadát tette ki. 2. sz. táblázat Kecskemét és Nagykőrös mezőgazdaságának néhány mutatója 1760-ban Kecskemét a vármegye százalékában Nagykőrös a vármegye százalékában Árpa (pozsonyi mérő) Bor (akó) Jármos ökör (db) Gulyabeli (db) Anyajuh (db) PETRÓCZI, PETRÓCZI,

3 A mezővárosi nemesség jellegzetes - az elsősorban református vallású, tanult, értelmiségi pályára került - típusa jelent meg a században. A legtöbb nemes Nagykőrösön (a város társadalmának 6,8 százaléka!) és Kecskeméten élt. 9 A városlakó nemességnek komoly befolyással bíró rétege a közbirtokosság (compossessoratus), illetve inszkripcionalista névvel jelölt családok voltak, akik - legalább elvileg - valamilyen nemesi fundust igazolni tudtak. Közülük nagyobb birtokkal csak kevesen rendelkeztek, például Kecskeméten a balásfalvi Kiss család vagy Nagykőrösön a Sigrayak és a Gombayak, akik fundusaikból a városnak is tudtak árendába bocsátani. 10 A városlakó nemesek igazi tömegét (például Nagykőrösön a négyötödét) az armalisták képviselték, vagyis akiknek nem volt nemesi birtokuk. Ugyanakkor közülük kerültek ki a mezőváros legvagyonosabb elemei is. (Példaként álljon itt a nagykőrösi Sigray István hitelkihelyezése 1801 és 1822 között, amely összesen váltóforintra rúgott.) A bentlakó nemesek megszerezve a mezőváros főbírói, másodbírói és más vezető funkcióit a város érdekeinek hatásos védelmezőivé váltak, és nemes létükre városi polgárként kerültek hivatalukba. A tanácsosok jó része is közülük került ki. Nagykőrösön az 1815-ös statútum már szabályként rögzítette, hogy a szenátorok legalább fele nemes legyen. A hivatalt elért nemesek arányára világít rá Nagykőrös mellett Kecskemét példája, ahol szinte teljesen a kezükbe került a főbírói tiszt, de a belső és külső tanácsban is szép számmal (mintegy háromnegyed részben) lehetett őket találni. (Például az 1837-ben leköszönt kecskeméti 14 tagú tanács 10 tagja volt nemes, köztük egy vármegyei ügyész, két táblabíró, két vármegyei esküdt és öt hites ügyvéd.) 11 A többi mezővárosban a nemesség nem tudott ilyen pozíciókat elérni. A református ideológia, a puritán életmód kitűnően megfelelt a mezővárosi önkormányzat demokratizmusának. A tisztán kálvinista városokban (Nagykőrös, Pataj, Solt, Dunavecse) teljesen egybeforrt a városi elöljáróság és az egyházi konzisztórium, de a részben református oppidumokban (Kecskemét* Abony, Cegléd stb.) is meghatározó szerepe volt a protestáns egyházi szervezeteknek. A városi lét kulturális rangját adó közép- vagy felsőfokú iskoláról csak néhány mezővárosban beszélhetünk. A reformkorban Kecskeméten református gimnázium és jogakadémia, valamint katolikus gimnázium, Nagykőrösön református gimnázium és tanítóképző, Cegléden református algimnázium, Kalocsán és Vácon papnevelde, gimnázium működött. 12 Ezek közül azonban valóságosan a protestáns iskoláknak helyet adó mezővárosok kulturális fejlődése számított belső indíttatásúnak, a két katolikus főpapi székhely nem polgári erőfeszítésből vált kulturális központtá, hanem mint érseki, püspöki székhely. Nagykőrös megváltakozása Nagy-Kőrös város lakossága, a meddig csak vissza lehet menni a nyomokon, föld és egyéb ingatlan birtokait mindig oly szabad, és pedig sem területre, sem személyre, sem a birtokrészek összefüggésére nézve nem korlátozott joggal adta-vette, mint régen, vagy ma akármelyik régi szabadkerületi, vagy szabad királyi város" - írta Galgóczy Károly 1896-ban. 13 A török hódoltság alatt megszerzett mezővárosi önrendelkezését (szabad bíróválasztást, statútumalkotást, ingóságok szabad adásvételét, befogadás jogát) sikerrel meg tudta védeni a 18. és a 19. században is, így valóságos kiváltságos (privilegizált) oppidummá vált. A megye DÁNYI-DÁVID, RÁCZ, SZABÓ, FÉNYES, GALGÓCZY,

4 mezővárosai közül egyedüliként Nagykőrösön nem külső személy vagy szerv, hanem maga a tanács jelölt titkos voxolással" (1757-ig két, utána pedig) négy személyt főbírónak. 14 A 17. század végétől az 1800-as évek elejéig többször alkottak szabályrendeletet: 1692 és 1815 között nyolc alkalommal. 15 A korai rendeletek közül kiemelkedik az évi, ugyanis ebben a statútumban összegyűjtötték a korábbi rendelkezéseket és megújították azokat. A szabályozás magába foglalta a vasárnap és az ünnepek megtartását, a városi törvénykezés idejét és módját, a károkozás megtérítését és büntetését, az adásvétel, az öröklés és a letelepedés menetét, a káromkodók, veszekedők, verekedők megbüntetését, a tűzvédelem betartását, az utcák tisztaságának a megtartását, a cseléd-rendtartást, a kocsmatartást. Ezek közül kétségkívül a leglényegesebb pontoknak a kvázi polgári tulajdonviszonyokat reprezentáló ingatlan-adásvétel és a városba való letelepedés szabályozása számítottak. Jobbágytelkek csak eszmeileg léteztek, a lakók egy összegben fizették a telekhányad utáni cenzust a távol élő földesuraknak. 16 A 17. században a Kátay család volt a legtöbb jobbágytelekkel bíró földesúr Nagykőrösön. A família birtokai 1663-ban szálltak Keglevich Miklósra. Az 1790-ben készített felmérés szerint a városban lévő 384 jobbágytelek fele (192) volt a Keglevich család tulajdonában. 1/8-1/8 rész birtokosai a Forgách, a Sztáray és a Mokcsay családok voltak. A maradék 1/8 birtokhányadon még 15 család osztozott. A Rákóczi-szabadságharc bukása után is távol élő földesurak továbbra sem vették ténylegesen használatba a földjeiket, azok továbbra is a város használatában maradtak. Ugyanakkor az itteni Rákóczi- és Forgách-javak veszélybe kerültek, mivel őket az udvar jószágvesztésre ítélte. Konfiskálásuk esetén Nagykőrös eleshetett volna azok használatától. Azonban a mezőváros szerencséjére ez nem következett be, mert a Rákóczi-birtok a császárhoz hű rokon, Aspremont családhoz került. A Forgách-birtokrész megtartásához a város nyújtott anyagi segítséget a családnak. Az első komoly probléma 1758-ban keletkezett, amikor a legnagyobb birtokos, Keglevich Gábor Nagykőrösön birtokkihasítási pert kezdeményezett, mivel a környékbeli birtokainak központját óhajtotta kiépíteni. A mezőváros segítséget ekkor elsősorban a többi földesúri családtól kapott, akiknek nem állt érdekében a jobbágytelkek pontos kimérése, így érdekközösségbe kerültek a mezőváros lakosságával a legnagyobb földesúri családdal szemben. Bár 1760-ban Nagykőrös felmérése megtörtént, de a város továbbra is birtokolhatta a földesúri jószágokat, értük évente cenzust fizetve. Néhány év múlva azonban újabb nehézséget kellett Nagykőrösnek áthidalnia, ugyanis az 1767-ben elrendelt úrbérrendezés ismét lehetőséget adott a földesuraknak érdekeik érvényesítésére, vagyis birtokaik pontos megállapítására. A Sztáray család 1769-ben, a Keglevich família pedig 1773-ban indított jogarányosítási pert Kőrös ellen. A per során tisztázták az eszmei birtoklási viszonyokat, de a korabeli joggyakorlat lehetőséget adott a városnak a birtokper több évtizedes elhúzására. A 19. század első évei Kőrös számára újabb kritikus szakaszt jelentettek, amikor Pest vármegye elismerte a Keglevich család jogosultságát és 1804-ben elrendelte földbirtokuk kihasítását, majd 1807-ben megszüntette a mezőváros magisztrátusának házhely- és földosztó gyakorlatát. Mindezek dacára mégis a város került ki győztesen, mert jóllehet megállapították a földbirtokok eszmei nagyságát, de azok vitathatóságát a fellebbviteli fórumokon akceptálták ben kénytelen volt a megye felfüggeszteni a birtokkihasítást, meghagyva Nagykőröst eredeti, kiváltságos státusában. A jogarány osítási per sikertelensége arra késztette a földesurakat, hogy örökös megváltás útján hasznosítsák itteni javaikat. Először a Sztáray família adta el 52 jobbágytelkét a 14 SZABÓ, GALGÓCZY, NÓVÁK,

5 városnak 26 ezer forintért, majd 1818-ban a Forgách család 80 ezer forintért, hamarosan pedig az Aspremont család vált meg birtokától 90 ezer forintért. A legnagyobb földesúri família, a Keglevich 1820-ban adta el birtokát a városnak 225 ezer forintért. Ezzel a földesúri birtokok 6/8-ad része került a város kezére. Bár a helyben lakó birtokosok sokáig nem akartak megválni földesúri jussuktól, amelyek zálogként vagy házasság révén kerültek a kezükre, 1848-ig mégis megtörtént a legtöbb kisebb jószág megváltása. Az úrbériség megszűntekor mindössze a Papp, az Uz, a Téglás és egyéb" családoknak fizettek évi forint zálogdíjat. Mivel az örökváltsági ügyletek igen nagy anyagi terhet jelentettek, 1821-ben a tanács a használt földterület nagysága alapján 10 év alatt megfizetendő forint redemptionalis összeget vetett ki a lakosságra. Aprólékosan kiszámították, hogy a belső háztelkek, az akolkertek, szárazmalmok, szántók, rétek, veteményföldek után mekkora összeg esik egy főre. Egyébként a pénz nagy részét a váci káptalantól kölcsönözte a város. Az évi kimutatás szerint 1763-tól a földesúri megváltakozásra összesen forintot fizetett Nagykőrös. Kecskemét megváltakozása A város 1439-ben került földesúri hatalom alá, amikor Habsburg Albert felesége - Erzsébet királyné - elzálogosította Kecskemétet. 17 Területe a földesurak között felosztva sohasem volt (jobbágytelkek sem voltak), az adót eszmei birtokarány szerint fizették a lakosok a birtokos családoknak. A legnagyobb, 18/32 részt a Koháryak birtokolták. 4/32-4/32 részek a Pászthói és a Bosnyák-Mottesiczki famíliák, 3/32 rész a Károlyi nemzetség, 3/32 rész pedig a Rákóczi- Aspremont család, az Eszterházy nemzetség és a Sárkándy-Csáki család tulajdonában volt. 18 A török hódoltság után Kecskeméten is a volt földesurak igyekeztek jogaikat érvényesíteni. Bár a tényleges telkeket továbbra sem jelölték ki, és a földesúri adót továbbra is egy összegben fizette a mezőváros, a legnagyobb földesúri família, a Koháry család kierőszakolta joghatóságát (1693-ban a pallosjogot is megszerezve), úriszéket tartott helyben, ezzel hathatósan beavatkozva a mezőváros autonómiájába, megkaparintva a város feletti bíráskodás és irányítás jogát. 19 Kecskemét ugyan a szabad bíróválasztás jogát elvesztette a 18. század közepén, de a szabályrendelet-alkotás és a lakosok befogadásának jogát megtartotta. A föld szabad adásvételének a török korban kialakult gyakorlata az 1711 utáni időre is átöröklődött: nemcsak a házakat, hanem a kerteket, szállásokat is a tanács előtt a protocollumba bevezetve, bevallván " szabadon adták-vették, viszont egyetlen helyi rendelet sem mehetett át a gyakorlatba a földesúr vagy a tisztje jóváhagyása nélkül. (Úriszéki ítéletek alapján megállapítható, hogy a földdel kapcsolatban hozott városi döntéseket az úriszék mindig helyben hagyta.) A földesúri birtokok megváltását már 1724-ben elkezdte a város és 1848-ig mintegy 50 alkalommal fizetett az egyes családoknak váltságdíjat. A teljes megváltakozás összesen pengőforintjába került a lakosságnak. A Mottesiczki nemzetségnek , a Károlyi nemzetségnek , az Aspremont családnak , a Fráter családnak 8762, a Harmos családnak 8532, a Csáky családnak 6380 pengőforintot, valamint még kisebb - egy-két ezer forintos - összegeket (együtt forintot) adtak. A legnagyobb földesúri családnak, a Koburg PÉTERNÉ, HORNYIK, KISFALUDY,

6 Koháryaknak 1834-ben pengőforintot 20 fizetett a város. A döntő lépés kétségkívül ez a Koháry-Koburg-féle 1834-es megváltakozás volt, ugyanis ezzel lényegében megszűnt a földesúri fennhatóság a mezőváros felett. Az úriszék szerepét a sedria kecskeméti bírósága vette át. Egyébként a város szisztematikusan vásárolta meg 1787-től 1855-ig a környező, sőt távolabbi - korábban általában bérletként már használt - pusztákat (Borbást, Szentkirályt, Alpárt, Bugacot, Pusztaszert, Ágasegyházát, Monostort, Gyalut, Ürbőt, Páhit) a földesúri családoktól, összesen pengőforintért. A megszerzett pusztákat a lakosainak haszonbérbe adta. Kecskemét több esetben vett fel egyházaktól, családoktól vagy személyektől kölcsönt, hogy vásárlásait, illetve megváltási ügyleteit fedezni tudja. A közeli Solti járásban néhány településen az úrbéres lakosság egy része vagy egésze örökváltsági szerződésekkel szintén lerázta magáról a feudális kötöttségeket már az 1848 előtt. Ordason 1840-ben és 1841-ben örökbeváltásiszerződés" szerint a falu megvette Rudnyánszky Zsigmond örökrészét, azaz a földek 6/11 részét. 21 Ezáltal az úrbéres földek 55 százaléka a jobbágyok kezére került. Szentes és Szarvas mintájára Kiskőrösön 1842-ben 24 egész telkes jobbágy (a telkek 23 százaléka) és 356 zsellér 50 ezer forint értékben megváltakozott 22 Apostagon január 5-én Szeles Lajos a telkek 23 százalékának, azaz 11 és fél teleknek a birtokosa kötött örökváltsági szerződést az örökös joggal szerzett jobbágyaival", fenntartva magának a jogot a királyi kisebb haszonvételek, a bolt és a közös legelő használatára. 23 A szerződés szerint egy telek után 460 pengőforint, összesen 5175 forint járt, melyet négy egyenlő részletbe négy év alatt kellett kifizetni. Egy sikertelen Pest megyei megváltakozási kísérlet (Cegléd) 24 Cegléd mezőváros a kiárendálásáért való küzdelmét már a 18. században megkezdte. A legnagyobb reményeket a Klarissza Rend működésének megszüntetése és a Ceglédi Uradalomnak az évi Vallásalaphoz való csatolása hozta, ugyanis II. József rendelete értelmében a cameralis, coronalis " és fundualis " birtokokon egyaránt a robotváltságot meg lehetett kötni. Miután ez a törekvésük nem járt eredménnyel, 1790-ben az országgyűléshez fordultak azzal szándékkal, hogy vagy árendabéli tűrhető contractusra " léphessenek, vagy azon árendának Capitalissát letévén és Szabad Városi Just nyervén, akar ezen Nemes Pest vármegyének kebelében " megmaradjanak, akár jászsági vagy kiskunsági kerülethez kapcsoltassanak. A sikertelen próbálkozások után 1819-ben merült fel újra a kiárendálás kérdése, amikor a Helytartótanács elrendelte az alapítványi birtokok licitáció útján történő bérbeadását. Azonban hamarosan kiderült, hogy a kiárendálásból a községek és mezővárosok ki vannak tiltva. Az árendálás ügye bizonyos lépéssel 1836-ban jutott előbbre, amikor a szőlődézsmát megváltották pénzzel, valamint a gabonadézsma szemül való megadásáról" 25 is megállapodtak az uradalommal ben pedig a robotváltság-szerződést kötötték meg, évente meghatározott pénzt fizetve az egész összeg 57%-át PMLNKO, IV Ordas úrbéri pere, HORVÁTH - SZABÓ, PMLNKO, IV Apostag úrbéri pere, SZABÓ, Ez azt jelentette, hogy minden évben egy meghatározott mennyiséget adnak dézsmaként, tehát a termés növelésének ez nem lesz gátja.

7 Cegléd 1846-ban határozta el, hogy úrbéri tartozásait már ne csak időleges szerződésekkel váltsa meg, hanem örökváltsággal biztosítsa szabad státusát, váltó- ( ezüst-) forintot számítva erre. A cél megvalósítása érdekében felfogadott ágens szeptemberben meg is kezdte működését. Az ügy a legelőelkülönözés befej ezetlensége miatt megakadt, és hamarosan, 1848 tavaszának eseményei miatt időszerűtlenné is vált. Felhasznált forrás PMLNKO IV V Pest Megyei Levéltár Nagykőrösi Osztálya Pest-Pilis Vármegye cs. kir. Úrbéri Törvényszék és a Pest-Solt Vármegye cs. kir. Úrbéri Törvényszék egyesített iratai, (1715-) (-1943) Nagykőrös Város Zárt Levéltára, (-1918) Felhasznált irodalom CSIZMADIA- KOVÁCS - ASZTALOS, DÁNYI-DÁVID, FÉNYES, GALGÓCZY, HORNYIK, HORVÁTH - SZABÓ, IVÁNYOSI-SZABÓ, KISFALUDY, MAJLÁTH, MAKKAI, NAGY, NOVAK, PÉTERNÉ, PETRÓCZI, RÁCZ, SZABÓ, Csizmadia Andor - Kovács Kálmán - Asztalos László: Magyar állam és jogtörténet. Bp., Dányi Dezső - Dávid Zoltán: Az első magyarországi népszámlálás ( ). Bp., Fényes Elek: Magyarországnak s a hozzákapcsolt tartományoknak mostani állapotja statisztikai és geográfiai tekintetben. Pest, Galgóczy Károly: Nagy-Kőrös város monographiája. Bp., Hornyik János: Kecskemét város története, oklevéltárral. 3. köt. Kecskemét, Pest-Solt megye évi település-statisztikai leírása. Szerk. Horváth M. Ferenc - Szabó Attila. Bp., Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét a kései feudalizmus korában, (Kecskemét története 1849-ig). Kecskemét, Kisfaludy Katalin: Kecskemét önkormányzata (Közigazgatás és bíráskodás) Kecskemét, Majláth Jolán: Egy alföldi cívisváros kialakulása. Nagykőrös gazdaság- és társadalomtörténete а XVIII. század elejéig. Bp., Makkai László: Pest megye története. Bp., Nagy Lajos: Budapest története, In: Budapest története a török kiűzésétől a márciusi forradalomig. Szerk. Kosáry Domokos. Bp., Nóvák László: Nagykőrös története és néprajza а XIX. század közepéig. Nagykőrös, Péterné Fehér Mária: Kecskemét vagyoni helyzetének felmérése 1855-ben. Kecskemét, Petróczi Sándor: Pest megye újjátelepülése, Bp., Rácz István: Városlakó nemesek az Alföldön között. Bp., Szabó Attila: A ceglédi Vallásalapítványi Uradalom gazdálkodása, Cegléd, 1985.

8 SZABÓ, SZABÓ, SZAKALY, Szabó Attila: Helytörténeti részletek a kecskeméti Ferences rendház háztör ténetéből ( ). Kecskemét, Szabó Attila: A mezővárosi autonómia lehetőségei és korlátai Pest-Pilis-Solt vármegyében között. Kecskemét, Szakály Ferenc: Magyar adóztatás a török hódoltságban. Az alföldi városok és a magyar feudális hatalom. Nagykőrös, augusztus 18-án készített jegyzékrészlet Nagykőrös örökváltsági és egyéb (PMLNKO, V. 210fb. R/3, Nr.) kiadásairól