KERESZTÚRI HÍRMONDÓ A

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KERESZTÚRI HÍRMONDÓ A"

Átírás

1 KERESZTÚRI HÍRMONDÓ A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja VI. évfolyam 6. szám, június Kétszázötven éves a templomunk Jubileumi ünnepségsorozattal ünnepelte meg községünk a Szent Kereszt Felmagasztalása római katolikus műemléktemplom felszentelésének 250. évfordulóját május elseje és negyedike között. A négynapos rendezvényen számos érdekes program és esemény várta az érdeklődőket, melyet közösen szervezett meg községünk önkormányzata, a keresztúri plébánia és a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum Közhasznú Társaság. Majális a focipályán Fotók: Tóth Zsuzsanna és Németh Zoltán Május elsejét a hagyományos ünnepi elemek jellemezték: az M&K fúvószenekar kora reggeli zenés ébresztője és a zászlófelvonás után délután pincepörkölt főzőversenyt rendeztek tizenöt csapat részvételével. Az esős, változékony idő ellenére sokan kilátogattak a focipályára, ahol a kondérba kukkantáson túl különböző versenyekkel múlathatták az időt a helyiek, volt lufifújás, langallóevés. Mika Szabocs irányításával gyerekek és felnőttek egyaránt kipróbálhatták az íjászatot. Késő délu-tánra eredményt hirdetett a háromtagú zsűri, melynek tagjai - Bárdos János korábbi polgármester, Májer József bodrogkeresztúri polgármester és Deák Antal bodrogkeresztúri képviselő - Kovács József polgármester kíséretében végigkóstolták az összes pörköltet. Az első helyet a polgárőrség csapata nyerte, második lett Arndt Andrea és csapata, a harmadik helyet a Focisták csapata szerezte meg. A nyertesek jutalmul pezsgőt, bort és bonbont kaptak. A tizenhatodik, önkormányzati üstben főtt étellel kínálták meg a kilátogató helyieket. FOLYTATÁS A 9. OLDALON

2 KERESZTÚRI HÍRMONDÓ JÚNIUS TARTALOM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Testületi ülés 2 Röviden 5 Újra a szelektív hulladékgyűjtésről 5 HELYI RENDELETEK Módosult a szociális rendelet 5 Községünk rendjéért 6 ISKOLAI HÍREK Eredményes papírgyűjtés 6 Biciklivel a Balaton körül 6 Versenyeredmények 7 ÓVODAI PERCEK Évzáró az óvodában 7 Nyári terveink 7 CIVIL ÉLET Tűzoltóink látogatása Lengyelországban 8 Erdőtűz és baleset forgatókönyv szerint 8 Gyöngyvirágos hírek 8 EGÉSZ-SÉG A táplálkozás fontos szerepe 8 KITEKINTŐ Kétszázötven éves a templomunk 9 KÖNYVESPOLC Müller Péter: Örömkönyv 10 GONDOLKODÓ Nem, nem, soha! 11 TÁJOLÓ Nyári esték Balatonkeresztúron 11 Szent Iván éji tűzugrás 11 Keszthelyi programok 11 Motorosok találkozója a reptéren 11 HORGÁSZ SAROK Egyesületi horgászversenyek 12 A harcsáról 12 SPORT Labdarúgás 12 Közgyűlést tartott az egyesület 13 HIRDETÉSEK KÉPGALÉRIA KERESZTÚRI HÍRMONDÓ Kiadja Balatonkeresztúr Önkormányzata. Főszerkesztő: Biróné Tóth Valéria Szerkesztőség és kiadó: 8648 Balatonkeresztúr, Ady E. 52. Telefon: (85) Fax: (85) korjegyzoseg@balatonkeresztur.hu; polgarmester@balatonkeresztur.hu Honlap: Nyomdai munkák: Kapos Color Print Iroda és Nyomdatechnika Kft. Kaposvár, Városház u. 1. (82) Ingyenes kiadvány. Megjelenik 650 példányban. Továbbra is várjuk véleményüket, javaslataikat,hirdetéseiket,közérdekű információkat a szerkesztőség címére. Júniusi számunk beszerezhető a községházán, illetve a könyvtárban. ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Testületi ülés Június első vasárnapja a pedagógusok ünnepe 1952 óta. Szeretettel köszöntjük a pedagógusokat! Kányádi Sándor: Kicsi legény, nagy tarisznya Horgasinamat verdeső tarisznyámban palavessző, palavessző s palatábla... Így indultam valamikor legelőször iskolába. Le az utcán, büszkén, bátran lépdeltem a tarisznyámmal. -Hova viszed, ugyanbiza', azt a legényt, te tarisznya?- Tréfálkoztak a felnőttek, akik velem szembejöttek. Máskor pedig ilyenformán mosolyogták a tarisznyám: -Éhes lehet a tudásra az, kinek ilyen hosszú, A képviselő-testület (KT) május 20-án tartotta következő ülését, melyen a megválasztott tíz képviselő közül az ülés megnyitásakor nyolc fő megjelent. A KT az ülés napirendét egyhangú szavazással elfogadta. 1.) Csillagvirág Művészeti Óvoda működéséről, tevékenységéről tájékoztató A KT 8 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 121/2008.(V.20.) A KT a Csillagvirág Művészeti Óvoda működéséről, tevékenységéről adott tájékoztatást elfogadja. A KT megköszöni a kiváló munkát, dicséretét fejezi ki. 2.) Alapszolgáltatási Központ tevékenységéről beszámoló A KT 8 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 122/2008.(V.20.) a.) A KT az Alapszolgáltatási Központ működéséről, a gyermekjóléti és családsegítő szolgálat évi tevékenységéről szóló beszámolót elfogadja. b.) A KT felkéri az Alapszolgáltatási Központ vezetőjét, hogy május 1-ét követő időszak tényleges adatai figyelembe vételével készítsen előterjesztést az intézményi térítési díjak felülvizsgálatával kapcsolatban, tekintettel az áfa törvény változására. ilyen nagy a tarisznyája. De csak mentem, még büszkébben, míg az iskoláig értem. Az iskola kapujában gyökeret vert a két lábam. S álltam, míg csak bátorító szóval nem jött a tanító. Rám mosolygott: -Ej, kis legény, gyere, fiam, bátran, ne félj! Kézen fogott, bevezetett. Emlékszem, be melegem lett... Évek teltek, múltak, de még most is érzem olykor-olykor jó tanítóm meleg kezét. 3.) Idősek Klubja házirendjének módosítása A KT 8 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 123/2008.(V.20.) a.) A KT az előterjesztés szerinti Idősek Klubja házirendjének módosítását június 1. napjával történő hatálybalépéssel jóváhagyja. b.) A KT felkéri az Alapszolgáltatási Központ vezetőjét, hogy a házirendet az Idősek Klubja tagjaival ismertesse, illetve azt az intézményben jól látható helyen függessze ki. 4.) Gyermekvédelmi törvényből eredő feladatok végrehajtásának értékelése A KT 8 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 124/2008.(V.20.) a.) A KT a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény szerinti gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló előterjesztést megtárgyalta és értékelte. b.) A KT az előterjesztésben foglaltakat elfogadja, és a Gyermekjóléti Szolgálat, az Alapszolgáltatási Központ, valamint a Csillagvirág Óvoda beszámolóit, és tevékenységét jónak értékeli. 5.) Szociális és Egészségügyi Bizottság I. negyedéves tevékenységéről, segélykeret felhasználásáról beszámoló A KT 8 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 125/2008.(V.20.) a.) A KT a Szociális és Egészségügyi Bizottság I. negyedévi tevékenységéről szóló beszámolót elfogadja.

3 KERESZTÚRI HÍRMONDÓ JÚNIUS b.) A KT a közgyógyellátás szabályainak módosítását az alábbiak szerint állapítja meg: méltányos közgyógyellátás jogosultsági jövedelemhatárát - családban élő személy esetén - az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 220 %-ában ( Ft), egyedül élő személy esetén pedig 270 %-ában ( Ft) állapítja meg június 1. napjától, melynek pénzügyi fedezetét a szociális kereten belüli szükséges átcsoportosításokkal kell biztosítani. c.) A KT felkéri a Szociális és Egészségügyi Bizottságot, hogy az augusztus havi ülésen az I. féléves beszámoló keretében külön is térjen ki a méltányos közgyógyellátással kapcsolatosan b.) pont szerinti módosítás pénzügyi hatásaira. A KT 8 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi rendelet alkotta: 11/2008.(V.22.) rendelet a pénzben és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 3/2008.(II. 20.) rendeletének módosításáról 6.) Az önkormányzat I. negyedéves gazdálkodásáról tájékoztató A KT 8 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az 126/2008.(V.20.) A KT az önkormányzat I. negyedéves gazdálkodásáról adott tájékoztatást elfogadja. 7.) Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, tájékoztató a két ülés közti fontosabb eseményekről A KT az 127/2008.(V.20.) a.) A KT a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról adott jelentést - a kiegészítésekkel együtt - elfogadja. (9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül) b.) A KT a két ülés közötti fontosabb eseményekről adott tájékoztatást - a szóbeli kiegészítésekkel együtt - elfogadja. (9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül) c.) A KT a 101/2008.(IV.14.) b.) számú határozatát visszavonja. (9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül) A KT felhatalmazza a polgármestert, hogy az önkormányzat tulajdonát képező ún. bokrosi ingatlanokat bruttó Ft díjért felértékeltesse. (8 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül) d.) A KT felhatalmazza a polgármestert, hogy az Európai Bizottsághoz Brüsszelbe benyújtsa a testvér-települési kapcsolatra vonatkozó pályázatot, melynek bruttó projekt költsége ,1 Euró. (8 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül) e.) A KT a Ráckeresztúron megrendezésre kerülő IX. Keresztúrok Találkozójának költségei tekintetében a nem képviselő és nem közreműködő minőségben utazók esetében az egy főre jutó szállás és étkezés költségének megtéríttetését határozza meg. (7 igen szavazattal, 1 tartózkodás és 1 ellenszavazat mellett) f.) A KT felhatalmazza a polgármestert, hogy az önkormányzat tulajdonát képező Balatonkeresztúr Új Élet u. 21. szám alatti lakás bérlőjének a bérleti szerződését május 21. napjával felmondja, és a mielőbbi megoldás érdekében a bérleti díjkedvezmény, elengedésről a bérlőkkel tárgyaljon. (9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül) g.) A KT felhatalmazza a polgármestert, hogy a Balatonkeresztúr Temető utcában kihelyezett szelektív hulladékgyűjtő pont azonnali, végleges megszüntetését kezdeményezze a Zöldfok Zrt.-nél. (9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül) h.) A KT nem kíván részt venni a Virágos Magyarországért pályázaton. (9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül) i.) A KT felkéri a polgármestert, hogy a Keresztúri Hírmondóban januárjától évente az áprilisi számban a település nyári időszakra vonatkozó programtervét német nyelven is közzétegye a főszerkesztő bevonásával. (8 igen szavazattal, 1 ellenszavazat mellett) j.) A KT felkéri Tengerdi Győző urat a Balatonkeresztúr és Balatonmáriafürdő Községek története című könyv szerzőjét, hogy a Balatonkeresztúri Képviselők részére a tiszteletpéldányt dedikálja. (9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül) k.) l.) m.) AKT nem kíván részt venni az Idősbarát Önkormányzat pályázaton. (9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül) A KT jelenleg nem kíván élni a BFT részéről, mentőkatamarán beszerzésére kiírt pályázaton. (9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül) A KT a falumegújításra-, fejlesztésre kiírásra kerülő pályázat előkészítése érdekében felkéri a polgármestert, hogy a sportcsarnok küzdőterének felújítására vonatkozó lehetőség érdekében kérjen árajánlatokat. (9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül) n.) Balatonkeresztúri Községi Önkormányzat Képviselőtestülete felkéri a polgármestert, hogy a közösségi tér, közösségi épület megvalósíthatósága érdekében kérjen költségkalkulációt és tervvázlatot. (9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül) o.) A KT felkéri a polgármestert, hogy a templom - Örökségünk Somogyország Kincse - díjra történő felterjesztését készítse elő. (9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül) 8.) Egyéb ügyek, aktualitások 1.) Pyro-Varázs EV ajánlata 128/2008.(V.20.) AKT a Pyro-Varázs EV. ajánlatával nem kíván élni. 2.) Farkas Károlyné ingatlan felajánlása 129/2008.(V.20.) A KT Farkas Károlynénak a balatonkeresztúri 1204 hrsz.-ú 3225 m2 terület vonatkozásában tett ingatlan eladási szándékát megismerte. A KT felkéri a polgármestert, hogy az 1204 hrsz.-ú ingatlan mindkét tulajdonosával egyeztessen a felajánlás tekintetében. A KT m2-enként 600 Ft vételárat ajánl fel, ha a rendezés elvei működtethetőek. A KT felkéri a polgármestert, hogy a tömbben érintett tulajdonosok tájékoztatásával a terület rendezésére tegyen kísérletet. 3.) Községi aszfaltos utak kátyúzása 130/2008.(V.20.) A KT a melléklet szerinti aszfaltos utak kátyúzását elvégezteti, melyre - a beadott árajánlat alapján - a Reál-Munkagép Kft-t (Keszthely) bízza meg, bruttó Ft/m2 díjért, Ft keretösszegben. 4.) Üzletközpont fásítása 131/2008.(V.20.) A KT Kovács László vállalkozó által az üzletközpontban levő fákkal, és reklámtáblákkal kapcsolatos kérelmet, felvetéseket megismerte. A KT felkéri az üzletközpont vállalkozóit, üzlettulajdonosait, hogy az önkormányzatot képviselő Treier Tamás SzoSz vezető, valamint szakember bevonásával a tér növényzetének konkrét átalakítására tegyenek javaslatot. A leginkább károsodott, esztétikailag nem megfelelő fák kivágását engedélyezi, amennyiben szükséges, akkor azok pótlásáról gondoskodni kell, illetve ősszel újra kell fásítani.

4 KERESZTÚRI HÍRMONDÓ JÚNIUS A KT hozzájárul ahhoz, hogy a tér keleti oldalán levő három darab reklámtábla felületet a vállalkozások és környezetében levő intézmények, szolgáltatók bevonásával felújítsák, a tábla információs felületét kialakítsák. 5.) Huttasch Lothar Walter kérelme 132/2008.(V.20.) A KT megismerte Huttasch Lothar Walter balatonkeresztúri ingatlan-tulajdonos felajánlását az alábbiak szerint fogadja el: az önkormányzat a térítésmentes terület-felajánlást elfogadja, a rákötést díjfizetés nélkül engedélyezi, azonban a telekalakítással és a bekötéssel kapcsolatos kivitelezési költségeket a kérelmezőnek kell vállalnia. 6.) Magyar Menü kiadvány 133/2008.(V.20.) A KT megismerte a Magyar Menü kiadványról szóló ismertetést. AKT nem kíván élni a felajánlott lehetőséggel. 7.) Média ajánlat 134/2008.(V.20.) A KT megismerte az Itthon belföldi utazási magazin média ajánlatát, azzal azonban nem kíván élni. 8.) Aranyhíd-Coop Zrt. kérelme 135/2008.(V.20.) A KT az Aranyhíd-Coop Zrt. kérelmét megismerte, a KT a helyi adókról szóló rendeletét nem módosítja. 9.) Szemem Fénye - A Beteg Gyermekekért Alapítvány kérelme 136/2008.(V.20.) A KT a Szemem Fénye - A Beteg Gyermekekért Alapítvány (Pécs) részére az önkormányzat anyagi helyzetére tekintettel támogatást nem tud megállapítani. 10.) Medicover Egészségközpont Zrt. pályázati ajánlata szív-és érrendszeri megbetegedések szűrővizsgálatára 137/2008.(V.20.) A KT a Medicover Egészségközpont Zrt (Budapest) pályázati ajánlatát megismerte, a pályázati lehetőséget napirenden tartja, végleges döntését a konkrét pályázat ismeretében hozza meg, amennyiben anyagi elkötelezettséget nem jelent az önkormányzat számára. 11.) Polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése pályázati lehetőség 138/2008.(V.20.) A KT a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által meghirdetett polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése pályázati lehetőséggel a körjegyző véleményének figyelembe vételével nem kíván élni. 12.) Elővásárlási jogról lemondás Tordai Judit által megvásárolt területről 139/2008.(V.20.) A KT a balatonkeresztúri 014/6 hrsz. alatti 2 ha 5823 m2 erdő művelési ágú 13,43 AK értékű Ft vételárú ingatlan tekintetében a természet védelméről szóló évi LIII. Törvény 68.. (6) bekezdésében foglaltak szerint nem kíván élni elővásárlási jogával. 13.) Alapszolgáltatási Központ kérelme rendezvények költségével kapcsolatban 140/2008.(V.20.) AKT megismerte azalapszolgáltatási Központ kérelmét, a rendezvények kiadásaira Ft-ot biztosít a tartalék terhére. A testület következő ülése június 17-én lesz a hivatal emeleti tanácskozó-termében. A testületi ülésekről készült jegyzőkönyveket megtekinthetik a községházán és a könyvtárban vagy letölthetik az önkormányzat honlapjáról. Ajegyzőkönyvek alapján összeállította: Biróné Tóth Valéria Az idegenforgalmi adó fontosságáról Tisztelt balatonkeresztúri ingatlan-tulajdonosok! Ezúton szeretném Önöket tájékoztatni a településünket érintő idegenforgalmi adóbevételekről, és fontosságáról. Az idegenforgalmi adó az az adónem, amit az eltöltött vendégéjszakák után a szállásadó szed be a vendégtől és fizet be a helyi önkormányzatnak. Tudta-e Ön, hogy minden befizetett 1 Ft után az állam 2 Ft támogatást ad a helyi önkormányzatnak, melyet minden esetben helyi fejlesztésre tud fordítani? Így az önkormányzat az államtól kapott megkétszerezett összeggel gazdálkodhatna a helyi fejlesztések területén. Tudta-e Ön, hogy Balatonkeresztúron jelenleg 531 érvényes fizetővendéglátó engedéllyel rendelkező személy van regisztrálva? A évben Ft idegenforgalmi adót fizettek be vendégéjszaka után. Adókötelezettség terheli azt a magánszemélyt, aki nem állandó lakosként az önkormányzat illetékességi területén legalább egy vendégéjszakát eltölt. Természetesen az adókötelezettség alól mentes személyeket kivéve - mint például a 18. életévét be nem töltött, továbbá a 70. életévét betöltött magánszemély, aki az önkormányzat illetékességi területén lévő lakás, üdülő tulajdonosa vagy bérlője, továbbá a közeli hozzátartozók: a házastárs, az egyenes ágbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, az örökbefogadó, a mostoha- és nevelőszülő, valamint a testvér, továbbá az élettárs, az egyenes ágbeli rokon házastársa, a jegyes, a házastárs egyenes ágbeli rokona és testvére, valamint a testvér házastársa. Tájékoztatni szeretném Önöket, hogy a helyi adóhatóság az idegenforgalmi adó befizetéssel kapcsolatosan az állami adóhatóság felé adatot nem szolgáltat. Az engedéllyel nem rendelkező, de tevékenységet folytató ingatlan-tulajdonosokat évben az adóhatóság fokozottan ellenőrizni fogja. Együttműködésüket, jogkövető magatartásukat kérem és megköszönöm, hiszen ez az adóbevétel településünk fejlesztésének meghatározó forrása. Mestyán Valéria körjegyző Hamarosan megkezdi munkáját az új háziorvos Örömmel tájékoztatom Önöket, hogy a balatonkeresztúri háziorvosi ellátásra kiírt pályázat érvényes és eredményes volt. Balatonkeresztúr Község Önkormányzata feladat-ellátási szerződést kötött Virág Sándor Mátyás szigetvári orvossal, aki

5 KERESZTÚRI HÍRMONDÓ JÚNIUS vállalkozási formában végzi tevékenységét. Virág Sándor 52 éves, sebészet, gastroenterológia és háziorvosi szakvizsgával rendelkezik, 1997 óta dolgozik háziorvosként. Amennyiben a hatósági engedélyezési eljárás lehetővé teszi, úgy július elsejétől biztosított lesz településünkön a folyamatos háziorvosi ellátás. Az önkormányzatok igényének és a helybéliek elvárásának megfelelően Varga Zsuzsanna, Balatonmáriafürdő háziorvosa és Virág Sándor háziorvos vállalta, hogy szabadság vagy betegség idején helyettesíti a másikat településeinken. Kovács József polgármester Képviselői fogadóórát tart Ambrus Attila önkormányzati képviselő minden hónap első kedden órakor a községházán. Röviden Továbbra is lehet jelentkezni a Keresztúrok találkozójára. A Keresztúr Nevű Települések IX. Hazai és Nemzetközi Találkozójára augusztus 29. és 31. között kerül sor Ráckeresztúron. Mint ahogy márciusi számunkban hírt adtunk róla, a delegációhoz csatlakozva helyi polgárok is részt vehetnek a találkozón. Az augusztus 30-ai útra - ezen a napon a Gyöngyvirág Népdalkör utazik a találkozóra - még fő jelentkezését várják. A találkozón való részvétel ingyenes, az egynapos úton részt vevők ebédet és vacsorát kapnak. Jelentkezni Bendéné Babodi Csillánál lehet a könyvtárban vagy a 85/ as telefonszámon. Könyvkiadási költségek. A község történetéről szóló, májusban megjelent könyv kiadásához százezer forinttal járult hozzá Gelencsér Attila, a Somogy megyei közgyűlés elnöke, továbbá ötszázezer forintot nyert a két önkormányzat a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán, melyet példányszám arányosan osztottak el (Keresztúr 1000 darabot, Mária 300 darabot rendelt.). A kiadások között szerepel a gépelés forintos költsége, forintba került a lektorálás, a nyomdai munkák 3,3 millió forintot tettek ki. Az egy példányra jutó összköltség forint volt. Sokba kerül a parlagfű. Községünk csatlakozott az országos Parlagfű-mentesítő akcióhoz, továbbá pályázatot nyújtott be fűkaszák beszerzésére, melyen forint összegű támogatást nyert a közterületeket gondozó Szolgáltató Szervezet. Ezen túl a magánterületeket is kötelező gyomtalanítani, a parlagfüvet irtani. A földhivatal és a megyei növényvédelmi és talajvédelmi állomás ebben az évben is fokozottan ellenőrzi a külterületeket (zártkert, szántó), míg a belterületen a körjegyzőség hivatala ellenőriz. A bírság összege forintig terjedhet. Ünnepnapi zárva tartás. A Köztisztviselők Napján, július elsején (kedden), amely a közigazgatási szerveknél munkaszüneti nap, a körjegyzőség zárva tart. -BTV- Vigyázat, betörők! Tóth Róbert, a balatonkeresztúri rendőrőrs parancsnoka május 20-án Vigyázat! Betörők! címmel előadást tartott az Alapszolgáltatási Központban, melyen elsősorban a besurranásos tolvajlással, trükkös lopással kapcsolatos veszélyekre, és a vagyontárgyak Petkess Kornélné intézményvezető Újra a szelektív hulladékgyűjtésről Fotó: Treier Tamás Szeméthalom az Őrház utcai gyűjtőszigetnél Noha márciusban kirakták a régóta várt szelektív hulladékgyűjtő konténereket, községünk tisztaságának és rendjének kérdése még nem oldódott meg. Treier Tamás, a Szolgáltató Szervezet (SzoSz) vezetője lapunkat arról tájékoztatta, hogy az emberek időnként nem rendeltetésszerűen használják a szelektív gyűjtőket. Egy alkalommal például a Rákóczi utca végén húsz darab öt literes üveget találtak, más helyeken több alkalommal is zsákokba rakott háztartási hulladékot, dobozokat, rossz bútorokat tettek ki a konténerek mellé. - A szolgáltató darus kocsival viszi el a konténereket, a mellé rakott szemét viszont ott marad. A SzoSz-nak nap mint nap ellenőriznie kell a szelektív szigeteket, hogy ne legyen egyre szemetesebb a környék. A lerakott hulladék ugyanis olyan, mint a mágnes, vonzza a még több hulladékot: ha már van ott, mások is lerakják - magyarázta a SzoSz vezetője. Mint megtudtuk, különösen az Őrház és a Temető utcai konténerekkel van gond, amelyek kevésbé forgalmas helyen állnak. Ez utóbbinál olyan rendezetlen állapotok alakultak ki, hogy az önkormányzat meg is szüntette a gyűjtőpontot. Treier Tamás tapasztalata szerint az állandó lakosok komolyabban veszik a szabályokat, nagyobb problémák azokon a területeken akadnak, ahol az üdülőingatlanok vannak többségben. Ezenkívül szaporodnak a rongálással kapcsolatos ügyek: április végén a keresztúri központ nyilvános WC-jének ajtóit ismeretlenek leszedték és össze-vissza cserélgették, az egyiket kivitték a szelektív gyűjtőkonténer tetejére. Több helyen betörték a telefonfülkék ablakait, néhány hete az Ady Endre utcai üzletsor előtti lámpákat és a fahíd korlátait törték össze vandálok. Legutóbb pedig egy utcanév táblát és környezetét gyújtották fel. Szaka Zsolt, a Zöldfok Zrt. divizióigazgatója kérdésünkre elmondta, egyelőre kevés a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos tapasztalatuk. Az első benyomásaik jók, hiszen az emberek használják a gyűjtőszigeteket, és az anyagtisztaság is megfelelő. Ez azt jelenti, hogy a megfelelő gyűjtőbe helyezik a különböző hulladékot. Jelenleg hetente egyszer ürítenek, de külön napokon szállítják el az egyes hulladékfajtákat. A papír és műanyag konténer általában háromnegyedéig, az üveg legfeljebb félig szokott megtelni. Amennyiben szükségessé válik, a Zöldfok növelni fogja a heti ürítések számát. HELYI RENDELETEK Módosult a szociális rendelet -BTV- A helyi szociális ellátásokról szóló rendelet közgyógyellátásra vonatkozó szabályai az alábbiak szerint módosulnak június 1. napjától. Méltányosságból közgyógyellátási jogosultságot lehet megállapítani annak a személynek, akinél az egy főre számított havi családi jövedelemhatár az öregségi nyugdíj mindenkori

6 KERESZTÚRI HÍRMONDÓ JÚNIUS legkisebb összegének 220 %-át, egyedül élő esetén a 270 %-át nem haladja meg, továbbá a havi rendszeres gyógyító ellátás költsége egyedülálló esetén az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 10 %-át meghaladja, egyéb esetben 15 %- át meghaladja. Az évente egy alkalommal megállapítható átmeneti segélyen felül gyógyszertámogatás is megállapítható annak a személynek, aki közgyógyellátási igazolvánnyal nem rendelkezik. Eseti gyógyszertámogatásban az a személy részesíthető, aki: a) tartós egészségromlás következtében folyamatosan magas gyógyszerköltségei, vagy b) eseti megbetegedés miatt, jelentős megterhelést okozó gyógyszerköltségei miatt átmenetileg létfenntartását veszélyeztető helyzetbe kerül és a (3) bekezdésben meghatározott jogosultsági feltételeknek is megfelel. Gyógyszertámogatásra jogosult a kérelmező, ha a) családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 225 %-át, b) egyedülálló személy esetén az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 275 %-át, feltéve, hogy a gyógyszerköltség összege meghaladja a család vagy egyedülálló igénylő személy havi nettó jövedelmének 20 %-át. A gyógyszertámogatás évente legfeljebb hat alkalommal igényelhető, esetenként a gyógyszerköltség 50 %-áig, de alkalmankénti összege nem haladhatja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 50 %-át, éves szinten 200 %-át. A gyógyszertámogatásra való jogosultság megállapításának céljából - a jövedelemigazolásokon kívül - a kérelemhez mellékelni kell a háziorvos vagy kezelőorvos igazolását, melynek tartalmaznia kell a kérelmező részére rendelt gyógyszerek megnevezését és mennyiségét, valamint a gyógyszertár igazolását a kérelmező által fizetendő gyógyszerköltség összegéről. Községünk rendjéért Településünk rendje, tisztasága érdekében nem elegendő, hogy az önkormányzat biztosítja a közszolgáltatásokat, az is szükséges, hogy minden ingatlan-tulajdonos vegye is igénybe. Kérem, hogy a hulladékot a helyi rendeletünkben meghatározott módon és időpontokban saját ingatlanuk előtt helyezzék el, hiszen csak ezzel biztosított annak gazdaságos és biztonságos elszállítása. Kérem továbbá, hogy ingatlanaikat és a hozzátartozó közterületeket szíveskedjenek folyamatosan karbantartani. Balatonkeresztúr Községi Önkormányzat Képviselőtestületének a község környezetvédelméről, köztisztaságáról szóló 1/2008.(I.30.) rendelete szerint a község területén lévő ingatlanok (beépített és be nem épített) tisztántartásáról az ingatlanok tulajdonosai, tényleges használói kötelesek gondoskodni; továbbá kötelességük, hogy ingatlanukat megműveljék, rendben tartsák, gyomtól, gaztól megtisztítsák. Kötelesek szükség szerint, de évente legalább 6 alkalommal ingatlanukat tisztántartani (május 1., május 25., június 15., július 10., augusztus 5., szeptember 5.). Távol lakó ingatlantulajdonos, ha a jogszabályban előírtakat saját maga folyamatosan nem tudja ellátni, megbízottja útján köteles elvégeztetni. Az ingatlan tulajdonosa, használója köteles gondoskodni: a.) az ingatlan előtti járdaszakasz (járda hiányában 1 m széles területsáv), illetve, ha a járda mellett zöldsáv is van, az úttestig terjedő teljes terület, b.) a járdaszakasz melletti nyílt árok és ennek műtárgyai tisztántartásáról, c.) a zöldsáv rendszeres kaszálásáról, d.) az ingatlan előtt húzódó árok profilját minden évben egy alkalommal helyreállítani (füves területet kaszálni, iszapot kiásni), e.) a járdán felburjánzó gazt a burkolat rongálása nélkül kiirtani, az úttest, járda, vagy gyalogátjáró terébe az ingatlanról kinyúló ágak, bokrok nyeséséről gondoskodni, f.) a járda hótól, jégtől történő mentesítéséről, a csapadékvíz zavartalan lefolyását akadályozó anyagok és más hulladék eltávolításáról, g.) a telekingatlanról a járda és az úttest fölé nyúló ágak és bokrok biztonságos gyalogos és gépjármű közlekedést biztosító nyeséséről. Az Ön és településünk célja is, hogy rendezett, gondozott legyen, melyhez az Ön tevékeny közreműködésére és jogkövető magatartására is szükség van. ISKOLAI HÍREK Eredményes papírgyűjtés Pünkösd után megélénkült az iskola környéke: gyerekek és szülők szállították a papírhulladékot, ki gyalog, ki talicskával, ki biciklivel vagy autóval hozta a kötegeket. Iskolánk az idén is meghirdette a szokásos papírgyűjtési akciót. Rokonok, ismerősök, intézmények egész évben gyűjtötték a feleslegessé vált újságokat és iratokat, hiszen tudták, hogy tanulóinknak ez nagy segítséget jelent, mert a kapott pénzt az osztályok saját céljaikra használhatják fel. Ez nemcsak anyagi hasznot jelent, hanem a környezettudatos nevelést is szolgálja. Ahogy telt a konténer, gyakran megjegyezték a gyerekek, milyen sok fának kellett ezért elpusztulnia és találgatták, vajon hány maradhat életben. Ez volt az elmúlt évek legeredményesebb gyűjtése: 20 ezer kg hulladékot lehet újrahasznosítani. Úgy gondoljuk ez az egész falu érdeme. Ez úton szeretnénk megköszönni mindazok munkáját, akik segítettek. Biciklivel a Balaton körül Mestyán Valéria körjegyző Horváthné Nagy Katalin Ez évben másodszor indultunk el a Balaton körüli kerékpáros túrára, melyen huszonöt tanuló és hat felnőtt vett részt, a legfiatalabb tanuló második osztályos volt. Az első napon 90 km-t tekertünk Balatonkeneséig, ahol a helyi sportcsarnokban éjszakáztunk. Másnap Zánkáig mentünk, de nagy nehézséget jelentett a sok domb és emelkedő. Az éjszakát a zánkai ifjúsági táborban töltöttük. Harmadnap hazafelé vettük az irányt, a badacsonyi pihenő után délután négy órakor szerencsésen megérkeztünk Balatonkeresztúrra. Összesen 229,5 km-t tettünk meg. Szerintünk a tábor az idén is nagyon jól sikerült, mert jó idő volt és jól éreztük magunkat.

7 KERESZTÚRI HÍRMONDÓ JÚNIUS Nagy élmény és fizikai erőpróba volt számunkra ez az út. Mindenki kipróbálhatta, hogy mire képes. Gyermeknap Vida Vanessza és Baráth Barbara (6. o.) Május 30-án tartottuk meg a Gyermeknapot az iskolában, majd a keresztúri hegyben. A túrát követően a helyi rendőrőrs tagjai fegyverbemutatót tartottak. Versenyeredmények -HNK- Szavalóverseny ( Marcali Noszlopy Ált. Isk.): 2. Horváth Zsóka (4. o.) Mátyás mesék: 3. Lőczi Lotti, Álmos Borbála, Kerékjártó Rita 4. o. csapata Játékos szóra késztető: 5. Világos Barbara Marcali könyvtár kortárs költő szavalóverseny: Álmos Eszter (4. o.), Világos Barbara (2. o.) Helyesírási verseny (Sávoly): 1. Csomó Milán (3. o.), Lőczi Lotti (4. o.) ; 3. Világos Barbara (2. o.), Magyar Szilvia (1. o.) ; 3. Csikós Péter (7. o.), Tóth Nikolett (8. o.) Helyesírási verseny (Kéthely): 2. Csomó Milán (3. o.), 3. Lőczi Lotti (4. o.), 5. Komóczi Márk (4. o.) Német nyelvi levelező verseny: 4. Csikós Péter és csapata - Matusek Nóra, Vimmer Lilla; 10. Bárdió Luca és csapata - Faházi Ivett, Kánya Georgina Olvass Velünk! osztály csapata ; osztály csapata - Szombati Szonja, Vida Vanessza, Baráth Barbara ; osztály csapata - Váraljai Vivien, Macz Zsófia Kiss Balaton Környezet- és természetvédelmi tanulmányi verseny: 5. Váraljai Vivien és Vígh Szilveszter Kisszámoló matematika verseny (Nemesvid): 1. Kovács Szabolcs (4. o.) ; 4. Matusek Milán (3. o.) II. kcs. Diákolimpia atlétika lány csapat (Kéthely): 3. Horváth Zsóka, Dudás Krisztina, Vidák Réka, Gorzó Fruzsina, Kerékjártó Rita ÓVODAI PERCEK Évzáró az óvodában Buxbaum Tiborné Óvodás korú gyermekeink személyiségét a művészeti tevékenységeken keresztül lehet a legteljesebben kibontakoztatni. A művészeti ágak közül a zene területén különösen nagy hangsúlyt helyezünk a néphagyományban gyökerező vidám éneklésre, az énekes játékra, a zenehallgatásra, és a néptánc alapjait képező egyszerű lépések játékos elsajátítására. Évzáró műsorunkat Kodály Zoltán szellemisége - magyar zenei örökségünk - alapján válogattuk össze. Elsőként a kicsik utánzó mozgásos táncát láthatták a megjelentek reneszánsz kori zenére, Mátyás királyunk udvarából. (Összeállította: Somogyi Istvánné és Laczi Veronika). A nagycsoportosok Toborzó táncában a legényeket besorozták huszár katonának, majd indulókra jártak gyermekeink; a lányok sírva-ríva búcsúztatták el csatába induló kedveseiket. (Összeállította: Gaál Ottóné és Vozik Lajosné.) Aközépsős korúak mimetikus tánca következett Kodály Zoltán: Székelyfonójából a Kitrákotty mese zenéjére a Szeredás Együttes feldolgozásában. A vidám, felszabadult vásári jelenetben minden gazdasszony és gazduram megtalálta a számítását, és az állatkák is gazdát cseréltek. (Összeállította: Juhászné Darázs Anikó és Ujságh Andrea.) Újra a nagycsoportosok műsora, a Gyermeklakodalmas következett (Összeállította: Vozik Lajosné és Gaál Ottóné.) A gyermekjátékokból, népi mondókákból, népdalokból összefűzött lakodalmast megfűszerezték a népköltészet tréfás gyöngyszemei. Az esküvői szertartás után a násznép táncra is penderült. Végül elbúcsúztattuk az iskolába menőket, amikor is a középsősök búcsúzó verse, az ajándékok átadása után minden nagycsoportos egyéni verssel búcsúzott az óvodától. A műsor végén a nagyok énekszóval végig járták az óvodát, s a csoportszobákban várták szüleiket, majd frissítővel, harapnivalóval kínáltuk meg kedves vendégeinket. Sikeres, örömteli délutánt töltöttünk el együtt! Nyári terveink Juhászné Darázs Anikó Június 16. Probléma feltáró beszélgetés (ingyenes) 9 órától - Szalay Miklós pszichológus beszélget a szülőkkel igény szerint Kérjük, jelentkezzenek, ill. időpontot kérjenek az óvónőknél! Június Ó. N. M. E. Somogy Megyei Munkaközösségének VII. Nyári Esztétikai Alkotó Műhelye, Balatonmáriafürdő Szakmai továbbképzési program Csillagvirág Művészeti Óvodánkban: szakmai előadások, kézműves foglalkozások, drámapedagógiai előadások. Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődő szülőt az előadásokra és a kézműves foglalkozásokra. Köszönetünket szeretnénk kifejezni azoknak a kedves szülőknek, akik gyermekeik elhelyezéséről gondoskodnak csütörtökön és pénteken, így nevelőtestületünk megfelelően fel tud készülni, a szakmai továbbképzésre. Anyár folyamán a következő programokat tervezzük: - Biciklitúra nagycsoportosoknak Balatonfenyvesre, Ambrus Attila meghívására - Nyári Évszaki Koncert - fúvós zenekar közreműködésével - Hajózás, buszozás Keszthelyre (nagyok, középsősök) - Állatsimogató - séta Ivanics Réka lovastelepére - Élőmúzeum Balatonmáriafürdőn - vezeti Eőry Béla - Hátizsákos gyalogtúrák és lovaskocsikázás. NYÁRI ÓVODAI LEZÁRÁS: augusztus Ez idő alatt festés, mázolás a csoportokban; kötelező meszelési, nagytakarítási és karbantartási munkálatok. Kérjük, aki teheti - mint az elmúlt évben is - segítsen a takarítási munkálatokban! Segítő támogatásukat előre is köszönjük! Óvodanyitás: szeptember 01. (Hétfő) Kívánok a Csillagvirág Művészeti Óvoda apraja és nagyja nevében mindnyájuknak a nyári hónapokra családjuk körében eltöltött kellemes pihenést, nyaralást; illetve jó munkát! Ujságh Andrea

8 KERESZTÚRI HÍRMONDÓ JÚNIUS CIVIL ÉLET Tűzoltóink látogatása Lengyelországban Balatonkeresztúr és Balatonmáriafürdő Községek Tűzoltó Egyesülete meghívást kapott Balatonmáriafürdő testvérvárosába, a 850 km távolságban levő Koźminba. Május elsején tizenegy órás utazás után érkezett meg hét fős csapatunk a lengyel városba, melynek főterén találkoztunk Jacek Wybierała alpolgármester úrral. Még a délután folyamán megmutatták a helyi tűzoltószertárt és a felszereléseiket. Este közösen vacsoráztunk Koźmin várában, ezt követően éjfélig tartó koncerten vettünk részt a vár melletti téren. Másnap délelőtt látogatást tettünk a krotoszyni tűzoltó parancsnokságon, ahol a hivatásosok bemutatták gépjármű állományukat és felszereléseiket. Délután Koźminban került sor a lengyel csapatok és a magyar csapat bemutatkozó 800-as kismotorfecskendő szerelésére. Péntek délelőtt ellátogattunk a gołuchówi kastélyhoz, délután részt vettünk a wałkówi tűzoltóság 50. jubileumi ünnepségén, melynek alkalmából Gaál Elemér tűzoltóparancsnok az egyesület ajándékát átadta a wałkówi tűzoltóparancsnoknak. Vasárnap délelőtt ellátogattunk a környező települések tűzoltóságaira. Gościejewben hagyományőrző bemutatóval fogadtak minket, és Szent Flórián napja alkalmából kitüntetéseket osztottak. A kaniewi tűzoltólányok szintén hagyományőrző bemutatót tartottak. Koźmin-ban a délutáni szentmisén felszentelték a decemberében vásárolt tűzoltóautót, majd menetzene mellett levonultunk a város lövész egyesületéhez. Az ünnepségen Gaál Elemér tűzoltóparancsnok az egyesület nevében Szent Flórián szobrot vett át Koźmin város polgármesterétől. Május 5-én reggel hazaindultak a balatonkeresztúri és balatonmáriafürdői tűzoltók. Látogatásunk során azt tapasztaltuk, hogy a lengyelországi tűzoltók összetartása nagyon erős, és vendégszeretetük határtalan. Gaál Balázs tűzoltó Erdőtűz és baleset forgatókönyv szerint Helyi tűzoltók a katasztrófa-elhárítási gyakorlaton Repülőgépről, helikopterről és a földről is oltották a tűzoltók a lángokat a Balatonszentgyörgy és Balatonkeresztúr között megtartott katasztrófaelhárítási gyakorlat második napján, május 14-én. A Balaton 2008 elnevezésű kétnapos nemzetközi gyakorlaton több mint négyszáz magyar és horvát tűzoltó dolgozott együtt, köztük a balatonkeresztúri és balatonmáriafürdői tűzoltók is. Ezen a gyakorlaton mutattak be Magyarországon először repülőgépről való tűzoltást. A forgatókönyv szerint nagy erdőtüzet jeleztek a 68-as főúton közlekedők Balatonkeresztúr térségében - a valóságban azonban a tüzet csak imitálták, szénabálákat gyújtottak meg. A füst miatt - szintén a forgatókönyv részeként - egy elképzelt baleset is történt: egy veszélyes anyagot szállító tartálykocsi árokba borult, elsodorva egy személyautót. Itt vegyvédelmi és műszaki mentésre is szükség volt. A kéthelyi általános iskolából kétszáz kisiskolást kitelepítettek. A forgatókönyv szerint összességében 3000 hektárnyi terület lakossága és természeti értéke került veszélybe. Ilyet még nem lehetett látni Magyarországon, a horvát gép a Balatonból tizenkét másodperc alatt emelt ki hat ezer liter vizet, majd alig fél perces repülés után a lángokra zúdította. A Zadarból érkezett gép pilótája hétszer ismételte meg a látványos manővert. A légi és szárazföldi akcióba még egy Zágrábból érkező helikoptert is bevetettek. A somogyi és a környező települések csapatai - mint mi is - megállás nélkül dolgoztak. Különlegesnek számít, hogy a csapatok térkép nélkül dolgoztak, tehát számítógépes térinformatikát és kommunikációs eszközöket vetettek be. A gyakorlat számunkra is igazolta, hogy a való életben előforduló veszélyhelyzetben egy ilyen csapat megfelelő segítséget tudna adni. Gyöngyvirágos hírek Fotó: Horváth István A zadari repülőgép a Balatonból szippantotta fel az oltáshoz használt vizet Gaál Elemér tűzoltóparancsnok A téli pihenés után több helyen is fellépett a Gyöngyvirág Nyugdíjasklub és Népdalkör. Április 12-én Toponáron szerepeltünk a Nyitnikék című kulturális szemlén. Somogyi népdalcsokrot adtunk elő, melyet a közönség nagy tapssal jutalmazott. A műsor után ebédet kaptunk, majd zenével, tánccal ért véget a szép, színvonalas rendezvény. Május elsején részt vettünk a focipályán rendezett főzőversenyen, melybe beleszólt az időjárás. Este egy népdalcsokorral léptünk fel a sportcsarnokban, a műsor után a csapat együtt maradt és jót mulatott. Május 17-én Balatonberényben léptünk fel a Ki mit tud? című rendezvényen, sikeres műsorunkért nagy tapsot kaptunk. Ebéddel, és tánccal ért véget a találkozó. Köszönjük a klubvezetőknek a meghívást, a polgármester uraknak, hogy a buszt részünkre biztosították. EGÉSZ SÉG A táplálkozás fontos szerepe Háli Rudolfné Az óvodára érett gyermekek igénylik a hasonló korúak társaságát. Felvételi követelmény, hogy a gyermek nappal már szobatiszta legyen. Ez nehéz feladat elé állítja az anyukát, és gyakran az egész családot. A szobatisztaság eléréséhez nélkülözhetetlen, hogy a kisgyermek életében legyen egy a napjait meghatározó rendszer. A csecsemőkorban szigorúan betartott alvás-ébrenlét időszak ekkorra már rugalmasabb, de az étkezések betartása továbbra is nagyon fontos. A napi ötszöri étkezés fedezi a gyermek fejlődéséhez szükséges tápanyagok bevitelét. Az a gyermek gyakran szenved székrekedésben vagy hasmenésben, amelyiket rendszertelenül táplálnak. Lényeges, hogy a kisgyermek étrendjében minden nap szerepeljen zöldség, gyümölcs, tej vagy tejtermék, valamint meleg étel - legalább hetente kétszer főzelék is. Nagy szerepe van

9 KERESZTÚRI HÍRMONDÓ JÚNIUS a bevitt folyadék mennyiségének. Jó volna, ha a gyermek nem édesített italokat, hanem ellenőrzött ivóvizet vagy természetes gyümölcsleveket kapna, ez a fogait is jobban védené. Minden nap legyen olyan időszak, amikor kényelmesen, biztonságban játszhat a szabad levegőn. Ezek a tényezők nagymértékben meghatározzák a kisgyermek emésztését, és természetesen a szobatisztaságra nevelést is. KITEKINTŐ Halbrucker Vilmosné védőnő Kétszázötven éves a templomunk FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Anégy szakács - Horváth István, Takács Sándor, Varga József, Veres József - bizonyára jól végezte dolgát, hiszen az utolsó csepp pörkölt is elfogyott a kondérból. A rossz idő miatt a sportcsarnokban folytatódott az est, melynek során a Gyöngyvirág népdalkör énekelt, a Fergeteges Forgatag Táncbarát Kör táncolt, az Ősz Idő Nyugdíjasklub tagjai pedig country zenére táncoltak. Az estet a Wolf együttes műsora zárta. Emlékezés és kultúra Az évforduló jelentőségéhez méltó kulturális események és előadások követték egymást május másodikán. Délelőtt autóbusznyi keresztúri látogatott a keszthelyi Helikon Kastélyba, ahol Festetics Kristóf domborművénél mécses gyújtással emlékeztek templomunk építtetőjére. Czoma László igazgató végigvezette a küldöttséget a kastélyon, majd a Fő téri Magyarok Nagyasszonya Templom kriptájában Kovács József polgármester és Vaslabán Csaba plébános az emlékezés koszorúit helyezte el Festetics Kristóf sírjánál. A délutáni programok sorát Czoma László Festetics Kristófról szóló előadása nyitotta meg a 250 éves templomban. Mint megtudtuk, a Festetics család a XVII. században költözött Horvátországból Magyarországra. Festetics Kristóf 1696-ban született Ságon, apjának, II. Pálnak legkisebb fiaként. Sopronban nevelkedett, majd jogot tanult, de mellette elsajátította a gazdálkodás alapjait. Karrierje gyorsan haladt előre: előbb Sopron és Somogy vármegyék táblabírája, később somogyi országgyűlési követ lett, 1741-ben Mária Terézia aranysarkanytyús lovaggá ütötte, mint a legmagasabb bírói testület táblabíráját. Művelt, több nyelven beszélő, jó kapcsolatokkal rendelkező ember volt, idős apja gondját is ő viselte. Legnagyobb családi érdeme, hogy sok birtokot szerzett, de sokrétű munkája miatt nehéz volt a birtok egyben tartása. Keszthelyi birtokait 1739-ben szerezte meg, ahol hamarosan gyógyszertárat, kórházat alapított. Kereste a parasztság felemelésének lehetőségeit, ezért az értelmesebb cselédgyermekeket tanítatta. Környékünkön tucatnyi templomot épített, köztük ban a keresztúrit ban halt meg, végakarata szerint a keszthelyi templom kriptájában temették el. A következő előadást Gárdonyi Máté siófok-kiliti plébános, művészettörténész tartotta Padányi Bíró Mártonról, a templom építésére engedélyt adó veszprémi püspökről, akit Mária Terézia 1744-ben nevezett ki. A Drávától a Dunáig terjedő püspökségi területen gyakran járta lóháton a falvakat, mely látogatásokról készült vizitációs jegyzőkönyvek a kor fontos forrásai. Jelentős barokk írónak számított, 29 könyve ismert. Püspöksége idején sok templomot felújítottak, sok új épült, plébániákat alapítottak. Állandó harcot folytatott a zágrábi püspökséggel a zalai plébániák uralmáért. A püspök 1762-ben halt meg, a veszprémi székesegyházban temették el. Tóth Zsuzsanna művészettörténész a freskókról és azok festőiről beszélt a megjelenteknek. Szavai szerint a sok virágmotívum, az élettel teli csokrok egy vidám templom benyomását keltik, amely már akkor érződik, amikor belépünk a templomba. A kutatások nem tudták egyértelműen megállapítani, hogy Franz Anton Maulbertsch vagy Stephan Dorffmaister volt-e a templom festője. Újabban felmerült egy harmadik festő, Johannes Pöckel neve is, aki nagy valószínűséggel részt vett a festésben. Tóth Zsuzsanna kutatásai megerősítették, hogy Maulbertsch idején valóban élt egy Johannes Pöckel nevű piktor Sümegen. Munkái több templomban is Maulbertsch sümegi hatását mutatják, de nem volt akkora festő, mint példaképe. A művészettörténész szerint a mennyezetfestmények és a díszítések - növényi motívumok, ablakdíszítések - arról tanúskodnak, hogy Pöckelnek jobban ment az architektúrafestés, mint a figurafestés. Úgy gondolja, hogy az oltár két oldalán található freskók az ő keze munkái, míg a főoltárképet és az apostolokat a vele egyidős Maulbertschcsel közösen festhette. Tóth Zsuzsanna a Művészettörténeti Értesítő 2007/56. számában megjelent tanulmányában így ír templo-munkról: Balatonkeresztúron a mennyezeti kinyilatkoztatási jelenet az éles fény-árnyék hatás révén szintén Maulbertschet idézi. A főoltárfreskón szintúgy megpróbálta a festő, hogy Sümegéhez hasonló nagyszerű élményt keltsen. Falképébe becsempészte a Balaton környéki tájat és az új templomot is. A keresztúri templom freskóit benépesítik az előkelő császárok, korabeli nemesek, csapzott kis ministránsok, egész alakos, monumentális apostolok és bájos barokk angyalkák, melyek összességükben, derűs színharmóniájukkal egységes egészet alkotnak. Kiállítás a templomról Fotó: Németh Zoltán A keresztúriakat Czoma László igazgató fogadta a keszthelyi kastély udvarán Az előadások után nyitotta meg Kovács József polgármester a helyi amatőr művészek és az általános iskolások számára meghirdetett kiállítást a Szent István Házban, melyen szebbnél szebb alkotásokkal találkozhattunk. A kiállítók névsora: Bakó Béláné ikon és festmény, Bugram Zsófia festmény, Galácz Eszter festmény, Ivanicsné Szabó Gitta mézeskalács, Meretei Anikó festmény, Sztankó András festmény és grafika, Tengedi Győzőné hímzés, Tengerdi Győző fafaragás, Tóth Jánosné gobelin, Varga Veronika festmény és grafika. Imára kulcsolt kéz a főoltár előtt, a háttérben a főoltárképpel, amint az angyalok a mennybe viszik a Szent Keresztet - a Sztankó András készítette festmény megérinti

10 KERESZTÚRI HÍRMONDÓ JÚNIUS szemlélőjét. Mint megtudtuk, fotó alapján több hétig dolgozott, amíg elkészült a mű, hiszen meg kellett várnia, amíg a színek megszáradtak. Felvetette, hogy szívesen megfestené a falu számára a keresztúri plébánosokat, önkormányzati vezetőket. Barokk templomban barokk zene A napot a korhű reneszánsz ruhában játszó Musica Antiqua hévízi együttes koncertje zárta. A kamarazenekar sajátos, csengő-zengő hangzását a furulyák, fuvolák és vonós hangszerek összhatása hozza létre. Vivaldi, Bach, Händel, muzsikája különösen telten és tisztán áradt szét templomunkban, a hallgatóság méltán jutalmazta vastapssal az együttes előadását. Varga Endre, a zenekar művészeti vezetője lapunknak elmondta, számukra is nagy élmény volt templomunkban játszani, mert a hely mind akusztikai, mind esztétikai szempontból ideális az effajta zenéléshez. Az amatőr együttes 1977-ben alakult a hévízi Illyés Gyula Általános Iskola tanáraiból és növendékeiből Adorján József zeneiskolai igazgató vezetésével. Elsősorban reneszánsz és barokk zenét játszanak, de repertoárjukban szerepelnek Bartók és Kodály művei, instrumentális és vokális darabok egyaránt. A Kiváló Együttes címmel kitüntetett zenekar heti két alkalommal próbál és évente átlag ötven koncertet ad bel- és külföldön. Keresztúr napja Május harmadikán délelőtt tartották a templomban a bérmálást, a bodrogkeresztúri testvértelepülési küldöttség pedig Bende Zsolt természetvédelmi mérnök-hallgató vezetésével a Kis-Balatonra látogatott. Egy közösségről az árul el legtöbbet, mire vállalkozik; az a közösség bízhat a jövőjében, amelyik ragaszkodik hagyományaihoz és újakat is létre tud hozni - zárta szavait Kovács József. Czoma László a Bécsben élő Festetics György üzenetét hozta el a keresztúri ünneplőknek, aki családi okok miatt nem tudott jelen lenni, de levelében Istent kérte, hogy tartsa meg Keresztúr népét erőben, egészségben. Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke köszöntőjében méltatta templomépítő elődeinket, akik már akkor keresték az Istenhez vezető utat. A jelenről szólva azt mondta: boldogtalannak tartja magát a magyar ember, nehéz helyzetben vannak településeink, a megye. A megoldás, mint ahogy régen is tudták a helyiek, Krisztussal kezdődik - jelentette ki. Hangsúlyozta az összefogás és a hit erejét, melyek segítenek a közösségek megtartásában. Ezek az értékek ellensúlyozhatják a globalizáció jelenségét, amely nem feltétlenül a jó megoldás korunk problémáira. Végül sok erőt, egészséget kívánt, és a Teremtő áldását kérte a keresztúriakra. Elismerése jeléül a megye címeres díszoklevelét adományozta az egyházközségnek. Kovács József megköszönte az elnök támogatását, mellyel hozzájárult a községtörténeti könyv kiadásához, köszönetet mondott a könyv szerzőjének, id. Tengerdi Győzőnek. Az idén a Balatonkeresztúrért Emlékérmet Horváth István kapta több évtizedes aktív közéleti tevékenységéért, aki 12 évig volt képviselő, részt vett a tűzoltó egyesület munkájában, ma pedig a szociális bizottság tagja, és fotóival örökíti meg a községi eseményeket. Az iskolásoknak meghirdetett rajzverseny eredményét Vaslabán Csaba plébános és Kovács József hirdette ki: 1. Gombai Gábor András (4. o.), 2. Kelemen Anett (4. o.), 3. Sifter Krisztián (2. o.), különdíjat kapott Horváth Nóra (3. o.). Ünnepi szentmise A programsorozat utolsó napján az M&K Fúvószenekar zenélt a Mindszenty téren, majd megkezdődött az ünnepi szentmise, melyet Juliusz Janusz érsek, Magyarország apostoli nunciusa pontifikált. A misén részt vett Móring József Attila, választókerületünk országgyűlési képviselője. Énekelt a Bárdos Lajos Női Kar. Fotó: Németh Zoltán Az ünnepségsorozat zárónapján szabadtéri koncertet adott a fúvószenekar Délután került sor a központi ünnepségre. Községünk nagy eseményét megtisztelte jelenlétével Suchman Tamás országgyűlési képviselő, Gelencsér Attila, a Somogy megyei közgyűlés elnöke, Czoma László, a keszthelyi kastély igazgatója, Sütő László Marcali város polgármestere, Berkes Györgyné Balatonmáriafürdő képviseletében és Mayer József, Bodrogkeresztúr polgár-mestere. Kovács József polgármester ünnepi beszédében mérföldkőnek nevezete az évfordulót, amely irányt mutat a jövő nemzedékeinek. Felelevenítette a templom építésének történetét, megemlítette az itt szolgáló plébánosokat, beszélt a basilica minor cím elnyeréséről. A polgármester hangsúlyozta, terveik megvalósításához összefogásra van szükség, amely megerősítheti az egymáshoz fűződő kapcsolatokat. Szerinte ragaszkodnunk kell hagyományainkhoz, értékeinkhez, mert ezek segítenek abban, miként éljük az életünket. KÖNYVESPOLC Müller Péter: Örömkönyv Biróné Tóth Valéria Az utóbbi időben örvendetesen gyarapodnak Müller Péter művei. Pályája csúcsának egyik összegzése az Öröm-könyv. Sok-sok példatörténettel, anekdotával átszőtt, misztikus hangulatú közös elmélkedés a lélek dolgairól, a fejlődésről, a fájdalmakról, az örömökről, a szeretet megannyi arcáról. Mivel ebből az élményből, melyre mindannyian vágyunk, csak keveset és kevesen kapunk, ezért felkavaró olvasmány. A könyvet olvasva újra megérthetjük, megérezhetjük, hogy semmi sem fontosabb a világon a szeretetnél. (Alexandra Kiadó Pécs, 2007, 332 oldal) Bendéné Babodi Csilla könyvtáros

11 KERESZTÚRI HÍRMONDÓ JÚNIUS GONDOLKODÓ József Attila: Nem, nem, soha! Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége, Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke! Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret! Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett! Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel, Ha eljő az idő - a magyar talpra kel, Ha eljő az idő - erős lesz a karunk, Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk! Majd nemes haraggal rohanunk előre, Vérkeresztet festünk majd a határkőre És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!! - Szembeszállunk mi a poklok kapuival! Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár, Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ Teljes egészében, mint nem is oly régen És csillagunk ismét tündöklik az égen. A lobogónk lobog, villámlik a kardunk, Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk! Felhatol az égig haragos szózatunk: Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk. Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem, Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen! Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át: Nem engedjük soha! soha Árpád honát! (1922 első fele) A versailles-i Trianon kastélyban 88 évvel ezelőtt, június 4-én írta alá Magyarország azt a békediktátumot, melynek következtében az első világháborút lezáró béketárgyalások legnagyobb vesztesévé vált. A történelmi Magyarország területének kétharmadát a szomszédos országokhoz csatolták a lakosság több mint felével együtt. TÁJOLÓ Nyári esték Balatonkeresztúron A nyári hónapokban tartalmas, színes programok várnak mindenkire a Balatonkeresztúri Üzletközpontban a Szent István téren, rosszidő esetén a Bene Ferenc Sportcsarnokban. Először a fennállásának harmincadik évfordulóját ünneplő Balaton M&K Egyesület Fúvószenekara koncertet ad június 28-án 19 órakor. Mint ismeretes, a fúvószenekar Hajas Béla és Tóth Bence karnagy vezényletével május 18-án a Fúvószenekarok és Együttesek Magyarországi és Közép-Kelet- Európai Szövetsége WASBE-tagszervezete minősítő hangversenyén D kategóriában ezüstminősítést ért el. Július 11-én óráig Népdalkörök és Néptánccsoportok Találkozójára kerül sor, majd 22 óráig mulatós muzsikával szórakoztatják az érdeklődőket. Szent Iván éji tűzugrás A Balatoni nyár '08 - Balatonmáriafürdő rendezvénysorozat keretében június 21-én Szent Iván éji tűzugrást szervez a Fergeteges Forgatag Táncbarát Kör a központi strandon, melyre mindenkit szeretettel várnak. Az est programja: Bűvös portékák vására, Szent Iváni jövendőmondás, Kézműves műhelyek Tűzimádó Tarkabarka Táncmenet. Útvonal: Óvodakert- Keszeg u.-ady E. u.-központi Strand Varázslat produkció Tűzgyújtás Mágikus Mulatság - Élőzene a Profex duóval. Közben koszorúfonás és hajítás hajadonoknak, Tűztánc - körtánc a tűz körül, Boszorkányégetés - tisztítótűz 23: 00 Tűzugrás - Az igazság odaát van! - szerelemért, barátságért, egészségért, jó kívánságokért 24: 00 Fénytánc Keszthelyi programok Ujságh Andrea -BTV- Június 18-án este fél nyolckor a Kis Szent Teréz kórus műsorát tekinthetik meg az érdeklődők a Kármelita Bazilikában. Keszthelyen is megrendezik a Múzeumok éjszakáját, melynek keretében június 21-én este hat órától ingyenesen látogatható a Balatoni Múzeum, a Georgikon Majormúzeum, a Rádió és TV Múzeum, valamint a Mikus Galéria. Ebből az alkalomból különféle programokat (gyermekfoglalkozások, kiállítások, éjszakai tárlatvezetések, táncház, koncertek, vásári komédiások) is szerveznek a múzeumok. Június 25-én este hét órakor mutatja be az Experidance együttes (Román Sándor és Társulata) Eszencia című táncelőadását a Balaton Színházban. Nemzetközi Break Fesztivált rendeznek a keszthelyi Városi Strandon június án. Június 28-án a Balaton Színházban tartják meg a Balaton Fővárosa Szépe szépségverseny döntőjét. Az elmúlt évekhez hasonlóan a keszthelyi Kézművesházban június végétől nyári táborokat szerveznek gyerekeknek, melyek során megismerkedhetnek a népi kismesterségekkel, a fafaragással, az agyagozással, vagy a varrással. A foglalkozások hétfőtől péntekig 9.00-től óráig tartanak. A részvételi díj ötezer forint/fő/hét és az anyagköltség. További információ és jelentkezés: 83/ Motorosok találkozója a reptéren -BTV- Július 04. és 06. között rendezi meg a Jesolo Team az első Fly Balatonkeresztúr Speed motoros találkozót a 7-es főút melletti balatonkeresztúri reptéren. Július 04-én délelőtt 10 órától várják a motorosok érkezését. Este hat órától tizenöt fős DJ csapat gondoskodik a hangulatról. Éjfélkor meglepetés show.

12 KERESZTÚRI HÍRMONDÓ JÚNIUS Július 05-e a vetélkedők jegyében telik: gyöngyfűzés bőrkesztyűben nagylábujjal, hordógurítás, gumiköteles futás. Eközben zajlik a dagonyából induló amatőr gyorsulási verseny quadosok és crossmotorosok számára, melyről élőben közvetít a Helikon rádió! Délután 14 órakor kezdődik a felvonulás. Este Bitter Sándor bemutatja a Man-szigeteki versenyét. Ezután több zenekar váltja egymást a színpadon: Korszak Crew, Hősök, Dopeman. A rendezők mindenkit sok szeretettel várnak a Balatontól 500 méterre, a balatonkeresztúri reptéren. HORGÁSZ SAROK Egyesületi horgászversenyek A harcsáról Forrás: Jesolo team A Balatonmáriafürdő-Balatonkeresztúr és Környéke Horgász Egyesület április 27-én tartotta meg tavaszi horgászversenyét a Nyugati-övcsatorna balatonkeresztúri szakaszán. A versenyen negyvennyolc egyesületi tag vett részt. A felnőtt kategóriában első helyezést ért el Horváth Attila 6,16 kg hallal, a második id. Gaál László lett 5,2 kg-mal, a harmadik helyet ifj. Gaál László szerezte meg 5,1 kg hallal. Az ifjúsági kategóriában első lett ifj. Horváth Attila 3,8 kg-mal, a gyermekeknél első helyezett Csíkos Péter lett 5,55 kg hallal. A legnagyobb halat Barabás Zoltán fogta. Egyesületünk baráti kapcsolatban áll egy osztrák horgászegyesülettel, melynek tagjai versenyezni hívták egyesületünket a fonyódligeti horgásztóra. Amájus 24-én rendezett egész napos versenyen tizenkilenc magyar és ugyanennyi osztrák vett részt. A két csapat összesen 433,4 kg halat fogott - az osztrákok 238,4 kg-ot, a magyarok 195 kg-ot. A verseny első helyezettje id. Gaál László lett 32,3 kg hallal, a második az osztrák egyesület vezetője Alfred Fritz lett 29,3 kg hallal. A következő egyesületi verseny szeptember elején lesz, melynek pontos helyéről és idejéről az egyesület hirdetőtábláin, valamint Végh Józseftől, egyesületünk gazdasági felelősétől lehet információt kérni, és a versenyre való jelentkezést is nála kell leadni. Egyesületünknek jelenleg hatszáz tagja van. Bende Ottó Ennek a nagy testű ragadozónak a horgászata különleges élmény. Maga a küzdelem egy ilyen kapitális hallal - különösen, ha akadós, bedőlt fákkal, sűrű növényzettel borított helyen sikerül ráakadni - már önmagában sem mindennapi érzés, de az az igazán izgalmas, amíg az ember megtalálja, becserkészi. Környékünkön a harcsa eredményes horgászata jelentősen különbözik más, megszokott horgászmódszerektől: a csekély harcsalétszám miatt az egyedi megkeresés lehet célravezető. Ahhoz, hogy egy harcsát megtaláljunk a vízben, sok ismeretre, tapasztalatra van szükség. Vannak kivételes pillanatok, amikor szinte szemtelen vakmerőséggel mutatják meg magukat - ezt harcsaforgásnak nevezzük, valószínűleg ívási előjáték. Ilyenkor feltűnően felkavarva a vizet, több harcsa forgolódik a felszín közelében. Általában nagyon óvatos, a sűrű növényzet között is csak alig észrevehető nyomokkal közlekedő állatok. Egy buborék, egy menekülő küsz, vagy a körülöttük rajzó apró halak is jelezhetik hollétüket. Az idén nem folyik a csatorna, aligha fogunk nagyokat! Olti Miklós SPORT Megyei Labdarúgó Bajnokság 24. ford. B.szárszó-B.keresztúr 1:0 (0:0) A második helyezett Szárszó csak a 88. percben egy sorfalon megpattanó lövéssel tudta begyűjteni a három pontot. Ifi: 4:5 G: Balla K.2, Horváth D., Wolf B., Károlyi I. 25. ford. B.keresztúr-B.boglár 2:1 (1:1) G: Szabó B. 2 - egyet 11-esből A vendégek gólja megzavarta a hazaiakat, ez a 88. percig tartott. Abalhátvédünk hozta ezt a meccset. Ifi: 3:1 G: Wolf B. 2, Balla K. 26. ford. Lábod-B.keresztúr 2:2 (0:1) G: GelencsérA., Bíró G. A helyzetek alapján nyernünk kellett volna, bár látatlanban mindenki kiegyezett volna ezzel a döntetlennel. Ifi: 0:5 G: Bakos T. 2, Wolf B. 2, Balla K. 27. ford. Nagybajom-B.keresztúr 3:1 (1:1) G: Bakos P. Tényleg jó csapat a Bajom. Alegtöbbet futó csapat a megyében. Ifi: 3:3 G: Károlyi I., Wolf B., Afelnőtt csapat jelenleg a 10., az ifi az 5. helyen áll. Lapzárta utáni mérkőzések: B.keresztúr-Zamárdi Inke-B.keresztúr B.keresztúr-Tapsony Serdülő Bajnokság-Északi csoport B.keresztúr-B.szárszó 9:1 Mesztegnyő-B.keresztúr 3:8 B.földvár-B.keresztúr 0:3 - a Földvár nem tudott kiállni A bajnokságban az északi csoportban a serdülők aranyérmesek lettek 11 győzelemmel és egy döntetlennel. A csapat tagjai: Bartha Richárd, Virág Gergő, Kozma Márk, Zsiga Ádám, Barabás Zoltán, Horváth Dávid, Babina Gergő, Gombai Tamás, Annoh Osafo Paszkál, Károlyi Imre, Kozma András, Kispál Rajmund, Balla Kristóf, BaloghAndrás, Gorzó Ádám Öregfiúk Bajnokság 19. ford. B.keresztúr-B.Vasas 7:1 (4:1) 20. ford. B.keresztúr-Tab 2:1 (1:0) 21. ford. B.lelle-B.keresztúr 0:6 22. ford. B.keresztúr-Marcali 1:0 (1:0) 23. ford. Lengyeltóti-B.keresztúr 3:3 (2:1) Az öregfiúk csapata a 4. helyen áll.

13 KERESZTÚRI HÍRMONDÓ JÚNIUS Közgyűlést tartott az egyesület Május 16-án - csekély érdeklődés mellett - a sportkör megtartotta éves rendes közgyűlését. A szakmai beszámolók után a pénzügyi beszámoló volt a napirenden, majd az egyebek következtek. Somogyi Zsolt sportelnök 18 órakor bezárta a gyűlést. Ezután következett az összevont egyesületi közgyűlés. Itt a szakmai beszámolókat a tagszervezetek vezetői adták elő a közgyűlésnek. Az egyesület elnöke kiegészítette az egész egyesületet érintő kérdésekkel, majd rövid pénzügyi beszámolót tartott. (Az előzőekben minden tagszervezet megtartotta saját közgyűlését, ahol szakmai és pénzügyi beszámolókat hallhatott tagszervezete munkájáról.) A harmadik napirend az alapszabály módosítása volt, mivel az elnökségben személycsere történt: Hajduné Pap Györgyi egészségügyi okokból lemondott és helyére Háli Rudolfnét választották, így a Gyöngyvirág Népdalkört ő képviseli az elnökségben. A másik szavazás a tagdíjak módosítására vonatkozott: a tanulói jogviszonyban álló 18. évét betöltötteknek 500 Ft/év tagdíjat kell fizetniük. A Gyöngyvirág Népdalkör tagjainak Ft/év tagdíjat, az Ősz Idő Nyugdíjasklub tagjainak pedig Ft/év tagdíjat kell fizetniük ettől az évtől. (Saját kérésükre.) Miután kérdés nem volt, az elnök a közgyűlést bezárta. Somogyi Zsolt HIRDETÉSEK ÁLLÁS Strandgondnokot felveszünk azonnali belépéssel augusztus 30-ig. Munkavégzés helye: Balatonmáriafürdő hajókikötői strand. Érdeklődni: 30/ telefonszámon A Janette Hotelbe munkatársakat keresünk szakács, felszolgáló, recepciós, éjszakai recepciós, konyhai kisegítő, takarító munkakörökbe. Tel.: TELEK Balatonkeresztúron 420 négyszögöles zártkert gyümölcsfákkal eladó. Telefon: 06 30/ Vásárolunk balatoni rendezetlen, elhanyagolt telkeket alkalmi áron, készpénzért. Tel.: 06/30/ Balatonkeresztúron 1055 m2 teljesen közművesített építési telek eladó. Tel.: 06/20/ Balatonkeresztúron, Festetics utcában 1055 m2 közművesített építési saroktelek 2,8 M Ft-os irányáron eladó. Tel.: 06/20/ Balatonkeresztúron, a Bokrosi-hegy tetején 4472 nm nyeles alakú zárt kert, főleg cseresznyével telepítve forintért eladó. Érdeklődni lehet: 30/ SZOLGÁLTATÁS Zsuzsi fodrászat új szolgáltatással várja kedves vendégeit! Négyfajta - relaxációs, bázis, anti-stressz, hajhullás elleni - 15 perces masszázs. Kedvező árak / New Style Manikűr, Pedikűr, Műköröm (Bejelentkezés: 06/30/ ) és Zsuzsi Fodrászat (Bejelentkezés: 06/30/ ). Balatonmáriafürdő, Vilma u. 6. Szeretettel várunk mindenkit: Lilla és Zsuzsi Vucek Stevo cipész műhelye - Iskola utca 2. Cipő, csizma, táska, bőráru, cipzárak javítása. Gyors, igényes, olcsó! Nyitva: kedden, pénteken Grillcsirke krumplisalátával házhoz szállítása 1,5 órán belül 1400 Ft-ért B.fenyvesen, B.márián, B.keresztúron óra között. Öregház borozó 06/ , 06/ ÉTKEZÉSI LEHETŐSÉGAZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN. Az ebéd ára 545 Ft, amely helyben is elfogyasztható vagy éthordóban elvihető. Érdeklődni lehet: a 85/ as telefonszámon. EGYÉB Megnyílt az Ibolya ABC Balatonkeresztúron, a sportcsarnok melletti üzletközpontban. Nyitva: H-V 6-18 óra. Telefon: 30/ Nyílászáró szaküzlet nyílt a balatonkeresztúri üzletközpontban, melyben egyedi és szabványméretű ajtók, ablakok megrendelhetők. Kedvező árakkal várjuk kedves vásárlóinkat. Telefon: 85/ Tollpaplan, - párna tisztítás, készítés, felújítás. Vank Jánosné Balatonkeresztúr, Rákóczi u. 35. Telefon: 20/ Balatonkeresztúr és Balatonmáriafürdő Községek Körjegyzősége pályázatot hirdet adóügyi előadó munkakör betöltésére határozatlan idejű közszolgálati jogviszony keretében, teljes munkaidőben. Pályázati feltételek: Magyar állampolgárság, cselekvőképesség, büntetlen előélet, középfokú iskolai végzettség, középfokú képesítés, önkormányzati adóhatóságnál szerzett szakmai gyakorlat - legalább 1-3 év szakmai tapasztalat, gyakorlott szintű MS Office (irodai alkalmazások), B kategóriás jogosítvány, vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása, saját gépkocsi rendelkezésre állása. Apályázat elbírálásánál előnyt jelent: Német nyelvből nyelvvizsga, társalgási szintű nyelvtudás, önkormányzati adóhatóságnál szerzett szakmai gyakorlat (adófelderítés, adóbehajtás) - legalább 1-3 év szakmai tapasztalat, felhasználói szintű Internetes alkalmazások, ONKADO program ismerete, közigazgatási alapvizsga megléte, saját személygépkocsi, vezetői engedély. A munkakör betölthetőségének időpontja: szeptember 1. napjától. Apályázat benyújtásának határideje: június 30. A pályázati kiírással kapcsolatban további információt Mestyán Valéria nyújt, a 85/ os telefonszámon. Apályázatok benyújtásának módja: Postai úton, a pályázatnak a Balatonkeresztúr és Balatonmáriafürdő Községek Körjegyzősége címére történő megküldésével (8648 Balatonkeresztúr, Ady Endre utca 52.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 6205/2008., valamint a munkakör megnevezését: adóügyi előadó. Apályázat elbírálásának határideje: július 30. A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

14 KERESZTÚRI HÍRMONDÓ JÚNIUS Fotó: Meretei János A lengyel tűzoltók vendégszeretete határtalan. Tűzoltóink lengyelországi látogatásáról a 8. oldalon olvashatnak Fotó: Csillagvirág óvoda KÉPGALÉRIA A kicsik reneszánsz zenére táncoltak az óvodai évzárón >>> 7. oldal Fotó: Általános Iskola Több mint kétszáz kilométert kerekeztek az iskolások a Balaton körül. Írásunk a 6. oldalon Fotó: Csillagvirág óvoda Gyermeklakodalmast mutattak be a búcsúzó nagycsoportosok >>>7. oldal Orvosi ügyeleti ellátás A központi hétközi és hétvégi ügyeleti ellátás ideje: hétköznap délután 16 órától másnap reggel 8 óráig, illetve hétvégén szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig, valamint ünnepnapokon. Helye: Központi Orvosi Ügyelet, Marcali, Széchenyi u. 17. (a kórház bejárata mellett) Telefon: 85/

KERESZTÚRI HÍRMONDÓ. A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja VII. évfolyam 12. szám, 2009. december

KERESZTÚRI HÍRMONDÓ. A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja VII. évfolyam 12. szám, 2009. december KERESZTÚRI HÍRMONDÓ A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja VII. évfolyam 12. szám, 2009. december Ady Endre: Karácsony Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének,

Részletesebben

Így ünnepeltünk március idusán. Csak a szövetségeseink mondták el rólunk az igazat Hamis forrásokra épült a magyar őstörténet

Így ünnepeltünk március idusán. Csak a szövetségeseink mondták el rólunk az igazat Hamis forrásokra épült a magyar őstörténet A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja V. évfolyam 4. szám, 2007. április Így ünnepeltünk március idusán Magyarnak lenni minden időben! diákjai az ünneplő közönségnek Fotó:

Részletesebben

HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 8. számú jegyzőkönyve. 2012. október 24. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI

HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 8. számú jegyzőkönyve. 2012. október 24. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8. számú jegyzőkönyve 2012. október 24. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI 153/2012./X.24./ kt.határozat: 154/2012./X.24./ kt. határozat: 155/2012./X.24./ kt. határozat:

Részletesebben

KERESZTÚRI HÍRMONDÓ A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenõ információs lapja VI. évfolyam 12. szám, 2008. december

KERESZTÚRI HÍRMONDÓ A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenõ információs lapja VI. évfolyam 12. szám, 2008. december KERESZTÚRI HÍRMONDÓ A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenõ információs lapja VI. évfolyam 12. szám, 2008. december Balatonkeresztúr Község Képviselõ-testülete és a magam nevében településünk

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: EPL/6/12/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 28-án 18,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

keresztúri hírmondó TRIANON 1920. JÚNIUS 4. PEDAGÓGUSNAPI Magyar népdal- és néptánctalálkozó június 25-én Régészeti terepbejárás Keresztúron

keresztúri hírmondó TRIANON 1920. JÚNIUS 4. PEDAGÓGUSNAPI Magyar népdal- és néptánctalálkozó június 25-én Régészeti terepbejárás Keresztúron keresztúri hírmondó IX. évfolyam, 6. szám 2011. napisten hava, június PEDAGÓGUSNAPI TRIANON 1920. JÚNIUS 4. Csíksomlyói Babba Mária Csontváry Kosztka Tivadar: Marokkói tanító (1908) Pécs, Csontváry Múzeum

Részletesebben

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/20/2015. J e g y z ő k ö n y v

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/20/2015. J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/20/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 8. napján 13.00 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

KERESZTÚRI HÍRMONDÓ. A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja

KERESZTÚRI HÍRMONDÓ. A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja KERESZTÚRI HÍRMONDÓ A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja IX. évfolyam 1. szám, 2011. Fergeteg hava Január KERESZTÚRI HÍRMONDÓ 2 2011. JANUÁR TARTALOM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16 - án tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16 - án tartott nyílt üléséről 290/1/2015. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16 - án tartott nyílt üléséről Rendelet: 1/2015. (II.17.)

Részletesebben

Újkígyósi Önkormányzati Értesítő

Újkígyósi Önkormányzati Értesítő III. ÉVFOLYAM 3. SZÁM Újkígyósi 2008. MÁRCIUS Önkormányzati Értesítő Házi segítségnyújtás Fizetős önkormányzati vagy ingyenes alapítványi? Az utóbbi időben felborzolta a kedélyeket Újkígyóson a fenti kérdés.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 30-án megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 30-án megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 30-án megtartott üléséről. Helye: Mezőkövesdi Közös Önkormányzati Hivatal B ép. félemeleti tanácskozó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 2-án (szerdán) 16:00 órai kezdettel megtartott üléséről 1 Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen vannak:

Részletesebben

Bioenergia kiaknázatlan hazai lehetőségek. Anyák napi köszöntő NEVET KAPOTT A SPORTCSARNOK

Bioenergia kiaknázatlan hazai lehetőségek. Anyák napi köszöntő NEVET KAPOTT A SPORTCSARNOK A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja V. évfolyam 5. szám, 2007. május Anyák napi köszöntő Kedves Édesanyák és Nagymamák! Bonyolult dolgokról beszélni nagyon nehéz. De egyszerű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097. Kunadacs, Rákóczi u. 2. 1-1/2011. Kunadacs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. január 27-én megtartott üléséről felvett J E G Y Z Ő

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 5 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza.

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 5 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza. Jegyzőkönyv Készült Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 29-én 15.00 h kezdettel a Művelődési Ház tanácskozótermében (Balatonberény, Kossuth tér 1.) megtartott nyilvános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 5-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 5-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-5/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testülete Ikt. sz.: 3563/2015/A JEGYZŐKÖNYV

Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testülete Ikt. sz.: 3563/2015/A JEGYZŐKÖNYV Ikt. sz.: 3563/2015/A JEGYZŐKÖNYV Készült: Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendes ülésén 2015. szeptember napján 10. napján, 16.00 órakor, Ászár Polgármesteri Hivatal (Ászár, Kossuth u.

Részletesebben

Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi

Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi Ülésének jegyzőkönyve (nyilvános) 11-6/2010. Fülesd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 16-án megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott üléséről. Az ülés helye: Városi Könyvtár Vadász utcai rendezvényterme (Dózsa György út 15/a)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2015. szeptember 2-án 19 órakor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestületének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2015. szeptember 2-án 19 órakor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestületének Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: CS-0095- /2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. szeptember 2-án 19 órakor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestületének nyílt üléséről.

Részletesebben

Igazgatási Osztályvezető megjelent. Meghívott: Dr. Nagy Szabina Somogy Megyei Kormányhivatal Fonyódi Járási Hivatal Hivatalvezető

Igazgatási Osztályvezető megjelent. Meghívott: Dr. Nagy Szabina Somogy Megyei Kormányhivatal Fonyódi Járási Hivatal Hivatalvezető JEGYZŐKÖNYV Készült Ordacsehi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. november 25-én, 17 órakor kezdődő, az Önkormányzat hivatali helyiségében megtartott nyilvános üléséről. A Képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Alsóörs község Önkormányzat képviselő-testület 2015. november 24-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Alsóörs község Önkormányzat képviselő-testület 2015. november 24-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről ALSÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 14/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Alsóörs község Önkormányzat képviselő-testület 2015. november 24-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről Az

Részletesebben

RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE. 15. számú jegyzőkönyve (2013. JÚNIUS 20.) Határozatok: 100/2013. 104/2013. Kt. hat.

RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE. 15. számú jegyzőkönyve (2013. JÚNIUS 20.) Határozatok: 100/2013. 104/2013. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE 15. számú jegyzőkönyve (2013. JÚNIUS 20.) Határozatok: 100/2013. 104/2013. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: S- 4-21 /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 21.-i

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülésről archív hangfelvétel készült.

JEGYZŐKÖNYV. Az ülésről archív hangfelvétel készült. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ács Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 25-én 16 00 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytermében megtartott üléséről. Jelen vannak: A csatolt jelenléti ív szerinti

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 19. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. szeptember 27-én J e g y z ő k ö n y v megtartott

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 1. szám 2005. augusztus Festmény az 1924. évi viharforgatag pátyi pusztításáról. (Lásd cikkünket a 15. oldalon!) Erdei iskola Visegrádon. (Lásd

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2015. április 09-i soros ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2015. április 09-i soros ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2015. április 09-i soros ülésén Hozott határozatok: 49/2015.(04.09.)-től 66/2015.(04.09.)-ig Hozott rendeletek: 7/2015.(04. 14.) 1 J

Részletesebben

Napirendi pontok tárgyalása:

Napirendi pontok tárgyalása: Rábakecöl Községi Képviselő-testülete 11/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. szeptember 26-án (hétfőn) 18,00 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

vállalkozó (52. 26. pont) e)17

vállalkozó (52. 26. pont) e)17 e)17 a 26.152 vállalkozó: a egyéni az A 170/2011.(VI.21.) számú képviselı-testületi határozat: a.) Balatonkeresztúr Község Önkormányzati Képviselı-testülete a helyi adórendelet felülvizsgálatára vonatkozó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 27-én megtartott ülésén, a Városháza 18-as sz. helyiségében.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 27-én megtartott ülésén, a Városháza 18-as sz. helyiségében. I-1/17-20/2008.ikt.sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 27-én megtartott ülésén, a Városháza 18-as sz. helyiségében. Jelen vannak: Pap Tibor polgármester

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. OKTÓBER 29. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. OKTÓBER 29. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. OKTÓBER 29. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1 18/2015. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8449 Magyarpolány, Dózsa György utca 6. Tel/Fax: 88/503-820 email: hivatal@magyarpolany.hu Szám: M.113-5/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Magyarpolány

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. KÉSZÜLT: 2012. április 25-én, Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének soros, nyilvános ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. KÉSZÜLT: 2012. április 25-én, Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének soros, nyilvános ülésén. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: 2012. április 25-én, Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének soros, nyilvános ülésén. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Városháza díszterme. JELEN VANNAK: dr. Garay Rita polgármester,

Részletesebben

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:14/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Tamási Áron Művelődési Központ II. emeleti tanácsterme (8300 Tapolca, Kisfaludy u. 2-6.)

Tamási Áron Művelődési Központ II. emeleti tanácsterme (8300 Tapolca, Kisfaludy u. 2-6.) TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/38-52/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről.

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről. BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 19/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott

Részletesebben

Hitünk újraegyesítésével kell ünnepelnünk 8. oldal

Hitünk újraegyesítésével kell ünnepelnünk 8. oldal A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenõ információs lapja VI. évfolyam 4. szám, 2008. április Hitünk újraegyesítésével kell ünnepelnünk 8. oldal A népszavazás helyi eredményei 2. oldal Így ünnepeltünk

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. október 20- án 17.00 órai kezdettel megtartott, soron következő kihelyezett nyilvános üléséről, a Napsugár Óvoda

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás.

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás. PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIII. évf. 11. szám 2004. november A TARTALOMBÓL Önkormányzati hírek Népszavazás Talentis sajtó Mûvelõdési ház mûsora Keksz helyett Egyházi hírek Anyakönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 26-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 26-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2014. április 23-án (szerdán)16,00 órakor megtartott képviselő-testületi ülésen.

Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2014. április 23-án (szerdán)16,00 órakor megtartott képviselő-testületi ülésen. Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2014. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2014. április 23-án (szerdán)16,00 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

T A R T A L O M M U T A T Ó

T A R T A L O M M U T A T Ó 1 T A R T A L O M M U T A T Ó 1. Beszámoló a városrészi Önkormányzatok 2011. évi tevékenységéről. 2. 6/2011.(II.24) sz. ÖKT. Rendelet módosítása. 3. 2012. évi víz- és szennyvízcsatorna szolgáltatási díjak

Részletesebben

Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email.

Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email. Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email.hu M E G H Í V Ó Balatonkeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

BALATONKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 1/2016. számú

BALATONKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 1/2016. számú BALATONKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2016. számú JEGYZŐKÖNYVE 2016. január 19-ei nyilvános üléséről 2 JEGYZŐKÖNYV Készült a Balatonkeresztúr Község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

Balatonederics községben a Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. április 29-én 19 órai kezdettel megtartott üléséről.

Balatonederics községben a Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. április 29-én 19 órai kezdettel megtartott üléséről. Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 87 466 133, fax: 87 566 023 E-mail: bekorj@asat.hu Ügyiratszám: 20-9/2010. J e g y z ő k ö n y v

Részletesebben

Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 22-i nyilvános ülésén.

Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 22-i nyilvános ülésén. 1 BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Ikt.szám: 42-87/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 22-i

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak Város Önkormányzat

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 7/2011. J E G Y Z Ő

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére.

JEGYZİKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére. JEGYZİKÖNYV Készült: Sáregres Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. április 27-én 15.00 órai kezdettel a Községháza tanácstermében tartott ülésérıl. Jelen vannak: Tiringer Mária polgármester

Részletesebben

2003. év 10. szám 2003. augusztus OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KÖZLÖNYE A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK

2003. év 10. szám 2003. augusztus OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KÖZLÖNYE A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK 2003. év 10. szám 2003. augusztus OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KÖZLÖNYE A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ábrahámhegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 19.-i nyilvános ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ábrahámhegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 19.-i nyilvános ülésén. 1 ÁBRAHÁMHEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Ábrahámhegy, Badacsonyi u. 13. Ikt.szám: Á-82-10/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Képviselő-testületének 2012. január 19.-i nyilvános ülésén.

Részletesebben

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: M. /2013. Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8449 Magyarpolány, Dózsa György utca 6. Tel/Fax: 88/503-820 email: hivatal@magyarpolany.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Magyarpolány

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2010. június 9-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2010. június 9-én tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-6/2010./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. június 9-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

Készült Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 2013. május 30-i üléséről az Új Városháza üléstermében. Dr. Csorba Csaba jegyző, Megyeri László aljegyző

Készült Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 2013. május 30-i üléséről az Új Városháza üléstermében. Dr. Csorba Csaba jegyző, Megyeri László aljegyző Gyomaendrőd 15/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült 2013. május 30-i üléséről az Új Városháza üléstermében. Jelen vannak: Várfi András polgármester, Toldi Balázs alpolgármester Arnóczi István János, Béres János,

Részletesebben

XII. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2015. OKTÓBER 01. 1 SZENTGOTTHÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTŐJE SZÁM T A R T A L O M OLDAL ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK:

XII. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2015. OKTÓBER 01. 1 SZENTGOTTHÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTŐJE SZÁM T A R T A L O M OLDAL ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK: 1 SZENTGOTTHÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTŐJE SZÁM T A R T A L O M OLDAL ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK: 22/2015. (X. 01.) Önkormányzati rendelet 3. a helyi adókról. 23/2015. (X. 01.) Önkormányzati rendelet

Részletesebben

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: M. /2013. Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8449 Magyarpolány, Dózsa György utca 6. Tel/Fax: 88/503-820 email: hivatal@magyarpolany.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Magyarpolány

Részletesebben

keresztúri hírmondó X. évfolyam, 01. szám 2012. Fergeteg hava, Január

keresztúri hírmondó X. évfolyam, 01. szám 2012. Fergeteg hava, Január keresztúri hírmondó X. évfolyam, 01. szám 2012. Fergeteg hava, Január %DODWRQNHUHV]W~U gqnrupiq\]dwiqdn KDYRQWD PHJMHOHQĘ LQIRUPiFLyV ODSMD Közmeghallgatás január 30-án az iskolában Adjon IIsten Adjon

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről. Ülés helye: Rábai Miklós Művelődési Ház házasságkötő terme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: KVÖ/113/44/2012. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2012. november 27-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 24. RENDELETEK MUTATÓJA Rendelet száma

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1. Hazai és EU-s források terhére kiírt pályázatok benyújtásával kapcsolatos döntéshez javaslattétel. Előadó: Pap Tibor polgármester

Jegyzőkönyv. 1. Hazai és EU-s források terhére kiírt pályázatok benyújtásával kapcsolatos döntéshez javaslattétel. Előadó: Pap Tibor polgármester I-1/3-9/2009.ikt.sz. Jegyzőkönyv Készült: Dévaványa Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2009. május 25-én megtartott Pénzügyi- Ellenőrző- Önkormányzati Vagyonkezelő Bizottság nyílt ülésén. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 26-án 8.00 órai kezdettel tartott nyílt üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 26-án 8.00 órai kezdettel tartott nyílt üléséről. 1 Ikt. szám: 1/1240-1/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 26-án 8.00 órai kezdettel tartott nyílt üléséről. Jelen vannak:, Balogh Balázs Markó Péter

Részletesebben

Burghardt Ferenc polgármester köszöntötte a képviselőket. Javasolta, hogy napirendet az alábbiak szerint fogadják el:

Burghardt Ferenc polgármester köszöntötte a képviselőket. Javasolta, hogy napirendet az alábbiak szerint fogadják el: PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi Fő utca 19. Szám:7-16 /2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pápakovácsi Község Önkormányzat képviselő-testülete 2012. július 11-én 18.00 órakor

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-21/2011. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2011. december 14-i nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-21/2011. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2011. december 14-i nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-21/2011. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2011. december 14-i nyílt üléséről Rendeletek: 27/2011.(XII.14.) A települési szilárd-hulladékkal kapcsolatos

Részletesebben

Esemény Időpont Helyszín

Esemény Időpont Helyszín 2015. január 9. 2015/1. szám (2. hét) 2335 Taksony, Fő út 85. Tel.: 24/520-777, Fax: 24/520-770, e-mail: onkormanyzat@taksony.hu, www.taksony.hu Ügyfélfogadás: H: 8.00-18.00, Sze: 8.00-16.00, P: 8.00-12.00

Részletesebben

2016. január 27. (szerda) napjára de. 09.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

2016. január 27. (szerda) napjára de. 09.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2015. október 21- én 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendes, nyílt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2008. szeptember 9-én tartott nyilvános üléséről Jelen voltak: Fodor Jánosné bizottsági tag Dr. Ferenczi Attila bizottság elnöke Mezei

Részletesebben

K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 487-10/2015.

K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 487-10/2015. 57/2015.(IV.28.) KT 1. A nemzetgazdasági miniszter a belügyminiszterrel és az emberi erőforrások miniszterével egyetértésben pályázatot hirdetett a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló

Részletesebben

KERESZTÚRI HÍRMONDÓ A

KERESZTÚRI HÍRMONDÓ A KERESZTÚRI HÍRMONDÓ A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja VI. évfolyam 7. szám, 2008. július Nyári esték Keresztúron 9. oldal Kezdődik a szezon: megérkeztek a fürdőzők a

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1 Ikt. szám: 508-23/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 23. számú j e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. december 3-án megtartott üléséről 2 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. december

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 113-2/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2010. február 15- én /hétfőn/ 17.00 órai kezdettel

Részletesebben

Badacsonytördemic Községért Alapítvány Lapja

Badacsonytördemic Községért Alapítvány Lapja Tisztelt Lakosok! Legyen játszótere Badacsonytördemicnek! A játszótér elnyeréséhez a Delikát 8 által indított mozgalomban mi is szeretnénk részt venni. Ehhez csupán az szükségeltetik, hogy a Delikát 8

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. május 14. (kedd) 15:00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Verőce Község i Hivatal Tanácsterme (2621 Verőce, Árpád út 40.) Jelen vannak a Képviselő-testületből:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sokorópátka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9112 Sokorópátka, Öreg utca 1. Tel. (96) 488-046, Fax: (96) 549-044, Mobil: (20) 440 3049 E-mail: polg.hiv@sokoropatka.hu Honlap: www.sokoropatka.hu

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester Suga László alpolgármester. Csorba Tibor képviselõ Mertusné Varga Katalin képviselõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester Suga László alpolgármester. Csorba Tibor képviselõ Mertusné Varga Katalin képviselõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2007. május 17-én 13.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

Tájékoztató a Képviselõ-testület üléseirõl

Tájékoztató a Képviselõ-testület üléseirõl Harminc évvel ezelõtt tért haza történelmünk néma, nagy tanúja, a SZENT KORONA Története keserédes, viszontagságos, fájdalmas történelmi krimibe illõ. Írtak már róla könyveket, tanulmányokat, tudós szakemberek

Részletesebben

keresztúri hírmondó X. évfolyam, 10. szám 2012. Magvető hava, október

keresztúri hírmondó X. évfolyam, 10. szám 2012. Magvető hava, október keresztúri hírmondó X. évfolyam, 10. szám 2012. Magvető hava, október Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja 1956: Községi ünnepség a Mindszenty téren Időseink köszöntése

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 16/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kiss Vince polgármester kiveszi az esküt Renk Csaba külsős bizottsági tagtól, aki az eskütételről aláírta az esküokmányt.

JEGYZŐKÖNYV. Kiss Vince polgármester kiveszi az esküt Renk Csaba külsős bizottsági tagtól, aki az eskütételről aláírta az esküokmányt. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. november 6. napján, csütörtökön az Önkormányzati Hivatal Tanácstermében (9224 Rajka, Szabadság tér 1.) 19:00 órakor megtartott nyilvános testületi ülésről. Jelen vannak: a mellékelt

Részletesebben

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Szám: Svh/62-8/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi

Részletesebben

Meghívott: Csóka Imréné pénzügyi előadó, Vilman Irén pénzügyi előadó, Virág Erika pénzügyi előadó

Meghívott: Csóka Imréné pénzügyi előadó, Vilman Irén pénzügyi előadó, Virág Erika pénzügyi előadó MÁRKÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8441 MÁRKÓ, Padányi Bíró Márton tér 5. E-mail: onkormanyzat@marko.hu Szám: 163- /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6 Készült: Márkó Község Önkormányzatának és Bánd

Részletesebben

A mellékelt beszámolók alapján kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az alábbi határozati javaslatot fogadja el:

A mellékelt beszámolók alapján kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az alábbi határozati javaslatot fogadja el: Budapest Főváros X. kerület Kőbán> a Önkormányzat Képviselő-testület ülés; Kőbányai Örmény Kisebbségi Önkormányzat Elnöke Budapest, ' -2009 ÁPR-*D Tárgy: Beszámoló a Kőbányai Örmény Kisebbségi Önkormányzat

Részletesebben

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142. e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142. e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu Szám: 138-8/2015./nyilvános J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült: Farád Község

Részletesebben

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2014. január 7-én megtartott nyílt ülésének. Jegyzőkönyve

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2014. január 7-én megtartott nyílt ülésének. Jegyzőkönyve 102-1/2014. Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2014. január 7-én megtartott nyílt ülésének Jegyzőkönyve Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testületének _1./2014.( I.8. ) önkormányzati rendelete

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kérem, képviselőtársaim kézfeltartással jelezzék annak elfogadását. Köszönöm. Ellenvélemény, tartózkodás nem volt.

JEGYZŐKÖNYV. Kérem, képviselőtársaim kézfeltartással jelezzék annak elfogadását. Köszönöm. Ellenvélemény, tartózkodás nem volt. JEGYZŐKÖNYV Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 6-án 13:00 órai kezdettel a Gamási Önkormányzat Tanácskozó termében megtartandó alakuló üléséről. Jelen vannak: A./ Képviselő-testület

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/132-44/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. november 26-án

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v majsa Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 20/I/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült majsa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 19-én (csütörtök) 15 órai kezdettel Konecsni György

Részletesebben

Szám: 362-20/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 13-án megtartott üléséről.

Szám: 362-20/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 13-án megtartott üléséről. Szám: 362-20/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 13-án megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 19/2010. számú JEGYZŐKÖNYVE

Bánk Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 19/2010. számú JEGYZŐKÖNYVE Bánk Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2010. számú JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2010. december 20-án 17 00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Bánk Község Önkormányzata,

Részletesebben

Bogyiszló Község Önkormányzatának. 13/2007. (XII.29.) számú. r e n d e l e t e. Hulladék gazdálkodásról

Bogyiszló Község Önkormányzatának. 13/2007. (XII.29.) számú. r e n d e l e t e. Hulladék gazdálkodásról Bogyiszló Község Önkormányzatának 13/2007. (XII.29.) számú r e n d e l e t e Hulladék gazdálkodásról Bogyiszló 1 Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a továbbiakban: Önkormányzat - a hulladékgazdálkodásról

Részletesebben

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI 109/2011. (XI.29.) kt. határozat: A 2011. november 29-ei ülés napirendjének elfogadása 110/2011. (XI.29.)

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. július 20-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. július 20-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-7/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. július 20-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete:

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1 11/2015. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

NAPIREND. 1. A Település Rendezési Tervének módosítása, településfejlesztési koncepció

NAPIREND. 1. A Település Rendezési Tervének módosítása, településfejlesztési koncepció J e g y z ő k ö n y v Szám: 4/2009. Készült: 2009. február 26-án Faluház nagytermében megtartott Közmeghallgatáson. Jelen vannak: Katona Imre polgármester Geredy Péter Károly alpolgármester Gáspár István

Részletesebben

2. Balatonrendes Önkormányzat 2012. évi költségvetés I. fordulójának tárgyalása.

2. Balatonrendes Önkormányzat 2012. évi költségvetés I. fordulójának tárgyalása. 1 BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Ikt.szám: B- 29-2 /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január

Részletesebben

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2011. JANUÁR 1. NAPJÁTÓL HATÁLYOS LAKÁSRENDELETÉRŐL

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2011. JANUÁR 1. NAPJÁTÓL HATÁLYOS LAKÁSRENDELETÉRŐL SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE T Á J É K O Z T A T Ó SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2011. JANUÁR 1. NAPJÁTÓL HATÁLYOS LAKÁSRENDELETÉRŐL Készítette: Szombathely Megyei Jogú Város

Részletesebben

MUTATÓ. Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án megtartott nyílt soron kívüli testületi üléséről. Hat. Rend.

MUTATÓ. Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án megtartott nyílt soron kívüli testületi üléséről. Hat. Rend. MUTATÓ Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án megtartott nyílt soron kívüli testületi üléséről Tárgy: Hat. Rend. száma: Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 19-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 19-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről Jegyzőkönyv Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 19-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről Jelen vannak: Fürjes Pál, Dr. Bélteczki János, Boda István,

Részletesebben