A Kollégium Intézményegység házirendje

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Kollégium Intézményegység házirendje"

Átírás

1 A Kollégium Intézményegység házirendje. A kollégium házirendet, annak módosításait a kollégiumi csoportvezetők minden tanév első csoportfoglalkozásán ismertetik. 2. A kollégiumi házirendet minden tanév végét megelőző utolsó közgyűlésen az érintettek felülvizsgálják, szükség esetén javaslatot tesznek módosítására. 3. A kollégium minden lakójának egyenlő joga és kötelessége van iskolatípustól, korosztálytól függetlenül. 4. Az iskolai és kollégiumi házirend, napirend ismerete, betartása a kollégiumi tagsági viszony alapja 5. A kollégiumi lakhatás, ezzel együtt a házirend szabályozási köre, hatálya a kollégiumba otthonról történő beérkezéstől addig terjed, ameddig a tanuló el nem hagyja a kollégiumot hazautazás céljából. 6. A házirend rendelkezéseit a kollégisták a kollégiumi lakhatás ideje alatt a kollégiumon kívüli tartózkodás során is kötelesek betartani, egyúttal kötelesek kerülni minden a házirend által tiltott tanulói magatartást is. 7. A házirend érvényessége az intézményben tartózkodó minden személyre (tanárok, diákok, technikai dolgozók, vendégek) kiterjed, hatálya az intézmény teljes területére vonatkozik, módosításig, visszavonásig érvényes. 8. A kollégiumba beköltözni csak a kollégiumi felvétel igazolása után, érvényes orvosi igazolással lehet abban az esetben, ha a diáknak nincs díjfizetési hátraléka. 9. A kollégium rendszeres egészségügyi felügyeletet biztosít diákjai számára, mely a kollégiumi orvosi szobán elhelyezett iskolaorvosi munkarend szerint történik 0. A kollégium a nyitva tartása alatt folyamatos nevelői felügyeletet biztosít, minden esetben a benn tartózkodó kollégisták létszámának megfelelően. A kollégiumi elhelyezés iránti kérelem elbírálásának elvei, a kollégiumi tagsági viszony megszűnése:. A kollégiumi felvételi kérelmeket a kollégiumi nevelőtestület bírálja el. 2. Kollégista lehet az, aki : - igényli és bejárása nehezen megoldható - szociális, családi helyzete az ellátást indokolja - tanulmányi eredménye képességeinek, a kollégiumi elvárásoknak megfelelő. A felvételek elbírálása ezen szempontok alapján felállított rangsor alapján történik. 3. A tanuló kollégiumi tagsága megszűnik: - az iskolai tanulói jogviszony megszűnésével - tanév végén - a kollégiumból kizáró fegyelmi határozat jogerőre emelkedésével - ha a fizetési hátralék miatt az intézményvezető megszünteti, a megszüntető határozat jogerőre emelkedésének napján - ha a tanuló a kollégiumi tagságáról a írásban a szülő egyetértésével lemond, a nyilatkozatban megjelölt napon - ha a tanulót másik kollégium átvette, az átvétel napján. 4. A kollégiumi csoportok kialakításánál egy csoportba lehetőségek szerint az azonos iskolába járó tanulók kerülnek, azonban a törvény által előírt maximális csoportlétszám betartása érdekében ez az elv nem minden esetben érvényesíthető. A kollégium lakóinak jogai és kötelességei: 5. Kollégiumi polgárként minden kollégista választó és választható a különféle diákönkormányzati szervezetekbe.

2 6. Javaslatát, észrevételét bármikor szabadon közölheti az intézmény vezetőjével, nevelőivel. Az évi legalább 2 diákközgyűlésen ezt szervezeti formában is megteheti. A kollégiumi élethez kapcsolódó eseményekről tájékoztatást az alábbi kommunikációs formák biztosítják: - diák közgyűlés - csoportfoglalkozás - kollégiumvezetői, csoportvezetői, napos nevelői tájékoztatás írásban vagy szóban - faliújság - az intézmény honlapja - iskolarádió A tájékoztatás rendje gyakoriság szerint lehet alkalomszerű, és napi szintű (iskolarádió). 7. Igénybe veheti az iskola és kollégium helyiségeit, berendezéseit, felszereléseit, azokért anyagi felelősséggel tartozik. 8. Nagykálló területén kimenőjével mindenki szabadon rendelkezik. A napi egyszeri kimenő (3:00 5:5) el nem vonható, de nevelési célzattal meghosszabbítható ill. rövidíthető. 9. Kimenő alatt joga van látogatókat fogadni. Szülőket ügyletes nevelői engedéllyel szobájában, más látogatókat (testvérek, rokonok) csak a porta előtti részen ill. az aulában fogadhat. A szobában fogadni szándékozott látogatót az ügyeletes nevelőnek előre be kell jelenteni. 20. Nagykálló területét csak napos nevelői engedéllyel lehet elhagyni. 2. Rendkívüli esetben szülői kérésre hét közben is hazautazhat a kollégista. Hazautazásra engedélyt az ügyeletes vagy a csoportvezető nevelő adhat. 22. Hétvégén joga van hazautazni, kivéve, ha kollégiumi, iskolai rendezvény van. A részvétel alól felmentést az osztályfőnök ill. a csoportvezető nevelő adhat. Hazautazás az utolsó tanítási napon 5 óráig. 23. Minden iskolai, kollégiumi szakkör, sportkör, művészeti csoport munkájában részt vehet. Nagykállón illetve intézményen kívüli részvételhez írásos szülői hozzájárulás is szükséges. 24. A kollégista megjelenése és viselkedése mindenkor és mindenhol kollégistához méltó legyen. 25. Jó munkájával, példamutató magatartásával segítse a közösséget, öregbítse a kollégium jó hírnevét. 26. A kollégium dolgozóival szemben, az őket megillető tisztelettel viselkedni, munkájukat megbecsülni. 27. Képességinek megfelelően tanul. Önképzése érdekében aktívan részt vesz az érdeklődési körök munkájában. Továbbhaladása érdekében minden lehetőséget felhasznál (korrepetálás, előkészítő, szakkör). 28. A kollégiumi napirend jelen házirend mellékletét képezi, annak betartása kötelező. 29. A napi 3 szilencium mindenki számára kötelező. Ezen idő alatt ( 5:30 6:5; 6:30 7:5; 7:30 8:5 ) az épületben csendrendelet van; a szilenciumot senki nem zavarhatja, az aulában és a folyosókon csak nevelői engedéllyel lehet tartózkodni. 30. A kollégiumi foglalkozások időtartama 45 perc, egyes foglalkozások között minden esetben 5 perc szünetet kell tartani. A csengetési rend a napirendben meghatározott foglalkozások, illetve szünetek kezdő időpontjaival megegyezik. A kollégiumi munkarend kialakítása kollégiumi csoportokra lebontva történik, azt az éves munkarend tartalmazza. 3. A kollégium által biztosított felkészítő, szabadidős és egyéb foglalkozások rendjét az adott tanévben aktuális éves munkaterv tartalmazza. 32. A mindenkor érvényes napirend szerint a szobáját a reggeli takarítás után legkésőbb 7:30-ig elhagyja, a szobakulcsát a nevelői szobában leadja. 33. A kollégiumi szobákba visszatérni leghamarabb az ügyeletes nevelő megérkezése után 2:00-kor lehet 34. Esti eltávozáson csak azok a tanulók vehetnek részt, akiknek: - a kollégiumi igazolványa nem került bevonásra, - a tisztasági ellenőrzések során szerzett minősítések átlaga az elmúlt hónapban 3,5 feletti volt. 35. A havonkénti minősítés alapján köteles mindenki napi 3 szilenciumon részt venni. A minősítés alapja a tanulmányi eredmény. - 4,5 fölött 9 óráig szabad szilencium a kollégium területén 2

3 - 4,0 4,5 között kötelező szilencium a szobában - 4,0 alatt tanári irányítással kötelező szilencium az osztálytermekben - a kezdő évfolyamosoknak félév végéig kötelező az osztálytermi szilencium - a végző évfolyamos és érettségizett diákok a kötelező szilenciumot a szobájukban töltik. Amennyiben a szobaszilenciumos végzős diák a nevelői ellenőrzés során nem tartózkodik a szobájában osztálytermi szilenciumra osztható be. 36. A kollégiumi közös helységeket takarító személyzet takarítja, a rend és tisztaság betartása mindenki kötelessége. 37. A szobák rendjéért, tisztaságáért a lakók felelnek. Részletes követelmények a Szobák rendje című mellékletben találhatók. 38. A kollégiumi nevelő a diákok személyes tárgyait, szekrényét ellenőrzés céljából megtekintheti a tanuló jelenlétében, ezt a tanuló meg nem tagadhatja. 39. Fiúk és lányok egymás szobáit nem látogathatják. 40. Személyes értékeinek védelméről mindenki maga köteles gondoskodni szekrényének belakatolásával, a szoba kulcsának szabályszerű használatával. 4. A kollégium tanulók számára nyitva álló helyiségek használata, csak az adott helyiségben kihelyezett használati rend megértése, és szabályainak betartása mellett lehetséges 42. A kollégium területére csak a nevelő-oktató munkához, illetve a mindennapi életvitelhez szervesen kapcsolódó tárgyakat szabad behozni 43. Elektromos berendezéseket a kollégium területére behozni csak érvényes érintésvédelmi engedéllyel, valamint írásos csoportvezetői hozzájárulással lehet. 44. A behozott értéktárgyakért, személyes használati eszközökért, készpénzért az intézmény nem vállal felelősséget. 45. A kollégium berendezéséért, felszereléséért mindenki erkölcsileg és anyagilag felelős. A szándékosan vagy gondatlanságból okozott kárt köteles megtéríteni. 46. A szobák falára dekorációt felragasztani tilos, a ragasztások következtében rongálódott fal festési költségeit a szoba lakói kötelesek megtéríteni. 47. Az éves foglalkozási tervben meghatározott kollégiumi nagytakarítások napjain minden kollégista 9:00 és 20:00 között köteles a szobájában tartózkodni, ott a kollégiumi nagytakarítások rendje című, jelen házirend 5. számú mellékletét képező dokumentumban meghatározott rendet és tisztaságot megteremteni. 48. A zavartalan együttélés érdekében a kollégista legyen tekintettel társaira, különösen a 22 órás kötelező villanyoltás után. A saját használatú olvasólámpa 23 óráig éghet. Legkésőbb 24 óráig a kijelölt tanteremben van lehetőség további tanulásra. 49. A napi háromszori étkezésért étkezési térítési díjat kell fizetni. A befizetést, igazoló csekkszelvényt a csoportvezető nevelőnek be kell mutatni. Az esetleges túlfizetéseket a tanév végén, illetve tanév közbeni kiköltözéskor a Polgármesteri Hivatal által a befizetések nyilvántartásával megbízott, vagy az étkeztetési szolgáltatást nyújtó vállalkozó által alkalmazott dolgozó segítségével lehet visszaigényelni. 50. A kollégista étkezési térítési díj kedvezményre jogosult, a jogosultságot igazoló érvényes dokumentumok bemutatásának napjától. Az étkezési térítési díj kedvezmény a kedvezményre jogosító dokumentumok érvényességének lejártát követően automatikusan megszűnik. 5. Betegség esetén a távozást étkezési jegyének leadása mellett köteles a kollégista az ügyeletes nevelőnek jelezni. 52. Otthoni megbetegedés esetén köteles a kollégista telefonon jelezni a várható távollétet, majd étkezési jegyét leadni, hogy térítési díjából ezen napokat levonhassuk. 53. Mindenfajta eltávozásról visszaérkezve kötelező az ügyeletes nevelőnél személyesen jelentkezni. 54. A kollégiumból távol maradni: - a szülő írásos kérésére - érvényes orvosi igazolással - iskolai elfoglaltság esetén a szervező pedagógus írásos kérésére lehet. 55. A késések, illetve a távol maradások igazolására jogosult a szülő, az orvos, az intézmény pedagógusa. 3

4 56. A kollégiumi tagság igazolására a fényképes kollégiumi igazolvány szolgál, melyet az intézménybe lépéskor, a portásnak, az esti kimenő alatt az intézményből való kilépéskor az ügyeletes nevelőnek fel kell mutatni. Használatát jelen házirend mellékletét képező külön szabályzat tartalmazza. 57. A kollégista a törvényi előírásoknak megfelelően köteles heti óra csoportfoglalkozáson, óra szakköri tevékenységben részt venni. 58. Megbízatását ( napi portai ügyelet ) köteles legjobb képességei szerint ellátni, azt másra nem ruházhatja át. 59. Minden kollégista köteles az intézményi munka-, baleset és tűzvédelmi előírásokat megismerni és megtartani. 60. A kollégisták teljesítményét folyamatosan ellenőrizzük, értékeljük. Tanulmányi eredményüket, a rendezvényeken, szakkörökben tanúsított aktivitást, magatartást, napi egyéni, illetve közösségért végzett munkájukat a havi értékelő csoportfoglalkozásokon, illetve a diákközgyűléseken értékeljük. A tanulmányi előmenetelt az iskolai osztálynaplók alapján havonta illetve minden hó 5-éig a csoportvezető nevelő végzi. A kollégisták értékelését szükség esetén szóban vagy írásban szüleikkel is megbeszéljük. A kiemelkedően jó vagy hanyag tanulókat jutalmazzuk, illetve elmarasztaljuk. Jutalmazó intézkedés lehet: napos nevelői, csoportvezetői, kollégiumvezetői vagy igazgatói dicséret (szóban vagy írásban). A fentieken túl lehetséges tárgyi jutalomban (könyv, ajándék, bérletek) és kedvezményekben (hosszabb kimenő, eltávozás) részesítés. 6. A kollégistát helytelen magatartása, kötelességszegése, kötelezettségének elmulasztása esetén figyelmeztetjük, vagy megróhatjuk. Fegyelmező intézkedést hozhat a csoportvezető, a napos nevelő, a kollégiumvezető vagy az igazgató. A kollégista az elkövetett vétségért fegyelmileg felelősségre vonható. A fegyelmi felelősségre vonás módját tekintve lehet fegyelmező intézkedés, vagy fegyelmi büntetés. Fegyelmező intézkedés lehet: figyelmeztetés (írásban vagy szóban), megrovás (írásban). A kötelezettségét vétkesen és súlyosan megszegő kollégistára fegyelmi büntetés szabható ki akár szándékosan, akár gondatlanságból követett el vétséget. A fegyelmi eljárás szabályait (egyeztető eljárás, fegyelmi tárgyalás, bizottság, határozat, fellebbezési lehetőség) a 20/202 (VIII.3.) EMMI rendelet szabályozza. A fegyelmi bizottság a következő büntetési fokozatokat hozhatja: megrovás, szigorú megrovás, kizárás. Ha a kötelességszegés miatt az iskolában és a kollégiumban is helye lenne fegyelmi büntetés megállapításának, a fegyelmi büntetést ott kell megindítani, ahol az eljárás előbb indult. 62. Egészsége védelmében a kollégiumi lakhatás ideje alatt (ez időben a kollégiumba otthonról történő visszaérkezéstől a hazautazásig terjed) a kollégium területén kívül tartózkodás esetén is köteles betartani a drog- és alkoholfogyasztási tilalmat. Ezen szerek hatása alatt tilos az intézményt és rendezvényeit látogatni, valamint tilos ezen szereknek az intézménybe való behozása, birtoklása. Mivel a felsorolt szerek használata mások egészségét és biztonságát súlyosan veszélyezteti, ezért ennek a szabálynak a megszegése már első alkalommal is fegyelmi eljárást vonhat maga után. 63. A kollégium minden tanulója saját egészsége, és a kollégiumi közösség megfelelő működése érdekében önként vállalja, hogy a nevelők alkoholos befolyásoltság megállapítására irányuló vizsgálatában részt vesz. 64. A kollégiumi felvétel egy tanévre szól, de a napi- és házirend sorozatos megszegői fegyelmi határozattal eltávolítható a kollégiumból. Súlyos fegyelemsértésnek számít a kollégiumi lakhatás ideje alatt a kollégiumban, illetve a kollégium területén kívül tartózkodás esetén is: - alkohol, kábítószer, illetve bármilyen tudatmódosító hatással rendelkező szer fogyasztása, birtoklása, árusítása - nevelői engedély nélküli önkényes távozás, távolmaradás - szándékos rongálás, tűzveszély okozása. - dohányzás az intézmény területén - lopás 4

5 - egymás személyiségének megalázása, fizikai erőszak. - mások testi épségének, egészségének veszélyeztetése - a tanulótársakkal és az itt dolgozókkal szembeni durva beszéd, durva viselkedés. - fiúk és lányok között egymás szobájának engedély nélküli látogatása. 65. A kollégista köteles az iskola, kollégium által szervezett, a pedagógiai program végrehajtásához kapcsolódó iskolán, kollégiumon kívüli rendezvényeken is megtartani a kollégiumi házirendben elvárt tanulói magatartást. 66. A házirend megszegésének következménye minden esetben felelősségre vonás, amelye a vétség súlyától függően történhet szóban vagy írásban. 67. Fegyelmi eljárás indítható súlyos fegyelemsértés esetén, illetve akkor, ha a diák több esetben is megszegi a házirendet kisebb vétségekkel, azonban a kapott intézkedések nem érik el a nevelő hatásukat, az érintett nem változtat magatartásán. 68. Az évente megújuló tagsági jogviszonnyal nem törlődnek a fegyelmi vétségek, hanem a fokozatosságot betartva halmozódnak, nem évülnek el. 69. A kollégiumi jogviszony megszűnik súlyos fegyelmi vétség elkövetése, illetve több mint 2 havi térítési díj befizetésének elmulasztása esetén. 70. A nevelési-oktatási intézmények kötelező (minimális) eszköz és felszerelés jegyzékét a 20/202. (VIII. 3.) EMMI rendeletnek megfelelően az.számú melléklet tartalmazza. A tanuló a kollégiumi jogviszony létesítésével egy időben - a beköltözéskor - aláírásával igazolja, hogy a házirend rendelkezéseit megismerte, azokat elfogadja, magára nézve kötelezőnek tartja. A Korányi Frigyes Gimnázium és Kollégium iskolai házirendjét, valamint annak mellékletét az iskolai diák-önkormányzat a 203. május 29.napján tartott ülésén véleményezte és elfogadásra javasolta. Kelt: Nagykálló,203. május diákönkormányzat vezetője A Korányi Frigyes Gimnázium és Kollégium iskolai házirendjét, valamint annak mellékletet az iskolai szülői szervezete a 203. május 29. napján tartott ülésén véleményezte és elfogadásra javasolta. Kelt: Nagykálló, 203. május SZMK vezetője 5

6 A Korányi Frigyes Gimnázium és Kollégium iskolai házirendjét és mellékletét nevelőtestület 203. május 2. napján tartott ülésén véleményezte és elfogadta. a Nagykálló, 203. május 2... igazgató A Korányi Frigyes Gimnázium és Kollégium iskolai házirendjével és mellékletével az iskola fenntartója egyetért, az abból a jogszabályi előírásokon felül rá háruló többletkötelezettségeket vállalja. Kelt:.. tankerületi igazgató 6

7 . számú melléklet Kollégiumi Napirend 6 5 ébresztő /rádió/ reggeli tól szobaszemle 7 30 kulcs leadása ebéd 4 45 ebédlő zárása 5 5 kimenő vége szobaszemle, készülés szilenciumra szilencium szilencium szilencium vacsora 9 5 ebédlő zárása esti kimenő a tisztasági verseny eredményétől függő időtartamban (maximum ) szakkörök szárnyzárás esti takarítás 2 30 szobaszemle, létszámellenőrzés villanyoltás, csendrendelet éjjeli lámpák lekapcsolása Hétvége: Péntek: Szombat: Vasárnap: ig kimenő ébresztő, takarítás, rendrakás szilencium ig kimenő ébresztő szabad program a kollégiumban visszaérkezés ig kimenő 7

8 2. számú melléklet A szobák rendjének, tisztaságának követelményei Szobák ellenőrzésének rendje Időpont Reggel Délután Ellenőrzést végző Napos nevelő Csoportvezető Értékelés: iskolai érdemjegyekkel minden nap, havi egy alkalommal összesítve 5: Nagyon rendes szoba, minden elvárásnak kifogástalanul megfelel 4: Jó azaz kisebb hiányosságok előfordulnak 3: Elfogadható azaz tisztaság van, de kisebb mérvű rendetlenséggel párosul 2: Rendetlen: tiszta, de sok rendbeli hiányosság : Elfogadhatatlan: koszos, poros, rendetlen Rend: a saját körletéért mindenki maga felel / heverő, asztal, polc, szekrény / Tisztaság: felelőse napi váltásban a mindenkori takarítós / linóleum tisztasága, üres kuka, függöny, ablakpárkány, radiátor Erkély: a szoba tartozéka; rendjéért, tisztaságáért a szoba lakói a felelősek. Jutalmazás: % esetén egy hónapig esti eltávozás h-ig 70 90% esetén egy hónapig esti eltávozás ig Azok a szobák, amelyekben a napi ellenőrzés során a nevelő elégtelen minősítést ad, másnap nem vehetnek részt a tisztaságért jutalomból járó esti kimenőn, a csütörtök este, péntek reggel rendetlenül hagyott szobák lakói a hétfő esti kimenőn nem vesznek részt. A kollégium területének engedély nélküli elhagyása a házirendben leírt fegyelmező intézkedéseket vonja maga után. 8

9 3. számú melléklet Az ebédlő rendje Reggeli Az ebédlő zárása, takarítás Ebéd Ebédosztás 4.30-ig Ebédelés 4.45-ig 4.45 Az ebédlő zárása, takarítás Vacsora Az ebédlő zárása, takarítás Az étkezés az alábbi rend szerint történik: - az ebédlőben érkezési sorrendben, fegyelmezetten sorban állva lehet várakozni - étkezni csak érvényes étkezési jegy ellenében lehet - az asztalokat tilos összetolni - étkezés után az asztalt rendben kell otthagyni, semmilyen konyhai eszközt (tálcát, kancsót, poharat stb.) sem szabad az asztalon hagyni - konyhai eszközt, konyhai edényben ételt a szobákba felvinni tilos - az ebédlőben köteles mindenki kulturáltan étkezni, viselkedni - a reggeli osztása reggel 7.20-ig történik - reggelinél 6.30 és 7.30 között, illetve ebédnél 2.00 és 4.45 között, valamint vacsoránál 8.5 és9.5 között kollégiumi nevelők felügyelik az ebédlő rendjét - az ebédlő ajtajának pontos zárásáról a portás gondoskodik. 9

10 4. számú melléklet A klubszoba használatának rendje:. A klubszobát a Nagykállói Középiskola Kollégium Intézményegység kollégiumi jogviszonnyal rendelkező diákjai látogathatják. 2. Klubszoba használata előtt mindenki köteles megismerni, elsajátítani és elfogadni jelen dokumentum rendelkezéseit 3. A terem berendezéseiben keletkezett kárért a károkozó minden esetben anyagi kártérítési felelősséggel tartozik. 4. A klubszobában lévő berendezéseket csak rendeltetésszerűen, az alábbiakban leírtak szerint lehet használni. 5. A termet látogatni csak annak nyitvatartási idejében lehet, nyitva tartás: hétfőtől-csütörtökig 8:5-20:30 a termet 20:30-kor a lányszárny zárásával egy időben minden esetben be kell zárni. Ebben az időben a terem rendjére a külön beosztás szerint meghatározott diákok felelnek. Egyéb időben a helység csak kollégium vezető engedélyével és nevelő tanári felügyelettel látogatható. 6. A terem kollégiumi rendezvények esetén (pl.: kollégiumi nagytakarítás, stb.) zárva tart. 7. Amennyiben a terem berendezésében kár keletkezik és a kár okozója ismeretlen a terem a kár megtérítéséig zárva tartható. 8. A termet nem látogathatja az a kollégista, akit a kollégiumi házirend szabályainak megszegése miatt a csoportvezetőjük attól eltiltott. Ha a diák az eltiltás ellenére a klubszobában tartózkodik a tényt észlelő nevelőtanár a termet azonnal bezárhatja. A terem rendeltetésszerű használatáért az arra kijelölt ügyeletes diák felel. 9. A terem használati rendjének nem ismerete senkit nem mentesít az esetleges következményektől. A fent leirt szabályok be nem tartása valamint a berendezések előírásoknak nem megfelelő használata a terem határozatlan időre történő bezárását vonhatja maga után ilyen esetekben a terem bezárásáról kollégium vezetőnek van döntés jogköre. A TV és a hifi használatánál figyelembe kell venni a túlzott hangerő a kollégium lakóit illetve az intézmény környezetében élőket zavarhatja. Amennyiben a nevelőtanár úgy ítéli meg, hogy túl nagy a hangerő a termet azonnali kiürítés mellett-joga határozatlan időre bezárni. Mivel a terem ablakai az utca felé néznek, ezért a mások számára kellemetlen zajok kiszűrődésének megakadályozására a nyitvatartási idő alatt az ablakokat be kell zárni. 0

11 5. számú melléklet A kollégiumi nagytakarítások rendje Kollégiumi nagytakarítást az éves munkatervben meghatározott napokon 9:00 és 20:00 között kell elvégezni. A nagytakarítások napjain az esti eltávozás szünetel. Azokat a szakköröket, amelyek a takarítás miatt elmaradnak későbbi időpontokban kell megtartani. Ezen a napon a klubszoba zárva tart, a ping-pong felszerelést kiadni tilos. A takarítás ideje alatt minden kollégista a szobájában köteles tartózkodni, ott az elvárható rendet és tisztaságot megteremteni. A nevelők fent leírt időtartam alatt személyesen ellenőrzik a felügyeletük alá tartozó szobákban a munka végzését. A nagytakarítás során a következő műveleteket kell különös alapossággal elvégezni: - az ágyak mögötti és a radiátorok alatti területek (az ágyak elhúzásával) kitakarítása, felmosása - a szemetes vedrek külső belső felületének megtisztítása - a tanulóasztalok asztallapjának és polcának nedves, mosószeres ronggyal történő lemosása - a könyvespolcok pormentesítése (a rajta elhelyezett tárgyak eltávolítása után) - a szekrények belső rendjének megteremtése - az ablak alatti virágosládák kitakarítása - az erkélyek felseprése. - az előzőek elvégzése után a szoba felmosása, a szemetes ürítése.

12 6. számú melléklet A kollégiumi igazolvány használatának szabályzata. A kollégium minden tanulója rendelkezik saját névre szóló kollégiumi igazolvánnyal (továbbiakban igazolvány). 2. Az igazolványt másra átruházni, arról nem hivatalos másolatot készíteni tilos. Az ilyen jellegű tevékenységekben részt vevők fegyelmező intézkedésekben részesülnek. 3. Az igazolvány a kollégium tulajdonát képezi, amelyből személyenként az első darab előállításának költségeit a DT fedezi. 4. Amennyiben az igazolvány elvész, megsemmisül, vagy nagymértékben megrongálódik, az újabb igazolvány előállításának költségei a tanulót terhelik. 5. A tanuló az igazolvánnyal igazolja a kollégiumi jogviszonyát, azt a jogviszony megszűnésével köteles visszaszolgáltatni. 6. Délutáni kimenőn minden kollégista részt vehet. Este 8:30 és 20:00 között csak azok hagyhatják el az intézmény területét, akik rendelkeznek kollégiumi igazolvánnyal, azt tőlük nevelő nem vette el, nem hagyták el. 7. Az igazolvány elvesztését azonnal be kell jelenteni, az új igazolvány elkészítéséig esti eltávozáson a kollégista csak napos nevelői engedéllyel vehet részt. 8. A kollégiumi nevelők fegyelmezési eszközként az igazolványt időszakosan elvehetik, ez azonban nem jelenti a kollégiumi jogviszony megszűnését. 9. A nevelő elveheti az igazolványt egy szoba összes tanulójától, amennyiben adott szoba a tisztasági ellenőrzés során elégtelen minősítést kapott. Az igazolvány leghamarabb a következő napi ellenőrzés alkalmával adható vissza, amennyiben az elégtelen minősítést kiváltó okokat időközben a tanulók megszüntették. 0. A nevelő elveheti az igazolványt abban az esetben is, ha úgy ítéli meg, hogy a tanuló magatartása nem méltó a kollégiumi közösséghez. Ez esetben az elvétel időtartama függ az elkövetett cselekedetektől, ennek hosszát a nevelő, súlyosabb esetben a nevelőtestület határozza meg.. A tanuló az esti eltávozás alkalmával az igazolvány felmutatásával igazolja a portai ügyeletet ellátó nevelőnek, hogy jogosult az eltávozásra, aki ezt nem teszi meg az nem hagyhatja el az épületet. A kollégium területének engedély nélküli elhagyása fegyelmi szankciókat vonhat maga után. 2

13 7. számú melléklet ÁTVÉTELI ELISMERVÉNY Alulírott kijelentem, hogy a Nagykállói Középiskola Kollégium Intézményegysége szobájának alábbi berendezési és felszerelési tárgyait átvettem, rendeltetésszerűen használom. Tudomásul veszem, hogy az általam okozott kárért az intézmény részére anyagi kártérítési felelősséggel tartozom. Heverő db Tanulóasztal db Szék db Függöny db Sötétítő db Paplan db Párna db Faliszőnyeg db Telefon db Hangszóró db Könyvespolc db Partvis db Szemetes lapát db Szemetes kuka db Felmosó készlet db Megjegyzés: Átvétel igazolása: Nagykálló, 3

14 8. számú melléklet Az L03-as stúdió és informatikai terem használatának rendje:. Az L03-as helyiséget a Nagykállói Középiskola Kollégium Intézményegység kollégiumi jogviszonnyal rendelkező diákjai látogathatják. 2. Számítógépek használata előtt mindenki köteles megismerni, elsajátítani és elfogadni jelen dokumentum rendelkezéseit 3. A terem berendezéseiben keletkezett kárért a károkozó minden esetben anyagi kártérítési felelősséggel tartozik. 4. Az informatikai teremben lévő berendezéseket csak rendeltetésszerűen, az alábbiakban leírtak szerint lehet használni. 5. A termet látogatni csak annak nyitvatartási idejében lehet, nyitva tartás: hétfőtől-csütörtökig 4:30-6:30. Ezen időpontban a stúdió számítógépe nem használható. Egyéb időben a helység csak kollégium vezető engedélyével és nevelő tanári felügyelettel látogatható. 6. Kollégiumi igazolvánnyal nem rendelkező kollégista a termet nem látogathatja. 7. A számítógépek használata, illetve a terembe való belépés előtt az L02-es szobában lévő nyilvántartó füzetbe fel kell iratkozni, oda a kollégiumi igazolványt le kell adni. 8. Egyszerre egy számítógépnél csak egy tanuló tartózkodhat, az aki adott időpontra oda feliratkozott (maximum 30 percig). 9. A terembe jogosultság nélkül tartózkodó tanuló a számítógépek későbbi használatától eltiltható. 0. Az iskolarádió műsora alatt számítógép csak a műsorkészítéshez használható.. A terem kollégiumi illetve iskolai rendezvények zárva tart. 2. Amennyiben a terem berendezésében kár keletkezik és a kár okozója ismeretlen a terem a kár megtérítéséig zárva tartható. 3. A termet nem látogathatja az a kollégista, akit a kollégiumi házirend szabályainak megszegése miatt a csoportvezetőjük attól eltiltott. Ha a diák az eltiltás ellenére az informatikai helységben tartózkodik a tényt észlelő nevelőtanár a termet azonnal bezárhatja. 4. A terem használati rendjének nem ismerete senkit nem mentesít az esetleges következményektől. A fent leirt szabályok be nem tartása valamint a berendezések előírásoknak nem megfelelő használata a terem határozatlan időre történő bezárását vonhatja maga után ilyen esetekben a terem bezárásáról kollégium vezetőnek van döntési jogköre. 4

15 9, számú melléklet 3. K O L L É G I U M (a gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai-diákotthonra vonatkozó külön előírások a megjegyzésben feltüntetve) I. HELYISÉGEK Az e pontban felsorolt helyiségek kialakítására a nemzeti szabványban, vagy a nemzeti szabvánnyal azonos, illetve azzal egyenértékű építési és műszaki előírásoknak való megfelelőség fogadható el A B C. Eszközök, felszerelések 2. tanulószoba (felkészülő szoba) 3. szakköri, diákköri szoba 4. számítástechnikai terem Mennyiségi mutató, illetve, ha a hálószobák ilyen célra nem alakíthatók ki a tanulói létszám figyelembevételével 5. testedző szoba 6. Könyvtár (adattár, klub) kollégiumonként Megjegyzés az utóbbi esetben célszerűen tanulócsoportonként a tanulók 5%-ának egyidejű befogadásához; tanulószobában is kialakítható Létesítése nem kötelező, ha a tanulók számára aránytalan teher és többletköltség nélkül más nevelési-oktatási intézménnyel-, illetve sportolásra alkalmas létesítmény üzemeltetőjével kötött megállapodás alapján biztosítható a testedzésre alkalmas helyiség használata. A létesítésre kerülő könyvtár legalább egy olyan a használók által könnyen megközelíthető helyiség kell, hogy legyen, amely alkalmas háromezer könyvtári dokumentum befogadására, az állomány (állományrész) szabadpolcos elhelyezésére és legalább egy iskolai osztálylétszám egyidejű foglalkoztatására. 7. Könyvraktár kollégiumonként Amennyiben a feladatot nem nyilvános könyvtár látja el. 8. hálószoba, hálóterem telephelyen) négy hét tanulónként 9. Stúdió 0. Sportudvar. intézményvezetői iroda kollégiumonként székhelyen (székhelyen és 2. nevelőtestületi szoba 3. kollégiumi titkári iroda 4. ügyeletes nevelői szoba telephelyen) amennyiben a kollégiumi titkár alkalmazása kötelező tanulószobában is kialakítható helyettesíthető a célra alkalmas szabad területtel, szabadtéri létesítménnyel, kiváltható szerződés alapján igénybe vett sportlétesítménnyel 5

16 5. éjszakai gyermekfelügyelői szoba telephelyen), szintenként a tanulók elhelyezése szerint 6. tanári pihenő 7. Rendezvényterem telephelyen) 8. orvosi szoba kollégiumonként (székhelyen vagy 9. betegszoba, elkülönítővel telephelyen) nemenként 20. nővérszoba telephelyen) a tanulók elhelyezése szerinti szintenként 2. Vendégszoba 22. Kiszolgáló helyiségek 23. társalgó (látogatófogadó) telephelyen) szintenként 00 tanulónként egy A kollégium épületének közelében található közösségi térben is kialakítható, amennyiben a funkciók, amelyekre a rendezvényterem szolgál biztosíthatók. Az orvosi szoba kialakítása, létesítése nem kötelező, amennyiben az iskola-egészségügyi szolgálat nyilatkozata szerint, a kollégium tanulóinak ellátása aránytalan teher és többletköltség nélkül a közelben működő egészségügyi intézményben megoldható. 00 tanulónként, nemenként egy sajátos nevelési igényű tanuló kollégiumi nevelése esetén 00 tanulónként egy rendezvényteremként is használható, ha a helyiség alkalmas a kollégium valamennyi tanulójának egyidejű befogadására 24. Porta székhelyen és telephelyen folyosón, előtérben is kialakítható 25. Ebédlő kollégiumonként (székhelyen vagy 26. Főzőkonyha kollégiumonként (székhelyen vagy kivéve, ha az étkeztetést kollégiumon kívül szervezik meg ha helyben főznek 27. melegítő konyha ha helyben étkeznek 28. tálaló-mosogató kollégiumonként (székhelyen vagy 29. szárazáru raktár kollégiumonként (székhelyen vagy 30. földesáru raktár kollégiumonként (székhelyen vagy 3. Éléskamra kollégiumonként (székhelyen vagy 32. felnőtt étkező kollégiumonként (székhelyen vagy 33. Teakonyha telephelyen), szintenként 34. tanulói vizesblokk, fürdőszoba telephelyen), szintenként, nemenként 35. tanulói WC helyiség telephelyen), szintenként, nemenként 36. személyzeti WC helyiség telephelyen), nemenként 37. személyzeti ötöző telephelyen), nemenként 38. személyzeti mosdó- ha helyben étkeznek ha helyben főznek ha helyben főznek ha helyben főznek Kivéve, ha az étkezést kollégiumon kívül szervezik meg a tanulók 5%-ának egyidejű befogadására A tanulói létszám figyelembevételével. Az alkalmazotti létszám figyelembevételével. 6

17 zuhanyzó telephelyen), nemenként 39. technikai alkalmazotti mosdó-zuhanyzó 40. Élelmiszerhulladék tároló telephelyen), nemenként 4. karbantartó műhely 42. tisztítószer, takarító eszközök és -gépek tárolója kollégiumonként székhelyen és telephelyen 43. Ágyneműraktár 44. karbantartó műhely 45. kerekesszék tároló 46. mosókonyha (tanulói) 47. szárítóhelyiség (tanulói) 48. vasaló- és fehérneműjavító helyiség (tanulói) 49. Szeméttároló Gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai diákotthonban. Gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai diákotthonban, ahol mozgáskorlátozott gyermekeket nevelnek. II. HELYISÉGEK BÚTORZATA ÉS EGYÉB BERENDEZÉSI TÁRGYAI Az e pont alatt felsorolt eszközök, felszerelések helyettesíthetők az adott eszköz, felszerelés funkcióját kiváltó, korszerű eszközzel, felszereléssel A B C.. Tanulószoba (felkészülő szoba) 2. tanulói asztal tanulói létszám figyelembevételével 3. tanulói szék tanulói létszám figyelembevételével 4. tanári asztal 5. tanári szék 6. nyitott és zárt könyvesszekrény kézikamerás olvasókészülék tanulószobánként 2 kollégiumonként életkornak megfelelő méretben; mozgáskorlátozott, középsúlyos értelmi fogyatékos és gyengénlátó esetén állítható magasságú, dönthető lapú, peremes, egyszemélyes asztalok; gyengénlátóknál szükség szerint egyéni megvilágítási lehetőséggel; mozgáskorlátozottak székei állítható magasságú ülőkével, lábtartóval életkornak megfelelő méretben; mozgáskorlátozott, középsúlyos értelmi fogyatékos és gyengénlátó esetén állítható magasságú, dönthető lapú, peremes, egyszemélyes asztalok; gyengénlátóknál szükség szerint egyéni megvilágítási lehetőséggel; mozgáskorlátozottak székei állítható magasságú ülőkével, lábtartóval alig- és gyengénlátó nevelése esetén 9. számítógép színes, tíz tanulónként alig- és gyengénlátó nevelése esetén 7

18 nagyító programmal 0. számítógép asztal, szék számítógépenként. 2. Szakköri, diákköri szoba (szakköri foglalkozásoknak megfelelő felszerelések, a pedagógiai programban meghatározott tevékenységhez, továbbá a tanulói létszámhoz igazodó számú asztalok és székek) Számítástechnikai terem 3. s számítógép internet hozzáféréssel, perifériákkal húsz tanulónként felszerelés 4. számítógépasztal, szék számítógépenként 5. Szoftverek és programok 6. zárható szekrény 7. tábla + flipchart szükség szerint Testedző szoba (felszerelése az iskolai tornaszoba szerint) Könyvtár (felszerelése az iskolánál ismertetettek szerint) Könyvtárszoba (felszerelése az iskolánál ismertetettek szerint) Hálószoba, hálóterem 22. ágyneműtartós ágy tanulói létszám szerint 23. Szekrény tanulói létszám figyelembevételével 24. éjjeli szekrény tanulói létszám szerint 25. Polc tanulói létszám szerint 26. Tükör szobánként 27. Cipőtároló szobánként 28. Szék tanulói létszám figyelembevételével 29. Asztal tanulói létszám figyelembevételével 30. ágynemű-garnitúra tanulói létszám szerint ágyneműhuzatgarnitúra tanulói létszám szerint éjjeli lámpa tanulói létszám szerint Stúdió 35. Stúdióasztal 36. Szék belső hangtechnikai felszerelés, kiépített hangtechnikai hálózat 38. Hifi berendezés vagy mozgássérült esetén kemény ágybetétek, decubitus matrac egyéni szükséglet szerint; látás- és középsúlyos értelmi fogyatékos esetén védőszegély ha tanulószobai feladatokat is ellát, egyébként szobánként egy ha tanulószobai feladatot is ellát, egyébként szobánként kettő 8

19 CD író és lejátszó 39. Mikrofon 40. Erősítő 4. hangszóró + fejhallgató 42. digitális kamera 43. Tárolószekrény Sportudvar (felszerelése az iskolánál ismertetettek szerint) 45.. Intézményvezetői iroda (berendezése az iskolánál ismertetettek szerint) Nevelőtestületi szoba (berendezése az iskolánál ismertetettek szerint) Kollégiumi titkári iroda (berendezése az iskolánál ismertetettek szerint) Orvosi szoba (berendezése, felszerelése a vonatkozó jogszabályban foglaltak szerint) III. NEVELŐ- ÉS OKTATÓMUNKÁT SEGÍTŐ ESZKÖZÖK Az e pont alatt felsorolt eszközök, felszerelések helyettesíthetők az adott eszköz, felszerelés funkcióját kiváltó, korszerű eszközzel, felszereléssel A B C. Televízió a kollégium által felvehető tanulói létszám alapján ötven tanulónként 2. Rádió minden társalgóba 3. CD vagy lemezjátszó minden társalgóba 4. Magnetofon minden társalgóba 5. tankönyvek, szakkönyvek, kötelező olvasmányok 6. egyéni fejlesztést szolgáló speciális eszközök a kollégium feladata szerinti iskolatípusoknak megfelelően oly módon, hogy a kollégium munkarendje szerint minden tanuló használhassa közösségi helyiségben elhelyezve könyvtárban, könyvtárszobában elhelyezve sajátos nevelési igényű tanulót nevelő kollégiumban; pedagógiai programban meghatározottak szerint EGÉSZSÉG- ÉS MUNKAVÉDELMI ESZKÖZÖK A B C.. Elsősegélyláda óvodánként (székhelyen és telephelyen) 2. gyógyszerszekrény (zárható) óvodánként (székhelyen és telephelyen) 3. tűzoltó készülék az érvényes tűzvédelmi szabályok szerint a közegészségügyi előírások szerint a közegészségügyi előírások szerint 9

A kollégiumi házirend

A kollégiumi házirend A. Általános szabályok A kollégiumi házirend 1. A jogviszony létrejöttéről és megszűnéséről a Nemzeti Köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 52-53.. rendelkezik. 2. A kollégiumi felvételről az Akadémista

Részletesebben

Hajnóczy József Kollégium Pécs, Türr István u. 2. Pécs, Kodály Z. út 20/a Tel: -72-255-770; Fax: - 72-255-723 Tel: -72-510-906 HÁZIREND

Hajnóczy József Kollégium Pécs, Türr István u. 2. Pécs, Kodály Z. út 20/a Tel: -72-255-770; Fax: - 72-255-723 Tel: -72-510-906 HÁZIREND 1 Hajnóczy József Kollégium Pécs, Türr István u. 2. Pécs, Kodály Z. út 20/a Tel: -72-255-770; Fax: - 72-255-723 Tel: -72-510-906 I. Általános rendelkezések HÁZIREND 1. A Házirend a kollégiumi közösség

Részletesebben

A házirend elkészítését szabályozó törvények, rendeletek és dokumentumok

A házirend elkészítését szabályozó törvények, rendeletek és dokumentumok Tartalomjegyzék Az intézmény adatai...... 2 Hatálybalépés 2 A házirend elkészítését szabályozó törvények, rendeletek és dokumentumok 2 1. BEVEZETŐ 3 2. A TANULÓI JOGOK ÉS KÖTELESSÉGEK GYAKORLÁSÁVAL KAPCSOLATOS

Részletesebben

Göllesz Viktor Speciális Szakiskola, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 4400 NYÍREGYHÁZA Báthory út 30.

Göllesz Viktor Speciális Szakiskola, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 4400 NYÍREGYHÁZA Báthory út 30. Göllesz Viktor Speciális Szakiskola, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 4400 NYÍREGYHÁZA Báthory út 30. HÁZIREND OM azonosító 038396 2011. Tartalomjegyzék: A házirend elfogadás

Részletesebben

H Á Z I R E N D BEVEZETÉS

H Á Z I R E N D BEVEZETÉS H Á Z I R E N D BEVEZETÉS A házirend célja Az iskolai házirendje állapítja meg a Köznevelési törvényben és más jogszabályokban meghatározott tanulói jogok gyakorlásának és - a tanulmányi kötelezettségek

Részletesebben

A Révai Miklós Gimnázium és Kollégium. Kollégiumának

A Révai Miklós Gimnázium és Kollégium. Kollégiumának A Révai Miklós Gimnázium és Kollégium Kollégiumának Szervezeti és Működési Szabályzata 1 Tartalomjegyzék 1. A Révai Miklós Gimnázium és Kollégium kollégiumának Szervezeti és Működési Szabályzat hatálya

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Házirend 2013

TARTALOMJEGYZÉK. Házirend 2013 HÁZIREND 2013 TARTALOMJEGYZÉK 1. A Kőkúti Általános Iskola házirendjének célja, feladatai:... 3 2. A házirend hatálya, elfogadása, nyilvánossága:... 3 2.1. Hatálya:... 3 2.2. Elfogadása... 3 2.3. Nyilvánossága:...

Részletesebben

HÁZIREND. Városligeti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

HÁZIREND. Városligeti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 2013 HÁZIREND Városligeti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. Preambulum 2. oldal 2. Tanulói jogok, a jogok gyakorlásának eljárási rendje 2. oldal 3. Tanulói kötelezettségek

Részletesebben

Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium Eger, Rákóczi út 2. KOLLÉGIUMI HÁZIREND. Érvényes : 2012.október 1-től

Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium Eger, Rákóczi út 2. KOLLÉGIUMI HÁZIREND. Érvényes : 2012.október 1-től Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium Eger, Rákóczi út 2. KOLLÉGIUMI HÁZIREND Érvényes : 2012.október 1-től Tartalomjegyzék 1. Bevezető rendelkezések... 2 2. A kollégisták általános

Részletesebben

HÁZIREND. mely a Kisgyőri Általános Iskola. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza. a magasabb jogszabályok előírásai alapján.

HÁZIREND. mely a Kisgyőri Általános Iskola. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza. a magasabb jogszabályok előírásai alapján. 1 HÁZIREND mely a Kisgyőri Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. A házirend célja és feladata 1. A házirend állapítja meg

Részletesebben

EGRY JÓZSEF KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ZÁNKA KOLLÉGIUMI HÁZIREND

EGRY JÓZSEF KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ZÁNKA KOLLÉGIUMI HÁZIREND EGRY JÓZSEF KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ZÁNKA KOLLÉGIUMI HÁZIREND Bevezetés A házirend a kollégium diákjainak alkotmánya. Rögzíti a jogokat és a kötelességeket, valamint a kollégium munkarendjét.

Részletesebben

SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT BESZÉLJ VELEM ALAPÍTVÁNYI EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A nevelőtestület elfogadta 2013. 02.15. A kuratórium jóváhagyta 2013. 02. 20. Horváthné Ligeti

Részletesebben

A Házirend hatálya kiterjed az intézményi ellátást igénybe vevő személyekre, az intézmény dolgozóira és az intézményben tartózkodó látogatókra.

A Házirend hatálya kiterjed az intézményi ellátást igénybe vevő személyekre, az intézmény dolgozóira és az intézményben tartózkodó látogatókra. KISTÉRSÉGI HUMÁN SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT CSALÁDOK ÁTMENETI OTTHONA HÁZIRENDJE 1. Házirend célja: hogy, az ellátás zavartalan biztosítása érdekében közös erőfeszítéssel elősegítsük az otthonban a nyugodt, harmonikus

Részletesebben

HÁZIREND. DEÁK FERENC KÖZGAZDASÁGI ÉS INFORMATIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA 9022 Győr, Bisinger sétány 32. Tel./fax: 96/312-135

HÁZIREND. DEÁK FERENC KÖZGAZDASÁGI ÉS INFORMATIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA 9022 Győr, Bisinger sétány 32. Tel./fax: 96/312-135 HÁZIREND DEÁK FERENC KÖZGAZDASÁGI ÉS INFORMATIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA 9022 Győr, Bisinger sétány 32. Tel./fax: 96/312-135 A Házirendet a Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola nevelőtestülete

Részletesebben

HÁZIREND Kisfaludy Károly Középiskolai Kollégium

HÁZIREND Kisfaludy Károly Középiskolai Kollégium HÁZIREND Kisfaludy Károly Középiskolai Kollégium Kisfaludy u. 28. 1191 Budapest 2012. szeptember BEVEZETÉS... 3 1. A TANULÓK JOGAI... 4 1.1. ALAPVETŐ JOGOK... 4 1.2. A VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁS ÉS TÁJÉKOZTATÁS

Részletesebben

A TÜRR ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM GIMNÁZIUMI HÁZIRENDJE

A TÜRR ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM GIMNÁZIUMI HÁZIRENDJE A TÜRR ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM GIMNÁZIUMI HÁZIRENDJE 1. Az iskola jellege, nevelési irányultsága 1.1. A Türr István Gimnázium és Kollégium azoknak a diákoknak az iskolája, akik nyitottak az intellektuális

Részletesebben

Magyar Hajózási Szakközépiskola és Szakiskola. Házirend. Navigare necesse est

Magyar Hajózási Szakközépiskola és Szakiskola. Házirend. Navigare necesse est Magyar Hajózási Szakközépiskola és Szakiskola Házirend 2014 Navigare necesse est Tartalomjegyzék Tartalom 1 Bevezető rendelkezések... 5 2 Az intézmény adatai:... 7 3 Az iskola nagyobb tanulóközösségei:...

Részletesebben

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZATA. GONDOZÁSI KÖZPONT 6065 Lakitelek, Béke u. 20. IDŐSEK OTTHONA HÁZIREND

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZATA. GONDOZÁSI KÖZPONT 6065 Lakitelek, Béke u. 20. IDŐSEK OTTHONA HÁZIREND LAKITELEK ÖNKORMÁNYZATA GONDOZÁSI KÖZPONT 6065 Lakitelek, Béke u. 20. IDŐSEK OTTHONA HÁZIREND 2015 TARTALOMJEGYZÉK B e v e z e t ő I. A házirend célja... 2 II. A házirend hatálya... 3 III. A házirend nyilvánossága...

Részletesebben

I. AZ ISKOLA MUNKARENDJE A TANÓRAI ÉS EGYÉB (NAPKÖZIS, TANULÓSZOBAI, SPORT, STB. FOGLALKOZÁSOK RENDJE

I. AZ ISKOLA MUNKARENDJE A TANÓRAI ÉS EGYÉB (NAPKÖZIS, TANULÓSZOBAI, SPORT, STB. FOGLALKOZÁSOK RENDJE HÁZIREND Ez az iskola belső életét szabályozó dokumentum, a Soproni Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Sopron, Halász u. 25.) házirendje, melyet a Diákönkormányzat és a szülők

Részletesebben

A Budatétényi Kozmutza Flóra Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény. Házirendje

A Budatétényi Kozmutza Flóra Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény. Házirendje A Budatétényi Kozmutza Flóra Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Házirendje 2014 Az intézmény nevelőtestülete elfogadta: 2014. december 10-én Ikt: Budapest,

Részletesebben

K L E B E L S B E R G I N T É Z M É N Y F E N N T A R T Ó

K L E B E L S B E R G I N T É Z M É N Y F E N N T A R T Ó K L E B E L S B E R G I N T É Z M É N Y F E N N T A R T Ó K Ö Z P O N T Ú J S Z Á S Z I V Ö R Ö S M A R T Y M I H Á L Y Á L T A L Á N O S I S K O L A H Á Z I R E N D Újszász, 2013. szeptember Tartalomjegyzék

Részletesebben

Tartalomjegyzék. 1.1 A Házirend célja 2. 1.2 A Házirend hatálya 2

Tartalomjegyzék. 1.1 A Házirend célja 2. 1.2 A Házirend hatálya 2 Tartalomjegyzék 1. Bevezető 2 1.1 A célja 2 1.2 A hatálya 2 2. A tanulói kötelességek teljesítése 2 2.1 Minden tanuló kötelessége, hogy: 2 2.2 A tanulók távolmaradása 3 2.3 Fegyelmező intézkedések 4 3.

Részletesebben

HÁZIREND. Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Kossuth Zsuzsanna Tagintézmény (Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1.)

HÁZIREND. Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Kossuth Zsuzsanna Tagintézmény (Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1.) HÁZIREND Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Kossuth Zsuzsanna Tagintézmény (Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1.) 1. A gyermekek, tanulók jutalmazásának elvei és formái Azt a tanulót aki a tőle

Részletesebben

Házirend. Rákospalotai Meixner Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. OM azonosító:102587

Házirend. Rákospalotai Meixner Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. OM azonosító:102587 Házirend Rákospalotai Meixner Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító:102587 2015/2016 1 Tartalom Rákospalotai Meixner Iskola és... 1 Alapfokú Művészeti Iskola... 1 OM azonosító:102587... 1 2014/2015...

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BARANGOLÓ ÓVODA 2017 PÓCSMEGYER, TÁNCSICS u. 26. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Kelt: 2006. január 24. Készítette: Papp István Lőrincné Danyi Zsuzsánna óvodavezető A közoktatásról szóló többször módosított

Részletesebben

H Á Z I R E N D KÁROLY RÓBERT ÁLTALÁNOS ISKOLA

H Á Z I R E N D KÁROLY RÓBERT ÁLTALÁNOS ISKOLA H Á Z I R E N D KÁROLY RÓBERT ÁLTALÁNOS ISKOLA 2013/2014 2 Elöljáróban... Tagja lettél egy nagy közösségnek. Az iskolában, a családban, munkahelyeden, sőt szórakozás és sportolás közben is elfogadott szabályok

Részletesebben

Czimra Gyula Általános Iskola 1174 Budapest, Kép u. 14 HÁZIREND

Czimra Gyula Általános Iskola 1174 Budapest, Kép u. 14 HÁZIREND 1174 Budapest, Kép u. 14 HÁZIREND TARTALOM I. BEVEZETŐ... 3 II. A HÁZIREND CÉLJA, FELADATA, HATÁLYA... 3 1. A HÁZIREND CÉLJA, FELADATA... 3 2. A HÁZIREND HATÁLYA... 3 3. A HÁZIREND ÉRVÉNYESSÉGE, NYILVÁNOSSÁGA...

Részletesebben

LOSONCI TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2009.

LOSONCI TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2009. LOSONCI TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2009. Az iskola mindenkor ápolja a tanulóban a szülők tiszteletét és szeretetét, méltán elvárja tehát ugyanezt a családtól (1938.) TARTALOMJEGYZÉK A házirend célja

Részletesebben

Budapest XIII. Tankerülete Gárdonyi Géza Általános Iskola. Székhely: 1137 Budapest, Radnóti Miklós u. 8-10.

Budapest XIII. Tankerülete Gárdonyi Géza Általános Iskola. Székhely: 1137 Budapest, Radnóti Miklós u. 8-10. Budapest XIII. Tankerülete Gárdonyi Géza Általános Iskola Székhely: 1137 Budapest, Radnóti Miklós u. 8-10. telephely: Herman Ottó Tagiskola 1137 Budapest Radnóti Miklós u. 35. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Részletesebben

2016. Kőbányai Gézengúz Óvoda 1107 Budapest, Zágrábi u. 13/a. Szervezeti és Működési Szabályzat. Készítette: Murányiné Bényei Ibolya óvodavezető

2016. Kőbányai Gézengúz Óvoda 1107 Budapest, Zágrábi u. 13/a. Szervezeti és Működési Szabályzat. Készítette: Murányiné Bényei Ibolya óvodavezető Ügyirat szám:ii/11/63/2016 Kőbányai Gézengúz Óvoda 1107 Budapest, Zágrábi u. 13/a. Szervezeti és Működési Szabályzat 2016. Készítette: Murányiné Bényei Ibolya óvodavezető TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RÉSZ

Részletesebben

A BOCSKAI ISTVÁN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A BOCSKAI ISTVÁN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A BOCSKAI ISTVÁN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Bevezetés I. fejezet 1. Általános rendelkezések 2. Az intézmény alapfeladatai alaptevékenysége II. fejezet 1. A vezetők közötti

Részletesebben

Budakalász Gimnázium Budatétényi Tagintézményének Házirendje

Budakalász Gimnázium Budatétényi Tagintézményének Házirendje Budakalász Gimnázium Budatétényi Tagintézményének Házirendje 1./ Az intézmény tevékenysége A Budakalász Gimnázium esti és levelező tagozatú gimnáziumi oktatást biztosít elsődlegesen nagykorú fatal felnőttek

Részletesebben

SZTÁRAI MIHÁLY GIMNÁZIUM HÁZIRENDJE

SZTÁRAI MIHÁLY GIMNÁZIUM HÁZIRENDJE A SZTÁRAI MIHÁLY GIMNÁZIUM HÁZIRENDJE Házirend 1. Bevezető rendelkezések... 3 1.1. Az intézmény adatai... 3 1.2. Az iskola tanulóközösségei... 3 1.3. A szülőkkel való kapcsolattartás fórumai... 4 2. Az

Részletesebben

HÁZIREND. Benedek Elek Általános Iskola (OM 031088)

HÁZIREND. Benedek Elek Általános Iskola (OM 031088) HÁZIREND Benedek Elek Általános Iskola (OM 031088) 2013 TARTALOM I. Bevezető rendelkezések...4 1. Az intézmény adatai...4 2. Az iskola nagyobb tanulóközösségei...4 II. Tanulói jogok gyakorlása, a tanulmányi

Részletesebben

SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Zalavári Óvoda

SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Zalavári Óvoda SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Zalavári Óvoda 2013. Tartalom Általános rendelkezések 3 A célja 3 A jogszabályi alapjai 3 A A hatálya 3 1 Az intézmény általános jellemzői 4 1.1 Az óvoda legfontosabb

Részletesebben

Ikt. sz.: VAGYONVÉDELMI SZABÁLYZAT

Ikt. sz.: VAGYONVÉDELMI SZABÁLYZAT Ikt. sz.: VAGYONVÉDELMI SZABÁLYZAT 2014 VAGYONVÉDELMI SZABÁLYZAT A Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központnál a Szervezeti és Működési Szabályzatában megfogalmazottakkal összefüggésben

Részletesebben

Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Szily Kálmán Műszaki Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 1097 Budapest, Timót utca 3.

Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Szily Kálmán Műszaki Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 1097 Budapest, Timót utca 3. Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Szily Kálmán Műszaki Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 1097 Budapest, Timót utca 3. Kollégiumi házirend 2015. augusztus 24. TARTALOMJEGYZÉK I. A KOLLÉGIUM

Részletesebben

XI. KERÜLETI W E I N E R L E Ó ZENEISKOLA H Á Z I R E N D J E. Jóváhagyta:.

XI. KERÜLETI W E I N E R L E Ó ZENEISKOLA H Á Z I R E N D J E. Jóváhagyta:. A XI. KERÜLETI W E I N E R L E Ó ZENEISKOLA ÉS ZENEMŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA H Á Z I R E N D J E 2005..hó napján Jóváhagyta:. P.H..... Budapest XI. Kerületi Önkormányzat Internetről letölthető verzió,

Részletesebben

A Karinthy Frigyes Gimnázium házirendje

A Karinthy Frigyes Gimnázium házirendje A Karinthy Frigyes Gimnázium házirendje A házirend a tanulói jogokkal és kötelességekkel kapcsolatos rendelkezéseket tartalmazza. A tanév programját az Oktatási Közlönyben megjelent Tanév rendje alapján

Részletesebben

Hollán Ernő Kollégium Házirend

Hollán Ernő Kollégium Házirend Hollán Ernő Kollégium Házirend 1. Bevezető A kollégium házirendjének jogszabályi alapja a 2011. évi CXC. Törvény a nemzeti köznevelésrl, a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények

Részletesebben

A Dunaharaszti Hétszínvirág Óvoda. Szervezeti és Működési Szabályzata

A Dunaharaszti Hétszínvirág Óvoda. Szervezeti és Működési Szabályzata A Dunaharaszti Hétszínvirág Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata Az alapító okirat okiratszáma: 1816883/2015 4.3.) A költségvetési szerv alaptevékenysége: 4.3.1.) A gyermek hároméves korától a tankötelezettség

Részletesebben

GIMNÁZIUM, INFORMATIKAI, KÖZGAZDASÁGI, NYOMDAIPARI

GIMNÁZIUM, INFORMATIKAI, KÖZGAZDASÁGI, NYOMDAIPARI GIMNÁZIUM, INFORMATIKAI, KÖZGAZDASÁGI, NYOMDAIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA HÁZIRENDJE Módosította: Krekk Mária igazgatóhelyettes Készítette és jóváhagyta: Molnár György igazgató Hatályba lépés időpontja:

Részletesebben

RENDÉSZETI és VAGYONVÉDELMI SZABÁLYZATA

RENDÉSZETI és VAGYONVÉDELMI SZABÁLYZATA ELTE TANÍTÓ ÉS ÓVÓKÉPZŐ FŐISKOLAI KAR RENDÉSZETI és VAGYONVÉDELMI SZABÁLYZATA 2004. TARTALOMJEGYZÉK Rendészeti és vagyonvédelmi szabályzat I. Általános rendelkezések 3. oldal II. Az ELTE Tanító-és Óvóképző

Részletesebben

8.3 A szülői munkaközösség... 39 8.4 Az iskolaszék... 39 8.5 Az intézményi tanács... 39 8.6 A diákönkormányzat... 39 8.7 Az osztályközösségek...

8.3 A szülői munkaközösség... 39 8.4 Az iskolaszék... 39 8.5 Az intézményi tanács... 39 8.6 A diákönkormányzat... 39 8.7 Az osztályközösségek... S Z E R V E Z E T I É S M Ű K Ö D É S I S Z A B Á L Y Z A T D I Ó S G Y Ő R I G I M N Á Z I U M OM azonosító: 029 262 S z é k h e l y : 3534 Miskolc, Kiss tábornok u. 42. Fenntartó neve: Klebelsberg Intézményfenntartó

Részletesebben

Bartók Béla Zeneiskola PÁPA, Korona utca 27. Telefon: 89/313 116 Igazgató: 89/510-345 www.bartokzi-papa.hu e-mail: bartokzeneiskolapapa@gmail.

Bartók Béla Zeneiskola PÁPA, Korona utca 27. Telefon: 89/313 116 Igazgató: 89/510-345 www.bartokzi-papa.hu e-mail: bartokzeneiskolapapa@gmail. Bartók Béla Zeneiskola PÁPA, Korona utca 27. Telefon: 89/313 116 Igazgató: 89/510-345 www.bartokzi-papa.hu e-mail: bartokzeneiskolapapa@gmail.com BARTÓK BÉLA ZENEISKOLA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA SZERVEZETI

Részletesebben

NYME ÖVEGES KÁLMÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND

NYME ÖVEGES KÁLMÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND NYME ÖVEGES KÁLMÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND 2013 Kedves Gyakorlós Diákunk! A Nyugat-magyarországi Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola diákjaként a gyakorlóiskola házirendjét olvashatod.

Részletesebben

ÚJPESTI SZIGETI JÓZSEF UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND

ÚJPESTI SZIGETI JÓZSEF UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND ÚJPESTI SZIGETI JÓZSEF UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND 2013. 1 Amit nem tudunk az erkölcsök útján megtenni, azt nem szabad a törvények útján megtennünk. ( Montesquieu ) ISKOLAI HÁZIRENDÜNK Iskolai házirendünk

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat Tolna Megyei Önkormányzat Móra Ferenc Általános Iskolája 7200 Dombóvár, Szabadság u. 18. Tel./Fax.: 74/466-326 E-mail: moradomb@freemail.hu Szervezeti és Működési Szabályzat Készítette: Krauss Péter igazgató

Részletesebben

Házirend A VÁSÁRHELYI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE

Házirend A VÁSÁRHELYI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE A VÁSÁRHELYI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE I. Általános elvek 1. A házirend előírásait be kell tartani az iskola tanulóinak, a tanulók szüleinek, az iskola pedagógusainak, alkalmazottainak.

Részletesebben

Intézmény neve: BOKRÉTA EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE. Szabályzat típusa: Óvodai szervezeti és működési szabályzat. Intézmény OM-azonosítója: 031393

Intézmény neve: BOKRÉTA EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE. Szabályzat típusa: Óvodai szervezeti és működési szabályzat. Intézmény OM-azonosítója: 031393 Intézmény neve: BOKRÉTA EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE Szabályzat típusa: Óvodai szervezeti és működési szabályzat Intézmény székhelye, címe: 3035 Gyöngyöspata, Fő út 65/a. Intézmény OM-azonosítója: 031393 Intézmény

Részletesebben

Házirend Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Házirend Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Házirend Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Székhelye: 3100 Salgótarján, József Attila u.2/a OM azonosítója:039959 Elfogadásának, hatályba lépésének dátuma: 2010. szeptember 7. 2010. - 0 -

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Ügyiratszám: I/248/2013. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 1106 Budapest, Maglódi út 8. 2013 Készítette: Zsemlye Istvánné óvodavezető 2 Tartalomjegyzék I. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDSÉI SZABÁLYZAT

Részletesebben

Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola (1138 Budapest, Váci út 179-183.)

Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola (1138 Budapest, Váci út 179-183.) Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola (1138 Budapest, Váci út 179-183.) Házirend Intézmény OM - azonosítója: 035391 Intézményvezető: Fehér Dalma Emese Legitimációs eljárás 5/2013.

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat Szervezeti és Működési Szabályzat Készítette: Ráczné Sisa Ágnes igazgató Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket (Márk 10: 14-15) TARTALOM 1.ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 1.1.A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSE SZABÁLYZAT

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Miskolci Petőfi Sándor Középiskolai Fiúkollégiuma OM azonosító: 039237 Székhelye: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky E. u. 33. Szervezeti és Működési Szabályzat Készítette:

Részletesebben

(2721 Pilis, Rákóczi út 42.) KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS

(2721 Pilis, Rákóczi út 42.) KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS JÁTÉKORSZÁG ÓVODA (2721 Pilis, Rákóczi út 42.) KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS I. BEVEZETÉS A Kollektív Szerződés megkötésének időpontja: 2014. március 12. A Kollektív Szerződést megkötő felek: A munkáltató részéről:

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK... ... 4 ... ... 12 III. ALAPFOKÚ ISKOLAI MUNKAREND... II. ÓVODAI MUNKAREND... IV. SZAKISKOLAI MUNKAREND...

TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK... ... 4 ... ... 12 III. ALAPFOKÚ ISKOLAI MUNKAREND... II. ÓVODAI MUNKAREND... IV. SZAKISKOLAI MUNKAREND... -1- TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 I. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK...... 4 I.1. A TANULÓK JOGAI... 4 I.2. A TANULÓK KÖTELESSÉGEI... 5 I.3. AZ ISKOLÁNAK ÉS AZ ISKOLA TERÜLETÉHEZ TARTOZÓ HELYISÉGEK

Részletesebben

ZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUM ZALAEGERSZEG

ZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUM ZALAEGERSZEG ZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUM ZALAEGERSZEG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Zalaegerszeg, 2010. március 22. Horváth Attila igazgató 1 A zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Főiskola Kollégium

Apor Vilmos Katolikus Főiskola Kollégium Kollégium KOLLÉGIUMI HÁZIREND I. Általános rendelkezések: 1) A kollégiumi házirend hatálya kiterjed az adott évre felvett kollégiumi hallgatókra, valamint a hallgatók vendégeire. 2) A kollégiumban csak

Részletesebben

A FESTETICS PÁL ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA SOMOGYFAJSZI TAGINTÉZMÉNYÉNEK HÁZIRENDJE

A FESTETICS PÁL ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA SOMOGYFAJSZI TAGINTÉZMÉNYÉNEK HÁZIRENDJE A FESTETICS PÁL ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA SOMOGYFAJSZI TAGINTÉZMÉNYÉNEK HÁZIRENDJE OM 034066 SOMOGYFAJSZ Tartalom 1. A tanulók jogai... 3 2. Integrált oktatáshoz való jog... 4 3. A

Részletesebben

KOLLÉGIUMI HÁZIREND. Érvényes: 2015. szeptember 1-től. EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KOLLÉGIUMA 2890 Tata, Fáklya u. 4.

KOLLÉGIUMI HÁZIREND. Érvényes: 2015. szeptember 1-től. EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KOLLÉGIUMA 2890 Tata, Fáklya u. 4. EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KOLLÉGIUMA 2890 Tata, Fáklya u. 4. Levelezési cím: 2890 Tata, Tanoda tér 5. KOLLÉGIUMI HÁZIREND Érvényes: 2015. szeptember 1-től OM azonosító: 201173 * Telefon: (34) 587-560, fax:

Részletesebben

1. Általános rendelkezések Az SZMSZ jogszabályi alapja A Szervezeti és Működési Szabályzat célja:

1. Általános rendelkezések Az SZMSZ jogszabályi alapja A Szervezeti és Működési Szabályzat célja: 1 1. Általános rendelkezések Az SZMSZ jogszabályi alapja A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról (Kt.) 20/1997. (II. 13.) Korm. rendelet a közoktatásról

Részletesebben

A VASVÁRI FICÁNKOLÓ ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A VASVÁRI FICÁNKOLÓ ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A VASVÁRI FICÁNKOLÓ ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015. Tartalomjegyzék I. Általános rendelkezések... 4 1. A költségvetési szerv neve, székhelye, telephelye, alapítása... 4 2. A költségvetési

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSES FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSES FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSES FELTÉTELEK 1. A SZOLGÁLTATÓ ADATAI "Malomvölgy Centrum" Idegenforgalmi, Kereskedelmi és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Rövidített név: Malomvölgy Centrum Kft.

Részletesebben

Spojená škola s vyučovacím jazykom maďarským. Lichnerova 71, 903 01 Senec

Spojená škola s vyučovacím jazykom maďarským. Lichnerova 71, 903 01 Senec Spojená škola s vyučovacím jazykom maďarským Lichnerova 71, 903 01 Senec Organizációs részei: Gymnázium Alberta Molnára Szencziho Szenczi Molnár Albert Gimnázium s vyučovacím jazykom maďarským Stredná

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium Szervezeti és Működési Szabályzat 2011. Balatonalmádi 2 I. Általános rendelkezések 1. A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi alapja a) A szervezeti

Részletesebben

H Á Z I R E N D. (étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás)

H Á Z I R E N D. (étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás) Nyirádi Szociális Segítő Központ 8454 Nyirád, Park u. 1/A. H Á Z I R E N D (étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás) A feléd nyújtott kezet csak megfogni szabad, elengedni vétek,eldobni átok,

Részletesebben

I. Béla Gimnázium és Informatikai Középiskola Szekszárd, Kadarka u. 25-27. H Á Z I R E N D

I. Béla Gimnázium és Informatikai Középiskola Szekszárd, Kadarka u. 25-27. H Á Z I R E N D I. Béla Gimnázium és Informatikai Középiskola Szekszárd, Kadarka u. 25-27. Bevezető H Á Z I R E N D 1. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 40. (7) bekezdésének előírása értelmében az iskola

Részletesebben

HÁZIREND. Az iskolai házirendet az iskola tantestülete fogadja el, a diákönkormányzat, a szülői szervezet és az intézményi tanács egyetértésével.

HÁZIREND. Az iskolai házirendet az iskola tantestülete fogadja el, a diákönkormányzat, a szülői szervezet és az intézményi tanács egyetértésével. HÁZIREND Gárdonyi Géza Általános Iskola és Herman Ottó Tagiskolája tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. A házirend célja és feladata o A

Részletesebben

H Á Z I R E N D. 5. A tanulók jogai

H Á Z I R E N D. 5. A tanulók jogai H Á Z I R E N D 1. A házirend az iskola diákjainak alkotmánya. Rögzíti a jogokat és a kötelességeket, valamint az iskola munkarendjét. Betartása és betartatása az iskola minden tanulójának és dolgozójának

Részletesebben

Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium Házirendje HÁZIREND. Bevezető rendelkezések

Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium Házirendje HÁZIREND. Bevezető rendelkezések HÁZIREND Bevezető rendelkezések A házirend feladata, hogy meghatározza azokat a kereteket, amelyek közt az iskola tanulói tanulmányaikat folytathatják. Betartása az iskola tanulóinak, tanárainak és dolgozóinak,

Részletesebben

Petőfi Sándor Általános Iskola. Komárom. Szervezeti és Működési Szabályzat

Petőfi Sándor Általános Iskola. Komárom. Szervezeti és Működési Szabályzat Komárom Jóváhagyta: Komárom, 2013. Szabó Tamásné igazgató 1. TARTALOMJEGYZÉK 1. TARTALOMJEGYZÉK... 1 2. Általános rendelkezések... 5 2.1. A szervezeti működési szabályzat célja, tartalma, jogszabályi alapja...

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Napköziotthonos Óvodája HÁZIREND

Semmelweis Egyetem Napköziotthonos Óvodája HÁZIREND Semmelweis Egyetem Napköziotthonos Óvodája 1089 Budapest, Elnök utca 4. OM: 034394 HÁZIREND Intézmény OM - azonosítója: 034394 Készítette: Plézerné Tósoki Anikó m.b.vezető Legitimációs eljárás - Az érvényességet

Részletesebben

Fekete István Körzeti Általános Iskola

Fekete István Körzeti Általános Iskola Készült: 2009. augusztus 28. Módosítva és egységes szerkezetbe foglalva: 2011. augusztus 31. Készítette: Bandiné Dr. Liszt Amália Egyetértési jogot gyakorolt: Diákönkormányzat Véleményezte: Szülői Munkaközösség

Részletesebben

MÓRI TÁNCSICS MIHÁLY GIMNÁZIUM

MÓRI TÁNCSICS MIHÁLY GIMNÁZIUM MÓRI TÁNCSICS MIHÁLY GIMNÁZIUM 2015. I. Általános rendelkezések 1.1. A házirend az iskola belső életét szabályozza. Hatályos az iskola teljes területén, illetve szervezett iskolai rendezvényeken és a pedagógiai

Részletesebben

HÁZIREND GYŐRI KÖLCSEY FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA

HÁZIREND GYŐRI KÖLCSEY FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND GYŐRI KÖLCSEY FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 2015 1 1. Bevezető 1.1. A Köznevelési törvény 25. (2), (3), (4) bekezdésének előírásai értelmében az iskola életével kapcsolatos egyes kérdéseket a Házirendben

Részletesebben

KACAGÓ NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

KACAGÓ NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA KACAGÓ NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Intézmény OM - azonosítója: Készítette: 036 943 Legitimációs eljárás - Az érvényességet igazoló aláírások:.határozatszámon elfogadta: Véleménynyilvánítók:

Részletesebben

SZENT BENEDEK GIMNÁZIUM SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM BALATONFÜREDI TAGINTÉZMÉNYE. 8230. Balatonfüred, Hősök tere 1. KOLLÉGIUMI HÁZIREND

SZENT BENEDEK GIMNÁZIUM SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM BALATONFÜREDI TAGINTÉZMÉNYE. 8230. Balatonfüred, Hősök tere 1. KOLLÉGIUMI HÁZIREND SZENT BENEDEK GIMNÁZIUM SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM BALATONFÜREDI TAGINTÉZMÉNYE 8230. Balatonfüred, Hősök tere 1. KOLLÉGIUMI HÁZIREND 2015/2016 tanév KOLLÉGIUMI HÁZIREND A házirend keretet kíván nyújtani

Részletesebben

BEREGI ALAPÍTVÁNYI GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA HÁZIRENDJE

BEREGI ALAPÍTVÁNYI GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA HÁZIRENDJE BEREGI ALAPÍTVÁNYI GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA HÁZIRENDJE 1 A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA A nevelőtestület által meghatározott házirend biztosítja az intézmény közösségi életének szervezését,

Részletesebben

Rázsó Imre. Szakközépiskola és Szakiskola

Rázsó Imre. Szakközépiskola és Szakiskola Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola Körmend SZERVEZETI ÉS MŰKŐDÉSI SZABÁLYZAT A nevelőtestület elfogadta: 2012.12.14-i értekezletén. Jóváhagyta: 2012.12.15. Egyed Gyula igazgató SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI

Részletesebben

HÁZIREND. A tanulói jogokat és kötelességeket az 1993. év LXXIX. törvény 10. 11. és 40. -a tartalmazza.

HÁZIREND. A tanulói jogokat és kötelességeket az 1993. év LXXIX. törvény 10. 11. és 40. -a tartalmazza. HÁZIREND 2011. TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés 3 1. A tanulók jogai 3 2. Juttatások, kedvezmények igénybevételének lehetőségei 4 3. Térítési és tandíjfizetési kötelezettség 5 4. A tanulói jogok érvényesítésének

Részletesebben

Életfácska Református Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata. Életfácska református Óvoda 2483. Gárdony, Posta u. 20. 2014.

Életfácska Református Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata. Életfácska református Óvoda 2483. Gárdony, Posta u. 20. 2014. Életfácska Református Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata Életfácska református Óvoda 2483. Gárdony, Posta u. 20 2014. Gárdony Tartalomjegyzék Általános rendelkezések 1.1 A szervezeti és működési

Részletesebben

A Karácsony Sándor Rózsatéri Református Általános Iskola és Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata

A Karácsony Sándor Rózsatéri Református Általános Iskola és Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata A Karácsony Sándor Rózsatéri Református Általános Iskola és Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata 1. RÉSZ... 4 1.1. Általános rendelkezések... 4 1.1.1. A közös igazgatású intézmény... 4 1.1.2. Az intézmény

Részletesebben

A Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatala köztisztvisel i Közszolgálati Szabályzata

A Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatala köztisztvisel i Közszolgálati Szabályzata Polgármesteri Hivatal Szervezeti M ködési Szabályzata 9. függeléke A Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatala köztisztvisel i Közszolgálati Szabályzata Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesteri

Részletesebben

Enesei Általános Iskola Házirend

Enesei Általános Iskola Házirend 1. Bevezetés Az ENESEI ÁLTALÁNOS ISKOLA tanulóitól elvárjuk: A pedagógiai programban kifejtett célkitűzések és értékek elfogadásával végezzék a munkát. Erősítsék az iskola szellemiségét, gazdagítsák hagyományait.

Részletesebben

1. A házirend szabályozási hatáskörével kapcsolatos jogszabályok

1. A házirend szabályozási hatáskörével kapcsolatos jogszabályok A KECSKEMÉTI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM HÁZI RENDJE 1 1. A házirend szabályozási hatáskörével kapcsolatos jogszabályok 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 229/2012.

Részletesebben

A SZENT LÁSZLÓ ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KÖZÉPISKOLÁJÁNAK HÁZIRENDJE

A SZENT LÁSZLÓ ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KÖZÉPISKOLÁJÁNAK HÁZIRENDJE A SZENT LÁSZLÓ ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KÖZÉPISKOLÁJÁNAK HÁZIRENDJE Tartalomjegyzék: 1. A házirend célja, feladata, hatálya, elfogadásának szabályai 1. oldal 2. Az egyes tanulói jogok gyakorlása 2.

Részletesebben

ELSŐ RÉSZ A rendelet hatálya 1..

ELSŐ RÉSZ A rendelet hatálya 1.. Szalkszentmárton Községi Önkormányzat Képviselő-testület 1/2007. (I. 31.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről Szalkszentmárton

Részletesebben

KORÁNYI FRIGYES GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

KORÁNYI FRIGYES GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA KORÁNYI FRIGYES GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Készült: 2013. május 21. Készítette: Bobonka Gyula igazgató Tartalom 1 Bevezető rész... 4 1.1 A szervezeti és működési szabályzat

Részletesebben

- osztályfőnököknél; - tantermekben kifüggesztve

- osztályfőnököknél; - tantermekben kifüggesztve Telefon A tanítási órákon és a délutáni foglalkozásokon a mobiltelefon használata magánjellegű beszélgetésre tilos tanulónak és pedagógusnak egyaránt. Kizárólag tanítási célra használható. A tanulóknak

Részletesebben

Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium. 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 031242. Házirend. Felnőttoktatási tagozat

Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium. 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 031242. Házirend. Felnőttoktatási tagozat Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 031242 Házirend A.) Nappali tagozat B.) Felnőttoktatási tagozat C.) Kollégium Debrecen 2013. 2 Név Aláírás

Részletesebben

A Bárnai Általános Iskola Házirendje

A Bárnai Általános Iskola Házirendje A Bárnai Általános Iskola Házirendje OM:032223 Elfogadta: az intézmény nevelőtestülete 2014. december 2. A Házirend készítésekor véleményezési jogát gyakorolta a Szülői Szervezet, az Intézményi Tanács

Részletesebben

eokr_aszf_20140315 1/7

eokr_aszf_20140315 1/7 ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK az OPTEN Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság Egységes Online Követelés-nyilvántartó Rendszer szolgáltatása igénybevételére Az OPTEN Informatikai Korlátolt Felelősségű

Részletesebben

K i v o n a t. a Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2014. július 9-i ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. a Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2014. július 9-i ülésének jegyzőkönyvéből Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 10/2014. K i v o n a t a Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2014. július 9-i ülésének jegyzőkönyvéből /Kihagyva a kihagyandókat!/ Kiskunmajsa

Részletesebben

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola. 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM azonosító:033966 HÁZIREND

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola. 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM azonosító:033966 HÁZIREND Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM azonosító:033966 Tagintézmény-igazgató: Medgyesi Irén Készült: 2013. március 31. Érvényes:

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Katona József Művelődési Központ- Endrődi Tájház és Helytörténeti Gyűjtemény 5500 Gyomaendrőd, Kossuth út 9. Tel: 06/66/386-524 E-mail: tajhaz@gyomaendrod.hu SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Készítette:

Részletesebben

1. Általános információk Az intézmény hivatalos neve: Hétszínvirág, Óvoda, Bölcs de, Gyermekjóléti és Családsegít Szolgálat.

1. Általános információk Az intézmény hivatalos neve: Hétszínvirág, Óvoda, Bölcs de, Gyermekjóléti és Családsegít Szolgálat. A Házirend szabályozása óvodánk Pedagógiai Programjával összhangban, az intézmény Szervezeti és M ködési Szabályzatának mellékleteként, a nemzeti köznevelésr l szóló 2011. évi CXC. törvény és módosítása,

Részletesebben

Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola Körmend SZERVEZETI ÉS MŰKŐDÉSI SZABÁLYZAT. A nevelőtestület elfogadta: 2014.03.31-i értekezletén.

Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola Körmend SZERVEZETI ÉS MŰKŐDÉSI SZABÁLYZAT. A nevelőtestület elfogadta: 2014.03.31-i értekezletén. Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola Körmend SZERVEZETI ÉS MŰKŐDÉSI SZABÁLYZAT A nevelőtestület elfogadta: 2014.03.31-i értekezletén. Tartalomjegyzék I. rész... 4 A Szervezeti és Működési Szabályzat

Részletesebben

HÁZIREND VÁROSMAJORI ÓVODÁK 1122 Budapest, Városmajor út 59/b. 1121 Budapest, Csermely út 8.

HÁZIREND VÁROSMAJORI ÓVODÁK 1122 Budapest, Városmajor út 59/b. 1121 Budapest, Csermely út 8. HÁZIREND VÁROSMAJORI ÓVODÁK 1122 Budapest, Városmajor út 59/b. 1121 Budapest, Csermely út 8. 1 Az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. (CXC. tv. 8. 1. bek.)

Részletesebben

Intézmény neve: SZENT ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁS I INTÉZMÉNY Általános iskolai házirend. Szabályzat típusa:

Intézmény neve: SZENT ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁS I INTÉZMÉNY Általános iskolai házirend. Szabályzat típusa: Intézmény neve: Szabályzat típusa: SZENT ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁS I INTÉZMÉNY Általános iskolai házirend Intézmény székhelye, címe: 2457 ADONY RÁKÓCZI U. 39. Intézmény OM-azonosítója:

Részletesebben