Elmozdult a mélypontról a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, I. negyedév

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Elmozdult a mélypontról a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2014. I. negyedév"

Átírás

1 Közzététel: május 5. Következik: május 6. Kiskereskedelem, március (első becslés) Sorszám: 59. Elmozdult a mélypontról a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, I. negyedév 2014 első három hónapjában 1692 új lakás épült, ami 51%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 1654 volt, ez 20%-os növekedést jelent a január márciusi adatokhoz képest. Az újlakás-építésen belül emelkedett a vállalkozások által épített és az értékesítésre szánt lakások aránya. Növekedett a többszintes, többlakásos épületek és a kisebb alapterületű lakások hányada. A használatbavételi engedélyt kapott lakások száma a kimutatható növekedés ellenére továbbra is rendkívül alacsony, a válságot megelőző év első negyedévi teljesítmény alig harmadának felel meg. A kiadott építési engedélyek száma szintén kimozdult a holtpontról, de ez is csak a első negyedévi szint 18%-át teszi ki. Budapesten 529 új lakást vettek használatba, ami ugyan több mint kétszerese az egy évvel korábbinak, azonban még a évi szintnek is alatta marad: nem éri el a 2012 első negyedévi érték 70%-át. A régiók közül az összes lakás több mint fele Közép-Magyarországon épült, ezen kívül csak Győr- Moson-Sopron megyében figyelhető meg számottevő lakásépítési tevékenység. Észak-Magyarországon és a Dél-Alföldön továbbra is csökkent a használatba vett lakások száma. Az év első három hónapjában a kiadott új lakásépítési engedélyek száma közel azonos a használatba vett lakásokéval. Az egy évvel korábbi alacsony bázishoz viszonyítva 20%-kal több, 1654 új engedélyt adtak ki, ami a I. negyedévinek még az egyötödét sem teszi ki, a 2012-es év azonos időszakának adataitól pedig 23%-kal marad el. Csak Pest és Győr-Moson-Sopron megyében tervezik 300-nál több lakás építését. Az építtetői kör összetétele az egy évvel korábbihoz képest arányaiban eltolódott: a természetes személyek által épített lakások aránya 70-ről 56%-ra csökkent, a vállalkozások által épített lakásoké pedig 29-ről 43%-ra emelkedett. Budapesten az összes lakás 83%-át vállalkozók építtették. A tárgyidőszakban mindössze 14 lakás épült önkormányzati megbízásból. Az építtetői kör átrendeződésével összhangban kisebb lett a saját használatra épített lakások aránya (67 helyett 53%), az értékesítésre szánt lakásoké pedig nőtt (31-ről 45%-ra). Bérbeadásra a lakások 1%-a épült, akárcsak egy évvel korábban. Jogi személyiségű gazdasági társaságok a kivitelezői a használatba vett lakások 67%-ának, az egyéni vállalkozások a lakások 28%-át építették (2013. I. negyedévében 54, illetve 31% volt). Az újonnan épült lakóépületek között 70-ről 53%-ra csökkent az új családi házak aránya, ugyanakkor a többszintes, többlakásos épületeké nagyobb lett (24 helyett 43%). A lakóparki lakások aránya 2%-os (egy évvel korábban 4%-os) volt I. negyedévében a használatba vett lakások átlagos alapterülete 99 m 2 volt, ez 13 m 2 -rel kevesebb, mint korábban, ugyanis a 100 m 2 -nél nagyobb alapterületű lakások aránya 50-ről 39%-ra csökkent. A vizsgált időszakban 287 lakás szűnt meg. 47 üdülőépületben 82 üdülőegységet építettek, és 63 üdülőépületben 100 üdülőegységre adtak ki építési engedélyt. A használatba vett üdülőegységek száma egy év alatt több mint másfélszeresére, az engedélyezett üdülőegységek száma közel háromszorosára emelkedett. Az új üdülők átlagos alapterülete 76 m 2, ugyanúgy, mint egy évvel korábban. A Lakásépítések, építési engedélyek tájékoztató következő megjelenése: július 29.

2 A kiadott új építési engedélyek alapján 924 lakóépület és 1145 nem lakóépület építését tervezik. A lakóépületek esetében ez 9, a nem lakóépületeknél 29%-os növekedést jelent. A nem lakóépületek közül 58%-kal nőtt az ipari, 9%-kal a kereskedelmi épületekre kiadott engedélyek száma, ugyanakkor a mezőgazdasági épületekre kiadott engedélyeké 15%-kal csökkent. Bővebb információ: Részletes táblázatok A módszertani megjegyzések a: oldalon találhatóak. 2

3 1. Új lakásépítési engedélyek, használatba vett lakások New dwelling construction permits, dwellings put to use Az I.negyedévben kiadott I.n.év a Az I. negyedévben I.n.év a új lakásépítési engedélyek I. n.évi használatba vett lakások I. n.évi Területi egység száma %-ában száma %-ában Region Number of new First quarter of Number of dwellings First quarter of dwelling construction the year 2014 as put to use during the year 2014 as permits issued during the a percentage of the first quarter a percentage of first quarter of the year the first quarter of the year the first quarter of the of the 2013 Budapest , ,4 Megyei jogú város , ,0 County towns Többi város / Other towns , ,6 Községek / Villages , ,3 Ország összesen / Total , ,7 Budapest , ,4 Pest , ,3 Közép-Magyarország , ,4 Central Hungary Fejér , ,6 Komárom , ,4 Veszprém , ,0 Közép-Dunántúl , ,8 Central Transdanubia Győr-Moson-Sopron , ,2 Vas , ,5 Zala , ,4 Nyugat-Dunántúl , ,1 Western Transdanubia Baranya , ,4 Somogy , ,8 Tolna , ,3 Dél-Dunántúl , ,4 Southern Transdanubia Borsod-Abaúj-Zemplén , ,1 Heves , ,3 Nógrád , ,0 Észak-Magyarország , ,4 Northern Hungary Hajdú-Bihar , ,0 Jász-Nagykun-Szolnok , ,9 Szabolcs-Szatmár-Bereg , ,3 Észak-Alföld , ,2 Northern Great Plain Bács-Kiskun , ,1 Békés , ,2 Csongrád , ,3 Dél-Alföld , ,3 Southern Great Plain 1

4 2. Építési engedélyt kapott lakóépületek száma, alapterülete Number and useful floor area of construction permits issued for residential buildings Területi egység Region Construction permits issued for residential buildings I. n.év a I. n.évi %- during of the first quarter of the year ában / First quarter of the year 2014 as a percentage of the first quarter of the 2013 I. negyedévében építési engedélyt kapott a lakóépületek lakóépületek residential buildings száma alapterülete, száma alapterülete, száma alapterülete 1000 m m 2 number useful floor number useful floor number useful floor area, 1000 sqm area, 1000 sqm area Budapest , ,9 81,9 91,3 Megyei jogú város , ,2 84,9 95,6 County towns Többi város / Other towns , ,8 120,6 130,6 Községek / Villages , ,3 133,2 136,1 Ország összesen / Total , ,2 109,3 113,6 Budapest , ,9 81,9 91,3 Pest , ,2 132,3 149,6 Közép-Magyarország , ,1 112,9 121,8 Central Hungary Fejér 25 4,0 48 8,6 192,0 214,2 Komárom 25 3,9 27 4,9 108,0 125,3 Veszprém 30 6,9 20 3,3 66,7 46,9 Közép-Dunántúl 80 14, ,7 118,8 112,7 Central Transdanubia Győr-Moson-Sopron , ,6 106,5 103,2 Vas 17 3,1 33 4,8 194,1 155,1 Zala 26 5,4 39 7,1 150,0 131,9 Nyugat-Dunántúl , ,6 119,9 110,7 Western Transdanubia Baranya 16 5, ,9 137,5 213,5 Somogy 42 7,0 37 5,3 88,1 75,7 Tolna 14 2,8 12 3,2 85,7 114,3 Dél-Dunántúl 72 15, ,4 98,6 132,7 Southern Transdanubia Borsod-Abaúj-Zemplén 12 1,5 21 3,0 175,0 191,4 Heves 17 2,8 22 5,8 129,4 207,5 Nógrád 3 0,5 5 0,9 166,7 191,2 Észak-Magyarország 32 4,8 48 9,7 150,0 200,8 Northern Hungary Hajdú-Bihar 76 13,3 46 7,0 60,5 52,8 Jász-Nagykun-Szolnok 17 2,5 13 1,8 76,5 72,7 Szabolcs-Szatmár-Bereg 25 4,8 22 5,1 88,0 105,4 Észak-Alföld , ,9 68,6 67,5 Northern Great Plain Bács-Kiskun 35 5,2 39 5,6 111,4 107,9 Békés 21 3,1 24 4,0 114,3 126,4 Csongrád 19 4,3 24 4,2 126,3 98,0 Dél-Alföld 75 12, ,8 116,0 109,1 Southern Great Plain 2

5 3. Építési engedélyt kapott lakóépületek és a bennük létesítendő lakások településtípusonként Main data of new construction permits issued for residential buildings by settlement types a/ Lakóépületek száma / Number of residential buildings Budapest Megyei jogú város / County towns Többi város / Other towns Község / Village Összesen / Total b/ Lakóépületek alapterülete / Useful floor space of residential buildings Építési engedélyt kapott Ebből / Of which number of residential buildings containing lakóépületek száma 1 3 és annál több / 3 and more Construction permits issued for lakásos / dwelling(s) residential buildings lakóépületek száma Építési engedélyt kapott lakóépületek alapterülete Useful floor space of permitted constructions in residential buildings Budapest 25,1 22,9 12,9 10,4 4,8 8,0 Megyei jogú város / County 56,7 54,2 30,4 23,4 21,8 26,0 towns Többi város / Other towns 44,3 57,8 30,5 35,7 6,3 11,6 Község / Village 36,9 50,3 33,0 44,7 0,4 0,8 Összesen / Total 163,0 185,2 106,8 114,2 33,2 46,5 c/ Lakóépületek lakásainak száma / Number of dwellings to be built in new residential buildings Ebből / Of which containing Új lakóépületekben 1 3 és annál több / 3 and more Total lakásos / dwelling(s) lakóépületekben létesítendő lakások száma / number of dwellings to be built Budapest Megyei jogú város / County towns Többi város / Other towns Község / Village Összesen / Total Adatvédelmi okokból nem közölhető / Not published for data protection reasons m 2 / 1000 sqm Ebből / Of which useful floor space of residential buildings containing 1 3 és annál több / 3 and more lakásos lakóépületek alapterülete / dwelling(s)

6 4. Építési engedélyt kapott nem lakóépületek száma, alapterülete Number and useful floor area of construction permits issued for non-residential buildings Területi egység Region Construction permits issued for non-residential buildings during the first quarter of the year I. n.év a I. n.évi %- ában / First quarter of the year 2014 as a percentage of the first quarter of the 2013 I. negyedévében építési engedélyt kapott a nem lakóépületek nem lakóépületek non-residential buildings száma alapterülete, száma alapterülete, száma alapterülete 1000 m m 2 number useful floor number useful floor number useful floor area, 1000 sqm area, 1000 sqm area Budapest 8 4, ,3 162,5 820,3 Megyei jogú város , ,2 93,4 112,2 County towns Többi város Other towns , ,5 120,5 125,0 Községek Villages , ,9 148,4 103,8 Ország összesen Total , ,9 129,4 120,1 Budapest 8 4, ,3 162,5 820,3 Pest 49 23, ,9 128,6 115,8 Közép-Magyarország 57 27, ,2 133,3 228,6 Central Hungary Fejér 51 29, ,9 72,5 50,2 Komárom 33 24, ,5 100,0 86,8 Veszprém 36 17,0 31 6,2 86,1 36,3 Közép-Dunántúl , ,5 84,2 59,5 Central Transdanubia Győr-Moson-Sopron 91 51, ,3 94,5 87,7 Vas 16 4,3 10 3,0 62,5 70,7 Zala 42 4, ,9 97,6 520,1 Nyugat-Dunántúl , ,2 91,9 119,4 Western Transdanubia Baranya 32 10, ,3 118,8 106,0 Somogy 27 8, ,7 237,0 145,8 Tolna 17 8, ,1 258,8 282,8 Dél-Dunántúl 76 27, ,1 192,1 172,4 Southern Transdanubia Borsod-Abaúj-Zemplén 44 14, ,5 229,5 717,1 Heves 33 11, ,9 118,2 104,1 Nógrád 16 22,9 19 3,8 118,8 16,8 Észak-Magyarország 93 48, ,2 171,0 242,0 Northern Hungary Hajdú-Bihar 69 65, ,7 139,1 54,9 Jász-Nagykun-Szolnok 97 50, ,2 142,3 56,2 Szabolcs-Szatmár-Bereg 69 30, ,2 152,2 146,4 Észak-Alföld , ,2 144,3 74,7 Northern Great Plain Bács-Kiskun 64 28, ,8 154,7 131,5 Békés 70 40, ,5 78,6 80,5 Csongrád 21 9, ,1 157,1 327,9 Dél-Alföld , ,4 120,6 128,2 Southern Great Plain 4

7 5. Építési engedélyt kapott nem lakóépületek településtípusonként New construction permits issued for non-residential buildings, by settlement types a/ Nem lakóépületek száma / Number of non-residential buildings Ebből / Of which number of non-residential buildings Építési engedélyt kapott nem containing lakóépületek száma ipari mezőgazdasági kereskedelmi Construction permits issued industrial agricultural commercial for non-residential buildings épületek száma Budapest Megyei jogú város / County towns Többi város / Other towns Község / Village Összesen / Total b/ Nem lakóépületek alapterülete / Useful floor space of non-residential buildings 1000 m 2 / 1000 sqm Építési engedélyt kapott nem Ebből / Of which: useful floor space of non-residential lakóépületek alapterülete buildings containing Useful floor space of ipari mezőgazdasági kereskedelmi permitted constructions in industrial agricultural commercial non-residential buildings épületek alapterülete Budapest 4,4 36,3 3,4 1,0 Megyei jogú város / County 131,2 147,2 73,5 107,0 9,1 1,6 2,6 23,8 towns Többi város / Other towns 150,8 188,5 64,5 102,5 47,2 27,9 6,2 7,4 Község / Village 173,3 179,9 34,7 47,4 102,3 79,7 1,4 2,7 Összesen / Total 459,7 551,9 176,1 258,0 158,6 109,1 10,2 33,9 5

8 6. A lakásépítés a főbb építtetői csoportok szerint Dwelling construction by builders Ebből / Of which dwellings built Összes épített lakás természetes személy / by natural vállalkozás Dwellings built by enterprise total person által épített lakások száma 1st quarter of Budapest Megyei jogú város/county towns Többi város / Other towns Község / Village Összesen / Total A lakásépítés a gyakori építési célok szerint Dwelling construction by purpose of construction Built dwellings Saját használat Bérbeadás Értékesítés for own use for lease for sale céljából épített lakások száma Budapest Megyei jogú város/county towns Többi város / Other towns Község / Village Összesen / Total A lakásépítés a főbb építési formák szerint Dwelling construction by type of building Új lakóépületben Dwellings built in new residential building Ebből / of which: dwellings built in új többszintes, többlakásos épületben / new multi-storey, multi-dwelling új lakóparki új családi házban épületben new family house residential park buildings épített lakások száma Budapest Megyei jogú város/county towns Többi város / Other towns Község / Village Összesen / Total Adatvédelmi okokból nem közölhető / Not published for data protection reasons 6

9 9. Lakásépítés a főbb kivitelezők szerint Dwelling construction by major contractors Dwelling construction by Jogi személyiségű gazdasági társaság company Egyéni vállalkozás private enterprise épített lakások száma Budapest Megyei jogú város/county towns Többi város / Other towns Község / Village Összesen / Total Az épített lakások átlagos nagysága Average size of built dwellings 60 m 2 alatti lakások 100 m 2 feletti lakások Átlagos alapterület, m 2 Dwellings below 60 sqm Dwellings over 100 sqm average floor space, sqm részaránya, % / share Budapest 102,0 59,0 29,6 73,7 40,8 10,6 Megyei jogú város/county towns 103,4 113,9 22,0 18,3 45,3 47,9 Többi város / Other towns 118,5 110,8 8,4 23,0 52,7 44,0 Község / Village 129,9 127,2 4,7 5,9 66,4 63,9 Összesen / Total 112,1 98,6 16,7 34,3 50,3 38,5 7

10 / 11. Új üdülőépítési engedélyek, üdülőépítés New construction permits of holiday houses, holiday house construction Város / Towns ,0 91,6 Község / Village ,2 66,5 Összesen / Total ,1 76,3 / tulajdonú / owned megszűnt lakás / dwelling cessation I.quarters of Budapest Megyei jogú város / County towns Többi város / Other towns Község / Village Összesen / Total Lakásmegszűnés a megszűnés oka szerint, átlagos lakásnagyság Dwelling cessation by cause of cessation, mean dwellingsize / építési engedélyt kapott / construction épített / built holiday houses permits of üdülőegységek / üdülőegységek / üdülőegységek üdülőépületek / üdülőépületek / room holiday room holiday átlagos alapterülete, holiday houses holiday houses houses houses m 2 / average basic száma / number floor space, m 2 I.quarters of Lakásmegszűnés tulajdoni jelleg szerint Dwelling cessation by ownership Összes / total magán / privately avulás / due to obsolescence Ebből / Of which Ebből / Of which önkormányzati / local government lakásépítés / due to new dwelling construction Összes megszűnt lakás átlagos Összes / total alapterülete, m 2 / average basic miatt floor space total, megszűnt lakás / dwelling cessation m 2 I.quarters of Budapest ,9 50,8 Megyei jogú város / County towns ,7 64,9 Többi város / Other towns ,5 84,3 Község / Village ,9 91,2 Összesen / Total ,8 69,3 8

Budapest kivételével tovább csökkent a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, I III. negyedév

Budapest kivételével tovább csökkent a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, I III. negyedév Közzététel: 2013. november 4. Következik: 2013. november 6. Kiskereskedelem Sorszám: 164. Budapest kivételével tovább csökkent a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2013. I III. negyedév 2013

Részletesebben

Túl a mélyponton a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, I IV. negyedév

Túl a mélyponton a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, I IV. negyedév Közzététel: 2015. február 24. Következik: 2015. február 26. Beruházás. 2014. IV. negyedév Sorszám: 29. Túl a mélyponton a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2014. I IV. negyedév 2014-ben 8358

Részletesebben

Lakásépítések, építési engedélyek, I III. negyedév

Lakásépítések, építési engedélyek, I III. negyedév Közzététel: 2007. október 31. Sorszám: 183. Következik: 2007. november 6. Turizmus: Kereskedelmi szálláshelyek forgalma Lakásépítések, építési engedélyek, 2007. I III. negyedév Az év első kilenc hónapjában

Részletesebben

Dwelling construction is up from the low point Dwelling construction, construction permits, quarter 1 2014

Dwelling construction is up from the low point Dwelling construction, construction permits, quarter 1 2014 Release date: 5 th May 2014. Next release: 6 th May 2014. Retail sales, March 2014 (flash estimate) Serial: 59 Dwelling construction is up from the low point Dwelling construction, construction permits,

Részletesebben

Dwelling construction has bottomed out Dwelling construction, construction permits, quarters 1-4 2014

Dwelling construction has bottomed out Dwelling construction, construction permits, quarters 1-4 2014 Release date: 24 February 2015. Next release: 26 February 2015, Investment 4th quarter 2014 Serial: 29 Dwelling construction has bottomed out Dwelling construction, construction permits, quarters 1-4 2014

Részletesebben

Slow recovery in the housing sector Dwelling construction, construction permits, first half of 2014

Slow recovery in the housing sector Dwelling construction, construction permits, first half of 2014 Release date: 29 th July 2014. Next release: 30 th July 2014. Employment, April June 2014 Serial: 97 Slow recovery in the housing sector Dwelling construction, construction permits, first half of 2014

Részletesebben

Dwelling construction continued to decrease Dwelling construction, construction permits, quarters 1 4 2013

Dwelling construction continued to decrease Dwelling construction, construction permits, quarters 1 4 2013 Release date: 24 th February 2014. Next release: 26 th February 2014. Employment, November 2013 January 2014 Serial: 29 Dwelling construction continued to decrease Dwelling construction, construction permits,

Részletesebben

Dwelling construction continues to recover Dwelling construction, construction permits, quarters 1 3 2014

Dwelling construction continues to recover Dwelling construction, construction permits, quarters 1 3 2014 Release date: 4 th November 2014. Next release: 5 th November 2014. Retail sales, September 2014 (flash estimate) Serial: 141 Dwelling construction continues to recover Dwelling construction, construction

Részletesebben

Tovább élénkül a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2014. I III. negyedév

Tovább élénkül a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2014. I III. negyedév Közzététel: 2014. november 4. Következik: 2014. november 5. Kiskereskedelem, 2014. szeptember (első becslés) Sorszám: 141. Tovább élénkül a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2014. I III. negyedév

Részletesebben

Tovább tart a visszaesés a lakásépítésben Lakásépítések, építési engedélyek, 2013. I IV. negyedév

Tovább tart a visszaesés a lakásépítésben Lakásépítések, építési engedélyek, 2013. I IV. negyedév Közzététel: 2014. február 24. Következik: 2014.február 26. Foglalkoztatottság, 2013. november 2014. január Sorszám: 29. Tovább tart a visszaesés a lakásépítésben Lakásépítések, építési engedélyek, 2013.

Részletesebben

Tovább csökkent a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2011. I IV. negyedév

Tovább csökkent a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2011. I IV. negyedév Közzététel: 2012. február 23. Következik: 2012.február 24. Kiskereskedelem Sorszám: 31. Tovább csökkent a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2011. I IV. negyedév A tavalyi év során 12655 új

Részletesebben

A gabonafélék termésmennyisége mintegy harmadával nőtt 2013-ban (A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2013)

A gabonafélék termésmennyisége mintegy harmadával nőtt 2013-ban (A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2013) Közzététel: 2014. január 22. Következik: 2014. január 24., Népmozgalom, 2013. januárnovember Sorszám: 13. A gabonafélék termésmennyisége mintegy harmadával nőtt 2013ban (A fontosabb növényi kultúrák előzetes

Részletesebben

Lakásépítések, építési engedélyek, 2007

Lakásépítések, építési engedélyek, 2007 Közzététel: 2008. február 27. Sorszám: 37. Következik: 2008. február 28. A KSH jelenti Lakásépítések, építési engedélyek, 2007 2007-ben több mint 36 ezer befejezett lakás kapott használatbavételi engedélyt

Részletesebben

A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2010

A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2010 Közzététel: 2011. január 12. Sorszám: 7 Következik: 2011. január 13. Mezőgazdasági termelői árak A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2010 2010-ben közel 2,6 millió hektáron (az előző

Részletesebben

1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, 2006. Az intézmény fenntartója. Összesen. Terület

1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, 2006. Az intézmény fenntartója. Összesen. Terület 1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, 2006 1. Gyermekjóléti alapellátások Az intézmény fenntartója önkormányzat a) egyház, egyházi intézmény alapítvány, közalapítvány egyesület egyéni

Részletesebben

A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2008

A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2008 Közzététel: 2008. szeptember 19. Sorszám: 191. Következik: 2008. szeptember 22. Népmozgalom A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2008 2008-ban a 2007. évinél 2%-kal

Részletesebben

36% more maize was produced (Preliminary production data of main crops, 2014)

36% more maize was produced (Preliminary production data of main crops, 2014) Release date: 22 January 2015 Next release: 26 January 2015. Vital events, January November 2014 Number 13 36% more maize was produced (Preliminary data of main crops, 2014) In 2014 the of all major crops

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT MONTHLY REPORT OF THE HUNGARIAN NATIONAL EMPLOYMENT OFFICE augusztus / August 2006

ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT MONTHLY REPORT OF THE HUNGARIAN NATIONAL EMPLOYMENT OFFICE augusztus / August 2006 ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT MONTHLY REPORT OF THE HUNGARIAN NATIONAL EMPLOYMENT OFFICE / August 2006 Megnevezés / Number of 2006 aug. Aug. 2006 Változás az előző hónaphoz képest / Changes compared to previous

Részletesebben

Személysérüléses közúti közlekedési balesetek, 2009. I-II. negyedév

Személysérüléses közúti közlekedési balesetek, 2009. I-II. negyedév Közzététel: 2009. augusztus 24. Sorszám: 132. Következik: 2009. augusztus 25. Kiskereskedelem Személysérüléses közúti közlekedési balesetek, 2009. I-II. negyedév 2009 első félévében 9%-kal csökkent a közúti

Részletesebben

Beruházás-statisztika

Beruházás-statisztika OSAP 1576 Beruházás-statisztika Egészségügyi ágazat Önkormányzatok és önállóan jelentő egészségügyi szolgáltatók 2011 Önkormányzatok és önállóan jelentő egészségügyi szolgáltatók beruházási és felújítási

Részletesebben

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE szeptember / September 2007

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE szeptember / September 2007 AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző

Részletesebben

Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése

Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése A TÁMOP-3.4.2.B Sajátos nevelési igényű gyermekek integrációja (ok fejlesztése) kiemelt projekt keretében beszerzett és a pedagógiai szakszolgálatok számára átadott informatikai eszközök Átadásra került

Részletesebben

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2008. augusztus 57,8 ezer álláshelyet kínált az ÁFSZ az álláskeresőknek augusztusban

Részletesebben

Decemberben 2,2%-kal csökkent az építőipari termelés volumene

Decemberben 2,2%-kal csökkent az építőipari termelés volumene Közzététel: 2015. február 12. Következik: 2015. február 13. Bruttó hazai termék (GDP) Sorszám: 24. Decemberben 2,2%-kal csökkent az építőipari termelés volumene Építőipar, 2014. január december 2014. decemberben

Részletesebben

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai szeptember FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai szeptember FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. szeptemberében az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai

Részletesebben

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2007. szeptember Több mint 72 ezer álláshelyet kínált az ÁFSZ az álláskeresőknek szeptemberben

Részletesebben

A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján

A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2008. december 46,4 ezer álláshelyet kínált az ÁFSZ az álláskeresőknek decemberben A december hónap folyamán

Részletesebben

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai augusztus FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai augusztus FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. augusztusában az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai

Részletesebben

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL XIX. évfolyam, 7. szám, 2014 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2014. november 24-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés az őszi mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

General information on Single Authorisations in respect of Hungary is available at the following link:

General information on Single Authorisations in respect of Hungary is available at the following link: General information on Single Authorisations in respect of Hungary is available at the following link: http://www.nav.gov.hu/nav/vam/vaminformaciok/egyeb/eygseges_engedelyek_kiadasa.html s are asked, according

Részletesebben

Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben

Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben 1. sz. táblázat Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben Ügyészségek A nyomozás elrendelésétől számított A nyomozás elrendelésétől a jogerős bírósági 1

Részletesebben

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE november / November 2007

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE november / November 2007 AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző

Részletesebben

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE december / December 2007

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE december / December 2007 AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző

Részletesebben

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE január / January 2008

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE január / January 2008 AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző

Részletesebben

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai április FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai április FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. áprilisában az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai

Részletesebben

Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések többségéért.

Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések többségéért. Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2016. 6. hét Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések

Részletesebben

BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE AUGUSZTUS

BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE AUGUSZTUS BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 216. aug. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott

Részletesebben

MTA KIK Tudománypolitikai és Tudományelemzési Osztály. A hazai tudományos kibocsátás regionális megoszlása az MTMT alapján (2007-2013)

MTA KIK Tudománypolitikai és Tudományelemzési Osztály. A hazai tudományos kibocsátás regionális megoszlása az MTMT alapján (2007-2013) MTA KIK Tudománypolitikai és Tudományelemzési Osztály A hazai tudományos kibocsátás regionális megoszlása az MTMT alapján (2007-2013) Projektszám: TÁMOP-4.2.5.A-11/1-2012-0001 A Magyar Tudományos Művek

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia u. 4. Telefon / fax 209-93-38 / Fax 209-9339 e-mail isz.aso@bfkh.hu 13:00-18:00 13:00-16:00 8:30-13:00 8:30-12:30

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján április

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján április Budapest, 2009. május 8. SAJTÓKÖZLEMÉNY A munkaerő-piaci helyzet alakulása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2009. április 55,4 ezer új álláshelyet jelentettek be a munkaügyi

Részletesebben

ADATLAP TERMÉKLEÍRÁSHOZ. A válaszadásra kihagyott pontozott rész szabadon bővíthető.

ADATLAP TERMÉKLEÍRÁSHOZ. A válaszadásra kihagyott pontozott rész szabadon bővíthető. A válaszadásra kihagyott pontozott rész szabadon bővíthető. 1. A termék bemutatása 1.1 Kérjük, adja meg azt az elnevezést, amellyel a terméke értékesítésre kerül:. 1.2 Amennyiben ismert más elnevezése

Részletesebben

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE október / October 2008

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE október / October 2008 AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI KÖZPONT Cím: 1024 Bp. Margit krt. 85. Postacím: 1399 Budapest 62. Pf. 639. Telefon: 06-1-346-9400 Fax: 06-1-346-9415 E-mail: titkarsag@ommf.gov.hu

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI FŐIGAZGATÓSÁG STATISZTIKAI ZSEBKÖNYVE

AZ ORSZÁGOS NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI FŐIGAZGATÓSÁG STATISZTIKAI ZSEBKÖNYVE 8 AZ ORSZÁGOS NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI FŐIGAZGATÓSÁG STATISZTIKAI ZSEBKÖNYVE 2008 Kiadja az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Budapest, XIII. Visegrádi u. 49. Postacím: 1392 Bp. Pf. 251. Telefon: 270-8000;

Részletesebben

1/2009. (I. 20.) NFGM rendelet

1/2009. (I. 20.) NFGM rendelet a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések megszerzésére irányuló szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézményekrıl A szakképzésrıl szóló 1993. évi LXXVI. törvény

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/81. Lakáspiaci árak, lakásárindex, 2014. I. negyedév* 2014. július 30.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/81. Lakáspiaci árak, lakásárindex, 2014. I. negyedév* 2014. július 30. STATISZTIKAI TÜKÖR Lakáspiaci árak, lakásárindex, 214. I. negyedév* 214/81 214. július 3. Tartalom Bevezető...1 Főbb folyamatok...1 Az ingatlanforgalom alakulása...1 Éves árindexek...2 Negyedéves tiszta

Részletesebben

1. Főbb demográfiai és gazdasági aktivitási adatok Main data on population and economic activity

1. Főbb demográfiai és gazdasági aktivitási adatok Main data on population and economic activity 1. Főbb demográfiai és gazdasági aktivitási adatok Main data on population and economic activity 1.1. A települések száma és népessége (január 1.)... 2 Number of settlements and population (1 January)

Részletesebben

Mezőgazdasági termőföldárak és bérleti díjak

Mezőgazdasági termőföldárak és bérleti díjak Mezőgazdasági termőföldárak és bérleti díjak Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Bevezető...2 A szántó árának és forgalmi értékének alakulása...2 További művelési ágak áralakulása...3 Országos

Részletesebben

Személysérüléses közúti közlekedési balesetek, I. negyedév

Személysérüléses közúti közlekedési balesetek, I. negyedév Közzététel: 2008. május 20. Sorszám: 87. Következik: 2008. május 22. Nemzetközi utazások Személysérüléses közúti közlekedési balesetek, 2008. I. negyedév A 2008. év I. negyedévében a közúti közlekedési

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XXI. évfolyam 1. szám 2016 STATISZTIKAI JELENTÉSEK TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2016. április 18-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés az őszi mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

2016. I. évfolyam 3. szám. GfK Growth from Knowledge

2016. I. évfolyam 3. szám. GfK Growth from Knowledge 216. I. évfolyam 3. szám GfK Growth from Knowledge www.gfk.com 2 Építőipari Hírlevél 216. I. évfolyam 3. szám Építőipari Hírlevél 216. I. évfolyam 3. szám 3 Tisztelt Partnerünk! Ön is kíváncsi vállalkozása

Részletesebben

TÁBLAJEGYZÉK. 1/l A éves foglalkoztatottak munkahelyre történő közlekedése nemek és a házastárs/élettárs gazdasági aktivitása szerint

TÁBLAJEGYZÉK. 1/l A éves foglalkoztatottak munkahelyre történő közlekedése nemek és a házastárs/élettárs gazdasági aktivitása szerint TÁBLAJEGYZÉK A munkahelyre történő közlekedés formái 1/a A 15 64 éves foglalkoztatottak munkahelyre történő közlekedése nemek és korcsoportok szerint 1/b A 15 64 éves foglalkoztatottak munkahelyre történő

Részletesebben

Kimutatás. a 2012. augusztus 27-én tartott kommunikációs gyakorlatról

Kimutatás. a 2012. augusztus 27-én tartott kommunikációs gyakorlatról 1 Kimutatás a 2012. augusztus 27-én tartott ról 36522 9:30:24 9:30:54 0 nap, 0 ó. 0 p. 29 mp. 36522 9:30:24 9:31:25 0 nap, 0 ó. 1 p. 1 mp. 36522 9:30:24 9:30:57 0 nap, 0 ó. 0 p. 32 mp. 36522 9:30:24 9:48:12

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 7. hét

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 7. hét Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 7. hét Országosan nem változott az influenzaaktivitás A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok

Részletesebben

1. Melléklet Új rokkantsági nyugdíjasok és rehabilitációs járadékosok megyénkénti statisztikája - 2010 Rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíj

1. Melléklet Új rokkantsági nyugdíjasok és rehabilitációs járadékosok megyénkénti statisztikája - 2010 Rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíj Terület=Budapest (Közép-Magyarország) Nyugd. életkor 43 52,7 8,1 29 47,7 9,7 72 50,7 9,1 Rokk. életkor 43 51,7 8,1 29 46,0 12,1 72 49,4 10,2 Átlagkereset 43 105 931,2 25 415,8 29 120 700,3 61 588,6 72

Részletesebben

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság... 4

Részletesebben

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája VEKOP-1.2.3-16 kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája Közép-Magyarország Budapest 1015 Budapest Hattyú utca

Részletesebben

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása F.3. számú függelék Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása Hatályos: 2015.07.07. 1/5. oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. 1. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Fogyasztóvédelemi

Részletesebben

A regisztrált gazdasági szervezetek száma, 2007. II. félév

A regisztrált gazdasági szervezetek száma, 2007. II. félév Közzététel: 2008. február 22. Sorszám: 32. Következik: 2008. február 22. Kiskereskedelem A regisztrált gazdasági szervezetek száma, 2007. II. félév 2007. december 31-én a regisztrált gazdasági szervezetek

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL LAKÁSVISZONYOK AZ EZREDFORDULÓN

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL LAKÁSVISZONYOK AZ EZREDFORDULÓN KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL LAKÁSVISZONYOK AZ EZREDFORDULÓN Housing conditions at the turn of the century BUDAPEST, 2005 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2005 ISBN 963 215 807 5 Készült a Központi Statisztikai

Részletesebben

Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ

Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ 1. Adatlapok területi megoszlása 2. Mikrobiológiai tevékenység anyagszámai 3. Laboratóriumi létszám adatok 4. M szerezettség és m ködési feltétel statisztika

Részletesebben

Elérte hazánkat az influenzajárvány

Elérte hazánkat az influenzajárvány Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 3. hét Elérte hazánkat az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései

Részletesebben

Minden, amit a 9. Országos Sípmester Fesztivál résztvevőinek tudni érdemes

Minden, amit a 9. Országos Sípmester Fesztivál résztvevőinek tudni érdemes Minden, amit a 9. Országos Sípmester Fesztivál résztvevőinek tudni érdemes A rendezvény időpontja: 2014. január 11 12., szombat és vasárnap A rendezvény helyszínei: Pest megye Budakalász és Szentendre

Részletesebben

2014/114 STATISZTIKAI TÜKÖR

2014/114 STATISZTIKAI TÜKÖR 214/114 STATISZTIKAI TÜKÖR 214. október 3. Lakáspiaci árak, lakásárindex, 214. II. negyedév* Tartalom Bevezető...1 Főbb folyamatok...1 Az ingatlanforgalom alakulása...1 Éves árindexek...2 Negyedéves tiszta

Részletesebben

A évi demográfiai adatok értékelése. Dr. Valek Andrea Országos Gyermekegészségügyi Intézet

A évi demográfiai adatok értékelése. Dr. Valek Andrea Országos Gyermekegészségügyi Intézet A 212. évi demográfiai adatok értékelése Dr. Valek Andrea Országos Gyermekegészségügyi Intézet Tartalom Népesség száma, megoszlása Élveszületések Magzati veszteségek Születés körüli halálozás Csecsemőhalálozás

Részletesebben

Szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakiskolai szakképesítések a 2014/2015-ös tanévben induló képzésekben

Szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakiskolai szakképesítések a 2014/2015-ös tanévben induló képzésekben A B C D 1. Sorszám Megye/Főváros Szakképesítés megnevezése Szakképesítés azonosítószáma 2. I/1. Bács-Kiskun Ács 34 582 01 3. I/2. Bács-Kiskun Épület- és szerkezetlakatos 34 582 03 4. I/3. Bács-Kiskun Finommechanikai

Részletesebben

Szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakiskolai szakképesítések a 2013/2014-es tanévben induló képzésekben

Szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakiskolai szakképesítések a 2013/2014-es tanévben induló képzésekben Szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakiskolai szakképesítések a 2013/2014-es tanévben induló képzésekben 1. A B C D 2. Sorszám Megye Szakképesítés megnevezése Szakképesítés azonosítószáma 3.

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NAGYKERESKEDELMI RAKTÁRAK WHOLESALE WAREHOUSES 2003

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NAGYKERESKEDELMI RAKTÁRAK WHOLESALE WAREHOUSES 2003 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NAGYKERESKEDELMI RAKTÁRAK WHOLESALE WAREHOUSES 2003 BUDAPEST, 2004 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2004 HUNGARIAN CENTRAL STATISTICAL OFFICE, 2004 Készült Compiled by: a KSH

Részletesebben

Harvested production of cereals increases about one third in 2013 (Preliminary production data of main crops, 2013)

Harvested production of cereals increases about one third in 2013 (Preliminary production data of main crops, 2013) Release date: 22 January 2014 Next release: 24 January 2014. Vital events, January November 2013 Number 13 Harvested of cereals increases about one third in 2013 (Preliminary data of main crops, 2013)

Részletesebben

7/2006. (I. 13.) Korm. rendelet

7/2006. (I. 13.) Korm. rendelet 7/2006. (I. 13.) Korm. rendelet a 2006. évi decentralizált fejlesztési programok előirányzatainak régiók és megyék közötti felosztásáról, valamint a terület- és régiófejlesztési célelőirányzat felhasználásának

Részletesebben

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE OKTÓBER

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE OKTÓBER BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2016. aug. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján december

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján december A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. december Nıtt az újonnan bejelentett álláshelyek száma egy hónap alatt A tárgyhónapban több mint

Részletesebben

6,1%-kal nőtt a kalászos gabonák termésmennyisége A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2014 (Előzetes adatok)

6,1%-kal nőtt a kalászos gabonák termésmennyisége A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2014 (Előzetes adatok) Közzététel: 2014. szeptember 18. Következik: 2014. szeptember 19. Keresetek, 2014. január-július Sorszám: 122. 6,1%-kal nőtt a kalászos gabonák termésmennyisége A kalászos gabonák betakarított területe,

Részletesebben

2/2010. (II. 16.) SZMM rendelet

2/2010. (II. 16.) SZMM rendelet 2/2010. (II. 16.) SZMM rendelet a felnőttképzési tevékenység megkezdésének és folytatásának részletes szabályairól A felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény 4. (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás

Részletesebben

Fiatal gazdák az állami. Dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár

Fiatal gazdák az állami. Dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár Fiatal gazdák az állami földbérleti rendszerben Dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár A magyar mezőgazdaság számára a legfontosabb piac a helyi és a hazai piac. Olyan fejlesztések és beruházások

Részletesebben

9.1 GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁS A gyermekjóléti intézmények száma megyénként, Családi napközik

9.1 GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁS A gyermekjóléti intézmények száma megyénként, Családi napközik 9.1 GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁS 9.1.1 A gyermekjóléti intézmények megyénként, 2002 Gyermekjóléti szolgálatok Bölcsődék Családi napközik Házi gyermekfelü gyeletek Gyermekek átmeneti gondozása Helyettes szülők

Részletesebben

Szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakiskolai szakképesítések a 2015/2016-os tanévben induló képzésekben

Szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakiskolai szakképesítések a 2015/2016-os tanévben induló képzésekben A B C D 1 Sorszám Megye/Főváros Szakképesítés megnevezése Szakképesítés azonosítószáma 2 I/1. Bács-Kiskun Ács 34-582-01 3 I/2. Bács-Kiskun Asztalos 34-543-02 4 I/3. Bács-Kiskun Épület- és szerkezetlakatos

Részletesebben

Miniszteri Közlemény

Miniszteri Közlemény Miniszteri Közlemény A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004. (X. 20) Korm. rendelet 14. (1) bekezdés a) pontja értelmében a következőket teszem közzé. 1. Évente 6 millió jármű áthaladásánál

Részletesebben

SUPERVISION PROGRAM OF YEAR 2007

SUPERVISION PROGRAM OF YEAR 2007 SUPERVISION PROGRAM OF YEAR 2007 Scope of validity: Administrative activity performed by the organisational units supervised by the Deputy President for Food Chain Safety and by the Directorates for Food

Részletesebben

Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont költségvetési alapokmánya

Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont költségvetési alapokmánya Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont költségvetési alapokmánya 1. Fejezet száma, megnevezése: XX. Oktatási Minisztérium 2. Költségvetési szerv a) azonosító adatai törzskönyvi nyilvántartási

Részletesebben

Az almatermesztés időjárási

Az almatermesztés időjárási Az almatermesztés időjárási vonatkozásai Tőkei László, Sepsi Panna Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar Talajtan és Vízgazdálkodás Tanszék 1118 Budapest, Villányi út 29-43. K épület, 3. emelet

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! MINISZTERELNÖKSÉG Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése

Részletesebben

Az ápolási díj rendszere

Az ápolási díj rendszere Az ápolási díj rendszere Bódiné Pájer Marianna vezető-tanácsos Szociális és Munkaügyi Minisztérium Pénzbeli Ellátási és Nyugdíjbiztosítási Főosztály Az ellátás szabályozása A szociális igazgatásról és

Részletesebben

Diplomás pályakövető rendszer május-június

Diplomás pályakövető rendszer május-június Diplomás pályakövető rendszer 2010. május-június KUTATÁSI TANULMÁNY Tervezet BGK - 14 éves korban BGK - jelenleg KGK - 14 éves korban KGK - jelenleg KVK - 14 éves korban KVK - jelenleg NIK - 14 éves korban

Részletesebben

Építőipar, 2009. szeptember

Építőipar, 2009. szeptember Közzététel: 2009. 17. Sorszám: 182. Következik: 2009. 17. Létszám és kereset a nemzetgazdaságban Tájékoztatjuk Felhasználóinkat, hogy a 2009. évi adatok publikálása az európai uniós szabályozásoknak megfelelően

Részletesebben

OSAP Bér- és létszámstatisztika. Vezetõi összefoglaló

OSAP Bér- és létszámstatisztika. Vezetõi összefoglaló OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Vezetõi összefoglaló 2003 Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet Vezetői összefoglaló Az OSAP 1626/02 nyilvántartási számú bérstatisztika adatszolgáltatóinak köre a

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó Magyar Bányászati és Földtani Hivatal T Á J É K O Z T A T Ó bányajáradék önbevallásról, befizetésről 2014. év Budapest, 2015. május 1 Tartalomjegyzék Bevezetés 3 I. Bányajáradék fizetési kötelezettség

Részletesebben

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN Lajtmann József Győri Nemzetközi Kereskedelmi Központ 2014. január 14. VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK SZÁMA MAGYARORSZÁGON ORSZÁGOS

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

Kistérségi gazdasági aktivitási adatok

Kistérségi gazdasági aktivitási adatok Kistérségi gazdasági aktivitási adatok 1. A KMSR rendszerben alkalmazott statisztikai módszerek Előadó: Dr. Banai Miklós 2. A KMSR rendszer által szolgáltatott adatok, jelentések Előadó: Kovács Attila

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján május

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján május A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2011. május Több a munkalehetıség, mint tavaly májusban A tárgyhónapban 55,5 ezer darab új álláslehetıséget

Részletesebben

Opten Törvénytár Opten Kft. 1. 7/2008. (X. 8.) ÖM rendelet. A 2008.10.11. óta hatályos szöveg

Opten Törvénytár Opten Kft. 1. 7/2008. (X. 8.) ÖM rendelet. A 2008.10.11. óta hatályos szöveg Opten Törvénytár Opten Kft. 1. 7/2008. (X. 8.) ÖM rendelet 7/2008. (X. 8.) ÖM rendelet az önkormányzati miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések megszerzésére irányuló szakmai vizsga ekről A 2008.10.11.

Részletesebben

Az osztatlan közös tulajdon megszüntetésével kapcsolatos feladatok - a 405/2012. (XII.28.) Korm. rendelet módosítása

Az osztatlan közös tulajdon megszüntetésével kapcsolatos feladatok - a 405/2012. (XII.28.) Korm. rendelet módosítása Földügyi és Térinformatikai Főosztály Az osztatlan közös tulajdon megszüntetésével kapcsolatos feladatok - a 405/2012. (XII.28.) Korm. rendelet módosítása Koós Tamás főosztályvezető - helyettes OKTM Országos

Részletesebben

J E L E N T É S évben A Magyar Cirkusz és Varieté Kht. tevékenységéről

J E L E N T É S évben A Magyar Cirkusz és Varieté Kht. tevékenységéről Az adatszolgáltatás a 300/2007.(XI.9.) Korm. rendelet alapján kötelező! Nyilvántartási szám: 1452/08. Az adatszolgáltatás statisztikai célra történik. Az adatszolgáltatás megtagadása, valótlan adatok közlése,

Részletesebben

Országos Vadgazdálkodási VADALLOMANYBECSLES. Országos és megyei összesítések

Országos Vadgazdálkodási VADALLOMANYBECSLES. Országos és megyei összesítések Országos Vadgazdálkodási Adattár ", VADALLOMANYBECSLES 1997 Országos és megyei összesítések SZlE Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék 2103 Gödöllő, Páter Károly u. 1. Telefon: 28-522086, fax: 28-420189

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. július

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. július A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. július A foglalkoztatók az illetékes kirendeltségeken 2012. július hónap folyamán összesen 37,9 ezer

Részletesebben

Módszertani leírás a Munkaerő-felmérés II. negyedévi Megváltozott munkaképességűek a munkaerőpiacon című kiegészítő felvételhez

Módszertani leírás a Munkaerő-felmérés II. negyedévi Megváltozott munkaképességűek a munkaerőpiacon című kiegészítő felvételhez Az alapfelvétel jellemzői Módszertani leírás a Munkaerő-felmérés 2011. II. negyedévi Megváltozott munkaképességűek a munkaerőpiacon című kiegészítő felvételhez A Központi Statisztikai Hivatal a lakosság

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a jogerősen kiszabott bírságok, valamint a hozzájárulások befizetésével, továbbá az igazgatási szolgáltatási díj fizetésével kapcsolatban

TÁJÉKOZTATÓ. a jogerősen kiszabott bírságok, valamint a hozzájárulások befizetésével, továbbá az igazgatási szolgáltatási díj fizetésével kapcsolatban TÁJÉKOZTATÓ a jogerősen kiszabott bírságok, valamint a hozzájárulások befizetésével, továbbá az igazgatási szolgáltatási díj fizetésével kapcsolatban B Í R S Á G A hivatásos katasztrófavédelmi szerv által

Részletesebben