MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-II. negyedév
|
|
- Teréz Magyar
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-II. negyedév A K I BUDAPEST augusztus
2 Készült: Agrárgazdasági Kutató Intézet Gazdaságelemzési Igazgatóság Statisztikai Osztályán Osztályvezető: Dr. Vágó Szabolcs Témafelelős: Petőné Varga Éva T: 06-(1) Közreműködött: Csoltai Veronika Dankóné Seres Zsuzsanna A kiadvány anyaga megtalálható a honlapon.
3 A kiadvány a 265/2008. (XI. 06.) Korm. rendeletben 1282/09 nyilvántartási számon kötelezően elrendelt jelentés alapján készült. Az adatszolgáltatók a műtrágya előállítással, a mezőgazdasági termelőeszköz kereskedelemmel foglalkozó vállalkozások. A jelentés a mezőgazdasági termelőnek, erdőgazdaságnak, egyéb közvetlen felhasználónak, valamint az ÁFÉSZ-eknek, gazda- és vegyesboltoknak értékesített műtrágyát tartalmazza.
4 A műtrágya értékesítés alakulása 2009 első félévében A szakértők által prognosztizált műtrágya árcsökkenés bekövetkezett az év második negyedévében, de mértéke nem volt jelentős. (1. ábra) A műtrágya árak emelkedése 2009 második negyedévében megállt, sőt néhány százalékos csökkenés is történt 2009 első negyedévéhez képest, amely elsősorban a fő volumenhordozó, a nitrogén hatóanyag tartalmú műtrágyák körében észlelhető csökkenésnek köszönhető, de a kálium hatóanyag tartalmú műtrágyák átlagára is elmaradt az előző negyedévi szinttől. A főleg foszfort tartalmazó műtrágyák ára valamelyest emelkedett (3-4%- kal), de ebben az időszakban a foszfor műtrágyák értékesítésének volumene csekély. 1. ábra Műtrágya árak változása (2005=100%) % I. n. év II. n. év III. n. év IV. n. év I. n. év II. n. év Forrás: KSH Az előző év azonos időszakával összevetve, 2009 első negyedévében átlagosan 24,8%-kal nőttek az árak, az első félévben pedig 19,4%-os volt az áremelkedés. (1. táblázat) 2009 első félévében a nitrogén hatóanyag tartalmú egyszerű műtrágyák ára emelkedett a legkisebb mértékben, 12,5%-kal. A foszfor műtrágyák ára 33,6%-kal, a kálium műtrágyák ára 45,8%-kal, míg az összetett és kevert műtrágyák ára 26,9%-kal nőtt. 1. táblázat Műtrágya árindexek 2009 első negyedévében és az első félévében Előző év azonos időszaka=100% Megnevezés Árindex % I. negyedév I. félév Műtrágyák összesen 124,8 119,4 Egyszerű műtrágyák 118,5 115,5 Nitrogén műtrágyák 114,9 112,5 Foszfor műtrágyák 154,7 133,6 Kálium műtrágyák 160,0 145,8 Összetett és kevert műtrágyák 127,7 126,9 NP műtrágyák 137,6 122,4 PK műtrágyák 129,0 130,1 NPK műtrágyák 138,3 129,7 Forrás: KSH - 4 -
5 2009. első félévében a mezőgazdasági termelők által vásárolt összes műtrágya volumene természetes súlyban 12%-kal, hatóanyagsúlyban 18%-kal kevesebb volt, mint azonos időszakában. A tavaszi időszakban legfontosabb, nitrogén hatóanyag tartalmú egyszerű műtrágya mennyisége alig maradt el a évi mennyiségtől, de a foszfor tartalmú egyszerű műtrágya vásárlása ötödére, a káliumé az előző évi 30%-ára esett. A komplex műtrágya értékesített mennyisége is csak 45%-a az egy évvel korábbinak. A hatóanyag tartalmat vizsgálva, azt láthatjuk, hogy a termelők által megvásárolt összes műtrágya nitrogén hatóanyaga 7%-kal, foszfor tartalma 62%-kal, kálium tartalma 55%-kal kevesebb, mint 2008 első félévében volt. (2. ábra) A mezőgazdasági termelők által vásárolt műtrágya értéke a vizsgált időszakban 9%- kal volt több mint a bázis időszakban. A nitrogén hatóanyag tartalmú egyszerű műtrágya értéke nőtt 12%-kal, a foszfor, kálium és az összetett műtrágya beszerzésére fordított összeg azonban az áremelkedés ellenére lényegesen kevesebb volt, mint 2008 első félévében. A mezőgazdasági termelők részére értékesített műtrágya (hatóanyag: ezer tonna) 2. ábra Nitrogén Foszfor Kálium I. félév I. félév Forrás: AKI - 5 -
6 A műtrágya értékesítés alakulása hatóanyagban* (2008. I-II. negyedév I-II. negyedév) I-II. negyedév I-II. negyedév 2009/2008 tonna % Egyszerű műtrágyák összesen ,9 Ebből: Nitrogén ,1 Foszfor ,4 Kálium ,4 Összetett műtrágyák összesen ,1 Ebből: Nitrogén ,6 Foszfor ,5 Kálium ,3 NPK műtrágyák összesen ,0 Ebből: N (Egyszerű+összetett) ,2 P (Egyszerű+összetett) ,3 K (Egyszerű+összetett) ,7 Megnevezés A műtrágya értékesítés alakulása értékben* (2008. I-II. negyedév I-II. negyedév) I-II. negyedév I-II. negyedév 2009/2008 millió forint % Egyszerű műtrágyák összesen ,9 Ebből: Nitrogén ,6 Foszfor ,2 Kálium ,4 Összetett műtrágyák összesen ,7 NPK műtrágyák összesen ,1 Megnevezés - 6 -
7 Műtrágya értékesítés cikkelemenként* A fontosabb egyszerű műtrágyák I-II. negyedév A termék megnevezése Hatóanyagtartalom mennyiség természetes súly % tonna mennyiség hatóanyag súly tonna (f=d*e/100) érték eladási áron áfa nélkül, millió Ft áfa nélküli átlagár Ft/tonna (g/e * 1000) Nitrogén műtrágyák összesen Ammóniumnitrát Cseppfolyós ammónia Kalcium nitrát Karbamid Mészammonsalétrom Mikramid Nitrosol 30% Nitrosol 28% Egyéb nitrogén műtrágya Ammóniumszulfát 20, DASA DAM Sulfammo Sulfammo Fertisol 20% Fertisol 23% Fertisol 24% NS Extra 26% Foszfor műtrágya összesen Szuperfoszfát Egyéb foszfor műtrágyák Hyperfoszfát Kálium műtrágyák összesen Káliumklorid Egyéb kálium műtrágyák Kálim-szulfát Patent-káli Korn-káli Összetett műtrágyák összesen Egyszerű és összetett műtrágyák összesen
8 Műtrágya értékesítés cikkelemenként* A fontosabb összetett műtrágyák I-II. negyedév A termék megnevezése mennyiség természetes súly mennyiség hatóanyag súly tonna (f=b*e/100) érték áfa nélküli átlagár N P K tonna N P K eladási áron áfa nélkül, ezer Ft Ft/tonna * 1000) (g/e Összetett műtrágya összesen ( sor) , , , , , , Egyéb összetett műtrágyák ,6 15,2 15, ,6 5,5 21,
9 Műtrágya értékesítés alakulása I-II. negyedévében* A fontosabb egyszerű műtrágyák mennyiség Hatóanyagtartalom természetes súly tonna A termék megnevezése érték eladási áron áfa nélkül % ezer Ft % % I-II. negyedév I-II. negyedév 2009/ I-II. negyedév I-II. negyedév 2009/ 2008 Nitrogén műtrágyák összesen , ,6 Ammóniumnitrát , ,7 Cseppfolyós ammónia , ,9 Kalcium nitrát , ,5 Karbamid , ,2 Mészammonsalétrom , ,9 Mikramid , ,8 Nitrosol 30% , ,2 Nitrosol 28% , ,7 Egyéb nitrogén műtrágya , ,9 DAM , ,0 Sulfammo , ,6 Fertisol 24% , ,8 Foszfor műtrágya összesen , ,3 Szuperfoszfát , ,7 Egyéb foszfor műtrágyák , ,0 Hyperfoszfát , ,8 Kálium műtrágyák összesen , ,4 Káliumklorid , ,8 Egyéb kálium műtrágyák , ,0 Kálim-szulfát , ,6 Patent-káli , ,4 Korn-káli , ,4 Összetett műtrágyák összesen , ,7 Egyszerű és összetett műtrágyák összesen , ,1-9 -
MŐTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév
Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály MŐTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2009. I. negyedév A K I BUDAPEST 2009. június Készült: Agrárgazdasági Kutató Intézet Gazdaságelemzési Igazgatóság Statisztikai Osztályán
MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. félév
MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS Műtrágya értékesítés Megjelenik negyedévente Felelős szerkesztő: Dr. Vágó Szabolcs osztályvezető Készítette: Petőné Varga Éva petone.varga.eva@aki.gov.hu Telefon: (06 1) 476-3081 Közreműködött:
XXIII. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS év
XXIII. évfolyam, 1. szám, 2012 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2011. év Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XXIII. évfolyam, 1. szám, 2012 Megjelenik ente Szerkesztő Dr. Vágó Szabolcs
XXIII. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév
XXIII. évfolyam, 4. szám, 2012 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2012. I-III. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XXIII. évfolyam, 4. szám, 2012 Megjelenik ente Osztályvezető Dr. Vágó
XXIV. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév
XXIV. évfolyam, 2. szám, 2013 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2013. I. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XXIV. évfolyam, 2. szám, 2013 Megjelenik ente Osztályvezető Dr. Vágó Szabolcs
XXIV. évfolyam, 3. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. félév
XXIV. évfolyam, 3. szám, 2013 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2013. I. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XXIV. évfolyam, 3. szám, 2013 Megjelenik ente Osztályvezető Dr. Vágó Szabolcs
MŐTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS év I. negyedév
MŐTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS Mőtrágya értékesítés Megjelenik negyedévente Felelıs szerkesztı: Dr. Vágó Szabolcs osztályvezetı Készítette: Petıné Varga Éva petone.varga.eva@aki.gov.hu Telefon: (06 1) 476-3081 Közremőködött:
XVI. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév
XVI. évfolyam, 4. szám, 2015 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XVI. évfolyam, 4. szám, 2015 Megjelenik negyedévente Osztályvezető Dr.
XVI. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév
XVI. évfolyam, 2. szám, 2015 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2015. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XVI. évfolyam, 2. szám, 2015 Megjelenik negyedévente Osztályvezető Dr. Vágó Szabolcs
2010. év MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS
MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS Műtrágya értékesítés Megjelenik negyedente Felelős szerkesztő: Dr. Vágó Szabolcs osztályvezető Készítette: Petőné Varga Éva petone.varga.eva@aki.gov.hu Telefon: (06 1) 476-3081 Közreműködött:
STATISZTIKAI JELENTÉSEK
XVIII. évfolyam 3. szám 2017 STATISZTIKAI JELENTÉSEK MŰTRÁGYA-ÉRTÉKESÍTÉS MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐKNEK Műtrágya-értékesítés Műtrágya-értékesítés XVIII. évfolyam 3. szám 2017 Megjelenik negyedévente augusztus
STATISZTIKAI JELENTÉSEK
XVII. évfolyam 1. szám 2016 STATISZTIKAI JELENTÉSEK MŰTRÁGYA-ÉRTÉKESÍTÉS MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐKNEK I-IV. negyedév Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XVII. évfolyam 1. szám 2016 Megjelenik negyedévente
STATISZTIKAI JELENTÉSEK
STATISZTIKAI JELENTÉSEK MŰTRÁGYA-ÉRTÉKESÍTÉS MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐKNEK 2017. Megjelenik negyedévente 2017. május 26. Felelős szerkesztő Bábáné Demeter Edit Szerző Varga Éva varga.eva@aki.gov.hu Közreműködött
STATISZTIKAI JELENTÉSEK
STATISZTIKAI JELENTÉSEK MŰTRÁGYA-ÉRTÉKESÍTÉS MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐKNEK I IV. negyedév Megjelenik negyedévente 2017. március 10. Felelős szerkesztő Bábáné Demeter Edit Szerző Varga Éva varga.eva@aki.gov.hu
XXV. évfolyam, 4. szám, 2014. Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS. 2014. I-III. negyedév
XXV. évfolyam, 4. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2014. I-III. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XXV. évfolyam, 4. szám, 2014 Megjelenik ente Osztályvezető Dr. Vágó Szabolcs
MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS. 2010. év I-III. negyedév
MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS Műtrágya értékesítés Megjelenik negyedévente Felelős szerkesztő: Dr. Vágó Szabolcs osztályvezető Készítette: Petőné Varga Éva petone.varga.eva@aki.gov.hu Telefon: (06 1) 476-3081 Közreműködött:
STATISZTIKAI JELENTÉSEK
XVII. évfolyam 2. szám 2016 STATISZTIKAI JELENTÉSEK MŰTRÁGYA-ÉRTÉKESÍTÉS MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐKNEK 2016. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XVII. évfolyam 2. szám 2016 Megjelenik negyedévente 2016.
I. évfolyam, 8. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA szeptember
I. évfolyam, 8. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2014.szeptember Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2014. szeptember I. évfolyam,
II. évfolyam, 10. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA október
II. évfolyam, 10. szám, 201 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 201. október Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 201. október II. évfolyam, 10.
XXV. évfolyam, 3. szám, 2014. Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS. 2014. I-II. félév
XXV. évfolyam, 3. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2014. I-II. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XXV. évfolyam, 3. szám, 2014 Megjelenik ente Osztályvezető Dr. Vágó Szabolcs
I. évfolyam, 5. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA június
I. évfolyam, 5. szám, 214 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 214. június Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 214. június I. évfolyam, 5. szám,
II. évfolyam, 9. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA szeptember
Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 201. szeptember Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 201. szeptember Tartalomjegyzék Mezőgazdasági inputok
I. évfolyam, 6. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA július
I. évfolyam, 6. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2014. július Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2014. július I. évfolyam, 6.
I. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA március
I. évfolyam, 2. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2014. március Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2014. március I. évfolyam, 2.
I. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA május
I. évfolyam, 4. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2014. május Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2014. május I. évfolyam, 4. szám,
I. évfolyam, 9. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA október
I. évfolyam, 9. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2014.október Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2014. október I. évfolyam, 9.
I. évfolyam, 3. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA április
I. évfolyam, 3. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2014. április Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2014. április I. évfolyam, 3.
II. évfolyam, 8. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA augusztus
II. évfolyam, 8. szám, 201 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 201. augusztus Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 201. augusztus II. évfolyam,
I. évfolyam, 11. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA december
I. évfolyam, 11. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2014.december Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2014. december I. évfolyam,
XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év
XIV. évfolyam, 1. szám, 2014 Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE 2013. év Növényvédő szerek értékesítése Növényvédő szerek értékesítése XIV. évfolyam, 1. szám, 2014 Megjelenik évente
III. évfolyam, 6. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA május
III. évfolyam, 6. szám, 2016 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2016. május Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2016. május III. évfolyam, 6.
STATISZTIKAI JELENTÉSEK
IV. évfolyam 12. szám 2017 STATISZTIKAI JELENTÉSEK MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2017. november Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma IV. évfolyam 12. szám 2017
STATISZTIKAI JELENTÉSEK
IV. évfolyam 7. szám 2017 STATISZTIKAI JELENTÉSEK MEZİGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2017. június Mezıgazdasági inputok havi forgalma Mezıgazdasági inputok havi forgalma IV. évfolyam 7. szám 2017 Megjelenik
III. évfolyam, 8. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA július
III. évfolyam, 8. szám, 2016 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2016. július Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2016. július III. évfolyam,
MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2009. I-III. negyedév
Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2009. I-III. negyedév A K I BUDAPEST 2009. december Készült: Agrárgazdasági Kutató Intézet Gazdaságelemzési Igazgatóság Statisztikai
STATISZTIKAI JELENTÉSEK
STATISZTIKAI JELENTÉSEK MEZİGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2017. augusztus Mezıgazdasági inputok havi forgalma Mezıgazdasági inputok havi forgalma IV. évfolyam 9. szám 2017 Megjelenik havonta Tartalomjegyzék
XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év
XIV. évfolyam, 1. szám, 2015 Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE 2014. év Növényvédő szerek értékesítése Növényvédő szerek értékesítése XIV. évfolyam, 1. szám, 2015 Megjelenik évente
2010. április NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE
NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE Növényvédő szerek értékesítése 2009. év Összeállította: Gáborné Boldog Valéria boldogv@aki.gov.hu (06 1) 476-3299 TARTALOMJEGYZÉK Összefoglaló...3 Növényvédő szer értékesítés
III. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA január
III. évfolyam, 2. szám, 201 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 201. január Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 201. január III. évfolyam, 2.
49/2001. (IV. 3.) Korm. rendelet a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről
1 NITRÁT RENDELET 48% Mo. területének 49/2001. (IV. 3.) Korm. rendelet a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről nitrát-szennyezési bírságot köteles fizetni, ami 50.000-500.000
Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ÖNTÖZÉSRŐL (2009. OKTÓBER 5-I JELENTÉSEK ALAPJÁN) A K I
Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ÖNTÖZÉSRŐL (2009. OKTÓBER 5-I JELENTÉSEK ALAPJÁN) A K I BUDAPEST 2009. október Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet Gazdaságelemzési Igazgatóság
Statisztikai Jelentések
XX. évfolyam, 4. szám, 2015 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2015. augusztus 17-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
STATISZTIKAI JELENTÉSEK
STATISZTIKAI JELENTÉSEK MEZİGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2017. február Mezıgazdasági inputok havi forgalma Mezıgazdasági inputok havi forgalma IV. évfolyam 3. szám 2017 Megjelenik havonta Tartalomjegyzék
Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály
Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2010. augusztus 16-i operatív jelentések alapján) A K I BUDAPEST 2010. augusztus Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet
IV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések FİBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA félév
IV. évfolyam, 1. szám, 212 Statisztikai Jelentések FİBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA 212. félév Fıbb termények és termékek alakulása Fıbb termények és termékek alakulása IV. évfolyam, 1. szám,
VII. évfolyam, 3. szám, Statisztikai Jelentések VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA I VI. hónap
VII. évfolyam, 3. szám, 2014 Statisztikai Jelentések VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA 2014. I VI. hónap Vágóhidak élőállat vágása Vágóhidak élőállat vágása VII. évfolyam, 3. szám, 2014 Megjelenik negyedévente
VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA
VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA III. évfolyam 1. szám III. évfolyam 1. szám Megjelenik negyedévente Összeállította: Dancs Gyuláné Dancs.Gyulane@aki.gov.hu TARTALOMJEGYZÉK Összefoglaló...3 2004-2010...8 2010.
VII. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA I IX. hónap
VII. évfolyam, 4. szám, 2014 Statisztikai Jelentések VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA 2014. I IX. hónap Vágóhidak élőállat vágása Vágóhidak élőállat vágása VII. évfolyam, 4. szám, 2014 Megjelenik negyedévente
MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS. 2011. I-III. negyedév
MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS Műtrágya értékesítés Megjelenik negyedévente Felelős szerkesztő: Dr. Vágó Szabolcs osztályvezető Készítette: Petőné Varga Éva petone.varga.eva@aki.gov.hu Telefon: (06 1) 476-3081 Közreműködött:
VI. évfolyam, 2. szám Statisztikai Jelentések. FŐBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA év
VI. évfolyam, 2. szám 215 Statisztikai Jelentések FŐBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA 214. év Főbb termények és termékek alakulása Főbb termények és termékek alakulása VI. évfolyam, 2. szám 215
Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály
Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2009. április 6-i operatív jelentések alapján) A K I BUDAPEST 2009. április Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 93. évi XLVI. törvény (Stt.)
Statisztikai Jelentések
XX. évfolyam, 3. szám, 2015 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2015. július 20-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1459/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1459/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Nitrogénművek Vegyipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság Minőségellenőrző és Minőségbiztosítási
MŰTRÁGYA KISKER ÁRLISTA Érvényes: től-visszavonásig. ANTHERA Kft.
MŰTRÁGYA KISKER ÁRLISTA Érvényes: 2018.09.01-től-visszavonásig. ANTHERA Kft. Agrokémiai Telep: Tel/Fax: 76/474-476, 76/474-147 Iroda: Tel: 76/535-009 Tel/fax: 76/474-559 E-mail: anthera@anthera.hu web:
PIAC A K I TEJ ÉS TEJTERMÉKEK. Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Tartalom. X. évfolyam/7. szám /7.
PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat X. évfolyam/7. szám 08.20. 2007/7. hó TEJ ÉS TEJTERMÉKEK Tartalom Piaci jelentés...1 A termelıi nyerstej termelıi ára 2 A feldolgozott tej
Borpiaci információk. IV. évfolyam / 1. szám január hét. Bor piaci jelentés
A K I Borpiaci információk IV. évfolyam / 1. szám január 24. 1- Bor piaci jelentés Borpiaci információk 1-4. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2. oldal 3-7. oldal Készítette:
Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály. EGYES ÉLELMISZERIPARI TERMÉKEK ÁRUMÉRLEGE SZAKÁGAZATONKÉNT félév A K I
Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály EGYES ÉLELMISZERIPARI TERMÉKEK ÁRUMÉRLEGE SZAKÁGAZATONKÉNT 2009. félév A K I BUDAPEST 2009. szeptember Készült: Agrárgazdasági Kutató Intézet Gazdaságelemzési
A KALÁSZOS GABONÁK TERMÉSEREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA A KALÁSZOS GABONÁK TERMÉSEREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN 2005 2300/9/2005. GYŐR 2005. november Készült a KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGÁN,
ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚTORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT
ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚTORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT Az új osztályozási rendszer bevezetésével a létszám adatokban is változás következett be. A 0-9 fő közötti kategória
2010. I. félév FİBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA
FİBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA Fıbb termények és termékek alakulása Fıbb termények és termékek alakulása 21. szeptember Megjelenik félévente TARTALOMJEGYZÉK Összefoglaló...3 Fıbb termények
RÉSZLETEZŐ OKIRAT. a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz. A vizsgált/mért jellemző, a vizsgálat típusa, mérési tartomány
RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-1031/2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Nitrogénművek Zrt. Minőségellenőrző és Minőségbiztosítási Osztály Környezetvédelmi és Műtrágyavizsgáló Laboratórium (8105
Kísérlet szöveges értékelése év
Gazda neve: id. Varga Péter, Csanytelek. Kísérlet szöveges értékelése 2016. év Termesztett kultúrák: előnövény; kínai kel, ültetése: '16.02.10. Főnövény; TV paprika Fajták: Bravia F1, ensor F1 - fő fajta.
A K I. 300 Ft/kg. tonna
PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat A K I V. évfolyam/13. szám 7.12. 25/ BAROMFI Tartalom Piaci jelentés..........1 A vágócsirke piaci, és a csirkehúsok értékesítési árai...
IV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG ÉVI TELJESÍTMÉNYÉNEK II. ELŐREJELZÉSE
IV. évfolyam, 1. szám, 2014 Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG 2013. ÉVI TELJESÍTMÉNYÉNEK II. ELŐREJELZÉSE A MEZŐGAZDASÁG 2013. ÉVI TELJESÍTMÉNYÉNEK II. ELŐREJELZÉSE A MEZŐGAZDASÁG 2013. ÉVI TELJESÍTMÉNYÉ-
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-1031 /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: A Nitrogénművek Zrt. Minőségellenőrző és Minőségbiztosítási Osztály Környezetvédelmi
Borpiaci információk. IV. évfolyam / 2. szám február hét. Bor piaci jelentés ábra: Nemzetközi asztali bor értékesítési
A K I Borpiaci információk IV. évfolyam / 2. szám 26. február 7. 3- Bor piaci jelentés Borpiaci információk 1-4. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 9-1. ábra: Nemzetközi
Borpiaci információk. IV. évfolyam / 4. szám március hét. Bor piaci jelentés
A K I Borpiaci információk IV. évfolyam / 4. szám 2006. március 8. 7-8. hét Bor piaci jelentés Borpiaci információk 2. oldal A januári ÁFA-csökkenés és jövedéki adó változás hatása a fogyasztói árakra
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA. Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei Észak-Magyarországon 2006
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei Észak-Magyarországon 2006 Miskolc, 2007. február Igazgató: Dr. Kapros Tiborné Tájékoztatási osztályvezető:
STATISZTIKAI JELENTÉSEK
XXII. évfolyam 4. szám 2017 STATISZTIKAI JELENTÉSEK TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2017. augusztus 14-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
VIII. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA I III. hónap
VIII. évfolyam, 2. szám, 2015 Statisztikai Jelentések VÁGÓHIDAK ÉLŐÁLLAT VÁGÁSA 2015. I III. hónap Vágóhidak élőállat vágása Vágóhidak élőállat vágása VIII. évfolyam, 2. szám, 2015 Megjelenik negyedévente
Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL
XIX. évfolyam, 4. szám, 2014 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2014. augusztus 11-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
2015/33 STATISZTIKAI TÜKÖR
2015/33 STATISZTIKAI TÜKÖR 2015. április 29. Lakáspiaci árak, lakásárindex, 2014. IV. negyedév* Tartalom Bevezető...1 Az ingatlanforgalom alakulása...1 Éves árindexek...2 Negyedéves tiszta árindex...2
Az EK műtrágyák az Európai Unió tagállamai között, külön engedélyezési eljárás nélkül, szabadon forgalmazható műtrágyák.
Az Európai Parlament és Tanács 2003/2003 (október 13.) műtrágyákról szóló rendelete, a rendelet előírásait kielégítő műtrágyák esetében, engedélyezi az EK jelölés használatát. Az EK műtrágyák az Európai
III. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG ÉVI II. ELŐREJELZÉSE
III. évfolyam, 1. szám, 2013 Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG 2012. ÉVI II. ELŐREJELZÉSE A MEZŐGAZDASÁG 2012. ÉVI II. ELŐREJELZÉSE A MEZŐGAZDASÁG 2012. ÉVI II. ELŐREJELZÉSE III. évfolyam, 1. szám,
Kísérleti Szöveges Értékelés 2016.
Kísérleti Szöveges Értékelés 2016. Gazda neve: id. Varga Péter, Csanytelek. Termesztett zöldségfajok: előnövény: kínai kel, ültetése:2016.02.10. Főnövény: TV paprika. Fajták: Bravia F1, Censor F1 (fő fajta).
NÖVÉNYSPECIFIKUS. ajánlat repcére
NÖVÉNYSPECIFIKUS ajánlat repcére Genezis technológiával jövedelmezően termelheti a repcét! 2 3 A repcét hatékonyan érdemes termeszteni! A repcét intenzíven kell táplálni! A repce termésével felvett tápelemek
Az építőipar 2012.évi teljesítménye. Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége
Az építőipar 2012.évi teljesítménye Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége Az építőipari termelés alakulása 2012-ben is folytatódott az építőipari termelés 2006 óta tartó csökkenése Az építőipar egésze
Borpiaci információk. Bor piaci jelentés. Hazai borpiaci információk. Borimport alakulása Magyarországon. 9. ábra: Borimport alakulása Magyarországon
A K I Borpiaci információk V. évfolyam / 1. szám 27. január 31. 2-3. hét Bor piaci jelentés Hazai borpiaci információk Borimport alakulása Magyarországon 1-2. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési
Műtrágya típusok Mikor melyiket használjuk?
Műtrágya típusok Mikor melyiket használjuk? I. Pest megyei Szakmai nap a Tápanyaggazdálkodásról Gödöllő 2017. február 16. Jánoska Tünde Borealis L.A.T. Hungary Kft. A műtrágyák csoportosítása Összetétel
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága. A kalászos gabonák évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon. Veszprém 2005.
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága A kalászos gabonák 2005. évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon Veszprém 2005. október Készült: a Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatóság,
Mezőgazdasági termelői árak, december
Közzététel: 2009. február 12. Sorszám: 22. Következik: 2009. február 13. Bruttó hazai termék (GDP) Mezőgazdasági termelői árak, 2008. december Az agrár termelőiár-szintje 2008. decemberben 22,6%-kal mérséklődött
kukorica 500-ak Klubja kísérleti eredmények
014-015 kukorica 500-ak Klubja kísérleti eredmények A kukorica számára a 015 a szélsőségek éve volt, nem csak az egyes régiókban, de még táblán belül is jelentős különbségeket láttak a gazdák. Különösen
Mezőgazdasági termelői árak, 2010. szeptember
Közzététel: 2010. november 15. Következik: 2010. november18. Személysérüléses közúti közlekedési balesetek, 2010. III. negyedév Sorszám:178. Mezőgazdasági termelői árak, 2010. szeptember Az agrár termelőiár-szintje
2014/38 STATISZTIKAI TÜKÖR április 18.
14/38 STATISZTIKAI TÜKÖR 14. április 18. Szolgáltatási kibocsátási árak, 13. IV. negyedév Tartalom Összegzés...1 H Szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág...1 J Információ, kommunikáció nemzetgazdasági
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. május 4. Élıállat és Hús 2009. 17. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
Kísérleti Szöveges Értékelés 2017.
Kísérleti Szöveges Értékelés 2017. Gazda neve: Magony Sándor, Pálmonostora. Termesztés: -előnövény; karalábé -főnövény; féldeterminált paradicsom; Siluette F1. Kísérleti terület: kísérlet: 660 (2 x 330)
KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG
Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatósága KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG Miskolc, 2006. május 23. Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatóság, 2006 ISBN 963 215 973 X Igazgató: Dr. Kapros
PIAC A K I TEJ ÉS TEJTERMÉKEK. Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Tartalom. IX. évfolyam/12. szám /12.
PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat A K I IX. évfolyam/12. szám 2007.01.20. 2006/12. hó TEJ ÉS TEJTERMÉKEK Tartalom Piaci jelentés...1 A termelıi nyerstej termelıi ára 3 A feldolgozott
NÖVÉNYSPECIFIKUS. ajánlat napraforgóra
NÖVÉNYSPECIFIKUS ajánlat napraforgóra Termesztési tényezők szerepe a napraforgó termesztésben Trágyázzon a szükségletnek megfelelően! INTENZÍV TECHNOLÓGIA EXTENZÍV TECHNOLÓGIA 10% ÉVJÁRAT 35% 10% TALAJ
PIAC PIACI JELENTÉS. Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Tartalom. VIII. évfolyam/17. szám /35.
PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat VIII. évfolyam/17. szám 2008.09.09. 2008/ BAROMFI Tartalom Piaci jelentés..........1 A vágócsirke termelői, és a csirkehúsok feldolgozói
Mezőgazdasági termelői árak és hatásuk az élelmiszerek fogyasztói árára
211/31 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu V. évfolyam 31. szám 211. május 23. Mezőgazdasági termelői árak és hatásuk az élelmiszerek fogyasztói árára A tartalomból 1 Bevezetés 1 Élelmiszerek
REGISZTRÁLT GAZDASÁGI SZERVEZETEK SZÁMA AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, FA- ÉS BÚTORIPARBAN
REGISZTRÁLT GAZDASÁGI SZERVEZETEK SZÁMA AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, FA- ÉS BÚTORIPARBAN ERDŐGAZDÁLKODÁS 2013-ban tovább emelkedett a regisztrált szervezetek száma az erdőgazdálkodás területén (+4,8%). Folytatódott
Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/3
Központi Statisztikai Hivatal Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/3 2013. december Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 4 Beruházás...
2012/7. Állományváltozás az első félévben Állománynövekedés Állománycsökkenés Állományváltozás
2012/7 A KSH adatai szerint a szarvasmarha-állomány júniusban 733 ezer egyed, 41 ezerrel több, mint egy évvel ezelőtt. A tehénállomány 8 ezerrel haladja meg a tavaly júniusit, 335 ezer darab. E pozitív
ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚ-
ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚ- TORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT Az új osztályozási rendszer bevezetésével a létszám adatokban is változás következett be. A 0-9 fő közötti kategória
Mezőgazdasági termelői árak, március
Közzététel: 2011. május 12. Sorszám: 74. Következik: 2011. május 13. Bruttó hazai termék (GDP) Mezőgazdasági termelői árak, 2011. március Az agrár termelőiár-szintje 2011 márciusában 48,2%-kal magasabb
Borpiaci információk. IV. évfolyam / 12. szám június hét. Bor piaci jelentés
A K I Borpiaci információk IV. évfolyam / 12. szám 28. 23-24. hét Bor piaci jelentés Borpiaci információk 2. oldal A magyar borexport alakulása 2006 els negyedévében 2-3. oldal 1-2. táblázat, 1-8. ábra:
Borpiaci információk. IV. évfolyam / 20. szám október hét. Bor piaci jelentés
A K I Borpiaci információk IV. évfolyam / 2. szám 26. 17. 39-4. hét Bor piaci jelentés Hazai borpiaci információk A magyar asztali és minségi borexport alakulása 26 els félévében 1-2. táblázat, 1-8. ábra:
XI. évfolyam/10. szám /21. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. Magyarország az év elsı két hónapjában növelte
PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat A K I XI. évfolyam/10. szám.06.02. /21. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS Tartalom Piaci jelentés...1 Ábrák...3 Táblázatok...7 Külpiaci információk...9