Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 17/2008. (III.27.) rendelete

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 17/2008. (III.27.) rendelete"

Átírás

1 Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 17/2008. (III.27.) rendelete Az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának pályázati feltételeiről Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 16. -ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatására az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium által meghirdetett pályázat helyi végrehajtására a következő rendeletet alkotja: 1.. A rendelet hatálya A rendelet hatálya Budaörs Város közigazgatási határain belül elhelyezkedő, július elseje előtt kiadott építési engedély alapján iparosított technológiával épített lakóépületek, társasházak, lakásszövetkezetek saját tulajdonú épületeik, illetve önkormányzati tulajdonú bérházak energia-megtakarítást eredményező felújítására terjed ki. (A pályázat szempontjából iparosított technológiával épült lakóépületnek tekintendő a panel, a blokk, az alagútzsalú, az öntöttfalas, a vasbeton vázas és egyéb előregyártott technológia felhasználásával épült lakóépület.) 2.. (1) Pályázatot nyújthatnak be az 1..-ban rögzített feltételeknek megfelelő lakásszövetkezetek és a társasházi közösségek (továbbiakban társasház) (2) A felújítási támogatásra azok a Budaörs Város közigazgatási területén lévő lakószövetkezetek és társasházi közösségek jogosultak, akik a rendeletben meghatározott feltételeknek megfelelnek, és vállalják a felújítási költségeknek a rendeletben meghatározott mértékű saját erőből történő finanszírozását. (3) A társasházak a szükséges saját erő biztosítását, illetve annak vállalását igazolni kötelesek. (közgyűlési határozat, banki igazolás) (4) Nem igényelhető támogatás a pályázat benyújtása előtt megkezdett munkákhoz, valamint a lakóépületben elhelyezkedő, nem lakáscélú helyiségek felújítására, korszerűsítésére. (A megkezdett időpontnak építési beruházás esetén az építési naplóba történt első bejegyzés időpontját, egyéb program esetén az első pénzügyi kifizetés időpontját kell tekinteni.) 3.. (1) A támogatás tárgya csak teljes épület, vagy dilatációval határolt épületrész lehet. (2) Támogatás a következő munkálatokra igényelhető: 1

2 a) Nyílászárók energia-megtakarítást eredményező felújítása vagy cseréje; b) Homlokzatok és födémek hőszigetelése; c) Épületgépészeti rendszerek korszerűsítése, (energia-megtakarítást eredményező) felújítása; d) A megújuló energiafelhasználás növelése. (3) A (2) bekezdés szerinti munkálatok részletes leírását jelen rendelet 1. sz. függelékét képező Pályázati Felhívás tartalmazza. 4.. (1) Az önkormányzati támogatás feltétele, hogy a lakóépület felújítását, korszerűsítését az állam a pályázó által benyújtott pályázat útján támogassa. (2) Az önkormányzat által adható támogatás mértéke maximum a beruházási költség 1/3-a, de lakásonként legfeljebb Ft. lehet. Az Önkormányzat az adott épület esetében a tulajdonosoktól részben vagy teljes egészében átvállalhatja az őket terhelő saját részt. (3) A támogatás egyszer megítélt összeg, ha a pályázónak a pályázatban megjelölttől eltérő, pótlólagos költségei merülnek fel, azok megfizetésére a pályázó köteles, az önkormányzati támogatás mértéke nem emelkedik. Ha a beruházás megvalósítása során a beruházás költségei a támogatásban részesített pályázatban megjelölt költségeknél alacsonyabbak, az önkormányzati támogatás összege ezzel arányosan csökken. (4) A pályázó saját erejeként kizárólag készpénz vehető figyelembe, melynek forrása lehet az épület felújítási alapja, a tulajdonosok egyszeri hozzájárulása, valamint bankhitel is. (5) Sikeres pályázat esetén az Önkormányzat a társasházzal támogatási szerződést köt. (6) Önkormányzati támogatás az éves költségvetési rendeletében jóváhagyott keretösszeg erejéig nyújtható. Az önkormányzati, vagy az állami keretösszeg kimerülése esetén az Önkormányzat felfüggeszti a pályázatok befogadását. 5.. (1) A pályázat magyar nyelven, kizárólag a pályázathoz készített formanyomtatványon nyújtható be. (2) Homlokzati hőszigetelést tartalmazó pályázatnál a támogatás folyósításának feltételeként csatolni kell a társasház határozatba foglalt nyilatkozatát arról, hogy a homlokzat felújítását a Budaörs Város Önkormányzat Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága által jóváhagyott színterv alapján valósítja meg. 2

3 (3) A hiánytalan tartalommal benyújtott pályázat alapján a nyújtható támogatás mértékéről a Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt. 6.. (1) Az elnyert támogatás felhasználásakor a közbeszerzésekről szóló évi CXXIX. törvény rendelkezéseit figyelembe véve kell eljárni. Amennyiben e törvény rendelkezései szerint a közbeszerzési eljárás lefolytatása kötelező, a társasház a támogatás kifizetését megelőzően köteles bizonyítani, hogy a közbeszerzési eljárást lefolytatta. A kiviteli szerződésnek a támogatási szerződéssel és a pályázattal való összehangolásáért a pályázó felel. (2) A beruházás szakszerű elvégzése érdekében a társasház köteles gondoskodni a munkák műszaki ellenőrzéséről. (3) Az önkormányzati támogatás kifizetésére utólag, a számla kibocsátását követő 60 napon belül, az Önkormányzat műszaki ellenőre által jóváhagyott számla alapján, közvetlenül a kivitelező részére történő átutalással kerül sor. 7.. E rendelet kihirdetése napján lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti az Iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének, felújításának és a lakóépületek környezete felújításának támogatása pályázati feltételeiről szóló 51/2004.(IX.15.) sz. ÖKT rendelet és az azt módosító 37/2005.(V.25.) sz. ÖKT és 27/2006. (V.02.) sz. ÖKT rendeletek. Budaörs, március 21. Wittinghoff Tamás polgármester Dr. Bocsi István jegyző 3

4 Budaörs Város Önkormányzata 17/2008.(III.27.) ÖKT sz. rendelet 1. sz. függelék PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatására Budaörs Város Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) pályázatot hirdet az Önkormányzati és Területfejlesztési Miniszter (a továbbiakban: miniszter) által, a 12/2001. (I.31) Korm. Rendelet (a továbbiakban: R.) alapján meghirdetett LFP-2008-LA-2 kódszámú pályázatához kapcsolódva az iparosított technológiával épült lakóépületek energiamegtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatására. A támogatási rendszer szabályait a./2008.(.) ÖK sz. önkormányzati rendelet (a továbbiakban: rendelet) tartalmazza. I. A támogatás célja Az július 01. előtt kiadott építési engedély alapján iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújítása, illetve ezen lakóépületek, gépészeti rendszereinek, berendezéseinek felújítása, korszerűsítése, a megújuló energiafelhasználás növelése céljából történő berendezések telepítése. Budaörs Város Önkormányzata pályázati úton működtetett támogatási rendszert hoz létre az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatartalékos korszerűsítéséhez, felújításához. A pályázaton vissza nem térítendő önkormányzati támogatás igényelhető. Az önkormányzat az előzőek alapján nyújtott összeget, egyszeri megítélt összegként nyújtja a lakóközösség részére, a rendeletben szabályozott feltételek szerint. II. A pályázók köre Pályázatot nyújthatnak be a Budaörs Város közigazgatási területén lévő iparosított technológiával épült társasházak és lakásszövetkezeti épületek (továbbiakban Társasház). A pályázat szempontjából iparosított technológiával épült lakóépületnek tekintendő a panel, a közép- és nagyblokk, az alagútzsalu, az öntöttfalas, a vasbeton vázas és egyéb, előregyártott technológia felhasználásával épült lakóépület. A támogatás tárgya csak teljes épület, vagy dilatációval határolt épületrész lehet. 4

5 A pályázó pályázatával ugyanazon épületre, épületrészre vonatkozóan, egy évben egyszer nyerhet el támogatást. III. A pályázaton résztvevők, illetve a megpályázható munkák köre A felújítási támogatásra azok a Budaörs Város közigazgatási területén lévő lakóépületek lakóközösségei jogosultak, akik a pályázati felhívásban meghatározott feltételeknek megfelelnek és vállalják a felújítási költségeknek a pályázati felhívásban meghatározott mértékű saját erőből történő finanszírozását. Az iparosított technológiával épített lakóépületek energiatakarékos felújítására támogatás a következő munkálatokra igényelhető: 1. Nyílászárók energia-megtakarítást eredményező felújítása vagy cseréje: a) Az épület külső nyílászáróinak energia-megtakarítást eredményező felújítása vagy cseréje a lakások legalább 90 %-ában, a nyílászáró cseréhez kapcsolódóan, amennyiben a nyílászáró szerkezeti részét képezi a szakipari fal, annak cseréjével együtt. Ezzel egyidejűleg a cserélendő, felújítandó nyílászárók esetében a külső árnyékoló szerkezetek elhelyezése is támogatható, de egy adott homlokzati oldalon valamennyi érintett nyílászáróra fel kell szerelni. b) A lépcsőházak és az egyéb közös fűtött helyiségek (pl. közös tárolók, stb.) külső nyílászáróinak energiatakarékos felújítása vagy cseréje 100%-ban. A lépcsőházi nyílászárók felújítása vagy cseréje esetén a lépcsőházak hő- és füstelvezetésének korszerűsítését is el kell végezni. A fenti 1. b) pontban leírt munkálatokra csak abban az esetben lehet pályázni, ha az 1. a) pontban leírt munkákat a pályázó már korábban elvégezte, vagy a jelen pályázatban végzi el, vagy a lakások nyílászárói a pályázat benyújtásakor már kielégítik az érvényben lévő hőtechnikai előírásokat. Amennyiben a pályázattal érintett lakóépület külső nyílászáróinak legalább a lakások 90%-át érintő cseréje, energiatakarékos felújítása már korábban ezen (LA-2 végű kódszámon megjelölt) pályázat keretében megvalósult, a fennmaradó bizonyítottan a korábbi pályázat tárgyát nem képező nyílászárók cseréjére, energiatakarékos felújítására is lehet pályázni. 2. Homlokzatok és födémek hőszigetelése: a) Az épület valamennyi homlokzatának hőszigetelése. b) Homlokzati (egy vagy mindkét) végfalak hőszigetelése. c) Az utolsó fűtött lakószint feletti födém teljes felületének (fölső síkjának) hő- és vízszigetelése, ha az épület lapos tetős szerkezetű, vagy hőszigetelése és magastető kialakítása, amennyiben a tervezett magastető nem beépíthető kialakítású, vagy az utolsó fűtött lakószint feletti födém teljes felületének (fölső síkjának) hőszigetelése beépítetlen magastető, illetve tetőfelépítmény esetében. d) Az első fűtött lakószint alatti födém hőszigetelése, amennyiben az első fűtött 5

6 lakószint alatti födém fűtetlen helyiséggel (például pince, garázs stb.) érintkezik. Az egyes határolószerkezetek hőátbocsátási tényező értékének meghatározásakor az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 7/2006. (V. 24.) TNM rendeletben (továbbiakban: 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet) leírtak alapján kell eljárni. Felhívjuk a pályázók/tervezők figyelmét, hogy fenti 1. és 2. pontokban leírt munkálatokra vonatkozóan a tervezés során törekedjenek a rendszerben történő anyag felhasználásra. A fenti 1. és 2. pontokban leírt munkálatokra csak abban az esetben lehet pályázni, ha a 3. b) 1. pontban leírt épületszintű fűtésszabályozás és mérés már megoldott, vagy a pályázat keretében ezt el fogják végezni. 3. Épületgépészeti rendszerek korszerűsítése, (energia-megtakarítást eredményező) felújítása: a) Új szellőzőrendszer kialakítása, vagy a meglévő szellőző rendszerek légtechnikai és tűzbiztonsági előírásokat egyaránt érvényre juttató felújítása, korszerűsítése a szükséges légcsere biztosítása érdekében. Ehhez kapcsolódóan, az aknák falainak megfelelővé tételét, lezárását, aknák szintenkénti szakaszolását, tűzgátló csappantyúk beépítését, valamint amennyiben műszakilag megoldható, a szellőzőcsatorna tisztítását is kötelezően el kell végezni. b) Meglévő fűtési rendszerek felújítása, korszerűsítése, átalakítása: 1. Az épület (vagy a pályázat tárgyát képező épületrész) hőfogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelése. 2. A lakások hőleadóinak egyedi szabályozásához szükséges berendezések (termosztatikus szelepek) beszerelése. 3. A lakások egyedi hőfogyasztásának mérésére, vagy az épület hőfogyasztásának lakásonkénti költségmegosztására alkalmas mérőeszközök (hőmennyiségmérők és/vagy költségmegosztók) beszerelése. 4. Az épület közös tulajdonát képező fűtési rendszer átalakítása ezen belül: a) strangszabályozó szelepek beépítése, vagy cseréje; b) az egycsöves fűtési rendszer átalakítása a hőleadók elé beépített átkötő szakaszokkal, vagy az egycsöves fűtési rendszer helyett új, kétcsöves fűtési rendszer kialakítása. 5. Kazánok, hőközpontok energiatakarékos berendezésekre történő cseréje, valamint szükség szerint a fűtési vezeték felújítása, cseréje. 6. Hőleadók energiatakarékos berendezésekre történő cseréje, valamint szükség szerint a fűtési vezeték felújítása, cseréje. A fenti 3. b) 1-6. pontjaihoz kapcsolódóan kötelezően el kell végezni az építéssel, felújítással, átalakítással érintett, aknában elhelyezett gépészeti vezetékek aknafalainak megfelelővé tételét, lezárását, aknák szintenkénti szakaszolását, tűzgátló csappantyúk beépítését. c) Hálózati melegvíz-ellátási berendezések és rendszerek korszerűsítése, energiatakarékos berendezésekre történő cseréje, ezzel egyidejűleg kötelezően elvégzendő az aknában elhelyezett gépészeti vezetékek aknafalainak megfelelővé 6

7 tétele, lezárása, aknák szintenkénti szakaszolása. d) A használati melegvíz fogyasztásának lakásonkénti egyedi mérését lehetővé tevő mérőórák felszerelése. e) Épületek közös részein elhelyezett, illetve azokon áthaladó villamos kapcsolóbiztosító-, főelosztó berendezés korszerű berendezésekre történő cseréje, valamint a lakások mérőórájáig kiépített elosztóhálózat és világítási hálózat teljes felülvizsgálata, felújítása az érvényben lévő szabvány (MSZ EN 2364) követelményei szerint. f) Az épület valamennyi felvonójának korszerűsítése, illetve szükség esetén cseréje, csere esetén biztonsági felvonó beépítése. Amennyiben a pályázat műszaki tartalma az 1/b, 2/a, 2/b, 2/c, 2/d, 3/a, 3/b, 3/c és 3/f pontokban leírt munkálatok valamelyikének elvégzésére vonatkozik, abban az esetben a pályázat benyújtásához a területileg illetékes hivatásos önkormányzati tűzoltóság véleményének beszerzése szükséges. Nem támogatható a fenti 3. b), c), d) pontokban leírt, a távfűtőművek tulajdonában lévő berendezések korszerűsítése, cseréje. 4. A megújuló energiafelhasználás növelése, a hagyományos energiahordozók megújuló energiaforrásokkal való helyettesítésére irányuló beruházások az energiatermelésre, a tárolásra, az energia szállítására és a hálózatba való esetleges visszatáplálásra: a) Napkollektorok (melegvíz termelésre) telepítése. b) Napelemek (áramtermelésre) telepítése. c) Kapcsolt hő- és áramtermelés (földgáz, biogáz) berendezéseinek telepítése. d) Biomassza (palett/faháncs kazánok, fagázosítással működő rendszerek, stb., különösen napkollektorral párosítva) berendezéseinek telepítése. e) Hőszivattyú telepítése. f) Geotermikus rendszerek telepítése. g) Épületbe integrált mikro szélerőmű (áramtermelésre) telepítése. h) Egyéb speciális megújuló energiaforrások és tárolóik (egyedi elbírálás) telepítése. A műszaki, illetve gazdasági megvalósíthatóságot 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet 4. mellékletben ( Az 1000 m 2 -nél nagyobb hasznos alapterületű épületek alternatív energiaellátásának megvalósíthatósági elemzéséről ) foglaltak szerint kell vizsgálni. Megújuló energiaforrás létesítése akkor is támogatható, ha helyileg nem az épülethez kötődik, de a felhasználás egyértelműen az érintett lakásokra irányul. A fenti 1-4. pontok alatt felsorolt, betűvel jelölt alpontokban megjelölt munkálatok bármelyikére egy pályázatban többre is lehet pályázni. Ez alól kivételt képeznek a 3. b), és 4. pontok alatt felsorolt munkák a távhővel ellátott épületekre vonatkozóan, melyekre önállóan nem, csak más pályázati munkákhoz kapcsolódóan lehet pályázni. A távhővel ellátott épületek részére a 3. b), és 4. pontok alatt felsorolt munkák elvégzésének támogatására az 7

8 Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium e célra kiírt külön pályázata (ÖKO- Program LFP-2008-LA-9) biztosít lehetőséget. A program megvalósítása során kizárólag az építési termékek műszaki követelményeinek, megfelelőség igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának részletes szabályairól szóló 3/2003. (I. 25.) BM-GKM KvVM együttes rendelet szerinti megfelelőségi igazolással rendelkező anyagokat, termékeket lehet felhasználni, a beépítésre kerülő anyagok tekintetében a gyártó cég nevére kiállított ÉME tanúsítvánnyal kell rendelkezni. IV. Pályázattal elnyerhető támogatás Az Önkormányzat által nyújtott vissza nem térítendő támogatás az éves költségvetésben jóváhagyott keretösszeg erejéig nyújtható a hiánytalanul beérkezett pályázatok sorrendjében. Az Önkormányzat által nyújtott támogatás kiegészül a programot támogató pályázható -, központi költségvetés által nyújtott támogatás összegével. A központi költségvetés által nyújtott támogatásra a Társasház jogosult pályázni konkrét, jóváhagyott lakóépület-felújítási program keretében. A költségmegoszlás a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség vonatkozásában a következő: Központi költségvetési (állami) támogatás: maximum a bekerülési költség 1/3-a, de lakásonként legfeljebb Ft. Önkormányzati támogatás: a bekerülési költség 1/3-a, de legfeljebb lakásonként Ft. Társasház: a bekerülési költségnek az állami és önkormányzati támogatással nem fedezett része, de minimum a bekerülési költség 1/3-a. A Ft. határérték a pályázattal érintett lakások vonatkozásában az egy lakásra eső bekerülési költség átlaga. Az Önkormányzat az adott épület esetében a tulajdonosoktól részben vagy teljes egészében átvállalhatja az őket terhelő saját részt. A Társasház saját erejeként figyelembe vehető készpénz, az épület felújítási alapja, a tulajdonosok egyszeri hozzájárulása, valamint bankhitel. Amennyiben a pályázat alapján a pályázó jogosulttá válik a Sikeres Magyarországért Panel Plusz Hitelprogram keretében történő hiteligénylésre, az önrészt részben, vagy teljes egészében biztosíthatja ebből a hitelből. A Hitelprogram részletes feltételeit az MFB Zrt. termékleírása tartalmazza, mely letölthető a weboldalról. A finanszírozásban résztvevő hitelintézetek listáját az MFB Zrt. Internetes honlapján teszi közzé. Az MFB Zrt. közvetlenül nem finanszíroz. 8

9 A hitel nem használható fel a) megkezdett beruházás finanszírozására, b) más hitel kiváltására, üzletrész, részvény vásárlására, c) a támogatásból nem fedezhető költségek finanszírozására. A Társasháznak közgyűlési, illetve lakógyűlési határozatot kell hoznia arról, hogy nyertes pályázat esetén a készpénzben általa vállalt saját erőt elkülönített számlán helyezi el és a pályázat szerinti munkálatok elvégzéséhez a munkaterületet biztosítja. V. Támogatási feltételek A pályázónak a teljes felújítási költség és a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség megosztását a pályázatban be kell mutatnia. Teljes felújítási költség: A pályázat szerint elvégezni tervezett munkák általános forgalmi adót is magában foglaló költsége, beleértve a pályázat által nem támogatható ráfordításokat is. A támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség: a teljes felújítási költség és a támogatásból nem fedezhető költségek különbsége. 1. A támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség: a) támogatott program lebonyolítási költségei: a felelős, felsőfokú építőipari végzettséggel rendelkező szakértő, illetve kapcsolattartó díja, ezen belül a pályázat elkészítésének szakértői költségei is (pl. az épület állapotáról és a tervezett felújításokról szóló adatlap összeállításának díja, a nyílászárók felméréséről szóló adatlap elkészítésének díja, az energiatakarékos felújítási koncepcióterv és az energetikai számítás díja, thermográfiai vizsgálat díja); b) a pályázat tervezési költségei: a felmérési tervdokumentáció elkészítése, vagy beszerzése, vagy engedélyezési tervdokumentáció elkészítése, a költségvetés készítése, valamint az engedélyezéssel és szakhatósági hozzájárulásokkal kapcsolatos költségek, illetékek; c) a közbeszerzési eljárás költségei, amennyiben a pályázat szerinti beruházás a közbeszerzésekről szóló évi CXXIX. törvény (továbbiakban: Kbt.) hatálya alá esik, vagy a pályázó önként vállalta a közbeszerzési eljárás lefolytatását, vagy a közbeszerzés nélküli eljárás lefolytatásának költségei, ha azt szakértő végzi; d) a kivitelezés műszaki ellenőrzésének költségei; e) az épület állékonyságára vonatkozó, 2 évnél nem régebbi statikai szakvélemény költsége; f) a támogatással érintett kivitelezési munkák költségei, beleértve a járulékos költségeket is; g) védett állatok megléte esetén az illetékes Nemzeti Park Igazgatóság által előírt munkálatok költségei; 9

10 h) valamint a felsorolt költségek általános forgalmi adója A járulékos költségek alatt értendő a közvetlenül energia-megtakarítást nem eredményező, de a támogatott munkák teljessége érdekében szükséges, kapcsolódó helyreállítási, felújítási munkák (szerkezetek le- és felszerelése, egységes megjelenítés érdekében történő munkák, pl.: mázolási munkák rácson, korláton.) A pályázatban V. 1. alatti a), b), c), d), és e) alpontokban felsorolt kapcsolódó költségek értékeit a Magyar Mérnök Kamara 2008 évi kamarai ajánlott értékeinek megfelelően kell meghatározni. A kapcsolódó költségek együttes összege valamennyi költség megléte esetében nem haladhatja meg a támogatott bruttó kivitelezési költség: 35 millió forint értékig 7 %-át, 35 millió forintnál magasabb költség esetén 5 %-át. A pályázatban a pályázat benyújtását megelőzően 2 éven belüli, a pályázati célt bizonyíthatóan szolgáló, a pályázó által befogadott és igazoltan kiegyenlített tervezési, szakértői költségek számolhatók el. 2. A támogatásból nem fedezhető költségek: a) az ugyanazon épületben lévő, nem lakáscélú önálló albetétek energia-megtakarítást eredményező felújításának, korszerűsítésének költségei, b) a lakások energia-megtakarítást nem eredményező felújítási munkálatainak költségei, c) a pályázat elkészítéséhez kapcsolódó, az 1. pontban felsoroltakkal nem azonosítható ráfordításoknak az általános forgalmi adót is tartalmazó költségei (pl. a pályázat sokszorosításának költségei és a postaköltség, a pályázati díj), d) a hálózat fejlesztési hozzájárulás költsége. e) a távfűtőművek tulajdonában lévő berendezések korszerűsítése, cseréje A pályázathoz csatolt költségvetésnek megfelelően részletezettnek kell lenni ahhoz, hogy az 1. és 2. pontban foglaltak szerinti költségek besorolását meg lehessen állapítani. A támogatásból nem fedezhető költségeknél nemcsak a kivitelezési, hanem a kapcsolódó költségeket is csökkenteni kell. A támogatásból nem fedezhető költségeket a pályázónak saját forrásaiból kell biztosítania. Az önkormányzati támogatás feltétele, hogy a lakóépület felújítását, korszerűsítését az állam, a Társasház által benyújtott pályázat útján támogassa. Az önkormányzati támogatás kifizetésére utólag, a számla kibocsátását követő 60 napon belül, az Önkormányzat műszaki ellenőre által jóváhagyott számla alapján közvetlenűl a kivitelező részére történő átutalással kerül sor. Sikeres pályázat esetén az Önkormányzat a pályázóval támogatási szerződést köt. 10

11 A támogatás egyszer megítélt összeg, ha a pályázónak a pályázatban megjelölttől eltérő, pótlólagos költségei merülnek fel, azok megfizetésére a pályázó köteles, az önkormányzati támogatás mértéke nem emelkedik. Ha a beruházás megvalósítása során a beruházás költségei a támogatásban részesített pályázatban megjelölt költségeknél alacsonyabbak, az önkormányzati támogatás összege ezzel arányosan csökken. VI. A felújítási program eljárási rendje A Társasház egy épület felújításának támogatására egy pályázatot nyújthat be. a Társasház a benyújtott pályázatát utólag nem módosíthatja. Ha a pályázó a benyújtást követően módosítani kívánja a pályázatát, azt írásban vissza kell vonni, és a módosított pályázatot új pályázatként kell benyújtani. A pályázónak minden az LFP-2008-LA-2 pályázati felhívásban és pályázati útmutatóban megjelölt adatot, információt és dokumentumot a pályázati anyagban értelemszerűen kell szolgáltatni. Az LFP-2008-LA-2 pályázati felhívás dokumentumai, mellékletei a kétfordulós pályázat második fordulójához készültek, így az első fordulóban azok kitöltésénél az önkormányzati támogatással kapcsolatos összeg, mint igény értendő, az önkormányzati támogatásról szóló határozat pedig maga a pályázat célja. A Pályázati felhívás, a Pályázati útmutató és mellékletei a minisztérium Internetes honlapjáról ( és az ÉMI Kht. Internetes honlapjáról ( ) tölthető le. A Sikeres Magyarországért Panel Plusz Hitelprogram és a finanszírozó hitelintézetek elérhetősége a Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság ( ) Internetes honlapján található. A pályázat benyújtásával kapcsolatos követelmények: a) A pályázat magyar nyelven, kizárólag a pályázati formanyomtatványokon nyújtható be. b) A pályázatot a LFP-2008-LA-2 pályázati útmutatóban közölteknek megfelelően, hiánytalanul, azaz a pályázati formanyomtatványok minden kérdésére választ adva, és az előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani. c) A formanyomtatványok sem tartalmában, sem alakjában nem változtathatóak, kivéve, ha egy adott helyen erre külön lehetőség van megjelölve. Változtatás esetén a pályázat feldolgozására nincs lehetőség elutasításra kerül. d) A pályázatot 1 példányban, zárt borítékban, ajánlott küldeményként a következő címre kell beküldeni: Budaörs Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal 2040 Budaörs, Szabadság út 134., vagy ugyanezen a címen, az Önkormányzat Ügyfélszolgálati Irodán lehet személyesen benyújtani. A borítékon fel kell tüntetni a pályázat jogcímét (Pályázat: Az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező 11

12 korszerűsítésének, felújításának támogatására), a pályázó nevét és címét, valamint a pályázattal érintett épület címét e) A pályázat benyújtása díjtalan. f) A pályázatok benyújtási határideje: 2008.július 31. A pályázatot az alábbi kötelező tartalommal kell összeállítani: Formanyomtatványok: 1. I. Összefoglaló adatlap (1. számú melléklet) (A 7. és a 8. pontban önkormányzati támogatás rovatokban az igényelt összeget kell beírni és értelemszerűen az önkormányzati határozatot csak a pályázat második lépcsőjénél, az állami támogatás igénylésénél kel becsatolni.) 2. Adatlap az épület állapotáról és a tervezett felújításokról (2. számú melléklet) 3. Nyílászárók felmérési adatlapja (2/A. számú melléklet) 4. Adatlap a támogatási döntésről (3. számú melléklet) 5. A lakóközösség határozata (4. számú melléklet)(csak az első A) oldalt kell kitölteni) 6. A pályázat tartalomjegyzéke (5. számú melléklet)(önkormányzat dokumentumai nélkül) Műszaki dokumentumok: 7. A felújítás, korszerűsítés tételes költségvetése, mely a munkák vonatkozásában igazodik a pályázathoz 8. Energia-megtakarítást célzó felújítási koncepcióterv, ezen belül a tervezett energia-megtakarításra vonatkozó részletes energetikai számítások, valamint a hőfogyasztás szolgáltatójának igazolása a mért értékről (11. sz. melléklet) 9. A pályázattal érintett épület vagy épületrész felmérési tervrajzai vagy eredeti tervei (eltérő szintek alaprajzai, homlokzatok felmérési rajzai) a dilatáció helyének megjelölésével, ha a felújítás nem építési engedélyköteles. Homlokzati felmérési rajzok helyett gépészeti felújításnál eredeti (régi) gépészeti tervek, metszetek és eltérő szintek gépészeti rajzai is elfogadhatók 10. A pályázattal érintett épület vagy épületrész építési engedélyezési tervdokumentációja, ha a felújítás építési engedélyköteles 11. A jogerős építési engedély hiteles másolata, vagy a benyújtásról szóló igazolás, ha a felújítás építési engedélyköteles, ellenkező esetben az önkormányzat nyilatkozata arról, hogy a pályázat szerinti felújítás nem építési engedélyköteles 12. Az épület állékonyságára vonatkozó statikai szakvélemény, mely a pályázat benyújtásától számított 2 évnél nem régebbi (10. sz. melléklet) 13. Homlokzati hőszigetelést tartalmazó pályázatnál a támogatás folyósításának feltételeként csatolni kell a társasház határozatba foglalt nyilatkozatát arról, hogy a homlokzat felújítását a Budaörs Város Önkormányzat Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága által jóváhagyott 12

13 színterv alapján valósítja meg. 14. Nyílászáró energia-megtakarítást eredményező felújítása vagy cseréje esetén a tervezőnek nyilatkoznia kell, hogy a beavatkozás után a lakások légcseréje megfelelő lesz. Amennyiben gáztüzelő berendezés van a lakásban, akkor a területileg illetékes gázszolgáltató engedélye is szükséges arra vonatkozóan, hogy az adott gázüzemű berendezés a megváltozott feltételek mellett is üzembiztos. 15. A területileg illetékes önkormányzati tűzoltóság véleménye, amennyiben ezen Pályázati Felhívás III. fejezetében foglalt előírásai szerint ennek beszerzése szükséges 16. A pályázattal érintett épület építési engedélyének másolata, vagy ha az nem fellelhető, úgy a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező I. fokú építésügyi hatóság nyilatkozata arról, hogy a pályázat szerinti épület építési engedélye július 01. előtti Mellékletek: 17. A pályázattal érintett épület 30 napnál nem régebbi tulajdoni törzslapja az önkormányzathoz beadott pályázat benyújtásának időpontjában. 18. Az illetékes földhivatal által kiadott térképmásolat 19. Tervezett kedvezményezetti hitelfelvétel esetén a hitelintézet szándéknyilatkozata a hitelnyújtásról, mely összegszerűen is megjelöli a hitel összegét 20. A pályázó és más szervezetek együttműködése esetén az együttműködés tartalmát szabályozó megállapodás, előszerződés, vagy szándéknyilatkozat, amennyiben a pályázó önerejét részben vagy egészben az együttműködő cég biztosítja (pl. ESCO cég) 21. Homlokzatszigetelés esetében a területileg illetékes Nemzeti Park Igazgatóság által kiadott nyilatkozat arról, hogy a felújítandó épületben élnek-e védett állatok A programban való részvétel feltételei: a lakástulajdonosok részéről vállalt saját erő biztosításáról szóló közgyűlési, ill. lakógyűlési határozat a Társasház hitelfelvétele esetén igazolás arról, hogy az alapító okiratban vagy alapszabályban rögzítettek szerint jóváhagyták a hitel valamilyen formában történő felvételét nyilatkozat arról, hogy a pályázó Társasháznak nincs az Önkormányzat felé adótartozása, illetve egyéb, adók módjára behajtandó köztartozása a tervezett energia-megtakarításra vonatkozó részletes energetikai és hőtechnikai számítások. A számításoknak igazolniuk kell a pályázott munkákkal tervezett összes és fajlagos energia-megtakarítást (Ft/év és GJ/év, GJ/lm3/év). A hőtechnikai számításnak tartalmaznia kell a jelenlegi hőfogyasztás részletes számítását, amelynek eredménye kis hibahatáron belül meg kell egyeznie a szolgáltató által mért értékkel, és a beavatkozás után várható hőigény részletes számítását. A melléklendő számításokon rögzíteni kell a készítő nevét, végzettségét, lakcímét, 13

14 vagy munkahelye nevét és annak címét, telefonszámát. A számítások csak akkor fogadhatók el, ha azt a készítő aláírta. a Társasház határozatba foglalt nyilatkozatát arról, hogy a tervezett felújítási munka zavartalan végrehajtásához szükséges munkaterületet akadálymentesen biztosítja a kivitelező részére a közmű üzemeltetők -30 napnál nem régebbi- nyilatkozatát arról hogy a támogatást igénylő társasháznak nincs az érintett közmű-üzemeltetőkkel szemben fennálló tartozása a pályázó elszámolási számlája elleni azonnali beszedési megbízás érvényesítésére vonatkozó, az elszámolási számlát vezető hitelintézet által záradékolt felhatalmazó levél eredeti példányának becsatolása Nem vehet részt a pályázatban az a pályázó, akinek 60 napon túl meg nem fizetett köztartozása van, illetve adósságrendezési eljárás alatt áll (ezen tényekről nyilatkoznia kell). A pályázat benyújtása előtt megkezdett programra támogatás nem adható. A megkezdett időpontnak építési beruházás esetén az építési naplóba történt első bejegyzés időpontját, egyéb program esetén az első pénzügyi kifizetés időpontját kell tekinteni. A benyújtott pályázat elbírálásáról legkésőbb a döntést követő 15 napon belül írásban tájékoztatást kap a Társasház azzal a kitétellel, hogy csak a központi pályázat kedvező elbírálása esetén részesülhet támogatásban. VII. A pályázatok elbírálásának szempontjai és a támogatás folyósítása Előnyt élvez az a pályázó, aki az épület komplex (III./1.+III./2.+III./3.) energia-megtakarítást eredményező beruházását vállalja legalább két energia-megtakarítást eredményező munkálatok megvalósítását vállalja az 1982 előtt épült lakóház energia-megtakarítást eredményező felújítást kívánja elvégezni. nagyobb lakásszámú lakóépület felújítását célozza meg akinek az éves tervezett fajlagos energia-megtakarítás mértéke (GJ/Lm3/év) nagyobb magasabb arányú sajáterőt tud biztosítani, ez által kevesebb önkormányzati támogatást vesz igénybe. A pályáztatást Budaörs Város Polgármesteri Hivatala bonyolítja le. A társasházak által benyújtott pályázatokat Budaörs Város Képviselő-testülete az illetékes bizottságok előzetes véleményezése alapján bírálja el. Az Önkormányzat a pályázat eredményeként megítélt támogatás összegét a költségvetésben elkülöníti. 14

15 A felújítási program alapján történő elszámolás és ellenőrzés rendje Az elnyert támogatás folyósítási feltételeit a támogatási szerződésben kell meghatározni. A támogatás folyósítása a támogatási szerződésben meghatározott pénzügyi és időbeli ütemezés szerint, utólagosan, a benyújtott számlák és a teljesítést igazoló dokumentumok, illetőleg ezek ellenőrzése alapján történik. A lakóközösség a beruházás finanszírozására köteles először a saját önrészt felhasználni. A lakóközösség képviselője a támogatott munkák kivitelezésekor köteles az Önkormányzat megbízottaival együttműködni, részükre a szükséges felvilágosítást megadni, a helyszín megtekintését folyamatosan biztosítani. A támogatást elnyert lakóközösség köteles biztosítani az Önkormányzat részére: a kivitelezés folyamatának mindenkori ellenőrizhetőségének lehetőségét, támogatás felhasználásával kapcsolatos valamennyi nyilvántartás, számla, pénztárbizonylat, kimutatás ellenőrzését, minden olyan okiratba történő betekintést, mely a támogatási szerződés teljesítését érintheti. A Társasház, illetve annak képviselője felelős a támogatás megfelelő felhasználásáért. A támogatásban részesített beruházás műszaki tartalma a megvalósítás során a pályázathoz képest csak indokolt esetben és csak az Önkormányzat előzetes, írásos engedélyével módosítható. A műszaki tartalom módosítását a pályázónak írásban kell kezdeményeznie részletesen kimutatva és dokumentumokkal alátámasztva a módosítás okait és tartalmát. Amennyiben a Társasház a támogatást nem megfelelően használta fel, illetve az Önkormányzat engedélye nélkül tér el a pályázatban közölt műszaki tartalomtól, úgy a támogatás összegét a jegybanki kamatokkal növelve köteles visszafizetni az Önkormányzat részére. Budaörs,

16 A 17/2008.(III.27.) ÖKT. rendelet március 27-én a Polgármesteri Hivatal (Budaörs, Szabadság út 134. sz.) hirdetőtábláján való kifüggesztéssel kihirdetésre került. Erdős Károlyné irodavezető 16

5. (1) A pályázatok teljeskörű lebonyolításával a közgyűlés felhatalmazza az IKV Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt-t.

5. (1) A pályázatok teljeskörű lebonyolításával a közgyűlés felhatalmazza az IKV Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt-t. Szeged Megyei Jogú város Közgyűlésének 19/2006.(V.15.) Kgy. rendelete a lakóépületek felújításának állami támogatásához kapcsolódó önkormányzati támogatásról szóló 28/2003.(VIII.25.) Kgy. rendelet módosításáról

Részletesebben

(Egységes szerkezetben)

(Egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 28/2003. (VIII.25.) Kgy rendelete a lakóépületek felújításának állami támogatásához kapcsolódó önkormányzati támogatásról (Egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú

Részletesebben

Panel Plusz Hitelprogram

Panel Plusz Hitelprogram MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörően Mőködı Részvénytársaság Sikeres Magyarországért Panel Plusz Hitelprogram Terméktájékoztató Budapest, 2009. november 2. Hatályos: 2009. november 2-tıl Sikeres Magyarországért

Részletesebben

15/2008. (III.28.) rendelete

15/2008. (III.28.) rendelete 1 Kiskunfélegyháza Város Polgármesteri Hivatal K i s k u n f é l e g y h á z a V á r o s Ö n k o r m á n y z a t K é p v i s e lőtestületének 15/2008. (III.28.) rendelete az iparosított technológiával

Részletesebben

(tervezet) E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2015. július 2-i ÜLÉSÉRE. Dr. Varga Katalin jegyző

(tervezet) E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2015. július 2-i ÜLÉSÉRE. Dr. Varga Katalin jegyző AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 161. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének./2015. (.) önkormányzati rendelete az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékosságot

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 17/2009. (VII.20.) rendelete

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 17/2009. (VII.20.) rendelete Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 17/2009. (VII.20.) rendelete A hagyományos technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának, megújuló

Részletesebben

(egységes szerkezetben a módosításáról szóló 21/2011.(VI.22.) önkormányzati rendelettel)

(egységes szerkezetben a módosításáról szóló 21/2011.(VI.22.) önkormányzati rendelettel) MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 5/2010. (III.10.) számú rendelete az egycsatornás gyűjtőkémények (termofor kémények) felújítása támogatásának 2010. évi feltételrendszeréről (egységes szerkezetben

Részletesebben

Z L N Y HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK RENDELETEI K 2006. ÉVI 5. SZÁM ÁPRILIS

Z L N Y HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK RENDELETEI K 2006. ÉVI 5. SZÁM ÁPRILIS 2006. ÉVI 5. SZÁM ÁPRILIS OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK RENDELETEI K Ö Z L Ö N Y 9/2006. (V. 10.) Ör. rendelet Oroszlány Város Önkormányzata

Részletesebben

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA../2008. (.) rendelete

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA../2008. (.) rendelete DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA../2008. (.) rendelete az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának 2008. évi önkormányzati

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 1/2010. (I.08.) önkormányzati rendelete

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 1/2010. (I.08.) önkormányzati rendelete Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 1/2010. (I.08.) önkormányzati rendelete az egycsatornás gyűjtőkémények felújításának támogatásáról szóló 13/2008.(III.05.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

1. melléklet a 2/2015. (II.14.) önkormányzati rendelethez 1

1. melléklet a 2/2015. (II.14.) önkormányzati rendelethez 1 1. melléklet a 2/2015. (II.14.) önkormányzati rendelethez 1 Pályázati felhívás Oroszlány Város Önkormányzata pályázatot ír ki kiegészítő önkormányzati támogatás elnyerésére a ZFR-TH/15 kódszámú Otthon

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK K Ö Z L Ö N Y E

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK K Ö Z L Ö N Y E XIX. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2009. SZEPTEMBER MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK K Ö Z L Ö N Y E 2 TARTALOMJEGYZÉK I. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK RENDELETEI...12-33.oldal II. MISKOLC MEGYEI

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2006. (VI.30.) rendelete

Dévaványa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2006. (VI.30.) rendelete Dévaványa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2006. (VI.30.) rendelete az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának és a

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer Mi otthonunk felújítási és új otthon építési alprogram

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer Mi otthonunk felújítási és új otthon építési alprogram Nemzeti Fejlesztési Minisztérium PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer Mi otthonunk felújítási és új otthon építési alprogram Pályázat kódszáma: ÚSZT-ZBR-MO-2011 Budapest, 2011.

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Tartalomjegyzéke

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Tartalomjegyzéke NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTER PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Az Új Széchenyi Terv keretében meghirdetett AZ EGYCSATORNÁS GYŰJTŐKÉMÉNYEK FELÚJÍTÁSÁNAK TÁMOGATÁSA című PÁLYÁZATHOZ (Kódszám: ÚSZT-2011-KÉMÉNY) Budapest,

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának 47./ 2001.(06.21.) sz. önkormányzati rendelete

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának 47./ 2001.(06.21.) sz. önkormányzati rendelete Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának 47./ 2001.(06.21.) sz. önkormányzati rendelete az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújításának támogatásáról. Pécs Megyei Jogú Város

Részletesebben

A távhővel ellátott lakóépületek lakásonkénti hőfogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelésének támogatása 1

A távhővel ellátott lakóépületek lakásonkénti hőfogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelésének támogatása 1 Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 1/2006 (1.26) számú rendelete A távhővel ellátott lakóépületek lakásonkénti hőfogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelésének

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Hajdúszoboszló Város Képviselőtestületének 16/2003. (IX.12.) Ör. számú rendelete a lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének, felújításának támogatásáról. ( a rendeletet módosító 13/2005. (V. 19.),

Részletesebben

Paks város önkormányzati képviselő-testületének 4/2008. (II. 25.) számú önkormányzati rendelete

Paks város önkormányzati képviselő-testületének 4/2008. (II. 25.) számú önkormányzati rendelete Paks város önkormányzati képviselő-testületének 4/2008. (II. 25.) számú önkormányzati rendelete Az iparosított technológiával épült lakóházak tulajdonosi közössége energiamegtakarítást eredményező beruházásainak

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Szentes Város Önkormányzata (6600 Szentes, Kossuth tér 6.)

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Szentes Város Önkormányzata (6600 Szentes, Kossuth tér 6.) AZ IPAROSÍTOTT TECHNOLÓGIÁVAL ÉPÜLT LAKÓÉPÜLETEK SZÉNDIOXID-KIBOCSÁTÁS CSÖKKENTÉST ÉS ENERGIA-MEGTAKARÍTÁST EREDMÉNYEZŐ KORSZERŰSÍTÉSÉNEK, FELÚJÍTÁSÁNAK TÁMOGATÁSA PÁLYÁZATI KIÍRÁS Szentes Város Önkormányzata

Részletesebben

PÁLYÁZATI FORMANYOMTATVÁNY (ADATLAPOK)

PÁLYÁZATI FORMANYOMTATVÁNY (ADATLAPOK) A pályázó neve: A pályázó címe: A pályázat sorszáma: A pályázat beérkezésének időpontja: PÁLYÁZATI FORMANYOMTATVÁNY (ADATLAPOK) A Nemzeti Energiatakarékossági Programból és a Sikeres Magyarországért Lakossági

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK, INFORMÁCIÓK. Otthon Melege Program. Otthon Melege Program

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK, INFORMÁCIÓK. Otthon Melege Program. Otthon Melege Program PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK, INFORMÁCIÓK Otthon Melege Program Családi házak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása alprogram Otthon Melege Program

Részletesebben

TOVÁBBI INTÉZKEDÉSIG A JOGCÍM NEM PÁLYÁZHATÓ!

TOVÁBBI INTÉZKEDÉSIG A JOGCÍM NEM PÁLYÁZHATÓ! Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) Irányító Hatóságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA az Európa terv A vidék és a mezőgazdaság fejlesztéséért részprogramja keretében 2005. május A 14/2004. (VIII.

Részletesebben

Pályázati kiírás A védett építészeti értékek megőrzésének támogatására 2014

Pályázati kiírás A védett építészeti értékek megőrzésének támogatására 2014 Pályázati kiírás A védett építészeti értékek megőrzésének támogatására 2014 Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete az épített és természeti környezet kerületi helyi védelméről

Részletesebben

Társasház homlokzat felújítási pályázat 2016.

Társasház homlokzat felújítási pályázat 2016. Társasház homlokzat felújítási pályázat 2016. A Társasházi ingatlanok felújításához nyújtott támogatásról szóló 6/2013. (II. 14.) önkormányzati rendelet 3. -a alapján a Jászberény Városi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ ÉS ELJÁRÁSREND

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ ÉS ELJÁRÁSREND PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ ÉS ELJÁRÁSREND Szigetszentmiklós Város Önkormányzata lakossági energiamegtakarítást eredményező utólagos hőszigetelésre irányuló beruházások támogatásához Pályázat kódszáma: SZSZM-EP-2009-3

Részletesebben

2016. évi támogatására

2016. évi támogatására Tiszaújváros Város Önkormányzata pályázatot hirdet lakásszövetkezetek és társasházak részére a lakóépületek energiatakarékosságot célzó és gépészeti beruházásainak, felújításainak 2016. évi támogatására

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2013. január 3-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2013. január 3-i rendkívüli ülésére 4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 3-i rendkívüli ülésére Tárgy: Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás energiatakarékos

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program KEOP-2012-4.10.0/E

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program KEOP-2012-4.10.0/E PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program KEOP-2012-4.10.0/E Egyházi jogi személyek épületenergetikai fejlesztése megújuló energiaforrás hasznosításával kombinálva a konvergencia régiókban

Részletesebben

Módosítás: a) 14/2012. (IV. 26.) 1 b) 28/2012. (IX. 27.) ör. c) 5/2013. (II.28.) ör. /2013. III. 10 -

Módosítás: a) 14/2012. (IV. 26.) 1 b) 28/2012. (IX. 27.) ör. c) 5/2013. (II.28.) ör. /2013. III. 10 - Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 55/2011. (XII. 19.) rendelete a társasházaknak nyújtható felújítási támogatásokról Módosítás: a) 14/2012. (IV. 26.) 1 b) 28/2012.

Részletesebben

Kormányrendeletek. A Kormány 109/2013. (IV. 9.) Korm. rendelete az építőipari lánctartozás megakadályozását segítő intézkedésekről

Kormányrendeletek. A Kormány 109/2013. (IV. 9.) Korm. rendelete az építőipari lánctartozás megakadályozását segítő intézkedésekről 49452 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 61. szám III. Kormányrendeletek A Kormány 109/2013. (IV. 9.) Korm. rendelete az építőipari lánctartozás megakadályozását segítő intézkedésekről A Kormány az 1.

Részletesebben

Ikt.sz.: 77625 /2009.

Ikt.sz.: 77625 /2009. Előterjesztő: Várospolitikai alpolgármester Ikt.sz.: 77625 /2009. Tárgy: Tájékoztató a panelprogram végrehajtásáról és a lakóépületek felújításának állami támogatásához kapcsolódó önkormányzati támogatásról

Részletesebben

A rendelet célja. A rendelet hatálya

A rendelet célja. A rendelet hatálya Ajka város Önkormányzata Képviselő-testületének a 9/2009.(IV.29.), a 10/2009.(III.6.), az 1/2010.(I.14.) rendeletekkel módosított 9/2008. (III.31.) rendelete a lakóépületek és középületek felújításának,

Részletesebben

A Budapest, Fehér út 9-11. sz. alatti Nemzeti Lőtér bővítése.

A Budapest, Fehér út 9-11. sz. alatti Nemzeti Lőtér bővítése. A Budapest, Fehér út 9-11. sz. alatti Nemzeti Lőtér bővítése. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/118 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121.

Részletesebben

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázati felhívás Ajánlatkérő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázat célja (tárgya): A Budapest Főváros Önkormányzatának tulajdonában lévő, 3170/49

Részletesebben

Általános rendelkezések. beszerelésének önkormányzati támogatása a pályázati kiírásban foglaltak szerint.

Általános rendelkezések. beszerelésének önkormányzati támogatása a pályázati kiírásban foglaltak szerint. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 9/2008. (03.10.) rendelete a távhővel ellátott lakóépületek hőfogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelésének támogatásáról

Részletesebben

Épületenergetikai fejlesztések. GINOP Energia prioritás

Épületenergetikai fejlesztések. GINOP Energia prioritás Épületenergetikai fejlesztések GINOP Energia prioritás A konstrukció célja az épületek energiahatékonyságának és energiatakarékosságának javítására irányuló beruházások megvalósításához vissza nem térítendő

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Környezet és Energia Operatív Program. Harmadik feles finanszírozás c. pályázati konstrukcióhoz. Kódszám: KEOP-2007-5.2.

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Környezet és Energia Operatív Program. Harmadik feles finanszírozás c. pályázati konstrukcióhoz. Kódszám: KEOP-2007-5.2. PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Környezet és Energia Operatív Program Harmadik feles finanszírozás c. pályázati konstrukcióhoz Kódszám: KEOP-2007-5.2.0 A projektek az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. Telefon: +36 1 469 4427, Fax: +36 1 469 4427 AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ 1165 BUDAPEST, DIÓSY LAJOS U. 28. SZÁM ALATTI ÉPÜLET EGYÜTTES

Részletesebben

A kivitelezési dokumentáció elektronizálása és az e-építési napló

A kivitelezési dokumentáció elektronizálása és az e-építési napló ÉTDR, e-napló, e-ügyintézés Új alapokon az építésügy A kivitelezési dokumentáció elektronizálása és az e-építési napló Dr. Hegedűs Annamária 2013. Március 8. Az előadás témái Az Országos Építésügyi Nyilvántartás

Részletesebben

Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. ajánlattételi felhívása

Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. ajánlattételi felhívása Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság ajánlattételi felhívása a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) 115. -a szerinti közbeszerzési eljárásban 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és

Részletesebben

RSz 1-2015. Mélyépítés

RSz 1-2015. Mélyépítés RSz 1-2015. Mélyépítés Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/142 Építési beruházás Kivitelezés, bármilyen eszközzel, Beszerzés tárgya: módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Részletesebben

HU-Vácszentlászló: Mérnöki és építési munkák 2011/S 60-096960 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Építési beruházás

HU-Vácszentlászló: Mérnöki és építési munkák 2011/S 60-096960 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Építési beruházás 1/14 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:96960-2011:text:hu:html HU-Vácszentlászló: Mérnöki és építési munkák 2011/S 60-096960 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Építési

Részletesebben

MAGYARORSZÁG NEMZETI ENERGIAHATÉKONYSÁGI CSELEKVÉSI TERVE

MAGYARORSZÁG NEMZETI ENERGIAHATÉKONYSÁGI CSELEKVÉSI TERVE GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM MAGYARORSZÁG NEMZETI ENERGIAHATÉKONYSÁGI CSELEKVÉSI TERVE Összeállította: GKM EK Kht. Budapest, 2008. február 13. 1 Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS... 4 1.1. Cselekvési

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Bükkszék Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 11.-én 11.30 tartott rendkívüli ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Bükkszék Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 11.-én 11.30 tartott rendkívüli ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bükkszék Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 11.-én 11.30 tartott rendkívüli ülésén. Határozat száma Tárgya 137 /2011.(VII.11) Műszaki ellenőrzésre történő

Részletesebben

HU-Tatabánya: Szennyvíztisztító építése 2011/S 72-118519 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS EGYES ÁGAZATOKBAN. Építési beruházás

HU-Tatabánya: Szennyvíztisztító építése 2011/S 72-118519 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS EGYES ÁGAZATOKBAN. Építési beruházás 1/12 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:118519-2011:text:hu:html HU-Tatabánya: Szennyvíztisztító építése 2011/S 72-118519 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS EGYES ÁGAZATOKBAN

Részletesebben

Budapest Főváros Önkormányzata PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2016.

Budapest Főváros Önkormányzata PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2016. Budapest Főváros Önkormányzata PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2016. Tartalomjegyzék 1. A programok célja... 3 2. A pályázók köre... 3 3. A pályázatok keretében elnyerhető támogatás... 3 4. A pályázatok részletes ismertetése...

Részletesebben

Családiházak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása alprogram

Családiházak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása alprogram Családiházak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása alprogram Jelen pályázati kiírással energia-megtakarítást eredményező, épületenergetikai korszerűsítés megvalósítását

Részletesebben

K I V O N A T. (Beszámoló a kistérségi többcélú társulás tevékenységéről, terveiről)

K I V O N A T. (Beszámoló a kistérségi többcélú társulás tevékenységéről, terveiről) Polgármesteri Hivatal 4201 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. Telefon: 52/557-300. Fax: 52/557-301. Email: polgmhiv@hajduszob.hu Szám: 5021/2006. K I V O N A T Hajdúszoboszló Város Képviselőtestületének 2006.

Részletesebben

1. Mezőgazdasági termelő abban az esetben jogosult a támogatásra, amennyiben:

1. Mezőgazdasági termelő abban az esetben jogosult a támogatásra, amennyiben: Tájékozató Kertészet korszerűsítése üveg- és fóliaházak létesítése, energiahatékonyságának növelése geotermikus energia felhasználásának lehetőségével c. pályázatról Kódszám: VP-2-4.1.3.1.-16 A konstrukció

Részletesebben

08-8/965-3/2012. 1.sz.melléklet AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

08-8/965-3/2012. 1.sz.melléklet AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a) Az ajánlatkérő neve, címe, telefon és telefax száma (e-mail) Ajánlatkérő neve: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Ajánlatkérő címe: 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. Kapcsolattartó

Részletesebben

Tájékoztató Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér

Tájékoztató Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér Tájékoztató Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér A konstrukció célja létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés c. pályázatról Kódszám: VP-6-7.4.1.1-16

Részletesebben

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 21-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 21-ei ülésének jegyzőkönyvéből: K i v o n a t Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 21-ei ülésének jegyzőkönyvéből: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének 59/2014. (V.21.) Önkormányzati számú határozata:

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések 1 Szigetszentmárton Önkormányzat 16/2001.(XI.22.) sz. rendelete a tulajdonában álló lakások bérletéről, bérbeadásának feltételeiről és elidegenítéséről a 13/2002.(X.2.), 8/2003.(V.28.), 11/2004.(XII.07.),

Részletesebben

46/2001. (2002. I. 2.) RENDELETE A TULAJDONÁBAN ÁLLÓ LAKÁSOK BÉRBEADÁSÁNAK FELTÉTELEIRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

46/2001. (2002. I. 2.) RENDELETE A TULAJDONÁBAN ÁLLÓ LAKÁSOK BÉRBEADÁSÁNAK FELTÉTELEIRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 46/2001. (2002. I. 2.) RENDELETE A TULAJDONÁBAN ÁLLÓ LAKÁSOK BÉRBEADÁSÁNAK FELTÉTELEIRŐL A 17/2002. (VII. 4.), A 12/2003. (VI. 5.), A 7/2004. (II. 23.),

Részletesebben

Támogatási kérelmek várható száma 22,5 mrd 350 db

Támogatási kérelmek várható száma 22,5 mrd 350 db Kertészet korszerűsítése üveg- és fóliaházak létesítése, energiahatékonyságának növelése geotermikus energia felhasználásának lehetőségével VP-2-4.1.3.1.-16 Keretösszeg Támogatási kérelmek várható száma

Részletesebben

Az Erk, Fő tér. 8. szám alatti ingatlanon iskolaépület és A típusú tornaterem építése, kivitelezése vállalkozási szerződés alapján.

Az Erk, Fő tér. 8. szám alatti ingatlanon iskolaépület és A típusú tornaterem építése, kivitelezése vállalkozási szerződés alapján. Az Erk, Fő tér. 8. szám alatti ingatlanon iskolaépület és A típusú tornaterem építése, kivitelezése vállalkozási szerződés alapján. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/120 Beszerzés tárgya: Építési beruházás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 26-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 26-ai ülésére 1 ELŐTERJESZTÉS Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 26-ai ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Szavazás módja: Döntés a gyermekétkeztetés feltételeit javító fejlesztések

Részletesebben

Motoralkatrészek beszerzése Perkins típusú autóbuszmotorokhoz (Eljárás száma: T- 361/14) (Eljárás száma: T-361/14) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 2014.

Motoralkatrészek beszerzése Perkins típusú autóbuszmotorokhoz (Eljárás száma: T- 361/14) (Eljárás száma: T-361/14) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 2014. Motoralkatrészek beszerzése Perkins típusú autóbuszmotorokhoz (Eljárás száma: T- 361/14) (Eljárás száma: T-361/14) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 2014. A. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1. Az eljárás 1.1. A Budapesti Közlekedési

Részletesebben

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet Gyulaj Erdészeti és Vadászati ZRt. egyszerű eljárásának ajánlattételi felhívása (11920/2009) 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos

Részletesebben

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ Van Hool gyártmányú autóbuszok időszakos műszaki felülvizsgálatra való felkészítése és műszaki vizsgáztatása, eseti hibajavítása (Eljárás száma: T-197/15) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 2015. A. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK

Részletesebben

Martfű Város Önkormányzata pályázatot hirdet lakóépületek energiatakarékosságot célzó beruházásainak.. évi támogatására

Martfű Város Önkormányzata pályázatot hirdet lakóépületek energiatakarékosságot célzó beruházásainak.. évi támogatására 1. számú melléklet a 11/2013.(III.29.) Ö. rendelethez Martfű Város Önkormányzata pályázatot hirdet lakóépületek energiatakarékosságot célzó beruházásainak.. évi támogatására I. A támogatás célja A támogatás

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Váltósínek, keresztezések (keresztezési csúcsbetét), váltóállító rúd és más kereszteződési darabok 2015/S 250-459404

Magyarország-Budapest: Váltósínek, keresztezések (keresztezési csúcsbetét), váltóállító rúd és más kereszteződési darabok 2015/S 250-459404 1 / 14 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:459404-2015:text:hu:html Magyarország-Budapest: Váltósínek, keresztezések (keresztezési csúcsbetét), váltóállító rúd és

Részletesebben

Tájékoztató/Kivonat. I. Támogatás célja

Tájékoztató/Kivonat. I. Támogatás célja Kertészet korszerűsítése üveg- és fóliaházak létesítése, energiahatékonyságának növelése geotermikus energia felhasználásának lehetőségével VP-2-4.1.3.1.-16 Tájékoztató/Kivonat I. Támogatás célja A jelen

Részletesebben

Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) Irányító Hatóságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. 2006. január

Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) Irányító Hatóságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. 2006. január Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) Irányító Hatóságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA az Európa terv A vidék és a mezőgazdaság fejlesztéséért részprogramja keretében 2006. január A 14/2004. (VIII.

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Napelemes rendszer telepítése a Jókai Mór Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola épületére tárgyú a Kbt. 122/A. (1) bekezdése szerinti nemzeti eljárásrendben lefolytatásra

Részletesebben

Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselőtestületének

Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselőtestületének Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselőtestületének 12/2009. (VIII. 27.) számú rendelete a község népességmegtartó erejének fokozása érdekében az önkormányzat által nyújtandó lakáscélú támogatásokról

Részletesebben

Informatikai megoldások

Informatikai megoldások e Informatikai megoldások Új Széchenyi Terv Fűtéskorszerűsítés - Szolgáltatásaink: Helyszíni felmérés alapján ingyenes árajánlat készítés az önök igényeinek megfelelően! Energetikai Tanúsítvány 2012. január

Részletesebben

V. A Kor mány tag ja i nak ren de le tei

V. A Kor mány tag ja i nak ren de le tei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2011. évi 42. szám 10617 V. A Kor mány tag ja i nak ren de le tei A belügyminiszter 15/2011. (IV. 22.) BM rendelete az önkormányzatok és jogi személyiségû társulásaik európai

Részletesebben

Csorna Mérnökségi Telep fejlesztése - eljárást megindító felhívás

Csorna Mérnökségi Telep fejlesztése - eljárást megindító felhívás Csorna Mérnökségi Telep fejlesztése - eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Értesítő száma: None/None Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI PÁLYÁZATOK 2016

ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI PÁLYÁZATOK 2016 ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI PÁLYÁZATOK 2016 ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI PÁLYÁZATOK 2016 Tájékoztató és pályázati kiírások 2016. június PÁLYÁZATI RENDSZER Műemléki Keret 2016 A Műemléki Keret célja a Budapest városképét

Részletesebben

XVII. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2007. OKTÓBER MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK

XVII. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2007. OKTÓBER MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK XVII. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2007. OKTÓBER MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK K Ö Z L Ö N Y E AZ ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA 7.szám 2. TARTALOMJEGYZÉK I. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK RENDELETEI

Részletesebben

3. melléklet 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A Kbt.

3. melléklet 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A Kbt. 3. melléklet 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A Kbt. 121. (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárás x Építési

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Papír irodaszerek és egyéb áruk 2015/S 203-369391. Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban.

Magyarország-Budapest: Papír irodaszerek és egyéb áruk 2015/S 203-369391. Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban. 1/15 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:369391-2015:text:hu:html Magyarország-Budapest: Papír irodaszerek és egyéb áruk 2015/S 203-369391 Ajánlati/részvételi felhívás

Részletesebben

HU-Budapest: Közút építése 2010/S 63-093615 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Építési beruházás

HU-Budapest: Közút építése 2010/S 63-093615 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Építési beruházás 1/10 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:93615-2010:text:hu:html HU-Budapest: Közút építése 2010/S 63-093615 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Építési beruházás I. SZAKASZ:

Részletesebben

Autóbusz motoralkatrészek valamint turbófeltöltők beszerzése (Eljárás száma: T-185/15) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 2015.

Autóbusz motoralkatrészek valamint turbófeltöltők beszerzése (Eljárás száma: T-185/15) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 2015. Autóbusz motoralkatrészek valamint turbófeltöltők beszerzése (Eljárás száma: T-185/15) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 2015. A. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Ajánlati dokumentáció 1. Az eljárás 1.1. A Budapesti Közlekedési

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKKORMÁNYZAT Polgármesterétől

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKKORMÁNYZAT Polgármesterétől HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKKORMÁNYZAT Polgármesterétől E L Ő T E R J E S Z T É S Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének 2014. január 13-án tartandó ülésére Tárgy: Egészségügyi alapellátások fejlesztése

Részletesebben

Otthon Melege Program TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS

Otthon Melege Program TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS amelyet egyrészről a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (székhelye: 1011 Budapest, Fő utca 44-50.), mint támogató képviseletében eljáró Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Korlátolt

Részletesebben

EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

PRIMER. A PRIMER Ajkai Távhőszolgáltatási Kft 2014. ÉVI ÜZLETI TERVE

PRIMER. A PRIMER Ajkai Távhőszolgáltatási Kft 2014. ÉVI ÜZLETI TERVE PRIMER A PRIMER Ajkai Távhőszolgáltatási Kft 2014. ÉVI ÜZLETI TERVE 2 TARTALOMJEGYZÉK Pont oldal 1. Bevezető 3. 2. Városunk távhőszolgáltatása 4. 3. A távhőszolgáltató rendszer fejlesztésének feladatai

Részletesebben

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ Váltótalpfák, fa csapszegek valamint alátétfa beszerzése (Eljárás száma: T-394/14.) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 2015. A. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1. Az eljárás Ajánlati dokumentáció BKV Zrt. T-394/14. 1.1. A Budapesti

Részletesebben

FELTÉTELES ÉPÍTÉSI SZERZŐDÉS

FELTÉTELES ÉPÍTÉSI SZERZŐDÉS FELTÉTELES ÉPÍTÉSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Annavölgy Község Önkormányzata (székhelye: 2529 Annavölgy, Községháza köz 2., adószáma: 15388454-2-11, telefon száma: 06-33/508-510, és fax kapcsolási

Részletesebben

A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Ajánlattételi felhívása a Kbt. 122. (7) bekezdés a) pontja szerinti közbeszerzési eljárásban

A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Ajánlattételi felhívása a Kbt. 122. (7) bekezdés a) pontja szerinti közbeszerzési eljárásban A Ajánlattételi felhívása a Kbt. 122. (7) bekezdés a) pontja szerinti közbeszerzési eljárásban 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): 8000- Székesfehérvár, Balatoni út 6. Kapcsolattartó:

Részletesebben

Új bölcsőde létrehozása Hajdúhadházán

Új bölcsőde létrehozása Hajdúhadházán Új bölcsőde létrehozása Hajdúhadházán Közbeszerzési Értesítő száma: 2011/40 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: az egyszerű eljárás ajánlattételi felhívása KÉ Eljárás fajtája: Tárgyalásos

Részletesebben

Magyarország-Miskolc: Buszok és távolsági buszok 2016/S 057-095236. Ajánlati/részvételi felhívás Közszolgáltatások. Árubeszerzés

Magyarország-Miskolc: Buszok és távolsági buszok 2016/S 057-095236. Ajánlati/részvételi felhívás Közszolgáltatások. Árubeszerzés 1 / 11 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:95236-2016:text:hu:html Magyarország-Miskolc: Buszok és távolsági buszok 2016/S 057-095236 Ajánlati/részvételi felhívás

Részletesebben

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2013. (X.14.) önkormányzati rendelete a gazdaságélénkítésről

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2013. (X.14.) önkormányzati rendelete a gazdaságélénkítésről Módosítva: 28/2015. (XI.02.), Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2013. (X.14.) önkormányzati rendelete a gazdaságélénkítésről Szentes Város Önkormányzata a vállalkozások által foglalkoztatottak

Részletesebben

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Az EU kül- és biztonságpolitikájának és az atlanti gondolatnak a népszerűsítését segítő kommunikációs tevékenység támogatása címmel A pályázat

Részletesebben

Területi Kórház Mátészalka 4700 Mátészalka Kórház út 2-4.

Területi Kórház Mátészalka 4700 Mátészalka Kórház út 2-4. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. AZ AJÁNLATKÉRŐ NEVE, CÍME, TELEFON- ÉS TELEFAXSZÁMA Területi Kórház Mátészalka 4700 Mátészalka Kórház út 2-4. Telefon : 06-44/501-545 Fax : 06-44/501-520 Kapcsolattartó: Dr. Tóth

Részletesebben

A Földművelésügyi Minisztérium. 2016. évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. tanyák, valamint tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében

A Földművelésügyi Minisztérium. 2016. évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. tanyák, valamint tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében A Földművelésügyi Minisztérium 2016. évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA tanyák, valamint tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében a tanyák lakóépületének felújítására, valamint lakó- és vagyonbiztonságot

Részletesebben

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet Gyulaj Erdészeti és Vadászati ZRt. egyszerű eljárás ajánlattételi felhívása (5761/2009) 14. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024

Részletesebben

Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (5) közzétételt Kbt. 22. (1) bekezdés b) pontja Harmadik rész, VI.

Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (5) közzétételt Kbt. 22. (1) bekezdés b) pontja Harmadik rész, VI. Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (5) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat: b) a kérelem az Értesítőben történő közzétételt kezdeményezi; c) az ajánlatkérő a Kbt. mely rendelkezése

Részletesebben

NEP-2004-5 (magánszemélyek részére) 1 PÁLYÁZATI ADATLAP. a NEP-2004-5 jelű pályázathoz

NEP-2004-5 (magánszemélyek részére) 1 PÁLYÁZATI ADATLAP. a NEP-2004-5 jelű pályázathoz NEP20045 (magánszemélyek részére) 1 A pályázó neve: A pályázó címe: A pályázat sorszáma: A pályázat beérkezésének időpontja: PÁLYÁZATI ADATLAP a NEP20045 jelű pályázathoz A Nemzeti Energiatakarékossági

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság székhely: 6000 Kecskemét, Liszt F. u. 19. adószáma: 15323888-2-03 képviseli: Dr. Vajna Tamásné igazgató mint megrendelő

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2010. május 27-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2010. május 27-i ülésére Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2010. május 27-i ülésére Tárgy: Javaslat a Királyi váró teljes épület rekonstrukciójának kivitelezésére közbeszerzési eljárás indítására és

Részletesebben

HU-Budapest: Építési munkák 2009/S 174-251010 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Építési beruházás

HU-Budapest: Építési munkák 2009/S 174-251010 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Építési beruházás 1/12 HU-Budapest: Építési munkák 2009/S 174-251010 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Építési beruházás I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK): Budapest Főváros Önkormányzata, Városház

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK ÉRTÉKNÖVELÉSE ÉS ERŐFORRÁS-HATÉKONYSÁGÁNAK ELŐSEGÍTÉSE A FELDOLGOZÁSBAN (VP-3-4.2.1-15)

MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK ÉRTÉKNÖVELÉSE ÉS ERŐFORRÁS-HATÉKONYSÁGÁNAK ELŐSEGÍTÉSE A FELDOLGOZÁSBAN (VP-3-4.2.1-15) MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK ÉRTÉKNÖVELÉSE ÉS ERŐFORRÁS-HATÉKONYSÁGÁNAK ELŐSEGÍTÉSE A FELDOLGOZÁSBAN (VP-3-4.2.1-15) Keretösszeg: 151 milliárd Ft Támogatható tevékenységek: I. Önállóan támogatható tevékenységek:

Részletesebben

Magyarország-Siófok: Csapok és szelepek 2016/S 071-123554. Ajánlati/részvételi felhívás Közszolgáltatások. Árubeszerzés

Magyarország-Siófok: Csapok és szelepek 2016/S 071-123554. Ajánlati/részvételi felhívás Közszolgáltatások. Árubeszerzés 1 / 8 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:123554-2016:text:hu:html Magyarország-Siófok: Csapok és szelepek 2016/S 071-123554 Ajánlati/részvételi felhívás Közszolgáltatások

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS A Magyar Államkincstár a közbeszerzésről szóló 2015. évi CXLIII. tv. (továbbiakban: Kbt.) 115. (1) bekezdése alapján ezúton kéri fel Önöket írásos ajánlattételre a felhívásban és

Részletesebben

Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (5) közzétételt Kbt. 22. (1) bekezdés b) pontja Harmadik rész, VI.

Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (5) közzétételt Kbt. 22. (1) bekezdés b) pontja Harmadik rész, VI. Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (5) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat: b) a kérelem az Értesítőben történő közzétételt kezdeményezi; c) az ajánlatkérő a Kbt. mely rendelkezése

Részletesebben

Ajánlattételi felhívás

Ajánlattételi felhívás Ajánlattételi felhívás Az ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban Kbt.) 122/A szerinti hirdetmény nélküli közbeszerzési eljárást kíván indítani. 1.) Az ajánlatkérő

Részletesebben