Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő nevelésioktatási intézmények alapító okiratának módosítása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő nevelésioktatási intézmények alapító okiratának módosítása"

Átírás

1 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc 93/2005. (IX. 15.) Kgy. számú határozat Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő nevelésioktatási intézmények alapító okiratának módosítása A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés megtárgyalta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő nevelési-oktatási intézmények alapító okiratainak módosításáról szóló előterjesztést és az alábbi határozatot hozta: 1. A Közgyűlés a a) Váci Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Encs), József Attila Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (Ózd) Alapító Okirata 8. pontjának tanulók szállásnyújtásával összefüggő feladatok ellátása. b) Kossuth Lajos Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (Sátoraljaújhely) Alapító Okirata 8. pontjának feladata a nappali oktatás keretében alpontját az alábbiakkal egészíti ki:

2 2 ; gondoskodik a gyógypedagógiai nevelésben résztvevők kollégiumi ellátásáról; Az Alapító Okirat 6. pontja az alábbi rendelkezéssel egészül ki: Ellátja a Deák Úti Általános Iskola és Speciális Szakiskola pénzügyigazdasági feladatait és könyvvezetését. c) Bolyai Farkas Szakképző Iskola (Ózd) Trefort Ágoston Szakképző Iskola (Sátoraljaújhely) Alapító Okiratai 8. pontjának lebonyolításához.

3 3 d) Trefort Ágoston Szakképző Iskola (Sátoraljaújhely) A Melléklet -ben szereplő, iskolarendszeren kívüli képzésben oktatott vendéglátó eladó (OKJ ) és varrómunkás (OKJ ) szakképesítések bekerülnek az iskolarendszerű szakképesítés szakiskolai részébe is 8. és 9. sorszámmal. e) Pattantyús-Ábrahám Géza Szakképző Iskola (Sajószentpéter) Szerencsi Szakképző Iskola (Szerencs) Alapító Okiratai 8. pontjának szakmai és informatikai fejlesztési feladatokat lát el. f) A Tokaji Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium (Tokaj) Alapító Okirata 8. pontjának kollégiumi, externátusi nevelés, oktatás.

4 4 g) Deák Ferenc Szakképző és Művészeti Szakközépiskola (Kazincbarcika) Alapító Okirata 8. pontjának lebonyolításához. h) Abaújszántói Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium (Abaújszántó) Serényi Béla Gimnázium, Mezőgazdasági Szakközépiskola és Kollégium (Putnok) Szepsi Laczkó Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium (Sátoraljaújhely) Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium (Kazincbarcika) Irinyi János Szakközépiskola és Kollégium (Kazincbarcika) Jókai Mór Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium (Kazincbarcika) Alapító Okiratai 8. pontjának

5 5 kollégiumi, externátusi nevelés, oktatás. i) Teleki Tehetséggondozó Kollégium (Miskolc) Alapító Okirata 8. pontjának feladata kollégiumi nevelés területén alpontját az alábbiakkal egészíti ki: igénybe vesz pedagógiai szakmai szolgáltatásokat. j) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálati Intézet (Miskolc) Alapító Okirata 8. pontjának Az intézmény alaptevékenysége a) alpontját az alábbiakkal egészíti ki: szakmai és informatikai fejlesztési feladatokat lát el. k) Deák Úti Általános Iskola és Speciális Szakiskola (Sátoraljaújhely) Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Diákotthon (Kurityán) Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Diákotthon (Girincs) Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Diákotthon (Ózd) Általános Iskola Szakiskola és Diákotthon (Tornanádaska) Mozgásjavító Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Diákotthon (Sály) Alapító Okiratai 8. pontjának Alaptevékenysége alpontja az alábbiakkal egészül ki:

6 6 szakmai és informatikai fejlesztési feladatokat lát el. l) Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Diákotthon (Kurityán) Alapító Okirata 9. pontjának A feladatellátást szolgáló önkormányzati ingatlan vagyonnyilvántartási adatai alpontját a nevelőintézet, Kossuth Lajos u. 130., hrsz: 1., területe: 3 ha 3332 m2 szövegrész az alábbiakkal egészül ki: Az A jelű épület (274 m2) a Borsodi Gyermekvédelmi Körzet, Nagybarca használatában van. m) Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Diákotthon (Girincs) alapító okirat 9. pontjának A feladatellátást szolgáló önkormányzati ingatlan vagyon nyilvántartási adatai alpontját Általános Iskola, Rákóczi u. 1. sz. hrsz.: 33, területe: 3 ha 0724 m2 szövegrész az alábbiakkal egészül ki: A műemlék épület tetőtéri szintje (281 m2) a Borsod-Zempléni Gyermekvédelmi Körzet, Alsózsolca használatában van. n) Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Diákotthon (Ózd) Deák Úti Általános Iskola és Speciális Szakiskola (Sátoraljaújhely) Alapító okirat 1. pontjában az intézmények neve A pedagógiai szakszolgálat megnevezéssel az alábbiak szerint módosul: Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és Pedagógiai Szakszolgálat Deák Úti Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Pedagógiai Szakszolgálat Felelős: Határidő: Gyárfás Ildikó, a Közgyűlés elnöke azonnal

7 7 2. Az egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okiratokat az intézmények részére meg kell küldeni. Felelős: Halász Mária főosztályvezető Határidő: október 1. K. m. f. Dr. Illés Pál Gyárfás Ildikó s. k. főjegyző távollétében a közgyűlés elnöke Alföldi László s. k. aljegyző A kiadmány hiteléül:

Tárgy: A megyei fenntartású közoktatási intézmények alapító okiratának módosítása

Tárgy: A megyei fenntartású közoktatási intézmények alapító okiratának módosítása Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2007. május 31-i nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: 69/2007. (V. 31.) Kgy. számú határozat Tárgy: A megyei fenntartású közoktatási intézmények alapító okiratának

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Borsod-Abaúj-Zemplén megye ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA 2008. szeptember 4., október 30. TARTALOMJEGYZÉK I. A megyei önkormányzat rendeletei Rendelet száma Tárgya Oldal

Részletesebben

Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat fenntartásában működő nevelési-oktatási intézmények alapító okiratának módosítása

Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat fenntartásában működő nevelési-oktatási intézmények alapító okiratának módosítása Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2008. június 26. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: 70/2008. (VI. 26.) Kgy. számú határozat Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Társulás társulási Megállapodásának és Alapító okiratának módosítása

Társulás társulási Megállapodásának és Alapító okiratának módosítása Kivonat a Megyei Közgyűlés 2008. október 30. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: 123/2008. (X. 30.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat Tárgy: A Zempléni Szakképzés-szervezési Társulás és a Sajó-menti

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 7/2010. (V. 4.) számú rendelete

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 7/2010. (V. 4.) számú rendelete Borsod-Abaúj-Zempl Megyei Önkormányzat Közgyőlésétıl, Miskolc Borsod-Abaúj-Zempl Megyei Önkormányzat Közgyőlések 7/2010. (V. 4.) számú rendelete a Borsod-Abaúj-Zempl Megyei Önkormányzat 2009. évi zárszámadásának

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 1/2011. (II. 18.) önkormányzati rendelete. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 1/2011. (II. 18.) önkormányzati rendelete. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 1/2011. (II. 18.) önkormányzati rendelete Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2009. június 25. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2009. június 25. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2009. június 25. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: 58/2009. (VI. 25.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat Tárgy: Bőcs Község Önkormányzatának a Zempléni

Részletesebben

Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2008. november 27. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2008. november 27. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2008. november 27. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: 130/2008. (XI. 27.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat Tárgy: A Zempléni Szakképzés-szervezési

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS. a Zempléni Szakképzés-szervezési Társulás létrehozására és működtetésére

MEGÁLLAPODÁS. a Zempléni Szakképzés-szervezési Társulás létrehozására és működtetésére MEGÁLLAPODÁS a Zempléni Szakképzés-szervezési Társulás létrehozására és működtetésére A helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 16-18. -a, a közoktatásról

Részletesebben

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat nyírbátori Bethlen Gábor Szakképző Iskola és Kollégium Alapító Okirata megállapításáról

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat nyírbátori Bethlen Gábor Szakképző Iskola és Kollégium Alapító Okirata megállapításáról KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2009. április 29-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Az intézmény jogállása és a bankszámlarend 2008. január elsejétől, a többi módosítás 2007. november 10.-étől hatályos.

Az intézmény jogállása és a bankszámlarend 2008. január elsejétől, a többi módosítás 2007. november 10.-étől hatályos. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés /2007. (XI. 9.) számú határozata a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hámori András Szakközépiskola és Szakiskola egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratáról A Jász-Nagykun-Szolnok

Részletesebben

31/2009. (IV. 30.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat

31/2009. (IV. 30.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyőlés 2009. április 30. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvébıl: 31/2009. (IV. 30.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 3/2008. (II. 14.) rendelete

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 3/2008. (II. 14.) rendelete Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 3/2008. (II. 14.) rendelete a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat fenntartásában

Részletesebben

57/2009. (VI. 25.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat

57/2009. (VI. 25.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyőlés 2009. június 25. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvébıl: 57/2009. (VI. 25.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő nevelési-oktatási intézmények alapító okiratának módosítása

Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő nevelési-oktatási intézmények alapító okiratának módosítása Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc 64/2006. (VI. 29.) Kgy. számú határozat Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő nevelési-oktatási intézmények

Részletesebben

1 Előterjesztő: Borsod-Abaúj-Zemplén megye oktatási és szakképzési helyzetéről

1 Előterjesztő: Borsod-Abaúj-Zemplén megye oktatási és szakképzési helyzetéről 1 Előterjesztő: Ragályiné Hajdú Zsuzsanna tankerületi igazgató Készítette: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Miskolci Tankerülete T Á J É K O Z T A T Ó Borsod-Abaúj-Zemplén megye oktatási és szakképzési

Részletesebben

Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2011. június 30. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2011. június 30. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2011. június 30. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 118/2011. (VI. 30.) határozata

Részletesebben

Főbb munkaerő-piaci jelzőszámok alakulása Borsod - Abaúj - Zemplén megyében 2014. január - 2015. október 1.sz. táblázat Év, hónap A nyilvántartott álláskeresők aránya 1), % A nyilvántartott álláskeresők

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATA. 3. Székhelye: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 11-13. 4. Telephelye: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 11-13.

ALAPÍTÓ OKIRATA. 3. Székhelye: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 11-13. 4. Telephelye: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 11-13. PIARISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS DIÁKOTTHON ALAPÍTÓ OKIRATA (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) 1. Intézmény neve: PIARISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS DIÁKOTTHON - rövid neve: PIARISTA

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Borsod-Abaúj-Zemplén megye ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA 2011. március 31. (rendkívüli ülés) TARTALOMJEGYZÉK I. A megyei önkormányzat rendeletei Rendelet száma Tárgya Oldal

Részletesebben

KIVONAT ALAPÍTÓ OKIRATA. I. rész. Neve: Móricz Zsigmond Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

KIVONAT ALAPÍTÓ OKIRATA. I. rész. Neve: Móricz Zsigmond Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2009. április 29-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 4. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Kozmutza Flóra Óvoda,

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2004. szeptember 23 -i ülésére

E l ő t e r j e s z t é s Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2004. szeptember 23 -i ülésére Ikt.sz: V-537/2004. Előkészítő: Oktatási, Közművelődési és Sportiroda Véleményező: Oktatási Bizottság NYILVÁNOS ÜLÉS ANYAGA A döntés egyszerű többséget igényel Tárgy: a Trefort Ágoston Villamos- és Fémipari

Részletesebben

Javaslat vagyonkezelési szerződés jóváhagyására

Javaslat vagyonkezelési szerződés jóváhagyására Javaslat vagyonkezelési szerződés jóváhagyására Ózd, 2015. november 25. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály Tisztelt Képviselő-testület! Tájékoztatás a

Részletesebben

MEGYE BOLT NÉV IR.SZ. VÁROS CÍM

MEGYE BOLT NÉV IR.SZ. VÁROS CÍM MEGYE BOLT NÉV IR.SZ. VÁROS CÍM Borsod-Abaúj-Zemplén 8.sz. vegyes 3881 Abaújszántó Jászai tér 8. Borsod-Abaúj-Zemplén 806. SZ. ABC 3731 ALBERTTELEP (MÚCSONY) FŐ U. 31. Borsod-Abaúj-Zemplén 401. SZ. ABC

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 9403/2010. Elıterjesztés - a képviselı-testületnek - A Vay Miklós Szakképzı

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. BAZ.M.Ö. Surányi Gim. Sz. I.

ALAPÍTÓ OKIRAT. BAZ.M.Ö. Surányi Gim. Sz. I. ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A költségvetési szerv hivatalos neve: 1.2 A költségvetési szerv rövid neve: 1.3 A költségvetési szerv rövidített neve: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Surányi Endre Gimnázium,

Részletesebben

Alapító Okirat. módosítással egybeszerkesztett formában. 1212 Budapest, Táncsics Mihály utca 27-29.

Alapító Okirat. módosítással egybeszerkesztett formában. 1212 Budapest, Táncsics Mihály utca 27-29. Burattino Általános, Közép- és Szakképző Iskola, Gyermekotthon Alapító Okirat A Burattino Szociális és Kulturális Egyesület (1212 Budapest, Táncsics Mihály u. 27-29.) által fenntartott Burattino Iskola

Részletesebben

2. sz. határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012. ( ) Kgy. sz.

2. sz. határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012. ( ) Kgy. sz. 2. sz. határozati javaslat Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012.... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2012. ( ) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta

Részletesebben

KAPUVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9330 KAPUVÁR, FŐ TÉR 1. 11/i. napirendi pont Tárgyalja: ---

KAPUVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9330 KAPUVÁR, FŐ TÉR 1. 11/i. napirendi pont Tárgyalja: --- KAPUVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9330 KAPUVÁR, FŐ TÉR 1. 11/i. napirendi pont Tárgyalja: --- Képviselő-testületi döntést, jóváhagyást igénylő ügy Tisztelt Képviselő-testület! A LUMNICZER SÁNDOR KÓRHÁZ-RENDELŐINTÉZET

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 309/2000. (XII.18.) számú. h a t á r o z a t a. a Széchenyi István Ipari Szakközépiskola és Szakiskola

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 309/2000. (XII.18.) számú. h a t á r o z a t a. a Széchenyi István Ipari Szakközépiskola és Szakiskola NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 309/2000. (XII.18.) számú h a t á r o z a t a a Széchenyi István Ipari Szakközépiskola és Szakiskola nevének megváltoztatásáról A Közgyűlés 1./ az előterjesztést

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 6/2011. (V. 4.) önkormányzati rendelete

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 6/2011. (V. 4.) önkormányzati rendelete Borsod-Abaúj-Zempl Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc Borsod-Abaúj-Zempl Megyei Önkormányzat Közgyűlések 6/2011. (V. 4.) önkormányzati rendelete a Borsod-Abaúj-Zempl Megyei Önkormányzat 2010. évi

Részletesebben

KGF/1414/2/2011. A költségvetési szerv rövidített neve: VM ASzK. 2. Székhelye: 6440 Jánoshalma, Béke tér 13.

KGF/1414/2/2011. A költségvetési szerv rövidített neve: VM ASzK. 2. Székhelye: 6440 Jánoshalma, Béke tér 13. VM Kelet-magyarországi Agrár-szakképző Központ, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, Jánoshalma módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata KGF/1414/2/2011. Az államháztartásról

Részletesebben

Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. június 21. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. június 21. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. június 21. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből: VI-209/3096/2012. sz. határozat Tárgy : Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése IV-118/2774/2012.sz.határozatának

Részletesebben

Tárgy: A Martin János Szakképző Iskola Alapító Okiratának módosítása

Tárgy: A Martin János Szakképző Iskola Alapító Okiratának módosítása Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. április 26. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből: IV-118/2774/2012. sz. határozat Tárgy: A Martin János Szakképző Iskola Alapító Okiratának módosítása

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7.

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJÉTŐL Ikt. sz.: V.510/2007. Előadó: dr. Komán Ágnes Mell.: Hiv. sz.: Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66) 523-802 E-mail: benedek.maria@bekescsaba.hu

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 16. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Medgyaszay István

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. április 30-i ülése 13. sz. napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. április 30-i ülése 13. sz. napirendi pontja Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. április 30-i ülése 13. sz. napirendi pontja Javaslat a közoktatási intézmények alapító okiratának módosítására Előadó: Dr. Puskás Imre,

Részletesebben

KÖZLÖNYE NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK. NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALA 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36.

KÖZLÖNYE NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK. NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALA 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. XX. évfolyam 2. szám 2010. február 22. R/H NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK * * HIVATALOS LAPJA NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE A KÖZGYŰLÉS 2010. II. 18-ÁN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT és RENDELETEI HATÁROZATAI

Részletesebben

A 144/2016. (VI. 13.) 120/2015. (V. 21.) 146/2015. (VI.

A 144/2016. (VI. 13.) 120/2015. (V. 21.) 146/2015. (VI. A Kormány 144/2016. (VI. 13.) Korm. rendelete a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában működő egyes szakképzési feladatot ellátó köznevelési intézmények fenntartóváltásával összefüggő intézkedésekről

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 10. ú melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Szász Márton Általános

Részletesebben

A GÖNDÖCS BENEDEK KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUMAI SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A GÖNDÖCS BENEDEK KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUMAI SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A GÖNDÖCS BENEDEK KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUMAI SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Göndöcs Benedek Középiskola, Szakiskola és Kollégiumai Szervezeti és Működési Szabályzata 2 I, Általános rendelkezések

Részletesebben

PERFEKT Szakközép- és Szakiskola ALAPÍTÓ OKIRATA

PERFEKT Szakközép- és Szakiskola ALAPÍTÓ OKIRATA PERFEKT Szakközép- és Szakiskola ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egybeszerkesztett változatban) amelyben a Perfekt Akadémia Oktatási és Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2011. SZEPTEMBER 15-I ÜLÉSÉRE. Jogi és Ügyrendi Bizottság

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2011. SZEPTEMBER 15-I ÜLÉSÉRE. Jogi és Ügyrendi Bizottság E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2011. SZEPTEMBER 15-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 906-4- /2011. MELLÉKLETEK: 2 DB TÁRGY: A KÖKÖNYÖSI OKTATÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

Részletesebben

A Kazincbarcikai Surányi Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A Kazincbarcikai Surányi Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Kazincbarcikai Surányi Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium A Kazincbarcikai Surányi Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Kazincbarcika, 2013. október 14. Szerkesztette:

Részletesebben

* * NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE. A KÖZGYŰLÉS 2010. XI. 25-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT RENDELETEI és HATÁROZATAI

* * NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE. A KÖZGYŰLÉS 2010. XI. 25-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT RENDELETEI és HATÁROZATAI XX. évfolyam 12. szám 2010. december 1. H NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK * * HIVATALOS LAPJA NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE A KÖZGYŰLÉS 2010. XI. 25-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT RENDELETEI és HATÁROZATAI

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc. IV-3091-7/2011. J e g y z ő k ö n y v

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc. IV-3091-7/2011. J e g y z ő k ö n y v Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc IV-3091-7/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2011. szeptember 23. napján tartott üléséről. Az ülés

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 10. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: III. Béla Gimnázium,

Részletesebben

Széchenyi István Egyetem költségvetési alapokmánya

Széchenyi István Egyetem költségvetési alapokmánya Széchenyi István Egyetem költségvetési alapokmánya 1. Fejezet megnevezése: XX Oktatási Minisztérium 2. Széchenyi István Egyetem a) azonosító adatai PIR törzsszáma: 308900000 az egyetem székhelye: 9026

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Kiskunhalas SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Kiskunhalas SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Kiskunhalas SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013 Tartalomjegyzék 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 1.1. A szervezeti

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Létrehozásáról a 9/1994. (II.8.) határozatban rendelkezett a Képviselő-testület

ALAPÍTÓ OKIRAT. Létrehozásáról a 9/1994. (II.8.) határozatban rendelkezett a Képviselő-testület ALAPÍTÓ OKIRAT Újszász Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdésének g.) pontjában, és 38. (1) bekezdésében, valamint az államháztartásról

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2011. április 29-i üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2011. április 29-i üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: a 2011. április 29-i üléséről. Az ülés helye: a Megyeháza Díszterme. Jelen vannak: Borbás Zsolt, Dobos László, Dr. Juhász Enikő, Kovács Sándor, Leel-Őssy György, Molnár Imre, Piroska

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez - Az önkormányzat által fenntartott intézmények alapító okiratainak módosításáról

E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez - Az önkormányzat által fenntartott intézmények alapító okiratainak módosításáról MÁTÉSZALKA V Á R O S POLGÁRMESTERÉTŐ L 4701.Mátészalka, Hősök-tere 9. Tel.: (44) 501-358, Fax: (44) 501-360 e-mail:polgarmester@mateszalka.hu Száma: 76-23/2008. E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez

Részletesebben

Tárgy: A szikszói II. Rákóczi Ferenc Kórház alapító okiratának módosítása

Tárgy: A szikszói II. Rákóczi Ferenc Kórház alapító okiratának módosítása Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyőlés 2009. szeptember 10. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvébıl: 93/2009. (IX. 10.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat Tárgy: A szikszói II. Rákóczi Ferenc

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2010. ÁPRILIS 29-I ÜLÉSÉRE

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2010. ÁPRILIS 29-I ÜLÉSÉRE E L Ő TERJESZTÉS TERVEZET A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2010. ÁPRILIS 29-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 251-11/2010. MELLÉKLETEK: 5 DB TÁRGY: Baranya megye gyógypedagógiai intézményrendszerének komplex

Részletesebben

Szám: 46/2010. (VII. 28.) Kt. határozat Tárgy: Könyvtár épület nyílászáróinak cseréje tárgyában kiírt pályázatra beérkezett ajánlatok elbírálása

Szám: 46/2010. (VII. 28.) Kt. határozat Tárgy: Könyvtár épület nyílászáróinak cseréje tárgyában kiírt pályázatra beérkezett ajánlatok elbírálása Szám: 46/2010. (VII. 28.) Kt. határozat Tárgy: Könyvtár épület nyílászáróinak cseréje tárgyában kiírt pályázatra beérkezett ajánlatok elbírálása Halmaj községi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta

Részletesebben

SZAKKÉPZÉSI ÚTMUTATÓ 2015

SZAKKÉPZÉSI ÚTMUTATÓ 2015 SZAKKÉPZÉSI ÚTMUTATÓ 2015 Továbbtanulási tájékoztató SZAKISKOLÁK BORSOD ABAÚJ ZEMPLÉN MEGYE Készült a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gondozásában az NFA-KA-NGM-11/2013/TK projekt

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. Készült: Demecser Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 6-án megtartott nyílt üléséről.

Jegyzőkönyvi kivonat. Készült: Demecser Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 6-án megtartott nyílt üléséről. Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 6-án megtartott nyílt üléséről. DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 118/2008 (XI.06.) h a

Részletesebben

A Polgármester és az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság együttes előterjesztése Javaslat

A Polgármester és az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság együttes előterjesztése Javaslat 1...napirendi pont A Polgármester és az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság együttes előterjesztése Javaslat A Gazdasági Ellátó Központ valamint egyes közoktatási intézmények alapító okiratainak módosítására

Részletesebben

TAPOLCA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

TAPOLCA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Szakképző Iskolája TAPOLCA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013 0 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 3 1.1 Az alkalmazottakkal szembeni alapvető

Részletesebben

22. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből

22. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből 22. számú határozati javaslat Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011.... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2011. ( ) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta

Részletesebben

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 18-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 18-i ülésének jegyzőkönyvéből Szám: 2-1/2011. K I V O N A T a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 18-i ülésének jegyzőkönyvéből A Tolna Megyei Közgyűlés 18/2011. (II. 18.) közgyűlési határozata intézmények alapító okiratának

Részletesebben

Mérés tervezett ideje. Mérés tervezett helye

Mérés tervezett ideje. Mérés tervezett helye Nap B.-A.-Z. MRFK. Közlekedésrendészeti Osztály - Forgalomellenőrző Alosztály A mérési helyek közötti áttelepülés során mozgó ellenőrzést hajtanak végre! június 01. vasárnap 07.00-09.00 Szikszó, Kassai

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2005. szeptember 08-i ülésére beterjesztett anyagok. I/B. kötet. Tartalomjegyzék

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2005. szeptember 08-i ülésére beterjesztett anyagok. I/B. kötet. Tartalomjegyzék Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2005. szeptember 08-i ülésére beterjesztett anyagok I/B. kötet Tartalomjegyzék Az Eötvös József Szakközépiskola alapító okiratának meghatározása (egységes

Részletesebben

SPEEDMARATHON 2015. ÁPRILIS 16-17.

SPEEDMARATHON 2015. ÁPRILIS 16-17. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI RENDŐR- FŐKAPITÁNYSÁG SPEEDMARATHON 2015. ÁPRILIS 16-17. Sorszám Ellenőrzést végző rendőri szerv Ellenőrzés helyszíne Ellenőrzés kezdetének időpontja Ellenőrzés végének időpontja

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2013 Fenntartói jelentés 10. évfolyam KLIK Miskolci Tankerülete

FIT-jelentés :: 2013 Fenntartói jelentés 10. évfolyam KLIK Miskolci Tankerülete FIT-jelentés :: 2013 KLIK Miskolci Tankerülete 3525 Miskolc, Városház tér 13. Fenntartói azonosító: 39011654-048000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata A

Részletesebben

Németh László Városi Könyvtár Alapító Okirat. Németh László Városi Könyvtár 354985

Németh László Városi Könyvtár Alapító Okirat. Németh László Városi Könyvtár 354985 1. számú melléklet: 1.A költségvetési szerv neve: Rövid neve: Törzsszáma: Németh László Városi Könyvtár Alapító Okirat Németh László Városi Könyvtár és Pósa Lajos Gyermekkönyvtár Németh László Városi Könyvtár

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Borsod-Abaúj-Zemplén megye ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA 2012. május 10., június 28. TARTALOMJEGYZÉK I. A megyei önkormányzat rendeletei Rendelet száma Tárgya Oldal 4/2012.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 13. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Reguly Antal Szakképző

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S IKTATÓSZÁM: 08-8-743 TÁRGY: KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDO- SÍTÁSA MELLÉKLET: ELEKTRONIKUS FORMÁBAN 22 DB E L Ő T E R J E S Z T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2012.

Részletesebben

2014/2015. tanév Út az érettségihez alprogram Intézményi továbbfutói lista. Kifizetendő Pályázat. Intézmény Intézmény neve.

2014/2015. tanév Út az érettségihez alprogram Intézményi továbbfutói lista. Kifizetendő Pályázat. Intézmény Intézmény neve. i továbbfutói lista neve város 1 UE-T-5142 "Kis Tigris" Gimnázium, és 200475 Komló Dél-Dunántúl 35 11 6 420 000 Ft 2 UE-T-5105 Abigél Két Tanítási Nyelvű Általános, Alapfokú Művészeti, Szakképző, Gimnázium,

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS 16/1. (Előző okirat dátuma: 2013 május 22)

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS 16/1. (Előző okirat dátuma: 2013 május 22) ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS 16/1. (Előző okirat dátuma: 2013 május 22) a Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CC. törvény 21. (3) bekezdése alapján az E- médiainformatika Nonprofit Kft., mint az iskola fenntartója

Részletesebben

152/2011. (VIII. 16.) MÖK

152/2011. (VIII. 16.) MÖK 152/2011. (VIII. 16.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 2/A. (3) bekezdésében és a 93. (1) bekezdésében biztosított jogkörében

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító okiratainak módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító okiratainak módosításáról Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. szeptember 29-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda Szám: 37628/2008. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott intézmények alapító okiratainak

Részletesebben

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE KÖZGYŰLÉSÉNEK 106/2007. (XI.22.)

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE KÖZGYŰLÉSÉNEK 106/2007. (XI.22.) KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2007. november 22-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

RENDKÍVÜLI FELVÉTELI ELJÁRÁS KERETÉBEN

RENDKÍVÜLI FELVÉTELI ELJÁRÁS KERETÉBEN A SÁTORALJAÚJHELYI RENDKÍVÜLI FELVÉTELI ELJÁRÁS KERETÉBEN F E L V É T E L T H I R D E T nappali tagozatos egészségügyi és idegenforgalmi szakgimnáziumi képzésre azoknak a nem tanköteles korú (16-20) fiataloknak,

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 8. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Szász Márton Általános

Részletesebben

KISKUNFÉLEGYHÁZI MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

KISKUNFÉLEGYHÁZI MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium Szervezeti és Működési Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium Kiskunfélegyháza Oskola

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 14/2009. (IX. 15.) rendelete

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 14/2009. (IX. 15.) rendelete Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormyzat Közgyőlésétıl, Miskolc Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormyzat Közgyőlésének 14/2009. (IX. 15.) rendelete a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormyzat költségvetésérıl

Részletesebben

J a v a s l a t az Ózd, Velence telep 9/1. szám alatti (hrsz: 1239/A/1) magántulajdonú ingatlan megvásárlásával kapcsolatos döntés meghozatalára

J a v a s l a t az Ózd, Velence telep 9/1. szám alatti (hrsz: 1239/A/1) magántulajdonú ingatlan megvásárlásával kapcsolatos döntés meghozatalára J a v a s l a t az Ózd, Velence telep 9/1. szám alatti (hrsz: 1239/A/1) magántulajdonú ingatlan megvásárlásával kapcsolatos döntés meghozatalára Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési

Részletesebben

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2011. április 28-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2011. április 28-i ülésének jegyzőkönyvéből Szám: 2-2/2011. K I V O N A T a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2011. április 28-i ülésének jegyzőkönyvéből A Tolna Megyei Közgyűlés 45/2011. (IV. 28.) közgyűlési határozata a megyei fenntartású közoktatási

Részletesebben

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Borsod-Abaúj-Zemplén megye

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Borsod-Abaúj-Zemplén megye OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Borsod-Abaúj-Zemplén megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után

Részletesebben

a MIOK JÓZSEF NÁDOR GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ( 3530 Miskolc, Meggyesalja utca 26. )

a MIOK JÓZSEF NÁDOR GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ( 3530 Miskolc, Meggyesalja utca 26. ) a MIOK JÓZSEF NÁDOR GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ( 3530 Miskolc, Meggyesalja utca 26. ) ALAPÍTÓ OKIRATA Érvényes: 2013. év szeptember hó 01. napjától 1. Intézmény neve: MIOK József Nádor Gimnázium és

Részletesebben

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2/2007.(I.25.) R E N D E L E T E. a helyben központosított közbeszerzési eljárásokról

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2/2007.(I.25.) R E N D E L E T E. a helyben központosított közbeszerzési eljárásokról SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2/2007.(I.25.) R E N D E L E T E a helyben központosított közbeszerzési eljárásokról Szerencs Város Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16.

Részletesebben

Melléklet (e) Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (6728 Szeged, Városgazda sor 1. )

Melléklet (e) Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (6728 Szeged, Városgazda sor 1. ) Melléklet (e) Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (6728 Szeged, Városgazda sor 1. ) alapító okirat módosítása és egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata 1 ALAPÍTÓ

Részletesebben

KOMÁROM ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY

KOMÁROM ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY 2008. évi 9. szám 2008. augusztus KOMÁROM ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY A KOMÁROM ESZTERGOM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK Szám Tárgy Oldal A közgyőlés 2008. augusztus 28-ai rendkívüli

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 6/2009. (V. 5.) számú rendelete

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 6/2009. (V. 5.) számú rendelete Borsod-Abaúj-Zempl Megyei Önkormányzat Közgyőlésétıl, Miskolc Borsod-Abaúj-Zempl Megyei Önkormányzat Közgyőlések 6/2009. (V. 5.) számú rendelete a Borsod-Abaúj-Zempl Megyei Önkormányzat 2008. évi zárszámadásának

Részletesebben

JAVASLAT. I. A 112/2011. (X. 14.) Kgy. határozat 1. pontja. II. a 113/2011. (X. 14.) Kgy. határozat 1. pontja és a 125/2011. (XI. 22.) Kgy.

JAVASLAT. I. A 112/2011. (X. 14.) Kgy. határozat 1. pontja. II. a 113/2011. (X. 14.) Kgy. határozat 1. pontja és a 125/2011. (XI. 22.) Kgy. NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 5. sz. napirendi pont 53-110/2011. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: JAVASLAT I. A 112/2011. (X. 14.) Kgy. határozat 1. pontja II. a 113/2011. (X. 14.)

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 19. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Széchényi Ferenc

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Nemzetőr Általános Iskola Költségvetési törzsszáma: 564803-0-00

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Nemzetőr Általános Iskola Költségvetési törzsszáma: 564803-0-00 ALAPÍTÓ OKIRAT Monor Város Önkormányzat Képviselő-testülete a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. Tv. l -a és a 2 -a (2) bekezdése alapján az alábbi módosításokkal

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK OKTATÁSI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: V.301/2005. Előadó:Túriné Kovács Márta Mell.: Hiv. sz.: Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804

Részletesebben

Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés szeptember 23. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés szeptember 23. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2011. szeptember 23. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 134/2011. (IX.23.) határozata

Részletesebben

15213-71/2009. AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ALAPÍTÓ OKIRATA 2009.

15213-71/2009. AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ALAPÍTÓ OKIRATA 2009. AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ALAPÍTÓ OKIRATA 2009. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem alapító okirata A felsőoktatásról szóló 2005. évi CI. törvény (a továbbiakban: Ftv.) 16. -ának (1) bekezdése és a

Részletesebben

Tárgy: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Szociális- és Gyermekvédelmi Központja szociális szakellátás férőhely bővítése

Tárgy: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Szociális- és Gyermekvédelmi Központja szociális szakellátás férőhely bővítése Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2011. május 25. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 65/2011. (V. 25.) határozata

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 29-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 29-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 29-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Önkormányzati intézmények alapító okirata módosítása Iktatószám:

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megye F ı j e g y z ı j e. Elıterjesztés VI. 1225-3/2007. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2007. november 29-ei ülésére

Komárom-Esztergom Megye F ı j e g y z ı j e. Elıterjesztés VI. 1225-3/2007. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2007. november 29-ei ülésére Komárom-Esztergom Megye F ı j e g y z ı j e VI. 1225-3/2007. Elıterjesztés 2007. november 29-ei ülésére Tárgy: Alapító okiratok módosítása Elıterjesztı: Dr. Péntek Péter megyei fıjegyzı Elıadó: İsz Tibor

Részletesebben

IRSZ város cím 2740 Abony Radák u. 2457 Adony 6.sz. fkl. út 8400 Ajka Fõ út /Aranyvölgyi utca/ 8261 Badacsony 71.sz. föút 8448 Bakonygyepes 8.sz.

IRSZ város cím 2740 Abony Radák u. 2457 Adony 6.sz. fkl. út 8400 Ajka Fõ út /Aranyvölgyi utca/ 8261 Badacsony 71.sz. föút 8448 Bakonygyepes 8.sz. 2740 Abony Radák u. 2457 Adony 6.sz. fkl. út 8400 Ajka Fõ út /Aranyvölgyi utca/ 8261 Badacsony 71.sz. föút 8448 Bakonygyepes 8.sz. fkl. út 4561 Baktalórántháza 41.sz. főút 8172 Balatonakarattya 71.sz.

Részletesebben

Nógrád Megye Közgyőlésének 12/1992. (VI. 11.) Kgy. rendeletével alapított. Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

Nógrád Megye Közgyőlésének 12/1992. (VI. 11.) Kgy. rendeletével alapított. Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium A 13/2011. (VI. 1.) önkormányzati rendelet VIII. számú melléklete Nógrád Megye Közgyőlésének 12/1992. (VI. 11.) Kgy. rendeletével alapított Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium A L A

Részletesebben

2006. március 22. 6. szám. Tartalomjegyzék. 24/2006. (III. 16.) Kgy. Bizottsági tag megválasztása 4 HATÁROZATOK

2006. március 22. 6. szám. Tartalomjegyzék. 24/2006. (III. 16.) Kgy. Bizottsági tag megválasztása 4 HATÁROZATOK 2006. március 22. 6. szám Tartalomjegyzék Szám Tárgy Oldal SZEMÉLYI RÉSZ 24/2006. (III. 16.) Kgy. Bizottsági tag megválasztása 4 HATÁROZATOK 25/2006. (III. 16.) Kgy. Tájékoztató a Baranya Megyei Önkormányzat

Részletesebben