A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 4/2016. (I.29.) számú KÖZLEMÉNYE
|
|
- Nóra Kozmané
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 4/2016. (I.29.) számú KÖZLEMÉNYE A 2016-os támogatási évi termeléshez kötött és átmeneti nemzeti anyajuhtartás támogatás igényléséről I. A közlemény célja Jelen közlemény célja, hogy az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás, valamint az ahhoz kapcsolódó átmeneti nemzeti támogatások igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 5/2015. (II. 19.) FM rendelet alapján igényelhető átmeneti nemzeti anyajuhtartás támogatás, valamint a termeléshez kötött közvetlen támogatások igénybevételének szabályairól szóló 9/2015. (III.13.) FM rendelet alapján igényelhető termeléshez kötött közvetlen anyajuhtartás támogatás igénybevételének feltételeiről tájékoztatást adjon, és segítséget nyújtson a kérelembenyújtás és a kitöltés kérdéseiben. II. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az ügyfél nyilvántartásba vételére, valamint a nyilvántartásba vett adatokra vonatkozó változás-bejelentési kötelezettségének teljesítésére a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által működtetett Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerbe történő nyilvántartásba vétel és változás bejelentés szabályairól szóló 128/2013. (VII. 30) MVH Közlemény rendelkezései (elérési útvonal: /kozlemeny/ vii-30-szamu-mvh-kozlemeny) irányadóak. Az MVH a kérelmek ügyintézését részben az ügyfél-nyilvántartási rendszerben szereplő adatok alapján végzi, ezért kérjük, fordítson kiemelt figyelmet arra, hogy az MVH ügyfél-nyilvántartási rendszerében szereplő adatai naprakészek legyenek, és tegyen eleget a nyilvántartáshoz kapcsolódó változás-bejelentési kötelezettségeinek is. III. Képviseletre vonatkozó szabályok A támogatási kérelem benyújtási módjai - természetes személy ügyfél esetén, amennyiben rendelkezik ügyfélkapus hozzáféréssel, akkor az ügyfélkapuján keresztül saját nevében, vagy - nem természetes személy ügyfél esetén elsődleges képviselője útján, vagy - természetes személy és nem természetes személy ügyfél esetén meghatalmazott útján vagy kamarai meghatalmazott útján történő benyújtás. Képviselő útján történő eljárás: Amennyiben az ügyfél képviselő (elsődleges képviselő/meghatalmazott/kamarai meghatalmazott) útján jár el a támogsatási kérelem benyújtása során, a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában a képviselőnek is kérelemre nyilvántartásba vett besorolású ügyfélként ügyfél-azonosítóval kell rendelkeznie. Ha az ügyfélnek több képviselője van, az MVH az iratokat az ügyfél által kijelölt képviselőnek kézbesíti, az ügyfél általi ilyen kijelölés hiányában az irat az ügyfél egyidejű értesítésével az MVH által kijelölt képviselő részére kerül kézbesítésre. Kamarai meghatalmazás esetén az iratok címzettje az ügyfél.
2 6.1 Természetes személy ügyfél saját nevében történő kérelembenyújtás Amennyiben a természetes személy ügyfél rendelkezik ügyfélkapus regisztrációval, a oldalon az Elektronikus ügyintézés menüben, az Alkalmazások között az e-egységes Kérelem alkalmazást kiválasztva, ügyfélkapus bejelentkezést követően az ügyfél beléphet az egységes kérelem benyújtására szolgáló elektronikus kérelemkitöltő felületre. A elektronikus kérelemkitöltő felületre történő első belépés esetén az ügyfélkapus felhasználónév és jelszó megadását követően az ügyfél-azonosító beírása is szükséges. 6.2 Elsődleges képviselő útján történő kérelembenyújtás 1.) A kizárólag egy törvényes képviselővel rendelkező nem természetes személy ügyfelek az elsődleges képviselőként MVH-hoz bejelentett törvényes képviselőjük útján nyújthatják be a támogatási kérelmet, valamint teljesíthetik az adatszolgáltatást. Az elsődleges képviselet részletes szabályait az elsődleges képviselet alkalmazásáról szóló 51/2014. (IV.04.) MVH Közlemény tartalmazza. 2.) Bejelentése, alkalmazhatóság kezdete: Amennyiben a törvényes képviselő még nem kérelmezte az elsődleges képviseletre való jogosultságának nyilvántartásba vételét, akkor azt az egységes kérelem benyújtása előtt elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül kell megtennie. Az elsődleges képviselet bejelentésére vonatkozó kérelmet az ügyfélkapus benyújtás után papír alapon nem kell beküldeni az MVH-hoz. Az elsődleges képviselet elektronikus bejelentését követően az elsődleges képviselő saját ügyfélkapuját használva, a nem természetes személy ügyfél nevében azonnal hozzáférhet a képviselt ügyfélre vonatkozó elektronikus kérelemkitöltő felülethez, és megkezdheti a támogatási kérelem kitöltését. 3.) Megszűnése: Az elsődleges képviselet az alábbi esetekben szűnik meg: a törvényes képviselet kizárólagossága megszűnik (több törvényes képviselője lett az ügyfélnek); törvényes képviselet megszűnik (a képviselő halálával is); az elsődleges képviselet visszavonása (elektronikusan vagy papír alapon). 6.3 Meghatalmazott útján történő kérelembenyújtás 1.) A meghatalmazás bejelentésének feltételeit és szabályait a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által működtetett Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerbe történő nyilvántartásba vétel és változás bejelentés szabályairól szóló 128/2013. (VII. 30) számú Közlemény V. fejezetének B. pontja tartalmazza. Felhívjuk a figyelmet, hogy a meghatalmazottnak a kérelembenyújtást megelőzően be kell nyújtania az MVH-hoz a támogatási kérelemmel kapcsolatos eljárására (is) kiterjedő meghatalmazását. Azon meghatalmazott, akinek az egységes kérelem benyújtására van meghatalmazása a támogatási kérelmet is be tudja nyújtani. 2.) Bejelentése, alkalmazhatóság kezdete: A meghatalmazás benyújtása papír alapon:
3 A meghatalmazás benyújtható az MVH bármely szervezeti egységéhez a G1050 jelű, Állandó meghatalmazás és annak nyilvántartásba vétele iránti kérelem elnevezésű nyomtatványon. A meghatalmazott a papír alapú meghatalmazás MVH általi nyilvántartásba vételét követően jogosult eljárni a képviselt ügyfél helyett és nevében, így a képviselt ügyfélre vonatkozó elektronikus kérelemkitöltő felülethez is csak ezt követően férhet hozzá. A meghatalmazás benyújtása elektronikus úton: A) Benyújtás a meghatalmazó által A meghatalmazó a meghatalmazást elektronikus úton, saját ügyfélkapuján keresztül nyújthatja be. Ennek előfeltétele, hogy az ügyfél a meghatalmazás bejelentése előtt rendelkezzen kérelemre nyilvántartásba vett besorolású ügyfélként ügyfél-azonosítóval, valamint ügyfélkapus hozzáféréssel. A meghatalmazó általi bejelentés során a kérelemre nyilvántartásba vett besorolású meghatalmazott ügyfél-azonosítóját kell megadni. A meghatalmazás az ügyfélkapus benyújtást követően azonnal hatályba lép (papír alapú benyújtásra, vagy ügyfélkapun keresztül való jóváhagyásra nincs szükség), a meghatalmazott pedig a felületen azonnal megkezdheti az ügyintézést a meghatalmazója nevében. B) Benyújtás a meghatalmazott által A meghatalmazott a meghatalmazást elektronikus úton, saját ügyfélkapuján keresztül nyújthatja be. Ennek előfeltétele, hogy a meghatalmazott a meghatalmazás bejelentése előtt rendelkezzen kérelemre nyilvántartásba vett besorolású ügyfélként ügyfél-azonosítóval, valamint ügyfélkapus hozzáféréssel. A meghatalmazás kitöltése során meg kell adni a meghatalmazónak a meghatalmazás elektronikus benyújtásához szükséges jelszavát, amellyel az ügyfél a meghatalmazást hitelesíti. Ez a jelszó kizárólag papír alapon, a G1040 jelű, Kérelem-adatszolgáltatás elektronikus úton történő intézéséhez szükséges jelszó iránti kérelem elnevezésű nyomtatványon igényelhető. A meghatalmazott ügyfélkapuján benyújtott meghatalmazás hitelesítése és hatályának kezdete: a) Hitelesítés a meghatalmazó ügyfélkapuján keresztül történő jóváhagyással E jóváhagyási mód feltétele, hogy a meghatalmazott mellett a meghatalmazó is rendelkezzen ügyfélkapus hozzáféréssel. A meghatalmazás kitöltése során a meghatalmazott a hitelesítés módjaként a meghatalmazó általi ügyfélkapus jóváhagyást jelöli meg. A meghatalmazást, annak meghatalmazott általi elektronikus benyújtását követően, a meghatalmazó saját ügyfélkapuján keresztül az elektronikus kérelemkitöltő felületre belépve jóváhagyja, mellyel a meghatalmazás hitelesítése megtörténik. A meghatalmazó általi ügyfélkapus megerősítést követően a meghatalmazott azonnal beléphet az elektronikus kérelemkitöltő felületre a meghatalmazó nevében, és megkezdheti az ügyintézést a meghatalmazásában foglalt ügyek tekintetében. A meghatalmazásnak a meghatalmazó általi elektronikus jóváhagyása esetén a meghatalmazást nem kell papír alapon megküldeni az MVH részére. b) Hitelesítés a kérelem papír alapon történő megküldésével
4 Ebben az esetben a meghatalmazást, elektronikus úton történő benyújtása után, ki kell nyomtatni, a megfelelő aláírásokkal el kell látni (kötelező két tanú adatainak és aláírásának feltüntetése a kérelmen), és postai úton vagy személyesen is el kell juttatni az MVH-hoz legkésőbb az eljárási cselekmény elvégzését (pl. az támogatási kérelem benyújtását) megelőzően öt nappal. A meghatalmazást a papír alapú beérkezését követő három napon belül az MVH a képviseleti jogosultság ellenőrzését követően nyilvántartásba veszi. E hitelesítési mód esetén a meghatalmazás alapján a meghatalmazott a papír alapú kérelem MVH általi nyilvántartásba vételét követően jogosult eljárni a képviselt ügyfél helyett és nevében. Ezért különösen fontos, hogy a papír alapú kérelem benyújtásakor a postai kézbesítéshez és az MVH általi feldolgozáshoz szükséges időt is vegyék figyelembe, különös tekintettel az támogatásikérelem benyújtási határidejére. A meghatalmazás módosítására a meghatalmazás bejelentésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. 3.) Megszűnése: A meghatalmazás az alábbi esetekben szűnik meg: határozott idejű meghatalmazás a határozott idő elteltével (a megszűnésre meghatározott napon), bármelyik fél halálával/megszűnésével, mindkét fél által hitelesített megszüntetéssel, egyoldalú visszavonással. A meghatalmazás megszüntetésére irányuló kérelem az erre a célra rendszeresített papír alapú vagy elektronikus nyomtatványon nyújtható be az MVH-hoz. Papír alapú benyújtás: A meghatalmazás megszüntetésére irányuló papír alapú kérelem benyújtható az MVH bármely szervezeti egységéhez a G1051 jelű, Állandó meghatalmazás visszavonása/felmondása és annak nyilvántartásba vétele iránti kérelem elnevezésű nyomtatványon. A meghatalmazott általi egyoldalú visszavonásról a meghatalmazót értesítenie kell, mely az értesítést a meghatalmazottnak az MVH előtt igazolnia kell az értesítés tértivevényének vagy átvételi elismervényének másolatával, melyet a papír alapú meghatalmazás visszavonáshoz csatolni kell. Elektronikus benyújtás: A meghatalmazás megszüntetésére irányuló kérelmet elektronikusan a meghatalmazott saját ügyfélkapuján keresztül nyújthatja be, majd az elektronikus benyújtást követő öt napon belül postai úton vagy személyesen is el kell juttatnia a megszüntetést az MVH bármely szervezeti egységéhez. A postai úton vagy személyesen történő benyújtás hiányában a meghatalmazás megszüntetése az MVH felé nem hatályos. A meghatalmazás megszüntetésére irányuló kérelmet, annak meghatalmazott általi elektronikus benyújtását követően, a meghatalmazó saját ügyfélkapuján keresztül az elektronikus kérelemkitöltő felületre belépve jóváhagyhatja. A meghatalmazó által elektronikusan jóváhagyott megszüntetést papír alapon nem kell eljuttatni az MVH részére, az a meghatalmazó általi jóváhagyás elektronikus beérkezésének időpontjában hatályossá válik az MVH-val szemben. 6.4 Kamarai meghatalmazott igénybevételével történő kérelembenyújtás
5 Kamarai meghatalmazottként az MVH előtt a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara (a továbbiakban: NAK) falugazdásza járhat el, aki a NAK által szolgáltatott falugazdász adatok alapján ebben minőségben szerepel az ügyfélnyilvántartási rendszerben és kérelemre nyilvántartásba vett besorolású ügyfele az MVHnak. A kamarai meghatalmazott a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara által működtetett falugazdász-hálózat igazgatási és egyéb feladatainak a meghatározásáról szóló 525/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 3. (2) bekezdés b) pontja alapján segítséget nyújt az agrártámogatások igénybevételével összefüggő elektronikus ügyintézésben, valamint biztosítja a szükséges nyomtatványokat. 1.) Bejelentése, hatályának kezdete: A kamarai meghatalmazás kizárólag elektronikus úton és kizárólag a kamarai meghatalmazott által nyújtható be. A kamarai meghatalmazást a kamarai meghatalmazott elektronikus úton, saját ügyfélkapuján keresztül nyújthatja be, melynek előfeltétele, hogy a kamarai meghatalmazott a kamarai meghatalmazás bejelentése előtt rendelkezzen kérelemre nyilvántartásba vett besorolású ügyfélként ügyfél-azonosítóval, valamint ügyfélkapus hozzáféréssel. A kamarai meghatalmazás kitöltése során meg kell adni a meghatalmazónak a meghatalmazás elektronikus benyújtásához szükséges jelszavát, amellyel az ügyfél a meghatalmazást hitelesíti. Ez a jelszó kizárólag papír alapon, a G1040 jelű, Kérelemadatszolgáltatás elektronikus úton történő intézéséhez szükséges jelszó iránti kérelem elnevezésű nyomtatványon igényelhető. A kamarai meghatalmazás hatályának kezdete: A kamarai meghatalmazás ellentétben a meghatalmazással már a kamarai meghatalmazott általi ügyfélkapus benyújtás időpontjától azonnal hatályos, tehát a támogatási kérelem azonnal benyújtható. Ebből kifolyólag a kamarai meghatalmazott által elektronikusan benyújtott kamarai meghatalmazás alapján a kamarai meghatalmazott a képviselt ügyfél helyett és nevében azonnal eljárhat az elektronikus kérelemkitöltő felületen, azonban amennyiben a kamarai meghatalmazás hitelesítésére az alábbi módokon az ott meghatározott határidőig nem kerül sor, a kamarai meghatalmazott által elvégzett eljárási cselekmények semmisek. A kamarai meghatalmazott ügyfélkapuján benyújtott kamarai meghatalmazás hitelesítése: a) Hitelesítés a meghatalmazó ügyfélkapuján keresztül történő jóváhagyással E jóváhagyási mód feltétele, hogy a kamarai meghatalmazott mellett a meghatalmazó is rendelkezzen ügyfélkapus hozzáféréssel. A kamarai meghatalmazás kitöltése során a meghatalmazott személy a hitelesítés módjaként a meghatalmazó általi ügyfélkapus jóváhagyást jelöli meg. A kamarai meghatalmazást, annak kamarai meghatalmazott általi elektronikus benyújtását követően, a meghatalmazó saját ügyfélkapuján keresztül az elektronikus kérelemkitöltő felületre belépve 8 napon belül jóváhagyja, mellyel a meghatalmazás hitelesítése megtörténik. A kamarai meghatalmazásnak a meghatalmazó általi elektronikus jóváhagyása esetén a meghatalmazást nem kell papír alapon megküldeni az MVH részére.
6 b) Hitelesítés a kérelem papír alapon történő megküldésével Ebben az esetben a kamarai meghatalmazást, elektronikus úton történő benyújtása után, ki kell nyomtatni, a megfelelő aláírásokkal el kell látni (kötelező két tanú adatainak és aláírásának feltüntetése a kérelmen), és azt a kamarai meghatalmazottnak postai úton vagy személyesen is el kell juttatnia az MVH-hoz az elektronikus benyújtást követő 8 napon belül. A kamarai meghatalmazás módosítására a kamarai meghatalmazás bejelentésének szabályait kell alkalmazni. 2.) Megszűnése: A kamarai meghatalmazás az alábbi esetekben szűnik meg: határozott idejű kamarai meghatalmazás a határozott idő elteltével (a megszűnésre meghatározott napon), bármelyik fél halálával/megszűnésével, a kamarai meghatalmazott NAK-nál fennálló munkaviszonya megszűnésének dátumával, mindkét fél által hitelesített visszavonással, egyoldalú visszavonással. A kamarai meghatalmazott a tartós távollétéről vagy munkaviszonyának megszűnéséről a távollét időtartamának vagy a megszűnés időpontjának pontos megjelölésével az MVH-t és az ügyfelet egyidejűleg értesíti. A kamarai meghatalmazott tartós távolléte esetén ha az ügyfél ehhez a kamarai meghatalmazásban hozzájárult a NAK gondoskodik a helyettesítő kamarai meghatalmazott kijelöléséről. Fentieken kívül a kamarai meghatalmazás megszüntetésére a meghatalmazásnál meghatározott szabályok irányadóak. 6.5 Vélelmezett örökös általi kérelembenyújtás 1) Amennyiben a vélelmezett örökös kíván eljárni, akkor a támogatási kérelemmel kapcsolatos eljárási cselekmény elvégzése előtt a vélelmezett örökösként való eljárásra irányuló kérelmét személyesen vagy postai úton be kell nyújtania az MVH bármely szervezeti egységéhez a G1060 jelű, Intézkedéshez-jogcímhez kapcsolódó eljárás megindítása iránti kérelem a törvényes - vélelmezett - örökös számára elnevezésű nyomtatványon. Ehhez a nyomtatványhoz csatolni kell az elhalálozást, továbbá a házastársi minőséget igazoló vagy a törvényes öröklési rend szerinti örökösi minőséget megalapozó okiratok (halotti anyakönyvi kivonat, házassági anyakönyvi kivonat, születési anyakönyvi kivonat) másolatát. A támogatási kérelmet, adatváltozásra, vis maiorra vonatkozó bejelentést, illetve ügyféli észrevételt benyújtani kívánó vélelmezett örökösnek kérelemre nyilvántartásba vett besorolású ügyfélként rendelkeznie kell ügyfél-azonosítóval, ennek hiányában a vélelmezett örökösként való eljárásra irányuló kérelmével egyidejűleg kérelmeznie kell a nyilvántartásba vételét az ügyfél-nyilvántartási rendszerbe. Több vélelmezett örökös eljárásra irányuló szándéknyilatkozata esetén az MVH a törvényes öröklés általános rendjének a Polgári Törvénykönyvben meghatározott sorrendje szerint állapítja meg, hogy mely vélelmezett örökös jogosult eljárni. Több, azonos rokonsági fokon álló személy esetén az érintett személyek kötelesek közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban megegyezni, hogy ki jogosult az
7 MVH előtt eljárni. A megegyezés alapján eljárni jogosult személy a szándéknyilatkozat benyújtásával egyidejűleg, de legkésőbb támogatási kérelem, az adatváltozásra, vis maiorra vonatkozó bejelentés, illetve ügyféli észrevétel benyújtását követő nyolc napon belül postai úton köteles megküldeni az MVH bármely szervezeti egységére a megegyezésre vonatkozó közokirat vagy teljes bizonyító erejű magánokirat másolatát. A vélelmezett örökös csak a hagyatéki eljárás jogerős lezárását megelőzően jogosult eljárni, az azt követően elvégzett cselekményei semmisnek minősülnek. A hagyatéki eljárás jogerős lezárását követően elvégzett eljárási cselekmények kizárólag abban az esetben nem minősülnek semmisnek, ha a vélelmezett örökös a hagyatékátadó végzés alapján tényleges örökössé válik. IV. A támogatás igénybevételének feltételei A jelen Közlemény szerinti támogatásra az a mezőgazdasági termelő jogosult, aki megfelel az 5/2015. (II. 19.) FM rendelet és a 9/2015. (III.13.) FM rendelet szerinti valamennyi feltételnek. A termeléshez kötött közvetlen anyajuhtartás támogatás esetében további feltétel a mezőgazdasági termelők részére nyújtandó közvetlen támogatás igénybevételére vonatkozó szabályokról szóló 8/2015. (III. 13.) FM rendelet szabályai szerint: - a termelőnek aktív gazdának kell minősülnie, - a tárgyév június 16-án rendelkezzen 1 hektár minimális SAPS jogosult területtel, vagy az adott naptári évben igényelt vagy kapott, állatokra vonatkozó, létszámalapú, termeléshez kötött közvetlen támogatásainak összege meghaladja a száz euró értéket. Támogatás az alábbi feltételeknek megfelelő állatokra nyújtható: juh fajú; nőivarú; a birtokon tartás utolsó napján legalább egy éves, vagy legalább egyszer ellett (anyajuh). A támogatásra az a termelő jogosult, aki az előírt időszakban támogatási kérelmet nyújt be; a kérelmében termeléshez kötött közvetlen támogatás esetében legalább 1 állatot, átmeneti nemzeti támogatás esetén legalább 10 állatot jelent be; a kérelmen bejelentett anyajuh-létszámot a szankciómentes benyújtásra nyitva álló határidőt követő naptól kezdődően 100 napig folyamatosan a tenyészetében tartja (birtokon tartás); a birtokon tartási időszak alatt történő kérelmezett állatállomány tartási helyének megváltoztatását annak bekövetkezésétől számított 15 napon belül elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül bejelenti az MVH részére; gondoskodik a tenyészetében lévő állatállományra vonatkozóan a juh- és kecskefélék egyedeinek Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló 182/2009. (XII. 30.) FVM rendeletben (juh ENAR rendelet) foglaltak betartásáról; gondoskodik az állattenyésztési törvényben foglaltak szerinti apaállat-használatról, és kizárólag törzskönyvi kivonattal vagy származási igazolással ellátott kost használ fedeztetésre; gondoskodik a tenyészetében tartott állatállománynak a juh ENAR rendelet szerinti tartós jelöléséről, folyamatos nyilvántartásáról, és az adatok bejelentéséről az adatbázisba, beleértve a tenyészetből történő bármely be- és kiszállítást is; a támogatási kérelemben szereplő állatok tenyészetének állattartójaként szerepel a Tenyészet Információs Rendszerben; kérelemre nyilvántartásba vett ügyfélként szerepel az ügyfél-nyilvántartási rendszerben, vagy legkésőbb a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg ügyfél-azonosító megállapítására alkalmas kérelmet nyújt be; bejelentette a vállalkozása a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerinti minősítését a nyilvántartásba vétel iránti kérelmében, vagy legkésőbb a pénzügyi következményekkel járó intézkedésre vonatkozó kérelem benyújtásával egyidejűleg bejelenti;
8 rendelkezik érvényes fizetési számlaszámmal, amely szerepel az ügyfél-nyilvántartási rendszerben; ügyfél-azonosítója szerepel a juh ENAR rendelet szerinti nyilvántartásban. A támogatást az a mezőgazdasági termelő is igényelheti, valamint a támogatás annak a mezőgazdasági termelőnek is kifizetésre kerülhet, amely (aki) felszámolási, végelszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt áll. A kérelmet benyújtó termelő a Magyar Juhtenyésztők és Kecsketenyésztők Szövetsége (MJKSZ), illetve annak megbízottja által kiállított igazolással kell alátámasztani az ügyfél tenyészeteiben az igazolás kiadásának napján tartott anyajuhok számát, az apaállat-használatra vonatkozóan az állattenyésztési törvényben foglaltak betartását, továbbá, hogy kizárólag törzskönyvi kivonattal vagy származási igazolással ellátott kost használ fedeztetésre, valamint, hogy a juh ENAR rendelet szerinti tartós jelölés és folyamatos nyilvántartás vezetési kötelezettségének eleget tesz. Támogatási jogosultság átmeneti nemzeti anyajuhtartás támogatás esetén Az egyéni támogatási felsőhatár határozza meg azt a legnagyobb állatlétszámot, amely alapján a termelő részére az adott támogatási évben a támogatás megállapítható, illetve kifizethető. Az egyéni támogatási felsőhatár a támogatási jogosultságok összege. A évre az ügyfél rendelkezésére álló támogatási jogosultságok számát a évi támogatási határozat tartalmazza. V. A támogatás igénybevételéhez szükséges igazolások A kérelemhez a jelen közlemény mellékletenként rendszeresített K1350 instruktori igazolás másolati példányát kell csatolni. Benyújtás: elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül Benyújtási határidő: március 20. Késedelmes benyújtás (2016. március 20.-a utáni beadás) esetén az anyajuhtartás támogatásának összege késedelmes munkanaponként 1 %-kal csökkentésre kerül. 25 naptári napon túli késedelmes benyújtás esetén (2016. április 14.-e utáni beadás) a kérelem érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül. VI. Támogatási jogosultság igénylése átmeneti nemzeti anyajuhtartás támogatás esetén A benyújtott kérelem egyben jogosultság iránti kérelemnek is minősül, amennyiben a kérelmezett állatok száma nagyobb, mint a kérelmező egyéni támogatási felsőhatára. Ebben az esetben az egyéni felsőhatár feletti jogosultságigényre (állatlétszámra) nem kell külön kérelmet benyújtani. Az MVH a beérkezett jogosultság iránti igények között az állatlétszámhoz kötött támogatási jogosultság országos tartalékból való igénylésének feltételeiről szóló 30/2006. (IV. 12.) FVM rendelet 2. -a sorrendet állít fel a termelők között, elsőbbséget biztosítva a jogerős határozaton alapuló igénnyel rendelkező termelőknek; majd az anyajuhtartási támogatási jogosultsággal nem rendelkező; ezt követően a Fiatal gazdálkodók induló támogatás -ban részesülő; végül az eddigi kategóriákba nem sorolható termelők között. Az országos tartalék kimerülése esetén a felállított sorrend végén álló, azonos elbírálás alá eső igények esetében arányos visszaosztás kerül alkalmazásra. A jogosultság iránti igény elbírálásáról szóló döntést a támogatási kérelem tárgyában hozott döntés tartalmazza. VII. A közlemény mellékletei Kitöltési útmutató a K1350 Instruktori igazoláshoz (1. számú melléklet) K1350 Instruktori igazolás
9 VIII. Kapcsolódó jogszabályok Európai Uniós jogszabályok - az Európai Parlament és a Tanács december 17-i, a közös agrárpolitika finanszírozásáról, irányításáról és monitoringjáról és a 352/78/EGK, a 165/94/EK, a 2799/98/EK, a 814/2000/EK, az 1290/2005/EK és a 485/2008/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 1306/2013/EU rendelete; - az Európai Parlament és a Tanács december 17-i, a közös agrárpolitika keretébe tartozó támogatási rendszerek alapján a mezőgazdasági termelők részére nyújtott közvetlen kifizetésekre vonatkozó szabályok megállapításáról, valamint a 637/2008/EK és a 73/2009/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 1307/2013/EU rendelete; - a Bizottság március 11-i, a közös agrárpolitika keretébe tartozó támogatási rendszerek alapján a mezőgazdasági termelők részére nyújtott közvetlen kifizetésekre vonatkozó szabályok megállapításáról szóló 1307/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 17 kiegészítéséről és X. mellékletének módosításáról szóló 639/2014/EU felhatalmazáson alapuló rendelete; - a Bizottság március 11-i, az 1306/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer, a kifizetések elutasítására és visszavonására vonatkozó feltételek, valamint a közvetlen kifizetésekre, a vidékfejlesztési támogatásokra és a kölcsönös megfeleltetésre alkalmazandó közigazgatási szankciók tekintetében történő kiegészítéséről szóló 640/2014/EU felhatalmazáson alapuló rendelete; - A Bizottság július 17-i, az 1306/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazási szabályainak az integrált igazgatási és kontrollrendszer, a vidékfejlesztési intézkedések és a kölcsönös megfeleltetés tekintetében történő megállapításáról szóló 809/2014/EU végrehajtási rendelete. Hazai jogszabályok évi XVII. törvény a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről; évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól; évi CXIV. törvény az állattenyésztésről; 5/2015. (II. 19.) FM rendelet az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás, valamint az ahhoz kapcsolódó átmeneti nemzeti támogatás igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről; 9/2015. (III.13.) FM rendelet a termeléshez kötött közvetlen támogatások igénybevételének szabályairól; 182/2009. (XII. 30.) FVM rendelet a juh- és kecskefélék egyedeinek Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről (juh ENAR rendelet); 47/2005. (V. 23.) FVM rendelet a juh- és kecskefajok egyedeinek Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről (a január 1. előtt született állatok jelölése vonatkozásában); 12/2015. (III. 30.) FM rendelet az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások évi igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról; 8/2015. (III.13.) FM rendelet a mezőgazdasági termelők részére nyújtandó közvetlen támogatás igénybevételére vonatkozó szabályokról; 94/2015. (XII. 23.) FM rendelet az elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról és a vis maiorral összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról; 82/2005. (IX. 15.) FVM rendelet az állatlétszámhoz kötött jogosultságról; 30/2006. (IV. 12.) FVM rendelet az állatlétszámhoz kötött támogatási jogosultság országos tartalékból való igénylésének feltételeiről.
10 IX. A közlemény hatálya E közlemény a kihirdetése (az MVH honlapján történő közzététele) napján lép hatályba. További információ elérhető a honlapon és az ugyfelszolgalat@mvh.gov.hu címen. Amennyiben a közlemény és a vonatkozó jogszabályok között ellentmondás vagy eltérés merül fel, abban az esetben a jogszabályok rendelkezései az irányadóak. Budapest, január 29. Dr. Gyuricza Csaba elnök
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 1/2016. (I.22) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 1/2016. (I.22) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatott intézkedések 2016.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 128/2015. (X. 26.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 128/2015. (X. 26.) számú KÖZLEMÉNYE Az óvoda- és iskolatej program szabályozásáról szóló 19/2015. (IV. 24.) FM rendelet szerinti támogatás kifizetése iránti
1. Értelmező rendelkezések
3540 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 42. szám A földművelésügyi miniszter 12/2015. (III. 30.) FM rendelete az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott
Anyajuhtartás-támogatás tájékoztató
Anyajuhtartás-támogatás tájékoztató 1. A támogatás célja: a juh ágazatban működő mezőgazdasági termelők jövedelmének kiegészítése, munkaigényes mezőgazdasági ágazatokban a munkahelyek megőrzése és új munkahelyek
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 144/2015. (XII. 1.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásának igénybevételéről
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 144/2015. (XII. 1.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásának igénybevételéről I. Jogszabályi alap A zöldség-gyümölcs termelői csoportok
9/2015. (III. 13.) FM rendelet. a termeléshez kötött közvetlen támogatások igénybevételének szabályairól I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Hatály: 2016.I.21. - 9/2015. (III. 13.) FM rendelet a termeléshez kötött közvetlen támogatások igénybevételének szabályairól A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 52/2016. (V. 27.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 52/2016. (V. 27.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás 2015/2016.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 11/2006. (I. 27.) MVH KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 11/2006. (I. 27.) MVH KÖZLEMÉNYE a Közösség legrászorulóbb személyeinek intervenciós készletekből származó élelmiszerekkel történő ellátása programban való részvétel
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 27/2008. (III. 28.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 27/2008. (III. 28.) számú KÖZLEMÉNYE A növénytermesztés korszerűsítéséhez nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 27/2008.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 55/2016. (VI.1.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 55/2016. (VI.1.) számú KÖZLEMÉNYE a sovány tejpor rögzített áron való intervenciós felvásárlásának lezárásáról és a pályázati eljárás keretében történő intervenciós
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 126/2015. (X. 21.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 126/2015. (X. 21.) számú KÖZLEMÉNYE a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet szerinti támogatás
Opten Törvénytár Opten Kft. I. 22/2010. (III. 16.) FVM rendelet. A 2010.03.21. óta hatályos szöveg
Opten Törvénytár Opten Kft. I. 22/2010. (III. 16.) FVM rendelet 22/2010. (III. 16.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás (SAPS), valamint
KÖZVETLEN TÁMOGATÁSOK. gazdálkodói kézikönyv
KÖZVETLEN TÁMOGATÁSOK gazdálkodói kézikönyv 2016 ELŐSZÓ Tisztelt Gazdálkodó! A Közös Agrárpolitika (KAP) reformja következtében 2015-től jelentősen átalakult a közvetlen támogatások rendszere. A változások
V. A Kormány tagjainak rendeletei
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 105. szám 17845 V. A Kormány tagjainak rendeletei A földművelésügyi miniszter 41/2015. (VII. 20.) FM rendelete a zöldség-gyümölcs termelői csoportokra és termelői szervezetekre
50/2012. (V. 25.) VM rendelet. az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról. 1. Értelmező rendelkezések
50/2012. (V. 25.) VM rendelet az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2011. (III. 25.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2011. (III. 25.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához
81/2004. (V. 4.) FVM rendelet a termelői csoportokról
81/2004. (V. 4.) FVM rendelet a termelői csoportokról A 2009.06.07. óta hatályos szöveg Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény (a továbbiakban: Tv.) 10. (2) bekezdésének e) pontjában
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 204/2009. (XII.18.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 204/2009. (XII.18.) számú KÖZLEMÉNYE Az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről A
FELHÍVÁS. A felhívás címe: Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása. A felhívás kódszáma: VP-4-11.1.-11.2.-15.
FELHÍVÁS A felhívás címe: Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása A felhívás kódszáma: VP-4-11.1.-11.2.-15. Magyarország Kormányának felhívása a konvencionális területek
67/2009. (VI. 9.) FVM rendelet. a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek nemzeti szabályozásáról. Általános rendelkezés
1 67/2009. (VI. 9.) FVM rendelet a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek nemzeti szabályozásáról Az agrárpiaci rendtartásról szóló 2003. évi XVI. törvény 32. (1) bekezdés c) pontjában,
35/2014. (IV. 4.) VM rendelet
Magyar joganyagok - 35/2014. (IV. 4.) VM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes 1. oldal területalapú támo 35/2014. (IV. 4.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Garancia
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 16/2005. (III. 4.) MVH közleménye. a feldolgozóipari támogatások igénybevételéről
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 16/2005. (III. 4.) MVH közleménye a feldolgozóipari támogatások igénybevételéről I. A támogatás igénybevételének feltételei Az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának
31/2013. (V. 2.) VM rendelet
1. oldal, összesen: 24 oldal 31/2013. (V. 2.) VM rendelet az egyes iskolai ellátást, valamint a zöldség-gyümölcs ágazat támogatási jogcímeit szabályozó rendeletek módosításáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,
A földművelésügyi miniszter 17/2015. (IV. 9.) FM rendelete az egyes agrár-támogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 48. szám 4723 A földművelésügyi miniszter 17/2015. (IV. 9.) FM rendelete az egyes agrár-támogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,
78/2013. (IX. 10.) VM rendelet
78/2013. (IX. 10.) VM rendelet a sertéságazati stratégiai intézkedések keretében a törzstenyészetek fejlesztését szolgáló mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatásról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 74/2014 (V. 6.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 74/2014 (V. 6.) számú KÖZLEMÉNYE az agrár-erdészeti rendszerek mezőgazdasági földterületeken történő első létrehozásához nyújtandó támogatás igényléséről Jelen
LVII. ÉVFOLYAM 23. SZÁM ÁRA: 798 Ft 2006. no vem ber 29.
LVII. ÉVFOLYAM 23. SZÁM ÁRA: 798 Ft 2006. no vem ber 29. FELHÍVÁS! Fel hív juk tisz telt Elõ fi ze tõ ink fi gyel mét az értesítõ utol só ol da lán köz zé tett tá jé koz ta tó ra és a 2007. évi elõ fi
71/2015. (XI. 3.) FM rendelet a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszerről
71/2015. (XI. 3.) FM rendelet a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszerről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes
1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS ÉS A FOGYASZTÓI ÉRDEKVÉDELMET BIZTOSÍTÓ RENDELKEZÉSEK
OptiJus Opten Kft. 1. 1997. évi CLV. törvény 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről A 2016.1.1. óta hatályos szöveg Az Országgyűlés annak érdekében, hogy olyan szabályozás jöjjön létre, amely biztosítja
I. rész: Azonosító és címadatok
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1050-03 jelű, Állandó meghatalmazás és annak nyilvántartásba vétele iránti kérelem elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes Mezőgazdasági
86/2004. (V.15.) FVM rendelet
86/2004. (V.15.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Garancia Részlegéből finanszírozott egységes területalapú támogatás 2004. évi igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről
6. Az R1. 16. (3) bekezdésében a február 1. és 28. között szövegrész helyébe a március 1. és 31. között szöveg lép.
2824 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 26. szám A vidékfejlesztési miniszter 13/2014. (II. 24.) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártámogatási tárgyú
A 2013.2.2. óta hatályos szöveg. OptiJus Opten Kft. 1. 18/2009. (III. 6.) FVM rendelet
OptiJus Opten Kft. 1. 18/2009. (III. 6.) FVM rendelet 18/2009. (III. 6.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból támogatott intézkedések monitoring adatszolgáltatási rendjére vonatkozó
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2013 (I. 22.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2013 (I. 22.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatás kifizetésének
MAGYAR KÖZLÖNY 46. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 46. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2014. március 27., csütörtök Tartalomjegyzék 23/2014. (III. 27.) EMMI rendelet A fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi
152/2013. (VIII.22.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 152/2013. (VIII.22.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az innovatív technológiák bemutató-üzemi tájékoztató programokkal való
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 162/2009. (XI. 02.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 162/2009. (XI. 02.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az öntözés, a melioráció és a területi vízgazdálkodás mezőgazdasági üzemi
KÉPZÉSI PROGRAM a 139/2008. (X. 22.) FVM rendeletben meghatározott. b8/2 Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések II.
KÉPZÉSI PROGRAM a 139/2008. (X. 22.) FVM rendeletben meghatározott b8/2 Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések II. című képzéshez A képzési program kódszáma: b8/2 A képzési program megnevezése: Agrár-környezetgazdálkodási
A 2016. ÉVI EGYSÉGES KÉRELEM TÁMOGATÁSIGÉNYLÉSI ÉS ELLENŐRZÉSI FOLYAMATAI
A 2016. ÉVI EGYSÉGES KÉRELEM TÁMOGATÁSIGÉNYLÉSI ÉS ELLENŐRZÉSI FOLYAMATAI Közvetlen Támogatások Igazgatósága EGYSÉGES KÉRELEM 2016. Általános tudnivalók BENYÚJTÁSRA VONATKOZÓ HATÁRIDŐK Egységes kérelem
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 12/2014. (I.22.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 12/2014. (I.22.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó
MONITORING ADATSZOLGÁLTATÁS
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 143/2013 (VIII. 09.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló Halászati Operatív Program 2. prioritási tengelye szerinti
22/2012. (III. 9.) VM
22/2012. (III. 9.) VM rendelet a húsmarha és a juh ágazatokban nyújtott kérődző szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott különleges támogatásának igénybevételéhez
24/2015. (IV. 28.) MvM rendelet
1. oldal 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2015. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági,
Általános Szerződési Feltételek
Általános Szerződési Feltételek a Vidékfejlesztési Program keretében Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása támogatásban részesített Kedvezményezettekkel kötendő támogatói
V. A Kormány tagjainak rendeletei
7164 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 79. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei A Miniszterelnökséget vezető miniszter 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap
29/2010. (III. 30.) FVM rendelet
29/2010. (III. 30.) FVM rendelet A zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott különleges támogatásának igénybevételéhez kapcsolódó
1. Értelmező rendelkezések. 2. A támogatás jellege és tárgya
4830 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 51. szám A vidékfejlesztési miniszter 34/2014. (IV. 4.) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához
Az Egységes Kérelem mellékletét képező, elektronikus úton benyújtandó dokumentumok
Az Egységes Kérelem mellékletét képező, elektronikus úton benyújtandó dokumentumok Az alábbiakban felsorolt dokumentumokat elektronikus úton, az egységes kérelem mellékleteként kell benyújtani, az egyes
Együttműködési Megállapodás, TERVEZET
Irattartó szám: Dokumentumazonosító: Együttműködési Megállapodás, TERVEZET amely létrejött egyrészről a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (1095 Budapest, Soroksári út 22-24.) a továbbiakban MVH
MAGYAR KÖZLÖNY. 143. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2009. október 8., csütörtök. Tartalomjegyzék
MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2009. október 8., csütörtök 143. szám Tartalomjegyzék 220/2009. (X. 8.) Korm. rendelet 129/2009. (X. 8.) FVM rendelet 130/2009. (X. 8.) FVM rendelet
57/2012. (VI. 21.) VM rendelet
1 57/2012. (VI. 21.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2012. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági,
HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által
Tiszazugi LEADER Egyesület 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 8. Tel: 06-56/560-294; 06-56/560-295 E-mail: tiszazug.leader@gmail.com Honlap: www.tiszazugleader.eu HÍRLEVÉL 2015/05. a Tiszazugi LEADER
22/2012. (III. 9.) VM rendelet
1. oldal 22/2012. (III. 9.) VM rendelet a húsmarha és a juh ágazatokban nyújtott kérődző szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott különleges támogatásának
A nemzeti forrásból finanszírozott támogatások felhasználásának ellenőrzése... 8
A birtok-összevonási célú földvásárlási támogatás intézése (első fok)... 1 Családi gazdaságok nyilvántartásba vétele és a nyilvántartások vezetése... 3 Mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adójának
A Kormány 466/2015. (XII. 29.) Korm. rendelete egyes fejlesztéspolitikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról
27770 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 207. szám A Kormány 466/2015. (XII. 29.) Korm. rendelete egyes fejlesztéspolitikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány az 1. és a 4. alcím tekintetében
FELHÍVÁS. A mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására. A felhívás címe:
FELHÍVÁS A mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására A felhívás címe: Kertészet korszerűsítése gyógy- és fűszernövény termesztés fejlesztése. A felhívás kódszáma: VP2-4.1.3.3-16
CIB Önkéntes Kölcsönös Nyugdíjpénztár. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt. Alapszabálya
CIB Önkéntes Kölcsönös Nyugdíjpénztár módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapszabálya Elfogadta a Pénztár Közgyűlése 2015. december 18-án Hatályos 2015. december 19-től Tartalomjegyzék I. A Pénztárra
ÁLTALÁNOS ÚTMUTATÓ. EMVA forrásból finanszírozásra kerülő pályázati felhívásokhoz. Verzió: 1.0
ÁLTALÁNOS ÚTMUTATÓ az EMVA forrásból finanszírozásra kerülő pályázati felhívásokhoz Verzió: 1.0 1 Tartalom 1. Az Útmutató célja, hatálya... 3 2. Kizáró okok listája... 4 3. A támogatási kérelmek elbírálásának
74/2015. (XI. 10.) FM rendelet. a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet alapján nyújtott kezességvállalási díjak költségvetési támogatásáról
74/2015. (XI. 10.) FM rendelet a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet alapján nyújtott kezességvállalási díjak költségvetési támogatásáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati
FELHÍVÁS. A felhívás címe: Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése. A felhívás kódszáma: VP2-6.3.1-16
FELHÍVÁS A felhívás címe: Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése A felhívás kódszáma: VP2-6.3.1-16 Magyarország Kormányának felhívása a vidéki térségekben a mezőgazdasági vállalkozások meglévő termékszerkezet
ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS ÉS A FOGYASZTÓI ÉRDEKVÉDELMET BIZTOSÍTÓ RENDELKEZÉSEK
1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről Az Országgyűlés annak érdekében, hogy olyan szabályozás jöjjön létre, amely biztosítja a fogyasztói érdekek - különösen a biztonságos áruhoz és szolgáltatáshoz,
MAGYAR KÖZLÖNY 203. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 203. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2015. december 23., szerda Tartalomjegyzék 429/2015. (XII. 23.) Korm. rendelet A KNORR-BREMSE Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Korlátolt Felelősségű
SEGÉDLET. a sertés állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0408 számú Támogatási kérelem nyomtatvány helyes kitöltéséhez
SEGÉDLET a sertés állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0408 számú Támogatási kérelem nyomtatvány helyes kitöltéséhez Általános információ 1. A támogatási kérelem benyújtása előtt célszerű
Békés Város Képviselő-testületének 2016. március 31-i ülésére a fontosabb jogszabályi változásokról 1
Sorszám: I/2. T Á J É K O Z T A T Ó Békés Város Képviselő-testületének 2016. március 31-i ülésére a fontosabb jogszabályi változásokról 1 Tisztelt Képviselő-testület! A 2016. február 29-i testületi ülés
17/2012. (II. 29.) VM
17/2012. (II. 29.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési lapból a genetikai erőforrások megőrzése intézkedés keretében a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzéséhez
Kertészet korszerűsítése - ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével (VP-2-4.1.3.2.-16)
Összefoglaló 2016.02.10 Kertészet korszerűsítése - ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével (VP-2-4.1.3.2.-16) Összefoglalás Jelen felhívás célja a kertészeti ágazaton belül
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK FORINTBAN NYILVÁNTARTOTT FIZETÉSI SZÁMLÁK ÉS LEKÖTÖTT BETÉT SZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ TERMÉSZETES SZEMÉLYEK RÉSZÉRE Érvényes: 2014. március 17-től 1. Általános rendelkezések Jelen
50/2012. (V. 25.) VM rendelet az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról 1. Értelmező rendelkezések 1.
50/2012. (V. 25.) VM rendelet az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról 2014.07.01 9 50/2012. (V. 25.) VM rendelet az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint
Budapest Lízing Zrt. Üzletszabályzat
Budapest Lízing Zrt. Pénzügyi lízingtevékenységre vonatkozó Üzletszabályzat Hatályos 2009. augusztus 1-jétől www.budapestlizing.hu 1. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK...3 1.1. Az Üzletszabályzat hatálya... 3 1.2. Az
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 130/2009. (IX. 30.) MVH KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 130/2009. (IX. 30.) MVH KÖZLEMÉNYE a 121/2009. (IX. 11.) FVM rendelet alapján nyújtható egyes méhészeti támogatások igénybevételének feltételeiről I. A támogatások
Dunakanyar Holding Kft.
. 2000 Szentendre, Kálvária út 41/a Általános Szerződési Feltételek Kivonata helyhez kötött telefon szolgáltatásra Szentendre, 2007. január 1. A Dunakanyar Holding Kft távközlési szolgáltatásaira vonatkozó
FELHÍVÁS. egyéb, jelentős természeti hátrányokkal rendelkező területek tekintetében biztosított kifizetések megvalósítására.
FELHÍVÁS egyéb, jelentős természeti hátrányokkal rendelkező területek tekintetében biztosított kifizetések megvalósítására A Felhívás címe: Kompenzációs kifizetések természeti hátránnyal érintett területeken
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 67/2015. (V. 14.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 67/2015. (V. 14.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek beszerzéséhez a 2015. évben nyújtandó támogatások részletes
150/2004. (X. 12.) FVM rendelet. I. Fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya. Fogalommeghatározás
150/24. (X. 12.) FVM rendelet a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv alapján a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Garancia Részlege társfinanszírozásában megvalósuló
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 172/2012 (XI.30) számú KÖZLEMÉNYE az intervenciós gabonakészletek tárolásáról
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 172/2012 (XI.30) számú KÖZLEMÉNYE az intervenciós gabonakészletek tárolásáról I. A közösségi gabonaintervencióról Az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának keretében
FELHÍVÁS. Natura 2000 kifizetések és a víz-keretirányelvhez kapcsolódó kifizetések. megvalósítására
FELHÍVÁS Natura 2000 kifizetések és a víz-keretirányelvhez kapcsolódó kifizetések megvalósítására A Felhívás címe: Natura 2000 erdőterületeknek nyújtott kompenzációs kifizetések A Felhívás kódszáma: VP4-12.2.1-16.
Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) Irányító Hatóságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. 2006. január
Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) Irányító Hatóságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA az Európa terv A vidék és a mezőgazdaság fejlesztéséért részprogramja keretében 2006. január A 14/2004. (VIII.
Az ajánlattételi felhívás és a kapcsolódó dokumentáció az alábbi cégeknek kerül megküldésre:
KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS FELELŐSSÉGI, DOKUMENTÁLÁSI ÉS ELJÁRÁSI RENDJE Ajánlattételi felhívás megküldésével induló egyszerű közbeszerzési eljárás, Központi tér és játszótér kialakítása tárgyban A közbeszerzési
A Mezıgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 118/2009 (IX.24.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezıgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 118/2009 (IX.24.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezıgazdasági termelık indulásához a 2009. évtıl nyújtandó támogatások részletes feltételeirıl A Mezıgazdasági és
Dunakanyar Holding Kft.
. 2000 Szentendre, Kálvária út 41/a Általános Szerződési Feltételek Kivonata Internet szolgáltatásokra Szentendre, 2009. május 25. A Dunakanyar Holding Kft internet szolgáltatásaira vonatkozó Általános
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 113/2011. (VI. 23.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 113/2011. (VI. 23.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről
Dunakanyar Holding Kft.
. 2000 Szentendre, Kálvária út 41/a Általános Szerződési Feltételek Kivonata helyhez kötött telefon szolgáltatásra Szentendre, 2007. december 10. A Dunakanyar Holding Kft távközlési szolgáltatásaira vonatkozó
V. A Kormány tagjainak rendeletei
79288 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 174. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei A vidékfejlesztési miniszter 97/2013. (X. 22.) VM rendelete az egyes agrártámogatási tárgyú rendeletek, valamint az
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatás 2016.
Az EXTERNET Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2007. november 5. napjával hatályba lépő
Az EXTERNET Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2007. november 5. napjával hatályba lépő BESZÉDÁTVITELI ÉS TÁVBESZÉLŐ SZOLGÁLTATÁSOK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEINEK
Tisztelt Ügyfelünk! Az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának második pillérét képező vidékfejlesztési politika intézkedései közé tartozik a Mezőgazdasági területek első erdősítése támogatás. Az intézkedés
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről
103/2011. (XI. 8.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 2013.07.30 4 103/2011. (XI. 8.) VM rendelet
49/2012. (V. 22.) VM rendelet
1. oldal 49/2012. (V. 22.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez a 2012. évben nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági,
141/2007. (XI. 28.) FVM rendelet
141/2007. (XI. 28.) FVM rendelet a piaci szereplőknek az 1973/2004/EK rendelet 37. cikke alapján energianövény feldolgozóként, illetve felvásárlóként történő elismeréséről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,
A FEVITAL Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Kft. NYILVÁNOS VÉTELI AJÁNLATA A SZÉKESFEHÉRVÁRI HŰTŐIPARI Rt. TÖRZSRÉSZVÉNYEI VONATKOZÁSÁBAN
A FELÜGYELET RÉSZÉRE JÓVÁHAGYÁSRA BENYÚJTOTT PÉLDÁNY. A JELEN AJÁNLATOT A FELÜGYELET MÉG NEM HAGYTA JÓVÁ A FEVITAL Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Kft. NYILVÁNOS VÉTELI AJÁNLATA A SZÉKESFEHÉRVÁRI
152/2013. (VIII.22.) MVH
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 187/2013 (XI. 29.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az innovatív technológiák bemutató-üzemi tájékoztató programokkal való
HASZONBÉRLETI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Aszófő és Tihany település a 36-3577 BfNPI pályázati azonosító számú eljáráshoz
Puskás Zoltán igazgató Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság HASZONBÉRLETI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Aszófő és település a 36-3577 BfNPI pályázati azonosító számú eljáráshoz amelynek célja a természeti értékek
Az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár Alapszabálya
Az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár Alapszabálya Jelen Alapszabályt egységes szerkezetben a Pénztár Küldöttközgyűlése 2010. június 11-én hagyta jóvá Hatályos: 2010. június 30. napjától TARTALOMJEGYZÉK
A tervezet előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért
igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről 2013.11.09 1 103/2013. (XI. 8.) VM rendelet
103/2013. (XI. 8.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2013-tól igénybe vehető támogatások
1. A felszámolók névjegyzékéről szóló 114/2006. (V. 12.) Korm. rendelet módosítása
A Kormány 343/2015. (XI. 13.) Korm. rendelete a felszámolók névjegyzékéről szóló 114/2006. (V. 12.) Korm. rendelet, valamint a felszámolási eljárásban az adós vagyontárgyainak elektronikus értékesítéséről
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK FORINTBAN NYILVÁNTARTOTT FIZETÉSI SZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK FORINTBAN NYILVÁNTARTOTT FIZETÉSI SZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Jelen Általános Szerződési Feltételek a Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet (székhely: 9200
46/2001. (2002. I. 2.) RENDELETE A TULAJDONÁBAN ÁLLÓ LAKÁSOK BÉRBEADÁSÁNAK FELTÉTELEIRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 46/2001. (2002. I. 2.) RENDELETE A TULAJDONÁBAN ÁLLÓ LAKÁSOK BÉRBEADÁSÁNAK FELTÉTELEIRŐL A 17/2002. (VII. 4.), A 12/2003. (VI. 5.), A 7/2004. (II. 23.),
TÁJÉKOZTATÓ A MEGYE MEZŐGAZDASÁGÁNAK HELYZETÉRŐL
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ A MEGYE MEZŐGAZDASÁGÁNAK HELYZETÉRŐL 1476 Bp. 100. Pf. 407. Tel.: 374-3603; 374-3604 www.mvh.gov.hu 2 AZ AGRÁR- ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI KIFIZETŐ ÜGYNÖKSÉG
76/2006. (VII.19.) MVH Közlemény
76/2006. (VII.19.) MVH Közlemény a magyar intervenciós készletből származó cukor belső piacon történő értékesítésére vonatkozó folyamatos ajánlattételi felhívás közzétételéről I. Intervenciós készletértékesítés