XXIX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés Debrecen, november

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "XXIX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés Debrecen, 2012. november 16-17."

Átírás

1 XXIX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés Debrecen, november ELŐADÁS ABSZTRAKTOK I. Szekció 1. Kalóriahiánnyal járó pszichogén evészavar és diabétesz (esetismertetés) Kozári A. 1, Erhardt É. 1, Árkus Á. 1 és Soltész Gy. 1 1 Gyermekgyógyászati Klinika, Pécsi Tudományegyetem, Pécs Az étkezési zavarok egyre gyakoribbak a kamaszkorban. Egyes adatok szerint a gyermekek egyharmada érintett lehet, a definitív, kezelést igénylő étkezési betegség pedig a háttérnépesség 3%-ban, diabéteszesekben pedig mintegy 6%-ban fordul elő. Az anorexia az újabb keletű evészavarok (izomdysmorphia, zsírphobia, orthorexia nervosa) mellett a leggyakoribb. Az étkezési zavarok számos potenciális következménye (hypokalaemia, osteoporosis, amenorrhea, cerebralis atrophia, micronutriens deficiencia) mellett diabéteszesekben a legnagyobb veszély a súlyos hypoglycaemia kialakulása. Szerzők egy 17 éves leány kórtörténetét ismertetik, aki étkezési szokásait jelentősen megváltoztatta, a klasszikus értelemben vett szénhidrátbevitelt szinte negálta. Testsúlycsökkenés következett be, melyet nem követett az inzulin-adagok arányos csökkentése. Napi inzulin-igényét életkora is befolyásolhatta (menarche után két évvel). Ismételten súlyos, eszméletvesztéssel és görcsökkel járó éjszakai hypoglycaemiás epizódok alakultak ki. A súlyos hypoglycaemia egyéb okai (például adrenalis insufficientia) laboratóriumi vizsgálatokkal kizárhatók voltak. Neurológiai és EEG vizsgálatokkal szerencsére permanens posthypoglycaemiás következményeket kimutatni nem lehetett. Az ismételt reedukáció és pszichoterápia során inzulin-dózisát jelentősen csökkentették, étkezési szokásain próbáltak változtatni. Az elmúlt fél évben súlyos hypoglycaemiás rosszulléte nem ismétlődött. Jelenleg a hypoglycaemia-phobia fázisában van, ami a hosszú távú jó glycaemiás kontrollt veszélyezteti

2 2. A gyermekkori 1-es típusú diabétesz incidenciája Magyarországon ( ) Soltész Gy. 1 és a Magyar Gyermekdiabétesz Epidemiológiai Munkacsoport 1 Gyermekgyógyászati Klinika, Pécsi Tudományegyetem, Pécs Prospektív regiszterünk adatai szerint az incidencia 1989 óta növekvő tendenciát mutat. Míg1989-ben 7.7 per 100 ezer gyermeklakos, addig 2009-ben már 18.2 per 100 ezer gyermeklakos volt az incidencia, ami évi 4.4 %-os növekedésnek felel meg (Gyürüs É és mtsai Orvosi Hetilap 2011, Pediatric Diabetes 2012). Az incidencia emelkedése nem volt egyenletes, a növekedést általában néhány éves stagnálás, majd újabb emelkedés követte ( csúcsok és fennsíkok ). A legutóbbi két év adatai is hasonló tendenciát mutatnak, 2010-ben az incidencia jelentős emelkedéssel már meghaladta a 20 eset per 100 ezer gyermek értéket (Átlag, 95% CI: 22.0, ) de 2011-ben további emelkedés nem következett be (Átlag, 95% CI: 20.0, ). Ábra. Az incidencia alakulása Magyarországon 1989 és 2011 között (az utolsó két év értékei a 2010 évi népességszám alapján számolt előzetes adatok) Amint az ábrán is látható az incidencia-trendek csak hosszú évekig tartó megfigyelés alapján elemezhetők, ami ismételten aláhúzza a regiszter fontosságát. Az egyes gondozók által felismert esetek aránya is változott. A gyermekek egy részénél másik megyében, leggyakrabban Budapesten került sor a diagnózisra.

3 3. Diabéteszes anyák újszülöttei. Antropometriai jellemzők, foetalis és perinatalis szövődmények. 10 éves retrospektív vizsgálat. H. Nagy K. 1, Pomucz J. 2, Varga R. 3, Szabó E. 1 és Soltész Gy. 4 1 Pándy Kálmán Megyei Kórház, Gyermekosztály, Gyula 2 Pándy Kálmán Megyei Kórház, Szülészet-Nőgyógyászati Osztály, Gyula 3 Pándy Kálmán Megyei Kórház, I. sz. Belgyógyászati Osztály, Gyula 4 Gyermekgyógyászati Klinika, Pécsi Tudományegyetem, Pécs A diabétesz ellátás és ezen belül a terhesség alatti diabétesz-gondozás javulása ellenére az újszülöttkori adaptációs zavarok és komplikációk gyakorisága az irodalmi adatok szerint sajnos még mindig nem alakul megnyugtatóan. Egy megyei centrum tevékenységének neonatológiai vonatkozásait tekintettük át. A 10 éves periódusban szülés történt, ezek közül 398, azaz a terhességek 3,4 % -a szövődött diabétesszel, 375 (94,3%) volt gestációs, és 21 (5,7%) pregestációs diabétesz. Egyharmaduk,126 újszülött került át osztályunkra. A csecsemők negyede nagy súlyú (> 90 percentilis), 7%-uk a gestációs korhoz képest kis súlyú újszülött (<10 percentilis) volt. Koraszülöttség (gestációs kor < 37 hét) 17 esetben (13,4%) fordult elő. Hypoglycaemiát az esetek 39%-ában (49 újszülött) találtunk, ezek 55 %-ában észleltünk klinikai tüneteket. A betegek 17 % -ában jelentkeztek hypocalcaemiás tünetek. Hyperviscositas (hematokrit > 65%) 29 (23%) esetben fordult elő, 8 újszülött igényelt emiatt részleges vércserét. Az újszülöttek 32 %-a hyperbiliruminémiás volt, a fototerápia mellett 11 esetben vált szükségessé vércsere. Respirációs disztressz szindroma és/vagy transitoricus tachypnoe 22%-ban (28 esetben) fordult elő, IRDS-ben 9 újszülött szevedett. A kardiológiai vizsgálat 16 (13%) újszülöttnél jelzett cardiomyopathiát. 49 (39%) betegünknél igazoltunk infectiot. Szülési sérülést 12 újszülött (10%) szenvedett el. 22 esetben (17%) volt valamilyen fejlődési rendellenesség, a súlyos fejlődési rendellenességgel született csecsemők száma 5 volt. Adataink, megerősítve a nemzetközi megfigyeléseket, a foetalis macrosomia, és az adaptációs zavarok gyakori előfordulásáról számolnak be és felhívják a figyelmet a még szorosabb preconcepcionális glikémiás kontrolra és terhesség alatti gondozásra, a magzati és perinatalis szövődmények további csökkenése érdekében.

4 4. Diabetes mellitus klinikai jellemzői gyermekekben Mosztbacher D. 1, Erhardt É. 2, Kozári A. 2 és Soltész Gy. 2 1 Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, Pécs 2 Gyermekgyógyászati Klinika, Pécsi Tudományegyetem, Pécs Bevezetés A diabetes mellitus (DM) napjaink egyik népbetegsége, de az egyes altípusok pontos diagnózisa még ma is időnként gondot okoz, mivel az elkülönítésükhöz szükséges kritériumok nem teljesen egységesek, s folyamatosan új ismeretek születnek, különös tekintettel a Maturity Onset Diabetes in the Young (MODY) forma esetén. Célkitűzés A PTE Gyermekgyógyászati Klinika Endokrin-Diabetes osztályán között DM miatt gondozott betegek vizsgálata, leginkább a MODY előfordulási gyakoriságára és e betegek valamint az 1-es típusú cukorbetegek (1TDM) klinikai jellemzőinek összehasonlítására. Betegek és módszerek Összesen 274 (fiú: 126) gyermek vizsgálata történt, akiknek átlag életkora 7,8±4,2 év, a diabetes fennállásának időtartama 10,5±6,3 év (átlag ±SD) volt. Antropometriai méréseket és laboratóriumi vizsgálatokat végeztünk. Az eredmények statisztikai feldolgozása SPSS Windows 15.0 programmal történt. Eredmények A betegek 3%-ban (n=9) lehetett MODY-t diagnosztizálni, akiknek életkora a diagnózis időpontjában szignifikánsan magasabb volt, mint az 1TDM betegeké (8,7±5,2 vs 7,9±4,1 év; p<0,05). Kezdeti HbA1c értékük szignifikánsan alacsonyabb (6,5±0,4 vs 11,4±2,7 %; p<0,001), C-peptid szintjük pedig szignifikánsan magasabb volt (1,6±1,0 vs 0,6±0,7 ng/ml; p<0,01). A MODY diagnózisa 7 esetben véletlen volt, egyetlen betegnek sem volt kezdeti ketoacidosisa, míg az 1TDM betegekben 30 %-ban kezdődött a betegség ketoacidosissal. Az 1TDM-sok 9,8 %-ban coeliakia, míg 8,7 %-ban autoimmun thyreoiditis volt kimutatható. Egy MODY-s gyermeknek volt coeliakiája. Megbeszélés Monogénes diabetesre kell gondolni, ha atípusos 1-es v. 2-es típusú cukorbetegség esetén a családban autoszómális domináns öröklődést lehet kimutatni. A diabetes mellitus tartósan jó kezelése és időnként a pontos diagnózis felállítása még ma is kihívás.

5 5. Magyar mesterséges hasnyálmirigy algoritmusának előzetes Modell-független eredményei Kovács L. 1, Szalay P. 1, Sas P. I. 1,2, Eigner Gy. 1, Almássy Zs. 3, Felszeghy E. 4, Soós H. 5, Orbán A. 5, Körner A. 6, Niederland T. 7, Juhászné Tuifel A. 7, Tóthné Sebestyén T. 7, Soós A. 8, Török A 8 és Barkai L. 8,9 1 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Irányítástechnika és Informatika Tanszék, Budapest 2 Neumann János Informatikai Kar, Óbudai Egyetem, Budapest 3 Heim Pál Gyermekkórház, Toxikológiai és Anyagcsere Osztály, Budapest 4 Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Gyermekklinika, Debrecen 5 Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt., Veszprém 6 Semmelweis Egyetem, I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest 7 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Gyermekdiabetológia, Győr 8 Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar, Elméleti Egészségtudományi Tanszék, Miskolc 9 DEOEC Gyermekegészségügyi Továbbképző Intézet, Miskolc Bevezetés Az egyénre szabott szabályozási algoritmusok egyre jobb eredményeket érnek el világszerte a mesterséges hasnyálmirigy tématerületében. A felhasznált modellek azonban számos, fiziológiailag fontos tényezőt hanyagolnak el (pl. fizikai aktivitás, stressz jelátviteli folyamatai). A Magyar Mesterséges Pancreas (MAP) munkacsoport több éve vizsgálja a nevezett problémát és egy általános szabályozási algoritmus alapjait teremtettük meg. Eredményeinket több hazai és nemzetközi konferencián (úgy, mint ATTD , MGYT ) és szaklapban közöltük. Célkitűzés A biztató eredményeinkből kiindulva algoritmusunk modell-független tulajdonságát vizsgáltuk. Módszertan A szakirodalom két meghatározó modellje (Hovorka- és Sörensen-modell) alapján virtuális pácienseket generáltunk a MAP valós páciens adatsorait felhasználva. Ehhez 90, 1-es típusú cukorbeteg páciens összesen 203 heti adatsorát használtuk fel, mindegyikük esetében CGMalapú által adatsorokat gyűjtve. Eredmények Az in-silico tesztek során sikerült bizonyítani, hogy megfelelő paraméter identifikáció és az algoritmus kezdeti értékének helyes meghatározása mellett, teljes mértékben elkerülhetőek a hypoglikémiás esetek, valamint hyperglikémia tükrében is közel 75%-kal kevesebb eset fordulhat elő. Ehhez, jelenleg az algoritmus apriori információként 1-2 napos páciens adatsort igényel. Következtetés A kutatási eredményeink igazolták, hogy valós remény van egy általános szabályozási algoritmus kialakítására, mely képes lehet globálisan kezelni a pácienseket, modell-független esetben is képes megfelelő eredményt adni és ezáltal növelheti az egyéni terápiák megbízhatóságát. A megfelelő paraméter identifikációt illetően azonban további kutatások szükségesek, ugyanis jelenleg csak a két fentebb említett feltétel mellett vagyunk képesek modell-független értelemben megfelelő eredményeket elérni. Továbblépési lehetőségek Szenzor hibák detektálása, valamint egyéb, pl. fizikai aktivitás, stressz okozta zavarások modell-alapú kezelése szükséges az identifikációs algoritmus kifejlesztéséhez.

6 II. Szekció 6. Újonnan felismert pathomechanizmus az újszülöttkori hypoglicaemia hátterében Tóth-Heyn P. 1, Marics G. 1 és Amiel, J. 2 1 I.sz. Gyermekklinika, Semmelweis Egyetem, Budapest 2 Service de Génétique et INSERM U781, Hôpital Necker, Paris, France Érett leány újszülött légzési elégtelenségének hátterében kongenitális centrális hipoventillációs szindrómát (CCHS) diagnosztizáltunk az elsősorban alvás során jelentkező hipoventilláció és az igazolt genetikai eltérés (PHOX2b mutáció) alapján. Alacsony vércukor értékeit 14 napos korától észleltük. Ezt a tünetet korábban 4 esetben írták le CCHS-ben, mindig konvulzió kapcsán. Betegünknél a vércukorcsökkenés mélypontja a CGMS görbék szerint perccel az etetéseket követően jelentkezett. A hipoglikémiák hátterében fokozott inzulin elválasztást lehetett igazolni, terápiájában kezdetben diazoxiddal tudtunk javulást elérni. A CCHS pathomechanizmusában a vegetatív idegrendszernek az agytörzsi légzőközpont funkcióját érintő, genetikailag meghatározott működészavara játszik szerepet. Az újszülöttkori hipoglikémiák differenciáldiagnosztikájában azonban az autonóm idegrendszer zavarai eddig nem szerepeltek. Tíz éve ismert, hogy a hipoglikémia érzékelése a glomus caroticumban történik. Már ezt megelőzően leírták 2 CCHS betegnél, hogy a carotis testek kisebbek, és a glomus sejtek száma alacsonyabb egészséges kontrollokhoz viszonyítva. A hipoglikémia érzékelő sejtek diszfunkciója eredményezheti az inzulin szekréció posztprandialis lecsengésének elmaradását, és az általunk is észlelt késői posztprandialis hipoglikémiát. Másrészt a magzati fejlődés során a CCHS-ben defektív működésű PHOX2b által szabályozott velőlemez sejtek jelennek meg a pancreasban. PHOX2b hiányos egerekben a pancreas β-sejtek száma megnő, és feltételezhető az inzulin fokozott elválasztása is. Esetünkkel felhívjuk a figyelmet a vegetatív idegrendszer fejlődési zavarának valószínű szerepére az újszülöttkori hipoglikémiák egyes ritka típusainál. A hipoglikémia érzékelés zavara esetén a diazoxidtól csak átmeneti hatást várhatunk, mint az betegünknél is megfigyelhető volt.

7 7. Törekvéseink a glykaemiás státusz korrekt monitorozására és stabilizálására hypoglykaemiás csecsemő kezelése során Hamar J. 1, Koncz L. 2, Marics G. 3, Tóth-Heyn P. 3, Vatai B. 3, Liszkay G. 2 és Mikos B. 2 1 III. sz. Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztály, MRE Bethesda Gyermekkórház, Budapest 2 Aneszteziológiai és Intenzívterápiás Osztály, MRE Bethesda Gyermekkórház, Budapest 3 I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika, Intenzív Terápiás Osztály, Semmelweis Egyetem, Budapest Bevezetés Congenitalis centrális hypoventilatio szindrómában feltehetően az autonóm működészavar következményeként hypoglykaemia is társulhat a légzészavarhoz. Ezért nemcsak a légzés-, hanem a vércukor-monitorozás is alapvető követelmény a szövődmények elkerülése érdekében. Esetismertetés A zavartalan terhességből, érett súllyal született lánycsecsemő postpartum adaptációját kezdettől fellépő légzéskimaradások, 14 napos kortól konzekvens hypoglykaemiás epizódok nehezítették. A congenitalis centrális hypoventilatio szindróma miatt a respirátor-dependencia progrediált. A hypoglykaemia hátterében talált kezdeti kortizolhiány miatt előbb annak pótlásával próbálkoztunk, majd emelt szénhidrátbevitel mellett diazoxid bevezetésére került sor. A labilis szénhidrát-anyagcsere korrekt monitorozása és stabilizálása érdekében az alkalmankénti vércukormérésekről folyamatos szöveti glukóz-monitorozásra tértünk át, melynek statisztikai értékelése a módszer megbízható klinikai pontosságát igazolta intenzív osztályos körülmények között. Így az alacsony vércukorszintek pontos detektálása révén célzottan irányíthatóvá vált a szénhidrátbevitel. A többhónapos intenzív osztályos kezelés jelenlegi stádiumában a csecsemő szomatikus fejlettsége életkorának megfelelő, pszichomotoros teljesítményében - a korátlagtól ugyan elmaradva - javulás mutatkozik. A kórlefolyást súlyosbító hypercapniás, szeptikus, keringésmegingással járó krízishelyzetek átvészelése után állapota tartósan stabil. Az alapbetegségből adódó légzési rendellenesség várhatóan életre szóló légzéstámogatás, a hajnali hypoglykaemiák megelőzése speciális, az éjszakai órákban is folytatott táplálás szükségességével jár. További terápiás terv a gastrostomia elvégzése és az otthoni lélegeztetés feltételeinek megteremtése. Megbeszélés Congenitalis centrális hypoventilatio szindróma esetén gondolni kell a vércukor-ingadozás kockázatára is. Ennek mind diagnosztikájában, mind korrekciójában hasznos segítséget nyújt a folyamatos szöveti glukóz-monitorozás.

8 8. Felgyorsult inzulin anyagcsere a szimptómatikus hypoglicaemia hátterében Tobisch B. 1 és Blatniczky L. 1 1 Diabetes Szakrendelés, Szent János Kórház, Budai Gyermekkórház Telephely, Budapest 16 hónapos kisded a hypoglicaemia típusos tüneteivel került osztályos felvételre. A hypoglicaemia kivizsgálásának diagnosztikus algoritmusát követve az azt okozó anyagcsere betegségeket sorra kizártuk. A Glucagon, valamint i.v. glucose terhelés során a vércukor szint emelkedett, de rövid időn belül az alacsony tartományba került. A C-peptid válasz a szokásos mértékű volt, ugyanakkor az inzulin szintek kezdeti mérsékelt emelkedését követően a terhelések második fázisában már nem volt detektálható mennyiség. A jelenség a vérből történő gyors inzulin eliminációt jelenti. Az igen nagy Cpeptid/inzulin arány, és az ugyanekkor jelentkező hypoglycaemiás tendencia a fokozott inzulin kötődés/receptor aktivitás indirekt jele. A hypoglycaemia hátterében megbúvó jelenséget munkacsoportunk felgyorsult inzulin anyagcsere elnevezéssel illeti. 9. A DEND szindrómáról egy esetünk kapcsán Luczay A. 1 és Altmann A. 2 1 II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika, Semmelweis Egyetem, Budapest 2 Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak, Budai Gyermekkórház Telephely, Budapest A DEND szindróma (development delay, epilepsy, neonatal diabetes) az inzulin szekrécióban kulcsszerepet játszó ATP dependens kálium csatorna genetikai eredetű működészavara talaján kialakult komplex kórkép. Ezidáig két gén (ABCC8, KCNJ11) mutációit írták le a betegség hátterében. A mutációktól függően izolált neonatalis diabetes, inkomplett DEND szindróma vagy DEND szindróma jöhet létre. Az ATP dependes kálium csatorna egyik alkotója a szulfanilurea receptor, így a háttérben álló mutáció típusától függően szulfanil urea adása hatásos lehet a neonatalis dibatas kezelésében. A szulfanil urea hatásosságáról DEND szindrómában ez idáig kevés adat áll rendelkezésre. Betegünk esetén a 4 hónapos korban jelentkező diabetes és a kifejezett izomhypotonia szomatomentalis elmaradás hátterében 7 hónapos korban igazolódott a DEND szindróma. A beteg a KCJN11 gén Ile296Leu mutációját hordozza heterozygota formában. 7 és fél hónapos korban kezdtük meg a glibenclamid kezelést. A kezelés kapcsán mérhető C peptid szint jelent meg, a beteg cukoranyagcseréje javult, EEG képe jelentős javulást mutatott, neurológiai státusza javult. Az eset bemutatásával e ritka kórkép korai felismerésére és a kezelés korai megkezdésének fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet.

9 10. Ahányszor felszálltunk, mindig elszálltunk - a vércukorértékeket befolyásoló egyéb helyzetek Juhászné Tuifel A. 1, Kovács A. 2, Németh G. 3, Gelencsér É. 4 és Niederland T. 1 1 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr 2 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, DEOEC Gyermekegészségügyi Továbbképző Intézet, Miskolc 3 Medtronic Kft., Budapest 4 Sopron Megyei Jogú Város Erzsébet Kórház, Sopron Előadásomban szeretném ismertetni a 2012.augusztusi, a svájci Lausanne-ban megrendezett Diabétesz Junior Kupán való részvétel tapasztalatait. A Diabétesz Junior Kupát a Medtronic kezdeményezésére alapították 2007-ben. Ez egy évente megrendezésre kerülő labdarúgó világbajnokság 1-es típusú diabétesszel élő fiatal fiúk és lányok számára, akiket szórakoztató módon igyekeznek a sportolásba bevonni. Magyarország immáron hatodik, én személy szerint második alkalommal vehettem részt a tornán. A rendezvényen a 8-12 éves kor közötti diabeteszes gyermekek vehettek részt. A 10 utazó gyermek az ország 7 gondozójából került kiválasztásra. Készítettem egy általános adatokat tartalmazó kérdőívet, valamint rögzítettem gyerekek által mért vércukorértékeket a találkozás első napjától a hazaérkezés szülői átadás pillanatáig. Az eredményeket feldolgozva vizsgáltam, hogy a diabéteszt befolyásoló egyéb tényezők milyen hatással lehetnek a vércukor értékekre. 10 fiúgyermek adatát dolgoztam fel (statisztikai értékelésnek kevés adat) Átlagéletkor: 11,354 ± 0,81 év Diabétesz tartam: 5,005 ± 3,04 év Szénhidrát: 199 gr ± 11,81 gr Utolsó HgbA1C érték: 8,38 ± 0,81 % Kezelés módja: 5 inzulinpumpás 5 pennel kezelt fiú. A hypoglikémia jelentkező tüneteit is összegyűjtöttem, ebben a korosztályban vezető tünetként a szédülést (20%) majd a remegést (16 %), éhségérzetet (16 %) és hasfájást (16 %) említették a gyerekek. A cukorbetegség fennállása óta a diabetesszel összefüggő kórházi kezelés 7 gyermek esetében történt. A vércukorértékek feldolgozásánál napokra bontottam le az eseményeket külön értékelve a pumpás és nem pumpás gyermekeket, ugyanis bőven akadt esemény amiért a vércukrok nem tudtak hosszabb távon a normál tartományban maradni. A 3 napos tortúra kapcsán a kikapcsolódás és sportolás mellett folyamatos nyomás alatt voltak a fiúk. Következtetés Ez a pár adat is bizonyítja, hogy a diabétesz alapkezelésén kívül a sorozatos stressz helyzet, repülés mennyire befolyásolhatja napokig a vércukor értékeket. Az edzések és egyes mérkőzések utáni vércukor értékek sokkal jobban a normál értékű tartományban voltak, mint a gyerekek lelkét is megterhelő izgalmi állapotok, sorozat mérkőzések, repülés előtti-alatti vércukorértékek.

10 III. Szekció 11. Óvodába, iskolába kerülés nehézségei diabetessel. Próbálkozásaink a helyzet könnyítésére Niederland T. 1, Gál V. 1, Juhászné Tuifel A. 1, Tóthné Sebestyén T. 1 és Zajácz Á. 1 1 Petz Aladár Megyei Kórház Gyermekosztály, Győr A diabeteses gyermek közösségbe kerülése számos nehézséget okozhat a családnak. Ezzel tovább fokozódhat a szülők elkeseredése. A probléma komplex, végleges megoldása kormányzati segítséget igényelne. Az alap probléma, hogy sem az óvoda (ó), sem az iskola (i) pedagógusok tanulmányaik során semmiféle egészségügyi képzésben nem részesülnek. Így nem csoda, hogy sok helyen első reakciójuk az elutasítás, mely elsősorban önvédelem, félem az ismeretlentől,a felelősségtől. Mit tehetünk? Elsősorban a szülőket kell profi módon edukálnunk, felkészítenünk a közösségbe kerülésre. E nélkül biztos a kudarc. Készítsünk egy rövid írásos anyagot a fő tudnivalókról. A szülők konzultáljanak az ó. vezetővel, ó. pedagógussal, osztályfőnökkel, részletesen beszéljék meg a teendőket, beszéljék meg az étkezések lebonyolításával kapcsolatos teendőket. A mobiltelefon jelenléte óriási segítséget, biztonságot adhat mind a szülőknek, mind a pedagógusnak. Biztosítson a gondozó konzultációs lehetőséget az érdeklődő óvónőknek, pedagógusoknak. Fontosnak tartjuk, hogy az (o-i), (i-i) személyzetet ne hagyjuk magukra a diabeteses gyermekek problematikájával. De készítsük fel a diabeteses gyermeket is életkorának megfelelően, tudjon vércukrot mérni, tudja használni a Pent felügyelettel, tudjon felügyelettel bólust adni a pumpával,tudja beállítani a százalékos emeléseket, csökkentéseket. Az étkezéseket beszélje meg a pedagógusokkal. Ezt a felkészítési célt szolgálják saját és országos "Törp" programjaink. Új kezdeményezésként gondozónkban a védőnőket képezzük ki a közösségbe kerülés megkönnyítésére. A megye összes védőnőjének egy 3 órás elméleti képzést tartottunk a diabetessel, az inzulinokkal, a pumpával kapcsolatos tudnivalókról. Ezt követően a gondozóban az érintetteknek az érdeklődőknek, akiknek a körzetében volt diabeteses óvodás, iskolás a gondozóban gyakorlati foglalkozásokat is tartottunk. Az év folyamán összeírtuk az újonnan óvodába, iskolába kerülő diabeteseseket,így a nyár folyamán a védőnők már célirányosan tudtak segíteni az érintett óvodai, iskolai személyzetnek. A Megyei Pedagógiai Intézettel is felvettük a kapcsolatot, a jövő évi pedagógus továbbképzésekbe helyet biztosítanak számunkra a diabetes-szel kapcsolatos ismeretek oktatásara. A Gyermekdiabetes Szekció vezetősége a 2011 es év folyamán felvette a kapcsolatot az oktatási jogok biztosával, a javaslatainkról egy 12 oldalas anyag is készült. Sajnos, egyelőre ezzel kapcsolatos kormányzati válasszal nem találkoztunk. Addig, amíg kormányzati és média segítséget igénylő országos akcióterv nem készül ebben a témában, hasonló vagy a sajátunknál sokkal jobb helyi kezdeményezéseket javasolunk a probléma megoldására.

11 12. Amit a cukorbeteg gyermeket ellátó óvónőnek, pedagógusnak tudnia kell! Pész A. 1, Szabó G. 1 és Blatniczky L. 1 1 Szent János Kórház, Budai Gyermekkórház Telephely, Budapest 2014-től minden 3. életévét betöltött gyermeknek kötelező lesz óvodába járni, így a cukorbeteg gyermeknek is. Az óvodás korú diabeteszes gyermeket nevelő családok egyik legnagyobb problémája, hogy gyermeküket nem veszik fel az óvodába, vagy ha igen, akkor is csak fél napot tölthetnek el a közösségben. Az iskolában pedig a pedagógusok félnek a cukorbeteg gyermektől, azt gondolják, hogy a gyermekkel csak a baj van és sokkal több odafigyelést igényel, elzárkóznak a vércukorméréstől és az inzulinadástól. Sokszor a diabeteszes étrend biztosítása is akadályt jelent. Az egyéni megoldások nem helyettesítik a központi intézkedéseket. Meggyőződésünk, hogy a megfelelő kommunikációval a gondozó orvos, a szakdolgozó, a szülő és a pedagógusok között az akadályok többsége leküzdhető, megoldható. Mindezt saját gondozónk gyakorlatán keresztül mutatjuk be. 13. M.D. - a bürokrácia áldozata Szabó G. 1, Pész A. 1 és Blatniczky L. 1 1 Szent János Kórház Budai Gyermekkórház Telephely, Budapest Minden 18 évnél fiatalabb gyermek után, akinek- jogszabályban meghatározott - krónikus betegsége van, emelt összegű családi pótlék jár. Ezen gyermekek alanyi jogon közgyógyellátásra is jogosultak. Előadásunkban azokat a lépéseket mutatjuk be a kollégák ez irányú tevékenységének segítése érdekében - melyeket a szülők a bürokrácia útvesztőiben kénytelenek megtenni, hogy igénybe vehessék az őket megillető juttatásokat. A 9 éves M.D. diabéteszes gondozottunk júniusa óta nem rendelkezik közgyógyellátásra jogosító igazolvánnyal, amely a szülő számára indokolatlan kiadásokat eredményez. Az igazoló okmányokat három alkalommal állítottuk ki, de az ügyintézés azóta sem járt sikerrel.

12 14. Pilgersdorfi levél. In memoriam Michael Berger ( ) Szabó L. Szombathely Pilgersdorf, magyar neve Pörgölény, a trianoni békeszerződésig Vasvármegye Kőszegi járásához tartozott. Erdőkben gazdag, iparmentes környezetben rendszerint itt töltötte szabadságát felesége szüleinek pihenőházában Michael Berger. A Kőszegen lakó Adrienn nagyapját rokoni szálak fűzték a pilgersdorfi családhoz. Amikor Adrienn cukorbeteg lett, természetesen találkoztak Michaellel, aki azután levélben méltatta Adrienn ellátását és gondozását. Michael Berger professzor nem csupán gondozónkról szólt elismerően, hanem szavai a diabetológia területén elfoglalt pozíciói, szakmai, személyes, mi több, baráti kapcsolatai révén jól ismerve a hazánk diabetológiai helyzetét az egész magyar diabetológiai társadalom elismerését is jelentette. Az elismerés szóvivője Adrienn volt.

13 IV. Szekció 15. Folyamatos szubkután glükóz monitorizálás gyermekintenzív osztályon Marics G. 1, Koncz L. 2, Lódi Cs. 1, Körner A. 2 Mikos B. 3 és Tóth-Heyn P. 1 1 I. Gyermekgyógyászati Klinika, Intenzív osztály, Semmelweis Egyetem, Budapest 2 I. Gyermekgyógyászati Klinika, Diabétesz és Endokrinológiai Osztály, Semmelweis Egyetem, Budapest 3 Aneszteziológiai és Intenzívterápiás Osztály, MRE-Bethesda Gyermekkórház, Budapest Bevezetés A stresszhez társuló hyperglikémia hosszú ideje ismert jelenség. Ennek megítélése azonban 2001-ben Van den Berghe publikációja után megváltozott. Tanulmányában a szoros glükóz kontroll mortalitás csökkenést eredményezett. Azóta számos közlemény született a szoros glükóz kontroll kérdésében pro és kontra, azonban ezek a tanulmányok sem kérdőjelezik meg a hyper- vagy hypoglikémia mortalitást növelő hatását intenzív ellátásra szoruló betegek között. Diabeteses populációban a jó vércukorkontroll elérésében elengedhetetlen a gyakori vércukorszint mérés. A folyamatos szubkután glükóz monitorizáló rendszer (CGMS) ezt a célt szolgálja, kevesebb invazivitás és megfelelő pontosság mellett. Felmerül a kérdés, hogy megállja-e a CGMS a helyét olyan viszonyok között, ahol a keringés centralizációja gyakori. Vizsgálatunk célja a CGMS megbízhatóságának vizsgálata intenzív ellátásra szoruló gyermekbetegek körében. Betegek és módszer Vizsgálatunkba 20 intenzív ellátást igénylő beteget vontunk be, akiknél CGMS-t (Medtronic, Guardien ) alkalmaztunk február és augusztus között. Átlagéletkoruk 2,5 (0-15) év, az intenzív osztályon töltött idő 15 (2-76) nap, a CGMS időtartama: 4,5 (1-6) nap volt. A monitorizálás alatt 17 esetben légzés-, 6 esetben keringéstámogatást alkalmaztunk. A CGMS pontosságának vizsgálatát Clark analízis segítségével végeztük. A kalibráció GEM 3000 astrup készülékkel történt. Eredmények A 310 vér és szöveti cukor mérési párt értékelve több mint 90%-ban klinikailag pontos eredményt adott a CGMS súlyos állapotú gyermekbetegeknél. Konklúzió A CGMS mind a hazai, mind a nemzetközi tapasztalatok alapján ígéretes módszer az intenzív terápia szolgálatában, segítségével a glükózanyagcsere kisiklások detektálása és kezelése könnyebb. Fontos kiemelni, hogy a kezdeti pozitív eredmények ellenére a friss Nemzetközi irányelvek alapján önálló döntéshozatalra még nem alkalmas intenzív ellátás során, vizsgálataink a további adatgyűjtést támogatják.

14 16. Szénhidrátmentes nap jelentősége folyamatos szöveti glükóz monitorozásban Hocsi M. 1, Lukácsné Kormos E. 1 és Szűts P. 1 1 Erzsébet Kórház-RI, Hódmezővásárhely Bevezetés A folyamatos szöveti glükóz monitorozás a diabétesz gondozás szerves részét képezi. Az 1-es típusú, pumpával kezelt páciensek mellett egyre inkább szerepet kap a pennel inzulint adagolók és a 2-es típusú cukorbetegek gondozásában is. A cukorbetegség kezelését leíró guideline-ok már külön fejezetben foglalkoznak a CGM felnőtt és gyermekkorban való alkalmazásának szénhidrát anyagcserére gyakorolt pozitív hatásával. Módszer A CGM napi 288 mérése révén felismerésre kerülnek az önellenőrzés során rejtve maradó hypo- és hyperglicaemis értékek. A szénhidrátmentes nap annak eldöntésére alkalmas, hogy a céltartományon kívüli vércukor értékek a nem megfelelő bázis és/vagy prandiális inzulin adagolás következtében jönnek-e létre. Ezt demonstrálja a 3 bemutatásra kerülő eset. Betegek 1. Analóg-analóg rezsimen lévő 1tDM páciens éjszakai magas és nappali alacsony értékei mögött a CGM egyértelművé tette, hogy alacsony bázis mellett nappal a prandiális inzulin túladagolása valósult meg. 2. Analóg-analóg rezsimen lévő 13 éves 1tDM gyermek letöltése igazolta, hogy az egyszeri, egyenletes hatást biztosító analóg (glargine) bázis adagolás nem felel meg a gyermek bázis szükségletének éves inzulinpumpás leány reggeli magasabb postprandiális vércukor értékei mögött szénhidrátmentes nap felkelési jelenséget igazolt. A szénhidrátmentes nap tapasztalataink alapján könnyen és jól alkalmazható módszer a valós bázis szükséglet megállapításához, és a bázis finomra hangolásához.

15 17. IPro 2, avagy a gondozó team jó barátja Nagyné Orbán A. 1, Soós H. 1 és Németh G. 1 1 Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt., Gyermek Diabetológia, Veszprém Bevezetés A diabétesz kezelésének ma már fontos részét képezi a folyamatos glükóz monitorozási technika. Ehhez olyan eszköz szükséges, amivel egyszerűen, gyorsan áttekinthető és kiértékelhető a beteg vércukor profilja és optimalizálható a dibetesz kezelése. Módszer Erre kétféle eszközt használhatunk: Care Link Personal Szoftver, valamint ipro2 készülékeket. Előadásomban az ipro 2 gyakorlati alkalmazását ismertetem. Ezzel a módszerrel vakon végzett mérési adatokból következtetünk a beteg glükóz értékeinek kilengéseire, lehetséges diétahibákra, több információt nyerhetünk a hagyományos ujjbegyes vércukormérési technikákkal szemben. Alkalmazása, felhelyezése gyors és egyszerű, a kapott adatok pedig könnyen kiértékelhetők. Esetbemutatás Előadásomban három beteg bemutatása kapcsán követem végig az előzményeket, a mérés alatti időszakot, majd a kiértékelést. Első gondozottunk inzulin pumpás gyermek, akinél azért használtuk az ipro-2 készüléket, hogy lássuk, megfelelő-e a bázis beállítása, valamint a diéta alkalmazása. A második gyermeknél tartósan rossz szénhidrát anyagcsere miatt tettünk fel szenzort az ok tisztázása céljából. Harmadik esetben az ellentmondásokat szerettük volna tisztázni a magas HgA1C-k, valamint a vércukornaplóban szereplő vércukorértékek között. Eredmények Esetbemutatásaimmal arra szeretném a figyelmet felhívni, hogy az ipro-2 egy gyors, könnyen alkalmazható vércukormérési technika, mely hozzájárulhat kis betegeink glikémiás kontrolljának javításához.

16 18. Hosszú-távú inzulinpumpa tapasztalatok a DEOEC Gyermekdiabetes szakrendelésen Kun T. oh., Deákné Gyarmati G. 1, Vattai Gy. 1, Ványi J. 1, Somogyi E. 1, Serfőző M. 2, Felszeghy E. 1 és Berkes A. 1 1 Gyermekklinika, 2 Dietetikai Tanszék, Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Debrecen Az 1-es típusú diabetes mellitus incidenciája világszerte nő. A környező többi és a legtöbb európai országhoz hasonlóan az 1990-es évekkel összehasonlítva az utóbbi 10 esztendőben az emelkedés felgyorsulása a jellemző Magyarországon is. Üteme relatíve a legfiatalabb korosztályban (2-4 éves kor) a leggyorsabb (fiúkban 6,4%, lányokban 6%). A diabetesesek kezelését és életminőségét egyaránt javító, folyamatos szubkután inzulinadagolásra alkalmas kezelési mód, az inzulinadagoló készülék (pumpa). A világon már több mint , hazánkban közel 400 beteg használja. Világirodalmi adatok szerint a pumpával szignifikáns HbA1c-érték javulás várható. Vizsgálatunk során ig a DEOEC Gyermekklinika 190, 1es típusú diabetes mellitus miatt gondozott betegéből 66 (35%) pumpahasználó gyermek adatait dolgoztuk fel. A fiú/lány arány 37/29, közülük 19 (29%) prepubertasban (prepub), 47 (71%) pedig pubertasban (pub) kezdte a pumpa alkalmazását. A HbA1C értékek elemzésével azt vizsgáltuk, hogy a hosszútávú pumpahasználat során hogyan változott a szénhidrát anyagcsere egyensúlya, és ebben milyen szerepet játszott a betegek életkora, diabetes időtartama, compliance-a? A gyerekek átlagéletkora 12,12±4,42 év, átlagos diabeteses időtartamuk 4,75±3,59 év, a kiindulási HbA1C értékük 8,35±1,46% (prepub 7,98±1,25% vs. pub 8,49±1,53%), ami a serdülőkorú fiatalok rosszabb anyagcseréjére utal. A követés során 1 éven át elemeztük a 3-4 havonta elvégzett HbA1C értékét. Az átlagértékek sorrendben: 7,95% (prepub 7,69%/pub 8,05%); 8,07% (7,74%/8,2%); 8,2% (7,84%/8,35%); 8,35% (9,48%/7,89%), ami azt mutatja, hogy a kezdeti javulás után értékromlás következett be, ami azonban nem bizonyult szignifikánsnak (p=0,04). A pubertáskori értékek tendenciájukban magasabbak voltak. Emellett a vizsgált időszakban 2 alkalommal pumpaedukáció is történt. Ezen a 66-ból 31 beteg vett részt. Az egyéni értékek vizsgálata során azt tapasztaltuk, hogy akik részt vettek a találkozón, jobb értékeket mutattak. Eredményeink alapján elmondható, hogy bár az inzulinpumpa-terápia kezdetben javulást hoz, megfelelő továbbképzés és/vagy compliance hiányában, ez a pozitív hatás hosszabb távon nem érvényesül.

17 19. A vércukor státusz jellegzetességei súlyos állapotú, nem diabeteses gyermekeknél Bakancsos E. 1 és Mikos B. 2 1 II. Belgyógyászati Osztály, 2 Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály, MRE Bethesda Gyermekkórháza, Budapest Bevezetés Intenzív terápiát igénylő betegeknél a vércukor ingadozása szenzitívebb jóslófaktor a random vércukormérésnél. Számszerű meghatározásának nincs arany standardja. Háromféle módszerrel határoztuk meg a glukóz-variabilitást, összehasonlítottuk prediktív értéküket az intenzív terápia és gépi lélegeztetés tartamának vonatkozásában. Betegek és módszer Retrospektív adatfeldolgozás gyermekintenzív osztályon. Betegcsoportosítás az első 48 órában mért legalább két vércukorszint alapján: I. legalább egyszer >8,3, II.: minden mérésnél 8,3, III.: legalább egyszer 3,9, IV.: minden mérésnél >3,9 mmol/l. Módszerek: a legmagasabb és legalacsonyabb vércukor közti különbség (D max-min ), az összes vércukorérték átlagának standard deviációja (SD ö ), a vércukorértékek speciálisan számolt standard deviációja (SD spec : (vc max -vc átl ) 2 +(vc min -vc átl ) 2 /k-1). Eredmények Az 52 betegnél hyperglykaemia 57,6, hypoglykaemia 26,9% gyakoriságú volt. Az összes vércukorérték standard deviációi (SD ö ) szignifikánsan különböztek az I. és II. (I.:2,502/1,303/,II.:0,985/0,545/;p<0,01), valamint a III. és IV. csoportban (III.:2,989/2,120/, IV.:1,885/1,543/;p<0,05). Az SD spec több mint háromszorosan tért el hyperglykaemia esetén (I.:6,674/3,593/,II.:2,079/1,213/;p<0,01), a hypoglykaemiát nem jelezte szignifikánsan (III.:5,003/4,029/,IV.:4,745/3,491/;N.S.). A D max-min hyperglykaemiában szignifikánsan különbözött a nem hyperglykaemiás betegekétől (I.:7,400/3,948/,II.:2,368/1,387/;p<0,01), a hypo-és nem hypoglykaemiások között nem mutatott különbséget (III.:6,357/4,364/, IV.:4,813/3,855/;N.S.). D max-min és SDspec korrelált a lélegeztetés és intenzív ápolás tartamával. Az SDö a respirátor terápia és intenzív ápolás időtartamát nem jelezte szignifikánsan. D max-min és SD spec egymással jól korreláló paraméterek voltak a csoportok összehasonlítására. Megbeszélés A bonyolult speciális képlettel számolt standard deviációval azonos szenzitivitásúnak találtuk a legmagasabb és legalacsonyabb vércukor közti különbséget, és az összes vércukorérték átlagának standard deviációját a hyperglykaemia, a tartós lélegeztetés és intenzív terápiás időtartam tekintetében. Ezért objektív következtetések levonhatósága érdekében vércukormérési protokollok kidolgozása, a variabilitási indexek nagy betegcsoporton végzett összehasonlító vizsgálata javasolt.

18 V. Szekció 20. A késői szövődmények korai jeleinek vizsgálata 1-es típusú diabetesben szenvedő gyermekekben Szalontai Á. (o.h.), Derzbach L. 1, Tóth-Heyn P. 1, Madácsy L. 1 és Körner A. 1 1 I. sz. Gyermekklinika, Diabetes Osztály, Semmelweis Egyetem, Budapest Bevezetés Bár a késői komplikációk gyermekkorban ritkán manifesztálódnak, korai jeleik már ebben az életkorban is kimutathatóak. Célkitűzés Jelen munkánk célja a késői szövődmények korai jeleinek vizsgálata az I. sz. Gyermekklinikán gondozott 1-es típusú diabetes mellitusban szenvedő gyermekekben. A cardiovascularis autonom neuropathia, illetve a nephropathia korai jeleit 24 órás vérnyomás monitorozással (ABPM) és a microalbuminuria meghatározásával értékeltük. Vizsgáltuk a késői szövődmények korai jeleinek, valamint a betegek klinikai paramétereinek (életkor, nem, diabetes tartam, a pubertás megjelenése és az anyagcsere kontroll minősége) az összefüggését. Módszerek Random módon kiválasztott 102 gyermek [51 fiú, 51 lány; életkor (átlag±sd): 15,29±3,7 év; diabetes tartama (átlag±sd): 8,6±4,6 év] ABPM eredményeit dolgoztuk fel. Az anyagcsere kontroll minőségét a HbA1c-vel, a microalbuminuria mértékét az ABPM időpontjában 24 órán gyűjtött vizelet albumin koncentrációjával jellemeztük. Eredmények A vizsgált egyénekben a HbA1c (átlag±sd) 8,45±0,02%, a vizelet albumin koncentráció (átlag±sd) 25,0±68,2 mg/l, a 24 órás systolés vérnyomás (SVny: átlag±sd) 114,1±12,0 Hgmm, a diastolés vérnyomás (DVny: átlag±sd) 65,0±7,9 Hgmm. A diabetes tartamának növekedésével a nappali DVny, az éjszakai SVny, valamint a 24 órás SVny és DVny értékek egyaránt szignifikánsan emelkedtek. A HbA1c szignifikánsan korrelált a nappali, az éjszakai és a 24 órás DVny értékekkel, továbbá az éjszakai SVny-sal. A HbA1c emelkedésével szignifikánsan csökken mind a SVny, mind a DVny diurnális indexe. A microalbuminuria szignifikáns összefüggést mutatott mind a nappali, mind az éjszakai, mind a 24 órás DVnysal. Következtetés A vérnyomás adatok összefüggése a diabetes időtartammal és az anyagcsere állapottal lehetőséget ad egy korai antihypertenzív kezelés elindítására és így a késői szervkárosodások megjelenésének késleltetésére.

19 21. Diabetes mellitusban szenvedő gyermekek betegségképe Spanyol Á. 1 és Nagy B. E. 1 1 Klinikai és Egészségpszichológiai Tanszék, Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Népegészségügyi Kar, Debrecen Bevezetés Napjainkban a gyermekek mintegy 10%-a érintett krónikus megbetegedésekben ban Magyarországon mintegy 3000 cukorbeteg gyermek élt. Prevalenciája alapján hazánk a közepes rizikójú országok közé tartozik, de a gyermekkori cukorbetegségek száma nagymértékben emelkedik. Az egészséges és beteg gyermekeknek is megvannak a betegségek okairól, lefolyásairól, kezeléseiről való elképzeléseik, melyek részben eltérnek a felnőttekétől. Kutatásunk célja feltárni, hogy a krónikus betegség hogyan befolyásolja a gyermekek betegségekkel kapcsolatos látásmódját és így a kezelésekben való együttműködésüket. Anyag és módszer Vizsgálatunkban 11 és 16 év közötti gyermekekkel vettük fel a Betegség-percepció Kérdőív (IPQ-R) módosított formáját. Vizsgálati csoportunkat diabetes mellitusban szenvedő, míg kontroll csoportunkat egészséges gyermekek alkották. Normalitásvizsgálatot követően paraméteres eljárásokat használtunk a statisztikai elemzéshez. Eredmények Eredményeink alapján a beteg gyermekek (p=7.071e-05 ***) krónikusabbnak érzékelik a betegségek lefolyását, mint az egészséges gyermekek. Továbbá a beteg gyermekek tendenciaszerűen súlyosabbnak látják a betegségek következményeit (p= ) az egészséges gyermekekhez képest és leginkább a beteg gyermekek érzik azt, hogy kontrollt (p= ) tudnak gyakorolni a betegségek felett, míg az egészséges gyermekek betegségeikben kevésbé érzik a személyes kontroll jelenlétét. Megbeszélés Összességében elmondható, hogy a betegség-reprezentáció egyes aspektusaiban az eredmények a gyermekek szignifikánsan eltérő gondolkodásmódját jelzik a betegségekkel kapcsolatban, attól függően, hogy érintettek-e krónikus betegségben vagy sem. Jelen kutatást nagyobb mintaszámmal tervezzük kibővíteni, annak reményében, hogy így lehetővé válik még inkább megismernünk a gyermekek betegségeikkel kapcsolatos, kezelésekben való együttműködésének kognitív és érzelmi hátterét, amely segítséget jelenthet a családok és a gyermekek betegséggel való megküzdésében.

20 22. Életminőség a gyermekdiabetológiában Bányász E. (oh.), Deákné Gyarmati Gy. 1, Vattai Gy. 1, Ványi J. 1, Somogyi E. 1, Serfőző M. 2, Felszeghy E. 1 és Berkes A. 1 1 Gyermekklinika, 2 DEOEC Dietetikai Tanszék, Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Debrecen Bevezetés A gyermekkori diabetes incidenciájának progresszív növekedése indokolja az életminőségmérések létjogosultságát az egészséggondozásban. Jelenleg magyar betegpopulációra vonatkozó adatok alig állnak rendelkezésre, pedig a kezelés eredményességének megítélése szempontjából fontos lenne ezen gyermekek betegséghez való viszonyának feltérképezése. Cél A vizsgálat célja a DEOEC Gyermekgyógyászati Intézet diabetes szakrendelésének betegpopulációjából származó, I. típusú diabetesben szenvedő gyermekek egészségfüggő életminőségének felmérése, a konvencionális ill. inzulinpumpás terápia életminőségre gyakorolt hatásának összehasonlítása, valamint az eredmények egészséges magyar gyermekpopuláció adataival történő összevetése. Módszer 2-18 éves korig négy korcsoportban vizsgáltuk az egészségfüggő életminőséget a Pediatric Quality of Life Inventory kérdőív általános moduljával, önértékelés ill. szülőválaszok alapján. A megválaszolandó kérdések az alábbi kategóriákra irányultak: fizikai és érzelmi állapot, társas és iskolai tevékenységek. A felmérésben 105 gyermek és 100 szülő vett részt; a kontroll csoportot egy 525 fős átlag magyar gyermekpopuláció képezte. Az elemzés során 2 terápiás csoportot különítettünk el: konvencionális és inzulinpumpás kezelésben részesülőket. Az eredmények kiértékelését statisztikai programmal végeztük (Prism5-2 mintás párosítatlan t-próba). Eredmények A diabeteses populációban önértékelés során 77,34%-os átlagos életminőség-indexet (ÉMI) mértünk, mely nem jelent szignifikáns elmaradást a kontroll csoport 79,33%-os ÉMI-jéhez képest. A diabeteses csoport az érzelmi állapot terén jelezte a legalacsonyabb ÉMI-t, azonban az átlag ÉMI-t tekintve a konvencionális terápiás csoport szignifikánsan rosszabbnak értékelte életminőségét. A szülői válaszok valamennyi kategóriában alacsonyabb ÉMI-t jeleztek az önértékeléshez képest. Következtetés Az eredmények azt mutatják, hogy szoros életmódkontrollal és terápiás követéssel a diabeteses gyermekek életminősége elérheti az egészséges populációét. A gyermekek érzelmi állapotának rendszeres felmérése, támogatása, illetve a szülők megfelelő tájékoztatása jelentősen segítheti a cukorbeteg gyermekkel élő családok életét.

XXIX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés

XXIX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés XXIX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés 2012. november 16., péntek 08.30 Regisztráció Program 10.00 10.30 Ünnepélyes megnyitó Köszöntőt mond: Kósa Lajos, Debrecen város Polgármestere Prof. Dr. Barkai László,

Részletesebben

Program A 2- ES TÍPUSÚ DIABETES MEGELŐZÉSE, FINDRISK ORSZÁGOS SZŰRŐPROGRAM. Ülés elnökök: Prof. Dr. Madácsy László, Dr.

Program A 2- ES TÍPUSÚ DIABETES MEGELŐZÉSE, FINDRISK ORSZÁGOS SZŰRŐPROGRAM. Ülés elnökök: Prof. Dr. Madácsy László, Dr. Program 2010. október 15. péntek 10.00-10.30 Ünnepélyes megnyitó 10.30-11.00 Ülés elnökök: Dr. Blatniczky László, Dr. Niederland Tamás Meghívott előadó: Dr. Hídvégi Tibor 11.00-11.30 Szünet 11.30-13.00

Részletesebben

14:00-15:00 Módszertani megbeszélés a gondozó csapatok részére. Mit, hogyan oktassunk az óvónőknek, pedagógusoknak?

14:00-15:00 Módszertani megbeszélés a gondozó csapatok részére. Mit, hogyan oktassunk az óvónőknek, pedagógusoknak? 2015. október 8. csütörtök 12:00-17:00 Regisztráció 14:00-15:00 Módszertani megbeszélés a gondozó csapatok részére 15:00-15.05 Technikai szünet Mit, hogyan oktassunk az óvónőknek, pedagógusoknak? Moderátorok:

Részletesebben

A diabetes mellitus laboratóriumi diagnosztikája

A diabetes mellitus laboratóriumi diagnosztikája A diabetes mellitus laboratóriumi diagnosztikája Laborvizsgálatok célja diabetes mellitusban 1. Diagnózis 2. Monitorozás 3. Metabolikus komplikációk kimutatása és követése Laboratóriumi tesztek a diabetes

Részletesebben

Engedélyszám: 6195-6/2009-0003EGP Verziószám: 1. 2332-06 Diabetológiai szakápolás követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

Engedélyszám: 6195-6/2009-0003EGP Verziószám: 1. 2332-06 Diabetológiai szakápolás követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Új kolléganő betanítására kérte meg vezetője. Feladata az 1. típusú diabetesszel kapcsolatos és a diabetes szövődményeként jelentkező alsó végtagi kritikus állapotokhoz kapcsolódó ismeretek

Részletesebben

mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR

mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR az OkTaTÓaNyag a magyar DiabeTes Társaság vezetôsége megbízásából, a sanofi TámOgaTásával készült készítette a magyar DiabeTes Társaság edukációs

Részletesebben

A cukorbetegség karbantartása mozgásterápia segítségével

A cukorbetegség karbantartása mozgásterápia segítségével A cukorbetegség karbantartása mozgásterápia segítségével Szabó Bence OORI Nappali kórház Szombathely 2012.09.07. A fizikai aktivitás hatása Fő terápiás eljárás volt az inzulin felfedezéséig Fokozott a

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Gyermek égési intenzív gyakorlat 1 hónap (Terv ) Aneszteziológiai és Intenzív Dr. Mikos Borbála 1 hónap 1 fő 2012.09.15. - 2015.09.01. Gyermek-anaesthesiológia 6 hónap (Terv ) Egyesített Szent István és

Részletesebben

Cukorbetegek kezelésének alapelvei

Cukorbetegek kezelésének alapelvei Diabétesz 2007. Életmód és kezelés Budapest, 2007. június 2. Mozgásterápia cukorbetegségben Lelovics Zsuzsanna dietetikus, humánkineziológus, szakedző Egészséges Magyarországért Egyesület Cukorbetegek

Részletesebben

Regulációs zavarok kutatása az Egészséges utódokért program keretében

Regulációs zavarok kutatása az Egészséges utódokért program keretében Regulációs zavarok kutatása az Egészséges utódokért program keretében Scheuring N.(1); Danis I.(2); Németh T.(3); Papp E.(1); Czinner Antal Prof.(1) Heim Pál Gyermekkórház, Budapest, Belgyógyászat (1);

Részletesebben

A gyermekápolónő szerepe a rehabilitációra szoruló gyerekek ellátásában

A gyermekápolónő szerepe a rehabilitációra szoruló gyerekek ellátásában B-A-Z Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Gyermekrehabilitációs Osztály A gyermekápolónő szerepe a rehabilitációra szoruló gyerekek ellátásában Készítette: Magyarné Szabó Tímea 2013. Előadásom fő témája

Részletesebben

GYERMEKKORI 1-ES TÍPUSÚ DIABETES MELLITUS EPIDEMIOLÓGIÁJA MAGYARORSZÁGON. Doktori (PhD) értekezés tézisei. Dr. Gyürüs Éva

GYERMEKKORI 1-ES TÍPUSÚ DIABETES MELLITUS EPIDEMIOLÓGIÁJA MAGYARORSZÁGON. Doktori (PhD) értekezés tézisei. Dr. Gyürüs Éva GYERMEKKORI 1-ES TÍPUSÚ DIABETES MELLITUS EPIDEMIOLÓGIÁJA MAGYARORSZÁGON Doktori (PhD) értekezés tézisei Dr. Gyürüs Éva Pécsi Tudományegyetem, Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika Programvezető:

Részletesebben

Az intenzív újszülött ellátás hazai felépítése és mőködése Az újszülött ellátás igényei, minimum feltételek. Dr. Machay Tamás SE I.Sz.

Az intenzív újszülött ellátás hazai felépítése és mőködése Az újszülött ellátás igényei, minimum feltételek. Dr. Machay Tamás SE I.Sz. Az intenzív újszülött ellátás hazai felépítése és mőködése Az újszülött ellátás igényei, minimum feltételek Dr. Machay Tamás SE I.Sz. Gyermekklinika Az élveszülöttek és csecsemıhalálozás alakulása 2004-2006-ban

Részletesebben

Tónuszavar diagnózis miatt rehabilitációra utalt csecsemők

Tónuszavar diagnózis miatt rehabilitációra utalt csecsemők Tónuszavar diagnózis miatt rehabilitációra utalt csecsemők fejlődésének nyomonkövetése Dr Szabó Éva Dr Nagy Beáta Bakó Adél EJK Non profit Kft DE Népegészségügyi Tanszék Gyermekrehabilitáció Kell-e kezelni

Részletesebben

Az alábbiakban megjelölt akkreditált helyen letöltendő gyakorlatok időtartama, alapszakvizsgák szerint:

Az alábbiakban megjelölt akkreditált helyen letöltendő gyakorlatok időtartama, alapszakvizsgák szerint: A Debreceni Egyetemen a belgyógyász, csecsemő-és gyermekgyógyász, vagy háziorvos szakorvosok által megszerezhető diabetológiai licenc képzési követelményei és feltételei (2014. évtől kezdődően) A képzés

Részletesebben

PCOS-ES BETEG TERHESGONDOZÁSÁNAK SPECIÁLIS VONATKOZÁSAI

PCOS-ES BETEG TERHESGONDOZÁSÁNAK SPECIÁLIS VONATKOZÁSAI PCOS-ES BETEG TERHESGONDOZÁSÁNAK SPECIÁLIS VONATKOZÁSAI Orosz Mónika ÁOK VI. évfolyam Témavezető: Dr. Deli Tamás DE KK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika POLYCYSTÁS OVARIUM SZINDRÓMA Rotterdami Kritériumok

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Csecsemő- és gyermek rehabilitációs gyakorlat gyermek rehabilitációs osztályon 2 hét (Terv ) Gyermekneurológiai Osztály Dr. Fogarasi András 2 hét 2 fő 2012.09.15. - 2015.09.01. EEG laboratóriumi gyakorlat

Részletesebben

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra A cukorbetegség (diabetes mellitus) a szénhidrátanyagcsere zavara, amely a vérben, illetve a testnedvekben megemelkedett cukorszinttel és kóros anyagcseretermékekkel

Részletesebben

KÖZPONTBAN A GYERMEK

KÖZPONTBAN A GYERMEK KÖZPONTBAN A GYERMEK Térségi ellátás és a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Észak- közép- magyarországi térség Korszerű terhesgondozás Dr. Bálint Koppány Korszerű terhesgondozás A terhesgondozás célja:

Részletesebben

III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. év szűrővizsgálatainak eredményei. Dr. Barna István

III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. év szűrővizsgálatainak eredményei. Dr. Barna István III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. év szűrővizsgálatainak eredményei Dr. Barna István Vérnyomás A szűrésben részvevők 29 százalékának normális a vérnyomása; 23 százalék az emelkedett

Részletesebben

STRUKTURÁLT BETEGOKTATÁS BEVEZETÉSE ÉS MINŐSÉGFEJLESZTÉSE DIABETOLÓGIAI OSZTÁLYON

STRUKTURÁLT BETEGOKTATÁS BEVEZETÉSE ÉS MINŐSÉGFEJLESZTÉSE DIABETOLÓGIAI OSZTÁLYON STRUKTURÁLT BETEGOKTATÁS BEVEZETÉSE ÉS MINŐSÉGFEJLESZTÉSE DIABETOLÓGIAI OSZTÁLYON DR. TURBUCZ PIROSKA NEVES BETEGBIZTONSÁGI FÓRUM 2015 A SZERVEZETI EGYSÉG BEMUTATÁSA PEST MEGYEI FLÓR FERENC KÓRHÁZ I.BELGYÓGYÁSZAT

Részletesebben

Ambuláns betegoktatás, egy reményteljes jobb életminőségért

Ambuláns betegoktatás, egy reményteljes jobb életminőségért Ambuláns betegoktatás, egy reményteljes jobb életminőségért IX. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia 2012. Szeptember 13-15. Balatonfüred Konczné Molnár Ibolya Diabetologia szakápoló, Karcag A diabetes

Részletesebben

DIABÉTESZ A DIABÉTESZESEK SZEMÉVEL

DIABÉTESZ A DIABÉTESZESEK SZEMÉVEL 1 DIABÉTESZ A DIABÉTESZESEK SZEMÉVEL FELMÉRÉS 2-ES TÍPUSÚ CUKORBETEGEK KÖRÉBEN Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége (MACOSZ), a NOVARTIS támogatásával KINCSES JÁNOS a MACOSZ elnöke 2010. januárjában

Részletesebben

Dr. Schiszler István igazgató XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata

Dr. Schiszler István igazgató XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata igazgató XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata Szakorvosi rendelési idő: 14 óra Dietetikai tanácsadás: 4 óra Szakasszisztensi tanácsadás 6 óra Gondozott betegek száma: 1793 Éves esetszám: 4391

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET. ADHD-s gyermekek családjai részére

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET. ADHD-s gyermekek családjai részére Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET ADHD-s gyermekek családjai részére KEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ FÜZET Ezt a tájékoztató füzetet azért készítettük, hogy segítsünk a FIGYELEMHIÁNY/HIPERAKTIVITÁS

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY Kockázat alapú cukorbeteg szűrés indul Magyarországon idén

SAJTÓKÖZLEMÉNY Kockázat alapú cukorbeteg szűrés indul Magyarországon idén SAJTÓKÖZLEMÉNY Kockázat alapú cukorbeteg szűrés indul Magyarországon idén A cukorbetegség exponenciálisan növekvő előfordulású, az érintettek számát tekintve népbetegség, gyakoriságából, fennállásának

Részletesebben

Szorongás és depresszió a reprodukciós problémával küzdő nők körében

Szorongás és depresszió a reprodukciós problémával küzdő nők körében Szorongás és depresszió a reprodukciós problémával küzdő nők körében Lakatos Enikő¹, ², Balog Piroska¹ ¹Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet, Budapest ²Semmelweis Egyetem Mentális Egészségtudományok

Részletesebben

Törpökkel a Bakony közepén

Törpökkel a Bakony közepén Törpökkel a Bakony közepén A győri gyermekdiabetes gondozó szervező munkájának és a nagyvonalú szponzori segítségnek köszönhetően ismét lehetősége nyílt 25 családnak, hogy részt vegyen a 4.országos Törp

Részletesebben

Koraszülött és újszülött szállítás. Dr. Nagy Andrea DEOEC Gyermekklinika

Koraszülött és újszülött szállítás. Dr. Nagy Andrea DEOEC Gyermekklinika Koraszülött és újszülött szállítás Dr. Nagy Andrea DEOEC Gyermekklinika Mozgó Intenzív Osztály mnicu Összetétele: Nagy gyakorlatú intenzíves szakasszisztens Neonatológiában jártas orvos Mentőgépkocsivezető

Részletesebben

EVIDENCIÁK STATISZTIKÁK KÉTSÉGEK A DIABÉTESZBEN

EVIDENCIÁK STATISZTIKÁK KÉTSÉGEK A DIABÉTESZBEN EVIDENCIÁK STATISZTIKÁK KÉTSÉGEK A DIABÉTESZBEN A Semmelweis Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinika és a Diabetológia és Anyagcsere Alapítvány közös továbbképző tudományos rendezvénye 2014. október 10-11.

Részletesebben

ÉLETMINŐSÉG ÉS KÖLTSÉGEK A KÖZÉP- ÉS SÚLYOS FOKÚ PSORIASISOS BETEGEK KÖRÉBEN

ÉLETMINŐSÉG ÉS KÖLTSÉGEK A KÖZÉP- ÉS SÚLYOS FOKÚ PSORIASISOS BETEGEK KÖRÉBEN ÉLETMINŐSÉG ÉS KÖLTSÉGEK A KÖZÉP- ÉS SÚLYOS FOKÚ PSORIASISOS BETEGEK KÖRÉBEN WÉBER VALÉRIA Vezető asszisztens Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Nonprofit kft. Psoriasis vulgaris Öröklött hajlamon

Részletesebben

A megbízható pontosság

A megbízható pontosság A megbízható pontosság Tájékoztató a vércukormérő rendszerek pontosságáról Ismerje meg, mire képesek az Accu-Chek termékek! Vércukor-önellenőrzés A vércukor-önellenőrzés szerves része mind az 1-es, mind

Részletesebben

Újonnan felfedezett cukoranyagcsere eltérések előfordulása korai kardiológiai rehabilitációban

Újonnan felfedezett cukoranyagcsere eltérések előfordulása korai kardiológiai rehabilitációban Dr. Simon Attila, Dr. Gelesz Éva, Dr. Szentendrei Teodóra, Dr. Körmendi Krisztina, Dr. Veress Gábor Újonnan felfedezett cukoranyagcsere eltérések előfordulása korai kardiológiai rehabilitációban Balatonfüredi

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Gyermek égés-intenzív osztályon 1 hónap (Terv1) Aneszteziológiai és Intenzív Dr. Mikos Borbála 1 hónap 2 fő 2011.09.01. - 2015.09.01. Gyermekaneszteziológia 6 hónap (Terv1) Egyesített Szent István és Szent

Részletesebben

HOZZA ÉLETÉT EGYENSÚLYBA INZULINNAL

HOZZA ÉLETÉT EGYENSÚLYBA INZULINNAL HOZZA ÉLETÉT EGYENSÚLYBA INZULINNAL A kiadvány 3 részben mutatja be az inzulinterápiát: 1 2 3 BEVEZETÉS AZ ELSŐ LÉPÉSEK EGYENSÚLYBAN MARADNI 1 BEVEZETÉS 2 AZ ELSŐ LÉPÉSEK 3 EGYENSÚLYBAN MARADNI EGY KÜLÖNLEGES

Részletesebben

A 0 64 éves férfiak és nők cerebrovascularis betegségek okozta halálozásának relatív kockázata Magyarországon az EU 15

A 0 64 éves férfiak és nők cerebrovascularis betegségek okozta halálozásának relatív kockázata Magyarországon az EU 15 A hipertónia, mint kiemelt kardiovaszkuláris rizikófaktor befolyásoló tényezőinek és ellátásának vizsgálata az alapellátásban Dr. Sándor János, Szabó Edit, Vincze Ferenc Debreceni Egyetem OEC Megelőző

Részletesebben

DIABETES MELLITUS ÉS KARDIOMETABOLIKUS KOCKÁZAT

DIABETES MELLITUS ÉS KARDIOMETABOLIKUS KOCKÁZAT DE-OEC Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék DIABETES MELLITUS ÉS KARDIOMETABOLIKUS KOCKÁZAT Debrecen, 2006. 12. 07. Dr. Kincses József A DIABETESZES OLYAN HYPERTONIÁS AKINEK MAGASABB A VÉRCUKRA

Részletesebben

XIX. Dunántúli Diabetes Hétvége Előzetes Programja

XIX. Dunántúli Diabetes Hétvége Előzetes Programja XIX. Dunántúli Diabetes Hétvége Előzetes Programja Wimbledon terem 12.00-13.30: Ebéd 13.30-13.50: Megnyitó 2015. március 12. (csütörtök) 13.50-14.20: Plenáris ülés - Új antidiabetikumok alkalmazása 1-es

Részletesebben

Gyógyszeres kezelések

Gyógyszeres kezelések Gyógyszeres kezelések Az osteogenesis imperfecta gyógyszeres kezelésében számos szert kipróbáltak az elmúlt évtizedekben, de átütő eredménnyel egyik se szolgált. A fluorid kezelés alkalmazása osteogenesis

Részletesebben

Intenzíven terjed az influenza

Intenzíven terjed az influenza Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 4. hét Intenzíven terjed az influenza A 4. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok miatt

Részletesebben

A 2-es típusú diabetes háziorvosi ellátására vonatkozó minőségi indikátorok gyakorlati értéke

A 2-es típusú diabetes háziorvosi ellátására vonatkozó minőségi indikátorok gyakorlati értéke A 2-es típusú diabetes háziorvosi ellátására vonatkozó minőségi indikátorok gyakorlati értéke dr. Nagy Attila, Csenteri Orsolya, Szabó Edit, Ungvári Tímea, dr. Sándor János DE OEC Népegészségügyi Kar DEBRECENI

Részletesebben

Otthoni parenterális táplálás meddig jutottunk? Izbéki Ferenc Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház

Otthoni parenterális táplálás meddig jutottunk? Izbéki Ferenc Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Otthoni parenterális táplálás meddig jutottunk? Izbéki Ferenc Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Mikor kezdődött? 2000-ig az Egyesült Államokban>40.000 OPT kezelt beteg Maurice E. Shils,

Részletesebben

A SZAKDOLGOZÓ, MINT MENEDZSER A CUKORBETEGEK GONDOZÁSÁBAN

A SZAKDOLGOZÓ, MINT MENEDZSER A CUKORBETEGEK GONDOZÁSÁBAN A SZAKDOLGOZÓ, MINT MENEDZSER A CUKORBETEGEK GONDOZÁSÁBAN Kolarovszki Erzsébet Sándor Attiláné Varga Tünde Emese Dr. Fehér Zsuzsánna XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálat A 2-ES TÍPUSÚCUKORBETEGSÉG

Részletesebben

Kardiológiai rehabilitációban résztvevő cukorbetegek diétás ismereteinek jellemzése

Kardiológiai rehabilitációban résztvevő cukorbetegek diétás ismereteinek jellemzése Kardiológiai rehabilitációban résztvevő cukorbetegek diétás ismereteinek jellemzése Dr. Kóródi Tünde (Székesfehérvár), Dr. Simon Éva (Sopron), Huszáros Bernadette (Sopron) Dr. Simon Attila (Balatonfüred),

Részletesebben

Klinikai audit jó nemzetközi gyakorlata. Dr. Mogyorósy Gábor (Debreceni Egyetem, Klinikai Központ, Gyermekgyógyászati Intézet)

Klinikai audit jó nemzetközi gyakorlata. Dr. Mogyorósy Gábor (Debreceni Egyetem, Klinikai Központ, Gyermekgyógyászati Intézet) Klinikai audit jó nemzetközi gyakorlata. Dr. Mogyorósy Gábor (Debreceni Egyetem, Klinikai Központ, Gyermekgyógyászati Intézet) A klinikai audit a jelenlegi gyakorlat kritikus és szisztematikus felülvizsgálatát,

Részletesebben

Tájékoztatás a Zöldkereszt Bt. működésér. ködéséről

Tájékoztatás a Zöldkereszt Bt. működésér. ködéséről Tájékoztatás a Zöldkereszt Bt. működésér ködéséről A Védőnői Szolgálat a világon szinte egyedülálló. Az eltelt évtizedek során sok változáson ment keresztül, de a védőnői munka fő célkitűzése nem változott.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ lobbitevékenységről a 2006. évi XLIX. törvény 30. alapján

TÁJÉKOZTATÓ lobbitevékenységről a 2006. évi XLIX. törvény 30. alapján TÁJÉKOZTATÓ lobbitevékenységről a 2006. évi XLIX. törvény 30. alapján Lobbista neve: VAJDA ANDRÁS Lobbiigazolvány sorszáma: 07325 A tájékoztató időszaka: 2009. III. negyedév 1. A lobbitevékenységgel érintett

Részletesebben

Prenatalis diagnosztika lehetőségei mikor, hogyan, miért? Dr. Almássy Zsuzsanna Heim Pál Kórház, Budapest Toxikológia és Anyagcsere Osztály

Prenatalis diagnosztika lehetőségei mikor, hogyan, miért? Dr. Almássy Zsuzsanna Heim Pál Kórház, Budapest Toxikológia és Anyagcsere Osztály Prenatalis diagnosztika lehetőségei mikor, hogyan, miért? Dr. Almássy Zsuzsanna Heim Pál Kórház, Budapest Toxikológia és Anyagcsere Osztály Definíció A prenatális diagnosztika a klinikai genetika azon

Részletesebben

Diabetes mellitus. Rácz Olivér Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar. Diabetes mellitus

Diabetes mellitus. Rácz Olivér Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar. Diabetes mellitus Diabetes mellitus Rácz Olivér Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar 2009 diamisk.ppt 1 Diabetes mellitus Glukóz homeosztázis, inzulin, inzulin antagonisták Definíció és a probléma méretei A diabetes tünetei

Részletesebben

Nutricia Gyermekgyógyász Mesterkurzus

Nutricia Gyermekgyógyász Mesterkurzus Nutricia Gyermekgyógyász Mesterkurzus Életkorhoz adaptált táplálásterápia különleges tápanyagigényekkel járó betegségek esetén 2012. május 10. csütörtök: Moderátor: Havasi Anikó és Valent Ádám 9 30-9 40

Részletesebben

Hasadékos Kezelő lap - Általános adatok

Hasadékos Kezelő lap - Általános adatok Hasadékos Kezelő lap - Általános adatok Név: Születési hely, idő: TAJ szám: Lakcím: Pontos diagnózis, oldaliság: Hasadék Centrumba kerülés időpontja: A hasadék felismerésének időpontja: Gyermeksebészeti

Részletesebben

Ez az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató az előterjesztési eljárás eredménye alapján jött létre.

Ez az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató az előterjesztési eljárás eredménye alapján jött létre. II. melléklet Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató módosítása az Európai Gyógyszerügynökség előterjesztésére Ez az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató az előterjesztési eljárás eredménye

Részletesebben

Nanosomia A kivizsgálás indikációi, irányai. Dr. Halász Zita egyetemi docens Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinika, Budapest

Nanosomia A kivizsgálás indikációi, irányai. Dr. Halász Zita egyetemi docens Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinika, Budapest Nanosomia A kivizsgálás indikációi, irányai Dr. Halász Zita egyetemi docens Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinika, Budapest Az ideális növekedés alapfeltétele adequat táplálkozás, energia bevitel krónikus

Részletesebben

A stroke betegek rehabilitációja során felmerülő nehézségek elemzése ápolói szemszögből

A stroke betegek rehabilitációja során felmerülő nehézségek elemzése ápolói szemszögből ORFMMT XXXII. Vándorgyűlése Miskolc, 2013.08.29-2013.08.31 A stroke betegek rehabilitációja során felmerülő nehézségek elemzése ápolói szemszögből T E N K S Z A B I N A D R. U R B Á N E D I N A Kutatás

Részletesebben

oktatásuk jelentősége és

oktatásuk jelentősége és Cukorbetegek állapotfelmérése, oktatásuk jelentősége és eredményessége az intézeti kardiológiai rehabilitáció során Simon Éva 1, Huszáros Bernadatt 1, Simon Attila 2, Veress Gábor2, Bálint Beatrix 3, Kóródi

Részletesebben

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS 1 1. A GYÓGYSZER NEVE Mixtard 30 40 nemzetközi egység/ml szuszpenziós injekció 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL 1 injekciós üveg 10 ml-t tartalmaz, ami 400 NE-gel egyenértékű.

Részletesebben

A Ritka Betegség Regiszterek szerepe a klinikai kutatásban Magyarósi Szilvia (SE, Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete)

A Ritka Betegség Regiszterek szerepe a klinikai kutatásban Magyarósi Szilvia (SE, Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete) A Ritka Betegség Regiszterek szerepe a klinikai kutatásban Magyarósi Szilvia (SE, Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete) I. Ritka Betegség regiszterek Európában II. Ritka betegség regiszterek

Részletesebben

Szorongás és az új szerv mentális reprezentációja vesetranszplantáció után

Szorongás és az új szerv mentális reprezentációja vesetranszplantáció után Szorongás és az új szerv mentális reprezentációja vesetranszplantáció után Látos Melinda pszichológus Szegedi Tudományegyetem ÁOK Sebészeti Klinika, Szeged XVIII. Debreceni Nephrologiai Napok 2013. május

Részletesebben

Az akut koronária eseményt 1 évvel követő életminőség

Az akut koronária eseményt 1 évvel követő életminőség Az akut koronária eseményt 1 évvel követő életminőség biopszichoszociális prediktorai Tiringer István (1) Simon Attila (2) Veress Gábor (2) 1, Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Magatartástudományi

Részletesebben

Pszichotrauma és disszociatív kapacitás összefüggésének vizsgálata syncopés betegek körében

Pszichotrauma és disszociatív kapacitás összefüggésének vizsgálata syncopés betegek körében Pszichotrauma és disszociatív kapacitás összefüggésének vizsgálata syncopés betegek körében Dávid Tamás, G. Tóth Kinga, Nagy Kálmán, Rónaszéki Aladár Péterfy S. u. Kórház, Kardiológiai Osztály, Budapest

Részletesebben

Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve. Tájékoztató Hajdú-Bihar megye lakosságának egészségi állapotáról

Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve. Tájékoztató Hajdú-Bihar megye lakosságának egészségi állapotáról Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Tájékoztató Hajdú-Bihar megye lakosságának egészségi állapotáról T a r t a l o m j e g y z é k 1. BEVEZETÉS... 4 2. ADATFORRÁSOK... 4 3. ELEMZÉSI MÓDSZEREK... 4 4.

Részletesebben

A mágnesterápia hatékonyságának vizsgálata kettős-vak, placebo kontrollált klinikai vizsgálatban

A mágnesterápia hatékonyságának vizsgálata kettős-vak, placebo kontrollált klinikai vizsgálatban A mágnesterápia hatékonyságának vizsgálata kettős-vak, placebo kontrollált klinikai vizsgálatban Dr Simkovics Enikő, Józsa Balázs, Horváth Anita, Dr Vekerdy Nagy Zsuzsanna Orvosi Rehabilitáció és Fizikális

Részletesebben

Telemedicina a diabétesz ellátásban

Telemedicina a diabétesz ellátásban Telemedicina a diabétesz ellátásban DR. BEREY ATTILA DI-CARE ZRT. XIV. FESZ KONGRESSZUS, 2014. SZEPTEMBER 19. PARÁDFÜRDŐ Diabétesz Aretaeus Cappadocia A cukorbetegség egy figyelemre méltó nyomorúság, nem

Részletesebben

A szövetek tápanyagellátásának hormonális szabályozása

A szövetek tápanyagellátásának hormonális szabályozása A szövetek tápanyagellátásának hormonális szabályozása Periódikus táplálékfelvétel Sejtek folyamatos tápanyagellátása (glükóz, szabad zsírsavak stb.) Tápanyag raktározás Tápanyag mobilizálás Vér glükóz

Részletesebben

Fizikailag aktív és passzív szabadidőeltöltési formák néhány összefüggése egymással és a pszichés jólléttel serdülőkorúak körében 2010-ben

Fizikailag aktív és passzív szabadidőeltöltési formák néhány összefüggése egymással és a pszichés jólléttel serdülőkorúak körében 2010-ben Fizikailag aktív és passzív szabadidőeltöltési formák néhány összefüggése egymással és a pszichés jólléttel serdülőkorúak körében 2010-ben Németh Ágnes 1, Kertész Krisztián 1, Örkényi Ágota 1, Költő András

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A PROJEKT MEGVALÓSULÁSÁRÓL

BESZÁMOLÓ A PROJEKT MEGVALÓSULÁSÁRÓL BESZÁMOLÓ A PROJEKT MEGVALÓSULÁSÁRÓL TÁMOP-6.2.4.A-11/1-2012-0013 Létszámbővítés az egészségügyi ellátás fejlesztése érdekében a Kaposi Mór Oktató Kórházban Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház 7400

Részletesebben

Humán inzulin, rdns (rekombináns DNS technológiával, Saccharomyces cerevisiae-ben előállított).

Humán inzulin, rdns (rekombináns DNS technológiával, Saccharomyces cerevisiae-ben előállított). 1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE Actraphane 30 InnoLet 100 NE/ml szuszpenziós injekció előretöltött injekciós tollban 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Humán inzulin, rdns (rekombináns DNS technológiával,

Részletesebben

Elérte hazánkat az influenzajárvány

Elérte hazánkat az influenzajárvány Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 3. hét Elérte hazánkat az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései

Részletesebben

Különleges tápanyagigények kezelése táplálásterápiával

Különleges tápanyagigények kezelése táplálásterápiával Különleges tápanyagigények kezelése táplálásterápiával 2015. Február 27. péntek 11 00-12 45 Érkezés, regisztráció és ebéd 12 45-13 00 Megnyitó Havasi Anikó NUTRICIA Advanced Medical Nutrition Táplálék

Részletesebben

2. Hatályát veszti az R. 25. (11) bekezdése.

2. Hatályát veszti az R. 25. (11) bekezdése. 50714 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 71. szám Az emberi erőforrások minisztere 31/2013. (IV. 30.) EMMI rendelete a törzskönyvezett gyógyszerek és a különleges táplálkozási igényt kielégítő tápszerek

Részletesebben

Egymást támogatva minden. Golobné Wassenszky Rita

Egymást támogatva minden. Golobné Wassenszky Rita Egymást támogatva minden könnyebb! Golobné Wassenszky Rita Parkinson Betegek Egyesülete Pécs Parkinson-kór A Parkinson-kór fokozatosan előrehaladó neurológiai betegség Tünetei: mozgásszegénység, kézremegés,

Részletesebben

Mindennapi pajzsmirigy diagnosztika: antitestek, hormonszintek

Mindennapi pajzsmirigy diagnosztika: antitestek, hormonszintek Mindennapi pajzsmirigy diagnosztika: antitestek, hormonszintek Nagy V. Endre Endokrinológia Tanszék Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Belgyógyászati Intézet, I. Belklinika A pajzsmirigybetegségek

Részletesebben

Laboratóriumi vizsgálatok összehasonlító elemzése 2010-2013

Laboratóriumi vizsgálatok összehasonlító elemzése 2010-2013 Laboratóriumi vizsgálatok összehasonlító elemzése 2010-2013 dr. Kramer Mihály tanácsadó Magyar Diagnosztikum Gyártók és Forgalmazók Egyesülete (HIVDA) 2014.08.30 MLDT 57 Nyíregyháza 1 Célkitűzések Négy

Részletesebben

Tájékoztató a Down szűrésről Első trimeszteri KOMBINÁLT TESZT

Tájékoztató a Down szűrésről Első trimeszteri KOMBINÁLT TESZT Tájékoztató a Down szűrésről Első trimeszteri KOMBINÁLT TESZT A terhességek kb. 1%-ában az újszülött teljesen egészséges szülőktől súlyos szellemi vagy testi fogyatékkal születik. A veleszületett értelmi

Részletesebben

A CARDIOVASCULARIS AUTONÓM NEUROPATHIA KORAI KIMUTATHATÓSÁGÁNAK VIZSGÁLATA A EWING-FÉLE REFLEXTESZTEKKEL

A CARDIOVASCULARIS AUTONÓM NEUROPATHIA KORAI KIMUTATHATÓSÁGÁNAK VIZSGÁLATA A EWING-FÉLE REFLEXTESZTEKKEL Egészségtudományi Közlemények, 5. kötet, 1. szám (2015), pp. 44 49. A CARDIOVASCULARIS AUTONÓM NEUROPATHIA KORAI KIMUTATHATÓSÁGÁNAK VIZSGÁLATA A EWING-FÉLE REFLEXTESZTEKKEL KOVÁCS KITTI PROF. DR. BARKAI

Részletesebben

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás Kiemelt figyelmet igénylő gyermek, tanuló: - különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, - a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

PÉCS: Pécs SALG: Salgótarján. MOSD: Mosdós NYH: Nyíregyháza

PÉCS: Pécs SALG: Salgótarján. MOSD: Mosdós NYH: Nyíregyháza PARLAGFŰ POLLENTERHELÉS ÉRTÉKELÉSE, MAGYARORSZÁG 1992-2010 Az Aerobiológiai Hálózat: Az ÁNTSZ Aerobiológiai Hálózata 1992-ben alakult 3 állomással, folyamatosan bővült 2007-ig (19 mérőállomás: Nyíregyháza,

Részletesebben

PROGRAM. Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának XXVIII. Tudományos Ülése

PROGRAM. Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának XXVIII. Tudományos Ülése PROGRAM Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának XXVIII. Tudományos Ülése Hódmezővásárhely, 20. október 4-5. Tisztelt Kollégák! Nagy megtiszteltetés számunkra,

Részletesebben

A vércukor-önellenőrzés jelentősége és hatásai az antidiabetikus kezelés eredményességére Földesi Irén

A vércukor-önellenőrzés jelentősége és hatásai az antidiabetikus kezelés eredményességére Földesi Irén A vércukor-önellenőrzés jelentősége és hatásai az antidiabetikus kezelés eredményességére Földesi Irén Dr Bugyi István Kórház Szentes Diabétesz Szakrendelés A vércukor-önellenőrzés (SMBG) célja (SMBG:Self

Részletesebben

Jenei Tibor, Szabó Edit, Janka Eszter Anna, Dr. Nagy Attila Csaba Debreceni Egyetem OEC NK Népegészségügyi Kar Megelőző Orvostani Intézet

Jenei Tibor, Szabó Edit, Janka Eszter Anna, Dr. Nagy Attila Csaba Debreceni Egyetem OEC NK Népegészségügyi Kar Megelőző Orvostani Intézet HIPERTÓNIA GYAKORISÁGÁNAK BECSLÉSE KÜLÖNBÖZŐ EPIDEMIOLÓGIAI TECHNIKÁK ALKALMAZÁSÁVAL A MAGYARORSZÁGI FELNŐTTEK ÉS A MAGYARORSZÁGI FELNŐTT DIABETESES BETEGEK KÖZÖTT ÉS ENNEK KÖLTSÉGHATÉKONYSÁGÁNAK VIZSGÁLATA

Részletesebben

Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam

Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam Célcsoport: endokrinológia, aneszteziológia-intenzív terápia, családorvos, belgyógyászat, sebészet, gyermeksebészet, gyermekgyógyászat, idegsebészet,

Részletesebben

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 7. hét

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 7. hét Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 7. hét Országosan nem változott az influenzaaktivitás A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok

Részletesebben

Prof. dr. Szabó Lajos c. egyetemi tanár ELTE Társadalomtudományi Kar Szociális Munka Tanszék

Prof. dr. Szabó Lajos c. egyetemi tanár ELTE Társadalomtudományi Kar Szociális Munka Tanszék Prof. dr. Szabó Lajos c. egyetemi tanár ELTE Társadalomtudományi Kar Szociális Munka Tanszék A demens ellátás hazai körülményei A demenciával élő idősek hazai ellátása alapvetően bentlakásos otthoni ellátásra

Részletesebben

Csecsemőgondozási tanfolyam Minden amit a csecsemő-, és kisdedgondozásról, gyermeknevelésről tudni kell!

Csecsemőgondozási tanfolyam Minden amit a csecsemő-, és kisdedgondozásról, gyermeknevelésről tudni kell! Program címe: Csecsemőgondozási tanfolyam Minden amit a csecsemő-, és kisdedgondozásról, gyermeknevelésről tudni kell! Tanúsítvány : 8/2013 Tanúsítvány érvényességi ideje: 2015. augusztus 27. Kérelmező

Részletesebben

ÉVES JELENTÉS 2006. Életminőséget Javító Gyógyszerek és Gyógyító Eljárások Fejlesztése

ÉVES JELENTÉS 2006. Életminőséget Javító Gyógyszerek és Gyógyító Eljárások Fejlesztése ÉVES JELENTÉS 2006 PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM UNIVERSITY OF PÉCS Életminőséget Javító Gyógyszerek és Gyógyító Eljárások Fejlesztése A projekt a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal támogatásával valósult

Részletesebben

Hidvégi Annamária. 77 Elektronika Kft. 1116 Budapest, Fehérvári út 98. Tel.: +36 (1) 206-1480 Fax: +36 (1) 206-1481 http://www.e77.

Hidvégi Annamária. 77 Elektronika Kft. 1116 Budapest, Fehérvári út 98. Tel.: +36 (1) 206-1480 Fax: +36 (1) 206-1481 http://www.e77. Hidvégi Annamária 77 Elektronika Kft. 1116 Budapest, Fehérvári út 98. Tel.: +36 (1) 206-1480 Fax: +36 (1) 206-1481 http://www.e77.hu Öregedő és fogyó népesség Fogyó családok Növekvő számú válás Csökkenő

Részletesebben

Az elhízás, a bulimia, az anorexia. Az elhízás

Az elhízás, a bulimia, az anorexia. Az elhízás Az elhízás, a bulimia, az anorexia Az elhízás Elhízás vagy túlsúlyosság elhízás a testsúly a kívánatosnál 20%-kal nagyobb túlsúlyosság a magasabb testsúly megoszlik az izmok, csontok, zsír és víz tömege

Részletesebben

Mohamed Aida* 58% 27% 42% EGYÉNI STRESSZLELTÁRA. (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT SZOKÁSOK /JELLEMZŐK

Mohamed Aida* 58% 27% 42% EGYÉNI STRESSZLELTÁRA. (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT SZOKÁSOK /JELLEMZŐK Mohamed Aida* EGYÉNI STRESSZLELTÁRA (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK 100-66% 65-36% 35-0% 27% EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT 0-35% 36-65% 66-100% 42% SZOKÁSOK /JELLEMZŐK 0-35% 36-65% 66-100% 58% Cégnév:

Részletesebben

Terhesgondozás, ultrahangvizsgálat Dr. Tekse István. www.szulesz-nogyogyaszt.hu

Terhesgondozás, ultrahangvizsgálat Dr. Tekse István. www.szulesz-nogyogyaszt.hu Terhesgondozás, ultrahangvizsgálat Dr. Tekse István www.szulesz-nogyogyaszt.hu 1. Fogamzás előtti ( praeconceptionalis ) tanácsadás, gondozás 2. Kismamák gondozása a szülésig 1. A kismama és fejlődő magzatának

Részletesebben

IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei. Homonnai Balázs ACNIELSEN

IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei. Homonnai Balázs ACNIELSEN IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei Homonnai Balázs ACNIELSEN Programstatisztika 2010-2011-2012 Összesen 528 helyszínen o 2010: 144 o 2011: 191 o 2012:

Részletesebben

Egészségnevelés. Budapest, Sümeginé Hamvas Enikő

Egészségnevelés. Budapest, Sümeginé Hamvas Enikő Egészségnevelés Budapest, Sümeginé Hamvas Enikő A kisgyermek fejlődésének adatai Súlyfejlődés: - Születési súly: átlagosan 2500-3500g - 1. hó: 300g/hó - 2-6. hó: 600g/hó - 7-12. hó: 500g/hó - Ideális súly

Részletesebben

Az oszteoporosis nem gyógyszeres terápiája. Dr. Brigovácz Éva SMKMOK 2015.01.21.

Az oszteoporosis nem gyógyszeres terápiája. Dr. Brigovácz Éva SMKMOK 2015.01.21. Az oszteoporosis nem gyógyszeres terápiája Dr. Brigovácz Éva SMKMOK 2015.01.21. Az orvoslás s a bizonytalanságok tudománya és s a valósz színűségek művészete. szete. William Osler Tények/ adatok Gyógyszeres

Részletesebben

a minősített továbbképzésekről

a minősített továbbképzésekről T Á J É K O Z T T Ó a minősített továbbképzésekről z Egészségügyi Szak- és Továbbképzési izottság (ESZT) 2010. januárban megtartott ülésén újabb továbbképzési programokat minősített amelyeket az alábbi

Részletesebben

A krónikus veseelégtelenség kardio-metabolikus kockázata

A krónikus veseelégtelenség kardio-metabolikus kockázata A krónikus veseelégtelenség kardio-metabolikus kockázata Dr. Kiss István Fıv. Önk. Szent Imre Kórház, Belgyógyászati Mátrix Intézet, Nephrologia-Hypertonia Profil 1 2 SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI KOCKÁZAT ÉS BETEGSÉG

Részletesebben

2334-06 Intenzív ellátást igénylő betegek megfigyelése, monitorizálása követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

2334-06 Intenzív ellátást igénylő betegek megfigyelése, monitorizálása követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat A mentőegység által 45 éves keringési rendszer megbetegedésében szenvedő, kritikus állapotú férfi beteg érkezik az intenzív osztályra. Tanítsa meg a pályakezdő ápolótársának milyen eszköz nélküli

Részletesebben

1. Intracranialis monitorozás ápolói feladatai az intenzív terápiás osztályon

1. Intracranialis monitorozás ápolói feladatai az intenzív terápiás osztályon 1. Intracranialis monitorozás ápolói feladatai az intenzív terápiás osztályon 2. Intenzív ellátásra szoruló politraumatizált beteg ápolása 3. Immobilizációs szindróma megelőzése az intenzív terápiás osztályon

Részletesebben

FUSION VITAL ÉLETMÓD ELEMZÉS

FUSION VITAL ÉLETMÓD ELEMZÉS FUSION VITAL ÉLETMÓD ELEMZÉS STRESSZ ÉS FELTÖLTŐDÉS - ÁTTEKINTÉS 1 (2) Mérési információk: Életkor (év) 41 Nyugalmi pulzusszám 66 Testmagasság (cm) 170 Maximális pulzusszám 183 Testsúly (kg) 82 Body Mass

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Csecsemő- és gyermek rehabilitációs gyakorlat gyermek rehabilitációs osztályon 2 hét (Terv ) Gyermekneurológiai Osztály Dr. Fogarasi András 2 hét 2 fő 2012.09.15. - 2016.09.15. EEG laboratóriumi gyakorlat

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest Maglódi út 89-432-7515 I. Belgyógyászat - Gasztroenterológia Dr. Hamvas József 6 hónap 1 fő 2012.09.15. - 2016.09.15. Budai Irgalmasrendi Kórház

Részletesebben