1. BEVEZETÉS. Marathon TERRA felhasználói kézikönyv

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1. BEVEZETÉS. Marathon TERRA felhasználói kézikönyv"

Átírás

1 Marathon TERRA felhasználói kézikönyv Alkalmazás verziószáma: Új verzió kiadásáig érvényes! Fejlesztő: Rácz Zoltán 1. BEVEZETÉS A Marathon rendszer története egészen 2002-ig nyúlik vissza, amikor a Belügyminisztérium Helyzetelemző-értékelő Központ (BM HÉK) létrejöttét követően merült fel az igény a hazai védelmi igazgatásban egy sokszereplős és nyílt kommunikációs rendszer kifejlesztésére. A Kormány polgári veszélyhelyzet tervezés NATO Miniszteri Irányelvekből származó nemzeti feladatokról szóló 2010/2002. (I. 25.) számú határozatának 6. pontja rendelte el, hogy az ágazatok lehetőségeit meghaladó méretű válsághelyzetek esetére a polgári veszélyhelyzet tervezésben érintett minisztériumok ez irányú elemző-értékelő képességének továbbfejlesztésével, a szükséges hírközlési, informatikai elemek rendszerszerű kialakításával és továbbfejlesztésével kell biztosítani a kormányzati döntés-előkészítést. Ennek érdekében a Belügyminisztériumban a polgári válságok kezelésére az érintett minisztériumok részvételével központi értékelő és elemző részleget kell működtetni a Nemzetbiztonsági Kabinet információkkal történő ellátására. A Központ alapvető feladata az adott helyzet kezeléséhez szükséges értékelt információk biztosítása, elemzések, javaslatok, előterjesztések, határozat-tervezetek kidolgozása volt, mely tevékenységhez elengedhetetlen a szervek közötti meglévő biztonságos adatkapcsolat. Az addigi tapasztalatok alapján (NATO CMX, EU CME, Iraki háború, Védelem 2003 gyakorlat, BZ motorvonatok okozta helyzet koordinálása, téli és nyári rendkívüli időjárások, ár- és belvíz, madárinfluenza, nukleárisbaleset-elhárítási gyakorlatok) 2002-ben kezdődött meg a saját fejlesztésű Marathon 1.31 védett informatikai és kommunikációs rendszer kifejlesztése és telepítése a veszélyhelyzet-kezelésben érintett országos felhasználóhoz. Ennek során 50 felhasználó többek között a Központ, továbbá a tárcák, országos hatáskörű szervek, és a megyei védelmi bizottságok titkárainak számítógépei kerültek bekapcsolásra. A fejlesztés során cél volt, hogy a BM és alárendelt intézményeinek regisztrált védelmi munkatársai között a meglévő rendszerektől független, megbízható, méret és fájltípus korlátozás nélküli informatikai összeköttetés jöjjön létre ben kezdődött meg a Marathon Globe informatikai és kommunikációs rendszer fejlesztése, valamint újabb kapcsolódási pontok kiépítése a veszélyhelyzetek kezelésében érintett valamennyi intézménynél, melynek során összesen 240 felhasználó, a meglévők mellett az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, és a Rendőrség megyei szervezetei és egyes közigazgatási hivatalok kerültek bekötésre. Az új alkalmazás, mely megőrizte a Marathon 1.31 fő tulajdonságait, megjelenésében már a megszokott levelező rendszerekhez hasonlított. A program saját postafiókkal, címjegyzékkel és fórumokkal rendelkezett. Az üzenetek kezelése során lehetőség volt az archiválásra, nyomtatásra, keresésre, továbbá létrejött az szolgáltatással való együttműködés és egy

2 támogató weblap is kialakításra került. A rendszer működésének főpróbája a évi Nemzeti Nukleárisbaleset-elhárítási gyakorlat volt, amelyen a rendszer megfelelően működött. A rendszer továbbfejlesztése során törekedtünk a felhasználók teljes körű bevonására és a más rendszerekkel való együttműködésre. A 2007-ben kifejlesztett és átadott Marathon Terra alkalmazás már a széles értelmezett hazai veszélyhelyzet-kezelésben közvetlenül érintett szervezetek kommunikációs rendszerévé vált és számos új tartalomszolgáltatás került bevezetésre. Jelenleg több mint 400 postafiók került kialakításra 120 intézménynél. A korábbi szervezeteken túl egyéb központi államigazgatási szervek bekapcsolására is sor került, mint a büntetés-végrehajtási szervezet területi szervei, a Vám- és Pénzügyőrség, a Nemzeti Hírközlési Hatóság az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal és újabban egyes Helyi Védelmi Bizottságok. A jelenlegi rendszer előnye a rugalmasság, melynek köszönhetően meglévő hálózat és számítógép esetén (amely lehet akár mobil eszköz is) nagyon rövid idő alatt lehetőség van új postafiókok beállítására és távoli telepítésére is. A saját fejlesztésnek köszönhetően pedig az alkalmazás rugalmasan és igény szerint alakítható az elvárásoknak megfelelően. A Marathon Terra kialakításakor fő szempont volt a felhasználók hatékony figyelmeztetése, a naplózási és nyugtázási rendszerek valamint az üzenetek teljes életútjának nyomon követése, mely funkciók teljes mértékben megvalósultak. A rendszerben jelenleg az Országos Meteorológiai Szolgálat automatikus riasztásai és az RSOE eseménytérképei érhetőek el. A Marathon Terra alkalmazás került kijelölésre az ONER feladatok ellátására is. A legutóbbi fejlesztéseknek köszönhetően az alkalmazás már együttműködik a Google Maps internetes szoftverrel, így lehetővé téve az egyes felhasználók térképi megjelenítését, valamint az útvonaltervezést. 2. ELŐKÉSZÜLETEK 2.1 REGISZTRÁCIÓ A Marathon Terra rendszert a korábbi rendszerekhez hasonlóan kizárólag regisztrált felhasználók vehetik igénybe. A regisztrációhoz szükséges az üzemeltető Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Polgári Védelmi Főfelügyelőség, vagy a Marathon Rendszergazdától igényelt regisztrációs űrlap kitöltése és visszaküldése ( marathon@katved.gov.hu) az Üzemeltetési Szabályzatban foglaltak szerint. Az adatlapon bekért információkat a rendszergazda egységesíti, majd feltölti a rendszer Címjegyzékébe. Ezt követően hitelesíti és létrehozza a felhasználó postafiókját, elvégzi a szükséges tűzfalbeállításokat majd ben tájékoztatja a sikeres regisztrációról.

3 2.2 RENDSZERKÖVETELMÉNYEK A Marathon Terra rendszer kialakítása során törekedtünk arra, hogy átlagos teljesítményű számítógépeken is fennakadások nélkül futtatható legyen. Mindezek ellenére, kérjük, hogy a Marathon Terra alkalmazás telepítése előtt győződjön meg arról, hogy számítógépe rendelkezik azokkal a minimális rendszerkövetelményekkel, amelyek szükségesek a program futtatásához. Probléma esetén kérje Rendszergazda segítségét. 1. Processzor típusa: Legalább Intel Pentium III processzor 2. Processzor órajele: Legalább 733 MHz. 3. RAM: Legalább 128 Mb. 4. Háttértároló: Legalább 20 Mb a telepítéshez 5. Hálózati kártya: Szükséges 6. Monitor: 1024 x 768 pixeles felbontás 7. Hangkártya/ Hangszóró: A jelzésekhez és riasztásokhoz szükséges 8. CD / DVD meghajtó Nem szükséges 9. Billentyűzet, egér Standard eszközök 10. Tűzfalbeállítás: TCP 1433 (Standard MS SQL port), TCP 80 (Standard HTTP port) 11. Operációs rendszer: Legalább Microsoft XP, szervízcsomagokkal és frissítésekkel. 12. Internet böngésző: Legalább Internet Explorer 6.0 a Web linkek eléréséhez 2.3 SZÁMÍTÓGÉP CSATLAKOZTATÁSA A HÁLÓZATHOZ Kérjük, hogy az alkalmazás telepítése előtt győződjön meg arról, hogy számítógépe megfelelően van-e csatlakoztatva a hálózathoz. Ellenőrizze, hogy az Internet, a levelező rendszerek és az egyéb kommunikációs csatornák fennakadás nélkül működnek. Amennyiben nem, kérjük ellenőrizze a különböző hálózati eszközök csatlakozófelületeit (modem, hálózati kábel, infravörös kapcsolat, telefonvezeték), és ha a hálózati kapcsolatok továbbra sem elérhetőek, keresse fel a szervezeténél található informatikust. 3. Telepítés Az alkalmazás első telepítése a regisztráció jóváhagyását követően történik. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Polgári Védelmi Főfelügyelőség elektronikus levélben értesíti a felhasználót regisztrációja elfogadásáról, valamint az alkalmazás internetes elérési útvonaláról. Miután letöltötte a telepítéshez szükséges fájlt, indítsa el és kövesse a szoftver utasításait.

4 4. BEJELENTKEZÉS A Marathon Terra alkalmazás elindítását követően Önnek be kell jelentkeznie. 1. A bejelentkezési ablakban adja meg regisztrációs űrlapján megadott felhasználónevét, valamint jelszavát.

5 2. Ezt követően számítógépe billentyűzetén nyomja meg az ENTER gombot, vagy a képernyőn klikkeljen az OK gombra. TIPP: A Marathon Terrában lehetősége van bejelentkezési névként becenevet, monogramot vagy bármely tetszőleges szót is megadnia, melyet a többi felhasználó nem lát. Így a korábbi verziókkal ellentétben nem kell minden bejelentkezéskor a teljes nevét begépelnie. A következő bejelentkezésig a rendszer megjegyzi a legutolsó felhasználó Felhasználónevét, így legközelebb Önnek csak a jelszavát kell megadnia. 4.1 Hibajelentés Küldése Amennyiben a Marathon Terra rendszer működésével kapcsolatos problémát, fennakadást észlel, kattintson a bejelentkező képernyő Hibabejelentés sorára. Ezt követően az előugró Marathon Terra hibabejelentő lapon küldheti el a fejlesztő részére a rendszerrel kapcsolatos hibaleírást, észrevételeit. FONTOS: Amennyiben olyan jellegű hibát észlel, amely központilag áll fenn és az alkalmazás használatát akadályozza, arról telefonon, vagy ben haladéktalanul értesítse az alkalmazás üzemeltetőkét az Üzemeltetési szabályzatban megadott elérhetőségen! 4.1 Diagnosztika lefuttatása A számítógép és Marathon szerver közötti adatkapcsolat meglétét a Navigátor gomb Beállítások menüjének Diagnosztika pontjára kattintva az előugró ablakban ellenőrizheti.

6 Ezt a funkciót akkor érdemes használnia, ha számítógép a szerverrel nem kommunikál. A tracert funkció segítségével meghatározható, hogy a hálózat mely pontján lehet fennakadás. Előfordulhat, hogy egyes intézményeknél - informatikai biztonsági okokból - a Diagnosztika funkció le van tiltva. Ebben az esetben kérje rendszergazda segítségét! 4.3 Kilépés bejelentkezés nélkül Amennyiben nem szeretné az alkalmazást elindítani, a Kilépés szövegre kattintva zárhatja be az alkalmazást. 5. ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS, MEGJELENÉS ÉS NÉZET A Marathon Terra felülete a Microsoft Vista megjelenéséhez hasonló, megkönnyítve és egyszerűsítve a használatot. Ennek során, az egyedi látványelemek és felület kialakítása mellett törekedtünk a szabványos ikonok használatára. 5.1 Képernyő felépítése Navigátor gomb: Az alkalmazás futtatása közben a képernyő bal felső sarkában található, kormánykereket ábrázoló navigátor gomb segítségével tud a szoftver beállításával kapcsolatos különböző feladatokat végrehajtani, a program működésével kapcsolatos hibajelentéseket küldeni, verziófrissítést végrehajtani, valamint a programból kilépni.

7 Adminisztrátori jógi felhasználók ebben ebből a menüpontból tudnak új felhasználót regisztrálni, valamint a felhasználók és az intézmények adatait karbantartani. A Navigátor gomb megnyomásával az alábbi menüpontok érhetőek el: - Terra adminisztráció (csak adminisztrátori joggal rendelkező felhasználóknak) - Terra kliensek adatai - Nemrég regisztrált felhasználók listája - Lefedettségi térkép - Beállítások - Hibajelentés küldése - Verzió - Kilépés Funkció gombok: a Navigátor gomb melletti fülekre kattintva érheti el a Marathon Terra alkalmazásfunkcióit: Kezdőlap, Hirdetmények, Címjegyzék, Postaláda, Fórum, Országos Meteorológiai Szolgálat, Napló és Segítség Munkaablak: A képernyő középső területe, ahol a kiválasztott funkciótól függően teljes, vagy megosztott ablakokban jelenítheti meg a különböző adatokat Állapotsor: A képernyő alján található csík, melyben a más alkalmazásokhoz hasonlóan rendszer működésével kapcsolatos tájékoztató adatok kerülnek kijelzésre. 5.2 A képernyő beállításai: A következőekben megtekintheti, hogy a Marathon Terra információinak megjelenítését hogyan tudja saját elvárásai szerint beállítani. Ezekkel a beépített funkciókkal minden felhasználó saját igényei szerint szabhatja meg a különböző táblák méretét és információtartalmát, hogy mindig azt láthassa, amire igazán kíváncsi és a képernyőfelületen kizárólag az Ön által elvárt adatok jelenjenek meg Ablakok méretezése A Marathon Terra különböző funkcióinak megjelenítése során, a képernyőn megjelenő ablakok felosztását, méretét szabadon változtathatja az ablakokat elválasztó paneleken található pontok megragadásával és megfelelő helyre történő vonszolásával.

8 5.2.2 Táblázatok (információinak) megjelenítése, elrejtése A képernyőn található táblázatok információinak megjelenítését is igény szerint állíthatja be. Ez a lehetőség először a Címjegyzék és a Napló funkcióknál érhető el a táblázat legfelső sorának, és legelső oszlopának találkozásánál található * (csillag) gomb megnyomásával.

9 Oszlopok rendezése Lehetősége van a Marathon Terrában megtalálható táblázatok (Hirdetmények, Postaláda, Címjegyzék, Fórum, Napló) oszlopainak információit időrend és betűrend szerint csökkenő, vagy növekvő sorrendbe rendezni. Ehhez klikkeljen az oszlop tetején található fejlécre. 5.3 NAVIGÁTOR GOMB Az alkalmazás futtatása közben a képernyő bal felső sarkában található, kormánykereket ábrázoló navigátor gomb segítségével tud a szoftver beállításával kapcsolatos különböző feladatokat végrehajtani, a program működésével kapcsolatos hibajelentéseket küldeni, verziófrissítést végrehajtani, valamint a programból kilépni. Adminisztrátori jógi felhasználók ebben ebből a menüpontból tudnak új felhasználót regisztrálni, valamint a felhasználók és az intézmények adatait karbantartani Terra adminisztráció (csak adminisztrátori jogú felhasználóknak): A Terra adminisztráció menüpont kizárólag adminisztrátori joggal rendelkező felhasználók számára érhető el. Ebben a menüpontban lehet az egyes felhasználók, intézmények adatait karbantartani Terra kliensek adatai: Terra kliensek adatai menüpontban megtekintheti a Marathon rendszerbe kapcsolt kliensek technikai paramétereit, valamint a felhasználók fontosabb adatait. A táblázat bal felső sarkában található * gombra kattintva kiválaszthatja azokat az adatokat, amelyeket az egyes felhasználóknál látni szeretne. Ezek az alábbiak lehetnek: - szervezeti logó - fénykép - név - beosztás - szervezet - részleg - aktivált-e a felhasználó - elérhető-e a felhasználó - állapot kezdetének dátuma - utolsó életjel időpontja - IP cím

10 - session azonosító - a telepített Terra verziószáma Terra kliens adatok exportálása: A Terra kliensek adatait Excel formátumban le tudja menteni a számítógép merevlemezére, vagy egyéb adathordozóra. Az exportálást az alábbi lépésekben hajthatja végre: 1. Lépjen be a Terra kliensek adatai menüpontba 2. Kattintson a képernyő bal alsó sarkában található Exportálás gombra. 3. Az előugró Mentés másként ablakban adja meg a célmappát, ahová a mentést el szeretné végezni, illetve adja meg a fájl nevét. 4. Kattintson a Mentés gombra 5. A megadott célmappában a fájl letárolásra kerül, azt a Microsoft Excel alkalmazással bármikor meg tudja nyitni Nemrég regisztrált felhasználók: A nemrég regisztrált felhasználók menüpontban megtekintheti a 30 utolsóként regisztrált felhasználó listáját az egyes felhasználók fényképével, szervezeti ábrájával, intézményük megnevezésével, beosztásával, részlegének feltűntetésével, illetve regisztrációjuk pontos időpontjával. Az oszlopok legfelső soraira kattintva az egyes felhasználókat növekvő, vagy csökkenő sorrendbe rakhatja a kiválasztott szempont szerint.

11 5.3.4 Beállítások: A Beállítások menüpont alapvető funkciója, hogy testre szabjuk a szoftvert egyéni preferenciáink szerint, illetve karbantartsuk adatainkat, legyen szó akár hivatali, akár privát elérhetőségeinkről, munkakörünk, beosztásunk stb. változásairól. A Beállítások menüpontban alapvetően négy alpont szerint tudunk beállításokat eszközölni: - Felhasználó adatok módosítása - Csengőhangok beállítása - Diagnosztika - Szkin beállítása Felhasználói adatok módosítása: A Felhasználói adatok módosítását a Navigátor gomb Beállítások menüpontjából érheti el. Az egyes füleket kiválasztva tudja megadni, illetve módosítani jelszavát, alapadatait (hivatali és privát elérhetőség), intézményi adatait, elöljárójának adatait, asszisztensének adatait, illetve informatikusának adatait. Amennyiben adatainak szerkesztését befejezte, kattintson az ablak jobb alsó sarkában található OK gombra. Amennyiben a felvitt adatokat nem kívánja eltárolni, kattintson a Mégse gombra.

12 Csengőhang beállítása: A csengőhangok és egyéb hangjelzések beállítására a Navigátor gomb Beállítások menüpontjából van lehetősége a Csengőhangok módosítása gombra kattintva. A Csengőhangok beállítása pontban megadhatjuk, hogy milyen figyelmeztető jelzés értesítsen új hirdetmény közzétételéről, új Marathon üzenet érkezéséről és új fórumbejegyzésről. Az egyes jelzések külön-külön állíthatók, a legördülő listából választhatjuk ki, hogy mely jelzést szeretnénk beállítani gépünkön. TIPP: Célszerű jól hallható, figyelmet felhívó hang beállítása annak érdekében, hogy valamennyi beérkező hívásáról, vagy üzenetéről azonnal értesüljön! Diagnosztika: A számítógép és Marathon szerver közötti adatkapcsolat meglétét a Navigátor gomb Beállítások menüjének Diagnosztika pontjára kattintva az előugró ablakban ellenőrizheti. Ezt a funkciót akkor érdemes használnai, ha számítógép a szerverrel nem kommunikál. A tracer funkció segítségével meghatározható, hogy a hálózat mely pontján lehet fennakadás. Szkin beállítása: A szkin váltása funkciónak köszönhetően egyszerűen megváltoztathatja a Marathon Terra alkalmazás képernyőn történő megjelenítését, színvilágát és stílusát. A szkin beállítása funkciót a Navigátor gomb Beállítások menüpontjának Szkin beállítása pontjára kattintva érheti el. Hibajelentés küldése: Amennyiben a Marathon Terra rendszer működésével kapcsolatos problémát, fennakadást észlel, kattintson a Navigátor gomb Hibabejelentés ikonjára. Ezt követően az előugró Marathon Terra hibabejelentő lapon küldheti el a fejlesztő részére a rendszerrel kapcsolatos hibaleírást, észrevételeit. Hibajelentés küldésénél adja meg a hiba jellegét (használatot megakadályozó hiba, értékelés, javaslat vagy kérés, fontos információ), a hiba leírását, a bejelentő nevét és elérhetőségi adatait.

13 Amennyiben a rendszer által kért adatokat megadta, a Küldés gombra kattintva küldheti meg hibajelantését a rendszerüzemeltető felé. Amennyiben mégsem szeretné elküldeni a hibajelentést, kattintson a Kilépés gombra. FONTOS: Amennyiben olyan jellegű hibát észlel, amely központilag áll fenn és az alkalmazás használatát akadályozza, arról telefonon, vagy ben haladéktalanul értesítse az alkalmazás üzemeltetőkét az Üzemeltetési szabályzatban megadott elérhetőségen! Verzió megjelenítése és frissítése: A Navigátor gomb Verzió menüjében tudja ellenőrizni telepített Marathon szoftverének verziószámát, illetve amennyiben rendelkezésre áll frissebb verzió, innen tudja letölteni. Az aktuális verziót az Aktuális verziószám pontra kattintva tekintheti meg. Frissebb verziót az Új verzió letöltése gombra kattintva tud letölteni. FONTOS: Új verzió kiadásáról hirdetmény kerül közzétételre. Javasoljuk, hogy a szoftver új funkcióinak eléréséhez és zavartalan működéséhez mindig a legfrissebb verziót használja, betartva az Üzemeltetési szabályzatban foglalt verziófrissítési határidőt! Lefedettségi térkép használata: A lefedettségi térképet a Navigátor menüből érheti el. Lényege, hogy az előre berögzített GPS koordináták segítségével megmutatja az egyes Marathon Terra felhasználók, illetve intézményeik elhelyezkedését. Az egyes felhasználók elérhetőségi adatait a felhasználót jelölő buborékra kattintva tudja megtekinteni.

14 A térképi felület mellett található Intézménycsoportok listából kiválaszthatja, hegy mely intézmények elhelyezkedését szeretné megtekinteni. Amennyiben csak a bekapcsolt állapotú felhasználókat szeretné megjeleníteni, jelölje be az erre vonatkozó checkboxot. Lehetősége van arra is, hogy ne csak egy adott intézménycsoportot jelenítse meg a képernyőn, hanem a teljes lefedettséget. Ezt a Teljes lefedettség gombra kattintva tudja elérni. Ez esetben valamennyi intézménycsoport valamennyi felhasználója előtűnik a térképi felületen. A térképi felületet az egér bal gombjával megragadva tudja mozgatni, illetve a térkép bal felső sarkában elhelyezkedő skála segítségével beállíthatja a kívánt nagyítást. A térkép jobb felső sarkában választhat térképi, műhold, hibrid és domborzati nézetek közül. 6. A Fórum használata A Fórum a Marathon Terra rendszer egyik kiemelt funkciója. Lényege, hogy különböző témakörökben létrehozott fórumokat az arra jogosult felhasználók olvashatják, illetve hozzászólásokat tehetnek érdeklődési vagy tevékenységi körüknek megfelelően. A fórumok a felhasználók számára nem nyilvánosak, hozzáférés egy-egy témakörhöz csak meghívás, szakmai érdek vagy jelentkezés alapján adható.

15 A felhasználók alapesetben csak olvasásra és hozzászólásra jogosultak, új fórumot csak rendszergazdai jogosultsággal rendelkező, illetve SuperUser felhasználó indíthat. Egyes témakörök esetében előfordulhat, hogy a fórum írásvédett, ennek megfelelően hozzászólásra nincs lehetőség, csak az üzenetek olvasására. Az írásvédett fórum abban különbözik a hirdetmények menüponttól, hogy míg a hirdetmények egyirányú kommunikációt jelentenek valamennyi Marathon Terra felhasználó felé, az írásvédett fórum csak a felhasználók meghatározott csoportjának szól, tartalmuk nem nyilvános a többi felhasználó számára. A Fórum képernyő három részből áll. A képernyő bal oldalán található ablakban (Témakör ablakban) láthatja az egyes témaköröket, a témakör ikonjával együtt. Képernyőjén csak azokat a fórumokat láthatja, amelynek olvasására jogosultsága van. A fórum kiválasztásához kattintson az Önt érdeklő fórumra! A középső munkaablak (Üzenetablak) a kiválasztott témakörben eddig érkezett hozzászólásokat tartalmazza azok fontosabb adataival együtt. Alapesetben megjelenik a hozzászóló személye, intézménye, intézményi logója, a küldés dátuma és az üzenet azonosítója. Kiválasztva a megtekinteni kívánt üzenetet, a jobb oldali munkaablakban (Olvasóablakban) megtekintheti annak szöveges tartalmát, illetve az üzenethez csatolt mellékleteket.

16 6.1 Fórum üzenetek frissítése: A Marathon Terra alkalmazás a Marathon szerverrel 150 másodpercenként cserél adatot. A Frissítés ikonra kattintva Ön azonnali adatcserét tud végrehajtani számítógépe és s szerver között. Erre akkor lehet szüksége, ha nem kívánja kivárni az automatikus frissítést, és azonnal szeretné látni a fórumban érkezett friss hozzászólásokat. TIPP: A fórum frissítését a bal oldali, vagy a középső munkaablakba kattintva a jobb egérgombbal is végrehajthatja. A legördülő menüből válassza a Frissítés funkciót az adatok azonnali frissítéséhez! 6.2 Témakör nyomtatása: A Marathon rendszerben lehetősége van teljes fórumok nyomtatására. A nyomtatásban szerepel valamennyi, az adott témakörben beérkezett hozzászólás, illetve a hozzászólások minden jellemzője (küldő személye, küldés időpontja stb.). Fórumot az alábbi lépésekben tud kinyomtatni: 1. Válassza ki a kinyomtatni kívánt témakört. 2. A Fórum nyomtatás és exportálása menüben kattintson a Témakör nyomtatása gombra. 3. Az előugró nyomtatás varázslóban, amennyiben szükséges módosítsa a beállításokat. 4. A Nyomtató ikonra kattintva nyomtassa ki a fórumot!

17 TIPP: A középső munkaablakban kiválasztott fórumhozzászólás nyomtatását a jobb egérgombbal is kezdeményezheti. Az üzenet kinyomtatásához a legördülő menüből kattintson a Kijelölt elem nyomtatása gombra! 6.3 Témakör exportálása: A Marathon Terra rendszer lehetőséget biztosít teljes témakörök merevlemezre, vagy egyéb adathordozóra történő lementésére (exportálására). A lementett témakörök későbbi megnyitásához nem szükséges a Marathon szerverhez kapcsolódnia, azt Microsoft Excel alkalmazás használatával bármikor megnyithatja akár olyan számítógépen is, ahol a Marathon nincs telepítve. Témakör exportálására az alábbi lépésekben van lehetőség: 1. Válassza ki az exportálni kívánt témakört. 2. Az előugró Mentés másként ablakban válassza ki, vagy hozza létre azt a célmappát, ahová a fájlt menteni szeretné, és adja meg a fájl nevét. A Marathon alapértelmezettként Export elnevezésű fájlt hoz létre. 3. A fájl mentéséhez kattintson a Mentés gombra. Amennyiben mégsem szeretné menteni a fájlt, kattintson a Mégse gombra.

18 6.4 A Fórum megjelenítése: A Fórum megjelenés menüben beállíthatja fórum üzenete betűtípusát, illetve betűméretét. Betűtípus választása: A jobb olvashatóság érdekében lehetőség van arra, hogy a Fórum megjelenés menü legördülő Betűtípus legördülő listájából kiválassza azt a betűtípust, amellyel fórum üzenetét meg szeretné írni. Betűméret választása: A jobb olvashatóság érdekében lehetőség van arra, hogy a Fórum megjelenés menü legördülő Betűméret listájából kiválassza azt a betűméretet, amellyel fórum üzenetét meg szeretné írni. 6.5 A baloldali munkaablak funkciói: A baloldali munkaablakban megtalálja azokat a fórumokat, amelyekhez olvasási, vagy olvasási és hozzászólási jogosultsággal rendelkezik. A munkaablak felső részében találja a Témakör tulajdonságai és a Részletek gombokat, amellyel bővebb információkat szerezhet az adott témakörről Témakör tulajdonságai menüpont: Adott fórum tulajdonságainak megtekintéséhez kattintson arra a témakörre, amelyről további információkra kíváncsi, majd nyomja meg a bal oldali munkaablak felső részében található Témakör tulajdonságai gombot. Az előugró ablakban megjelenik témakör alapadatai, vagyis a témakör neve, a témakörhöz fűzött megjegyzés, a létrehozás dátuma, a témakör tulajdonos személye illetve a témakör tagjai.

19 6.5.2 Aktivitás menüpont: Az Aktivitás menüpontra kattintva megtekintheti, hogy az egyes felhasználók az adott témakörben milyen számban szóltak hozzá az adott fórumhoz Részletek menüpont: A Részletek gombra kattintva a baloldali munkaablakban a témakör neve alatt megjelenik a témakör rövid tartalma.

20 6.6 Középső munkaablak funkciói: Új üzenet funkció: Amennyiben szeretne egy fórumhoz hozzászólni és jogosultsága is van hozzá, megteheti az Új üzenet gombra kattintva az alábbi lépésekben: 1. A Témakörablakban válassza ki az a fórumot, amelyhez hozzá szeretne szólni 2. Az Üzenetablakban kattintson az Új üzenet ikonra. 3. Az előugró ablakban szerkessze meg hozzászólását: adja meg az üzenet tárgyát, szöveges tartalmát, amennyiben hangulatjelet kíván megadni, adja meg. Az üzenethez a Fájlmelléklet csatolása gombra kattintva fájlokat is csatolhat. 4. Az üzenet küldéséhez kattintson a Küldés gombra. Üzenete ezután a munkaablakban azonnal megjelenik Válasz üzenet küldése: Amennyiben egy adott hozzászólásra szeretne reagálni, a középső munkaablak Válasz funkcióját használva tudja ezt megtenni az alábbiak szerint:

21 - Válassza ki azt a hozzászólást, amelyre választ kíván küldeni. - Az Üzenetablakban kattintson a Válasz ikonra. - Az előugró ablakban szerkessze meg válaszát. A Válasz funkció használata esetén az üzenet tárgya automatikusan a megválaszolt üzenet tárgyával lesz megegyező. - Amennyiben fájlt szeretne törölni, kattintson a Fájlmelléklet csatolása gombra. - Fájlmellékletet törölni a Fájlmelléklet törlése gombra kattintva tud. - A válasz elküldéséhez kattintson a Küldés gombra Kijelölt elem nyomtatása: A Marathon rendszerben lehetősége van egy-egy fórumhozzászólás kinyomtatására a Kijelölt elem nyomtatása gombra kattintva. Az előugró nyomtatásvarázslóban beállíthat különböző paramétereket, majd a nyomtató ikonra kattintva kinyomtathatja az üzenetet.

22 6.7 Jobboldali munkaablak funkciói: A Fórum jobb oldali munkaablakában olvashatja a középső munkaablakban kiválasztott üzenet szöveges tartalmát, tekintheti meg csatolmányait. Az olvasóablakban az Üzenet fülre kattintva az üzenet szövegét olvashatjuk, míg a Mellékletek fülre kattintva az üzenethez csatolt mellékleteket töltheti le. A Letöltés gombbal a kijelölt, az összes letöltése egyszerre gombbal az összes mellékletet az Ön által megadott helyre le tudja tölteni. 7. Hirdetmények A Marathon Terra rendszer Hirdetmények menüpontja tartalmazza azokat a közérdekű információkat, amelyek valamennyi felhasználót érintenek, beleérve a rendszer működésével kapcsolatos híreket és közleményeket. Hirdetmények kiadására kizárólag adminisztrátori jogú felhasználók jogosultak, egyéb felhasználók hirdetményt nem tehetnek közzé. A hirdetmények a Postaládához hasonlóan két ablakban, a bal és a jobb oldali munkaablakban jelennek meg. A Bal oldali munkaablak tartalmazza a hirdetmény feladójának nevét, a hirdetmény tárgyát és közzétételének időpontját. A hirdetmények a munkaablakban fordított időrendben szerepelnek. A megtekinteni kívánt hirdetményre kattintva a jobb oldali munkaablakban olvashatja a hirdetmény tartalmát.

23 7.1 Hirdetmények frissítése: A Marathon Terra alkalmazás a Marathon szerverrel 150 másodpercenként cserél adatot. A Frissítés ikonra kattintva Ön azonnali adatcserét tud végrehajtani a számítógépe és a szerver között. Erre akkor lehet szüksége, ha azonnal olvasni szeretné a közzétett hirdetményeket, és nem akarja megvárni a számítógép és szerver közötti automatikus adatcserét. TIPP: A hirdetmények frissítését egere jobb gombjával is végre tudja hajtani. Bármely hirdetményre kattintva a lenyíló menüben válassza a Frissítés gombot! 7.2 Hirdetmények exportálása: Amennyiben le szeretné menteni táblázatos formában a közzétett hirdetményeket, az Exportálás gombra kattintva teheti ezt meg. Az alkalmazás a fájlnév és a célkönyvtár megadását követően létrehoz egy Microsoft Excel fájlt, amely a közzétett hirdetmények feladóit, közzétételük időpontját és a hirdetmények tárgyát tartalmazza.

24 A hirdetmények exportálása az alábbi lépésekben hajtható végre: - Kattintson az Exportálás ikonra. - Az Előugró Mentés másként ablakban adja meg azt a mappát, ahova a létrehozandó fájlt menteni szeretné, és adja meg a létrehozandó fájl nevét. Az alkalmazás alapértelmezetten - Export elnevezésű fájlt hoz létre, amennyiben ezt nem változtatja meg. - A Mentés gombra kattintva a hirdetmények a megadott fájlba exportálásra kerülnek. 7.3 Új hirdetmény közzététele: Új hirdetmény feladására kizárólag adminisztrátori jogú felhasználók jogosultak, egyéb jogosultsági szinttel rendelkező felhasználók nem! Új hirdetmény feladásának menete: - Kattintson az Új hirdetmény ikonra. - A lenyíló Hirdetmény publikálása ablakban szerkessze meg a hirdetményt. Adja meg a tárgyát, szöveges tartalmát, illetve az üzenet szövegét - Ezt követően a közzétételhez kattintson a Küldés gombra TIPP: Új hirdetmény feladása az egér jobb gombjával is kezdeményezhető a lenyíló menü Új hirdetmény gombjára kattintva. 7.4 Hirdetmény törlése:

25 Hirdetmények törlésére kizárólag adminisztrátori jogú felhasználók jogosultak, egyéb jogosultsági szinttel rendelkező felhasználók nem! Adminisztrátori jogú felhasználó bármely hirdetményt törölheti, olyat is, amelyet más hasonló jogosultsággal rendelkező felhasználó töltött fel, ezért törlésnél szükség esetén egyeztessen a hirdetményt közzétevővel! Hirdetmények törlésének menete: - Jelölje ki törölni kívánt hirdetményt - Kattintson a Hirdetmény törlése ikonra. - Az előugró Hirdetmény törlése ablakban klikkeljen a Yes gombra a kijelölt hirdetmény törléséhez. TIPP: Hirdetmények törlését egere jobb gombjával is végre tudja hajtani! A jobb gombbal kattintson a törölni kívánt hirdetményre, majd a legördülő menüből válassza a Hirdetmény törlése funkciót! 7.5 Szűrés a hirdetmények között: A Marathon rendszerben lehetősége van a Hirdetmények között tárgyszavakra keresni. A Szűrés melletti szövegdobozba írja be a keresett szót, majd nyomja meg az Enter billentyűt. A rendszer automatikusan kiválogatja azokat a hirdetményeket, amelyek akár tárgyában, akár szöveges tartalmukban megegyeznek a keresőbe beírt szóval, vagy szótöredékkel. A hirdetmények jobb egérgomb funkciói: A baloldali munkaablakban található bármely hirdetményre kattintva lehetősége nyílik a hirdetmények azonnali frissítésére, a kijelölt hirdetmény nyomtatására, új hirdetmény feladására, hirdetmény törlésére, vagy hirdetmény vágólapra történő másolására. A Frissítés gombra kattintva a Marathon Terra alkalmazás azonnali adatcserét hajt végre a számítógép és a szerver között, így a felhasználónak nem kell megvárnia az adatok automatikus, 150 másodpercenkénti frissítését. A Kijelölt nyomtatása gombra kattintva megnyílik a Marathon nyomtatás varázslója, melyen megtekintheti a nyomtatási képet, és amennyiben szükséges, változtatásokat eszközölhet rajta. Az Új hirdetmény feladása funkcióval a rendszergazdai jogosultsággal rendelkező felhasználók új hirdetményt tudnak közzétenni. A Hirdetmény törlése funkcióval a rendszergazdai jogosultsággal rendelkező felhasználók hirdetményt tudnak törölni.

26 A Másolás funkcióval a kiválasztott hirdetmény szövegét vágólapra másolhatja. 7.6 Hirdetmények nyomtatása: A Hirdetmények menü Nyomtatás funkciójával lehetősége van a közzétett hirdetmények kinyomtatására. A nyomtatásban nem csak az Hirdetmény szöveges tartalma jelenik meg, hanem a feladó személye, a hirdetmény tárgya és a közzététel időpontja is. Hirdetmény nyomtatása az alábbiak szerint történik: - Válassza ki a kinyomtatni kívánt hirdetményt - Kattintson az Nyomtatás gombra. - Az előugró nyomtatás varázslóban lehetősége van oldalbeállításokat eszközölni, illetve megtekinteni a nyomtatási képet. - Kattintson a Nyomtató ikonra. TIPP: Hirdetmény nyomtatása az egér jobb gombjával is kezdeményezhető a lenyíló menü Nyomtatás gombjára kattintva.

27 7.7 Hirdetmények másolása: A bal oldali munkaablak felső részében található Másolás gombra kattintva a kijelölt hirdetmény teljes szöveges tartalmát vágólapra tudja helyezni. Ezt követően a vágólapra helyezett szöveget bármely más alkalmazásba (Pl. World, Outlook stb) beillesztheti. FONTOS: a vágólapra helyezett szöveget csak a számítógép kikapcsolásáig, vagy újraindításáig marad a memóriában. Figyeljen arra is, hogy más alkalmazás Másolás funkciója a vágólapra helyezett Marathon hirdetményt felülírja, így az a továbbiakban már nem lesz elérhető. TIPP: Hirdetmény vágólapra történő másolása az egér jobb gombjával is kezdeményezhető a lenyíló menü Másolás gombjára kattintva. 8. A Címjegyzék használata A Marathon Terra rendszer regisztrált felhasználóinak listáját a Címjegyzék funkció tartalmazza. A Címjegyzék olyan fontos információkat tartalmaz, mint például az egyes felhasználók munkahelyi adatai, elérhetőségi adatai, státusza. A Címjegyzék alapvetően két ablakból áll. A baloldali munkaablakban kiválaszthatja azt a felhasználót (akár a görgetősávval megkeresve, akár szűréssel), akiről információt szeretne megtudni, vagy akinek üzenetet szeretne küldeni, de okostelefon vagy PDA segítségével lehetősége van gyorshívás kezdeményezésére is. A jobboldali munkablakban találjuk meg a kiválasztott felhasználó adatait, elérhetőségeit.

28 Tipp: A Címjegyzék főbb funkciói nem csak a felső menüsorból, hanem a jobb egérgomb használatával is előhívhatóak. A felhasználói státuszok: A címjegyzék baloldali munkaablakának a Státusz oszlopa mutatja az egyes Marathon felhasználók pillanatnyi státuszát. A státusz azt jelzi, hogy az adott felhasználó be van-e jelentkezve a rendszerbe, vagy sem. A felhasználó állapotát az ikonok jelzik. Adataik bekapcsolt állapot esetén fekete, kikapcsolt állapot esetén szürke színnel jelennek meg. A kikapcsolt állapot azt jelenti, hogy a felhasználó pillanatnyilag nem rendelkezik Marathon kapcsolattal (kikapcsolt számítógép, hálózati hiba stb.). Fontos üzenet küldésekor mindenképp célszerű ellenőrizni, hogy a Címzett be van-e jelentkezve. A Státusz gombra kattintva lehetősége van arra, hogy a felhasználókat pillanatnyi állapotuknak megfelelően rendezze, előre sorolva azokat, akik bekapcsolt állapotban vannak. 8.1 A Címjegyzék frissítése: A Marathon Terra alkalmazás a Marathon szerverrel 150 másodpercenként cserél adatot. A Frissítés gombra kattintva Ön azonnali adatcserét tud végrehajtani a számítógépe és a szerver

29 között. Erre akkor lehet szüksége, ha a Címjegyzék módosításra került, melyet azonnal meg kíván tekinteni. 8.2 Felhasználói Adatok exportálása névjegykártya formátumba: Az alkalmazás lehetőséget biztosít a Címjegyzékben szereplő Marathon felhasználók adatainak névjegykártya formátumú fájlba (Vcard) való exportálásához. Ez a formátum kompatibilis az Outlook levelezőrendszerrel, valamint az erre alkalmas mobiltelefonokkal, okostelefonokkal, PDA-kkal. Az exportálás lépései: - A bal oldali munkaablakban válassza ki azt a felhasználót, akinek adatait exportálni szeretné - Kattintson az Exportálás névjegykártya formátumba gombra - Az előugró ablakban válassza ki a mentés helyét és adja meg a mentésre kerülő fájl nevét, majd nyomja meg a Mentés gombot. Amennyiben mégsem szeretné a menteni a fájlt, a Mégse gombra kattintva mentés nélkül bezárhatja az ablakot. - Az ezt követően megnyíló névjegy ablakban ellenőrizze a létrehozott névjegy adatait, majd rögzítéshez kattintson a Mentés és bezárás gombra.

30 TIPP: Felhasználói adatok exportálása nemcsak a bal oldali munkaablakból kezdeményezhető, hanem az exportálni kívánt felhasználóra való kattintással, az egér jobb gombjával. Exportálás Mobiltelefonra: A Marathon felhasználók adatainak mobiltelefonra, okostelefonra vagy PDA-ra történő exportálásra lehetősége van QR mátrix segítségével anélkül, hogy vezetékes vagy rádiós kapcsolatot kellene létesíteni a számítógép és a telefon között. Az eszköz a számítógép képernyőjéről olvassa be az adatokat, ezért fontos, hogy rendelkezzen megfelelő felbontású kamerával, illetve a kód felismeréséhez szükséges szoftverrel. Az exportálás lépései: - A bal oldali munkaablakban válassza ki azt a felhasználót, akinek adatait exportálni szeretné - Kattintson az Exportálás mobiltelefonra gombra - Az előugró ablakban található QR kódot ismertesse fel mobil eszközével úgy, hogy kameráját a megfelelő távolságból az ábra felé irányítja. Az információ felismeréséhez szükséges vonalkódolvasó szoftver, pl. Nokia okostelefonokba beépített vonalkódolvasó vagy Kaywa Reader, melyet a weboldalról tölthet le. - A használt telefon típusától és szoftvertől függően tárolja el a beolvasott adatokat.

31 TIPP: Nokia telefonok esetében a vonalkód olvasó funkció az Eszközök menüben található. Az alkalmazás elindítását követően állítsa a képernyőn megjelent QR kódot a telefonja képernyőjén megjelenő piros vonalak közé. A vonalkód felismerő szoftver a mátrixot felismeri és dekódolja, majd a dekódolt információ szövegesen is megjelenik telefonja kijelzőjén. TIPP: Felhasználói adatok mobiltelefonra történő exportálása nemcsak a bal oldali munkaablakból kezdeményezhető, hanem az exportálni kívánt felhasználóra való kattintással, az egér jobb gombjával. 8.3 Felhasználói adatlap nyomtatása: A Marathon rendszerben lehetősége van az egyes felhasználó adatlapjainak nyomtatására. A Nyomtatás gombra kattintva előugrik a nyomtatás varázsló, ahol lehetősége van nyomtatás előtt a különböző paramétereket (pl. oldalbeállítások) beállítani, majd az adatlapot kinyomtatni.

32 . 8.4 Felhasználók rendezése: A felhasználókat név szerint, intézménycsoport szerint és on-line állapot szerint tudja sorba rendezni. 8.5 Felhasználó gyorshívása: A Gyorshívás funkció segítségével, okostelefonja vagy PDA-ja segítségével azonnali hívásokat tud kezdeményezni. Ehhez nyomja meg a gyorshívás gombot és az előugró ablakban válassza ki, hogy partnere melyik telefonszámát kívánja felhívni. Mobil eszköze kameráját irányítsa a kiválasztott QR kód felé. Az információ felismeréséhez szükséges vonalkód olvasó szoftver, pl. Nokia okostelefonokba beépített vonalkód olvasó vagy Kaywa Reader, melyet a weboldalról tölthet le.

33 A használt telefon típusától és szoftvertől függően mobiltelefonján a beolvasott kód segítségével kezdeményezze a hívást felhívni kívánt felhasználó irányába. TIPP: Adott felhasználó gyorshívását a jobb egérgomb használatával is tudja kezdeményezni. Kattintson a hívni kívánt felhasználóra, majd a legördülő menüből válassza ki a Gyorshívás funkciót! 8.7 Új üzenet küldése a címjegyzékből: A Címjegyzékben kiválasztott felhasználó részére üzenet küldhet a jobboldali munkaablak felső részében található Új üzenet gombra kattintva. A folyamat megegyezik a Postaládából küldött üzenet lépéseivel, azzal az eléréssel, hogy itt először a címzettet választja ki, és csak utána szerkeszti meg az üzenetet. A címzett módosítására, vagy ugyanazon üzenet küldésekor több címzett kijelölésére nincs lehetőség. Új üzenet a Címjegyzékből a következő lépésekben küldhető: - Kattintson az Új üzenet gombra - Az előugró Marathon üzenet küldése - Üzenet szerkesztése ablakban hozza létre az elküldeni kívánt üzenetet és adja meg az üzenet tárgyát. A rendszer nem engedi elküldeni azt az üzenetet, amelynél a tárgy mező nincs kitöltve. - Amennyiben az üzenete fontos, tegyen pipát a Fontos üzenet melletti négyzetbe! A fontosként megjelölt üzenetek a címzettnél ikonnal kerülnek megjelölésre.

34 - Kattintson a Tovább gombra. (Amennyiben az üzenetet mégsem szeretné elküldeni, kattintson a Mégsem gombra). Az előugró Fájl- és képmelléklet hozzáadása ablakban csatolhat fájlokat, jpg formátumú képeket, szkennelt és fényképezett állományokat üzenetéhez. Ha nem kíván fájlt vagy képet csatolni üzenetéhez, kattintson a "Tovább" gombra. Ha fájlt szeretne küldeni, a File hozzáadása gombra kattintva az előugró Megnyitás ablakban - az operációs rendszerénél megszokott módon - jelölheti ki a küldendő fájlt. A fájlokat behúzással is csatolhatja (Intéző, Total Commander). A fájl esetleges eltávolításához kattintson File eltávolítása gombra. Ha képet szeretne csatolni, a Kép hozzáadása fájlból gombra kattintva az előugró Megnyitás ablakban - az operációs rendszerénél megszokott módon - jelölheti ki a küldendő képet. TIPP: Lehetősége van továbbá dokumentumokat szkennelni a Szkennelt kép hozzáadása gombra kattintva. Ehhez az előugró Forrás kijelölése ablakban jelölje ki a számítógépéhez csatlakoztatott TWAIN szabványú lapolvasót. Amennyiben rendelkezik TWAIN alapú webkamerával, hasonló elven azonnali fényképküldésre is használhatja eszközét. TIPP: A Képernyőfotó gombra kattintva a Marathon ablaka eltűnik, és számítógépe asztalán, vagy más nyitott alkalmazásán megjelenik a Képernyőkép mentése gomb. Erre kattintva

35 számítógépe képernyőképe lefényképezésre és csatolásra kerül üzenetéhez. Az esetleg zavaró Képernyőkép gombot a képernyő más területére is vonszolhatja. - A csatolt képek esetleges törléséhez nyomja meg a "Képmelléklet törlése" gombot. - Az üzenet elküldéséhez a Tovább gombra való kattintással történik! TIPP: Új üzenet küldését nem csak a bal oldali munkaablakból, hanem jobb egérgombjával is tud kezdeményezni. Kattintson egerének jobb gombjávall arra a felhasználóra, akinek üzenetet szeretne küldeni, majd a legördülő menüből válassza ki az Új üzenet írása funkciót. Ezt követően a fentebb leírtak szerint járjon el! 8.8 Szűrés a címjegyzékben: A Marathon rendszerben lehetősége van a Címjegyzékben neveket keresni. Az ikon melletti szövegdobozba írja be a keresett személy nevét, vagy a keresett intézményt. majd nyomja meg az Enter billentyűt. A rendszer automatikusan kiválogatja azokat a felhasználókat, amelyek akár nevükben, akár intézményeik nevében megegyeznek a keresőbe beírt szóval, vagy szótöredékkel. 8.9 Jobb egérgomb funkciók a címjegyzékben: A Címjegyzék használata során csaknem valamennyi funkciót elérhetjük a jobb oldali egérgomb használatával. A bal oldali munkaablakban bármelyik felhasználóra kattintva a jobb oldali egérgomb segítségével az alábbi lehetőségek közül választhatunk: - Szűrés - Gyorshívás - Rendezés név szerint - Rendezés intézmény szerint - Rendezés online állapot szerint - Rendezés törlése - Exportálás névjegykártya formátumba - Felhasználói adatlap nyomtatása 8.10 GPS pozíció meghatározása:

36 A berögzített GPS pozíciók segítségével a Marathon Terra alkalmazás grafikusan, tétképi felületen megmutatja az egyes felhasználók földrajzi elhelyezkedését. A térkép megjelenítéséhez válassza ki a címjegyzékből azt a felhasználót, akinek térképi helyzetét meg kívánja tekinteni. Ezt követően a felső menüsorban kattintson a Térképi megjelenítés fülére, majd az előugró ablakban válassza a GPS pozíció gombot. Az előre berögzített adatok segítségével az alkalmazás térképi felületen mutatja meg a kiválasztott felhasználó földrajzi helyzetét. A térkép felső részében választhat térképi, műhold, hibrid és domborzati nézetek közül Útvonaltervező használata: A berögzített GPS pozíciók segítségével a Marathon Terra alkalmazás képes arra, hogy megtervezze az Ön munkahelye és a névjegyzékből kiválasztott másik felhasználó munkahelye közötti legoptimálisabb utat. Az útvonaltervezéshez először válassza ki a névjegyzékből azt a felhasználót, akihez az útvonalat meg kívánja tervezni. Miután kiválasztotta, kattintson a felső menüsor Térkép megjelenítés fülére. Az előugró ablakban választhat a GPS pozíció, illetve az Útvonal tervezése funkció között.

37 8.12 Útvonal tervezése: A térképi felületen megjelenik az ideális útvonal, amelyen haladva az Ön munkahelyétől indulva eljuthat a kiválasztott felhasználóhoz. A térképi ábrázolás alatt megtalálja a az egyes útszakaszok pontos sorrendjét, amelyeken végig kell haladnia. 9. A Postaláda használata 9.1 A Postaláda menü részei A legtöbb levelezőrendszerhez hasonlóan a Marathon Terra Postaláda menüje két mappát tartalmaz, Bejövő üzenetek mappát, illetve Elküldött üzenetek mappát. A Bejövő üzenetek mappa azon üzeneteket tartalmazza, amelyek más felhasználók küldenek Önnek, míg az Elküldött üzenetek az Ön által elküldött üzeneteket tartalmazza mindaddig, amíg ki nem törli őket.

38 A mappák kényelmes és gyors használatához célszerű az egyéni preferenciák és az internet sávszélesség függvényében beállítani azt az üzenetmennyiséget, amelyet egyszerre kezelni kíván. 9.2 Üzenetek frissítése A Marathon Terra alkalmazás a Marathon szerverrel 150 másodpercenként automatikusan, külső beavatkozás nélkül adatot cserél és letölti az új üzeneteket. A Frissítés ikonra kattintva Ön azonnali adatcserét tud végrehajtani a számítógépe és a szerver között. Erre akkor lehet szüksége, ha sürgős üzenetet vár és postaládáját azonnal frissíteni szeretné. TIPP: Az üzenetek frissítése jobb egér gombbal is történhet. Kattintson a Postaládában bármely üzenetre az egér jobb gombjával, majd a legördülő menüből válassza a Frissítés funkciót! 9.3 Új üzenet küldése: A Marathon Terra rendszer egyik legfontosabb és leggyakrabban használt funkciója a levélküldés. Ezzel a funkcióval levelet tud küldeni bármely Marathon falhasználónak, függetlenül attól, hogy be van-e jelentkezve, vagy sem. A levélnek lehetnek fájl mellékletei vagy képmellékletei. A rendszerből nem küldhetők üzenetek postafiókra, illetve Marathon postafiókra sem küldhető üzenet külső címről. A rendszer biztonsági szempontok miatt kizárólag a felhasználók egymás közötti kommunikációját szolgálja. Új üzenetet az alábbi lépésekben tud küldeni: 1. Kattintson a bal oldali munkaablak felső sávjában található "Új üzenet" gombra 2. Adja meg az elküldeni kívánt üzenet tárgyát, majd szerkessze meg az üzenet szöveges tartalmát. Amennyiben üzenetét fontos üzenetként szeretné elküldeni, jelölje be az erre vonatkozó checkboxot, majd nyomja meg a "Tovább" gombot.

39 3. Az előugró ablakban lehetősége van fájl, illetve képet csatolnia leveléhez. Kép csatolása lehetséges fájlból, képernyőfotóval vagy szkennelt képpel. Folytatáshoz kattintson a "Tovább" gombra! 4. A megjelenő "Címzettek kiválasztása" ablakban kiválaszthatja üzenete címzettjét, vagy címzettjeit, melyeket megadhat személyenként, előre definiált címzettlistákkal, vagy saját címzettlista megadásával. Amennyiben üzenete sürgős, a címzettlistában ellenőrizze címzettje bejelentkezési státuszát! 5. A "Tovább" gombra kattintva az előugró "Címzettek ellenőrzése" ablakban még egyszer megtekintheti üzenete kiválasztott címzettjeit. Amennyiben a címzetteken nem kíván változtatni, az "OK" gombra kattintva üzenete elküldésre kerül. Amennyiben változtatni kíván, a "Vissza" gombra kattintva módosíthatja címzettjeit.

40 TIPP: Az Új üzenetet küldése funkciót az egér jobb gombjával is előhívhatja. Kattintson egy adott felhasználóra az egér jobb gombjával, majd a legördülő menüből válassza az "Új üzenet" funkciót. 9.4 Válasz üzenet küldése: A Marathon Terra alkalmazás lehetővé teszi, hogy megválaszoljuk azokat az üzeneteket, amelyeket más Marathon felhasználótól kaptunk. A Válasz funkció használata lényegében

41 megegyezik a levelezőrendszerekben megszokottakkal, a Beérkezett üzenetek mappában található bármely üzenetre választ küldhetünk az alábbiak szerint: 1. Válassza ki a megválaszolni kívánt üzenetet 2. Kattintson a bal oldali munkaablak felső részében elhelyezkedő a Válasz ikonra 3. Az előugró Marathon üzenet küldése - üzenet szerkesztése ablakban szerkessze meg a válaszként elküldeni kívánt üzenetét, és amennyiben üzenete fontos, tegyen pipát a az ezt jelző négyzetbe. 4. A Tovább gombra kattintva az előugró ablakban lehetőség nyílik fájl csatolására vagy eltávolítására, kép hozzáadására fájlból, szkennelt kép vagy képernyőfotó hozzáadására, illetve ezek eltávolítására. 5. A Tovább gomb megnyomásával előugrik a Címzettek ellenőrzése című ablak, melyben megtekintheti üzenetei címzettjét. Az alkalmazás ezt követően automatikusan, további beavatkozás nélkül továbbítja levelét a címzetthez. Elküldött válaszlevelét ezután megtekintheti az Elküldött üzenetek mappában. Az Üzenet fülre kattintva visszaolvashatja annak tartalmát, továbbá a Címzettek fülre kattintva megtekintheti a válaszüzenet küldésének, kézbesítésének, valamint nyugtázásának pontos időpontját. TIPP: A válasz üzenet küldése funkciót az egér jobb gombjával is előhívhatja. Kattintson a megválaszolni kívánt üzenetre az egér jobb gombjával, majd a legördülő menüből válassza a "Válasz" funkciót. 9.5 Üzenetek továbbküldése: Az alkalmazás lehetővé teszi, hogy beérkezett üzeneteink közül bármelyiket tetszőleges számú címzettnek továbbküldje, akár megváltoztatva az üzenet tárgyát és/vagy tartalmát. Az üzenet továbbküldésének sajátossága, hogy az üzenethez további fájl nem csatolható vagy abból fájl nem törölhető, a továbbított levél kizárólag azokat a mellékleteket tartalmazhatja, amelyeket az eredeti üzenet tartalmazott. Üzenetet az alábbi lépéssor szerint tud továbbítani: 1. A bal oldali munkaablakban válassza ki a továbbítani kívánt üzenetet. 2. Kattintson a Továbbküldés ikonra. 3. Az előugró Marathon üzenet küldése - üzenet szerkesztése ablakban, amennyiben szükséges, változtassa meg az üzenet tárgyát és tartalmát, majd kattintson a Tovább gombra. 4. Ezt követően az előugró Címzettek kiválasztása ablakban tudja megadni üzenetének címzettjeit. 5. A Tovább gombra kattintva ellenőrizheti a címzettek listáját. Amennyiben megfelelőnek találja, üzenete továbbításához kattintson a Tovább gombra. Amennyiben változtatni kíván a címzetteken, a Vissza gombra kattintva tudja ezt megtenni.

42 Továbbított levelét ezután megtekintheti az Elküldött üzenetek mappában. Az Üzenet fülre kattintva visszaolvashatja annak tartalmát, továbbá a Címzettek fülre kattintva megtekintheti a továbbított üzenet küldésének, kézbesítésének, valamint nyugtázásának pontos időpontját. TIPP: Az Üzenet továbbküldése funkciót az egér jobb gombjával is előhívhatja. Kattintson a továbbítani kívánt üzenetre az egér jobb gombjával, majd a legördülő menüből válassza a "Továbbítás" funkciót. 9.6 Üzenetek törlése Mind a Beérkezett üzenetek mappában, mind pedig az Elküldött üzenetek mappában lehetősége van üzenetek törlésére. A törlés valójában csak a felhasználó postafiókjában valósul meg, a Marathon Terra szervere biztonsági szempontokból ugyanis tárol minden üzenetet, amelyet a rendszeren keresztül küldenek. A szerveren található üzeneteket a felhasználó törölni nem tudja. A Postaládában kiválasztott üzeneteket az alábbi módon törölheti: 1. Válassza ki a törölni kívánt üzenetet a bal oldali munkaablakban. 2. Kattintson a Törlés gombra. 3. Amennyiben az üzenetet valóban törölni akarja, az előugró Üzenet törlése ablakban kattintson az Igen gombra. Amennyiben mégsem szeretné törölni az üzenetet, kattintson a Nem gombra. TIPP: Amennyiben a törölni kívánt üzenet tartalma a későbbiekben is fontos lehet, célszerű az üzenet törlése előtt biztonsági másolatot készíteni. TIPP: Az Üzenet törlése funkciót az egér jobb gombjával is előhívhatja. Kattintson a törölni kívánt üzenetre az egér jobb gombjával, majd a legördülő menüből válassza a "Törlés" funkciót.

43 9.7 Megjelenítésre kerülő üzenetek száma: A bal oldali munkaablakban határozhatja meg, hogy a Beérkezett üzenetek mappa, illetve az Elküldött üzenetek mappa egyszerre hány üzenetet jelenítsen meg. Minél magasabb az egyszerre megjelenítendő üzenetek száma, az alkalmazás elindításánál annál tovább tarthat a számítógép és a szerver közötti adatforgalmazás. Amennyiben nem rendelkezik szélessávú internetes kapcsolattal, javasoljuk, hogy az egyszerre megjelenítendő üzenetek számát 20 és 50 között határozza meg. Amennyiben hosszabb ideje nem indított el a Marathon Terra alkalmazást, előfordulhat, hogy a szerveren található új üzenetek száma meghaladja a postafiókban egyszerre megjeleníthető üzenetek számát. Ebben az esetben célszerű olyan értéket meghatározni, amely lehetővé teszi valamennyi levél letöltését és megtekintését. 9.8 Üzenet SMS-ben történő továbbítása: A Marathon Terra rendszer lehetőséget kínál szöveges üzenetek első 160 karakterének SMSben történő továbbítására. Az SMS-t valójában nem az alkalmazás küldi, hanem a felhasználó az alkalmazás által generált QR kód és egy megfelelő okostelefon, vagy PDA segítségével az alábbiak szerint: 1. Válassza ki az SMS-ben elküldni kívánt üzenetet 2. Nyomja meg a Továbbítás SMS-ben gombot és az előugró ablakban válassza ki a címzettet, majd partnere megfelelő telefonszámát 3. Nyomja meg az Üzenet generálása gombot, majd mobil eszköze kameráját irányítsa a kiválasztott QR kód felé. 4. Ezek után mobil eszközén válassza a küldés gombot. A mobiltelefon ezt követően beolvassa a vonalkódot és átalakítja szöveges üzenetté. A funkció igénybevételének technikai feltétele, hogy a mobiltelefon rendelkezzen kamerával, továbbá a kód felismeréséhez szükséges megfelelő vonalkód olvasó szoftverrel (pl. Nokia okostelefonokba beépített vonalkód olvasó vagy Kaywa Reader, melyet a weboldalról tölthet le).

44 9.9 Marathon üzenetek elemei: A Marathon Terra rendszeren keresztül küldött üzenetek szöveges tartalmát, csatolmányait, címzettjeit és kézbesítési jellemzőit az üzenetre kattintva a jobb oldali munkaablakban tudjuk megtekinteni. Amennyiben az üzenet csatolmány nélkül került továbbításra, az Üzenet és Címzettek fülek között tudunk váltani. Amennyiben az üzenet fájlmellékletet, vagy képmellékletet tartalmazott, az előbbi két fülön kívül megjelenik a Fájlmelléklet illetve a Képmelléklet fül is a csatolmány jellegének megfelelően. A fülekre kattintva az alábbi információk válnak hozzáférhetővé: Üzenet ablak: Az üzenet szövegét tudja megtekinteni. Fájlmelléklet ablak: Az üzenethez csatolt fájlokat töltheti le. A Letöltés gombbal a kijelölt, az Összes letöltése egyszerre gombbal az összes mellékletet a megadott helyre letöltheti. Képmelléklet ablak: Az üzenethez csatolt képet nézheti meg, letöltés nélkül, belső nézőke használatával. Szükség esetén a képre kattintva töltheti le a fájlt. Címzettek ablak: Az üzenet nyomon követését segíti. Megtekintheti az üzenet fontosabb adatait, és amennyiben egy adott üzenet nem került lenyugtázásra, felveheti a kapcsolatot a Címzettel. Több címzett esetén egymás alatt láthatóak a különböző

45 címzettekhez tartozó információk. A címsorok nevére kattintva (pl.: küldés ideje) lehetősége van ABC és idő szerinti sorrendbe rendezni a nyugtázásokat Üzenetek nyomtatása: A Marathon Nyomtatás funkciójával üzeneteket tudunk nyomtatni, legyen szó akár beérkezett, akár elküldött üzenetről. A nyomtatásban nem csak az üzenet szöveges tartalma jelenik meg, hanem a címzett és a feladó személye, a feladás, kézbesítés és nyugtázás időpontja, az üzenet fontosságára, valamint mellékletekre való utalás is. 1. Válassza ki a kinyomtatni kívánt üzenetet 2. Kattintson az Üzenet nyomtatása gombra. 3. Az előugró nyomtatás varázslóban lehetősége van oldalbeállításokat eszközölni, illetve megtekinteni a nyomtatási képet. 4. Kattintson a Nyomtató ikonra.

46 9.11 Üzenetek exportálása: A Marathon rendszerben az Üzenetek Exportálása gomb megnyomásával lehetőségünk nyílik a Beérkezett üzenetek, illetve az Elküldött üzenetek mappában található üzenetek adatainak, valamint tartalmának táblázatos megjelenítésére és elmentésére. Az alkalmazás Microsoft Excelben megnyitható fájlformátumot hoz létre, amely tartalmazza a feladót, a küldő szervezetet, a címzettet, a küldés időpontját, az üzenet tárgyát, szöveges tartalmát, fájlmellékletre és képmellékletre való utalást és az üzenet prioritását. 1. Válassza ki az exportálni kívánt mappát (Beérkezett üzenetek vagy Elküldött üzenetek) 2. Kattintson az Üzenet exportálása gombra 3. Az előugró Mentés másként ablakban - az operációs rendszereknél megszokott módon - hozza létre, vagy válassza ki a megfelelő célmappát, ahová az exportálást el kívánja végezni. 4. Az exportálás során a Marathon Terra alkalmazás alapértelmezetten egy Export elnevezésű fájlt hoz létre, az elnevezést azonban tetszés szerint megváltoztathatja. 5. Kattintson a Mentés gombra a fájl létrehozásához Üzenetek sorba rendezése: A Postaláda funkció "Bejövő üzenetek" és "Elküldött üzenetek" postafiókjában a bal oldali munkaablakban található üzeneteket rendezni tudjuk a feladó személye, illetve az üzenetek beérkezésének/elküldésének időpontja szerint.

47 A rendezéshez a bal oldali munkaablak felső sávjában található "Küldő neve", vagy "Küldés ideje" gombokra kattintva üzeneteinket a kiválasztott szerint rendezhetjük, növekvő, vagy csökkenő sorrendben. 10. A Napló használata A Marathon Terra Napló funkciójának használatával meg tudja tekinteni a rendszer által naplózott, felhasználók által végrehajtott tevékenységeket. Az alkalmazás naplózza például a ki-és belépéseket, a levélküldéseket és olvasásokat, a fájlletöltéseket és számos további információt. A Napló képernyő két munkaablakból áll. A bal oldali munkaablakban (Napló ablak) találhatja meg egymás után fordított időrendben a rendszer által naplózott egyes eseményeket. A Jobb oldali munkaablak, más néven Részletek ablak a bal oldali munkaablakban kiválasztott esemény részleteit tartalmazza.

Kiegészítő melléklet (elektronikus beszámoló)

Kiegészítő melléklet (elektronikus beszámoló) Felhasználói dokumentáció a Kiegészítő melléklet (elektronikus beszámoló) programhoz Forgalmazó: FORINT-Soft Kft. 6500 Baja, Roosevelt tér 1. Tel: 79/424-772, 79/523-600 Fax: 79/420-857 E-mail: forintsoft@forintsoft.hu

Részletesebben

NMS közösségi tér a hallgatói weben

NMS közösségi tér a hallgatói weben NEPTUN MEET STREET (NMS) HALLGATÓI WEB Felhasználói dokumentáció verzió 3.6. Budapest, 2013. Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal 2.0. 2011.03.03. 2.2 A virtuális terek megjelenítése 9.

Részletesebben

Az Egálnet Honlapvarázsló használati útmutatója

Az Egálnet Honlapvarázsló használati útmutatója Az Egálnet Honlapvarázsló használati útmutatója Az Egálnet Honlapvarázsló használati útmutatója Tartalomjegyzék: Tartalomjegyzék:... 1 1. Első lépések... 2 2. Honlap szerkesztése I... 2 2.1. Tartalmi területek,

Részletesebben

NOD32 Antivirus 3.0. Felhasználói útmutató. Beépített összetevők: ESET NOD32 Antivirus ESET NOD32 Antispyware. we protect your digital worlds

NOD32 Antivirus 3.0. Felhasználói útmutató. Beépített összetevők: ESET NOD32 Antivirus ESET NOD32 Antispyware. we protect your digital worlds NOD32 Antivirus 3.0 Beépített összetevők: ESET NOD32 Antivirus ESET NOD32 Antispyware Felhasználói útmutató we protect your digital worlds tartalomjegyzék 1. ESET NOD32 Antivirus 3.0...4 1.1 Újdonságok...

Részletesebben

FHB NetBróker Felhasználói kézikönyv

FHB NetBróker Felhasználói kézikönyv FHB NetBróker Felhasználói kézikönyv Felhasználói kézikönyv az FHB Bank Zrt. NetBróker szolgáltatásához Verziószám: 3.3 Hatályos: 2015.11.26. Tisztelt Ügyfelünk! Az FHB Bank Zrt. (továbbiakban: Bank) NetB@nk/NetBróker

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv NEPTUN-@Napló Felhasználói kézikönyv NEPTUN-@Napló Elektronikus Iskolai Osztálynapló Bevezetés Tartalom Bevezetés... 6 Általános funkciók... 6 Dokumentumok... 7 Milyen eszközökön használható a program?...

Részletesebben

CellCom. Szoftver leírás

CellCom. Szoftver leírás CellCom Szoftver leírás A vezérlő szoftver bemutatása 2 www.lenyo.hu Tartalom LCC vezérlőszoftver 5 Rendszerkövetelmények 5 Telepítés 5 Indítás 7 Eltávolítás, újratelepítés és javítás 8 Kulcskezelés 8

Részletesebben

OptiJUS. Opten, 2014. Tartalomjegyzék

OptiJUS. Opten, 2014. Tartalomjegyzék OptiJUS Opten, 2014. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 1 Bemutató... 2 2 Telepítés... 3 3 Regisztráció... 8 4 A programról általánosan... 10 5 Testreszabás... 19 6 Induló oldal... 28 7 Adatbázis...

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv Felhasználói kézikönyv Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszer Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszer Felhasználói kézikönyv Legutóbbi változások: A könnyebb használat

Részletesebben

Használati útmutató a Semmelweis Egyetem Központi Könyvtár távoli adatbázis elérés szolgáltatásáról

Használati útmutató a Semmelweis Egyetem Központi Könyvtár távoli adatbázis elérés szolgáltatásáról e-könyvtár Használati útmutató a Semmelweis Egyetem Központi Könyvtár távoli adatbázis elérés szolgáltatásáról Ez a dokumentum ismerteti a terminálszolgáltatások használatához szükséges információkat.

Részletesebben

Divar 2 - Vezérlőközpont. Kezelési útmutató

Divar 2 - Vezérlőközpont. Kezelési útmutató Divar 2 - Vezérlőközpont HU Kezelési útmutató Divar Vezérlőközpont Kezelési kézikönyv HU 1 Magyar Divar Többfunkciós digitális videofelvevő Divar Vezérlőközpont Kezelési útmutató Tartalom Első lépések.............................................3

Részletesebben

Elektronikus ügyfélszolgálat Regisztrált ügyfelek felhasználói kézikönyv

Elektronikus ügyfélszolgálat Regisztrált ügyfelek felhasználói kézikönyv Elektronikus ügyfélszolgálat Regisztrált ügyfelek felhasználói kézikönyv Verzió 6.0 2014. július 31. 1. Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 3 2. Regisztráció... 5 3. Elfelejtette jelszavát?... 7 4. Online ügyfélszolgálat

Részletesebben

ÉLETTÁRSI NYILATKOZATOK ELEKTRONIKUS NYILVÁNTARTÁSA

ÉLETTÁRSI NYILATKOZATOK ELEKTRONIKUS NYILVÁNTARTÁSA ÉLETTÁRSI NYILATKOZATOK ELEKTRONIKUS NYILVÁNTARTÁSA FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV ÉS MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ ENYER 1.2 verzió Készült: 2010. február 10. Készítette: IDOM 2000 Konzulens Zrt. 1 Dokumentum kontroll

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv NEPTUN-@Napló Felhasználói kézikönyv NEPTUN-@Napló Elektronikus Ellenőrzőkönyv Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Az e-ellenőrzőkönyv általános áttekintése... 4 WEB alkalmazások kezelése...

Részletesebben

Központi proxy szolgáltatás

Központi proxy szolgáltatás Központi proxy szolgáltatás Az Informatikai Igazgatóság minden aktív és volt egyetemi hallgató és munkaviszonnyal rendelkezõ egyetemi dolgozó részére úgynevezett proxy szolgáltatást biztosít. A szolgáltatás

Részletesebben

SupOrt. talpfelvétel készítő program felhasználói leírás v3.1

SupOrt. talpfelvétel készítő program felhasználói leírás v3.1 SupOrt talpfelvétel készítő program felhasználói leírás v3.1 L&M Product Service Kft. 1074 Budapest, Csengery u. 28. Tel: (+36-1)-413-2184 e-mail: lundmkft@gmail.com Tartalomjegyzék: Tartalomjegyzék:...

Részletesebben

Gyorskalauz a Windowshoz készült asztali Novell Filr 1.0.2 alkalmazáshoz

Gyorskalauz a Windowshoz készült asztali Novell Filr 1.0.2 alkalmazáshoz Gyorskalauz a Windowshoz készült asztali Novell Filr 1.0.2 alkalmazáshoz 2014. február Novell Gyorskalauz A Novell Filr egyszerű elérést biztosít fájljaihoz és mappáihoz asztali gépéről, böngészőből és

Részletesebben

Szoftveresen tárolt tanúsítványok telepítési útmutatója

Szoftveresen tárolt tanúsítványok telepítési útmutatója Szoftveresen tárolt tanúsítványok telepítési útmutatója Windows XP, Vista és Windows 7 rendszeren 1(25) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető... 4 3. A szoftver/hardver korlátozásai...

Részletesebben

TELEPÍTSÜNK GYORSAN ÉS EGYSZERŰEN SULIX PROFESSIONALT

TELEPÍTSÜNK GYORSAN ÉS EGYSZERŰEN SULIX PROFESSIONALT TELEPÍTSÜNK GYORSAN ÉS EGYSZERŰEN SULIX PROFESSIONALT Telepítési útmutató türelmetleneknek, érettségi felkészüléssel A kézikönyv elkészítésekor az ULX Kft. a lehető legnagyobb gondossággal és körültekintéssel

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv Felhasználói kézikönyv MAGYAR NEMZETI BANK ERA Számlatermékek bejelentő szolgáltatás Tartalomjegyzék Tartalom Tartalomjegyzék... 2 Bevezetés... 4 Jelen dokumentum célja, hogy bemutassa az ERA (Az MNB elektronikus

Részletesebben

TELEPÍTSÜNK GYORSAN ÉS EGYSZERŰEN SULIX PROFESSIONALT

TELEPÍTSÜNK GYORSAN ÉS EGYSZERŰEN SULIX PROFESSIONALT TELEPÍTSÜNK GYORSAN ÉS EGYSZERŰEN SULIX PROFESSIONALT Telepítési útmutató türelmetleneknek, érettségi felkészüléssel A kézikönyv elkészítésekor az ULX Kft. a lehető legnagyobb gondossággal és körültekintéssel

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv a minősítési értékelő modul használatához

Felhasználói kézikönyv a minősítési értékelő modul használatához Felhasználói kézikönyv a minősítési értékelő modul használatához Létrehozva: 2015.02.24. Utolsó módosítás: 2015.04.09. Tartalomjegyzék 1 A dokumentum célja... 4 2 A rendszer elérése... 5 2.1 Technikai

Részletesebben

Gyorskalauz a Machez készült asztali Novell Filr 1.0.2 alkalmazáshoz

Gyorskalauz a Machez készült asztali Novell Filr 1.0.2 alkalmazáshoz Gyorskalauz a Machez készült asztali Novell Filr 1.0.2 alkalmazáshoz 2014. február Novell Gyorskalauz A Novell Filr egyszerű elérést biztosít fájljaihoz és mappáihoz asztali gépéről, böngészőből és mobileszközökről

Részletesebben

AXEL PRO Számlázó és Készletnyilvántartó Program

AXEL PRO Számlázó és Készletnyilvántartó Program Page 1 of 164 Bevezető AXEL PRO Számlázó és Készletnyilvántartó Program Az AXEL PRO egy olyan ügyviteli szoftver, amely segítségével a számlázás, a készletnyilvántartás és számos egyéb céges ügy elvégzése

Részletesebben

Készlet és Számla Kézikönyv

Készlet és Számla Kézikönyv Készlet és Számla Kézikönyv PARALLEL Számítástechnikai, Ügyviteli Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. ( 273-3310 5 273-3311 Mobil 06 (20) 9-340-661 Bemutatóterem: 1161 Budapest, József u. 18.. INTERNET: http:/

Részletesebben

NUUO Mainconsole Felhasználói útmutató

NUUO Mainconsole Felhasználói útmutató NUUO Mainconsole Felhasználói útmutató Rövidített felhasználói útmutató a Nuuo Mainconsole használatához Az útmutatóban leírt információk a megírás időpontjában meglévő 5.0 verziójú Mainconsole-ra vonatkoznak.

Részletesebben

Operációs rendszerek Windows Xp

Operációs rendszerek Windows Xp Operációs rendszerek Windows Xp (5-8 óra) ALAPVETŐ INFORMÁCIÓK ÉS TEVÉKENYSÉGEK A SZÁMÍTÓGÉP ADATAINAK LEKÉRDEZÉSE A SZÁMÍTÓGÉPPEL KAPCSOLATOS LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓKAT A VEZÉRLŐPULT TELJESÍTMÉNY ÉS KARBANTARTÁS

Részletesebben

MUNKAANYAG. Pölöskeiné Hegedüs Helén. Irodatechnika és elektronikus ügyfélkiszolgáló rendszerek, eszközök. A követelménymodul megnevezése:

MUNKAANYAG. Pölöskeiné Hegedüs Helén. Irodatechnika és elektronikus ügyfélkiszolgáló rendszerek, eszközök. A követelménymodul megnevezése: Pölöskeiné Hegedüs Helén Irodatechnika és elektronikus ügyfélkiszolgáló rendszerek, eszközök A követelménymodul megnevezése: Gazdálkodás, projektvezetés A követelménymodul száma: 1181-06 A tartalomelem

Részletesebben

FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV ÜGYFELEK SZÁMÁRA

FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV ÜGYFELEK SZÁMÁRA FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV ÜGYFELEK SZÁMÁRA 2015-04-01 Felhívjuk a figyelmet, hogy az ÉTDR a mindenkori jogszabályi keretek között működik, a csatlakozó szerveknek és személyeknek a mindenkori jogszabály szerint

Részletesebben

Tartalom Regisztráció menete Első teendők Profilom

Tartalom Regisztráció menete Első teendők Profilom Tartalom 1. Regisztráció menete... 2 2. Első teendők... 5 Profilom ellenőrzése és kiegészítése, jelszó módosítása:... 5 3. Beállítások:... 10 3.1 Oktató jármű adatai, járműfotó feltöltés... 10 3.2 Az oktatási

Részletesebben

Bevezetés. A WebAccess használatának bemutatása előtt néhány új funkció felsorolása következik:

Bevezetés. A WebAccess használatának bemutatása előtt néhány új funkció felsorolása következik: Bevezetés Leveleink, naptárunk, stb. megtekintése bármely gépen egy egyszerű webböngésző (Mozilla, Explorer) segítésével is lehetséges. GroupWise rendszernek ezt a megjelenési formáját GroupWise WebAccessnek

Részletesebben

Felhasználói segédlet a webkonferencia szolgáltatás használatához

Felhasználói segédlet a webkonferencia szolgáltatás használatához Felhasználói segédlet a webkonferencia szolgáltatás használatához v2.0 2015.07.28 Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet Multimédia szolgáltatások osztály 1 Tartalomjegyzék 2 Rövid ismertető...

Részletesebben

GSmart Essence 4 Felhasználói kézikönyv

GSmart Essence 4 Felhasználói kézikönyv GSmart Essence 4 Felhasználói kézikönyv Essence 4 0 S ze rzői jog A GIGA-BYTE COMMUNICATIONS INC. valamennyi, a jelen dokumentumban szereplő mobilterméke, beleértve a készüléket, kiegészítőket, szoftvert,

Részletesebben

EW7011 USB 3.0 dokkolóállomás 2,5"-os és 3,5"-os SATA merevlemezekhez

EW7011 USB 3.0 dokkolóállomás 2,5-os és 3,5-os SATA merevlemezekhez EW7011 USB 3.0 dokkolóállomás 2,5"-os és 3,5"-os SATA merevlemezekhez 2 MAGYAR EW7011 USB 3.0 Dokkoló állomás 2,5" és 3,5"-es SATA merevlemezekhez Tartalomjegyzék 1.0 Bevezetés... 2 1.1 Funkciók és jellemzők...

Részletesebben

Novell GroupWise levelező rendszer alapok Kiadványunk célja, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen használt Novell GroupWise (a továbbiakban GW)

Novell GroupWise levelező rendszer alapok Kiadványunk célja, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen használt Novell GroupWise (a továbbiakban GW) 1 Novell GroupWise levelező rendszer alapok Kiadványunk célja, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen használt Novell GroupWise (a továbbiakban GW) levelező rendszer 8. verziójának alap szolgáltatásait

Részletesebben

HP Deskjet 3050A J611 series

HP Deskjet 3050A J611 series HP Deskjet 3050A J611 series Tartalom 1 Hogyan lehet?...3 2 Ismerkedés a HP All-in-One készülékkel A nyomtató részei...5 A vezérlőpanel funkciói...6 Vezeték nélküli beállítások...6 Állapotjelző fények...7

Részletesebben

Elektronikus ügyfélszolgálat Regisztrált ügyfelek felhasználói kézikönyv

Elektronikus ügyfélszolgálat Regisztrált ügyfelek felhasználói kézikönyv Elektronikus ügyfélszolgálat Regisztrált ügyfelek felhasználói kézikönyv Verzió 14 2016 január 25. 1 1. Tartalom 2. Bevezető... 4 3. Regisztráció... 6 4. Elfelejtette jelszavát?... 8 5. Online ügyfélszolgálat

Részletesebben

AXEL Számlázó és készletnyilvántartó program

AXEL Számlázó és készletnyilvántartó program AXEL Számlázó és készletnyilvántartó program Felhasználói útmutató 1. MEGVÁSÁRLÁS... 2 1.1. AUTOMATIKUS ÉLESÍTÉS... 2 1.2. MANUÁLIS ÉLESÍTÉS... 2 2. TELEPÍTÉS... 3 2.1. ELSŐ TELEPÍTÉS... 3 2.2. TÖBB PÉLDÁNY

Részletesebben

Techtrading Műszaki Fejlesztő és Kereskedelmi Kft.

Techtrading Műszaki Fejlesztő és Kereskedelmi Kft. AF 200 GPS DGPS TÉRINFORMATIKAI ADATGYŰJTŐ ÉS FELMÉRŐ RENDSZER 2 Bevezetés A Techtrading Kft. kifejlesztett egy olyan felhasználóbarát új térinformatikai és adatgyűjtő rendszert, amely az élet számos területén

Részletesebben

Helpdesk for ArchiCAD felhasználói kézikönyv

Helpdesk for ArchiCAD felhasználói kézikönyv Helpdesk for ArchiCAD felhasználói kézikönyv Rövid Kezelési Útmutató Tartalom Áttekintés...2 Regisztráció...2 Regisztrációs kérelem feladása...2 Regisztrációs kérelem megerősítése...3 Belépés...5 Üzemeltetői

Részletesebben

MUNKAANYAG. Angyal Krisztián. Szövegszerkesztés. A követelménymodul megnevezése: Korszerű munkaszervezés

MUNKAANYAG. Angyal Krisztián. Szövegszerkesztés. A követelménymodul megnevezése: Korszerű munkaszervezés Angyal Krisztián Szövegszerkesztés A követelménymodul megnevezése: Korszerű munkaszervezés A követelménymodul száma: 1180-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-004-55 SZÖVEGSZERKESZTÉS

Részletesebben

1. oldal, összesen: 29 oldal

1. oldal, összesen: 29 oldal 1. oldal, összesen: 29 oldal Bevezetõ AXEL PRO Nyomtatványkitöltõ Program Az AXEL PRO Nyomtatványkitöltõ egy olyan innovatív, professzionális nyomtatványkitöltõ és dokumentum-szerkesztõ program, mellyel

Részletesebben

1. AZ AUDITPRO RENDSZER ÁTTEKINTÉSE... 2 2. ALAPVETÕ TELEPÍTÉS... 12 3. AZ AUDITPRO TELEPÍTÉSE ÉS FELÜGYELETE HÁLÓZATOKON... 14 5. EREDMÉNYEK...

1. AZ AUDITPRO RENDSZER ÁTTEKINTÉSE... 2 2. ALAPVETÕ TELEPÍTÉS... 12 3. AZ AUDITPRO TELEPÍTÉSE ÉS FELÜGYELETE HÁLÓZATOKON... 14 5. EREDMÉNYEK... RENDSZERGAZDÁK KÉZIKÖNYVE A telepítési adathordozó a termék cseh és angol nyelvû verzióját is tartalmazza. A www.auditpro.biz weboldalon található, öt számítógéphez használható próbaverzióból is telepítheti

Részletesebben

FIÓKOM MENÜPONT RÉSZEI

FIÓKOM MENÜPONT RÉSZEI A BarterPartner.hu rendszerének használata Ennek a használati útmutatónak a segítségével lépésről lépésre végigkísérjük a BarterPartner.hu rendszer használatának minden egyes lépésén, a részletes leírásokat

Részletesebben

Microsoft Outlook beállítása POP3-as típusú levelezéshez.

Microsoft Outlook beállítása POP3-as típusú levelezéshez. Microsoft Outlook beállítása POP3-as típusú levelezéshez. A Microsoft Outlook elsősorban céges felhasználók számára, céges belső levelezések kiszolgálására kialakított levelezőkliens, de alkalmas internetes

Részletesebben

Smart grand VF-696 CJA28DAVDAPA

Smart grand VF-696 CJA28DAVDAPA User Használati manual útmutató Smart grand Vodafone Group 2015. A Vodafone márkanév és a Vodafone logók a Vodafone Csoport védjegyei. A jelen dokumentumban megjelenő bármely termékvagy vállalatnév az

Részletesebben

KELE3. Felhasználói kézikönyv

KELE3. Felhasználói kézikönyv KELE3 Felhasználói kézikönyv Tartalomjegyzék Bevezetés 9 Üdvözlet 9 Kezdetek 10 Rendszerkövetelmények 10 Kérdések, észrevételek 10 Telepítés 10 Frissítések 10 A program használata 11 Bejelentkezés 11 Automatikus

Részletesebben

ORPHEUS. Felhasználói kézikönyv. C o p y r i g h t : V a r g a B a l á z s 2 0 1 2 Oldal: 1

ORPHEUS. Felhasználói kézikönyv. C o p y r i g h t : V a r g a B a l á z s 2 0 1 2 Oldal: 1 ORPHEUS Felhasználói kézikönyv C o p y r i g h t : V a r g a B a l á z s 2 0 1 2 Oldal: 1 Tartalomjegyzék Rendszerkövetelmények... 5 Telepítés... 6 A program célja... 10 A program indítása... 10 Rendszeradminisztráció...

Részletesebben

Az MS Access adatbázis-kezelő program

Az MS Access adatbázis-kezelő program Az adatbázis-kezelő program A tananyagban az alapfogalmak és a tervezési megoldások megismerése után a gyakorlatban is elkészítünk (számítógépes) adatbázisokat. A számítógépes adatbázisok létrehozásához,

Részletesebben

Kezdő lépések Virtuális Tárgyaló

Kezdő lépések Virtuális Tárgyaló Kezdő lépések Virtuális Tárgyaló A Central Europe On-Demand Zrt. által, a Telenor Magyarország Zrt. részére nyújtott szolgáltatások rövid kezelési útmutatója Tartalom Bevezetés... 3 Rendszerkövetelmények...

Részletesebben

I. WEB GIT 2 használata. II. Keresés Modell szerint

I. WEB GIT 2 használata. II. Keresés Modell szerint I. WEB GIT 2 használata 1. Nyissuk meg Internet Explorer programmal az internet böngészőt, és írjuk be a következő címet: https://www.ecom.honda-eu.com 2. A megjelenő adatbekérő mezőket töltsük ki a saját

Részletesebben

Közoktatási Statisztika Tájékoztató 2012/2013. Használati útmutató

Közoktatási Statisztika Tájékoztató 2012/2013. Használati útmutató Közoktatási Statisztika Tájékoztató 2012/2013 Tartalomjegyzék 1. Technikai információk... 3 2. Bejelentkezés... 3 3. Rendszerfelület felépítése... 4 4. Aggregátor felület... 4 4.1 Speciális szűrési opciók...

Részletesebben

Smart speed VF-795 CJA28BAVDAPA

Smart speed VF-795 CJA28BAVDAPA User Használati manual útmutató Smart speed Vodafone Group 2015. A Vodafone márkanév és a Vodafone logók a Vodafone Csoport védjegyei. A jelen dokumentumban megjelenő bármely termékvagy vállalatnév az

Részletesebben

WebKincstár - Felhasználói Kézikönyv

WebKincstár - Felhasználói Kézikönyv WebKincstár - Felhasználói Kézikönyv 2015. november 4. Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3 2. WebKincstár szolgáltatás igénybevételének feltételei... 4 3. Bejelentkezés... 6 3.1. Első bejelentkezés... 7

Részletesebben

WQMobile 1.0 kezelési útmutató

WQMobile 1.0 kezelési útmutató WQMobile 1.0 kezelési útmutató Tartalomjegyzék A WQMobile rendszer...1 A WQMobile telepítése...1 A szoftver használata...3 Bejelentkező képernyő...3 Beállítások képernyő...3 Térképi nézet...4 Gépjármű-lista...4

Részletesebben

SM-G920F. Felhasználói kézikönyv

SM-G920F. Felhasználói kézikönyv SM-G920F Felhasználói kézikönyv Hungarian. 10/2015. Rev.1.2 www.samsung.com Tartalom Alapok 4 Fontos tudnivalók 5 Az értékesítési doboz tartalma 6 A készülék elrendezése 8 SIM kártya 10 Akkumulátor 15

Részletesebben

Adósságrendezési eljárás - Ügyfél alkalmazás FELHASZNÁLÓI LEÍRÁS

Adósságrendezési eljárás - Ügyfél alkalmazás FELHASZNÁLÓI LEÍRÁS Adósságrendezési eljárás - Ügyfél alkalmazás FELHASZNÁLÓI LEÍRÁS Tartalom 1 BEVEZETÉS... 3 2 ÜGYFÉL ALKALMAZÁS SZOFTVERKÖVELEMÉNYEI... 3 3 ÜGYFÉL ALKALMAZÁS ÁLTALÁNOS JELLEGŰ FUNKCIÓI... 3 3.1 Be- és kijelentkezés...

Részletesebben

K&H e-bank. felhasználói kézikönyv. utolsó frissítés dátuma: 2016.04.28.

K&H e-bank. felhasználói kézikönyv. utolsó frissítés dátuma: 2016.04.28. K&H e-bank felhasználói kézikönyv utolsó frissítés dátuma: 2016.04.28. 1 Kedves Ügyfelünk! Köszöntjük Önt a K&H e-bank felhasználói között. Jelen felhasználói kézikönyvben röviden bemutatjuk a rendszer

Részletesebben

FHB NetB@nk Felhasználói kézikönyv

FHB NetB@nk Felhasználói kézikönyv FHB NetB@nk Felhasználói kézikönyv Felhasznál ói kézikönyv az FHB Bank Zrt. NetB@nk rendszeréhez 1 Tartalomjegyzék 1. Általános tájékoztatás... 1 1.1 Technikai feltételek... 1 1.2 Biztonság... 1 1.2.1

Részletesebben

TERC-ETALON Online Építőipari Költségvetés-készítő és Kiíró programrendszer Felhasználói kézikönyv

TERC-ETALON Online Építőipari Költségvetés-készítő és Kiíró programrendszer Felhasználói kézikönyv TERC-ETALON Online Építőipari Költségvetés-készítő és Kiíró programrendszer Felhasználói kézikönyv TERC Kft. Budapest 2015. április 2 Tartalomjegyzék TERC-ETALON ONLINE Tartalomjegyzék... 3 1. Bevezetés...

Részletesebben

Karbantartás. Az ESZR Karbantartás menüjébentudjuk elvégezni az alábbiakat:

Karbantartás. Az ESZR Karbantartás menüjébentudjuk elvégezni az alábbiakat: Karbantartás Az ESZR Karbantartás menüjébentudjuk elvégezni az alábbiakat: Jelszó módosítása: A felhasználói jelszavunkat módosíthatjuk ebben a menüpontban, a régi jelszavunk megadása után. Általánosan

Részletesebben

AVG 9 Anti-Virus plusz Tuzfal

AVG 9 Anti-Virus plusz Tuzfal AVG 9 Anti-Virus plusz Tuzfal Felhasználói kézikönyv Dokumentumverzió 90.6 (14.9.2009) Copyright AVG Technologies CZ, s.r.o. Minden jog fenntartva. Minden egyéb márkanév a tulajdonosok tulajdonát képezi.

Részletesebben

MS Access Feladatgyűjtemény

MS Access Feladatgyűjtemény SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR MS Access Feladatgyűjtemény Klárné Barta Éva 2014.01.01. Microsoft Access - Feladatok 1 Feladatok 1. Hozzon létre egy új adatbázist SZÁMÍTÓGÉPEK

Részletesebben

SEGÉDLET ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ. EMVA ÚMVP I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések

SEGÉDLET ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ. EMVA ÚMVP I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések SEGÉDLET ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ EMVA ÚMVP I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések Verziószám: 03 2010. február 12. Budapest Tartalomjegyzék Fontos tudnivalók...3 Meghatalmazás

Részletesebben

Használati útmutató. Xperia Z C6603/C6602

Használati útmutató. Xperia Z C6603/C6602 Használati útmutató Xperia Z C6603/C6602 Tartalomjegyzék Első lépések...7 A használati útmutatóról...7 Eszköz áttekintés...7 Összeszerelés...8 A készülék első bekapcsolása...10 Miért van szükség Google

Részletesebben

Év zárása és nyitása 2015-ről 2016-ra

Év zárása és nyitása 2015-ről 2016-ra Év zárása és nyitása 2015-ről 2016-ra Ebben az évben a megszokottól eltérően, új programot kell telepíteni. Ennek lépései: 1. lépjen ki a DszámlaWIN programból (FONTOS!). Amennyiben hálózatban használják

Részletesebben

Használati útmutató. Xperia T2 Ultra D5303/D5306

Használati útmutató. Xperia T2 Ultra D5303/D5306 Használati útmutató Xperia T2 Ultra D5303/D5306 Tartalomjegyzék Első lépések... 7 A használati útmutatóról...7 Áttekintés...7 Összeszerelés...8 A készülék első bekapcsolása...10 Miért van szükség Google

Részletesebben

Használati útmutató. Xperia C C2305/C2304

Használati útmutató. Xperia C C2305/C2304 Használati útmutató Xperia C C2305/C2304 Tartalomjegyzék Xperia C Használati útmutató...6 Első lépések...7 Android mi ez és mire való?...7 Áttekintés...7 Összeszerelés...8 Az eszköz be- és kikapcsolása...10

Részletesebben

Raiffeisen Electra Terminál. Felhasználói kézikönyv

Raiffeisen Electra Terminál. Felhasználói kézikönyv Raiffeisen Electra Terminál Felhasználói kézikönyv Tartalomjegyzék 1 Bevezetés... 4 2 Adatbiztonság, adatvédelem... 4 3 Az Electra ügyfélprogram hardver/szoftver feltételei... 5 4 Könyvtárszerkezet...

Részletesebben

PC-DVR FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV. A műszaki tartalom előzetes bejelentés nélküli változtatásának jogát fenntartjuk!

PC-DVR FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV. A műszaki tartalom előzetes bejelentés nélküli változtatásának jogát fenntartjuk! PC-DVR Számítógép alapú digitális videojel rögzítő FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV A műszaki tartalom előzetes bejelentés nélküli változtatásának jogát fenntartjuk! 1. TARTALOMJEGYZÉK 1. TARTALOMJEGYZÉK...1 2.

Részletesebben

Tantárgyfelosztás. Mielőtt hozzákezd a tantárgyfelosztás tervezéséhez, ellenőrizze le, illetve állítsa be a következőket:

Tantárgyfelosztás. Mielőtt hozzákezd a tantárgyfelosztás tervezéséhez, ellenőrizze le, illetve állítsa be a következőket: Tantárgyfelosztás A Magiszter.NET Iskolaadminisztrációs Rendszerben a tantárgyfelosztás definiálása rész segítséget nyújt Önöknek, hogy az előkészítések után egy olyan táblázatot kapjanak ami átláthatóan

Részletesebben

2007 Nokia. Minden jog fenntartva. A Nokia, a Nokia Connecting People, az Nseries és az N77 a Nokia Corporation védjegye, illetve bejegyzett

2007 Nokia. Minden jog fenntartva. A Nokia, a Nokia Connecting People, az Nseries és az N77 a Nokia Corporation védjegye, illetve bejegyzett Nokia Lifeblog 2.5 2007 Nokia. Minden jog fenntartva. A Nokia, a Nokia Connecting People, az Nseries és az N77 a Nokia Corporation védjegye, illetve bejegyzett védjegye. Az említett egyéb termékek és cégek

Részletesebben

Dr. Pétery Kristóf: Excel 2003 magyar nyelvű változat

Dr. Pétery Kristóf: Excel 2003 magyar nyelvű változat 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV

FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ ÉS E-KÉRELEM BENYÚJTÁSÁHOZ Kertészet korszerűsítése Gyógy- és fűszernövény termesztés (Kertészet - gyógynövény (VP)) felhíváshoz Felhívás kódszáma:

Részletesebben

Felhasználói segédlet a webkonferencia szolgáltatás használatához

Felhasználói segédlet a webkonferencia szolgáltatás használatához Felhasználói segédlet a webkonferencia szolgáltatás használatához v3.0 Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet Multimédia szolgáltatások osztály 1 Tartalomjegyzék 2 Rövid ismertető... 3

Részletesebben

CIB Bank mobilalkalmazás Felhasználói Kézikönyv Érvényes 2016.március 01-től 1/36

CIB Bank mobilalkalmazás Felhasználói Kézikönyv Érvényes 2016.március 01-től 1/36 1/36 TARTALOMJEGYZÉK A CIB BANK MOBILALKALMAZÁS-SZOLGÁLTATÁSA... 3 A szolgáltatás igénybevételének feltételei... 3 A szolgáltatás igénybevétele... 3 Bejelentkezés a CIB Bank mobilalkalmazásba... 3 Biztonság...

Részletesebben

Jövedelem-Kiegésztési Rendszer - JKR

Jövedelem-Kiegésztési Rendszer - JKR Jövedelem-Kiegésztési Rendszer - JKR Felhasználói kézikönyv Verzió: 1.0 Tartalomjegyzék I. Intézményi regisztráció... 4 I.1 Intézményi adatok... 4 II. Bejelentkezés... 6 III. Adatkezelés... 7 III.1 Munkavállalók...

Részletesebben

Számlázás-házipénztár. (SZAMLA) 2015.21 verzió. Kezelési leírás

Számlázás-házipénztár. (SZAMLA) 2015.21 verzió. Kezelési leírás Számlázás-házipénztár (SZAMLA) 2015.21 verzió Kezelési leírás FORINT-Soft Kft. Számlázás-házipénztár 2 Tartalomjegyzék 1. Általános információk... 5 1.1. A program típusai... 5 1.2. Rendszerkövetelmények...

Részletesebben

Felhasználói útmutató

Felhasználói útmutató Felhasználói útmutató EMUI 3.0.5 / 3.1 1 Tudnivalók a dokumentumról... 1 2 Első lépések... 2 A képernyő zárolása és feloldása... 2 Értesítés és állapotikonok... 2 Általános billentyűk... 3 Gyorsindító

Részletesebben

11. Balra zárt igazítás A bekezdés sorai a bal oldali margóhoz igazodnak. 12. Beillesztés

11. Balra zárt igazítás A bekezdés sorai a bal oldali margóhoz igazodnak. 12. Beillesztés 1. Ablak A képernyő azon része, amelyben programok futhatnak. 2. Aláhúzott A karakter egyszeres vonallal történő aláhúzása a szövegben. 3. Algoritmus Egy feladat megoldását eredményező, véges számú lépések

Részletesebben

IDM FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV

IDM FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV IDM FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV Felhasználói kézikönyv I/C. kötet E-KÉPVISELŐI FUNKCIÓK PTR, MŰKENG 2015.09.03. TÁMOP 5.4.2-12/1-2012-0001 Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal Projekt Igazgatóság 1071

Részletesebben

EM4586 Kétsávos vezeték nélküli USB adapter

EM4586 Kétsávos vezeték nélküli USB adapter EM4586 Kétsávos vezeték nélküli USB adapter EM4586 Kétsávos vezeték nélküli USB adapter 2 MAGYAR Tartalomjegyzék 1.0 Bevezetés... 2 1.1 A csomag tartalma... 2 2.0 Telepítés és kapcsolódás az EM4586 adapterhez

Részletesebben

A Gyorstelepítés rövid leírását lásd a hátsó borítón.

A Gyorstelepítés rövid leírását lásd a hátsó borítón. Felhasználói kézikönyv A Gyorstelepítés rövid leírását lásd a hátsó borítón. Környezetünk védelme mindannyiunk érdeke. A Symantec eltávolította a borítót erről a kézikönyvről, hogy csökkentse termékei

Részletesebben

MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI ZRT. e-befektetés. Felhasználói kézikönyv

MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI ZRT. e-befektetés. Felhasználói kézikönyv MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI ZRT. e-befektetés Felhasználói kézikönyv a Magyar Posta Befektetési Zrt. e-befektetéséhez Verziószám: 1.1 Hatályos: 2016.02.16. Magyar Posta Befektetési Zrt. Felhasználói kézikönyv

Részletesebben

NeoCMS tartalommenedzselő szoftver leírása

NeoCMS tartalommenedzselő szoftver leírása NeoCMS tartalommenedzselő szoftver leírása A NeoSoft Informatika NeoCMS márkanévvel ellátott rendszere könnyen, gyorsan testre szabható tartalommenedzselő rendszer, mely egyedileg átalakítható, és így

Részletesebben

SuliX Professional 4.0 kibocsátási megjegyzések

SuliX Professional 4.0 kibocsátási megjegyzések SuliX Professional 4.0 kibocsátási megjegyzések Bevezetés A SuliX Professional 4.0 jelen kibocsátási megjegyzésében az alábbi témákat foglaljuk össze: Hardver követelmények Telepítési folyamat Alapbeállítások

Részletesebben

A Gyorstelepítés rövid leírását lásd a hátsó borítón.

A Gyorstelepítés rövid leírását lásd a hátsó borítón. Felhasználói kézikönyv A Gyorstelepítés rövid leírását lásd a hátsó borítón. Mindenki másnál több felhasználót védünk a legtöbb online fenyegetéssel szemben. Környezetünk védelme mindannyiunk érdeke. A

Részletesebben

Quantometer 2.0 Fogyasztásmérő program és illesztőkészülék

Quantometer 2.0 Fogyasztásmérő program és illesztőkészülék Quantometer 2.0 Fogyasztásmérő program és illesztőkészülék Felhasználói kézikönyv #3 Verzió SCSSoft Kft. 2002. Tartalomjegyzék: Az illesztőegység... 3 Illesztőegység csatlakozói, kezelőszervei, jelzései...

Részletesebben

OPTEN Online használati útmutató

OPTEN Online használati útmutató OPTEN Online használati útmutató www.opten.hu opten@opten.hu 2016. április - 1 - Tartalomjegyzék Bevezetés... - 4 - CÉGTÁR ALAP és KIEGÉSZÍTŐ szolgáltatások... - 7-1. Keresés / Leválogatás... - 8 - a)

Részletesebben

Új év nyitása a Kulcs-Bér 2015-ben, a Kulcs-Bér 2014-ben kezelt év(ek) alapján

Új év nyitása a Kulcs-Bér 2015-ben, a Kulcs-Bér 2014-ben kezelt év(ek) alapján Új év nyitása a Kulcs-Bér 2015-ben, a Kulcs-Bér 2014-ben kezelt év(ek) alapján Biztonsági mentés készítése a 2014-es program adatairól Az évnyitás előtt fontos biztonsági mentést készíteni a 2014-es évet

Részletesebben

FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV

FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ ÉS E-KÉRELEM BENYÚJTÁSÁHOZ Kertészet korszerűsítése Üveg- és fóliaházak létesítése, energiahatékonyságának növelése geotermikus energia felhasználásának

Részletesebben

Használati útmutató. Xperia Z C6603/C6602

Használati útmutató. Xperia Z C6603/C6602 Használati útmutató Xperia Z C6603/C6602 Tartalomjegyzék Xperia Z Használati útmutató...6 Első lépések...7 Mi az Android?...7 Eszköz áttekintés...7 Összeszerelés...8 Az eszköz be- és kikapcsolása...10

Részletesebben

Felsô menü: Jogszabály- és dokumentumtár menüpont. Almenüpontok:

Felsô menü: Jogszabály- és dokumentumtár menüpont. Almenüpontok: JogTárház Használati útmutató Felsô menü: Jogszabály- és dokumentumtár menüpont Almenüpontok: Jogszabályok Megjeleníti a teljes jogszabálylistát. A Következô oldal illetve az Elôzô oldal linkekre kattintva

Részletesebben

2500 Series multifunkciós készülék

2500 Series multifunkciós készülék 2500 Series multifunkciós készülék Bevezetés 2006. december www.lexmark.com A Lexmark és a rombusz alakú emblémával ellátott Lexmark név a Lexmark International, Inc. bejegyzett védjegye az Egyesült Államokban

Részletesebben

Rövid használati utasítás

Rövid használati utasítás 8020X Rövid használati utasítás Köszönjük, hogy az ALCATEL ONE TOUCH 8020X készüléket választotta. Reméljük, hogy élvezni fogja a kiváló minőségű mobil kommunikáció nyújtotta élményt. A készülék használatára

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv SM-T560 Felhasználói kézikönyv Hungarian. 09/2015. Rev.1.0 www.samsung.com Tartalom Fontos tudnivalók Kezdeti lépések 6 Az értékesítési doboz tartalma 7 A készülék elrendezése 9 Az akkumulátor töltése

Részletesebben

Intellio Video System 2. Csatlakozási útmutató a demószerverhez

Intellio Video System 2. Csatlakozási útmutató a demószerverhez Intellio Video System 2 Csatlakozási útmutató a demószerverhez Az Intellio Video System Client 2 telepítése Az Intellio Video System Client 2 kliens telepítését az IntellioClient2Setup.exe fájl elindításával

Részletesebben

ProAnt Felhasználói Útmutató

ProAnt Felhasználói Útmutató ProAnt Felhasználói Útmutató http://www.proant.hu/ 2014. október 17. Adminisztrátor 6722 Szeged, Gogol u. 3. 1 TARTALOMJEGYZÉK 1 Tartalomjegyzék... 2 2 A ProAnt szoftverről... 4 3 Jelszó módosítása...

Részletesebben

Telephely: 3200 Gyöngyös, Délikülhatár út 2/2. (Ajándéktárgy készítő műhelyünk, a Klippan Autószerviz mellett található meg).

Telephely: 3200 Gyöngyös, Délikülhatár út 2/2. (Ajándéktárgy készítő műhelyünk, a Klippan Autószerviz mellett található meg). 1. Bevezetés Üdvözöljük weboldalunkon, melynek üzemeltetője Klippan Ákos Ev. (továbbiakban: Szolgáltató). Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF) tartalmazza az www.ajandekvarazs.hu weboldalon

Részletesebben

Elektronikus Kérelemkitöltés OTTHONI HASZNÁLATI SEGÉDLET

Elektronikus Kérelemkitöltés OTTHONI HASZNÁLATI SEGÉDLET Területalapú Támogatás Kedvezıtlen Adottságú Területek Támogatása Agrár-környezetgazdálkodási Támogatás Elektronikus Kérelemkitöltés OTTHONI HASZNÁLATI SEGÉDLET Mezıgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal

Részletesebben