III. Függelék: LEHETNE MÁSMILYEN A SZABADKAI VÁROSHÁZA?

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "III. Függelék: LEHETNE MÁSMILYEN A SZABADKAI VÁROSHÁZA?"

Átírás

1 III. Függelék: LEHETNE MÁSMILYEN A SZABADKAI VÁROSHÁZA? Az épület helyzete, struktúrája, a formák és polaritások elrendezése akár véletlennek és mint ilyen a helyellegtől függetlennek lehetne tekinthető, ha a hely által meghatározott társadalom értékrendje és percepciója nem lett volna döntő hatással az épület végső formájának alakulására. Az 1906-ban a régi városházához való hozzáépítésre vagy egy teljesen új városháza felépítésére kiírt pályázatra tíz pályamű érkezett be, ezek közül három megoldást díjaztak. Az első díjat a Komor Marcell és Jakab Dezső budapesti tervezőpáros elképzelése nyerte, amelynek eredeti, barokk formája a 6. képen látható. 6. kép Komor Marcell és JakabDezső díjnyertes pályaművének eredeti homlokzata (Forrás: Krstić B., 2003.) A szerzők ugyanabban a beadványban egy alternatív megoldást is javasoltak, amely azonban nem nyerte el a zsűri tetszését. I

2 7. kép Komor és Jakab alternatív megoldása, amely nem felelt meg a helyi ízlésnek. (Forrás: Krstić B., 2003.) A második díjat a Bálint és Jámbor tervezőpáros nyerte el 8. képen bemutatott tervükkel, mig a harmadik díj a 9. képen bemutatott elképzelésért Reichl Ferencnek jutott. 8. kép a második díjat elnyert Bálint Jámbor tervezőpáros pályaműve elölnézetből és oldalnézetből (Forrás: Krstić B., 2003.) II

3 9. kép a harmadik díjjal jutalmazott Reichl Ferenc pályaműve. (Forrás: Krstić B., 2003.) Az első díj odaítélését a bírálati jegyzőkönyv a következőkkel indokolja: "Torony alatt. Építési költség Kor. Szellemes alaprajzi megoldású, könnyen áttekinthető s a gyakorlati szükségleteket helyesen kielégítő terv A kiadó, iktató s a levéltár elhelyezése félemelet magasságban, díszlépcső, valamint a melléklépcsőről való megközelíthetőségével kitűnő. Célszerű a rendőrség s fogház elhelyezése, ügyesen elkülönített lépcsővel a hátsó szárny középrészén. Dícsérendő a lépcsők egyenletes elosztása nem különben az árnyékszékek központos és mindenfelől könnyen megközelíthető elhelyezése.(...) A biztos kézzel rajzolt homlokzat, a nagyterem mellé assimetrikusan elhelyezett őrtoronnyal s erősen tagozott körvonalaival, monumentális és művészi hatású." (In: Krstić B., 2003., p 23.) Az idézetből kiderül, hogy a díjnyertes terv azon elemei nyerték meg a zsűri tetszését, amelyeket az eddigi elemzés során a hely karakterét kifejző formákként és arányokként jelentek meg. A három díjazott pályamű összehasonlításából és az indoklásból kiderül, hogy a torony elhelyezése és a főbejárat körüli rész kiképzése a terv tetszetősségének jelentős eleme. A második és harmadik helyezett tervek tornyai szimmetrikus elhelyezésűek, az épület központjához közelebb helyezkednek el, ami a polaritások harmonikusabb viszonyát tenné lehetővé az épületen belül. A Bálint-Jámbor féle terv a tornyot, amely a szellem és anyag kapcsolatának jelvénye, az épület középpontjához közel helyezte el, a dísztermet (tömeget, demokráciát, hálózatos III

4 szerveződést) támogató pozícióba, ami nem felel meg a hely tekintélyelvű, egyközpontú szerveződéseket támogató jellegének. A harmadik helyezett mű is központi helyzetbe hozza a tornyot, miáltal a hangsúly a bejáratra, ennek láthatóságára és hozzáférhetőségére tevődik, mig a homlokzat toronytól jobbra és balra levő részei teljesen egyformák és ezért egyenrangúak. Mindkét terv a szimmetrikus elrendezés által hangsúlyozza az épület áttekinthetőségét és egységét. A díjnyertes terv asszimetrikus, erősen tagolt megoldása, amelyet a "monumentális és művészi" jelzőkkel írnak le, úgy tűnik, mégsem elégítette ki a hely anyagbegyűjtő és tekintélyelvű jellege által meghatározott igényeket, a kivitelezésig ugyanis az épület stílus- és arányváltáson esett át. A változtatások szintén a helyi társadalom értékrendjét jellemzik. Az elfogadott és minisztériumi jóváhagyásra felterjesztett terv barokk stílusú épületet lát elő, a jóváhagyott terv azonban az építkezés menete folyamán szecessziós ruhát öltött. A helyi, anyagközpontú polgári hatalom közvetlen konfliktust kerülő jellege érhető tetten a felsőbb (külső) hatalom felé való eljárásban, amint a biztos jóváhagyásra számot tartható barokk rajzot terjesztették fel, miközben eleve az állam részéről nem kedvelt szecessziós stílusban tervezték felépíteni az épületet. A stílusváltás azonban nem volt teljes, a központi tekintélyt és hatalmat kifejező barokk tömegarányok, szigorú, egyenes vonalak és felületek megmaradtak, sőt a kész épületet tekintve sokkal hangsúlyosabbak, mint az eredeti terv elképzelése szerint. Elsősorban a torony "növekedett" meg az épülethez és az eredeti tervhez viszonyítva. Az eredeti terv szerint a torony magassága az épület magasságának 2,5-szöröse, a felépült torony magassága pedig az épület magasságának több, mint háromszorosa. A torony megváltoztatott felső része és a tetőszerkezet újszerű kivitelezése a torony monumentalitását és jelentősségét hangsúlyozza. A homlokzat tetőmegoldásainak változása is a bejárati rész dimenzióinak vizuális növelését, a monumentális hatás fokozását célozza. Ugyanezt a hatást, az épület vizuális növelését szolgálják a "sarokbástyák" tetőmegoldásai is. Az új tetőmegoldások megnövelték a homlokzat függőleges síma felületét, ami az épületet középkori erődhöz hasonló formájúvá teszi. Az összhatást szecessziós stílusú túldíszítéssel próbálták enyhíteni, miközben a szecessziót jellemző dinamikus, mozgásra asszociáló vonalak, amelyek például a Reichl-féle tervet jellemzik, az épület alapvető formáiból teljesen ki vannak iktatva. A ma is az önkormányzat működésének közvetlen térbeli keretét IV

5 meghatározó épület belső struktúrájában is kimutatható a mozgást lassító gátló jelleg, a hierarchikus elrendeződés és a konzervativizmus, amelyet a helyi értékrend "szellemes alaprajzi megoldású, könnyen áttekinthető s a gyakorlati szükségleteket helyesen kielégítő"-nek ítél. A városháza végső formájának kialakításában így, helyi döntések által irányítva, sorra megjelennek a hely jellegét meghatározó vonások. A szecesziós stílus dinamikus vonalainak, könnyed tömegelosztásának elutasítása és a barokk monumentális arányok hangsúlyozása változások kizárásának tendenciáját jelöli meg a hely karaktervonásaként. Az erődforma szoliter, domináns pozíciója, az egyenes vonalak, sík vertikális felületek hangsúlyozása az épület arányaiban, valamint a főbejárat formáinak kialakítása az elzárkózásra, befelé fordulásra és autarchiára mutatnak. A torony elhelyezése az anyagi alapú legitimáció és a szellemi dimenzió marginalizációjának kifejezése, a torony és a bejárati rész többi elemének viszonya a tekintélyelvűség és autarchia megjelenítője. Az épület helyi döntéseken keresztül átszűrt végső formája és létrejöttének folyamata is arra mutat, hogy a Városháza a hely karakterének mintázatát, a genius loci-t alacsonyabb dimenziótartományban shematikusan ismétli. V

VÁLOGATÁS A SZERZŐI JOGI SZAKÉRTŐ TESTÜLET SZAKVÉLEMÉNYEIBŐL

VÁLOGATÁS A SZERZŐI JOGI SZAKÉRTŐ TESTÜLET SZAKVÉLEMÉNYEIBŐL VÁLOGATÁS A SZERZŐI JOGI SZAKÉRTŐ TESTÜLET SZAKVÉLEMÉNYEIBŐL ÉPÍTÉSZETI ALKOTÁS TERVE SZJSZT-24/09/1 A Siófoki Városi Bíróság megkeresése A megkereső által feltett kérdések 1. A szakértő testület feladata

Részletesebben

Beépítési és vázlatterv egyéni eredeti jellege és felhasználása

Beépítési és vázlatterv egyéni eredeti jellege és felhasználása A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei Beépítési és vázlatterv egyéni eredeti jellege és felhasználása Ügyszám: SZJSZT-03/11. A Fővárosi Bíróság megkeresése A Bíróság által feltett kérdések: 1.)

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI BÉRLAKÁSOK TERVEZÉSE SZOMBATHELYEN A VERSENY ÚTTÓL KELETRE NYILVÁNOS TERVEZÉSI VERSENYPÁLYÁZAT Z Á R Ó J E L E N T É S E

ÖNKORMÁNYZATI BÉRLAKÁSOK TERVEZÉSE SZOMBATHELYEN A VERSENY ÚTTÓL KELETRE NYILVÁNOS TERVEZÉSI VERSENYPÁLYÁZAT Z Á R Ó J E L E N T É S E ÖNKORMÁNYZATI BÉRLAKÁSOK TERVEZÉSE SZOMBATHELYEN A VERSENY ÚTTÓL KELETRE NYILVÁNOS TERVEZÉSI VERSENYPÁLYÁZAT Z Á R Ó J E L E N T É S E I. A TERVPÁLYÁZAT TÁRGYA: Szombathely É-i részén a Stromfeld lakótelepen

Részletesebben

Iktatószám: 41- /2008. Tárgy: Tájékoztató a 2007. évi Országos Kompetencia-mérés hódmezővásárhelyi eredményéről

Iktatószám: 41- /2008. Tárgy: Tájékoztató a 2007. évi Országos Kompetencia-mérés hódmezővásárhelyi eredményéről Iktatószám: 41- /2008. Tárgy: Tájékoztató a 2007. évi Országos Kompetencia-mérés hódmezővásárhelyi eredményéről Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének Tisztelt Közgyűlés! Az oktatási rendszer

Részletesebben

45. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY NEGYEDIK OSZTÁLY

45. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY NEGYEDIK OSZTÁLY Telefon: 483-540, 37-8900, Fax: 37-890 Kalmár László (matematikus) NSZFH nyilvántartásba vételi szám: E-0006/04 45. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Országos döntő Második nap Javítási útmutató

Részletesebben

TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2015. (VII. 6.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2015. (VII. 6.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2015. (VII. 6.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Tamási Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei

A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei Építési kiviteli terv felhasználása Ügyszám: SZJSZT 14/2006 A bíróság által feltett kérdések: 1. A megvalósulási tervdokumentáció és az építési tervdokumentáció

Részletesebben

J/55. B E S Z Á M O L Ó

J/55. B E S Z Á M O L Ó KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/55. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2005. január

Részletesebben

Műleírás és mellékelete

Műleírás és mellékelete #1 Műleírás és mellékelete A tervezett emlékhely két, markánsan az I. Világháborúra jellemző téri, formai elem átírásából indul ki, és abból épít új plasztikai erővonalakat, mely absztrakció eredményeként

Részletesebben

GÉCZY NÓRA. Lovardából Mûvészeti Galéria: a fertõdi Esterházy-kastély hercegi lovardájának

GÉCZY NÓRA. Lovardából Mûvészeti Galéria: a fertõdi Esterházy-kastély hercegi lovardájának GÉCZY NÓRA Lovardából Mûvészeti Galéria: a fertõdi Esterházy-kastély hercegi lovardájának rekonstrukciós terve Az ICOMOS, az UNESCO mûemlékvédelmi világszervezete 2001-ben a legjobb nemzetközi diplomáért

Részletesebben

A szelektív utánzás mint a kulturális tanulás eszköze

A szelektív utánzás mint a kulturális tanulás eszköze A szelektív utánzás mint a kulturális tanulás eszköze A kultúra megjelenése és átörökítése a szociális tanulás formáira támaszkodik. A kultúra lényegi jellemzője az ismeretek felhalmozása, melyhez találmányokra,

Részletesebben

JAVASLAT A SZEGED VÁROS ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉGÉNEK VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETRE

JAVASLAT A SZEGED VÁROS ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉGÉNEK VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETRE JAVASLAT A SZEGED VÁROS ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉGÉNEK VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETRE Tartalom: Előszó 2011. A2 A) Rendelet tervezet I. Általános rendelkezések... A3 II. Az építészeti örökség fenntartási

Részletesebben

Bélapátfalva jelentős építészeti és környezeti értékekkel rendelkező épületeinek és objektumainak listája 2015.

Bélapátfalva jelentős építészeti és környezeti értékekkel rendelkező épületeinek és objektumainak listája 2015. Bélapátfalva jelentős építészeti és környezeti értékekkel rendelkező épületeinek és objektumainak listája 2015. HV.01 1/1. sz. melléklet Hrsz 1001/2 Utca, házszám Gyár út 9., leromlott állapotban Leírás,

Részletesebben

ZÁRÓJELENTÉS FECSKEHÁZ, BUDAÖRS, PUSKÁS TIVADAR ÚT 55., (HRSZ.: 4153/127.) Zártkörű ötletpályázat. Építész Mester Egylet Mesteriskola XXII.

ZÁRÓJELENTÉS FECSKEHÁZ, BUDAÖRS, PUSKÁS TIVADAR ÚT 55., (HRSZ.: 4153/127.) Zártkörű ötletpályázat. Építész Mester Egylet Mesteriskola XXII. ZÁRÓJELENTÉS FECSKEHÁZ, BUDAÖRS, PUSKÁS TIVADAR ÚT 55., (HRSZ.: 4153/127.) Zártkörű ötletpályázat Építész Mester Egylet Mesteriskola XXII. ciklus 2012. november Kiírók: Budaörs Város Önkormányzata Építész

Részletesebben

ÁLLATTARTÁS MŰSZAKI ISMERETEI. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010

ÁLLATTARTÁS MŰSZAKI ISMERETEI. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 ÁLLATTARTÁS MŰSZAKI ISMERETEI Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Takarmányok erjesztéses tartósításának műszaki kérdései 1. Szálastakarmányok aprításának gépei és

Részletesebben

Terület- és térségmarketing. /Elméleti jegyzet/

Terület- és térségmarketing. /Elméleti jegyzet/ Terület- és térségmarketing /Elméleti jegyzet/ Terület- és térségmarketing /Elméleti jegyzet/ Szerző: Nagyné Molnár Melinda Szent István Egyetem Szerkesztő: Nagyné Molnár Melinda Lektor: Szakály Zoltán

Részletesebben

Az anyagdefiníciók szerepe és használata az Architectural Desktop programban

Az anyagdefiníciók szerepe és használata az Architectural Desktop programban Az anyagdefiníciók szerepe és használata az Architectural Desktop programban Az Architectural Desktop program 2004-es változatáig kellett várni arra, hogy az AutoCAD alapú építész programban is megjelenjenek

Részletesebben

A hazai szilikátipar jövõjét meghatározó tényezõkrõl *

A hazai szilikátipar jövõjét meghatározó tényezõkrõl * A hazai szilikátipar jövõjét meghatározó tényezõkrõl * Kunvári Árpád A jelenbõl a jövõ felé menve a legfõbb útmutatásokat a múlt tanulságai adják. Fõleg egy olyan helyzetben, mint amiben most az EU-hoz

Részletesebben

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének /.. (.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének /.. (.) önkormányzati rendelete Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének /.. (.) önkormányzati rendelete a helyi településrendezési előírások tartalmáról szóló előzetes tájékoztatás és a tervekkel kapcsolatos

Részletesebben

A korrupciós bűncselekmények szabályozási újdonságai egy törvényjavaslat margójára

A korrupciós bűncselekmények szabályozási újdonságai egy törvényjavaslat margójára MTA Law Working Papers 2015/16 A korrupciós bűncselekmények szabályozási újdonságai egy törvényjavaslat margójára Hollán Miklós Magyar Tudományos Akadémia / Hungarian Academy of Sciences Budapest ISSN

Részletesebben

(2. felülvizsgált változat, amely tartalmazza az 1995. október 16-án hatályba lépett módosításokat) 59. Melléklet: 60.

(2. felülvizsgált változat, amely tartalmazza az 1995. október 16-án hatályba lépett módosításokat) 59. Melléklet: 60. E/ECE/324 E/ECE/TRANS/505 }Rev.1/Add.59 1984. július 18. ENSZ-EGB 60. számú Elõírás EGYEZMÉNY A KÖZÚTI JÁRMÛVEKRE, A KÖZÚTI JÁRMÛVEKBE SZERELHETÕ ALKATRÉSZEKRE, ILLETVE A KÖZÚTI JÁRMÛVEKNÉL HASZNÁLATOS

Részletesebben

Jelentés a friss beton konzisztenciájának (folyósságának) mérésére vonatkozó vizsgálatokról

Jelentés a friss beton konzisztenciájának (folyósságának) mérésére vonatkozó vizsgálatokról - 1 - Jelentés a friss beton konzisztenciájának (folyósságának) mérésére vonatkozó vizsgálatokról Budapest, 1952. szeptember 29. Az Építéshelyi anyagvizsgálati módszerek kutatása témakörben kísérleteket

Részletesebben

A válaszok között több is lehet helyes. Minden hibás válaszért egy pontot levonunk.

A válaszok között több is lehet helyes. Minden hibás válaszért egy pontot levonunk. A válaszok között több is lehet helyes. Minden hibás válaszért egy pontot levonunk. 1) Villamos töltések rekombinációja a) mindig energia felszabadulással jár; b) energia felvétellel jár; c) nincs kapcsolata

Részletesebben

SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL. Vezetői összefoglaló

SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL. Vezetői összefoglaló SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL Vezetői összefoglaló A Mérték Médiaelemző Műhely arra vállalkozott, hogy feltárja a 2010-ben

Részletesebben

RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL

RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL 1. Általános alapelvek 1.1. Bevezetés A Keleti Egyházak Kánonjai Kódexének 700. kánonjának 2. -a ajánlja a püspökkel vagy egy másik pappal való koncelebrációt

Részletesebben

KÖNYVEK. A SZEGÉNYSÉG DINAMIKÁJÁRÓL Spéder Zsolt: A szegénység változó arcai. Tények és értelmezések. Budapest: Századvég Kiadó, 2002.

KÖNYVEK. A SZEGÉNYSÉG DINAMIKÁJÁRÓL Spéder Zsolt: A szegénység változó arcai. Tények és értelmezések. Budapest: Századvég Kiadó, 2002. Szociológiai Szemle 2005/1, 79 85. KÖNYVEK A SZEGÉNYSÉG DINAMIKÁJÁRÓL Spéder Zsolt: A szegénység változó arcai. Tények és értelmezések. Budapest: Századvég Kiadó, 2002. MONOSTORI Judit Központi Statisztikai

Részletesebben

A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium kompetenciaméréseken elért eredményei

A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium kompetenciaméréseken elért eredményei A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium kompetenciaméréseken elért eredményei Az országos kompetenciamérésen minden tanévben iskolánk 10. évfolyamos diákjai vesznek részt. A 2013. évi mérésen

Részletesebben

BAKONYOSZLOP TERVPÁLYÁZAT

BAKONYOSZLOP TERVPÁLYÁZAT Szerzõ: Domiporta Építész Stúdió Kft. Farkas Mária okl. építészmérnök, mûemlékvédelmi szakmérnök Józsa Ágota okl. építészmérnök Józsa Dávid okl. építészmérnök BAKONYOSZLOP TERVPÁLYÁZAT MÛLEÍRÁS Az elbûvölõ

Részletesebben

Korszerű raktározási rendszerek. Szakdolgozat

Korszerű raktározási rendszerek. Szakdolgozat Gépészmérnöki és Informatikai Kar Mérnök Informatikus szak Logisztikai Rendszerek szakirány Korszerű raktározási rendszerek Szakdolgozat Készítette: Buczkó Balázs KOKIOC 3770 Sajószentpéter, Ady Endre

Részletesebben

Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz

Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz Budapest XII. kerület, Pipiske út 4. = Svájci út 11. (hrsz. 9269/18) Társasház, volt társas szálló Budapest, 2011 EGYEDI ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉK

Részletesebben

A demográfiai folyamatok hatása a közoktatás költségvetésére

A demográfiai folyamatok hatása a közoktatás költségvetésére 12 A demográfiai folyamatok hatása a közoktatás költségvetésére [Lannert Judit] Az Oktatás és Gyermekesély Kerekasztal több olyan javaslatot is megfogalmazott, amelynek finanszírozásához forrásokra van

Részletesebben

Budapest, 2010. szeptember

Budapest, 2010. szeptember A Budapesti Ward Mária Általános Iskola és Gimnázium rekonstrukciójára és bővítésére kiírt tervpályázat Zárójelentés és összefoglaló értékelés Budapest, 2010. szeptember 1. Összefoglaló eredmény B u d

Részletesebben

BUDAPEST, XIII. KERÜLETI REITTER FERENC UTCA 131. SZÁM ALATTI MŰTEREMHÁZ TERVPÁLYÁZAT. nettó szintterülete: 2664 m 2. földszinti alapterülete: 609 m 2

BUDAPEST, XIII. KERÜLETI REITTER FERENC UTCA 131. SZÁM ALATTI MŰTEREMHÁZ TERVPÁLYÁZAT. nettó szintterülete: 2664 m 2. földszinti alapterülete: 609 m 2 FEJEZETEK A MŰLEÍRÁSBÓL 1 ADATLAP 1. A tervezett épület bruttó szintterülete: 3219 m 2 nettó szintterülete: 2664 m 2 földszinti alapterülete: 609 m 2 építménymagassága: 14,96 m 2. A telek beépítési mértéke:

Részletesebben

A rendszer ilyenfajta működése azzal a következménnyel járt, hogy a budapesti lakosok mind az egyazon lakásra pályázók egymással szemben, mind az

A rendszer ilyenfajta működése azzal a következménnyel járt, hogy a budapesti lakosok mind az egyazon lakásra pályázók egymással szemben, mind az Nagy Ágnes: Állampolgár a lakáshivatalban: politikai berendezkedés és hétköznapi érdekérvényesítés, 1945 1953 (Budapesti lakáskiutalási ügyek és társbérleti viszályok) Kérdésfeltevés Az 1945-től Budapesten

Részletesebben

Szabadka urbanisztikai és építészeti fejlõdése a XIX XX. század fordulóján

Szabadka urbanisztikai és építészeti fejlõdése a XIX XX. század fordulóján Dömötör Gábor Szabadka urbanisztikai és építészeti fejlõdése a XIX XX. század fordulóján Európa nagy építészei közül valaki azt mondta: Ahol a homlokzatokról hullik a vakolat, az utcák pedig elhanyagoltak,

Részletesebben

Tornyospálca, református templom 1

Tornyospálca, református templom 1 Juan Cabello Simon Zoltán Tornyospálca, református templom 1 A falu neve elôször egy Péter nevû ember birtokaként Polcia formában, 1212-ben bukkan fel Zsurk határosaként. 2 Az eredetileg máshol birtokos

Részletesebben

építészeti mű leírás_2007. június 26.

építészeti mű leírás_2007. június 26. építészeti mű leírás_2007. június 26. BEVEZETÉS, HELYSZÍN A keszthelyi Georgikon Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar Állatélettani és Takarmányozási Tanszékének professzorai az elmúlt években több tanulmányt

Részletesebben

A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei

A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei Antennatartó torony műszaki terveinek szerzői jogi védelme Ügyszám: SZJSZT 24/2006 A bíróság által feltett kérdések: 1. A felperes által 23. sorszám alatt

Részletesebben

Colmar, ferences templom Salzburg, ferences templom (XIII. sz., XV. sz. eleje), alaprajz, hosszmetszet.

Colmar, ferences templom Salzburg, ferences templom (XIII. sz., XV. sz. eleje), alaprajz, hosszmetszet. Firenze, Sta Croce ferences kolostor (1295-1442), alaprajz, templom belső képe. Az Alpoktól északra a háromhajós, hosszú, poligonális apszisú ferences templomtípus vált általánossá. Esetenként a városi

Részletesebben

(de progit ne hagyd ki ) www.jatektan.hu/jatektan/ 2013/009/Folds.html )

(de progit ne hagyd ki ) www.jatektan.hu/jatektan/ 2013/009/Folds.html ) Hajtogatósdikhoz mindenféle Arányosság (lineáris és négyzetes), mintakövető építkezés, logikai feladványok próbálgatással, ráérzéssel, gondolkodással, stb. (8 év felettieknek sorban, amíg el nem vesztik

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 004 026 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA

(11) Lajstromszám: E 004 026 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA !HU000004026T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 004 026 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 06 112946 (22) A bejelentés napja:

Részletesebben

Meglepetések és elpuskázott lehetőségek. Volt-e, lesz-e sajtószabadság?

Meglepetések és elpuskázott lehetőségek. Volt-e, lesz-e sajtószabadság? Meglepetések és elpuskázott lehetőségek. Volt-e, lesz-e sajtószabadság? Több, önmagát nagy teoretikusnak tartó tényezőtől eltérően nem voltam és nem vagyok meglepve attól, mit hozott a kormányváltás, attól

Részletesebben

Két madaras könyv tipográfiai összevetése

Két madaras könyv tipográfiai összevetése A KÖNYVKIADÁS TÖRTÉNETE VIZSGADOLGOZAT Két madaras könyv tipográfiai összevetése Mark Rauzon: Képes madárenciklopédia (Maecenas Kiadó, 1994.) és Dr. Reinhardt Witt: Nagy európai madárkalauz (Officina Nova,

Részletesebben

ACÉLÍVES (TH) ÜREGBIZTOSÍTÁS

ACÉLÍVES (TH) ÜREGBIZTOSÍTÁS Miskolci Egyetem Bányászati és Geotechnikai Intézet Bányászati és Geotechnikai Intézeti Tanszék ACÉLÍVES (TH) ÜREGBIZTOSÍTÁS Oktatási segédlet Szerző: Dr. Somosvári Zsolt DSc professzor emeritus Szerkesztette:

Részletesebben

2007.5.30. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 137/1 RENDELETEK

2007.5.30. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 137/1 RENDELETEK 2007.5.30. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 137/1 I (Az EK-Szerződés/Euratom-Szerződés alapján elfogadott jogi aktusok, amelyek közzététele kötelező) RENDELETEK Az Egyesült Nemzetek Szervezete Európai

Részletesebben

Strukturális szakadékok és jó ötletek 1

Strukturális szakadékok és jó ötletek 1 Strukturális szakadékok és jó ötletek 1 Recenzió Készítette: Süge Csongor Ronald S. Burt 2004-ben publikálta a tanulmányt, amelyben érdekes kutatási eredményeket osztott meg mindazokkal, akik a kapcsolatiháló-elemzés,

Részletesebben

DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE

DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 1 DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 12/1999. (III.24.) 1 önkormányzati rendelete Dunaújváros településképének alakításáról és védelméről (Egységes szerkezetbe foglalt szöveg) A helyi önkormányzatokról

Részletesebben

A siklósi vár kápolnájának egykori hajóboltozata

A siklósi vár kápolnájának egykori hajóboltozata A Magyar Nemzeti Múzeum visegrádi Mátyás Király Múzeumának középkori régészeti online magazinja Szőke Balázs A siklósi vár kápolnájának egykori hajóboltozata 2014 1.) A siklósi várkápolna szentélyboltozata

Részletesebben

15/2008. (III.28.) rendelete

15/2008. (III.28.) rendelete 1 Kiskunfélegyháza Város Polgármesteri Hivatal K i s k u n f é l e g y h á z a V á r o s Ö n k o r m á n y z a t K é p v i s e lőtestületének 15/2008. (III.28.) rendelete az iparosított technológiával

Részletesebben

Szederkényi Szabolcs építőmérnök hallgató, YMMF: Téglafalazatú, többszintes lakóépület állapotfelmérése (2002. április)

Szederkényi Szabolcs építőmérnök hallgató, YMMF: Téglafalazatú, többszintes lakóépület állapotfelmérése (2002. április) Szederkényi Szabolcs építőmérnök hallgató, YMMF: Téglafalazatú, többszintes lakóépület állapotfelmérése (2002. április) 1. fénykép Az épület kisméretű téglából, cseréptetővel, dísztégla-vakolt homlokzati

Részletesebben

ELEMZÉS A KONVERGENCIA- FOLYAMATOKRÓL 2008. MÁRCIUS

ELEMZÉS A KONVERGENCIA- FOLYAMATOKRÓL 2008. MÁRCIUS ELEMZÉS A KONVERGENCIA- FOLYAMATOKRÓL 2008. MÁRCIUS Elemzés a konvergenciafolyamatokról 2008. március Kiadja: Magyar Nemzeti Bank Felelõs kiadó: Iglódi-Csató Judit 1850 Budapest, Szabadság tér 8 9. www.mnb.hu

Részletesebben

Varga Borbála 2011.01.18. VABPABB.ELTE. Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben

Varga Borbála 2011.01.18. VABPABB.ELTE. Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben A Kárpát-medence fazekasművészetét egyedülálló változatosság jellemzi: a XVIII. századra kialakult az egyes központokra jellemző sajátos formavilág és

Részletesebben

A TESZTÜZEMEK FŐBB ÁGAZATAINAK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE 2002-BEN

A TESZTÜZEMEK FŐBB ÁGAZATAINAK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE 2002-BEN Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet A TESZTÜZEMEK FŐBB ÁGAZATAINAK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE 2002-BEN A K I I Budapest 2003 Agrárgazdasági Tanulmányok 2003. 6. szám Kiadja: az Agrárgazdasági

Részletesebben

2010. Területi és települési tervezés Jogi segédlet. dr. Kiss Csaba EMLA 2010.

2010. Területi és települési tervezés Jogi segédlet. dr. Kiss Csaba EMLA 2010. 2010. Területi és települési tervezés Jogi segédlet dr. Kiss Csaba EMLA 2010. o l d a l 2 Tartalomjegyzék Bevezetés 3 A területtel, a településsel, a fejlesztéssel, a rendezéssel, a tervezéssel, a szervezéssel

Részletesebben

Konferencia Bethlen Gábor egyházpolitikájáról

Konferencia Bethlen Gábor egyházpolitikájáról BETHLEN GÁBORRA EMLÉKEZÜNK Nagy Dóra Schrek Katalin Konferencia Bethlen Gábor egyházpolitikájáról Négyszáz éve, hogy erdélyi fejedelemmé választották Bethlen Gábort. A kolozsvári országgyűlés 1613. október

Részletesebben

A játék célja. A játék tartozékai. A játéktáblák

A játék célja. A játék tartozékai. A játéktáblák Szabályfüzet A középkorban minden nemesnek az volt a legfontosabb, hogy minél nagyobb terület fölött uralkodjon, és minél nagyobb befolyást szerezzen a királyi udvarban. A beházasodás más nemesi családokba

Részletesebben

Tevékenység: Gyűjtse ki és tanulja meg a lemezkarosszéria alakítástechnológia tervezés-előkészítésének technológiai lépéseit!

Tevékenység: Gyűjtse ki és tanulja meg a lemezkarosszéria alakítástechnológia tervezés-előkészítésének technológiai lépéseit! Gyűjtse ki és tanulja meg a lemezkarosszéria alakítástechnológia tervezés-előkészítésének technológiai lépéseit! Maga az alakítástechnológia tervezés-előkészítése alapvetően négy-, egymástól jól elkülöníthető

Részletesebben

3. gyakorlat. 1/7. oldal file: T:\Gyak-ArchiCAD19\EpInf3_gyak_19_doc\Gyak3_Ar.doc Utolsó módosítás: 2015.09.17. 22:57:26

3. gyakorlat. 1/7. oldal file: T:\Gyak-ArchiCAD19\EpInf3_gyak_19_doc\Gyak3_Ar.doc Utolsó módosítás: 2015.09.17. 22:57:26 3. gyakorlat Kótázás, kitöltés (sraffozás), helyiségek használata, szintek kezelése: Olvassuk be a korábban elmentett Nyaraló nevű rajzunkat. Készítsük el az alaprajz kótáit. Ezt az alsó vízszintes kótasorral

Részletesebben

a településképi bejelentési eljárásáról és a településképi kötelezésrıl 1. A rendelet célja 2. A rendelet hatálya 3. Településképi bejelentési eljárás

a településképi bejelentési eljárásáról és a településképi kötelezésrıl 1. A rendelet célja 2. A rendelet hatálya 3. Településképi bejelentési eljárás Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének 46/2012. (XII. 27.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásáról és a településképi kötelezésrıl Sopron Megyei Jogú Város Közgyőlése

Részletesebben

Aktív állampolgárság az iskolában és azon túl A kutatási eredmények összefoglalása munkaanyag

Aktív állampolgárság az iskolában és azon túl A kutatási eredmények összefoglalása munkaanyag Aktív állampolgárság az iskolában és azon túl A kutatási eredmények összefoglalása munkaanyag Kurt Lewin Alapítvány 2012. július Köszönetnyilvánítás: A kutatásban való részvételükért köszönettel tartozunk:

Részletesebben

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FEJLESZTÉSÉRE

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FEJLESZTÉSÉRE INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FEJLESZTÉSÉRE Budapest, 2008. június 1 Tartalomjegyzék Vezetői összefoglaló... 3 I. Erzsébetváros szerepe a településhálózatban...

Részletesebben

Szablyár Péter Örökségvédelmi ismeretek I. Az épület és környezete

Szablyár Péter Örökségvédelmi ismeretek I. Az épület és környezete Szablyár Péter Örökségvédelmi ismeretek I. Az épület és környezete 1. Meglévő épületek 1.1 Műemléki védelem alatt álló épületek 1.2 Helyi védelem alatt álló épületek 1.3 Az épület jellege, adottságai 2.

Részletesebben

AUTOMATA ÖNTÖZŐRENDSZER TERVEZÉS SEGÉDLETE

AUTOMATA ÖNTÖZŐRENDSZER TERVEZÉS SEGÉDLETE AUTOMATA ÖNTÖZŐRENDSZER TERVEZÉS SEGÉDLETE Az alábbiakban egy egyszerű példa segítségével ismertetjük egy automata öntözőrendszer tervezésének folyamatát. Automata öntözőrendszer tervezés első lépése:

Részletesebben

1. A testek csoportosítása: gúla, kúp

1. A testek csoportosítása: gúla, kúp TÉRGOMTRI 1. testek csoportosítása: gúla, kúp Keressünk a környezetünkben gömböket, hengereket, hasábokat, gúlákat, kúpokat! Keressük meg a fenti képen az alábbi testeket! gömb egyenes körhenger egyenes

Részletesebben

RÖSZKE KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁT (TOVÁBBIAKBAN: RHÉSZ) ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉT (TOVÁBBIAKBAN: RSZT).

RÖSZKE KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁT (TOVÁBBIAKBAN: RHÉSZ) ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉT (TOVÁBBIAKBAN: RSZT). Röszke Község Önkormányzatának (8/2009. (V.27.) és a 17/2015. (XI.27.) Kt. Ör. számú rendelettel módosított) 11/2007. (VII. 26.) Kt. Ör. számú rendelete a község közigazgatási területére vonatkozó Helyi

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a korrupciós bűncselekményekkel érintett büntetőügyek vizsgálatáról

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a korrupciós bűncselekményekkel érintett büntetőügyek vizsgálatáról BF. 652/2015/1. ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a korrupciós bűncselekményekkel érintett büntetőügyek vizsgálatáról Legfőbb Ügyész Úr rendelkezése alapján vált szükségessé azoknak a büntetőügyeknek a vizsgálatát

Részletesebben

erő/nyomaték további kapcsolások, terhelések első kapcsolás, terhelés oldás, leterhelés deformáció

erő/nyomaték további kapcsolások, terhelések első kapcsolás, terhelés oldás, leterhelés deformáció 00/3 MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS QUALITY ASSURANCE R&R VIZSGÁLATOK FEJLESZTÉSE TRENDES JELLEMZŐ MÉRÉSI RENDSZERÉRE DEVELOPMENT OF R&R STUDIES ON THE MEASURING SYSTEM OF TREND CHARACTERISTIC GREGÁSZ TIBOR PATAKI

Részletesebben

Az árfolyamsáv kiszélesítésének hatása az exportáló vállalatok jövedelmezõségére

Az árfolyamsáv kiszélesítésének hatása az exportáló vállalatok jövedelmezõségére MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GAZDASÁG- ÉS VÁLLALKOZÁSELEMZÉSI KHT Az árfolyamsáv kiszélesítésének hatása az exportáló vállalatok jövedelmezõségére (Az MKIK-GVI és a megyei kamarák kérdõíves vállalati

Részletesebben

ERWIN PANOFSKY: GÓTIKUS ÉPÍTÉSZET ÉS SKOLASZTIKUS GONDOLKODÁS

ERWIN PANOFSKY: GÓTIKUS ÉPÍTÉSZET ÉS SKOLASZTIKUS GONDOLKODÁS Mindezt figyelembe véve elmondhatjuk, hogy ez a könyv szellemi életünk kiterebélyesedéséről tanúskodik. Arról, hogy már van olyan értelmiségi erőnk, amely képessé tesz bennünket arra, hogy vállalkozzunk

Részletesebben

www. metszetek.unideb.hu A szegények adója BÁNFALVI GYŐZŐ

www. metszetek.unideb.hu A szegények adója BÁNFALVI GYŐZŐ A szegények adója BÁNFALVI GYŐZŐ Debreceni Egyetem, Humán Tudományok Doktori Iskola, Szociológia és Társadalompolitika Doktori Program Bevezetés Az általános forgalmi adó a forgalmi adók egyik típusa.

Részletesebben

Úrkút Község Önkormányzati Képviselő-testületének. I. FEJEZET Általános előírások 1..

Úrkút Község Önkormányzati Képviselő-testületének. I. FEJEZET Általános előírások 1.. Úrkút Község Önkormányzati Képviselő-testületének 12/2008. (X. 9.) rendelete Úrkút helyi építési szabályzatáról Úrkút község Képviselőtestülete az 1990. évi LXV. törvény 16.. (1) bekezdésében, valamint

Részletesebben

1\ besztercebányai tüdőbetegszanatórium tervpályázata.

1\ besztercebányai tüdőbetegszanatórium tervpályázata. 1989 Magyar Épitőművészet szám. ÁRKAY ALADÁR 1\ besztercebányai tüdőbetegszanatórium tervpályázata. TERVEZÉSI PROGRFiMM. Jelen tervpályázat programmjának megadásakor a kívánalmaknak részletes felsorolása

Részletesebben

LAKOSSÁGI MEGTAKARÍTÁSOK: TÉNYEZÕK ÉS INDIKÁTOROK AZ ELÕREJELZÉSHEZ

LAKOSSÁGI MEGTAKARÍTÁSOK: TÉNYEZÕK ÉS INDIKÁTOROK AZ ELÕREJELZÉSHEZ 2002. ELSÕ ÉVFOLYAM 3. SZÁM 81 MOSOLYGÓ ZSUZSA LAKOSSÁGI MEGTAKARÍTÁSOK: TÉNYEZÕK ÉS INDIKÁTOROK AZ ELÕREJELZÉSHEZ A közgazdasági elméletek egyik alapvetõ témája a lakossági megtakarítások vizsgálata.

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 18/2005. (VI.1.) Ör. és a 26/2006. (V.29.) Ör. és az 55/2006. (VI.26.) Ör. és a 65/2006. (IX.18.) Ör. és a 3/2007. (I.29.) Ör. és a 38/2007.(IX.17.)

Részletesebben

Általános tudnivalók. Ha az eredmény negatív szám, vagy a feladatnak nincs megoldása, akkor 0000-t írjatok.

Általános tudnivalók. Ha az eredmény negatív szám, vagy a feladatnak nincs megoldása, akkor 0000-t írjatok. Általános tudnivalók Emlékeztetünk arra, hogy a válaszlapon minden feladat megoldását egész számként kell feltüntetni (0000-tól 9999-ig). Ha a kapott eredmény nem egész szám, akkor annak alsó egész részét

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVIZSGÁLAT

ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVIZSGÁLAT 1. sz. melléklet ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVIZSGÁLAT Az Eger, Dobó utca páros és páratlan oldalának (HT) helyi területi védelem alá, valamint a az utca épületeinek (H1; H2) egyedi helyi védelem alá helyezéséhez

Részletesebben

Építészettörténet Örökségvédelem

Építészettörténet Örökségvédelem Örökségvédelem XIV. Faszerkezetek 6. Különleges szerkezetek Dr. Déry Attila XIV. előadás 01 XIV. 1. Vonalas szerkezetek többszörös függesztőműves fedések, aszimmetrikus szerkezetek, manzardos tetők, ipari

Részletesebben

ÉPÍTŐIPARI NÍVÓDÍJ PÁLYÁZAT

ÉPÍTŐIPARI NÍVÓDÍJ PÁLYÁZAT K I R Á L Y E G Y H Á Z I C E M E N T G Y Á R ÉPÍTŐIPARI NÍVÓDÍJ PÁLYÁZAT TARTALOM Közreműködők, résztvevők A beruházás története Kompakt gyár kis helyen funkcionális bemutatás Lenyűgöző méretek árulkodó

Részletesebben

2010. október 4. Az Építészet Világnapja alkalmából

2010. október 4. Az Építészet Világnapja alkalmából Év háza 2010 pályázat eredményhirdetés Visegrádi Négyek családi házai vándorkiállítás megnyitója 2010. október 4. Az Építészet Világnapja alkalmából A díjakat átadja: Nagy Tamás DLA, a Moholy-Nagy Művészeti

Részletesebben

Egyéni számlás felosztó-kirovó nyugdíjrendszerek

Egyéni számlás felosztó-kirovó nyugdíjrendszerek Közgazdasági Szemle, XLIX. évf., 2002. június (528 550. o.) RÉTI JÁNOS Egyéni számlás felosztó-kirovó nyugdíjrendszerek Az 1998-as nyugdíjreform nem hozott alapvetõ változásokat a társadalombiztosítási

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÁRAMLÁSTAN TANSZÉK TOMPA TESTEK ELLENÁLLÁSTÉNYEZŐJÉNEK VIZSGÁLATA MÉRÉSI SEGÉDLET. 2013/14. 1.

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÁRAMLÁSTAN TANSZÉK TOMPA TESTEK ELLENÁLLÁSTÉNYEZŐJÉNEK VIZSGÁLATA MÉRÉSI SEGÉDLET. 2013/14. 1. BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÁRAMLÁSTAN TANSZÉK M1 TOMPA TESTEK ELLENÁLLÁSTÉNYEZŐJÉNEK VIZSGÁLATA MÉRÉSI SEGÉDLET 013/14. 1. félév 1. Elméleti összefoglaló A folyadékáramlásban lévő,

Részletesebben

EGYEZMÉNY. 52. Melléklet: 53. számú Elõírás. 2. Felülvizsgált változat

EGYEZMÉNY. 52. Melléklet: 53. számú Elõírás. 2. Felülvizsgált változat E/ECE/324 E/ECE/TRANS/505 } Rev.1/Add.52/Rev.1 2002. október 1. ENSZ-EGB 53. számú Elõírás EGYEZMÉNY A KÖZÚTI JÁRMÛVEKRE, A KÖZÚTI JÁRMÛVEKBE SZERELHETÕ ALKATRÉSZEKRE, illetve A KÖZÚTI JÁRMÛVEKNÉL HASZNÁLATOS

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK Építészeti és építési alapismeretek középszint 1521 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 12. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK

Részletesebben

Helyi tanterv VIZUÁLIS KULTÚRA

Helyi tanterv VIZUÁLIS KULTÚRA Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Helyi tanterv VIZUÁLIS KULTÚRA 1-5. évfolyam 2008. Officina Bona

Részletesebben

Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei A BÚZATERMELÉS, A TERMÉNYMANIPULÁCIÓ ÉS A LISZTGYÁRTÁS KOMPLEX ÜZEMTANI ELEMZÉSE.

Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei A BÚZATERMELÉS, A TERMÉNYMANIPULÁCIÓ ÉS A LISZTGYÁRTÁS KOMPLEX ÜZEMTANI ELEMZÉSE. Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei A BÚZATERMELÉS, A TERMÉNYMANIPULÁCIÓ ÉS A LISZTGYÁRTÁS KOMPLEX ÜZEMTANI ELEMZÉSE Kiss István Témavezető: Dr. habil. Szűcs István egyetemi docens DEBRECENI EGYETEM

Részletesebben

VII. A szociográfiai önismerettől a nemzetiségi szociológia felé

VII. A szociográfiai önismerettől a nemzetiségi szociológia felé VII. A szociográfiai önismerettől a nemzetiségi szociológia felé Lényegében vizsgálódásunk végére értünk. Az általános társadalomelméletként fölfogott hazai magyar szociológiát, annak önismeretbe nyúló

Részletesebben

Bálint Kirizsán Imola A NAGYKÁROLYI KÁROLYI KASTÉLY

Bálint Kirizsán Imola A NAGYKÁROLYI KÁROLYI KASTÉLY dr. SzabóTARTÓSZERKEZETI Bálint Kirizsán Imola A BÖGÖZI REFORMÁTUS TEMPLOM KÉRDÉSEI A NAGYKÁROLYI KÁROLYI KASTÉLY Az Árpád-kori Kaplony nemzetségből származó Károlyi dinasztia egyike a legrégibb ősi A

Részletesebben

Országos kompetenciamérés. Országos jelentés

Országos kompetenciamérés. Országos jelentés Országos kompetenciamérés 2009 Országos jelentés Országos jelentés TARTALOMJEGYZÉK JOGSZABÁLYI HÁTTÉR... 7 A 2009. ÉVI ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS SZÁMOKBAN... 8 A FELMÉRÉSRŐL... 9 EREDMÉNYEK... 11 AJÁNLÁS...

Részletesebben

AZ ELLÁTOTTSÁG ELTERJEDÉSE A TELEPÜLÉSHÁLÓZATON1

AZ ELLÁTOTTSÁG ELTERJEDÉSE A TELEPÜLÉSHÁLÓZATON1 AZ ELLÁTOTTSÁG ELTERJEDÉSE A TELEPÜLÉSHÁLÓZATON1 Fleischer Tamás 1/ AZ ELLÁTOTTSÁG-TERJEDÉSI ELEMZÉS RÖVID ISMERTETÉSE Amikor általában beszélünk egy település infrastruktúra ellátottsági szintjéről, (például

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 004 142 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA

(11) Lajstromszám: E 004 142 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA !HU000004142T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 004 142 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 04 72816 (22) A bejelentés napja:

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 007 638 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA

(11) Lajstromszám: E 007 638 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA !HU000007638T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 007 638 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 06 762493 (22) A bejelentés napja:

Részletesebben

SÍ- ÉS A MAGASHEGYI TÚRÁZÁS, NORDIC WALKING

SÍ- ÉS A MAGASHEGYI TÚRÁZÁS, NORDIC WALKING Sporttudományi képzés fejlesztése a Dunántúlon 2015 TÁMOP-4.1.2.E-15/1/KONV-2015-0003 Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Sporttudományi és Testnevelési Intézet SÍ- ÉS A MAGASHEGYI TÚRÁZÁS, NORDIC

Részletesebben

303 Jelentés az állami forgóalap pénzszükségletét (a központi költségvetés hiányát) finanszírozó értékpapír kibocsátás ellenőrzéséről

303 Jelentés az állami forgóalap pénzszükségletét (a központi költségvetés hiányát) finanszírozó értékpapír kibocsátás ellenőrzéséről 303 Jelentés az állami forgóalap pénzszükségletét (a központi költségvetés hiányát) finanszírozó értékpapír kibocsátás ellenőrzéséről TARTALOMJEGYZÉK Következtetések és javaslatok Részletes megállapítások

Részletesebben

100 éves a gimnázum épülete

100 éves a gimnázum épülete 100 éves a gimnázum épülete Tekintélyes múlt Kőszeg város életében mindig is fontos szerepet töltött be a művelődés, a kultúra. Műveltségi állapot tekintetében Kőszeg régóta kiváló helyet foglal el valamennyi

Részletesebben

Növelhető-e a csőd-előrejelző modellek előre jelző képessége az új klasszifikációs módszerek nélkül?

Növelhető-e a csőd-előrejelző modellek előre jelző képessége az új klasszifikációs módszerek nélkül? Közgazdasági Szemle, LXI. évf., 2014. május (566 585. o.) Nyitrai Tamás Növelhető-e a csőd-előrejelző modellek előre jelző képessége az új klasszifikációs módszerek nélkül? A Bázel 2. tőkeegyezmény bevezetését

Részletesebben

A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI

A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI Széchy Anna Zilahy Gyula Bevezetés Az innováció, mint versenyképességi tényező a közelmúltban mindinkább

Részletesebben

Vonyó József: Gömbös Gyula. Válogatott politikai beszédek és írások *

Vonyó József: Gömbös Gyula. Válogatott politikai beszédek és írások * 302 könyvek egy témáról Vonyó József: Gömbös Gyula. Válogatott politikai beszédek és írások * Vonyó József makacs következetességgel nyomoz a két világháború közötti magyar jobboldali politika egyik legjelentôsebb,

Részletesebben

Gerelyes Ibolya: Oszmán-török fémművesség. A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményének szakkatalógusa ÓKR K 68345

Gerelyes Ibolya: Oszmán-török fémművesség. A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményének szakkatalógusa ÓKR K 68345 1 Gerelyes Ibolya: Oszmán-török fémművesség. A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményének szakkatalógusa ÓKR K 68345 Munkaterv A 2007. júliusában benyújtott, illetve elfogadott módosított munkatervben foglaltak

Részletesebben

SZERKEZETBE FOGLALVA) 2010. FEBRUÁR

SZERKEZETBE FOGLALVA) 2010. FEBRUÁR BALATONAKALI Község Helyi Építési Szabályzata Részleges módosítása (EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALVA) 2010. FEBRUÁR 04. Balatonakali Község Önkormányzat Képviselõtestületének../2010. (...) számú rendelete

Részletesebben

Vidékfejlesztési sajátosságok, adaptálható megoldások a svájci vidékfejlesztési gyakorlat alapján

Vidékfejlesztési sajátosságok, adaptálható megoldások a svájci vidékfejlesztési gyakorlat alapján Bevezetés Vidékfejlesztési sajátosságok, adaptálható megoldások a svájci vidékfejlesztési gyakorlat alapján Dr. Finta István A vidéki területek fejlesztésének sajátosságai (a területfejlesztéstől részben

Részletesebben