önvezető autók kora jön
|
|
- Elvira Rácz
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 IDEJE, HOGY MEGBARÁTKOZZUNK A GONDOLATTAL önvezető autók kora jön Több autógyártó óriás, szoftverfejlesztő, és internetszolgáltató cég is beszállt a versenybe, így a fejlett piacokon néhány éven belül megjelenhetnek a sofőr nélküli autók az utakon. A technológia adott, már csak a jogi és szabályozási környezetet kellene felzárkóztatni. 26
2 Visszanézve az elmúlt 30 évemet, éles emlékként él bennem gyerekkoromnak az az időszaka, amikor kortársaimmal együtt megrögzötten rajongtunk az autókért. Ki matchboxokat gyűjtött, ki rágógumi-papírokat, volt, aki a Lutra-albumát ragasztotta teli a legmenőbb négykerekűekkel. A lényeg, hogy az autó akkoriban még státuszszimbólum volt. Öltöztette az embert. Rámutatott, hogy kik is lehetünk valójában. Aztán egyre inkább elkezdtek elhomályosulni Jogi akadályok Jogi szempontból az automatizált vezetés egyelőre nemzetközi szinten tilos: az 1968 óta érvényes Bécsi Közúti Közlekedési Egyezmény előírása szerint ugyanis a vezetőknek mindenkor uralniuk kell a járművüket. Az önvezető autók jogi szabályozásának élharcosává egyébként a kaliforniai közlekedési hivatal lépett elő, amely elkészítette az első törvénytervezetet is. Ugyan ez még messze van a végleges, elfogadható állapottól, de arra már kiválóan alkalmas, hogy szélesebb körben lehessen megvitatni a kialakult helyzetet. Idehaza is vannak reményteli lépések: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium még 2014 februárjában kötött stratégiai partnerségi megállapodást a Magyar Autós Szakmai Szövetséggel, de ezt megelőzően majd ezt követően még számos olyan szervezettel, amelyek a közlekedés és logisztika területén tevékenykednek. A megállapodás keretében lehetőség van egyeztetésre, javaslatok megtételére a jogszabályi környezet kialakításában. FORRÁS: ezek az erények. Nem mondom, hogy ma már nem menő egy Ferrariban feszíteni, de az biztos, hogy kevésbé az, mint régen. Mire felnőttem, az autópiac totálisan átalakult. Először csak az autók mentek össze elsősorban az ázsiai gyártók hatására, aztán az alternatív energiaforrások előretörésével az üzemanyag fogalma kapott új értelmet. Közben megjelentek az első csúcstechnológiás kütyük is, amelyek komoly terheket vettek le a sofőrök válláról, egyben komfortosabbá tették az utazást. Majd az informatika még mélyebbre hatolt a közlekedési rendszerekbe, az autóiparban megjelent az intelligencia. 27
3 Mára pedig odáig jutottunk, hogy a sofőr személye teljesen lényegtelenné válik az utazásban. Azaz, nem egészen: sofőr mindig kelleni fog, csak éppen nem hús-vér ember, hanem számítógép formájában. Míg jómagam hajdanán még a benzinillatot füstölgő csodaautók láttán tátottam nagyra a számat, könnyen lehet, hogy gyermekeim már a digitális sofőröket koronázzák majd az utak királyaivá. És nagyon úgy fest a helyzet, hogy ez egyáltalán nem egy túldimenzionált jövőkép. Épp most történik velünk. Ez bizony forradalom! Ami egyelőre sokkal inkább külföldön, ott is a fejlett országokban követhető nyomon. A DARPA (az amerikai Komplex Védelmi Kutatások Ügynöksége ) 2004-ben indított éves versenye gyújtotta be a folyamatot, a Google pedig akkor kapcsolódott be a fejlesztésbe, amikor a próbapálya beköltözött a városba. (Addig az autonóm a vezérlő számítógépet és az energiaellátást is hordozó járműveknek a kaliforniai sivatag egyik pontjáról egy másik, évente egyre távolabbra kitűzött pontjára kellett eljutni.) De talán mindegy is, kik a zászlóhordozók, a lényeg, hogy ma már sokkal nehezebb olyan autóipari gyártót és tegyük hozzá, technológiai vállalatot találni, amely ne akarna egy szeletet magának ebből a még meg sem sült tortából. A nagy fordulópont 2015-ben volt, amikor egy sofőr nélküli autó jobb időt futott egy versenypályán, mint egy amatőr túraautó-bajnok. Viszont az igazán nagy áttörést 2016 hozhatja meg. Legalábbis ezt támasztja alá a Consumer Electronics Show idei felhozatala. Tudvalevő, hogy a las vegasi esemény minden évben előrevetíti a nagy trendeket. Márpedig idén az okos otthonok, a virtuális valóság, és a robotika hívószavak mellett az önvezető autók, s úgy általában az autóipart érintő technológiai újítások kerültek elő a leggyakrabban. Vagyis szinte borítékolható, hogy idén óriási mozgolódás lesz ezeken a területeken. Minket most az autóipar érdekel, amelyről egyébként már neves futurológusok is megjósolták, hogy átalakulása óriási hatással lesz hétköznapjainkra. Vannak, akik szerint az önvezetők, de az innovatív autóipari fejlesztések úgy általában át fogják formálni világgazdaságot. Ezen az állásponton van Zack Kanter jövőkutató és író is, aki éppen egy éve értekezett erről a jelenségről. Szerinte az ilyen autók mindennaposak lesznek 2025-re, és majdnem egyeduralkodók 2030-ra. A globális jelen Nem valószínű, hogy nagyon mellélőne. Aki egy kicsit is komolyan veszi ezt a területet, az hasonlókat gondol. Ilyen például a Ford is, amely az egyik legnagyobb játékos szeretne lenni e forradalmi változások alakításában. Erre minden esélye meg is van, tekintve, hogy piaci részesedését nézve már sok éve vezet Észak-Amerikában, és a hazai piacon is piacvezető. 28
4 FORRÁS: A cég magyarországi leányának PR- és közkapcsolati igazgatóját, Györke Orsolyát kérdeztük meg a témában. Szerinte egyáltalán nem elképzelhetetlen, amit fentebb Kanter is állít, hisz minden jel arra mutat, hogy ebbe az irányba tartunk. Az önállóan működő járművek fontos részét képezik a Ford Smart Mobility tervének, amelynek célja, hogy új szintre emelje a konnektivitás, a mobilitás, az önállóan közlekedő autók, a vásárlóknak nyújtott élmény és a big data adatfeldolgozás világát, ezzel komfortosabbá téve az emberek mindennapjait. A Ford most is rengeteg olyan félautomata rendszert használ, amelyek biztonságosabbá és hatékonyabbá teszik a vezetést. Mindez az önvezető autókban fog kiteljesedni. Ennek pedig nincsenek is különösebb technológiai akadályai, sokkal inkább beszélhetünk a jogi szabályozási környezetről, mint gátról, amelyek feltartóztathatják az önvezetők gyors elterjedését magyarázta Györke Orsolya. Ők úgy látják, két területen terjedhetnek el az önvezető járművek. Egyrészt a zsúfolt nagyvárosokban mára annyira ellaposodott a vezetési élmény, hogy szinte megváltás lesz, ha a felszabaduló időt mással (olvasással, netezéssel, munkával, stb.) tölthetjük. Másrészt a szállításban, illetve az autópályák világában terjedhetnek el gyorsan az önvezető járművek a kiegyensúlyozott és viszonylag kiszámítható közlekedés miatt. Az igazgató elmondta, ehhez a Ford a maga részéről mindent meg is tesz, s nemcsak a saját, FOTÓ: ITB A LEGNAGYOBB AUTÓGYÁRAK ÉS TECHNOLÓGIAI CÉGEK IS VERSENYEZNEK EGYMÁSSAL A MÉG KI SEM SÜLT TORTA MINÉL NAGYOBB SZELETÉÉRT KISHONTI LÁSZLÓ, ADASWORKS 29
5 Kockázatok és mellékhatások Bár ez nézőpont kérdése, lesz jó és rossz oldala is a mostani autóipari forradalomnak. Az olyan kiegészítő iparágak, mint a 198 milliárd dolláros gépjármű biztosítási, a 98 milliárdos autófinanszírozási és a 300 milliárd dolláros utángyártott alkatrészekkel foglalkozó piac sokak szerint össze fog omlani, mivel a kereslet megszűnik. De eltűnnek olyan dolgok is majd, mint az autókölcsönző cégek, a tömegközlekedési rendszerek, a gyorshajtási- és parkolási bírságok. Az önvezető autók forradalma ráadásul nem áll meg majd a személyszállításnál, megjelennek majd az önvezető teherautók, buszok, földmunka-gépek, kamionok, ezek feleslegessé teszik a hivatásos sofőrök alkalmazását, és az összes őket kiszolgáló iparágat. Mindeközben a környezetvédelmi problémák többsége meg fog oldódni, évente emberek tízezreinek élete menekül meg, a megnövekedett termelékenység miatt milliónyi munkaóra szabadul föl, és olyan iparágak jönnek létre, amelyeket ma el sem tudunk képzelni. FOTÓ: ITB GYÖRKE ORSOLYA, FORD HUNGARY egyelőre még tesztköröket futó önvezető autója van meg ehhez, de számos olyan, inkább a connected car, car sharing területeken befejezett és folyamatban lévő innovatív fejlesztést is folytat, amelyek egyre közelebb hozzák ezt a jövőt. Mi 2020-ra tesszük azt az időszakot, amikor bizonyos fejlettebb országok piacain egyre másra jelennek majd meg az önvezetők. Hogy mikor érkezhetnek meg tömegesen hazánkba is, arról viszont csak merész jóslásokba tudnék bocsátkozni. Sajnos, az a helyzet, hogy ha csak az európai piacot vesszük, már ahhoz képest is jó 5-6 éves lemaradása van Magyarországnak. Nem túl valószínű, hogy idehaza 2030 előtt tömegesen elterjednének ezek a járművek tette hozzá Györke Orsolya. Hazai pálya A helyzet idehaza egyébként egyáltalán nem ennyire borús, sőt. Egy magyar vállalatnak is sikerült már önvezető autót készíteni, méghozzá másoknál sokkal költséghatékonyabban. Erről Kishonti László, az AdasWorks alapító ügyvezetője beszélt lapunknak. Mint mondta, ők alapvetően a chipek világában voltak járatosak, proceszszor-tesztprogramokat készítettek, s jól beletenyereltek az okostelefonos forradalom kellős közepébe. Nagyjából hat évvel ezelőtt jöttek rá arra, hogy azok a lapkák, amelyek egy okostelefonban, tabletben, vagy okostévében is megtalálhatók, tökéletesen alkalmasak arra, hogy átültessék az autóiparba azokat. Mi alapvetően a teljesítmény-optimalizálásban voltunk otthon. Egy önvezető autónál pedig a legnagyobb teljesítményigény a környezetet értelmező és az autó irányításáért felelős algoritmusok futtatásánál jelentkezik. Ezért kezdtünk el ezzel foglalkozni. Még a korábbi cégemnél összeraktunk egy kutatócsoportot, amely a képfeldolgozással, mesterséges intelligenciával foglalkozott, s olyat próbált lerakni az asztalra, ami nemcsak működik, de ezeken a beágyazott, olcsó, de nagy teljesítményű processzorokon is fut. Két éve vetődött fel a gondolat, hogy erre hamarosan akkora igény lesz, hogy érdemes egy külön céget létrehozni befektetők bevonásával. Megszületett az AdasWorks, s 2014-ben sikerült is összeraknunk egy olyan önvezető kocsit ilyen chippel. Két dolgot akartunk ezzel megmutatni másoknak. 30
6 FORRÁS: CARDESIGNRESEARCH.COM Az egyik, hogy sokkal költséghatékonyabban megoldható az egész, mint ahogy azt a nagy gyártók csinálják. Rámutattunk továbbá arra is, mennyire központi szerepet játszik az önvezető autóknál a mesterséges intelligencia. Vagyis a korábbi felállás itt szóba sem jöhet. Úgy gondolom, hogy az autógyártók még jelenleg is inkább integrátori szerepkörben vannak, kevésbé technológiai cégként üzemelnek. Sok kis elemből összeraknak egy kerek egészet. Az önvezető autóknál azonban nem működik ez az elosztott struktúra. Esetükben alapvetően arra lesz szükség, hogy egy központi rendszerbe tartozzon az összes szenzor, majd ott az összes adatot mérlegelve kell egy optimális döntést hozni. Szerintünk ezt csakis a mesterséges intelligencia alkalmazásával lehet megoldani, amihez nagy számítási teljesítményre van szükség fejtette ki Kishonti László. Nyitott a pálya Az AdasWorks az autós mesterséges intelligenciában a világ élvonalába tartozik. Nemrég a Volvo az Nvidiával együtt őket választotta önjáró autóinak nagyszabású tesztjéhez, de ez még csak a kezdet. Hosszú távon nemcsak egy adott gyártóval kívánnak együtt dolgozni, hanem egy olyan flexibilis szoftvert akarnak építeni, ami bármely gyártó autójában, és az összes közúti forgalomban előforduló járműben működőképes lehet. Az AdasWorks első emberétől megtudtuk, hogy egy hasonló forgatókönyv bármely magyar startup előtt nyitva áll, amely érdeklődik a terület, de elsősorban a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségek iránt. A lényeg, hogy specializálódni kell, s komolyan kell venni a munkát. Ez a terület még gyerekcipőben jár, nemcsak a mesterséges intelligencia, de az önvezető autók is. Megannyi lehetőség rejlik benne. Egész biztos vagyok benne, hogy messze még a végállomás. Korántsem egyértelmű, hogy végül az okostelefonokból átvett chipek lesznek nyerők az autókban is. Mi azért lovagoltuk meg a mobilpiaci trendeket, mert a mai napig itt van a legnagyobb fejlődés, milliárdnyi eszköz talál gazdára, így nem szaladhatnak el az árakkal, nem lehet több száz dolláros chipeket a készülékekbe integrálni. Hittünk abban és hisszük ma is, hogy ezek a mobilpiaci trendek fogják megteremteni az igényt a jobbra, és tökéletesre csiszolni az autókba kerülő chipek teljesítményét tette hozzá Kishonti László. Lehet, hogy az AdasWorks új önvezető prototípusában is már ilyen chipek lesznek? Ezt egyelőre nem tudhatjuk, de az alapító ügyvezető biztosított minket, hogy az új járművet hamarosan bemutatják a publikum előtt. Azt nem tudni, a magyar utakon is fogjuk-e majd látni, mindenesetre Kishonti László meglehetősen visszafogottan fogalmaz a hazai helyzetről. Szerinte még legalább 30 évnek kell eltelnie ahhoz, hogy az önvezető járművek mindenki által elfogadottá, normálissá váljanak. Miski Gábor 31
Európai energiaipari célok, trendek és ezek technológiai, innovációs kihatásai
Európai energiaipari célok, trendek és ezek technológiai, innovációs kihatásai 2014. február 13-án rendezte meg az Energetikai Szakkollégium, MEE Energetikai Informatika Szakosztálya és a MEE Mechwart
RészletesebbenÚjratervezés. TÉ-KOFA Tépe község helyi termelési és fogyasztási rendszerének fejlesztési terve
Újratervezés Szemléletformáló program a hulladék megelőzés és energiafelhasználás csökkentése érdekében a helyi termelési és fogyasztási rendszerek fejlesztésével az Észak-alföldi régióban TÉ-KOFA Tépe
RészletesebbenAUGMENTED REALITY KITERJESZTETT VALÓSÁG TARTALOMJEGYZÉK. Czéhner Tamás
AUGMENTED REALITY KITERJESZTETT VALÓSÁG Czéhner Tamás A Kiterjesztett valóság (Augmented Reality röviden AR) napjaink egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási területe. Az AR a valódi fizikai környezetet,
RészletesebbenNekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével
Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A
RészletesebbenFogyatékossággal élő emberek életminősége és ellátási költségei különböző lakhatási formákban
Fogyatékossággal élő emberek életminősége és ellátási költségei különböző lakhatási formákban Zárótanulmány a VP/2013/013/0057 azonosítószámú New dimension in social protection towards community based
Részletesebbensikertörténet Interjú Wolf Gáborral Hiába vagy valamiben a legjobb, ha nem marketingezel A Kisvállalati Marketing Biblia szerzőjével
sikertörténet V alószínűleg kevés olyan vállalkozó van ma Magyarországon, aki valamely kontextusban még ne találkozott Wolf Gábor nevével. Saját elmondása szerint célja, hogy a mikro, kis- és közepes vállalkozások
RészletesebbenA Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 568/2015. (V. 11.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/7481-6/2015. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 568/2015. (V. 11.) számú HATÁROZATA A Nemzeti
RészletesebbenMEOSZ Oktatási, Továbbképző és Távmunka Intézet SAJTÓFIGYELÉS. Költözés
2006. november 21. Békés Megyei Hírlap MEOSZ Oktatási, Továbbképző és Távmunka Intézet SAJTÓFIGYELÉS Költözés November 20-tól új helyen, a Vajda Péter Művelődési Központban várja tagjait a Mozgáskorlátozottak
RészletesebbenKutatói múltam segít megtalálni a közös nyelvet
Kutatói múltam segít megtalálni a közös nyelvet A Nemzeti Innovációs Hivatal első alkalommal rendezte meg júniusban az Innotrends Hungary 2013 elnevezésű konferenciát és szakkiállítást a Millenáris Parkban.
RészletesebbenKUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ
KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ Második esély típusú intézmények és programjaik Az Equal program keretén belül szervezett Fiatalok Tematikus Hálózat megbízásából a tanulmány szerzői arra vállalkoztak, hogy átfogó
RészletesebbenTehetséggondozás a munkahelyen
Tehetségen azt a velünk született adottságokra épülő, majd gyakorlás, céltudatos fejlesztés által kibontakozott képességet értjük, amely az emberi tevékenység egy bizonyos vagy több területén az átlagosat
RészletesebbenAMICUS CURIAE AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGHOZ
Kis János Sajó András AMICUS CURIAE AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGHOZ Alulírottak, Kis János egyetemi tanár és dr. Sajó András akadémikus, egyetemi tanár az alábbi amicus curiae levéllel fordulunk a T. Alkotmánybírósághoz.
RészletesebbenFehér Krisztián Bártfai Barnabás. Android kézikönyv avagy okostelefonok kezelése laikusoknak
Fehér Krisztián Bártfai Barnabás Android kézikönyv avagy okostelefonok kezelése laikusoknak 2 Android kézikönyv BBS-INFO Kiadó, 2014. 4 Android kézikönyv Minden jog fenntartva! A könyv vagy annak oldalainak
RészletesebbenA Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos
RészletesebbenVálaszkeresés a társadalmi problémákra Bugán Antal pszichológussal Balogh József beszélget
2008 / Tél F o r s p o n t S z o c i o l ó g i a, p s z i c h o l ó g i a, p e d a g ó g i a Válaszkeresés a társadalmi problémákra Bugán Antal pszichológussal Balogh József beszélget A 21. század pszichológiája
RészletesebbenBalmazújvárosi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége TÁJÉKOZTATÓ
Balmazújvárosi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége TÁJÉKOZTATÓ Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2 év december hó 2-én tartandó ülésére Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Balmazújvárosi
Részletesebben- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?
Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk
RészletesebbenCache, Cache és harmadszor is Cache
Cache, Cache és harmadszor is Cache Napjainkban, a XXI. században bátran kijelenthetjük, hogy a számítógépek korát éljük. A digitális rendszerek mára a modern ember életének meghatározó szereplőjévé váltak.
RészletesebbenSTATISZTIKAI TÜKÖR 2014/126. A népesedési folyamatok társadalmi különbségei. 2014. december 15.
STATISZTIKAI TÜKÖR A népesedési folyamatok társadalmi különbségei 214/126 214. december 15. Tartalom Bevezető... 1 1. Társadalmi különbségek a gyermekvállalásban... 1 1.1. Iskolai végzettség szerinti különbségek
RészletesebbenKészült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. december 10 12 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. december 10 12 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi üléséről. Ülés helye: Jászszentlászló
RészletesebbenMolnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán
Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán Sikeresen befejezték tanulmányaikat a Rendőrtiszti Főiskola mesterszakának
RészletesebbenEDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat a képviselő-testület
RészletesebbenJEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.
JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalóterme
RészletesebbenÚjratárgyalja a restitúciós bizottság a Református Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatási kérelmét
Újratárgyalja a restitúciós bizottság a Református Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatási kérelmét 2016. 04. 20. Az egyházi ingatlanok 25 éves történetét mutatja be az az angol nyelvű kiadvány, amelyet
RészletesebbenMesterséges intelligencia az önvezető autók világában. Takács Árpád. arpad.takacs@adasworks.com
Mesterséges intelligencia az önvezető autók világában Takács Árpád arpad.takacs@adasworks.com I. Commsignia BME HIT autonóm járműtechnológiák workshop, Budapest, 2016. május 11. Rólunk Automatizált vezetés
RészletesebbenPUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK
Ikt.szám: 818-5/2012. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 154, 155, 156, 157/2012. (IV. 18.) 2 Jegyzőkönyv
RészletesebbenAZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA *
Sólyom László AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * 1. Ha már ombudsman, akkor rendes közjogi ombudsman legyen mondta Tölgyessy Péter az Ellenzéki Kerekasztal 1989. szeptember 18-i drámai
Részletesebbenkészült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán
VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán HATÁROZATOK:
RészletesebbenPintér: Én is a Fradinak szurkoltam
2014 február 02. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Pintér Attila nem tagadja, hogy a Ferencváros élete meghatározó klubja.
RészletesebbenAkikért a törvény szól
SZISZIK ERIKA KLÉR ANDREA Akikért a törvény szól Családsegítõ és gyermekjóléti szolgálatunk keretein belül olyan kutatást végeztünk Zuglóban, amelyben igyekeztünk képet kapni a kerületben veszélyeztetettként
RészletesebbenTérinformatikai alkalmazások 4.
Térinformatikai alkalmazások 4. Földinformációs rendszerek (LIS) dr. Végső, Ferenc Térinformatikai alkalmazások 4. : Földinformációs rendszerek (LIS) dr. Végső, Ferenc Lektor : Keringer, Zsolt Ez a modul
RészletesebbenGyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK:
Gyorsjelentés az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Hunya Márta PhD Kőrösné dr. Mikis Márta Tartsayné Németh
RészletesebbenAz őrültek helye a 21. századi magyar társadalomban
Az őrültek helye a 21. századi magyar társadalomban Ez a címe annak a kutatási programnak, amely az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontban, Légmán Anna szociológus vezetésével mutatja be, hogyan jelennek
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK
Nagydorog Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG
RészletesebbenFODOR MÓNIKA 1 RÁBAI DÁNIEL 2
FODOR MÓNIKA 1 RÁBAI DÁNIEL 2 Milyen a jó munkáltató: toborzási és foglalkoztatási kérdések mérnökhallgatók és HR-szakértők körében végzett primer kutatás eredményei alapján Szekunder kitekintés Generációs
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ké szült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 2010. december 14-én tartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ké szült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 2010. december 14-én tartott üléséről. Jelen vannak: Bede-Tóth Attila Cserés Csaba Dr. Krámor Katalin
RészletesebbenHELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR KÖZOKTATÁSRÓL. A Szlovákiai Magyar Oktatási Fórum konferenciájának anyaga
HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR KÖZOKTATÁSRÓL A Szlovákiai Magyar Oktatási Fórum konferenciájának anyaga ÖSSZEÁLLÍTOTTA HODOSSY GYULA Lilium Aurum, 2002 ISBN 80-8062-146-2 HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR
RészletesebbenINNOVÁCIÓS ÖKOSZISZTÉMA ÉPÍTÉSE (START-UP ÉS SPIN-OFF)
GINOP-2.1.5-15 INNOVÁCIÓS ÖKOSZISZTÉMA ÉPÍTÉSE (START-UP ÉS SPIN-OFF) PÁLYÁZAT CÉLJA: A Felhívás célja, hogy az ötlet fázistól, a validáción, prototípusfejlesztésen át támogassa az innovatív start-up vállalkozásokat
RészletesebbenTÁRSULATI ÜLÉS jegyzőkönyv
TÁRSULATI ÜLÉS jegyzőkönyv Időpont: 2007. március 23. Helyszín: Csokonai Színház, Nagy Színházterem CSÁNYI JÁNOS BESZÉDE Tisztelettel köszöntöm a társulatot rendkívüli társulati ülésünkön. Külön köszöntöm
RészletesebbenKözfoglalkoztatási tapasztalatok Onga Városában
Miskolci Egyetem Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet Humánmenedzsment Szak Közfoglalkoztatási tapasztalatok Onga Városában dr. Farkas Györgyi 2014. Tartalomjegyzék I. Bevezetés...1 1.) A témaválasztás
Részletesebben"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni"
"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni" (Hírszerző, 2008 december 9.) Az Út a munkához program biztosan kielégíti majd a tömegigényt, hogy az ingyenélőket most jól megregulázzuk, az
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: A Közép-magyarországi Regionális Államigazgatási Kollégium 2007. május 4-i üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: A Közép-magyarországi Regionális Államigazgatási Kollégium 2007. május 4-i üléséről. Helye: Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal (1056 Budapest, Váci u. 62-64.) Jelen
RészletesebbenAZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA
HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 20.4.2009 COM(2009) 178 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK, A RÉGIÓK
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Albertirsa Város Polgármesteri Hivatalának tanácstermében az Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 29-én megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Jelenléti
RészletesebbenDSI működésre. tervezve. Hogyan fog kinézni a jövő informatikai infrastruktúrája? Egész szoftverrendszerek egy
DSI működésre tervezve A Microsoft Dynamic Systems Initiative (DSI, dinamikus rendszerek kezdeményezése) névre hallgató koncepciójának mottója: Design for Operations. Célja olyan dinamikus, rugalmas rendszerek
RészletesebbenJegyzőkönyv lakossági fórumról
Budaörsi Városfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság Székhely: 2040 Budaörs, Szabadság út 134. Telephely: 2040 Budaörs, Szabadság út 133. fszt. 6. Cégjegyzékszám: Cg. 13-09-109561; Adószám: 13799676-2-13
RészletesebbenA foglalkoztatottak munkába járási, ingázási sajátosságai
2009/2 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 2. szám 2009. január 09. A foglalkoztatottak munkába járási, ingázási sajátosságai A tartalomból 1 Főbb megállapítások 2 A
RészletesebbenVári Péter-Rábainé Szabó Annamária-Szepesi Ildikó-Szabó Vilmos-Takács Szabolcs KOMPETENCIAMÉRÉS 2004
Vári Péter-Rábainé Szabó Annamária-Szepesi Ildikó-Szabó Vilmos-Takács Szabolcs KOMPETENCIAMÉRÉS 2004 2005 Budapest Értékelési Központ SuliNova Kht. 2 Országos Kompetenciamérés 2004 Tartalom 1. Bevezetés...4
RészletesebbenBeszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével
Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba
RészletesebbenÉS TE HOVA TARTOZOL? A tinik, mint pénzeszsákok: a blokknegyedi lázadók és társaik [11.3.2008] Forrás: www.transindex.hu
ÉS TE HOVA TARTOZOL? A tinik, mint pénzeszsákok: a blokknegyedi lázadók és társaik [11.3.2008] Forrás: www.transindex.hu Hip-hophoz kötődő márkákkal rombolják azt a társadalmat, mely ezeket a brandeket
RészletesebbenSzám: V/105/2014. Készült: 4 példányban
Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Bozsok községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 4-én 18,00 órai
RészletesebbenA szeretet intimitása
Farkas Péter A szeretet intimitása Buda Béla fontosabb családügyi munkáinak áttekintése Buda Béla Tanár Úr korunk ritka polihisztorainak egyike volt. Hihetetlenül gazdag munkássága kötetek sokaságában
RészletesebbenA korhatár előtti nyugdíjba vonulás nemek szerinti különbségei
A korhatár előtti nyugdíjba vonulás nemek szerinti különbségei Monostori Judit 1. Bevezetés Az emberi életpálya egyik legfontosabb fordulópontja a nyugdíjba vonulás. A társadalom szinte minden tagja érintett
RészletesebbenVALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral
VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,
RészletesebbenUdvarhelyi Szabolcs: Két választás Csehországban
Udvarhelyi Szabolcs: Két választás Csehországban Néha a közhely is lehet igaz, hiszen nagyon is igazuk van azoknak, akik történelminek minősítették a Csehországban 1996-ban tartott két szavazást, a parlament
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV mely készült a Győri Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsüléséről
JEGYZŐKÖNYV mely készült a Győri Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsüléséről Időpont: 2009. október 05. 09:00 óra Helyszín: Győri Többcélú Kistérségi Társulás tanácsterme (9024 Győr, Baross G. u. 61-63.)
RészletesebbenMár újra vágytam erre a csodár a
Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes
Részletesebben14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban
KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban 2005 1 Tartalom 1. Bevezetés. 3 2. Iskolatípusok szerinti teljesítmények.... 6 2. 1 Szakiskolák 6 2. 2 Szakközépiskolák. 9 2. 3 Gimnáziumok 11 2. 4 Összehasonlítások... 12
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: A Szent István Közösségi Házban 2014. december hó 11-én 17 00 órakor a szászvári vállalkozókkal tartott kötetlen vitafórumról. Köszönöm, hogy elfogadták a meghívást és megjelentek.
Részletesebben10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve
10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének
RészletesebbenAz üzleti mobilitás új korszaka az Alcatel-Lucenttel
Az üzleti mobilitás új korszaka az Alcatel-Lucenttel Új WiFi szabvány az IoT támogatására 2015. január Kedves Partnerünk! Idén is havonta jelentkezünk majd magazinunkkal, melyben hónapról hónapra igyekszünk
RészletesebbenKB: Jövőre lesz 60 éve, hogy üzembe állították a világ első atomerőművét, amely 1954-ben Obnyinszkban kezdte meg működését.
Kossuth Rádió, Krónika, 2013.10.18. Közelről MV: Jó napot kívánok mindenkinek, azoknak is akik most kapcsolódnak be. Kedvükért is mondom, hogy mivel fogunk foglalkozunk ebben az órában itt a Kossuth Rádióban.
RészletesebbenAmikor a férj jobban tudja...
Antennás, kinyithatós, lecsúsztathatós, analóg, pixeles, kicsi, de inkább nagy. Az első telefonjaink annyira a szürkeállományunkba égtek, hogy könnyű volt feleleveníteni a velük töltött időt és emlékeket.
RészletesebbenÁttérés a piramis rendszerről a hálózatra Vagy javaslatok a felelősségek megosztásáról a tűzvédelem területén Romániában
Áttérés a piramis rendszerről a hálózatra Vagy javaslatok a felelősségek megosztásáról a tűzvédelem területén Horia Mihai Nicolescu építész Sigura cégcsoport elnöke ASI RTSZ elnökhelyettese Tartalom: I.
RészletesebbenAz iskolai napközi otthonok 20. századi fejlõdése
Füle Sándor Az iskolai napközi otthonok 20. századi fejlõdése A magyar iskolai napközi otthonok kialakulása, fejlődése lényegében a 20. században zajlott. Az ezredfordulóhoz közeledve fontos lehet vizsgálni
RészletesebbenFelfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges.
Kedves Olvasó! Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Eredetileg egy barátomnak akartam segíteni, aki egyik napról a másikra
RészletesebbenBig Data tömeges adatelemzés gyorsan
MEDIANET 2015 Big Data tömeges adatelemzés gyorsan STADLER GELLÉRT Oracle Hungary Kft. gellert.stadler@oracle.com Kulcsszavak: big data, döntéstámogatás, hadoop, üzleti intelligencia Az utóbbi években
RészletesebbenMÉDIAAJÁNLAT 2015. NOVEMBERÉTŐL
MÉDIAAJÁNLAT 2015. NOVEMBERÉTŐL Legjobb display és natív hirdetések Hirdessen Ön is az egyik legnagyobb közösségi média-eléréssel rendelkező portálokon. Facebook oldalainkkal több mint 1,5 millió emberhez
RészletesebbenPályaudvarok, vasútállomások
Pályaudvarok, vasútállomások Két tényező szerint csoportosíthatók a pályaudvarok és a vasútállomások, építésük és rendeltetésük szerint, ez utóbbi és méretük alapján különíthetők el egymástól. Míg a vasútállomások
RészletesebbenKopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához
Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar
RészletesebbenMerevlemezek tegnap, ma, holnap. Tegnap
Merevlemezek tegnap, ma, holnap Tegnap A ma winchester néven ismert mágneses merevlemezek megjelenése előtt az adatok beolvasása a háttértárolóról nem volt ennyire egyszerű feladat. Nyilván sokan emlékeznek
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Az ülésről Gyói Gábor, Nagy Lászlóné és Vágner István képviselők távolmaradtak.
JEGYZŐKÖNYV Készült: a 2009. március 27-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterem Jelen vannak: polgármester Bárkai Jánosné Göblyös Gáborné Harmatos
RészletesebbenA tabloidizáció megjelenése a megyei napilapokban
Bak Ivett A tabloidizáció megjelenése a megyei napilapokban A Zalai Hírlap vizsgálata Tabloidizáció A tabloidizáció jelensége néhány évtizede jelent meg a média területén, és a médiapiac számos képviselőjének
RészletesebbenEgy lépéssel a kortársak előtt
Egy lépéssel a kortársak előtt A nagy feltalálók mindig megelőzik saját korukat. A BÁNKUTI MotorSport 12 éves tehetsége, Vaskó Dominik egy nap versenymérnök, vagy feltaláló szeretne lenni. Ezt az álmát
RészletesebbenSZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/4/2015. J e g y z ő k ö n y v
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/4/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 20. napján 16.30 órakor az Inkubátorház
RészletesebbenDévaványa Város Önkormányzata. Dévaványa Város Önkormányzat. Helyi Drogstratégia és Cselekvési Terv
Dévaványa Város Önkormányzata 5510 Dévaványa, Hősök tere 1. Dévaványa Város Önkormányzat Helyi Drogstratégia és Cselekvési Terv Bevezetés A kilencvenes évek történései nem csak az államok gazdasági-politikai
RészletesebbenKülönböző régiókban élő középiskolások munkaerő-piaci tájékozottsága
164 Különböző régiókban élő középiskolások munkaerő-piaci tájékozottsága Csehné Papp Imola Különböző régiókban élő középiskolások munkaerő-piaci tájékozottsága Bevezetés Magyarországon a rendszerváltást
RészletesebbenGIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA. Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete. A szülők iskolai végzettsége
MAGYAR PEDAGÓGIA 103. évf. 3. szám 315 338. (2003) GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete 1990 óta nagyméretű differenciálódás ment végbe a gimnáziumi oktatásban. 1989-ben
RészletesebbenA Párbeszéd Magyarországért kiadványa
A Párbeszéd Magyarországért kiadványa A Párbeszéd Magyarországért meggyőződése, hogy nincsenek másodrangú állampolgárok. Mindenkinek joga van a létbiztonsághoz. Ezért a PM teljes vállszélességgel kiáll
RészletesebbenOrbán Viktor beszéde a Magyar Rektori Konferencia plenáris ülésén
Orbán Viktor beszéde a Magyar Rektori Konferencia plenáris ülésén 2012. október 16. Debrecen Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Házigazdák! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Rektori Konferencia! Hölgyeim és Uraim!
RészletesebbenSajtóközlemény. 2016. január 5.
Sajtóközlemény CES 2016 (január 6-9.), Las Vegas Amikor az autó segít a konyhában: a Bosch az okos hálózatban bízik Okos megoldások a nagyobb komfort és biztonság érdekében 2016. január 5. Dr. Volkmar
RészletesebbenA HÍRKÖZLÉSI ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCS DIGITÁLIS MAGYARORSZÁG 2010-2014 VITAIRATRA
A HÍRKÖZLÉSI ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCS DIGITÁLIS MAGYARORSZÁG 2010-2014 VITAIRATRA VONATKOZÓ ÉSZREVÉTELEI ÉS JAVASLATAI Általános észrevételek A Hírközlési Érdekegyeztető Tanács tagjai üdvözlik a Digitális
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült Hidegkút települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 29-én 17 órai kezdettel megtartott rendes üléséről.
Jegyzőkönyv Készült Hidegkút települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 29-én 17 órai kezdettel megtartott rendes üléséről. Az ülés helye: Hidegkút Faluház Jelen vannak: Pénzes Erzsébet
RészletesebbenEsettanulmány. Harmadik nyilvános csatornázás. (Öreg és Margaréta. 2008 nov. 28.)
Esettanulmány. Harmadik nyilvános csatornázás. (Öreg és Margaréta. 2008 nov. 28.) Margaréta fogpanaszaira sejtemlékezet tisztító energiákat kértem. (A jobb felső 7-es gyökeréből sugárzik a fájdalom a fülébe,
RészletesebbenMegy-e? Ma az ellenzék kezében van a legnagyobb hatalom önkormányzatireform-ügyekben. Tartalomjegyzék. Jegyzet. Localinfo Önkormányzati Havilap
Localinfo Önkormányzati Havilap Tartalomjegyzék! Reflektorban a közigazgatási reform! Önkormányzati választás 2006! Brüsszelbõl jelentjük! Közbeszerzési tanácsok! Testvérvárosi kapcsolatok! Liberalizált
RészletesebbenA profilmélységet is érzékeli a Continental intelligens abroncsnyomás-ellenőrző rendszere
- 1 - A profilmélységet is érzékeli a Continental intelligens abroncsnyomás-ellenőrző rendszere A Continental elektronikai és abroncsmérnökeinek együttműködése tette lehetővé a forradalmian új technológia
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének, valamint a Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzatnak 2012. december 17-i Közmeghallgatásáról és Falugyűlésről 1 Készült:
RészletesebbenA FOISKOLA MINOSÉGFEJLESZTÉSI PROGRAMJA, A MINOSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZER KIALAKÍTÁSA, MUKÖDTETÉSE ÉS FEJLESZTÉSE 2007-2008
A FOISKOLA MINOSÉGFEJLESZTÉSI PROGRAMJA, A MINOSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZER KIALAKÍTÁSA, MUKÖDTETÉSE ÉS FEJLESZTÉSE 2007-2008 1. Az európai és a hazai helyzet A globális kihívások között Európa számára egy út
RészletesebbenF. Dárdai Ágnes Kaposi József
FDÆrdai`-KaposiJ_ProblØmaorientÆlt.qxp 2008.07.03. 6:02 Page 353 353 F. Dárdai Ágnes Kaposi József A PROBLÉMAORIENTÁLT TÖRTÉNELEMTANÍTÁS ÉS A FEJLESZTÕFELADATOK BEVEZETÉS A 20. század második feléhez,
Részletesebben1. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 624-1/2012. iktatószám 1. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 18-án
RészletesebbenMobil eszközök programozása Mivel is kezdjem?
Mobil eszközök programozása Mivel is kezdjem? Bevezetés Mobil eszközre szeretnék fejleszteni, de Válaszok keresése Eszközök Operációs rendszerek Környezetek Mindenkinek van mobil telefonja (középiskolában
RészletesebbenMobil eszközök programozása Mivel is kezdjem?
Mobil eszközök programozása Mivel is kezdjem? Bevezetés Problémafelvetés Mobil eszközre szeretnék fejleszteni, de Válaszok keresése Eszközök Operációs rendszerek Környezetek Problémafelvetés Mindenkinek
RészletesebbenHerpainé Márkus Ágnes - Kaló Róbert -Sarlósi Tibor
Herpainé Márkus Ágnes - Kaló Róbert -Sarlósi Tibor Regionális Szociálpolitikai Tervezési és Fejlesztési Hálózat eredmények és továbblépési lehetőségek A területi szemlélet szociális ágazaton belüli meghonosítása
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Hozott határozatok: 13/2013.(III.11.) 14/2013.(III.11.) 15/2013.(III.11.) 16/2013.(III.11.)
RészletesebbenEURÓPA AZ ERICSSON MOBILITÁSI JELENTÉSE (FÜGGELÉK) 2014. június
EURÓP Z ERICSSON MOILITÁSI JELENTÉSE (FÜGGELÉK) 214. június PICI ÖSSZEFOGLLÓ Európán belül igen változó az IKT ágazat érettségi szintje. nagyon fejlett piacok pl. Svédország mellett megtalálhatók a fejlődési
RészletesebbenMÛHELY. A nemek és generációk jellegzetességei az információs technológiák használatában és megítélésében*
MÛHELY Nagy Beáta KIREKESZTÉS VAGY BEFOGADÁS? A nemek és generációk jellegzetességei az információs technológiák használatában és megítélésében* Az információs technológiák folyamatos és egyre felgyorsuló
RészletesebbenAz akadémiai Nemzeti Stratégiai Kutatások hozadéka
Az akadémiai Nemzeti Stratégiai Kutatások hozadéka Mérlegen 1996: az Akadémia a nemzet tanácsadója Nemzeti stratégia, döntéshozók, társadalom 2001: a stratégiai kutatások haszna a kutatók, a társadalom
Részletesebben2015 június: A hallás elemzése - Winkler István
2015 június: A hallás elemzése - Winkler István Winkler István tudományos tanácsadó, az MTA Természettudományi Kutatóintézetében a Kognitív Idegtudományi II. csoport vezetője. Villamosmérnöki és pszichológusi
RészletesebbenPetőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv
Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma 58/2015.(VI.03.)
RészletesebbenHogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?
Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán
Részletesebben