Decemberben 0,4% volt az infláció (Fogyasztói árak, december és év)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Decemberben 0,4% volt az infláció (Fogyasztói árak, december és év)"

Átírás

1 Közzététel: január 15. Következik: január 16. Építőipar Sorszám: 10. Decemberben 0,4% volt az infláció (Fogyasztói árak, december és év) Decemberben a fogyasztói árak 0,4%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A háztartási energia, valamint a tartós fogyasztási és a ruházkodási ára csökkent, mialatt a szeszes italok, dohányáruk és a szolgáltatások átlag felett drágultak. Összességében, ban a fogyasztói árak átlagosan 1,7%-kal emelkedtek az előző évhez viszonyítva. 1 hónap alatt novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,5%-kal csökkentek. Ezen belül az élelmiszerek ára szintén csökkent, 0,3%-kal. Árcsökkenés volt megfigyelhető a csokoládé, kakaó (4,0%), a liszt (3,4%), a cukor (1,8%) és a sertéshús (1,3%) esetében. Nőtt azonban a tojás (1,0%) és a párizsi, kolbász (0,4%) ára. A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk drágultak 1,2%- kal. Szintén áremelkedés (1,0%) következett be az egyéb körében (ide tartoznak: a lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, gyógyszerek, járműüzemanyagok, valamint kulturális ), ezen belül a járműüzemanyagokért 2,5%-kal kellett többet fizetni. A szolgáltatások kismértékben drágultak (0,1%). A ruházkodási ára nem változott. A tartós fogyasztási körében kisebb árcsökkenés volt megfigyelhető (0,1%). Az átlagnál nagyobb mértékben, 8,1%-kal csökkent a háztartási energia ára, ezen belül az elektromos energia és a vezetékes gáz esetében az összességében mintegy 11%- os árcsökkentés teljes egészében megjelent az árindexben. 12 hónap alatt, decemberhez viszonyítva, az élelmiszerárak az átlagosnál kisebb mértékben, 0,1%-kal emelkedtek. Ezen belül nőtt a sajt (8,5%), a tej (6,3%) és a száraztészta (3,0%) ára. Árcsökkenés következett be többek között a liszt (18,8%), a tojás (14,2%), az étolaj (13,2%) valamint a cukor (11,3%) esetében. Az átlagosnál nagyobb mértékben, 12,0%-kal emelkedett a szeszes italok, dohányáruk ára. A szolgáltatások esetében szintén átlag feletti volt az árnövekedés (3,7%), ezen belül azonban a víz-, a csatorna- és a szemétszállítás díja átlagosan mintegy 11%-kal csökkent, mialatt a helyi tömegközlekedés 4,9%-kal került többe. Az egyéb is átlag felett drágultak (0,9%), ezen belül a járműüzemanyagok ára 0,7%-kal nőtt. A tartós fogyasztási ért átlagosan 1,6, a ruházkodási ért 1,1%-kal kellett kevesebbet fizetni. A háztartási energia ára csökkent a legnagyobb mértékben (17,7%). Ezen belül az elektromos energiáért 20,1, a vezetékes gázért 20,0, a távfűtésért 18,7%-kal kellett kevesebbet fizetni decemberhez viszonyítva december év Megnevezés előző hó = előző év azonos hó előző év = 100,0% = 100,0% 100,0 % Fogyasztóiár-index 99,5 100,4 101,7 Harmonizált fogyasztóiár-index 100,2 100,6 101,7 Maginfláció (szezonálisan kiigazított) 100,3 103,5 103,3 Nyugdíjas fogyasztóiár-index 99,3 99,7 101,5 A KSH által számított fogyasztóiár-index, összhangban a nemzetközi gyakorlattal az infláció általános mérőszáma. E mutató mellett a KSH számítja és közli a maginflációs mutatót. Az inflációs alapfolyamat mutatókat a Magyar Nemzeti Bank ezek felhasználásával és saját becslések alapján állítja össze. Az MNB adatközlése is havi rendszerességű, a KSH fogyasztói árakról szóló gyorstájékoztatójával azonos napon, 11 órakor jelenik meg. Fogyasztói árak, január gyorstájékoztató megjelenése: február 14.

2 2013. évben a fogyasztói árak átlagosan 1,7%-kal emelkedtek az előző évhez viszonyítva. A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk drágultak, 10,9%-kal. Átlag felett növekedtek továbbá a szolgáltatások (3,6%) és az élelmiszerek (2,8%) árai. Az átlagnál kisebb mértékű áremelkedés következett be az egyéb (0,5%) körében. A ruházkodási ért átlagosan 0,4, a tartós fogyasztási ért 1,9, a háztartási energiáért 8,5%-kal kellett kevesebb fizetni, mint egy évvel korábban. Az EU 28 tagországában novemberben a fogyasztói árak (a harmonizált előzetes adatok szerint) átlagosan 1,0%-kal voltak magasabbak, mint novemberben. Görögországban és Bulgáriában csökkentek leginkább az árak (2,9% és 1,0%-kal), míg a legnagyobb mértékű drágulás Észtországban (2,1%) és Finnországban (1,8%) volt megfigyelhető. Részletes táblázatok Bővebb információ: kommunikacio@ksh.hu A módszertani megjegyzések a oldalon találhatóak. 2

3 1. Fogyasztói árak egyhavi változása Monthly change of consumer prices Időszak Szeszes italok, dohányáruk Élelmiszerek Ruházkodási Tartós fogyasztási Háztartási energia Egyéb, üzemanyagok Szolgáltatások (%) Összesen Period Food Alcoholic beverages, tobacco Clothing, footwear Consumer durable goods Electricity, gas and other fuels Other goods incl. motor fuels and lubricants Services Total 2012 Január -January 2,8 3,0-2,7-0,2 1,0 2,8 2,2 2,1 Február-February 1,7 0,9-0,6 0,1 2,7 0,2 0,3 0,8 Március-March 0,8 3,0 0,9-0,3 0,2 1,2 0,2 0,8 Április-April 0,8 1,1 2,4 0,0 0,3 1,4 0,5 0,8 Május-May 0,3 0,6 0,9-0,3 0,1-1,4-0,1-0,2 Június-June -0,1 0,7-0,3-0,1 0,0-0,4 0,5 0,1 Július-July -0,2 0,5-2,2 0,0-0,3-1,0 0,8-0,1 Augusztus-August -0,9 0,5-1,8-0,2-0,2 1,6 0,3 0,1 Szeptember-September 0,6 1,3 1,4-0,2-0,5 1,1-0,1 0,4 Október-October 0,6 0,5 3,0 0,1 1,0-0,6-0,4 0,1 November-November 0,7 0,8 0,5-0,2 0,1-1,6-0,1-0,1 December-December 0,0-0,1 0,0-0,2 0,2-0,3 0,4 0, Január -January 1,6 2,6-3,3-0,5-1,2 1,2 0,8 0,8 Február-February 0,0 2,4-1,7-0,1-7,4 1,5 0,7-0,1 Március-March 0,1 0,3 0,8-0,2-0,2 0,1 0,6 0,3 Április-April 0,7 0,2 3,4 0,3 0,0-0,6 0,2 0,3 Május-May 0,6-0,3 0,3-0,2-0,1-1,6 0,3-0,1 Június-June 0,3-0,2-0,2-0,1-0,2 0,4 0,5 0,2 Július-July -1,4 0,3-2,3-0,3-0,4 0,6 0,3-0,3 Augusztus-August -1,0 0,9-2,1-0,4 0,0 0,3-0,3-0,3 Szeptember-September -0,4 3,1 1,5 0,3 0,1 0,6 0,2 0,5 Október-October 0,1 0,1 1,9-0,1 0,1-2,1 0,0-0,3 November-November -0,1 1,0 0,8-0,1-1,4-0,5 0,2-0,1 December-December -0,3 1,2 0,0-0,1-8,1 1,0 0,1-0,5 3

4 2. Fogyasztói árak 12 havi változása 12 month change of consumer prices Időszak Szeszes italok, dohányáruk Élelmiszerek Ruházkodási Tartós fogyasztási Háztartási energia Egyéb, üzem-anyagok Szolgáltatások (%) Összesen Period Food Alcoholic beverages, tobacco Clothing, footwear Consumer durable goods Electricity, gas and other fuels Other goods incl. motor fuels and lubricants Services Total 2012 Január -January 5,5 6,7 2,8-1,5 6,4 8,5 4,6 5,5 Február-February 6,0 7,6 4,8-1,3 8,1 8,7 4,5 5,9 Március-March 4,7 10,8 3,6-1,4 6,8 8,6 4,1 5,5 Április-April 4,2 12,6 2,0-1,2 7,0 9,1 4,2 5,7 Május-May 4,1 13,2 2,0-1,3 6,9 7,7 3,8 5,3 Június-June 5,0 13,8 2,3-1,0 6,7 7,6 4,0 5,6 Július-July 6,1 14,1 2,6-0,9 6,3 7,1 4,1 5,8 Augusztus-August 6,3 14,1 3,5-0,8 6,2 7,9 4,1 6,0 Szeptember-September 7,5 15,6 2,5-1,0 5,6 8,6 4,5 6,6 Október-October 7,6 15,4 1,7-1,2 5,0 6,4 4,2 6,0 November-November 7,1 15,0 1,5-1,3 4,6 3,2 4,3 5,2 December-December 7,0 13,5 1,4-1,8 4,7 2,9 4,5 5,0 Január-December 5,9 12,7 2,6-1,2 6,2 7,2 4,2 5, Január -January 5,8 13,1 0,8-2,1 2,4 1,3 3,1 3,7 Február-February 4,1 14,8-0,4-2,3-7,7 2,6 3,5 2,8 Március-March 3,4 11,7-0,4-2,2-8,1 1,5 3,8 2,2 Április-April 3,4 10,8 0,4-1,9-8,4-0,5 3,6 1,7 Május-May 3,7 9,8-0,2-1,8-8,5-0,7 4,1 1,8 Június-June 4,1 8,8-0,1-1,7-8,7 0,1 4,0 1,9 Július-July 2,8 8,6-0,2-2,1-8,8 1,7 3,5 1,8 Augusztus-August 2,7 9,1-0,5-2,2-8,7 0,4 2,9 1,3 Szeptember-September 1,7 10,9-0,3-1,7-8,1 0,0 3,3 1,4 Október-October 1,1 10,5-1,4-1,9-8,9-1,5 3,8 0,9 November-November 0,4 10,6-1,2-1,8-10,3-0,4 4,0 0,9 December-December 0,1 12,0-1,1-1,6-17,7 0,9 3,7 0,4 Január-December January-December 2,8 10,9-0,4-1,9-8,5 0,5 3,6 1,7 4

5 3. A fogyasztóiár-színvonal alakulásának összefoglaló adatai az egyéni fogyasztás rendeltetés szerinti osztályozása (COICOP) alapján Consumer price indices by COICOP classification Kódszám Code Megnevezés Description Súlyarány, % Weight, % év év = 100,0 Year 2013 Year 2012 = 100, decemberben a változás in Dec hónap alatt, % month change, % 01. Élelmiszerek és alkoholmentes italok - Food and non-alcoholic beverages 02. Szeszes italok, dohányáruk - Alcoholic beverages, tobacco 20, ,7-0,4-0,4 7, ,4 1,4 13,7 03. Ruházat és lábbeli - Clothing and footwear 3,381 99,6 0,0-1,2 04. Lakásszolgáltatás, víz, villamos energia, gáz és egyéb tüzelőanyagok - Housing, water, electricity, gas and other fuels 05. Lakberendezés, lakásfelszerelés, rendszeres lakáskarbantartás - Furnishings, household equipment and routine maintenance 15,403 94,7-5,0-12,6 5, ,9-0,2 0,3 06. Egészségügy - Health 4, ,4 0,1 3,0 07. Közlekedés és szállítás - Transport 15,997 99,9 1,3 1,1 08. Távközlés - Communication 4, ,0 0,2 0,2 09. Szabadidő és kultúra - Recreation and culture 8, ,7 0,0 0,8 10. Oktatás - Education 1, ,0 0,6 1,6 11. Vendéglátás és szálláshely-szolgáltatás - Restaurants and hotels 5, ,1 0,1 3,1 12. Egyéb termékek és szolgáltatások - Miscellaneous goods and services 7, ,9 0,0 12,3 Mindösszesen - Total 100, ,7-0,5 0,4 5

6 4. Az eredeti, illetve a szezonálisan kiigazított új típusú maginflációs mutató decemberi bázison Unadjusted and seasonally adjusted core inflation based on December 1994 (%) Év Hónapok - Month I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. Year Jan Febr March April May June July Aug Sept Oct Nov Dec Eredeti maginfláció - Unadjusted core inflation ,0 105,1 107,2 109,6 112,1 113,9 115,5 116,9 119,2 122,0 124,0 125, ,1 132,6 134,9 136,9 139,0 140,6 141,9 143,1 144,9 146,9 148,2 149, ,4 156,0 158,2 160,6 162,2 163,6 164,9 165,9 168,1 170,2 171,6 173, ,0 179,4 181,7 183,5 185,1 186,2 187,1 187,4 188,9 191,1 192,0 193, ,7 197,4 199,4 201,6 202,8 203,8 204,9 205,5 206,4 207,8 208,5 209, ,7 213,7 215,2 217,0 218,2 219,2 220,3 221,8 224,2 225,9 226,9 227, ,1 234,9 237,6 239,4 240,6 241,4 242,4 242,4 243,3 244,7 245,5 246, ,4 250,4 251,9 253,6 254,7 255,0 256,0 255,8 256,8 258,3 258,9 259, ,0 262,1 263,4 264,9 265,5 266,7 267,4 267,2 267,7 269,6 270,8 271, ,7 277,5 278,8 280,6 282,1 282,6 282,8 282,6 283,2 284,3 284,8 284, ,1 286,0 286,6 287,8 288,1 287,7 287,3 287,3 287,3 288,2 288,7 288, ,6 287,7 288,6 289,8 290,9 291,3 292,5 293,9 298,7 301,0 301,9 302, ,6 304,3 306,0 307,0 307,7 308,4 308,8 309,7 311,6 314,0 315,4 316, ,9 319,8 321,6 323,8 325,3 325,9 326,8 327,1 327,1 328,4 328,4 328, ,7 330,2 331,6 333,9 335,4 336,3 343,6 343,7 344,0 344,6 344,8 344, ,5 345,9 347,0 348,2 348,6 348,0 348,1 348,7 349,0 350,8 351,4 351, ,0 352,2 355,5 357,3 358,1 358,6 359,2 359,5 359,4 361,0 362,2 363, ,3 371,3 373,4 375,5 375,3 376,3 377,6 377,9 378,6 379,4 380,6 380, ,9 384,7 386,0 387,6 387,5 387,7 388,3 389,1 391,8 392,4 394,0 394,5 Szezonálisan kiigazított maginfláció - Seasonally adjusted core inflation ,6 104,5 106,3 108,5 111,0 113,2 115,5 117,7 120,1 122,6 125,0 127, ,7 131,9 133,9 135,8 137,8 139,9 141,8 143,9 145,7 147,4 149,2 151, ,2 155,3 157,3 159,3 161,1 162,9 164,8 166,8 168,9 170,8 172,7 174, ,9 178,8 180,8 182,3 183,9 185,5 187,0 188,2 189,7 191,6 193,1 194, ,7 196,9 198,5 200,2 201,7 203,2 204,7 206,2 207,2 208,2 209,5 210, ,8 213,2 214,2 215,7 217,0 218,6 220,1 222,5 225,0 226,4 227,9 229, ,2 234,4 236,7 238,1 239,4 240,8 242,2 243,1 244,1 245,1 246,3 247, ,6 250,1 251,2 252,3 253,5 254,4 255,7 256,5 257,6 258,7 259,6 260, ,1 261,9 262,8 263,8 264,5 266,0 267,1 267,9 268,5 269,9 271,3 272, ,8 277,4 278,3 279,6 281,1 282,0 282,6 283,1 283,9 284,5 285,1 285, ,1 286,1 286,4 286,9 287,2 287,3 287,3 287,8 287,9 288,2 288,9 289, ,6 287,9 288,4 289,0 290,1 291,0 292,6 294,4 299,3 300,8 301,9 303, ,6 304,5 305,8 306,3 306,9 308,1 308,9 310,2 312,2 313,9 315,5 317, ,9 320,1 321,5 322,9 324,4 325,5 326,6 327,4 327,7 328,4 328,7 329, ,8 330,7 331,5 333,0 334,4 335,8 343,4 343,9 344,6 344,7 345,0 345, ,6 346,3 346,8 347,2 347,7 347,6 348,0 349,0 349,7 350,9 351,6 352, ,1 352,4 355,1 356,1 357,3 358,2 359,1 359,9 360,2 361,3 362,5 363, ,5 371,3 372,8 374,1 374,5 376,0 377,5 378,4 379,4 379,8 380,9 381, ,0 384,5 385,3 386,0 386,8 387,5 388,4 389,7 392,8 392,8 394,3 395,4 6

7 5. Az inflációs ráta alakulása a harmonizált fogyasztóiár-index (HICP) szerint az Európai Unió tagországaiban Inflation rates in %, measured by HICPs in the Member States of the EU Ország 12 havi változás Annual rates 12 havi átlagos változás 12 month average rates 1 havi változás Monthly rates Country Nov 13 Nov 12 Oct 13 Oct 12 Sept 13 Sept 12 August 13 August 12 Nov 12 Nov 11 Nov Nov Nov 13 Oct 13 EU-28 EU-28 1,0 + 0,9 1,3 1,5 2,4 1,6 + -0,1 + Eurózóna Euro area 0,9 + 0,7 1,1 1,3 2,2 1,5 + -0,1 + Ausztria Austria 1,5 + 1,5 1,8 2,0 2,9 2,2 + 0,0 + Belgium Belgium 0,9 0,7 1,0 1,1 2,2 1,3 0,1 Bulgária Bulgaria -1,0-1,1-1,3-0,7 2,7 0,7-0,1 Ciprus Cyprus -0,8-0,5 0,3 0,1 1,4 0,6-1,3 Csehország Czech Republic 1,0 0,8 1,0 1,2 2,8 1,5-0,2 Dánia Denmark 0,3 0,3 0,2 0,1 2,2 0,6-0,2 Egyesült Királyság United Kingdom.. 2,2 2,7 2,7 2,7.... Észtország Estonia 2,1 2,2 2,6 3,6 3,8 3,4-0,5 Finnország Finland 1,8 1,7 1,8 2,0 3,2 2,3 0,0 Franciaország France 0,8 0,7 1,0 1,0 1,6 1,0 0,0 Görögország Greece -2,9-1,9-1,0-1,0 0,4-0,7-1,3 Hollandia Netherlands 1,2 1,3 2,4 2,8 3,2 2,7-0,6 Horvátország Croatia 0,7 0,8 1,7 2,4 4,1 2,7-0,4 Írország Ireland 0,3-0,1 0,0 0,0 1,6 0,6-0,1 Lengyelország Poland 0,5 0,7 0,9 0,9 2,7 1,0-0,2 Lettország Latvia -0,3 0,0-0,4-0,1 1,5 0,2-0,4 Litvánia Lithuania 0,5 0,5 0,5 0,5 2,8 1,4-0,1 Luxemburg Luxembourg 1,1 1,0 1,5 1,7 2,7 1,8-0,1 Magyarország Hungary 0,4 1,1 1,6 1,6 5,3 2,1-0,8 Málta Malta 0,3 0,5 0,6 0,7 3,6 1,1-2,2 Németország Germany 1,6 1,2 1,6 1,6 1,9 1,7 0,2 Olaszország Italy 0,7 0,8 0,9 1,2 2,6 1,4-0,3 Portugália Portugal 0,1 0,0 0,3 0,2 1,9 0,6-0,3 Románia Romania 1,3 1,2 1,1 2,6 4,4 3,5 0,0 Spanyolország Spain 0,3 0,0 0,5 1,6 3,0 1,8 0,0 Svédország Sweden 0,3 0,2 0,5 0,8 0,8 0,5-0,1 Szlovákia Slovakia 0,5 0,7 1,1 1,4 3,5 1,7 0,0 Szlovénia Slovenia 1,2 1,1 1,5 2,2 2,8 2,1-0,1 Adatok forrása: Eurostat + = előzetes adat.. = az adat nem ismeretes Source: Eurostat + = provisional.. = not available Az Európai Unió 28 tagországa harmonizált fogyasztóiár-indexének december havi alakulásáról az Eurostat sajtóközleménye január 16-án (csütörtökön) jelenik meg. ( The HICP News Release for December 2013 will be published by Eurostat on 16 Jan ( 7

Márciusban 2,2%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, március)

Márciusban 2,2%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, március) Közzététel: 2013. április 11. Következik: 2013. április 12. Ipar Sorszám: 58. Márciusban 2,2%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. március) Márciusban a fogyasztói árak 2,2%-kal voltak magasabbak,

Részletesebben

Augusztusban 1,3% volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. augusztus)

Augusztusban 1,3% volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. augusztus) Közzététel: 2013. szeptember 11. Következik: 2013. szeptember 12. Mezőgazdasági árak Sorszám: 137. Augusztusban 1,3% volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. augusztus) Augusztusban a fogyasztói árak 1,3%-kal

Részletesebben

Júliusban 1,8%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, július)

Júliusban 1,8%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, július) Közzététel: 2013. augusztus 13. Következik: 2013. augusztus 14. Bruttó hazai termék (GDP) előzetes Sorszám: 120. Júliusban 1,8%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. július) Júliusban a fogyasztói

Részletesebben

Februárban leginkább az energia és élelmiszer árak mozgatták az inflációt

Februárban leginkább az energia és élelmiszer árak mozgatták az inflációt Közzététel: 2012. március 13. Következik: 2012. március 13. Mezőgazdasági árak Sorszám: 45. Februárban leginkább az energia és élelmiszer árak mozgatták az inflációt (Fogyasztói árak, 2012. február) Februárban

Részletesebben

Decemberben 0,9%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, 2014. december és 2014. év)

Decemberben 0,9%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, 2014. december és 2014. év) Közzététel: 2015. január 14. Következik: 2015. január 15. Mezőgazdasági termelői árak Sorszám: 9. Decemberben 0,9%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak,. december és. év) Decemberben a fogyasztói

Részletesebben

Januárban változatlan maradt a fogyasztóiár-színvonal (Fogyasztói árak, 2014. január)

Januárban változatlan maradt a fogyasztóiár-színvonal (Fogyasztói árak, 2014. január) Közzététel: 2014. február 14. Következik: 2014. február 20. Népmozgalom Sorszám: 26. Januárban változatlan maradt a fogyasztóiár-színvonal (Fogyasztói árak, 2014. január) Januárban változatlan maradt a

Részletesebben

Júniusban 1,9%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. június)

Júniusban 1,9%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. június) Közzététel: 2013. július 11. Következik: 2013. július 12. Ipar Sorszám: 105. Júniusban 1,9%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. június) Júniusban a fogyasztói árak 1,9%-kal voltak magasabbak, mint

Részletesebben

Januárban 1,4%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, 2015. január)

Januárban 1,4%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, 2015. január) Közzététel: 2015. február 11. Következik: 2015. február 12. Építőipar Sorszám: 23. Januárban 1,4%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, 2015. január) Januárban a fogyasztói árak átlagosan

Részletesebben

Novemberben 0,7%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, 2014. november)

Novemberben 0,7%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, 2014. november) Közzététel:. december 11. Következik:. december 12. Mezőgazdasági termelői árak Sorszám: 161. Novemberben 0,7%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak,. november) Novemberben a fogyasztói árak

Részletesebben

Áprilisban 0,1%-kal csökkentek a fogyasztói árak

Áprilisban 0,1%-kal csökkentek a fogyasztói árak Közzététel:. május 13. Következik:. május 14. Mezőgazdasági termelői árak Sorszám: 64. Áprilisban 0,1%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak,. április) Áprilisban a fogyasztói árak 0,1%-kal

Részletesebben

Fogyasztói árak, 2008. február

Fogyasztói árak, 2008. február Közzététel: 2008. március 11. Sorszám: 47. Következik: 2008. március 12.Mezőgazdasági árak Fogyasztói árak, 2008. február 2008. februárban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 1,1% volt, 2007. februárhoz

Részletesebben

Februárban 0,1% volt az infláció (Fogyasztói árak, február)

Februárban 0,1% volt az infláció (Fogyasztói árak, február) Közzététel: 2014. március 11. Következik: 2014. március 12. Külkereskedelmi termékforgalom Sorszám: 36. Februárban 0,1% volt az infláció (Fogyasztói árak, 2014. február) Februárban a fogyasztói árak 0,1%-kal

Részletesebben

Fogyasztói árak, 2009. augusztus

Fogyasztói árak, 2009. augusztus Közzététel: 2009. szeptember 11. Sorszám: 146. Következik: 2009. szeptember 14. Mezőgazdasági árak Fogyasztói árak, 2009. augusztus 2009. augusztusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-csökkenés 0,3% volt.

Részletesebben

Fogyasztói árak, 2007. február

Fogyasztói árak, 2007. február Közzététel: 2007. március 13. Sorszám: 47. Következik: 2007. március 14. Ipar Fogyasztói árak, 2007. február 2007. februárban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 1,2% volt, 2006. februárhoz viszonyítva

Részletesebben

Fogyasztói árak, 2006. szeptember

Fogyasztói árak, 2006. szeptember www.ksh.hu A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL LEGFRISSEBB ADATAIBÓL Következik: Mezőgazdasági árak 2006. október 12. Közzététel: 2006. október 11. Sorszám: 176. Fogyasztói árak, 2006. szeptember 2006. szeptemberben

Részletesebben

Consumer prices decreased by 1.4% in January (Consumer prices, January 2015)

Consumer prices decreased by 1.4% in January (Consumer prices, January 2015) Release date: 11 th Feb 2015 Next release: 12 th Feb 2015, Construction Number 23 Consumer prices decreased by 1.4% in January (Consumer prices, January 2015) In January consumer prices decreased by 1.4%

Részletesebben

A fotovillamos energiaátalakítás helyzete az EU-hoz újonnan csatlakozott országokban

A fotovillamos energiaátalakítás helyzete az EU-hoz újonnan csatlakozott országokban A fotovillamos energiaátalakítás helyzete az EU-hoz újonnan csatlakozott országokban Pálfy Miklós Solart-System Bevezetés 2005-ben több mint 1460 MWp PV Éves növekedés>40% EU a legnagyobb piac Bevezetés

Részletesebben

A rezsicsökkentés lakossági energiafelhasználásra gyakorolt hatásának vizsgálata az LMDI index dekompozíciós módszer alkalmazásával

A rezsicsökkentés lakossági energiafelhasználásra gyakorolt hatásának vizsgálata az LMDI index dekompozíciós módszer alkalmazásával Magyar Energia Szimpózium, 2017 A rezsicsökkentés lakossági energiafelhasználásra gyakorolt hatásának vizsgálata az LMDI index dekompozíciós módszer alkalmazásával Sebestyénné Szép Tekla, PhD egyetemi

Részletesebben

Type of activity Field or subject Target group Number of participants

Type of activity Field or subject Target group Number of participants Date/Duration/ Venue 7th of January 10-11th of January 14-18th of January 22th of January 22th of January 4-8th of February 27th of February February Type of activity Field or subject Target group Number

Részletesebben

Fogyasztói árak, 2008. május

Fogyasztói árak, 2008. május Közzététel: 2008. június 11. Sorszám: 102. Következik: 2008. június 13. Ipar Fogyasztói árak, 2008. május 2008. májusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 1,1% volt, 2007. májushoz viszonyítva

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.: 22-9/2018. Tárgy: Lakások és helyiségek bérleti díja Mell.: 2 pld. rendelet-tervezet

Részletesebben

Fotovillamos napenergia-hasznosítás helyzete Magyarországon

Fotovillamos napenergia-hasznosítás helyzete Magyarországon Fotovillamos napenergia-hasznosítás helyzete Magyarországon Pálfy Miklós Solart-System Bevezetés Sugárzási energia Elözmények, mai helyzet, növekedés Napelemes berendezések Potenciál Európai helyzetkép

Részletesebben

halálos iramban Németh Dávid vezető elemző

halálos iramban Németh Dávid vezető elemző halálos iramban Németh Dávid vezető elemző 2016.11.10. 1 innováció vezető innovátor követő innovátor mérsékelt innovátor lemaradó innovátor ki a gazdagabb? 0,5 1 1,5 2 2,5 3 3,5 4 versenyképesség alakulása

Részletesebben

dr. Lorenzovici László, MSc orvos, közgazdász egészségügy közgazdász

dr. Lorenzovici László, MSc orvos, közgazdász egészségügy közgazdász dr. Lorenzovici László, MSc orvos, közgazdász egészségügy közgazdász Rólunk Piacvezetők Romániában Kórházfinanszírozás Kórházkontrolling, gazdálkodásjavítás Egészséggazdaságtani felmérések 2 Az egészségügyről

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2014. A fogyasztói árak alakulása 2013-ban STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 Tartalom VI. évfolyam 42. szám Bevezető...2 A fogyasztói árak alakulása Magyarországon...4 A maginfláció alakulása...8 Néhány kiemelt

Részletesebben

Dr. Jane Pillinger Az EPSU Kollektív Szerzıdéskötési Konferencia számára készült bemutató Pozsony, 2010. szeptember 14-15.

Dr. Jane Pillinger Az EPSU Kollektív Szerzıdéskötési Konferencia számára készült bemutató Pozsony, 2010. szeptember 14-15. Egyenlı bérek és a recesszió hatása a nıi dolgozókra Dr. Jane Pillinger Az EPSU Kollektív Szerzıdéskötési Konferencia számára készült bemutató Pozsony, 2010. szeptember 14-15. Miért állnak fenn a nemek

Részletesebben

A fotovillamos energiaátalakítás helyzete Magyarországon

A fotovillamos energiaátalakítás helyzete Magyarországon A fotovillamos energiaátalakítás helyzete Magyarországon Pálfy Miklós Solart-System Bevezetés Sugárzási energia Elözmények, mai helyzet, növekedés Napelemes berendezések Potenciál Európai helyzetkép Sugárzási

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-3/2017. Tárgy: Lakások és helyiségek bérleti díja Mell.: 2 pld. rendelet-tervezet

Részletesebben

Kerékpározás Európában. Bodor Ádám EuroVelo Director, a.bodor@ecf.com Budapest 2013.09.18.

Kerékpározás Európában. Bodor Ádám EuroVelo Director, a.bodor@ecf.com Budapest 2013.09.18. Kerékpározás Európában Bodor Ádám EuroVelo Director, a.bodor@ecf.com Budapest 2013.09.18. Európai Kerékpáros Szövetség www.ecf.com 2 Célunk: A kerékpározas aránya duplázódjon meg 2020-ra Európában! 3 Többféle

Részletesebben

A fogyasztói árak alakulása 2017-ben

A fogyasztói árak alakulása 2017-ben A fogyasztói árak alakulása 2017-ben 2 A fogyasztói árak alakulása 2017-ben Tartalom Összefoglalás...3 1. Európai uniós kitekintés...4 2. A fogyasztói árak alakulása Magyarországon...6 3. Néhány kiemelt

Részletesebben

Bruttó hazai termék, IV. negyedév

Bruttó hazai termék, IV. negyedév Közzététel: 11. március 11. Sorszám: 43. Következik: 11. március 11., Fogyasztói árak, 11. február Bruttó hazai termék, 1. IV. Magyarország bruttó hazai terméke 1 IV. ében 1,9%-kal, a naptárhatás kiszűrésével

Részletesebben

A nő mint főbevásárló

A nő mint főbevásárló A nő mint főbevásárló Csillag-Vella Rita, GfK Médiapiac 2016 1 Glamour napok a budapesti Aréna plázában akkora a tömeg, hogy ma (szombat) délután a 2800 férőhelyes parkolóban elfogytak a helyek. (Pénzcentrum.hu)

Részletesebben

A PISA 2003 vizsgálat eredményei. Értékelési Központ december

A PISA 2003 vizsgálat eredményei. Értékelési Központ december A PISA 2003 vizsgálat eredményei Értékelési Központ 2004. december PISA Programme for International Students Assessment Monitorozó jellegű felmérés-sorozat Három felmért terület Szövegértés, matematika,

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 25. április A fogyasztói árak alakulása 24-ben STATISZTIKAI TÜKÖR 22/42 Tartalom VI. évfolyam 42. szám Összefoglalás...2 1. Európai uniós kitekintés...3 2. A fogyasztói árak alakulása Magyarországon...6

Részletesebben

Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban

Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Kiadások változása Az államháztartás kiadásainak változása (pénzforgalmi szemléletben milliárd Ft-ban) 8 500 8 700 9 500

Részletesebben

Az egészség/egészségügy regionális különbségei és problémái Európában: Az Európai Unió és Magyarország viszonylatában

Az egészség/egészségügy regionális különbségei és problémái Európában: Az Európai Unió és Magyarország viszonylatában Az egészség/egészségügy regionális különbségei és problémái Európában: Az Európai Unió és Magyarország viszonylatában Kalmár Gabriella A vizsgálat célja Az Európai Unió és Magyarország egészségügyi helyzetének,

Részletesebben

A fogyasztói árak alakulása 2018-ban

A fogyasztói árak alakulása 2018-ban A fogyasztói árak alakulása 2018-ban 2 Tartalom Összefoglalás...3 1. Nemzetközi kitekintés...4 2. A fogyasztói árak alakulása Magyarországon...5 3. Néhány kiemelt fogyasztási csoport árainak alakulása...8

Részletesebben

Milyen új tanulságokkal szolgál a válság utáni időszak az euro bevezetése szempontjából?

Milyen új tanulságokkal szolgál a válság utáni időszak az euro bevezetése szempontjából? Milyen új tanulságokkal szolgál a válság utáni időszak az euro bevezetése szempontjából? Darvas Zsolt Az euro bejövetele a magyarokhoz Konferencia a GKI 25. születésnapja alkalmából Budapesti Kongresszusi

Részletesebben

Fogyasztói árak, 2009. november

Fogyasztói árak, 2009. november Közzététel: 2009. december 11. Sorszám: 199. Következik: 2009. december 15. Ipar Fogyasztói árak, 2009. november 2009. novemberben az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,3% volt, 2008. novemberhez

Részletesebben

Áprilisban 14%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2014. április

Áprilisban 14%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2014. április Közzététel: 2014. június 10. Következik: 2014. június 11. Fogyasztói árak, 2014. május Sorszám: 77. Áprilisban 14%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2014. április

Részletesebben

Logisztika és versenyképesség Magyarországon

Logisztika és versenyképesség Magyarországon Közlekedésfejlesztés Magyarországon Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata Logisztika és versenyképesség Magyarországon Chikán Attila Egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem Elnök, Magyar Logisztikai,

Részletesebben

Működőtőke-befektetések Adatok és tények

Működőtőke-befektetések Adatok és tények Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara 1. Konjunktúrafórum 13. november. Működőtőke-befektetések Adatok és tények Működőtőke-befektetések állománya Magyarországon 1.1.31., származási ország szerint,

Részletesebben

AES Borsodi Energetikai Kft

AES Borsodi Energetikai Kft Biomassza energetikai i célú felhasználásának tapasztalatai Szabó Zoltán AES Borsodi Energetikai Kft 2010. február 24. Tartalom Az AES Corporation és az AES Borsodi Erőmű Megújuló energiatermelésre való

Részletesebben

Közzététel: 2015. január 30. Következik: 2015. február 4. Kiskereskedelem (első becslés) 2014. december Sorszám: 17.

Közzététel: 2015. január 30. Következik: 2015. február 4. Kiskereskedelem (első becslés) 2014. december Sorszám: 17. Közzététel: 2015. január 30. Következik: 2015. február 4. Kiskereskedelem (első becslés) 2014. december Sorszám: 17. Nem változtak az ipari termelői árak decemberben (Ipari termelői árak, 2014. december,

Részletesebben

Gyermekgondozás (bölcsőde) és az európai szemeszter

Gyermekgondozás (bölcsőde) és az európai szemeszter Gyermekgondozás (bölcsőde) és az európai szemeszter Az európai szemeszter A gazdaságpolitikai koordináció folyamata Fontos események: Éves növekedés felmérés (November) Ország-jelentések (Február) Nemzeti

Részletesebben

(Törzskönyvezett) Név Dózis Gyógyszerforma Alkalmazási mód. Arimidex 1 mg Filmtabletta Orális alkalmazás. Arimidex 1 mg Filmtabletta Orális alkalmazás

(Törzskönyvezett) Név Dózis Gyógyszerforma Alkalmazási mód. Arimidex 1 mg Filmtabletta Orális alkalmazás. Arimidex 1 mg Filmtabletta Orális alkalmazás I. MELLÉKLET FELSOROLÁS: MEGNEVEZÉS, GYÓGYSZERFORMÁK, GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNY- DÓZIS(OK), ALKALMAZÁSI MÓD(OK), FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJA(I) A TAGÁLLAMOKBAN 1 Ausztria Belgium Bulgária Ciprus

Részletesebben

Szolgáltatási kibocsátási árak, II. negyedév

Szolgáltatási kibocsátási árak, II. negyedév 213/81 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 81. szám 213. október 18. Szolgáltatási kibocsátási árak, 213. II. negyedév A tartalomból 1 A i kibocsátási árak indexei (SPPI)

Részletesebben

Az Otthonteremtési Program hatásai

Az Otthonteremtési Program hatásai Az Otthonteremtési Program hatásai NEMZETI MINŐSÉGÜGYI KONFERENCIA 2016. szeptember 16. Balogh László Pénzügypolitikáért Felelős Helyettes Államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2016. Szeptember 16.

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2010. február 8. Baromfi 2010. 4. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. július 13. Élıállat és Hús 2009. 27. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése. % Millió EUR

4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése. % Millió EUR 4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése Megnevezés Csehország Lengyelország 1998 1999 1998 1999 Millió EUR % Millió EUR % Millió EUR % Millió EUR % kibocsátás 2933 100 12191 100

Részletesebben

Decemberben 2,2%-kal csökkent az építőipari termelés volumene

Decemberben 2,2%-kal csökkent az építőipari termelés volumene Közzététel: 2015. február 12. Következik: 2015. február 13. Bruttó hazai termék (GDP) Sorszám: 24. Decemberben 2,2%-kal csökkent az építőipari termelés volumene Építőipar, 2014. január december 2014. decemberben

Részletesebben

Szolgáltatási kibocsátási árak, IV. negyedév

Szolgáltatási kibocsátási árak, IV. negyedév 213/28 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 28. szám 213. április 19. Szolgáltatási kibocsátási árak, 212. IV. negyedév A tartalomból 1 Bevezető 1 Összegzés 2 H Szállítás,

Részletesebben

Márciusban 10,2%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Márciusban 10,2%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Közzététel: 2014. május 14. Következik: 2014. május 15. Bruttó hazai termék (GDP), 2014. I. negyedév (első becslés) Sorszám: 65. Márciusban 10,2%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Mezőgazdasági

Részletesebben

Bruttó hazai termék, 2010. III. negyedév

Bruttó hazai termék, 2010. III. negyedév Közzététel: 1. december 9. Sorszám: 19. Következik: 1. december 9., Külkereskedelmi termékforgalom, 1. január-október (előzetes) Bruttó hazai termék, 1. III. Magyarország bruttó hazai terméke 1 III. ében

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. szeptember 7. Élıállat és Hús 2009. 35. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:

Részletesebben

Az Európai Bizottság mellett működő ESF (European Science Foundation) a. kilencvenes évek közepe óta támogatja és szervezi a European Social Survey

Az Európai Bizottság mellett működő ESF (European Science Foundation) a. kilencvenes évek közepe óta támogatja és szervezi a European Social Survey Az Európai Bizottság mellett működő ESF (European Science Foundation) a kilencvenes évek közepe óta támogatja és szervezi a European Social Survey elnevezésű nagyszabású nemzetközi project előkészítő munkálatait.

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2010. augusztus 23. Baromfi 2010. 32. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

Adatok és tények a magyar felsőoktatásról II. Forrás: Adatok a felsőoktatásról és a diplomások foglalkoztatásáról, GVI

Adatok és tények a magyar felsőoktatásról II. Forrás: Adatok a felsőoktatásról és a diplomások foglalkoztatásáról, GVI Adatok és tények a magyar felsőoktatásról II. Forrás: Adatok a felsőoktatásról és a diplomások foglalkoztatásáról, GVI- 2013. 04. 17. 1: A GDP és a felsőfokú végzettségűek arányának összefüggése Forrásév

Részletesebben

Horváth Gábor főtitkár

Horváth Gábor főtitkár . Horváth Gábor főtitkár Előadó szándéka A parlament előtt levő földforgalmi törvény mellett nincs hatástanulmány (jogalkotásról szóló törvény) Objektív hatásfelméréshez: Ismerni kellene mit sikerül megszülni

Részletesebben

Nemzetközi kitekintés. 350 milliárd Euró, 1000 milliárd Ft leírt követelés

Nemzetközi kitekintés. 350 milliárd Euró, 1000 milliárd Ft leírt követelés Nemzetközi kitekintés 350 milliárd Euró, 1000 milliárd Ft leírt követelés Leírási veszteség 2013. (EU27) EU átlag: 2.8%-tól 3.0%-ig Jelmagyarázat Magyarázat A fizetési idő a különböző szektorokban (EU27)

Részletesebben

Európa Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország

Európa Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország Európa 1930 SW SU GE CS CH LI YU ES CS Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország YU Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Izland Jugoszlávia

Részletesebben

USE ONLY EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI

USE ONLY EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI 1. Észak-Európa Norvégia Oslo Svédország Stockholm Finnország Helsinki Dánia Koppenhága Izland Reykjavík 2. Nyugat-Európa Nagy-Britannia vagy Egyesült Királyság, United Kingdom

Részletesebben

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában

Részletesebben

A háztartási energiafelhasználás jellemzőinek és alakító tényezőinek vizsgálata egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei felmérés tükrében

A háztartási energiafelhasználás jellemzőinek és alakító tényezőinek vizsgálata egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei felmérés tükrében Miskolci Egyetem Gazdálkodástani Intézet A háztartási energiafelhasználás jellemzőinek és alakító tényezőinek vizsgálata egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei felmérés tükrében Horváth Klaudia 2015 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

1. Az államadósság alakulása az Európai Unióban

1. Az államadósság alakulása az Európai Unióban Magyarország éllovas az államadósság csökkentésében Magyarország az utóbbi két évben a jelenleg nemzetközileg is egyik leginkább figyelt mutató, az államadósság tekintetében jelentős eredményeket ért el.

Részletesebben

ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék OKTATÁSGAZDASÁGTAN. Készítette: Varga Júlia. Szakmai felelős: Varga Júlia június

ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék OKTATÁSGAZDASÁGTAN. Készítette: Varga Júlia. Szakmai felelős: Varga Júlia június OKTATÁSGAZDASÁGTAN OKTATÁSGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék,

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. október 19. Élıállat és Hús 2009. 41. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

ELEKTRONIKUS MELLÉKLET

ELEKTRONIKUS MELLÉKLET ELEKTRONIKUS MELLÉKLET XXVII. ÉVFOLYAM 2011 VOCATIONAL TRAINING REVIEW RUNDSCHAU DER BERUFSBILDUNG Hordósy Rita Király Gábor Pályakövetési tipológia Ábra és melléklet torgyik judit a nyelvtanulás európai

Részletesebben

Nyugdíjasok, rokkantsági nyugdíjasok az EU országaiban

Nyugdíjasok, rokkantsági nyugdíjasok az EU országaiban Nyugdíjasok, rokkantsági nyugdíjasok az EU országaiban Biztosításmatematikus, ONYF ESSPROS (European System of integrated Social Protection Statistics) A szociális védelem integrált európai statisztikai

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2010. június 28. Baromfi 2010. 24. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

A magyar gazdaság felülnézetből

A magyar gazdaság felülnézetből Orbán Gábor A magyar gazdaság felülnézetből Kötvény üzletág-vezető AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. Balatonalmádi, 212 szeptember 7. avagy Vezeklés 28-2?? Kényszerpályán a magyar gazdaság

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.8.9. C(2016) 5091 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A kötelezettségszegési eljárások keretében a Bizottság által a Bíróságnak javasolt rögzített összegű és kényszerítő bírságok

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2011. március 7. 2011. 8. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági Kutató Intézet

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. június 29. 2009. 25. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági Kutató

Részletesebben

Az emulticoop Szociális Szövetkezet bemutat(koz)ása Pro Bono díj átadó Budapest, 2011 március 21.

Az emulticoop Szociális Szövetkezet bemutat(koz)ása Pro Bono díj átadó Budapest, 2011 március 21. Az emulticoop Szociális Szövetkezet bemutat(koz)ása Pro Bono díj átadó Budapest, 2011 március 21. 1 Előzm zmények -GyENP A társadalmi különbségek parttalan növekedése A szegénység kiterjedésének és mélységének

Részletesebben

Az időskori balesetek terhe

Az időskori balesetek terhe Az időskori balesetek terhe Bényi Mária EUNESE konferencia Budapest, 2007. március 6. EUNESE EUropean NEtwork for Safety among Elderly = Európai Hálózat az Időskorúak Biztonságáért EUNESE, DG SANCO project

Részletesebben

FOGYASZTÓIÁR-INDEX FÜZETEK Consumer Price Index Booklets 68.

FOGYASZTÓIÁR-INDEX FÜZETEK Consumer Price Index Booklets 68. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Hungarian Central Statistical Office FOGYASZTÓIÁR-INDEX FÜZETEK Consumer Price Index Booklets 68. 2005. október december és 2005. évben October December 2005 and in 2005 Budapest,

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG BELSŐ SZOLGÁLATAINAK MUNKADOKUMENTUMA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG BELSŐ SZOLGÁLATAINAK MUNKADOKUMENTUMA AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, XXX SEC(2007) 707 A BIZOTTSÁG BELSŐ SZOLGÁLATAINAK MUNKADOKUMENTUMA Kísérő dokumentum a következőhöz: A Bizottság fehér könyve az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak

Részletesebben

Mit nehezebb találni: munkahelyet vagy munkaerőt? A munkaerőpiaci helyzet alakulása Romániában

Mit nehezebb találni: munkahelyet vagy munkaerőt? A munkaerőpiaci helyzet alakulása Romániában Mit nehezebb találni: munkahelyet vagy munkaerőt? A munkaerőpiaci helyzet alakulása Romániában Dr. Kerekes Kinga egyetemi docens abeș- olyai Tudományegyetem, Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. szeptember 21. Élıállat és Hús 2009. 37. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:

Részletesebben

Területi kormányzás és regionális fejlődés

Területi kormányzás és regionális fejlődés Területi kormányzás és regionális fejlődés Pálné Kovács Ilona MTA Székház, 2014. november 20. Regionális kormányzás kiment a divatból? Területi jelző néha elmarad (Oxford Handbook of Governance 2014. 800

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 12. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 12. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 12. (OR. en) 9046/17 ADD 1 EF 97 ECOFIN 351 AGRIFIN 50 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2017. május 8. Címzett: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi

Részletesebben

Az árszínvonal összehasonlítása az európai országok között (a 2010-re vonatkozó vásárlóerőparitás-számítások alapján)

Az árszínvonal összehasonlítása az európai országok között (a 2010-re vonatkozó vásárlóerőparitás-számítások alapján) Az árszínvonal összehasonlítása az európai országok között (a 2010-re vonatkozó vásárlóerőparitás-számítások alapján) Központi Statisztikai Hivatal 2011. október Tartalom Bevezetés... 2 A fogyasztási kiadások

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ I. negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) június 4.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ I. negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) június 4. STATISZTIKAI TÜKÖR 1 negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) 1/5 1. június. EMBARGÓ! Közölhető: 1. június -én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1 Felhasználási oldal...

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR. Lakáspiaci árak, lakásárindex, III. negyedév január 29.

STATISZTIKAI TÜKÖR. Lakáspiaci árak, lakásárindex, III. negyedév január 29. STATISZTIKAI TÜKÖR 2016. január 29. Tartalom Bevezető...1 Az ingatlanforgalom alakulása...1 Éves árindexek...1 Negyedéves tiszta árindex...2 A teljes tényezői a használtlakás-piacon...2 A használtlakás-forgalom

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2009. július 13. 2009. 27. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági Kutató

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. május 4. Élıállat és Hús 2009. 17. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

130,00 ALL (0,94 EUR) 126,00 ALL (0,91 EUR) Ausztria 1,10 EUR (1,10 EUR) 1,27 EUR (1,27 EUR) 1,01 EUR (1,01 EUR)

130,00 ALL (0,94 EUR) 126,00 ALL (0,91 EUR) Ausztria 1,10 EUR (1,10 EUR) 1,27 EUR (1,27 EUR) 1,01 EUR (1,01 EUR) Aktuális benzinárak itt! - Benzinárak Európa 37 országából - Friss üzemanyagárak - TÉRKÉPNET - térkép Hol tankoljak? - Aktuális benzinárak itt! - Benzinárak Európa 37 országából - Friss üzemanyagárak,

Részletesebben

Az árszínvonal összehasonlítása az európai országok között (2008-ra vonatkozó vásárlóerőparitás-számítások alapján)

Az árszínvonal összehasonlítása az európai országok között (2008-ra vonatkozó vásárlóerőparitás-számítások alapján) Internetes kiadvány www.ksh.hu Központi 2009. szeptember Statisztikai Hivatal ISBN 978-963-235-265-7 Az árszínvonal összehasonlítása az európai országok között (2008-ra vonatkozó vásárlóerőparitás-számítások

Részletesebben

L 165 I Hivatalos Lapja

L 165 I Hivatalos Lapja Az Európai Unió L 165 I Hivatalos Lapja Magyar nyelvű kiadás Jogszabályok 61. évfolyam 2018. július 2. Tartalom II Nem jogalkotási aktusok HATÁROZATOK Az Európai Tanács (EU) 2018/937 határozata (2018.

Részletesebben

Az információs társadalom és a digitális egyenlőtlenségek főbb irányai és teljesítményei

Az információs társadalom és a digitális egyenlőtlenségek főbb irányai és teljesítményei Projektzáró workshop (TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0005) Generációk az információs társadalomban Infokommunikációs kultúra, értékrend, biztonságkeresési stratégiák Az információs társadalom és a digitális

Részletesebben

A Tanács. A pilléres szerkezet. A Közösség fő szervei. Az Európai Unió szerkezete 3. Az Európai Unió szerkezete. 2. pillér. 3. pillér.

A Tanács. A pilléres szerkezet. A Közösség fő szervei. Az Európai Unió szerkezete 3. Az Európai Unió szerkezete. 2. pillér. 3. pillér. A Tanács EU Európa Tanács Brussels Strasbourg Európai Unió 27 tagállam Európa Tanács 47 tagállam A pilléres szerkezet EU ELSŐ PILLÉR (EK) alapvetően közösségi jellegű Az Európai Unió szerkezete 3. MÁSODIK

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, május

Mezőgazdasági termelői árak, május Közzététel:. július 12. Sorszám: 108. Következik:. július 13. Fogyasztói árak,. június Mezőgazdasági termelői árak,. május Az agrár termelőiár-szintje májusában 0,6%-kal csökkent az előző év azonos időszakához

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, április

Mezőgazdasági termelői árak, április Közzététel:. június 15. Sorszám: 96. Következik:. június 18. Létszám és kereset a nemzetgazdaságban Mezőgazdasági termelői árak,. április Az agrár termelőiár-szintje áprilisában 5,7%-kal csökkent az előző

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2009. június 29. Baromfi 2009. 25. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

A fotovillamos energiaátalakítás helyzete az EU-hoz újonnan csatlakozott országokban

A fotovillamos energiaátalakítás helyzete az EU-hoz újonnan csatlakozott országokban A fotovillamos energiaátalakítás helyzete az EU-hoz újonnan csatlakozott országokban Pálfy Miklós SOLART-SYSTEM Kft. 1. Bevezetés A megújuló energiaforrások, ezen belül a fotovillamos technológiák alkalmazása

Részletesebben

A magyar építőipar számokban

A magyar építőipar számokban Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége Landesfachverband der Bauunternehmer A magyar építőipar számokban 1. Az építőipari termelés alakulása A magyar építőipari termelés hat éves csökkenés után mélyponton

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. november

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. november Közzététel: 2010. január 13. Sorszám: 8. Következik: 2010. január 14. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. november Az agrár termelőiár-szintje novemberében 5,2%-kal csökkent az előző év azonos

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2010. október 4. 2010. 38. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági Kutató

Részletesebben