Dobrosi, A. Molnár, G. Parádi, F. Forgalmi, technológiai tervek vizsgálata szimuláció segítségével, különös tekintettel az infrastruktúra kapacitásra

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Dobrosi, A. Molnár, G. Parádi, F. Forgalmi, technológiai tervek vizsgálata szimuláció segítségével, különös tekintettel az infrastruktúra kapacitásra"

Átírás

1 Dobrosi, A. Molnár, G. Parádi, F. Forgalmi, technológiai tervek vizsgálata szimuláció segítségével, különös tekintettel az infrastruktúra kapacitásra A magyar vasút az elmúlt évtizedben mind az árúszállításban, mind pedig a személyszállításban jelentős térvesztést volt kénytelen elkönyvelni. Ennek oka részben a rendszerváltást követő szállítási igények átstrukturálódásában, a közúti szállítás jelentős térnyerésében, de nem utólsó sorban az elmúlt ötven év hibás vasútpolitikája következtében előálló műszaki leromlásban keresendő. Ugyanakkor az európai közlekedéspolitikai célok között első helyen szerepel a vasúti közlekedés részarányának növelése, amihez az EU országaiban jelentős pénzeszközöket is szánnak. Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk közeledtével Magyarországon is elkerülhetetlenné válik a vasút megfelelő műszaki színvonalának helyreállítása, fejlesztése. Az ehhez szükséges beruházási pénzeszközök, (EU és költségvetési támogatásból) részben már rendelkezésre állnak, és remélhetőleg a jövőben is rendelkezésre fognak állni. Fontos feladat azonban annak eldöntése, hogy a rendelkezésre álló pénzforrásokból milyen mértékű infrastruktúra kapacitást állítunk helyre, úgy hogy az a mai, de méginkább a prognosztizált forgalmi igényeket kielégítse, ugyanakkor azonban felesleges kapacitásokat ne hozzunk létre. Eldöntendő kérdés az is, hogy a megfelelő kapacitást extenzív módon (pl. a rendelkezésre álló vágányok számának növelésével), avagy korszerű, európai színvonalú irányítórendszerek (biztosítóberendezés, vonatbefolyásolás, vonatszámjelentés, vonatszám szerinti vágányútállítás, központosított forgalomirányító rendszerek, CIR-ELKE stb.) bevezetésével érjük-e el. Minezen kérdéseknek már a tervezési fázisban történő megválaszolásához kitűnő segédeszköze lehet egy megfelelő módon előkészített és megvalósított szimulációs rendszer, amellyel a folyamatok már a tervezési fázisban modellezhetők, vizsgálhatók, és az eredmények alapján az optimális döntések meghozhatók. Vonalszakaszok kapacitásának, teljesítőképességének vizsgálatához Európában számtalan szimulációs eszközt fejlesztettek már ki, és alkalmaznak is. Ezek közös jellemzője, hogy leképezik ugyan a vizsgált hálózatrész, vonalszakasz topológiáját, a vonatok térbeli és időbeli elkülönitéséből adódó korlátokat, nem számolnak azonban a biztosítóberendezés, és az irányító renszer adta korlátozásokkal, illetve kapacitásnövelő tényezőkkel, továbbá nem kalkulálnak az irányító személyzet tevékenységével sem, azaz makroszintű szimulációt valósítanak meg.

2 A vizsgálatok minél valósághűbb elvégzése, az eredmények pontosítása érdekében szükség van mikroszintű szimulációs vizsgálatokra is, amelyekbe be van építve mind a műszaki berendezések teljeskörű funkcionalitása, mind pedig az ember (irányító személyzet) tevékenysége is. Jelen cikk egy ilyen, néhány európai vasút számára kidolgozott mikroszintű szimulációs rendszer funkcionalitásáról, felépítéséről számol be. 1. A szimuláció főbb összetevői A szimulációs rendszer a következő főbb összetevőkkel rendelkezik: a szimulálni kívánt hálózatrész topologiájának leírását támogató topográfia editor a biztosítóberendezés funkcionális szimulációja vonat- és tolatómenetek a forgalomlebonyolítást akadályozó zavarok szimulációja a vonatszámjelentés megvalósítása a vonatszám szerinti vágányútállítás az aktuális menetrend leképezése a szimuláció eredményeinek értékelését támogató eszközök (tool-ok). 2. A szimulációs rendszer funkciói A szimulációs rendszer a vizsgálatok elvégzéséhez létrehozza a szimulálandó hálózatrész topográfiájának modelljét (vágányhálózat, váltók, jelzők, sorompók, térközök, lassú jelek, emelkedési és ívviszonyok, stb.). Leképezi magát a biztosítóberendezési funkciókat, valamint a biztosítóberendezés által vezérelt kültéri objektumok működését. A biztosítóberendezési funkciók részben fixek, amelyek a szimulátorban vannak beprogramozva, részben alternatív funkciók, amelyek működését a tervezési fázisban meghatározásra kerülő tervezési esetek befolyásolják. Ezen tervezési esetek beállítása szintén a modell létrehozása során történik. Az emberi tényezőket is figyelembe vevő szimuláció megvalósítása érdekében a szimulációs rendszer rendelkezik a biztosítóberendezés működtetéséhez egy kezelő és visszajelentő felülettel, amelyen keresztül kiadhatók a szimulált biztosítóberendezés számára a parancsok (váltóállítás, jelzőállítás, vágányútállítás, stb.), illetve ahonnan leolvashatók a biztosítóberendezés által generált állapotinformációk. Az ily módon modellezett topológián lehetőség van vonatok és tolatómenetek létrehozására és a biztósítóberendezés pillanatnyi állapota szerinti közlekedtetésére. A vonatok, illetve a tolatómenetek közlekedhetnek akár menetrend szerint, akár a kezelő által manuális módon vezérelve.

3 Mind a biztosítóberendezés működése (annak időfüggő funkciói), mind pedig a vonatok és tolatómenetek közlekedése valós időben történik. A vonatok és tolatómenetek gyorsítása lassítása a menetdinamikai szabályok szerint valósul meg. A normál, zavarmentes forgalomlebonyolítás mellett lehetőség van különböző zavarok (műszaki és forgalmi) aktivizálására is, amivel vizsgálhatók a zavarok kihatásai. 2.1 Topográfia-editor A szimulációs rendszer rendelkezik egy magasszintű, menüvezérelt topográfiaszerkesztővel (editorral). A topográfia editor segítségével építhető fel a szimulátor számára a vágányhálózat, helyezhetők el a vágányhálózaton az objektumok (váltók, jelzők stb.), rendelhetők össze az egyes objektumok és a vágányhálózat, továbbá határozhatók meg a tervezési esetek Az első fázisában a topográfia grafikus felülete szerkesztendő (rajzolandó meg a monitorfelületen). A grafikus felület bevitelét előre elkészített grafikus menük támogatják. A kiválasztott grafikus elemet (pl. egy váltó) a menüből drag-and-drop technikával helyezhetjük el a szerkesztési felületen, majd méretében változtathatjuk (pl. váltó szárcsíkhosszabbítások). A szomszédos grafikus elemek találkozásuk helyén automatikusan összezáródnak. (1. ábra) 1. ábra Topográfia szerkesztő A grafikus felület elkészültét követően lehetséges az objektumok (szakaszok, váltók, jelzők stb.) definiálása. Ehhez ki kell választani egy grafikus elemet, és az

4 összerendelő funkciót hívni. Az objektum típusától függően lenyíló ablakban adhatók meg az objektum jellemzői (l. 2. ábra), úgymint főtípusa, altípusai térbeli elhelyezkedése (szelvényadatai) működési jellemzői az objektum lehetséges tervezési esetei, stb. 2. ábra Egy jelző objektum paraméterbeállító ablaka A szerkesztő program bezárás előtt elvégzi a bevitt adatok hihetőségi vizsgálatát, negatív eredmény esetén az ablakot nem engedi bezárni, és a hiba jellegére jellemző üzenetet küld. Pozitív eredmény esetén az ablakot bezárja és az objektumot a topológia modell számára létrehozza. Az objektumok adatai az objektumablak újbóli kinyitásával utólag módosíthatók, újra definiálhatók. A már elkészített grafikus felület részben vagy egészben másolható, illetve eltolható (áthelyezhető) anélkül, hogy az összerendelési adatok megváltoznának. A grafikus szerkesztés és a paraméterek beállítását követően mégegyszer végrehajtható egy hihetőségi vizsgálat, ami az előbbi vizsgálaton túlmenően már az egyes objektumok kapcsolatának hihetőségét is vizsgálja. Az újabb hihetőségi vizsgálat pozitív eredményét követően szerkeszthetők a hálózat lehetséges és kívánt vágányútjai. Első lépésben a szerkesztő program a topológiai modell alapján megkeresi és egy adatállományban eltárolja a hálózat definiált vágányúti start és célpontjai között lehetséges vágányutakat (vonat- és

5 tolatóvágányutak, alap- és kerülővágányutak, elemi és összetett [több elemi vágányútból álló, de egyetlen start-cél kezeléssel beállítandó] vágányutak). (A kereső algoritmus teljesítőképességének bemutatásaként megemlítjük, hogy az összetett vágányutakat befolyásoló jelző attributumok [vonat- /tolatóvágányútban átnyomható igen/nem] hibás tervezési adatai következtében egy adott hálózaton több mint egymilló lehetséges vágányutat találtunk. Ilyen mennyiségü vágányúti lehetőség tervezése természetesen értelmetlen. A tervezési hiba feltárását követően a tervező módosította szóbanforgó attributumot, aminak eredményeként a vágányutak száma értelmezhető mennyiségűre csökkent. A fenti eset példázza a bemutatott szimulációs rendszer tervezési segédeszközként való alkalmazhatóságát is.) A vágányút keresést követően lehetőség van a talált vágányutak további szerkesztésére. Ezen belül lehetséges a talált vágányút megtartása (aktív), elvetése (inaktív), illetve jellemzőinek szerkesztése (prioritás, mmegcsúszási jellemzők, vágányúti sebesség, sebességlépcsőzés, stb.) (l. 3. ábra). 3. ábra Vágányútparaméterek beállító ablaka 3.2 A biztosítóberendezés funkcióinak szimulációja A biztosítóberendezés funkcióinak (beleértve a kezelő és visszajelentő felületet is) szimulációja teljeskörű, azaz a szimulált berendezés mind logikailag mind pedig időben ugyanúgy viselkedik mint az igazi berendezés (ide nem értve természetesen a biztonsági viselkedést, illetve az azzal összefüggő funkciókat, amelyek a feladat megoldásához értelemszerűen nem szükségesek). A szimuláció megvalósítja a biztosítóberendezés összes vezérlő (pl. váltóállítás, vágányútállítás, részvágányúti

6 oldás, oldalvédelem), kizáró (pl. vágányúti kizárások), és megengedő (pl. párhuzamos vágányutak, kettős terelésű oldalvédelmi váltó esetén)funkcióját. A váltófutási idők, illetve a váltóállító lánc időzítése körzetenként paraméterezhető. Az időfüggő funkciók (pl. váltó átállása) valós időben hajtódnak végre. Ezen túlmenően lehetőség van kétszeres, ötszörös és korlátozott mértékben tízszeres időgyorsításra is. A kezelő és visszajelentő felület elektronikus. A visszajelentés maximum nyolc monitoron, párhuzamosan két (opcionálisan három, négy) munkahelyen történhet. A visszajelentő felület lehet egyszintű, de lehetőség van kétszintű (lupekép, áttekintő kép) ábrázolásra is. A kezelés egér segítségével, az egyes objektumokhoz rendelt, legördülő menükön keresztül történik mind a lupe, mind pedig korlátozottan az áttekintő képen keresztük. A különleges kezelések (pl. veszélyes számlált kezelések) a kívánt szabályok betartásával hajthatók végre (megerősítés, maximum/minimum időablak, stb.) (l. 4. ábra). 4. ábra A szimulátor kezelő és visszajelentő felülete 3.3 Vonatok, tolatómenetek mozgásszimulációja A szimuláciús rendszerben létrehozhatók vonatok, illetve tolató menetek, amelyek a biztosítóberendezés állapotának (váltók állása, jelzők jelzési képe), valamint a vonatra és a pályára előírt sebességnek megfelelően valós időben (vagy időgyorsítás mellett) közlekedtethetők. A vonatok, tolatómenetek a jelzők állásának megfelelően automatikusan indulnak, gyorsítanak, kifuttatnak, fékeznek és megállnak, de lehetőség van manuális, kezelői parancsra történő manőverekre is.

7 A vonatok gyorsítása a mentdinamika (vontató jármű vonóerő-sebesség diagramja, vonattömeg, menet/pályaellenállás) figyelembe vételével történik. A fékezésnél vonattípusonként kétféle féklassulás figyelembe vételére van lehetőség (üzemi és vészfék). A szimulációs rendszer háromféle vonatfajtát különböztet meg: vonat (normál) ingavonat tolatómenet A normál és az inga vonatfajtán belül többféle vonattipus megkülönböztetétésre van lehetőség (Pl.: EC, IC, gyors teher, ROLA, stb). A egyes vonattípusok számára azon túlmenően, hogy különböző üzemi, illetve default paraméterekkel (max. sebesség, féklassulás, tömeg, stb.) rendelkeznek, különleges üzemi viselkedést is lehet definiálni (pl. ROLA vonat kitérőbeli max. sebessége). Vonattipustól függően vezérelhető pl. az állomások egyes vágányain való megállás vagy áthaladás (ha a menetrend másként nem írja elő). A vonatokhoz menetrend rendelhető. Ez esetben a vonatok generálását, indulását állomási áthaladását/megállását, illetve megszűnését a menetrend vezérli. Menetrend nélküli vonatok esetén vonattípustól függő default viselkedés a mérvadó. 3.4 Menetrendi üzem A szimulációs rendszer rendelkezik egy menetrendi modullal is. E modulhoz tartozik egyrészről egy menetrendi editor, másrészről egy végrehajtó modul. A menetrendi editor segítségével a szimulációs rendszer menetrendi adatbázisa tölthető fel a szükséges adatokkal. A menetrendi editor segítségével a következő menetrendi adatok vihetők be a rendszerbe, illetve (akár on-line, a szimuláció során is) módosíthatók (l. 5. ábra): vonatfajta vonattípus vontatójármű típusa maximális sebesség tömeg járművek száma vonathossz érkezési idő indulási idő minimális állomási tartózkodási idő késés (menetrendi zavarok generálásához)

8 A mentrendi editor a manuális beíráson túlmenően lehetőséget nyújt mentrendi adatok másolására, többszörözésére, eltolására, szűrésére és sorrendezésére is. Az egyes mezők kitöltését a rendszer által felajánlott, választható adatok felkínálása könnyíti meg. 3.5 Zavarszimuláció 5. ábra Menenetrendi adatok A forgalmi, technológiai vizsgálatokhoz hozzá kell, hogy tartozzon a műszaki és forgalmi zavarok, vágányzárak hatásának vizsgálata. E tekintetben a szimulációs rendszer a következő lehetőségeket ajánlja fel: Műszaki zavarok Minden egyes objektumhoz hozzárendelhető műszaki zavaroknak egy egész sora, amelyek a biztosítóberendezés normálistól eltérő működését eredményezik, és ezáltal akadályozzák a menetrend, illetve a technológiai terv szerinti forgalomlebonyolítást. Ezen műszaki zavarok beállításával vizsgálhatók a zavarok hatásai, illetve stratégiák dolgozhatók ki a zavarok hatásának minimalizálására (példaként l. 6.ábra).

9 6. ábra Váltózavarok létrehozása Forgalmi zavarok Forgalmi zavarokat a szimulációs rendszer kiegészítő késések beépítésével hozza létre. A késés megadása történhet konkrét értékkel, vagy véletlenszerűen képzett értékkel. E célra kétféle lehetőség áll rendelkezésre: késés definiálása egy adott vonat számára egy adott állomáson; ez esetben a vonat számára az adott állomáson előírt minimális tartózkodási idő hosszabodik meg a menetrendi adatállományban megadott értékkel (l. 5. ábra). késés definiálása egy adott állomás adott vágányára; ez esetben az adott vágányon közlekedő összes vonat előírt minimális tartózkodási ideje hosszabodik meg a a megadott értékkel (l. 7. ábra). 7. ábra Késés definiálása egy adott vágányon

10 Vágányzárak Lehetőség van vágányzárak definiálására is. Amellett, hogy egy megvalósított biztosítóberendezési funkció figyelmeztet a vágányzár irányába való vágányút beállítási tilalmára, a vonatgenerálások átirányításával lehetőség van a vágányzári korlátozások figyelembe vételére. Vágányzárak definiálása mellett vizsgálható azok hatása, illetve a forgalomátszervezési variánsok értékelhetők. Vontatójármű zavarok Vontatójármű zavarok a következők lehetnek: teljesítmény csökkenés fekve maradás fékhatás csökkenés (megcsúszás megállj állású jelzőnél) 3.6 Vonatszámkövetés A szimulációs rendszer megvalósítja a vonatszám követést, azaz a kezelői felületen megjelennek a vonatszámok a megfelelő vágányszakaszokhoz rendelt vonatszám optikákban. E funkció beépítésével vizsgálható, hogy milyen hatást gyakorol a forgalomlebonyolítás szervezettségére, ha a kezelő személyzet pontos információkkal rendelkezik a vonatok pillanatnyi helyzetéről. 3.7 Vonatszám általi vágányútvezérlés A korszerű forgalomirányítás egyik eszköze az automatikus vágányútállítás vonat szám által vezérelve. Ez az automatizmus amellett, hogy különösen döntően átmenő forgalmú állomásokon tehermentesíti a kezelő személyzetet, garantálja azt is, hogy a forgalomlebonyolításhoz szükséges vágányutakat az automatika kellő időben (nem előbb és nem később) kisérli meg beállítani, igazodva az optimális forgalomlebonyolításhoz. A szimulátorbeli megvalósításással vizsgálható a e funkció kapacitásra, illetve a menetrendszerűségre gyakorolt hatása. 4. Kiértékelő eszközök Egy szimulációs folyamat értékelése akkor lehet teljes, ha a szimuláció folyamán szerzett tapasztalatokon, megállapításokon túlmenően, a szimuláció végén olyan összesített adatok is rendelkezésre állnak, amelyek analizálásával a vizsgált folyamat megitélhető, illetve a variánsok összehasonlíthatók. E célból a szimulációs rendszer a következő adatokat szolgáltatja: út-idő diagram objektum állapot-idő diagram késési időadatok

11 infrastruktúra kihasználtsági adatok Az út-idő diagram az egyes vonatok haladását ábrázolja az idő függvényében (l. 8. ábra). Egyúttal az út-idő diagramban ábrázolódnak az egyes vonatok által érintett jelzők időbeli állapotai is. Ezen eszköz segítségével megállapíthatók a forgalmi ütközések, az esetleges túl korai, vagy túl késői vágányútállítások. Az út-idő diagram azon túlmenően, hogy már a szimuláció folyamán online kijeleződik, utólag is visszaolvasható és analizálható egy már lefuttatott szimulációról (offline). 8. ábra Út-idő diagram Az objektum állapot-idő diagram az egyes, a szimulációban résztvevő objektumok állapotát (váltóállás, lezárás, szakaszfoglaltság, jelző jelzési képe stb.) ábrázolja az idő függvényében (l. 9.ábra). Analizálásával megállapítható, hogy az egyes vonatok közlekedéséhez szükséges vágányutak beállításának mik voltak az akadályai, illetve, hogy mely időszakokban állnak rendelkezésre (nincsenek igénybe véve) az objektumok. Az objektum állapot-idő diagram szintén kijelezhető a szimuláció folyamán (online), de utólag is visszaolvasható egy már lefuttatott szimulációról (offline). Tekintettel a nagyszámú objektumra, lehetőség van különböző szűrők szerinti ábrázolásra is (váltók, jelzők, vágányutak, kiválasztott objektumok stb.).

12 9. ábra Objektum-idő diagram A szimuláció során az egyes vonatok kiegészítő késési időadatai egy adatállományban regisztrálódnak. A szimuláció végeztével ezen adatok alapján különböző összesítések képezhetők, amelyek alapján megitélhető a vizsgált folyamat. A szimuláció során objektumonként, a teljes vizsgált időszakra vonatkoztatva, illetve részidőszakonként (pl. óránként) kihasználtsági adatok (foglaltság, vágányúti igénybevétel, váltóállásállás, jelzési kép stb.) képződnek és tárolódnak egy adatállományban. Ezen adatok utólagos analízise alapján megitélhető, hogy a vizsgált hálózatban hol vannak a szűk kapacitások, illetve, hogy mely kapacitások feleslegesek, vagy indifferensek a forgalomlebonyolítás szempontjából. 5. Összefoglalás A röviden bemutatott szimulációs rendszer hatékony eszköze a forgalomirányítás tervezésének, a különböző forgalmi, technológiai tervvariánsok összehasonlításának, valamint a meglévő, illetve a szükséges kapacitások megitélésének. Alkalmazásával már a tervezési fázisban, vagy akár egy vonalszakasz, vasútállomás átépítése során az egyes építési fázisokban vizsgálhatók a forgalomlebonyolítás körülményei, akadályozó tényezői. Az alkalmazás során szerzett tapasztalatok, valamint a felhasználói igények alapján a rendszer folyamatosan továbbfejlődik, részben a felhasználói komfort növelésének, részben pedig a szimulációból kinyerhető adatok bővítésének irányában.

13 A rendszerrel szerzett nemzetközi tapasztalatok jók, ez is az oka annak, hogy a bemutatott szimulációs rendszert egyre több vasúttársaság alkalmazza már több éve, illetve kívánja alkalmazni a vasútüzem különböző területein is (kiképzés, biztosítóberendezések tervezése, forgalmi tervezés, vizsgálatok).

14 Prüfung der technologische Pläne mit Hilfe von Simulation, besonders auf die Infrastrukturkapazität geachtet Bei der Planung einer Eisenbahnstrecke oder eines Eisenbahnknotenpunktes ist eine der wichtigsten Aufagbe, die nötige Infrastrukturkapazität festzustellen. Diese Beilage beschäftigt sich mit einer Mikrosimulationsmethode, in dem die die Kapazität beeinflussende Parameter und Funktionen, besonders auf den Stellwerksund Leittechnik geachtet, ganz ausführlich nachgebildet sind. Durch die Prüfung dieser Simulationstechnik kann festgestellt werden, ob die geplante Kapazität für die Ansprüche der Betrieb zu leisten genügend ist, bzw. wo sind die Kapazitätsengpunkte oder Kapazitätüberschuss. Investigations of Railway Technological Plans with Simulation, Focused on the Capacity of Infrastructure At the planning of a railway line or junction the most important task is to determinate the necessary capacity of the infrastructure. This article describes a microsimulation method in which all of the parameters and functions are realised which influence the capacity, with special attention on the interlocking and controlling systems. By the examinations of this simulation technology we can compare the planned capacity with the requirements of the railway s technology, and the insufficient and extra capacities can be found.

15 Szerzők: Dobrosi Attila 1974-ben született Mezőkövesden ben szerzett közlekedésmérnöki oklevelet a BME Közlekedésmérnöi karán tól a Közlekedésautomatikai Tanszék irányítása alatt doktoranduszi képzésben vesz részt óta atran-sys Rendszertechnikai Kft.-nél rendszerfejlesztő mérnök. Molnár Géza 1974-ben született Szolnokon ben szerzett közlekedésmérnöki oklevelet a BME Közlekedésmérnöi karán tól a Közlekedésautomatikai Tanszék irányítása alatt doktoranduszi képzésben vesz részt óta atran-sys Rendszertechnikai Kft.-nél rendszerfejlesztő mérnök. dr. Parádi Ferenc 1949-ben született Nagytályán ben szerzett közlekedésmérnöki oklevelet a BME Közlekedésmérnöi karán óta a Közlekedésautomatikai Tanszék oktatója, jelenleg egyetemi docensi beosztásban. Doktori oklevelet szerzett 1978-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd 1991-ben a Drezdai Közlekedési Egyetemen óta atran-sys Rendszertechnikai Kft. tulajdonosa és ügyvezetője.

Az OpenTrack vasúti szimuláció Bemutató előadás Vasúti irányító és kommunikációs rendszerek II. 2015/2016 II. félév

Az OpenTrack vasúti szimuláció Bemutató előadás Vasúti irányító és kommunikációs rendszerek II. 2015/2016 II. félév Az OpenTrack vasúti szimuláció Bemutató előadás Vasúti irányító és kommunikációs rendszerek II. 2015/2016 II. félév Lövétei István Ferenc PhD hallgató Közlekedés~ és Járműirányítási Tanszék ST. épület

Részletesebben

Az OpenTrack vasúti szimuláció Bemutató előadás, alapfogalmak Vasúti irányító és kommunikációs rendszerek II. 2014/2015 II. félév

Az OpenTrack vasúti szimuláció Bemutató előadás, alapfogalmak Vasúti irányító és kommunikációs rendszerek II. 2014/2015 II. félév Az OpenTrack vasúti szimuláció Bemutató előadás, alapfogalmak Vasúti irányító és kommunikációs rendszerek II. 2014/2015 II. félév Lövétei István Ferenc PhD hallgató Közlekedés~ és Járműirányítási Tanszék

Részletesebben

A vasúti pálya felújítása, karbantartása a forgalmi szakszolgálat szemszögéből

A vasúti pálya felújítása, karbantartása a forgalmi szakszolgálat szemszögéből Üzemeltetési vezérigazgató-helyettesi szervezet Forgalmi főosztály Kiss Gábor főosztályvezető 2017. Szeptember 20. A vasúti pálya felújítása, karbantartása a forgalmi szakszolgálat szemszögéből 1 1. Menetrendszerűség

Részletesebben

Közlekedésmérnöki Kar Közlekedésautomatikai Tanszék. Diplomaterv

Közlekedésmérnöki Kar Közlekedésautomatikai Tanszék. Diplomaterv Közlekedésmérnöki Kar Közlekedésautomatikai Tanszék Diplomaterv Budapest, 2002 Vasútállomások kapacitásának vizsgálata valós idejű mikroszimuláció segítségével 2 Tartalomjegyzék 1. BEVEZETŐ... 3 2. A SZIMULÁTOR...

Részletesebben

1./ A vizsgálat eszköze, módszere, értékelése

1./ A vizsgálat eszköze, módszere, értékelése Parádi, F. Jóvér, B. Vasúti hálózatok kapacitásvizsgálata mikroszimulációval Budapest Kőbánya Kispest Cegléd vasútvonal vizsgálatának példáján bemutatva Jelen folyóirat már több alkalommal foglalkozott

Részletesebben

Vasúti jelző- és biztosítóberendezések. Bocz Péter, egyetemi adjunktus

Vasúti jelző- és biztosítóberendezések. Bocz Péter, egyetemi adjunktus Vasúti jelző- és biztosítóberendezések Bocz Péter, egyetemi adjunktus Érintett témák Általános bevezetés Alapfogalmak Jelzők és jelzéseik Vonali biztosítóberendezések Állomási biztosítóberendezések Vonatbefolyásolás

Részletesebben

Szimulátor alkalmazása az Osztrák Szövetségi Vasutakon (ÖBB) tervezési feladatok támogatására

Szimulátor alkalmazása az Osztrák Szövetségi Vasutakon (ÖBB) tervezési feladatok támogatására Szimulátor alkalmazása az Osztrák Szövetségi Vasutakon (ÖBB) tervezési feladatok támogatására Ing. Johann Berger 1, dr. Hrivnák István, dr. Parádi Ferenc, Szilva Péter Ernő 2 A cikk az Osztrák Szövetségi

Részletesebben

Autonóm - és hagyományos közúti járművek alkotta közlekedési rendszerek összehasonlító elemzése

Autonóm - és hagyományos közúti járművek alkotta közlekedési rendszerek összehasonlító elemzése Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Közlekedés- és Járműirányítási Tanszék Záróvizsga 2017.06.20. Autonóm - és hagyományos közúti járművek alkotta közlekedési

Részletesebben

Biztonsági rendszerek 1

Biztonsági rendszerek 1 Biztonsági rendszerek 1 Vasúti biztosítóberendezések Kezelı készülékek & Perifériák Villamosmérnök BSc szak Vasúti biztosítóberendezések alapvetı feladata Alapjeladó A vasúti forgalom irányításának gépesítése,

Részletesebben

IBAS Integrált üzemi kiképző rendszer

IBAS Integrált üzemi kiképző rendszer Dr.Hrivnák István Molnár Géza IBAS Integrált üzemi kiképző rendszer Egy új technológia vagy berendezés üzembe állításakor elengedhetetlen a kezelők és az üzemeltetők magasszintű kiképzése. Napjaink bonyolult

Részletesebben

Vonalgondozó Budapest KTI 2013. április 10.

Vonalgondozó Budapest KTI 2013. április 10. Név: Gyakorló teszt Születési hely: Gyakorló teszt Születési idő: 1900. január 1. Aláírás:... Vonalgondozó Budapest KTI 2013. április 10. A dolgozat beadásának ideje:... Helyes válaszok száma:... Eredmény:...

Részletesebben

KÖ FE/KÖ FI ellenő rző vá lászők

KÖ FE/KÖ FI ellenő rző vá lászők KÖ FE/KÖ FI ellenő rző vá lászők 1. Sorolja föl a forgalomirányítási módok 4 lehetséges szintjét! 1) Szomszédos állomások forgalmi szolgálattevőinek közvetlen információcseréje telefonon 2) Központi menetirányító

Részletesebben

Tervez2 Monor gyakorló leírása

Tervez2 Monor gyakorló leírása Tervez2 Monor gyakorló leírása A Monor gyakorló a 00-06-ig menetrendi időszakhoz készült. Indítsuk el a Launcher-t. F9 billentyű lenyomása után keressük ki a megjelenő ablakból a 100-Monor.t2 fájlt, kattintás

Részletesebben

ÜZEMELTETÉSI KIHÍVÁSOK KÜLÖNÖS

ÜZEMELTETÉSI KIHÍVÁSOK KÜLÖNÖS VESZPRÉMI LÁSZLÓ ÜZEMELTETÉSI VEZÉRIGAZGATÓ-HELYETTES MÁV ZRT. ÜZEMELTETÉSI KIHÍVÁSOK KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A VÁGÁNYZÁRAKRA A vasúti infrastruktúra üzemeltetési kihívásai a vágányzárak tükrében Értékesítési

Részletesebben

A LEAN FOLYAMATFEJLESZTŐ SZAKMÉRNÖK ÉS SPECIALISTA KÉPZÉS ILLESZKEDÉSE A BME KJK KÉPZÉSI RENDSZERÉBE

A LEAN FOLYAMATFEJLESZTŐ SZAKMÉRNÖK ÉS SPECIALISTA KÉPZÉS ILLESZKEDÉSE A BME KJK KÉPZÉSI RENDSZERÉBE A LEAN FOLYAMATFEJLESZTŐ SZAKMÉRNÖK ÉS SPECIALISTA KÉPZÉS ILLESZKEDÉSE A BME KJK KÉPZÉSI RENDSZERÉBE Dr. Bóna Krisztián egyetemi docens szakfelelős 10+3 GTK 10 ÉMK GPK 10+2 MŰEGYETEM 9+1 TTK Műegyetem

Részletesebben

Katalógus menetvonalak foglalásának folyamata a KAPELLA rendszerben:

Katalógus menetvonalak foglalásának folyamata a KAPELLA rendszerben: Katalógus menetvonalak foglalásának folyamata a KAPELLA rendszerben: Az azonnali menetvonalak paramétereinek felvitelét követően a Katalógus menetvonalak keresése gomb megnyomásakor lefut egy katalógus

Részletesebben

A budapesti metróvonalak automatizálása, irányítása. Automatizálási célok Biztosítóberendezés Vonatvezérlés Irányítás

A budapesti metróvonalak automatizálása, irányítása. Automatizálási célok Biztosítóberendezés Vonatvezérlés Irányítás BME Közlekedésautomatikai Tanszék Metrók, metró biztonsága Oktatási vázlat 6. rész A budapesti metróvonalak automatizálása, irányítása Automatizálási célok Biztosítóberendezés Vonatvezérlés Irányítás Darai

Részletesebben

A személyközlekedés minősítési rendszere

A személyközlekedés minősítési rendszere A személyközlekedés minősítési rendszere személyközlekedés tervezése és működtetése során alapvető jelentőségűek a i jellemzők bonus-malus rendszer működtetésére a megrendelési szerződések szerint Minőség:

Részletesebben

biztonságkritikus rendszerek

biztonságkritikus rendszerek Kockázat, biztonság, biztonságkritikus rendszerek Dr. Sághi Balázs BME Közlekedés- és Járműirányítási Tanszék Tartalom A közlekedéssel szembeni elvárások A kockázat fogalma Kockázatcsökkentés Követelmények

Részletesebben

Vasúti jelző és biztosító berendezések. Készítette: Szűcs Tamás

Vasúti jelző és biztosító berendezések. Készítette: Szűcs Tamás Vasúti jelző és biztosító berendezések 2016 Készítette: Szűcs Tamás A MÁV Zrt. Pályavasúti Üzletág Forgalmi Főosztálya által kibocsátott és a Nemzetközi Közlekedési Hatóság által jóváhagyott: - F. 1. sz.

Részletesebben

7. rész. Menetrend. Menetdiagram. Alapfogalmak. Végállomások típusai. Fordítási technológia elmélete. Szerelvény kibocsátási terv

7. rész. Menetrend. Menetdiagram. Alapfogalmak. Végállomások típusai. Fordítási technológia elmélete. Szerelvény kibocsátási terv BME Közlekedésautomatikai Tanszék Metrók, metró biztonsága Oktatási vázlat 7. rész Menetrend Menetdiagram Alapfogalmak Végállomások típusai Fordítási technológia elmélete Szerelvény kibocsátási terv Darai

Részletesebben

Az alállomási kezelést támogató szakértői funkciók

Az alállomási kezelést támogató szakértői funkciók Az alállomási kezelést támogató szakértői funkciók dr. Kovács Attila Szakértői rendszerek Emberi szakértő kompetenciájával, tudásával rendelkező rendszer Jellemzői: Számítási műveletek helyett logikai

Részletesebben

A kapacitás-elosztás informatikai fejlődése

A kapacitás-elosztás informatikai fejlődése A kapacitás-elosztás informatikai fejlődése Budapest. 2017. szeptember 27. Pósalaki László pályahálózat kapacitás-elosztási osztályvezető posalakil@vpe.hu Intézményi háttér (2004) GKM - szabályozási funkció

Részletesebben

Projektmenedzsment tréning

Projektmenedzsment tréning Projektmenedzsment tréning Komplex szervezetfejlesztési projekt megvalósítása Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalánál ÁROP-1.A.2/B-2008-0020 2010.10.20. Tematika Projektek Projektcsapat összeállítása

Részletesebben

A Vizsgaközpont által készített kérdések egy pontszámmal kerülnek értékbesorolásra

A Vizsgaközpont által készített kérdések egy pontszámmal kerülnek értékbesorolásra Elővárosi vasúti pályahálózaton VASÚTI MUNKAVEZETŐ, VONALGONDOZÓ Infrastruktúra (BKV Zrt. HÉV F.2. sz.forgalmi és kapcsolódó szabályozások) IDŐSZAKOS VIZSGA 2014 TESZTKÉRDÉSEK A Vizsgaközpont által készített

Részletesebben

Lakóház tervezés ADT 3.3-al. Segédlet

Lakóház tervezés ADT 3.3-al. Segédlet Lakóház tervezés ADT 3.3-al Segédlet A lakóház tervezési gyakorlathoz főleg a Tervezés és a Dokumentáció menüket fogjuk használni az AutoDesk Architectural Desktop programból. A program centiméterben dolgozik!!!

Részletesebben

A vasúti forgalom irányításának rendszere és eszközei

A vasúti forgalom irányításának rendszere és eszközei A vasúti forgalom irányításának rendszere és eszközei A vasúti közlekedés alapfogalmai Vágány Nyomtáv Sínrögzítés Alátét Sín Talpfa Ballaszt Lejtés a vízelvezetéshez 3 Váltó / kitérő Váltóhajtómű Váltószív

Részletesebben

II. VASÚTI FORGALMI KONFERENCIA

II. VASÚTI FORGALMI KONFERENCIA II. VASÚTI FORGALMI KONFERENCIA II. Blokk: Aktuális műszaki fejlesztési kérdések Pályamenti járműellenőrző berendezések a MÁV Zrt. hálózatán, valamint az ETCS rendszer kiépítésének állása Kirilly Kálmán

Részletesebben

Területi elemzések. Budapest, 2015. április

Területi elemzések. Budapest, 2015. április TeIR Területi elemzések Felhasználói útmutató Budapest, 2015. április Tartalomjegyzék 1. BEVEZETŐ... 3 2. AZ ELEMZÉSBEN SZEREPLŐ MUTATÓ KIVÁLASZTÁSA... 4 3. AZ ELEMZÉSI FELTÉTELEK DEFINIÁLÁSA... 5 3.1.

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS - ÜZEMVITEL, KÖZLEKEDÉS-TECHNIKA) KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS - ÜZEMVITEL, KÖZLEKEDÉS-TECHNIKA) KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS - ÜZEMVITEL, KÖZLEKEDÉS-TECHNIKA) 1.1 Közlekedési alapfogalmak 1.2 Közúti közlekedés technikai elemei KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK

Részletesebben

Üzemeltetési szervezetek elvárásai a fejlesztésekkel szemben

Üzemeltetési szervezetek elvárásai a fejlesztésekkel szemben Szaktudás. Üzembiztonság. Hatékonyság. Üzemeltetési szervezetek elvárásai a fejlesztésekkel szemben Virág István igazgató Bükfürdő, 2019. április 09-11. XX. Közlekedésfejlesztési és beruházási konferencia

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM KÖZLEKEDÉSÜZEMI ÉS KÖZLEKEDÉSGAZDASÁGI TANSZÉK

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM KÖZLEKEDÉSÜZEMI ÉS KÖZLEKEDÉSGAZDASÁGI TANSZÉK BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM KÖZLEKEDÉSÜZEMI ÉS KÖZLEKEDÉSGAZDASÁGI TANSZÉK TDK TÉMAJAVASLATOK KÖZÚTI FORGALOMTECHNIKA ÉS KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁG: 1. Kerékpáros forgalom útkereszteződésekben

Részletesebben

NETinv. Új generációs informatikai és kommunikációs megoldások

NETinv. Új generációs informatikai és kommunikációs megoldások Új generációs informatikai és kommunikációs megoldások NETinv távközlési hálózatok informatikai hálózatok kutatás és fejlesztés gazdaságos üzemeltetés NETinv 1.4.2 Távközlési szolgáltatók és nagyvállatok

Részletesebben

Forgalom, avagy a Forgalmi üzemirányítás

Forgalom, avagy a Forgalmi üzemirányítás Forgalom, avagy a Forgalmi üzemirányítás Vasúti Erősáramú konferencia (Siófok, 2015. 11.17.) Béres Barna osztályvezető Pályavasúti Üzemeltetési Főigazgatóság Forgalmi Üzemirányítási Osztály 1 1. sok könyv

Részletesebben

Megoldások a tehergépjárműpihenők parkolóhely előrejelző rendszereire

Megoldások a tehergépjárműpihenők parkolóhely előrejelző rendszereire Megoldások a tehergépjárműpihenők parkolóhely előrejelző rendszereire Sándor Zsolt zsolt.sandor@mail.bme.hu Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Közlekedésüzemi

Részletesebben

A Szeged Hódmezővásárhely közötti tramtrain közlekedés bevezetésének műszakimenetrendi. Horn Gergely Vasúti irodavezető NIF Zrt.

A Szeged Hódmezővásárhely közötti tramtrain közlekedés bevezetésének műszakimenetrendi. Horn Gergely Vasúti irodavezető NIF Zrt. A Szeged Hódmezővásárhely közötti tramtrain közlekedés bevezetésének műszakimenetrendi összefüggései Horn Gergely Vasúti irodavezető NIF Zrt. ALAPADATOK - Hódmezővásárhelyen új egyvágányú, kitérős villamosvasút

Részletesebben

Digitális rádiózás a vasutaknál GSM-R

Digitális rádiózás a vasutaknál GSM-R HTE Távközlési Klub Digitális rádiózás a vasutaknál GSM-R Pete Gábor osztályvezető MÁV Zrt. Pályavasúti Üzemeltetési Főigazgatóság Távközlési Osztály Budapest, 2015. március 26. A MÁV Zrt. PVÜF Távközlési

Részletesebben

CAD Rendszerek I. Sajátosság alapú tervezés - Szinkron modellezés

CAD Rendszerek I. Sajátosság alapú tervezés - Szinkron modellezés CAD Rendszerek I. Sajátosság alapú tervezés - Szinkron modellezés Farkas Zsolt Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Gép- és Terméktervezés Tanszék 1/ 14 Tartalom -Sajátosság alapú tervezés:

Részletesebben

file://c:\coeditor\data\local\course410\tmp.xml

file://c:\coeditor\data\local\course410\tmp.xml 1. oldal, összesen: 5 Tanulási célok: A lecke feldolgozása után Ön képes lesz: saját szavaival meghatározni a forda fogalmát; saját szavaival meghatározni a forda célját és szerepét; kiválasztani a forda

Részletesebben

MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.5.31. C(2017) 3574 final ANNEX 1 MELLÉKLETEK a következőhöz: A BIZOTTSÁG FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE a 2010/40/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az EU

Részletesebben

2 Access 2016 zsebkönyv

2 Access 2016 zsebkönyv 2 Access 2016 zsebkönyv BBS-INFO Kiadó, 2016. 4 Access 2016 zsebkönyv Bártfai Barnabás, 2016. Minden jog fenntartva! A könyv vagy annak oldalainak másolása, sokszorosítása csak a szerző írásbeli hozzájárulásával

Részletesebben

A felelősség határai a tudásalapú társadalomban a közlekedés példáján. Palkovics László BME

A felelősség határai a tudásalapú társadalomban a közlekedés példáján. Palkovics László BME A felelősség határai a tudásalapú társadalomban a közlekedés példáján Palkovics László BME Az autonóm közúti közlekedési rendszerek (jármű + közlekedési környezet) fejlődésének indokai a humán vezető képességei

Részletesebben

Algoritmus terv 3. Fejezet: Folyamatok meghatározása

Algoritmus terv 3. Fejezet: Folyamatok meghatározása This image cannot currently be displayed. Algoritmus terv 3. Fejezet: Folyamatok meghatározása 1. Algoritmus általános áttekintése 2. Inputok és outputok definiálása 3. Folyamatok meghatározása 4. ozási

Részletesebben

Villamosok előnyben részesítése Bakcsi Máté március 19.

Villamosok előnyben részesítése Bakcsi Máté március 19. Villamosok előnyben részesítése Bakcsi Máté 2013. március 19. 1 2013.03.07. Közösségi közlekedés előnyben részesítése Buszsávok: - oldalfekvésű - középen vezetett - villamos vágányzónán Budapesten kb.

Részletesebben

Autóbusz előnyben részesítésének lehetőségei

Autóbusz előnyben részesítésének lehetőségei Autóbusz előnyben részesítésének lehetőségei 1 Pécsett Pásztor Petronella Konzulensek: Dr. Bede Zsuzsanna, Dr. Tettamanti Tamás Külső konzulens: Kiss Géza 2 Bevezetés Pécs: utazások ~40%-a tömegközlekedéssel

Részletesebben

CROCODILE 2.0_HU projekt

CROCODILE 2.0_HU projekt CROCODILE 2.0_HU projekt Cooperation of Road Operators for COnsistent and Dynamic Information LEvels Rónai Gergely osztályvezető Csillik Ádám fejlesztési mérnök ITS Hungary évzáró rendezvény- 2017. december

Részletesebben

SITRAFFIC Scala városi forgalomirányító központ. Copyright Siemens Zrt. 2010. All rights reserved.

SITRAFFIC Scala városi forgalomirányító központ. Copyright Siemens Zrt. 2010. All rights reserved. SITRAFFIC Scala városi forgalomirányító központ A SITRAFFIC forgalomirányítási rendszer felépítése Közlekedés menedzsment szint SITRAFFIC Concert Városi / regionális közlekedés menedzsment Alrendszerek

Részletesebben

TELE-OPERATOR UTS v.14 Field IPTV műszer. Adatlap

TELE-OPERATOR UTS v.14 Field IPTV műszer. Adatlap TELE-OPERATOR UTS v.14 Field IPTV műszer Adatlap COMPU-CONSULT Kft. 2009. augusztus 3. Dokumentáció Tárgy: TELE-OPERATOR UTS v.14 Field IPTV műszer Adatlap (6. kiadás) Kiadta: CONSULT-CONSULT Kft. Dátum:

Részletesebben

Interaktív, grafikus környezet. Magasszintû alkalmazási nyelv (KAL) Integrált grafikus interface könyvtár. Intelligens kapcsolat más szoftverekkel

Interaktív, grafikus környezet. Magasszintû alkalmazási nyelv (KAL) Integrált grafikus interface könyvtár. Intelligens kapcsolat más szoftverekkel Készítette: Szabó Gábor, 1996 Az Az IntelliCorp IntelliCorp stratégiája: stratégiája: Kifinomult, Kifinomult, objektum-orientált objektum-orientált környezetet környezetet biztosít biztosít tervezéséhez,

Részletesebben

Vasúti forgalmi technológus Vasútüzemvitel-ellátó

Vasúti forgalmi technológus Vasútüzemvitel-ellátó A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Autonóm jármű forgalomszimulátorba illesztése

Autonóm jármű forgalomszimulátorba illesztése Autonóm jármű forgalomszimulátorba illesztése Szalai Mátyás 2018 Konzulens: Dr. Tettamanti Tamás A szimulációs feladat Miért hasznos? Biztonságos környezetben nyújt lehetőséget az autonóm járművek forgalmi

Részletesebben

GoWebeye Monitor Release 1.6.4 Üzenetküldés

GoWebeye Monitor Release 1.6.4 Üzenetküldés GoWebeye Monitor Release 1.6.4 Üzenetküldés 1/10 Tartalom AZ ÜZENETVÁLTÁS MODUL... 3 AZ ÜZENETVÁLTÁS MODUL FUNKCIÓI... 3 AZ ÜZENETVÁLTÁS FOLYAMATA... 4 AZ ÜZENETVÁLTÁS MODUL FELÉPÍTÉSE ÉS HASZNÁLATA...

Részletesebben

Próbavonatokhoz kapcsolódó eljárásrend.

Próbavonatokhoz kapcsolódó eljárásrend. Próbavonatokhoz kapcsolódó eljárásrend. Vajda Zsolt Nemzetközi rendkívüli küldemények és katonai szakértő MÁV Magyar Államvasutak Zrt Forgalmi Üzemviteli Igazgatóság Üzemirányítási Központ H-1087 Budapest

Részletesebben

2013/2014. Veszprém vasúti szolgáltatásfejlesztés. Értékesítési szervezet MÁV-START Zrt

2013/2014. Veszprém vasúti szolgáltatásfejlesztés. Értékesítési szervezet MÁV-START Zrt MÁV-START VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ Zrt. 1087 Budapest, Könyves K. krt. 54-60. Postacím: 1940 Budapest Telefon (1) 511-5032 Mobil: 30 / 87 03 519 Fax: (1) 511-1001 Webcím: www.mav-start.hu Veszprém vasúti

Részletesebben

FUTÁR projekt A forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer fejlesztése

FUTÁR projekt A forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer fejlesztése FUTÁR projekt A forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer fejlesztése 2012. szeptember 18. Berger András projektvezető Budapesti Közlekedési Központ FUTÁR projekt célok és eszközök Célok A közösségi

Részletesebben

CROCODILE projektek a Budapest Közút Zrt.-nél

CROCODILE projektek a Budapest Közút Zrt.-nél CROCODILE projektek a Budapest Közút Zrt.-nél Cooperation of Road Operators for COnsistent and Dynamic Information LEvels Csillik Ádám fejlesztési mérnök Fővárosi ITS projektek 2006 2008 CONNECT II. és

Részletesebben

Logisztikai szimulációk, ipari esettanulmányok

Logisztikai szimulációk, ipari esettanulmányok Logisztikai szimulációk, ipari esettanulmányok 20 éves a Bay-Logi Környezetmenedzsment és Logisztikai Osztálya Ladányi Richárd Tóth Norbert A tevékenységünk jellemzése ezen a területen Változatos feladatok

Részletesebben

Statikus funkcionális (működési) modell (szervezetek csoportosítása, szervezeti felépítés, tevékenységi szerkezet)

Statikus funkcionális (működési) modell (szervezetek csoportosítása, szervezeti felépítés, tevékenységi szerkezet) Statikus funkcionális (működési) modell (szervezetek csoportosítása, szervezeti felépítés, tevékenységi szerkezet) Szervezeti felépítés Tevékenységi (funkció) szerkezet A rendszer adaptivitása funkcionális

Részletesebben

Nyári menetrendi módosítások

Nyári menetrendi módosítások Nyári menetrendi módosítások Változások Budapest elővárosában 80 sz. Budapest Miskolc vasútvonal Kínálatbővítésként az 5108-as gyorsvonat megáll Pécel, Isaszeg és Tura állomásokon. Ezáltal az esti órákban

Részletesebben

EGYÜTT MŰKÖDÜNK! Újdonságok a vasúti távközlésben GSM-R. Pete Gábor osztályvezető MÁV Zrt. TEBI Távközlési osztály II. VASÚTI FORGALMI KONFERENCIA

EGYÜTT MŰKÖDÜNK! Újdonságok a vasúti távközlésben GSM-R. Pete Gábor osztályvezető MÁV Zrt. TEBI Távközlési osztály II. VASÚTI FORGALMI KONFERENCIA EGYÜTT MŰKÖDÜNK! Újdonságok a vasúti távközlésben GSM-R II. VASÚTI FORGALMI KONFERENCIA Harkány, 2019. május 15. Pete Gábor osztályvezető MÁV Zrt. TEBI Távközlési osztály 1 GSM-R tervezett vonalszakaszai

Részletesebben

Rendszermodellezés: házi feladat bemutatás

Rendszermodellezés: házi feladat bemutatás Rendszermodellezés: házi feladat bemutatás Budapest University of Technology and Economics Fault Tolerant Systems Research Group Budapest University of Technology and Economics Department of Measurement

Részletesebben

Távvezérlés, KÖFE, KÖFI

Távvezérlés, KÖFE, KÖFI BME Közlekedésautomatikai Tanszék Távvezérlés, KÖFE, KÖFI Tarnai Géza 2012 Központi forgalomirányítás A forgalomirányítás feladata és funkciói KÖFI rendszerek kialakítási követelményei Európai körkép Szlovákia

Részletesebben

A TRAM-TRAIN HELYE ÉS SZEREPE A VASÚTI KÖZLEKEDÉSBEN

A TRAM-TRAIN HELYE ÉS SZEREPE A VASÚTI KÖZLEKEDÉSBEN A TRAM-TRAIN HELYE ÉS SZEREPE A VASÚTI KÖZLEKEDÉSBEN 1. BEVEZETÉS A vasúti ágazatok műszaki jellemzőinek ismerete és tudatos alkalmazása a tervezésben alapvető szakmai követelmény! Klasszikus vasutak hegyvidéki

Részletesebben

Amit a Ferihegyi gyorsvasútról tudni érdemes. XVII. Városi közlekedés aktuális kérdései Budapest, szeptember 8.

Amit a Ferihegyi gyorsvasútról tudni érdemes. XVII. Városi közlekedés aktuális kérdései Budapest, szeptember 8. Amit a Ferihegyi gyorsvasútról tudni érdemes XVII. Városi közlekedés aktuális kérdései Budapest, 2017. szeptember 8. Vasúti ingajárat (FEREX) 9 km új vonal, 1 új mh., 4 motorvonat (többlet) Menetidő (Reptér->Belváros):

Részletesebben

A közforgalmú személyközlekedés időbeli tervezése

A közforgalmú személyközlekedés időbeli tervezése A közforgalmú személyközlekedés időbeli tervezése igény-kapacitás összerendelése (tervezés, lebonyolítás) - igények részletes jellemzői (térbeliség, időbeliség, utas-összetétel, stb.), mértékadó utasszám

Részletesebben

Intelligens közlekedési rendszerek (ITS)

Intelligens közlekedési rendszerek (ITS) Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszék Intelligens közlekedési rendszerek (ITS) Térinformatika (GIS) közlekedési alkalmazásai Közlekedési adatbázisok

Részletesebben

Rendkívüli Események Információs és Kiértékelő Rendszere

Rendkívüli Események Információs és Kiértékelő Rendszere Rendkívüli Események Információs és Kiértékelő Rendszere Rendkívüli esemény definíciója: A vasút üzemében előforduló olyan előre nem látott üzemzavar vagy akadály, amely a vonatközlekedést kizárja vagy

Részletesebben

Végrehajtói Nyilvántartó Rendszerbe illeszkedő Postázási modul ismertetése

Végrehajtói Nyilvántartó Rendszerbe illeszkedő Postázási modul ismertetése Oldalak: 1/10 Ez a modulkiegészítés a Végrehajtói Nyilvántartó Rendszerben elkészülő nyomtatványok postai vagy kézi kézbesítésének fárattságos dokumentálását hivatott felváltani gépi nyilvántartással.

Részletesebben

Fix és kalkulált menüár párhuzamos kezelése, kedvezményes ár algoritmus bővítése, engedmény fix árra

Fix és kalkulált menüár párhuzamos kezelése, kedvezményes ár algoritmus bővítése, engedmény fix árra Fix és kalkulált menüár párhuzamos kezelése, kedvezményes ár algoritmus bővítése, engedmény fix árra 1149 Budapest, Egressy út 17-21. Telefon: +36 1 469 4021; fax: +36 1 469 4029 1/16 Tartalomjegyzék 1.

Részletesebben

Szolgáltatási színvonal javítás a 80-as számú vasútvonalon

Szolgáltatási színvonal javítás a 80-as számú vasútvonalon Szolgáltatási színvonal javítás a 80-as KÖZOP-2.5.0-09-11-2015-0004 1 Előzmények 2007-2013 közötti programozási időszakban teljes felújítások Komplex korszerűsítés; Magas beruházási költség; A rendelkezésre

Részletesebben

A Train Director első futtatásakor az előző szimulációk listája üres. A Fájl menü Megnyitás parancsával tudjuk megnyitni a számítógépen lévő pályákat.

A Train Director első futtatásakor az előző szimulációk listája üres. A Fájl menü Megnyitás parancsával tudjuk megnyitni a számítógépen lévő pályákat. HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Habár a Train Directort a Train Dispatcher alapján készült, a Train Director-nak számos egyéb funkciója is van. Ezeken az oldalakon a Train Director összes funkciója ismertetésre kerül.

Részletesebben

ODC - Gyártási munkaerőszükséglet

ODC - Gyártási munkaerőszükséglet ODC - Gyártási munkaerőszükséglet menedzsment termékleírás TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS 3 2. TÖRZSADATOK 4 2.1. Műszakok tervezése 4 2.2. Dolgozók munkaidő-modelljei 6 2.3. Kapacitáscsoportok 7 2.4. Személyek

Részletesebben

Logisztikai hálózatok funkcionális elemekre bontása intralogisztikai

Logisztikai hálózatok funkcionális elemekre bontása intralogisztikai Logisztikai hálózatok funkcionális elemekre bontása intralogisztikai rendszerekben Minden rendszer, és így a logisztikai hálózatok is egymással meghatározott kapcsolatban lévő rendszerelemekből, illetve

Részletesebben

Távolléti díj kezelése a Novitax programban

Távolléti díj kezelése a Novitax programban Mire jó a FirebirdSettings.exe Ezzel a programmal a Firebird adatbázis-kezelővel és az adatbázisokkal kapcsolatos beállításokat lehet elvégezni. Mit kell tenni a használata előtt A FirebirdSettings.exe

Részletesebben

Automatizált frekvenciaátviteli mérőrendszer

Automatizált frekvenciaátviteli mérőrendszer Rendszertechnikai átviteli karakterisztika számítógépes mérése Automatizált frekvenciaátviteli mérőrendszer Samu Krisztián, BME-FOT megvalósítása Labview fejlesztőkörnyezetben Gyakori műszaki feladat,

Részletesebben

A MÁV FKG Kft. jövőképe

A MÁV FKG Kft. jövőképe Biztonság Megbízhatóság Hatékonyság A MÁV FKG Kft. jövőképe Sejkóczki András, műszaki üzletágvezető MÁV Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft. XVII. Pályafenntartási konferencia MÁV FKG Kft. bemutatása

Részletesebben

TM TM TM-77203

TM TM TM-77203 TM-77201 TM-77202 TM-77203 Árnyékállomás rendszer Használati útmutató 2012 BioDigit Ltd. Minden jog fenntartva. A dokumentum sokszorosítása, tartalmának közzététele bármilyen formában, beleértve az elektronikai

Részletesebben

Választó lekérdezés létrehozása

Választó lekérdezés létrehozása Választó lekérdezés létrehozása A választó lekérdezés egy vagy több rekordforrásból származó adatokat jelenít meg. A választó lekérdezések a táblák, illetve az adatbázis tartalmát nem változtatják meg,

Részletesebben

Grafikus felhasználói felület (GUI) létrehozása A GUI jelentése Egy egyszerű GUI mintaalkalmazás létrehozása

Grafikus felhasználói felület (GUI) létrehozása A GUI jelentése Egy egyszerű GUI mintaalkalmazás létrehozása Alkalmazott Informatikai Intézeti Tanszék MŰSZAKI INFORMATIKA Dr.Dudás László 0. MATLAB alapismeretek IX. A GUI jelentése Egy egyszerű GUI mintaalkalmazás létrehozása Alkalmazott Informatikai Intézeti

Részletesebben

Kötöttpályás kapacitáselosztás informatikája

Kötöttpályás kapacitáselosztás informatikája Informatika a közlekedésben Közlekedéstudományi Konferencia Kötöttpályás kapacitáselosztás informatikája Győr. 2013. március 21. Pósalaki László pályahálózat kapacitás-elosztási osztályvezető posalakil@vpe.hu

Részletesebben

Parametrikus tervezés

Parametrikus tervezés 2012.03.31. Statikus modell Dinamikus modell Parametrikus tervezés Módosítások a tervezés folyamán Konstrukciós variánsok (termékcsaládok) Parametrikus Modell Parametrikus tervezés Paraméterek (változók

Részletesebben

Oszkar.com Android alkalmazás v1.2

Oszkar.com Android alkalmazás v1.2 Oszkar.com Android alkalmazás v1.2 Az 1.2 verzióban a következő funkciók érhetők el: Be- kijelentkezés Autós ajánlatok keresése, akár dátum intervallumra Pontos és közeli ajánlatok megjelenítése Autós

Részletesebben

Intermodális csomópontok információs rendszerei

Intermodális csomópontok információs rendszerei Intermodális csomópontok információs rendszerei felmerülő szükséglet anyagi, szellemi javak szolgáltatások iránt - térbeliség - (korábbi ismeretei) helyváltoztatás tervezési-döntési folyamata szubjektív

Részletesebben

Termék modell. Definíció:

Termék modell. Definíció: Definíció: Termék modell Összetett, többfunkciós, integrált modell (számítógépes reprezentáció) amely leír egy műszaki objektumot annak különböző életfázis szakaszaiban: tervezés, gyártás, szerelés, szervízelés,

Részletesebben

Személyvonatok Menetrendszerűségének Információs és Kiértékelő Rendszere

Személyvonatok Menetrendszerűségének Információs és Kiértékelő Rendszere Személyvonatok Menetrendszerűségének Információs és Kiértékelő Rendszere A vasúti üzem megindulása óta folyamatos az adatgyűjtés a vonatközlekedés eseményeinek, problémáinak a tényleges adatairól statisztikák,

Részletesebben

ONLINE SZAKÉRTŐI KERETRENDSZER

ONLINE SZAKÉRTŐI KERETRENDSZER FELHASZNÁLÓI SEGÉDLET 1. ÁBRA 1.Lépés Szakértői rendszer főbb paramétereinek megadása 0. Ellenőrzés bekapcsolása (Ha első alkalommal használja a rendszert ajánlott kipipálni). A rendszer a megadott paramétereket

Részletesebben

TROLIBUSZ VOLT, VAN ÉS LESZ SZEGEDEN 40 ÉVES A SZEGEDI TROLIBUSZ KÖZLEKEDÉS SZEGED Dr. Gábor Dózsa

TROLIBUSZ VOLT, VAN ÉS LESZ SZEGEDEN 40 ÉVES A SZEGEDI TROLIBUSZ KÖZLEKEDÉS SZEGED Dr. Gábor Dózsa TROLIBUSZ VOLT, VAN ÉS LESZ SZEGEDEN 40 ÉVES A SZEGEDI TROLIBUSZ KÖZLEKEDÉS SZEGED 2019 Dr. Gábor Dózsa SZEGED = korszerű trolibusz közlekedés Trans ceiver s Contr ol Unit Hagyományos Kummler+Matter rendszer

Részletesebben

A Vizsgaközpont által készített kérdések egy pontszámmal kerülnek értékbesorolásra

A Vizsgaközpont által készített kérdések egy pontszámmal kerülnek értékbesorolásra Elővárosi vasúti pályahálózaton EGYSZERŰSÍTETT FORGALMI (távközlő-, villamos felsővezetéki-, biztosítóberendezési-, pálya szakszolgálat) Infrastruktúra (BKV Zrt. HÉV F.2. sz.forgalmi és kapcsolódó szabályozások)

Részletesebben

Mobilitás-utazási módok

Mobilitás-utazási módok Mobilitás-utazási módok Utazási igények oka. Területi munkamegosztás Fajlagos utazási igény Utazásra fordított idő-megtett távolság Mobilitás alakulása Utazási módok Egyéni közlekedés Időpont és útvonal

Részletesebben

ÁRAMKÖRÖK SZIMULÁCIÓJA

ÁRAMKÖRÖK SZIMULÁCIÓJA ÁRAMKÖRÖK SZIMULÁCIÓJA Az áramkörök szimulációja révén betekintést nyerünk azok működésébe. Meg tudjuk határozni az áramkörök válaszát különböző gerjesztésekre, különböző üzemmódokra. Végezhetők analóg

Részletesebben

A 35. sorszámú Vasútforgalmi szolgálattevő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 35. sorszámú Vasútforgalmi szolgálattevő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 35. sorszámú Vasútforgalmi szolgálattevő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 841 05 1.2.

Részletesebben

Forgalmi modellezés BMEKOKUM209

Forgalmi modellezés BMEKOKUM209 BME Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszék Forgalmi modellezés BMEKOKUM209 Szimulációs modellezés Dr. Juhász János A forgalmi modellezés célja A közlekedési igények bővülése és a motorizáció növekedése

Részletesebben

A Kisvasutakra vonatkozó törvényi és jogszabályi változások irányultsága és rendszere, aktualitások

A Kisvasutakra vonatkozó törvényi és jogszabályi változások irányultsága és rendszere, aktualitások A Kisvasutakra vonatkozó törvényi és jogszabályi változások irányultsága és rendszere, aktualitások Dr. Erb Szilvia főosztályvezető Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Részletesebben

Gyalogos elütések szimulációs vizsgálata

Gyalogos elütések szimulációs vizsgálata Gyalogos elütések szimulációs vizsgálata A Virtual Crash program validációja Dr. Melegh Gábor BME Gépjárművek tanszék Budapest, Magyarország Vida Gábor BME Gépjárművek tanszék Budapest, Magyarország Ing.

Részletesebben

Közlekedésautomatikai műszerész Közlekedésautomatikai műszerész

Közlekedésautomatikai műszerész Közlekedésautomatikai műszerész Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK. - négy osztályos képzés. nyelvi és matematika speciális osztályok

INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK. - négy osztályos képzés. nyelvi és matematika speciális osztályok INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK - négy osztályos képzés nyelvi és matematika speciális osztályok A vizsgák lebonyolítása A tanuló előre elkészített feladatkombinációkból húz véletlenszerűen. OSZTÁLYOZÓ

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 5. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 5. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. szeptember 5. (OR. en) 11932/17 ADD 1 TRANS 347 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató Az átvétel dátuma: 2017. szeptember

Részletesebben

Magyar Nemzeti Bank - Elektronikus Rendszer Hitelesített Adatok Fogadásához ERA. Elektronikus aláírás - felhasználói dokumentáció

Magyar Nemzeti Bank - Elektronikus Rendszer Hitelesített Adatok Fogadásához ERA. Elektronikus aláírás - felhasználói dokumentáció ERA Elektronikus aláírás - felhasználói dokumentáció Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 3 1.1. Általános információk... 3 2. DesktopSign... 3 2.1. Általános információk... 3 2.2. Telepítés... 3 3. MNBSubscriber...

Részletesebben

Áramlástechnikai rendszerek Stacionárius csőhálózat számítási feladatok szeptember BME Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék

Áramlástechnikai rendszerek Stacionárius csőhálózat számítási feladatok szeptember BME Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék Áramlástechnikai rendszerek Stacionárius csőhálózat számítási feladatok 2013. szeptember BME Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék A hálózatszámítási feladat lépései: 1. A hálózat geometriájának és topológiájának

Részletesebben

Országos Területrendezési Terv térképi mellékleteinek WMS szolgáltatással történő elérése, MapInfo program alkalmazásával

Országos Területrendezési Terv térképi mellékleteinek WMS szolgáltatással történő elérése, MapInfo program alkalmazásával TeIR Országos Területrendezési Terv térképi mellékleteinek WMS szolgáltatással történő elérése, MapInfo program alkalmazásával Felhasználói útmutató Budapest, 2015. április 1 BEVEZETÉS Az útmutató célja

Részletesebben