MÁTYÁS KIRÁLY VITÉZE VOLTAM

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MÁTYÁS KIRÁLY VITÉZE VOLTAM"

Átírás

1 MÁTYÁS KIRÁLY VITÉZE VOLTAM ALAPADATOK KÉSZÍTETTE ÉS MEGVALÓSÍTOTTA Vajda Henrietta, Sikariné Müller Mária, Papp Róbert ÖSSZEFOGLALÁS A tanulók a történelmi olvasmányok feldolgozása során nagyon lelkesek voltak, kedvet kaptak, hogy jobban megismerjék Mátyás király korát, udvarát és az akkori emberek életét. Ezért úgy határoztunk, hogy feldolgozzuk Tatay Sándor: Kinizsi Pál című könyvét. Közösen olvasva, fejezetről-fejezetre haladtak. Ekkor jött a felhívás a digitális témahétre. A választható témákat nézegetve rábukkantunk Kiss Mónika: Lovagi játékok című projekttervére. Tananyagunkhoz könnyen adaptálható ötleteket találtunk benne, így a leírást továbbgondolva, megszületett a mi programunk. TANTÁRGYAK KÖRE matematika magyar nyelv és irodalom vizuális kultúra technika drámajáték

2 ÉVFOLYAMOK 3. osztály IDŐTARTAM 7 óra A PROJEKT PEDAGÓGIAI ALAPJAI TARTALMI KÖVETELMÉNYEK Olvasás: Olvasás, az írott szöveg megértése. Szövegértéshez kapcsolódó kérdések megválaszolása. Szómagyarázat készítése. Technika: Tervezés, építése adott elemkészlet felhasználásával. Vizuális kultúra: Kifejezés, képzőművészet. Adott minta alapján, önálló terv megvalósítása. Matematika: A tanult műveletek alkalmazása (vagyon-adósság, római számok, sorba rendezés, mértékegységek, műveletek sorrendje) Dráma és tánc TANULÁSI CÉLOK Digitális kompetencia: kreativitás, információk keresése és értékelése. Anyanyelvi kommunikáció: szóbeli- és írásbeli kommunikáció, együttműködés; olvasás, az írott szöveg megértése; a képzelet, az önkifejezés aktivizálása különböző szövegformák megismerésével és az írásbeli szövegalkotás képességének továbbfejlesztésével.

3 Társas és multikulturális készségek: megfelelő és eredményes együttműködés másokkal; a csapat kollektív tudásának használata a megfelelő esetben Kreativitás és innováció Tapasztalatszerzés a tárgyak, modellek készítéséhez felhasznált anyagokról, eszközökről, technológiákról. Vizuális kifejezőképesség fejlesztése. ÉRTÉKELÉSI TERV AZ ÉRTÉKELÉS IDŐRENDJE MIALATT A TANULÓK A A PROJEKTMUNKA MEGKEZDÉSE ELŐTT PROJEKTEN DOLGOZNAK ÉS FELADATOKAT HAJTANAK VÉGRE A PROJEKTMUNKA BEFEJEZTÉVEL Csoportfelelősök megbeszélése Feladatok arányos elosztása Folyamatos értékelés, pontgyűjtés követése Visszajelzés társaktól Megbeszélés Kötetlen kérdések Kiállítás a munkákból A társak munkájának értékelése Csoportok munkájának értékelése

4 ÉRTÉKELÉSI ÖSSZEFOGLALÓ A projekt már annak kezdetétől a résztvevők (az osztály tanulói, illetve egyes feladatoknál csoportok tagjai és a tanítók) együttműködésén alapul. Az együttműködés velejárója az értékelés, amely rávilágít a várható és a már elvégzett munka erősségeire, esetleges fejlesztendő elemeire, hogy a projektet minél eredményesebben zárhassuk le. Mialatt a tanulók a projekthez kötődő feladatokat, tevékenységeket végzik, fontos, hogy visszajelzéseket adjunk számukra elvégzett munkájukról, illetve iránymutatást adjunk a tevékenységek hatékony folytatásának érdekében. Az egyik fontos feladatunk, hogy diákjainkat együttműködésre, közös gondolkodásra ösztönözzük. Erre jó lehetőség, ha visszajelzést adnak társaiknak a munka fázisairól, megosztják egymással az ötleteiket. A Lovagi játékok című projektben több esetben nyílik módunk minderre (pl.: címer készítése, véleményezése, tanácsok a társaknak a saját csoporton belül/más csoportban), de talán a legmegfelelőbb alkalom a vár modelljének elkészítése. A csoporton belül együttműködő gyerekek segíthetik társaik munkáját meglátásaikkal, a másik csoportban dolgozó gyerekek szintén adhatnak tanácsot a saját munkájukból leszűrt tanulságok alapján. A társaktól érkező pozitív megerősítés különösen ösztönző hatású, amely a közösségre nézve is előnyös. A gyerekek megfogalmazhatják, mi az, ami nekik a leginkább tetszik társaik munkájában. Elmondhatják, min változtatnának, és megoldásra váró helyzet esetén segítő gondolatokat, javaslatokat fogalmazhatnak meg. A véleménynyilvánítás előtt érdemes kitérnünk arra, hogy a kritika építő jellegű legyen, ösztönző, és nem bántó jellegű. Próbaképpen az egyik csoport munkáját közösen is értékelhetik az osztályok, és ezt a közösen elfogadott mintát követve kerítünk sort az önálló visszajelzések megfogalmazására.

5 A társak értékelése, visszajelzései mellett természetesen a pedagógus is segíti a diákjait a munkafolyamat során felmerülő problémák megoldásában. Segítő véleményt fogalmazhatunk meg közös megbeszéléseken, beszélgetésekkor kötetlen kérdéseket teszünk fel. A kérdések jellegükből adódóan további gondolkodásra serkentenek, aktivizálják a gyerekek ismereteit, tovább lendítik a munkafolyamatot. Megkérdezhetjük, hogyan jutottak el a feladat megoldásáig, illetve mit gondolnak arról, hogyan lehetne továbbhaladni? A projektek végrehajtása során pedagógusként partneri viszony megteremtésére törekszünk. Az eredményhez közös gondolkodás vezet diákjainkkal. Az általunk feltett kérdések ezt a folyamatot segítik elő. A visszajelzéseket érdemes rendszeresíteni. Ez kötődhet az egyes projekttevékenységek megvalósításához (Folyamatos értékelés, pontgyűjtés követése). Mivel a gyerekek életkorából adódóan a játék, mint tevékenység központi szerephez jut, érdemes ezt az értékelési módszert is a lehető legjátékosabban megvalósítani. Értékelési szempont lehet a társak segítése, az aktivitás, a projekttevékenységek sikeres végrehajtása - minden, amit mi pedagógusként fontosnak tartunk. A projektben súlyozottabban fontos (általunk hangsúlyosabbnak tartott) témákra akár több pontot is adhatunk.

6 A PROJEKT MENETE MÓDSZERTANI ELJÁRÁSOK A tanulók 4 heterogén összetételű csoportban dolgoznak. A csoportalakítás véletlenszerű. Az asztalok számozva vannak, a tanulók a terembe lépve 1-1 kártyát húznak, a rajta lévő művelet eredménye határozza meg, hogy melyik asztalhoz kerülnek. Matematika: 1 tanóra Játékos feladatsort oldanak meg csoportmunkával. A jól megoldott feladatokra pontot kapnak. A PowerPoint elkészítéséhez a oldalról gyűjtöttem feladatokat, illetve az utolsó dián szereplő ló a Matematikatanítás alsó tagozaton csoportból származik.

7

8 Vizuális kultúra: 1 tanóra Az óra bevezető részében felfordították az asztalon lévő képeket, melyen a koronázási jelképek voltak.

9 Közösen összegyűjtöttük, hogy mit tudnak, olvastak ezekről. Hol láttuk ezek másolatát, illetve hol található az eredeti. Majd a kereső segítségével ötleteket gyűjtöttek hogyan nézhetett ki Mátyás király címere. Ezután, Robi bácsival megbeszélték, hogy mi jellemző a címerekre, milyen a formájuk. Mely motívumok jelennek meg Mátyás király címereiben. Ezután a tanulók munkához láttak és megtervezhették, elkészíthették saját képzeletüknek megfelelő Mátyás címert. Rajzolás közben reneszánsz zenét hallgattunk. Óra végén az elkészült alkotásokból kiállítás készült, a tanulók elmondhatták véleményüket társaik munkájáról, kiválaszthatták a nekik legjobban tetszőt. Közösen megszavazhatták, hogy kié lett a legszebb.

10 Magyar nyelv és irodalom: 2 tanóra Az óra a Kinizsi című diafilm megtekintésével kezdődött. A tanulók egymást váltva olvasták fel egymásnak kockáról-kockára a projektorral kivetített történetet. A PowerPoint elkészítéséhez a oldalon talált diaképeket használtam fel. Ezután Marika nénivel röviden összefoglalták, amit eddig Kinizsiről megtudtak Tatay Sándor: Kinizsi Pál című könyvének feldolgozása során. Összehasonlították, megbeszélték, hogy mi volt azonos a diafilmben illetve miben különbözött, mi maradt ki belőle a könyvhöz képest. Majd szintén csoportmunkában feladatlapok kitöltése következett. A feladatlaphoz a Magyartanítás alsó tagozaton csoportban találtam segítséget.

11 OLVASMÁNYNAPLÓ.pdf A munka úgy folyt, hogy mindenki maga elé vett 1 lapot, amit tudott megoldott rajta, majd visszatette a közösbe és vett másikat. Folyamatosan cserélődtek a lapok, 1 feladatsoron többen is dolgoztak felváltva. A csoport akkor volt kész, ha minden feladatlapon ki volt töltve az összes feladat. Ehhez a munkához használhatták a saját tabletet, illetve a tanári laptopot. Itt mindenkinek dolgoznia kellett, együtt kellett működniük, hogy mindennel elkészüljenek. Technika: 1 tanóra A délután folyamán Robi bácsival következett a várépítés. A munkához Dienes készletet használhattak. Előtte a nagyvázsonyi Kinizsi várról és Mátyás király várairól kerestek képeket az interneten. Innen meríthettek ötletet a saját váruk elkészítéséhez. Pontos, fegyelmezett munkavégzésre volt szükség, mert a várak bármikor összeomolhattak egyetlen rossz mozdulattól. Fontos szerepe volt az együttműködésnek, hogy a csoportok tagjai együtt munkálkodjanak a közös vár megépítésében. A tanulók nagyon jól érezték magukat a foglalkozás során. Remek alkotások születtek. Miután véget ért az építés, volt olyan, akinek kedve támadt rajzzal is elkészíteni saját várának tervét. Dráma: 2 tanóra A projekthez jól kapcsolható programot kínált a a kalocsai Városi Kincstár. Az osztállyal elsétáltunk és megtekintettük a koronázási jelképeket és a palástot. Majd beöltözve eljátszhatták a koronázást. A gyermekek boldogan bújtak bele a jelmezekbe, és ha csak rövid időre is, de lovagokká, udvarhölgyekké, sőt érsekké, királlyá és királynévá válhattak. A koronázási ceremónia után kipróbálhatták a kardvívás

12 művészetét is. Ehhez a naphoz segítséget a kincstár dolgozójától, Lakatos Adéltól kaptunk. Köszönjük munkáját! Differenciált oktatás alkalmazása Sajátos nevelési igényű tanulók: A finommozgásokat igénylő feladatoknál az ügyesebb gyerekek segítsenek társaiknak (például: várépítés). Tehetséges / Különleges képességű tanulók: Az ügyesebbek segíthetik társaikat A Kinizsihez kapcsolódó feladatlap során ők készítik el a szómagyarázatot A PROJEKT RÉSZLETEI SZÜKSÉGES KÉSZSÉGEK Anyanyelvi kommunikáció: A nyelvre és az írott nyelvre, az olvasásra vonatkozó, a gyermekek életkorának megfelelő ismeretek megléte; Írásbeli szövegalkotási készség: a gyermekek gondolataikat, véleményüket képesek néhány összefüggő mondatban kifejezni; Együttműködési készség a társakkal; Technika és Rajz órákon szükséges eszközök biztonságos használata; Tapasztalat ügyességi csapatversenyekben; A tanulók képesek a figyelmes zenehallgatásra;

13 A PROJEKTHEZ SZÜKSÉGES ANYAGOK ÉS ESZKÖZÖK TECHNOLÓGIA HARDVER digitális fényképezőgép; laptop a pedagógusnak; tabletek a gyerekeknek; projektor, interaktív tábla TECHNOLÓGIA SZOFTVER Microsoft Office csomag Google Drive NYOMTATOTT ANYAGOK Csoportalakításhoz kártyák Csoportjelölő lapok (koronázási jelképek) Kinizsi feladatlap INTERNETES FORRÁSOK, ALKALMAZÁSOK matematika ppt-hez 3. osztályos feladatokból válogatás dia.osaarchivum.org/public/index.php?fs=484 a Kinizsi diafilm elkészítéséhez Reneszánsz zene Mátyás király udvarában Matematikatanítás alsó tagozaton és Magyartanítás alsó tagozaton csoportjai

Lovagi játékok - projektterv

Lovagi játékok - projektterv Lovagi játékok - projektterv Készítette: Kiss Mónika Összefoglalás A kisdiákok olvasás órákon ismerkednek a Mátyás királyról szóló történetekkel, mondákkal. A színes szövegek - amellett, hogy a gyermekek

Részletesebben

PROJEKTTERV SABLON. ALAPADATOK A PROJEKT CÍME Lovagi játékok

PROJEKTTERV SABLON. ALAPADATOK A PROJEKT CÍME Lovagi játékok PROJEKTTERV SABLON ALAPADATOK A PROJEKT CÍME Lovagi játékok ÖSSZEFOGLALÁS A gyerekek sok mesével megismerkedtek már. Most a történetek Mátyás királyról szólnak, a korabeli királyi udvarral ismerkednek

Részletesebben

Túl az Üveghegyen - projektterv

Túl az Üveghegyen - projektterv Túl az Üveghegyen - projektterv Készítette Komaság Margit Összefoglalás A projekt során a gyerekek megismerkednek három mesével, a mesék legfontosabb jellemzőivel. Szövegértelmezési, olvasásstratégiai

Részletesebben

PROJEKTTERV SABLON. ALAPADATOK A PROJEKT CÍME Németország? Anglia? Irány a virtuális sztráda!

PROJEKTTERV SABLON. ALAPADATOK A PROJEKT CÍME Németország? Anglia? Irány a virtuális sztráda! PROJEKTTERV SABLON ALAPADATOK A PROJEKT CÍME Németország? Anglia? Irány a virtuális sztráda! ÖSSZEFOGLALÁS Iskolánkban minden évben április végén hagyományosan nyelvi napot tartunk, ahol a gyerekek számot

Részletesebben

Építsünk házat! projektterv

Építsünk házat! projektterv Építsünk házat! projektterv Készítette: Szeszenka Gabriella Összefoglalás A projekt során a gyerekek létrehoznak egy önellátásra berendezkedett lakóhelyet. Házat terveznek és építenek, melléképületekkel,

Részletesebben

Tavaszi szél vizet áraszt - projektterv

Tavaszi szél vizet áraszt - projektterv Tavaszi szél vizet áraszt - projektterv Készítette Tóth Lászlóné Összefoglalás A tanulók csoportmunkában feltérképezik hazánk vízkészleteit és erről digitális és hagyományos térképeket készítenek. A csoportok

Részletesebben

PROJEKTTERV BALLAGÁSI EMLÉKEK. Készítette: Sebály Zsuzsanna Óvodapedagógus ALAPADATOK

PROJEKTTERV BALLAGÁSI EMLÉKEK. Készítette: Sebály Zsuzsanna Óvodapedagógus ALAPADATOK PROJEKTTERV ALAPADATOK BALLAGÁSI EMLÉKEK Készítette: Sebály Zsuzsanna Óvodapedagógus ÖSSZEFOGLALÁS Az 5 napos projekt óvodai nagycsoport számára készült. A gyermekek többsége közeli kapcsolatban van a

Részletesebben

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének!

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! Beküldendő A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 5.c Résztvevők száma: 20 fő Időpont: 2008.

Részletesebben

Digitális Témahét 2016 Széchenyi István Iskola, Pécs

Digitális Témahét 2016 Széchenyi István Iskola, Pécs Digitális Témahét 2016 Széchenyi István Iskola, Pécs Iskolánkban nagyon aktívan vettünk részt a témahét megvalósításában, szinte minden kollégánk egy-egy óráján alkalmazott digitális eszközöket (néhányan

Részletesebben

Mitől fut a futóbab? projektterv

Mitől fut a futóbab? projektterv Mitől fut a futóbab? projektterv Készítette Dienes Dóra, Fodor Alice és Susán Katalin Összefoglalás Indul a verseny! Vajon melyik csoport babja nő a legmagasabbra? 9 csoport számára tervezett növénytani

Részletesebben

Beszámoló a Természetismereti munkaközösség 2014/2015-ös tanév első félévében végzett munkájáról

Beszámoló a Természetismereti munkaközösség 2014/2015-ös tanév első félévében végzett munkájáról Beszámoló a Természetismereti munkaközösség 2014/2015-ös tanév első félévében végzett munkájáról - Személyi feltételek: - A személyi feltételek a félév során nem változtak. A biológia tantárgy oktatását

Részletesebben

Dobó István Gimnázium. Eger

Dobó István Gimnázium. Eger Dobó István Gimnázium Eger az ifjúságnak a jó erkölcsökben és tudományokban való képzésére emeltetett 1754-ben. Az iskola története A jezsuiták építtették 1754-ben Különböző funkciók: kaszárnya, kórház,

Részletesebben

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal! II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen

Részletesebben

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének!

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! Beküldendő A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 6. c (21 fő 8 lány, 13 fiú) Résztvevők száma:

Részletesebben

Tantárgy: Témakör: Tananyag: Az óra típusa: Oktatási célok: Az órához kapcsolódó kompetenciafejlesztési feladatok:

Tantárgy: Témakör: Tananyag: Az óra típusa: Oktatási célok: Az órához kapcsolódó kompetenciafejlesztési feladatok: Tantárgy: Rajz és vizuális kultúra Témakör: A ruha teszi az embert? Tananyag: Stílusok és az egyéniség Az óra típusa: Új ismeretet feldolgozó óra Oktatási célok: - ismerje és értelmezze a divathoz kapcsolódó

Részletesebben

BÉKÉS MEGYEI SZÁMÍTÁSTECHNIKA VERSENY VERSENYKIÍRÁS ÉS SZABÁLYZAT TÁNCSICS MIHÁLY KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS TEHETSÉGKÖZPONT OROSHÁZA TARTALOMJEGYZÉK

BÉKÉS MEGYEI SZÁMÍTÁSTECHNIKA VERSENY VERSENYKIÍRÁS ÉS SZABÁLYZAT TÁNCSICS MIHÁLY KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS TEHETSÉGKÖZPONT OROSHÁZA TARTALOMJEGYZÉK BÉKÉS MEGYEI SZÁMÍTÁSTECHNIKA VERSENY VERSENYKIÍRÁS ÉS SZABÁLYZAT TÁNCSICS MIHÁLY KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS TEHETSÉGKÖZPONT OROSHÁZA TARTALOMJEGYZÉK 1. A VERSENY CÉLJA... 2 2. ÉVFOLYAMOK, KORCSOPORTOK...

Részletesebben

VIZUÁLIS KULTÚRA 1-2

VIZUÁLIS KULTÚRA 1-2 VIZUÁLIS KULTÚRA 1-2 A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez, környezetünk értő

Részletesebben

SZONEK Liszt Ferenc Utcai Óvoda és Bölcsőde. Informatikai stratégia 2010.06.21.

SZONEK Liszt Ferenc Utcai Óvoda és Bölcsőde. Informatikai stratégia 2010.06.21. SZONEK Liszt Ferenc Utcai Óvoda és Bölcsőde Informatikai stratégia 2010.06.21. 0 1. Alapvetések A stratégia célja, az óvoda informatikai jövő képe, stratégia célterületei: Olyan IKT-val támogatott jól

Részletesebben

VIZUÁLIS KULTÚRA az általános iskolák 1 4. évfolyama számára Célok és feladatok

VIZUÁLIS KULTÚRA az általános iskolák 1 4. évfolyama számára Célok és feladatok VIZUÁLIS KULTÚRA az általános iskolák 1 4. évfolyama számára Célok és feladatok A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak

Részletesebben

Intézkedési terv a bukások arányának csökkentésére 2013/2014. tanév I. félév 1/9.e osztály (szakács)

Intézkedési terv a bukások arányának csökkentésére 2013/2014. tanév I. félév 1/9.e osztály (szakács) Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola Intézkedési terv a bukások arányának csökkentésére 2013/2014. tanév I. félév 1/9.e osztály (szakács) 1. Bukások tantárgyankénti

Részletesebben

Projekt a Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában

Projekt a Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában Projekt a Iskolában 2010. május 3-28. Múzeumok hónapja Mesiac múzeí Egyetlen gramm tapasztalat többet ér egy tonna teóriánál (John Dewey, 1912) I. Bevezető Iskolánk, a a szlovákok letelepedésétől napjainkig

Részletesebben

A vizuális nevelés legfőbb célja és feladata

A vizuális nevelés legfőbb célja és feladata A vizuális nevelés legfőbb célja és feladata Hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez. Így nemcsak a képző- és iparművészet

Részletesebben

Az életpálya-építést elősegítő pályaorientációs programok az általános iskola felső tagozatán

Az életpálya-építést elősegítő pályaorientációs programok az általános iskola felső tagozatán KTKT Általános Iskola és Középiskola Kossuth Lajos Általános Iskolája SOLTVADKERT Az életpálya-építést elősegítő pályaorientációs programok az általános iskola felső tagozatán Készítette: Szabadiné Viszmeg

Részletesebben

A TÁMOP-3.1.4/08/2 2008-0072 Kompetencia alapú oktatás egyenlı hozzáférés Innovatív intézményekben pályázat innovációi

A TÁMOP-3.1.4/08/2 2008-0072 Kompetencia alapú oktatás egyenlı hozzáférés Innovatív intézményekben pályázat innovációi Kompetencia alapú oktatás Nyíregyházán A TÁMOP-3.1.4/08/2 2008-0072 Kompetencia alapú oktatás egyenlı hozzáférés Innovatív intézményekben pályázat innovációi Móricz Zsigmond Általános Iskola Nyíregyháza,

Részletesebben

HELYI TANTERV MATEMATIKA GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK

HELYI TANTERV MATEMATIKA GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK HELYI TANTERV MATEMATIKA GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK 1 MATEMATIKA (4+4+4+4) Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet nyújtson a matematikáról, mint tudásrendszerről és mint sajátos emberi megismerési,

Részletesebben

VIZUÁLIS KULTÚRA. Célok és feladatok

VIZUÁLIS KULTÚRA. Célok és feladatok VIZUÁLIS KULTÚRA Célok és feladatok A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez,

Részletesebben

kialakulását, az önértékelés és önismeret kialakulása révén pedig a céltudatos önszabályozást. Mindezektől függetlenül a vizuális kultúra tanításának

kialakulását, az önértékelés és önismeret kialakulása révén pedig a céltudatos önszabályozást. Mindezektől függetlenül a vizuális kultúra tanításának VIZUÁLIS KULTÚRA A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez, környezetünk értő alakításához.

Részletesebben

Tavasz, húsvéti ünnepkör projekt

Tavasz, húsvéti ünnepkör projekt Tavasz, húsvéti ünnepkör projekt Ennek a háznak udvarában Szép kisbimbót láttam. Vizet hoztam tövére, Szálljon áldás fejére! Szabad-e locsolni? Tavasz, húsvéti ünnepkör /projekt/ Korcsoport: 1.osztály

Részletesebben

VIZUÁLIS KULTÚRA. 1 4. Célok és feladatok

VIZUÁLIS KULTÚRA. 1 4. Célok és feladatok VIZUÁLIS KULTÚRA 1 4. Célok és feladatok A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez,

Részletesebben

VIZUÁLIS KULTÚRA. Célok és feladatok

VIZUÁLIS KULTÚRA. Célok és feladatok VIZUÁLIS KULTÚRA A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez, környezetünk értő alakításához.

Részletesebben

Vizuális kultúra. 1-4. évfolyam. tantárgy 2013.

Vizuális kultúra. 1-4. évfolyam. tantárgy 2013. Vizuális kultúra tantárgy 1-4. évfolyam 2013. Célok és feladatok A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb

Részletesebben

A moduláris oktatás megszervezése a Vokányi Általános Iskolában

A moduláris oktatás megszervezése a Vokányi Általános Iskolában A kompetencia alapú oktatás megteremtése Vokányban TÁMOP 3.1.4./08/2-2008-0156 A moduláris oktatás megszervezése a Vokányi Általános Iskolában Dráma modul 6. osztály Általános Iskola Vokány, Grundschule

Részletesebben

Teljes kétjegyű számhoz egyjegyű hozzáadása és elvétele tízesátlépés nélkül, analógiák építése, Szöveges feladatok

Teljes kétjegyű számhoz egyjegyű hozzáadása és elvétele tízesátlépés nélkül, analógiák építése, Szöveges feladatok Matematika A 2. évfolyam Teljes kétjegyű számhoz egyjegyű hozzáadása és elvétele tízesátlépés nélkül, analógiák építése, Szöveges feladatok 15. modul Készítette: Szabóné Vajna Kinga Harzáné Kälbli Éva

Részletesebben

NIKerettanterv MATEMATIKA 1. évfolyan Éves óraszám: 180 óra, heti 5 óra

NIKerettanterv MATEMATIKA 1. évfolyan Éves óraszám: 180 óra, heti 5 óra NIKerettanterv MATEMATIKA 1. évfolyan Éves óraszám: 180 óra, heti 5 óra A matematikatanítás célja, hogy lehetővé tegye a tanulók számára a környező világ térformáinak, mennyiségi viszonyainak, összefüggéseinek

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a 2011/2012. tanévi munkáról

BESZÁMOLÓ a 2011/2012. tanévi munkáról PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA 9142 RÁBAPATONA, SZENTHÁROMSÁG TÉR 1. BESZÁMOLÓ a 2011/2012. tanévi munkáról Készítette: Márkus Gusztáv igazgató Rábapatona,

Részletesebben

NYEK REÁL JELLEG, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ OSZTÁLY

NYEK REÁL JELLEG, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ OSZTÁLY NYEK REÁL JELLEG, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ OSZTÁLY Tantárgyi struktúra és óraszámok Kötelező tantárgyak és óraszámok a 9 13. évfolyamon az emelt szintű oktatáshoz Tantárgyak NY 9. 10. 11. 12. Magyar nyelv Magyar

Részletesebben

HELYI TANTERV A Készségfejlesztő Speciális Szakiskola középsúlyos értelmi fogyatékos tanulói számára

HELYI TANTERV A Készségfejlesztő Speciális Szakiskola középsúlyos értelmi fogyatékos tanulói számára Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 139022 OM azonosító: 038551 Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény HELYI TANTERV

Részletesebben

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE FELSŐ TAGOZAT 2015/2016 Készítette: Tereminé Horváth Ildikó munkaközösségvezető Nyírtelek, 2015. szeptember 06. A humán munkaközösség 2015/16-os tanévre szóló munkatervének

Részletesebben

Matematika tanmenet 2. osztály részére

Matematika tanmenet 2. osztály részére 2. osztály részére 2014-2015. Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Készítette: Molnárné Tóth Ibolya Témakörök 1. Témakör: Év eleji ismétlés /1-24. óra/..3-5. oldal 2. Témakör:

Részletesebben

BEVEZETÉS. A tantárgy célja

BEVEZETÉS. A tantárgy célja BEVEZETÉS A 21. század információs társadalmában, globalizálódó világunkban talán minden eddiginél nagyobb szerepe van a magyar nyelv és irodalom tantárgynak. Biztos és állandó értékeket közvetít, kapcsolatot

Részletesebben

ALAPADATOK. KÉSZÍTETTE Balogh Gábor. A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek

ALAPADATOK. KÉSZÍTETTE Balogh Gábor. A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek PROJEKTTERV 1 ALAPADATOK KÉSZÍTETTE Balogh Gábor A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek ÖSSZEFOGLALÁS Az első órán a tanulók megismerkednek a következő témákkal: hálózati alapfogalmak, a hálózatok használatának

Részletesebben

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének!

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! Beküldendő A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 7. és 8. osztály német nemzetiségi tagozatos

Részletesebben

Helyi tanterv. Informatika. 6 8. évfolyam. Helyi tervezésű +órakeret 6. 1 36 32 4 7. 1 36 32 4 8. 1 36 32 4. Évi órakeret

Helyi tanterv. Informatika. 6 8. évfolyam. Helyi tervezésű +órakeret 6. 1 36 32 4 7. 1 36 32 4 8. 1 36 32 4. Évi órakeret Alapelvek, célok és feladatok Helyi tanterv Informatika 6 8. évfolyam - a képességek fejlesztése, készségek kialakítása, - a digitális kompetencia fejlesztése, az alkalmazói programok felhasználói szintű

Részletesebben

Jó gyakorlatok listája. Dobó István Gimnázium 2012

Jó gyakorlatok listája. Dobó István Gimnázium 2012 Jó gyakorlatok listája Dobó István Gimnázium 2012 1. Számítógép a nyelvoktatásban-abc Egy 3 modulos gyakorlati tréninget ajánlok a kollégák számára, ahol nem egy bemutató óra végighospitálásáról vagy egy

Részletesebben

reális tájékozódást. Mindehhez elengedhetetlen egyszerű matematikai szövegek értelmezése, elemzése. A tanulóktól megkívánjuk a szaknyelv életkornak

reális tájékozódást. Mindehhez elengedhetetlen egyszerű matematikai szövegek értelmezése, elemzése. A tanulóktól megkívánjuk a szaknyelv életkornak MATEMATIKA Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet nyújtson a matematikáról mint tudásrendszerről és mint sajátos emberi megismerési, gondolkodási, szellemi tevékenységről. A matematika

Részletesebben

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez. A tantárgy

Részletesebben

Én és a virtuális világ. E-World társasjáték

Én és a virtuális világ. E-World társasjáték Én és a virtuális világ E-World társasjáték A digitális világ tanára pályázat Ládi Klára kémia-fizika Csete Balázs Általános Iskola Jászkisér A Digitális világ oktatási anyag elsajátítását a jászkiséri

Részletesebben

HELYI TANTERV MATEMATIKA (emelt szintű csoportoknak) Alapelvek, célok

HELYI TANTERV MATEMATIKA (emelt szintű csoportoknak) Alapelvek, célok HELYI TANTERV MATEMATIKA (emelt szintű csoportoknak) Alapelvek, célok Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet nyújtson a matematikáról mint tudásrendszerről és mint sajátos emberi megismerési,

Részletesebben

Nyitott mondatok Bennfoglalás maradékkal

Nyitott mondatok Bennfoglalás maradékkal Matematika A 2. évfolyam Nyitott mondatok Bennfoglalás maradékkal 35. modul Készítette: Szitányi Judit 2 modulleírás A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály Modulkapcsolódási pontok A képességfejlesztés

Részletesebben

ÍRÁSBELI KIVONÁS. 31. modul. Készítette: KONRÁD ÁGNES

ÍRÁSBELI KIVONÁS. 31. modul. Készítette: KONRÁD ÁGNES Matematika A 3. évfolyam ÍRÁSBELI KIVONÁS 31. modul Készítette: KONRÁD ÁGNES matematika A 3. ÉVFOLYAM 31. modul ÍRÁSBELI KIVONÁS MODULLEÍRÁS A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály Modulkapcsolódási

Részletesebben

A TÁMOP 3.2.4/08/2-2009-0001 Nevelési Tudásdepó NÉPMESE NAPJA (TÖRÖK PROJEKT) kipróbálásának gyakorlati tapasztalatai

A TÁMOP 3.2.4/08/2-2009-0001 Nevelési Tudásdepó NÉPMESE NAPJA (TÖRÖK PROJEKT) kipróbálásának gyakorlati tapasztalatai A TÁMOP 3.2.4/08/2-2009-0001 Nevelési Tudásdepó című projektben kifejlesztett NÉPMESE NAPJA (TÖRÖK PROJEKT) című mintaprogram kipróbálásának gyakorlati tapasztalatai Készítette:Cserlakiné Hagymássy Krisztina

Részletesebben

DIAGNOSZTIKUS MÉRÉS A 100-AS SZÁMKÖRBEN. 8. modul

DIAGNOSZTIKUS MÉRÉS A 100-AS SZÁMKÖRBEN. 8. modul Matematika A 3. évfolyam DIAGNOSZTIKUS MÉRÉS A 100-AS SZÁMKÖRBEN 8. modul Készítette: konrád ágnes matematika A 3. ÉVFOLYAM 8. modul diagnosztikus mérés a 100-as számkörben MODULLEÍRÁS A modul célja Időkeret

Részletesebben

Matematika helyi tanterv 5 8. évfolyam számára Alapelvek, célok

Matematika helyi tanterv 5 8. évfolyam számára Alapelvek, célok Matematika helyi tanterv 5 8. évfolyam számára Alapelvek, célok Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet nyújtson a matematikáról mint tudásrendszerről és mint sajátos emberi megismerési,

Részletesebben

1. Az informatikai eszközök használata

1. Az informatikai eszközök használata 5 6. évfolyam A tanulók az informatikai eszközök használata során megismerik a számítógépet, annak főbb egységeit, a perifériákat. Kezdetben tanári segítséggel, később önállóan használják a legfontosabb

Részletesebben

MIÉRT ÉS HOGYAN ÉLJÜNK AKTÍVAN?

MIÉRT ÉS HOGYAN ÉLJÜNK AKTÍVAN? MIÉRT ÉS HOGYAN ÉLJÜNK AKTÍVAN? Sportol a család mozgáslehetőségek az iskolán kívül ÉVFOLYAM: 7 8. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM: 7-8. AZ ÓRA TÉMÁJA: Sportol a család

Részletesebben

Helyi tanterv Német nyelv

Helyi tanterv Német nyelv Helyi tanterv Német nyelv 1. A német nyelv tantárgy általános céljai és feladatai Az idegen nyelv műveltségi terület, ezen belül pedig a német nyelv tantárgy céljai és tartalma összhangban állnak a Nemzeti

Részletesebben

Informatika 5 8. évfolyama számára heti 1 óra. Óraterv 5 8. évfolyam 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf. Informatika heti 1 óra 1 1 1 1.

Informatika 5 8. évfolyama számára heti 1 óra. Óraterv 5 8. évfolyam 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf. Informatika heti 1 óra 1 1 1 1. Informatika 5 8. évfolyama számára heti 1 óra Óraterv 5 8. évfolyam 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf. Informatika heti 1 óra 1 1 1 1 Az óraszámok megadásánál 36 tanítási héttel számoltunk. Bevezető Az informatikaórákon

Részletesebben

ÉLETVITEL ÉS GYAKORLAT

ÉLETVITEL ÉS GYAKORLAT ÉLETVITEL ÉS GYAKORLAT MŰVELTSÉGI TERÜLET MEGVALÓSÍTÁSA AZ ÚJ NEMZETI ALAPTANTERV TÜKRÉBEN A felső tagozaton folyó nevelés-oktatás feladata elsősorban a sikeres iskolai tanuláshoz, a tanulási eredményességhez

Részletesebben

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének!

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! Beküldendő A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 7. a Résztvevők száma: 30 fő (19 lány, 11

Részletesebben

3. Óraterv. Az óra cél- és feladatrendszere: modellalkotás (a valóság leképezése számunkra fontos szempontok szerint)

3. Óraterv. Az óra cél- és feladatrendszere: modellalkotás (a valóság leképezése számunkra fontos szempontok szerint) Az óra témája: A fémes tulajdonságok és a fémrács kapcsolata 3. Óraterv Az óra cél- és feladatrendszere: modellalkotás (a valóság leképezése számunkra fontos szempontok szerint) Balazs Katalin_3_oraterv

Részletesebben

A Batthyány Általános Iskola és Sportiskola félévi/év végi beszámolója

A Batthyány Általános Iskola és Sportiskola félévi/év végi beszámolója 1.sz. Függelék: A Batthyány Általános Iskola és Sportiskola félévi/év végi beszámolója Osztályfőnökök részére..tanév.. félév..osztály 1. A szakmai munka áttekintése: Statisztika Az osztály létszáma:. fő

Részletesebben

INFORMATIKA. 6 évfolyamos osztály

INFORMATIKA. 6 évfolyamos osztály INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást

Részletesebben

Matematika 9. évfolyam

Matematika 9. évfolyam I. Vezetői összefoglaló Matematika 9. évfolyam A tankönyv a megkérdezett pedagógusok többségének nem nyerte el a tetszését. A pedagógusok fele egyáltalán nem szeretne a jövőben a tankönyvből tanítani,

Részletesebben

EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1.2.3. Matematika az általános iskolák 1 4. évfolyama számára

EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1.2.3. Matematika az általános iskolák 1 4. évfolyama számára EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1.2.3 Matematika az általános iskolák 1 4. évfolyama számára Célok és feladatok Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet

Részletesebben

Teljes kétjegyűek összeadása és kivonása különféle eljárásokkal és a műveleti tulajdonságok felhasználásával; szöveges feladatok

Teljes kétjegyűek összeadása és kivonása különféle eljárásokkal és a műveleti tulajdonságok felhasználásával; szöveges feladatok Matematika A 2. évfolyam Teljes kétjegyűek összeadása és kivonása különféle eljárásokkal és a műveleti tulajdonságok felhasználásával; szöveges feladatok 23. modul Készítette: Szili Judit Szitányi Judit

Részletesebben

különösen a média közleményeiben való reális tájékozódást. Mindehhez elengedhetetlen egyszerű matematikai szövegek értelmezése, elemzése.

különösen a média közleményeiben való reális tájékozódást. Mindehhez elengedhetetlen egyszerű matematikai szövegek értelmezése, elemzése. MATEMATIKA Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet nyújtson a matematikáról mint tudásrendszerről és mint sajátos emberi megismerési, gondolkodási, szellemi tevékenységről. A matematika

Részletesebben

különösen a média közleményeiben való reális tájékozódást. Mindehhez elengedhetetlen egyszerű matematikai szövegek értelmezése, elemzése.

különösen a média közleményeiben való reális tájékozódást. Mindehhez elengedhetetlen egyszerű matematikai szövegek értelmezése, elemzése. MATEMATIKA Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet nyújtson amatematikáról, mint tudásrendszerről és mint sajátos emberi megismerési, gondolkodási, szellemi tevékenységről. A matematika

Részletesebben

A tudásbázisok alkalmazása a földrajztanításban

A tudásbázisok alkalmazása a földrajztanításban A tudásbázisok alkalmazása a földrajztanításban Az Északi-középhegység SDT-vel és IKT-eszközökkel támogatott tananyag a témakör önálló feldolgozásához a 12. évfolyam számára (felnıttoktatás) Farkasné Ökrös

Részletesebben

VÁLTOZÓ FÖLD, VÁLTOZÓ TÁRSADALOM, VÁLTOZÓ ISMERETSZERZÉS Új utakon az ismeretszerzés új eszközök a földrajztanításban Eger, 2009. október 16.

VÁLTOZÓ FÖLD, VÁLTOZÓ TÁRSADALOM, VÁLTOZÓ ISMERETSZERZÉS Új utakon az ismeretszerzés új eszközök a földrajztanításban Eger, 2009. október 16. E-tanítás módszerei a földrajztanár szakos hallgatók képzésében Pajtókné Tari Ilona VÁLTOZÓ FÖLD, VÁLTOZÓ TÁRSADALOM, VÁLTOZÓ ISMERETSZERZÉS Új utakon az ismeretszerzés új eszközök a földrajztanításban

Részletesebben

Kapuvár Város Önkormányzata

Kapuvár Város Önkormányzata 9330 Kapuvár, Kossuth u. 9-11. Telefon: 96/595-223 Honlap: http://www.kvar-tersegi.sulinet.hu Fax: 96/242-444 E-mail: ppsuli@freemail.hu; kti@kvar-tersegi.sulinet.hu /2010. I. Tárgy: Intézkedési terv jóváhagyásának

Részletesebben

Karácsonyi árnyjáték PROJEKT. 6. c osztály. 2009.december 20.

Karácsonyi árnyjáték PROJEKT. 6. c osztály. 2009.december 20. Karácsonyi árnyjáték 6. c osztály PROJEKT 2009.december 20. A projektet készítette és megvalósította: Török Flóris Általános Iskola 6. c osztálya, Csurgyók Edit PROJEKTTERVEZÉS- SZERVEZÉS - Előzmények

Részletesebben

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Négy évfolyamos gimnázium Informatika Készítette: a gimnázium reál munkaközössége 2015. Tartalomjegyzék Alapvetés...3 Egyéb kötelező direktívák:...6 Informatika

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Matematika. készült. a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1-4./1.2.3.

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Matematika. készült. a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1-4./1.2.3. 1 Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Matematika készült a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1-4./1.2.3. alapján 1-4. évfolyam 2 MATEMATIKA Az iskolai matematikatanítás célja,

Részletesebben

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal! II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Az alábbi kerettanterv a hat évfolyamos gimnáziumok számára készült. A tanterv két fő részre osztható: a 7 8. évfolyam tematikai egységeiben elsősorban a fejlesztési célok és követelmények

Részletesebben

Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK:

Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Gyorsjelentés az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Hunya Márta PhD Kőrösné dr. Mikis Márta Tartsayné Németh

Részletesebben

1. évfolyam. Tematikai egység/ Fejlesztési cél

1. évfolyam. Tematikai egység/ Fejlesztési cél 1. évfolyam Az első évfolyamon a gyerekek életkori sajátosságaihoz alkalmazkodva a vizuális kultúra részterületei közül a belső képek kialakulását segítő Kifejezés, képzőművészet és a Tárgy- és környezetkultúra

Részletesebben

A Herman Ottó Általános Iskola helyi tanterve

A Herman Ottó Általános Iskola helyi tanterve A budaörsi Herman Ottó Általános Iskola helyi tanterve 2010. Tartalom 1. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, valamint ezek óraszámai... 3 1.1 1-4.

Részletesebben

A vizuális projekt, mint eszköz a kompetenciafejlesztésre a pedagógusképzésben

A vizuális projekt, mint eszköz a kompetenciafejlesztésre a pedagógusképzésben A vizuális projekt, mint eszköz a kompetenciafejlesztésre a pedagógusképzésben WIEDERMANN Katalin Apor Vilmos Katolikus Főiskola, Vác widi.kati@gmail.com A kulcskompetenciák Napjainkban a pedagógus szerepe

Részletesebben

GYAKORLÓISKOLAI RENDSZER SZTENDERDIZÁLÁSA ÉS STRATÉGIA KIALAKÍTÁSA

GYAKORLÓISKOLAI RENDSZER SZTENDERDIZÁLÁSA ÉS STRATÉGIA KIALAKÍTÁSA 1 GYAKORLÓISKOLAI RENDSZER SZTENDERDIZÁLÁSA ÉS STRATÉGIA KIALAKÍTÁSA Az integrációs referencia intézményi gyakorló iskolai rendszer fenntartható modelljének kidolgozása. A gyakorlóiskolává válás feltétele

Részletesebben

Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. OM azonosító: 032351 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015.

Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. OM azonosító: 032351 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. OM azonosító: 032351 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Tartalomjegyzék ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 5 1. PEDAGÓGIAI PROGRAM JOGSZABÁLYI HÁTTERE... 5 2. PEDAGÓGIAI PROGRAM HATÁLYA ÉS ÉRVÉNYESSÉGE...

Részletesebben

Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola MÁSODIK IDEGEN NYELV

Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola MÁSODIK IDEGEN NYELV MÁSODIK IDEGEN NYELV Az élő idegen nyelv oktatásának alapvető célja a Közös európai referenciakerettel (KER) összhangban a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása és fejlesztése.

Részletesebben

különösen a média közleményeiben való reális tájékozódást. Mindehhez elengedhetetlen egyszerű matematikai szövegek értelmezése, elemzése.

különösen a média közleményeiben való reális tájékozódást. Mindehhez elengedhetetlen egyszerű matematikai szövegek értelmezése, elemzése. MATEMATIKA Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet nyújtson a matematikáról, mint tudásrendszerről, és mint sajátos emberi megismerési, gondolkodási, szellemi tevékenységről. A matematika

Részletesebben

EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.03. Matematika az általános iskolák 5 8.

EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.03. Matematika az általános iskolák 5 8. EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.03 Matematika az általános iskolák 5 8. évfolyama számára Alapelvek, célok Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4 08/2-0067

TÁMOP-3.1.4 08/2-0067 TÁMOP-3.1.4 08/2-0067 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - innovatív intézményekben Hajnóczy Napok 2012 - SOKSZÍNŰ EURÓPA, HATÁRTALANUL A PROGRAM RÖVID BEMUTATÁSA A Hajnóczy Napok tartalmi-módszertani

Részletesebben

A Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Herendi Általános Iskola és AMI keretében

A Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Herendi Általános Iskola és AMI keretében A Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Herendi Általános Iskola és AMI keretében A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. ÚMFT

Részletesebben

MATEMATIKA 1-2.osztály

MATEMATIKA 1-2.osztály MATEMATIKA 1-2.osztály A matematikatanítás feladata a matematika különböző arculatainak bemutatása. A tanulók matematikai gondolkodásának fejlesztése során alapvető cél, hogy mind inkább ki tudják választani

Részletesebben

Pedagógiai program. Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium VII. Alsó erdősor 14-16. A nevelőtestület elfogadta: 1998.

Pedagógiai program. Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium VII. Alsó erdősor 14-16. A nevelőtestület elfogadta: 1998. Pedagógiai program A nevelőtestület elfogadta: 1998. február 10-én Módosította: 2001. április 27-én, 2001. november 26-án, 2004. május 28-án és 2005. augusztus 30-án 2007. február 2-án 2007. november 30-án.

Részletesebben

Ügyvitel ágazat Ügyvitel szakmacsoport 54 346 02 Ügyviteli titkár Szakközépiskola 9-12.évfolyam Érettségire épülő szakképzés 13-14.

Ügyvitel ágazat Ügyvitel szakmacsoport 54 346 02 Ügyviteli titkár Szakközépiskola 9-12.évfolyam Érettségire épülő szakképzés 13-14. Ügyvitel ágazat Ügyvitel szakmacsoport 54 346 02 Ügyviteli titkár Szakközépiskola 9-12.évfolyam Érettségire épülő szakképzés 13-14. évfolyam HELYI TANTERV KECSKEMÉTI LESTÁR PÉTER SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA

Részletesebben

Helyi tanterv HELYI TANTERV 2015.

Helyi tanterv HELYI TANTERV 2015. tanterv A helyi tanterv biztosítja, hogy alsó tagozaton a tanítás-tanulás szervezése játékos formában, a tanulói közreműködésre építve, az érdeklődés felkeltésére, a problémák felvetésére, a megoldáskeresésre,

Részletesebben

4. osztály (tanulásban akadályozottak) Szövegfeldolgozás: A király lustája c. olvasmány

4. osztály (tanulásban akadályozottak) Szövegfeldolgozás: A király lustája c. olvasmány 1. Óratervezet A pedagógus: Műveltségi terület: Tantárgy: Osztály: Az óra témája: Tanítandó ismeretek, elérendő tudásszint Az óra didaktikai feladatai: Nevelési cél: Tantárgyi kapcsolatok: Felhasznált

Részletesebben

A tehetség az eredetiségből származik, ez pedig nem egyéb, mint a gondolkodás, látás, értelmezés és ítélés különleges módja.

A tehetség az eredetiségből származik, ez pedig nem egyéb, mint a gondolkodás, látás, értelmezés és ítélés különleges módja. A tehetség az eredetiségből származik, ez pedig nem egyéb, mint a gondolkodás, látás, értelmezés és ítélés különleges módja. / Maupassant / A tehetséggondozás általában: A tehetséggondozás feladata: időben

Részletesebben

VIZUÁLIS KULTÚRA az általános iskolák 5 8. évfolyama számára VIZUÁLIS KULTÚRA

VIZUÁLIS KULTÚRA az általános iskolák 5 8. évfolyama számára VIZUÁLIS KULTÚRA VIZUÁLIS KULTÚRA az általános iskolák 5 8. évfolyama számára VIZUÁLIS KULTÚRA A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak

Részletesebben

Reguly Antal Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola. Informatikai stratégia

Reguly Antal Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola. Informatikai stratégia Reguly Antal Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Informatikai stratégia 2011-2015 Az Informatikai Stratégiát Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 136/2011.(VI.27.) Kt. számú határozatával

Részletesebben

INFORMATIKA 5-8. évfolyam

INFORMATIKA 5-8. évfolyam INFORMATIKA 5-8. évfolyam A helyi tantervünket az 51/2012. (XII.21.) EMMI rendelet: 2. melléklet 2.3.2 Informatika 5-8. alapján készítettük. A tantárgy nevelési és fejlesztési nak megvalósításához a szabadon

Részletesebben

Matematika. 1 4. évfolyam. Vass Lajos Általános Iskola Helyi tanterv Matematika 1 4. osztály

Matematika. 1 4. évfolyam. Vass Lajos Általános Iskola Helyi tanterv Matematika 1 4. osztály Matematika 1 4. évfolyam Célok és feladatok Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet nyújtson a matematikáról, mint tudásrendszerről, és mint sajátos emberi megismerési, gondolkodási, szellemi

Részletesebben

Matematika. 5-8. évfolyam. tantárgy 2013.

Matematika. 5-8. évfolyam. tantárgy 2013. Matematika tantárgy 5-8. évfolyam 2013. Matematika az általános iskolák 5 8. évfolyama számára Alapelvek, célok Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet nyújtson a matematikáról, mint tudásrendszerről

Részletesebben

KOMPLEX KOMMUNIKÁCIÓS ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYI CSOMAG MATEMATIKA TÁMOP-2.2.3-07/1-2F-2008-0011 MATEMATIKA A MINDENNAPI ÉLETBEN 9.

KOMPLEX KOMMUNIKÁCIÓS ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYI CSOMAG MATEMATIKA TÁMOP-2.2.3-07/1-2F-2008-0011 MATEMATIKA A MINDENNAPI ÉLETBEN 9. KOMPLEX KOMMUNIKÁCIÓS ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYI CSOMAG MATEMATIKA TÁMOP-2.2.3-07/1-2F-2008-0011 MATEMATIKA A MINDENNAPI ÉLETBEN 9. ÉVFOLYAM TANÁRI KÉZIKÖNYV MAT9_TK.indd 1 2009.11.05. 13:40:27 A kiadvány a

Részletesebben

TECHNIKA ÉS ÉLETVITEL 1-4. évfolyam

TECHNIKA ÉS ÉLETVITEL 1-4. évfolyam TECHNIKA ÉS ÉLETVITEL 1-4. évfolyam Az oktatásnak mind társadalmi, mind gazdasági funkciója miatt alapvető szerepe van abban, hogy az európai polgárok megszerezzék azokat a kulcskompetenciákat, amelyek

Részletesebben

MIÉRT VAN SZÜKSÉGÜNK VITAMINOKRA? Az egészséges táplálkozás alapjai a vitaminok és ásványi anyagok

MIÉRT VAN SZÜKSÉGÜNK VITAMINOKRA? Az egészséges táplálkozás alapjai a vitaminok és ásványi anyagok MIÉRT VAN SZÜKSÉGÜNK VITAMINOKRA? Az egészséges táplálkozás alapjai a vitaminok és ásványi anyagok ÉVFOLYAM: 7 8. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM: 7-8. AZ ÓRA TÉMÁJA: KAPCSOLÓDÓ

Részletesebben