Beszámoló az elnyert pályázati összeg felhasználásáról Pályakezdő pályázat Terápia Bt.
|
|
- Éva Kissné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Beszámoló az elnyert pályázati összeg felhasználásáról Pályakezdő pályázat 2014 Terápia Bt.
2 A pályázat során 8 amerikai ügető fajtájú lovat vizsgáltunk, a csoport tartalmazott kancákat, méneket és herélteket is. A vizsgált állatokat két készülékkel kezeltük. Lenyo Lux egy humán pulzáló elektromágneses készülék, amelyhez egy lótakaró csatlakoztatható és 96 programmal rendelkezik. A pályázat alatt a muscle (20) és a backpain (29) programot alkalmaztuk. A pályázat ideje alatt részt vettünk egy új kifejezetten lovak számára kifejlesztett készülék a Lenyo Horse-hoz csatlakoztatható új takaró megtervezésében. A Lenyo Horse készülék lótakarója egy különálló hasi résszel rendelkezik, melyben egy új antenna helyezkedik el, amely a régi készülékben nem volt megtalálható. Emellett szintén újítás, hogy ehhez a készülékhez 4 szállítókamásliba illeszthető lábrész is csatlakoztatható. A pályázat során a Lenyo Horse készülék muscle, recovery és injury programjaival kezeltük a kísérletben résztvevő lovakat. 1. kép: Lenyo Horse
3 A pályázat célja mérhető, objektív adatokkal alátámasztani a pulzáló elektromágneses terápia hatékonyságát. A mérésekhez vénás vért gyűjtöttünk a bal oldali vena jugullarisból. A vérminták elemzését a helyszínen végeztük hordozható készülékekkel. A kísérlet első szakaszában Accutrend plus készülékkel kizárólag a vér laktát szintjét mértük, majd a második szakaszban Epox vérgázanalizáló készülékkel több paraméter meghatározására nyílt lehetőségünk. Artériás vérből mért vérgáz értékek változásairól a teljesítmény vizsgálatok során számos adat található a szakirodalomban, azonban terepi körülmények között az artériás vérvétel nem megoldható. 2. kép: Epox vérgázanalizátor 3. kép: Accutrend plus
4 A pályázat során terepi körülmények között is megoldható teljesítmény vizsgálatot végeztünk, amely során a kezelés előtti és a kezelés alatti vérgáz és a laktát értékeket hasonlítottuk össze. A vizsgálatban részt vevő 8 egészséges amerikai ügető fajtájú lovat közvetlenül munka után, az istállóba való beérkezést követő 5 percen belül vizsgáltuk. Felvettük a klinikai alapértékeket (hőmérséklet, pulzusszám, légzésszám), majd vénás vért vettünk. A méréseket a lovak edzésprogramjához igazítottuk, versenyben való futás és az ehhez hasonló megterhelést jelentő gyors munka után végeztük vizsgálatainkat. A negatív kontroll értékek felvétele után megkezdtük a Lenyo Lux és a Lenyo Horse készülékekkel a lovak kezelését. 4 héten keresztül heti 5 napon pulzáló elektromágneses terápiában részesítettük a lovakat, miközben újabb mintákat vettünk. A kezeléseket kora reggel mozgatás előtt végeztük. 4. táblázat: Kezelések Vizsgálatban résztvevő lovak Chevalier Sr 5 éves herélt Oklahoma Font 6 éves kanca San Siro 3 éves mén Süni 3 éves mén Magic Diamond Way 8 éves mén Olajfás 6 éves mén Renoir Lag 4 éves mén Szódás 3 éves herélt A kezelés során alkalmazott készülék és programok Lenyo Horse : muscle, recovery Lenyo Lux: muscle Lenyo Horse: muscle, recovery Lenyo Horse: muscle, recovery Lenyo Horse: muscle, reovery, injury Lenyo Lux: muscle Lenyo Lux: backpain Lenyo Lux: muscle
5 A vér laktát értékének meghatározását humán és állatorvosi vonalon is régóta használják az edzettségi szint felmérésére. Ezért a laktát paraméternek a sportban nagy jelentősége van. Kis terhelésnél csak csekély laktátkoncentráció mérhető, 1-2 mmol/l tartományban. Növekvő terhelési intenzitással arányosan nő a szívfrekvencia, míg a laktátkoncentráció egy megfelelően edzett sportolónál változatlanul alacsony marad, ill. csak kis mértékben nő. Ha a laktátkoncentráció eléri a 4 mmol/l határértéket az úgynevezett anaerob küszöböt, a szervezetben egy egyensúlyi állapot jön létre a laktátképződésben és eloszlásban Ezt az állapotot annál később éri el egy ló, minél edzettebb. Ha a laktátértékek tartósan 4 mmol/l fölé emelkednek, megnő az anaerob anyagcsere és innentől a laktátszint exponenciálisan emelkedik. A vér laktát szintje tehát alkalmas arra, hogy objektíven megmutassa a pulzáló elektromágneses terápia teljesítményre gyakorolt hatását. 5. táblázat: Laktát értékek átlaga a kezelés előtt és a kezelés alatt (mmol/l) Ló neve kezelés előtt kezelés alatt Chevalier Sr 16,90 9,92 Oklahoma Font 19,46 2,77 San Siro 12,20 4,75 Süni 7,75 10,15 Magic Diamond Way 15,42 6,76 Olajfás 14,02 3,40 Renoir Lag 17,60 11,90 Szódás 19,34 13,42
6 1. ábra: Laktát értékek átlaga a kezelés előtt és a kezelés alatt (mmol/l) Kezelés előtti laktát értékek átlaga Kezelés utáni laktátértékek átlaga 0 A 2. táblázatban és a 1. ábrán láthatóan a kezelt lovak többségénél a kezelés alatt mért laktát értékek átlaga jóval alacsonyabb, mint a kezelés előtt mért értékek átlaga. Tehát arra következtethetünk, hogy a pulzáló elektromágneses terápia hatására a lovak edzettsége nőtt. A vénás vér laktát szintjének mérése mellett vénás vérgázanalízist is végeztünk, hiszen ezek a mutatók is alkalmasak lehetnek az edzettségi szint növekedésének jelzésére. A lovak teljesítményének limitáló tényezője a légzőrendszer, hiszen terhelés hatására artériás hypoxémia és hyperkapnia alakul ki, melynek mértéke befolyásolja a teljesítőképességet. Az artériás vérgáz értékek mérésére nem volt lehetőségünk, hiszen ez egy hosszú távú, hónapokon keresztül tartó program, melynek során alkalmazkodnunk kellett a lovak edzéstervéhez. Tartós artériás kanül beültetése ilyen távon nem megvalósítható, terepi körülmények között pedig a futópados teljesítményvizsgálattal ellentétben nincs lehetőség a meghatározott időközként, mozgatás közbeni vérvételre. Ezért választottuk az adott körülmények között megoldható vénás vérvételt, melyet már korábban is alkalmaztak vérgáz mérésére. (Vénás vérgáz elemzése sportlovak munkavégzése során: Bohák Zsófia, Kutasi Orsolya, Harnos Andrea, Csepi Gábor, Szenci Ottó).
7 2. ábra: pco2 értékek átlaga a kezelés előtt és alatt (Hgmm) Kezelés előtti pco2 értékek Kezelés utáni pco2 értékek 0 3. ábra: po2 értékek átlaga a kezelés előtt és alatt (Hgmm) Kezelés előtti po2 értékek átlaga Kezelés utáni po2 értékek átlaga
8 A várt eredményekkel ellentétben a hypoxaemia és a hypercapnia mértéke nem csökkent. Ami valószínűleg annak köszönhető, hogy a negatív kontroll mérések kora tavasszal 20 C -on történtek, míg a kezelések alatti mérések során a hőmérséklet legtöbbször a 30 C-ot is meghaladta. Állandó hőmérséklet terepi körülmények között nem biztosítható. Az eredmények alakulásának oka visszavezethető ugyanakkor arra is, hogy a vérgáz értékek nagyon gyorsan változnak. Bár a vérmintákat azonnal vizsgáltuk, a lóversenypályáról való beérkezés és a mintavétel között eltelt kb. 5 perc alatt e mutatók változhatnak. A vérparaméterek mellett nagy hangsúlyt fektettünk az idomárok és a hajtók véleményére is a pulzáló elektromágneses terápiával kapcsolatban. Tapasztalatok szerint közvetlenül a kezelést követően a lovak mozgása lazább, a bemelegítéshez szükséges idő csökkent. Ugyanakkor, ha a kezelés nem közvetlenül a mozgatás előtt történt a kezelés jótékony hatása kevésbé volt észlelhető. Ezen tapasztalatok alapján, véleményem szerint a terápia akkor a leghatékonyabb, ha közvetlenül mozgatás előtt (muscle program) és közvetlenül mozgatás után (recovery program) is alkalmazzuk. Az elektromágneses terápia előnyei közé tarozik, hogy nem invazív, alkalmazása könnyű, a napi rutin feladatok közé beépíthető, ugyanakkor legnagyobb előnye a doppingmentessége, ami a lósportban elengedhetetlen.
VEINOPLUS SPORT HASZNA LATI U TMUTATO
VEINOPLUS SPORT HASZNA LATI U TMUTATO Mi a VEINOPLUS SPORT? A sportban a regenerálódás kulcsfontosságú. A hatékony regeneráció a kulcs ahhoz, hogy mindig a maximumot tudja nyújtani. A VEINOPLUS Sport gyorsítja
Lajosmizse Város Önkormányzat Pénzügyi, Területfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság üléséről készült jegyzőkönyv 2010. május 18.
Lajosmizse Város Önkormányzat Pénzügyi, Területfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága I/3-24/2010. Lajosmizse Város Önkormányzat Pénzügyi, Területfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság üléséről készült
Zárójelentés OTKA 37321. A téma címe: Az antioxidáns rendszer ontogenezisének vizsgálata emlős állatfajokban A kutatás időtartama: 2002-2005
Témavezető neve: Dr. Gaál Tibor Zárójelentés OTKA 37321 A téma címe: Az antioxidáns rendszer ontogenezisének vizsgálata emlős állatfajokban A kutatás időtartama: 22-25 A kutatásban vizsgáltuk az antioxidáns
A rádióelektronikai háború új eszközei: a széttelepített rádiólokátor
A rádióelektronikai háború új eszközei: a széttelepített rádiólokátor DR. SERES GYÖRGY mérnök alezredes, a hadtudományok (haditechnika) kandidátusa A korszerű rádióelektronikai harc egyik nagy dilemmája:
Lépéselıny II. elérésre és halálesetre szóló, lépcsızetes szolgáltatású életbiztosítás feltételei
Lépéselıny II. elérésre és halálesetre szóló, lépcsızetes szolgáltatású életbiztosítás feltételei 5. számú függelék Az Allianz Hungária Biztosító Rt.(a továbbiakban: biztosító) és a szerzıdı fél között
A NŐK GAZDASÁGI AKTIVITÁSA ÉS FOGLALKOZTATOTTSÁGA*
A NŐK GAZDASÁGI AKTIVITÁSA ÉS FOGLALKOZTATOTTSÁGA* NAGY GYULA A tanulmány a magyarországi gazdasági átalakulás nyomán a nők és a férfiak munkaerőpiaci részvételében és foglalkoztatottságában bekövetkezett
2015. évi törvény az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 2015. évi törvény az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól Az Országgyűlés
4.2. ELİREGYÁRTOTT VB. FÖDÉMEK
4.2. ELİREGYÁRTOTT VB. FÖDÉMEK 4.2.1. ALAPFOGALMAK: ELİREGYÁRTÁS, FESZÍTÉS A monolit vb. födémek rengeteg elınye (kisebb födémvastagság, egyszerő konzolképzés, többtámaszúsíthatóság, kétirányú teherhordás
Mi az arany? Miért ilyen értékes? Az eddig kitermelt arany megoszlása. TOP 3 entitás (aranytartalék alapján) A hiányzó 3 % arany nem fellelhető.
Mi az arany? A jellegzetesen sárga nemesfém a történelem kezdete óta ismert. Az arany a legnagyobb atomszámú elem, a Mengyelejev-féle periódusos rendszer 79. eleme. Vegyjele: Au a latin Aurumból. Még a
Hosszú Zsuzsanna Körmendi Gyöngyi Tamási Bálint Világi Balázs: A hitelkínálat hatása a magyar gazdaságra*
Hosszú Zsuzsanna Körmendi Gyöngyi Tamási Bálint Világi Balázs: A hitelkínálat hatása a magyar gazdaságra* A hitelkínálat elmúlt évekbeli alakulását, szerepének jelentőségét vizsgáljuk különböző megközelítésekben,
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSITERV-JAVASLATOK: ÁLTALÁNOS ÉRTÉKELÉS
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.11.28. COM(2014) 907 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSITERV-JAVASLATOK: ÁLTALÁNOS ÉRTÉKELÉS HU HU Összefoglaló Ez a közlemény összefoglalja a makrogazdasági
2010/10/31. 6. Elıadás. Az 1929-33-as gazdasági világválság elızményei, és magyarországi hatásai; Az állami beavatkozás
6. Elıadás Az 1929-33-as gazdasági világválság elızményei, és magyarországi hatásai; Az állami beavatkozás Papp Adrienn Egyetemi tanársegéd 1 Állami Jegyintézet felállítása I. 1919. szeptember 10-én bankjegycsere-
BELSŐ AUDIT FÓKUSZAI - ÚJ MÓDSZER A FOLYAMATOK FELÜGYELETÉRE
BELSŐ AUDIT FÓKUSZAI - ÚJ MÓDSZER A FOLYAMATOK FELÜGYELETÉRE Bognárné Laposa Ilona Tompa Lászlóné DEMIN XI. Minőségügyi napok 2011.06.02-03. ELŐZMÉNY Első tanúsítás 1995. ÖQS Ausztria ISO:9001 Tanúsító
Heitlerné Lehoczky Mária * A HALLGATÓK ÉLETMINİSÉGÉNEK JAVÍTÁSA STRESSZKEZELİ TRÉNINGGEL
Heitlerné Lehoczky Mária * A HALLGATÓK ÉLETMINİSÉGÉNEK JAVÍTÁSA STRESSZKEZELİ TRÉNINGGEL BEVEZETİ Az üzleti életben elkerülhetetlen többek között a versengı attitőd, a státuszért folyó harc, az idınyomás,
Tartalomjegyzék. 2./Húsipari- húseldolgozó vállalkozások akcióellenőrzése 10
Hírlevél 2011/4. Tartalomjegyzék 1./Összefoglaló a bankok, illetve a bankok személy- és vagyonvédelmét biztosító vállalkozások foglalkoztatási gyakorlatának akcióellenőrzéséről 3 2./Húsipari- húseldolgozó
Izopropil-alkohol visszanyerése félvezetőüzemben keletkező oldószerhulladékból
KÖRNYEZETRE ÁRTALMAS HULLADÉKOK ÉS MELLÉKTERMÉKEK 7.1 Izopropil-alkohol visszanyerése félvezetőüzemben keletkező oldószerhulladékból Tárgyszavak: hulladék; kondenzáció; oldószer; technológia; visszanyerés.
J/55. B E S Z Á M O L Ó
KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/55. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2005. január
Fenntartói társulások a szabályozásban
ISKOLAFENNTARTÓ TÁRSULÁSOK AZ ÖNKORMÁNYZATI TÖRVÉNY, AMELY AZ ISKOLÁKAT a helyi önkormányzatok tulajdonába adta, megteremtette a kistelepülési önkormányzatok számára iskoláik visszaállításának lehetőségét,
Belső audit fókuszai - új módszer a folyamatok felügyeletére Bognárné Laposa Ilona, Tompa Lászlóné (Zala Megyei Kórház)
Belső audit fókuszai - új módszer a folyamatok felügyeletére Bognárné Laposa Ilona, Tompa Lászlóné (Zala Megyei Kórház) ELŐZMÉNY Első tanúsítás 1995. ÖQS Ausztria ISO:9001 Tanúsító váltás: 2010. SGS Hungária
A BIZOTTSÁG JELENTÉSE. Az Európai Unió második kétéves jelentése az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezménye alapján
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.12.15. COM(2015) 642 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE Az Európai Unió második kétéves jelentése az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezménye alapján (az üvegházhatást
SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA
SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA Készült a KMOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Magyarországi Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban Integrált
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 24.5.2005 COM(2005) 203 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK
IV. melléklet. Tudományos következtetések
IV. melléklet Tudományos következtetések 1 Tudományos következtetések A nátrium-glükóz kotranszporter-2 (SGLT2) inhibitorokat 2-es típusú cukorbetegeknél alkalmazzák diéta és testmozgás mellett önmagukban
BESZÁMOLÓ. a hajléktalanok átmeneti szállásainak körében végzett kutatásról. 2008. március
BESZÁMOLÓ a hajléktalanok átmeneti szállásainak körében végzett kutatásról 2008. március A Hajléktalanokért Közalapítvány megbízásából készülő kutatás keretében a hajléktalan embereket ellátó intézmények
Tárgyszavak: öntött poliamid; prototípus; kis sorozatok gyártása; NylonMold eljárás; Forma1 modell; K2004; vízmelegítő fűtőblokkja; új PA-típusok.
MÛANYAGFAJTÁK Újdonságok a poliamidtermékek és a poliamidtípusok gyártásában Tárgyszavak: öntött poliamid; prototípus; kis sorozatok gyártása; NylonMold eljárás; Forma1 modell; K2004; vízmelegítő fűtőblokkja;
NEDVES GÁZTÉRFOGAT SZÁMLÁLÓK
NEDVES GÁZTÉRFOGAT SZÁMLÁLÓK 01.02 V 2.0 Rev. 02/2011 A tipusválaszték: Típus Átfolyás Kijelzés (standard kivitelnél) min. max. névleges min. max. dm 3 /h dm 3 /h dm 3 /h dm 3 dm 3 TG 05 1 60 50 0,002
LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ
LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ Árvíz: a folyó vízszintje hóolvadás, jégtorlódás vagy heves esőzések miatt megemelkedik, majd kilép a medréből és elárasztja a vidéket. Víz alá kerülhetnek lakot települések, ipari
Találatgaranciás Lottóvariációk gy jteménye
Szerencsetippek Sorozat Találatgaranciás Lottóvariációk gy jteménye 352 Találatgaranciás Ötöslottó kulcs 0-1 fixes játékokhoz 10-492 n 384 Találatgaranciás Hatoslottó kulcs 0-2 fixes játékokhoz 10-496
Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt
Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Kérelem száma: KE06305/2015/MJSZ Érkezett: Ügyiratszám: KE06305/2015/MJSZ-3 Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező
VÉNÁK BETEGSÉGEI. Írta: DR. SZABÓ ÉVA, DR. PÁLDEÁK LÁSZLó, DR. KÓSA ÁGNES, DR. HUNYADI JÁNOS
1 VÉNÁK BETEGSÉGEI Curiosin additív kezelés ulcus cruris transzplantációja során Írta: DR. SZABÓ ÉVA, DR. PÁLDEÁK LÁSZLó, DR. KÓSA ÁGNES, DR. HUNYADI JÁNOS Bevezetés A krónikus vénás keringési elégtelenség
Kézikönyv a belső egységeken átnyúló folyamatok szabályozására
SÁRMELLÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA SÁRMELLÉK ÉS SZENTGYÖRGYVÁR KÖZSÉGEK KÖRJEGYZŐSÉGI HIVATALA 8391, Sármellék, Dózsa Gy. u. 324. Telefon: 83/355-186; Fax: 83/355-001 Kézikönyv a belső egységeken átnyúló folyamatok
MODERN FÉNYFORRÁSOK ÉS ÁLLOMÁNYVÉDELEM. - Világítástechnika a múzeumi és levéltári gyakorlatban -
MODERN FÉNYFORRÁSOK ÉS ÁLLOMÁNYVÉDELEM - Világítástechnika a múzeumi és levéltári gyakorlatban - Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves résztvevők! SLIDE1 Koltai György vagyok, és tisztelettel köszöntöm Önöket
A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM
0013-06 Autó és motorkerékpár forgalmazásának, kölcsönzésének speciális ismeretei A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos
A Budapesti Gazdasági Főiskola hallgatóinak véleménye. - kutatási jelentés - A BGF Diplomás Pályakövetési Rendszerében
A Budapesti Gazdasági Főiskola hallgatóinak véleménye - kutatási jelentés - A BGF Diplomás Pályakövetési Rendszerében a 2010. évi hallgatói motivációs kutatás eredményei 2010 A Diplomás Pályakövetési Rendszer
Földrajzi burok. Levegőtisztaság védelem. Az élet kialakulása
Földrajzi burok Levegőtisztaság védelem előadás 1. előadás A Föld három külső szervetlen szférájának a szilárd kéregnek (litoszféra) a vízburoknak (hidroszféra) és a légkörnek (atmoszféra) valamint az
2005.11.19. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 302/47 2005. ÉVI NEMZETKÖZI MEGÁLLAPODÁS AZ OLÍVAOLAJRÓL ÉS AZ ÉTKEZÉSI OLAJBOGYÓRÓL.
2005.11.19. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 302/47 AZ EGYESÜLT NEMZETEK KERESKEDELMI ÉS FEJLESZTÉSI KONFERENCIÁJA 2005. ÉVI NEMZETKÖZI MEGÁLLAPODÁS AZ OLÍVAOLAJRÓL ÉS AZ ÉTKEZÉSI OLAJBOGYÓRÓL EGYESÜLT
Topográfia 7. Topográfiai felmérési technológiák I. Mélykúti, Gábor
Topográfia 7. Topográfiai felmérési technológiák I. Mélykúti, Gábor Topográfia 7. : Topográfiai felmérési technológiák I. Mélykúti, Gábor Lektor : Alabér, László Ez a modul a TÁMOP - 4.1.2-08/1/A-2009-0027
Innovációs Környezetvédelmi Verseny EKO 2005. A célkitűzés, a megoldandó probléma A foszfátok átalakítása foszforpentoxyd-á mikrobiológiai eljárással.
Innovációs Környezetvédelmi Verseny EKO 2005 A project címe Talajban lévő foszfátok mobilizálása. A célkitűzés, a megoldandó probléma A foszfátok átalakítása foszforpentoxyd-á mikrobiológiai eljárással.
Pers/Press/Presse/Prensa/Stampa
Pers/Press/Presse/Prensa/Stampa Hugo van der Goeslaan 1 P.O. Box 90065 5600 PT Eindhoven, Hollandia Tel.: +31 (0)40 214 21 04 Fax: +31 (0)40 214 43 17 Internet: www.daf.com DAF Transport Efficiency: Termékfejlesztések
Az egyéni és társas gazdaságok gazdasági szerepének f bb jellemz i a magyar mez gazdaságban
532 GAZDÁLKODÁS 57. ÉVFOLYAM 6. SZÁM, 2013 Az egyéni és társas gazdaságok gazdasági szerepének f bb jellemz i a magyar mez gazdaságban HARANGI-RÁKOS MÓNIKA SZABÓ GÁBOR POPP JÓZSEF Kulcsszavak: bruttó kibocsátás,
A MAGYARORSZÁGI TERMESZTÉSŰ DOHÁNYOK NITROGÉN TÁPANYAG IGÉNYE A HOZAM ÉS A MINŐSÉG TÜKRÉBEN. Gondola István
A MAGYARORSZÁGI TERMESZTÉSŰ DOHÁNYOK NITROGÉN TÁPANYAG IGÉNYE A HOZAM ÉS A MINŐSÉG TÜKRÉBEN Gondola István Agronómiai értekezlet ULT Magyarország Zrt. Napkor 2013. január 29. Bevezetés Justus von Liebig
Educatio 2013/4 Forray R. Katalin & Híves Tamás: Az iskolázottság térszerkezete, 2011. pp. 493 504.
Az iskolázottság térszerkezete, 2011 Az iskolázottság alakulása egyike azoknak a nagy népesedési folyamatoknak, amelyekre különös figyelem irányul. Természetesen nemcsak az e területtel hivatásszerűen
1. A VILLAMOSENERGIA-TERMELÉS ÉS ÁTVITEL JELENTŐSÉGE
Villamos művek 1. A VILLAMOSENERIA-TERMELÉS ÉS ÁTVITEL JELENTŐSÉE Napjainkban életünk minden területén nélkülözhetetlenné vált a villamos energia felhasználása. Jelentősége mindenki számára akkor válik
JAVASLAT NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE. 53-21/2011. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László
NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 3. sz. napirendi pont 53-21/2011. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László JAVASLAT a Nógrád Megyei Múzeumi Szervezet átszervezésére Készült:
Lakossági állapotfelmérés egy lehetséges levegőszennyezettséggel terhelt településen
DOI: 10.18427/iri-2016-0034 Lakossági állapotfelmérés egy lehetséges levegőszennyezettséggel terhelt településen Rucska Andrea, Kiss-Tóth Emőke Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar rucska@freemail.hu, efkemci@uni-miskolc.hu
KOMPOSZTÁLÁS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZENNYVÍZISZAPRA
KOMPOSZTÁLÁS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZENNYVÍZISZAPRA 2.1.1. Szennyvíziszap mezőgazdaságban való hasznosítása A szennyvíziszapok mezőgazdaságban felhasználhatók a talaj szerves anyag, és tápanyag utánpótlás
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI
2014. október 3. 2014. 24. szám AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HIVATALOS LAPJA TARTALOM 28/2014. (IX. 29.) AB határozat a Fővárosi Ítélőtábla Pf.20.656/2012/7. számú ítélete alaptörvény-ellenességének
A.26. Hagyományos és korszerű tervezési eljárások
A.26. Hagyományos és korszerű tervezési eljárások A.26.1. Hagyományos tervezési eljárások A.26.1.1. Csuklós és merev kapcsolatú keretek tervezése Napjainkig a magasépítési tartószerkezetek tervezése a
Szakmai ajánlás Műszaki-technológiai kézikönyv a a szabadtéri szabadidősport létesítmények fejlesztését célzó támogatási konstrukciókhoz
Szakmai ajánlás Műszaki-technológiai kézikönyv a a szabadtéri szabadidősport létesítmények fejlesztését célzó támogatási konstrukciókhoz 1 Alapelvek Szabadtéri szabadidősport létesítmények fejlesztését
A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2012
A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2012 Az elemzés a Szakiskolai férőhelyek meghatározása 2012, a regionális fejlesztési és képzési bizottságok (RFKB-k) részére című kutatási program keretében
Budapest 2011. április
TÁMOP - 5.5.5/08/1 A diszkrimináció elleni küzdelem a társadalmi szemléletformálás és hatósági munka erősítése A férfiak és nők közötti jövedelemegyenlőtlenség és a nemi szegregáció a mai Magyarországon
Korszerű szénerőművek helyzete a világban
Korszerű szénerőművek helyzete a világban Az Energetikai Szakkollégium Bánki Donát emlékfélévének negyedik előadásán az érdeklődők a szénalapú energiatermelés világban elfoglalt helyéről, napjaink és a
GÉNIUSZ DÍJ - 2006. EcoDryer. Eljárás és berendezés szemestermények tárolásközbeni áramló levegős szárítására és minőségmegóvó szellőztetésére
GÉNIUSZ DÍJ - 2006 EcoDryer Eljárás és berendezés szemestermények tárolásközbeni áramló levegős szárítására és minőségmegóvó szellőztetésére Működési ismertető Mezőgazdasági Technológia Fejlesztő és Kereskedelmi
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápolási asszisztens szakképesítés. 2369-06 Megfigyelés-tünetfelismerés modul. 1. vizsgafeladat. 2011. április 14.
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
MŰANYAGOK ALKALMAZÁSA, UTÓMŰVELETEK
MŰANYAGOK ALKALMAZÁSA, UTÓMŰVELETEK Műanyagok lézeres hegesztése kváziszimultán eljárással A műanyagok összeépítéséhez egyre népszerűbb lézeres hegesztésnek egy új módszere a kváziszimultán hegesztés,
PÉNZBELI ELLÁTÁSOKBAN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK 2015.
PÉNZBELI ELLÁTÁSOKBAN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK 2015. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 1997. LXXXIII. törvény a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól, 217/1997. (XII.1) kormányrendelet a kötelező egészségbiztosításról
A HAJDÚ VOLÁN ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA
A HAJDÚ VOLÁN ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA - TERVEZET - 2013. január Érvényes: 2013. március 1-jétıl Jóváhagyta:
CSALÁDI NAPKÖZI SZAKMAI PROGRAM
Tormási Margit Nagy György CSANODA CSALÁDI NAPKÖZI ÉS JÁTSZÓHÁZ CSALÁDI NAPKÖZI SZAKMAI PROGRAM 2015. Függelék: Ellátási megállapodás Csanoda Családi Napközi Szakmai program 2 Családi napközink neve: Csanoda
Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott. 4.../2013. tájékoztatás
Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott 4.../2013. tájékoztatás a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2013. évi ellenırzési feladatainak végrehajtásához kapcsolódó ellenırzési irányokról Az adózás rendjérıl szóló
A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ELEMI BESZÁMOLÓJÁNAK PÉNZÜGYI (SZABÁLYSZERŰSÉGI) ELLENŐRZÉSÉNEK MÓDSZERTANA. 2003. május 001-1
A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ELEMI BESZÁMOLÓJÁNAK PÉNZÜGYI (SZABÁLYSZERŰSÉGI) ELLENŐRZÉSÉNEK MÓDSZERTANA 2003. május 001-1 2. Államháztartás Központi Szintjét Ellenőrző Igazgatóság A központi költségvetési
Társasági adó, SZJA, bevallások tapasztalatai, valamint tájékoztató a 2013. évi Szja 1+1%-ról
Társasági adó, SZJA, KATA és KIVA bevallások tapasztalatai, valamint tájékoztató a 2013. évi Szja 1+1%-ról NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adóigazgatósága sajtótájékoztató háttéranyag Győr, 2014. szeptember
eokr_aszf_20140315 1/7
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK az OPTEN Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság Egységes Online Követelés-nyilvántartó Rendszer szolgáltatása igénybevételére Az OPTEN Informatikai Korlátolt Felelősségű
J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 230-15/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2008 november 28-án /pénteken/ 15.30 órai
AZ RD-33 HAJTÓMŰ SZERKEZETI FELÉPÍTÉSÉNEK ISMERTETÉSE. Elektronikus tansegédlet az RD-33 hajtómű szerkezettani oktatásához
Vetor László Richard AZ RD-33 HAJTÓMŰ SZERKEZETI FELÉPÍTÉSÉNEK ISMERTETÉSE Elektronikus tansegédlet az RD-33 hajtómű szerkezettani oktatásához A tansegédlet felépítése A bemutatón belül az RD-33 hajtómű
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A jelen Általános szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) Juhász László Egyéni Vállalkozó (székhelye: H-6090 Kunszentmiklós-Kunbábony 200. adószáma: 43649220-2-23,
Tárgyszavak: időérték-elszámolás; öregségi ellátás; rugalmas bérezés; szociálpolitika; érdekvédelem. Az időérték-követelés felépítése és működése
SZOCIÁLPOLITIKA ÉS ÉRDEKVÉDELEM Új elemek az öregségi ellátásban A törvényben előírt nyugdíj-biztosítási rendszer mellett egyre nagyobb szerepe van az üzemi öregségi ellátásnak is. A munkaidő rugalmas
GARDENA 4000/4 electronic plus és 4000/5 electronic plus háztartási automata szivattyúk, cikksz. 1482 és 1484 : használati útmutató
GARDENA 4000/4 electronic plus és 4000/5 electronic plus háztartási automata szivattyúk, cikksz. 1482 és 1484 : használati útmutató Tartalom 1. Megjegyzések a használati útmutatóhoz 2. Felhasználási terület,
ODR használói elégedettségmérés 2009.
ODR használói elégedettségmérés 2009. Készítették: Dávid Boglárka Koltay Klára DEENK Debrecen, 200.. A felmérés célja, módszerei... 3 A beérkezett kérdőívek értékelése... 4 A kérdőívet kitöltő ak... 5
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Kardiológiai és angiológiai szakasszisztens szakképesítés. 2435-06 Kardiológia modul. 1. vizsgafeladat. 2012. május 18.
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
QUO VADIS, GAZDÁLKODÁSTANI DOKTORI ISKOLA?
MICHALKÓ GÁBOR ZSÓKA ÁGNES QUO VADIS, GAZDÁLKODÁSTANI DOKTORI ISKOLA? A doktori iskolák a magyarországi felsőoktatás jövőjének letéteményesei. Egyrészt gondoskodnak a tudományos utánpótlásról, felkészítik
HELYZETJELENTÉS AZ ADÓ- ÉS PÉNZÜGYI ELLENİRZÉSI HIVATAL ÁLLAPOTÁRÓL
HELYZETJELENTÉS AZ ADÓ- ÉS PÉNZÜGYI ELLENİRZÉSI HIVATAL ÁLLAPOTÁRÓL (a Pénzügyminisztérium átadás-átvételi dokumentumának melléklete) 2010. május Tartalomjegyzék Adó- és Pénzügyi Ellenırzési Hivatal átadás-átvételi
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2005. április 21-i ülésére
Gödöllő Város Polgármestere E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2005. április 21i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllői Damjanich János Általános Iskola bővítésének és átépítésének, valamint a Tisza
Statisztika. A statisztika fogalma. Követelmények. Sokaság fogalma. Ismérv fogalma. Adatok összehasonlíthatósága
A statisztika fogalma Statisztika Harnos Lászlóné 489-0399 489-0400 Statisztikán a társadalmi-gazdasági és a természeti jelenségeknek, ezek idıbeni változásának és a jelenségek közötti összefüggések számszerő
KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS GAZDASÁGI ÉS MUNKA PROGRAMJA 2011 2014.
KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS GAZDASÁGI ÉS MUNKA PROGRAMJA 2011 2014. 1 Kiskunfélegyháza Város Gazdasági és Munka Programja 2011-2014 Tartalomjegyzék: A. Célok 2 B. Programok 4 C. Feladatok 7 I. GAZDASÁGFEJLESZTÉS
Fordított áfa alá eső építőipari tevékenységek
Fordított áfa alá eső építőipari tevékenységek Nyomtatható verzió Kedves Partnereink! Mivel az általános forgalmi adóról szóló 2008. január 1-én bevezetett, az építési munkákra vonatkozó un. fordított
12. Vig Zoltán: Vizsgálatok a felsıoktatásban tanulók internethasználatával
12. Vig Zoltán: Vizsgálatok a felsıoktatásban tanulók internethasználatával kapcsolatban A BME Mőszaki Pedagógia Tanszékén 2002-ben kezdıdött meg a hallgatók internet- és az ezzel kapcsolatos IKT-használatának
PREVENCIÓS/EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI
PAKSI BORBÁLA FELVINCZI KATALIN SCHMIDT ANDREA PREVENCIÓS/EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG A KÖZOKTATÁSBAN A KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN ALKALMAZOTT PREVENCIÓS/EGÉSZSÉGFEJLESZTŐ PROGRAMOK ELTERJEDTSÉGE,
Társaság címe: H-9027 Győr, Martin u. 1. Ágazati besorolás: 2015. I-IV. negyedév Telefon: 06 96 624-460 Telefax: 06 96 624-006 adam.steszli@raba.
A RÁBA Nyrt. I-IV. negyedéves jelentése Nem auditált, konszolidált negyedéves jelentés a Nemzetközi Pénzügyi Jelentéskészítési Szabványok (IFRS) szerint A Társaság neve: RÁBA Járműipari Holding Nyrt. Társaság
1. A z Ö n k o r m á n y z a t J e l k é p e i
BUDAKALÁSZ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 27/2008. (VII.11.) számú rendelete BUDAKALÁSZ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JELKÉPEIRŐL CÍMERÉRŐL ÉS ZÁSZLAJÁRÓL Budakalász Nagyközség Önkormányzat
Elektromágneses hullámok terjedési sebességének mérése levegőben
Elektromágneses hullámok terjedési sebességének mérése levegőben Dombi András Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Fizika Kar, Fizika - Informatika szak, 3. évfolyam Témavezetők: Dr. Néda Zoltán egyetemi professzor
JELENTÉS A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUMBAN ÉS HÁTTÉRINTÉZMÉNYEINÉL 2015. ÉVRE VONATKOZÓAN VÉGZETT ÁLLAMPOLGÁRI ELÉGEDETTSÉG-VIZSGÁLATRÓL
JELENTÉS A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUMBAN ÉS HÁTTÉRINTÉZMÉNYEINÉL 2015. ÉVRE VONATKOZÓAN VÉGZETT ÁLLAMPOLGÁRI ELÉGEDETTSÉG-VIZSGÁLATRÓL MVH Irányítási és Jogorvoslati Főosztály A főosztály háttérintézménye
A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének javaslatai a távhőár-megállapítás témakörében
1 A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének javaslatai a távhőár-megállapítás témakörében Előszó A jelen javaslat összeállításánál nem tekintettük feladatunknak, hogy elméleti és szabályozási modelleket,
Személyes kompetenciák és szakmák (munkakörök) kritériumainak összehangolását biztosító rendszer
Személyes kompetenciák és szakmák (munkakörök) kritériumainak összehangolását biztosító rendszer Gyakorlati kézikönyv a megváltozott munkaképességő ügyfelek számára szolgáltatást nyújtók részére Készült
A Bankunk adatai: Bevezető:
ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ A Pannon Takarék Bank Zrt. jelen ügyféltájékoztatójának a célja, hogy segítséget nyújtson a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 14/2012. (XII.13.) számú ajánlása, valamint a Magatartási
Munkaügyi hírlevél. 1. Általános tapasztalatok
Munkaügyi hírlevél Jelen hírlevelünkben a személy- és vagyonvédelmi (vagyonőri) tevékenységet érintő 2010. június 22. - július 16. között lefolytatott munkaügyi célvizsgálat tanulságos tapasztalatait ismertetjük
UJVÁRINÉ SIKET ADRIENN
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA Doktori Iskola vezetı: Prof. Dr. Bódis József PhD, DSc 5. Program (P-5) Egészségtudomány határterületei Programvezetı: Prof. Dr. Kovács L. Gábor PhD,
Az egyszerűsített vállalkozói adó 2011. évi legfontosabb szabályai
Az egyszerűsített vállalkozói adó 2011. évi legfontosabb szabályai Az egyszerűsített vállalkozói adó (továbbiakban: eva) az általános forgalmi adóval együtt számítva 25 millió forintot meg nem haladó éves
A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.9.25. COM(2013) 656 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK a textiltermékek lehetséges új címkézési követelményeiről és a textiltermékekben
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ BETEGTÁJÉKOZTATÓ Mielőtt elkezdené gyógyszerét alkalmazni,
AZ ORVOSI KOMMUNIKÁCIÓ SZEREPE AZ ORVOS BETEG KAPCSOLAT JAVÍTÁSÁBAN
AZ ORVOSI KOMMUNIKÁCIÓ SZEREPE AZ ORVOS BETEG KAPCSOLAT JAVÍTÁSÁBAN DR. MÁTÉ ORSOLYA Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2015.OKTÓBER 02. TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001 Betegjogi,
A Magyar Kerékpárosklub javaslatai a KRESZ módosítására
A Magyar Kerékpárosklub javaslatai a KRESZ módosítására Magyar Kerékpárosklub 2007. december 1 1. Elıszó A közúti közlekedés szabályairól szóló, többször módosított 1/1975. KPM-BM együttes rendelet jelenleg
BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATI HÍRADÓJA
Városházi Krónika BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATI HÍRADÓJA www.bekesvaros.hu ingyenes 2008. szeptember XI. évfolyam 5. szám BURSA HUNGARICA FELSİOKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS
A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei
A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei Szakirodalmi mű változatainak összehasonlító vizsgálata Ügyszám: SZJSZT 16/2005 A Bíróság által feltett kérdések: 1. A felperes által írt, lektorált, a 8.
ENERGIATÁROLÓK ÉRTÉKELEMZÉSE KÉT FAJTA FOGYASZTÓ SZERINT
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar ENERGIATÁROLÓK ÉRTÉKELEMZÉSE KÉT FAJTA FOGYASZTÓ SZERINT ESETTANULMÁNY VEZETŐI SZÁMVITELBŐL Szerző: Villamosmérnök MSc.
MUNKATERV DEÁK FERENC MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR 2013.
MUNKATERV DEÁK FERENC MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR 2013. BEVEZETÉS Történetének újabb fordulópontjához érkezett könyvtárunk 2013. január 1-jén: a 2012 őszén elfogadott kulturális és költségvetési törvények
Szakmai zárójelentés
Szakmai zárójelentés A témavezető neve: dr. Antus Balázs A téma címe: A bronchiolitis obliterans szindróma pathomechanizmusa OTKA nyilvántartási szám: F 046526 Kutatási időtartam: 2004-2008. A kutatási
A HELIKON KASTÉLYMÚZEUM NONPROFIT KFT EGYFORDULÓS NYILVÁNOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA
A HELIKON KASTÉLYMÚZEUM NONPROFIT KFT EGYFORDULÓS NYILVÁNOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Építési koncesszió keretében a Helikon Kastélymúzeum Közhasznú Nonprofit Kft. vagyonkezelésében lévő Amazon Látogatóközpontban
Kiegészítő melléklet a Szentes Városi Könyvtár Nonprofit Közhasznú Kft. 2013. évi beszámolójához
Kiegészítő melléklet a Szentes Városi Könyvtár Nonprofit Közhasznú Kft. 2013. évi beszámolójához I. ÁLTALÁNOS RÉSZ: 1.) A cég: Jogi formája: Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság Alapító okirat
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei SZOMBATHELYI FERENC A MAGYAR KIRÁLYI HONVÉD VEZÉRKAR ÉLÉN. Kaló József. Témavezető: Dr.
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei SZOMBATHELYI FERENC A MAGYAR KIRÁLYI HONVÉD VEZÉRKAR ÉLÉN Kaló József Témavezető: Dr. Püski Levente DEBRECENI EGYETEM Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola Debrecen,