Hogyan regeneráld a tested, avagy a vitalitás titka

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hogyan regeneráld a tested, avagy a vitalitás titka"

Átírás

1 Szabados Pál Hogyan regeneráld a tested, avagy a vitalitás titka Szabados Pál 2010 Jelen írásmű változatlan formában szabadon terjeszthető a szerző engedélyével

2 I. Az élet természete Az iskolai oktatásunk alapján azt gondolhatjuk, hogy az élet problémáinak megoldásához elegendő a test biológiájának: anatómiai felépítésének, a benne lezajló biokémiai, biofizikai változásoknak az ismerete. Ez azonban nem így van. Az élet több, jóval több egy fizikai-kémiai jelenségnél. Ennek az a következménye, hogy ha alapvetően csak fizikai-kémiai eszközökkel: különféle tornákkal, testmozgató-nyújtó gyakorlatokkal, illetve specializált vegyi anyagokkal (amelyeket gyógyszereknek nevezünk) hatunk a test működésére, és próbáljuk meg azt kedvező irányba befolyásolni, nem érjük el a kívánt célt, nem járunk elvárt mértékű sikerrel. Az orvostudomány a jelenlegi tudományosnak elfogadott módon így jár el: lát egy tünetet, vagy tünetegyüttest, ezt alátámasztja a kivizsgálás útján beszerzett további adatokkal (például vérkép, vizelet összetétele, és más diagnosztikai lelettel), majd felállítja a diagnózist megállapítva a betegség vagy kóros állapot nevét, és az ehhez kapcsolódó kezelést általában gyógyszerek felírását, de súlyosabb esetben akár műtéti beavatkozást rendel el. Vannak azonban úgynevezett gyógyíthatatlan betegségek, vagy olyan kóros állapotok, amelyeknél a gyógyítás nem minden esetben teljesen sikeres, illetve a módszert még nem fejlesztették ki széles körben alkalmazható, kellően alátámasztható eredményességű módon. A másik szempont az, hogy a gyógykezelésnek vannak ismert vagy akár ismeretlen mellékhatásai is. Olvass csak el egy gyógyszer mellé kötelezően kiadott betegtájékoztatót! Miért van ez? A WikiSzótár.hu oldal így határozza meg az életet: Az élet az a működtető energia az emberben, állatokban és növényekben, ami az egyed és a faj tetteiből és fennmaradásából észlelhető, és ami különbözővé teszi ezeket az anyag minden más formájától. Ez valamiféle erőhöz, mint okozó tényezőhöz hasonlítható legjobban, mivel alapvető megnyilvánulása az, hogy változásokat okoz, célszerűen maga köré szervezi az anyagot és az energiát, és ezzel a fennmaradás felé hajtja az élő szervezetet. Melyik az a kulcsszó az a legfontosabb kifejezés ebben a meghatározásban, amelyik megadja a megoldást az élet rejtélyére? A legfontosabb az okozó tényező kifejezés. Okozni elsődlegesen annyit tesz, hogy hatást kifejteni az adott dologra. Mire fejtünk ki hatást? Egyrészt saját testünk működésére, másrészt arra a világra, amely körülvesz bennünket. A környezetünkre a tetteinkkel vagy éppen azok hiányával hatunk. Mivel fejtünk ki hatást a testünkre? Egyrészt a környezetből felvett anyagokkal hatunk rá, és az őt ért más külső behatásokkal, másrészt magával az elménk működésével: a gondolkodásunkkal, az életszemléletünkkel, és az ennek köszönhető életmódunkkal. Mi az elme? Az agy? Nem feltétlen. A WikiSzótár.hu oldal így határozza meg az elmét: Egy élőlény vezérlő központja. Az élőlény környezetéből érkező érzékleteket, a testtel történt tapasztalatokat, ezeknek a testben történt hatásait tároló, visszakereső, reagáló, és a testet irányító rendszer. Egy élőlény ennek segítségével oldja meg a létezésével, testi működéseivel kapcsolatos problémáit.

3 Ezzel a meghatározással már közelebb járunk az élet problémájának megoldásához. Elménk tehát hat a testünkre, sőt ez a hatás sokkal erősebben nyilvánul meg, mint azt első ránézésre gondolnánk. Ezért a saját elménk állapota, annak ésszerű működése, a gondolkodásmódunk, az életszemléletünk sokkal fontosabb bármilyen más, testünket irányító más tényezőnél. Ezért írhatjuk le a következőt: valójában minden egyes ember maga felelős a saját testi-szellemi állapotáért, elméjének ésszerű működésért, saját életének hosszáért, annak minőségéért. Így vagyunk egyénileg felelősek saját sorsunkért, még az egészségünkért és betegségeinkért is, illetve az azokból való meggyógyulásért. Ezek kemény mondatok, tudom. Nem tud tehát senki sem meggyógyítani mást semmilyen bajból, betegségből, kóros állapotból, csupán segíteni lehet ezt a folyamatot. Ezt teszi az orvos is a maga eszközeivel. Ezen az alapon tudok én is Neked segíteni. Ám a segítség tudom, csalóka dolog. Sajnos van úgy, hogy az ember saját tapasztalata szerint már kért segítséget, és talán nem is kapott. Akart segíteni, de sajnos nem tudott. Ezek mind ellentmondani látszanak annak, hogy a segítség létezik. Emlékezz vissza egy olyan alkalomra, amikor valóban tudtál segítséget nyújtani. Amikor bármilyen módon és bármekkora mértékben hozzá tudtál járulni valaki más állapotának megjavulásához, vagy céljának megvalósulásához. Emlékezz vissza olyan alkalomra, amikor Neked valóban tudott valaki más segíteni. Amikor valaki más bármilyen módon, bármekkora mértékben hozzá tudott járulni az állapotod javulásához, vagy a célod megvalósulásához. Biztos vagyok abban, hogy sikerült legalább egy alkalomra emlékezned. Az ember alapvető tulajdonsága tehát az, hogy jó. Segíteni akar, még akkor is, ha a kellő eszközei nincsenek meg hozzá. Esetleg nincs elegendő tudása vagy hatalma hozzá. Ez mind lehet akadályozó tényező, de valójában a szándéka az, ami számít. Az élet természete a segítség. Az élet inkább tekinthető egy okozó szellemi tényezőnek, mint kémiai anyagok, vegyületek puszta játékának. Saját egészségünk tehát egyrészt attól függ, hogyan bánunk testünkkel, milyen az elménk állapota, mi a saját valódi szándékunk, és a környezetből milyen hatások érnek bennünket.

4 II. Testünk működése Ahhoz, hogy megválaszoljuk azt a bonyolult kérdést, hogy miként működik a testünk, látszólag könyvtárnyi információt kellene rád zúdítanom. Ez nem feltétlenül van így, mivel nem egy orvosi szakszöveget szeretnék megírni. A célom az, hogy bárki különösebb előtanulmányok és biológiai, illetve kémiai képzés nélkül is megértse, hogyan működik a teste. Ehhez háromféle állapotot kell megkülönböztetni: 1. A test ideális állapota; 2. A test optimális állapota; 3. A test tényleges állapota. Először azt mutatom meg, hogy mit jelentenek ezek az állapotok: Az ideális állapot egy olyan állapot, amely a minden megkötéstől mentes. Ebben az esetben nem vagyunk tekintettel semmilyen megszorító tényezőre. Amikor a dolog céljának a kiteljesedését nem korlátozza semmilyen tényező. Az optimális állapot, már egy szinttel földhöz ragadtabb. Ez az adott körülmények között elérhető legjobb célmegvalósítást jelenti, tehát itt már lehetnek korlátozó tényezők, de a dolog céljának kiteljesedése még nagyobb megszorítások nélkül képes megnyilvánulni. A tényleges állapot a valóban megtapasztalt állapotot jelenti. Itt már bőven vannak korlátozó tényezők, vannak akadályok, amelyek ellene hatnak a cél megnyilvánulásának. Ez a tested esetében az, ahogy érzed magad, vagy ha kitöltötted a személyes állapotfelmérő tesztet, akkor az ott kapott eredményed. Valójában mi ennek a felosztásnak az értelme? A cél az, hogy a tényleges állapotból elmozdulva az optimális állapot felé, sőt azon túl, az ideális állapot felé haladjunk. Milyen a test ideális állapota? Az ideális állapot megfogalmazásakor tulajdonképpen megfogalmazzuk azokat a korlátoktól mentes elvárásokat, amelyeknek a testnek meg kell felelnie. Ezt akár Te is elvégezheted, ha fogsz egy papírlapot, íróeszközt, és elkezdi felírni azokat a tulajdonságokat, amelyeket saját testedről el tudsz képzeni, vagy jó lenne, ha az olyan lenne. Talán ilyen dolgokat írnál fel: legyen szép; legyen arányosan magas, jó alakú, izmos és rugalmas, legyen ideális a testsúlya. Tartson ki korlátlan ideig, azaz ne pusztuljon el soha, legyen tökéletes öngyógyító képessége, hogy a működése során elszenvedett sérüléseket nyom nélkül ki tudja javítani. A környezetből jövő, léte ellen ható tényezőket minden esetben védje ki. Legyen eléggé erős, ne fáradjon ki, illetve gyorsan képes legyen kellő energiát felszabadítani, ha fokozott erőkifejtésre van szükség. Szinte azonnal álljon vissza a normál működési szintre. Az érzékszervei legyenek kiváló állapotban, például: messzire és élesen lásson; szagot, ízt tökéletesen érezzen. Megterheléskor ne legyen izomláza, ne érje fájdalom, ne legyen soha beteg, ne működjön egyetlen kis része se a többi szerve rovására, megbontva ezzel az egész test összhangját. Az ilyen megbontó jelenségek lehetőségét már annak kialakulása előtt kezelje: legyen előrelátó a működését illetően. A szervei és szervrendszerei kiváló összhangban működjenek egymással,és nagyszerű erőnléttel rendelkezzen. Keringése, légzése, emésztése, kiválasztása és

5 szaporodási képessége szintén kiváló legyen. Ha van kedved, folytasd még házi feladatként a felsorolást. Azt hiszem, most már érted, mire gondolok. Milyen a test optimális állapota? Az optimális állapot mindenképpen gyors reagáló és öngyógyító képességet jelentene, a lehető leghosszabb élettartammal, és ezen az élettartam alatt nem lenne különösebb érzékelhető betegsége, vagy kóros állapota, mert az ezekhez a zavaró tényezőkhöz vezető behatásokat képes lenne megfékezni és kezelni, olyan módon, hogy azok ne legyenek rá jelentős hatással. Természetesen egy ilyen test is szép lenne, energikus és szinte fáradhatatlan. Az érzékszervei ragyogó állapotban lennének, jól működnének és gyorsan észlelné a környezetből érkező ingereket. Izomzata ruganyos lenne, és eléggé erős, hogy képes legyen gyorsan és ügyesen mozogni, képes lenne a megterheléseket jól elviselni, és kitartóan terhelhető lenne, még nehéz körülmények között se esne baja annyira, hogy súlyosan megbetegedne. Ez nem jelentene elpusztíthatatlanságot, de ez annyit biztos jelentene, hogy a terhelhetősége és tűrőképessége jóval meghaladná a mai szokásos szintet. Igazi élsportoló test lenne, kiváló izom- és vázrendszerrel, erőnléttel, légzéssel, keringéssel és emésztéssel, kiválasztással és szaporodási képességgel. Úgy is mondhatnánk, hogy minden jó tulajdonsága és képessége meglenne, messze a ma tapasztalható normális szint felett. Nos, van egy jó hírem. Neked potenciálisan egy olyan tested van, amelyik képes legalább az optimális szinten működni, és olyan öngyógyító tulajdonsággal van ellátva, amely képes kihúzni a legnagyobb bajból és legsúlyosabb helyzetekből. A potenciálisan itt azt jelenti: a benne rejlő lehetőségeknél fogva, a természetes működéséből adódóan. A következő fejezetben azt olvashatod majd el, hogyan romlik el ez a potenciális képesség.

6 III. A leselkedő veszélyek Ebben a levélben az egészségre leselkedő veszélyekről lesz szó. Ezek azok a tényezők, amelyek miatt a tested közel sem működik az optimális szinten. Újra a WikiSzótár.hu-t hívom segítségül, hogy meghatározzam az egészség szót. Íme a meghatározásai: 1. Testi épség. Az emberi test egészének, illetve minden részének, szervének, szervrendszerének céljának megfelelő összehangolt, egységes működési állapota. A test és lélek azon állapota, amikor semmi baja sincs, mikor nem beteg. 2. Épség és ésszerű működés. Bármilyen működő rendszer, szervezet, struktúra épsége és eredendő céljának ésszerű megvalósulása. Mind a két meghatározást alkalmazni kell az egészség teljes megértése érdekében. A fentiek alapján két fő csoportra oszthatók azok a veszélyek, amelyek az egészségünket ássák alá: 1. Szellemi tényezők. Ezek azok az elmebeli jelenségek, amelyek befolyásolják a test működését. Ezek az átélt betegségek, fájdalmak, az átélt veszélyek és kóros állapotok, a megrögzött gondolatok, elképzelések, múltbeli döntések, beleértve a múltbeli életszemléletet, amelyek meghatározták azt, hogy a múltban mit tett, hogyan bánt a testével, azt baj esetén milyen hatások érték, és erre mi volt a válasz, az akkori kezelés. Ide tartoznak azok az életvitelt érintődöntések, kezelések, amelyek alapján ma mi tesz a testével, hogyan kezeli azt. Ezek az egészségre ható belső (az elme, illetve a személy okozta) tényezők összessége. 2. Környezeti tényezők. Ezek azok a hatások, amelyek érik a testet, az elmét, és így magát a személyt is. Ebbe a csoportba tartozik a táplálkozás is, a bevett különféle gyógyszerek, az elfogyasztott serkentő- és kábítószerek, az alkohol, hatásai, és így tovább. Ide tartoznak azok a negatív hatások is, megoldatlan helyzetek, amelyek stresszt jelentenek az életében. Úgyis beszélhetünk ezekről, mint testi és lelki-szellemi környezeti hatásokról. Ezek egy fele az esetek többségében sajnos a kisebb része lehetnek segítő hatások is, de lehetnek olyanok is, amelyek inkább gátolják a testműködését, hogy az elérje az optimális működési, egészségességi szintet. Most bemutatok néhány példát a fenti csoportokba tartozó jelenségekre: (Előre elnézést kérek a durvább hangvételért, de ezt így kellett megírnom.) 1. Egy erőszakos, kötekedő ember az ilyen hajlamánál fogva kiteszi magát a különféle gyulladásoknak, és ezen keresztül a reumatikus betegségeknek, vagy akár a ráknak. Az a múltbeli döntés, amely ma is öntudatlanul hat, hogy ha problémám van, akkor alkoholhoz kell nyúlnom, könnyen láthatóan alkoholistává teheti, ami testileg máris vitamin hiánytokoz, másodlagosan pedig erőszakossá és kötekedővé teheti. 2. A termőtalajt vegyipari szennyezés mérgezi, és ezen keresztül mérgek kerülhetnek a táplálékba. Ezt tovább rontja, mérgezi az élelmiszeripar a különféle kezeléseivel, tartósító szereivel. Ezek az általában jóval olcsóbb technológiák teljesen kiölik a táplálékból mindazt, amitől az táplálónak lenne nevezhető.

7 A médiából (jellemzően a TV, az internet) folyamatosan érkező lehangoltságot, reménytelenséget és stresszt okozó hírek, kommentárok, vagy a szórakoztatásul filmen bemutatott témák, helyzetek (például a bűnügyi és horrorfilmek, nem is beszélve a nyílt szexuális tartalmakról) mind olyan hatások, amelyek közvetve aláássák az egészséget. 3. A nagyüzemi állattartás körülményei botrányosak. Nem csak arról van szó, hogy a húsfogyasztás magában rejt-e az egészségére veszélyt, hanem arról, hogy azok a körülmények, ahogyan az állatokat húsgépekké, tojásgépekké alacsonyítják, több mint barbár. A hormonokkal, antibiotikumok kezelt takarmány ugyanúgy mérgezi az állatokat, ahogy az emberi szervezetet mérgezné, így ezek a mérgek továbbadódnak a majd elfogyasztandó húsba, húskészítménybe. Az állatok megölése természetesen további mérgeket juttat a húsba, hiszen a megrémült, haláltusájukat vívó jószágok szervezetében nagy mennyiségű vegyi anyag termelődik, amely benne marad a később elfogyasztott húsukban. Az így nyert húsokat még tovább mérgezik a feldolgozó üzemek (tartósítószerekkel, élelmiszer színezékekkel, stb.), hogy az üzletek pultjain eladhatóbbá váljanak. Tudom, nem a legkellemesebb olvasmány volt a fenti rész, de attól még sajnos igaz. A fentiektől eltekintve valójában még egy szót sem írtam arról, hogy a föld megtermelt gabonatermésének hányad részét etetik fel takarmányul az állatokkal, miközben tudvalevőleg emberek milliói éheznek. Arról sem írtam, hogy mekkora környezetszennyezést okoz a világméretű nagyüzemi állattartás önmagában. Valójában ki kell jelentenem: a jelenlegi gazdaságpolitikai szemlélet teljes mértékben egészségellenes. Ennek ellenére vannak biztató jelek, mint például a táplálék-kiegészítő vitamin és ásványi anyag készítmények egyre bővülő, egyre jobb minőségű választéka, valamint a hús nélküli, nyers növényekből álló táplálkozás térhódítása. A következő levél már arról fog szólni, mit is tehetsz saját állapotod javításával és optimális szintjének megőrzésével kapcsolatban.

8 IV. Mit tehetsz azonnal? A válasz egyszerű: a már olvasott rád leselkedő veszélyeket kell kezelni. Hogyan? Először el kell döntened, hogy komoly az elhatározásod, ugyanis ez majd talán nem is kevés látszólag örömöt jelentő, értékesnek vélt szokásodon, tevékenységeden való változtatással is jár. El kell érned, hogy a korábbi levelekben említett romboló környezeti, gazdasági hatásokat minimalizáljad, illetve ha lehet, szüntesd is meg. A szellemi-lelki jólét terén az egyik legfontosabb, hogy ne nézz folyton televíziót. Ez nem csak a hír- és politikai informáló műsorok kitiltását jelenti az életedből, hanem a Jó barátok között és a Jóban, rosszban típusú végtelenített, lélekromboló ostobaságok nézését is. Ezek ugyanis olyan életmódbeli példákat sulykolhatnak a nézőbe, amelyek nem csak erkölcstelenek sőt néha kifejezetten bűnöző példát mutatóak, és olyan stresszhelyzeteket előadók, amelyek a nézőben is feszültséget okozhatnak. Ezek pedig lassan és észrevétlenül aláássák a testi és lelki jó állapotot. Így jobb elkerülni ezt. Gyakorlatilag nem lehet egyetlen olyan TV csatornát, sőt már műsort se találni, amely valóban értékes kikapcsolódást jelentene. Csupán a nézőszám fokozása érdekében vetített sok lehangoló, borzalmakat, bűnözést és álnokságot bemutató történet nem jelent értékes kikapcsolódást. A televíziózás helyett inkább menj el sétálni! Legyél jó levegőn, beszélgess barátaiddal, családtagjaiddal! Ezt komolyan mondom! A mai ember annyira mozgásszegény életmódot él, hogy minden TV képernyő előtt ülve eltöltött idő saját egészségének az elpazarlása. Ha kikapcsolódásra vágysz, akkor vigyél egyre több esztétikát, valódi klasszikus művészetet az életedbe! Olyan zenét hallgass, amely megnyugtat. Vivaldi: Négy évszak című zeneműve klasszikus példa erre. A legjobb, ha magad hozol létre esztétikus alkotásokat. Egy szépen elkészített rajz, egy magunk alkotta dísztárgy, megvarrt ruha, vagy akár egy elkészített finom étel sokkal jobb kikapcsolódást jelent a napi munka mellett, mint az, hogy leülsz a TV elé, és magad elé bámulva nézel egy képeket vetítő lapot. Ha mégis filmet akarsz nézni, akkor olyan filmeket nézz, ahol a jó győz, ha van benne nemes célért folyó igazságos küzdelem. Legyen olyan mű, amiről azt gondolod, hogy száz év múlva is biztosan nagyra becsült lesz. Testi-lelki jóléted érdekében a fentieken kívül naponta fogyassz összetett vitamin és ásványi anyag, illetve nyomelemeket tartalmazó táplálékkiegészítőket. Igyál elegendő tiszta vizet! A minimális vízfogyasztás mértéke 3 deciliter tíz testsúlykilogrammra azaz 0,3 deciliter egy testsúlykilogrammra számolva. Ezt jóval meg kell haladni akkor, ha valaki beteg, ha kánikula van, ha az ember intenzív mozgást, erőkifejtést végez (sportol, vagy fizikai munkát dolgozik). Egy 80 kilogramm súlyú embernél ez 2,4 liter tiszta vizet jelent. Tehát nem csak folyadékról (levesről, sörről, stb.) van szó.

9 Tiszta vízről, forrásvíz minőségűről vagy akár még annál is jobbról. Ide tilos beszámítani az alkoholos italokat, az édesítőszerrel teletömött üdítőket, a szén-dioxiddal dúsított, buborékos italokat, az úgynevezett energiaitalokat. Ezeket tilos fogyasztani! Se felnőttnek, se gyereknek. Ha szülőként fontos gyereked egészsége és miért ne lenne az, akkor az ezekben a levelekben olvasottakat nála is alkalmaznod kell, nem csak magadnál. A vízfogyasztás elegendő volta az elfogyasztott táplálék minőségénél is fontosabb. A testben minden folyamat pontosan szabályozott lúgos-savas kémhatású (ph értékű), olyan vizes közegben megy végbe, amelynek megfelelő ásványi anyag tartalmúnak, elektromos vezetőképességűnek kell lennie. Minden testünkbe kerülő anyag kivéve a végbélnyíláson bejuttatottakat, lásd a gyógyszerként adott kúpokat átmegy a májon. A máj csak akkor tudja elvégezni szűrő, átalakító és raktározó feladatát, ha megfelelő mennyiségű vizet iszunk. A vizeletednek színtelennek kell lennie. Ez jelenti azt, hogy valóban elegendő vizet iszol. Ennek érdekében rendszeres, ivásra való időt kell beillesztened munkavégzésed óráiba, mindennapi tevékenységeidbe. Ahogy a szükség nagyúr elven kimegyünk a WC-re, ugyanúgy a szükség nagyúr szabály érvényes itt is. A következő négy dolgot kell megtenned: 1. iktasd ki a romboló szórakozást, a fentebb leírt műsorokat és a sajtót (a TV-t, az újságokat, a Blikket és a hozzájuk hasonló lélekromboló internetes társaikat); 2. naponta rendszeresen fogyassz különféle jó minőségű táplálék-kiegészítőt; 3. drasztikusan csökkentsd le az állati eredetű fehérjét: a húst, a tojást, a tejet, és ezek készítményeit, így hagyd el a húskészítményeket (szalámikat, virsliket, felvágottakat, krémeket, pástétomokat, stb.) ugyanis ezekben van a legtöbb adalékanyag, nézd csak meg a boltban a címkét; 4. és elegendő tiszta vizet igyál, és nem fogyassz se kólát, se fantát, se energiaitalt, semmilyen cukrozott vagy édesítőzött üdítőt, és persze alkoholt se. Ha ezeket a pontokat használod az életedben, akkor már többet teszel a jó testi és lelki állapotod visszanyerésére és megőrzésére, mint amit más valaha is megtett az utóbbi ötven évben ebben a kulturális környezetben. Ha ráadásul még naponta legalább fél órát rendszeresen mozogsz, sétálsz vagy tornászol, akkor még többet teszel a testi-lelki jóléted megelőzésére betegség esetén pedig az aktív gyógyulás elősegítésére, az egészséges kikapcsolódásod és a jó közérzeted védelme érdekében. A következő fejezet arról fog szólni, hogy örvendhetsz-e újra testi és lelki jólétnek.

10 V. Lehetünk-e egészségesek? Azt gondolom, hogy igen, valóban lehetünk. Mi van a testi-lelki jólét és ennek ellenkezője mérleg két serpenyőjében, és merre fog billenni ez a mérleg? Nézzük a jólét vagy ha úgy tetszik: egészség oldalát egy kicsit alaposabban, mint eddig. Az egészség a tested, az elméd, az egész személyiséged alapvető természetes létezési állapota. Itt a természetes szót, a veleszületett, az alapvető létéhez tartozó értelemben használom. Tehát ahhoz, hogy a mérleg másik serpenyője egyáltalán létrejöjjön, valami alapvető hibának kellett bekövetkeznie. Ez ahogy Dr. Lenkei Gábor a Mentőöv beteg emberek számára című könyvében írja, a helytelen bánásmóddal kezdődik. Ebben a nagyszerű könyvben a testtel kapcsolatos helytelen bánásmód következményéről van szó. Mitől van ez a helytelen bánásmód? Buddha mondta a következőt: Tetteink, szavaink és gondolataink meghatározzák karmánkat, vagyis azt, hogy boldogság vagy szenvedés lesz-e osztályrészünk. (A karma itt az egyéni sorsot jelenti.) Tehát a tettek mögött állnak a szavak, gesztusok megjelenítve szándékot, a szándékok mögött pedig ott vannak a gondolatok. Így valójában az elménk állapota az egyik legfontosabb tényező egészségünk megőrzése, visszaállítása szempontjából. A teljes sikerhez ezzel is kell tenni valamit, de ez nem ezeknek a leveleknek a tárgya. Én L. Ron Hubbard idevonatkozó írását tartom követendő útnak. A mostani célom a táplálkozás és életmódbeli segítség. A korábbi levelemben a megteendő négy pont közül kettő ezzel foglalkozik. Röviden még egyszer utalok rájuk: 1.) kevesebb hús, és ha lehet felvágott, kolbász, illetve társaik se; 2.) naponta legalább 2-2,5 liter tiszta víz a jó vese és májműködésért. A tiszta víz szerepét valójában nem lehet eltúlozni. Itt egy nagyszerű könyvből, Paul Pitchford: Gyógyító táplálkozás címűből vett idézetem a következő: Az étel mindig megfelelően működik, bár a hatása kevésbé markáns, sokkal gyengébb, mint a gyógynövényeké és más gyógyszereké. Ugyan lassabban fejti ki a hatását, de sokkal alaposabban befolyásolja a test valamennyi rendszerét. Ha megelőzésre és kezelésre helyes étrendet állítunk össze, kevesebb gyógyszerre lesz szükség ha szükség lesz egyáltalán. Az előző leveleimből és a fenti idézetből egyértelműen következik, hogy magunk vagyunk felelősek táplálkozásunkért. Így senki nem engedheti meg magának, ha egyáltalán testi és lelki jólétnek akar örvendeni és valóban hosszú, boldog életet akar magának, hogy továbbra is a nagyüzemi túlfinomított élelmiszereken, kólán és hamburgeren éljen. Ez azt is jelenti, hogy nem tolhatod át az élelmiszeriparra, a kereskedőkre, az üzletek polcaira a felelősséget a táplálkozásod és életmódod minőségéért még ha ők is felelősek érte, mert Te rakod bele a kosaradba a kiválasztott

11 élelmiszert. Buddha a következőt mondta a felelősségről: Számos szabad tettünk eredménye vagyunk, és ezekért egyedül mi magunk vagyunk felelősek. Mit jelent ez a szó: felelősség? Erről inkább a büntetés, fenyegetés az, ami talán beugrik Neked is. De ez igen szűk jelentése a szónak, és ebben az idézetben nem erről van szó. A WikiSzótár.hu a következő ideillő meghatározást adja: Az a saját magunkra vonatkozó felismerésünk és elképzelésünk, hogy okozunk valamit valamilyen hatást érünk el, valamiben közreműködőként részt veszünk, valahol jelen voltunk úgy, hogy a dolgok ottani alakulására hatottunk. Ez vonatkozhat csoportokra is, és bármire, ami személyekből áll. A felelősség tehát okozást jelent! Ez alapjában véve jó hír. Ez azt jelenti, hogy a jóléteddel, a sorsoddal kapcsolatban nem kell senkitől engedélyt kérned arra, hogy változtass rajta. Csak Rajtad múlik az egész. Ez az Te életed, a Te tested. Az is igaz, hogy senki más nem fogja megtenni helyetted. Így senki más sem fog jobb helyzetbe, hosszabb és sikeresebb élethez segíteni Téged csak saját magad. A mérleg nyelve így Te vagy. A jelenlegi szándékod és tetted okozza azt, hogy a következő pillanatban miként érzed magát. Ha most eldöntöd, hogy jó irányba fordítod az életed tényleg, és javítasz az állapotodon, leszámolsz a helytelen dolgaiddal ha ilyenek lennének, akkor máris jobban érezheted magad, hiszen hoztál egy jó irányba mutató döntést. Ezután csak ragaszkodnod kell ehhez a döntésedhez. Talán most rögtön elbátortalanít az, hogy már korábban is eldöntötted a jó irányt sőt úgy érezted, tettél is érte, és mégis kudarcot vallottál, mert nem érted el a célod úgy, ahogy azt elképzelted. Ezt teljesen megértem. Én is átmentem a saját kudarcaim, és az élet nem adja könnyen a sikert, a jó eredményeket. Az ember egyik legfontosabb tulajdonsága azonban a kitartás, az újrakezdés képessége. Én talán már írtam ötven felett vagyok. A kor mégsem tántoríthat el attól, hogy belássam, eddig mit okoztam magamnak, és most merre akarok haladni, és végül boldognak és sikeresnek lenni. Kívánatos cél a jóléted megőrzése, illetve ha kell a visszaállítása? Akkor éleszd fel magadban ezt a célt, és vegyél itt és most egy új lendületet. Olvasd el újra az előző fejezetet, és alkalmazd az életedben az ott leírt négy pontot. A következőkben még alaposabban lesz szó a táplálkozásról, de most döntsd el életed jövőbeli irányát, és tedd meg az alapvető szükséges fenti lépéseket.

12 VI. A táplálkozásról A táplálkozásról már rengeteget írtak. Itt most nem fogok saját lovamként dicsérni egy újabbat. Azokat a legfontosabb szabályokat, módszereket, amiket jónak tartok, és meleg szeretettel ajánlhatok, viszont megosztom Veled. A táplálkozásodnál a következőket vedd figyelembe, illetve fokozatos ebbe az irányba vezesd be az életedbe: 1. Minél jobban feldolgozott egy élelmiszer, annál inkább egyre kevesebb biológiailag értékes tápanyag van benne. 2. A legfontosabb számunkra a tiszta víz, ahogy erről korábban már írtam! Itt az elfogyasztandó mennyiség miatt emelem ki. Ébredés után kezd a napot egy nagy pohár (3 dl) tiszta vízzel, és lefekvés előtt szintén egy nagy pohár vízzel búcsúztasd azt. Ha mélyen aludsz, nem kell éjszaka felkelned. Persze még hat deciliter nem elég. Két-három liternyi már megteszi. Tudom jól, ez sem megy egyik napról a másikra. Hozzá kell szoktatnod magad, és ez nem biztos, hogy könnyen megy. De mi megy könnyen, ami valóban hasznos? Némi önfegyelemre szükség van itt is. 3. A táplálékaink alapanyagaiban még meglévő értékes vitaminok, ásványi anyagok, enzimek a finomítási, elkészítési eljárás módjától függően részben vagy teljesen elpusztulnak, és nem számíthatunk rájuk. Példa: Ha elfogyasztasz egy frissen szedett almát, akkor a lehető legtöbb benne a tápanyag. Ha ezt már az üzletben vagy a piacon vásároltad meg, akkor az szállítás, az állás következtében már vesztett értékéből, ezek az anyagok már kisebb mennyiségben vannak a gyümölcsben. Tudom, hogy nincs mindenkinek almáskert a lakásában, de ettől függetlenül a frissesség fontos tényező. Ha ebből az almából otthon kompótot készítesz megfőzve azt, akkor bizony csak holt táplálékot viszel be a szervezetedbe. Ugyanez igaz az almás pitére is. Nagyon finom korábban én is szerettem, édes a sok cukortól, de csak teletömöd vele a gyomrod. Biztosan hízni és savasodni fogsz tőle. 4. A finomított kristály és porcukor, barna cukor, répacukor, nádcukor, akármiféle normális cukor hosszú távon fogyasztva igazából méreg. Savasít, hirtelen felviszi a vércukorszintet, aztán amikor az rövid idő múlva leesik, újra éhes leszel. Tönkreteszed a májad, a hasnyálmirigyed a cukorbetegség előre programozva!, elhízást, valamint sokféle betegség lehetőségét okozod hosszú távon. Tehát ne fogyassz cukorral mérgezett ételt! Helyette léteznek a nyers gyümölcsök! Nem kell süteménnyel, fagylalttal, cukorkával édesíteni az életet, mert keserűvé válik az évek múltával! 5. A finomított lisztben szinte alig van tápanyag. Nincs bennük semmi rost, ami pedig elengedhetetlen a tápcsatornánk karbantartásához. Készíts otthon kenyeret teljes kiőrlésű lisztből! Ha nem akarsz otthon sütni, már akkor is sokféle teljes kiőrlésű pékárú kapható a boltokban. Nézd meg a kenyerek címkéit! Vigyél nagyítót! Nálam mindig van egy kis nagyítóüveg. Ha még egészségesebb akarsz lenni liszt fronton, akkor akár magad is őrölheted otthon a gabonát házi

13 malomban. Talán ez túlzásként hangzik, de itt a frissesség a fő szempont. Csak a frissen őrölt gabonában vannak meg maradéktalanul a gabonaszem értékes anyagai teljes mértékben. Az őrlés és a liszt felhasználása között eltelt idő ha nagyon elhúzódik, a liszt tápértékének romlásához vezet. Ezért célszerű legalább a liszt szavatossági idejét megnézni a boltban a zacskón. A házi őrlést lehet, hogy már túlzásnak tartod, és ez valójában az is. Itt azt a pontot mutattam meg, hogy meddig mehet el az ember. Valójában légy fokozatos az átállásban, nem kell rögtön vagyonokat beruháznod. Tudom jól a kenyérsütő se olcsó, a házi malom meg még drágább. 6. A gyümölcsök a legfontosabb táplálékaink közé tartoznak. De helyesen kell őket enni! Mindig éhgyomorra fogyaszd őket, lehetőleg a reggeli vagy a délelőtti órákban. Így a tisztító, méregtelenítő hatásuk a legjobban érvénysül. Ne keverd más ételekkel, és ne főzd vagy süsd meg őket. Még lekvárnak se! A lekvár édes, cukros íz, semmi más. Készültekor órákon át rotyogott a fazékban, és elbomlott már benne minden tápanyag. Ha főétkezéshez desszertként kínálod a gyümölcsöt, vagy más étellel például joghurttal kevered azt, bár összekeveri azt helyetted az élelmiszeripar, és meg is cukrozza jól, akkor bizony savasítani fog, és erjedni kezd már a gyomrodban. Ha azonban külön eszed, akkor a gyomron viszonylag gyorsan áthalad úgy egy órán belül, gyorsan felszívódva. Ez alól kivétel a banán, amely a gyomorban több időt tölt el. Ezért nem érdemes a banánt más gyümölccsel párosítani. 7. Fogyassz magcsírákat! Ha lehet otthon saját magad csíráztass magvakat. Fontos enzimek vannak bennük, amelyeket a kifejlett növények már nem tartalmaznak. Egy üres nagy befőttesüveg, a tetejére pedig szúnyogháló vagy hasonló finoman lyukacsos anyag kell hozzá csak, de lehet flancosabb csíráztató edényeket is venni. 8. A következő fontos tápanyagcsoportot a nyers saláták alkotják, azok közül is a zöld színűek, a bennük levő vitaminok, ásványi anyagok és a klorofill miatt. 9. A következő tápanyagcsoportként a többi zöldség következik. Ezek is főleg nyersen, frissen fogyasztandók. A főzés, sütés már ront a tápértékükön. A legkíméletesebb főzési módszer a párolás, de az sem puhára. Maradjon benne tartás, harapni, rágni kelljen az ételt. 10. Ne használj mikrohullámú sütőt! A mikrohullámok teljesen szétrombolják az ételt. Még fagyasztás utáni felolvasztásra se használd. Ha megvetted dobd ki, vagy ajándékozd oda a legnagyobb ellenségednek, akit meg akarsz átkozni. (Én azért a jövőbeli sorsod miatt a kidobást javaslom, mert a gonosz tettek visszaütnek az elkövetőjükre. Ekkor is veszélyes hulladékként kezeld, ne szennyezd vele a környezetet.) 11. Ne használj alumínium edényeket a sütéshez, főzéshez! Ma már talán nem is lehet kapni őket, de szabadulj meg az esetleg régről a konyhaszekrényben maradottaktól. 12. Ne használj finomított olajakat, zsírokat étolajt, margarint! Ne süsd bő olajban az ételt! 13. Sütéshez, főzéshez a leginkább javasolt zsiradék az íztelen kókuszzsír, ami

14 úgy húsz fok alatti hőmérsékleten szilárd, mégsem kell hűtőben tartani. 14. A burgonyát, a rizst ne köretként fogyaszd, hanem főfogásként, salátával, zöldségekkel. Ez a két élelmiszer a hagyományos konyhai felfogás szerint a húsokhoz köretként tálalva sajnos savasít, eltömít, és rengeteg energiádba kerül az emésztése. Ezért van az, hogy ebéd után mindjárt kell a kávé, hogy el ne aludj. 15. Szokj le a kávéról, a fekete teáról, kakaóról, a tejcsokiról! A keserű étcsokoládé már jobb, de tulajdonképpen szükségtelen luxus. Nézd meg a címkét, valamennyi cukor mindenféleképpen van benne, emiatt pedig valójában kerülendő. 16. Ne igyál tehéntejet, sőt ha lehet semmilyen tejet. A tej nyákot képez a bélfalon, és nehéz megemészteni. Ha tejterméket akarsz enni, akkor az legyen natúr joghurt vagy kefir. (De csak cukormentes, nézd meg nagyítóval itt is a dobozt!) Sajtot csak módjával, és nem tésztán, hanem zöldséggel, salátával, és nem keverve más étellel. 17. Mogyorót, diót és más csonthéjas magokat ne pörköld, sózd meg, mert ezek mind savasítani fogják a testét. Ne vegyél pörkölt, sós ilyen készítményt. 18. Minél több nyers táplálékot fogyassz. A nyers zöldségekben,gyümölcsökben megtalálhatók a bennük még biológiailag aktív enzimek, vitaminok, ásványi sók és más tápanyagok. Még a kenyeret is ki lehet küszöbölni, ha beszerzel egy hőfokszabályozós aszalógépet, és egészséges magcsírákból gyúrsz tésztaszerűséget, azt fokon megszárítja, és úgy eszed. A piacon csak egyetlen márkát találtam, ami tökéletesen megfelel a kívánalmaknak. Valójában a többi kapható márka pénzkidobás. Ez különben is egy továbblépési lehetőség, és nem kötelező. A túlfőtt étel (például a húsleves, a halászlé, a pörkölt) nem csupán szegény tápanyagokban, hanem mindenféleképpen megterheli az immunrendszert, elrontja a sejtek savas-lúgos egyensúlyát, és tönkreteszik a sejtek, sejtalkotórészek elektromos töltését, ezzel is öregítve és károsítva a szervezetet. 19. Ha valóban fontos az egészséged, fokozatosan hagyj el minden állati eredetű ételt. Igen, jól olvasod. Bizony legyél vegetáriánus, abból is a legszigorúbbat betartó, tojás, tej és tejtermék nélküli, más szóval vegán, aki kizárólag növényi termékeket fogyaszt, húst, halat, tojást,tejet és tejtermékeket nem. Ha ezt el akarod érni, akkor csak fokozatosan elérendő cél lehet ez. Most nem akarom ezt túl hangsúlyozni, és azt mondani, hogy némi húsfogyasztással ne lehetnél egészséges. De amit a nagyüzemi állattartásról írtam az igaz. A hús, a tej több kárt okoz, mint hasznot, ha egyáltalán hoz hasznot. Legyél fokozatos ebben, a szervezeted az eddigi évek, évtizedek alatt hozzászokott a húshoz, tejhez, így a hirtelen átállás még sokkoló is lehet. Légy fokozatos! A vegetáriánus szónak a gyökere a latin vegetus szó: erős, friss; élő, egészséges jelentésekkel. A régi rómaiak a homo vegetus kifejezést egy szellemileg és testileg egészséges, vitális emberre használták. Ez azért jelent valamit! Kedves Olvasóm! Tudom, a sok ne riasztó, mégis kérlek vedd komolyan őket. Ugyanis a szervezeted immunrendszerét teszed idővel tönkre, ha nem tartod be ezeket a szabályokat.

15 Hiába próbálsz meg zöldségeket enni bő olajban kisütve. Tudom, úgy lehet akár finom is. Nyersen, magában talán kevésbé élvezetes. De hidd el, más élvezetesnek kikiáltott dolgok is legtöbbször egy pusztító csapda részei. A táplálkozás a test tápanyagszükségletének kielégítésére szolgáló tevékenység, nem egyszerűen a gyomor megtöltésére való igyekezet. Ezen az oldalon már leírtam azt a szót: savasít. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy a bevitt tápanyagnak szánt étel feldolgozása közben olyan káros savak szabadulnak fel, és sokféle más megterhelő kémiai folyamat (például enzim kiválasztás) indul meg a szervezeten belül, amely erősen leköti és gyengíti az immunrendszert. Az így felszabadult savakat semlegesíteni kell, bezárva el kell őket tenni valahová. Ez olyan, mintha egy állam a saját védelmi erőit nem a területe, határai és polgárai életének megvédésére használná fel, hanem lekötné azt az országán belül és végül saját polgárai ellen fordítaná. Ha nem szükséges, akkor ne robbantsunk ki minduntalan polgárháborút a testünkben! Ha nem savasítod túl főt, sütött étellel a testedet, a nyers zöldségkoszt, zöldséglé magától helyre fogja hozni a savas-lúgos egyensúlyod, és nem kell külön lúgosítanod. A szervezet puszta lúgosítása valódi életmód változtatás nélkül ugyanúgy csak elfedő tüneti kezelés, mint más pótlék módszer a valódi okok kezelése helyett. Remélem megszívleled a tanácsaim többségét, és tovább haladsz a testi-lelki jóléted helyreállítása és a hosszabb, boldogabb élet felé.

16 VII. A legfontosabb szempontok Ezen az oldalon rendszerezve összefoglalom az eddigi mondanivalóm lényegét. 1. A testi és lelki jóléted és ennek ellentéte közötti választás a Te kezedben van. Így alapjában véve csak saját magadon múlik mennyi ideig élsz, mennyi lelkitesti szenvedésben vagy éppen boldogságban van részed életedben. 2. A múlt döntéseit, tetteit látod a mában tükröződni. Ha most egészséges vagy, azaz nincs semmi testi kényelmetlenséged, kellemetlen tüneted, azaz a bőröd szép, alakod tökéletes, izmaid és ízületeid ruganyosak, bőröd bársonyos, nincsenek rajta száraz vagy zsíros területek, csontozatod erős, nincsenek fájdalmaid, sajgásaid, nem vagy allergiás, naponta annyi székleted van, ahányszor étkezel, vizeleted tiszta, víz színű. Rendszeresen mozogsz, soha még meghűlésed sincs, akkor szerencsés ember vagy, és nyilván rengeteget teszel ezért! Írd meg nekem, hogy mit csinálsz, hogyan érted el ezt az állapotot! Ha a fenti nem igaz rád nézve, akkor ideje változtatnod! A csepp kivájja a követ, nem erejével, hanem gyakori esésével mondja a régi latin mondás. Gutta cavat lapidem, non vi, sed saede cadendo. Ez igaz bármilyen irányú testi folyamatra. Azt gondolhatod, hogy nem ez a pohár bor, ez a szál cigaretta fog megölni, nem ez a szelet hús fog rákossá tenni. Nem, valóban nem. De ha naponta ezt teszed, akkor ne csodálkozz, hogy ötven körül már bizony látható és érezhető súlya lesz annak a pohár bornak, szelet húsnak, szál cigarettának. 3. A mai civilizációs környezetünk nem kedvez a testi-lelki jólétnek. Az élelmiszeripar termékei, a mozgásszegény életmód, a sugárzó anyagok és a vegyszerek használatának ipari méretű elterjedése, a média lelki szennyezése, mind-mind lélek és testromboló. A Mit tehetünk? és A táplálkozásról című oldalakon ezekről a tényezőkről, és ezek kezeléséről írtam. Az egyik alapvető kezelés a táplálék-kiegészítők rendszeres fogyasztása. Arról, hogy mit fogyassz, pontos javaslatot olvashatsz majd A táplálék-kiegészítőkről című következő oldalon. 4. Naponta fogyassz algakészítményeket, méregtelenítő, immunrendszer erősítő hatásuk van az algáknak. 5. Naponta fogyassz friss, nyers gyümölcsöt, zöldségeket. A gyümölcsöket helyesen egyed, ne főzd, süsd őket, őrizd meg még a bennük levő biológiailag aktív tápanyagaikat. 6. Igyál elég tiszta vizet! Már ezzel sok kellemetlen tünetet kezelhetsz! 7. Ne fogyassz alkoholt, cukor tartalmú üdítőket, ilyen tartalmú tejtermékeket, egyáltalán semmilyen cukrot, cukor tartalmú élelmiszert. Ne áltasd magad, a nádcukor, a barna cukor, mind ugyanolyan természetű méreg. Ne dohányozz, ne fogyassz drogot nincs kivétel! Ne szedj feleslegesen gyógyszert, inkább aludd ki a fejfájást igyál sok vizet! pihend ki magad, vegyél be káliumtablettát, sót, igyál sok vizet. Ezek a tünetek nagyon könnyen kezelhetők a fentiekkel: azaz elegendő víz és sófogyasztás, pihenés. Szorítsd vissza az állati eredetű fehérjék (hús, tej, tejtermékek, tojás) fogyasztását, vagy akár fokozatosan teljesen hagyd el. Ezzel nagyságrendekkel csökkented a rák kockázatát. 8. Naponta rendszeresen mozogj: már fél óra könnyű séta kiváló hatású lehet.

17 Nem kell élsportolóvá edzened magad, de korodnak, testi állapotodnak megfelelő testmozgást biztos tudsz találni. Ha kell, beszélj szakemberrel. A legjobbak: futás, úszás, séta, kerékpározás, az ízületeket átmozgató torna. Testedzés előtt melegíts be, és végezz légzőgyakorlatokat. Ezeket végezd el levezetésként is, hisz a tüdőnk az egyik méregtelenítő szervünk, és a megfelelő mennyiségű oxigén elengedhetetlen a sejtek egészséges működéséhez. 9. Pihenj eleget, kapcsolódj ki naponta, erre akár jó lehet maga a testmozgás. 10. Tartsd rendbe a környezeted, tartsd tisztán a tested, a ruháid, lakhelyed, saját dolgaid. Takarítsd ki, tartsd működőképesen a környezetedet és a használati tárgyaidat, eszközeidet. Válaszold meg leveleid, tartsad életben az emberi kapcsolatait. Tartsd be az ígéreteidet, és ne ígérj olyat, amiről már eleve tudod, hogy nem tudod majd betartani. Légy segítőkész, a körülötted élők számítanak rád. Ne légy kritikus, ne értékeld, becsüld le az embertársaidat, azok tetteit, tulajdonságait. Ne káromkodj, ne légy tiszteletlen. Légy határozott. Erősítsd más fejlődését, sikerét, segítsd az ilyen erőfeszítéseket. Hát ennyi. Ez a tíz pont a minimum. Ezek a pontok nélkül nem tudunk testilelki jólétről, boldog életről beszélnünk.

18 VIII. A méregtelenítésről A szervezet méregtelenítésének külön könyvtárnyi szakirodalma van. Most itt a legfontosabb tényezőket és adatokat szeretném közreadni. Ezzel a témával szorosan összefüggő terület a fogyókúra. Ez utóbbit nem fogyásnak nevezném, hanem inkább a testmagassághoz, korhoz és nemhez illő optimális testsúly elérését. Ez lehet fogyás is, de lehet hízás is. Az igazán jó testméregtelenítés tulajdonképpen eléri ezt az optimális testsúlyt. Az első és talán legfontosabb szabály, hogy ne hirtelen ötlettől vezérelve állj neki a szakszerűtlen koplalásnak azt gondolva, most akkor méregtelenítek. Már maga a koplalás is nevezzük ezt akár böjtnek, több napon át folytatva akár végzetes is lehet. Itt még hangsúlyozottabban igaz a fokozatosság, és a szakszerű előkészítés és felügyelés. A másik fontos szabály, ha méregtelenítésbe fognál, keress egy kiváló szakmai felkészültséggel rendelkező szakembert, aki ellát tanácsaival, és akihez szükség esetén az esetleges hátrányos kísérő tünetekkel kapcsolatban is tanácsért fordulhatsz. Mit kell megérteni a méregtelenítéssel kapcsolatban? A méregtelenítés tulajdonképpen két szinten végbemenő folyamat: 1. A sejtek szintjén zajló munka, amelyet inkább salakanyag eltávolításnak nevezhetnék, és ez a hajszálerek szintjén megy végbe. 2. A test egészének a méregtelenítése, amely a már lerakódott salak- és betokozott méreganyagok eltávolítását jelenti, egyrészt a kiválasztó szerveken keresztül: a máj, a vese, a bélrendszer útján; másrészt a tüdőn és a bőrön át zajlik. Ezért a sikeres méregtelenítésnek a következő összetevői vannak: 1. Első a bélrendszer tisztítása, ez főleg a vastagbél tisztítását jelenti. Nagyon fontos, hogy ekkor a méregtelenítés végén állítsuk helyre a megfelelő bélflórát, a különböző pro- és prebiotikus bélflóra készítményekkel. Ezt a célt szolgálják az élelmiszerben található rostok is. A legjobb ilyen készítmények egyike a bőséges folyadékkal beveendő útifű maghéj (Psyllium Husk). A probiotikus készítmények hasznos bélbaktérium törzseket tartalmaznak nagy mennyiségben, míg a prebiotikusak olyan tápanyagokkal látják el a megtelepülő vagy éppen még/már a bélrendszer különböző részein szorgoskodó hasznos baktériumokat, azaz a bélflórát, amelyek fontosak ezeknek a baktériumtörzseknek a létéhez, illetve megfelelő szaporodásához. 2. A bélrendszer tisztítása után a máj következhet. (Itt különösen fontos a napi fél liternyi zöld tea fogyasztás, valamint az elegendő, akár három-négy liternyi tiszta víz megivása.) 3. A hatékony méregtelenítés elképzelhetetlen megfelelő minőségű, tápanyagokban gazdag táplálék fogyasztása nélkül. (Ezért is fontos a szakértő tanácsa.) 4. A méregtelenítés fontos eszköze a napi rendszeres testmozgás, az izzadás elérése, a légzőgyakorlatokkal biztosított megfelelő mennyiségű oxigénbevitel, és ennek megfelelően az itt is fontos nagy mennyiségű tiszta ivóvíz fogyasztása. A bőrön keresztüli méregtelenedés miatt akár a napi többszöri alapos tisztálkodás szintén fontos lehet.

19 5. A nehézfémek méregtelenítéséhez fogyassz alga készítményeket! Ha például ki akarod szedetni a fogorvosával a fogaiban régről visszamaradt amalgám mérgező higanyt tartalmazó fogtömő anyag töméseket, akkor nagyon fontos, hogy egyszerre nagy mennyiségű legalább 5-10 gramm, reggel és este is algát is fogyassz. A fogkezelés során a fogban visszamaradó, illetve a kezelés során kiszabadult, a száj nyálkahártyáján felszívódó amalgám bekerülve a véráramba mérgezi a testet, így a májat. Az algák kiváló nehézfém semlegesítők. Ki kell emelnem a következőket: Ha Te már megfogadtad az előző oldalakon leírtakat, már akkor egyben elindítottál egy méregtelenedési folyamatot is a szervezetedben. Ezért fontos, hogy bármilyen életmódbeli átállás fokozatosan történjen, és a megfelelő táplálék-kiegészítők (lásd később) bevitelével egyszerre történjen. Soha ne kezdjél úgy el egy tisztítókúrát, vagy egészségesebb életmód irányába való változást, hogy az elsődlegesen mérgező élelmiszereket, élvezeti cikkeket tovább fogyasztod! Tehát le kell szokni a dohányzásról, az alkoholról, a kávéról, a drogokról, és gyógyszerszedés esetén orvosi felügyelet mellett a minimálisra kell csökkenteni a mindennapi szükséges gyógyszeradagodat. Ha bármilyen gyógyszert szedsz, feltétlenül beszélned kell a kezelőorvosoddal, hogyan csökkentheted, esetleg válthatod ki a gyógyszereidet. A gyógyszerek célzott hatású, betegségtünetet megszüntető nagy- és gyors hatású készítmények, amelyek hirtelen csökkentése vagy elhagyása akár életveszélyes is lehet. Tehát egyáltalán nem tanácsolom ezt! A gyógyszereket nem lehet egyik pillanatról a másikra kiváltani táplálékkiegészítőkkel, mert az utóbbiak jótékony élettani hatásai csak rendszeres fogyasztásuk esetén is csupán lassan, viszonylag hosszú idő múlva, a test működésével, és a bevett vitaminok és ásványi anyagok, nyomelemek egymással való kölcsönhatásában jelentkeznek. Ezért ez a feltétlen elővigyázatosság! Tehát a tested méregtelenítésével kapcsolatban feltétlenül fordulj szakemberhez, különösen akkor, ha meglévő testi panaszt, kóros tünetet akarsz ezzel orvosolni! Ez utóbbi esetben kérd ki orvosod útmutatását is! Valójában a szervezet méregtelenítésének nem gyógyító célúnak kell lennie. Ez a szervezet optimális működéséhez nélkülözhetetlen folyamat, amely a megfelelő táplálkozási tanácsok megfogadásával lassan és fokozatosan végbemegy. Ha gyorsítani akarod ezt a folyamatot, akkor mindenképpen szakemberhez kell fordulni. A fogyókúrával kapcsolatban hasonlót mondhatok. Csak teljes életmódváltozással lehet sikeres a testsúly csökkenése. Nem lehet öncél, mert akkor jön a jojó hatás. Ez a viszonylag gyors fogyást követő szinte azonnali ismételt testsúlygyarapodást jelenti. Hiába a médiában látható, hallható gyógyszeres, tablettás fogyás étvágycsökkentő vagy zsírégető hatású rövidebb utakkal. Nem azt mondom ezzel, hogy minden szer haszontalan lenne, csak azt, hogy önmagukba szedve nem fognak csak átmeneti hatást okozni. Nekem nem az a célom ezzel az átadott információ sorozattal, hogy rövidtávú látványos hatást váltsak ki Nálad, hanem az, hogy egy jobb állapotú, jobban működő, kevesebb terhet jelentő tested legyen, amely nem akadályoz meg más

20 céljaid elérésében azzal, hogy visszatérően fokozott figyelmet kér tőled, mert gondot okoz.

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Egészséges táplálkozás Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Szívbarát szivárvány Értelmezési példa A lényeg, hogy húsfélékből napi 2-3 egységet javasolt fogyasztani. 1 egységnyi mennyiségek: 5-10

Részletesebben

Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus

Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus Hogyan táplt plálkozzunk lkozzunk egészs szségesen? Parnicsán Kinga dietetikus A táplálkozás jelentősége Táplálkozás: Az anyagcseréhez szükséges anyagok bevitele a szervezetbe. A táplálkozás célja: - energia

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

Hogyan regeneráld a tested, avagy a vitalitás titka. Szabados Pál

Hogyan regeneráld a tested, avagy a vitalitás titka. Szabados Pál Szabados Pál Hogyan regeneráld a tested, avagy a vitalitás titka Szabados Pál 2010 Jelen írásmű változatlan formában szabadon terjeszthető a szerző engedélyével I. Az élet természete Az iskolai oktatásunk

Részletesebben

HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT

HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT Japánban emberemlékezet óta fogyasztják Beigazolódott, hogy a chlorella és a spirulina alga gátolja a rákos sejtkolóniák kialakulását, azaz hatékony a rákmegelőzésben.

Részletesebben

Alapvetően fontos fogyasztási tanácsok a Napharcos termékekhez. 2015, Napharcos biológiai sejtjavító és megújító specialista

Alapvetően fontos fogyasztási tanácsok a Napharcos termékekhez. 2015, Napharcos biológiai sejtjavító és megújító specialista Alapvetően fontos fogyasztási tanácsok a Napharcos termékekhez 2015, Napharcos biológiai sejtjavító és megújító specialista A tökéletes táplálkozás megvalósítása a természetes testi állapotért Különlegesen

Részletesebben

A VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA

A VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA A VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA www.evp.hu A víz az élet forrása: víz nélkül nincs, és nem is lehetséges egészséges élet. A víz lehetővé teszi a vérkeringést, segíti a sejtek működését és a test méregtelenítését,

Részletesebben

Sporttáplálkozás. Készítette: Honti Péter dietetikus. 2015. július

Sporttáplálkozás. Készítette: Honti Péter dietetikus. 2015. július Sporttáplálkozás Készítette: Honti Péter dietetikus 2015. július Az egészséges ember számára megfogalmazott táplálkozási ajánlások érvényesek a különböző sporttevékenységet végzők számára is. Kiegyensúlyozott

Részletesebben

Táplálék. Szénhidrát Fehérje Zsír Vitamin Ásványi anyagok Víz

Táplálék. Szénhidrát Fehérje Zsír Vitamin Ásványi anyagok Víz Étel/ital Táplálék Táplálék Szénhidrát Fehérje Zsír Vitamin Ásványi anyagok Víz Szénhidrát Vagyis: keményítő, élelmi rostok megemésztve: szőlőcukor, rostok Melyik élelmiszerben? Gabona, és feldolgozási

Részletesebben

A -tól Z -ig. Koleszterin Kisokos

A -tól Z -ig. Koleszterin Kisokos A -tól Z -ig Koleszterin Kisokos A SZÍV EGÉSZSÉGÉÉRT Szívügyek Magyarországon Hazánkban minden második ember szív- és érrendszerrel kapcsolatos betegség következtében veszíti életét*, ez Magyarországon

Részletesebben

Életerő, Sport és Fittség

Életerő, Sport és Fittség Életerő, Sport és Fittség Guarana Tabletta Tapasztalja meg a Guarana élénkítő hatását A Guarana egy Dél-Amerikában őshonos cserje, koffein tartalma, élénkítő serkentő hatásai miatt használják Kényelmes

Részletesebben

Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra

Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra Egészségnap III. Az egészség olyasmi, mint a gondosan égetett gyertya. Ha körültekintő

Részletesebben

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv SMART DIET Táplálkozási kézikönyv A Smart Diet diéta segítségével elégetheti a különböző területekről a zsírpárnákat, különösen a hasról, lábakról, és a karokról. Többféle diéta létezik. Vannak szétválasztó

Részletesebben

Egészséges táplálkozás:

Egészséges táplálkozás: KORSZERŰ TÁPLÁLKOZÁS Egészséges táplálkozás: Az egészséges :egy megfelelően összeállított menü, a szervezetnek szükséges energia és tápanyag mennyiséget biztosítja ahhoz, hogy tartósan egészségesek maradjunk.

Részletesebben

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 2. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai

Részletesebben

IceCenter Budapest. Dr Géczi Gábor

IceCenter Budapest. Dr Géczi Gábor IceCenter Budapest Dr Géczi Gábor A jégkorongozó céljai Minél jobb játékos legyen Válogatottság NHL? Edzésen való teljesítés Mérkőzésen való teljesítés Mindez nem olyan hatékony, ha nem fordít kellő figyelmet

Részletesebben

táplálkozásunkplálkoz

táplálkozásunkplálkoz Előtte Utána - 15 KG Mi befolyásolja olja az egészséget? get? stressz ökológia Genetikus adottságok táplálkozásunkplálkoz 15 Mi az egészs szséges és s táplt pláló étkezés? Hogyan hat a táplálkozás az egészségre?

Részletesebben

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 5. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai

Részletesebben

Úszó sportolók táplálkozása

Úszó sportolók táplálkozása Úszó sportolók táplálkozása 11-16 éves úszók részére Győr, 2017. október 30. Börzsei Cecília / Dietetikus A sporttáplálkozás célja A terhelhetőség optimalizálása Gyors kifáradás elkerülése Gyors regeneráció

Részletesebben

Ezek az ételek javítják az agyműködést

Ezek az ételek javítják az agyműködést Olajos halak Az olajos halak kiváló omega-3 zsírsav források. Ezek a zsírsavak fontosak, mert a test sejtmembránjainak alkotóelemei, beleértve az agysejteket is. Ezáltal tudják javítani a szerkezetét.

Részletesebben

MIT TEgyEk, Hogy jól EgyEk?

MIT TEgyEk, Hogy jól EgyEk? MIT TEgyEk, Hogy jól EgyEk? CUkorBETEgEk étrendje = EgészségEs TáPlálkozás KICSÁK MARIAN, NAGY KRISZTINA Az oktatóanyag A MAgyAr diabetes TársAság vezetôsége MEgBízásáBÓl, A sanofi TáMogATásávAl készült

Részletesebben

Fogyókúrák. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

Fogyókúrák. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Fogyókúrák Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Sztárok Sztárok fogyókúra után http://www.rtlklub.hu/bulvar/video/54598 Fatorexia Az újabb testkép zavar Míg a legtöbb ember tisztában van a súlyfeleslegével,

Részletesebben

Az egészséges életmód fontossága.

Az egészséges életmód fontossága. Az egészséges életmód fontossága. Itt a heti foglalkozások keretében a tanulók korosztályának megfelelő formában a hallottak feldolgozásra történik. A hetedik osztályosok által készített prezentáció (kis

Részletesebben

A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései. Károlyiné Csicsely Katalin Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet

A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései. Károlyiné Csicsely Katalin Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet A dohányzás emésztőrendszeri ártalmai Étvágytalanság. Ízérzékelés tompul. Emésztési panaszok. Gyakrabban

Részletesebben

DR. IMMUN Egészségportál

DR. IMMUN Egészségportál A cukorbetegség A cukorbetegség - diabetes mellitus A cukorbetegség élethossziglan tartó, jelen tudásunk szerint nem gyógyítható betegség, amelyben a szervezet nem tudja a táplálékból nyert szõlõcukrot

Részletesebben

II. félév, 2 óra. Készült az Európai unió finanszírozásával megvalósuló iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

II. félév, 2 óra. Készült az Európai unió finanszírozásával megvalósuló iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 1. osztályos tanulók részére II. félév, 2 óra Készült az Európai

Részletesebben

Bolygók és a hét napjai valamint az ember és az étkezés

Bolygók és a hét napjai valamint az ember és az étkezés Bolygók és a hét napjai valamint az ember és az étkezés HÉTFŐ HOLD A folyékony elemekre hat, és azt várja, hogy a vasárnapi gondolatokat átgondoljuk és nyugodtan megfontoljuk. Ilyen nyugodt és harmonikus

Részletesebben

Az egészséges táplálkozás 12 pontja. A dietetikusok ajánlásával

Az egészséges táplálkozás 12 pontja. A dietetikusok ajánlásával Az egészséges táplálkozás 12 pontja A dietetikusok ajánlásával Minél változatosabban Mindenki szeretne egészségesen élni Minél többféle élelmiszerből, különböző ételkészítési módok felhasználásával állítsuk

Részletesebben

Gyümölcsök erdőn-mezőn

Gyümölcsök erdőn-mezőn Húsos som piros bogyói A csonthéjas gyümölcseink közül az egyik legismertebb az erdők, cserjék, laza kötésű talajok kedvelt növénye, a pirosas színű húsos som. A gyümölcs ismeretes, édeskés-fanyar-savanykás

Részletesebben

Tihanyi András WELLNESS ÉTREND

Tihanyi András WELLNESS ÉTREND Tihanyi András Tihanyi András WELLNESS ÉTREND Mindennapi útmutató a testi-lelki egészséghez * Diétás szakácskönyvek White Golden Book Budapest A könyv szerzője TIHANYI ANDRÁS dietetikus Lektorálta DR.

Részletesebben

Súlycsoportos Sportágak Táplálkozása

Súlycsoportos Sportágak Táplálkozása Súlycsoportos Sportágak Táplálkozása Súlycsoportos sportágak Gyorserő sportágak közé soroljuk - 50-60 % szénhidrát - 25-20 % fehérje - 15-20 % zsír Ezen arányok személyre szabottan, kor, nem, célok, súlycsoport

Részletesebben

Téli vitaminkosár zöldségekbõl, gyümölcsökbõl

Téli vitaminkosár zöldségekbõl, gyümölcsökbõl Téli vitaminkosár zöldségekbõl, gyümölcsökbõl A téli hónapokban sem kell lemondanunk az egészséges zöldségekrõl és gyümölcsökrõl. Számos fajtájuk télen is bõvelkedik vitaminokban, gyakori fogyasztásukkal

Részletesebben

Tiens Ivóvíz Hidrogéndúsító pohár A kiváló választás

Tiens Ivóvíz Hidrogéndúsító pohár A kiváló választás Tiens Ivóvíz Hidrogéndúsító pohár A kiváló választás A víz nélkülözhetetlen A hidrogénben gazdag víz kutatása 2007. Ohsawa professzor a Japán Orvosi Egyetemen kiadott egy disszertációt a hidrogén terápiás

Részletesebben

VITAMINOK- EGÉSZSÉGÜNK JÓ BARÁTAI. Prim. mag. Branislava BeloviÊ, dr. med.

VITAMINOK- EGÉSZSÉGÜNK JÓ BARÁTAI. Prim. mag. Branislava BeloviÊ, dr. med. VITAMINOK- EGÉSZSÉGÜNK JÓ BARÁTAI Prim. mag. Branislava BeloviÊ, dr. med. 2 BIZTŐSÍTSUNK MAGUNKNAK ELEGENDO MENNYISÉGŰ VITAMINT! HOGYAN? VÁLTOZATOS ÉTREND SEGÍTSÉGÉVEL! A TÁPLÁLKOZÁS PIRAMIS MINDEN EGYES

Részletesebben

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14.

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14. Sajtóközlemény 2012. november 1. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért A stressz tehet leginkább a rövidebb életről, a stressz miatt alakulnak ki bennünk a rettegett betegségek ezt gondolja a magyar

Részletesebben

5. Egészséges emésztés

5. Egészséges emésztés 5. Egészséges emésztés A súlykontroll az egészséges emésztéssel kezdődik Az emésztőrendszered az egész szervezeted egyik legfontosabb része. Egy új felmérés szerint az embereket nagyon érdeklik az egészséges

Részletesebben

Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért. 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer

Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért. 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer Halat? Amit tartalmaz a halhús 1. Vitaminok:a halhús A, D, B 12, B 1, B 2 vitaminokat

Részletesebben

Test-elemzés. Ezzel 100%-os lefedettséget ér el. TANITA digitális mérleg. Rendkívül gyors elemzést tesz lehetővé.

Test-elemzés. Ezzel 100%-os lefedettséget ér el. TANITA digitális mérleg. Rendkívül gyors elemzést tesz lehetővé. Test-elemzés Bioelektromos impedancia mérés 5 különböző pályán kerül mérésre (lábtól-lábig, kéztől-kézig, bal kéztől a jobb lábig, jobb kéztől a bal lábig, bal kéztől a bal lábig). Ezzel 100%-os lefedettséget

Részletesebben

Termékhasználati. útmutató. Mi van benne számodra?

Termékhasználati. útmutató. Mi van benne számodra? Termékhasználati útmutató Mi van benne számodra? Optimalizálja a sejtjeid működését Az ASEA a világ első és egyetlen redox kiegészítő készítménye. A redox jelzőmolekulák létfontosságú szerepet töltenek

Részletesebben

Mikor születtél?. év hónap.. nap..(pl.: )

Mikor születtél?. év hónap.. nap..(pl.: ) Mérési azonosító (Nem kell kitöltened!) Egészség kérdőív 6. osztályos tanulók részére Mikor születtél?. év hónap.. nap..(pl.: 2005.10.12.) Kérlek, hogy válaszodat jelöld így! (Ha elrontottad a választ,

Részletesebben

1. rész Kristálycukortól a Juhar szirupig

1. rész Kristálycukortól a Juhar szirupig EGÉSZSÉGES CUKORPÓTLÓK 1. rész Kristálycukortól a Juhar szirupig Sok gondot okoz, hogy ha valaki szereti az édeset, de nem eheti, mert cukorbeteg, valamilyen más betegsége van (pl. daganatos), könnyen

Részletesebben

Pl.: 168 cm magas, szellemi tevékenységet végzõ, különösebb fizikai terheléstõl mentes nõ ideális testtömege: 58 kg,

Pl.: 168 cm magas, szellemi tevékenységet végzõ, különösebb fizikai terheléstõl mentes nõ ideális testtömege: 58 kg, Táplálkozás A kiegyensúlyozott táplálkozás alapjai A minõségileg megfelelõ táplálkozás változatos, idényszerû, íz, szín, konzisztencia tekintetében harmonikus, komplett (állati eredetû) fehérjéket tartalmaz,

Részletesebben

A világ 10 legtáplálóbb étele

A világ 10 legtáplálóbb étele Koreai kutatók több, mint 1000 nyers élelmiszer tápanyag információit felhasználva becsülték meg minden étel tápanyag összetevőjét, a napi tápanyag szükséglet kielégítésének tekintetében. Egyes ételek

Részletesebben

1. Figuactiv Levesek és Shake-ek

1. Figuactiv Levesek és Shake-ek 1. Figuactiv Levesek és Shake-ek Ajánlott napi fogyasztás: A diéta program során a kívánt eredmény elérése érdekében a napi 3 fő étkezésünk közül kettőt Figuactiv Levesre és/vagy Shake-re kell cserélnünk.

Részletesebben

Az élelmiszerek tartósítása. Dr. Buzás Gizella Áruismeret bolti eladóknak című könyve alapján összeállította Friedrichné Irmai Tünde

Az élelmiszerek tartósítása. Dr. Buzás Gizella Áruismeret bolti eladóknak című könyve alapján összeállította Friedrichné Irmai Tünde Az élelmiszerek tartósítása Dr. Buzás Gizella Áruismeret bolti eladóknak című könyve alapján összeállította Friedrichné Irmai Tünde https://prezi.com/vht6rdoxwqf_/azelelmiszerek-valtozasa-es-a-tartositasieljarasok/

Részletesebben

Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő

Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő Miért fontos a szervezetnek a vas? A vas számos enzim összetevője, így fontos kémiai reakciókban vesz részt. A hemoglobin és a

Részletesebben

LEGYEN KEDVENCE JÓ FORMÁBAN! NAPLÓ A TULAJDONOSOKNAK

LEGYEN KEDVENCE JÓ FORMÁBAN! NAPLÓ A TULAJDONOSOKNAK LEGYEN KEDVENCE JÓ FORMÁBAN! NAPLÓ A TULAJDONOSOKNAK Kedvence egészsége érdekében úgy döntött, hogy segít neki elérni az ideális testsúlyát. Minden segítséget megkap ehhez állatorvosától és a rendelő munkatársaitól,

Részletesebben

1. pont Minél változatosabban, minél többféle élelmiszerből, különböző ételkészítési módok felhasználásával állítsuk össze étrendünket.

1. pont Minél változatosabban, minél többféle élelmiszerből, különböző ételkészítési módok felhasználásával állítsuk össze étrendünket. 1. pont Minél változatosabban, minél többféle élelmiszerből, különböző ételkészítési módok felhasználásával állítsuk össze étrendünket. Ne ragaszkodjunk a megszokotthoz, ízleljünk meg más ételeket is,

Részletesebben

SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY TOLLFORGATÓ V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve:......

SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY TOLLFORGATÓ V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve:...... Fekete István Általános Iskola 13 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-9-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY TOLLFORGATÓ V. TOLLFORGATÓ. forduló V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ

Részletesebben

Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre

Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre Készítette: Martincsevicsné Jenei Gizella Ki vagyok én? Szeretettel üdvözöllek! Martincsevicsné Jenei Gizella vagyok, egészségőr, hidegen sajtolt olajok szakértője,

Részletesebben

Hogyan mentsd meg a szíved?

Hogyan mentsd meg a szíved? Hogyan mentsd meg a szíved? Mivel minden második haláleset oka szív- és érrendszeri betegségbõl adódik, a statisztikán sokat javíthatunk, ha tudjuk, hogyan is küzdjünk e probléma ellen. Pl. már minimális

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

Savasodás, vitaminok

Savasodás, vitaminok Savasodás, vitaminok Dr. Jekő József főiskolai tanár, intézetigazgató Nyíregyházi Főiskola, Agrár és Molekuláris Kutató és Szolgáltató Intézet Orvosi Wellness Konferencia Budapest, 2013. április 18-19.

Részletesebben

Helyes táplálkozás a családban

Helyes táplálkozás a családban Helyes táplálkozás a családban Amikor leültem megírni ezt a cikket, azon gondolkodtam, vajon hányan fognak unottan felsóhajtani: "Na, már megint a táplálkozásról lesz szó!" Valóban nagyon sok szó esett

Részletesebben

TÁMOPP6.1.2/LHH/111BB EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS ÉS ÉLETMÓDVÁLTÁS A TOKAJI KISTÉRSÉGBEN. Magas koleszterinszint

TÁMOPP6.1.2/LHH/111BB EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS ÉS ÉLETMÓDVÁLTÁS A TOKAJI KISTÉRSÉGBEN. Magas koleszterinszint TÁMOPP6.1.2/LHH/111BB201220022 EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS ÉS ÉLETMÓDVÁLTÁS A TOKAJI KISTÉRSÉGBEN Magas koleszterinszint Tudja e Ön, hogy mennyi az átlagos koleszterinbevitel a magyar lakosság körében? 500-600

Részletesebben

A tíz legegészségesebb szénhidrátforrás- avagy mivel helyettesíthető a kenyér?

A tíz legegészségesebb szénhidrátforrás- avagy mivel helyettesíthető a kenyér? A tíz legegészségesebb szénhidrátforrás- avagy mivel helyettesíthető a kenyér? Árpa A rizs egyik legegészségesebb alternatívája. Oldható rostokat tartalmaz, fogyasztása után pedig hosszabb ideig érezzük

Részletesebben

A változás szabadsága I.

A változás szabadsága I. Hollenda Zsolt A változás szabadsága I. www.tudatossag.hu www.tokeleteselet.hu Munkafüzet Tartalomjegyzék Miért vagyunk itt?... 3 Megéri változtatni?... 4 Sosem késő... 5 Sorsunk a saját kezünkben van!...

Részletesebben

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés Az éltetõ vitaminok A vitaminok olyan szerves vegyületek, amelyek feltétlenül szükségesek testünk kifogástalan mûködéséhez. A vitamin elnevezés a vita (élet) és az amin (NH2-tartalmú kémiai gyök) szavakból

Részletesebben

HepAsHAke májdiéta Az első hét eltelt!

HepAsHAke májdiéta Az első hét eltelt! Hepashake májdiéta Az első hét eltelt! Premium Diet Hepashake Hogy érzi magát? Van észrevehető változás? Mi az, ami még mindig nehéz? Mi az, ami könnyű? Mi a teendő éhség esetén? Növelje a zöldségmennyiséget

Részletesebben

A szív- és érrendszeri megbetegedések

A szív- és érrendszeri megbetegedések A szív- és érrendszeri megbetegedések A szív- és érrendszeri betegségek mind a megbetegedések számát, mind a halálozást tekintve vezető helyet foglalnak el a fejlett ipari országokbanköztük hazánkban is.

Részletesebben

Tények a Goji bogyóról:

Tények a Goji bogyóról: Tények a Goji bogyóról: 19 aminosavat (a fehérjék építőkövei) tartalmaz, melyek közül 8 esszenciális, azaz nélkülözhetelen az élethez. 21 nyomelemet tartalmaz, köztük germániumot, amely ritkán fordul elő

Részletesebben

GYÓGYNÖVÉNYISMERET ALAPFOGALMAK

GYÓGYNÖVÉNYISMERET ALAPFOGALMAK GYÓGYNÖVÉNYISMERET ALAPFOGALMAK Gyógynövény: - Gyógyszerkönyvben szereplő drogok nyersanyaga, - gyógyításra, ill. egészségvédelemre felhasznált növény, - gyógyításra, gyógyszeripari alapanyagok előállítására,

Részletesebben

Egészséges élet. Munkafüzet. www.amieletunk.efoesz.hu. Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége

Egészséges élet. Munkafüzet. www.amieletunk.efoesz.hu. Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége Egészséges élet Munkafüzet www.amieletunk.efoesz.hu Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége ÉFOÉSZ 1093 Budapest, Lónyay u. 17. I/1. 11-es kapucsengő Levelezési cím:

Részletesebben

TIHANYI ANDRÁS TÓTH JÓZSEF WEBER-SUTA ÁGNES ZÖLD UTAT AZ EGÉSZSÉGNEK! MIKROALGÁK SZEREPE A MODERN TÁPLÁLKOZÁSBAN ÉS A GYÓGYÍTÁSBAN

TIHANYI ANDRÁS TÓTH JÓZSEF WEBER-SUTA ÁGNES ZÖLD UTAT AZ EGÉSZSÉGNEK! MIKROALGÁK SZEREPE A MODERN TÁPLÁLKOZÁSBAN ÉS A GYÓGYÍTÁSBAN TIHANYI ANDRÁS TÓTH JÓZSEF WEBER-SUTA ÁGNES ZÖLD UTAT AZ EGÉSZSÉGNEK! MIKROALGÁK SZEREPE A MODERN TÁPLÁLKOZÁSBAN ÉS A GYÓGYÍTÁSBAN TIHANYI András-TÓTH József - WEBER-SUTA Ágnes ZÖLD UTAT AZ EGÉSZSÉGNEK!

Részletesebben

Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően

Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően Műtétet követő 1. nap: TEA ÉS VÍZ Igyon lassan, kis kortyokban Várjon 1-2 percet a kortyok között; Egyszerre soha ne igyon többet 1 dlnél Csakis szénsavmentes

Részletesebben

A kiválasztó szervrendszer és betegségei

A kiválasztó szervrendszer és betegségei A kiválasztó szervrendszer és betegségei A szervezetben az anyagcsere során számtalan káros és felesleges anyag képződik. A sejtek bomlástermékei, a bekerült mérgezőanyagok, mind-mind eltávolításra várnak.

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-0584. Dömötöri Sándor Vendéglátó Kft. egészségre nevelési programja EGÉSZSÉGNAP

TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-0584. Dömötöri Sándor Vendéglátó Kft. egészségre nevelési programja EGÉSZSÉGNAP Dömötöri Sándor Vendéglátó Kft. egészségre nevelési programja EGÉSZSÉGNAP A dohányzás a burgonyafélék családjába tartozó dohánynövény leveleinek élvezete. Valószínűleg először Kolumbusz és társai találkoztak

Részletesebben

(Ezt az összeállítást nyugodtan továbbküldheti rokonainak, barátainak de kérem, semmilyen módon ne változtassa meg! A szerzői jogok tulajdonosa a

(Ezt az összeállítást nyugodtan továbbküldheti rokonainak, barátainak de kérem, semmilyen módon ne változtassa meg! A szerzői jogok tulajdonosa a 25 ötlet, amelyekkel ünnepek alatt (és után is!) kordában tarthatja családját (Ezt az összeállítást nyugodtan továbbküldheti rokonainak, barátainak de kérem, semmilyen módon ne változtassa meg! A szerzői

Részletesebben

Sok még a tévhit az tudatos táplálkozás terén

Sok még a tévhit az tudatos táplálkozás terén Sok még a tévhit az tudatos táplálkozás terén Bár egyre többen törekednek a kiegyensúlyozott étrendre és tudatosan választanak az élelmiszerüzletek polcairól, a Nestlé legfrissebb, a hazai táplálkozási

Részletesebben

Szabóné Schmidt Mária Konzultáns kód: 000-0058575 TEL: +36 20 386 6434. Website: http://fittlesz.com http://www.fittmellekes.com

Szabóné Schmidt Mária Konzultáns kód: 000-0058575 TEL: +36 20 386 6434. Website: http://fittlesz.com http://www.fittmellekes.com E-mail: maria.fittlady@gmail.com Skype: fittlesz Website: http://fittlesz.com http://www.fittmellekes.com Mit jelent a Wellness? Ez az új fogalom túlságosan összetett ahhoz, hogy egy szóval megfogalmazható

Részletesebben

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1.

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 1. feladat: Felnőtt beteg C-vitamin tartalmú készítményt szeretne kérni Öntől. Tájékoztassa a beteget a vízben oldódó vitaminkészítményekről és a rendelkezésre álló C- vitamin tartalmú termékekről! A tájékoztatás

Részletesebben

A táplálkozás szerepe a szív érrendszeri megbetegedések. megelőzésében. Dr. Czakó Tibor 2013.10.22.

A táplálkozás szerepe a szív érrendszeri megbetegedések. megelőzésében. Dr. Czakó Tibor 2013.10.22. A táplálkozás szerepe a szív érrendszeri megbetegedések megelőzésében Dr. Czakó Tibor 2013.10.22. Mottó: A táplálékban keressétek gyógyulásotokat Hippokratesz 2001-ben 17 millió ember halt meg keringési

Részletesebben

Alkoholfogyasztás Súlyos probléma

Alkoholfogyasztás Súlyos probléma Alkoholfogyasztás Súlyos probléma Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Bizottság jelentése szerint Európában több alkoholt fogyasztanak az emberek, mint a világon bárhol. Ez azt jelenti,

Részletesebben

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B Hírlevél. Hogyan étkezzünk egészségesebben?

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B Hírlevél. Hogyan étkezzünk egészségesebben? 1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037 Hírlevél Hogyan étkezzünk egészségesebben? Kiadó: Gönc Város Önkormányzata Abaúj-Hegyköz Egészségfejlesztési Iroda Telefon: +36 46 588 058 Web: www.goncefi.hu EGÉSZSÉGES

Részletesebben

TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA

TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA Tisztelt Olvasó! A Táplálkozási Akadémia címő hírlevél célja az, hogy az újságírók számára hiteles információkat nyújtson az egészséges táplálkozásról, életmódról, valamint a legújabb tudományos kutatási

Részletesebben

E G É S Z S É G T E R V - k é r d ő í v -

E G É S Z S É G T E R V - k é r d ő í v - Az egészség nem minden, de az egészség nélkül a minden is semmi. E G É S Z S É G T E R V - k é r d ő í v - (Arthur Schopenhauer) Életkora Neme (kérem, húzza alá) nő férfi Legmagasabb iskolai végzettsége

Részletesebben

Élelmiszerválaszték nem csak cukorbetegeknek

Élelmiszerválaszték nem csak cukorbetegeknek Élelmiszerválaszték nem csak cukorbetegeknek Kovács Ildikó dietetikus Egészséges Magyarországért Egyesület Szívbarát program Diabétesz 2007. Életmód és kezelés Budapest, 2006. június 2. Cukorbetegek étrendje

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A BETEG SZÁMÁRA BODY BALANCE ÍZÜLETI VITAMIN

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A BETEG SZÁMÁRA BODY BALANCE ÍZÜLETI VITAMIN BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A BETEG SZÁMÁRA BODY BALANCE ÍZÜLETI VITAMIN MSM (Metil-Szulfonil-Metán), glükozamin szulfát, kondroitin szulfát, magnézium, kurkuma, gyömbér, boswelia, quercetin, bromelain,

Részletesebben

Iskola neve: Csapatnév:.

Iskola neve: Csapatnév:. Iskola neve: Csapatnév:. Környezetismeret-környezetvédelem országos csapatverseny 3. évfolyam II. forduló 2018. január 15. 1. Amennyiben a rejtvényt helyesen megfejtitek, megkapjátok a verseny II. fordulójának

Részletesebben

6 hetes futó edzésterv 1. hét 2. edzés. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk.

6 hetes futó edzésterv 1. hét 2. edzés. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk. 1 FONTOS INFÓK OLVASD EL! Először is üdvözöllek a Szupernő futói körében. Tök jó, hogy itt vagy velünk, remélem sok boldog

Részletesebben

Alakformáló diéta (nemcsak) vegetáriánusként

Alakformáló diéta (nemcsak) vegetáriánusként Alakformáló diéta (nemcsak) vegetáriánusként Az első témakör, amit a vegetáriánus táplálkozással kapcsolatban bővebben kifejtenék, a vegetáriánus alakformáló diéta. A fogyás, súlycsökkenés önmagában nem

Részletesebben

Hiánybetegsége: hajhullás és a fogak elvesztése. Fő forrásai: asztali kősó, olajbogyó, tengeri moszat.

Hiánybetegsége: hajhullás és a fogak elvesztése. Fő forrásai: asztali kősó, olajbogyó, tengeri moszat. Nyomelemek, ásványi anyagok: Nevükhöz hűen csak nyomokban, egészen icipici mennyiségben szükségesek a szervezet számára, ugyanakkor ez a nagyon kicsike mennyiség egyben létfontosságú is! Néhány rövid mondat

Részletesebben

Egészséges életért a Mezőcsáti Kistérségben TÁMOP-6.1.2/LHH-09/1-2010-0008

Egészséges életért a Mezőcsáti Kistérségben TÁMOP-6.1.2/LHH-09/1-2010-0008 Mit is jelent az egészséges táplálkozás? Az egészséges táplálkozás a különféle ételek és italok megfelelő arányban és mennyiségben, kellő változatossággal történő, rendszeres fogyasztását jelenti. Nincsenek

Részletesebben

Általános élelmiszerismeret 9.g cukrász 2. Javítóvizsga tematika 2016./17. Nagyné Erős Irén

Általános élelmiszerismeret 9.g cukrász 2. Javítóvizsga tematika 2016./17. Nagyné Erős Irén Általános élelmiszerismeret 9.g cukrász 2 Javítóvizsga tematika 2016./17. 1. Élelmiszer alkotók 2. Víz 3. Fehérjék 4. Szénhidrátok 5. Zsírok 6. Vitaminok 7. Ásványi anyagok 8. Járulékos agyagok 9. Ballasztanyagok

Részletesebben

MULTIVITAMINOS csokoládészelet

MULTIVITAMINOS csokoládészelet www.upperbars.hu MULTIVITAMINOS Az UpperBars-nál megalkottunk egy vitaminokban, ásványi anyagokban és növényi kivonatokban gazdag szeletes csokoládé termékcsaládot, amely egyedülálló kezdeményezés Európában!

Részletesebben

Ezért egy, a témához kapcsolódó szakmai anyagot vizsgáltam meg tüzetesebben.

Ezért egy, a témához kapcsolódó szakmai anyagot vizsgáltam meg tüzetesebben. Napjainkban szerencsére egyre többen odafigyelnek az egészségesen táplálkozásra. Azonban sokan csak azt hiszik, hogy egészséges dolgokat választanak, valójában gyakran egészségtelen ételeket fogyasztanak,

Részletesebben

S EMMELWEIS EGYETEM TÁPLÁLKOZÁSI TANÁCSOK ÉRELMESZESEDÉSBEN SZENVEDŐ BETEGEKNEK, MAGAS KOLESZTERIN ÉS VÉRZSÍR SZINT ESETÉN

S EMMELWEIS EGYETEM TÁPLÁLKOZÁSI TANÁCSOK ÉRELMESZESEDÉSBEN SZENVEDŐ BETEGEKNEK, MAGAS KOLESZTERIN ÉS VÉRZSÍR SZINT ESETÉN S EMMELWEIS EGYETEM Általános Orvostudományi Kar VÁROSMAJORI SZÍV-ÉS ÉRGYÓGYÁSZATI KLINIKA Igazgató: Dr. Merkely Béla egyetemi tanár 1122 Budapest, Városmajor u. 68. Tel.: 458-6840, Fax: 458-6842 E-mail:

Részletesebben

Zöld élelmiszerek Tibet, Hawaii, Peru, Tajvan, Ecuador, Kalifornia és Brazília

Zöld élelmiszerek Tibet, Hawaii, Peru, Tajvan, Ecuador, Kalifornia és Brazília Zöld élelmiszerek Tibet, Hawaii, Peru, Tajvan, Ecuador, Kalifornia és Brazília A természet kvintesszenciái A kvintesszencia szó Arisztotelész természeti filozófiájából indul ki és a latin quinta essentia,

Részletesebben

II. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

II. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 5. osztályos tanulók részére II. félév 2. óra Készült az Európai

Részletesebben

Az egyensúly belülről fakad!

Az egyensúly belülről fakad! Az egyensúly belülről fakad! TIENS BELSŐ EGYENSÚLY TABLETTA BELSŐ EGYENSÚLY TABLETTA A Belső egyensúly tabletta étrend-kiegészítő készítményt különösen az emésztőrendszer működésének serkentésére fejlesztették

Részletesebben

Az egészség derűje portál O-Ring Teszt - egyszerű állapotfelmérés, akár otthon is. 2.rész

Az egészség derűje portál O-Ring Teszt - egyszerű állapotfelmérés, akár otthon is. 2.rész {mosimage}fontos tudnivalók a teszttel kapcsolatban. Mi minden befolyásolhatja a teszt elvégzéset, annak sikerét? Mi lehet vizsgálat tárgya az életünkből? Pl. allergia, fogyókúra, étrend, fizikai állapot,

Részletesebben

Daganatos betegségek megelőzése, a szűrés szerepe. Juhász Balázs, Szántó János DEOEC Onkológiai Tanszék

Daganatos betegségek megelőzése, a szűrés szerepe. Juhász Balázs, Szántó János DEOEC Onkológiai Tanszék Daganatos betegségek megelőzése, a szűrés szerepe Juhász Balázs, Szántó János DEOEC Onkológiai Tanszék Carcinogenesis mechanizmusa A daganatos átalakulás a normálistól eltérő DNS szintézisével kezdődik,

Részletesebben

Sebestyén Szilvia: Egészséges és harmonikus élet természetes ételekkel

Sebestyén Szilvia: Egészséges és harmonikus élet természetes ételekkel Sebestyén Szilvia: Egészséges és harmonikus élet természetes ételekkel MAKROBIOTIKA INTÉZET Ételek Oktatás Könyvek Tanácsadás Fő az egészség a fazékban Fitten, vonzóan, tele energiával és kortalanul fiatalosan

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ BETEGTÁJÉKOZTATÓ Mielőtt elkezdené gyógyszerét alkalmazni,

Részletesebben

A bőséges folyadékfogyasztás szükségessége 2013.

A bőséges folyadékfogyasztás szükségessége 2013. A bőséges folyadékfogyasztás szükségessége 2013. Az éltető Kép beszúrásához kattintson az ikonra víz A napi folyadék szükséglet 2-2,5 l. A víz élettani szerepe a szervezetben összetett és sokrétű lehetővé

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Élelmiszer-szabályozás és fogyasztó védelem az Európai Unióban 148.lecke

Részletesebben

MIKROBIOM ÉS ELHÍZÁS HEINZ GYAKY 2018 BUDAPEST

MIKROBIOM ÉS ELHÍZÁS HEINZ GYAKY 2018 BUDAPEST MIKROBIOM ÉS ELHÍZÁS HEINZ GYAKY 2018 BUDAPEST HUMÁN MIKROBIOM 10 billió baktérium alkotja a 1,5-2 kg súlyú humán mikrobiomot. Elsősorban az emberi bélben található A bél által szabályozott bélflóra a

Részletesebben

Life. High Premium A csúcsminőségű termékcsoport

Life. High Premium A csúcsminőségű termékcsoport Life High Premium A csúcsminőségű termékcsoport Tengerimalacok Mi az állatok tápláléka a természetben? Nyulak Gyógynövények Patkányok Bogarak Törpe Hörcsögök Bogarak Csincsillák Hörcsögök Bogarak Egerek

Részletesebben