Beveztés a kommunikáció elméletébe

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Beveztés a kommunikáció elméletébe"

Átírás

1 Beveztés a kommunikáció elméletébe 1.1 Miért kommunikálunk? (Bärnkopf) Az élővilágban igen sok faj ráébredt arra, hogy együtt többre mennek, mint ha egyedül próbálkoznak feladataik, pontosabban szólva a túlélés feladatának megoldásával. Az együttműködő egyedek csapatmunkája sokkal jobb eredményeket volt képes felmutatni, mint az elszigetelten élőké. Ez az elv az evolúciós elvből következően arra késztette a fejlődés során az állatvilág tagjait, hogy megszervezzék saját csoportjukat, közösségüket. A közösség munkájának összehangolásához azonban valamilyen jelrendszer használatával kommunikálniuk kell tudni egymás között. Sokszor persze az állatvilágban genetikailag kódolt jelzések irányítják az egyedeket: nincs döntési lehetősége egy hangyaboly egyedének, genetikailag meghatározott, hogy mi a feladata, és hogy azt milyen jelzések segítségével teljesíti. (A hangyaboly őrei számára is genetikailag kódolva van, hogy kit engedhetnek be és kit nem. Nem mérlegelhetnek). Az egyedek öröklik szerepüket és ezzel együtt az együttműködési formákat is. Másrészt tanulhat is azért valamit az állatközösség egyes tagja. Az embernél nagy valószínűséggel ugyanez a folyamat játszódhatott le egy kis eltéréssel: az ember nem fejlesztett semmilyen egyedi testrészt, amely segítségével túl tudja élni az evolúciós versenyfutást. Helyette: eszközöket kezdett el készíteni (részben ezzel emelkedett ki az állatvilágból), másrészt tudatosabban és bonyolult cselekvéssorozatok elvégzésére is alkalmassá tevő kommunikációs rendszert (nyelvet) alakított ki. Az ember is azért kezdett el tehát kommunikálni, hogy összehangolja csoportos cselekvéseit és ezzel növelje túlélési esélyeit. A homo sapiens kialakulásával (200 ezer évvel ezelőtt) azonban egy egészen új módon kommunikáló élőlény fejlődött ki: a homo sapiens ugyanis képessé vált egy idő után arra, hogy ne rámutatással, a jelenlévő tárgy vagy eszköz felmutatásával, egyszerű hangokkal értesse meg magát, hanem elvont szimbólumok révén. Az állatvilág összes tagja, amelyik képes társaival kommunikálni, természetesen jeleket használ kommunikációja során. Csakhogy olyan szimbólumokat, amelyek immáron kilépnek az időből, teljes mértékben absztraktak és semmi közük nincs a jelölthöz, ilyen szimbólumokat csakis a homo sapiens volt képes használni. 1.2 Az állatvilág és az ember kommunikációja közötti különbség (Terestyéni) Sok állati jelzés létezik, ami hasonlít a kommunikációra. Ők is képesek tevékenységüket összehangolni, képesek egymás számára információforrásul szolgálni. Szagminta, fa kérgének lekaparása saját terület megvonása, vagy a méhek táncnyelve, amely révén a virágban gazdag mezők felé irányítják társaikat. Sőt még megtévesztésre is képesek: bizonyos madarak sérülést imitálnak, hogy kicsinyeiket mentsék. Vagy négy különböző hangjel a négyféle ragadozó esetén a majmok egy fajtájánál. Más a jel a csoport egybehívására, más a szétszóródásra, azaz rögtön a cselekvésre vonatkozó információval szolgálnak. Mégis ritkaságnak számít, hogy egymást saját jövőbeli cselekedeteikről informálják. Leggyakrabban nem a társak informálása a céljuk az állatoknak a jelzésekkel, hanem a 1

2 támadó vagy a rivális társ megtévesztése, elijesztése. Az együttműködés inkább kivételes állapot. Csak a társas életmódot követő állatfajoknál van kooperatív készség. A szag és a karomnyom azonban például természetes jel, nem mesterséges, konvencionális, hanem genetikusan kódolt. Testének fizikai meghosszabbítása. A figyelmet elterelő madár nem üzenetet ad át, hanem az erőtlenség természetes jeleit imitálja. A majmok négyféle hangjelzése viszont már nagyban hasonlít a kommunikációra. Noha ez sem valamiféle konvención alapul, hanem genetikailag kódolt, és az is kérdéses, hogy mire irányul a hangjelzés? Vajon nem egy természetes reakciója a majomnak a leopárd közeledésére az, hogy ilyen és ilyen hangot ad ki? Vajon tényleg van-e mögötte olyan szándék, hogy a másikat figyelmeztesse? Márpedig az ilyen intencionalitás lenne az alapfeltétele a kommunikációnak, mint láttuk. A szándékot úgy lehetne leellenőrizni, hogy vajon, ha nincsenek jelen a társak, akkor is kiadják-e az adott hangjelzést. De vajon tudnak-e hazudni az állatok jelzéseikkel: majomcsetepaté, a vesztésre álló majomfalka egy tagja hirtelen leopárdvészt jelez hangjával, mikor nem is jön leopárd. Erre minden majom fel a fára, és a csata újra kezdődhet a nulláról. Ha ez nem véletlen volt, hanem szándékos, akkor tényleg nagyon kommunikáció-közeli állapottal lehetett dolgunk. Vajon képesek-e az állatok a másiknak szándékot tulajdonítani, jelzésük alapján, vagy anélkül megjósolni jövendő cselekedeteit? Erről is vitatkoznak. Az evolúciós fejlődés során a kommunikációs-reprezentációs képesség három szakaszban fejlődtek: 1.) az első élő szervezeteknek csak genetikailag meghatározott megismerőrendszerük volt. Méhek tánca, a legtöbb állat jelrendszere ide tartozik. 2.) Kialakul a megfelelő nagyságú idegrendszer: ezek az állatok már nem biológiailag programozottak a megismerés és a kommunikáció területén, hiszen képesek tanulni, egyedi ismeretek elsajátítására. De csak közvetlen tapasztaltszerzés útján. A faj minden egyes egyede saját tapasztataira támaszkodik. 3.) végül kialakul az emberi agy: képes közvetlen tapasztalás nélkül is ismeretek szerezni, illetve átadni. Ez az ember nyelvi képességének köszönhető. Az állati kommunikáció ráadásul nem gondolatok közlésére szolgál, hanem belső állapotok összehangolására szolgáló fiziológiai mechanizmus. Az agresszív vagy udvarló állat kommunikációs jele azt a célt szolgálja csak, hogy belső állapotát a másikéval összevessée, hogy aztán abból a túlélésre vonatkozóan valami következzék. Az emberi nyelv ennél sokkal többre képes. Múlt és jövő, külső és belső körülmények reprezentációja és kommunikációja mindezeket tudja az emberi nyelv 2

3 2.1 A kommunikációs jelenség alapfeltételei (Terestyéni) Mikor beszélhetünk egyáltalán kommunikációról? Egy információ vagy tényállás felvétele, percepciója, felfogása önmagában nem kommunikáció. Az, hogy az élőlények információforrásul szolgálnak egymásnak, önmagában még nem kommunikáció. Ráadásul sok információt kommunikációs közvetítő nélkül tapasztalunk meg: felnézünk az égre, sötét felhő eső lesz. De ha van is aktív forrása a információnak, akkor sem biztos hogy kommunikációnak számít: egy betörő matat a lakásom ajtajánál. Itt aktív a forrás, de a jelenetből egy fontos információ is adódik, de az aktív közreműködő nem akarta kommunikálni azt felénk, hogy mit is csinál. Legjobb megoldás ezért: ha megkülönböztetünk természetes és nem természetes jelentésű jelenségeket. Természetes jelentésű jelenség: úgy tulajdonítunk egy jelenségnek jelentést, hogy nem feltételezzük azt, hogy azért, abból a célból jött létre, hogy valamilyen információ átadjon (felhő, betörő, foltok az emberi bőrön himlő). A nem természetes jelentésűek eleve azzal a céllal jöttek létre, hogy információt átadjanak (autóstoppos karmozdulata, nyelvhasználat). Azaz az információátadás szándéka a fontos. Mik a kommunikációs jelenség feltételei tehát: 1. Egy ágens szükséges hozzá, akinek szándékában áll valamit közölni. 2. Ez a valami egy tényállás, ami lehet: a.) a világ egy külső tényen (leíró funkció) b) a közlő bizonyos érzelmi-mentális állapota (önreprezentációs-emotív funkció) c) a közlő akarata (viselkedésirányít funkció) / Roman Jakobson ezekhez még hozzátesz 3 funkciót: d) fatikus funkció kapcsolatteremtési funkció (hallózás a telefonban); e) metanyelvi funkció a nyelvekről való kommunikáció lehetősége; f) az üzenet megformálására vonatkozó funkció esztétikai vagy poétikai funkció 3. Ez a közlés nyíltan célba veszi a befogadót (az nem kommunikáció, ha egy bűntényt követően úgy vezetjük rá a rendőrséget a tettes kilétére, hogy odacsempésszük a helyszínre az illető ruhadarabját. Azaz a közlő szándékában áll szándéka (az információátadás aktusának) felismertetése. 4. Ráadásul a befogadó mindezt ily módon is értelmezi (ellenpélda: Esti Kornél bolgár útikalauz, ahol a bolgárul nem tudó utas a kalauz nonverbális kommunikációjából sejti 3

4 miről is beszél ez utóbbi, sőt az utas még nemverbális módon reagál is. Az utas nem azért reagál, mert oly módon értelmezi a közlő jeleit, ahogy azt a közlő akarja.) 2.2 A kommunikációs jelek fajtái (Terestyéni) A felismertetés persze néha működik kommunikáció nélkül is: arra sétálunk véletlenül, ahol porig égett lakásunk található. Vagy olyan ruhát vesz fel valaki, amiből leolvasható ismerőse számára, hogy nincs pénze ruhára. Vagy éppen alkalmi eszközökkel ismertetünk fel egy tényállást: sokszor előfordulhat, ha valaki olyan országba érkezik, amelynek nem ismeri a nyelvét, és nincs közös jelrendszere az ottaniakkal. Egy harmadik megoldás: a fizikai jegyek alapján való felismertetés: képek, rajzok, hangok. Ezek felidézik az adott tényállást. Ezek hasonlóságon alapulnak általában. És vannak a konvención (megegyezésen) alapuló jelek: nyelvek, de ilyenek az egyenruhák, nemzeti szimbólumok, közlekedési táblák. És vannak határesetek: ide tartoznak a nonverbális kommunikáció elemei: mimika, tekintet, gesztusok, testtartás. Ezek nem tudatosak általában. 2.3 A kommunikáció alapfunkciói: (Galambos) 1. Kifejezés A kommunikációs felek egyike érzékelhetővé teszi saját belső világát beszéd, öltözködés, gesztusok stb. révén. Ezen kifejezések nélkül mások nem érthetnék meg érzéseinket (örömünket, bánatunkat, ijedtségünket stb.) 2. A tájékoztatás 4

5 Azonban nemcsak érzéseket akarunk mások tudtára hozni, hanem információkat is szeretnénk átadni saját vagy mások állapotáról, illetve teljesen külsődleges eseményekről, tényekről. 3. A befolyásolás Ebben az esetben a kommunikáló félnek már szándékai is vannak, nemcsak tényeket, vagy információt kíván átadni, hanem mások akaratát illetve gondolatát is befolyásolni akarja. 2.4 A kommunikáció társadalmi funkciói: (Galambos) 1. Integrációs funkció: a társadalom közös értékeinek, normáinak kialakítása. Antagonizáló: ezzel éppen ellentétes irányú. 2. Konszolidáló funkció: új értékek és normák kidolgozása esetén a társadalom feszültségek feloldása. Revolúciós funkció: az előbbivel éppen ellentétes irányú. 3. Alkalmazkodási funkció: Az egyének társadalmi csoportokhoz való tartozását juttatja kifejezésre ez a funkció. Deviációs funkció: a csoportokon belüli konfliktusokat juttatja kifejezésre. 4. Folyamatossági funkció: a szocializációs folyamatban viszonylagos állandóságot biztosít. Szakaszossági funkció: az előbbivel ellentétben segíti a családi vagy egyéni múlttal való szakítást, a kitörést. 2.5 A kommunikációs folyamat elemei: (Galambos-Bärnkopf) Kommunikációs stratégiák nagy mértékben attól függnek, hogy éppen ki, kivel, milyen körülmények között, milyen csatornán (papír, , élő szó) kommunikál. Más lesz a magán és más a hivatalos beszélgetés, más, ha telefonon beszélünk, más ha személyesen. Más lesz, ha a főnökünkkel beszélünk, és megint más ha barátokkal. Ebből is látszik, hogy a kommunikáció leggyakrabban interperszonális természetű, melyben az üzenet átadói és vevői kölcsönösen függnek egymástól. A vevő részéről azonban a kódolt tartalom a dekódolás folyamán mindig többféle szűrön keresztül jut el a tudatáig: 5

6 1. fizikai szűrők: érzékszerveink korlátozottsága miatt sokkal kevesebbet érzékelünk a világból, mint amennyi inger ér minket. Ráadásul érzékszerveink teljesítőképessége sem egyenletes, folyamatosan változik. 2. szellemi szűrők: az évek folyamán a beérkezett információkból valamiféle rendszert, vagy több rendszert építünk fel az életvitelre, de általában a világra nézvést is. Ez a világképünk, ami változik, nem egységes feltétlenül, de létező valami. Milyen szellemi szűrőink vannak? a. elvárás szűrők: vannak elvárásaink a világ menetével kapcsolatban, hogy mi hogyan történjen, vagy történhet, és hogy mi mit szeretnénk. Na ugye, megmondtam érzés. Ezek segítenek is rajtunk, hiszen ezzel képesek vagyunk felkészülni az elkövetkező eseményekre, de sokszor ezek miatt figyelmen kívül hagyunk dolgokat, amelyek nem igazolják elvárásainkat. b. tényszűrők: olyan információk nem jutnak tudatunkig ezen szűrők miatt, amelyek cáfolják világképünket. Csak azokra koncentrálunk, melyek erősítik. Ezek megvédik világképünket a világ romboló hatásától, ugyanakkor a világot képesek eltorzítani. 3. érzelmi szűrők: ez határozza meg a viszonyulást (hogy egy adott információt pl. elfogadunk vagy sem, egy adott dologhoz pozitívan vagy negatívan viszonyulunke), a szellemi szűrők pedig az indoklásban segítenek (miért is fogadunk el valamit és miért utasítunk el más dolgokat). Azaz szellemi szűrőink visszavezethetőek érzelmi szűrőinkre. Hiába mondanak rosszat barátunkról, mi megvédjük, mert szeretjük. Azaz érzelmi szűrőnk már eleve eldönti, hogy értelmi szűrőnk miként működjön. Ragaszkodunk személyekhez, de tárgyakhoz is (tulajdonainkhoz), valamint szellemi dolgokhoz is (népdalok, kulturális termékek). 2.6 A kommunikáció zavarai: (Galambos) a kommunikációs folyamat minden részében felléphetnek zavarok (az adónál, a vevőnél és magában a kommunikációs csatornában is), sőt verbális és nem-verbális szinten is lehet zavar. Az adó részéről lehetnek fogalmazási zavarok (ez adódhat ismerethiányból, kifejezőkészség nem megfelelő szintjéből), metakommunikációs zavarok (az össze nonverbális kommunikáció lehetséges eltorzulása). A vevő részéről: 6

7 A csatorna zavarai: zaj, megszakadó telefonvonal, nem megfelelő artikuláció, egy könyv rossz terjesztői háttere, sötét helység stb. Az információ a két fél szándékától függetlenül elvész vagy sérül. 3. Az emberi kommunikáció eszközei (Terestyéni) 3.1 A nyelv és a beszéd Mi befolyásolja ezt? A beszélő személyisége, amelyet persze kommunikáció aktusok hoznak létre. De a társadalmi struktúrában betöltött helye is nagyban befolyásolja ezt (életkor, nem, osztály, státus stb.) A nyelv: alapvetően intencionális, azaz mindig valami közléscélú (mint a kalapács a szög beverésére való, úgy a nyelv a közlésre). Azaz emberi együttműködésre sarkall. A nyelvi kifejezésekhez hozzárendelünk valami jelentést, ami arra vonatkozó konvenció, kölcsönös tudás, hogy a nyelv elemeihez mi tartozik a világban. Ahhoz, hogy egy olyan bonyolult szimbólumrendszer, mint az emberi nyelv létrejöhessen, két meghatározó mozzanatra van szükség: 1. a rámutatás helyettesítéseként megjelenik a névadás. Azaz szimbólumok a való világ dolgait kezdik el jelölni. Olyan dolgokat fogtak egybe ezek a nevek, amelyek azonos tulajdonságúak, vagy hasonló viszonyokat tükröznek. De ezzel egy időben ezek a tulajdonságok, minőségek és viszonyok leválaszthatóvá váltak a jelzett dolgokról, ezáltal osztályok és elvont, absztrakt kategóriák születtek, amelyekkel az érzékelés számára éppen adott helyzetektől függetlenedve is lehetett kommunikálni, azaz el lehetett képzelni olyan helyzeteket is, amelyek kívül estek az érzékelésen. 2. A nevek kezdetben inkább csak verbális rámutatásként funkcionáltak. Később immár megjelenhettek az állítmányok is a nyelvben: azaz nemcsak az alanyra való rámutatás, hanem az alany állapotára, cselekedetére, minőségére utaló jelek is. 7

8 A nyelvnek van reprezentációs és kommunikációs szerepköre. Reprezentálja a világ jelenségeit, de egyben képes az emberek között kommunikatív szituációk kialakítására. Elképzelhető ugyan reprezentáció kommunikáció nélkül, csak éppen akkor nincs értelme a nyelvnek, hiszen éppen azért jön létre, hogy az emberek közötti kommunikációt megkönnyítse. A nyelvi reprezentáció és kommunikáció lényegében tér el a közvetlen érzéki és a külső képi reprezentációtól: az előző kettőben a megjelenített világ egy darabja a maga teljességében jelenik meg (batáromravagy egy szép épületre minden vonásával, hangjával, látható és hallható, érzékelhető tulajdonságával együtt emlékszem). A nyelvi reprezentáció és a kommunikáció során azonban nem az egész, hanem csak leírt részei jelennek meg. Egy csésze kávé -ra nyelvi úton történő utalás nem mond semmit a csésze formájáról, űrtartalmáról, arról, hogy mennyi folyadék van benne stb. Ugyanakkor a szavakkal cselekedni is tudok. Azaz a nyelv a kommunikációban nemcsak bizonyos tényállások felismertetését szolgálhatja, hanem önmagában is cselekvésnek számíthat. Bocsánat kérés, ígérettétel, parancsol, tilt, javasol, felszólít, engedélyez, gratulál, seküszik, ígér, felment a vád alól. Az ilyen jellegű mondatok önmagukban nem leírnak valamilyen tényállást, hanem ezekkel a mondatokkal és szavakkal cselekszünk már egyben, egy cselekedetet végrehajtunk (ezért is perfomatívak ezek a szavak). De sokszor a sima konstatív mondatok mögött is valami cselekvés húzódik (figyelmeztetés: piros a lámpa ; ígéret: holnap jövök ; felszólítás: ez a ruha tiszta rongy már azaz így nem mehetsz ki az utcára). Azaz szinte minden mondatunknak van valamilyen cselekvési értéke. 3.2 A nyelv és az írás A nyelvi kommunikáció másik formája az írás. Az írás a beszélt nyelv szimbóluma. A gondolatok rögzítését, közvetítését teszi lehetővé. Írásban nem támaszkodhatunk a nemverbális jelekre (mimika, hanglejtés...), az írás csak közvetetten hat, Előnye azonban, hogy rögzített, bármikor elővehető, reprodukálható, javítható, kiegészíthető. A kommunikációs technológiák evolúciója során a második nagy lépést jelentette az írás megjelenése (A négy forradalom: (1) a beszélt emberi nyelv megjelenése (ez a pleisztocén végére tehető, ezer évvel ezelőttre): innét számíthatók az orális kultúrák korszaka; (2) a beszéd rögzítésére szolgáló eljárások (pl. hieroglifa, piktogram, írás) megjelenése (mintegy 6 ezer évvel ezelőtt): ez az irásbeliség első korszaka; (3) a nyomtatás megjelenése (mintegy 500 éve): ez az irásbeliség második korszaka, avagy a Gutenberg-galaxis korszaka; (4) az elektronikus (tömeg)kommunikáció (rádió, televízió) megjelenése) Az emberi evolúció általában is nagy mértékben összefügg az információ tárolásának és kommunikálásának módjával. Az írás megjelenésével a tudás lassan függetlenedik az individuumoktól, objektíváldóik. A nagyobb, kiterjedtebb közösségek megszervezéséhez alapvetően szükség volt az írás feltalálására. A tudás és az információ megőrződik, összehasonlíthatóvá, visszakereshetővé válik. Ez segítette elő aztán az elvont gondolkodásmód fejlődését (logikai összefüggések, egyáltalán osztályozások, kategorizálások, vagy a matematika létrejöttét). 8

9 4. Verbális és nonverbális kommunikáció (Gombocz) Közvetlen emberi kommunikációnak nevezzük a közlést, ha az a felek jelenlétében eszköz nélkül történik, ilyenkor a személyiség teljes érzékszervi apparátusa résztvevő. A közvetett emberi kommunikációnál, nincs személyes jelenlét, technikai eszköz segítségével kerülnek kapcsolatba a felek. Az emberi kommunikáció több csatornás. A nyelvi (verbális) kommunikáció mellett igen jelentősek a nem-verbális közlési csatornák is. A totális kommunikáció lényege, hogy az embert nemcsak a szóban megfogalmazott információk, hanem érzékszerveinkkel felfogható minden jelenség tájékoztat. A verbális csatorna közleményei tagolt, megformált alakban, a nem-verbális csatornán áramló közlések globálisan, tagolatlan formában jutnak el a befogadó egyénhez. A közlési csatornák egymástól nem elszigetelten működnek. A kommunikáció fejlődése szempontjából a kisgyermekkortól a felnőtté válásig a család, a személyközi kapcsolatok (barátok, társak...), a nevelési intézmények és a tömegkommunikációs csatornák játsszák a fő szerepet. 4.1 A verbális kommunikáció A verbális csatorna az ember legspecifikusabb kommunikációs módja, mindenféle információ továbbítására alkalmas. A nyelv közös jelrendszerként teszi lehetővé a kölcsönös megértést, hangolja össze viselkedésünket, cselekvéseinket. Az emberi kultúra alapja. A nyelv teszi képessé az embert arra, hogy az emberiség tapasztalatait elraktározhassa, s azokhoz hozzájuthasson. A nyelv segítségével ismerjük meg a világot, s ennek kapcsán alakul a személyiség szerkezete. A nyelv eszköz és szabályrendszer, jellemzője hogy az egyén számára objektív, állandó, stabil. A beszéd, miután az egyén hozza létre adott célból és helyzetben, szubjektív, egyéni, egyszeri. A beszéd eszköze a nyelv. Ahhoz, hogy a beszéd fejlesztésének feladatait meghatározhassuk, szükséges a beszédfunkciók tisztázása. Roman Jakobson 6 beszédfunkciót különböztet meg: 1. referenciális (RE) funkció 2. emotív (EM) funkció 3. konatív (KO) funkció 4. fatikus (FA) funkció 5. poétikai (PO) funkció 6. metanyelvi (ME) funkció A beszéd referenciális, megismertető funkciójáról a világ tényeiről való tájékoztatás, az ismerettovábbítás során beszélünk. Első sorban kijelentő mondatokban nyilvánul meg. Az emotív funkció esetén közlésünkből az érzelmi jelleg emelkedik ki, a beszéd tárgyához való érzelmi viszonyt fejezi ki. Az érzelmi telítettségű felkiáltó és óhajtó mondatokra jellemző. A konatív funkcióban az akarati befolyásolás kerül előtérbe. Legtisztább megnyilvánulása a parancs, felszólítás. 9

10 A fatikus funkcióban a kapcsolatteremtés dominál. Elsősorban a bizonytalan gondolati tartalmat hordozó kérdő mondatok sajátossága. A poétikai funkció érvényesülésekor az esztétikai hatás a cél. A metanyelvi funkció során magára a nyelvi megformálásra vonatkozik a közlés. A funkciók a nyelvi közlés más-más oldalát határozzák ugyan meg, de szinte minden nyelvi üzenetben több funkció is megjelenik. Az artikuláció A hangélménynek a hangadás minősége is meghatározója. A megfelelő hangadásban, a beszéd érthetőségében a beszélőszervek izmainak nagy szerepe van. A hatékony, jól érthető beszéd fontos feltétele a pontos artikuláció, a helyes hangsúlyozás. A ritmikus, hangsúlyos beszéd könnyebben érthetővé, követhetővé teszi a magyarázatot. A hangerő A hangerő egyrészt a beszélőben lévő feszültség levezetését, másrészt a befolyásolás hatékonyságának az emelését segíti. A hangerő változásaival ki lehet emelni az újat, a fontosat, érzelmeinket. A hang erőssége és dallamossága között fordított összefüggés van. Minél hangosabb a beszéd, annál kevésbé dallamos és ezzel romlik hatékonysága. Előadók hibája, hogy mindent fontosnak tartva mindent egyformán nagy hangerővel próbálnak előadni. A hanglejtés A hanglejtés a beszéd hangmagasságának változtatásán alapul. A beszédet kísérő minden érzelmi velejáró a hanglejtés változásában nyilvánul meg. Egy bonyolultabb mondat több hangfekvésben is mozoghat a könnyebb érthetőség miatt. Ahová hangsúlyt teszünk, ott magasabbról indul a hang lefelé, a hangsúlytalan részeket alacsonyabb hangfekvésben mondjuk. Egyre jobban terjed a fölfelé "éneklő" megemelt hangmagasságú beszédstílus, holott a magyar nyelv ereszkedő hanglejtésnek megfelelő beszéd. A beszéd gyorsasága A magyar nyelv sajátossága, hogy viszonylag lassú. Másodpercenként 3-4 szótagot ejtünk ki. Az érdeklődés felkeltésének és ébrentartásának, a mondanivaló tagolásának fontos beszédtechnikai eszköze: a tempóváltás, a hangerő módosítása, a magasságbeli váltás. A beszédszünet Különböző típusait említhetjük meg: belégzési szünet ( a levegővételt segíti) hezitációs szünet ( a pedagógus koncentrál, keresi a szavakat) felhívási szünet (a diák figyelmének felkeltésére tartott szünet) kifejező szünet (hatáskeltés szerepe van) 4.2 A nem verbális kommunikáció A nem-verbális kommunikáció fogalmát csak az utóbbi évben használják. Korábban ezekkel a jelenségekkel, csak mint az érzelmi kifejezés eszközeivel foglalkoztak. Egyes kutatók szerint a nem-verbális csatornán az információ 90%-a jut el a befogadóhoz. A nem verbális kommunikációnak nagyon nagy szerepe van a gyermek fejlődése, az interakció szabályozása, az emberek közötti viszony alakulása, a szocializáció szempontjából. 10

11 A gyerek ezen keresztül tanul attitűdöket, értékeket, azonosul a felnőttek viselkedésmintáival, alakul empátiás képessége. A kisgyerek nagyon fogékony a nemverbális jelekre, melyeket elsősorban mint az érzelmi viszonyulás jelzéseit fogja fel. A gesztus (a kéz, a kar mozdulatai) A gesztikulálás a test kifejezést szolgáló mozgása, a gesztus maga a taglejtés. A gesztikulálás a beszédet kísérő fej-, váll-, kar és kézmozgás. Segít beszédünk tartalmi elemeinek kiemelésében, nyomatékosításában. Általában elmondható, hogy a hatásos gesztikuláció a csípőtől a vállig, s csak nagyon ritkán, - erős érzelmi feszültség esetén - terjed a váll fölötti részekre. A kézzel történő gesztusok hatásuk szempontjából lehetnek: pozitív hatású kéztartás: felfelé fordított tenyér semleges hatású kéztartás: párhuzamosan elhelyezkedő tenyér negatív hatású kéztartás: lefelé, vagy a partner felé fordított tenyér A mimika A beszédet kísérő arckifejezések, a mimika az arcizmok mozgása révén közöl információkat. Az arc elsősorban az érzelmek kifejezésének színtere. A szem, a szemöldök, a száj segítségével vagyunk képesek különböző érzelmek kifejezésére. Az arckifejezések nemcsak pillanatnyi hangulatomról, hanem tartós lelki tulajdonságaimról is árulkodnak. A tekintet A tekintet az egyik legősibb kommunikációs eszköz. A személyes viszony alakításában fontos csatorna. Partnerünk tekintetéből nagyon sok információ szerezhető. A pillantáskapcsolat (szemkontaktus) felvétele feltétlenül fontos. Ezzel megnyerhető a hallgatóság, a figyelem ébren tartható. Vigyázni kell azonban a túl gyakori váltással, mert a kapkodó tekintet éppen ellentétes hatást vált ki. Ha valakivel kapcsolatba akarunk kerülni, hosszabban rátekintünk. A testmozdulatok, testtartás Az ülő ember kevésbé dinamikus, kevésbé lehet figyelni rá. Az állás sose legyen túl merev. Helytelen ha az előadó túl sokat mozog, fel-alá járkál, ezzel szinte kifárasztja hallgatóságát, hiszen tekintetükkel képtelenek követni. Ugyan így helytelen lehet az egyhelyben állás. Az elektronikus jegyzet a következő szakirodalom felhasználásával készült: Gombocz Jánosné, dr.: Kommunikáció (jegyzet), BMF Karl E. Rosengren: Kommunikáció, Typotex kiadó, 2004 Galambos Katalin: A kommunikáció elmélete és gyakorlata, Pécs, 1997 Bärnkopf Zsolt: A kommunikáció könyve, Flaccus Kiadó, 2002 Terestyéni Tamás: Kommunikációelmélet, AKTI-Typotex Kiadó,

A KOMMUNIKÁCIÓ ALAPJAI. - kommunikációs készségek oktatása gyógyszerészeknek. Dr. Heim Szilvia PTE ÁOK Családorvostani Intézet

A KOMMUNIKÁCIÓ ALAPJAI. - kommunikációs készségek oktatása gyógyszerészeknek. Dr. Heim Szilvia PTE ÁOK Családorvostani Intézet A KOMMUNIKÁCIÓ ALAPJAI - kommunikációs készségek oktatása gyógyszerészeknek Dr. Heim Szilvia PTE ÁOK Családorvostani Intézet A kommunikáció Osgood-Schramm körkörös kommunikációs modell Gondolatot megfogalmaz

Részletesebben

1. KOMMUNIKÁCIÓS ALAPFOGALMAK

1. KOMMUNIKÁCIÓS ALAPFOGALMAK 1. KOMMUNIKÁCIÓS ALAPFOGALMAK 1 1.1. A kommunikációs folyamat 2 A kommunikáció a legáltalánosabb megfogalmazás szerint az információk áramlását jelenti. Elsődleges célja, hogy a kommunikációs folyamat

Részletesebben

III. Az állati kommunikáció

III. Az állati kommunikáció III. Az állati kommunikáció I. Kommunikáció a fajtestvérekkel I. Kommunikáció a fajtestvérekkel 1. Bevezetés I. Kommunikáció a fajtestvérekkel 1. Bevezetés beszélgető állatok? I. Kommunikáció a fajtestvérekkel

Részletesebben

ÉRVELÉS, TÁRGYALÁS, MEGGYŐZÉS - SZEMINÁRIUM

ÉRVELÉS, TÁRGYALÁS, MEGGYŐZÉS - SZEMINÁRIUM ÉRVELÉS, TÁRGYALÁS, MEGGYŐZÉS - SZEMINÁRIUM 1-2. óra Bevezetés. Retorika. Keretezés Szabó Krisztina kriszti.szabo@filozofia.bme.hu 2015. ősz BME GTK Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 2 MIÉRT LESZ HASZNOS?

Részletesebben

ÉRVELÉS, TÁRGYALÁS, MEGGYŐZÉS - SZEMINÁRIUM

ÉRVELÉS, TÁRGYALÁS, MEGGYŐZÉS - SZEMINÁRIUM ÉRVELÉS, TÁRGYALÁS, MEGGYŐZÉS - SZEMINÁRIUM 1-2. óra Bevezetés. Retorika. Keretezés Verbális és nem verbális kommunikáció Szabó Krisztina kriszti.szabo@filozofia.bme.hu BME GTK Filozófia és Tudománytörténet

Részletesebben

PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ

PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ 1 / 5 1. Határozza meg a szocializáció fogalmát! 10 pont A szocializáció a társadalomba való beilleszkedés

Részletesebben

Érvelés, tárgyalás, meggyőzés

Érvelés, tárgyalás, meggyőzés Érvelés, tárgyalás, meggyőzés 5. óra Keretezés. Retorika. Gyakorlat Csordás Geng Szabó TÉMAKÖRÖK Keretezés Retorika Gyakorlat Keretezés/framing Keretezés/framing Az országot titokzatos járvány fenyegeti,

Részletesebben

VIII. Szervezeti kommunikáció

VIII. Szervezeti kommunikáció BBTE, Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi kar, Szatmárnémeti egyetemi kirendeltség VIII. Szervezeti kommunikáció Szervezési- és vezetési elméletek 2013 Május 27 Gál Márk doktorandusz Közigazgatási

Részletesebben

PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ

PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ 1 / 5 1. feladat 5 pont Határozza meg a szocializáció fogalmát! A szocializáció a társadalomba való beilleszkedés

Részletesebben

Játék hanggal és testtel

Játék hanggal és testtel Játék hanggal és testtel BALESET-SZIMULÁCIÓS KÉPZÉS Az érzelem Az érzelem olyan szubjektív állapot, amely a környezetünk fontos változására adott reakcióként fogható fel, ami a további viselkedést meghatározza.

Részletesebben

Személyes és szakmai hatékonyság tantárgy bemutatása

Személyes és szakmai hatékonyság tantárgy bemutatása Személyes és szakmai hatékonyság tantárgy bemutatása TÁMOP-2.2.4-08/1.-2009-0008 A foglalkozási rehabilitációs koordinátor képzés adaptációja Szlovéniába A projekt az EU társfinanszírozásával az Új Magyarország

Részletesebben

Érvelés, tárgyalás, meggyőzés

Érvelés, tárgyalás, meggyőzés Érvelés, tárgyalás, meggyőzés 5. óra Keretezés. Retorika. Gyakorlat Csordás Geng Pinkasz Szabó - Tanács TÉMAKÖRÖK Keretezés Retorika Gyakorlat 2 BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék, Érvelés, tárgyalás,

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓ AZ ÁLLATVILÁGBAN

KOMMUNIKÁCIÓ AZ ÁLLATVILÁGBAN KOMMUNIKÁCIÓ AZ ÁLLATVILÁGBAN Az állatok közti kommunikáció történhet fajon belül, sőt fajok között is. A fizikai közeg sokkal változatosabb, mint az embernél. Az állatvilágban a legtöbb kommunikáció látás,

Részletesebben

Bevezetés a kommunikációelméletbe 4.

Bevezetés a kommunikációelméletbe 4. Bevezetés a kommunikációelméletbe 4. A jelek természetes jelek mesterséges jelek szimptómák szignálok szimbólumok 1 Pierce: jelfelosztás ikon Index szimbólum Pierce: jelfelosztás IKON hasonlóságon alapul:

Részletesebben

Néhány gondolat a projekt menedzsment kommunikációjához

Néhány gondolat a projekt menedzsment kommunikációjához Néhány gondolat a projekt menedzsment kommunikációjához avagy amiről a módszertanok nem írnak dr. Prónay Gábor 6. Távközlési és Informatikai Projekt Menedzsment Fórum 2003. április 10. AZ ELŐADÁS CÉLJA

Részletesebben

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ!

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ! A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Kódolás hír Dekódolás csatorna

Kódolás hír Dekódolás csatorna Kommunikáció a kapcsolatainkban 1 A KOMMUNIKÁCIÓ MEGHATÁROZÁSA ÉS FUNKCIÓI A kommunikáció latin eredetű szó, a communis, vagyis közös, megoszt, közössé tesz, közöl jelentésben található. A kommunikáció

Részletesebben

Lakatosné Pripkó Judit Albert Schweitzer Kórház Hatvan. Magyar Ápolási Egyesület I. Kongresszusa, Siófok- 2011.okt.14-15.

Lakatosné Pripkó Judit Albert Schweitzer Kórház Hatvan. Magyar Ápolási Egyesület I. Kongresszusa, Siófok- 2011.okt.14-15. Lakatosné Pripkó Judit Albert Schweitzer Kórház Hatvan Magyar Ápolási Egyesület I. Kongresszusa, Siófok- 2011.okt.14-15. 1 Kommunikáció a társas kapcsolat alapja - információátadás - üzenet/közlő/befogadó

Részletesebben

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Angol nyelv Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés 1. Társalgási feladat: - három témakör

Részletesebben

Terestyéni Tamás Kommunikációelmélet

Terestyéni Tamás Kommunikációelmélet Terestyéni Tamás Kommunikációelmélet A tárgykör kövektező kötete: Horányi Özséb (szerk.): A kommunikáció mint participáció Terestyéni Tamás Kommunikációelmélet A testbeszédtől az internetig AKTI TYPOTEX

Részletesebben

Kommunikáció. Mi teszi szükségessé, hogy kiemelt helyet kapjon iskoláinkban, pedagógusképzésünkben a kommunikáció problémaköre?

Kommunikáció. Mi teszi szükségessé, hogy kiemelt helyet kapjon iskoláinkban, pedagógusképzésünkben a kommunikáció problémaköre? 1 Tartalomjegyzék Bevezetés 1. A kommunikáció fogalma 2. A verbális kommunikáció 2.1. A nyelv és a beszéd 2.1.1. Az artikuláció 2.1.2. A hangerő 2.1.3. A hanglejtés 2.1.4. A gyorsaság, a tempó 2.1.5. A

Részletesebben

1. A másik ember megértése 2. Az empátia fogalmának kialakulása és fejlődéstörténete a modern lélektanban

1. A másik ember megértése 2. Az empátia fogalmának kialakulása és fejlődéstörténete a modern lélektanban TARTALOMJEGYZÉK 1. A másik ember megértése...11 Áttekinthető emberi világ...11 A rang és a formális viszonyok szerepe...12 A másik érdekessé válik...13 Új kommunikációs nehézségek...14 Az egyén szubjektív

Részletesebben

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv. Általános jellemzők. Nincs értékelés

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv. Általános jellemzők. Nincs értékelés Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Angol nyelv Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés 1. Társalgás - interakció kezdeményezés

Részletesebben

VESZÉLYES EBEK A RENDELŐBEN. Tényleg veszélyesebbek-e az ebek a rendelőben?!

VESZÉLYES EBEK A RENDELŐBEN. Tényleg veszélyesebbek-e az ebek a rendelőben?! VESZÉLYES EBEK A RENDELŐBEN Tényleg veszélyesebbek-e az ebek a rendelőben?! VESZÉLYES EBEK Néhány gondolat a statisztikák kapcsán KUTYAHARAPÁSI STATISZTIKÁK - MAGYARORSZÁG Kevés pontos adat, W54 BNO kód

Részletesebben

Középszintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója. Olasz nyelv

Középszintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója. Olasz nyelv Középszintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója Olasz nyelv FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés 1. Társalgási feladat/interjú: három témakör interakció kezdeményezés

Részletesebben

Bohnné Keleti Katalin, okleveles közgazda, nemzetközi marketing szakértő, bejegyzett igazságügyi szakértő

Bohnné Keleti Katalin, okleveles közgazda, nemzetközi marketing szakértő, bejegyzett igazságügyi szakértő Köszönti Önöket az és vezetője, Bohnné Keleti Katalin, okleveles közgazda, nemzetközi marketing szakértő, bejegyzett igazságügyi szakértő Hallottad? A telefonos kommunikációról Budapest, 2012. 11. 24.

Részletesebben

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK 1. Fogalmazza meg, mi a helyi tanterv lényege! 5 pont 2. Mutassa be az óvodáskorú gyermek testi fejlődésének jellemzőit! Írjon 5 jellemzőt!

Részletesebben

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója. Orosz nyelv. Általános útmutató

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója. Orosz nyelv. Általános útmutató A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Orosz nyelv Általános útmutató A következő táblázat az értékelési szempontokat és az egyes szempontoknál adható maximális pontszámot mutatja. A Beszédtempó,

Részletesebben

BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA

BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén, az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék, az

Részletesebben

A kommunikáció szerepe a sportpedagógiában

A kommunikáció szerepe a sportpedagógiában Készítette: Dátum: 2008. 06. 06. A kommunikáció szerepe a sportpedagógiában A kommunikáció fogalma: A szó eredete szerint: communis (mn.) közös, általános communitas (fn.) közösség; communico (ige) közöl,

Részletesebben

Kommunikációs fogalomtár. Kommunikációs felmérés 2010.

Kommunikációs fogalomtár. Kommunikációs felmérés 2010. Kommunikációs fogalomtár Kommunikációs felmérés 2010. Blog A blog az angol "web log", vagyis netes bejegyzés kifejezésből származik, magyarra az internetes napló kifejezéssel fordítható. A blog jellemzője,

Részletesebben

Társalgási (magánéleti) stílus

Társalgási (magánéleti) stílus Társalgási (magánéleti) stílus Meghatározás kötetlen társas érintkezésben használt nyelvi formák Általános jellemzők, elvárások közvetlen, Könnyen érthető, Személyiség kifejezése Kommunikációs funkciók

Részletesebben

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ!

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ! A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

KÖZÉPSZINT BESZÉDKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

KÖZÉPSZINT BESZÉDKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Általános jellemzok FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegíto beszélgetés 1. Társalgási feladat: három témakör interakció kezdeményezés nélkül 2. Szituációs feladat: interakció a vizsgázó

Részletesebben

Érvelés, tárgyalás, meggyőzés

Érvelés, tárgyalás, meggyőzés Érvelés, tárgyalás, meggyőzés 5. óra Elek Nikolett nikolett.elek@filozofia.bme.hu Csordás Hédi Virág hedi.csordas@filozofia.bme.hu Keretezés/framing 2 Keretezés, framing A framing-nél olyan szavakat és

Részletesebben

Milyen tudományokra támaszkodik?

Milyen tudományokra támaszkodik? 3. Újabb eredmények Glosszogenetika Milyen tudományokra támaszkodik? Biológia (szociobiológia), etológia, anatómia Pszichológia Pszicholingvisztika Szemiotika Neurológia (agy evolúciójának kutatása) Nyelvészet

Részletesebben

Kommunikáció és eredményesség Dr. Németh Erzsébet

Kommunikáció és eredményesség Dr. Németh Erzsébet Kommunikáció és eredményesség Dr. Németh Erzsébet Tanulunk és tanítunk, mi a haszna? LLL Könyvtári Szolgáltatások és eredményességük Komárom, 2011. június 24-én A kommunikáció lényege, hogy az egymással

Részletesebben

Tartalom és forma. Tartalom és forma. Tartalom. Megjegyzés

Tartalom és forma. Tartalom és forma. Tartalom. Megjegyzés Tartalom A tartalom és forma jelentése és kettőssége. A forma jelentősége, különösen az ember biológiai és társadalmi formáját illetően. Megjegyzés Ez egy igen elvont téma. A forma egy különleges fogalom

Részletesebben

Diszpozícionális perspektíva 2.: Szükséglet-, és motívum elméletek. Vonások, mint szükségletek és motívumok megközelítése

Diszpozícionális perspektíva 2.: Szükséglet-, és motívum elméletek. Vonások, mint szükségletek és motívumok megközelítése Diszpozícionális perspektíva 2.: Szükséglet-, és motívum elméletek Vonások, mint szükségletek és motívumok megközelítése Vonások, mint szükségletek és motívumok megközelítése A diszpozíciókat úgy is elképzelhetjük,

Részletesebben

Szerkesztő munkatársa Szerkesztő munkatársa

Szerkesztő munkatársa Szerkesztő munkatársa 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Zeneterápia, zenei fejlesztés

Zeneterápia, zenei fejlesztés Zeneterápia, zenei fejlesztés A zene ereje I. Az emberi lét központi eleme, valamilyen módon nagy hatással van az egyénre (annak ellenére, hogy nincsenek benne a nyelvre jellemző dolgok, mint fogalmak,

Részletesebben

A spontán beszéd kísérőjelenségei

A spontán beszéd kísérőjelenségei 2013. április 25. A spontán beszéd kísérőjelenségei Neuberger Tilda Fonetikai Osztály A beszéd antropofonikus elmélete A beszéd biológiai alapja: azonos hangképző apparátus (Laver 1994) Elsődlegesen nem

Részletesebben

II. Gyermeknyelv, anyanyelvelsajátítás

II. Gyermeknyelv, anyanyelvelsajátítás II. Gyermeknyelv, anyanyelvelsajátítás 1. Általános kérdések 1. Általános kérdések általános ütem 1. Általános kérdések általános ütem univerzális jellegű 1. Általános kérdések általános ütem univerzális

Részletesebben

TÁMOP-5.5.7.-08/1-2008-0001 Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselői hálózat és civil jogvédő munka fejlesztése.

TÁMOP-5.5.7.-08/1-2008-0001 Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselői hálózat és civil jogvédő munka fejlesztése. Kommunikáció. Témacsoportok A kommunikáció fogalama Metakommunikáció Kommunikáció a jogvédelmi munkában. A kommunikációs képesség játszotta a legnagyobb szerepet az emberiség fejlődésében A kommunikáció

Részletesebben

Szülőcsoport. Mondom és. Hallgatom a magamét..

Szülőcsoport. Mondom és. Hallgatom a magamét.. Szülőcsoport Mondom és Hallgatom a magamét.. Az elsődleges tünetek alkotják a dadogás magját hangok, szótagok, szavak gyakori ismétlődése hangok megnyújtása csendes vagy hangzó blokádok Gyerekeknél

Részletesebben

A következő táblázat az értékelési szempontokat és az egyes szempontok szerint adható maximális pontszámot mutatja.

A következő táblázat az értékelési szempontokat és az egyes szempontok szerint adható maximális pontszámot mutatja. A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák alapján történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon, valamint az egyes szempontokhoz tartozó szintleírásokon

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 17. 8:00. Időtartam: 120 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 17. 8:00. Időtartam: 120 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pedagógia

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS SZEMINÁRIUM

KOMMUNIKÁCIÓS SZEMINÁRIUM KOMMUNIKÁCIÓS SZEMINÁRIUM OFTEX által akkreditált: A kommunikáció szerepe a szív- és érrendszeri, illetve onkológiai szűréseken való lakossági részvétel befolyásolásában és az egészséges életmódszemlélet

Részletesebben

Érveléstechnika-logika 5. óra

Érveléstechnika-logika 5. óra Érveléstechnika-logika 5. óra Csordás Hédi Virág hedi.csordas@filozofia.bme.hu Egres Dorottya egres.dorottya@filozofia.bme.hu Elek Nikolett nikolett.elek@filozofia.bme.hu Keretezés, framing 2 Keretezés,

Részletesebben

Érveléstechnika-logika. 6. óra

Érveléstechnika-logika. 6. óra Érveléstechnika-logika 6. óra Keretezés/framing 2 Keretezés A framingnél olyan szavakat és képeket választanak ki a befogadók számára, amelyek azokat a megvilágításokat hozzák előtérbe, melyekre a kommunikátor

Részletesebben

Minta. Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója

Minta. Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,

Részletesebben

A nyelv valóságfelidéző szerepe az elvonatkoztatásra képes gondolkodáson

A nyelv valóságfelidéző szerepe az elvonatkoztatásra képes gondolkodáson A nyelv és gondolkodás viszonya A nyelv fogalma: a legegyetemesebb jelrendszer. Egy nagyobb közösség, általában egy nemzet tulajdona. A külső és a belső valóságot minden más jelrendszernél pontosabban

Részletesebben

Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója

Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Francia nyelv A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott

Részletesebben

Autizmusba zárt világ

Autizmusba zárt világ Autizmusba zárt világ Az autizmus története Egyidős az emberiséggel! A szindróma első leírása: Leo Kanner-1943 autisztikus magány Hans Asperger 1944 autisztikus pszichopátia A reciprok kommunikáció minőségi

Részletesebben

K É R D Ő Í V személyes kommunikációs stílus

K É R D Ő Í V személyes kommunikációs stílus K É R D Ő Í V személyes kommunikációs stílus Önnek bizonyára van elképzelése önmagáról mint személyes kommunikátorról, ezen belül arról, hogyan érzékeli önmaga kommunikációs módját, más szavakkal: kommunikációs

Részletesebben

Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés)

Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés) Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés) 1/12 Kitöltői adatok statisztikái: 1. Kérjük, gondolja végig és értékelje azt, hogy a felsorolt állítások közül melyik mennyire igaz. A legördülő menü

Részletesebben

Beérkezett kérdőívek aránya csoportonként

Beérkezett kérdőívek aránya csoportonként A 2019-es szülői elégedettségmérés elemzése Óvodánk az Oktatási Hivatal által kiadott, a köznevelési intézmények tanfelügyeletéhez szerkesztett kérdőívét használja a szülői elégedettség kétévenkénti mérésére.

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓ. Dr. Vincze Zoltán. Semmelweis Egyetem Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet

KOMMUNIKÁCIÓ. Dr. Vincze Zoltán. Semmelweis Egyetem Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet KOMMUNIKÁCIÓ Dr. Vincze Zoltán Semmelweis Egyetem Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet MOTTÓ: A gondolkodó ember aki nem tudja kifejezni a gondolatait ugyanazon a szinten van, mint az

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓ. Dr. Vincze Zoltán Semmelweis Egyetem Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet

KOMMUNIKÁCIÓ. Dr. Vincze Zoltán Semmelweis Egyetem Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet KOMMUNIKÁCIÓ Dr. Vincze Zoltán Semmelweis Egyetem Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet MOTTÓ: A gondolkodó ember aki nem tudja kifejezni a gondolatait ugyanazon a szinten van, mint az

Részletesebben

Érzelmeink fogságában Dr. József István okl. szakpszichológus egyetemi docens Érzelmi intelligencia Emotional Intelligence Az érzelmi intelligencia az érzelmekkel való bánás képessége, az a képesség, amivel

Részletesebben

A deixis megjelenési formái a prozódiában

A deixis megjelenési formái a prozódiában A deixis megjelenési formái a prozódiában Erdős Klaudia ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola Bevezetés - deixis A deixis fogalma - ógör. deiktikos mutatás - megnyilatkozás körülményeire mutat Típusok

Részletesebben

Értékelési szempont. A kommunikációs cél elérése és az interakció megvalósítása 3 Szókincs, kifejezésmód 2 Nyelvtan 1 Összesen 6

Értékelési szempont. A kommunikációs cél elérése és az interakció megvalósítása 3 Szókincs, kifejezésmód 2 Nyelvtan 1 Összesen 6 Összefoglaló táblázatok az emelt szintű vizsga értékeléséhez A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési

Részletesebben

TÁMOP 3.4.3 08/2 Iskolai tehetséggondozás MŰVÉSZETI TEHETSÉGKÖR

TÁMOP 3.4.3 08/2 Iskolai tehetséggondozás MŰVÉSZETI TEHETSÉGKÖR TÁMOP 3.4.3 08/2 MŰVÉSZETI TEHETSÉGKÖR TÁMOP 3.4.3 08/2 TÁMOP 3.4.3 08/2 Elsődleges cél volt a gyermek személyiségét több irányból fejleszteni a kiemelkedő képességeit tovább csiszolni, a testilelki komfortérzetét

Részletesebben

12. osztály nyelvtan anyaga: Nyelvi szinkrónia és diakrónia; a nyelv eredete és típusai

12. osztály nyelvtan anyaga: Nyelvi szinkrónia és diakrónia; a nyelv eredete és típusai 12. osztály nyelvtan anyaga: Nyelvi szinkrónia és diakrónia; a nyelv eredete és típusai Beszéljen a tétel címében felsorolt témákról! Vesse össze az alábbi példában szereplő kifejezést a mai nyelv állapotával!

Részletesebben

Naiv kommunikációelméletek

Naiv kommunikációelméletek Tartalomjegyzék Bevezetés...1 Naiv kommunikációelméleteink...1 Implicit kommunikációelméleteink...1 Formális/tudományos kommunikációelméletek...1 Naiv elképzelések a kommunikációról...2 Naiv elképzelések

Részletesebben

Modalitások-Tevékenységek- Tehetség-rehabilitáció

Modalitások-Tevékenységek- Tehetség-rehabilitáció Modalitások-Tevékenységek- Tehetség-rehabilitáció. BEMUTATÁS Képességeinek legnagyobb részét az ember sohasem realizálja, s ezek mindaddig ki sem bontakozhatnak, amíg jobban meg nem értjük természetüket.

Részletesebben

ETOLÓGIA. A kommunikációs magatartásformák evolúciója - csalás, megtévesztés - Pongrácz Péter

ETOLÓGIA. A kommunikációs magatartásformák evolúciója - csalás, megtévesztés - Pongrácz Péter ETOLÓGIA A kommunikációs magatartásformák evolúciója - csalás, megtévesztés - Pongrácz Péter Őszinteség? Manipuláció? Korai etológia ( információ-megosztás ) Egyértelmű, őszinte, kölcsönösen előnyös Evolúcióbiológia

Részletesebben

Minta. Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója

Minta. Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,

Részletesebben

Emelt szintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója. Olasz nyelv. Általános jellemzők

Emelt szintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója. Olasz nyelv. Általános jellemzők Emelt szintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója Olasz nyelv Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés. 1. Vita: adott témakörhöz

Részletesebben

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon, valamint az egyes szempontokhoz tartozó szintleírásokon alapul. Minden feleletet ezen

Részletesebben

Fejlesztőpedagógia alapjai A DIFFERENCIÁLÁS NEVELÉSELMÉLETI KÉRDÉSEI AZ ÓVODÁBAN

Fejlesztőpedagógia alapjai A DIFFERENCIÁLÁS NEVELÉSELMÉLETI KÉRDÉSEI AZ ÓVODÁBAN Fejlesztőpedagógia alapjai A DIFFERENCIÁLÁS NEVELÉSELMÉLETI KÉRDÉSEI AZ ÓVODÁBAN Az előadás vázlata A közoktatás egyik legnehezebb, megoldásra váró problémája A differenciálás Az egyének differenciált

Részletesebben

Információ / kommunikáció

Információ / kommunikáció Információ / kommunikáció Ismeret A valóságra vagy annak valamely részére, témájára vonatkozó tapasztalatokat, általánosításokat, fogalmakat. Információ fogalmai Az információ olyan jelsorozatok által

Részletesebben

TANULÁSI ÉS MUNKAMOTIVÁCIÓ ERŐSÍTÉSE 5. SZ. MELLÉKLET Modultematika

TANULÁSI ÉS MUNKAMOTIVÁCIÓ ERŐSÍTÉSE 5. SZ. MELLÉKLET Modultematika TANULÁSI ÉS MUNKAMOTIVÁCIÓ ERŐSÍTÉSE 5. SZ. MELLÉKLET Modultematika TÉMA OKTATÓ/TRÉNER ÓRASZÁM 1. CSOPORTÉPÍTŐ TRÉNING MODUL 12 1.1 Önálló bemutatkozás 1.2 Névlánc- egymás nevének ismétlése az ülésrend

Részletesebben

Kommunikációelmélet. A kommunikáció fogalmának értelmezése különböző tudományágakban

Kommunikációelmélet. A kommunikáció fogalmának értelmezése különböző tudományágakban Kommunikációelmélet II. előadás A kommunikáció fogalmának értelmezése különböző tudományágakban 1. az információelmélet kommunikációnak tekint mindent, amiben információ-továbbítás történik, függetlenül

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓ A BETEGSZÁLLÍTÁSBAN

KOMMUNIKÁCIÓ A BETEGSZÁLLÍTÁSBAN MODULFÜZET Betegszállító felnőttképzési program 2. modul KOMMUNIKÁCIÓ A BETEGSZÁLLÍTÁSBAN Írta: Pete László Lektorálta: Dr. Bumbera József HARRUCKERN JÁNOS KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY GYÓGYPEDAGÓGIAI KOLLÉGIUM,

Részletesebben

TÁRGYALÁS TECHNIKA ÉS KONFLIKTUSKEZELÉS A GYAKORLATBAN. Dr. habilnémeth Erzsébet, szociálpszichológus, kommunikációs szakértő, BKF, ÁSZ

TÁRGYALÁS TECHNIKA ÉS KONFLIKTUSKEZELÉS A GYAKORLATBAN. Dr. habilnémeth Erzsébet, szociálpszichológus, kommunikációs szakértő, BKF, ÁSZ TÁRGYALÁS TECHNIKA ÉS KONFLIKTUSKEZELÉS A GYAKORLATBAN Dr. habilnémeth Erzsébet, szociálpszichológus, kommunikációs szakértő, BKF, ÁSZ A SIKER ALAPJA 1. FELKÉSZÜLÉS 1. Meg kell határozni az elérendő célt

Részletesebben

Minta. A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója

Minta. A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,

Részletesebben

RÉV Alapítvány. Interjú, mint a munkaerő-kiválasztás Legfontosabb eleme

RÉV Alapítvány. Interjú, mint a munkaerő-kiválasztás Legfontosabb eleme RÉV Alapítvány Interjú, mint a munkaerő-kiválasztás Legfontosabb eleme Készítette: Kabainé Ujj Gyöngyi andragógus Interjú típusai Strukturált interjú az előre megfogalmazott, célzott kérdések minimális

Részletesebben

Kommunikáció elmélete és gyakorlata. Zombori Judit, pszichológus

Kommunikáció elmélete és gyakorlata. Zombori Judit, pszichológus Kommunikáció elmélete és gyakorlata Zombori Judit, pszichológus 1 Asszertivitás (Sam R. Lloyd alapján) Jelentése: Pozitívan gondolkodunk Önérvényesítő módon viselkedünk Önbizalmat érzünk 2 Önmagunk és

Részletesebben

AZ AGRESSZÍV ÉS A SEGÍTŐ VISELKEDÉS ALAKULÁSA ÓVODÁS KORBAN. Zsolnai Anikó SZTE BTK Neveléstudományi Intézet zsolnai@edpsy.u-szeged.

AZ AGRESSZÍV ÉS A SEGÍTŐ VISELKEDÉS ALAKULÁSA ÓVODÁS KORBAN. Zsolnai Anikó SZTE BTK Neveléstudományi Intézet zsolnai@edpsy.u-szeged. AZ AGRESSZÍV ÉS A SEGÍTŐ VISELKEDÉS ALAKULÁSA ÓVODÁS KORBAN Zsolnai Anikó SZTE BTK Neveléstudományi Intézet zsolnai@edpsy.u-szeged.hu Szociális kompetencia társas viselkedés Nagy József (2000): A szociális

Részletesebben

Minta. A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója

Minta. A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,

Részletesebben

Egyéni fejlődési utak. tanári kompetenciák. Mindenki társadalma, mindenki iskolája. A tanári szerep

Egyéni fejlődési utak. tanári kompetenciák. Mindenki társadalma, mindenki iskolája. A tanári szerep Egyéni fejlődési utak Mindenki társadalma, mindenki iskolája tanári kompetenciák A tanári szerep A tanári szerep - 1980 kognitív pszichológia, (Berliner n/a) Az újonc szerep 1 év megfontoltság racionális,

Részletesebben

Stressz, szorongás, megküzdés a 12-15 éves korosztálynál. Dr. Járai Róbert Zánka 2006.

Stressz, szorongás, megküzdés a 12-15 éves korosztálynál. Dr. Járai Róbert Zánka 2006. Stressz, szorongás, megküzdés a 12-15 éves korosztálynál Dr. Járai Róbert Zánka 2006. lőadás vázlata Stressz fogalma Szorongás és félelem Megküzdés Önbizalom és képesség 2 tressz A szervezet egészséges

Részletesebben

Tanulási kisokos szülőknek

Tanulási kisokos szülőknek Tanulási kisokos szülőknek Hogyan oldd meg gyermeked tanulási nehézségeit? Nagy Erika, 2015 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján

Részletesebben

2). Az embert mint kulturális konstrukciót az archaikus közösségek társas viszonyaihoz való alkalmazkodottság jellemzi

2). Az embert mint kulturális konstrukciót az archaikus közösségek társas viszonyaihoz való alkalmazkodottság jellemzi A csoporthoz tartozás kialakítására (csoport identitás, lojalitás, normakövetés) az ember erősen prediszponált 1). Az embert mint biológiai konstrukciót a többtízezer évvel ezelőtti viszonyokhoz való alkalmazkodottság

Részletesebben

TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM

TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM TÁNC ÉS DRÁMA 613 CÉLOK ÉS FELADATOK A Tánc és dráma tantárgy tanterve nem elméleti ismeretek tanítását helyezi a középpontba, hanem a drámajáték eszköztárának

Részletesebben

Értékelési szempont A kommunikációs cél elérése és az interakció megvalósítása 3 Szókincs, kifejezésmód 3 Nyelvtan 2 Összesen 8

Értékelési szempont A kommunikációs cél elérése és az interakció megvalósítása 3 Szókincs, kifejezésmód 3 Nyelvtan 2 Összesen 8 Összefoglaló táblázatok a portugál nyelv középszintű szóbeli vizsga értékeléséhez A következő táblázat az értékelési szempontokat és az egyes szempontoknál adható maximális pontszámot mutatja középszinten.

Részletesebben

GRASSROOTS A GYERMEKEK KOROSZTÁLYOS JELLEMZŐI. 5-7 éves korban

GRASSROOTS A GYERMEKEK KOROSZTÁLYOS JELLEMZŐI. 5-7 éves korban GRASSROOTS A GYERMEKEK KOROSZTÁLYOS JELLEMZŐI 5-7 éves korban ÁLTALÁNOS ÉSZREVÉTELEK: A gyermekek fejlődésük során különböző szinteken mennek át. Különböző szükségletek, attitűdök és növekedési periódusok.

Részletesebben

Az állatok természetes élőhelyükön magányosan vagy csoportokban élnek. A csoportok rendkívül sokfélék lehetnek. Családot alkotnak a szülők és

Az állatok természetes élőhelyükön magányosan vagy csoportokban élnek. A csoportok rendkívül sokfélék lehetnek. Családot alkotnak a szülők és TÁRSAS VISELKEDÉS Az állatok természetes élőhelyükön magányosan vagy csoportokban élnek. A csoportok rendkívül sokfélék lehetnek. Családot alkotnak a szülők és utódaik, kolóniát a nagy telepekben élő családok,

Részletesebben

ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ. Általános útmutató

ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ. Általános útmutató ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ Általános útmutató 1. A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az eljárás meghatározott értékelési

Részletesebben

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Francia nyelv A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési

Részletesebben

PEDAGÓGUSOK SZEREPÉRTELMEZÉSE AZ ISKOLAI SZOCIALIZÁCIÓ FOLYAMATÁBAN

PEDAGÓGUSOK SZEREPÉRTELMEZÉSE AZ ISKOLAI SZOCIALIZÁCIÓ FOLYAMATÁBAN XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 PEDAGÓGUSOK SZEREPÉRTELMEZÉSE AZ ISKOLAI SZOCIALIZÁCIÓ FOLYAMATÁBAN Kurucz Orsolya Ágnes Nikitscher Péter A kutatásról

Részletesebben

Érvelési és meggyőzési készségek 4. óra

Érvelési és meggyőzési készségek 4. óra Érvelési és meggyőzési készségek 4. óra BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék http://www.filozofia.bme.hu/ Tartalom Keretezés Kognitív és emotív jelentés Átminősítés Keretezés 3 Keretezés 4 Keretezés

Részletesebben

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához A középszintű szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési

Részletesebben

Érveléstechnika-logika 6. óra

Érveléstechnika-logika 6. óra Érveléstechnika-logika 6. óra Keretezés/framing Keretezés, framing A framing-nél olyan szavakat és képeket választanak ki a befogadók számára, amelyek azokat a megvilágításokat hozzák előtérbe, melyekre

Részletesebben

ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ

ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ Általános útmutató 1. A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az eljárás meghatározott értékelési

Részletesebben

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Szlovén nyelv Általános útmutató A következő táblázat az értékelési szempontokat és az egyes szempontoknál adható maximális pontszámot mutatja. A Beszédtempó,

Részletesebben

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója. Francia nyelv

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója. Francia nyelv A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Francia nyelv A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési

Részletesebben

Az emlőszűrés helye a Szűrőprogramok Országos Kommunikációja című kiemelt projektben, a projekt bemutatója az emlőszűrés vonatkozásában

Az emlőszűrés helye a Szűrőprogramok Országos Kommunikációja című kiemelt projektben, a projekt bemutatója az emlőszűrés vonatkozásában Az emlőszűrés helye a Szűrőprogramok Országos Kommunikációja című kiemelt projektben, a projekt bemutatója az emlőszűrés vonatkozásában Kedvezményezett: Országos Tisztifőorvosi Hivatal Dr. Bicsák Krisztina

Részletesebben