A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 16/2005. (III. 4.) MVH közleménye. a feldolgozóipari támogatások igénybevételéről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 16/2005. (III. 4.) MVH közleménye. a feldolgozóipari támogatások igénybevételéről"

Átírás

1 A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 16/2005. (III. 4.) MVH közleménye a feldolgozóipari támogatások igénybevételéről I. A támogatás igénybevételének feltételei Az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának hatálya alá tartozó zöldség-gyümölcs piaci rendtartás szabályai, valamint a Tanács október 28-i, a feldolgozott gyümölcs- és zöldségtermékek piacának közös szervezéséről szóló 2201/96/EK rendelete alapján a Közösségben betakarított paradicsomot, őszibarackot vagy körtét feldolgozásra szállító termelői értékesítő szervezet (a továbbiakban: TÉSZ) részére támogatás nyújtható. A támogatást az a TÉSZ igényelheti, amelyet május 1-jét követően a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) előzetesen vagy véglegesen elismert, vagy kizárólag a 2005/2006-os gazdasági évre vonatkozóan amelynek korábban adott elismerését megerősítette; amely regisztrációs kötelezettségének eleget tett; amely a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által jóváhagyott feldolgozóüzemmel szerződést köt, vagy jóváhagyott feldolgozó lévén a tagjai által betakarított nyersanyag feldolgozását vállalja; * A regisztrációs kérelem legkésőbb az első kérelemmel egyidejűleg az 1. számú melléklet szerinti regisztrációs lapon nyújtható be. ** II. A támogatás mértéke 1. A támogatás összege Az igénybe vehető támogatás összege: paradicsom esetében 34,50 euró/tonna; őszibarack esetében 47,70 euró/tonna; Rocha- és vilmoskörte (a továbbiakban együtt: körte) esetében 161,70 euró/tonna. A támogatási összeg a közösségi feldolgozási küszöb túllépése esetén a nemzeti küszöb túllépése arányában csökkenhet. Az adott gazdasági évre kifizethető támogatási összeget a Bizottság a gazdasági év kezdete előtt az Európai Unió Hivatalos Lapjában teszi közzé. A támogatás forintban meghatározott összegét az euróban meghatározott támogatási összeg és a feldolgozásra történő átvétel hónapjának első napján érvényes, az Európai Központi Bank által jegyzett az Európai Unió Hivatalos Lapjának C sorozatában közzétett hivatalos forint/euró átváltási árfolyamának szorzata képezi. 1

2 2. A támogatást csökkentő tényezők Amennyiben valamely szállítás alkalmával a feldolgozásra átvett termékmennyiség több mint 10%-a hibás, úgy az átvett tétel a támogatási összeg meghatározásánál nem vehető figyelembe. A hibás mennyiség arányának megállapítása a 217/2002/EK rendelet 3. cikke szerinti, továbbá a feldolgozói szerződésben meghatározott egyéb hibatípusok alapulvételével történik. A 217/2002/EK rendelet 3. cikke szerinti hibatípusok az alábbiak: a) paradicsom, őszibarack és körte esetében: idegen anyag, beteg, rothadt vagy férges gyümölcs; b) kizárólag paradicsom estében: zöld paradicsom; c) kizárólag őszibarack és körte esetében: mérethiba, érettség: hibás az éretlen vagy a túlérett gyümölcs, a héjon túljutó, jégeső okozta kártétel, amely a gyümölcsnek több mint 20%-át érinti; d) kizárólag őszibarack estében: láthatóan kettéhasadt mag. Amennyiben az MVH megállapítja, hogy a TÉSZ támogatási igénye a termőterületek nagyságával, a szállított termékmennyiséggel vagy a számviteli bizonylatokkal nincs összhangban, továbbá amennyiben a TÉSZ valamely, a vonatkozó közösségi és nemzeti jogszabályokban meghatározott feltételt nem teljesített, a támogatás az eltérés mértékével, illetve a jogszabálysértés súlyosságával arányosan csökken. III. A támogatás alapját képező szerződések 1. Feldolgozói szerződések A támogatás alapját képező szerződéseket minden évben paradicsom esetében március 10-ig; őszibarack esetében hét munkanappal a szállítások kezdete előtt, legkésőbb július 15-ig; körte esetében hét munkanappal a szállítások kezdete előtt, legkésőbb július 31-ig kell megkötni. A feldolgozói szerződések típusai: TÉSZ és az MVH által jóváhagyott feldolgozóüzem között létrejött szerződés, a TÉSZ és a tagjai között létrejött mezőgazdasági termékértékesítési szerződés, amennyiben a TÉSZ-t az MVH feldolgozóként jóváhagyta. Az MVH évente közleményben teszi közzé a jóváhagyott feldolgozóüzemek jegyzékét paradicsom esetében február 10-ig, őszibarack esetében június 15-ig, körte esetében június 30-ig. 2

3 A feldolgozói szerződéseknek különösen a következőket kell tartalmazniuk: a szerződés azonosító számát; a TÉSZ nevét, címét és regisztrációs számát; a feldolgozóüzem nevét, címét és regisztrációs számát; a feldolgozáshoz leszállítandó nyersanyagok mennyiségét; a szállítási időszakot és a feldolgozóhoz érkező szállítmányok előzetes ütemezését; a feldolgozóüzem kötelezettségvállalását, hogy a szerződés keretében leszállított mennyiségeket az 1535/2003/EK rendelet 2. cikkében felsorolt termékek egyikévé feldolgozza; a TÉSZ számára a nyersanyagokért fizetendő vételárat, amely fajta, minőség, illetve szállítási időszaktól függően eltérő lehet és amelyet banki vagy postai átutalással kell megfizetni; a bármely fél szerződésszegése esetén így különösen a szerződésben meghatározott ár teljes kifizetésével, a fizetési határidők betartásával, valamint a szerződés alá vont mennyiségek leszállításának és átvételének kötelezettségével kapcsolatosan fizetendő kártérítést; a szerződő felek kötelezettségvállalását arra vonatkozóan, hogy abban az esetben, ha olyan körülmény merül fel, amelynek következtében a szerződésben vállalt valamely kötelezettség teljesítése előre láthatóan akadályba ütközik, erről a felek kötelesek egymást haladéktalanul írásban értesíteni, kivéve, ha az akadályt a másik félnek is ismernie kellett (nem minősül akadálynak, ha az eladó a szerződésben meghatározott áron nem kíván teljesíteni, és annak módosítását megfelelő időben írásban nem kezdeményezi); a fizetési határidőt, amely nem haladhatja meg a harminc napot. Amennyiben a nyersanyagokért fizetendő vételár a szállítás időpontjától függően változik, a feldolgozói szerződésben meg kell jelölni az egyes szállítási szakaszonként a vételárat. A TÉSZ és a feldolgozóüzem között adott gazdasági évre vonatkozóan egy feldolgozói szerződés jöhet létre úgy, hogy a szerződésben eredetileg rögzített mennyiség 30 %-kal a 2. pontban rögzített határnapig megkötött szerződésmódosítás alapján növelhető. 2. Szerződésmódosítások A szerződések paradicsom esetében szeptember 15-ig, őszibarack esetében augusztus 15-ig, körte esetében szeptember 15-ig módosíthatók. A módosításban hivatkozni kell a szerződés azonosító számára. A szerződésmódosításban meghatározott mennyiség után fizetendő vételár eltérhet a szerződésben megállapított ártól. 3. A feldolgozói szerződések és módosításaik továbbítása az MVH-hoz A TÉSZ-ek a feldolgozói szerződések és a szerződésmódosítások egy eredeti példányát a megkötésüktől számított tíz munkanapon belül, illetve a szerződésben vagy az annak módosításában meghatározott szállítások kezdete előtt öt munkanappal korábban beérkezően kötelesek benyújtani. (A feldolgozói szerződésekre mintát a 6 8. számú mellékletek, a szerződésmódosításokra a számú mellékletek tartalmaznak.) 3

4 4. Termeltetési szerződések A támogatást igénylő TÉSZ-nek a feldolgozói szerződésekkel együtt a feldolgozói szerződést félként alá nem író TÉSZ-ekkel és egyéni termelőkkel kötött mezőgazdasági termékértékesítési szerződések egy példányát is be kell nyújtania, amelyeknek tartalmazniuk kell a szerződés időbeli hatályát (megjelölve a szerződés hatálya alá eső gazdasági éveket); a feldolgozásra leszállítandó mennyiségeket termelőnkénti és termékenkénti bontásban; a fizetendő vételárat, amelyet postai úton vagy banki átutalással kell kiegyenlíteni; a szerződésszegés jogkövetkezményeit. A mezőgazdasági termékértékesítési szerződések a feldolgozói szerződést félként alá nem író TÉSZ-ek és egyéni termelők által megtermelt és feldolgozás céljából leszállított paradicsom, őszibarack, illetőleg körte teljes mennyiségére vonatkoznak. (A termeltetési szerződésekre mintát a számú mellékletek tartalmaznak.) IV. A termőterülethez kapcsolódó adatszolgáltatási kötelezettség 1. Adatközlő lapok A támogatási rendszerben résztvevő TÉSZ-ek a termőterületekhez kapcsolódóan adatszolgáltatásra kötelezettek. Ennek értelmében paradicsom esetében a számú mellékletek szerinti adatközlő lapot május 31-ig; őszibarack esetében a számú mellékletek szerinti adatközlő lapot az adott gazdasági évre vonatkozóan legkorábban megkötött feldolgozói szerződéssel egyidejűleg, az annak megkötésétől számított tíz munkanapon belül, illetve a szállítások kezdete előtt öt munkanappal korábban beérkezően; körte esetében a számú mellékletek szerinti adatközlő lapot az adott gazdasági évre vonatkozóan legkorábban megkötött feldolgozói szerződéssel egyidejűleg, az annak megkötésétől számított tíz munkanapon belül, illetve a szállítások kezdete előtt öt munkanappal korábban beérkezően kell benyújtani. Az adatközlő lapot postai úton kell benyújtani úgy, hogy a , a és a **** számú mellékletek szerinti betétlapokat elektronikus formában is meg kell küldeni az MVH részére. Az adatközlő laphoz mellékelni kell ***paradicsom esetében az adatközlő lapon szereplő parcellák elhelyezkedését mutató egyedi blokktérképeket. Az egyedi blokktérképen a paradicsomtermesztésre használt parcellákat az alábbiak szerint kell feltüntetni: minden egyes, a támogatási rendszer keretében paradicsomtermesztésre használt mezőgazdasági parcella elhelyezkedését be kell rajzolni a megfelelő egyedi blokktérképen, továbbá a berajzolt parcella közepébe be kell írni a parcella sorszámát; a parcellákat folyamatos sorszámmal kell ellátni (több egyedi blokktérkép esetében a parcellák sorszámozása nem kezdhető újra); 4

5 az egyedi blokktérképeken a paradicsomtermesztésre használt mezőgazdasági parcella határait és sorszámát az egyedi blokktérkép színétől elütő színű vonallal kell berajzolni; az egyedi blokktérképen a piros vonallal körülhatárolt fizikai blokkon belül kell a paradicsomtermesztésre használt mezőgazdasági parcellát bejelölni, a parcella határait jól láthatóan meg kell jelölni (amennyiben a parcellát rosszul rajzolják be, a helytelenül behúzott vonalat keresztben, többször át kell húzni). Paradicsom esetében indokolt esetben az adatközlő lap mezőgazdasági parcellákkal kiegészíthető, vagy a parcellák hasznosítását illetően módosítható. A kiegészítéseket vagy módosításokat június 30-ig kell benyújtani. Őszibarack és körte esetében amennyiben az adott gazdasági évre vonatkozó legkorábbi feldolgozói szerződést követően kötött szerződések indokolják az adatközlő lap a feldolgozói szerződés vagy szerződésmódosítás benyújtásával egyidejűleg kiegészíthető. 2. Az egyedi blokktérképek igénylése (paradicsom esetén) A 24. számú melléklet szerinti egyediblokktérkép-igénylő lapokat a TÉSZ-nek az ügyfélblokknyilvántartási rendszerben a székhely szerint illetékes MVH kirendeltségnél két példányban kell benyújtania. Az egyedi blokktérképeket az MVH postai úton küldi meg. Az egyedi blokktérképeket a az adatközlő lapok benyújtási határidejét megelőzően legalább hatvan nappal lehetőség szerint március 25-ig kell igényelni. 3. Az adatközlő lapokon bejelentett és a helyszíni ellenőrzések során mért területek közötti eltérések esetén alkalmazandó jogkövetkezmények Az 1535/2003/EK rendelet 34. cikke értelmében amennyiben az adatközlő lapon megadott adatok helyszíni ellenőrzése során a megadott és a helyszínen mért adatok között eltérés tapasztalható és az nem nyilvánvaló hiba következménye, akkor a TÉSZ számára fizetendő támogatás az alábbiak szerint csökken: 1. Amennyiben az adatközlő lapon megadott terület nagyobb a helyszínen lemért területnél, akkor a támogatás csökken 5 20% közötti eltérés esetében a helyszínen megállapított eltérés arányában; 20%-ot meghaladó eltérés esetében 30%-kal. 2. Amennyiben az adatközlő lapon megadott terület kisebb a helyszínen lemért területnél és ez a különbség a helyszínen lemért terület 10%-át meghaladja, a TÉSZ számára fizetendő támogatást a megállapított különbözet százalékának felével kell csökkenteni. V. A nyersanyagoknak a feldolgozóüzemekhez történő leszállítása Támogatás a feldolgozóüzemek részére az alábbi szállítási időszakokban beszállított nyersanyagok után folyósítható: paradicsom esetében június 15. és november 15. között; őszibarack esetében június 15. és október 25. között; körte esetében július 15. és december 15. között. 5

6 1. Szállítási értesítések A TÉSZ-ek a szállítások megkezdéséről az MVH-t a szállítások megkezdése előtt nyolc munkanappal a számú mellékletek szerinti szállítási értesítés benyújtásával tájékoztatni kötelesek. A szállítási értesítésben megjelölt hetet megelőzően leszállított mennyiségek után támogatás nem vehető igénybe. Amennyiben a feldolgozó nem teljesíti a szerződésben meghatározott határidőn belül valamely kötelezettségét, a TÉSZ a nyersanyagot másik jóváhagyott feldolgozóhoz szállíttathatja át. Ebben az esetben a szállítási értesítés határidőn túl is benyújtható, azonban az értesítésnek az MVH-hoz történő beérkezését megelőzően leszállított mennyiségek után támogatás nem vehető igénybe. A másik feldolgozóval kötött szerződést a TÉSZ a megkötéstől számított tíz munkanapon belül köteles benyújtani, a feldolgozó által kiállított, a feldolgozás meghiúsulásáról, illetve annak okáról szóló nyilatkozatával együtt. 3. Szállítási igazolások Valamennyi szállítmány feldolgozóüzemben történő átvételekor szállítási igazolást (szállítójegyet, felvásárlási jegyet, átvételi jegyet vagy valamely egyéb számviteli bizonylatot) kell kiállítani. A szállítási igazolásnak az alábbi adatokat kell tartalmaznia: a szállítási igazolás azonosító számát (a bizonylat sorszámát); annak a feldolgozói szerződésnek az azonosító számát, amelyre az adott szállított tétel vonatkozik; az átvétel napját és időpontját; az alkalmazott szállítójármű pontos azonosítóját; a bruttó tömeget; a nettó tömeget; a hibás áru arányát (a levonás mértéke a 217/2002/EK rendelet 3. cikkében meghatározott és a szerződésben rögzített egyéb hibatípusok együttes figyelembevételével számítandó); a feldolgozóüzem és a TÉSZ képviselőjének aláírását. A szállítási igazolásnak meg felelnie a számvitelről szóló évi C. törvény ában meghatározott alaki és tartalmi követelményeknek. A szállítási igazolás egy példányát a szállítás hetét követő öt munkanapon belül kell benyújtani. (Szállítási igazolásokra mintát a számú mellékletek tartalmaznak.) VI. A támogatás igénylése 1. Az éves támogatás igénylése Az adott gazdasági év folyamán nyersanyag után termékenként támogatási kérelem egy alkalommal nyújtható be paradicsom esetében november 30-ig beérkezően; őszibarack és körte esetében január 31-ig beérkezően. 6

7 A beérkezési határnap elmulasztása esetén a támogatás összege a késedelem minden egyes napja után 1%- kal csökken, azonban ha a késedelem a tizenöt napot meghaladja, támogatás nem folyósítható. 2. Előlegigénylés A szeptember 15-ig feldolgozásra leszállított paradicsom, őszibarack és körte után támogatási előleg vehető igénybe. Az előleg iránti kérelmet szeptember 30-ig beérkezően kell benyújtani. Az előleg folyósításának feltétele az igényelt összeg 110%-ának megfelelő értékű biztosíték nyújtása. A TÉSZ-nek a biztosítékot a 9/2004. (IV. 28.) MVH közleményben foglaltak szerint legkésőbb a kérelem benyújtásával egyidejűleg kell az MVH rendelkezésére bocsátania. 3. Az éves támogatási és az előlegkérelmek benyújtása A támogatási kérelmet a ***** számú mellékletek szerinti, az előleg iránti kérelmet a számú mellékletek szerinti formanyomtatványokon postai úton kell benyújtani úgy, hogy a betétlapokat elektronikus formában is meg kell küldeni az MVH részére. VII. A TÉSZ-ek nyilvántartási kötelezettsége A TÉSZ-ek által az 1535/2003/EK rendelet 29. cikke alapján vezetett nyilvántartásnak tartalmaznia kell legalább az alábbi adatokat: I. A 2201/96/EK rendelet 3. cikke szerint kötött feldolgozói szerződés alapján leszállított mennyiségek tekintetében a vonatkozó feldolgozói szerződés azonosító számához kapcsoltan a naponta leszállított mennyiség, és ezekből a feldolgozó(k) által feldolgozásra átvett mennyiségek. II. A fenti I. pontban előírttól eltérő szerződés alapján vagy szerződés nélkül leszállított mennyiségek tekintetében feldolgozónként a naponta leszállított mennyiség, és ezekből a feldolgozó(k) által feldolgozásra átvett mennyiségek. III. A friss áruk piacán értékesített paradicsom mennyisége, a piacról kivont paradicsom mennyisége, a paradicsom készletek mennyisége. IV. Termelőnként és összesítve az alábbi adatokat: 1. a termelő regisztrációs száma, neve és címe; 2. a termőterület referencia adatai: a) paradicsom esetében: a blokkazonosító; a parcellaazonosító; a parcella nettó területe. b) őszibarack és körte esetében: az ültetvény helyrajzi száma; alátörés; alrészlet az ültetvény nettó területe. 7

8 3. a szállítási igazolások alapján leszállított mennyiségekhez kapcsolódóan az alábbi adatokat: a szállítási bizonylat száma; az átvett termékmennyiség; a fizetendő összeg; a kifizetett összeg; a kifizetés dátuma; 4. a termelő számára kifizetett támogatás összege és a kifizetés dátuma. Az MVH a nyilvántartási kötelezettség teljesítését a támogatások kifizetését követően ellenőrzi. A nyilvántartási kötelezettség elmulasztása, illetve a nyilvántartások nem megfelelő vezetése esetén az MVH a támogatás vagy annak egy részének visszafizetéséről intézkedik, illetve az adott TÉSZ-nek az adott gazdasági évet követő három gazdasági évre való támogatási jogosultságát megvonhatja. VIII. Az egyes dokumentumok benyújtásának rendje A szerződéseket, a szerződésmódosításokat, az adatközlő lapokat, azok esetleges kiegészítését vagy módosítását, a szállítási értesítéseket, a szállítási igazolásokat, a támogatási kérelmeket és az előleg iránti kérelmeket az MVH Központi Hivatalához postai úton az alábbi címre kell benyújtani: Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 1385 Budapest, 62. Pf.: 867. Az adatközlő lap, valamint a támogatási és előleg iránti kérelem betétlapjait (16 17., , , 31. és 33. számú mellékletek) az 1535@mvh.gov.hu címre is meg kell küldeni. Amennyiben a támogatás igénylésével összefüggő bármely dokumentumot hibásan vagy hiányosan nyújtják be, az MVH az ügyfelet hiánypótlásra szólítja fel. A hiánypótlást a kért dokumentumoknak a felszólításban megjelölt határnapig a fenti postai címre történő benyújtásával kell teljesíteni. IX. Kapcsolódó jogszabályok és MVH-közlemény a Tanács október 28-i 2201/96/EK rendelete a feldolgozott gyümölcs- és zöldségtermékek piacának közös szervezéséről a Bizottság augusztus 29-i 1535/2003/EK rendelete a feldolgozott gyümölcs- és zöldségtermékek támogatási rendszere tekintetében a 2201/96/EK tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 44/2004. (IV. 9.) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Garancia Részlegéből finanszírozott egyes támogatások tekintetében a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal egyes végrehajtási intézkedéseiről és tájékoztatási feladatairól a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 155/2004. (X. 22.) FVM rendelete a feldolgozott zöldség- és gyümölcstermékek támogatási rendszerére vonatkozó nemzeti szabályozásról a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 86/2004. (XII.31.) MVH közleménye a paradicsom-, őszibarack- és körtefeldolgozók évi jóváhagyási kérelmeiről 8

9 X. Módosítások * Módosította: a 71/2005. (VII. 8.) MVH közlemény. Hatályos július 9-től ** Módosította: a 71/2005. (VII. 8.) MVH közlemény. Hatályos július 9-től *** Módosította: a 71/2005. (VII. 8.) MVH közlemény. Hatályos július 9-től **** Módosította: a 71/2005. (VII. 8.) MVH közlemény. Hatályos július 9-től ***** Módosította: az 58/2005. (VI. 23.) MVH közlemény. Hatályos július 9-től Budapest, március 4. Margittai Miklós elnök 9

50/2012. (V. 25.) VM rendelet. az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról. 1. Értelmező rendelkezések

50/2012. (V. 25.) VM rendelet. az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról. 1. Értelmező rendelkezések 50/2012. (V. 25.) VM rendelet az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről

Részletesebben

67/2009. (VI. 9.) FVM rendelet. a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek nemzeti szabályozásáról. Általános rendelkezés

67/2009. (VI. 9.) FVM rendelet. a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek nemzeti szabályozásáról. Általános rendelkezés 1 67/2009. (VI. 9.) FVM rendelet a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek nemzeti szabályozásáról Az agrárpiaci rendtartásról szóló 2003. évi XVI. törvény 32. (1) bekezdés c) pontjában,

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 144/2015. (XII. 1.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásának igénybevételéről

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 144/2015. (XII. 1.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásának igénybevételéről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 144/2015. (XII. 1.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásának igénybevételéről I. Jogszabályi alap A zöldség-gyümölcs termelői csoportok

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 130/2009. (IX. 30.) MVH KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 130/2009. (IX. 30.) MVH KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 130/2009. (IX. 30.) MVH KÖZLEMÉNYE a 121/2009. (IX. 11.) FVM rendelet alapján nyújtható egyes méhészeti támogatások igénybevételének feltételeiről I. A támogatások

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 114/2005. (X. 28.) MVH KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 114/2005. (X. 28.) MVH KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 114/2005. (X. 28.) MVH KÖZLEMÉNYE az asztali és m. t. minőségi borok 2005/2006. borpiaci évre vonatkozó krízislepárlásához nyújtott támogatás igénylési feltételeiről

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 126/2015. (X. 21.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 126/2015. (X. 21.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 126/2015. (X. 21.) számú KÖZLEMÉNYE a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet szerinti támogatás

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 143. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2009. október 8., csütörtök. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 143. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2009. október 8., csütörtök. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2009. október 8., csütörtök 143. szám Tartalomjegyzék 220/2009. (X. 8.) Korm. rendelet 129/2009. (X. 8.) FVM rendelet 130/2009. (X. 8.) FVM rendelet

Részletesebben

1. Értelmező rendelkezések

1. Értelmező rendelkezések 3540 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 42. szám A földművelésügyi miniszter 12/2015. (III. 30.) FM rendelete az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott

Részletesebben

71/2015. (XI. 3.) FM rendelet a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszerről

71/2015. (XI. 3.) FM rendelet a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszerről 71/2015. (XI. 3.) FM rendelet a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszerről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 105. szám 17845 V. A Kormány tagjainak rendeletei A földművelésügyi miniszter 41/2015. (VII. 20.) FM rendelete a zöldség-gyümölcs termelői csoportokra és termelői szervezetekre

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 204/2009. (XII.18.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 204/2009. (XII.18.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 204/2009. (XII.18.) számú KÖZLEMÉNYE Az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről A

Részletesebben

Tisztelt Ügyfelünk! Az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának második pillérét képező vidékfejlesztési politika intézkedései közé tartozik a Mezőgazdasági területek első erdősítése támogatás. Az intézkedés

Részletesebben

1. A kárenyhítési rendszerbe történő bejelentkezés. 2. A kárenyhítési hozzájárulás-fizetési kötelezettség megállapítása

1. A kárenyhítési rendszerbe történő bejelentkezés. 2. A kárenyhítési hozzájárulás-fizetési kötelezettség megállapítása 15988 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 160. szám A földművelésügyi miniszter 27/2014. (XI. 25.) FM rendelete a kárenyhítési hozzájárulás megfizetésével, valamint a kárenyhítő juttatás igénybevételével

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 4/2016. (I.29.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 4/2016. (I.29.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 4/2016. (I.29.) számú KÖZLEMÉNYE A 2016-os támogatási évi termeléshez kötött és átmeneti nemzeti anyajuhtartás támogatás igényléséről I. A közlemény célja Jelen

Részletesebben

50/2012. (V. 25.) VM rendelet az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról 1. Értelmező rendelkezések 1.

50/2012. (V. 25.) VM rendelet az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról 1. Értelmező rendelkezések 1. 50/2012. (V. 25.) VM rendelet az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról 2014.07.01 9 50/2012. (V. 25.) VM rendelet az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint

Részletesebben

Kifizetési kérelem. EMVA III.-IV. tengely

Kifizetési kérelem. EMVA III.-IV. tengely Kifizetési kérelem EMVA III.-IV. tengely 1 Kifizetési kérelmek Jogszabályi háttér: 2007 évi XVII tv. (MVH tv.) 23/2007 FVM rendelet (Vhr.), jogcímrendeletek, MVH közlemények ezeket foglalják össze, érthető

Részletesebben

2013.09.01 5. 150/2012. (XII. 28.) VM rendelet. a zöldség-gyümölcs termelői csoportokról és termelői szervezetekről

2013.09.01 5. 150/2012. (XII. 28.) VM rendelet. a zöldség-gyümölcs termelői csoportokról és termelői szervezetekről 150/2012. (XII. 28.) VM rendelet a zöldség-gyümölcs termelői csoportokról és termelői szervezetekről 2013.09.01 5 150/2012. (XII. 28.) VM rendelet a zöldség-gyümölcs termelői csoportokról és termelői szervezetekről

Részletesebben

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása. A felhívás kódszáma: VP-4-11.1.-11.2.-15.

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása. A felhívás kódszáma: VP-4-11.1.-11.2.-15. FELHÍVÁS A felhívás címe: Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása A felhívás kódszáma: VP-4-11.1.-11.2.-15. Magyarország Kormányának felhívása a konvencionális területek

Részletesebben

141/2007. (XI. 28.) FVM rendelet

141/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 141/2007. (XI. 28.) FVM rendelet a piaci szereplőknek az 1973/2004/EK rendelet 37. cikke alapján energianövény feldolgozóként, illetve felvásárlóként történő elismeréséről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

86/2004. (V.15.) FVM rendelet

86/2004. (V.15.) FVM rendelet 86/2004. (V.15.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Garancia Részlegéből finanszírozott egységes területalapú támogatás 2004. évi igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről

Részletesebben

29/2010. (III. 30.) FVM rendelet

29/2010. (III. 30.) FVM rendelet 29/2010. (III. 30.) FVM rendelet A zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott különleges támogatásának igénybevételéhez kapcsolódó

Részletesebben

Anyajuhtartás-támogatás tájékoztató

Anyajuhtartás-támogatás tájékoztató Anyajuhtartás-támogatás tájékoztató 1. A támogatás célja: a juh ágazatban működő mezőgazdasági termelők jövedelmének kiegészítése, munkaigényes mezőgazdasági ágazatokban a munkahelyek megőrzése és új munkahelyek

Részletesebben

74/2015. (XI. 10.) FM rendelet. a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet alapján nyújtott kezességvállalási díjak költségvetési támogatásáról

74/2015. (XI. 10.) FM rendelet. a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet alapján nyújtott kezességvállalási díjak költségvetési támogatásáról 74/2015. (XI. 10.) FM rendelet a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet alapján nyújtott kezességvállalási díjak költségvetési támogatásáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 126. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 126. szám MAGYAR KÖZLÖNY 126. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2014. szeptember 15., hétfő Tartalomjegyzék 33/2014. (IX. 15.) MNB rendelet A Somogyvár-Kupavár rézötvözetű emlékérme kibocsátásáról 13440 8/2014.

Részletesebben

31/2013. (V. 2.) VM rendelet

31/2013. (V. 2.) VM rendelet 1. oldal, összesen: 24 oldal 31/2013. (V. 2.) VM rendelet az egyes iskolai ellátást, valamint a zöldség-gyümölcs ágazat támogatási jogcímeit szabályozó rendeletek módosításáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

7/2007. (I. 30.) FVM rendelet. Fogalommeghatározások

7/2007. (I. 30.) FVM rendelet. Fogalommeghatározások 1. oldal, összesen: 13 7/2007. (I. 30.) FVM rendelet a szőlőtermelési potenciálra, a szőlőültetvények szerkezetátalakítására és -átállítására vonatkozó szabályozásról A mezőgazdasági és vidékfejlesztési

Részletesebben

139/2008. (X. 22.) FVM

139/2008. (X. 22.) FVM 139/2008. (X. 22.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések tárgyában nyújtandó támogatások

Részletesebben

100/2008. (VIII. 6.) FVM rendelet. A támogatás célja. Fogalommeghatározások

100/2008. (VIII. 6.) FVM rendelet. A támogatás célja. Fogalommeghatározások 100/2008. (VIII. 6.) FVM rendelet a szőlőültetvények kivágásához nyújtott támogatás feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó

Részletesebben

FELHÍVÁS. A Felhívás címe: Mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás. A Felhívás kódszáma: VP3-17.1.1-16

FELHÍVÁS. A Felhívás címe: Mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás. A Felhívás kódszáma: VP3-17.1.1-16 FELHÍVÁS A Felhívás címe: Mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás A Felhívás kódszáma: VP3-17.1.1-16 Magyarország Kormányának felhívása az aktív mezőgazdasági termelők részére, a mezőgazdasági

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 10. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 10. szám MAGYAR KÖZLÖNY 10. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. január 27., szerda Tartalomjegyzék 6/2016. (I. 27.) NGM rendelet A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által üzemben tartott közúti járművek forgalomba

Részletesebben

78/2013. (IX. 10.) VM rendelet

78/2013. (IX. 10.) VM rendelet 78/2013. (IX. 10.) VM rendelet a sertéságazati stratégiai intézkedések keretében a törzstenyészetek fejlesztését szolgáló mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatásról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

Kifizetési kérelem. EMVA -IV tengely LEADER TK2

Kifizetési kérelem. EMVA -IV tengely LEADER TK2 Kifizetési kérelem EMVA -IV tengely LEADER TK2 1 KÉRELMEK Támogatási kérelem > támogatás igénybevételére való jogosultság megállapítására szolgál Kifizetési kérelem > támogatási kérelemben elfogadottak

Részletesebben

76/2006. (VII.19.) MVH Közlemény

76/2006. (VII.19.) MVH Közlemény 76/2006. (VII.19.) MVH Közlemény a magyar intervenciós készletből származó cukor belső piacon történő értékesítésére vonatkozó folyamatos ajánlattételi felhívás közzétételéről I. Intervenciós készletértékesítés

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 162/2009. (XI. 02.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 162/2009. (XI. 02.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 162/2009. (XI. 02.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az öntözés, a melioráció és a területi vízgazdálkodás mezőgazdasági üzemi

Részletesebben

6. Az R1. 16. (3) bekezdésében a február 1. és 28. között szövegrész helyébe a március 1. és 31. között szöveg lép.

6. Az R1. 16. (3) bekezdésében a február 1. és 28. között szövegrész helyébe a március 1. és 31. között szöveg lép. 2824 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 26. szám A vidékfejlesztési miniszter 13/2014. (II. 24.) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártámogatási tárgyú

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 12/2014. (I.22.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 12/2014. (I.22.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 12/2014. (I.22.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2011. (III. 25.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2011. (III. 25.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2011. (III. 25.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához

Részletesebben

35/2014. (IV. 4.) VM rendelet

35/2014. (IV. 4.) VM rendelet Magyar joganyagok - 35/2014. (IV. 4.) VM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes 1. oldal területalapú támo 35/2014. (IV. 4.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Garancia

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Jogcímkód: 6.122.01.01 TARTALOMJEGYZÉK

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Jogcímkód: 6.122.01.01 TARTALOMJEGYZÉK KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2012. évben igényelhető támogatások keretében a támogatási összeg fennmaradó 10%-ára vonatkozó kifizetési kérelem kitöltéséhez Jogcímkód:

Részletesebben

Tájékoztatás a díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítási szerződések tartalmi követelményeiről és előzetes jóváhagyásáról

Tájékoztatás a díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítási szerződések tartalmi követelményeiről és előzetes jóváhagyásáról Tájékoztatás a díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítási szerződések tartalmi követelményeiről és előzetes jóváhagyásáról 2016-tól a Vidékfejlesztési Program keretében vehető igénybe a mezőgazdasági

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 128/2015. (X. 26.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 128/2015. (X. 26.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 128/2015. (X. 26.) számú KÖZLEMÉNYE Az óvoda- és iskolatej program szabályozásáról szóló 19/2015. (IV. 24.) FM rendelet szerinti támogatás kifizetése iránti

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Jogcímkód: 6.122.01.01 TARTALOMJEGYZÉK

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Jogcímkód: 6.122.01.01 TARTALOMJEGYZÉK KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg fennmaradó 10%-ára vonatkozó kifizetési kérelem kitöltéséhez Jogcímkód: 6.122.01.01

Részletesebben

Opten Törvénytár Opten Kft. I. 22/2010. (III. 16.) FVM rendelet. A 2010.03.21. óta hatályos szöveg

Opten Törvénytár Opten Kft. I. 22/2010. (III. 16.) FVM rendelet. A 2010.03.21. óta hatályos szöveg Opten Törvénytár Opten Kft. I. 22/2010. (III. 16.) FVM rendelet 22/2010. (III. 16.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás (SAPS), valamint

Részletesebben

22/2012. (III. 9.) VM

22/2012. (III. 9.) VM 22/2012. (III. 9.) VM rendelet a húsmarha és a juh ágazatokban nyújtott kérődző szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott különleges támogatásának igénybevételéhez

Részletesebben

138/2008. (X. 18.) FVM rendelet

138/2008. (X. 18.) FVM rendelet 138/2008. (X. 18.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

57/2012. (VI. 21.) VM rendelet

57/2012. (VI. 21.) VM rendelet 1 57/2012. (VI. 21.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2012. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági,

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei 79288 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 174. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei A vidékfejlesztési miniszter 97/2013. (X. 22.) VM rendelete az egyes agrártámogatási tárgyú rendeletek, valamint az

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 55/2016. (VI.1.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 55/2016. (VI.1.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 55/2016. (VI.1.) számú KÖZLEMÉNYE a sovány tejpor rögzített áron való intervenciós felvásárlásának lezárásáról és a pályázati eljárás keretében történő intervenciós

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2013 (I. 22.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2013 (I. 22.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2013 (I. 22.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatás kifizetésének

Részletesebben

1. Értelmező rendelkezések. 2. A támogatás jellege és tárgya

1. Értelmező rendelkezések. 2. A támogatás jellege és tárgya 4830 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 51. szám A vidékfejlesztési miniszter 34/2014. (IV. 4.) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához

Részletesebben

31/2005. (VI.17.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet

31/2005. (VI.17.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet 31/2005. (VI.17.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet az Őszirózsa Gondozó Szolgálat ellátottjainak személyi és étkezési térítési díjfizetési kötelezettségéről * 1 Budapest Józsefvárosi Önkormányzat

Részletesebben

70/2012. (VII. 16.) VM rendelet

70/2012. (VII. 16.) VM rendelet 70/2012. (VII. 16.) VM rendelet a szőlőfeldolgozás és a borkészítés során keletkező melléktermékek kivonásáról és támogatással történő lepárlásáról [Figyelem! Az itt elérhető módosításokkal egységes szerkezetbe

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 1/2016. (I.22) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 1/2016. (I.22) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 1/2016. (I.22) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatott intézkedések 2016.

Részletesebben

138/2008. (X. 18.) FVM rendelet

138/2008. (X. 18.) FVM rendelet 1 138/2008. (X. 18.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

A Kormány../2012. ( ) Korm. rendelete

A Kormány../2012. ( ) Korm. rendelete A Kormány../2012. ( ) Korm. rendelete a fenntartható bioüzemanyag-termelés követelményeiről és igazolásáról szóló 343/2010. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról A Kormány a megújuló energia közlekedési

Részletesebben

Ajánlattételi felhívás

Ajánlattételi felhívás Ajánlattételi felhívás A 2011. évi CVIII. tv a közbeszerzésekről (Kbt.) 122. (7) bekezdése szerint a. Az Ajánlatkérő neve, címe, telefonszáma, faxszáma: Az ajánlatkérő hivatalos neve: Nitrokémia Környezetvédelmi

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter 103/2012. (X. 1.) VM rendelete

A vidékfejlesztési miniszter 103/2012. (X. 1.) VM rendelete A vidékfejlesztési miniszter 103/2012. (X. 1.) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a vidéki örökség megőrzéséhez LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-től igénybe

Részletesebben

Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) Irányító Hatóságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. 2006. január

Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) Irányító Hatóságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. 2006. január Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) Irányító Hatóságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA az Európa terv A vidék és a mezőgazdaság fejlesztéséért részprogramja keretében 2006. január A 14/2004. (VIII.

Részletesebben

INTERVENCIÓS TÁROLÁSI SZERZŐDÉS

INTERVENCIÓS TÁROLÁSI SZERZŐDÉS INTERVENCIÓS TÁROLÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (1095 Budapest, Soroksári út 22-24.) (képviseletében eljár: ), a továbbiakban MVH Bankszámlaszám:..

Részletesebben

81/2004. (V. 4.) FVM rendelet a termelői csoportokról

81/2004. (V. 4.) FVM rendelet a termelői csoportokról 81/2004. (V. 4.) FVM rendelet a termelői csoportokról A 2009.06.07. óta hatályos szöveg Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény (a továbbiakban: Tv.) 10. (2) bekezdésének e) pontjában

Részletesebben

9/2010. (II. 4.) FVM rendelet. A támogatás jogosultja. A támogatási keretösszeg, a támogatás mértéke

9/2010. (II. 4.) FVM rendelet. A támogatás jogosultja. A támogatási keretösszeg, a támogatás mértéke 1 9/2010. (II. 4.) FVM rendelet a szeszesitalpiac ellátását szolgáló bor lepárlásához a 2009/2010. borpiaci évben nyújtott támogatás feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati

Részletesebben

A Kormány 466/2015. (XII. 29.) Korm. rendelete egyes fejlesztéspolitikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról

A Kormány 466/2015. (XII. 29.) Korm. rendelete egyes fejlesztéspolitikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról 27770 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 207. szám A Kormány 466/2015. (XII. 29.) Korm. rendelete egyes fejlesztéspolitikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány az 1. és a 4. alcím tekintetében

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Kifizetési kérelemhez. a 6.356.01.01 jogcím keretében. a 112/2009. (VIII.29.) FVM rendelet alapján. megítélt támogatás igénylésére

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Kifizetési kérelemhez. a 6.356.01.01 jogcím keretében. a 112/2009. (VIII.29.) FVM rendelet alapján. megítélt támogatás igénylésére KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Kifizetési kérelemhez a 6.356.01.01 jogcím keretében a 112/2009. (VIII.29.) FVM rendelet alapján megítélt támogatás igénylésére TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK... 3 D3406-06 KIFIZETÉSI

Részletesebben

113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet

113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági,

Részletesebben

Téglás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2006. (III. 29. ) rendelete a lakások és helyiségek bérbeadásának, elidegenítésének feltételeiről

Téglás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2006. (III. 29. ) rendelete a lakások és helyiségek bérbeadásának, elidegenítésének feltételeiről Téglás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2006. (III. 29. ) rendelete a lakások és helyiségek bérbeadásának, elidegenítésének feltételeiről A Képviselő-testület a lakások és helyiségek bérletére,

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 74/2014 (V. 6.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 74/2014 (V. 6.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 74/2014 (V. 6.) számú KÖZLEMÉNYE az agrár-erdészeti rendszerek mezőgazdasági földterületeken történő első létrehozásához nyújtandó támogatás igényléséről Jelen

Részletesebben

1. A rendelet hatálya. 2. A támogatható célok és intézkedések

1. A rendelet hatálya. 2. A támogatható célok és intézkedések 84800 A vidékfejlesztési miniszter 118/2013. (XII. 16.) VM rendelete a Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján a 2013 2016 közötti végrehajtási időszakokban a központi költségvetés, valamint az Európai

Részletesebben

27/2011. (IV. 12.) VM rendelet a borászati termékek egységes bizonylatolási, nyilvántartási és elszámolási rendjéről

27/2011. (IV. 12.) VM rendelet a borászati termékek egységes bizonylatolási, nyilvántartási és elszámolási rendjéről 27/2011. (IV. 12.) VM rendelet a borászati termékek egységes bizonylatolási, nyilvántartási és elszámolási rendjéről A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény 57. -ának

Részletesebben

24/2015. (IV. 28.) MvM rendelet

24/2015. (IV. 28.) MvM rendelet 1. oldal 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2015. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. Budapest, 2015. november

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. Budapest, 2015. november EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTERE IGAZSÁGÜGYI MINISZTER 56941/2015. A 2011. évi CXII. törvény 27. (5) bekezdése alapján NEM NYILVÁNOS. Készült 2015. november 19-én ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére az előadó-művészeti

Részletesebben

ZÖLDÍTÉS TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2015

ZÖLDÍTÉS TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2015 ZÖLDÍTÉS TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2015 1. Vonatkozó rendelet: Az éghajlat és környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági gyakorlatokra nyújtandó támogatás igénybevételének szabályairól, valamint a szántóterület,

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Váltósínek, keresztezések (keresztezési csúcsbetét), váltóállító rúd és más kereszteződési darabok 2015/S 250-459404

Magyarország-Budapest: Váltósínek, keresztezések (keresztezési csúcsbetét), váltóállító rúd és más kereszteződési darabok 2015/S 250-459404 1 / 14 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:459404-2015:text:hu:html Magyarország-Budapest: Váltósínek, keresztezések (keresztezési csúcsbetét), váltóállító rúd és

Részletesebben

1. A rendelet hatálya. 2. A támogatható célok és intézkedések. 3. A támogatás igénybevételének általános feltételei

1. A rendelet hatálya. 2. A támogatható célok és intézkedések. 3. A támogatás igénybevételének általános feltételei 32204 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2010. évi 202. szám A vidékfejlesztési miniszter 47/2010. (XII. 31.) VM rendelete a Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján a 2010 2013 közötti végrehajtási idõszakokban

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére . NEMZETGAZDASÁGI MINISZTER Iktatószám: NGM/ /2015. A 2011. évi CXII. törvény 27. (5) bekezdése NEM NYILVÁNOS Készült 2015. 10. 21-én ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére az államháztartás számviteléről szóló

Részletesebben

../2014. (..) FM rendelet. a tenyésztésszervezési feladatok támogatása igénybevételének részletes feltételeiről

../2014. (..) FM rendelet. a tenyésztésszervezési feladatok támogatása igénybevételének részletes feltételeiről ../2014. (..) FM rendelet a tenyésztésszervezési feladatok támogatása igénybevételének részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez

Részletesebben

139/2008. (X. 22.) FVM rendelet

139/2008. (X. 22.) FVM rendelet 1 139/2008. (X. 22.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések tárgyában nyújtandó

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 27/2008. (III. 28.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 27/2008. (III. 28.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 27/2008. (III. 28.) számú KÖZLEMÉNYE A növénytermesztés korszerűsítéséhez nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 27/2008.

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 46. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 46. szám MAGYAR KÖZLÖNY 46. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2014. március 27., csütörtök Tartalomjegyzék 23/2014. (III. 27.) EMMI rendelet A fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi

Részletesebben

17/2012. (II. 29.) VM

17/2012. (II. 29.) VM 17/2012. (II. 29.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési lapból a genetikai erőforrások megőrzése intézkedés keretében a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzéséhez

Részletesebben

152/2013. (VIII.22.) számú KÖZLEMÉNYE

152/2013. (VIII.22.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 152/2013. (VIII.22.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az innovatív technológiák bemutató-üzemi tájékoztató programokkal való

Részletesebben

Európai Közösségek Vízügyi, energiaipari, szállítási és távközlési ágazatok Nyílt eljárás. HU-Budapest: Hirdetési és marketingszolgáltatások

Európai Közösségek Vízügyi, energiaipari, szállítási és távközlési ágazatok Nyílt eljárás. HU-Budapest: Hirdetési és marketingszolgáltatások 1/11 HU-Budapest: Hirdetési és marketingszolgáltatások 2009/S 231-331781 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS EGYES ÁGAZATOKBAN Szolgáltatás I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK):

Részletesebben

Független biztosításközvetítői és biztosítási szaktanácsadói felelősségbiztosítás Általános szerződési feltételek

Független biztosításközvetítői és biztosítási szaktanácsadói felelősségbiztosítás Általános szerződési feltételek Független biztosításközvetítői és biztosítási szaktanácsadói felelősségbiztosítás Általános szerződési feltételek I. A biztosítás tárgya 1. Az Allianz Hungária Biztosító Részvénytársaság a céget nyilvántartó

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Minisztérium. 2011. évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. a tanyák, valamint az alföldi tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében

A Vidékfejlesztési Minisztérium. 2011. évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. a tanyák, valamint az alföldi tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében A Vidékfejlesztési Minisztérium 0. évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a tanyák, valamint az alföldi tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében a tanyagazdaságok fejlesztésének csekély összegű (de minimis)

Részletesebben

OTP Országos Egészség- és Önsegélyező Pénztár. Alapszabály. Budapest, 2016. január 28. (hatálybalépés időpontja: 2016. március 01.

OTP Országos Egészség- és Önsegélyező Pénztár. Alapszabály. Budapest, 2016. január 28. (hatálybalépés időpontja: 2016. március 01. OTP Országos Egészség- és Önsegélyező Pénztár Alapszabály Budapest, 2016. január 28. (hatálybalépés időpontja: 2016. március 01. TARTALOMJEGYZÉK I. A PÉNZTÁR ELNEVEZÉSE, AZONOSÍTÓ ADATAI... 3 II. A PÉNZTÁRRA

Részletesebben

e) génbank: a szaporítóanyag és genetikai minta laboratóriumi körülmények közötti megőrzése céljából létrehozott in vitro tároló;

e) génbank: a szaporítóanyag és genetikai minta laboratóriumi körülmények közötti megőrzése céljából létrehozott in vitro tároló; 17/2012. (II. 29.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési lapból a genetikai erőforrások megőrzése intézkedés keretében a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzéséhez

Részletesebben

110/2009. (VIII. 19.) FVM rendelet

110/2009. (VIII. 19.) FVM rendelet 110/2009. (VIII. 19.) FVM rendelet a bor forgalombahozatali járulék megfizetésének, kezelésének és felhasználásának szabályairól szóló 70/2007. (VII. 27.) FVM rendelet módosításáról A szőlőtermesztésről

Részletesebben

Vagyonőr vállalkozások felelősségbiztosítási feltételei (VFF) Hatályos: 2015. szeptember 25. Nysz.: 17950

Vagyonőr vállalkozások felelősségbiztosítási feltételei (VFF) Hatályos: 2015. szeptember 25. Nysz.: 17950 Vagyonőr vállalkozások felelősségbiztosítási feltételei (VFF) Hatályos: 2015. szeptember 25. Nysz.: 17950 2 Tartalomjegyzék Általános felelősségbiztosítási szerződési feltételek (ÁFSZ)... 3 I. Biztosított....

Részletesebben

44/2009. (IV. 11.) FVM

44/2009. (IV. 11.) FVM 44/009. (IV. 11.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nem élelmiszeripari célú kiskapacitású, növényi alapú nyersszesz, nyersolaj előállító üzemek létesítéséhez nyújtandó támogatások

Részletesebben

A BIZOTTSÁG 1535/2003/EK RENDELETE

A BIZOTTSÁG 1535/2003/EK RENDELETE A BIZOTTSÁG 1535/2003/EK RENDELETE (2003. augusztus 29.) a feldolgozott gyümölcs- és zöldségtermékek támogatási rendszere tekintetében a 2201/96/EK tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról

Részletesebben

Z0 Ibrány Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete

Z0 Ibrány Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete Z0 Ibrány Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Ibrány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Magyarország

Részletesebben

Nyugdíjbiztosítási jogszabályok 2015

Nyugdíjbiztosítási jogszabályok 2015 Nyugdíjbiztosítási jogszabályok 2015 1. Korhatár előtti ellátások Nem változott. A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. tv. (Tny.) 6. -a szerint 2015.01.01-jétől csak az öregségi

Részletesebben

2012. évi CXXVIII. törvény

2012. évi CXXVIII. törvény 1. oldal 2012. évi CXXVIII. törvény a szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről 1 1. A törvény hatálya 1. (1) E törvény hatálya kiterjed a) a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari

Részletesebben

HASZONBÉRLETI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Dörgicse település a 30-3571 BfNPI pályázati azonosító számú eljáráshoz

HASZONBÉRLETI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Dörgicse település a 30-3571 BfNPI pályázati azonosító számú eljáráshoz Puskás Zoltán igazgató Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság HASZONBÉRLETI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Dörgicse település a 30-3571 BfNPI pályázati azonosító számú eljáráshoz amelynek célja a természeti értékek

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM RÁKÓCZI MÚZEUMA KÁVÉZÓJÁNAK HASZNOSÍTÁSA TÁRGYÁBAN

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM RÁKÓCZI MÚZEUMA KÁVÉZÓJÁNAK HASZNOSÍTÁSA TÁRGYÁBAN PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM RÁKÓCZI MÚZEUMA KÁVÉZÓJÁNAK HASZNOSÍTÁSA TÁRGYÁBAN A Magyar Nemzeti Múzeum (1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16., a továbbiakban Kiíró) az állami vagyonnal való

Részletesebben

MÁRTÉLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 5/2011. (III. 31.) önkormányzati rendelete. a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról

MÁRTÉLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 5/2011. (III. 31.) önkormányzati rendelete. a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról MÁRTÉLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2011. (III. 31.) önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról Mártély Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Debreceni Egyetem részére tüzivíz nyomásfokozó rendszerek létesítésére

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Debreceni Egyetem részére tüzivíz nyomásfokozó rendszerek létesítésére AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Debreceni Egyetem részére tüzivíz nyomásfokozó rendszerek létesítésére a Debreceni Egyetem kezelésében lévő ingatlanok fenntartásához szükséges beruházási, felújítási és átalakítási

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. Programok beérkezési határideje:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. Programok beérkezési határideje: PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A mezőgazdasági termékek (EU) belső piacon és harmadik országokban történő megismertetésével és promóciójával kapcsolatos intézkedésekről szóló 3/2008/EK tanácsi, valamint 501/2008

Részletesebben

POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLET 7/2004.(IV.08.)ÖNK.SZ. RENDELETE

POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLET 7/2004.(IV.08.)ÖNK.SZ. RENDELETE POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLET 7/2004.(IV.08.)ÖNK.SZ. RENDELETE a szociálisan hátrányos helyzetben lévők részére adósságkezelési szolgáltatás működtetéséről (Egységes szerkezetben a 20/2004.(VII.05.)Önk.sz.

Részletesebben

FELHÍVÁS. egyéb, jelentős természeti hátrányokkal rendelkező területek tekintetében biztosított kifizetések megvalósítására.

FELHÍVÁS. egyéb, jelentős természeti hátrányokkal rendelkező területek tekintetében biztosított kifizetések megvalósítására. FELHÍVÁS egyéb, jelentős természeti hátrányokkal rendelkező területek tekintetében biztosított kifizetések megvalósítására A Felhívás címe: Kompenzációs kifizetések természeti hátránnyal érintett területeken

Részletesebben

A Földművelésügyi Minisztérium. 2016. évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. tanyák, valamint tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében

A Földművelésügyi Minisztérium. 2016. évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. tanyák, valamint tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében A Földművelésügyi Minisztérium 2016. évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA tanyák, valamint tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében a tanyák lakóépületének felújítására, valamint lakó- és vagyonbiztonságot

Részletesebben