Mezőgazdasági termelői árak, szeptember

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mezőgazdasági termelői árak, 2010. szeptember"

Átírás

1 Közzététel: november 15. Következik: november18. Személysérüléses közúti közlekedési balesetek, III. negyedév Sorszám:178. Mezőgazdasági termelői árak, szeptember Az agrár termelőiár-szintje 2010 szeptemberében 24,7%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Ezen belül a növényi árszínvonala 40,4, az élő állatok és állati é 4,3%-kal emelkedett január szeptemberben az agrár termelőiár-szintje 10,5%-kal haladta meg az előző év azonos időszakára jellemzőt. Közülük a növényi ára 18,4%-kal növekedett, az élő állatok és állati ára 0,7%-kal csökkent január szeptemberben a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje 2,0%-kal volt magasabb az egy évvel ezelőttihez képest szeptemberében a gabonafélék termelői ára 51,8%-kal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában. Az ipari növények termelői ára 20,5%-kal, ezen belül az olajnövények ára 38,4%-kal volt magasabb. A burgonya és a zöldségfélék termelői ára 70,3, illetve 17,5%-kal növekedett. A zöldségek áremelkedésében az is közrejátszott, hogy az előző évi töredékére esett vissza az ipari célú paradicsom felvásárolt mennyisége. A gyümölcsök termelői ára szeptemberben (elsősorban az alma magasabb ára miatt) 47,9%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A vágóállatok termelői ára 2010 kilencedik hónapjában 0,5%-kal volt magasabb 2009 azonos időszakához viszonyítva. A vágósertés ára 2,9%-kal csökkent, a vágómarháé és a vágóbaromfié 13,7, illetve 2,0%-kal nőtt szeptemberében az előző év azonos időszakához képest az állati árai 14,8%-kal emelkedtek, ezen belül a tyúktojás ára 9,7%-kal csökkent, a tej ára 22,5%-kal nőtt január szeptemberben minden megfigyelt növényi termékcsoportban növekedtek az árak. A gabonafélék ára 18,3%-kal haladta meg a 2009 azonos időszakit. A gyümölcsök áránál 36,8, a friss zöldségeknél 28,2%-os emelkedés figyelhető meg. A vágóállatok termelői ára 4,3%-kal csökkent, ezen belül a vágósertés és a vágóbaromfi ára 9,0, illetve 1,2%-kal esett vissza, a vágómarha ára 3,2%-kal növekedett. Az állati árai 8,8%-kal nőttek az előző év azonos időszakához képest január szeptemberben a mezőgazdasági termelés ráfordításiár-szintje 2,0%-kal nőtt a január szeptemberihez mérten, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 1,7, és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 4,0%-os emelkedéséből adódott. A folyó termelőfelhasználás emelkedésére döntő hatást gyakorolt az energiaárak 15,1%-os növekedése, amit főként a felhasználásban jelentős arányt képviselő üzemanyagok árának 19,9%-os emelkedése befolyásolt. A műtrágya árak 20,1%-kal estek vissza, ezen belül az egyszerű műtrágyák ára 18,9%-kal, az összetett műtrágyáké 22,4%-kal csökkent. A számításban nagy súlyt képviselő műtrágyák (ammónium-nitrát, karbamid, mészammón-salétrom) ára 2009 utolsó negyedévétől folyamatosan nőtt, de még nem érte el a I. negyedévi árszintet. A takarmányok ára enyhén (2,2%-kal) növekedett 2009 azonos időszakához viszonyítva, ezen belül az egyszerű takarmányok ára követve a gabonafélék termelői árát 11,5%-kal nőtt, míg a keverék takarmányoké 2,3%-kal csökkent. A következő Mezőgazdasági termelői árak c. gyorstájékoztató megjelenése: december 14.

2 A növényvédő szerek ára 2,4, az állatgyógyászati készítményeké 5,3%-kal emelkedett ebben az időszakban. A mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 4,0%-os növekedése a mezőgazdaságigép-beruházások 6,4, valamint az épületberuházások árának 0,7%-os emelkedéséből adódott. A mezőgazdasági termelőiár-index és ráfordításiár-index hányadosa az agrárolló. E mutató értéke 2010 január szeptemberben 108,3% volt azaz 2009 azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak nagyobb mértékben emelkedtek, mint a ráfordítási árak. Bővebb információ: Részletes táblázatok Kántor Katalin, katalin.kantor@ksh.hu, tel.: Módszertani megjegyzések a oldalon találhatóak. 2

3 1. A mezőgazdasági termelői árainak változása az előző év azonos időszakához viszonyítva (%) 1. Changes of agricultural producer prices, compared to the corresponding period of the previous year (%) Időszak Gabonafélék, vetőmaggal Ipari növények Ebből: olajnövények Friss zöldségek Virágok Burgonya Gyümölcsfélék Növényi zöldség, gyümölcs és virág nélkül Növényi összesen Period Cereals (including seeds) Industrial crops Of which: oil seeds Fresh Flowers Potatoes Fruits Crop output excluding fruits, and flowers Crops, total 2009 Jan -50,7 10,3 8,9-10,4 4,8-26,3-32,4-43,8-38,3 Jan-Febr -50,7 7,9 4,5-4,1 4,9-18,5-36,2-44,1-38,3 Jan-Márc -49,7-9,5-22,0-3,1 2,7-10,9-34,7-44,0-37,9 Jan-Ápr -48,7-9,0-20,7-1,8 1,8-5,7-31,4-43,2-36,6 Jan-Máj -46,9 3,3-3,0-4,2-0,1 2,2-31,0-40,5-34,5 Jan-Jún -44,3-5,3-15,2-4,6 1,2 6,4-26,7-38,4-32,8 Jan-Júl -39,2-11,1-23,7-6,4 0,5 5,7-23,4-34,0-29,3 Jan-Aug -37,2-11,3-23,7-6,0-0,1 4,8-19,4-32,1-27,6 Jan-Szept -36,4-14,5-24,0-8,2-0,7 4,9-20,5-31,6-27,6 Jan-Okt -25,1-14,2-22,8-7,8-0,8 5,3-20,0-22,2-19,8 Jan-Nov -15,9-15,0-23,4-7,8-0,5 6,3-19,8-15,0-14,0 Jan-Dec -14,2-14,1-25,4-6,9-0,7 7,0-19,3-13,5-12, Jan 6,0-6,0-12,5 16,9-1,1 7,1 1,4 3,4 4,9 Jan-Febr 4,9-2,9-7,0 13,4-4,9 10,4 5,9 2,6 4,4 Jan-Márc 2,3-1,7-4,8 9,4-3,3 8,8-1,5 0,9 1,8 Jan-Ápr 1,1-1,2-3,8 11,2-2,4 12,3-4,9 0,1 1,2 Jan-Máj 0,1-0,6-2,8 12,1 0,5 6,5-9,3-0,3 0,5 Jan-Jún -0,4-0,7-3,4 14,8 1,8 10,8 0,1-0,4 2,0 Jan-Júl 4,4 7,0 10,4 23,1 1,9 16,7 30,9 4,6 9,7 Jan-Aug 11,7 7,5 12,3 24,5 2,3 23,4 22,4 /R 10,4 13,1 /R Jan-Szept 18,3 4,7 8,2 28,2 4,1 28,9 36,8 15,4 18,4 Jan-Okt Jan-Nov Jan-Dec /R revidiált adat / revised data

4 1. A mezőgazdasági termelői árainak változása az előző év azonos időszakához viszonyítva (folyt., %) 1. Changes of agricultural producer prices, compared to the corresponding period of the previous year (cont., %) Élő állatok Vágómarha Vágósertés Vágóbaromfi Állati Tej Étkezési tyúktojás Élő állatok és állati összesen (zöldség, gyümölcs és virág nélkül) Időszak Live animals Cattle for Pigs for Poultry for Animal products Milk Fresh eggs Live animals and animal products, total Total, excluding fruits, and flowers Total Period ,2 6,9 16,8-6,7-19,1-27,7 5,5-3,5-29,5-27,9 Jan 5,0 9,5 17,2-7,2-19,1-28,0 4,5-3,5-29,9-28,1 Jan-Febr 3,5 10,5 16,6-9,2-19,3-27,6 4,0-4,5-30,3-28,3 Jan-Márc 3,7 11,2 16,9-9,1-18,8-27,2 5,9-4,1-29,6-27,3 Jan-Ápr 3,7 10,5 15,5-8,4-19,0-26,8 4,7-4,0-27,6-25,6 Jan-Máj 3,6 10,1 14,0-7,1-18,9-26,5 4,9-3,8-26,0-24,0 Jan-Jún 3,6 10,3 13,0-6,6-18,3-26,1 5,5-3,6-22,4-20,9 Jan-Júl 3,2 10,3 11,8-6,5-17,8-25,7 5,2-3,6-21,0-19,5 Jan-Aug 2,9 9,6 10,3-5,7-17,3-25,1 5,2-3,6-20,4-19,2 Jan-Szept 2,2 8,9 8,3-5,4-16,8-24,4 5,3-3,9-14,2-13,9 Jan-Okt 1,4 8,6 6,1-5,3-16,1-23,5 5,0-4,3-10,1-10,2 Jan-Nov 0,3 8,3 4,4-5,6-15,3-22,4 4,8-4,6-9,3-9,5 Jan-Dec ,9 5,9-9,1 2,9-0,8-0,9 4,5-2,3 0,6 2,0 Jan -3,9 4,5-9,4 0,8 0,3 0,3 6,1-2,7 0,1 1,6 Jan-Febr -3,9 3,2-10,6 2,1 1,7 2,0 6,7-2,3-0,6 0,2 Jan-Márc -5,3 1,4-12,1 0,6 4,0 4,1 4,3-2,6-1,2-0,2 Jan-Ápr -5,5 0,4-12,4 0,9 4,8 6,0 4,7-2,5-1,4-0,6 Jan-Máj -5,9 0,4-11,4-1,8 6,3 7,5 4,9-2,6-1,5 0,2 Jan-Jún -5,5 1,3-10,5-1,8 7,1 8,9 3,8-2,0 1,5 5,0 Jan-Júl -4,9 1,9-9,8-1,4 8,2 10,2 3,8-1,3 4,9 7,3 /R Jan-Aug -4,3 3,2-9,0-1,2 8,8 11,4 2,2-0,7 7,5 10,5 Jan-Szept Jan-Okt Jan-Nov Jan-Dec /R revidiált adat / revised data

5 2. A mezőgazdasági termelői árainak változása az előző év azonos hónapjához viszonyítva (%) 2. Changes of agricultural producer prices, compared to the corresponding month of the previous year (%) Időszak Gabonafélék, vetőmaggal Ipari növények Ebből: olajnövények Friss zöldségek Virágok Burgonya Gyümölcsfélék Növényi zöldség, gyümölcs és virág nélkül Növényi összesen Period Cereals (including seeds) Industrial crops Of which: oil seeds Fresh Flowers Potatoes Fruits Crop output excluding fruits, and flowers Crops, total 2009 Jan -50,7 10,3 8,9-10,4 4,8-26,3-32,4-43,8-38,3 Febr -48,8 3,1-4,1 2,6 3,3-8,8-37,9-42,8-36,8 Márc -44,4-12,2-24,0-2,9 0,4 2,1-38,7-39,4-34,7 Ápr -40,7 4,0-0,5 0,8 8,3 10,8-1,0-35,2-26,8 Máj -38,5 7,5 4,8-6,3-4,3 13,0-33,1-31,8-28,5 Jún -22,6 2,5-2,3-3,1 10,1 20,6-23,6-18,8-17,1 Júl -25,2-23,2-38,7-6,0 2,9 3,6-20,1-23,3-20,9 Aug -18,4-23,5-38,6-0,3-5,2 7,3-18,5-17,9-15,9 Szept -18,2-24,6-38,2-7,6-5,6 11,4-21,6-17,4-16,3 Okt -4,0-10,4-18,5-11,9-4,2 17,4-17,5-6,0-7,6 Nov 1,4-11,2-14,1-13,5 3,1 21,3-11,5-1,4-3,7 Dec 4,5-4,7-22,4 8,3-5,6 15,5-4,2 1,6 1, Jan 6,0-6,0-12,5 16,9-1,1 7,1 1,4 3,4 4,9 Febr 1,0-0,3-2,5 7,0-7,1 11,7 10,7 0,1 2,0 Márc -8,4-5,7-12,6 11,3-1,6 5,4-13,7-7,7-5,4 Ápr -7,8-2,4-5,6 11,7-2,0 23,2-25,5-6,3-6,0 Máj -0,9-0,7-2,9 13,6 6,4 11,1-21,8 0,8-0,1 Jún -11,9 9,9 13,5 21,0 6,6 32,9 26,5-6,5-0,2 Júl 14,1 12,0 18,9 39,5-2,1 42,6 55,1 14,2 20,5 Aug 33,8 15,3 24,7 21,2 9,3 65,5 27,7 31,7 31,7 Szept 51,8 20,5 38,4 17,5 19,6 70,3 47,9 44,1 40,4 Okt Nov Dec

6 2. A mezőgazdasági termelői árainak változása az előző év azonos hónapjához viszonyítva (folyt., %) 2. Changes of agricultural producer prices, compared to the corresponding month of the previous year (cont., %) Élő állatok Vágómarha Vágósertés Vágóbaromfi Állati Tej Étkezési tyúktojás Élő állatok és állati összesen (zöldség, gyümölcs és virág nélkül) Időszak Live animals Cattle for Pigs for Poultry for Animal products Milk Fresh eggs Live animals and animal products, total Total, excluding fruits, and flowers Total Period ,2 6,9 16,8-6,7-19,1-27,7 5,5-3,5-29,5-27,9 Jan 5,2 12,1 17,7-7,5-18,7-28,3 2,8-3,3-29,2-27,1 Febr 2,2 12,1 15,2-10,4-19,5-26,8 3,3-5,2-27,7-26,5 Márc 5,0 13,6 18,0-8,8-16,4-26,1 10,6-2,0-23,7-19,6 Ápr 2,3 7,9 9,4-7,2-18,6-25,6 1,4-4,3-21,9-21,5 Máj 1,5 7,1 6,5-5,2-16,6-24,2 5,6-3,9-13,1-12,8 Jún 2,7 12,4 7,9-5,2-16,0-24,5 8,3-3,0-15,2-14,6 Júl 0,4 9,9 3,2-5,5-14,3-21,7 2,4-4,0-12,0-11,5 Aug -0,3 4,1-0,3-2,0-12,4-19,6 5,1-3,9-11,2-11,4 Szept -4,4 2,5-8,0-2,7-10,6-16,2 5,1-6,3-6,2-7,1 Okt -6,8 6,0-12,6-4,2-8,0-11,9 1,9-7,1-4,3-5,2 Nov -6,8 5,0-11,2-5,3-4,1-8,0 3,9-6,0-2,2-1,6 Dec ,9 5,9-9,1 2,9-0,8-0,9 4,5-2,3 0,6 2,0 Jan -4,7 3,1-9,5-0,6 1,9 1,7 7,4-2,8-1,3 0,3 Febr -4,9 1,4-13,3 3,1 5,5 5,4 7,7-1,9-5,1-4,1 Márc -9,5-4,7-17,0-3,0 5,7 11,0-2,3-5,3-5,8-5,7 Ápr -6,3-4,1-13,8 0,9 11,2 14,0 5,2-1,6-0,2-0,6 Máj -6,4-0,2-7,4-7,7 12,2 15,0 4,7-1,5-4,4-0,6 Jún -3,6 6,0-6,0-3,3 15,0 19,5-1,7 1,4 8,2 12,8 Júl -1,9 6,3-5,8 0,3 16,8 21,3 3,8 3,2 18,5 20,1 Aug 0,5 13,7-2,9 2,0 14,8 22,5-9,7 4,3 24,3 24,7 Szept Okt Nov Dec

7 3. A mezőgazdasági ráfordítási árainak változása az előző év azonos időszakához viszonyítva (%) 3. Changes of agricultural input prices, compared to the corresponding period of the previous year (%) Időszak Vetőmag Energia Műtrágya Növényvédő szerek Állatgyógyászati költségek Takarmány Gépfenntartási költségek Épületek Folyó termelőfelhasználás fenntartása és javítása Gépek Épületek Mezőgazdasági beruházások Agrárolló Period Seeds Energy Fertilizers Plant protection products Veterinary expenses Animal feedingstuffs Maintenance of machines Maintenance and repair of buildings Goods and services currently consumed in agriculture Machinery Buildings Goods and services contributing to agricultural investment Total Terms of trade I. 3,4-5,7 25,0 5,6 6,8-26,3 2,7 4,9-6,0 3,9 4,6 4,2-5,0-24, I-II. -5,9-7,3 19,5 5,0 7,9-23,8 2,8 4,9-6,5 2,4 4,2 3,1-5,5-19, I-III. -4,1-6,8-1,4 4,2 8,9-21,2 4,2 4,6-7,6 2,5 3,4 2,9-6,4-13, I-IV. -3,4-5,2-11,2 4,8 9,3-17,7 5,0 4,2-7,0 3,0 2,9 2,9-5,8-3, I. -3,5 13,7-33,8 2,8 8,1 1,0 6,6 2,6-1,2 4,4 0,4 2,8-0,7 0, I-II. -2,1 15,7-30,9 2,0 6,7-0,7 6,0 2,2-0,9 6,8 0,4 4,1-0,2 0, I-III. -1,8 15,1-20,1 2,4 5,3 2,2 4,4 2,0 1,7 6,4 0,7 4,0 2,0 8, I-IV.

8 4. A mezőgazdasági ráfordítási árainak változása az előző év azonos negyedévéhez viszonyítva (%) 4. Changes of agricultural input prices, compared to the corresponding quarter of the previous year (%) Időszak Vetőmag Energia Műtrágya Növényvédő szerek Állatgyógyászati költségek Takarmány Gépfenntartási költségek Épületek fenntartása és javítása Folyó termelőfelhasználás Gépek Épületek Mezőgazdasági beruházások Period Seeds Energy Fertilizers Plant protection products Veterinary expenses Animal feedingstuffs Maintenance of machines Maintenance and repair of buildings Goods and services currently consumed in agriculture Machinery Buildings Goods and services contributing to agricultural investment Total I. 3,4-5,7 25,0 5,6 6,8-26,3 2,7 4,9-6,0 3,9 4,6 4,2-5, II. -13,8-8,9 14,5 4,6 9,0-21,4 3,0 5,0-7,1 1,0 3,7 2,1-6, III. -0,2-6,0-34,8 2,4 10,6-15,6 6,9 3,8-9,5 2,6 2,2 2,4-8, IV. -1,3 0,2-37,2 6,5 10,9-4,2 7,3 3,2-5,0 4,2 1,3 2,9-4, I. -3,5 13,7-33,8 2,8 8,1 1,0 6,6 2,6-1,2 4,4 0,4 2,8-0, II. -0,6 17,6-28,0 1,2 5,2-2,3 5,4 1,7-0,5 9,1 0,4 5,5 0, III. -1,4 14,1 11,3 3,3 2,6 7,9 1,4 1,9 6,8 5,7 1,2 3,8 6, IV.

9 % 260 A termelői árak alakulása januártól Producer price trends from January 2008 (2005 = 100) Mezőgazdasági Agricultural products jan. 08.ápr. 08.júl. 08.okt. 09.jan. 09.ápr. 09.júl. 09.okt. 10.jan. 10.ápr. 10.júl. Mindösszesen / Total Növények összesen / Crop products Élő állat és állati összesen / Live animals and animal products

Márciusban 10,2%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Márciusban 10,2%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Közzététel: 2014. május 14. Következik: 2014. május 15. Bruttó hazai termék (GDP), 2014. I. negyedév (első becslés) Sorszám: 65. Márciusban 10,2%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Mezőgazdasági

Részletesebben

Decemberben 6,6%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Decemberben 6,6%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Közzététel: 2015. február 16. Következik: 2015. február 20. Keresetek Sorszám: 26. Decemberben 6,6%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Mezőgazdasági termelői árak, 2014. december 2014 decemberében

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, március

Mezőgazdasági termelői árak, március Közzététel: 2011. május 12. Sorszám: 74. Következik: 2011. május 13. Bruttó hazai termék (GDP) Mezőgazdasági termelői árak, 2011. március Az agrár termelőiár-szintje 2011 márciusában 48,2%-kal magasabb

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, december

Mezőgazdasági termelői árak, december Közzététel: 2009. február 12. Sorszám: 22. Következik: 2009. február 13. Bruttó hazai termék (GDP) Mezőgazdasági termelői árak, 2008. december Az agrár termelőiár-szintje 2008. decemberben 22,6%-kal mérséklődött

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. november

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. november Közzététel: 2010. január 13. Sorszám: 8. Következik: 2010. január 14. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. november Az agrár termelőiár-szintje novemberében 5,2%-kal csökkent az előző év azonos

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. május

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. május Közzététel:. július 10. Sorszám: 110. Következik:. július 14. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. május Az agrár termelőiár-szintje májusában 21,7%-kal csökkent az előző év azonos időszakához

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, február

Mezőgazdasági termelői árak, február Közzététel:. április 11. Sorszám: 58. Következik:. április 12. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. február Az agrár termelőiár-szintje februárjában 47,5%-kal magasabb volt az egy évvel korábbinál.

Részletesebben

Szeptemberben 5,1%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Szeptemberben 5,1%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Közzététel: 2014. november 12. Következik: 2014. november 13. Építőipar, 2014. szeptember Sorszám: 147. Szeptemberben 5,1%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Mezőgazdasági termelői árak, 2014.

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, január

Mezőgazdasági termelői árak, január Közzététel:. március 10. Sorszám: 42. Következik:. március 11. Bruttó hazai termék (GDP) Mezőgazdasági termelői árak,. január Az agrár termelőiár-szintje januárjában 39,6%-kal magasabb volt az egy évvel

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, augusztus

Mezőgazdasági termelői árak, augusztus Közzététel:. október 12. Sorszám: 163. Következik:. október 13. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. augusztus Az agrár termelőiár-szintje augusztusában 11,8%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz

Részletesebben

Októberben 5,7%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Októberben 5,7%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Közzététel:. december 12. Következik:. december 15. Építőipar,. október Sorszám: 162. Októberben 5,7%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Mezőgazdasági termelői árak,. október októberében a mezőgazdasági

Részletesebben

Augusztusban 3,3%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Augusztusban 3,3%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Közzététel:. október 13. Következik:. október 16. Építőipar,. augusztus Sorszám: 134. Augusztusban 3,3%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Mezőgazdasági termelői árak,. augusztus augusztusában

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, január

Mezőgazdasági termelői árak, január Közzététel:. március 12. Sorszám: 44. Következik:. március 17. Ipar Mezőgazdasági termelői árak,. január Az agrár termelőiár-szintje januárjában 3,6%-kal növekedett az előző év azonos időszakához képest.

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, május

Mezőgazdasági termelői árak, május Közzététel:. július 12. Sorszám: 108. Következik:. július 13. Fogyasztói árak,. június Mezőgazdasági termelői árak,. május Az agrár termelőiár-szintje májusában 0,6%-kal csökkent az előző év azonos időszakához

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, április

Mezőgazdasági termelői árak, április Közzététel:. június 15. Sorszám: 96. Következik:. június 18. Létszám és kereset a nemzetgazdaságban Mezőgazdasági termelői árak,. április Az agrár termelőiár-szintje áprilisában 5,7%-kal csökkent az előző

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, november

Mezőgazdasági termelői árak, november Közzététel: 2009. január 14. Sorszám: 8. Következik: 2009. január 15. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. november Az agrár termelőiár-szintje. novemberben 22,3%-kal mérséklődött az előző év

Részletesebben

Júliusban 5,1%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Júliusban 5,1%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Közzététel:. szeptember 12. Következik:. szeptember 15. Építőipar,. július Sorszám: 120. Júliusban 5,1%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Mezőgazdasági termelői árak,. július júliusában a mezőgazdasági

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. február

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. február Közzététel:. április 14. Sorszám: 60. Következik:. április 15. Ipar Mezőgazdasági termelői árak,. február Az agrár termelőiár-szintje februárjában 27,4%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2008. augusztus

Mezőgazdasági termelői árak, 2008. augusztus Közzététel:. október 13. Sorszám: 175. Következik:. október 14. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. augusztus Az agrár termelőiár-szintje augusztusában 2,7%-kal haladta meg az egy évvel azelőttit.

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2010. március

Mezőgazdasági termelői árak, 2010. március Közzététel: 2010. május 13. Sorszám: 75. Következik: 2010. május 14. Ipar Mezőgazdasági termelői árak, 2010. március Az agrár termelőiár-szintje 2010 márciusában 4,1%-kal csökkent az előző év azonos időszakához

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. július

Mezőgazdasági termelői árak, 2009. július Közzététel:. szeptember 14. Sorszám: 147. Következik:. szeptember 15. Ipar Mezőgazdasági termelői árak,. július Az agrár termelőiár-szintje júliusában 14,9%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz

Részletesebben

Decemberben 2,2%-kal csökkent az építőipari termelés volumene

Decemberben 2,2%-kal csökkent az építőipari termelés volumene Közzététel: 2015. február 12. Következik: 2015. február 13. Bruttó hazai termék (GDP) Sorszám: 24. Decemberben 2,2%-kal csökkent az építőipari termelés volumene Építőipar, 2014. január december 2014. decemberben

Részletesebben

Építőipar, 2009. szeptember

Építőipar, 2009. szeptember Közzététel: 2009. 17. Sorszám: 182. Következik: 2009. 17. Létszám és kereset a nemzetgazdaságban Tájékoztatjuk Felhasználóinkat, hogy a 2009. évi adatok publikálása az európai uniós szabályozásoknak megfelelően

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága. A kalászos gabonák évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon. Veszprém 2005.

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága. A kalászos gabonák évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon. Veszprém 2005. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága A kalászos gabonák 2005. évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon Veszprém 2005. október Készült: a Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatóság,

Részletesebben

2012-ben jelentősen csökkent a főbb növények betakarított termésmennyisége

2012-ben jelentősen csökkent a főbb növények betakarított termésmennyisége Közzététel: 2013. január 21. Következik: 2013. január 24. Népmozgalom, 2012. január-november Sorszám: 13. 2012-ben jelentősen csökkent a főbb növények betakarított termésmennyisége (A fontosabb növényi

Részletesebben

A gabonafélék termésmennyisége mintegy harmadával nőtt 2013-ban (A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2013)

A gabonafélék termésmennyisége mintegy harmadával nőtt 2013-ban (A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2013) Közzététel: 2014. január 22. Következik: 2014. január 24., Népmozgalom, 2013. januárnovember Sorszám: 13. A gabonafélék termésmennyisége mintegy harmadával nőtt 2013ban (A fontosabb növényi kultúrák előzetes

Részletesebben

A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2007

A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2007 Közzététel: 2008. január 11. Sorszám: 7. Következik: 2008. január 14. Mezőgazdasági termelői árak A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2007 2007-ben 2,8 millió hektáron (az előző évinél

Részletesebben

A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2010

A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2010 Közzététel: 2011. január 12. Sorszám: 7 Következik: 2011. január 13. Mezőgazdasági termelői árak A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2010 2010-ben közel 2,6 millió hektáron (az előző

Részletesebben

Építőipar, 2009. október

Építőipar, 2009. október Közzététel: 2009. 17. Sorszám: 203. Következik: 2009. 18. A KSH jelenti Tájékoztatjuk Felhasználóinkat, hogy a 2009. évi adatok publikálása az európai uniós szabályozásoknak megfelelően a TEÁOR'08 nómenklatúra

Részletesebben

Közzététel: 2015. január 30. Következik: 2015. február 4. Kiskereskedelem (első becslés) 2014. december Sorszám: 17.

Közzététel: 2015. január 30. Következik: 2015. február 4. Kiskereskedelem (első becslés) 2014. december Sorszám: 17. Közzététel: 2015. január 30. Következik: 2015. február 4. Kiskereskedelem (első becslés) 2014. december Sorszám: 17. Nem változtak az ipari termelői árak decemberben (Ipari termelői árak, 2014. december,

Részletesebben

XVI. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév

XVI. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév XVI. évfolyam, 4. szám, 2015 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XVI. évfolyam, 4. szám, 2015 Megjelenik negyedévente Osztályvezető Dr.

Részletesebben

XVI. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév

XVI. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév XVI. évfolyam, 2. szám, 2015 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2015. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XVI. évfolyam, 2. szám, 2015 Megjelenik negyedévente Osztályvezető Dr. Vágó Szabolcs

Részletesebben

III. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG ÉVI II. ELŐREJELZÉSE

III. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG ÉVI II. ELŐREJELZÉSE III. évfolyam, 1. szám, 2013 Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG 2012. ÉVI II. ELŐREJELZÉSE A MEZŐGAZDASÁG 2012. ÉVI II. ELŐREJELZÉSE A MEZŐGAZDASÁG 2012. ÉVI II. ELŐREJELZÉSE III. évfolyam, 1. szám,

Részletesebben

XXIII. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév

XXIII. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév XXIII. évfolyam, 4. szám, 2012 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2012. I-III. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XXIII. évfolyam, 4. szám, 2012 Megjelenik ente Osztályvezető Dr. Vágó

Részletesebben

Februárban leginkább az energia és élelmiszer árak mozgatták az inflációt

Februárban leginkább az energia és élelmiszer árak mozgatták az inflációt Közzététel: 2012. március 13. Következik: 2012. március 13. Mezőgazdasági árak Sorszám: 45. Februárban leginkább az energia és élelmiszer árak mozgatták az inflációt (Fogyasztói árak, 2012. február) Februárban

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL HUNGARIAN CENTRAL STATISTICAL OFFICE MEZŐGAZDASÁGI SZÁMLARENDSZER, 2002 ECONOMIC ACCOUNTS FOR AGRICULTURE, 2002

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL HUNGARIAN CENTRAL STATISTICAL OFFICE MEZŐGAZDASÁGI SZÁMLARENDSZER, 2002 ECONOMIC ACCOUNTS FOR AGRICULTURE, 2002 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL HUNGARIAN CENTRAL STATISTICAL OFFICE MEZŐGAZDASÁGI SZÁMLARENDSZER, 2002 ECONOMIC ACCOUNTS FOR AGRICULTURE, 2002 BUDAPEST, 2003 Készült a Központi Statisztikai Hivatal Mezőgazdasági

Részletesebben

Havi elemzés az infláció alakulásáról. 2015. augusztus

Havi elemzés az infláció alakulásáról. 2015. augusztus Havi elemzés az infláció alakulásáról. augusztus A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló,. évi CXXXIX. tv.). () az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg a Magyar Nemzeti Bank elsődleges

Részletesebben

Építőipar, 2007. augusztus

Építőipar, 2007. augusztus Közzététel: 2007. 18. Következik: 2007. 25. Foglalkoztatottság és munkanélküliség Sorszám:176. Építőipar, 2007. augusztus Az építőipari termelés 2007 augusztusában kiigazítatlan adatok alapján 15,3, munkanaptényezővel

Részletesebben

XXIV. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév

XXIV. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév XXIV. évfolyam, 2. szám, 2013 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2013. I. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XXIV. évfolyam, 2. szám, 2013 Megjelenik ente Osztályvezető Dr. Vágó Szabolcs

Részletesebben

IV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG ÉVI TELJESÍTMÉNYÉNEK II. ELŐREJELZÉSE

IV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG ÉVI TELJESÍTMÉNYÉNEK II. ELŐREJELZÉSE IV. évfolyam, 1. szám, 2014 Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG 2013. ÉVI TELJESÍTMÉNYÉNEK II. ELŐREJELZÉSE A MEZŐGAZDASÁG 2013. ÉVI TELJESÍTMÉNYÉNEK II. ELŐREJELZÉSE A MEZŐGAZDASÁG 2013. ÉVI TELJESÍTMÉNYÉ-

Részletesebben

Ipari termelői árak, 2007. november

Ipari termelői árak, 2007. november Közzététel: 2008. január 4. Sorszám: 2. Következik: 2008. január 7. Foglalkoztatottság és munkanélküliség Ipari termelői árak, 2007. november Az ipar belföldi értékesítési árai 2007. novemberben az előző

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XVII. évfolyam 1. szám 2016 STATISZTIKAI JELENTÉSEK MŰTRÁGYA-ÉRTÉKESÍTÉS MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐKNEK I-IV. negyedév Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XVII. évfolyam 1. szám 2016 Megjelenik negyedévente

Részletesebben

Augusztusban 1,3% volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. augusztus)

Augusztusban 1,3% volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. augusztus) Közzététel: 2013. szeptember 11. Következik: 2013. szeptember 12. Mezőgazdasági árak Sorszám: 137. Augusztusban 1,3% volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. augusztus) Augusztusban a fogyasztói árak 1,3%-kal

Részletesebben

Távközlés, internet 2006. III. negyedév

Távközlés, internet 2006. III. negyedév www.ksh.hu A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL LEGFRISSEBB ADATAIBÓL Következik: Előzetes adatok az ipari termelés változásáról 2006. december 7. Közzététel: 2006. december 6. Sorszám: 210. Távközlés, internet

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR. A mezőgazdaság teljesítménye, 2016 (Mezőgazdasági számlarendszer, 2016) november 3.

STATISZTIKAI TÜKÖR. A mezőgazdaság teljesítménye, 2016 (Mezőgazdasági számlarendszer, 2016) november 3. VIII. évfolyam 15. szám 2014. február 21. STATISZTIKAI TÜKÖR 2017. november 3. A mezőgazdaság teljesítménye, (Mezőgazdasági számlarendszer, ) Tartalom Összefoglalás...1 Nőtt a termésmennyiség és a szarvasmarha-állomány,

Részletesebben

A VISONKA Takarmánykeverő és Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság időközi vezetőségi beszámolója. 2011. november

A VISONKA Takarmánykeverő és Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság időközi vezetőségi beszámolója. 2011. november A VISONKA Takarmánykeverő és Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság időközi vezetőségi beszámolója 2011. november I. A Társaság adatai A Társaság cégneve: VISONKA Takarmánykeverő Szolgáltató és

Részletesebben

Márciusban 2,2%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, március)

Márciusban 2,2%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, március) Közzététel: 2013. április 11. Következik: 2013. április 12. Ipar Sorszám: 58. Márciusban 2,2%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. március) Márciusban a fogyasztói árak 2,2%-kal voltak magasabbak,

Részletesebben

Foglalkoztatottság és munkanélküliség október december és év

Foglalkoztatottság és munkanélküliség október december és év Közzététel: 2010. január 29. Következik: 2010. január 29. Ipari termelői árak, 2009. december Sorszám:16. Foglalkoztatottság és munkanélküliség 2009. október december és 2009. év 2009 IV. negyedévében

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR. A mezőgazdaság teljesítménye 2017-ben (Mezőgazdasági számlarendszer, 2017) november 29.

STATISZTIKAI TÜKÖR. A mezőgazdaság teljesítménye 2017-ben (Mezőgazdasági számlarendszer, 2017) november 29. VIII. évfolyam 15. szám 2014. február 21. STATISZTIKAI TÜKÖR 2018. november 29. A mezőgazdaság teljesítménye -ben (Mezőgazdasági számlarendszer, ) Tartalom Összefoglalás...1 Csökkent a termésmennyiség...1

Részletesebben

Januárban változatlan maradt a fogyasztóiár-színvonal (Fogyasztói árak, 2014. január)

Januárban változatlan maradt a fogyasztóiár-színvonal (Fogyasztói árak, 2014. január) Közzététel: 2014. február 14. Következik: 2014. február 20. Népmozgalom Sorszám: 26. Januárban változatlan maradt a fogyasztóiár-színvonal (Fogyasztói árak, 2014. január) Januárban változatlan maradt a

Részletesebben

2014/74 STATISZTIKAI TÜKÖR 2014. július 18.

2014/74 STATISZTIKAI TÜKÖR 2014. július 18. 14/74 STATISZTIKAI TÜKÖR 14. július 18. Szolgáltatási kibocsátási árak, 14. I. negyedév Tartalom Összegzés...1 H Szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág... J Információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág...

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK VII. évfolyam 2. szám 2017 STATISZTIKAI JELENTÉSEK A MEZŐGAZDASÁG 2016. ÉVI TELJESÍTMÉNYE A mezőgazdaság 2016. évi teljesítménye A mezőgazdaság 2016. évi teljesítménye VII. évfolyam 2. szám 2017 Megjelenik

Részletesebben

XXIV. évfolyam, 3. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. félév

XXIV. évfolyam, 3. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. félév XXIV. évfolyam, 3. szám, 2013 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2013. I. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XXIV. évfolyam, 3. szám, 2013 Megjelenik ente Osztályvezető Dr. Vágó Szabolcs

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak és hatásuk az élelmiszerek fogyasztói árára

Mezőgazdasági termelői árak és hatásuk az élelmiszerek fogyasztói árára 211/31 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu V. évfolyam 31. szám 211. május 23. Mezőgazdasági termelői árak és hatásuk az élelmiszerek fogyasztói árára A tartalomból 1 Bevezetés 1 Élelmiszerek

Részletesebben

Fogyasztói árak, 2009. augusztus

Fogyasztói árak, 2009. augusztus Közzététel: 2009. szeptember 11. Sorszám: 146. Következik: 2009. szeptember 14. Mezőgazdasági árak Fogyasztói árak, 2009. augusztus 2009. augusztusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-csökkenés 0,3% volt.

Részletesebben

II. évfolyam, 9. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA szeptember

II. évfolyam, 9. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA szeptember Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 201. szeptember Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 201. szeptember Tartalomjegyzék Mezőgazdasági inputok

Részletesebben

HAVI ELEMZÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL

HAVI ELEMZÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL HAVI ELEMZÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 1 JÚL I U S A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, 13. évi CXXXIX. tv.) 3. (1) az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg a Magyar Nemzeti Bank

Részletesebben

Havi elemzés az infláció alakulásáról szeptember

Havi elemzés az infláció alakulásáról szeptember Havi elemzés az infláció alakulásáról. szeptember A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló,. évi CXXXIX. tv.). () az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg a Magyar Nemzeti Bank elsődleges

Részletesebben

Januárban 1,4%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, 2015. január)

Januárban 1,4%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, 2015. január) Közzététel: 2015. február 11. Következik: 2015. február 12. Építőipar Sorszám: 23. Januárban 1,4%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, 2015. január) Januárban a fogyasztói árak átlagosan

Részletesebben

Fogyasztói árak, 2008. február

Fogyasztói árak, 2008. február Közzététel: 2008. március 11. Sorszám: 47. Következik: 2008. március 12.Mezőgazdasági árak Fogyasztói árak, 2008. február 2008. februárban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 1,1% volt, 2007. februárhoz

Részletesebben

Havi elemzés az infláció alakulásáról szeptember

Havi elemzés az infláció alakulásáról szeptember Havi elemzés az infláció alakulásáról 17. szeptember 1 A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, 13. évi CXXXIX. tv.) 3. (1) az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg a Magyar Nemzeti

Részletesebben

Mezőgazdasági számla

Mezőgazdasági számla 3. előadás Mezőgazdasági számla Megnevezés Folyó alapáron 2009 2010 2011 +) Gabonafélék (vetőmaggal) 393 047 458 021 679 591 Ipari növények (hüvelyesekkel) 151 957 159 261 248 061 Takarmánynövények 42

Részletesebben

Ipari termelői árak, 2007. augusztus

Ipari termelői árak, 2007. augusztus Közzététel: 2007. szeptember 28. Következik: 2007. október 2. Külkereskedelmi forgalom, 2007. július (részletes) Sorszám:166. Ipari termelői árak, 2007. augusztus Az ipar belföldi értékesítési árai 2007.

Részletesebben

Havi elemzés az infláció alakulásáról április

Havi elemzés az infláció alakulásáról április Havi elemzés az infláció alakulásáról 17. április 1 A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, 13. évi CXXXIX. tv.) 3. (1) az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg a Magyar Nemzeti Bank

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2010. június 28. Baromfi 2010. 24. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

Havi elemzés az infláció alakulásáról július

Havi elemzés az infláció alakulásáról július Havi elemzés az infláció alakulásáról 17. július 1 A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, 13. évi CXXXIX. tv.) 3. (1) az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg a Magyar Nemzeti Bank

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról június

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról június SAJTÓKÖZLEMÉNY A rezidensek által kibocsátott értékpapír-ok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról 2018. június Budapest, 2018. augusztus 10. Az értékpapír-statisztika adatai alapján a rezidensek által

Részletesebben

Havi elemzés az infláció alakulásáról május

Havi elemzés az infláció alakulásáról május Havi elemzés az infláció alakulásáról 17. május 1 A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, 13. évi CXXXIX. tv.) 3. (1) az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg a Magyar Nemzeti Bank

Részletesebben

II. évfolyam, 10. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA október

II. évfolyam, 10. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA október II. évfolyam, 10. szám, 201 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 201. október Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 201. október II. évfolyam, 10.

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról január

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról január SAJTÓKÖZLEMÉNY A rezidensek által kibocsátott értékpapír-ok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról 2019. január Budapest, 2019. március 07. Az értékpapír-statisztika adatai alapján a rezidensek által

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról november

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról november SAJTÓKÖZLEMÉNY A rezidensek által kibocsátott értékpapír-ok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról 2018. november Budapest, 2019. január 07. Az értékpapír-statisztika adatai alapján a rezidensek által

Részletesebben

Távközlés, internet IV. negyedév

Távközlés, internet IV. negyedév Közzététel: 2008. március 10. Sorszám: 46. Következik: 2008. március 11. Fogyasztói árak Távközlés, internet 2007. IV. negyedév 2007 végén a mobil-előfizetések száma meghaladta a 11 milliót, ismét csökkent

Részletesebben

Állatállomány, 2013. június 1., (előzetes adatok)

Állatállomány, 2013. június 1., (előzetes adatok) 213/85 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 85. szám 213. október 25. Állatállomány, 213. június 1., (előzetes adatok) A tartalomból 1 Bevezető 1 Szarvasmarha-állomány

Részletesebben

Havi elemzés az infláció alakulásáról február

Havi elemzés az infláció alakulásáról február Havi elemzés az infláció alakulásáról 17. február 1 A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, 13. évi CXXXIX. tv.) 3. (1) az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg a Magyar Nemzeti Bank

Részletesebben

Decemberben 0,4% volt az infláció (Fogyasztói árak, december és év)

Decemberben 0,4% volt az infláció (Fogyasztói árak, december és év) Közzététel: 2014. január 15. Következik: 2014. január 16. Építőipar Sorszám: 10. Decemberben 0,4% volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. december és 2013. év) Decemberben a fogyasztói árak 0,4%-kal voltak

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XVIII. évfolyam 3. szám 2017 STATISZTIKAI JELENTÉSEK MŰTRÁGYA-ÉRTÉKESÍTÉS MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐKNEK Műtrágya-értékesítés Műtrágya-értékesítés XVIII. évfolyam 3. szám 2017 Megjelenik negyedévente augusztus

Részletesebben

2014/38 STATISZTIKAI TÜKÖR április 18.

2014/38 STATISZTIKAI TÜKÖR április 18. 14/38 STATISZTIKAI TÜKÖR 14. április 18. Szolgáltatási kibocsátási árak, 13. IV. negyedév Tartalom Összegzés...1 H Szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág...1 J Információ, kommunikáció nemzetgazdasági

Részletesebben

Segédlet a csekély összegű támogatásokhoz kapcsolódó szabad támogatási keret kiszámításához

Segédlet a csekély összegű támogatásokhoz kapcsolódó szabad támogatási keret kiszámításához Segédlet a támogatásokhoz kapcsolódó szabad támogatási keret kiszámításához I. A támogatást igénylő egyéni szabad keretének kiszámítása I./1 Amennyiben a támogatást igénylő által alkalmazott üzleti év

Részletesebben

Elmozdult a mélypontról a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2014. I. negyedév

Elmozdult a mélypontról a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2014. I. negyedév Közzététel: 2014. május 5. Következik: 2014. május 6. Kiskereskedelem, 2014. március (első becslés) Sorszám: 59. Elmozdult a mélypontról a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2014. I. negyedév

Részletesebben

VI. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG ÉVI TELJESÍTMÉNYÉNEK II. ELŐREJELZÉSE

VI. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG ÉVI TELJESÍTMÉNYÉNEK II. ELŐREJELZÉSE Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG 2015. ÉVI TELJESÍTMÉNYÉNEK II. ELŐREJELZÉSE A mezőgazdaság 2015. évi teljesítményének II. előrejelzése A mezőgazdaság 2015. évi teljesítményének II. előrejelzése

Részletesebben

2014/108 STATISZTIKAI TÜKÖR október 17.

2014/108 STATISZTIKAI TÜKÖR október 17. 14/18 STATISZTIKAI TÜKÖR 14. október 17. Szolgáltatási kibocsátási árak, 14. II. negyedév Tartalom Összegzés...1 H Szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág...1 J Információ, kommunikáció nemzetgazdasági

Részletesebben

Állatállomány, december 1.

Állatállomány, december 1. 213/12 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 12. szám 213. február 22. Állatállomány, 212. december 1. A tartalomból 1 Bevezető 1 Szarvasmarha-állomány 2 állomány 3 Baromfiállomány

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ÁRAK ÉS PIACOK

MEZŐGAZDASÁGI ÁRAK ÉS PIACOK MEZŐGAZDASÁGI ÁRAK ÉS PIACOK Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az

Részletesebben

HAVI ELEMZÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL

HAVI ELEMZÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL HAVI ELEMZÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 19 M Á R C I U S A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, 13. évi CXXXIX. tv.) 3. (1) az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg a Magyar Nemzeti

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága ÁLLATÁLLOMÁNY ALAKULÁSA A KÖZÉP-DUNÁNTÚLON

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága ÁLLATÁLLOMÁNY ALAKULÁSA A KÖZÉP-DUNÁNTÚLON KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL i Igazgatósága ÁLLATÁLLOMÁNY ALAKULÁSA A KÖZÉP-DUNÁNTÚLON 2005. október - 1 - Készült: a Központi Statisztikai Hivatal i Igazgatóság, Tatabányai képviseletén Igazgató: Szemes

Részletesebben

MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-II. negyedév

MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-II. negyedév Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2009. I-II. negyedév A K I BUDAPEST 2009. augusztus Készült: Agrárgazdasági Kutató Intézet Gazdaságelemzési Igazgatóság Statisztikai

Részletesebben

HAVI ELEMZÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL

HAVI ELEMZÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL HAVI ELEMZÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 1 O K T Ó B E R A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, 13. évi CXXXIX. tv.) 3. (1) az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg a Magyar Nemzeti

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2010. november 29. Baromfi 2010. 46. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

Havi elemzés az infláció alakulásáról augusztus

Havi elemzés az infláció alakulásáról augusztus Havi elemzés az infláció alakulásáról. augusztus A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, 3. évi CXXXIX. tv.) 3. () az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg a Magyar Nemzeti Bank elsődleges

Részletesebben

Állatállomány, 2012. június 1.

Állatállomány, 2012. június 1. 212/56 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VI. évfolyam 56. szám 212. augusztus 3. Állatállomány, 212. június 1. A tartalomból 1 Bevezető 1 Szarvasmarha-állomány 2 állomány 3 Baromfiállomány

Részletesebben

Foglalkoztatottság és munkanélküliség, április június

Foglalkoztatottság és munkanélküliség, április június Közzététel: 2009. július 29. Sorszám: 118. Következik: 2009. július 29. Ipari termelői árak Foglalkoztatottság és munkanélküliség, 2009. április június 2009 II. negyedévében a 15 74 éves foglalkoztatottak

Részletesebben

36% more maize was produced (Preliminary production data of main crops, 2014)

36% more maize was produced (Preliminary production data of main crops, 2014) Release date: 22 January 2015 Next release: 26 January 2015. Vital events, January November 2014 Number 13 36% more maize was produced (Preliminary data of main crops, 2014) In 2014 the of all major crops

Részletesebben

A vállalkozói, lakossági és bankközi forintkamatok alakulása a májusi adatok alapján

A vállalkozói, lakossági és bankközi forintkamatok alakulása a májusi adatok alapján A vállalkozói, lakossági és bankközi forintkamatok alakulása a 2001. i adatok alapján Májusban a vállalkozói szektor által felvett hitelek átlagos kamatlába az előző havi értékhez képest csökkent, a betétek

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról október

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról október SAJTÓKÖZLEMÉNY A rezidensek által kibocsátott értékpapír-ok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról 2017. október Budapest, 2017. december 11. Az értékpapír-statisztika adatai alapján a rezidensek által

Részletesebben

Az élelmiszerek termelõi és fogyasztói árának alakulása ban

Az élelmiszerek termelõi és fogyasztói árának alakulása ban 29/12 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 12. szám 29. augusztus 3. Az élelmiszerek termelõi és fogyasztói árának alakulása 24 28-ban A tartalomból 1 Élelmiszerek termelõi

Részletesebben

Havi elemzés az infláció alakulásáról július

Havi elemzés az infláció alakulásáról július Havi elemzés az infláció alakulásáról. július A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló,. évi CXXXIX. tv.). () az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg a Magyar Nemzeti Bank elsődleges

Részletesebben

Szolgáltatási kibocsátási árak, 2013. III. negyedév

Szolgáltatási kibocsátási árak, 2013. III. negyedév 214/3 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VIII. évfolyam 56. szám 214. január 17. Szolgáltatási kibocsátási árak, 213. III. negyedév A tartalomból 1 Összegzés 1 H Szállítás, raktározás

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról március

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról március SAJTÓKÖZLEMÉNY A rezidensek által kibocsátott értékpapír-ok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról 2019. március Budapest, 2019. május 07. Az értékpapír-statisztika adatai alapján a rezidensek által

Részletesebben

HAVI ELEMZÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL

HAVI ELEMZÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL HAVI ELEMZÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 1 F E B R U Á R A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, 13. évi CXXXIX. tv.) 3. (1) az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg a Magyar Nemzeti

Részletesebben

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL csak a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. engedélyével lehet! JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2016. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai 1. példány Budapest, 2017.

Részletesebben