Fogyasztói árak, február

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Fogyasztói árak, 2008. február"

Átírás

1 Közzététel: március 11. Sorszám: 47. Következik: március 12.Mezőgazdasági árak Fogyasztói árak, február februárban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 1,1% volt, februárhoz viszonyítva pedig 6,9%-kal növekedtek az árak. Idén, az első két hónapban, átlagosan 7,0%-kal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában. 1 hónap alatt januárhoz viszonyítva az élelmiszerek árai 0,8%-kal emelkedtek. Növekedett az étolaj (4,2%), a sajt (2,4%), a munkahelyi előfizetéses étkezés (2,2%), a tej (1,6%), az iskolai étkezés (1,5%), valamint a kenyér és a liszt (1,4-1,4%) ára. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva az élelmiszerek árai az előző hónaphoz képest 0,9%-kal drágultak. A legnagyobb mértékben (8,2%) a háztartási energia árai növekedtek, ezen belül a vezetékes gázért átlagosan 15,4%-kal, az elektromos energiáért 9,8%-kal kellett többet fizetni. A szolgáltatások átlag alatti, 0,7%-os áremelkedésén belül a csatornadíj 5,4, a vízdíj 4,6%-kal drágult. A szeszes italok, dohányáruk (0,3%), valamint az egyéb és a tartós fogyasztási (0,2-0,2%) körében kis mértékű árnövekedés volt megfigyelhető. A ruházkodási ért átlagosan 2,2%-kal kellett kevesebbet fizetni. 12 hónap alatt, februárhoz viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 12,6%-kal emelkedtek. Ezen belül jelentősen drágult a liszt 54,1, az étolaj 49,1, a száraztészta 23,9, a tej 23,4, a péksütemények 23,3, a kenyér 22,3, valamint a sajt 21,6 százalékkal. A háztartási energia átlagot meghaladó 9,2%-os áremelkedésén belül, az elektromos energia ára 15,7, a vezetékes gázé 11,2 százalékkal nőtt. Átlag alatt drágultak az egyéb (6,4%) árai, ezen belül a járműüzemanyagok ára 18,6%-kal növekedett. A szeszes italok, dohányáruk (5,1%) és a szolgáltatások (6,3%) árnövekedése szintén az átlagosnál alacsonyabb volt. Ez utóbbin belül a szemétszállítás díja 13,2, a csatornadíj 11,2, a vízdíj 10,6%-kal drágult. A tartós fogyasztási és a ruházkodási (0,5-0,5%) körében árcsökkenés következett be. Megnevezés február Előző hó = 100% Előző év azonos hó = 100% Fogyasztóiár-index 101,1 106,9 Harmonizált fogyasztóiár-index 100,2 106,7 Maginfláció (szezonálisan kiigazított) 100,4 105,3 Változatlan adótartalmú árindex 101,1 106,8 Nyugdíjas fogyasztóiár-index 101,6 107,8 Bővebb információ: Részletes táblázatok Mináry Borbála, tel.: Módszertani megjegyzések a oldalon találhatóak. A Fogyasztói árak gyorstájékoztató következő megjelenése: április 11.

2 1. Fogyasztói árak egyhavi változása Monthly change of consumer prices Időszak Szeszes italok, dohányáruk Élelmiszerek Ruházkodási Tartós fogyasztási Háztartási energia Egyéb, üzemanyagok Szolgáltatások (%) Összesen Period Food Alcoholic beverages, tobacco Clothing, footwear Consumer durable goods Electricity, gas and other fuels Other goods incl. motor fuels and lubricants Services Total 2007 Január -January 1,4 1,5-3,7-0,3 4,7 0,7 1,7 1,2 Február-February 0,8 0,6-2,3-0,6 6,5 1,3 1,2 1,2 Március-March 0,7 0,5 2,2-0,2 0,5 1,4 0,7 0,8 Április-April 1,0 0,2 2,1 0,0-0,7 0,3 0,4 0,5 Május-May 1,6 0,4 0,6-0,3-0,2 0,4 1,1 0,8 Június-June 0,3 0,1-0,1-0,1 0,4 0,7 0,5 0,4 Július-July -0,8 0,0-2,8 0,3 0,0 0,1 1,0 0,0 Augusztus-August 0,1 0,3-3,4 0,1 0,0-0,3 0,4 0,0 Szeptember-September 2,2 0,9 3,7-0,1 0,1 0,6-0,6 0,7 Október-October 2,0 0,2 4,0-0,2 0,2 0,7 0,1 0,8 November-November 1,4 0,3 0,3-0,1 0,3 0,9 0,2 0,6 December-December 0,8 0,2 0,0-0,1 0,2 0,7 0,1 0, Január -January 1,9 1,7-4,5 0,1 0,1 0,6 1,7 1,0 Február-February 0,8 0,3-2,2 0,2 8,2 0,2 0,7 1,1 Március-March Április-April Május-May Június-June Július-July Augusztus-August Szeptember-September Október-October November-November December-December 2

3 2. Fogyasztói árak 12 havi változása 12 month change of consumer prices Időszak Szeszes italok, dohányáruk Élelmiszerek Ruházkodási Tartós fogyasztási Háztartási energia Egyéb, üzem-anyagok Szolgáltatások (%) Összesen Period Food Alcoholic beverages, tobacco Clothing, footwear Consumer durable goods Electricity, gas and other fuels Other goods incl. motor fuels and lubricants Services Total 2007 Január -January 13,1 8,1 2,0-1,0 22,7 2,3 6,1 7,8 Február-February 12,8 8,0 1,9-1,3 32,6 3,4 6,9 8,8 Március-March 12,1 7,7 2,2-1,6 32,9 4,7 7,4 9,0 Április-April 12,2 7,2 1,3-1,3 31,9 4,0 7,3 8,8 Május-May 11,2 6,9 1,3-1,6 31,6 2,9 8,2 8,5 Június-June 10,5 7,0 1,4-1,3 32,1 3,5 8,4 8,6 Július-July 10,1 6,8 0,7-0,5 32,0 2,2 8,7 8,4 Augusztus-August 10,9 7,0-0,6-0,8 31,0 1,9 8,5 8,3 Szeptember-September 9,8 6,2 0,3-1,2 12,9 3,5 6,9 6,4 Október-October 11,6 5,3 0,5-1,5 10,7 5,4 6,7 6,7 November-November 11,6 5,1 0,3-1,5 12,3 6,9 6,9 7,1 December-December 12,0 5,3 0,3-1,6 12,5 7,7 6,8 7,4 Január-December 11,5 6,7 1,0-1,3 24,6 4,0 7,4 8, Január -January 12,6 5,4-0,5-1,2 7,5 7,6 6,8 7,1 Február-February 12,6 5,1-0,5-0,5 9,2 6,4 6,3 6,9 Március-March Április-April Május-May Június-June Július-July Augusztus-August Szeptember-September Október-October November-November December-December Január-Február 12,6 5,3-0,5-0,8 8,3 7,0 6,5 7,0 3

4 3. A fogyasztóiár-színvonal alakulásának összefoglaló adatai az egyéni fogyasztás rendeltetés szerinti osztályozása (COICOP) alapján Consumer price indices by COICOP classification Kódszám Code Megnevezés Description Súlyarány Weight % február dec. = 100 February 2008 Dec 2007 = februárban a változás in February hónap alatt, % month change, % 01. Élelmiszerek és alkoholmentes italok - Food and nonalcoholic beverages 02. Szeszes italok, dohányáruk - Alcoholic beverages, tobacco 18, ,7 0,7 13,5 7, ,1 0,2 5,0 03. Ruházat és lábbeli - Clothing and footwear 4,624 93,2-2,3-0,4 04. Lakásszolgáltatás, víz, villamos energia, gáz és egyéb tüzelőanyagok - Housing, water, electricity, gas and other fuels 05. Lakberendezés, lakásfelszerelés, rendszeres lakáskarbantartás - Furnishings, household equipment and routine maintenance 19, ,7 4,5 7,9 6, ,1 0,0 0,3 06. Egészségügy - Health 3, ,2 0,2 4,7 07. Közlekedés és szállítás - Transport 15, ,4 0,4 9,4 08. Távközlés - Communication 4,732 99,8-1,2-0,1 09. Szabadidő és kultúra - Recreation and culture 8, ,2 0,3 3,6 10. Oktatás - Education 1, ,7 0,1 6,0 11. Vendéglátás és szálláshely-szolgáltatás - Restaurants and hotels 5, ,4 1,1 7,3 12. Egyéb termékek és szolgáltatások - Miscellaneous goods and services 4, ,3 0,5 3,7 Mindösszesen - Total 100, ,0 1,1 6,9 4

5 4. Az eredeti, illetve a szezonálisan kiigazított új típusú maginflációs mutató visszatekintő idősorai decemberi bázison Retrospective time series of unadjusted and seasonally adjusted core inflation based on December január február January 1995 February 2008 Időszak - Period (%) Eredeti maginfláció - Unadjusted core inflation Január -January 103,0 130,1 153,7 177,5 196,1 212,2 232,3 248,8 262,0 277,4 287,9 289,4 305,7 321,5 Február-February 105,1 132,6 156,2 179,8 197,8 214,1 235,0 250,7 263,0 279,0 287,6 289,5 306,2 322,3 Március-March 107,1 134,8 158,3 182,1 199,7 215,6 237,6 252,3 264,3 280,3 288,2 290,4 307,8 Április-April 109,6 137,0 160,9 184,0 202,1 217,5 239,7 254,2 266,1 282,3 289,6 291,7 308,9 Május-May 112,0 139,0 162,4 185,5 203,3 218,6 240,7 255,1 266,6 283,8 289,9 292,9 309,6 Június-June 113,9 140,8 163,8 186,6 204,3 219,7 241,7 255,6 268,0 284,3 289,6 293,4 310,6 Július-July 115,5 142,1 165,2 187,7 205,5 220,8 242,8 256,7 268,7 284,7 289,3 294,7 311,1 Augusztus-August 116,8 143,3 166,2 187,9 206,0 222,3 242,8 256,5 268,6 284,4 289,2 296,1 311,9 Szeptember-September 119,2 145,2 168,6 189,4 206,9 224,7 243,8 257,7 269,4 285,2 289,4 301,1 314,1 Október-October 122,0 147,2 170,7 191,6 208,3 226,4 245,2 259,3 271,3 286,4 290,2 303,2 316,5 November-November 124,0 148,6 172,2 192,6 209,0 227,3 245,9 259,9 272,4 286,7 290,7 304,0 318,0 December-December 125,6 149,9 173,6 193,5 209,6 228,1 246,3 260,0 272,7 286,5 290,1 304,5 319,1 Szezonálisan kiigazított maginfláció - Seasonally adjusted core inflation Január -January 102,6 129,8 153,5 177,4 196,1 212,3 232,4 249,0 262,1 277,5 287,9 289,3 305,4 321,2 Február-February 104,5 131,9 155,6 179,3 197,4 213,7 234,6 250,5 263,0 279,1 287,8 289,7 306,4 322,5 Március-March 106,4 133,9 157,6 181,2 199,0 214,8 236,8 251,8 263,9 280,0 288,2 290,3 307,7 Április-April 108,5 135,8 159,5 182,8 200,7 216,2 238,4 252,8 265,0 281,4 288,8 291,2 308,4 Május-May 111,0 137,9 161,3 184,4 202,2 217,6 239,6 254,1 265,7 282,9 289,2 292,4 309,2 Június-June 113,2 140,1 163,2 185,9 203,7 219,1 241,0 255,0 267,4 283,8 289,3 293,3 310,6 Július-July 115,5 142,0 165,1 187,5 205,3 220,6 242,5 256,4 268,5 284,5 289,3 294,9 311,5 Augusztus-August 117,7 144,1 167,1 188,7 206,7 223,0 243,4 257,1 269,2 285,0 289,8 296,7 312,7 Szeptember-September 120,0 146,0 169,3 190,1 207,5 225,4 244,4 258,3 270,0 285,7 289,8 301,4 314,5 Október-October 122,5 147,7 171,2 192,0 208,7 226,8 245,5 259,4 271,3 286,3 290,0 302,8 316,1 November-November 124,9 149,5 173,1 193,5 209,9 228,2 246,7 260,4 272,8 286,9 290,6 303,8 317,7 December-December 127,1 151,5 175,2 195,2 211,2 229,8 247,9 261,4 273,9 287,4 290,8 304,9 319,4 5

6 5. Az inflációs ráta alakulása a harmonizált fogyasztóiár-index (HICP) szerint az Európai Unió tagországaiban Inflation rates in %, measured by HICPs in the Member States of EU 12 havi változás Annual rates 12 havi átlagos változás 12 Month average rates 1 havi változás Monthly rates Jan 08 Jan 07 Dec 07 Dec 06 Nov 07 Nov 06 Oct 07 Oct 06 Jan 07 Jan 06 Jan Jan Jan 08 Dec 07 EU-27 EU-27 3,4+ 3,2 3,1 2,7 2,1 2,4+ -0,2+ Eurózóna Euro area 3,2+ 3,1 3,1 2,6 1,8 2,3+ -0,4+ Ausztria Austria 3,1+ 3,5 3,2 2,9 1,7 2,3+ -0,3+ Belgium Belgium 3,5 3,1 2,9 2,2 1,7 2,0-1,3 Bulgária Bulgaria 11,7+ 11,6 11,4 10,6 6,8 8,0+ 1,5+ Ciprus Cyprus 4,1 3,7 3,2 2,7 1,4 2,4-1,4 Csehország Czech Republic 7,9 5,5 5,1 4,0 1,4 3,5 3,3 Dánia Denmark 3,0 2,4 2,5 1,8 1,8 1,8 0,3 Észtország Estonia 11,3 9,7 9,3 8,7 5,0 7,3 2,1 Finnország Finland 3,5 1,9 2,2 1,8 1,3 1,8 1,2 Franciaország France 3,2 2,8 2,6 2,1 1,4 1,8 0,0 Görögország Greece 3,9 3,9 3,9 3,0 3,0 3,1-0,3 Hollandia Netherlands 1,8+ 1,6 1,8 1,6 1,2 1,6+ 0,0+ Írország Ireland 3,1 3,2 3,5 3,0 2,9 2,9-0,7 Lengyelország Poland 4,4+ 4,2 3,7 3,1 1,6 2,8+ 0,5+ Lettország Latvia 15,6 14,0 13,7 13,2 7,1 10,8 2,8 Litvánia Lithuania 10,0 8,2 7,9 7,6 4,0 6,3 1,7 Luxemburg Luxembourg 4,2 4,3 4,0 3,6 2,3 2,8-0,4 Magyarország Hungary 7,4 7,4 7,2 6,9 8,4 7,8 1,7 Málta Malta 3,8 3,1 2,9 1,6 1,2 0,9-0,4 Nagy-Britannia United Kingdom 2,2 2,1 2,1 2,1 2,7 2,3-0,7 Németország Germany 2,9+ 3,1 3,3 2,7 1,8 2,4+ -0,4+ Olaszország Italy 3,1 2,8 2,6 2,3 1,9 2,1-0,8 Portugália Portugal 2,9 2,7 2,8 2,5 2,6 2,4-0,1 Románia Romania 7,3 6,7 6,8 6,9 4,1 5,2 0,9 Spanyolország Spain 4,4 4,3 4,1 3,6 2,4 3,0-0,6 Svédország Sweden 3,0 2,5 2,4 1,9 1,6 1,8 0,0 Szlovákia Slovakia 3,2 2,5 2,3 2,4 2,2 2,0 1,2 Szlovénia Slovenia 6,4 5,7 5,7 5,1 2,8 4,1 0,1 Adatok forrása: Eurostat Source: Eurostat + = előzetes adat + = provisional Az Európai Unió 27 tagországa harmonizált fogyasztóiár-indexének február havi alakulásáról az Eurostat sajtóközleménye március 14-én (pénteken) jelenik meg. (http://epp.eurostat.ec.europa.eu) 6

Fogyasztói árak, 2006. szeptember

Fogyasztói árak, 2006. szeptember www.ksh.hu A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL LEGFRISSEBB ADATAIBÓL Következik: Mezőgazdasági árak 2006. október 12. Közzététel: 2006. október 11. Sorszám: 176. Fogyasztói árak, 2006. szeptember 2006. szeptemberben

Részletesebben

Januárban 1,4%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, 2015. január)

Januárban 1,4%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, 2015. január) Közzététel: 2015. február 11. Következik: 2015. február 12. Építőipar Sorszám: 23. Januárban 1,4%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, 2015. január) Januárban a fogyasztói árak átlagosan

Részletesebben

Júniusban 1,9%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. június)

Júniusban 1,9%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. június) Közzététel: 2013. július 11. Következik: 2013. július 12. Ipar Sorszám: 105. Júniusban 1,9%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. június) Júniusban a fogyasztói árak 1,9%-kal voltak magasabbak, mint

Részletesebben

Decemberben 0,9%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, 2014. december és 2014. év)

Decemberben 0,9%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, 2014. december és 2014. év) Közzététel: 2015. január 14. Következik: 2015. január 15. Mezőgazdasági termelői árak Sorszám: 9. Decemberben 0,9%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak,. december és. év) Decemberben a fogyasztói

Részletesebben

Novemberben 0,7%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, 2014. november)

Novemberben 0,7%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, 2014. november) Közzététel:. december 11. Következik:. december 12. Mezőgazdasági termelői árak Sorszám: 161. Novemberben 0,7%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak,. november) Novemberben a fogyasztói árak

Részletesebben

Áprilisban 0,1%-kal csökkentek a fogyasztói árak

Áprilisban 0,1%-kal csökkentek a fogyasztói árak Közzététel:. május 13. Következik:. május 14. Mezőgazdasági termelői árak Sorszám: 64. Áprilisban 0,1%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak,. április) Áprilisban a fogyasztói árak 0,1%-kal

Részletesebben

Februárban 0,1% volt az infláció (Fogyasztói árak, február)

Februárban 0,1% volt az infláció (Fogyasztói árak, február) Közzététel: 2014. március 11. Következik: 2014. március 12. Külkereskedelmi termékforgalom Sorszám: 36. Februárban 0,1% volt az infláció (Fogyasztói árak, 2014. február) Februárban a fogyasztói árak 0,1%-kal

Részletesebben

Fogyasztói árak, 2007. február

Fogyasztói árak, 2007. február Közzététel: 2007. március 13. Sorszám: 47. Következik: 2007. március 14. Ipar Fogyasztói árak, 2007. február 2007. februárban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 1,2% volt, 2006. februárhoz viszonyítva

Részletesebben

Februárban leginkább az energia és élelmiszer árak mozgatták az inflációt

Februárban leginkább az energia és élelmiszer árak mozgatták az inflációt Közzététel: 2012. március 13. Következik: 2012. március 13. Mezőgazdasági árak Sorszám: 45. Februárban leginkább az energia és élelmiszer árak mozgatták az inflációt (Fogyasztói árak, 2012. február) Februárban

Részletesebben

Fogyasztói árak, 2009. augusztus

Fogyasztói árak, 2009. augusztus Közzététel: 2009. szeptember 11. Sorszám: 146. Következik: 2009. szeptember 14. Mezőgazdasági árak Fogyasztói árak, 2009. augusztus 2009. augusztusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-csökkenés 0,3% volt.

Részletesebben

Augusztusban 1,3% volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. augusztus)

Augusztusban 1,3% volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. augusztus) Közzététel: 2013. szeptember 11. Következik: 2013. szeptember 12. Mezőgazdasági árak Sorszám: 137. Augusztusban 1,3% volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. augusztus) Augusztusban a fogyasztói árak 1,3%-kal

Részletesebben

Márciusban 2,2%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, március)

Márciusban 2,2%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, március) Közzététel: 2013. április 11. Következik: 2013. április 12. Ipar Sorszám: 58. Márciusban 2,2%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. március) Márciusban a fogyasztói árak 2,2%-kal voltak magasabbak,

Részletesebben

Januárban változatlan maradt a fogyasztóiár-színvonal (Fogyasztói árak, 2014. január)

Januárban változatlan maradt a fogyasztóiár-színvonal (Fogyasztói árak, 2014. január) Közzététel: 2014. február 14. Következik: 2014. február 20. Népmozgalom Sorszám: 26. Januárban változatlan maradt a fogyasztóiár-színvonal (Fogyasztói árak, 2014. január) Januárban változatlan maradt a

Részletesebben

Decemberben 0,4% volt az infláció (Fogyasztói árak, december és év)

Decemberben 0,4% volt az infláció (Fogyasztói árak, december és év) Közzététel: 2014. január 15. Következik: 2014. január 16. Építőipar Sorszám: 10. Decemberben 0,4% volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. december és 2013. év) Decemberben a fogyasztói árak 0,4%-kal voltak

Részletesebben

Júliusban 1,8%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, július)

Júliusban 1,8%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, július) Közzététel: 2013. augusztus 13. Következik: 2013. augusztus 14. Bruttó hazai termék (GDP) előzetes Sorszám: 120. Júliusban 1,8%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. július) Júliusban a fogyasztói

Részletesebben

Consumer prices decreased by 1.4% in January (Consumer prices, January 2015)

Consumer prices decreased by 1.4% in January (Consumer prices, January 2015) Release date: 11 th Feb 2015 Next release: 12 th Feb 2015, Construction Number 23 Consumer prices decreased by 1.4% in January (Consumer prices, January 2015) In January consumer prices decreased by 1.4%

Részletesebben

Fogyasztói árak, 2008. május

Fogyasztói árak, 2008. május Közzététel: 2008. június 11. Sorszám: 102. Következik: 2008. június 13. Ipar Fogyasztói árak, 2008. május 2008. májusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 1,1% volt, 2007. májushoz viszonyítva

Részletesebben

A fotovillamos energiaátalakítás helyzete az EU-hoz újonnan csatlakozott országokban

A fotovillamos energiaátalakítás helyzete az EU-hoz újonnan csatlakozott országokban A fotovillamos energiaátalakítás helyzete az EU-hoz újonnan csatlakozott országokban Pálfy Miklós Solart-System Bevezetés 2005-ben több mint 1460 MWp PV Éves növekedés>40% EU a legnagyobb piac Bevezetés

Részletesebben

Fogyasztói árak, 2009. november

Fogyasztói árak, 2009. november Közzététel: 2009. december 11. Sorszám: 199. Következik: 2009. december 15. Ipar Fogyasztói árak, 2009. november 2009. novemberben az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,3% volt, 2008. novemberhez

Részletesebben

Dr. Jane Pillinger Az EPSU Kollektív Szerzıdéskötési Konferencia számára készült bemutató Pozsony, 2010. szeptember 14-15.

Dr. Jane Pillinger Az EPSU Kollektív Szerzıdéskötési Konferencia számára készült bemutató Pozsony, 2010. szeptember 14-15. Egyenlı bérek és a recesszió hatása a nıi dolgozókra Dr. Jane Pillinger Az EPSU Kollektív Szerzıdéskötési Konferencia számára készült bemutató Pozsony, 2010. szeptember 14-15. Miért állnak fenn a nemek

Részletesebben

Fotovillamos napenergia-hasznosítás helyzete Magyarországon

Fotovillamos napenergia-hasznosítás helyzete Magyarországon Fotovillamos napenergia-hasznosítás helyzete Magyarországon Pálfy Miklós Solart-System Bevezetés Sugárzási energia Elözmények, mai helyzet, növekedés Napelemes berendezések Potenciál Európai helyzetkép

Részletesebben

dr. Lorenzovici László, MSc orvos, közgazdász egészségügy közgazdász

dr. Lorenzovici László, MSc orvos, közgazdász egészségügy közgazdász dr. Lorenzovici László, MSc orvos, közgazdász egészségügy közgazdász Rólunk Piacvezetők Romániában Kórházfinanszírozás Kórházkontrolling, gazdálkodásjavítás Egészséggazdaságtani felmérések 2 Az egészségügyről

Részletesebben

A fotovillamos energiaátalakítás helyzete Magyarországon

A fotovillamos energiaátalakítás helyzete Magyarországon A fotovillamos energiaátalakítás helyzete Magyarországon Pálfy Miklós Solart-System Bevezetés Sugárzási energia Elözmények, mai helyzet, növekedés Napelemes berendezések Potenciál Európai helyzetkép Sugárzási

Részletesebben

Fogyasztói árak, december és év

Fogyasztói árak, december és év www.ksh.hu A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL LEGFRISSEBB ADATAIBÓL Következik: Létszám és keresetek a nemzetgazdaságban 2006. január 18. Közzététel: 2006. január 17. Sorszám: 10. Fogyasztói árak, 2005. december

Részletesebben

Kerékpározás Európában. Bodor Ádám EuroVelo Director, a.bodor@ecf.com Budapest 2013.09.18.

Kerékpározás Európában. Bodor Ádám EuroVelo Director, a.bodor@ecf.com Budapest 2013.09.18. Kerékpározás Európában Bodor Ádám EuroVelo Director, a.bodor@ecf.com Budapest 2013.09.18. Európai Kerékpáros Szövetség www.ecf.com 2 Célunk: A kerékpározas aránya duplázódjon meg 2020-ra Európában! 3 Többféle

Részletesebben

Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban

Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Kiadások változása Az államháztartás kiadásainak változása (pénzforgalmi szemléletben milliárd Ft-ban) 8 500 8 700 9 500

Részletesebben

AES Borsodi Energetikai Kft

AES Borsodi Energetikai Kft Biomassza energetikai i célú felhasználásának tapasztalatai Szabó Zoltán AES Borsodi Energetikai Kft 2010. február 24. Tartalom Az AES Corporation és az AES Borsodi Erőmű Megújuló energiatermelésre való

Részletesebben

A PISA 2003 vizsgálat eredményei. Értékelési Központ december

A PISA 2003 vizsgálat eredményei. Értékelési Központ december A PISA 2003 vizsgálat eredményei Értékelési Központ 2004. december PISA Programme for International Students Assessment Monitorozó jellegű felmérés-sorozat Három felmért terület Szövegértés, matematika,

Részletesebben

Type of activity Field or subject Target group Number of participants

Type of activity Field or subject Target group Number of participants Date/Duration/ Venue 7th of January 10-11th of January 14-18th of January 22th of January 22th of January 4-8th of February 27th of February February Type of activity Field or subject Target group Number

Részletesebben

Horváth Gábor főtitkár

Horváth Gábor főtitkár . Horváth Gábor főtitkár Előadó szándéka A parlament előtt levő földforgalmi törvény mellett nincs hatástanulmány (jogalkotásról szóló törvény) Objektív hatásfelméréshez: Ismerni kellene mit sikerül megszülni

Részletesebben

Bruttó hazai termék, 2010. III. negyedév

Bruttó hazai termék, 2010. III. negyedév Közzététel: 1. december 9. Sorszám: 19. Következik: 1. december 9., Külkereskedelmi termékforgalom, 1. január-október (előzetes) Bruttó hazai termék, 1. III. Magyarország bruttó hazai terméke 1 III. ében

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 25. április A fogyasztói árak alakulása 24-ben STATISZTIKAI TÜKÖR 22/42 Tartalom VI. évfolyam 42. szám Összefoglalás...2 1. Európai uniós kitekintés...3 2. A fogyasztói árak alakulása Magyarországon...6

Részletesebben

A nő mint főbevásárló

A nő mint főbevásárló A nő mint főbevásárló Csillag-Vella Rita, GfK Médiapiac 2016 1 Glamour napok a budapesti Aréna plázában akkora a tömeg, hogy ma (szombat) délután a 2800 férőhelyes parkolóban elfogytak a helyek. (Pénzcentrum.hu)

Részletesebben

Működőtőke-befektetések Adatok és tények

Működőtőke-befektetések Adatok és tények Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara 1. Konjunktúrafórum 13. november. Működőtőke-befektetések Adatok és tények Működőtőke-befektetések állománya Magyarországon 1.1.31., származási ország szerint,

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2014. A fogyasztói árak alakulása 2013-ban STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 Tartalom VI. évfolyam 42. szám Bevezető...2 A fogyasztói árak alakulása Magyarországon...4 A maginfláció alakulása...8 Néhány kiemelt

Részletesebben

(Törzskönyvezett) Név Dózis Gyógyszerforma Alkalmazási mód. Arimidex 1 mg Filmtabletta Orális alkalmazás. Arimidex 1 mg Filmtabletta Orális alkalmazás

(Törzskönyvezett) Név Dózis Gyógyszerforma Alkalmazási mód. Arimidex 1 mg Filmtabletta Orális alkalmazás. Arimidex 1 mg Filmtabletta Orális alkalmazás I. MELLÉKLET FELSOROLÁS: MEGNEVEZÉS, GYÓGYSZERFORMÁK, GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNY- DÓZIS(OK), ALKALMAZÁSI MÓD(OK), FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJA(I) A TAGÁLLAMOKBAN 1 Ausztria Belgium Bulgária Ciprus

Részletesebben

Nemzetközi kitekintés. 350 milliárd Euró, 1000 milliárd Ft leírt követelés

Nemzetközi kitekintés. 350 milliárd Euró, 1000 milliárd Ft leírt követelés Nemzetközi kitekintés 350 milliárd Euró, 1000 milliárd Ft leírt követelés Leírási veszteség 2013. (EU27) EU átlag: 2.8%-tól 3.0%-ig Jelmagyarázat Magyarázat A fizetési idő a különböző szektorokban (EU27)

Részletesebben

Az emulticoop Szociális Szövetkezet bemutat(koz)ása Pro Bono díj átadó Budapest, 2011 március 21.

Az emulticoop Szociális Szövetkezet bemutat(koz)ása Pro Bono díj átadó Budapest, 2011 március 21. Az emulticoop Szociális Szövetkezet bemutat(koz)ása Pro Bono díj átadó Budapest, 2011 március 21. 1 Előzm zmények -GyENP A társadalmi különbségek parttalan növekedése A szegénység kiterjedésének és mélységének

Részletesebben

A Tanács. A pilléres szerkezet. A Közösség fő szervei. Az Európai Unió szerkezete 3. Az Európai Unió szerkezete. 2. pillér. 3. pillér.

A Tanács. A pilléres szerkezet. A Közösség fő szervei. Az Európai Unió szerkezete 3. Az Európai Unió szerkezete. 2. pillér. 3. pillér. A Tanács EU Európa Tanács Brussels Strasbourg Európai Unió 27 tagállam Európa Tanács 47 tagállam A pilléres szerkezet EU ELSŐ PILLÉR (EK) alapvetően közösségi jellegű Az Európai Unió szerkezete 3. MÁSODIK

Részletesebben

Az időskori balesetek terhe

Az időskori balesetek terhe Az időskori balesetek terhe Bényi Mária EUNESE konferencia Budapest, 2007. március 6. EUNESE EUropean NEtwork for Safety among Elderly = Európai Hálózat az Időskorúak Biztonságáért EUNESE, DG SANCO project

Részletesebben

ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék OKTATÁSGAZDASÁGTAN. Készítette: Varga Júlia. Szakmai felelős: Varga Júlia június

ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék OKTATÁSGAZDASÁGTAN. Készítette: Varga Júlia. Szakmai felelős: Varga Júlia június OKTATÁSGAZDASÁGTAN OKTATÁSGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék,

Részletesebben

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában

Részletesebben

Gyermekgondozás (bölcsőde) és az európai szemeszter

Gyermekgondozás (bölcsőde) és az európai szemeszter Gyermekgondozás (bölcsőde) és az európai szemeszter Az európai szemeszter A gazdaságpolitikai koordináció folyamata Fontos események: Éves növekedés felmérés (November) Ország-jelentések (Február) Nemzeti

Részletesebben

Közzététel: 2015. január 30. Következik: 2015. február 4. Kiskereskedelem (első becslés) 2014. december Sorszám: 17.

Közzététel: 2015. január 30. Következik: 2015. február 4. Kiskereskedelem (első becslés) 2014. december Sorszám: 17. Közzététel: 2015. január 30. Következik: 2015. február 4. Kiskereskedelem (első becslés) 2014. december Sorszám: 17. Nem változtak az ipari termelői árak decemberben (Ipari termelői árak, 2014. december,

Részletesebben

Adatok és tények a magyar felsőoktatásról II. Forrás: Adatok a felsőoktatásról és a diplomások foglalkoztatásáról, GVI

Adatok és tények a magyar felsőoktatásról II. Forrás: Adatok a felsőoktatásról és a diplomások foglalkoztatásáról, GVI Adatok és tények a magyar felsőoktatásról II. Forrás: Adatok a felsőoktatásról és a diplomások foglalkoztatásáról, GVI- 2013. 04. 17. 1: A GDP és a felsőfokú végzettségűek arányának összefüggése Forrásév

Részletesebben

ELEKTRONIKUS MELLÉKLET

ELEKTRONIKUS MELLÉKLET ELEKTRONIKUS MELLÉKLET XXVII. ÉVFOLYAM 2011 VOCATIONAL TRAINING REVIEW RUNDSCHAU DER BERUFSBILDUNG Hordósy Rita Király Gábor Pályakövetési tipológia Ábra és melléklet torgyik judit a nyelvtanulás európai

Részletesebben

Nyugdíjasok, rokkantsági nyugdíjasok az EU országaiban

Nyugdíjasok, rokkantsági nyugdíjasok az EU országaiban Nyugdíjasok, rokkantsági nyugdíjasok az EU országaiban Biztosításmatematikus, ONYF ESSPROS (European System of integrated Social Protection Statistics) A szociális védelem integrált európai statisztikai

Részletesebben

Az Európai Bizottság mellett működő ESF (European Science Foundation) a. kilencvenes évek közepe óta támogatja és szervezi a European Social Survey

Az Európai Bizottság mellett működő ESF (European Science Foundation) a. kilencvenes évek közepe óta támogatja és szervezi a European Social Survey Az Európai Bizottság mellett működő ESF (European Science Foundation) a kilencvenes évek közepe óta támogatja és szervezi a European Social Survey elnevezésű nagyszabású nemzetközi project előkészítő munkálatait.

Részletesebben

Az árszínvonal összehasonlítása az európai országok között (2008-ra vonatkozó vásárlóerőparitás-számítások alapján)

Az árszínvonal összehasonlítása az európai országok között (2008-ra vonatkozó vásárlóerőparitás-számítások alapján) Internetes kiadvány www.ksh.hu Központi 2009. szeptember Statisztikai Hivatal ISBN 978-963-235-265-7 Az árszínvonal összehasonlítása az európai országok között (2008-ra vonatkozó vásárlóerőparitás-számítások

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG BELSŐ SZOLGÁLATAINAK MUNKADOKUMENTUMA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG BELSŐ SZOLGÁLATAINAK MUNKADOKUMENTUMA AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, XXX SEC(2007) 707 A BIZOTTSÁG BELSŐ SZOLGÁLATAINAK MUNKADOKUMENTUMA Kísérő dokumentum a következőhöz: A Bizottság fehér könyve az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak

Részletesebben

Az árszínvonal összehasonlítása az európai országok között (a 2010-re vonatkozó vásárlóerőparitás-számítások alapján)

Az árszínvonal összehasonlítása az európai országok között (a 2010-re vonatkozó vásárlóerőparitás-számítások alapján) Az árszínvonal összehasonlítása az európai országok között (a 2010-re vonatkozó vásárlóerőparitás-számítások alapján) Központi Statisztikai Hivatal 2011. október Tartalom Bevezetés... 2 A fogyasztási kiadások

Részletesebben

Logisztika és versenyképesség Magyarországon

Logisztika és versenyképesség Magyarországon Közlekedésfejlesztés Magyarországon Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata Logisztika és versenyképesség Magyarországon Chikán Attila Egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem Elnök, Magyar Logisztikai,

Részletesebben

Lóránt Károly: Az Európai Unió és Magyarország gazdasági helyzete Magyar Közgazdasági Társaság Fejlődésgazdasági Szakosztály

Lóránt Károly: Az Európai Unió és Magyarország gazdasági helyzete Magyar Közgazdasági Társaság Fejlődésgazdasági Szakosztály Lóránt Károly: Az Európai Unió és Magyarország gazdasági helyzete 213 Magyar Közgazdasági Társaság Fejlődésgazdasági Szakosztály 213.1.7 A GDP/fő hosszú távú alakulása (212. évi US$, 1 alapú log skála)

Részletesebben

Decemberben 2,2%-kal csökkent az építőipari termelés volumene

Decemberben 2,2%-kal csökkent az építőipari termelés volumene Közzététel: 2015. február 12. Következik: 2015. február 13. Bruttó hazai termék (GDP) Sorszám: 24. Decemberben 2,2%-kal csökkent az építőipari termelés volumene Építőipar, 2014. január december 2014. decemberben

Részletesebben

Az információs társadalom és a digitális egyenlőtlenségek főbb irányai és teljesítményei

Az információs társadalom és a digitális egyenlőtlenségek főbb irányai és teljesítményei Projektzáró workshop (TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0005) Generációk az információs társadalomban Infokommunikációs kultúra, értékrend, biztonságkeresési stratégiák Az információs társadalom és a digitális

Részletesebben

A Rehabilitáció és Ambuláns lehetősége.

A Rehabilitáció és Ambuláns lehetősége. A Rehabilitáció és Ambuláns lehetősége. Miért és hogyan tovább?! Dr. Ari Lajos Sarkadi Attila 2009 szeptember 11. Balatonfüred Miért rehabilitálunk? Forrás: CIA A demográfiai bomba Többfajta bomba is ketyeg:

Részletesebben

Területi kormányzás és regionális fejlődés

Területi kormányzás és regionális fejlődés Területi kormányzás és regionális fejlődés Pálné Kovács Ilona MTA Székház, 2014. november 20. Regionális kormányzás kiment a divatból? Területi jelző néha elmarad (Oxford Handbook of Governance 2014. 800

Részletesebben

Mit nehezebb találni: munkahelyet vagy munkaerőt? A munkaerőpiaci helyzet alakulása Romániában

Mit nehezebb találni: munkahelyet vagy munkaerőt? A munkaerőpiaci helyzet alakulása Romániában Mit nehezebb találni: munkahelyet vagy munkaerőt? A munkaerőpiaci helyzet alakulása Romániában Dr. Kerekes Kinga egyetemi docens abeș- olyai Tudományegyetem, Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar

Részletesebben

A háztartási energiafelhasználás jellemzőinek és alakító tényezőinek vizsgálata egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei felmérés tükrében

A háztartási energiafelhasználás jellemzőinek és alakító tényezőinek vizsgálata egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei felmérés tükrében Miskolci Egyetem Gazdálkodástani Intézet A háztartási energiafelhasználás jellemzőinek és alakító tényezőinek vizsgálata egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei felmérés tükrében Horváth Klaudia 2015 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN

HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN DR. CZOMBA SÁNDOR államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 76,3 74,1 72,9 71,4 71,0 Forrás: Eurostat TARTÓS LEMARADÁS

Részletesebben

NeoPhone ClassIP árlista NeoPhone ClassIP price list

NeoPhone ClassIP árlista NeoPhone ClassIP price list NeoPhone ClassIP árlista NeoPhone ClassIP price list Érvényes 2008.10.01-tıl. Az árak az áfát tartalmazzák Valid from 01.10.2008. Prices include VAT Másodperc alapú számlázás Nincs kapcsolási díj Second

Részletesebben

A évi demográfiai adatok értékelése. Dr. Valek Andrea Országos Gyermekegészségügyi Intézet

A évi demográfiai adatok értékelése. Dr. Valek Andrea Országos Gyermekegészségügyi Intézet A 212. évi demográfiai adatok értékelése Dr. Valek Andrea Országos Gyermekegészségügyi Intézet Tartalom Népesség száma, megoszlása Élveszületések Magzati veszteségek Születés körüli halálozás Csecsemőhalálozás

Részletesebben

Híves Tamás. Az iskoláztatási, szakképzési, lemorzsolódási és munkapiaci adatok elemzése

Híves Tamás. Az iskoláztatási, szakképzési, lemorzsolódási és munkapiaci adatok elemzése Híves Tamás Az iskoláztatási, szakképzési, lemorzsolódási és munkapiaci adatok elemzése 1. Adatok a középfokú továbbtanulásról Tanulók száma és aránya a nappali oktatásban év szakiskola szakközépiskola

Részletesebben

Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon

Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter, az MTA doktora KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem, Győr egyetemi

Részletesebben

Digitális? Oktatás? C o m p u t e r a n d S t a t i s t i c s C e n t e r

Digitális? Oktatás? C o m p u t e r a n d S t a t i s t i c s C e n t e r Digitális? Oktatás? D r. B a l o g h A n i k ó K ö z é p - E u r ó p a i E g y e t e m C o m p u t e r a n d S t a t i s t i c s C e n t e r Digitális? Oktatás? Digitális? Digitális eszközök használati

Részletesebben

Polónyi István A felsőoktatási felvételi és a finanszírozás néhány tendenciája. Mi lesz veled, egyetem? november 3.

Polónyi István A felsőoktatási felvételi és a finanszírozás néhány tendenciája. Mi lesz veled, egyetem? november 3. Polónyi István A felsőoktatási felvételi és a finanszírozás néhány tendenciája Mi lesz veled, egyetem? 2015. november 3. A felvételi Összes jelentkező Jelentkezők évi alakulása az előző évhez v Összes

Részletesebben

Ipari termelői árak, 2007. november

Ipari termelői árak, 2007. november Közzététel: 2008. január 4. Sorszám: 2. Következik: 2008. január 7. Foglalkoztatottság és munkanélküliség Ipari termelői árak, 2007. november Az ipar belföldi értékesítési árai 2007. novemberben az előző

Részletesebben

Fogyasztói Fizetési Felmérés 2013.

Fogyasztói Fizetési Felmérés 2013. Fogyasztói Fizetési Felmérés 13. A felmérés hátteréről Külső felmérés a lakosság körében 10 000 válaszadó Adatgyűjtés: 13. május-június között, az adott ország anyanyelvén 21 országban (azokban az országokban,

Részletesebben

Horizont 2020 keretprogram Magyar pályázati eredmények és lehetőségek

Horizont 2020 keretprogram Magyar pályázati eredmények és lehetőségek Horizont 2020 keretprogram Magyar pályázati eredmények és lehetőségek Csuzdi Szonja főosztályvezető Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya NKFI Hivatal 2015. 12. 14. Health Információs Nap Első eredmények 2014

Részletesebben

E Q U I C O M M é r é s t e c h n i k a i K f t. H B u d a p e s t, M á t y á s k i r á l y u T. : F.

E Q U I C O M M é r é s t e c h n i k a i K f t. H B u d a p e s t, M á t y á s k i r á l y u T. : F. MS NBP-Targets MS NBP-Targets Austria 99 % coverage with 100 Mbps by 2020 Italy 100 % coverage with 30 Mbps by 2020. 50 % HH penetration of 100Mbps services by 2020 Belgium 50 % HH penetration with 1 Gbps

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, május

Mezőgazdasági termelői árak, május Közzététel:. július 12. Sorszám: 108. Következik:. július 13. Fogyasztói árak,. június Mezőgazdasági termelői árak,. május Az agrár termelőiár-szintje májusában 0,6%-kal csökkent az előző év azonos időszakához

Részletesebben

Ireland. Luxembourg. Austria

Ireland. Luxembourg. Austria Üdvözöljük a Megújuló Energia Információs Nap résztvevőit 1 Köszöntő Néhány gondolat a megújuló energia hasznosítás jelentőségéről Innovatív megújuló energetikai kis- és középvállalkozások együttműködése:

Részletesebben

1. Az államadósság alakulása az Európai Unióban

1. Az államadósság alakulása az Európai Unióban Magyarország éllovas az államadósság csökkentésében Magyarország az utóbbi két évben a jelenleg nemzetközileg is egyik leginkább figyelt mutató, az államadósság tekintetében jelentős eredményeket ért el.

Részletesebben

Felülvizsgálat napja : - Verzió : 01. BEKEZDÉS 1: Az anyag/készítmény és a vállalat/társaság azonosítása

Felülvizsgálat napja : - Verzió : 01. BEKEZDÉS 1: Az anyag/készítmény és a vállalat/társaság azonosítása Biztonsági adatlap A kiállítás kelte : 31-Aug-2015 SDS # : IRW 0002 N - 01 EU EN Verzió : 01 BEKEZDÉS 1: Az anyag/készítmény és a vállalat/társaság azonosítása 1.1. Termékazonosító Terméknév A termék kódja(i)

Részletesebben

Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2008. január október

Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2008. január október Közzététel: 2008. december 8. Következik: 2008. december 9. Bruttó hazai termék, 2008. III. negyedév Sorszám:209. Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2008. január október 2008. január októberben 2007

Részletesebben

A fotovillamos energiaátalakítás helyzete az EU-hoz újonnan csatlakozott országokban

A fotovillamos energiaátalakítás helyzete az EU-hoz újonnan csatlakozott országokban A fotovillamos energiaátalakítás helyzete az EU-hoz újonnan csatlakozott országokban Pálfy Miklós SOLART-SYSTEM Kft. 1. Bevezetés A megújuló energiaforrások, ezen belül a fotovillamos technológiák alkalmazása

Részletesebben

A magyar gazdaság felülnézetből

A magyar gazdaság felülnézetből Orbán Gábor A magyar gazdaság felülnézetből Kötvény üzletág-vezető AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. Balatonalmádi, 212 szeptember 7. avagy Vezeklés 28-2?? Kényszerpályán a magyar gazdaság

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, november

Mezőgazdasági termelői árak, november Közzététel: 2009. január 14. Sorszám: 8. Következik: 2009. január 15. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. november Az agrár termelőiár-szintje. novemberben 22,3%-kal mérséklődött az előző év

Részletesebben

A magyar építőipar számokban

A magyar építőipar számokban Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége Landesfachverband der Bauunternehmer A magyar építőipar számokban 1. Az építőipari termelés alakulása A magyar építőipari termelés hat éves csökkenés után mélyponton

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2010. szeptember

Mezőgazdasági termelői árak, 2010. szeptember Közzététel: 2010. november 15. Következik: 2010. november18. Személysérüléses közúti közlekedési balesetek, 2010. III. negyedév Sorszám:178. Mezőgazdasági termelői árak, 2010. szeptember Az agrár termelőiár-szintje

Részletesebben

XV. évfolyam, 2. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS

XV. évfolyam, 2. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS XV. évfolyam, 2. szám, 202 Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS Élőállat és Hús Élőállat és Hús XV. évfolyam, 2. szám, 202 Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő Dr. Stummer Ildikó Tartalomjegyzék Piaci

Részletesebben

Szolgáltatási kibocsátási árak, IV. negyedév

Szolgáltatási kibocsátási árak, IV. negyedév 213/28 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 28. szám 213. április 19. Szolgáltatási kibocsátási árak, 212. IV. negyedév A tartalomból 1 Bevezető 1 Összegzés 2 H Szállítás,

Részletesebben

Az Otthonteremtési Program hatásai

Az Otthonteremtési Program hatásai Az Otthonteremtési Program hatásai NEMZETI MINŐSÉGÜGYI KONFERENCIA 2016. szeptember 16. Balogh László Pénzügypolitikáért Felelős Helyettes Államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2016. Szeptember 16.

Részletesebben

Örülök, hogy élek Tényleg hiányzik az innováció a kkv- kből?

Örülök, hogy élek Tényleg hiányzik az innováció a kkv- kből? Örülök, hogy élek Tényleg hiányzik az innováció a kkv- kből? Fürjes Balázs Vezérigazgató Századvég Gazdaságkutató Zrt. Vezérigazgató találkozó, Innováció és Verseny Hazai pályán Spirit Hotel, Sárvár, 2013.

Részletesebben

M2M Net EU díjcsomag szolgáltatói lista

M2M Net EU díjcsomag szolgáltatói lista M2M Net EU díjcsomag szolgáltatói lista Partner Country Partner Provider Name Ausztria Hutchison 3G Austria (Ausztria) Mobilkom Austria (Ausztria) ONE GmbH (Ausztria) T-Mobile A (Ausztria) Belgium Base

Részletesebben

Áprilisban 14%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2014. április

Áprilisban 14%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2014. április Közzététel: 2014. június 10. Következik: 2014. június 11. Fogyasztói árak, 2014. május Sorszám: 77. Áprilisban 14%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2014. április

Részletesebben

A Megújuló Energiaforrás Irányelv és a Nemzeti Cselekvési Terv szerepe a 2020 as célok elérésében

A Megújuló Energiaforrás Irányelv és a Nemzeti Cselekvési Terv szerepe a 2020 as célok elérésében A Megújuló Energiaforrás Irányelv és a Nemzeti Cselekvési Terv szerepe a 2020 as célok elérésében Szélenergia a tények szélenergia integrációja Magyarországon, EWEA Budapest, 2009 június 12. EUROPEAN COMMISSION

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. november

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. november Közzététel: 2010. január 13. Sorszám: 8. Következik: 2010. január 14. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. november Az agrár termelőiár-szintje novemberében 5,2%-kal csökkent az előző év azonos

Részletesebben

Ipari termelői árak, 2007. augusztus

Ipari termelői árak, 2007. augusztus Közzététel: 2007. szeptember 28. Következik: 2007. október 2. Külkereskedelmi forgalom, 2007. július (részletes) Sorszám:166. Ipari termelői árak, 2007. augusztus Az ipar belföldi értékesítési árai 2007.

Részletesebben

Egészségügyi ellátások. Alapellátás és Járóbeteg-ellátás: Az ellátásért 10 eurót kell fizetni a biztosítottnak évente.

Egészségügyi ellátások. Alapellátás és Járóbeteg-ellátás: Az ellátásért 10 eurót kell fizetni a biztosítottnak évente. Egészségügyi ellátások Ausztria: Alapellátás és Az ellátásért 10 eurót kell fizetni a biztosítottnak évente. Átlagban 8-10 eurót kell fizetni naponta, de ez tartományonként változik. 28 nap a felső korlát.

Részletesebben

Svájci adószeminárium

Svájci adószeminárium Zürich Zug www.taxexpert.ch Svájci adószeminárium Sebestyén Péter,, Zürich Budapest, 2015. június 24. 2015. All rights reserved. Tartalom 2 I. Fontos tudnivalók a svájci adórendszerröl II. III. IV. Az

Részletesebben

Márciusban 10,2%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Márciusban 10,2%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Közzététel: 2014. május 14. Következik: 2014. május 15. Bruttó hazai termék (GDP), 2014. I. negyedév (első becslés) Sorszám: 65. Márciusban 10,2%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Mezőgazdasági

Részletesebben

A magyar építőipar számokban és a 2015. évi várakozások

A magyar építőipar számokban és a 2015. évi várakozások A magyar építőipar számokban és a 2015. évi várakozások Az építőipari termelés alakulása A magyar építőipari termelés hat éves csökkenés után mélyponton 2012. évben volt ~1600 Mrd Ft értékkel. 2013-ban

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. május

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. május Közzététel:. július 10. Sorszám: 110. Következik:. július 14. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. május Az agrár termelőiár-szintje májusában 21,7%-kal csökkent az előző év azonos időszakához

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, április

Mezőgazdasági termelői árak, április Közzététel:. június 15. Sorszám: 96. Következik:. június 18. Létszám és kereset a nemzetgazdaságban Mezőgazdasági termelői árak,. április Az agrár termelőiár-szintje áprilisában 5,7%-kal csökkent az előző

Részletesebben

Szociális gazdaság. Nyílt munkaerőpiac

Szociális gazdaság. Nyílt munkaerőpiac A szociális gazdaság fejlesztése és a foglalkoztatás növelése szociális szövetkezeteken keresztűk Ruszkai Zsolt Magyar Munka Terv Közfoglalkoztatás Szociális gazdaság Nyílt munkaerőpiac 2 Szociális gazdaság

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, március

Mezőgazdasági termelői árak, március Közzététel: 2011. május 12. Sorszám: 74. Következik: 2011. május 13. Bruttó hazai termék (GDP) Mezőgazdasági termelői árak, 2011. március Az agrár termelőiár-szintje 2011 márciusában 48,2%-kal magasabb

Részletesebben

Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2008. január február

Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2008. január február Közzététel: 2008. április 7. Következik: 2008. április 8. Előzetes adatok az ipari termelés változásáról, 2008. február Sorszám:60. Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2008. január február 2008. január

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2010. április 19. Élıállat és Hús Élıállat és Hús 2010. 14. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu

Részletesebben

Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában. Fábián Zsófia KSH

Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában. Fábián Zsófia KSH Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában Fábián Zsófia KSH A vizsgálat célja Európa egyes térségei eltérő természeti, társadalmi és gazdasági adottságokkal rendelkeznek. Különböző történelmi

Részletesebben