A kertváros a századforduló Budapestjén: A Bírák és Ügyészek Telepe. Kocsis János Balázs

Átírás

1 A kertváros a századforduló Budapestjén: A Bírák és Ügyészek Telepe A október 24-i, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szociológia és Kommunikáció Tanszék húsz éves fennállásának alkalmából rendezett konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata Az előadás a szerző University of Leicester, Centre for Urban History számára készített, The social-historical background and the development of a garden suburb in fin-de-siècle Budapest című MA disszertációján alapul (2002). Megjelent: Farkas János, S.Nagy Katalin (szerk.) 2005, Társadalmi térben: a Szociológia és Kommunikáció Tanszék 20. évfordulóján rendezett emlékülésen elhangzott előadások. Budapest: BME,

2 A századfordulóig a budai és pesti polgárság megszokott lakóhelye, a bécsiéhez hasonlóan, a belvárosi bérházak valamelyikében levő lakás volt. A társadalmi rétegek közötti lakóhelyi szegregáció részben a városrészek között jelentkezett: Budán gyakorlatilag hiányzott a munkásosztály, és Pest külsőbb területeit dominálta, míg az újonnan formálódó középosztály inkább Pest és Buda belső részein tömörült. Az arisztokrácia és a felső-burzsoázia is a város bizonyos területit preferálta, ennek ellenére nem alakult ki nagyméretű, homogén elit negyed ebben az időben. Mindezen makroszintű elkülönülés mellett inkább jellemző volt a társadalmi osztályok térbeli keveredése és a szegregáció mikro-szinten, a bérházon belüli megjelenése, a nagyobb, utcai lakásokat elfoglaló tehetősektől az udvari, szoba-konyhákban lakó alsóbb rétegekig. A város drágasága miatt a századfordulóra a város növekedésének súlypontja az agglomerációra helyeződött, de ezekre a zömmel Pest környéki területekre a munkásosztály tagjai költöztek, városból való középosztályi kiáramlás, azaz szuburbanizáció nem jelentkezett. Buda és Pest akkori külső területein a felsőbb osztályok villái az 1848-as forradalom előtt már megjelentek, de számuk csekély maradt a századfordulóig, és ezek a villák, növekvő számuk ellenére, nyári lakként funkcionáltak, még az Andrássy út külső részén és a Rózsadomb városhoz közeli területein is, nem csak a rekreációs funkciójú Svábhegyen. A villák szinte kizárólag a tehetősebb rétegek tulajdonában voltak, és elsődleges funkciójuk a reprezentálás volt. A villák a szőlők között elszórva helyezkedtek el Budán, és növekvő számuk ellenére sem alkottak összefüggő villanegyedet. Budán kívül villanegyed alakult ki az Andrássy út külső része mellett, majd azon túl a század utolsó negyedében, de ezen arisztokrata villák jelentős része is csupán nyáron szolgált lakásként. A századfordulón más országokban már ekkor erősen zajló kiköltözés elmaradása mögött több tényezőt lehet felsorolni. A terület infrastrukturális elmaradottsága miatt lakás fenntartása jelentős összegeket követelt, bizonyos, a városban megszokott alapvető szolgáltatások nehezen vagy egyáltalán nem voltak elérhetőek, mint például víz, világítás. A város megközelítése is drága volt és nehézségekbe ütközött, télen a budai hegyvidéki területek megközelíthetetlenek voltak, a tömegközlekedési hálózat villamos 2

3 vonalak kiépítetlensége miatt pedig a fennmaradó időben is meglehetősen költséges volt. Mindezen túl a budai területeken jól jövedelmező szőlők terültek el, minek következtében a terület ára is nagyon magas volt. Az akkori építési szabályzat által meghatározott minimális hatszáz négyszögöles telekméret sem engedte a nagyobb léptékű kiköltözést. Az fővárosban érvényes építési előírások sem segítették elő a családi házas építkezéseket. Nem utolsó sorban pedig az akkor uralkodó életmód-ideál sem kedvezett a szuburbán életmódnak. A századforduló környékén több lényeges változás nyitott utat a középosztályok külterületre való költözésének. A virágzó szőlőművelést az 1875 és 1895 közötti filoxérajárvány tönkretette, a budai hegyvidéki területek árait drasztikusan lecsökkentette, az 1876-ban elkészült, a túlzsúfolt Lánchíd tehermentesítésére szánt Margit-híd, az azon 1879-től átvezető lóvasút majd villamos-vonal, majd a későbbi 59-es vonal megépítése a XX. század első évtizedében Budát és annak hegyvidéki területeit is bekapcsolta a város vérkeringésébe. A minimális teleknagyságot a századfordulón háromszáz négyszögölre csökkentette a szabályzat a hegyvidéki területeken. Mindezen túl a középosztály lakással kapcsolatos értékei is átalakultak. A századfordulót megelőzően a leginkább meghatározó forrás a német Biedermeier stílus volt, ami a reprezentativitást helyezte előtérbe, a lakásnak ünnepélyességet és a lakók kiválóságát kellett tükröznie. A lakás az arisztokrata pallazzo-t utánozta sötét, vonalban egymásból nyíló szobáival, míg a higiéniai és kényelmi szempontok háttérbe szorultak. A felsőosztályi családok hat-hét szobás lakásaiban egy szobába zsúfolódott a család, ritka volt a fürdőszoba és a WC is. A monarchia két fővárosában a századfordulón a szecesszió érkeztével párhuzamosan az értékek is átalakultak. Míg ezt megelőzően hiába hívták föl neves szerzők és népszerű lapok kevésbé neves szerzői a helyzetben rejlő hátrányokra a figyelmet, kevés dolog változott, ekkor az értékek gyors átalakulása ment végbe. A század közepétől a nyugati városépítészetben megjelent értékek egészség, fény, levegő és tisztaság, amelyek átalakították a nyugati városokat, fokozatosan megjelentek a századfordulós középosztály értékei között. Mindemellett, a családi értékek és az intimitás is előtérbe került a reprezentáció kárára. Az étkezéssel, az 3

4 öltözködéssel és a társadalmi viselkedésmóddal kapcsolatos értékek is modernizálódtak. Az alacsonyabb társadalmi osztályokkal való, immár egészségtelennek tartott együttélést is fölváltotta a szegregálódásra való igény. A feltörekvő és öntudatosodó középosztály a századfordulóra általánosságban is elégedetlenné vált lakáskörülményeivel. A szecesszió által fölfedezett magyar vidéki építészet és a családi ház tökéletesen megfelelt a feltörekvő új, nemzeti orientációjú középosztály számára. A Monarchia első szervezett családi házas telepét Bécs melletti Währingben és Döblingben építtette föl 1870-ben a Wiener Cottageverein. Mintául a kétszintes, funkcionálisan vertikálisan megosztott angol családi ház (cottage) szolgált, ami meglehetősen szokatlan volt a térségben. A belsőépítészeti szokatlansága tehető részben felelőssé a kísérlet bukásáért a magas ár mellett: a lakók nagyon hamar két egyszintes lakássá alakították a házakat, ami mind a szokásaiknak, mind az anyagi helyzetüknek jobban megfelelt. A bécsihez képest a budapesti középosztály anyagi helyzete még kevésbé tette lehetővé az ilyen típusú házakba költözést még jó harminc évig, nem is történt hasonló kísérlet a Monarchia más területein a századfordulóig. A századfordulón az újabb angol, finn és német családi házas telep-kísérletek jelentek meg mintaként a magyar építészek számára. A kísérleteket az értelmiség kritikus lelkesedéssel fogadta. A kertvárosok építéséhez köthető utópisztikus, evolucionista elképzeléseket a magyar közönség nem tartotta reálisnak, viszont az Angliában, Finnországban és Németországban megépített kertvárosokban a lakóövezetek egészséges kialakítása, a házak magas színvonala és az ezzel párhuzamos relatív olcsósága meggyőző erővel bírt. A kor befolyásos értelmiségei, mint a jogászfilozófus-szociológus Wildner Ödön és az építész Málnai Béla és Jakab Dezső népszerűsítette a kertvárosi elveket. Az előbbi közeli ismeretségben volt Bárczy Istvánnal, az 1906-ban megválasztott új polgármesterrel. Wildner a város és a gazdaság szempontjából hátrányosnak tartotta a város külső területeinek és agglomerációjának spontán beépülését, és szervezett formát tartotta kívánatosnak. Magyarországon kivitelezhetetlennek tartotta a tervezett kertváros kivitelezésének eredeti, angol módját, a célra alapított filantróp szervezetet és a föld közös tulajdonlását, mivel a magyar 4

5 polgárságban a közcélokra adományozásnak és javak közös kezelésének nincsenek hagyományai, ezért Abenroth nyomán az önkormányzatot tartotta a szervezésre megfelelő szervezetnek. Málna Béla elvégezte számítások megmutatták, hogy Budapesten is lehetséges a középosztály számára elérhető áron családi házakat építeni, ha a minimális teleknagyság száz négyszögölre csökken és a felesleges helyiségeket kihagyják. Bárczy polgármestersége alatt beruházó típusát és a célközönséget tekintve két típusú telep-építkezés indult meg. A zömmel állami-önkormányzati beruházásban és az alsó-közép illetve munkásosztály számára épített telepek legjelentősebbike a Wekerletelep volt, míg az önkormányzati támogatás mellett magánberuházásban a középosztály számára épített típus egyetlen példánya a Kis-Svábhegyen elterülő Bírák és Ügyészek telepe volt. A telep, eredetileg szőlő, a Kis-Svábhegy délkeleti lejtőjén található, nagyon előnyös helyszínen, kilátással a Várra. A közeli Déli pályaudvaron és Széna téren keresztül könnyen elérhető volt a belváros villamosjáratokkal, a terület a későbbi 59-es villamos vonalához is nagyon közel helyezkedik el. Különböző intézmények is megjelentek már a közelben, mint iskola, kórház, templom, piac és üzletek. A területet feltáró utak, az Istenhegyi út és a Hieronymi utca is elkészültek a századforduló körül. A telepet a Bírák és Ügyészek Egyesülete építtette tagjai számára, mivel úgy érezték, a tagok lakáskörülményei nem felelnek meg társadalmi státusuknak, és a divatba jövő villatelep megfelelőnek tűnt erre a célra. Az összesen tízezer négyzetméteres telep két, össze nem függő részből áll, mivel a közötte fekvő területet nem sikerült megvásárolni. Az alsó részen tizenöt, nagyobb, általában háromszáz négyszögöles telken álltak a nagyobb, egy-két emeletes villák, illetve közösségi helységek és a tagok számára épült kollégium és bérház, míg a felső rész harmincegy kisebb, általában százötven négyszögöles telkén kisebb villák épültek. Az alsó rész villái általában két lakást tartalmaztak, míg a felső területen levők egy-egy család számára épültek. A telep létrehozása a városvezetés hathatós támogatásával zajlott. Megkönnyítendő az építkezést és csökkentendő az árakat, a telep kedvéért a minimális 5

6 teleknagyságot megfelezték, ami így százötven négyszögöl lett. Az infrastruktúrát is kiépíttette a főváros a telek határáig, illetve jelentős összegekkel járult hozzá a bérház építéséhez. Az egyesületnek sikerült kedvezményes kölcsönöket is kapnia két nagybanktól. Az egyesület lapjában hirdette meg országosan tagjai számára a lehetőséget, és az építési telkek hamar elkeltek. A beköltözők között akadtak vidékiek is, Egerből, Temesvárról, de a túlnyomó többség a pesti belvárosból érkezett. A terveket Árkay Aladár készítette, az építkezés 1911 augusztusában indult, bár a tervezgetés már 1908-ban is előrehaladott állapotban volt. Az első házakat 1912 májusában már át is adták, a bérház és a közösségi ház pedig ugyanazon év novemberére készült el. Az építkezés költségei két millió koronára rúgtak, ami nagyon alacsonynak minősült a korban, és a kortársakat is meglepte. A házak homlokzata változatos stílusban épült, keverve erdélyi, finn, angol, és néha még egzotikusabb vonásokat. A külső változatossággal ellentétben a házak belső alaprajza erősen szabványosított volt, és erősen hatott rá az angolszász lakásideál, ahogy azt Magyarországon értelmezték. A szobák és terek strukturálisan és funkcionálisan tisztán el voltak szeparálva, a korban szokásos horizontális elrendezés mellett megjelent a vertikális is. A cselédszoba és egyéb ellátó helyiségek az alagsorba kerültek. A földszint általában három szobából álltak a kisebb villákban: ebédlő, nappali és hall. Mindemellett a veranda, a konyha és a WC is a földszinten kaptak helyet. Az emeletre pedig az általában három hálószoba és a fürdőszoba került. A szobák átlagos mérete harminc négyzetméter volt. A nagyobb villákban levő lakások földszintjei négyvagy ötszobásak voltak, ami mellé még egy reprezentatív helyiség is került általában, és a szobák nagyobbak voltak a kisebb villákban találhatóknál. Az emeleten négy szoba volt, ami mellé még néhány vendégszoba és fürdőszoba társulhatott a tetőtérben. A telep a kor fogalmai szerinti lakótelep volt: egyazon társadalmi osztályba tartozó és hasonló anyagi helyzetű emberek számára épült, akik mindezen túl hasonló foglalkozást űztek. A lakosság a későbbi kor fogalmai szerint a keresztény felsőközéposztály tagjai közül került ki. A kevésbé tehetősek lakást béreltek a bérházban, a gazdagabbak a villákba költöztek. A kor más telepein hamar kialakult valami összetartozás-tudat, ami itt csíráiban megvolt, de hamar eltűnt. Ennek egyik oka talán 6

7 abban keresendő, hogy a telep különállása a szomszédos területek beépülésével megszűnt, másrészt a történelem nem adott elég időt kialakulásának. A telep elkészültét hamarosan az első világháború kitörése követte, a háborút követően a középosztály anyagi lehetőségei jelentősen romlottak. Ennek egyik következményeként jelentős ideig nem épültek hasonló telepek a városban, másrészt a telep eredeti struktúrája is átalakult. Mivel a telep lakosságának nagyon kiterjedt társadalmi hálója volt, sokuk befogadott menekült hasonló foglalkozású és társadalmi helyzetű családokat, ami az anyagi helyzet párhuzamos romlásával a villák több részre osztásához vezetett. Nem mintha nem értékelték volna az angol típusú belsőépítészet ideáit, viszont a rengeteg felesleges tér már nem fért bele a körülményeikbe: a verandát, a padlást, az alagsort hamar lakóterületté alakították, a szokásoktól idegen vertikális elosztást megszüntetve hamarosan a villákat szintenként lakásokká alakították. Számos szempontból a kísérlet csupán kísérlet maradt, az eredeti ötleteket többsége nem állta ki a helyi közönség próbáját, és a magánerős, önkormányzatilag mérsékelt támogatású, középosztályi telepek építése sem vett lendületet. Másrészt a házak igényes építészeti kialakítása, a kis telken villáknak olyatén elhelyezése, ami nem tűnik zsúfoltnak, maradandó értéket alkotnak. Az első oldalon szereplő kép forrása: Árkay Aladár, Bírák és ügyészek telepe. Magyar Építőművészet, 11 (3); melléklet: Dr. Ráth-Végh István Háza 7

8 Felhasznált irodalom: Bácskai Vera (2000). Budapest története In: Bácskai V. Gyáni, G Kubinyi, A. Budapest története a kezdetektõl 1945-ig. Budapest: Budapest Fõváros Levéltára; pp Budapest (1913). Budapest: Eggenberger Budapest Székesfőváros Statisztikai Évkönyve. Vol. XII, (1923). Budapest: Budapest Székesfõváros Statisztikai Hivatala Budapest Székesfőváros Statisztikai és Közigazgatási Évkönyve, Vol. XI, (1914). Budapest: Budapest Székesfõváros Statisztikai Hivatala Buzinkay Géza (1992). A középosztály lakásideálja. In: Hanák P. (szerk.) Polgári lakáskultúra a századfordulón. Budapest: MTA Történettudományi Intézete; pp Csík Edina (1992). Árkay Aladár bírói ügyészi lakótelepének városképi vizsgálata. Kézirat, évszám és oldalszám nélkül. Czaga Viktória (1999). A főváros egyesítése a budaiak szemszögéből. In: Szvoboda Dománszky Gabriella (szerk.) Urbanizáció a dualizmus korában. Budapest: Budapesti Történeti Múzeum; pp Dercsényi Balázs (1967) Árkay Aladár. Budapest: Akadémiai Kiadó Déry Attila Merényi Ferenc (2000). Magyar Építészet Budapest: Urbino Fishman, Robert (1987). Bourgeois Utopias: The Rise and Fall of Suburbia. New York: Basic Books Gábor Eszter (2001). Budapesti villák. Budapest: Városháza Gergely Katalin (1999). Lakóhely és életminõség a századfordulón. In: Szvoboda Dománszky Gabriella (szerk.) Urbanizáció a dualizmus korában. Budapest: Budapesti Történeti Múzeum; pp Gergely Katalin (2001). Villatelep az 1910-es évek Budapestjén. Kézirat Glatz, Ferenc (1988). Polgári fejlődés, nacionalizmus, asszimiláció a XIX. században. In: Kövér, György (szerk.) Magyarország társadalomtörténete I. Vol. 2. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó; pp

9 Gyáni Gábor (2000). Budapest története In: Bácskai V. Gyáni G. Kubinyi A. Budapest története a kezdetektől 1945-ig. Budapest: Budapest Fõváros Levéltára; pp Gyáni Gábor (1992). Polgári otthon és enteriőr Budapesten. In: Hanák, P. (szerk.) Polgári lakáskultúra a századforgulón. Budapest: MTA Történettudományi Intézete; pp Hall, Peter (1996). Cities of Tomorrow, sec., updated ed. Oxford: Blackwell Hardy, Dennis (1991). From Garden Cities to New Towns. London: E & FN Spon Hardy, Dennis (1992). The garden city campaign: an overview. In: Ward, Stephen V. (szerk.) The Garden City (London: E & FN Spon); ch. 10. pp Hebbert, Michael (1992). The British garden cities: metamorphosis. In: Ward, Stephen V. (szerk.) The Garden City. London: E & FN Spon; 9. fejezet, pp Jakab Dezsõ (1909). Angol kertvárosok. A Ház, Vol. II, pp Lukács Lajos (1996). Pest-Buda az 1867-es kiegyezés idején. Budapest: Akadémiai Kiadó Málnai, Béla (1909). Családiház-telepek. A Ház, Vol. II, pp Malonyay, Dezső (1908). Eb ura fakó. A Ház, Vol. I, pp Márkus Dezső (1913). Árkay Aladár. Bírák és ügyészek telepe. Magyar Építõművészet, Vol. XI, pp Mazsu János (1988). A magyarországi tisztviselő-értelmiségi réteg társadalmi szerkezetének változási folyamata a dualizmus időszakában. In: Kövér György (szerk.) Magyarország társadalomtörténete I. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó; Vol. 2, pp Nagy Gergely (1997). Wekerle telep. Veszprém: F. Szelényi Ház Sármány-Parsons Ilona (1992). Villa és családi ház. In: Hanák, P. (szerk.) Polgári lakáskultúra a századforgulón. Budapest: MTA Történettudományi Intézete; pp Siklóssy László (1929). Svábhegy. Budapest: Svábhegyi Egyesület Stankovits Szilárd (1909). Az angol kertvárosokról. Budapest: Népművelés Szatucsek Zoltán (szerk.) (2000). Hegyvidéki olvasókönyv. Budapest: XII. Ker. Önk. Wildner, Ödön (190?) Kertvárosok. Budapest: Várnai F. 9