Szeptemberben 5,1%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szeptemberben 5,1%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak"

Átírás

1 Közzététel: november 12. Következik: november 13. Építőipar, szeptember Sorszám: 147. Szeptemberben 5,1%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Mezőgazdasági termelői árak, szeptember 2014 szeptemberében a mezőgazdasági termelői árak 5,1%-kal mérséklődtek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ezen belül a növényi ára 6,2, az élő állatok és állati é 3,5%-kal csökkent január szeptemberben a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje 3,4%-kal maradt el az egy évvel korábbitól szeptemberében a gabonafélék ára 0,9%-kal csökkent szeptemberhez viszonyítva. A búza ára a júliusi éves minimum ( Ft/tonna) óta 2100 forinttal nőtt, így 9,3%-kal magasabb, mint az előző év szeptemberében. A kukorica ára mind az előző hónaphoz, mind az előző évhez képest csökkent 17,8, illetve 3,8%-kal. Az ipari növények ára 7,1%-kal maradt el a tavaly szeptemberitől. A csökkenést elsősorban a napraforgó árának előző év azonos időszakához képest mért 8,3%-os visszaesése okozta. A burgonya ára 23,1%-kal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A zöldségfélék ára 8,3%-kal mérséklődött szeptemberhez képest. A termékcsoporton belül a zöldpaprikának, a csemegekukoricának és a paradicsomnak volt a legnagyobb súlya ebben az időszakban. A zöldpaprika és a csemegekukorica ára csökkent (0,8 és 17,9%-kal), a paradicsomé 18,8%-kal nőtt. A gyümölcsfélék ára 17,8%-kal maradt el az előző év azonos havitól. Ezen belül az alma ára 35,4, a szőlőé 17,9, a szilváé 6,8%-kal csökkent a tavaly szeptemberihez képest. Az élő állatok termelői árszintje 5,8%-kal csökkent az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A vágósertés termelői ára 6,3%-kal mérséklődött. A felvásárlási ár az elmúlt két hónapban 7, illetve 8 forinttal csökkent, így szeptemberben 405 forint/kilogramm volt. A baromfi ára összességében 4,8%-kal maradt el a szeptemberitől. Idén szeptemberben az állati ára 1,9%-kal volt magasabb szeptemberhez képest. A tojás ára 3,5, a tej termelői ára 0,8%-kal nőtt. A tej felvásárlási ára a februári (114 forint/liter) csúcs óta folyamatosan csökkent, jelenleg 103 forint/liter január szeptemberben a mezőgazdasági termelői árak 7,4%-kal csökkentek 2013 azonos időszakához viszonyítva. A növényi ára 11,7%-kal visszaesett, az élő állatok és állati é 0,1%-kal emelkedett első kilenc hónapjában a gabonafélék ára 11,9, az ipari növényeké 11,5, a burgonyáé 16,2%-kal csökkent. A zöldségfélék ára 4,8, míg a gyümölcsféléké 16,8%-kal maradt el a január-szeptemberitől január szeptemberben a mezőgazdasági termelés ráfordítási árai az előző év azonos időszakához viszonyítva 3,4%-kal voltak alacsonyabbak, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 4,1%-os csökkenéséből, illetve a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 1,9%-os növekedéséből tevődött össze. A folyó termelőfelhasználáson belül a takarmányárak csökkenése volt a meghatározó. Az árak idén január szeptemberben 12,3%-kal voltak alacsonyabbak az előző év azonos időszakinál. Ezen belül az A Mezőgazdasági termelői árak, október c. gyorstájékoztató megjelenése: december 12.

2 egyszerű takarmányoké nagyobb (13,9%-os), a keveréktakarmányoké kisebb (11,2%-os) mértékben csökkent. A műtrágyák ára 5,8%-kal volt alacsonyabb ebben az időszakban, amit az egyszerű műtrágyák árának 3,8 és az összetett műtrágyák árának 10,3%-os visszaesése határozott meg második negyedévétől kezdődően az összetett műtrágyák árai szinte folyamatosan csökkentek, jelenleg a három évvel ezelőtti árszintnek felelnek meg. A mezőgazdasági felhasználású energia ára átlagosan 2,9%-kal maradt el az előző év azonos időszakitól, ezen belül az üzemanyagok ára 1,2, a fűtőanyagoké 8,2%-kal csökkent. A növényvédő szerek és az állatgyógyászati készítmények árai kismértékben növekedtek: az előbbinél 1,2, az utóbbinál 0,9%-kal magasabbak voltak az árak január-szeptemberben az egy évvel ezelőttihez képest. A mezőgazdasági beruházásokon belül a mezőgazdaságigép- és az épületberuházások ára egyaránt 2,0%-kal volt magasabb az előző év azonos időszakához viszonyítva. A mezőgazdasági termelőiár- és ráfordításiár-index hányadosa az agrárolló. E mutató értéke január szeptemberben 95,9% volt, azaz 2013 azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak nagyobb mértékben csökkentek, mint a ráfordítási árak. Bővebb információ: Részletes táblázatok kommunikacio@ksh.hu Módszertani megjegyzések a oldalon találhatóak. 2

3 1. A mezőgazdasági termelői árainak változása az előző év azonos időszakához viszonyítva (%) 1. Changes of agricultural producer prices, compared to corresponding period of previous year (%) Időszak Gabonafélék, vetőmaggal Ipari növények Ebből: olajos növények Friss zöldségek Virágok Burgonya Gyümölcsfélék Növényi zöldség, gyümölcs és virág nélkül Növényi összesen Period Cereals (including seeds) Industrial crops Of which: oil seeds Fresh Flowers Potatoes Fruits Crop output excluding fruits, and flowers Crop output, total 2013 Jan. 32,8 13,1 11,9 11,8-1,6 89,8 1,4 28,9 24,4 Jan.-Febr. 31,8 16,5 15,9 8,3 2,7 96,8 2,4 29,1 24,3 Jan.-Márc. 30,1 17,5 16,8 5,9 6,8 97,4 2,5 28,0 23,0 Jan.-Ápr. 27,8 16,7 16,3 6,3 6,0 96,9 5,5 26,3 21,9 Jan.-Máj. 24,9 16,0 15,4 8,3 4,4 104,7 0,9 24,2 20,2 Jan.-Jún. 21,8 15,3 14,4 6,6 5,0 106,4-3,7 21,8 17,5 Jan.-Júl. 7,2 5,2 3,9 8,7 3,8 102,7-10,8 8,9 7,0 Jan.-Aug. 2,2 4,6 3,2 7,9 3,1 103,8-9,5 5,1 4,1 Jan.-Szept. -4,4-11,0-13,4 8,7 4,0 94,7-6,7-3,6-2,6 Jan.-Okt. -13,2-17,9-19,6 8,5 4,7 77,2-4,7-11,9-9,2 Jan.-Nov. -20,6-19,9-21,5 8,9 4,5 70,8-4,6-17,8-14,2 Jan.-Dec. -19,7-19,6-21,7 9,0 4,4 64,4-4,8-17,2-13, Jan. -25,1-27,8-31,5 0,5 1,4 8,1 2,4-24,1-19,6 Jan.-Febr. -24,3-22,0-25,3-1,9 0,0 5,8-1,6-22,3-18,7 Jan.-Márc. -22,9-19,8-23,7 0,6-7,1 5,6-1,6-20,7-17,1 Jan.-Ápr. -22,8-18,5-22,2 0,8-6,4 3,6-1,4-20,5-16,7 Jan.-Máj. -21,7-18,4-22,0-4,8-3,8-3,8-3,4-20,0-17,0 Jan.-Jún. -21,1-20,0-23,3-3,9-3,5-8,9-17,2-20,1-18,1 Jan.-Júl. -16,4-17,1-19,8-3,3-4,2-8,1-18,5-16,1-14,8 Jan.-Aug. -14,2-17,6-19,7-3,6-3,3-13,3-16,1-14,8-13,7 Jan.-Szept. -11,9-11,5-12,5-4,8-3,4-16,2-16,8-12,1-11,7 Jan.-Okt. Jan.-Nov. Jan.-Dec.

4 1. A mezőgazdasági termelői árainak változása az előző év azonos időszakához viszonyítva (folyt., %) 1. Changes of agricultural producer prices, compared to corresponding period of previous year (cont., %) Élő állatok Vágómarha Vágósertés Vágóbaromfi Állati Tej Étkezési tyúktojás Élő állatok és állati összesen (zöldség, gyümölcs és virág nélkül) Időszak Live animals Cattle for Pigs for Poultry for Animal products Milk Fresh eggs Live animals and animal products, total excluding fruits, and flowers Period ,6 11,6 3,3 14,4 3,5 1,4 14,5 7,0 19,8 18,1 Jan. 8,7 10,6 3,8 14,2 2,9 2,0 6,5 6,9 19,9 18,0 Jan.-Febr. 7,4-7,3 4,1 14,0 2,6 2,3 2,1 5,9 18,7 16,8 Jan.-Márc. 6,0-12,6 3,8 12,3 2,5 3,2-6,0 4,9 17,3 15,8 Jan.-Ápr. 4,9-15,0 3,3 10,8 1,9 4,9-8,7 4,0 15,8 14,4 Jan.-Máj. 4,7-16,0 3,0 10,8 3,0 6,4-8,1 4,1 14,5 12,8 Jan.-Jún. 4,8-17,4 3,5 10,9 4,4 7,9-7,5 4,7 7,2 6,2 Jan.-Júl. 4,8-18,5 4,2 10,5 5,1 9,3-8,7 4,9 5,0 4,3 Jan.-Aug. 4,4-18,9 4,1 9,7 5,8 10,5-9,4 4,8-0,3 0,0 Jan.-Szept. 3,6-18,4 3,4 8,4 6,2 11,1-10,1 4,4-5,5-4,5 Jan.-Okt. 2,7-19,8 2,9 7,2 6,3 11,4-11,0 3,8-9,5-8,1 Jan.-Nov. 2,0-19,9 2,5 6,1 6,6 11,8-11,0 3,4-9,2-7,8 Jan.-Dec ,4-13,1-2,8-6,9 10,0 16,4-14,3-0,7-15,4-13,4 Jan. -4,6-12,4-1,9-6,2 11,2 17,2-13,3 0,2-14,0-12,5 Jan.-Febr. -4,9-10,4-2,0-6,8 10,3 16,8-15,0-0,3-13,1-11,6 Jan.-Márc. -4,1-7,5-1,5-6,2 9,8 15,9-12,8 0,2-12,8-11,2 Jan.-Ápr. -2,9-5,3-0,6-5,0 10,8 15,0-11,1 1,3-12,1-11,1 Jan.-Máj. -2,5-4,4 0,6-5,4 9,9 13,9-10,6 1,3-12,1-11,7 Jan.-Jún. -2,4-3,7 1,1-5,6 8,4 12,7-9,6 0,9-9,3-9,3 Jan.-Júl. -2,5-2,9 0,7-5,8 7,5 11,3-7,8 0,6-8,6-8,6 Jan.-Aug. -2,8-3,4 0,0-5,7 6,8 10,1-6,6 0,1-7,0-7,4 Jan.-Szept. Jan.-Okt. Jan.-Nov. Jan.-Dec.

5 2. A mezőgazdasági termelői árainak változása az előző év azonos hónapjához viszonyítva (%) 2. Changes of agricultural producer prices, compared to corresponding month of previous year (%) Időszak Gabonafélék, vetőmaggal Ipari növények Ebből: olajos növények Friss zöldségek Virágok Burgonya Gyümölcsfélék Növényi zöldség, gyümölcs és virág nélkül Növényi összesen Period Cereals (including seeds) Industrial crops Of which: oil seeds Fresh Flowers Potatoes Fruits Crop output excluding fruits, and flowers Crop output, total 2013 Jan. 32,8 13,1 11,9 11,8-1,6 89,8 1,4 28,9 24,4 Febr. 30,5 20,7 20,4 3,1 8,7 104,4-4,3 29,6 23,3 Márc. 26,0 19,7 19,1 5,1 11,0 72,2 0,3 25,3 20,4 Ápr. 18,4 15,2 14,6 6,4 4,2 81,9 13,1 17,8 15,9 Máj. 11,1 10,3 8,6 7,9 4,3 136,6-12,2 12,5 9,9 Jún. 6,0 6,3 4,1 0,4 33,9 121,7-8,1 7,3 5,0 Júl. -15,5-1,7-4,5 10,0 10,0 82,2-20,7-10,3-9,3 Aug. -26,1-10,7-13,0 7,3 21,1 82,9-9,1-20,1-16,8 Szept. -35,2-21,8-24,5 7,3 37,0 57,0-0,3-29,8-24,7 Okt. -34,2-23,4-25,8-2,4 27,7 30,2-6,2-29,9-25,7 Nov. -31,5-21,1-25,3 8,5 6,4 27,2 4,4-26,7-21,6 Dec. -29,0-16,8-22,4 5,6 9,0 11,9 0,0-24,3-20, Jan. -25,1-27,8-31,5 0,5 1,4 8,1 2,4-24,1-19,6 Febr. -23,5-15,9-18,8-2,4-2,9 3,9 1,2-20,4-17,0 Márc. -20,2-18,1-21,4 2,7-14,5 5,2 1,8-18,6-14,7 Ápr. -17,1-16,0-18,8-1,1-4,4-7,1 0,0-16,9-13,7 Máj. -17,0-12,0-15,8-9,0-3,7-19,2-8,3-16,2-14,9 Jún. -15,9-15,7-17,4 2,0-22,1-45,3-30,1-16,8-15,8 Júl. -5,6-11,7-11,4 1,2-10,5-26,0-19,0-8,7-8,4 Aug. -1,1-9,2-9,5-5,3-17,6-19,8-6,4-4,6-4,9 Szept. -0,9-7,1-6,5-8,3-21,1-23,1-17,8-4,6-6,2 Okt. Nov. Dec.

6 2. A mezőgazdasági termelői árainak változása az előző év azonos hónapjához viszonyítva (folyt., %) 2. Changes of agricultural producer prices, compared to corresponding month of previous year (cont., %) Élő állatok Vágómarha Vágósertés Vágóbaromfi Állati Tej Étkezési tyúktojás Élő állatok és állati összesen (zöldség, gyümölcs és virág nélkül) Időszak Live animals Cattle for Pigs for Poultry for Animal products Milk Fresh eggs Live animals and animal products, total excluding fruits, and flowers Period ,6 11,6 3,3 14,4 3,5 1,4 14,5 7,0 19,8 18,1 Jan. 8,5 10,0 4,6 12,9 2,0 2,3-1,6 6,5 20,0 17,2 Febr. 6,4-21,7 6,0 13,3-0,5 2,5-12,3 4,2 16,4 14,5 Márc. 3,2-26,2 3,2 10,2 2,7 5,9-20,7 3,1 11,8 11,4 Ápr. 2,7-23,2 1,4 9,6 4,4 12,0-18,6 3,2 8,9 7,6 Máj. 3,1-20,2 1,6 9,5 8,4 15,0-12,5 4,7 6,2 4,9 Jún. 5,4-24,1 7,8 9,1 10,6 17,5-10,0 6,9-3,7-3,9 Júl. 4,5-26,4 9,2 7,4 11,5 20,4-14,3 6,4-10,3-9,2 Aug. 1,9-21,8 4,4 3,6 12,0 20,6-13,5 4,7-17,1-15,0 Szept. -1,8-14,5-1,7 0,1 9,8 17,5-16,6 1,6-18,2-16,7 Okt. -4,2-29,3-0,3-3,2 7,2 14,2-18,5-0,9-16,9-14,5 Nov. -4,1-21,7 0,3-5,1 10,1 14,8-10,7 0,1-15,1-13,2 Dec ,4-13,1-2,8-6,9 10,0 16,4-14,3-0,7-15,4-13,4 Jan. -2,8-12,4-1,3-3,3 12,3 18,3-12,4 1,7-12,3-10,9 Febr. -5,1-5,1-3,5-6,7 8,4 16,3-17,5-1,0-12,0-10,2 Márc. -2,6 2,1-0,5-5,6 8,7 13,5-7,1 0,9-10,2-8,9 Ápr. 0,0 4,3 3,3-4,4 8,3 11,7-4,0 2,5-9,3-9,2 Máj. 0,1 1,0 6,2-6,0 7,8 8,8 0,9 2,4-9,3-9,7 Jún. -1,2-0,3 3,2-5,2 4,5 5,5 0,4 0,5-4,7-5,0 Júl. -2,2 4,3-1,3-5,6 3,0 2,6 3,8-0,6-2,9-3,2 Aug. -5,8-10,8-6,3-4,8 1,9 0,8 3,5-3,5-4,1-5,1 Szept. Okt. Nov. Dec.

7 3. A mezőgazdasági ráfordítási árainak változása az előző év azonos időszakához viszonyítva (%) 3. Changes of agricultural input prices, compared to corresponding period of previous year (%) Időszak Vetőmag Energia Műtrágya Növényvédő szerek Állatgyógyászati költségek Takarmány Gépfenntartási költségek Épületek Folyó termelőfelhasználás fenntartása és javítása Gépek Épületek Mezőgazdasági beruházások Agrárolló Period Seeds Energy Fertilisers Plant protection products Veterinary expenses Animal feedingstuffs Maintenance of machines Maintenance and repair of buildings Goods and services currently consumed in agriculture Machinery Buildings Goods and services contributing to agricultural investment Terms of trade I. 5,8-1,2-2,3 3,3 5,1 27,1 2,4 1,3 8,5 2,4 1,2 1,8 7,6 8, I-II. 5,8-2,4-2,6 3,8 5,2 22,7 2,1 1,6 7,2 2,2 1,4 1,8 6,5 5, I-III. 7,4-2,1-2,4 4,0 5,4 13,6 2,0 1,6 5,1 1,7 1,5 1,6 4,7-4, I-IV. 3,3-2,3-4,1 3,0 4,9 5,3 1,9 1,5 2,2 1,4 1,7 1,6 2,1-9, I. 3,3-3,3-8,0 1,1 1,4-16,9 1,5 1,8-5,9-0,6 2,5 0,8-5,0-6, I-II. 3,3-2,8-6,9 0,5 1,2-14,9 1,1 1,8-5,1 0,3 2,4 1,2-4,4-7, I-III. 3,7-2,9-5,8 1,2 0,9-12,3 1,0 1,8-4,1 2,0 2,0 1,9-3,4-4, I-IV.

8 4. A mezőgazdasági ráfordítási árainak változása az előző év azonos negyedévéhez viszonyítva (%) 4. Changes of agricultural input prices, compared to corresponding quarter of previous year (%) Időszak Vetőmag Energia Műtrágya Növényvédő szerek Állatgyógyászati költségek Takarmány Gépfenntartási költségek Épületek fenntartása és javítása Folyó termelőfelhasználás Gépek Épületek Mezőgazdasági beruházások Period Seeds Energy Fertilisers Plant protection products Veterinary expenses Animal feedingstuffs Maintenance of machines Maintenance and repair of buildings Goods and services currently consumed in agriculture Machinery Buildings Goods and services contributing to agricultural investment I. 5,8-1,2-2,3 3,3 5,1 27,1 2,4 1,3 8,5 2,4 1,2 1,8 7, II. 5,8-3,5-2,8 4,2 5,2 18,6 1,7 1,8 5,9 2,1 1,4 1,8 5, III. 10,6-1,5-2,1 4,5 5,7-2,7 1,9 1,6 1,1 0,7 2,0 1,3 1, IV. -6,7-3,1-9,5 0,1 3,4-16,3 1,7 1,5-6,2 0,4 2,3 1,3-5, I. 3,3-3,3-8,0 1,1 1,4-16,9 1,5 1,8-5,9-0,6 2,5 0,8-5, II. 3,3-2,2-5,8 0,0 1,0-12,8 0,7 1,8-4,4 1,1 2,4 1,5-3, III. 4,7-3,1-3,4 2,4 0,2-6,6 0,7 1,9-2,1 5,6 1,0 3,5-1, IV.

9 A termelői árak alakulása januártól Producer price trends from January 2012 (2010 = 100%) Mezőgazdasági Agricultural products 111,5 118,8 119,0 125,4 130,3 131,7 136,5 147,5 157, január március május július szeptember november január március május július szeptember november január március május július szeptember Mindösszesen / Növények összesen / Crop products, total Élő állat és állati / Live animals and animal products %

Júliusban 5,1%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Júliusban 5,1%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Közzététel:. szeptember 12. Következik:. szeptember 15. Építőipar,. július Sorszám: 120. Júliusban 5,1%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Mezőgazdasági termelői árak,. július júliusában a mezőgazdasági

Részletesebben

Decemberben 6,6%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Decemberben 6,6%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Közzététel: 2015. február 16. Következik: 2015. február 20. Keresetek Sorszám: 26. Decemberben 6,6%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Mezőgazdasági termelői árak, 2014. december 2014 decemberében

Részletesebben

Márciusban 10,2%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Márciusban 10,2%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Közzététel: 2014. május 14. Következik: 2014. május 15. Bruttó hazai termék (GDP), 2014. I. negyedév (első becslés) Sorszám: 65. Márciusban 10,2%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Mezőgazdasági

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2010. szeptember

Mezőgazdasági termelői árak, 2010. szeptember Közzététel: 2010. november 15. Következik: 2010. november18. Személysérüléses közúti közlekedési balesetek, 2010. III. negyedév Sorszám:178. Mezőgazdasági termelői árak, 2010. szeptember Az agrár termelőiár-szintje

Részletesebben

Augusztusban 3,3%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Augusztusban 3,3%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Közzététel:. október 13. Következik:. október 16. Építőipar,. augusztus Sorszám: 134. Augusztusban 3,3%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Mezőgazdasági termelői árak,. augusztus augusztusában

Részletesebben

Októberben 5,7%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Októberben 5,7%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Közzététel:. december 12. Következik:. december 15. Építőipar,. október Sorszám: 162. Októberben 5,7%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Mezőgazdasági termelői árak,. október októberében a mezőgazdasági

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, március

Mezőgazdasági termelői árak, március Közzététel: 2011. május 12. Sorszám: 74. Következik: 2011. május 13. Bruttó hazai termék (GDP) Mezőgazdasági termelői árak, 2011. március Az agrár termelőiár-szintje 2011 márciusában 48,2%-kal magasabb

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, december

Mezőgazdasági termelői árak, december Közzététel: 2009. február 12. Sorszám: 22. Következik: 2009. február 13. Bruttó hazai termék (GDP) Mezőgazdasági termelői árak, 2008. december Az agrár termelőiár-szintje 2008. decemberben 22,6%-kal mérséklődött

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. november

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. november Közzététel: 2010. január 13. Sorszám: 8. Következik: 2010. január 14. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. november Az agrár termelőiár-szintje novemberében 5,2%-kal csökkent az előző év azonos

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, január

Mezőgazdasági termelői árak, január Közzététel:. március 10. Sorszám: 42. Következik:. március 11. Bruttó hazai termék (GDP) Mezőgazdasági termelői árak,. január Az agrár termelőiár-szintje januárjában 39,6%-kal magasabb volt az egy évvel

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. május

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. május Közzététel:. július 10. Sorszám: 110. Következik:. július 14. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. május Az agrár termelőiár-szintje májusában 21,7%-kal csökkent az előző év azonos időszakához

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, február

Mezőgazdasági termelői árak, február Közzététel:. április 11. Sorszám: 58. Következik:. április 12. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. február Az agrár termelőiár-szintje februárjában 47,5%-kal magasabb volt az egy évvel korábbinál.

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, augusztus

Mezőgazdasági termelői árak, augusztus Közzététel:. október 12. Sorszám: 163. Következik:. október 13. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. augusztus Az agrár termelőiár-szintje augusztusában 11,8%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, május

Mezőgazdasági termelői árak, május Közzététel:. július 12. Sorszám: 108. Következik:. július 13. Fogyasztói árak,. június Mezőgazdasági termelői árak,. május Az agrár termelőiár-szintje májusában 0,6%-kal csökkent az előző év azonos időszakához

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, április

Mezőgazdasági termelői árak, április Közzététel:. június 15. Sorszám: 96. Következik:. június 18. Létszám és kereset a nemzetgazdaságban Mezőgazdasági termelői árak,. április Az agrár termelőiár-szintje áprilisában 5,7%-kal csökkent az előző

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, január

Mezőgazdasági termelői árak, január Közzététel:. március 12. Sorszám: 44. Következik:. március 17. Ipar Mezőgazdasági termelői árak,. január Az agrár termelőiár-szintje januárjában 3,6%-kal növekedett az előző év azonos időszakához képest.

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, november

Mezőgazdasági termelői árak, november Közzététel: 2009. január 14. Sorszám: 8. Következik: 2009. január 15. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. november Az agrár termelőiár-szintje. novemberben 22,3%-kal mérséklődött az előző év

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. február

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. február Közzététel:. április 14. Sorszám: 60. Következik:. április 15. Ipar Mezőgazdasági termelői árak,. február Az agrár termelőiár-szintje februárjában 27,4%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2008. augusztus

Mezőgazdasági termelői árak, 2008. augusztus Közzététel:. október 13. Sorszám: 175. Következik:. október 14. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. augusztus Az agrár termelőiár-szintje augusztusában 2,7%-kal haladta meg az egy évvel azelőttit.

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. július

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. július Közzététel:. szeptember 14. Sorszám: 147. Következik:. szeptember 15. Ipar Mezőgazdasági termelői árak,. július Az agrár termelőiár-szintje júliusában 14,9%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2010. március

Mezőgazdasági termelői árak, 2010. március Közzététel: 2010. május 13. Sorszám: 75. Következik: 2010. május 14. Ipar Mezőgazdasági termelői árak, 2010. március Az agrár termelőiár-szintje 2010 márciusában 4,1%-kal csökkent az előző év azonos időszakához

Részletesebben

Építőipar, 2009. szeptember

Építőipar, 2009. szeptember Közzététel: 2009. 17. Sorszám: 182. Következik: 2009. 17. Létszám és kereset a nemzetgazdaságban Tájékoztatjuk Felhasználóinkat, hogy a 2009. évi adatok publikálása az európai uniós szabályozásoknak megfelelően

Részletesebben

Építőipar, 2009. október

Építőipar, 2009. október Közzététel: 2009. 17. Sorszám: 203. Következik: 2009. 18. A KSH jelenti Tájékoztatjuk Felhasználóinkat, hogy a 2009. évi adatok publikálása az európai uniós szabályozásoknak megfelelően a TEÁOR'08 nómenklatúra

Részletesebben

Februárban leginkább az energia és élelmiszer árak mozgatták az inflációt

Februárban leginkább az energia és élelmiszer árak mozgatták az inflációt Közzététel: 2012. március 13. Következik: 2012. március 13. Mezőgazdasági árak Sorszám: 45. Februárban leginkább az energia és élelmiszer árak mozgatták az inflációt (Fogyasztói árak, 2012. február) Februárban

Részletesebben

Ipari termelői árak, 2007. november

Ipari termelői árak, 2007. november Közzététel: 2008. január 4. Sorszám: 2. Következik: 2008. január 7. Foglalkoztatottság és munkanélküliség Ipari termelői árak, 2007. november Az ipar belföldi értékesítési árai 2007. novemberben az előző

Részletesebben

Januárban változatlan maradt a fogyasztóiár-színvonal (Fogyasztói árak, 2014. január)

Januárban változatlan maradt a fogyasztóiár-színvonal (Fogyasztói árak, 2014. január) Közzététel: 2014. február 14. Következik: 2014. február 20. Népmozgalom Sorszám: 26. Januárban változatlan maradt a fogyasztóiár-színvonal (Fogyasztói árak, 2014. január) Januárban változatlan maradt a

Részletesebben

Építőipar, 2007. augusztus

Építőipar, 2007. augusztus Közzététel: 2007. 18. Következik: 2007. 25. Foglalkoztatottság és munkanélküliség Sorszám:176. Építőipar, 2007. augusztus Az építőipari termelés 2007 augusztusában kiigazítatlan adatok alapján 15,3, munkanaptényezővel

Részletesebben

Decemberben 2,2%-kal csökkent az építőipari termelés volumene

Decemberben 2,2%-kal csökkent az építőipari termelés volumene Közzététel: 2015. február 12. Következik: 2015. február 13. Bruttó hazai termék (GDP) Sorszám: 24. Decemberben 2,2%-kal csökkent az építőipari termelés volumene Építőipar, 2014. január december 2014. decemberben

Részletesebben

Augusztusban 1,3% volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. augusztus)

Augusztusban 1,3% volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. augusztus) Közzététel: 2013. szeptember 11. Következik: 2013. szeptember 12. Mezőgazdasági árak Sorszám: 137. Augusztusban 1,3% volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. augusztus) Augusztusban a fogyasztói árak 1,3%-kal

Részletesebben

Ipari termelői árak, 2007. augusztus

Ipari termelői árak, 2007. augusztus Közzététel: 2007. szeptember 28. Következik: 2007. október 2. Külkereskedelmi forgalom, 2007. július (részletes) Sorszám:166. Ipari termelői árak, 2007. augusztus Az ipar belföldi értékesítési árai 2007.

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL HUNGARIAN CENTRAL STATISTICAL OFFICE MEZŐGAZDASÁGI SZÁMLARENDSZER, 2002 ECONOMIC ACCOUNTS FOR AGRICULTURE, 2002

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL HUNGARIAN CENTRAL STATISTICAL OFFICE MEZŐGAZDASÁGI SZÁMLARENDSZER, 2002 ECONOMIC ACCOUNTS FOR AGRICULTURE, 2002 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL HUNGARIAN CENTRAL STATISTICAL OFFICE MEZŐGAZDASÁGI SZÁMLARENDSZER, 2002 ECONOMIC ACCOUNTS FOR AGRICULTURE, 2002 BUDAPEST, 2003 Készült a Központi Statisztikai Hivatal Mezőgazdasági

Részletesebben

A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2007

A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2007 Közzététel: 2008. január 11. Sorszám: 7. Következik: 2008. január 14. Mezőgazdasági termelői árak A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2007 2007-ben 2,8 millió hektáron (az előző évinél

Részletesebben

Fogyasztói árak, 2009. augusztus

Fogyasztói árak, 2009. augusztus Közzététel: 2009. szeptember 11. Sorszám: 146. Következik: 2009. szeptember 14. Mezőgazdasági árak Fogyasztói árak, 2009. augusztus 2009. augusztusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-csökkenés 0,3% volt.

Részletesebben

Fogyasztói árak, 2007. február

Fogyasztói árak, 2007. február Közzététel: 2007. március 13. Sorszám: 47. Következik: 2007. március 14. Ipar Fogyasztói árak, 2007. február 2007. februárban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 1,2% volt, 2006. februárhoz viszonyítva

Részletesebben

2012-ben jelentősen csökkent a főbb növények betakarított termésmennyisége

2012-ben jelentősen csökkent a főbb növények betakarított termésmennyisége Közzététel: 2013. január 21. Következik: 2013. január 24. Népmozgalom, 2012. január-november Sorszám: 13. 2012-ben jelentősen csökkent a főbb növények betakarított termésmennyisége (A fontosabb növényi

Részletesebben

A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2010

A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2010 Közzététel: 2011. január 12. Sorszám: 7 Következik: 2011. január 13. Mezőgazdasági termelői árak A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2010 2010-ben közel 2,6 millió hektáron (az előző

Részletesebben

A gabonafélék termésmennyisége mintegy harmadával nőtt 2013-ban (A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2013)

A gabonafélék termésmennyisége mintegy harmadával nőtt 2013-ban (A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2013) Közzététel: 2014. január 22. Következik: 2014. január 24., Népmozgalom, 2013. januárnovember Sorszám: 13. A gabonafélék termésmennyisége mintegy harmadával nőtt 2013ban (A fontosabb növényi kultúrák előzetes

Részletesebben

36% more maize was produced (Preliminary production data of main crops, 2014)

36% more maize was produced (Preliminary production data of main crops, 2014) Release date: 22 January 2015 Next release: 26 January 2015. Vital events, January November 2014 Number 13 36% more maize was produced (Preliminary data of main crops, 2014) In 2014 the of all major crops

Részletesebben

Közzététel: 2015. január 30. Következik: 2015. február 4. Kiskereskedelem (első becslés) 2014. december Sorszám: 17.

Közzététel: 2015. január 30. Következik: 2015. február 4. Kiskereskedelem (első becslés) 2014. december Sorszám: 17. Közzététel: 2015. január 30. Következik: 2015. február 4. Kiskereskedelem (első becslés) 2014. december Sorszám: 17. Nem változtak az ipari termelői árak decemberben (Ipari termelői árak, 2014. december,

Részletesebben

Harvested production of cereals increases about one third in 2013 (Preliminary production data of main crops, 2013)

Harvested production of cereals increases about one third in 2013 (Preliminary production data of main crops, 2013) Release date: 22 January 2014 Next release: 24 January 2014. Vital events, January November 2013 Number 13 Harvested of cereals increases about one third in 2013 (Preliminary data of main crops, 2013)

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2014. július A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2013 STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 Tartalom VI. évfolyam 42. szám Összefoglalás...2 1. Nemzetközi kitekintés...3 2. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar

Részletesebben

Industrial producer prices, January 2015

Industrial producer prices, January 2015 Release date: 27 February 2015 Next release: 27 February 2015. Unemployment, November 2014 January 2015 Number 32 Industrial prices, January 2015 Industrial prices decreased by 1.0% In January 2015, industrial

Részletesebben

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása Munkaerőpiaci információk a Közép-Dunántúlon A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása 2008. 1. A régió területi, földrajzi, népesség jellemzői A Közép-dunántúli régió

Részletesebben

Mezőgazdaság meghatározó szerepben

Mezőgazdaság meghatározó szerepben Mezőgazdaság meghatározó szerepben. 11. 28. Szilágyi Péter Coface Hungary Magyar mezőgazdaság főbb jellemzői Termőterületek földrajzi adottságai (talaj, éghajlat, domborzat) kedvezőek Az ország területének

Részletesebben

Mezőgazdaság számokban

Mezőgazdaság számokban Mezőgazdaság számokban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei információk a 1 11. oldalon A mezőgazdaság teljesítménye % 18 16 14 12 1 8 A mezőgazdaság bruttó termelése (2=1%) 6 2 21 22 23 24 25 26 27 28 29 21

Részletesebben

Az agrárágazat aktuális kérdései

Az agrárágazat aktuális kérdései Az agrárágazat aktuális kérdései Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Hévíz, 2016. január 15. Helyzetkép 2013. 2014. 2015. 2015. 2015. 2015. I. II. III. I-III.

Részletesebben

Áprilisban 14%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2014. április

Áprilisban 14%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2014. április Közzététel: 2014. június 10. Következik: 2014. június 11. Fogyasztói árak, 2014. május Sorszám: 77. Áprilisban 14%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2014. április

Részletesebben

Szeptemberben 5,5%-kal nőtt az ipari termelés volumene (Ipar, 2013. szeptember)

Szeptemberben 5,5%-kal nőtt az ipari termelés volumene (Ipar, 2013. szeptember) Közzététel: 2013. november 15. Következik: 2013. november 18. Építőipar, 2013. szeptember Sorszám: 172. Szeptemberben 5,5%-kal nőtt az ipari termelés volumene (Ipar, 2013. szeptember) 2013 szeptemberében

Részletesebben

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL csak a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. engedélyével lehet! JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2016. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai 1. példány Budapest, 2017.

Részletesebben

AGRÁRGAZDASÁGI KUTATÓ INTÉZET

AGRÁRGAZDASÁGI KUTATÓ INTÉZET AGRÁRGAZDASÁGI KUTATÓ INTÉZET Agrárgazdasági Figyelő (Gazdasági folyamatok és statisztikai eredmények) MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE AZ AGRÁRGAZDASÁGI KUTATÓ INTÉZET STATISZTIKAI OSZTÁLYÁNAK GONDOZÁSÁBAN I.

Részletesebben

XVIII. évfolyam, 8. szám, 2014. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR

XVIII. évfolyam, 8. szám, 2014. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR XVIII. évfolyam, 8. szám, 2014 Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR Zöldség, Gyümölcs és Bor Zöldség, Gyümölcs és Bor XVIII. évfolyam, 8. szám, 2014 Megjelenik kéthetente május 7. Felelős szerkesztő

Részletesebben

Germany. Ministry for National Economy. partner. www.b2match.eu/foodbudapest

Germany. Ministry for National Economy. partner. www.b2match.eu/foodbudapest International Trade and Investment Forum Budapest Agriculture, Food Industry and Related Machinery 16-17 November 2015 Budapest, Hungary Ministry for National Economy Patronage Germany Professional partner

Részletesebben

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA Munkaügyi Központja FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA 1 1. Vezetői összefoglaló 1.1 Főbb megyei munkaerő-piaci adatok 2013-ban a nyilvántartásban szereplő álláskeresők száma a 2012. decemberi értékről

Részletesebben

Januárban 1,4%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, 2015. január)

Januárban 1,4%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, 2015. január) Közzététel: 2015. február 11. Következik: 2015. február 12. Építőipar Sorszám: 23. Januárban 1,4%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, 2015. január) Januárban a fogyasztói árak átlagosan

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2011-2015 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - j an. f ebr. m árc.

Részletesebben

Márciusban 2,2%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, március)

Márciusban 2,2%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, március) Közzététel: 2013. április 11. Következik: 2013. április 12. Ipar Sorszám: 58. Márciusban 2,2%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. március) Márciusban a fogyasztói árak 2,2%-kal voltak magasabbak,

Részletesebben

Decemberben 0,4% volt az infláció (Fogyasztói árak, december és év)

Decemberben 0,4% volt az infláció (Fogyasztói árak, december és év) Közzététel: 2014. január 15. Következik: 2014. január 16. Építőipar Sorszám: 10. Decemberben 0,4% volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. december és 2013. év) Decemberben a fogyasztói árak 0,4%-kal voltak

Részletesebben

Júliusban 4,8%-kal emelkedett az ipari termelés volumene (Ipar, 2013. július)

Júliusban 4,8%-kal emelkedett az ipari termelés volumene (Ipar, 2013. július) Közzététel: 2013. szeptember 13. Következik: 2013. szeptember 16. Építőipar, 2013. július Sorszám: 139. Júliusban 4,8%-kal emelkedett az ipari termelés volumene (Ipar, 2013. július) 2013 júliusában az

Részletesebben

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS MILEI OLGA GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS BÚTORIPAR HELYZETÉRE 2012. JANUÁR-SZEPTEMBER FAIPARI BÚTORIPARI ERDÉSZETI ÁGAZATI PÁRBESZÉD BIZOTTSÁG RÉSZÉRE BUDAPEST, 2012. DECEMBER GAZDASÁGELEMZÉS

Részletesebben

Az agrárgazdaság szereplôi. A mezôgazdaság eredményei. Vadgazdálkodás és halászat. az élelmiszergazdaságban

Az agrárgazdaság szereplôi. A mezôgazdaság eredményei. Vadgazdálkodás és halászat. az élelmiszergazdaságban TARTALOM 3 Elôszó 4 6 10 Az agrárgazdaság szereplôi A magyar mezôgazdaság adottságai A mezôgazdaság eredményei 14 Erdôgazdálkodás 15 Vadgazdálkodás és halászat 16 Agrár-vidékfejlesztési intézkedések 20

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/2

Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/2 Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/2 Központi Statisztikai Hivatal 2013. szeptember Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

XVII. évfolyam, 17. szám, 2013. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR

XVII. évfolyam, 17. szám, 2013. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR XVII. évfolyam, 17. szám, 2013 Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR Zöldség, Gyümölcs és Bor Zöldség, Gyümölcs és Bor XVII. évfolyam, 17. szám, 2013 Megjelenik kéthetente 2013. szeptember 10.

Részletesebben

PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GYORSJELENTÉS a gazdasági és pénzügyi folyamatokról a 2005. évi és a 2006. év eleji adatok alapján

PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GYORSJELENTÉS a gazdasági és pénzügyi folyamatokról a 2005. évi és a 2006. év eleji adatok alapján PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GYORSJELENTÉS a gazdasági és pénzügyi folyamatokról a 2005. évi és a 2006. év eleji adatok alapján Budapest, 2006. április 26. BEVEZETÉS 4 1. NEMZETKÖZI KÖRNYEZET 5 2. NÖVEKEDÉS ÉS

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2013/4

Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2013/4 2014. március Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 4 Beruházás... 5 Mezőgazdaság... 5 Ipar... 6 Építőipar...

Részletesebben

A VISONKA Takarmánykeverő és Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság időközi vezetőségi beszámolója. 2014. május

A VISONKA Takarmánykeverő és Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság időközi vezetőségi beszámolója. 2014. május A VISONKA Takarmánykeverő és Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság időközi vezetőségi beszámolója 2014. május Alapadatok a Társaságról A Társaság cégneve: VISONKA Takarmánykeverő Szolgáltató

Részletesebben

XVI. évfolyam, 15. szám, 2012. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR

XVI. évfolyam, 15. szám, 2012. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR XVI. évfolyam, 15. szám, 2012 Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR Zöldség, Gyümölcs és Bor Zöldség, Gyümölcs és Bor XVI. évfolyam, 15. szám, 2012 Megjelenik kéthetente 2012. augusztus 14. Felelős

Részletesebben

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2010 2014 20 000 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000-2010 2011 2012 A i zárónapon

Részletesebben

A fogyasztói árak alakulása 2011-ben

A fogyasztói árak alakulása 2011-ben Központi Statisztikai Hivatal A fogyasztói árak alakulása 2011-ben 2012. március Tartalom Bevezető...2 Európai uniós kitekintés...3 A fogyasztói árak alakulása 2011-ben Magyarországon...4 Maginfláció...7

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. július

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. július A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. július A foglalkoztatók az illetékes kirendeltségeken 2012. július hónap folyamán összesen 37,9 ezer

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2011/2

Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2011/2 Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2011/2 Központi Statisztikai Hivatal 2011. szeptember Tartalom Bevezető... 2 Mezőgazdaság... 2 Ipar... 3 Beruházás... 5 Építőipar... 6 Lakásépítés... 7 Turizmus...

Részletesebben

Februárban 0,1% volt az infláció (Fogyasztói árak, február)

Februárban 0,1% volt az infláció (Fogyasztói árak, február) Közzététel: 2014. március 11. Következik: 2014. március 12. Külkereskedelmi termékforgalom Sorszám: 36. Februárban 0,1% volt az infláció (Fogyasztói árak, 2014. február) Februárban a fogyasztói árak 0,1%-kal

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2013. január

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2013. január A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2013. január A támogatott munkaerıigények domináltak januárban Az év elsı hónapjában több mint három ezer

Részletesebben

PIAC A K I I. Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. IV. évfolyam/3. szám 2004.02.23. 2004/7.

PIAC A K I I. Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. IV. évfolyam/3. szám 2004.02.23. 2004/7. PIAC Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet Piac-árinformációs Szolgálat A K I I IV. évfolyam/3. szám 02.23. 2004/7. hét BAROMFI PIACI JELENTÉS Tartalom Piaci jelentés...1 A vágócsirke piaci, és

Részletesebben

XVII. évfolyam, 22. szám, 2013. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR

XVII. évfolyam, 22. szám, 2013. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR XVII. évfolyam, 22. szám, 2013 Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR Zöldség, Gyümölcs és Bor Zöldség, Gyümölcs és Bor XVII. évfolyam, 22. szám, 2013 Megjelenik kéthetente november 19. Felelős

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2013/4

Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2013/4 2014. március Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás... 6 Mezőgazdaság...

Részletesebben

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI MUNKAERŐ-PIACI PROGNÓZISA

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI MUNKAERŐ-PIACI PROGNÓZISA Munkaügyi Központja Szervezési és Hatósági Osztály Munkaügyi Központja Szervezési és Hatósági Osztály FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI MUNKAERŐ-PIACI PROGNÓZISA Székesfehérvár, 2012. december 8000 Székesfehérvár,

Részletesebben

A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2012

A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2012 A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 212 Központi Statisztikai Hivatal 213. július Tartalom 1. Az élelmiszergazdaság nemzetgazdasági súlya és külkereskedelme...2 1.1. Makrogazdasági jellemzők...2

Részletesebben

Industrial producer prices have decreased permanently for 3 months (Industrial producer prices, May 2014)

Industrial producer prices have decreased permanently for 3 months (Industrial producer prices, May 2014) Release date: 30 June 2014 Next release: 2 July 2014. Revenues expenditures general government sector, 1st quarter 2014 Number 85 Industrial prices have decreased permanently for 3 months (Industrial prices,

Részletesebben

ÉS ÁGAZATI EREDMÉNY DIFFERENCIÁLTSÁGA UDOVECZ GÁBOR dr. KERTÉSZ RÓBERT BÉLÁDI KATALIN dr.

ÉS ÁGAZATI EREDMÉNY DIFFERENCIÁLTSÁGA UDOVECZ GÁBOR dr. KERTÉSZ RÓBERT BÉLÁDI KATALIN dr. DIFFERENTIATION OF COSTS AND RETURNS IN AGRICULTURAL BRANCHES UDOVECZ, GÁBOR KERTÉSZ, RÓBERT BÉLÁDI, KATALIN Keywords: median costs and scatter, market dominating farms, investment return ratio, differentiation

Részletesebben

1. SZÁMÚ MELLÉKLET A HADHÁZTÁJI VÉDJEGY ALÁ RENDEZHETŐ TERMÉKEK ÁRUJEGYZÉKE TERMÉKOSZTÁLYOK SZERINT

1. SZÁMÚ MELLÉKLET A HADHÁZTÁJI VÉDJEGY ALÁ RENDEZHETŐ TERMÉKEK ÁRUJEGYZÉKE TERMÉKOSZTÁLYOK SZERINT 1. SZÁMÚ MELLÉKLET A HADHÁZTÁJI VÉDJEGY ALÁ RENDEZHETŐ TERMÉKEK ÁRUJEGYZÉKE TERMÉKOSZTÁLYOK SZERINT Osztály 5. Gyógyszerészeti és állatgyógyászati készítmények; egészségügyi készítmények gyógyászati használatra;

Részletesebben

Industrial producer prices slightly decrease in November (Industrial producer prices, November 2013)

Industrial producer prices slightly decrease in November (Industrial producer prices, November 2013) Release date: 7 January 2014 Next release: 8 January 2014 Preliminary industrial data, November 2013 Number 4 Industrial prices slightly decrease in November (Industrial prices, November 2013) As an aggregate

Részletesebben

Decemberben 0,9%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, 2014. december és 2014. év)

Decemberben 0,9%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, 2014. december és 2014. év) Közzététel: 2015. január 14. Következik: 2015. január 15. Mezőgazdasági termelői árak Sorszám: 9. Decemberben 0,9%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak,. december és. év) Decemberben a fogyasztói

Részletesebben

OPIMUS GROUP Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

OPIMUS GROUP Nyilvánosan Működő Részvénytársaság OPIMUS GROUP Nyilvánosan Működő Részvénytársaság ÉVES JELENTÉS 2013 (IFRS, KONSZOLIDÁLT) 2014.04.30. 2 KONSZOLIDÁLT ADATOK ÉS RÉSZVÉNYESI INFORMÁCIÓK Eredményadatok (időszak) 2012 Q4 2013 Q3 2013 Q4 változás

Részletesebben

338 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 1993.7.27. AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK HIVATALOS LAPJA

338 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 1993.7.27. AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK HIVATALOS LAPJA 338 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 31993R2019 1993.7.27. AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK HIVATALOS LAPJA L 184/1 A TANÁCS 2019/93/EGK RENDELETE (1993. július 19.) az egyes mezőgazdasági termékek vonatkozásában

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. IV. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. IV. negyedév Tájékoztató Munkaügyi Központ NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. IV. negyedév Gönc (2,2 %) Sátoraljaújhely Putnok Edelény Encs Sárospatak Szikszó Ózd Kazincbarcika

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4

Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4 2014. március Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 6 Beruházás... 7 Mezőgazdaság... 8 Ipar...

Részletesebben

Fogyasztói árak, 2008. február

Fogyasztói árak, 2008. február Közzététel: 2008. március 11. Sorszám: 47. Következik: 2008. március 12.Mezőgazdasági árak Fogyasztói árak, 2008. február 2008. februárban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 1,1% volt, 2007. februárhoz

Részletesebben

AGRÁRGAZDASÁGI STATISZTIKAI ZSEBKÖNYV 2007

AGRÁRGAZDASÁGI STATISZTIKAI ZSEBKÖNYV 2007 AGRÁRGAZDASÁGI KUTATÓ INTÉZET KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL AGRÁRGAZDASÁGI STATISZTIKAI ZSEBKÖNYV 2007 Budapest, 2008 Kiadja: az Agrárgazdasági Kutató Intézet Főigazgató: Dr. Udovecz Gábor valamint a Központi

Részletesebben

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA-

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS BÚTORIPAR HELYZETÉRE 2009. JANUÁR-JÚNIUS KÉSZÍTETTE: MILEI OLGA BUDAPEST, 2009. SZEPTEMBER A gazdaság fontosabb mutatószámai 2008. január 1-től ahogy azt korábban

Részletesebben

Júniusban 1,9%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. június)

Júniusban 1,9%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. június) Közzététel: 2013. július 11. Következik: 2013. július 12. Ipar Sorszám: 105. Júniusban 1,9%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. június) Júniusban a fogyasztói árak 1,9%-kal voltak magasabbak, mint

Részletesebben

(83)SINKA A. 1, TAKÁCSNÉ, GY. K. 2 Öntöző-beruházásgazdasági hatásainak vizsgálata egy mezőgazdasági vállalatnál

(83)SINKA A. 1, TAKÁCSNÉ, GY. K. 2 Öntöző-beruházásgazdasági hatásainak vizsgálata egy mezőgazdasági vállalatnál (83)SINKA A. 1, TAKÁCSNÉ, GY. K. 2 Öntöző-beruházásgazdasági hatásainak vizsgálata egy mezőgazdasági vállalatnál Examination of an irrigation investment at an agricultural enterprise sinka.anett@gmail.com

Részletesebben

Elmozdult a mélypontról a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2014. I. negyedév

Elmozdult a mélypontról a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2014. I. negyedév Közzététel: 2014. május 5. Következik: 2014. május 6. Kiskereskedelem, 2014. március (első becslés) Sorszám: 59. Elmozdult a mélypontról a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2014. I. negyedév

Részletesebben

Kereskedelmi szálláshelyek forgalma 2010. január október

Kereskedelmi szálláshelyek forgalma 2010. január október Közzététel: 2010. 6. Következik: 2010. 7. Előzetes adatok az ipari termelés változásáról, 2010. október Sorszám:189. Továbbra is várjuk mindazok észrevételeit, véleményét, akik forgatják, használják a

Részletesebben

Távközlés, internet 2006. III. negyedév

Távközlés, internet 2006. III. negyedév www.ksh.hu A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL LEGFRISSEBB ADATAIBÓL Következik: Előzetes adatok az ipari termelés változásáról 2006. december 7. Közzététel: 2006. december 6. Sorszám: 210. Távközlés, internet

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK GABONA ÉS IPARI NÖVÉNYEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK GABONA ÉS IPARI NÖVÉNYEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK GABONA ÉS IPARI NÖVÉNYEK XIV évfolyam 12 szám 211 július 1 XIV évfolyam 12 szám XIV évfolyam 12 szám 211 25 hét TARTALOMJEGYZÉK GABONAPIACI JELENTÉS3 A gabonafélék termelői ára6 Megjelenik

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2006 HUNGARIAN CENTRAL STATISTICAL OFFICE, 2006

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2006 HUNGARIAN CENTRAL STATISTICAL OFFICE, 2006 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2006 HUNGARIAN CENTRAL STATISTICAL OFFICE, 2006 ISBN-10: 963-235-047-2 ISBN-13: 978-963-235-047-9 Készült a Mezőgazdasági és környezetstatisztikai főosztályon Compiled by

Részletesebben

1. A külkereskedelmi forgalom országcsoportok szerint R External trade by groups of countries R

1. A külkereskedelmi forgalom országcsoportok szerint R External trade by groups of countries R 1. A külkereskedelmi forgalom országcsoportok szerint R External trade by groups of countries R Országcsoport Groups of countries milliárd forint billion HUF (folyó áron at current prices) Az előző év

Részletesebben

Tantestületi értekezlet

Tantestületi értekezlet ESEMÉNY Tanítási ok ás (esti) 2013/14 tanév Kós J A Kollégium Pótbeírás aug. 28. aug.27. aug. 28. aug. 28. Javítóvizsga aug.26. aug.26-27. aug.26. aug.26. Osztályozó vizsga aug.26-27. első tanítási első

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok megye, 2012/1

Statisztikai tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok megye, 2012/1 Statisztikai tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok megye, 2012/1 Központi Statisztikai Hivatal 2012. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5

Részletesebben

XXV. évfolyam, 4. szám, 2014. Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS. 2014. I-III. negyedév

XXV. évfolyam, 4. szám, 2014. Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS. 2014. I-III. negyedév XXV. évfolyam, 4. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2014. I-III. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XXV. évfolyam, 4. szám, 2014 Megjelenik ente Osztályvezető Dr. Vágó Szabolcs

Részletesebben