Monitoring GAMESTAR (94,95,96,97. OLDAL)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Monitoring GAMESTAR (94,95,96,97. OLDAL)"

Átírás

1 GAMESTAR (94,95,96,97. OLDAL) Cyberbullying, avagy online zaklatás Játékpszichológia IDÉN TAVASSZAL NAGYSZABÁSÚ VIZSGÁLATOT INDÍTOTT AZ ELTE PSZICHOLÓGIAI INTÉZETE ÉS A GAMESTAR CSAPATA A CYBERBULLYINGGAL, KÖZISMERTEBB NEVÉN ONLINE ZAKLATÁSSAL KAPCSOLATOS TAPASZTALATOK FELTÉRKÉPEZÉSÉRE. A felmérést serdülők és felnőttek körében végeztük annak céljából, hogy pontosabb képet alkothassunk a jelenség elterjedtségéről, az áldozatok és az elkövetők pszichológiai profiljáról, valamint arról, kikhez fordulnak leggyakrabban azok, akiket támadás ér az interneten. A kutatás az Emberi Erőforrások Minisztériuma Új Nemzeti Kiválóság Programjának keretében zajlott. A BÁNTALMAZÁS ÚJ SZÍNTERE Online felmérésünk során 1500 érvényes kérdőív érkezett vissza hozzánk. A kitöltőknek kicsivel több mint a fele férfivolt (58%), az átlagéletkor pedig 29 év. A legfiatalabb válaszadó 14, míg a legidősebb 50 éves volt. Csaknem a kitöltők fele felsőfokú végzettséggel rendelkezett, s a legtöbben a fővárosban éltek. A minta nagysága ellenére vizsgálatunk nem reprezentatív, így megállapításaink nem vonatkoztathatók a teljes magyar lakosságra. Mielőtt az eredmények bemutatására térnék, először is vessünk egy pillantást arra, milyen gyakori a cyberbullying. A válaszadók 17 százaléka vált áldozattá az elmúlt egy évben, míg további 3 százalék másokat bántott elektronikus úton. Emellett 12 százalék mindkét szerepben tapasztalatot szerzett ez idő alatt. Az áldozatok többsége nő (lásd még a vonatkozó grafikont), az elkövetők között több volt a férfi. Az elmúlt egy évnél korábban történt eseteket nézve is hasonló arányokat és nemi eloszlást figyelhettünk meg, vagyis nem növekedett jelentősen az előfordulás. Mi több, a hagyományos, azaz nem elektronikus eszközök által közvetített formában valamivel többen váltak érintetté az életük során (36% vs. 31%). Így más tanulmányok mellett a mi eredményeink is cáfolják, hogy az online ellenségeskedés napjainkban már gyakoribb volna. A megnyilvánulási formák közül a leggyakoribb a bántó üzenetek küldése és a lángháború, azaz a flaming volt az elmúlt egy év beszámolói alapján. Ez utóbbi arra a viselkedésre utal, amikor is egy vagy több felhasználó nyilvános fórumokon, csoportokban veszekedést szít egy-egy tag ellen. Ezekhez képest viszonylag ritkán fordult elő személyiséglopás vagy trükközés, becsapás. Vélhetően azért, mert bizonyos esetekben bűncselekménynek minősülhetnek, így az ellenségeskedők kockázatosnak vélhetik, s inkább más formát választanak ahhoz, hogy névtelenül kárt, sérelmet okozzanak másoknak. AZ ÁLDOZATOK Noha a nemet tekintve különbség mutatkozott a cyberbullyingban betöltött szerepkörök alapján (azaz női többség mutatkozott a bántalmazottak között), az életkor nem állt összefüggésben az áldozattá válással. Ez arra utal jelen vizsgálatunkban, hogy fiatalabbak és idősebbek ugyanolyan valószínűséggel kerültek az ellenségeskedő internetezők célkeresztjébe. Az érintettek többségét (66%) azonban kevesebb mint havi egy alkalommal érte támadás, s további 18 százalék is csupán havonta egyszer-kétszer tapasztalt ilyet az elmúlt egy évben. Ezzel szemben a bántalmazottak 5 százaléka hetentekéthetente, 11 százalékuk pedig hetente többször is találkozott ellenségeskedéssel, ami meglehetősen gyakori 1/13 oldal (+36-1)

2 előfordulás, s mint tudjuk, súlyos pszichés következményeket is maga után von hat egy ilyen tapasztalat. Habár adatainkból nem következtethetünk oksági viszonyokra (például arra, hogy a cyberbullying okoz-e olyan pszichiátriai tüneteket, mint a depresszió vagy a szorongás, illetve hogy ezeknek a tüneteknek a megléte növeli-e az áldozattá válás kockázatát), a bántalmazottak több pszichiátriai tünetről (esetünkben depresszióról, szorongásról és társas helyzetekben mutatott túlzott érzékenységről, visszahúzódásról) számoltak be, mint azok, akiket nem bántottak. Mindemellett hajlamosabbnak mutatkoztak arra, hogy múltbeli, bosszúságot okozó helyzeteken, emlékeken rágódjanak, és az igazságos világba vetett hitük is alacsonyabb volt. Talán nem meglepő módon kisebb mértékű érzelmi támogatottságról is számoltak be családjuk részéről, ami párhuzamba vonható azzal a megállapítással, amely szerint a szeretetteljes társas kapcsolatok kiemelt védőfaktorok a cyberbullying elleni harcban. Egyrészt azért, mert a bizalmi légkör lehetőséget teremt az érintettek számára, hogy megosszák problémájukat környezetükkel, így a segítség is szélesebb körben elérhető, másrészt a pozitív kapcsolatok kialakítása és fenntartása csökkenti annak kockázatát, hogy valaki rosszakaróra találjon. Kutatásunk egyik fő kérdése az volt, vajon melyek azok a tényezők, amelyek meghatározzák, hogy az áldozatok közül kik lesznek azok, akiknél a zaklatás több és/vagy súlyosabb lelki ártalommal jár együtt, és kik azok, akik annak ellenére is képesek megőrizni pszichés egészségüket, hogy bántották őket. Azt találtuk, hogy azok a bántalmazottak, akik hajlamosak korábbi, boszszúságot okozó helyzeteken (például konfliktusokon) rágódni, nagyobb valószínűséggel küzdenek depresszív, szorongásos tünetekkel, mint azok, akik könnyebben elengedik a bosszúságokat, s nem tűnődnek újra és újra azon, mit tehettek volna másképpen a helyzetben. Ehhez kapcsolódik egy másik eredményünk is, ugyanis azt találtuk, hogy azok az áldozatok is több pszichés problémával küzdenek, akik kevésbé hisznek abban, hogy a világ igazságos. Ez talán nem meglepő, ha hozzávesszük, hogy korábban már kapcsolatot találtak az igazságos világba vetett hit és a szubjektív jóllét között. Ez azt jelenti, hogy azok, akik a világot igazságos helynek tartják, általában jobban érzik magukat a bőrükben, mint azok, akik úgy érzik, a világ alapvetően igazságtalan. Végül megállapíthattuk azt is, hogy azok a bántalmazottak, akik magas szintű érzelmi támogatottságról számoltak be barátaik felől, kevesebb depresszív, szorongásos tünetet észleltek magukon, míg a család részéről nyújtott érzelmi támogatás nem állt összefüggésben a lelki egészséggel. Ez azt jelzi, hogy a barátok támogatása jelentős mértékben hozzájárulhat a pszichés egészség megőrzéséhez azoknál, akiket rendszeresen támadás ér az interneten. AZ ELKÖVETŐK Míg az áldozatok körében női többség volt megfigyelhető, addig az elkövetők között több volt a férfi. Az életkor ebben sem volt meghatározó, vagyis fiatalabbak és idősebbek egyaránt felléphettek mások ellen az online térben. Ezek a felhasználók átlagosan havi egy-három alkalommal kerestek meg másokat ellenséges tartalmakkal, s úgy tűnik, a férfiak tették ezt gyakrabban. Amikor arról kérdeztük a válaszadókat, mennyire gondolják ártalmasnak a zaklatás hagyományos és elektronikus formáját, azt láthattuk, hogy a nők ártalmasabbnak gondolják mindkét zaklatási formát a férfiaknál, összességében pedig mindkét nem egyértelműen a hagyományos zaklatást találta károsabbnak. Talán az sem meglepő mindezek tudatában, hogy a sérelmet elszenvedettek károsabbnak gondolták a zaklatás mindkét formáját a bántalmazóknál. Érdekesnek tűnhet azonban, hogy a korábbi bosszantó helyzeteken való rágódás mindkét csoportra ugyanúgy jellemző volt. Ez az eredmény azt sugallhatja, hogy a rágódás a bosszú felé tereli a 2/13 oldal (+36-1)

3 korábbi áldozatokat. Ezt a feltételezést nemcsak a mi eredményeink erősítik meg, hanem más tanulmányok is, amelyekben a korábban elszenvedett sérelmek gyakran későbbi visszavágóhoz vezettek. Ugyancsak érdekes összefüggésekre lehettünk figyelmesek, amikor a visszatérő tapasztalatokat vizsgáltuk, vagyis az újbóli áldozattá és elkövetővé válást. Mindkettőben (értsd úgy, hogy egy évnél korábban és egy éven belül is zaklatták őket, vagy zaklattak másokat) magasabb volt a férfiak aránya. A rendszeres bántalmazók kevésbé tartották ártalmasnak a cyberbullyingot, mint az egyszeriek, ami azt sugallhatja, hogy a visszatérők azért választják újra ezt az agresszióformát, mert úgy gondolják, még nem okoztak elég kárt másoknak. Kutatásunk másik fő kérdése az volt, vajon milyen tényezők befolyásolhatják, hogy a korábbi bántalmazottakból bántalmazók váljanak. Elsőként azt a következtetést vontuk le, hogy a férfiáldozatok hajlamosabbak arra, hogy visszavágjanak az elszenvedett sérelmeikért, mint a nők. Azt is láthattuk, hogy azok a bántalmazott férfiak, akik hajlamosak bosszantó helyzeteken rágódni, nagyobb valószínűséggel folyamodnak online agresszióhoz, mint azok, akikre nem jellemző, hogy boszszúságot okozó emlékek, konfl iktusok felett tépelődnek. Ez az összefüggés nők esetén nem rajzolódott ki. A viszszatérő hagyományos zaklatási esetek és az online forma között nem találtunk kapcsolatot, ellenben azt szűrtük le, hogy azok a bántalmazott nők, akiket visszatérően zaklattak offl ine is, nagyobb valószínűséggel támadnak másokra online közegben, mint azok, akiket iskolában vagy munkahelyen nem ért hasonló támadás. SEGÍTSÉGKÉRÉS Amikor azt vizsgáltuk, kitől és milyen gyakran kérnek segítséget az áldozatok azután, hogy online zaklatták őket, meglepő eredményekre jutottunk. Habár más tanulmányok is jelezték, hogy az áldozatok kevesebb mint fele fordul segítséghez, ez a tendencia kutatásunkban még alacsonyabb szinten áll. A bántalmazási esetek ötödében kértek segítséget az áldozatok. Ha pedig tüzetesebben ránézünk az eloszlásra, láthatjuk, hogy közel felük (43%) sosem mondta el környezetének a támadás megtörténtét, míg csupán 7 százalék tette ezt minden alkalommal. Azok, akik segítséghez fordulnak, legtöbbször online és offline megismert barátaik tanácsát, segítségét kérték. Ennél valamivel ritkábban mondták el párjuknak vagy szüleiknek, rokonaiknak, hogy bántották őket, s még kevesebbszer avatták be iskolatársaikat vagy kollégáikat a problémába. Kevés válaszadó számolt be olyan megoldásokról, mint például az ügyvédi tanács vagy az oldal üzemeltetőjének felkeresése. Ennél is kevesebben fordultak tanáraikhoz vagy feletteseikhez, illetve a rendőrséghez. Kutatásunkban szerettünk volna választ kapni arra a kérdésre, vajon mi határozza meg a segítségkérés gyakoriságát az áldozatok körében. Az eredmények arra mutattak rá, hogy a nők gyakrabban fordultak környezetükhöz, mint a férfiak. Mindemellett az is szerepet játszott a segítségkérési hajlandóságban, ha az áldozat felismerte a rosszakaróját. Azok, akik azonosítani tudták bántalmazójukat, nagyobb valószínűséggel kértek segítséget másoktól a leállításához. Továbbá gyakrabban tettek így azok is, akik hajlamosak voltak önkéntelenül, visszatérően felidézni a zaklatás részleteit és merengeni a hozzátapadó negatív érzéseken. Végül a segítségkérést az is befolyásolta, hogy valaki mekkora támogatásra számíthatott saját megítélése szerint családjától és barátaitól. Azok, akik segítséget remélhettek környezetüktől, gyakrabban osztották meg az őket ért támadás részleteit, mint azok, akiknél ez a bizalmi légkör nem állt fenn. NE HAGYD SZÓ NÉLKÜL! Az eredményeink azt jelzik, hogy a cyberbullying bizony jelen van a hazai serdülők és felnőttek között is, 3/13 oldal (+36-1)

4 s jelentős pszichológiai ártalmak fűződhetnek hozzá. A korábbi rémhírekkel szemben azonban a legtöbb tanulmányhoz hasonlóan a mi kutatásunk is cáfolja, hogy az online bántalmazás az elmúlt években meghaladta volna a hagyományos formák előfordulását. Inkább az állapítható meg, hogy az online változat a technikai fejlődéssel párhuzamosan utolérte a klasszikus iskolai bántalmazást, és mostanra már egyformán jelen van mindkettő a fiatalok körében. Azt is láthattuk, hogy bizonyos pszichológiai sajátosságok (például hajlam a bosszantó esetek feletti tépelődésre, meggyőződés a világ igazságtalanságáról, baráti támogatás észlelt hiánya) növelik annak valószínűségét, hogy az áldozatok depresszív, szorongásos tünetekkel küzdjenek. Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy az érzelmek tudatosítása, a negatív tartalmú hitek, meggyőződések átformálása, valamint a pozitív kortárskapcsolatok fontos szerepet játszhatnak abban, hogy a bántalmazottak miként küzdenek meg az őket ért támadásokkal, és milyen következményekkel járnak az egyes esetek pszichológiai jóllétük vonatkozásában. Arra is sikerült fényt derítenünk, hogy a férfiáldozatok (különösen azok, akik gyakran gondolkoznak régi sérelmeken) a nőknél nagyobb valószínűséggel válnak bántalmazóvá. Ugyanakkor az offline és online zaklatást is elszenvedett nők ugyancsak hajlamosabbak csatasorba állni, és visszavágni sérelmeikért. Végül fontos kiemelni, hogy a bántalmazottak közel fele sosem fordult segítséghez, ami azt jelzi, hogy nehezen tudják rávenni magukat, hogy megoszszák másokkal problémájukat. Ennek egyik oka az lehet, hogy szégyellik bevallani az esetet, akárcsak azok, akiket fizikai támadás ér. Másrészt a kiskorúak gyakran félnek attól, hogy szüleik eltiltják őket az internetezéstől. Ezzel pedig tulajdonképpen az áldozatot büntetik, tovább súlyosbítva a problémát. Eredményeink rámutatnak arra, hogy a segítségkérési hajlandóságot növeli, ha biztosítjuk gyermekünket, családtagjainkat vagy társainkat arról, hogy megbízhatnak bennünk, együtt megoldást keresünk a problémára, és nem hibáztatjuk érte őket. Arra is gondolnunk kell, hogy a férfiak ritkábban vallják be az esetet, ugyanakkor a rágódás a történtek felett még több szenvedést okoz számukra. Tegyünk annak érdekében, hogy bizalommal forduljanak hozzánk társaink, és segítsünk abban, hogy mielőbb túljussanak a cyberbullying okozta nehézségeken! ÚJABB FRONTVONAL: A KÖZÖSSÉGI OLDALAK Kutatásunkban a felhasználók közösségioldal-használata több szempontból is kapcsolatban állt egyes cyberbullying viselkedésformákkal. Az áldozatok fokozottabb adatvédelmi stratégiákat alkalmaztak, amikor közösségi oldalt használtak (azaz többször is meggondolták, mit írjanak az üzenőfalukra, vagy például gyakrabban töröltek egy bejegyzést azelőtt, hogy elküldték volna). Ez vélhetőleg arra utal, hogy a támadások következtében óvatosabbá váltak. A bántalmazottak továbbá több közösségi oldal aktív tagjai voltak, mint azok, akiket még nem ért támadás. Azt is láthattuk, hogy a zaklatók átlagosan többet interneteztek, mint az áldozatok és azok, akik nem voltak érintettek cyberbullyingban. Habár a visszaigazolt ismerősök száma nem állt kapcsolatban az érintettséggel, a bántalmazóknak kevesebb volt a személyes ismerősük a visszaigazolt kapcsolatok között, mint másoknak. Charlie Chaplin színész, filmrendező: Másokat talán megnevettethetek a fájdalmammal, de én nem okozhatok fájdalmat másoknak azzal, hogy kinevetem őket.. KI VAGYOK? A nevem Zsila Ágnes. Pszichológus, író és az ELTE Pszichológiai Doktori Iskolájának PhD-hallgatója vagyok. Prof. Demetrovics Zsolt kutatócsoportjában aktívan részt veszek a videojátékok és az internethasználat 4/13 oldal (+36-1)

5 pszichológiai vonatkozásainak vizsgálatában. 5/13 oldal (+36-1)

6 6/13 oldal (+36-1)

7 7/13 oldal (+36-1)

8 8/13 oldal (+36-1)

9 9/13 oldal (+36-1)

10 10/13 oldal (+36-1)

11 11/13 oldal (+36-1)

12 12/13 oldal (+36-1)

13 13/13 oldal (+36-1)