A szegénység fogalmának megjelenése a magyar online médiában

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A szegénység fogalmának megjelenése a magyar online médiában"

Átírás

1 A szegénység fogalmának megjelenése a magyar online médiában Tartalomelemzés 2000 január és 2015 március között megjelent cikkek alapján Bevezetés Elemzésünk célja, hogy áttekintő képet adjunk a szegénység fogalmának az internetes sajtóban való megjelenéséről. Ennek érdekében néhány ábra segítségével bemutatjuk, hogy milyen szóhasználattal (i), melyik orgánum (ii) és milyen téma kapcsán (iii) írt a szegénységről. A szóhasználattal kapcsolatban egy érdekes jelenségre figyeltünk fel: azt találtuk, hogy 2010 január és november között az online médiában jelentős mértékben csökken a szegénység kategória használata és szinte teljesen hiányzott a szegénység szó. A GVI által kifejlesztett textplore on-line tartalomelemző szoftver ( segítségével azokat a 2000 eleje óta megjelent cikkeket gyűjtöttük össze a mintegy 3 millió cikket (a magyar on-line hírportálok tartalmának túlnyomó részét) felölelő adatbázisunkból, melyek tartalmazzák a szegénység vagy a rászoruló szavakat. A mintában kihúztuk azokat a portálokat, ahonnan nem származott legalább száz cikk. Így nyolc online forrásból származó cikkek kerültek be az elemzésbe, ezek a hvg.hu, index.hu, mno.hu, nol.hu, hir24.hu (fn.hu, fn.hir24.hu), origo.hu, vg.hu és a hetivalasz.hu. A mintából kizártuk a 2500 szónál hosszabb írásokat. Az adatokból (cikkek száma, szavak gyakorisága) éves átlagokat vagy tizenegy hónapra visszatekintő mozgóátlagot számoltunk, emiatt egyes ábrákon csak 2001 elejétől mutatjuk be a szegénység kategóriájának médiabeli alakulását. Az elemzés során összesen darab cikkel dolgoztunk, a megjelenések számának alakulását mutatja az első ábra. 1 / 8

2 Ábra: A SZEGÉNYSÉGgel kapcsolatos cikkek gyakorisága, január március (mozgóátlag) 120 Cikkek száma havonta A Textplore szoftver célja, hogy online módon lehetővé tegye interneten megtalálható dokumentumok - például folyóiratok cikkei, kutatóműhelyek tanulmányai - és a felhasználók saját dokumentumainak szövegelemzését. Szövegelemzéssel olyan információhoz juthatunk hozzá, amely nem érhető el a dokumentumok tartalmának egyszerű elolvasásával. Áttekinthetjük egy dokumentumhalmaz szerkezetét, hogy elemei milyen főbb témakörökhöz sorolhatók; megfigyelhetjük a különböző forrásból származó, azonos témájú írások szóhasználati - és ezáltal interpretációs - különbségeit, fényt deríthetünk a dokumentumok rejtett tartalmára. Hogyan? Első szempontunk, hogy milyen kifejezéseket használ az online média a szegénység jelenségére és hogyan alakult a szóhasználat a vizsgált időszak alatt. (Amikor a szegénység kategóriára utalunk, nagybetűt fogunk használni; amikor a szegénység szóra, akkor kisbetűvel írjuk és idézőjelet használunk.) A SZEGÉNYSÉG kategóriájával kapcsolatban három leggyakrabban használt szó előfordulását vizsgáltuk. Ezek a szegénység, a szegény és a rászoruló. Ezek használatának időbeli alakulását mutatja be az 2. ábra. 2 / 8

3 1,4 2. Ábra: A SZEGÉNYSÉGgel kapcsolatos szavak gyakorisága, január március (mozgóátlag) 1,2 Előfordulás cikkenként 1 0,8 0,6 0,4 0,2 0 rászoruló szegény szegénység e A grafikonon látható, hogy az időszak alatt a szegénység szó fordult elő leggyakrabban. Ezzel szoros összefüggést mutat a szegény szó gyakoriságának időbeli alakulása, vagyis jellemzően egyszerre csökkennek/nőnek. Szintén szoros, de ellentétes irányú összefüggést mutat az előbbi kettővel a rászoruló szó használata. Ha a szegénység szó használata csökken, a rászoruló szó gyakorisága nő és fordítva. A grafikonon látható, hogy 2010 eleje és 2011 vége között hirtelen jelentősen csökken a szegénység szó gyakorisága, majd újra az eredeti szintre nő. Ezzel egy időben hirtelen megnő a rászoruló szó gyakorisága, majd az is visszaáll saját eredeti szintjére. A jelenség már első ránézésre is zavarba ejtő. Pontosabb megértésére a másik két elemzendő szempont vizsgálata után teszünk kísérletet. Kik? A mintában szereplő nyolc legnagyobb portálról származó cikkek arányának havi alakulását mutatja a harmadik ábra, az adott portálon megjelent cikkek százalékában. 3 / 8

4 Az időszak elején a hetivalasz.hu és a nol.hu foglalkozott legnagyobb arányban a témával. Látható, hogy 2010-ben a többi évhez képest minden portálon nagyon alacsony volt a kategóriához kapcsolódó cikkek aránya. Ez egybeesik a szegénység szó gyakoriságának csökkenésével. Majd 2011-től újra a korábban megfigyelhető arányban jelenik meg a téma az összes portálon (a hetivalasz.hu kivételével). Ez a szegénység szó gyakoriságának újbóli növekedésével zajlott egy időben. 3. Ábra: Az egyes online portálokon megjelenő, a szegénységgel kapcsolatos cikkek százalékos aránya, március (éves átlagok) A kategória cikkei a portál cikkeinek százalékában 2,0000% 1,8000% 1,6000% 1,4000% 1,2000% 1,0000% 0,8000% 0,6000% 0,4000% 0,2000% 0,0000% index.hu hvg.hu mno.hu nol.hu hetivalasz.hu vg.hu fn.hu origo.hu A SZEGÉNYSÉGgel kapcsolatos szavak gyakoriságát portálonként, az időszak egészére vonatkozóan mutatja a negyedik ábra. Az ábrán látható, hogy összességében minden portál esetében a szegénység a leggyakrabban használt szó. Az időszak egészére nézve nincs nagy különbség a portálok között. 4 / 8

5 4. Ábra: A SZEGÉNYSÉGgel kapcsolatos szavak gyakorisága portálonként 1,4 Előfordulás cikkenként 1,2 1 0,8 0,6 0,4 0,2 0 Rászoruló Szegény Szegénység A rászoruló szó megnövekedett gyakoriságát nem lehet egyszerűen azzal magyarázni, hogy más arányban publikáltak az egyes orgánumok; a fenti helyzet csak úgy állhatott elő, ha az egyes portálok szóhasználati szerkezete is megváltozott. Ezért az ötödik ábra egy-egy részábráján mutatjuk be, hogyan változott portálonként a szegénység és a rászoruló szót használó cikkek aránya. A grafikonokon az látszik, hogy minden portálon szinte nullára csökkent a szegénység szó használata 2010-ben. Ugyanebben az időszakban a rászoruló szót tartalmazó cikkek aránya az egyes portálok esetében csak kis mértékben csökkent, vagy szinte változatlan maradt. 5 / 8

6 5. Ábra: A SZEGÉNYSÉGgel kapcsolatos szavakat tartalmazó cikkek százalékos aránya portálonként, március (éves átlagok) Szegénység A szót tartalmazó cikkek a portál cikkeinek százalékában Rászoruló A szót tartalmazó cikkek a portál cikkeinek százalékában 2,5000% 2,0000% 1,5000% 1,0000% 0,5000% 0,0000% 1,2000% 1,0000% 0,8000% 0,6000% 0,4000% 0,2000% 0,0000% e index.hu hvg.hu mno.hu nol.hu hetivalasz.hu vg.hu fn.hu origo.hu index.hu hvg.hu mno.hu nol.hu hetivalasz.hu vg.hu fn.hu origo.hu 6 / 8

7 Milyen témával kapcsolatban? Megvizsgáltuk, milyen szavak szerepelnek a SZEGÉNYSÉGhez kapcsolódó cikkekben és a leggyakrabban szereplő szavakat három témába osztottuk. Az elsőbe a szegénység alanyát azonosító szavak kerültek. Ilyenek voltak a cigány, család, ember, gyerek, gyermek, lakosság, magyar, roma. A következő témába az állami szerepvállalás témájához köthető szavak kerültek. Ezek a kormány, közmunka, ország, támogatás, önkormányzat, segély szavak voltak. Harmadik témába a szakmai, elemzői kifejezések kerültek, mint egyenlőtlenség, jövedelem, millió, mélyszegénység, szociális, százalék, életszínvonal, társadalmi. Az így létrejött témák megjelenésének gyakoriságát mutatja a hatodik ábra. 6. Ábra: A szegénységgel kapcsolatos témák, 2001 január-2015 március 6 Adott kategóriába tartózó szavak előfordulása cikkenként 5,5 5 4,5 4 3,5 3 2,5 2 Forrás: Textplore szegénység alanya állami szerepvállalás szakmai fogalmak A grafikon alapján látható, hogy a szegénység alanya kerül leggyakrabban említésre. Az állami szerepvállalással kapcsolatos kategóriába tartozó szavak valamivel gyakoribbak, mint a szakmai kategória szavai. A 2010 során a szakmai jellegű szavak használati aránya jelentősen csökkent és vele együtt a szegénység alanya kategória szavainak használata is. Majd 2011 során mindkettő újra növekedni kezdett, majdnem a 2010 előtt megfigyelt szintig. Vélhetően a 7 / 8

8 szakmai, elemző szövegekben a szegénység szó használata jellemzőbb, mint a rászoruló szó használata. Azonban a szakmai szókategória csökkenése önmagában nem magyarázza meg, miért szüneteltette az online sajtó hónapokon keresztül a szegénység szó használatát. Kapcsolat Cím: MKIK GVI 1034 Budapest, Bécsi út 120. Tel: Fax: gvi@gvi.hu Internet: Írta: Türei Gergely, elemző MKIK GVI turei.gergelyo@gvi.hu Kutatásvezető: Tóth István János, tudományos főmunkatárs, MTA KRTK KTI, ügyvezető, MKIK GVI tothij@econ.core.hu 8 / 8

Az online sajtó elemzése segít a beruházások előrejelzésében Tartalomelemzés 2010 január és 2013 december között megjelent cikkek alapján

Az online sajtó elemzése segít a beruházások előrejelzésében Tartalomelemzés 2010 január és 2013 december között megjelent cikkek alapján Az online sajtó elemzése segít a beruházások előrejelzésében Tartalomelemzés 21 január és 213 december között megjelent cikkek alapján 214. május Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit

Részletesebben

A lánctartozással kapcsolatos cikkek száma időben

A lánctartozással kapcsolatos cikkek száma időben gh Gazdasági Havi Tájékoztató 215. október Feltáró jellegű elemzésünkben a lánctartozás témáját érintő cikkek időbeli változását és kontextusát vizsgáljuk. Az adataink a GVI által kifejlesztett Textplore

Részletesebben

Internethasználat a magyar kis- és középvállalkozások körében

Internethasználat a magyar kis- és középvállalkozások körében Internethasználat a magyar kis- és középvállalkozások körében Budapest, 2017. február Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági

Részletesebben

A regisztrált álláskeresők számára vonatkozó becslések előrejelző képességének vizsgálata

A regisztrált álláskeresők számára vonatkozó becslések előrejelző képességének vizsgálata A regisztrált álláskeresők számára vonatkozó becslések előrejelző képességének vizsgálata Az elemzésben a GoogleTrends (GT, korábban Google Insights for Search) modellek mintán kívüli illeszkedésének vizsgálatával

Részletesebben

Tervezett béremelés a versenyszektorban 2016-ban A októberi vállalati konjunktúra felvétel alapján február 3.

Tervezett béremelés a versenyszektorban 2016-ban A októberi vállalati konjunktúra felvétel alapján február 3. Tervezett béremelés a versenyszektorban 2016-ban A 2015. októberi vállalati konjunktúra felvétel alapján 2016. február 3. 1 / 8 Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely,

Részletesebben

Fukusima: a megkerülhetetlen mérföldkő A hírcunami statisztikai elemzése

Fukusima: a megkerülhetetlen mérföldkő A hírcunami statisztikai elemzése Fukusima: a megkerülhetetlen mérföldkő A hírcunami statisztikai elemzése Gazdaság és Vállalkozáskutató Nonprofit Kft. Mercure Budapest Korona Hotel 2011.11.17. A katasztrófa kezdete Az első, megnyugtató

Részletesebben

Iskolázottság és szubjektív jóllét

Iskolázottság és szubjektív jóllét Iskolázottság és szubjektív jóllét Budapest, 2017. július Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan non-profit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági kutatásokat folytat. Célja,

Részletesebben

A gazdasági válság földrajza 2011/1

A gazdasági válság földrajza 2011/1 Lőcsei Hajnalka A gazdasági válság földrajza 20/1 Budapest, 20. április Az MKIK Gazdaság- es Vállalkozáskutató Intézet olyan non-profit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági kutatásokat

Részletesebben

A BESZERZÉSI MENEDZSER INDEX ÉS AZ IPARI TERMELÉSI VOLUMENINDEX IDŐSORAI KÖZÖTTI KAPCSOLATOK 2014/7

A BESZERZÉSI MENEDZSER INDEX ÉS AZ IPARI TERMELÉSI VOLUMENINDEX IDŐSORAI KÖZÖTTI KAPCSOLATOK 2014/7 A BESZERZÉSI MENEDZSER INDEX ÉS AZ IPARI TERMELÉSI VOLUMENINDEX IDŐSORAI KÖZÖTTI KAPCSOLATOK 2014/7 Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott

Részletesebben

Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2012

Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2012 Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2012 Budapest, 2011. november Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági kutatásokat folytat.

Részletesebben

Konjunktúra kutatás - Adatbázis 1998-2015

Konjunktúra kutatás - Adatbázis 1998-2015 Konjunktúra kutatás - Adatbázis 1998-2015 A vállalati konjunktúra-felmérés az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) 1998 áprilisa óta tartó kutatássorozata, amely minden év áprilisában

Részletesebben

A Bács-Kiskun megyei, pályaválasztás előtt álló tanulók szakmák iránti érdeklődésének felmérése 2013

A Bács-Kiskun megyei, pályaválasztás előtt álló tanulók szakmák iránti érdeklődésének felmérése 2013 A Bács-Kiskun megyei, pályaválasztás előtt álló tanulók szakmák iránti érdeklődésének felmérése 2013 Elemzés a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara számára MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató

Részletesebben

A béren kívüli juttatások alkalmazása a magyar vállalkozások körében

A béren kívüli juttatások alkalmazása a magyar vállalkozások körében A béren kívüli juttatások alkalmazása a magyar vállalkozások körében Budapest, 2016. június Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági

Részletesebben

Hitelfelvétel és a Növekedési Hitelprogramban (NHP) való részvétel a KKV-k körében Az MKIK GVI KKV Körkép című kutatási programjának eredményeiből

Hitelfelvétel és a Növekedési Hitelprogramban (NHP) való részvétel a KKV-k körében Az MKIK GVI KKV Körkép című kutatási programjának eredményeiből Hitelfelvétel és a Növekedési Hitelprogramban (NHP) való részvétel a KKV-k körében Az MKIK GVI KKV Körkép című kutatási programjának eredményeiből Budapest, 2015. március Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató

Részletesebben

Rejtett tartalmak nyomában

Rejtett tartalmak nyomában Rejtett tartalmak nyomában Mire jó a Textplore dokumentumelemző szoftver? Czibik Ágnes Tóth István János Sajtóbemutató Puskin kávéház, Budapest, Semmelweis u. 2. 2011. október 25. 10 óra Tartalom A projektről

Részletesebben

Rövidtávú munkaerőpiaci prognózis 2017

Rövidtávú munkaerőpiaci prognózis 2017 Rövidtávú munkaerőpiaci prognózis 2017 Összefoglaló Budapest, 2016. december Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági kutatásokat

Részletesebben

LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN. információtartalma 2006-2010 2011/1

LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN. információtartalma 2006-2010 2011/1 LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN Magyar egyetemi honlapok információtartalma 2006-2010 2011/1 LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN Magyar egyetemi honlapok információtartalma 2006-2010

Részletesebben

A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2016

A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2016 A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2016 Az elemzés a Szakiskolai férőhelyek meghatározása 2016, a megyei fejlesztési és képzési bizottságok (MFKB-k) részére című kutatási program keretében

Részletesebben

Kollányi Bence: Miért nem használ internetet? A World Internet Project 2006-os felmérésének eredményei

Kollányi Bence: Miért nem használ internetet? A World Internet Project 2006-os felmérésének eredményei Kollányi Bence: Miért nem használ internetet? A World Internet Project 2006-os felmérésének eredményei A World Internet Project magyarországi kutatása országos reprezentatív minta segítségével készül.

Részletesebben

Fukusima: a megkerülhetetlen mérföldkő A hírcunami sta;sz;kai elemzése

Fukusima: a megkerülhetetlen mérföldkő A hírcunami sta;sz;kai elemzése Fukusima: a megkerülhetetlen mérföldkő A hírcunami sta;sz;kai elemzése Gazdaság és Vállalkozáskutató Nonprofit K7. Mercure Budapest Korona Hotel 2011.11.17. A katasztrófa kezdete Az első, megnyugtató hírek:

Részletesebben

AZ ŐSZÖDI BESZÉDDEL KAPCSOLATOS ONLINE SAJTÓMEGJELENÉSEK NÉHÁNY JELLEGZETESSÉGE Tartalomelemzés 2012/1

AZ ŐSZÖDI BESZÉDDEL KAPCSOLATOS ONLINE SAJTÓMEGJELENÉSEK NÉHÁNY JELLEGZETESSÉGE Tartalomelemzés 2012/1 AZ ŐSZÖDI BESZÉDDEL KAPCSOLATOS ONLINE SAJTÓMEGJELENÉSEK NÉHÁNY JELLEGZETESSÉGE Tartalomelemzés 2012/1 Az őszödi beszéddel kapcsolatos online sajtómegjelenések néhány jellegzetessége az Index és az Origo

Részletesebben

Vállalatok véleménye a hatóságok működéséről - Baranya megye

Vállalatok véleménye a hatóságok működéséről - Baranya megye Vállalatok véleménye a hatóságok működéséről - Baranya megye Budapest, 2012. augusztus Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági

Részletesebben

A szakképzett pályakezdők munkaerő-piaci helyzete és elhelyezkedési esélyei

A szakképzett pályakezdők munkaerő-piaci helyzete és elhelyezkedési esélyei A szakképzett pályakezdők munkaerő-piaci helyzete és elhelyezkedési esélyei sajtóanyag Budapest, 2014. március Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban

Részletesebben

A Növekedési Hitelprogram hatása a kkv szektor beruházási aktivitására Az MKIK GVI KKV Körkép című kutatási programjának eredményeiből

A Növekedési Hitelprogram hatása a kkv szektor beruházási aktivitására Az MKIK GVI KKV Körkép című kutatási programjának eredményeiből A Növekedési Hitelprogram hatása a kkv szektor beruházási aktivitására Az MKIK GVI KKV Körkép című kutatási programjának eredményeiből Budapest, 2015. április Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet

Részletesebben

A munkaerőhiányra adott vállalati reakciók

A munkaerőhiányra adott vállalati reakciók A munkaerőhiányra adott vállalati reakciók Budapest, 2017. szeptember Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági kutatásokat

Részletesebben

Hogyan használják ki az ügyvédek az internet nyújtotta lehetőségeket?

Hogyan használják ki az ügyvédek az internet nyújtotta lehetőségeket? Hogyan használják ki az ügyvédek az internet nyújtotta lehetőségeket? KÉSZÍTETTE: ÜGYVÉDBRÓKER KFT. INFO@UGYVEDBROKER.HU WWW.UGYVEDBROKER.HU Tartalom Az eredmények rövid összefoglalása... 3 A felmérés

Részletesebben

A szakképző iskolát végzettek iránti kereslet és kínálat várható alakulása 2016

A szakképző iskolát végzettek iránti kereslet és kínálat várható alakulása 2016 A szakképző iskolát végzettek iránti kereslet és kínálat várható alakulása 2016 Az elemzés a Szakiskolai férőhelyek meghatározása 2016, a megyei fejlesztési és képzési bizottságok (MFKB-k) részére című

Részletesebben

Diplomás pályakezdők a versenyszektorban - 2011

Diplomás pályakezdők a versenyszektorban - 2011 Diplomás pályakezdők a versenyszektorban - 2011 Budapest, 2012. január Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági kutatásokat

Részletesebben

A GVI októberi negyedéves konjunktúrafelvételének eredményei

A GVI októberi negyedéves konjunktúrafelvételének eredményei A GVI 18. októberi negyedéves konjunktúrafelvételének eredményei Budapest, 18. december Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági

Részletesebben

A Portfolio Csoport internetes látogatottsági felmérése

A Portfolio Csoport internetes látogatottsági felmérése A Portfolio Csoport internetes látogatottsági felmérése Tisztelt Partnerünk! A következő oldalakon a Szonda Ipsos és a Gemius közös kutatásának (gia) eredményeit mutatjuk be, összehasonlítva a Portfolio.hu

Részletesebben

A minimálbér és a garantált bérminimum emelésére adott vállalati válaszok

A minimálbér és a garantált bérminimum emelésére adott vállalati válaszok A minimálbér és a garantált bérminimum emelésére adott vállalati válaszok Egy vállalati felmérés tapasztalatai Budapest, 2018. július Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely,

Részletesebben

A GVI áprilisi negyedéves konjunktúrafelvételének

A GVI áprilisi negyedéves konjunktúrafelvételének A GVI 18. áprilisi negyedéves konjunktúrafelvételének eredményei Budapest, 18. május Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági

Részletesebben

A tanulószerződéseket kötő vállalatok profilja

A tanulószerződéseket kötő vállalatok profilja A tanulószerződéseket kötő vállalatok profilja Budapest, 2015. március Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági kutatásokat

Részletesebben

A gazdasági hírforrás. www.portfolio.hu MEDIAKIT 2014 A PORTFOLIO.HU INTERNETES LÁTOGATOTTSÁGI FELMÉRÉSE

A gazdasági hírforrás. www.portfolio.hu MEDIAKIT 2014 A PORTFOLIO.HU INTERNETES LÁTOGATOTTSÁGI FELMÉRÉSE MEDIAKIT 2014 A Portfolio csoport Magyarország vezető internetes gazdasági hír és adatszolgáltatója. A minőségi hírek, elemzések, árfolyamok mellett tőzsdei kereskedési rendszereket, döntéstámogató eszközöket,

Részletesebben

A Portfolio Csoport internetes látogatottsági felmérése

A Portfolio Csoport internetes látogatottsági felmérése A Portfolio Csoport internetes látogatottsági felmérése Tisztelt Partnerünk! A következő oldalakon a Szonda Ipsos és a Gemius közös kutatásának (gia) eredményeit mutatjuk be, összehasonlítva a Portfolio.hu

Részletesebben

Késedelmes fizetés a magyar vállalkozások körében

Késedelmes fizetés a magyar vállalkozások körében Késedelmes fizetés a magyar vállalkozások körében Budapest, 2016. június Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági kutatásokat

Részletesebben

Friss diplomás keresetek a versenyszektorban

Friss diplomás keresetek a versenyszektorban Friss diplomás keresetek a versenyszektorban Budapest, 213 október Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan non-profit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági kutatásokat folytat.

Részletesebben

T.A.B.B.Y., AVAGY ISKOLAI BÁNTALMAZÁS AZ INTERNETEN A MAGYARORSZÁGI KUTATÁS EREDMÉNYEI

T.A.B.B.Y., AVAGY ISKOLAI BÁNTALMAZÁS AZ INTERNETEN A MAGYARORSZÁGI KUTATÁS EREDMÉNYEI T.A.B.B.Y., AVAGY ISKOLAI BÁNTALMAZÁS AZ INTERNETEN A MAGYARORSZÁGI KUTATÁS EREDMÉNYEI 1. A kutatás bemutatása A TABBY (Threat Assessment of Bullying Behavior among Youth) in Internet kutatás panelfelmérés

Részletesebben

Diplomás pályakezdők várható foglalkoztatása és bérezése a versenyszektorban. 3000 magyarországi cég körében végzett felmérés elemzése gyorsjelentés

Diplomás pályakezdők várható foglalkoztatása és bérezése a versenyszektorban. 3000 magyarországi cég körében végzett felmérés elemzése gyorsjelentés Diplomás pályakezdők várható foglalkoztatása és bérezése a versenyszektorban 3000 magyarországi cég körében végzett felmérés elemzése gyorsjelentés Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézet olyan

Részletesebben

Facebook karácsony a magyar kkv-knál

Facebook karácsony a magyar kkv-knál Facebook karácsony a magyar kkv-knál Kutatás összefoglaló 2017.12.06. RG Stúdió Kft. Sűrű éve volt a Facebooknak 2017-ben. Megújult a küldetése, közel 150 millió új emberrel bővült a felhasználói kör,

Részletesebben

A gazdasági hírforrás. www.portfolio.hu MEDIAKIT 2015 A PORTFOLIO.HU INTERNETES LÁTOGATOTTSÁGI FELMÉRÉSE

A gazdasági hírforrás. www.portfolio.hu MEDIAKIT 2015 A PORTFOLIO.HU INTERNETES LÁTOGATOTTSÁGI FELMÉRÉSE MEDIAKIT 2015 A Portfolio csoport Magyarország vezető internetes gazdasági hír és adatszolgáltatója. A minőségi hírek, elemzések, árfolyamok mellett tőzsdei kereskedési rendszereket, döntéstámogató eszközöket,

Részletesebben

2004-05-09-2004-05-15 2009-09-13-2009-09-19. Forrás: Google Trends 2007-02-11-2007-02-17. Forrás: Google Trends

2004-05-09-2004-05-15 2009-09-13-2009-09-19. Forrás: Google Trends 2007-02-11-2007-02-17. Forrás: Google Trends Gazdasági Havi Tájékoztató 212. október A GVI ad-hoc konjunktúrakutatási projektje keretében készült elemzés a kivándorlási hajlandóság változását mutatja be bizonyos, a külföldi munkavállalással kapcsolatos

Részletesebben

A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2012

A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2012 A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2012 Az elemzés a Szakiskolai férőhelyek meghatározása 2012, a regionális fejlesztési és képzési bizottságok (RFKB-k) részére című kutatási program keretében

Részletesebben

Textplore felhasználói kézikönyv 1.0

Textplore felhasználói kézikönyv 1.0 Textplore felhasználói kézikönyv 1.0 Budapest, 2012. július 18. Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan non-profit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági kutatásokat folytat.

Részletesebben

HIVATÁSTURISZTIKAI STATISZTIKA I. félév

HIVATÁSTURISZTIKAI STATISZTIKA I. félév HIVATÁSTURISZTIKAI STATISZTIKA A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Igazgatósága 2013 első félévére vonatkozóan elkészítette statisztikáját a hazai hivatásturisztikai piac alakulásáról. * A statisztikai

Részletesebben

Összességében hogyan értékeli az igénybe vett szolgáltatás minőségét?

Összességében hogyan értékeli az igénybe vett szolgáltatás minőségét? Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. 2016. évi fogyasztói vizsgálat eredményei Elosztói szolgáltatások és vállalat specifikus kérdések ÉSZAKI és DÉLI régió A hat magyarországi földgázelosztó társaság fogyasztói

Részletesebben

ComFit Kft. részére végzett Farmakovigilanciai irodalomfigyelés - Megbízói elégedettség mérő kérdőív 2013. február 11.

ComFit Kft. részére végzett Farmakovigilanciai irodalomfigyelés - Megbízói elégedettség mérő kérdőív 2013. február 11. ComFit Kft. részére végzett Farmakovigilanciai irodalomfigyelés - Megbízói elégedettség mérő kérdőív 2013. február 11. Kiküldött kérdőívek száma: 35. A kimutatás a kitöltött kérdőívek adatait tartalmazza

Részletesebben

A munkaerőhiány vállalati percepciója

A munkaerőhiány vállalati percepciója A munkaerőhiány vállalati percepciója Egy empirikus vizsgálat tapasztalatai 218. január 1/14 Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági

Részletesebben

A munkaerőhiány a magyar közbeszédben. Szakértői vélekedések és kollektív tévhitek

A munkaerőhiány a magyar közbeszédben. Szakértői vélekedések és kollektív tévhitek A munkaerőhiány a magyar közbeszédben. Szakértői vélekedések és kollektív tévhitek Tóth István János MTA Székház, Elnöki Tanácsterem 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9. 2018. Január 15 Budapest Következtetések

Részletesebben

A szakképző iskolát végzettek iránti kereslet várható alakulása a kutatás koncepciójának bemutatása, új elemek ismertetése

A szakképző iskolát végzettek iránti kereslet várható alakulása a kutatás koncepciójának bemutatása, új elemek ismertetése A szakképző iskolát végzettek iránti kereslet várható alakulása a kutatás koncepciójának bemutatása, új elemek ismertetése Tóth István János, PhD tudományos főmunkatárs, MTA KRTK KTI ügyvezető, MKIK GVI

Részletesebben

2009. március 31. KÖZLEMÉNY a háztartási és a nem pénzügyi vállalati kamatlábakról a februári adatok alapján

2009. március 31. KÖZLEMÉNY a háztartási és a nem pénzügyi vállalati kamatlábakról a februári adatok alapján KÖZLEMÉNY a háztartási és a nem pénzügyi vállalati kamatlábakról a. i adatok alapján. 31. Februárban összességében csökkent a háztartások új lakáshitel szerződéseinek értéke. A forint lakáshitelek iránti

Részletesebben

Info-kommunikációs technológiák a vállalati szektorban

Info-kommunikációs technológiák a vállalati szektorban Magyar Kereskedelmi és Iparkamara GAZDASÁG- ÉS VÁLLALKOZÁSELEMZÉSI INTÉZET HCCI Research Institute of Economics and Enterprises MKIK GVI Kutatási Füzetek 2004/2 Info-kommunikációs technológiák a vállalati

Részletesebben

Gazdasági Havi Tájékoztató

Gazdasági Havi Tájékoztató Gazdasági Havi Tájékoztató 2016. október A vállalati hitelfelvétel alakulása Magyarországon Rövid elemzésünk arra keresi a választ, hogy Magyarországon mely tényezők alakítják a vállalati hitelfelvételt

Részletesebben

MEDIAKIT 2017 A PORTFOLIO.HU INTERNETES LÁTOGATOTTSÁGI FELMÉRÉSE

MEDIAKIT 2017 A PORTFOLIO.HU INTERNETES LÁTOGATOTTSÁGI FELMÉRÉSE A Portfolio Csoport Magyarország vezető internetes gazdasági hír és adatszolgáltatója. A minőségi hírek, elemzések, árfolyamok mellett tőzsdei kereskedési rendszereket, döntéstámogató eszközöket, zártkörben

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. IV. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. IV. negyedév Tájékoztató Munkaügyi Központ NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. IV. negyedév Gönc (2,2 %) Sátoraljaújhely Putnok Edelény Encs Sárospatak Szikszó Ózd Kazincbarcika

Részletesebben

GYORSELEMZÉS. Bérek alakulása a 2016-ban kötött országos bérmegállapodás tükrében

GYORSELEMZÉS. Bérek alakulása a 2016-ban kötött országos bérmegállapodás tükrében GYORSELEMZÉS Bérek alakulása a 2016-ban kötött országos bérmegállapodás tükrében A Magyar Szakszervezeti Szövetség felkérésére készítettük ezt az elemzést a bérek helyzetének alakulásáról. A szakszervezetek,

Részletesebben

Gazdasági előrejelzések online folyamatok alapján. Tóth István János Hajdu Miklós

Gazdasági előrejelzések online folyamatok alapján. Tóth István János Hajdu Miklós GVI Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet Gazdasági előrejelzések online folyamatok alapján Tóth István János Hajdu Miklós Hungarian Natural Language Processing Meetup Budapest 2012. november 21. http://www.gvi.hu/

Részletesebben

Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban

Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 0266 207700/1120, Fax.: +4 0266 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Munkaerőpiaci

Részletesebben

Januárban jelentősen javultak a magyar vállalkozások várakozásai

Januárban jelentősen javultak a magyar vállalkozások várakozásai Januárban jelentősen javultak a magyar vállalkozások várakozásai A GVI 13. januári negyedéves konjunktúra-felvételének eredményei 13. januárban jelentősen javult a GVI negyedéves Konjunktúra Indexe és

Részletesebben

Statisztika 10. évfolyam. Adatsokaságok ábrázolása és diagramok értelmezése

Statisztika 10. évfolyam. Adatsokaságok ábrázolása és diagramok értelmezése Adatsokaságok ábrázolása és diagramok értelmezése A statisztikában adatsokaságnak (mintának) nevezik a vizsgálat tárgyát képező adatok összességét. Az adatokat összegyűjthetjük táblázatban és ábrázolhatjuk

Részletesebben

Miben fejlődne szívesen?

Miben fejlődne szívesen? Miben fejlődne szívesen? Tartalomelemzés Szegedi Eszter 2011. január A vizsgálat egy nagyobb kutatás keretében történt, melynek címe: A TANÁRI KOMEPETENCIÁK ÉS A TANÍTÁS EREDMÉNYESSÉGE A kutatás három

Részletesebben

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI MONITORING VIZSGÁLAT A FŐTÁV ZRT. RÉSZÉRE 2010. MÁSODIK FÉLÉV

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI MONITORING VIZSGÁLAT A FŐTÁV ZRT. RÉSZÉRE 2010. MÁSODIK FÉLÉV ÜGYFÉLSZOLGÁLATI MONITORING VIZSGÁLAT A FŐTÁV ZRT. RÉSZÉRE 2010. MÁSODIK FÉLÉV KUTATÁSI JELENTÉS 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 4 1.1. MINTA KIALAKÍTÁSA, KÉRDEZÉSI MÓDSZERTAN... 4 1.2. AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE...

Részletesebben

(Prím Online, Kütyü Magazin, Prím Letöltés, Prímlista)

(Prím Online, Kütyü Magazin, Prím Letöltés, Prímlista) Médiaajánlat 2013. (Prím Online, Kütyü Magazin, Prím Letöltés, Prímlista) Komplex médiaajánlat Hirdessen kedvezményes áron a Prím Online Kütyü Magazin Prím Letöltés Prímlista oldalakon egyszerre! Célközönségünk,

Részletesebben

30. hullám. II. Gyorsjelentés. Adományozási szokások január 2.

30. hullám. II. Gyorsjelentés. Adományozási szokások január 2. 30. hullám II. Gyorsjelentés Adományozási szokások 2017. január 2. 1 A KUTATÁS HÁTTERE ÉS MÓDSZERTANA A Magyar Városkutató Intézet havi rendszerességgel vizsgálja a települések, különös tekintettel a városok

Részletesebben

A kínálat. Fókuszban az 50+-os generáció. Dr. Szabó-Tóth Kinga 2015.

A kínálat. Fókuszban az 50+-os generáció. Dr. Szabó-Tóth Kinga 2015. A kínálat. Fókuszban az 50+-os generáció Dr. Szabó-Tóth Kinga 2015. Tartalom Bevezető 3 A kutatás módszertanának, helyszíneinek bemutatása 6 A kérdőíves kutatás eredményeinek bemutatása 13 Felhasznált

Részletesebben

Nyitottság és törvénytisztelet Magyar városi önkormányzatok honlapjainak elemzése

Nyitottság és törvénytisztelet Magyar városi önkormányzatok honlapjainak elemzése Nyitottság és törvénytisztelet Magyar városi önkormányzatok honlapjainak elemzése - 2015 magyar nyelvű összefoglaló A CRCB legújabb elemzése 368 magyar város önkormányzati honlapjainak 2015. évi adatai

Részletesebben

Szociális segítő. 54 762 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző T 1/11

Szociális segítő. 54 762 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző T 1/11 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Szakmai beszámoló és elemzés a békéltető testületek 2010. évi tevékenységéről

Szakmai beszámoló és elemzés a békéltető testületek 2010. évi tevékenységéről Szakmai beszámoló és elemzés a békéltető testületek 2010. évi tevékenységéről Budapest, 2011. február Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott

Részletesebben

Állami és önkormányzati adatbázisok

Állami és önkormányzati adatbázisok On-line adatbázisok Adatbázis Az valamilyen alkalmazáshoz tartozó (általában nagy mennyiségű) rendezett adatok összessége, gyűjteménye. Az adatbázisban több szempont szerint lehet keresni, kérdéseket feltenni,

Részletesebben

Kutatási összefoglaló

Kutatási összefoglaló Tartalmi környezet hatása a a display hirdetésekre Kutatási összefoglaló Összefoglaló Az OPA (Online Publishers Association, Online Tartalomszolgáltatók Egyesülete) 2009-es kutatása alapján a professzionális,

Részletesebben

Féléves hidrometeorológiai értékelés

Féléves hidrometeorológiai értékelés Féléves hidrometeorológiai értékelés Csapadék 2015 januárjában több mint kétszer annyi csapadék esett le a KÖTIVIZIG területére, mint a sok éves havi átlag. Összesen területi átlagban 60,4 mm hullott le

Részletesebben

A szakképző iskolát végzettek iránti kereslet és kínálat várható alakulása 2011

A szakképző iskolát végzettek iránti kereslet és kínálat várható alakulása 2011 A szakképző iskolát végzettek iránti kereslet és kínálat várható alakulása 2011 Az elemzés a Szakiskolai férőhelyek meghatározása 2011, a regionális fejlesztési és képzési bizottságok (RFKB-k) részére

Részletesebben

E-Business Symposium - 2008.04.08. Az értékek mértéke. A magyarországi e-kereskedelem számokban. Kis Gergely. 2008 GKIeNET Kft.

E-Business Symposium - 2008.04.08. Az értékek mértéke. A magyarországi e-kereskedelem számokban. Kis Gergely. 2008 GKIeNET Kft. E-Business Symposium - 2008.04.08 Az értékek mértéke A magyarországi e-kereskedelem számokban Kis Gergely 2008 GKIeNET Kft. Az internet hozzáférés alakulása 2001-2007 (%) A 14 évesnél idısebb lakosság

Részletesebben

A Tisza-parti Általános Iskola. angol szintmérőinek. értékelése. (Quick Placement Tests)

A Tisza-parti Általános Iskola. angol szintmérőinek. értékelése. (Quick Placement Tests) A Tisza-parti Általános Iskola angol szintmérőinek értékelése (Quick Placement Tests) Készítette: Hajdú Erzsébet Tóth Márta 2009/2010 Ismertető a szintmérésről Mért tanulók: 8. évfolyam és 6. évfolyam,

Részletesebben

Olvasói célcsoportelemzés. epiteszforum.hu

Olvasói célcsoportelemzés. epiteszforum.hu Olvasói célcsoportelemzés epiteszforum.hu A 2006. novemberében végzett kutatás eredményei. Vizsgált sokaság: az epiteszforum.hu oldal olvasói Minta: 366 fő Módszer: önkéntes online kérdőív (reklámcsík

Részletesebben

Készült a Helyi demokrácia erősítése Székesfehérváron című Phare program keretében (Phare 2003/ ) május. Készítette: Ruff Tamás

Készült a Helyi demokrácia erősítése Székesfehérváron című Phare program keretében (Phare 2003/ ) május. Készítette: Ruff Tamás A helyi demokrácia helyzete Székesfehérváron Helyi Demokrácia Audit 2. jelentés Az 1998. és 2002. évi önkormányzati választások valamint a 2006. évi parlamenti választások részvételi adatainak elemzése

Részletesebben

E-Shopping Report 2011 Internetes vásárlási trendek Magyarországon

E-Shopping Report 2011 Internetes vásárlási trendek Magyarországon Internetes vásárlási trendek Magyarországon Kutatási ismertető 2011. augusztus KutatóCentrum 1024 Budapest, Margit krt. 5/b Tel.:+36 (1) 373 09 36. Fax: +36 (1) 373 09 54. Eredmények, 2011 Az elmúlt egy

Részletesebben

TÁRKI Adatbank Letéti Nyilatkozat és Adatlap

TÁRKI Adatbank Letéti Nyilatkozat és Adatlap Letéti Nyilatkozat és Adatlap TÁRKI Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés Adatbank és Informatikai Osztály H-1112 Budapest, Budaörsi út 45. Tel: (36 1) 309-7693 Fax: (36 1) 309-7666 E-mail: tarki@tarki.hu

Részletesebben

7. Iskolázottsági adatok

7. Iskolázottsági adatok 7. 7. Iskolázottsági adatok Központi Statisztikai Hivatal. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 7. Iskolázottsági adatok Budapest, 2013 Központi Statisztikai Hivatal, 2013 ISBN 978-963-235-347-0ö ISBN 978-963-235-353-1 Készült

Részletesebben

Jelentés a 2013-as Educatio kiállításról

Jelentés a 2013-as Educatio kiállításról Jelentés a 2013-as Educatio kiállításról Életpálya Iroda Molnár Balázs I. Bevezető A január 18-19-én tartott Educatio kiállításon a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (továbbiakban NKE) is állított standot,

Részletesebben

Jobbak a nők esélyei a közszférában?

Jobbak a nők esélyei a közszférában? Közgazdasági Szemle, LX. évf., 2013. július augusztus (814 836. o.) Lovász Anna Jobbak a nők esélyei a közszférában? A nők és férfiak bérei közötti különbség és a foglalkozási szegregáció vizsgálata a

Részletesebben

Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Idegen nyelvi mérés értékelése. 2o15/2o16

Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Idegen nyelvi mérés értékelése. 2o15/2o16 Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Idegen nyelvi mérés értékelése 2o15/2o16 Az Oktatási Hivatal (OH) második alkalommal a 2o15/2o16-os tanévben szervezett idegen nyelvi

Részletesebben

Gazdasági Havi Tájékoztató

Gazdasági Havi Tájékoztató Gazdasági Havi Tájékoztató 2016. szeptember A GVI 2016. júliusi KKV Körkép felvételének eredményei A 2016. júliusi adatfelvétel tanúsága szerint a hazai KKV szektorban az üzleti bizalom szintje az előző

Részletesebben

SPÓROLJUNK AZ IRODAI REZSIN

SPÓROLJUNK AZ IRODAI REZSIN A SZERZŐI KÖNYVKIADÁS FORRADALMA II. Évad, 2. Szám, 2015. 07. A HÓDÍTÓ ÍR Egy kis whisky-történelem A TŐZSDEI ROBOT Barát vagy ellenség? INGYENES TECHNOLÓGIA ÉS ÜZLET MÁSKÉPP SPÓROLJUNK AZ IRODAI REZSIN

Részletesebben

E-Shopping Report 2012 Internetes vásárlási trendek Magyarországon

E-Shopping Report 2012 Internetes vásárlási trendek Magyarországon Internetes vásárlási trendek Magyarországon Kutatási ismertető 2012. augusztus KutatóCentrum 1036 Budapest, Lajos u. 103. Tel.:+36 (1) 373 09 36. Fax: +36 (1) 373 09 54. Az e-vásárlást kipróbálók, az online

Részletesebben

Mintavétel a gyakorlatban. Tóth Gergely ELTE-TÁTK, Doktori iskola Statisztika tanszék

Mintavétel a gyakorlatban. Tóth Gergely ELTE-TÁTK, Doktori iskola Statisztika tanszék Mintavétel a gyakorlatban Tóth Gergely ELTE-TÁTK, Doktori iskola Statisztika tanszék Hol találkozhatunk mintavétellel Közvéleménykutatások A XY Intézet 2011. október 17-19. között, 500 fő telefonos megkérdezésével,

Részletesebben

A munkaerőhiány vállalati percepciója

A munkaerőhiány vállalati percepciója A munkaerőhiány vállalati percepciója Egy empirikus vizsgálat tapasztalatai 17. január 1 Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági

Részletesebben

Mindenki a WEB2-őn? A KutatóCentrum villámkutatása 2011. január

Mindenki a WEB2-őn? A KutatóCentrum villámkutatása 2011. január Mindenki a WEB2-őn? A KutatóCentrum villámkutatása 2011. január KutatóCentrum 102 Budapest, Margit krt. /b Tel.:+ (1) 09. Fax: + (1) 09. A felmérésről Ha tíz évvel ezelőtt valakit megkérdeztünk volna,

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ IV. NEGYEDÉVES ÉS ÉVES ADATOK AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓK LÉTSZÁM ÉS BÉRHELYZETÉRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ IV. NEGYEDÉVES ÉS ÉVES ADATOK AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓK LÉTSZÁM ÉS BÉRHELYZETÉRŐL ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓK LÉTSZÁM ÉS BÉRHELYZETÉRŐL 2013. IV. NEGYEDÉVES ÉS 2013. ÉVES ADATOK A feldolgozás mintája: Azon intézmények létszám és béradatai, amelyek bérszámfejtését

Részletesebben

KKV KÖRKÉP 2013 JANUÁR: A kis- és közepes vállalkozások üzleti helyzete

KKV KÖRKÉP 2013 JANUÁR: A kis- és közepes vállalkozások üzleti helyzete KKV KÖRKÉP 2013 JANUÁR: A kis- és közepes vállalkozások üzleti helyzete KKV Körkép 2013 január: A kis- és közepes vállalkozások üzleti helyzete Budapest, 2013. február GVI 1034 Budapest, Bécsi út 120.

Részletesebben

Borpiaci információk. IV. évfolyam / 4. szám március hét. Bor piaci jelentés

Borpiaci információk. IV. évfolyam / 4. szám március hét. Bor piaci jelentés A K I Borpiaci információk IV. évfolyam / 4. szám 2006. március 8. 7-8. hét Bor piaci jelentés Borpiaci információk 2. oldal A januári ÁFA-csökkenés és jövedéki adó változás hatása a fogyasztói árakra

Részletesebben

Szakiskolai beiskolázási döntések és iskolai alkalmazkodás. A Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságok döntéseinek elemzése 2014/3

Szakiskolai beiskolázási döntések és iskolai alkalmazkodás. A Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságok döntéseinek elemzése 2014/3 Szakiskolai beiskolázási döntések és iskolai alkalmazkodás A Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságok döntéseinek elemzése 2014/3 Szakiskolai beiskolázási döntések és iskolai alkalmazkodás A Regionális

Részletesebben

Ügyfél-elégedettségi lekérdezés eredményei. Nyírmada Város Polgármesteri Hivatala számára

Ügyfél-elégedettségi lekérdezés eredményei. Nyírmada Város Polgármesteri Hivatala számára Ügyfél-elégedettségi lekérdezés eredményei Nyírmada Város Polgármesteri Hivatala számára Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 I Az adatfelvétel eredményeinek bemutatása... 3 I.1 A vállalati, illetve lakossági

Részletesebben

Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Idegen nyelvi mérés értékelése. 2o16/2o17

Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Idegen nyelvi mérés értékelése. 2o16/2o17 Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Idegen nyelvi mérés értékelése 2o16/2o17 Az Oktatási Hivatal (OH) harmadik alkalommal, a 2o16/2o17-es tanévben szervezett idegen

Részletesebben

Fejlett kereső és lekérdező eszközök egy elektronikus szakfolyóirathoz (IBVS)

Fejlett kereső és lekérdező eszközök egy elektronikus szakfolyóirathoz (IBVS) Networkshop, 2008 Márc. 17 19., Dunaújváros Holl Erdődi: Fejlett kereső... 1 Fejlett kereső és lekérdező eszközök egy elektronikus szakfolyóirathoz (IBVS) Holl András Erdődi Péter MTA Konkoly Thege Miklós

Részletesebben

Dolgozni mentek, inkább maradnának

Dolgozni mentek, inkább maradnának SAJTÓKÖZLEMÉNY 2014.06.05. Dolgozni mentek, inkább maradnának Menjek? Maradjak? A Nagy-Britanniában, illetve főként Londonban élő magyarok többsége inkább maradna, támasztja alá a Magyar Tudományos Akadémia

Részletesebben

Gazdasági Havi Tájékoztató

Gazdasági Havi Tájékoztató Gazdasági Havi Tájékoztató 2017. június A minimálbér és a garantált bérminimum emelésére adott vállalati válaszok Rövid elemzésünkben azt vizsgáljuk, hogy a hazai vállalkozások milyen lépéseket tettek,

Részletesebben

Pr-mérés: csökkenő fontosság, csökkenő büdzsé. A PR Herald kutatása a hazai pr-ügynökségek körében

Pr-mérés: csökkenő fontosság, csökkenő büdzsé. A PR Herald kutatása a hazai pr-ügynökségek körében Pr-mérés: csökkenő fontosság, csökkenő büdzsé A PR Herald kutatása a hazai pr-ügynökségek körében 2014 A PR Heraldról A PR Herald (www.prherald.hu) az 1995-ben alapított első magyar public relations szakfolyóirat

Részletesebben

A szakképzı iskolát végzettek iránti kereslet és kínálat várható alakulása 2010

A szakképzı iskolát végzettek iránti kereslet és kínálat várható alakulása 2010 A szakképzı iskolát végzettek iránti kereslet és kínálat várható alakulása 2010 A dokumentum a Szakiskolai férıhelyek meghatározása 2010, a regionális fejlesztési és képzési bizottságok (RFKB-k) részére

Részletesebben

Magyar név Jel Angol név jel Észak É = North N Kelet K = East E Dél D = South S Nyugat Ny = West W

Magyar név Jel Angol név jel Észak É = North N Kelet K = East E Dél D = South S Nyugat Ny = West W A szél Földünkön a légkör állandó mozgásban van, nagyon ritka est, amikor nincsenek vízszintes és/vagy függőleges áramlások. A levegő vízszintes irányú mozgását nevezzük szélnek. A szelet két tulajdonságával,

Részletesebben