TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS...

Átírás

1 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS A FÖLDMÉRÉS HELYE A TUDOMÁNYOK KÖZÖTT A MÉRÉSRÕL ÁLTALÁBAN A MÉRÉS, MÉRTÉKEGYSÉGEK ÉS EGYES FELMÉRÉSI FOGALMAK A TÁVOLSÁG (HOSSZ) EGYSÉGEI A TERÜLET EGYSÉGEI SZÖGMÉRÉS EGYSÉGEI A TÉRKÉP FOGALMA ÉS MÉRETARÁNYA TOVÁBBI TÉRKÉPI FOGALMAK, ÉS TÉRKÉPFAJTÁK Analóg és digitális térkép A nagyméretarányú térképek Földmérési alap- és átnézeti térképek, a Nyilvántartási térkép Földmérési alaptérkép megjelenítése Térképi vonalak Megírások az alaptérképen Kereten kívüli megírások Szelvénykereten belüli megírások A FELMÉRÉSEK CÉLJA, FELADATA, FÕBB FOGALMAI Az alaptérképpel összefüggõ területi fogalmak A részletpontok csoportosítása és meghatározásuk módszerei A tereptárgyak térbeli kiterjedése FÖLDMÉRÉSI ÉS TÉRKÉPÉSZETI ALAPADATOK ÉS INTÉZMÉNYRENDSZER FÖLDMÉRÉSI ÉS TÉRKÉPÉSZETI ALAPFELADATOK Állami alapmunkák és sajátos célú földmérési tevékenység A földmérési munkák egységessége A FÖLDÜGYI (INGATLANÜGYI) SZAKIGAZGATÁS ÉS SZERVEZETÉNEK KIALAKULÁSA A földügyi (ingatlanügyi) szakigazgatás kezdetei Országos Kataszteri Felmérés Az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal (ÁFTH) Országos Földügyi és Térképészeti Hivatal (MÉM OFTH) A FÖLDÜGYI SZAKIGAZGATÁS JELENLEGI SZERVEZETE Az FVM Földügyi és Térinformatikai Fõosztálya (FVM FTF) A Nemzeti Kataszteri Program Közhasznú Társaság (NKP Kht) Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) Földhivatalok Megyei földhivatalok Körzeti földhivatalok Az állami alapadatok kezelése, tárolása, szolgáltatása A FÖLD ALAKJA ÉS ÁBRÁZOLÁSA GEODÉZIAI KOORDINÁTA RENDSZEREK VETÜLETEK A vetítés fogalma, szükségessége Magyarországi vetületek Sztereografikus vetület A (Fashing-féle) hengervetületek AZ EGYSÉGES ORSZÁGOS VETÜLETI ÉS TÉRKÉPRENDSZER Egységes Országos Vetület-i (EOV) rendszer topográfiai A földmérési alaptérképek országos szelvényszámozása A földmérési alaptérképek településenkénti számozása A TÉRKÉPKÉSZÍTÉSEK VÁLTOZATAI A TÉRINFORMATIKA TÉRKÉPI ALAPJAI GEODÉZIAI MÜSZEREK TEODOLITOK, TÁVMÉRÕK, MÉRÕÁLLOMÁSOK Teodolitok

2 Fizikai távmérõ mûszerek és mérõállomások A távmérés hibaforrásai és redukciói (javításai) A távmérõ és szögmérõ mûszerek kapcsolata Elektronikus tahiméterek Mérõállomások MAGASSÁGMÉRÉS ÉS ESZKÖZEI A magasság értelmezése, a szintezés elve Szintezõmûszerek Szintezõlécek A szintezés gyakorlati végrehajtása A TRIGONOMETRIAI MAGASSÁGMÉRÉS GLOBÁLIS HELYMEGHATÁROZÁSI RENDSZER Globális helymeghatározási rendszer felépítése A mûholdak alrendszere A földi vezérlõ, követõ alrendszer A vevõ berendezések alrendszere GPS mûszerek Vevõberendezések GPS mérési módszerek GEODÉZIAI HÁLÓZATOK ALAPPONTOK ÉS PONTJELÖLÉSEI A pontjelölésekrõl általában Vízszintes értelmû végleges pontjelek Magassági alappontok Közös vízszintes és magassági állandósítási módok Helyszínrajzi pontleírás A GEODÉZIAI HÁLÓZATOK FELÉPÍTÉSE VÍZSZINTES MÉRÉS ALAPHÁLÓZATAI Vízszintes mérés alaphálózatok felépítése Felmérési hálózatok A hálózat tervezése, kitûzése és állandósítása A hálózat mérése A koordináta számítás Felülvizsgálat MAGASSÁGMÉRÉS ALAPPONTHÁLÓZATAI Szintezési hálózatok A trigonometriai magasságmérés HÁROMDIMENZIÓS HÁLÓZATOK A GPS hálózatok kialakításának szempontjai A pont meghatározások rendszere GPS mérések feldolgozása A MÉRÉSEK HIBÁI A mérési eredmény és a valódi érték A mérési hibák fajtái A hiba jellege szerint Eredet szerint A hibahatárok BEMÉRÉSI MÓDSZEREK A FELMÉRÉSEK CÉLJA, FELADATA A felmérésrõl általában A részletpontok meghatározása A tereptárgyak jellege ORTOGONÁLIS (DERÉKSZÖGÛ) BEMÉRÉS ÉS ELLENÕRZÉSEK Mérési vonalhálózat Az ortogonális (derékszögû) bemérés végrehajtása A mérési jegyzet A bemérés néhány esete

3 Mérési vázlat, tömbrajz POLÁRIS KOORDINÁTA MÉRÉS Poláris (tahimetrikus) koordináta mérés végrehajtása A polárisan mért pontok számításának elve Szabad álláspont létesítése poláris bemérésekhez RÉSZLETMÉRÉS GPS-SZEL A mérés megkezdése, inicializálás Kinematikus mérési módszerek FOTOGRAMMETRIAI ADATGYÛJTÉSI MÓDOK A földi és a légifelvételek alkalmazási területei A TOPOGRÁFIAI FELMÉRÉSEKRÕL AZ 1997 ELÕTTI FELMÉRÉSEK FÕBB JELLEMZÕI AZ 1997 ELÕTTI FELMÉRÉSI TECHNOLÓGIÁK FÕBB JELLEMZÕI Az alaptérképkészítés fõbb szakaszai A felmérések dokumentálása A felmérések fõbb módozatai A KORÁBBI TEREPI FELMÉRÉSEK MUNKAFOLYAMATA Adatgyûjtés Alappontsûrítés Elhatárolás Részletmérés és dokumentálása Térképezés A térképezés hagyományos technológiájáról Korszerûbb térképkészítési eljárások A térképszerkesztés általános szabályai Helyrajzi számozás és egyéb megírások Területszámítás és dokumentumai A területszámítás általános elvei A területszámítás dokumentálása Zárómunkák és minõségvizsgálat A KORÁBBI (1997 ELÕTTI) NAGYMÉRETARÁNYÚ TECHNOLÓGIÁK ÖSSZEFOGLALÓ ÁTTEKINTÉSE DIGITÁLIS TÉRKÉPI ALAPFOGALMAK A DIGITÁLIS TÉRKÉPI ÁLLOMÁNYOK ÁLTALÁNOS JELLEMZÕI Elemszemléletû digitális térképek Objektumszemléletû digitális térképek A DIGITÁLIS ALAPTÉRKÉP FOGALOMRENDSZERE A digitális alaptérkép (DAT) A DAT elõállítására vonatkozó elõírások Elõállítási módok és fõbb jellemzõk A digitális térképek elõállítási módjai A geometriai adatok minõségi jellemzõi A síkrajzi részletpontok és méretek pontossági jellemzõi Magassági ábrázolás pontossági elõírásai A DIGITÁLIS TÉRKÉPEK OBJEKTUMAI ÉS ÉPÍTÕELEMEI A digitális térképi adatállományok tartalmának logikai csoportosításai A térképi objektum fogalma és tulajdonságai A DAT tematikus felépítése Az objektumok térbeli kiterjedése Az objektumok összetettsége A digitális térképi adatbázis építõelemei és megfelelõsége Geometriai és topológiai építõelemek Konzisztencia az adatbázisban SZÖVEGES OBJEKTUMOK, OBJEKTUMAZONOSÍTÓK Magyarázó feliratok, mint szöveges objektumok Oobjektum-azonosítók és a geokód A DIGITÁLIS ADATÁLLOMÁNYOK LEÍRÓ ADATAI Az attribútumok

4 Metaadatok GRAFIKUS MEGJELENÍTÉSRÕL A DIGITÁLIS TÉRKÉPEK ELÕÁLLÍTÁSÁRÓL ÉS FORGALOMA ADÁSÁRÓL A DIGITÁLIS TÉRKÉPKÉSZÍTÉSEK FOLYAMATA A DIGITÁLIS ALAPTÉRKÉPEK KÉSZÍTÉSÉNEK TERVEZÉSE A DAT elõállításának elõkészítése: Felmérési igény - Felmérési ütemterv Felmérési tanulmány és mûszaki terv készítése Pályáztatás és mûszaki terv készítés A TÉRKÉPKÉSZÍTÉS VÉGREHAJTÁSÁRÓL Általános feladatok és lehetõségek A digitális térképkészítés fõbb munkaszakaszainak és feladatainak áttekintése Az adatgyûjtéstõl a DAT állomány létrehozásáig Elõkészítés Elhatárolás Települések és fekvések elhatárolása Földrészletek kialakítása és elhatárolása A földrészletek elhatárolása A mûvelési ágak megállapítása, elhatárolása és az alrészletek kialakítása Légifényképezõ repülésrõl A részletmérés Részletmérés és dokumentálása A részletmérés elvei, szabályai Az ortogonális részletmérés végrehajtása és eredményeinek dokumentálása Poláris részletmérés és dokumentálásának sajátosságai Részletmérés GPS berendezéssel A magassági részletmérésrõl Részletpontok koordinátáinak számítása A részletminõsítésrõl Fotogrammetriai pontsûrítés Digitális ortofotó elõállítása és részletkiértékelése Domborzatkiértékelés és utólagos minõsítés Térképezés, térképszerkesztés Helyrajzi számozás és egyéb megírások A helyrajzi számozás elve A külterületi földrészletek helyrajzi számozása Belterületi földrészletek helyrajzi számozása Volt "zártkerti" (különleges külterületi) földrészletek helyrajzi számozása Az alrészletek és jelölése Egyéb megírások a térképen Területszámítás, területjegyzék Az adatbázis elõállítása Zárómunkálatok és készítendõ munkarészek A DIGITÁLIS ÁLLOMÁNY VIZSGÁLATÁNAK DOKUMENTÁLÁSA A vizsgálatok végrehajtásának fõbb elvei Adatminõségi jellemzõk Attribútum adatok minõségének ellenõrzése Az adatok aktualitása Teljesség Konzisztencia AZ INGATLAN-NYILVÁNTARTÁS ÁTALAKÍTÁSÁRÓL Az adatintegrálás (mint nagy tömegû karbantartás) feladatai Közszemle és forgalomba-adás A SAJÁTOS CÉLÚ FÖLDMÉRÉSI ÉS TÉRKÉPÉSZETI MUNKÁK ÉS KÉSZÍTÉSÜK FELADATAI A FÖLDMÉRÉSI ÉS TÉRKÉPÉSZETI KOORDINÁCIÓ ÉS SZAKFELÜGYELET A földmérési és térképészeti tevékenység és bejelentési kötelezettsége A FÖLDMÉRÉSI ÉS TÉRKÉPÉSZETI TEVÉKENYSÉG VÉGZÉSE A SAJÁTOS CÉLÚ MUNKÁK VÉGREHAJTÁSÁNAK KERETSZABÁLYOZÁSAI Változási vázrajzok és fajtái

5 Általános elõírások a vázrajzokra Területelszámolás-területegyenleg A MUNKÁK VÉGREHAJTÁSÁNAK ÁLTALÁNOS FOLYAMATA ÉS FELADATAI A sajátos célokat szolgáló munkák csoportosítása A végrehajtás általános folyamata Adatgyûjtés A megyei földhivatalnál A körzeti földhivatalnál Alappontsûrítés Vízszintes értelmû alapppontsûrítésrõl Magassági értelmû alappontsûrítésrõl Alappontsûrítés fotogrammetriai eljárással Részletmérés és számítás A vízszintes értelmû részletmérésrõl általában Magassági értelmû részletmérés Térképezés (térképszerkesztés) és objektum-azonosítók megadása Területszámítás, területelszámolás Zárómunkák, felülvizsgálat A földmérési és térképészeti munkák minõsítése és mûszaki leírása A földhivatali felülvizsgálatról és záradékolásról Felülvizsgálat és elõzetes nyilvántartásba vétel Egyes változási vázrajzok fontosabb jellemzõi Épületfeltüntetési vázrajz Egyéb változási vázrajzok FöldÉRTÉK szerinti OSZTÁSok-ról A HELYRAJZI SZÁMOZÁS, VÁLTOZÁSKOR Általános szabályok Helyrajziszámozás a földrészletek változásakor Helyrajziszámozás földrészletek megosztásakor Helyrajziszámozás földrészletek összevonása esetén Vonalas létesítmények keletkezése vagy változása esetén Alrészletek megjelölése a földrészlet, illetve a mûvelési ág változása esetén FÖLDRÉSZLETHATÁROK ÉS EGYÉB RÉSZLETPONTOK AZONOSÍTÁSA A BIRTOKHATÁRPONTOK KITÛZÉSÉHEZ TELEKALAKÍTÁSOK Fõbb fogalmak A telekalakítási eljárás fõbb szabályai A telekalakítás fajtái A telekfelosztás A telekegyesítés és a telekhatár-rendezés Telekátalakítás (telekcsoport újraosztása) A TELEKALAKÍTÁSOK FÖLDMÉRÉSI MUNKÁI Megosztási változási vázrajz és elkészítése Összevonási (telekegyesítési) vázrajz készítése Telekhatár-szabályozási vázrajz készítésének feladatai és dokumentálása Házhelyek kialakítása A házhelyosztási dokumentáció A területrendezés szempontjai A házhelyosztás földmérési munkái Elõkészítés szakaszai, feladatai Házhelyosztási változási vázrajz készítése Zárómunkák A kisajátítás célja és feladata. A kisajátítási eljárás A kisajátítási terv-dokumentáció A kisajátítási térkép elkészítése A területkimutatás adatai A munkarészek felülvizsgálata és záradékolása A TÉRKÉPEK KARBANTARTÁSÁRÓL ÉS FELHASZNÁLÁSÁRÓL A VÁLTOZÁSOK VEZETÉSE A NYILVÁNTARTÁSI TÉRKÉPEN A változások átvezetési folyamatának és teendõinek összefoglalása

6 A digitális térképi változások vezetésének elveirõl A TÉRKÉPI VÁLTOZÁSVEZETÉS VÉGREHAJTÁSA Változásvezetés elemszemléletû digitális térképek esetén Változásvezetés objektumszemléletû digitális térképi adatbázisokban IRODALOMJEGYZÉK

7 1. BEVEZETÉS A jegyzettel egy hiánypótlást igyekezünk teljesíteni: az igazgatásszervezõ-ingatlannyilvántartó hallgatók számára olyan földmérési és térképészeti alapot kívánunk átnyújtani, ami ugyan nem éri el a földmérõ-földrendezõ hallgatók ismeretanyagát, de nem is célozza meg, viszont megfelelõ áttekintést ad arról a tevékenységrõl, ami a földügyi igazgatás alapjául szolgáló térképek elõállítását és az ahhoz szükséges méréseket és feldolgozását szemlélteti. A tananyag összeállításánál nemcsak saját publikációimra és a vonatkozó szakirodalomra tudtam támaszkodni, hanem igen sok tekintetben Dr. Csepregi Szabolcs ( ) kollégám vonatkozó jegyzetére is [11], különösen az 1, 4-7. fejezetek vonatkozásában. Emellett természetesen felhasználtam a szakmai elõírásokat és az azokban szereplõ ábrákat is A FÖLDMÉRÉS HELYE A TUDOMÁNYOK KÖZÖTT Lehet, hogy többen még nem hallották ezt a szót: földmérés. Ez semmiképpen sem jelent hátrányt. Szép lassan sok mindent megtanulunk. Ezt mindig kedvvel tegyük, higgyük el, hogy sok szép van ebben a szakmában. A következõkben nézzük meg milyen feladatok tartoznak a földmérés körébe. A földmérés feladatának meghatározását mindig azzal szokás kezdeni, hogy a földmérés feladata a föld alakjának és méretének meghatározása. Ez egy igen fontos feladat, azonban a Föld alakja már évszázadok óta ismert. Tudjuk, hogy a Föld gömbölyded alakú. Sõt azt is ismerjük, hogy a Föld az északi és a déli sarknál kissé belapult. No nem olyan nagyon, ez csupán azt jelenti, mintha egy 1 méter átmérõjû félgömb, az északi és déli sarknál 3 mm-t összeszûkülne. Ez, ha egy football labdát nézünk, kevesebb, mint 1 mm. A földalak-meghatározás (illetve annak finomítása ) ma már egyénileg nem megoldható. Nemzetközi szervezetek, sok-sok tudós, még több mérnök, technikus és szakember közremûködésére, munkájára van szükség. Ma már ismerjük, jó közelítéssel, a Föld alakját de ezt a közeljövõben még pontosabban kell ismernünk, és itt olyan feladatokra kell gondolnunk, amit jelenleg csak alig tudunk elképzelni (pl. milyen nagy szerepe van a mûholdakon alapuló igen pontos helymeghatározásban). A földmérésnek természetesen van több, praktikus, gyakorlatiasabb feladata is. Most nézzünk ezek közül néhányat. A földmérés feladata, hogy a Föld felszínén lévõ természetes tereptárgyakat, hegyeket, völgyeket, dombokat, szakadékokat, vízmosásokat, laposabb vízállásos helyeket megismerjük. Megismerjük milyen magasak a hegyek, milyen mély a völgy. Mindezt tudnunk kell azért, hogy tudjuk hová építsünk házakat, hogy ne vigye el a víz, és hová építsük a várakat, kilátókat, hogy gyönyörködni tudjunk a természet szépségében. Hol melyik terület véd a természet és korábban az ellenség ellen. A mesterséges tereptárgyak: az ember által épített utak, vasutak, töltések, csatornák. Ide tartoznak a városok, falvak épületei és minden, amit az ember épített. A földmérés egyik legfontosabb feladata az ország egész területén létrehozni a kataszteri térképeket, mely minden nyilvántartás alapját képezi. Ezeken a térképeken ábrázolják az épületeket és a hozzá tartozó földterületeket, a különbözõ mûvelésû területeket. 7

8 Az ország területérõl készülnek magasságot ábrázoló térképek is. Ezeket gyakran repülõ- gépekrõl és mûholdakról készülõ felvételek alapján hozzák létre. A földmérésnek ezt a szakterületét fotogrammetriának nevezik. A földmérés és térképészet feladatához tartozik az iskolai atlaszok készítése is. Ezeket korábbi térképek kicsinyítésével és azok áttervezésével hozzák létre. Gyönyörû színezésükkel és szemléletességükkel még a nem földmérõk is szívesen nézegetik. A földmérés körébe tartozik a földalatti vezetékek - víz, csatorna, gáz, áram és sok más vezeték helyének ábrázolása is. Ezek ismerete nélkül nem lehet biztosítani egy város mûködését és nehéz volna megtervezni a további fejlesztését. A földmérés feladatába tartozik a meglévõ tereptárgyak bemérésén és ábrázolásán kívül az újak kitûzése is. Az utak, vasutak helyét elõször megtervezik és utána ki kell tûzni, meg kell mondani, hogy mit hová építsenek. Ezt a feladatot kitûzésnek nevezzük. Nagyon fontos, hogy minden tervezett csatorna, épület a helyére kerüljön és ott épüljön meg, ahol eltervezték. Az elõzõek alapján láttuk, a földmérés feladata az, hogy meghatározza a meglévõ tereptárgyak helyét és kijelölje az újabb építmények helyét. Tehát általánosan ezt úgy fogalmazhatjuk meg, hogy a földmérés a helymeghatározás tudománya, megadja a helyét ami számunkra fontos és a köztük lévõ kapcsolatokat is. Az elõzõ vázlatos felsorolásból is láthatjuk, hogy a földmérés igen sok más szakterülethez kapcsolódik. A földmérési munkák során igen sok más szakemberrel kell együtt dolgozni. A helyes térképi megjelenítéshez más szakemberek igényét is ki kell elégíteni azért, hogy azok jól tudják használni az általunk készített térképeket. Ezekkel az emberekkel meg kell tudni beszélni különbözõ feladatokat, és ezért a földmérõnek széleskörû ismeretekkel kell rendelkezni más területekrõl is. A földmérési munkákhoz több tudomány ismereteit is fel kell használni. Leginkább a matematikai ismeretek szükségesek. Ezen belül elsõsorban a geometria az, ami a legfontosabb. Már maga a szó is eredeti jelentésében földmérést jelent (geo=föld, metria = mérés) A földmérés tulajdonképpen ennek gyakorlati ága. A földmérés feladatánál láttuk, hogy milyen mértékben kapcsolódunk más szakterületekhez. Ezek közül csak két területet emelnék ki. Az egyik a mezõgazdaság: a földek mûvelése sok földmérési adatot igényel. A táblák területének, földutak helyének ismeretén kívül szükséges még a szántó, erdõ és többi területének nyilvántartása. A másik jelentõs terület az építés. Út, vasút, vízépítés területén szükség van térképekre, a tervezett vonalak kitûzésére, melyeket szintén a földmérés ad a szakterületnek. Jelentõs terület - földmérési szempontból a honvédség is. Ennek térkép igénye igen nagy. Sajátos 8

9 igényei miatt, az általuk használt térképek sok honvédelmi szempontból szükséges adatot tartalmaznak. A térképezés témaköre eléggé szerteágazó. Egyrészt a hagyományos térképi adatok elõállítására és kezelésére kell gondolnunk, másrészt azonban a digitális (vagyis számítógéppel kezelhetõ) formában megjelenõ térképi tartalom kezelését kell értenünk alatta. Emiatt szükségesnek látszik némi áttekintés a térképészeti adatok és alapfeladatok körében, hogy azután a vonatkozó fogalmak és különbségek tisztábban körvonalazódjanak. Az ingatlanok nyilvántartásának fontos része a földmérési alaptérkép egy kitüntetett másolata, a nyilvántartási térkép, amelyen a térkép tartalmát érintõ változásokat folyamatosan és az ingatlan-nyilvántartással teljes összhangban fel kell tüntetni. Ez szolgál alapul továbbá minden olyan bejegyzéshez, amelyben az ingatlanok alapadatait (akárcsak az ún. azonosítóit) érintõ hivatkozás szerepel. A fizikai földfelszínt hûen tükrözõ információkat a közelmúltig elsõsorban az ún. analóg (hagyományos, kirajzolt) térképek közvetítették. Az utóbbi idõben felmerülõ igények, valamint a korábbi analóg térképek ismeretes korlátjai, és a rendelkezésre álló nagyméretarányú térképek minõségi jellemzõi szükségessé teszik a meglévõ térképállomány megújítását. Ugyanakkor a technikai, számítástechnikai eszközök és szoftverek fejlõdése illetve fejlesztése révén lehetõvé vált az, hogy a megújítás ne csak az eddigiek szerint, hanem korszerû módon, digitális térkép formájában történhessen meg. Mivel a térképek esetében a földmérési alaptérkép erre kijelölt változatát vezetik folyamatosan, digitális térkép esetében ez (meghatározott tartalom vonatkozásában) szolgál nyilvántartási térképként is. Ezért szükséges megismerni a digitális alaptérkép legfontosabb jellemzõit és azokat a fõbb szabályokat, amelyek a térképi tartalom módosításához elengedhetetlenek. Természetesen itt nem gondolhattunk arra, hogy az elõállítást részletesen megtanuljuk, de a technikusi feladatokhoz megfelelõ áttekintést fogunk nyújtani; ezen kívül szót ejtünk a változások átvezetésének fontosabb kérdéseirõl, elveirõl is A MÉRÉSRÕL ÁLTALÁBAN Az elõzõekben láttuk a földmérés feladata a térben elhelyezkedõ tereptárgyak helyének meghatározása. A helymeghatározás méréssel történik. A mérés során meg kell határozni azokat az adatokat, melyek egyértelmûen megadják a pont térbeli helyzetét. Egy pont térbeli helyzetét úgy adjuk meg, hogy felveszünk egy alapfelületet. Ez általában a vízszintes sík, melyet a víz felszíne jelöl ki. Ezt könnyen elõ tudjuk állítani úgy, hogy egy pohárba vizet öntünk és annak felszíne kijelöli a vízszintes síkot. Ezen a felszínen két irányban mozoghatunk: elõre-hátra és jobbra-balra. A kétirányú mozgási lehetõség, két adat megadását jelenti. Az egyik, hogy mennyit mozogtunk elõre, és mennyit mentünk jobbra. A hátra és balra irányt értelmezzük úgy, hogy azt negatív számmal jelöljük. A térben elhelyezkedõ pontot egy választott vonallal vetítjük a vetítõ alapfelületre. A vetítõvonalnak a függõlegest választjuk. Ezt a vonalat jelöli ki egy zsinór, melyre egy nehezéket akasztunk, de ezt jelöli ki egy leejtett kõ is. A függõleges egyenes és a vízszintes sík merõleges egymásra. A térbeli pontok helyzetét ebben a rendszerben határozzuk meg. Egy pont helyzetét három adat határozza meg. Két adat a pont vetített képének a helye az alapfelületen, és egy adat a pont távolsága az alapfelülettõl 9

10 A vetítés elve A földmérésben a mérõeszközök miatt, ez a két meghatározás általában különválik. Eszerint beszélünk vízszintes értelmû meghatározásról, amikor az alapfelületül választott vízszintes síkon határozzuk meg a pontok helyzetét, valamint beszélünk magassági meghatározásról, mikor a pontok magasságát határozzuk meg a függõvonal mentén mérve. A köznyelvben számos szó él a hely meghatározására. Ilyenek az elõtte, mögötte, jobbra, balra. Ezek a kifejezések az egy kiválasztott ponthoz és kiválasztott irányhoz viszonyított helyzetet határozzák meg vízszintes értelemben. Ezeket a meghatározásokat relatív meghatározásnak nevezzük. Abszolút meghatározás során a Földhöz rögzített, kapcsolt rendszert használunk. Ekkor az Északra, Délre, Keletre, Nyugatra szavakat használhatjuk. Ezek az irányok már a Földhöz kötöttek. Tehát a meghatározás kétféle lehet: - abszolút és - relatív. Az általunk végzett mérések néhány kivételtõl eltekintve relatívak. Tehát az egyes jellemzõ pontokat már adott pontokhoz viszonyítva határozzuk meg. A már adott pontokat felsõgeodéziai munkák során határozzuk meg. A továbbiakban ezeket már változatlannak tekintjük és ebbe illesztjük be az alsógeodéziai munkák során végzett felméréseket. 10

11 2. A MÉRÉS, MÉRTÉKEGYSÉGEK ÉS EGYES FELMÉRÉSI FOGALMAK Azokat az egységeket, melyekkel ki tudjuk fejezni, hogy az eltérés vagy valamilyen mennyiség, milyen mértékû, milyen nagyságú, mértékegységeknek nevezzük. Minden mérés során alapvetõ kérdés, hogy a mért mennyiséget milyen mértékegységben fejezzük ki. Ezeknek a mértékegységeknek olyannak kell lenni, hogy könnyen vissza tudjuk állítani és a korábbi mérést meg tudjuk ismételni. Ezért fel kell vennünk, meg kell határoznunk olyan mértékegységeket, melyek mások számára is ismertek. A földmérésben többféle mennyiséget mérünk, és ezeknek is többféle mértékegysége alakult ki. A történelem folyamán változtak az egyes mértékegységek. A következõkben tekintsük át a földmérésben használatos legfontosabb mértékegységeket A TÁVOLSÁG (HOSSZ) EGYSÉGEI Földmérési szempontból a legfontosabb a távolságok mérése. Távolságmérésen azt a tevékenységet értjük, amikor a távolság mértékegységét egymás után befektetjük a távolság egyenesébe. A távolság mérési eredménye az a szám, ahányszor a mértékegységet befektettük a távolságba. Ha a távolságot pontosabban akarjuk meghatározni, akkor a mértékegység kisebb egységét fektetjük be a maradék távolságba A távolságmérés elve Ennek természetes egysége nincs. Ezért alakultak ki különbözõ egységek a történelem folyamán. Az ókorban és a középkorban használt könyök vagy lépés nagyon eltérõ különbözõ emberek esetében. Azonban ezek döntõ hatással voltak a hosszmértékegység kialakulására. Az európai államokban leggyakrabban a különbözõ nagyságú öl mértékegységeket használták. Franciaországban a toise a párizsi öl - volt a legismertebb. Ausztriában a bécsi öl volt használatos, Angliában megint más egységet használtak. Ezek mind-mind más hosszúságot jelentettek. Ez a sokféleség gátolta az együttmûködést és gyakori problémákat jelentett. Magyarországon is többféle mértékegységet használtak, volt budai öl, Pozsonyban a régi városháza kapuja mellet még ma is megvan a két vasjelölés mely távolsága 1 öl. Itt bárki átrajzolhatta a saját rúdjára az öl hosszát. A Francia Forradalom tett egy határozott lépést ennek a zûrzavarnak a megszüntetésére. A nemzetgyûlés 1791-ben felszólította a Francia Tudományos Akadémiát, hogy dolgozzon ki egy új egységes hossz-mértékegységet. A Méter Bizottság, természetes egységet javasoltak az új mértékegységnek. Az új méter legyen a Föld meridián kvadránsának egy milliomod része. Meridián kvadránsnak nevezzük a Föld egy északi sarktól egy egyenlítõig tartó ívdarabjának hosszát, a délkör egynegyed részét. Ezzel nem lett vége a méter történetének. Az új mértékegység használata lassan terjedt. 11

12 Az 1867-es párizsi világkiállítás újból felvetette a helyzet tarthatatlanságát. Utána össze is hívták a Nemzetközi Méter Bizottságot. Új méter etalont készítettek. A méterrúd ellen több kifogás merült fel. A kutatások eredményeképpen 1960-ban egy új A méter második etalonja méter meghatározást fogadtak el. Akkor a Kripton atom meghatározott sugárzásának hullámhosszával határozták meg a métert. Ezután 1980-ban újabb meghatározást adtak. Ezzel a folyamatosan fejlõdõ meghatározásokkal azt kívánják elérni, hogy a métert mindig pontosabban adják meg. Az újabb meghatározásokkal nem hoznak létre újabb méter egységet, csak a korábbi meghatározást pontosítják. A méter egységénél kisebb és nagyobb egységekre is szükség van. Ezeket a tízes rendszernek megfelelõen képezzük. vagy ezeket visszaszámíthatjuk méterre 1000 m = 1 kilométer (km) 100 m = 1 hektóméter (hm) 0,1 m = 1 deciméter (dm) 0,01 m = 1 centiméter (cm) 0,001 m = 1 milliméter (mm). 0,001 km = 1 m 0,01 hm = 1 m 10 dm = 1 m 100 cm = 1 m 1000 mm = 1 m. Magyarország már 1873-ban áttért a méter alkalmazására. Azonban még az 1950-es években is használták a bécsi ölet. Sõt néhány vonatkozásban a mai napig is megmaradt. A korábbi ölben mért adatokat az 1 öl = 1, méter arányszámnak megfelelõen számították át méterre. A méter mára már az egész világon elterjedt. Azonban még ma is általánosan használatos az angolszász országokban az angol mértékegység. Ennek felosztása azonos a többi ölrendszerrel. 1 fathon = 6 feet 1 yard = 3 feet 1 foot = 12 inches 1 inch = 12 line. A leglényegesebb különbség az, hogy az ölet (fathon) a hajózásban használják, a köznapi életben kevéssé terjed el. E helyett a fele vált általános egységgé. 12

13 1 yard= 0,9144 m. Ezt a pontos értéket egy közös angol amerikai hosszmérési bizottság fogadta el. Ezzel a yardot is a méterhez kapcsolták. A yard-ot ma is gyakran használják. A hagyomány szerint V. Henrik angol király kardjának hossza volt 1 yard A TERÜLET EGYSÉGEI A földmérésben a hosszegységbõl több mértékegységet vezettek le. A terület mértékegysége is a hosszegységbõl származik. A terület mértékegysége az 1 m 2, ami az 1 méter oldalhosszú négyzet területe. Négyzetméter, mint terület egység Ennek gyakran használt többszöröse az ár és a hektár Az ár egy 10*10 méter oldalú négyzet területe:1 ár = 100 m 2 1 hektár = m 2 = 100 ár. A hektár (rövidítéssel:ha) egy 100*100 méter nagyságú terület, tehát körülbelül két futballpálya nagyságú. A hektár az ár 100 szorosa, innen adódik a neve is hektó ár, azaz 100 ár. Hasonlóan beszélünk négyzetdeciméterrõl, négyzetcentiméterrõl, négyzetmilliméterrõl is, melyek az egy deciméter, az egy centiméter, az egy milliméter oldalhosszúságú négyzet területe. Ezekben a szavakban a méter tört részét kifejezõ nevek a hosszegységhez tartoznak és nem a terület egységhez. Az ár és a hektár Régebben a terület egységét az öl-rendszerbõl vezették le. Alapegység a négyszögöl volt. Ez az egy öl oldalhosszúságú négyzet területe, jelölésére a öl formát használták. Szokásos volt még a kataszteri hold is, mely 1 kataszteri hold = 1600 négyszögöl 1 kh = 1600 öl. Ez a területegység ma már nem használatos, de régebbi adatokat még manapság is többször át kell számítani. Ezt a következõképpen tehetjük meg. 1 kh =0.575 ha 1ha = kh. Tehát egy kataszteri hold valamivel több, mint a hektár fele, egy kicsit nagyobb, mint egy futballpálya. 13

14 2.3. SZÖGMÉRÉS EGYSÉGEI A földmérésben a távolság mellett fontos szerepe van a szögmérésnek. Ezért ismerjük meg a különbözõ szögegységeket is. A szögnek a távolsággal szemben van természetes mértékegysége. Ez a teljes kör, az egy fordulat. A különbözõ osztásoknál ennek meghatározott részét tekintik egységnek. Szögméréskor lényegében az ív hosszát határozzuk meg. Egységként a körív meghatározott részét használjuk. A szög értéke az a számérték ahányszor az egységívet a mérendõ szögbe tudjuk helyezni. Természetesen itt is vannak meghatározott tört egységek is. Magyarországon a 360-as fok-osztás használatos. Ebben az egység az, 1 fok, a teljes kör 360-ad része. Ezt tovább osztjuk percre és másodpercre. 1 teljes kör = 360 o (fok) 1 o (fok) = 60 (perc) 1 (perc) = 60 (másodperc). A másodperc után a kisebb egységeket már tized, század másodpercekben fejezzük ki. A zsebszámológépeken használatos a fok-osztás olyan változata is, melynél a fokot tized, század, ezred fokokra osztjuk, tehát a tízes számrendszernek megfelelõen fejezzük ki a fok tört részeit. A másik gyakrabban használt osztás az újfok, vagy 400-as grad osztás. Ekkor a teljes kört 400 részre osztjuk. Ennek tovább osztása a centigrad. 1 teljes kör = 400 g (grad) 1 g (grad) = 100 c (centigrad) 1 c (centigrad) = 100 cc (centi-centigrad). A szögmérés elve A kisebb egységeket nevezik röviden cegradnak és cecegradnak is. Magyarországon nem szokásos egység, de több országban általánosan használt. Az elektronikus mûszerekben és zsebszámológépeken e két osztástípus közül kell választani. Elméleti szempontból a földmérésben is kiemelt fontosságú a matematikában használt analitikus rendszer. Ennek egysége a radián. 1 radián az a szög, melynél a szöghöz tartozó ív hossza megegyezik az ív sugarával. Ebben a rendszerben a teljes kör 2π radián. Ez nem kerek szám. Emiatt közvetlenül mérésre nem alkalmas, ilyen osztás nem készíthetõ, mert az osztás nem záródik a teljes kör kezdõvonásánál. Azonban minden számításnál, ahol nem a szög függvényét használjuk, ebben az egységbe kell átszámolnunk a szögeket. 14

15 Az analitikus szögegység Gyakorlatban gyakran használjuk az 1 radián fokban, percben, másodpercben kifejezett értékét. 1 radián = 180/π.= 57,2957 (fok) 1 radián = 180*60/π =3437,75 (perc) 1 radián = 180*60*60/π = (másodperc). A számok után írt pontokkal azt kívántuk jelezni, hogy a számot csak bizonyos élességgel írtuk ki, még további jegyek is vannak, melyeket jelen pillanatban nem tartunk szükségesnek kiírni. Ez abból adódik, hogy a π értéke végtelen, nem szakaszos tizedes tört. A gyakorlatban különösen kis szögek használata esetén van szükség ezek ismeretére, ezért ilyen esetekben fogjuk használni legtöbbször A TÉRKÉP FOGALMA ÉS MÉRETARÁNYA A térkép a Föld felszínén lévõ természetes és mesterséges tereptárgyak ábrázolása, olyan formában, hogy az a felhasználó számára szükséges a helyre vonatkozó, és a hellyel kapcsolatos ismereteket megadja. A térkép általában felülnézetben mutatja be a területet. A térkép részletességének olyannak kell lenni, hogy az áttekinthetõ, jól olvasható legyen. Az ábrázolás mérete attól függ, hogy a térképlap mekkora területrõl készült. A méretarány fejezi ki, hogy ugyanakkora térképlapon mekkora területet lehet ábrázolni. Általában egy ábrázolásnál méretaránynak azt a számadatot nevezzük, mely kifejezi, hogy valódi méret és a rajzon lévõ, vagy a modell-méret arányát. Pl. egy Barby-baba mérete 20 cm, a valóságban ez 160 cm magas lánynak felel meg. Így a baba méretaránya M = 1:8. A térképek esetében ezt kissé más módon kell érteni. Ennek oka az, hogy a Föld felszíne nem sík. Emiatt nem lehet közvetlenül síkon ábrázolni. Térképek esetében nem lehet változatlan formában értelmezni a méretarányt. A Föld felszínén lévõ pontokat elõször egy sík felületre (vagy síkba fejthetõ felületre) kell vetíteni és ezután már értelmezhetjük a méretarányt. A térképek méretarányát úgy értelmezzük, hogy az a térképi hossz és a vetületi hossz hányadosa. M térképihossz vetületihossz = = 1: = 1: m vetületihossz térképihossz 15

16 Az M méretarányt mindig 1:m formában írjuk fel, ahol m a méretarányszám. Lényegében azt fejezi ki, hogy ami a térképen 1 egység, az a valóságban hányszor annyi. Azaz pl. egy M=1:2000 méretarányú térképen 15.2 mm a valóságban 15.2*2000 mm=30.4 m A térképek egyik legfontosabb csoportosítása a méretarány szerint történik. Földmérési térképek méretaránya 1: 1000 és 1 : 2000, kivételesen 1 : 500 méretarányban is ábrázolunk egyes részleteket. Az átnézeti, áttekintõ térképeket 1 : 4000 és 1 : méretarányban szerkesztjük. A térképek vízszintes értelemben tartalmazzák a határvonalakat, mûvelési ágakat, épületeket. Elsõdleges szerepük van a tulajdon nyilvántartásában és általános mûszaki szempontból is felhasználhatók. A földmérési térképeken csak kivételesen ábrázoljuk a magasságot. Leggyakrabban csak egyes pontok magasságát adjuk meg. A földmérési térképeket az ország egész területére egységes rendszerben készítjük és folyamatosan kiegészítjük a változások bemérésével. A topográfiai térképek 1:10 000, 1:25 000, 1: és 1: méret-arányban készülnek. Az egész ország területérõl egységes rendszerben ábrázolják a síkrajzot és a domborzatrajzot is. 16

17 Topográfiai térkép részlete A térképek méretaránya következtében egyes jellegzetes, de kisméretû építményeket, tereptárgyakat nem tudunk valós méretüknek megfelelõen a térképen megrajzolni. Ezeket méretüktõl függetlenül egyezményes jellel ábrázoljuk. A jeleket és magyarázatukat külön jelkulcsi leírásban adják meg. A jelkulcs a topográfiai térképeken azonos így a legfontosabb jeleket könnyen megtanulhatjuk. A topográfiai térképek az ábrázolt terület jellegét adják vissza. A topográfiai térképek közül az 1: és 1: méretarányúak eredeti felmérés alapján készültek. Az ennél kisebb méretarányúak már levezetett térképek, melyek a már elkészült nagyobb méretarányú térképek kicsinyítésével jönnek létre. Természetesen a kicsinyítés után azokat át kell tervezni, újra kell alkotni, hogy a terület jellegzetességét és tulajdonságait adjuk vissza. Földrajzi térképeknek nevezzük az eddigieknél kisebb méretarányú térképeket. Ezek igen változatos formában és nagyon sokféle célra készülnek. Gondoljunk csak az általános 17

18 iskolában megismert atlaszunkra. Abban találkoztunk domborzatot, gazdaságot, közigazgatást ábrázoló térképekkel. Találkozhatunk ezen kívül más szempontok szerint készített térképekkel is. Ezekben is nagyon változatosak. Az egyik térkép csak egy ország részét ábrázolja, a másik már a teljes országot, még vannak földrészeket, az egész világot (Földet) bemutató térképek is (lenti ábra). Ma már térképek készülnek a Holdról is. Talán ezek esetében helyesebb lenne a Holdrajzi térképekrõl beszélni. Befejezésül a térképek igen sokféle formában, sokféle ábrázolásban jelennek meg. Ma már gyakori, hogy a térképek nem papírlapon jelennek meg, hanem digitális formában, képernyõn szemléljük. Ezeket ugyanúgy térképnek kell tekinteni, mint a hagyományos térképeket. A digitális térképek méretaránya változtatható, a képernyõn kicsinyíthetjük és nagyíthatjuk. Ezzel változtatjuk a térkép méretarányát. A digitális térképeknek ezek szerint nincs meghatározott méretaránya. A méretarányt ebben az esetben a térképi tartalomhoz kötjük. Ezt úgy értjük, hogy a digitális térkép méretaránya az alapméretarány, mely mellett történt a térkép szerkesztése és tartalmának meghatározása. A térképek méretaránya következtében egyes jellegzetes, de kisméretû építményeket, tereptárgyakat nem tudunk valós méretüknek megfelelõen a térképen megrajzolni. Ezeket méretüktõl függetlenül egyezményes jellel ábrázoljuk. A jeleket és magyarázatukat külön jelkulcsi leírásban adják meg. A jelkulcs a topográfiai térképeken azonos így a legfontosabb jeleket könnyen megtanulhatjuk. A topográfiai térképek az ábrázolt terület jellegét adják vissza TOVÁBBI TÉRKÉPI FOGALMAK, ÉS TÉRKÉPFAJTÁK Térképi alapfogalmak 18

19 Analóg és digitális térkép Az analóg térkép fogalmát a közelmúltban (a 90-es években) vezették be, jóllehet az azt megelõzõen készült valamennyi térképre igaz az, hogy a terepi valóság hasonló (analóg) megfelelõje a térképi rajz. Csakhogy korábban nem kellett szembeállítani más formájú (formátumú) termékkel, ezért egyszerûen csak térképrõl beszéltünk. Ma gyakran (bár nem kizárólag) a térkép digitális változatával találkozunk. Ezért indokolt a korábbiakban készített térképrajzokat hagyományos vagy analóg térképnek nevezni. A vetületi rendszerekhez és az aktuálisan alkalmazott mértékegységhez igazodóan alakították ki a térképrendszereket, amelyeknek egysége a térképszelvény. A térképszelvénynek van egy kerete, amelyen belül található az ún. térképi tartalom (az ábrázolandó térképi elemek, objektumok), míg a kereten kívül bizonyos tájékoztató feliratok vagy rajzok (pl. ún. gyámrajz) szerepelnek. Ilyen felirat pl. a méretarány, a vetületi rendszer, a magassági ábrázolás vonatkozásai rendszere (alapszintje), a település (igazgatási egység, illetve alegység) neve, a szelvény, és a csatlakozó szelvények száma, stb. A térképszelvények egymáshoz való viszonyát (elhelyezkedését) a számozásuk adja meg, amely igazodik a térképrendszerhez. Létezik országos és településenkénti szelvényszám(ozás) is. A felhasználás szempontjai sokféle térkép elõállítását igényelték napjainkig. A nagyméretarányú kategóriába a következõként csoportosíthatók. 1. táblázat: A térképek csoportosítása Térképek Vetületi rendszer Méretarányok Földmérési alaptérképek VNR, STR, BOV, 1:1000, 1:1440, 1:2000, HÉR, HKR, HDR, 1:2880, 1:4000 újabban: EOV Földmérési átnézeti 1:4000, 1: térképek Megjegyzések: VNR= Vetület nélküli rendszer STR=Sztereografikus vetületi rendszer HÉR, HKR, HDR= hengervetületi rendszerek BOV= Budapesti önálló vetületi rendszer EOV= Egységes Országos Vetületi rendszer. AZ EOV-hez tartozó térképrendszer az EOTR (Egységes Országos Térkép Rendszer). (Lásd még az EOTR térképszelvények táblázatát a 4.31 pontban!) Megemlítendõ még, hogy léteznek ún. fototérképek, melyek legtöbbször a fenti térképek megrajzolásához (szerkesztéséhez) alapul szolgáló tónusos felvételek (légifényképek vagy ûrfelvételek) megfelelõ kidolgozásai. A földmérési alaptérképek elsõsorban ún. síkrajzi értelemben (vízszintes vetületben) szemléltetik a terepi állapotot, de léteznek a magasságot is (többnyire ún. szintvonalakkal) ábrázoló térképek is. A térképek az ábrázolás szemléletességének fokozására különféle vonaltípusokat (folytonos, szaggatott, pontvonal, stb.) és vastagságokat, valamint felirattípusokat 19

20 alkalmaznak. A földmérési térképek síkrajzát (vízszintes értelmû) tartalmazó analóg változatai általában fekete színben készülnek, az egyéb térképekre több (de korlátos számú) szín a jellemzõ. Egyes térkép tartalmát képezõ részletek a kicsinyítés mértékébõl adódóan nem ábrázolhatók alaprajz-szerûen, jelentõségük azonban fontos, hogy kifejezzék azt, amit jelentenek a térképi tartalom vonatkozásában. Ezeket ún. jelkulcs -i jelekkel ( miniatûr rajzokkal=szimbólumokkal) ábrázolják. A korábbiakban készült általában papíralapú analóg térképeknek többféle hátránya vált ismertté a közelmúltig: œ œ œ œ Méretaránya kötött, ami az ábrázolandó részletek számát korlátozza Tartalma merev, elõre elhatározott, bõvíteni ugyan elvileg lehet (amíg az olvashatóságot nem rontja), de szûkíteni nem volt lehetõség (csak, ha új rajzot készítettünk belõle). Bár alapja lehet a különféle témájú térképi ábrázolásoknak, de önmagában korlátos információkkal bír, ami a fekete szín és a vonaltípusok, egyezményes jelek által kifejezhetõ, azon túl alig árul el további információkat. Pontosság vonatkozásában pedig még annál is szerényebb, mint az eredeti adatnyerésbõl számíthatnánk rá, mert a térképezés szerkesztési és a kirajzolás ábrázolási elhanyagolásai, pontatlanságai rontják az értékét. Mindazonáltal sokáig nagyon jól kielégítette a térbeli ábrázolással kapcsolatos igényeket. A térképek számítógépes programokkal kezelhetõ változata - közelítõ meghatározás szerint - a digitális térkép A térképek analóg megjelenítésre a digitális térképek használata mellett is szükség van, ezért az analóg térképek ismerete és kezelése továbbra is fontos. A földhivatali adat- és térképtárakban közigazgatási egységenként (település szerint), azon belül közigazgatási alegységenként (korábban úgy neveztük: nyilvántartási egységenként, ma pedig ismét: fekvés szerint) tárolják a térképeket, valamint a sajátos célú és hatósági földmérési munkák keretén belül készült egyéb munkarészeket. Az egyes települések térképnyomatait, asztralon vagy mérettartó fóliára készült nyomdai példányait valamint a felmérés eredeti, ún. alubetétes térképeit a külön, megyei földhivatalokban tárolják A nagyméretarányú térképek Az állami földmérési alaptérkép (a továbbiakban: alaptérkép) az egységes országos térképrendszerben (EOTR-ben) készült olyan nagy méretarányú térkép, amely állami alapadatként tartalmazza a közigazgatási határokat, a földrészleteket, azok határvonalait, helyrajzi számait és egyéb azonosítóit, mûvelési ágait, a mûvelés alól kivett területeket, a földrészleteken lévõ épületeket és a névrajzot. Tartalmazza továbbá a szakmai szabályzatokban foglalt módon a különféle építményeket és létesítményeket. Az alaptérképhez a földrészletek területi adatait tartalmazó területjegyzék tartozik. Nem az egységes országos térképrendszerben készült földmérési alaptérképeket is - az új alaptérkép elkészültéig - állami földmérési alaptérképnek kell tekinteni. 20

21 Az alaptérképet településenként (község, város, fõvárosi kerület) kell készíteni. Az alaptérkép kivételesen - a megyei földhivatal hozzájárulásával - fekvésenként (belterület vagy külterület) is készíthetõ. Az alaptérképet ma már úgy kell készíteni, hogy az alkalmas legyen - szabványban és szakmai szabályzatban meghatározott pontossággal - számítógépes térképi adatbázisban való kezelésre. Az alaptérképet úgy kell elkészíteni, hogy az ingatlan-nyilvántartás igényeinek teljes körû kielégítése mellett a hatósági feladatok, a nemzetgazdaság, továbbá a honvédelem általános igényeinek is megfeleljen. Az alaptérkép az ingatlan-nyilvántartásnak kötelezõ alapja. Az EOTR alaptérkép szelvény-rendszere belterületen 1:1000 vagy 1:2000, külterületen 1:1000, 1: 2000 vagy 1: Az alaptérkép átnézeti térképének méretaránya - a belterület, illetve a belterület és a külterület együttes ábrázolása esetében - 1: 4000 (kivételesen 1: 5000), a külterület ábrázolásakor 1: A forgalomba adott digitális alaptérképet - a forgalomba adáskori állapotnak megfelelõen - hagyományos adathordozón (papír, fólia) is meg kell jeleníteni, és azt a megfelelõ számítógépes adathordozóval együtt változatlan tartalommal meg kell õrizni. Az alaptérkép szabványban, illetve szakmai szabályzatokban elõirt módon tartalmazza az állami alapadatokat. A térképi változásokat az alaptérkép egy kiemelt példányán, a nyilvántartási térképen kell átvezetni. Ez szolgál ingatlan-nyilvántartási térképként is. Ha az alaptérkép számítógépes adatállományként áll rendelkezésre (digitális alaptérkép), ezt a térképet kell nyilvántartási térképnek tekinteni. Hazai térképállományunk igen változatos képet mutat: hatféle vetületi rendszerben, különféle alapfelületen, eltérõ alapponthálózatra támaszkodó, öles, illetve méteres szelvényezésû, 1:2880, 1:1000, 1:2000, 1:4000 méretarányú térképek alkotják nagyméretarányú térképeinket. Egy részük a múlt század végi grafikus, mérõasztalos felmérés eredménye, némi tartalmi felfrissítéssel (pl. átrajzolással, irodai adategyeztetés, esetleg helyszínelés eredményeként; vagy térképhelyesbítés, illetve térképfelújítás teremtette meg aktualitásukat). Az 1920-as évektõl nagy számban készültek térképek metrikus méretarányokban, a '60- as években geodéziai (másként: terepi) újfelméréssel. Ezek egy részét is felújították a '70-es években. Az 1972-ben bevezetett Egységes Országos Vetületi (EOV) rendszer alapjain az Egységes Országos Térkép Rendszerben (EOTR-ben) 1975-tõl kezdõdött újfelmérések részben analóg fotogrammetriai módszerrel (sztereo-fotogrammetriával) részben terepi (földi) újfelmérés, ritkábban numerikus fotogrammetrai felmérés módszerével készültek. Megemlíthetõ még az ún. áttérképezés módszere, amely során a megfelelõ mûszaki alapokkal rendelkezõ, de nem EOTR-ben rendelkezésre álló térképeket az EOTR szelvényhálózatnak megfelelõen dolgoztak át (digitalizálással, grafikus átvétellel, vagy újraszerkesztéssel). Hazánkban a nagyméretarányban több korábbi kísérleti jellegû - bár tanulságos - munka után, csak a '90-es évek elején vált jelentõsebbé a számítógéppel segített térképkészítés a térképszerkesztõ szoftverek (pl. AutoCAD, ITR) megjelenésével. 21

22 Földmérési alap- és átnézeti térképek, a Nyilvántartási térkép Földmérési alaptérképek vízszintes értelemben tartalmazzák a határvonalakat, mûvelési ágakat, épületeket. Elsõdleges szerepük van a tulajdon nyilvántartásában és általános mûszaki szempontból is felhasználhatók. A földmérési térképeken csak kivételesen ábrázoljuk a magasságot. Leggyakrabban csak egyes pontok magasságát adjuk meg. A földmérési térképeket ma már az ország egész területére egységes rendszerben készítjük és folyamatosan kiegészítjük a változások bemérésével. A földmérési alaptérképek a térképi tartalom sûrûségéhez és az elvárt ábrázolási pontossághoz igazodva különböznek: belterületi és külterületi jelleg szerint, ezen belül az elõállítás idõszakában jellemzõ térképrendszerhez igazodva is. A belterületi alaptérképek így 1: 1000, 1: 2000 (korábbi idõkbõl származóan 1: 2880) méretarányban ábrázolják a terepi valóságot. A volt zártkertek (ma: különleges külterületek) alaptérképei ugyancsak ezekben a méretarányokban készültek (kivételesen 1: 4000 ma-ban). A belterületi átnézeti térképek az EOTR szerint 1: 4000 méretarányban ábrázolják a fontosabb belterületi tartalmat. Az EOTR esetében ugyanezek a külterületi alaptérképek is, de egyes sûrûbb területek 1:2000 (a korábbiak 1: 2880) méretarányú térképei is lehetnek külterületi alaptérképek. A külterületi átnézeti térképek minden esetben 1: méretarányban készítendõk. A digitális térképeknek mint említettük nincs merev méretarányuk, de az adatok elõállítási pontossága befolyásolja az analóg megjelenítés érdemi méretarányát és az adatok felhasználási körét. A földmérési alaptérképek egy jó minõségû (erre a célra kinevezett ) másolati példánya a térképi változások folyamatos követésére szolgáló Nyilvántartási térkép, mely az ingatlannyilvántartás térképi alapja (ingatlan-nyilvántartási térképe) is. (Az ingatlan-nyilvántartásban az ún. egyéb önálló ingatlanokról M= 1:100 méretarányú alaprajzok készülnek, mivel azok a Nyilvántartási térképen nem lennének feltüntethetõk.) Megjegyzendõ, hogy korábban azt a térképet, amely a nyilvántartási célokat kielégítette, ma már meghonosodott idegen szóval: kataszteri térképeknek nevezték. A terepi munkákhoz korábban készült még ún. (kezdetben: színes) birtokvázlat is, mely a nyilvántartási térképszelvény részre összehajtható, kemény papírra kasírozott (ragasztott) példánya (kasírozott térképnek is szokták nevezni). A földmérési alaptérkép ábrázolja a részletes felmérés során méréssel meghatározott tereptárgyakat. Az alaptérkép tartalmát a készítésekor érvényben lévõ elõírások, szabályzatok határozzák meg. Ezek szabályozzák, hogy az alaptérkép milyen adatokat tartalmaz és azokat milyen módon jelenítsék meg. Az ábrázolás formája a térkép fejlõdésével folyamatosan változott. A múlt században a térképek - a felmérés módszerének megfelelõen - csak grafikus ábrázolásukban õrizték az adatokat. Tehát egyetlen lehetõség volt a térképrõl lemért adatok, távolságok, területek kezelése. A térképeket általában papírra készítették. 22

23 A század eleje óta - egyre több esetben - a térképi adatokat már számszerû numerikus adatok is õrizték. Ez fejlõdött tovább, amikor a számszerû adatok fontosabbá váltak, mint a térképi ábrázolás. Ez a várostérképek esetén már általánossá vált. A digitális technológia elterjedése ezt fejlesztette tovább azzal, hogy a térképi adatok már elsõdlegesen digitális formában szerepelnek Földmérési alaptérkép megjelenítése Térképi vonalak A megjelenítés alapvetõ formája, amikor a térképi adathalmazt hagyományos szerkezetû EOTR térképen jelenítjük meg. A térképlapokon folytonos vonallal rajzolják ki a térképlap keretvonalait, földrészletek határvonalait, épületek talajszintet metszõ vonalait, építmények határvonalát, hidakat, vasutak tengelyvonalát, távvezetékek nyomvonalát, folyók, csatornák partvonalát, külterületen a burkolt utak szélét. Pontozott vonallal rajzoljuk ki az alrészletek határvonalait, árkok, utak, nyiladékok határvonalait, nem burkolt utak szélét, szegélyárkokat, járdaburkolatokat és egyéb szegélyvonalakat, töltések, bevágások láb és koronavonalait, mûemlékromok határvonalait, védett fasorokat. Szaggatott vonallal ábrázoljuk a földalatti létesítmények határvonalait, vezetékek nyomvonalát, terepszintre levetített épület falsíkokat, védett területek határvonalát, természetben nem látható jogi-elméleti határvonalakat. A térképen egyes alapterülettel nem ábrázolható pontszerû tereptárgyakat jelkulcs-csal rajzoljuk ki, pl. kutakat, szobrokat, kereszteket stb Megírások az alaptérképen Kereten kívüli megírások Kereten kívül írjuk meg az északi keretvonal fölött a térkép vetületét, magassági alapszintet, méretarányt. Az M=1:2000 és 1:1000 méretarányú térképeknél megírjuk a község nevét, csatlakozószelvény számát és községi sorszámát. Itt kerül megírásra az ábrázolt fekvése neve (belterület, külterület zártkert) is. A déli keretvonal alatt írjuk meg a tulajdonos, az állami földmérés megnevezését, a térképlap országos szelvényszámát és településen belüli sorszámát, csatlakozó szelvények számát, a technológiára vonatkozó adatokat. A terepmunka lezárásának idõpontját, digitális átalakítás esetén az eredeti felmérés idõpontját. Megírjuk az észak-keleti és délnyugati sarokpont koordinátáit. Az 1 : méretarányú térképeknél a déli keretvonal alatt 4 kis rajzot helyezünk el, ezeket a gyámrajzoknak nevezzük. 23

24 Az elsõ gyámrajz a közigazgatási egységek határát mutatja. A második gyámrajz a településen belüli fekvéshatár vonalakat, a belterület és külterület határát jelzi. A harmadik gyámrajz a domborzat ábrázolásával kapcsolatos adatokat tartalmazza. A negyedik gyámrajz a szelvényszámot és a csatlakozó szelvényszámokat tartalmazza Szelvénykereten belüli megírások A térképen a megírásokat úgy kell elhelyezni, hogy azok ne fedjenek térképi elemeket, azokat ne keresztezzék, és hovatartozásuk egyértelmû legyen. A mûvelési ágakat betûvel, illetve jelkulccsal jelöljük. Megírjuk az utcák nevét, házszámot. Megírjuk az egyes földrészletek helyrajzi számát. A közigazgatási helyneveket mindig a hivatalos helységnévtár alapján írjuk meg. A dûlõk, településrészek nevét a közhasználatnak megfelelõen írjuk meg. Megírjuk a patakok, folyók, csatornák nevét. Több szelvényre átnyúló területek nevét minden szelvényen megírjuk. A mûvelés alól kivett területeket, ha van nevük meg kell írni, ha nincs, akkor a rendeltetésüket írjuk meg: arborétum, játszótér stb. Vasútállomás, kikötõk nevét akkor írjuk meg, ha nem egyezik a település neveivel. A közúti, vízügyi, hírközlési létesítmények nevét a közhasználatnak megfelelõen írjuk meg, ezt a helyi önkormányzattal egyeztetni kell. Megírjuk az üzemek, középületek és egyéb tájékoztató jellegû építmények megnevezését és rendeltetését. A térképen szükség esetén rövidítéseket is alkalmazunk. Ezeket a rövidítések jegyzéke foglalja össze A FELMÉRÉSEK CÉLJA, FELADATA, FÕBB FOGALMAI A felmérések célja, hogy az ország területén fekvõ mesterséges és természetes felszíni és felszín közeli alakzatokat alakhûen, esetenként generalizálással ábrázoljuk nagyméretarányú térképeinken. A felmérések során a valóságos birtokhatárokat, a földrészletek határvonalát határozzuk meg. A felmérések során készülõ térképeken a tereptárgyakat és minden más ábrázolt létesítményt kölcsönös kapcsolatukkal és azokat kifejezõ tartalmi részletekkel ábrázoljuk. Ma már a térképeket nemcsak a hagyományos formában kell létrehozni, hanem digitális adatállományként is. A földmérési térkép alapot szolgáltat az önkormányzati, közmû, közlekedési, vízügyi és más szakmai nyilvántartások felfektetéséhez. Ez a térkép - mint digitális adatállomány - alapot ad a nagyméretarányú térképi, helyhez kötött információ-tartalmú, ún. térinformatikai rendszerek számára. A részletes felmérés során ehhez az adatállományhoz biztosítottunk szabályzatokban meghatározott pontosságú, minõségû alapadatokat. A felmérés során egy idõszak alatt csak a városok, községek egy kisebb csoportját tudjuk felmérni. Az ország egész területére vonatkozóan ez az adatállomány, vagyis a térképrendszer csak sok év alatt hozható létre. Ezalatt változhat a technológia, a felmérések módszere, és változik a követelményrendszer is, amit a felhasználók támasztanak a nagyméretarányú térképi adatokkal szemben. 24

25 A felmérések során a felméréskori adatigényeket, az adatszükségleteket és az adatok minõségét (pontosságát, stb.) kell figyelembe venni. Ezeket a változó igényeknek megfelelõ követelményeket a felmérési szabályzatok meghatározzák. A felméréseket ezeknek a szabályzatoknak és utasításoknak megfelelõen kell végezni. A részletmérés során határozzuk meg a területen fekvõ természetes és mesterséges tereptárgyakat. A felmérendõ tereptárgyakat alakjelzõ pontjaikkal határozzuk meg. Tehát a részletmérés során mindig pontokat mérünk be, de természetesen a mérés során rögzíteni kell a pontok közötti kapcsolatokat is, azaz meg kell adnunk azt is, hogy melyek az épület sarokpontjai, melyek az utcák, járdák pontjai, villanyoszlopok, aknák helyei. Tehát a részletpontok geometriai adatai mellett rögzítenünk kell még szöveges és más számszerû adatokat is rajzban, vagy szavakban, kódokkal Az alaptérképpel összefüggõ területi fogalmak Az alaptérképpel kapcsolatos fontosabb fogalmak a következõkben foglalhatók össze. Közigazgatási egység: Az állam, a megyék és az egyes települések területe. Határvonaluk kiemelt fontosságú a térképeken. Különösen fontos a település, mert a megye és az államhatár határvonala is településhatár. A településhatár közrefogja a település teljes területét, azaz a lakott helyeket és a mezõgazdasági termelés színhelyét is. Közigazgatási alegységek: A településen belüli, elkülönült szerepû területek, mint a belterület és a külterület. Együttesen: nyilvántartási egységeknek, más szóvak fekvéseknek is nevezik õket. Ezek: a belterület, a külterület és a különleges külterület. Belterület: A településnek az állandó jellegû lakóépületekkel, középületekkel közterekkel, stb. borított része, amelynek határát az illetékes önkormányzat belterületként tartja nyilván. Egy településen nemcsak egy belterület létezhet. Ilyenkor: központi és egyéb belterületekrõl beszélünk. Külterület: A településnek a belterületen kívül esõ része, melyen általában mezõ- vagy erdõgazdasági mûvelést (termelést) folytatnak. Különleges külterület (régebben zártkert): a külterületnek az az összefüggõ része, amelyen elsõsorban mezõ- vagy erdõgazdasági mûvelést folytatnak, de a parcellák mérete általában a belterülethez hasonlóan kicsi (ritkán több, mint 1000 m 2 ), beépítettsége (lakó- és üdülõépületekkel) is nagyobb a külterület egyéb részeinél, gyakran a belterület mellett (mint fejlesztésre alkalmas terület) helyezkednek el. Lehet egy településen több zártkert-jellegû terület is. Közterület: állami vagy önkormányzati tulajdonban levõ (többnyire vonalasan elnyúló) terület, amely a nem közterületi ingatlanok megközelítését teszi lehetõvé. Általában a közmûvek is ezeken a területeken helyezkednek el. Földrészlet: a település azon természetben összefüggõ része, amelyet nem szakít meg településhatár vagy fekvéshatár, illetve közterülethatár és amelynek tulajdoni viszonyai azonosak. Azonos az építésügyi szakterület által használt telek, vagy a köznyelvben használt parcella fogalommal. E fogalom alól két kivétel van: a közterületi földrészletek és az építési telkek. Ezeket külön-külön földrészletként kell kezelni. Építési telek: az építésügyi szabályok szerint kialakított, közterületrõl megközelíthetõ és beépíthetõ földrészlet. Szinonimája: a házhely. 25

26 Építési (felmérési) tömb: építési telkek olyan csoportja, amelyet minden oldalról közterület, közcélú vízterület vagy fekvés, illetve településhatár vesz körül. Külterületi tábla: külterületi telkek olyan csoportja, amelyet minden oldalról közterület, közcélú vízterület vagy fekvés, illetve településhatár vesz körül. A táblában több egyéni tulajdonban levõ földrészlet vagy egy-egy nagyobb mezõgazdasági üzem gazdálkodik. 41 ábra: A települések felépítése A részletpontok csoportosítása és meghatározásuk módszerei A részletpontok a térképi tartalomban különbözõ szerepet töltenek be. Vannak kiemelten fontos pontok (településhatár-pontok, közterületi sarokpontok, épületsarok-pontok, különbözõ mûveléssel hasznosított területek elválasztó határainak töréspontjai, stb.). Léteznek olyan pontok, amelyeket nemcsak vízszintes értelemben, de magassági adatával is meghatározunk. Elõbbiek a vízszintes, utóbbiak a magassági részletpontok. Mindkét fajta részletpontokat fontosságuk (így bemérési szempontjaik) alapján ún. rendekbe soroljuk. Vízszintes értelemben általában 4 (kezdetben 3, újabban: 5), magassági értelemben 3 rendet állítottak fel. Ez a besorolás a meghatározás elvárt pontosságára is hatással van. A részletpontokat mindig a környezõ, legközelebbi alappontokhoz viszonyítva határozzuk meg. Ezt több lépésben oldjuk meg. A pontok bemérését a meghatározandó adatok szerint kétféleképpen végezhetjük: csak vízszintes értelmû bemérés; vagy vízszintes és magassági bemérés. Az, hogy milyen értelmû felmérést végzünk, azt mindig a felmérés célja határozza meg. Mindkét felmérési mód gyakran elõfordul. Végrehajtásukról késõbbi fejezetekben teszünk említést A vízszintes részletpontok rendûség szerinti csoportosítására a legutóbbi szakmai elõírások (ún. DAT) szerinti besorolást szerepeltetjük itt. Eszerint a síkrajzi részletek pontjait a továbbiakban egyszerûen a részletpontokat a minõségi követelmények szempontjából öt rendbe osztjuk: 26

27 R1: A közigazgatási egységek és alegységek jellegzetes határpontjai, valamint a belterületi földrészletek közterülettel érintkezõ valamennyi határpontja. Ezeket állandó módon, szabatosan kell megjelölni. Az ebbe a rendbe tartozó részletpontok azonosíthatóságát a 4. táblázat R1 sora szerinti középhibával kell biztosítani. R2: A közigazgatási egységek és alegységek, valamint a belterületi földrészletek elõbb fel nem sorolt határpontjai, a külterületi földrészletek állandó módon megjelölt határpontjai, továbbá az épületeknek, építményeknek és a vezetékek felszíni létesítményeinek a jelen rendûség szerint azonosítható töréspontjai. Az azonosíthatóságot a 4. táblázat R2 sora szerinti középhibával kell biztosítani. R3: A külterületi földrészletek elõzõekben fel nem sorolt határpontjai, az épületeknek, építményeknek és a vezetékek felszíni létesítményeinek minden további töréspontja, valamint a közlekedési és vízügyi létesítményeknek, függõpályáknak és mûtárgyaiknak a jelen rendûség szerint azonosítható töréspontjai. A részletpontok azonosíthatóságát a 4. táblázat R3 sora szerinti középhibával kell biztosítani. R4: Azon részletpontok mindegyike, amelyek az elõzõ három rendbe nem sorolhatók be és nem tartoznak az R5 rendbe. Ilyenek például a melléképületek sarokpontjai, alrészlethatárok pontjai és a különféle létesítmények elõzõ rendûségekbe nem sorolható töréspontjai (pl. árok, töltés). A részletpontok azonosíthatósága a 4. táblázat R4 sora szerint alakul. R5: A termõföld-minõségi osztályok határának pontjai, térségi jellegû területek határpontjai és a geokód pontok. Az azonosíthatóság ± 2 m, független a tûrési osztályoktól A tereptárgyak térbeli kiterjedése A bemérendõ tereptárgyak lehetnek pontszerûek, vonalszerûek és felület jellegûek. Pontszerûek azok, melyeknek a térbeli kiterjedésüket a térképi ábrázolásnál elhanyagoljuk és így ezeket csak egy pontjukkal (általában középpontjukkal) mérjük be. Ilyenek az alappontok, kutak, villanyoszlopok, jelzõtáblák, keresztek. Ezeket csak egyezményes jellel tudjuk ábrázolni a térképen. Ezeket a jeleket nevezzük jelkulcsnak. Vonalszerûek azok, melyeket egy-egy vonallal ábrázolunk. Ezek leggyakrabban vasutak, támfalak, kerítések, villanyvezetékek és más közmûvezetékek. Ezeket a vonalakat töréspontjaikkal mérjük be és a térképen különféle mintázatú (folyamatos vagy szaggatott, pontvonal, stb.) és vastagságú vonalakkal ábrázoljuk. Felület jellegûek azok, melyek már ábrázolhatók méretüknek megfelelõen, vízszintes vetületükkel. Ide tartoznak az épületek, templomok erdõterületek, tavak, úttestek, kertek és más mezõgazdasági mûvelésû területek. Az ilyen létesítmények határvonalának töréspontjait mérjük be. A térképen gyakran ábrázolunk olyan határvonalat, melyek a természetben gyakran alig láthatók, nehezen megállapíthatók, sõt gyakran egyáltalán nem láthatók (jogi határvonalak). Sokszor ilyenek a különbözõ tulajdonosok területének (különösen: mezõgazdasági területek esetén) határvonalai, amikor azok nem esnek egybe utakkal. Ezeket a határvonalakat régebbi térképek alapján ábrázoljuk. 27

28 A határvonalak töréspontjainak terepi azonosítását elhatárolásnak nevezzük. Ezt mindig egy nagy gyakorlatú földmérõnek kell végezni. Ezeket a határpontokat a mérés idejére cövekkel és festéssel jelöljük meg, a tulajdonosokkal egyetértésben. 28

29 3. FÖLDMÉRÉSI ÉS TÉRKÉPÉSZETI ALAPADATOK ÉS INTÉZMÉNYRENDSZER 3.1. FÖLDMÉRÉSI ÉS TÉRKÉPÉSZETI ALAPFELADATOK A földmérés és térképészet az állam feladatává tett olyan közhasznot szolgáló tevékenység, amely a Föld felszínét (illetve felszín alatti létesítmények) meghatározott tartalmi és pontossági követelményeknek megfelelõen valósághû ábrázolását eredményezi: mûszaki, jogi, igazgatási, kulturális és tudományos szükségletek kielégítése céljából. A feladatok végrehajtásában a legkülönfélébb igények és érdekek kielégítésére specializálódtak a vállalatok, szervek és intézmények országos tevékenységi körû egységektõl helyi kis bázisokig. A földmérési és térképészeti tevékenység az állampolgárok és különféle intézmények széles körét érinti. E tevékenység törvényi szintû szabályozására az évi LXXVI. (76.) sz. törvényben (röviden: Fttv.) került sor Állami alapmunkák és sajátos célú földmérési tevékenység Mindenekelõtt szükséges tisztázni az állami alapmunkák fogalmát. a.) Azokat a földmérési és térképészeti feladatokat, amelyek megoldása az egész nemzetgazdaság érdeke (így államérdek), az állam és intézményei hajtják végre, illetve gondoskodnak a végrehajtásukról. Ilyenek: az országhatárral kapcsolatos mérési feladatok, az országos vízszintes és magassági alappont-hálózat létrehozásával és fenntartásával kapcsolatos feladatok, a földmérési topográfiai és a nagyméretarányú állami földmérési alaptérképek elõállításával kapcsolatos munkálatok, stb. Ezeket mindenkor az állam finanszírozta és gondoskodik a munka eredményének (alapponthálózat, alaptérképek) megfelelõ színvonalon történõ karbantartásáról, melyek meghatározóak a további adatok elõállítása szempontjából. b.) A nem említett összes egyéb földmérési és térképészeti tevékenységet összefoglalóan: sajátos célú földmérési munkának nevezzük. Az állami alapfeladatok körébe nem tartozó, különbözõ mûszaki célok megvalósítása érdekében végzett földmérési és térképészeti munkákat szinte lehetetlen tételesen felsorolni. Ebbe a körbe tartozik tehát mindazon földmérõ munka, ami nem sorolható az állami alapfeladatok körébe. A sajátos célú földmérési munkák magukba foglalják: a telek megosztásokat, parcellázásokat a kisajátítás földmérési munkáit, a különbözõ beruházások földmérési munkáit, közmûnyilvántartás geodéziai munkáit, az út-, vasút-, vízügy-, az erdészet földmérési munkáit, illetve az egyéb ún. mérnökgeodéziai munkákat - hogy csak a jelentõsebbeket emeljük ki. Az állami alapmunkák során keletkezett adatokat és az elkészített térképeket azok vizsgálatát, minõsítését és állami átvételét követõen földmérési és térképészeti állami alapadatként kell kezelni. 29

30 Állami alapadatnak a hitelességét és változásvezetését az állam jogszabályban biztosítja, ellentétben az egyéb alapadatokkal, melyek karbantartását állami költségen nem biztosítják. Alapértelmezetten állami alapadatnak szoktuk tekinteni a földmérési alaptérkép tartalmát, mely az alappontok, a határok és az épületek, építmények ábrázolásából tevõdik össze. Ezen túlmenõen nem csak a végtermék, hanem minden egyéb közbensõ munkarész is az állami alapadat -ok körébe tartozik. Így az állami alapmunkák során keletkezett mérési és számítási adatokat, az elkészített térképeket, azok vizsgálatát, minõsítését és állami átvételét tanúsító jegyzõkönyveket földmérési és térképészeti állami alapadatként kell kezelni. A sajátos célú földmérési és térképészeti tevékenység során keletkezett adatok és térképek állami átvételi vizsgálat alapján kapott minõségi tanúsítást követõen válhatnak állami alapadattá. Az alapadatok mindazok az alaptérkép-készítéshez kötõdõ adatok, melyek nem tartoznak az állami alapadatok kategóriájába, de a térképi tartalom szempontjából alapadat jelleggel bírnak. Ezek elõállítását nem az állam finanszírozza, amennyiben azonban elõállításra kerülnek, az ábrázolás (adatbázisbeli elhelyezés) tekintetében általános (szabványos) elõírásokat kell alkalmazni A földmérési munkák egységessége Az állami alapadatok használata kötelezõ, tehát mind az állami alapmunkák és alapfeladatok végzésénél mind a - munka jellegétõl függõen - a sajátos célokat szolgáló földmérési és térképészeti munkáknál alapját képezi a további munkavégzésnek. Erre egyrészt a különbözõ földmérési és térképészeti munkák összehangolása érdekében van szükség, másrészt ezáltal biztosítható, hogy ugyanazon a területen ismételt és szükségtelen mérések ne történjenek. Így lehet összhangot teremteni a különbözõ földmérési és térképészeti munkák között. A földmérési és térképészeti tevékenység koordinációját és a szakmai követelmények érvényesülését a megyei (fõvárosi) földhivatal szakfelügyelõje hivatott biztosítani. Hatáskörébe tartozik a földmérési és térképészeti tevékenység végzéséhez szükséges jogosultság vizsgálata, a bejelentési kötelezettség ellenõrzése, továbbá annak ellenõrzése, hogy a felmérõ a szakmai szabályzatot, a szabványokat a minõségi követelményeket a minõség biztosítási elõírásokat, valamint a földmérési adatok felhasználására vonatkozó elírásokat betartja-e? A szakfelügyelõ végzi a sajátos célú - bejelentésre kötelezett - földmérési munkák nyilvántartásba vételét és elõrehaladásának figyelemmel kísérését. Kiemelt feladata az állami földmérési alaptérkép állami átvételi vizsgálata, amely megelõzi az említett térképek forgalomba adását. A szakfelügyelõ véleményezi az ingatlan-nyilvántartási térkép változásait érintõ munkák végzésére feljogosító ingatlanrendezõi földmérõi minõsítés kiadását (és indokolt esetben kezdeményezi annak visszavonását). A szakfelügyelõ tevékenysége kiterjed - a megye területén - a földmérési és térképészeti tevékenységet végzõ jogi személyekre, a jogi személyiséggel nem rendelkezõ gazdálkodó szervezetekre és a természetes személyekre. A szakfelügyelõ az ellenõrzései keretében feltárt hibák kijavítására, illetõleg a hiányosságok megszüntetésére kötelezi az érdekeltet (a mulasztás elkövetõjét). Fontos szabály, hogy minden olyan sajátos célú földmérési munkát, amely az állami alapadatok változását vagy bõvítését eredményezi és a változás vagy a bõvítés 30 30

31 földrészletet, külterületen pedig 50 hektárt érint: be kell jelenteni a föld fekvése szerint illetékes megyei földhivatalnak. A bejelentésnek a munka megkezdése elõtt kell megtörténnie annak érdekében, hogy a földhivatal a munkára vonatkozó általános vagy különleges szakmai követelményeket közölhesse a munkát végzõvel. A sajátos célú munkára vonatkozóan három fontos elõírást szükséges kiemelni. Ezek: az állami alapadatokat a munka során - annak jellegétõl függõen - fel kell használni. az alaptérkép tartalmának megváltozásával járó földmérési munkát úgy kell elkészíteni, hogy a keletkezett új adatok és térképek közvetlenül beilleszthetõk legyenek az állami alapadatok sorába. annak hangsúlyozása szükséges, hogy a sajátos munkák folytán keletkezõ azon adatok, amelyek az állami alapadatok körébe tartoznak - az állami átvételi vizsgálatot követõen - állami alapadattá válnak, amelyet át kell adni az illetékes körzeti földhivatalnak. A sajátos célú földmérési tevékenység végzésénél be kell tartani mind az állami alapmunkákra vonatkozó szakmai szabályzatokat és szabványokat, mind az illetékes szaktárca által kiadott elõírásokat. Ezeken a rendelkezéseken keresztül valósítható meg a különbözõ földmérési és térképészeti munkák megfelelõ minõsége és összhangja, így kerülhetõk el a párhuzamos munkavégzések és csak így biztosítható az állami alapadatok körének teljessége, s ezáltal az adatszolgáltatás magasabb színvonala. Amennyiben a sajátos célú földmérési munka az ingatlan-nyilvántartás tartalmát érinti: vizsgálat és a minõségtanúsítás ellenõrzése, illetve a változás átvezetése érdekében a körzeti földhivatalhoz kell benyújtani. A földhivatal által feltárt esetleges hibákat - a hivatal által megállapított határidõre - a felmérést végzõnek ki kell kijavítania. A földmérési alaptérkép és a természetbeni állapot egyezõségének az érdekében a térképi tartalom módosulásáról a változási vázrajzot a beruházó a beruházás befejezésétõl számított hat hónapon belül a földhivatalhoz be kell, hogy nyújtsa. Épületfeltüntetés esetén pedig a használatbavételi engedély kézhezvételétõl számított 30 napon belül kell a vázrajzot a területileg illetékes körzeti földhivatalnak átadni. A földhivatal a vizsgálat után az átvezetésrõl gondoskodik. Vannak olyan változási vázrajzok, amelyek tartalma csak az érdekelt kifejezett kérésére vezethetõk át az ingatlan-nyilvántartásban, így a hozzá tartozó térképen is. Mind az alaptérképek, mind azok változásának dokumentálására szolgáló munkarészek készülhetnek papíralapú vagy fólia-alapú rajzhordozón ún. hagyományos formában, vagy digitálisan A FÖLDÜGYI (INGATLANÜGYI) SZAKIGAZGATÁS ÉS SZERVEZETÉNEK KIALAKULÁSA A földügyi (ingatlanügyi) szakigazgatás kezdetei Magyarország területén az elsõ, egész országra kiterjedõ felmérést Mária Terézia rendelte el 1764-ben. Ez a felmérés katonai céllal készült, méretaránya 1: volt. A felmérési munkálatok 1787-ig elhúzódtak. Ezt nevezzük I. katonai felmérésnek. 31

32 A kataszteri felmérést II. József császár rendelte el 1786-ban. Elsõdleges célja az volt, hogy az adó kivetéséhez megfelelõ alapot szolgáltasson. Az adókat a telkek nagysága és jövedelme alapján kívánták kivetni. A felmérések példáját a milánói kataszter adta. Itt végezték az elsõ kataszteri felmérést. A térképek méretaránya 1:2 000 volt. Elõtte nem végeztek háromszögelést, így az egyes községek térképei nem csatlakoztak egymáshoz. Az egyes parcellákat tulajdonosok és mûvelés alapján határolták el. Ezeket külön-külön parcellaszámmal látták el. A mérések mérõasztallal történtek, községenként. A földek értékét becsléssel állapították meg. Minden mûvelhetõ földet három minõségi osztályba soroltak. Jó, közepes és gyenge csoportokat használtak. Ezen kívül a termelésre alkalmatlan területeket hasznavehetetlennek minõsítettek. A felmérést 1718-ban kezdték meg. Elsõdleges célja az volt, hogy minden területrõl ki lehessen mutatni tulajdonosát, mûvelési ágát és jövedelmét, elsõsorban az adók valóságnak megfelelõ kivetéséhez. Ezt a felmérést tekintették minden késõbbi kataszteri felmérés mintájának. A munkálatok azonban elhúzódtak és megszakítás után csak 1760-ban lépett életbe a milánói kataszter. II. József által elrendelt felméréseket azok a mérnökök (inzsellérek) vezették, akik katonai felmérés során gyakorlatot szereztek, a bonyolultabb területeket õk mérték. A munkálatok nagy többségét a paraszti bizottságok végezték Az egyes földrészleteket hosszuk és szélességük megmérésével határozták meg. Bonyolultabb idomokat háromszögekre bontották és ezek oldalait mérték meg. Egyes nehezebben mérhetõ területeken mérõasztallal is mértek. A munkálatokat nagyon gyorsan hajtották végre. Példaként Veszprém felmérését 1786-ban 4 hónap alatt végezték el, ez alatt több mint 2000 parcellát mértek fel. Ez a felmérés sok tekintetben sértette a nemesség érdekeit, ezért ott akadályozták, ahol tudták. II. József császár ezt a rendeletét is visszavonta halálakor, 1790-ben. Azonban úgy rendelte el, hogy az késõbb még felhasználható legyen Országos Kataszteri Felmérés 1849-ben császári parancsot adtak ki Magyarország területének felmérésére. A háromszögelési munkálatok 1853-ban indultak meg. Az ország területén egy, akkor korszerû hálózatot hoztak létre, és a felmérési munkálatok már ezekre az alappontokra támaszkodtak. Az elkészített térképek méretaránya 1:2 880 volt (a térképen 1 hüvelyk a természetben 40 ölnek felel meg, 1 öl = 6 láb és 1 láb = 12 hüvelyk, így 40 * 6 * 12 = 2 880). A felmérés elrendelését mivel nem egyezett a 49-es magyar alkotmánnyal - Magyarországon ellenszenvvel fogadták. A kiegyezés után a felmérések irányítását átvette a Magyar Pénzügyminisztérium, de a felmérés szervezete változatlan maradt. Elnevezése elõbb Állandó Kataszter, késõbb Országos Kataszteri Felmérés volt, de hétköznapokon egyszerûen csak kataszteri felmérésnek nevezték. A Pénzügyminisztérium irányítása alá tartozott a Háromszögelõ Hivatal és a 13 Felmérési Felügyelõség. Ezek száma gyakran változott. Az elsõ világháború után a trianoni békeszerzõdés következtében 9 felügyelõség maradt meg az új Csonka-Magyarországon, Egerben, Szegeden, Pécsett, Debrecenben, Szombathelyen, Gyõrött és Pápán. Megmaradt a Budapesten lévõ Háromszögelõ Hivatal és a Földmérési Térképtár. 32

33 A telekkönyvre vonatkozó rendeletet 1885-ben adták ki a tulajdonjogok nyilvántartása és a hitelfedezetre vonatkozó jogok nyilvántartására. Ekkor rendelték el, hogy a telekkönyvi betétek szerkesztésének alapja - telekkönyvi térkép - a kataszteri (földmérési) térkép másolata legyen. A telekkönyv tartotta nyilván a földek tulajdonjogaira és használatára vonatkozó adatokat. Ezzel megindultak a telekkönyvi betétszerkesztések. Ahol nem állt rendelkezésre megfelelõ térkép, ott más felmérések eredményét használták; telekjegyzõkönyveket készítettek. A területeket bevallások alapján írták be (vallományi munkák). Ezzel alakult ki a két állami nyilvántartás. A földmérési mûszaki nyilvántartás a Pénzügyminisztériumhoz tartozott, a tulajdonjogokat vezetõ telekkönyvi nyilvántartást az Igazságügy-minisztérium felügyelete alá rendelték. Ez a szervezet maradt meg kisebb változtatásokkal a II. világháború végéig, de sok tekintetben még utána is Az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal (ÁFTH) A háború után többször átalakították a földmérés szervezetét ben hozták létre az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatalt (ÁFTH). A földmérési felügyelõségek helyett, Megyei Földmérési Kirendeltségeket alakítottak ki. Az ÁFTH nem tartozott közvetlenül egyetlen minisztérium alá, hanem önálló országos szervezetként mûködött. A kataszteri térképeket számos szakterület felhasználta, ezek jelentõsége folyamatosan nõtt. Alapul szolgáltak a vasúti, közúti, városrendezési tervezéshez. Nagy szerepe volt a vízrendezési, - csatornázási munkáknál, a földosztás és szövetkezet-szervezési munkáknál is. Ezek indokolták a szervezet Pénzügyminisztériumtól való elszakadását. Az ingatlanok jogi nyilvántartása, a telekkönyv továbbra is a bíróságoknál maradt. Késõbb ismét átszervezték a földmérés központi szervezetét, és a Földmûvelésügyi Minisztériumhoz csatolták Országos Földügyi és Térképészeti Hivatal néven. Ehhez a hivatalhoz csatolták 1972-ben a telekkönyvet is. Ezzel létrejött egy egységes földügyi szervezet Országos Földügyi és Térképészeti Hivatal (MÉM OFTH) ki. Az Országos Földügyi és Térképészeti Hivatalon (OFTH) belül öt fõosztályt alakítottak A Földhasználati Fõosztály látta el a földtulajdon és földhasználat szabályozását. Ellenõrzte a mezõ és erdõgazdasági rendeltetésû területek forgalmát, hasznosítását. Ellátta a földek védelmével és a földrendezéssel kapcsolatos feladatok irányítását. A Földmérési Fõosztály végezte a földmérési térképek tartalmának, kialakításának elvi meghatározását a különbözõ ágazatok igényeinek megfelelõen. Irányította az alaptérképek tartalmának kialakítását, a térképi tartalom folyamatos felújításának korszerûsítésével kapcsolatos feladatokat. Végezte az országban folyó légifényképezési feladatok irányítását. A földmérési szakfelügyelet keretében irányította a földhivatalok munkáit. Kialakította az országban folyó földmérési munkák, alaptérképek és alapadatok felhasználásának 33

34 követelményeit és ellenõrzte a felmérések átvételét, az alapadatok kötelezõ felhasználását. A földmérési munkák minõségi követelményeirõl utasítások, szabályzatok, szabványok kiadásával gondoskodott. Intézkedett az alappontok és a földmérési alaptérkép folyamatos karbantartásáról, felújításáról, az újramérendõ területek kijelölésérõl. Ellenõrzte a földmérési alapadatok megõrzését, a folyamatos karbantartását. A Földnyilvántartási Fõosztály gondoskodott az ingatlan-nyilvántartás a földminõsítés és adatfelhasználás elveirõl, biztonságáról és az adatok nyilvánosságának, közhitelességének érvényesítésérõl; az adatok jogszabályokban elõírt felhasználásáról és nyilvántartásáról. Meghatározta a földminõsítés elveit és azok felhasználásának jogi- és egyéb következményeit. A Térképészeti Fõosztály feladata a teljes földrajzi térképészetre terjedt ki. Kialakította a földrajzi alap- és tematikus térképrendszert, meghatározta térképkiadás irányelveit, a földrajzi neveket, és azok nyilvántartását. Fontos feladata a szakterület fejlesztési és kutatási munkáinak irányítása, a nemzetközi tudományos szervezetekben hazánk képviselete, és az ebbõl következõ feladatok végrehajtása. A Katonai Fõosztály feladata elsõsorban a polgári és a katonai térképészet közötti kapcsolatok egyeztetése. A Fõosztályok mûködését még két osztály segítette A FÖLDÜGYI SZAKIGAZGATÁS JELENLEGI SZERVEZETE Az FVM Földügyi és Térinformatikai Fõosztálya (FVM FTF) Az FVM. keretében a Földügyi és Térinformatikai (korábban: Térképészeti) Fõosztálya (a továbbiakban: FVM FTF), mint a földmérési és térképészeti tevékenység legfõbb irányítója látja el a hatáskörébe tartozó földügyi szakágazati: tervezõ(szervezõ), rendelkezõ, irányító és ellenõrzõ feladatokat. A minisztérium keretében államtitkár-helyettes felügyelete alatt mûködik a Fõosztály. Élén a fõosztályvezetõ áll. Munkáját korábban három, ma négy osztály segíti. Földmérési és informatikai osztály Ingatlan nyilvántartási osztály Földvédelmi és földértékelési osztály Földügyi Ellenõrzési és Fejlesztési Osztály A Nemzeti Kataszteri Program Közhasznú Társaság (NKP Kht) 34

35 Az NKP Kht 1996 óta tölt be fontos szerepet a földmérési és térképészeti adatok elõállítása terén. Korábban az ingatlan-nyilvántartás számítógépesítésének támogatása jelentett nagyobb feladatot, de a földügyi szakágazat más területeinek (földminõsítés, földértékelés, birtokrendezés alapjainak megteremtése, stb.) támogatása is feladata. Jelenleg a Nemzeti Vagyonkezelõ Zrt kebelén belül, de a szakmai fõhatósággal (FVM FTF) együttmûködve fejti ki tevékenységét, elsõsorban a digitális alaptérképi adatbázisok felújítására Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) Az FTF közvetlen felügyelete és irányítása alatt mûködik a Földmérési Intézet (FÖMI), melyet 1967-ben alakítottak meg. Hatásköre több esetben bõvült és jelentõs szerepe lett a földmérési és térképészeti ágazat szakmai és tudományos tevékenységének irányítása és annak végzése. A FÖMI intézményére hárul a földmérés területén szükséges utasítások, szabályzatok és szabványok kidolgozása és átadása az FTF részére. A FÖMI az egyes feladatokat osztályra bontva végzi. A FÖMI fontos feladata a hazai kutatások szervezése és irányítása. Kapcsolatot tart a külföldi kutató intézetekkel. Kezeli a szakkönyvtárat. A penci Kozmikus Geodéziai Obszervatórium (FÖMI KGO) látja el a mûholdas helymeghatározásokat. Az országos GPS hálózatok kialakítását és a nemzetközi kapcsolatok fejlesztését. Az Adattár õrzi az országos vízszintes és magassági alaphálózatok munkarészeit. Átnézi és ellenõrzi az országos alappont meghatározásokat, pótlásokat. Adatokat szolgáltat az alappontokról. A FÖMI keretében mûködik az Ingatlanrendezõi Szakbizottság, amelynek feladata az egyetemi és fõiskolai végzettségû földmérõk munkájának ellenõrzése. Megfelelõ gyakorlat után kiadja az ingatlanrendezõ minõsítést. Ez jogosítja fel a földmérõt, hogy a földmérési alaptérkép tartalmát érintõ munkákat végezhessen, és ezt aláírásával szakmailag és minõségileg is igazolhassa Földhivatalok A földhivatalok a földügyi szakigazgatás helyi hatósági szervei. Feladatait két szinten, megyei és körzeti szinten végzi. Elsõ fokon a körzeti, másodfokon a megyei földhivatalok látják el hatósági feladataikat államigazgatási szervezetként. A földhivatalok feladatait általánosan miniszteri rendelet és a Földhivatalok Szervezeti és Mûködési szabályzata határozza meg. A földméréssel és térképészettel, az ingatlannyilvántartással és földminõsítéssel, valamint a földtulajdoni és használati viszonyainak rendezésével kapcsolatos hatósági és szolgáltató tevékenységet látnak el. Ezeket a feladatokat földmérési, ingatlan-nyilvántartási, földminõsítési és földvédelmi részlegekre bontva látják el. A földmérési feladatuk keretében gondoskodnak az alaphálózati pontok nyilvántartásáról, karbantartásáról, polgári jogi védelmérõl. Õrzik a földmérési alaptérképeket és vezetik a változásokat. Végzik az új és a felújított térképek állami átvételét, a területükön 35

36 folyó földmérési munkák szakfelügyeletét és koordinálását, adatokat szolgáltatnak más államigazgatási szervezetek, intézmények és a lakosság részére Megyei földhivatalok A megyei földhivatalok feladata a körzeti földhivatalok irányítása és ellenõrzése. Itt bírálják el az elsõfokú határozatok fellebbezéseit. Ide tartozik a megye területére esõ alappontok nyilvántartása, idõszakonkénti helyszínelése, karbantartása, adatainak szolgáltatása és kötelezõ felhasználásának ellenõrzése. Elpusztulásuk esetén pótlásukat kezdeményezi a FÖMI-nél. Feladata a földmérési alaptérképek kezelése és a változások idõszakonkénti vezetése, a térképek õrzése, ezekrõl másolatok, nyomatok megrendelése. A felmérések (újfelmérések és felújítások) mûszaki tervének véleményezése, az elkészült térképek átvétele, minõsítése. Feladatuk a földméréssel kapcsolatos munkák nyilvántartásba vétele, az állami alapadatok kötelezõ felhasználásának ellenõrzése, és az adatok szolgáltatása, az új alappontok és a földmérési alaptérkép tartalmában bekövetkezett változások ellenõrzése. Az állami alapadatok kötelezõ felhasználásának és az ezek létrehozásával, megváltoztatásával kapcsolatos munkák bejelentésének, vizsgálatának és átvételük minõségének ellenõrzése. A földmérési alaptérképek kezelésérõl, õrzésérõl és a változások folyamatos vezetésérõl való gondoskodás. E térképekrõl másolatok és nyomatok megrendelése. Szakfelügyelet vonatkozásában a megyei földhivatalok látják el a megye területére vonatkozó földmérési munkák szakmai felügyeletének, a munkák koordinációjának irányítását. Az õ feladatuk a bejelentett munkák nyilvántartása, véleményezése, a beérkezett munkarészek vizsgálata záradékolása. A bírósági szakértõket - kik a bíróságok munkáját segítik a földméréssel kapcsolatos peres eljárások során - a megye területén dolgozó földmérõk közül választják ki a földhivatallal egyetértésben. A megyei földhivatalok folyamatosan figyelemmel kísérik az ingatlanrendezõi minõsítéssel rendelkezõ földmérõk munkáját Körzeti földhivatalok Feladatuk a nyilvántartási térképek és az azokhoz tartozó munkarészek kezelése, tárolása, õrzése. Ezekrõl a lakosság részére másolatok, adatok szolgáltatása. A térkép tartalmában bekövetkezõ változások folyamatos vezetése. Határozatot hoz elsõ fokon a földrészletek területével és határvonalával kapcsolatos ügyekben. Vizsgálja a kisebb alappontsûrítéssel kapcsolatos munkákat. Ellenõrzi, vizsgálja a területszámítást és a helyrajzi számozás helyességét az ingatlanok megosztási, épületfeltüntetési és földrészlet határok kitûzésével kapcsolatban. Folyamatosan vezeti az ingatlan-nyilvántartást, annak mûszaki és jogi vonatkozásait együttesen kezeli. Az irattárban õrzi és kezeli a bejegyzéseket megalapozó okiratokat. 36

37 Adatokat szolgáltat a területére esõ földrészletekrõl, ingatlanokról a lakosság és közületek részére Az állami alapadatok kezelése, tárolása, szolgáltatása Az állami alapadatokat országos adattárban, térképtárban, ûrfelvétel- és légifilmtárban, illetve helyi adat- és térképtárakban kell tárolni. A helyi vonatkozású állami alapadatokat illetékességi területükön a körzeti földhivatalok, illetve a Fõvárosi Kerületek Földhivatala (a továbbiakban együtt: körzeti földhivatal), vagy a megyei földhivatalok, illetve a Fõvárosi Földhivatal (a továbbiakban együtt: megyei földhivatal) kezelik. A körzeti földhivatalok térképtárában az alábbi földmérési anyagok vannak elhelyezve: - Állami földmérési alaptérkép nyilvántartási példánya, és átnézeti térképe. - Forgalomból kivont nyilvántartási térkép és munkarészei. - Melléktérképek. - Az alaptérkép készítésével kapcsolatos egyes munkarészek (manuálék, mérési vázlatok, kiértékelési lapok, területszámítási munkarészek és azonosító jegyzékek, stb.). - Sajátos célú földmérési munkák munkarészei. - A földhivatal hatósági földmérési tevékenysége során készített munkarészek (pl.: térképi hibakiigazítás). Az állami alapadatokba bárki betekinthet, azokról másolatot igényelhet. Az állami alapadatokat kezelõ szervek meghatározott díj ellenében szolgáltatnak adatot. Az adatszolgáltatási díj az adat egyszeri és egy eljárásban való felhasználásának jogát foglalja magában. Hatósági eljárásban csak hiteles állami alapadatok használhatók fel. Az állami alapadatok elõállításakor készült mérési és számítási adatokba, vázlatokba, továbbá egyéb munkarészekbe és a forgalomból kivont állami alapadatokba kizárólag földmérési, illetve térképészeti tevékenység végzésére jogosultsággal rendelkezõ személy tekinthet be és igényelhet róluk másolatot. Ez a jog megilleti a mûszaki szakhatóságot, a bíróságot, az ügyészséget, valamint a nyomozó hatóságot is. Az állami alapadatokat hitelesített vagy hitelesítés nélküli formában is lehet szolgáltatni. Az adatszolgáltatás iránti kérelmet az igényelt állami alapadat azonosítására alkalmas módon, a vonatkozó rendelet 3. számú melléklete szerinti igénylési lapon kell benyújtani. Az állami alapadatok forgalmazásából származó adatszolgáltatási díj 60 %-át új állami alapadatok elõállítására kell fordítani, a fennmaradó 40 % az adatszolgáltatót (pl. a körzeti földhivatalt) illeti meg. Külön rendelkezés (engedélyezés) szerint lehetõség van díjmentes adatszolgáltatásra (pl. oktatási intézmények, stb. számára) is. 37

38 4. A FÖLD ALAKJA ÉS ÁBRÁZOLÁSA Már régóta tudjuk, hogy a Föld alakja egy szabálytalan felület. A föld felszínén hegyeket, völgyeket találunk, még sík területen is érzékeljük, hogy az utak emelkednek, lejtenek. Hol erõsebben, hol enyhébben. Nekünk ezt a változatos felületet kell ábrázolnunk térképeinken. Azonban könnyû belátnunk, hogy a terepfelszín nem lehet a Föld valódi alakja. A Föld valódi alakján olyan felületet kell értenünk, melyen nincsenek kiemelkedések és mélyedések. Ezt az alakot a tengerek, tavak és minden mást folyadék felszín jelöli. Ezek általában különbözõ magasságban helyezkednek el. Ezeket a felületeket szintfelületeknek nevezzük. A szintfelületek nem szabályos felületek. Nincsenek töréseik, szakadásaik. A különbözõ szintfelületek távolságai nem azonosak, azok kis mértékben változnak, de ezt a gyakorlatban elhanyagolhatjuk. A sok szintfelület közül kiválasztunk egyet, és ezt nevezzük geoidnak és ez a Föld alakja. A geoid a középtengerszint magasságában kiválasztott szintfelület. A másik alapvetõ geodéziai fogalom: a függõvonal. Ennek egy rövid darabját a függõ, régies nevén a függélyezõ jelöli ki. Ez minden pontjában merõleges a szintfelületre. A földi helymeghatározásokban ezt a két alapelemet használjuk. A Föld alakját, a geoidot és a szintfelületeket, valamint a szintvonalakat is a Föld nehézségi erõtere hozza létre. A földi tömegvonzás és a Föld forgásából létrejövõ centrifugális erõ határozza meg. A Föld alakot nagyobb közelítéssel gömb alakúnak tekinthetjük. Ezt már az Ókorban is ismerték. A hajósok már nagyon korán megfigyelték, hogy elõször a hajó árbóca tûnik fel a láthatáron, és csak mikor közelebb érünk hozzá, akkor látunk egyre nagyobb részt belõle. A Föld sugarát már az ókorban is meghatározta Erathosztenész, az egyiptomi Alexandriában élõ tudós kb. 200-ban. Elgondolása az volt, hogy Syenében (a mai Asszuánban) nyáron a napfordulókor a kútba a földfelszínre merõlegesen süt be a nap, tehát a kút fenekét is megvilágítja. Ugyanekkor az árnyékvetõ rúd (quomon) árnyékának hosszát Alexandriában. A kísérletbõl a b/s = a/r aránypár írható fel. Azaz az árnyék b hossza úgy aránylik az Alexandria- Suéne s távolsághoz, mint ahogy az árnyékvetõ rúd a hossza aránylik a Föld R sugarához. Az aránypárból a Föld sugara kiszámítható. Az s távolságot karavánutak alapján becsülte meg. Eredményül mai méter mértékegységben R = 7360 km kapta meg, mely jól egyezik a ma ismert értékkel (R = 6360 km). A Föld alakját ma leggyakrabban ellipszoiddal közelítjük. Az ellipszoidot úgy képzeljük el, hogy egy ellipszist kistengelye körül megforgatunk. A forgási ellipszoidokat a megforgatott ellipszis nagytengelyének hosszával és lapultságával szoktuk jellemezni. Lapultság alatt arányszámot értünk, melynek számlálója a nagytengely és a kistengely különbsége a nevezõben pedig a nagytengely hossza szerepel. Ezt mindig l = 1 : f arányszámmal fejezzük ki a méretarányszámhoz hasonlón. A földi ellipszoidokat mérések segítségével határozzák meg. A Földet legjobban megközelítõ ellipszoidokat névvel és évszámmal szokták jelölni. A leggyakoribb ellipszoidok melyek magyar szempontból is fontosak a következõk: Ellipszoid neve Fél nagytengely Lapultság 38

39 (méter) Bessel ,155 1/299, Kraszovszkij ,000 1/298, Hayford ,000 1/297, IUGG ,000 1/298, WGS ,000 1/298, WGS ,000 1/298, A 60-as évektõl kezdve a Nemzetközi Geodézia és Geofizikai Unió (IUGG) ad ajánlásokat a legjobb ellipszoid méretekre. Ezeket a 70-es évektõl kezdve WGS (World Geodetic System) rövidítéssel és az évszámmal jelölik. A WGS ellipszoidokat már mûholdas helymeghatározó mérések alapján határozzák meg. Gömbön és az ellipszoidon a pont helyzetét földrajzi szélességgel és földrajzi hosszúsággal adják meg. A Földi ellipszoidok esetén az ellipszoid forgástengelye határozza meg az északi és déli pólust. Az egyenlítõ síkját a megforgatott ellipszis nagytengelye súrolja. A fokhálózatot a megforgatott ellipszis vonalait meridiánoknak nevezzük. Ezek mind ellipszisek a forgási ellipszoidon, és körök a gömbön. Ezek közül egyet kezdõ meridiánnak választunk. Nemzetközi megállapodásnak megfelelõen azt, amelyik a Greenwichen megy keresztül. Ettõl a kezdõ meridiántól mérjük a földrajzi hosszúságot.- szög egységben - addig a meridiánig, ami a kérdéses ponton áthalad. Az egyenlítõ síkjával párhuzamos síkok a felületbõl a paralellköröket metszik ki, ezek ellipszoidon és gömbön is változó sugarú körök. Földrajzi szélesség alatt a felszíni pont függõleges egyenesének és az egyenlítõ síkjának a hajlásszögét értjük. Földrajzi hosszúság alatt a meridián, amely Greenwich-en halad keresztül és a pont függõlegeséhez tartozó ellipszoid síkjának a hajlásszögét értjük. Ezt a szöget mindig az egyenlítõ síkjában mérjük. Ez a két adat egyértelmûen meghatározza a pont helyzetét az ellipszoidon és a gömbön is. Egy földi pont földrajzi koordinátája attól függ, hogy az ellipszoidot, vagy a gömböt hogyan illesztjük a Földet meghatározó geoidhoz, ezért az ellipszoidi és gömbi földrajzi koordináták eltérnek egymástól. Vízszintes mérések alapfelületéül geodéziában mindig az ellipszoidot választjuk. Magasságmérések szempontjából már más a helyzet. A pont magassága alatt a geoid és a pont függõvonal mentén mért távolságát értjük. Ez azonban nem egyértelmû, azért, mert a középtengerszintek az eges kikötõkben mérve, különbözõ magasságban vannak. Ennek oka az, hogy a tengereknek különbözõ a sótartalmi, tenger áramlások vannak. Magyarország szempontjából két tengerszint jelentõs elõtt a Trieszti moreográf (tengerszintmérõ berendezés) nullapontján átmenõ geoidot használtuk alapfelületül. Ezeket a magasságokat neveztük Adria feletti magasságnak után a Balti (Kronstadti, Szentpétervár mellett, egy szigeten épített mareográfon) meghatározott nullaszintet használjuk. Ettõl mért függõleges távolság a Balti magasság. A két alapszint nem azonos. A balti alapfelület 0,6747 méterrel van magasabban, mint az Adriai alapfelület. Tehát a pontok ún. Balti magassága kevesebb, mint az Adriai (utóbbit néha Nadapi magasságnak is nevezik, egyik hazai alappontjára utalással). 39

40 4.1. GEODÉZIAI KOORDINÁTA RENDSZEREK Geodéziai koordináta-rendszer A pontok helyzetét számszerû formában, koordinátákkal adjuk meg. Geodéziában síkbeli (kétdimenziós) és térbeli (háromdimenziós) koordináta rendszereket használunk. Síkbeli koordinátákkal a pont alapfelületre vetített helyét határozzuk meg. Síkbeli koordinátaként leggyakrabban Descartes-féle derékszögû koordinátákat használunk. Ehhez fel kell venni egy kezdõpontot, mely a koordinátarendszer origója, és fel kell venni egy kezdõirányt, ez a koordináta rendszer x tengelye. A másik koordináta tengelyt, az y tengelyt úgy kapjuk, hogy az x tengelyt a pozitív irányba elforgatjuk az origó körül. A matematikában és a geodéziában használatos koordináta rendszert is így adjuk meg. Lényeges eltérés azonban, hogy a forgásirány a koordináta rendszer sodrása matematikában az óramutató járásával ellentétes, míg geodéziában az óramutató járásával egyezõ. A pont helyzetét a koordináta rendszerben két távolság adattal adjuk meg úgy, hogy a pontot az y tengellyel párhuzamos egyenessel az x tengelyre vetítjük és a pont x koordinátája az origó és az x tengelyre vetített pont távolsága. Az y koordinátát hasonlóan határozzuk meg. A pontot x tengellyel párhuzamos egyenessel vetítjük az y tengellyel és az y koordináta az origó és a vetített pont távolsága az y tengelyen mérve. Gyakran használunk poláris koordinátákat is. Ebben az esetben a pont helyzetét az origótól mért távolsággal és az a távolság irányával adjuk meg, melyet x tengelytõl mérünk a pozitív forgásiránynak megfelelõen. Poláris koordináta rendszerben a pont koordinátája a t távolság és a irányszög. Geodéziában a koordináta rendszer lehet országos, vagy helyi a koordináta rendszer érvényességi területe alapján. Az országos rendszerben a koordináta rendszer kezdõpontját földrajzi koordinátákkal adják meg. A kezdõirányt vagy az északi, vagy a déli iránynak megfelelõen választják meg. Így beszélünk észak-keleti vagy dél-nyugati koordináta rendszerrõl. Helyi koordináta rendszerek egy kisebb területen érvényesek. Legegyszerûbb esetben ez egy egyetlen mérési vonal, de lehet egy lakótömbre, vagy egy ipartelepre kiterjedõ is. Térbeli koordináta rendszerként általában derékszögû Descartes rendszert használunk. A térbeli rendszer három koordináta tengelye páronként egymásra merõleges. Az egyes tengelyeket x y z tengelynek nevezzük. Ha az x y és z tengelyek úgy követik egymást, mint jobbkezünk hüvelyk-mutató és középsõ újja, akkor jobbsodrású rendszerrõl beszélünk. Ha a 40

41 koordináta tengelyeket bal kezünk három újjának felelnek meg, akkor balsodrású rendszerrõl beszélünk. Földhöz kötött koordináta rendszerként a koordináta tengelyeket úgy helyezzük el, hogy az x tengely a Földi egyenlítõ síkjában legyen a Greenwichi kezdõ meridián irányában. Az y tengely szintén a földi egyenlítõ síkjában fekszik és merõleges az x tengelyre. A z tengely a föld forgástengelyének északi ága. A három tengely jobbsodrású rendszert alkot. Térbeli koordináta-rendszer A földi pontok meghatározására használunk még földrajzi koordinátákat is. Ekkor a pontot az ellipszoid koordinálásával, az ellipszoidi függõleges egyenessel levetítjük az ellipszis felületére és A pont helyzetét a levetített pont földrajzi szélességével és hosszúságával adjuk meg. Az eredeti pont térbeli helyzetének megadásához a harmadik koordinátaként az ellipszoid feletti magasságot használjuk. Ez a pont és az ellipszoidra levetített pont távolsága. Használunk térbeli derékszögû koordináta rendszert az ellipszoid felszínéhez kötötten is. Ezt topocentrikus koordináta rendszernek nevezzük. Ennek kezdõpontja az ellipszoid valamelyik kiválasztott felszíni pontja. Az x és y tengely síkja érinti az ellipszoid felszínét az origóban. Az x tengely pozitív ága észak felé mutat, az y tengely erre merõleges és kelet felé néz. A z tengely az ellipszoid normálisa, merõleges az x y síkra. Ez a rendszer balsodrású rendszert alkot. Kis területen jó közelítéssel megfelel a természetes vízszintes és magassági koordináta rendszernek. Azonban tudni kel, hogy az ellipszoid érintõsíkja és az ellipszoidi normális nem azonos a geoidhoz tartozó helyi vízszintessel és az ellipszoidi normális is eltér a helyi függõlegestõl. Az elõbbiekben láttuk, hogy milyen sokféle koordináta rendszert használunk. Gyakran ugyanannak a pontnak is többféle koordinátája van. Ezek kezeléséhez szükséges, hogy a különbözõ koordináta rendszerekbõl át tudjunk számítani pontokat más koordináta rendszerbe. Ezért szükséges, hogy az egyes koordináta rendszereket pontosan definiáljuk és adjuk meg azokat az egyenleteket, melyek segítségével elvégezhetjük az átszámításokat (más néven: transzformációkat) VETÜLETEK A vetítés fogalma, szükségessége A vetítés szükségességérõl és a vetítés elvérõl már említést tettünk, az 1. fejezetben. Nézzük ezt egy kissé 41 Perspektív vetítés

42 részletesebben. A Föld felszínén lévõ pontokat a térképen síkban kell ábrázolni. A felhasználó számára a térképlapon jelenik meg a terep képe. A térkép felülnézetben ábrázolja a terepet. Ahogy a narancs héját nem lehet gyûrõdés-szakadás nélkül síkba fejteni, ugyanúgy a földfelszíni pontokat sem lehet torzulás nélkül síkban ábrázolni. A futball labdát is csak részekre bontva lehet síkba kifektetni, hasonlóan a Föld felszínét is csak torzulásokkal tudjuk a térképlapon ábrázolni. Azt, amikor a Föld felszínén lévõ pontok síkon lévõ megfelelõit meghatározzuk, vetítésnek nevezzük. Vetítésnél azt a felületet, amelyrõl vetítjük a pontokat, alapfelületnek nevezzük. Amelyikre vetítünk, képfelületnek hívjuk. Geodéziában alapfelület: a forgási ellipszoid, vagy a gömb lehet. Képfelületként síkot, vagy valamilyen síkba fejthetõ felület használunk. Utóbbi lehet: a henger vagy a kúp. Síkba fejthetõ felületeknél a vetítést elvégezzük a hengerre, vagy kúpra és vetítés után egy alkotója mentén felvágjuk és síkra kiterítjük, amit már torzulás nélkül megte-hetünk. Geodéziai vetületeknél az is elõfordul, hogy az ellipszoidról elõször gömbre vetítünk, majd csak a következõ lépésben vetítünk síkra, vagy síkba fejthetõ felületre. Ezt a vetítést nevezzük kettõs vetítésnek. Alkalmazásának elsõsorban takarékossági okai vannak. A vetítés geometriai szempontból kétféle lehet. a.) Az egyik esetben a vetítés perspektív. Ekkor az alapfelület és a képfelület A vetítés folyamata között közvetlen geometriai kapcsolat van. A pontokat valóságos egyenes vetítõ sugarakkal visszük át a képfelületre. b.) A másik lehetõség a matematikai vetítés, ekkor az alapfelületi és képfelületi pontok között csak matematikai kapcsolat van az y = f (λ, ϕ ) és x = g (λ, ϕ ) formának megfelelõen. Perspektív vetületeknél is felírható mindig az ilyen matematikai kapcsolat. A vetítéseket ma mindig matematikai egyenletekkel végezzük. 42

43 A vetítések során mindig fellépnek különbözõ torzulások. A torzulásokat jellegük szerint három csoporthoz soroljuk. Lehetnek szög, hossz és terület torzulások. Ezek következtében az egyes alakzatok megváltoznak. A torzulások nem egységesek az egész vetületen. Vannak olyan részek, melyek Vetületi torzulások erõteljesebben torzulnak, míg más részeken a torzulások kisebbek. A nagyobb torzulások általában a vetület széle felé lépnek fel. A vetítés során elérhetjük a vetület megfelelõ megválasztásával, hogy egyes torzulások ne lépjenek fel, ennek megfelelõen beszélhetünk: - szögtartó és - területtartó vetületekrõl. Szögtartó vetületeken a szögek nem torzulnak. Ez azonban azzal jár, hogy a hosszabb és rövidebb területek erõsebben változnak. Szögtartó vetületeknek a geodéziában van nagy szerepük. Általában ilyen vetületeket használunk. A területtartó vetületeken az egyes idomok területe nem változik. Ezeket leggyakrabban kartográfiai, földrajzi térképeken alkalmazzák, mert így szemléletesebb képet adunk az egyes részekrõl. Hossztartó vetület nincs. A hosszak minden vetületen torzulnak. Vannak a vetületen olyan vonalak, vagy pontok, amelyben a hosszak nem torzulnak. A másik probléma, hogy az alapfelületen lévõ legrövidebb vonalak a képfelületen nem lesznek legrövidebb vonalak. Ennek következtében további torzulások jönnek létre. A geodéziai vetületeknél a torzulások mértékére határt szabnak, ezért az egyes vetületeket csak akkora területek ábrázolására használjuk, melyeknél a hossztorzulás nem lép át egy még elfogadhatónak tekintett értéket. Ezt geodéziában 1/ értékben vesszük fel. Ha a terület olyan nagy, hogy azt nem lehet a torzulási határértéknél kisebb torzulással ábrázolni, akkor az egész területet több vetületen ábrázoljuk. Ezek a vetületek azonosak, csak más elhelyezésûek. Nagyobb országok esetén ez gyakori megoldás. A vetületeket még tovább csoportosíthatjuk, pl. felhasználás alapján. Felhasználás szerint a vetület lehet: földrajzi (kartográfiai) vagy geodéziai. 43

44 A kartográfiai vetületeket használunk nagyobb területek, országok, földrészek vagy az egész Föld ábrázolására. Ezeket találjuk meg atlaszokban vagy turista térképek esetében is. A geodéziai vetületeket kataszteri felmérésekhez használják. Ezeknél különösen fontos, hogy a torzulások ne lépjenek át egy határt. A vetületeket a képfelület elhelyezése szempontjából is csoportosíthatjuk. Eszerint lehet: érintõ vagy redukált (metszõ). Érintõ vetületeknél a képfelület érinti az alapfelületet. Sík vetületnél az egyetlen pontban történik és ekkor ebben a pontban nincs torzulás. Henger-, és kúp vetületeknél az érintés egy vonal mentén történik és ezen a vonalon nincs torzulás. A metszõ vetületeknél a képfelület belemetsz az alapfelületbe. Vetületi torzulások a metszési vonalon nem lépnek fel. Síkvetületnél a metszésvonal egy kör a körön belül, hosszcsökkenés lép fel. A körön kívül a távolságok növekednek. Hengervetületnél a képfelületen két párhuzamos vonalon nem lesz hossztorzulás. A két vonal között rövidülés, míg a két vonalon kívül hossznövekedés. Matematikai vetületeknél helyesebb metszõ helyett redukált kifejezést használni, mert ott ilyen képies megfelelés nincs. A vetület tulajdonképpen csak matematikai úton valósul meg. A vetületek elhelyezése szerint háromféle elhelyezést különböztetünk meg. Elhelyezés Képfelületek csoportosítása kor mindig a képfelület tengelyének elhelyezkedését vizsgáljuk a föld forgástengelyéhez képest. Hengerés kúp esetén a tengely értelmezése egyértelmû. A sík tengelyét mindig a síkra merõleges egyenesként értelmezzük. A vetület elhelyezése szerint lehet: normális, transzverzális, ferde tengelyû. Normális elhelyezésnél a képfelület tengelye illeszkedik a Föld forgástengelyére. Transzverzális elhelyezés esetén a képfelület tengelye az egyenlítõ síkjába fekszik. A harmadik elhelyezés geodéziai szempontból a legjelentõsebb. A ferdetengelyû vetületeket úgy veszik fel, hogy a vetület érintési pontja, vagy érintési vonala az ábrázolandó terület közepén menjen keresztül azért, hogy a torzulások lehetõleg kicsik legyenek. A normális és a transzverzális elhelyezést általában világ vetületek esetén használják. Egy-egy ország a geodézia vetületének kialakításánál általában valamilyen ferde tengelyû vetületet választ saját kataszteri felméréseinek végrehajtására. 44

45 A vetületeknek igen sokféle típusa van. Ezek elsõsorban a kartográfia keretében a földrajzi térképek területén alakultak ki. Geodézia vonatkozásában a vetületek különbözõ megoldásai sokkal kisebbek. Magyarországon is csak néhány vetület került alkalmazásra. Geodéziai szempontból azonban ezek a legfontosabbak. A vetületeket általában valamelyik speciális helyzetben vizsgáljuk a geodéziai alkalmazás szempontjából Magyarországi vetületek Magyarországon a kataszteri felmérések vetületi rendszerénél három vetület került alkalmazásra. Mindegyik esetében jellemzõ, hogy ellipszoidról kettõs vetítéssel tértek át a síkra. Kettõs vetítésnél elõször az ellipszoidról gömbre vetítenek, majd onnan egy újabb vetítéssel jutnak át a pontok a síkra. Ez a vetítés szögtartó és a hosszak is csak igen kis mértékben torzulnak. Az ellipszoidhoz Magyarország közepe táján veszik fel a vetületi kezdõpontot és ehhez a ponthoz illesztik az ellipszoidon legjobban megközelítõ gömböt, a vetítés csak matematikai úton történik. Az ellipszoidi és a gömbi földrajzi koordináták kis mértékben eltérnek egymástól, ezért az ellipszoidi és a gömbi koordinátákat nem szabad összekeverni Sztereografikus vetület A sztereografikus vetület a gömböt érintõ valódi síkvetület. A vetületi kezdõpontban a sík érinti a gömböt. A kezdõpontot és a gömb középpontját összekötõ egyenes meghosszabbítása döfi ki a gömbbõl a vetítési középpontot. Tehát a vetületi kezdõpont és a vetítési középpont ugyanannak az átmérõnek a két végpontja. Normális elhelyezés, mikor a kezdõpont az északi sark és a vetítési központ a déli pólus, akkor a meridiánok képe a kezdõponton átmenõ egyenesek, a paralell körök képe kezdõpont középpontú körök. Egyébként minden gömbi kör képe is, kör lesz a képfelületen. A vetület szögtartó. A vetületi kezdõpontban hossztorzulás nincs, és ettõl távolabbra a torzulás mértéke növekszik. Magyarországon geodéziai célra 1860-ban vezették be a budapesti sztereografikus rendszert, az ivanicsi (Horvátország) és a marosvásárhelyi (Erdély) rendszerrel együtt. A 45

46 vetület kezdõpontja a Gellérthegy nevû felsõrendû pont, alapfelülete Bessel ellipszoid, melyrõl kettõs vetítéssel tértek át a síkra. Így ez a vetület ferdetengelyû. A koordináta rendszere délnyugati. A koordinátákat eredetileg bécsi ölben határozták meg, melyet késõbb számoltak át méterre. A vetület jelölésére STG vagy SZT betûket használtak. A vetületi torzulások 127 kmre érik el az 1/ as határt, de ennél nagyobb távolságra is használták. A vetülettel kapcsolatban egy korántsem kíváló alapponthálózatot fejlesztettek ki. Sztereografikus vetületet használunk Budapesten is, melyet 1930-ban hoztak létre a budapesti önálló hálózat mérésekor. A két hálózat nem azonos. A koordináták is több deciméterrel eltérnek, ezért a két rendszert meg kell különböztetni A (Fashing-féle) hengervetületek Normális elhelyezésû hengervetület úgy jön létre, hogy a gömbre egy hengert illesztünk úgy, hogy a henger a gömböt az egyenlítõben érinti. Hengervetületen a meridiánok képe egymással párhuzamos egyenesek lesznek, a köztük lévõ távolságok egyenlõek. A paralell-körök képei szintén párhuzamos egyenesek, de a köztük lévõ távolságok az egyenlítõ közelében kisebbek, ettõl távolodva egyre növekszenek. Az északi és déli sark már nem is ábrázolható, mert ezek a végtelenbe esnek. A hengervetületeknek mindig ilyen a fokhálózati képe. A hengervetületek közül a legfontosabb a szögtartó hengervetület, melyet Mercator ( ) német térképész alkalmazott elõször az egész Föld ábrázolására. A szögtartó hengervetület matematikai vetület. Közvetlen geometriai vetítéssel nem állítható elõ. Mecator térképének rendkívül elõnye volt a hajózási útvonalak megtervezésében. Geodéziai célra Magyarországon elõször Fasching Antal alkalmazta. Javaslatára vezették be Magyarország újabb vetületi rendszereit 1908-ban. Ez három ferdetengelyû szögtartó hengervetületi rendszer volt. Jelölésükre a HÉR, HKR és HDR jelöléseket használták. (Henger északi, középsõ és déli rendszer). Alapvetülete a Bessel ellipszoid volt, melyrõl kettõs vetítéssel tértek át a hengerre. A hossztorzulás a segédegyenlítõtõl számítva 90 km távolságban éri el az 1/ értéket. Ezért volt szükséges az akkori Magyarország területét három vetületi sávon ábrázolni. A koordináta rendszer délnyugati. 46

47 Hengervetületet vezettek be 1975-ben Magyarországon egy új, egységes polgári térképrendszer kialakításához (EOV=Egységes Országos Vetület). A vetület szögtartó, de a korábbiakhoz képest eltérés, hogy a Kraszovszkij ellipszoidot választották alapfelületül. Ehhez illeszkedõ új Gauss gömböt vettek fel. További eltérés, hogy a vetületet redukálták 0,99993 szorzóval. Így a vetület közepén az 1 km távolságok 7 cm-t rövidülnek. A metszõ paralell köröknél nem lép fel torzulás. Az ország legészakibb és legdélibb részén a hossztorzulás meghaladja a 20 cm-t kilométerenként. A vetületi rendszer bevezetésekor új felsõrendû hálózatot is létrehoztak. Ma ez a rendszer képezi a kataszteri térképrendszer alapját.. A vetület koordináta rendszere északkeleti, tehát eltér a korábbiaktól. Változás az is, hogy a koordinátákat eltolták úgy, hogy az y koordináták nagyobbak nél és az x koordináták pedig mindig kisebbek. Azonban most is megmaradt a koordináták y, x sorrendje. Magyarországon alkalmazásra kerültek nemzetközi vetület rendszerek is. A topográfiai térképek vetületi rendszere a Gauss-Krüger vetület (rövidítése GK). Ez egy transzverzális elhelyezkedésû, matematikai szögtartó érintõ hengervetület. Alapfelülete a Kraszovszkij féle ellipszoid, melyrõl közvetlenül vetítenek a hengerre. A vetület nemzetközi jellegét az adja, hogy az egész föld ábrázolható oly módon, hogy egy hengeren csak 6 fokos szélességben ábrázolják a földet. A következõ részben 6 fokkal elforgatják a henger tengelyét az egyenlítõ síkjában, és ismét egy 6 fokos szélességû sávot használnak. A vetületet a volt Szovjetunióban és a volt szocialista országokba került alkalmazásra. A másik nemzetközi vetületi rendszer az UTM (Universal Transverse Mercator). Alapfelülete a Hayford féle nemzetközi ellipszoid képfelülete transzverzális elhelyezkedésû henger. A vetítés Gauss-Krüger vetület szerint történik. A vetületnél redukciót alkalmaznak (metszõ henger). 47

48 4.3. AZ EGYSÉGES ORSZÁGOS VETÜLETI ÉS TÉRKÉPRENDSZER Egységes Országos Vetület-i (EOV) rendszer Az egységes országos térképrendszer (EOTR) alapja az Egységes Országos Vetület (röviden: EOV). A képfelületi koordináta rendszer pozitív x tengelye észak felé mutat. Az óramutató járásának megfelelõ pozitív forgásiránnyal egyezõen a pozitív y tengely iránya kelet felé mutat. A koordináta rendszert a tengellyel párhuzamosan eltolták azért, hogy a koordináták az ország területén mindenhol pozitívak legyenek. Az eltolás mértéke Y irányban 650 km, X irányban 200 km. Ebbõl következõen az x koordináták mindig kisebbek mint 400 km és az y koordináták mindig nagyobbak ennél. Ezzel a koordináta számértékébõl mindig eldönthetõ, hogy a koordináta x vagy y. Az EOV-hez egységes országos térképrendszer tartozik. Ez azt jelenti, hogy az ország területén egységes: - a vetület és a koordináta rendszer; - a vízszintes és magassági alaphálózat; - a térképek méretarány rendszere és szelvényezése. Az egységes országos térképrendszer (EORT) szelvényszámozása A térképrendszer alapja az M = 1: méretarányú térkép. Ez alapján az ország területét a koordináta tengelyekkel párhuzamosan, x irányban, É-D irányban 32 km magasságú, és K-Ny irányban 48 km szélességû téglalapokra bontja. Ezeket a téglalapokat az M = 1: méretaránynak megfelelõen 32*48 cm méretû térképlapokon jelenítjük meg. A sorokat déltõl észak felé haladva 0; 1; 2... számokkal jelöljük. Az oszlopokat nyugatról kelet felé haladva 0; 1; 2 számokkal határozzuk meg. A térképlapokat a soroknak és oszlopoknak megfelelõen számozzuk. Így az ország területére esõ térképlapok száma egy kétjegyû szám. Az elsõ jegy a sor száma, a második jegy az oszlop száma. Ettõl csak az ország keleti és északi részén térünk el kis mértékben. Ott a térképlapokat háromjegyû számokkal jelöljük, az elv megtartásával..ábra: Az EOTR M=1: szelvények számozása 48

49 A további nagyobb méretarányú szelvényeket az M=1: szelvény számából vezetjük le, mindig az elõzõ szelvény negyed részre bontásával. ábra: Topográfiai térképek szelvényszámozása Az M = 1 : méretarányú (topográfiai térképek) szelvények jelölésére az M = 1: szelvényt 4 részre bontjuk és az egyes negyedeket sorszámozzuk. Az egyes számot az eredeti szelvény észak-nyugati része, a kettest észak-keleti negyede, majd a délnyugati negyed kapja a hármas számot, a négyes szám a dél-keleti negyedé. Ezeket a számokat kötõjellel írjuk a százezres szelvényszám után. A további nagyobb méretarányú szelvényeket is mindig negyedeléssel hozzuk létre. Ugyanezt az elvet folytatják a földmérési alaptérképek esetén is. E számozás szerinti térképlapok méretét és számozását az alábbi (2.sz..) táblázatban foglaljuk össze: Az EOTR országos szelvényszámozása és szelvényadatai Térképcsoport Méretarány Szelvényszám Szelvényméret a vetületen (km, illetve m) 2. sz. táblázat Szelvényméret a térképen (cm) topográfiai 1: x32 48x32 1: x16 48x32 1: x8 48x32 1: x4 60x40 földmérési 1: x x40 1: x x50 1: x x50 1: x500 75x50 1: x250 75x50 Ez a szelvényszámozás a topográfiai térképekre vonatkozik, melyek közül az M=1:10000 méretarányú térképek származnak eredeti terepi felmérésbõl. A kisebb méretarányúakat ezekbõl vezetik kicsinyítéssel és a tartalom átszerkesztésével. 49

50 A földmérési alaptérképek országos szelvényszámozása A földmérési térképek számozása ennek továbbfolytatásával történik. A számozás a továbbiakban is az elõzõ szelvény negyedelésével történik. A földmérési térképek szelvényszámát kötõjellel írjuk a topográfiai szelvényszám után. 3. ábra: A földmérési alaptérképek országos számozása Az 1:4000 méretarányú térképek a külterületek ábrázolását szolgálják, de ezt a méretarányt használjuk a községek átnézeti térképeként belterületeknél is. Ezek a térképek szelvényhatáros ábrázolással készülnek. Az Egységes Országos Térképrendszer Térképei (EOTR) egymás mellé illeszthetõk. Az 1: 4000 méretarányú térképek lefedik az egész ország területét A földmérési alaptérképek településenkénti számozása A városok, községek felmérésénél a felmérendõ területet, a város, község területét lefedõ térképeket folyamatosan végig számozzuk. Ez a községenkénti folyamatos számozás. Az egyes térképlapokat az EOTR szelvények határvonalainak megfelelõen választjuk. Az egyes lapokat az M= 1:4 000 méretarányú térképeknek megfelelõen 1-tõl kezdõdõen végig számozzuk. A számozást a legészakibb sorban kezdjük, majd a következõ délre lévõ sorban számozzuk az egyes szelvényeket. Az M=1:4000 méretarányúnál nagyobb méretarányú szelvényeket az ábrázolás érdekében ugyanúgy törjük a szelvény negyedelésével hozzuk létre az M= 1:2000 és további negyedeléssel az M=1:1000 méretarányú szelvényeket. Ezeket az M=1:4000 méretarányú szelvényszám után tizedes törttel jelöljük. Az ábrázolás gazdaságossága érdekében itt eltolt (esetleg 90 -al elforgatott) szelvényeket is használunk. Ezeket a szám után kiírt a betûvel jelöljük annak a szelvényszámnak a felhasználásával, amelyikbõl az eltolt szelvény a legtöbbet érint. Az EOTR elõtt készült térképek esetén is használtak községenkénti számozást, ami megegyezik az 1: 4000 ma szelvények számozásával (4.-5. ábra). 50

51 4. ábra: Településenkénti szelvényszámozás az EOTR elõtt 4.4. A TÉRKÉPKÉSZÍTÉSEK VÁLTOZATAI Tárgyát (tematikáját) tekintve: - síkrajzi tartalmat érintõ (vízszintes értelmû), - magassági tartalmat érintõ, illetve - mind vízszintes, mind magassági tartalmat érintõ alaptérkép készítésrõl beszélhetünk. 51

52 5.ábra: Földmérési alaptérképek szelvényvázlata és számozása, egy településen Térképkészítési módok: - újfelmérés, - térképhelyesbítések (térképkiegészítések, térképfelújítás), - áttérképezés (átdolgozás, átszerkesztés- vagy újabban: digitális átalakítás). 52

53 A Digitális AlapTérkép (DAT) adatbázis-szemléletû térkép elõállítása keretében ezen felül megkülönböztetünk még: - digitális átalakítás-t és - DAT térképfelújítás-t, valamint - változásvezetés-t. Az alkalmazott eljárás jellege szerint: - geodéziai (terepi) felmérések, - fotogrammetriai (légifelvételek adataiból történõ) térképkészítések, - foto-geodéziai (vegyes) módszerek, illetve - a digitalizálást (az analóg térképek számszervé tételét) alkalmazó, vagy - a fentiek kombinációjaként készült megoldások különböztethetõk meg. A terepi módszerek lehetnek - hagyományos technológiák (ortogonális és poláris felmérést alkalmazó), - félautomatizált megoldások, - automatizált felmérések, illetve - digitális megoldások. A fotogrammetriai módszereknek: grafikus (sík-, sztereo, vagy ortofotogrammetriai), numerikus (sztereofotogrammetriai), számítógéppel segített (analóg/analitikus), illetve digitális technológiai változatai említendõk meg. Fotogeodéziai módszereknek az olyan megoldásokat nevezzük, amikor a pontosság fokozása érdekében a terepi (geodéziai) munkák részarányát növeljük a szokásos fotogrammetriai módszerekhez képest. A digitalizálással egybekötött térképszerkesztések kezdetben a területszámítás gyorsítását, majd a kirajzolás megkönnyítését szolgálták. Ma a térképi adatok számítógépes kezelése érdekében - mint a leggyorsabb, így leggazdaságosabb módszert alkalmazzák. A térképek karbantartását (változásainak vezetését) általában ugyanolyan megbízhatósággal kell végezni, mint ahogyan az elõállítás történt (azaz legtöbbször grafikusan), de a változásoknak csak egy része kerül a térképeket kezelõ földhivatalokhoz, ezért tartalmilag részben elavulnak. Emellett az analóg térképek állaga is jelentõsen romlott. Megemlítendõ, hogy a jelenleg meglévõ földmérési alaptérképek nagy része a fentiek következtében is tartalom, és megbízhatóság szempontjából nem elégíti ki a velük szemben támasztott mai követelményeket. Ezek a térképmûvek a felmérés módszerétõl, az ábrázolás méretarányától, a készítés idõpontjától függõen eltérõ pontosságúak. Közel 50 %-uk az EOVtõl eltérõ (korábbi) vetületi rendszerû, hagyományos alapú térképlapokon szerepel, de tartalmilag is részben már avultak, ugyanakkor nagy részük csak grafikus formában áll rendelkezésre. 53

54 Napjainkban nyílt lehetõség arra, hogy egységes koncepció alapján megteremtsük a helyhez rendelhetõ információk modern tárolására és kezelésére alkalmas digitális térképi állományok alapjait és megkezdhessük a térképállomány létrehozását. Amennyiben azonban az átalakítás csak az analóg térkép irodai átalakítása (terepi méretek tömeges bedolgozása nélkül), a térkép továbbra is csak grafikus értékûnek tekintendõ! 4.5. A TÉRINFORMATIKA TÉRKÉPI ALAPJAI A földmérési és térképészeti törvény szerint a térinformatikai rendszer: "Az adott célnak megfelelõen megválasztott hardver és szoftver eszközökre, valamint térképekre felépített számítógépes informatikai rendszer, amellyel földrajzi helyhez kötött információkat tartalmazó adatállomány tárolható, illetve kezelhetõ." A fentiekbõl egyértelmû, hogy a térinformatika térképre épülõ informatikai rendszer. Ha az állam és a helyi önkormányzat térinformatikai rendszert alakít ki, akkor alapul az állami térképeket és állami alapadatokat kell használni. E térinformatikai rendszerek céljára tehát nem kell új felméréseket végezni és ezáltal új térképeket készíteni, hanem a földmérési alaptérkép felhasználásával - tartalmának bõvítésével (esetleg szûkítésével) - szükséges biztosítani, hogy állandó kapcsolat állhasson fenn az ingatlan-nyilvántartással és egyéb térinformatikai rendszerekkel. Az ingatlan-nyilvántartási térképen átvezetett változásokat az említett térinformatikai rendszerek adatbázisaiban is érvényesíteni kell. 54

55 5. GEODÉZIAI MÜSZEREK 5.1. TEODOLITOK, TÁVMÉRÕK, MÉRÕÁLLOMÁSOK Teodolitok A geodézia, mint a helymeghatározás tudománya gyakorlati tevékenysége során olyan adatokat határoz meg, melyek a pontok geometriai helyének a megadásához szükséges. Ezek az adatok szögek és távolságok. Geodéziában hosszú története során kialakultak azok a mûszerek, melyekkel szögeket (irányokat) és távolságokat tudunk megmérni. A mûszerek fejlõdésével a mérés pontossága folyamatosan nõtt. A mûszerek egyre könnyebben kezelhetõvé váltak. A fejlõdés során elõször az iránymérõ mûszerek alakultak ki. Ezeket a mûszereket teodolitnak nevezzük. A teodolit tengelyei A teodolit elvi felépítését tekintve egy olyan kötött irányzó berendezés, mely két egymásra merõleges függõleges, illetve vízszintes tengely körül elforgatható és az elforgatás mértéke a meghatározható. A teodolit vázlatos felépítését az ábrán láthatjuk. Két fõ részbõl épül fel: a mûszertalp és az alhidádé. a.) A mûszertalp a mûszernek az a része, amely mérés alatt mozdulatlan. b.) Alhidádénak az állótengely körül elforgatható részt nevezzük. A teodolitot általában háromlábú mûszerállványra állítjuk fel. A mûszert az állványhoz összekötõ csavarral kapcsoljuk. A teodolit segítségével vízszintes és függõleges síkban fekvõ szögeket mérhetünk. A mûszer fõ része egy távcsõ, melyet egy függõleges és egy fekvõtengely körül forgathatunk. A két tengely körüli elfordulás szögértékét az osztott körök segítségével mérhetjük. A teodolit szerkezeti részei A teodolit alsó része a központositó szerepet (is) betöltõ mûszertalp. Ebbe építik be a három talpcsavart, amelyek segítségével a mûszert bizonyos határok között dönteni lehet és 55

56 függõlegessé tehetõ a mûszer állótengelye. A mûszertörzsben van az állótengely perselye, és itt van a vízszintes kör a limbusz is. A mûszertörzs kiemelhetõ a központosító talpból. A mûszertörzs perselyébe illeszkedik a mûszer állótengelye, amely már az alhidádéhoz, a mûszer felsõ részéhez tartozik. E két részt egybe építik. Az alhidádén van a vízszintes kör leolvasására szolgáló egy vagy két leolvasó berendezés. Az alhidádé két oszlopa tartja a fekvõtengelyt, melyre mereven szerelik fel a távcsövet és a magassági kört. Az alhidádén található az állótengely függõleges beállításánál használt alhidádé-libella A távcsõ fekvõtengely körül átforgatható. Így a távcsõ helyzete megváltoztatható a mûszerhez képest. Ez a mûszer hibáinak kiküszöbölésénél alapvetõ jelentõségû. A mûszer távcsöve a mai mûszereken is optikai távcsõ. A távcsõvel végzett irányzáshoz elõször be kell állítani az okulárist, hogy a szálkeresztet élesen és feketének lássuk. A távcsõvel látott kép élesre állítását a parallaxiscsavar beállításával végezzük. A teodolit irányvonalának az állótengely, ill. a fekvõtengely körüli elfordulásának mértékét a tengelyre merõleges és központos elhelyezésû osztott körökön mérjük. A teodolitnak a következõ három tengelye van. a.) Állótengely: ami körül forgatjuk az alhidádét. b.) Fekvõtengely: a távcsõ forgatási tengelye. c.) Irányvonal: (irányzótengely, kollimációtengely): a távcsõ objektív optikai középpontján és a szálkereszt metszéspontján áthaladó egyenes. Ez a három tengely egy pontban metszi egymást, és a fekvõtengely merõleges a másik két tengelyre. A kódkör A gyárak igyekeznek, hogy a mûszer a gyártás során a különbözõ geometriai feltételeket kielégítse. Ez azonban csak részben elérhetõ; a maradék hibák hatással vannak a mérési eredményekre, amelyet a mérési módszer, vagy megfelelõ korrekciók, javítások számításával kell kiküszöbölni A teodolit precíziós optikai-mechanikai mûszer, melybe ma már igen sok elektronikai részt építenek be. A teodolit tengelyeinek csapágyazása igen pontos szabatos forgatást tesz lehetõvé. Az elforgatást és megkötést kötõcsavarok megoldásával és megszorításával végezzük. A forgatást kis mértékben megkötés után irányító ( parány -)csavarokkal folytathatjuk. Ezzel tudjuk elérni, hogy a megirányzandó jelet pontosan beirányozzuk. Ilyen kötõ és irányítócsavarok vannak a fekvõ és állótengely körüli mozgatás elvégzéséhez is. A teodolit alhidádéjába még egy kis távcsövet is beépítenek, amit optikai vetítõnek nevezünk. Ezzel tudjuk a mûszert a pont fölé állítani A limbuszkör és a magassági kör ma is általában üvegbõl készül. Régebben valódi fok és percosztás volt a körökön, és ezeket optikai mikroszkópok segítségével olvastunk le. Ma a körökön kódosztások vannak és ezeket elektronikusan olvassuk le. Kijelzése a szokásos digitális formában történik, emellett a leolvasás még elektronikus jel formájában is rendelkezésre áll, így a további digitális adatfeldolgozás történhet. 56

57 A teodolittal egy pontból kiinduló irányok helyzetét határozzuk meg. Az iránymérést úgy végezzük, hogy a mérendõ irányok közül kiválasztjuk a legjobban láthatót. Ez lesz a kezdõirány. Kezdõirány az lesz, melynek jó a háttere, jó a megvilágíthatósága és az átlagosnál nagyobb távolságban van. A kezdõirány megirányzása úgy történik, hogy a távcsõ tetején lévõ irányzékkal közelítõen megirányozzuk a tárgyat. A jelet a szálereszt közepére állítjuk az irányító csavarok forgatásával. Ezután leolvasást végzünk és rögzítjük a mérési eredményt a mûszer tárolójában. Az elsõ irány megirányzása után sorban megirányozzuk a pontokat az óramutató járásával azonos sorrendben. Az utolsó irány megirányzása után ismét megirányozzuk a kezdõpontot. Ezután a mûszer távcsövét áthajtjuk a fekvõtengely körül és átforgatjuk az állótengely körül. Ezt nevezzük 2. távcsõállásnak. A 2. távcsõállásban ismét sorban megirányozzuk az egyes pontokat, de most ellenkezõ sorrendben. Ez a mérési módszer a különbözõ mûszerhibák kiejtése miatt szükséges azért, hogy megfelelõ pontosságot érjünk el. Az adatokat ezután átvisszük a számítógépbe, és ott dolgozzuk fel. Az újabb mûszereknél már megengedett az egy távcsõállásban történõ mérés, mert a mûszereket úgy szerkesztették, hogy azokat a hibákat a mûszer kompenzálja Fizikai távmérõ mûszerek és mérõállomások A fizikai távmérõ mûszerek megjelenése döntõ változást hozott a geodéziai pontmeghatározások, részletes felmérések, kitûzések területén. Korábban a távolságok mérését kerültük a geodéziai meghatározások során. Ennek oka, hogy a mérõszalaggal történõ hosszmérés nehézkes, gyakorlatban csak néhány száz méterig használható. Az optikai távmérés pontossága pedig nem elégíti ki a részletes felmérések pontossági elvárásait. Ezért a klasszikus geodéziában különleges fontosságú volt az iránymérés. Ez a felfogás alapvetõen megváltozott a fizikai távmérõ mûszerek megjelenésekor. A távolságmérés pontossága elérte az iránymérését és a mérések idõtartama is egyre rövidebbé vált a késõbbi fejlõdés következtében. A fizikai távmérés során a mûszer elektromágneses hullámot bocsát ki. Ezt - a távolság másik végpontján elhelyezett - visszaverõ berendezés visszaveri a mûszerhez. A mûszer veszi a visszaérkezõ jelet, amit összehasonlít a kibocsátott jellel. Az eltelt idõ (vagy más, ezzel kapcsolatos érték) alapján számíthatjuk a távolságot. A távolságmérés alapegyenletét. D = v. t formában írhatjuk fel. A D a távolságot jelöli, a v az elektromágneses hullám terjedési sebessége a légkörben, t a távolság kétszeri megtételéhez szükséges idõ. Minthogy az elektromágneses sugár a távolságot kétszer futja be (oda és vissza), ezért ezt a távmérési eljárást kétutas távmérésnek nevezzük. Távmérés fázisméréssel A fizikai távmérõk által kibocsátott elektromágneses hullámok a légkörben haladva futják be a mérendõ távolságot. A hullámterjedés közege, a levegõ sem homogén. A fizikai távmérés a 57

58 légkör legalsó részében, a troposzférában történik, a talaj feletti légrétegben. A mérõhullámok talaj feletti magassága általában néhány méter. A fizikai távmérõk vivõhullámának szempontjából a légkörnek két hatása fontos: a.) Légkör hatására bekövetkezõ energiaveszteség, mely elsõsorban a mérhetõ legnagyobb távolságot befolyásolja. b.) A légkör hatása a hullám terjedési sebességére, melyet, mint távolság-korrekciót (meteorológiai redukcióként) veszünk figyelembe). A távmérõ által kibocsátott elektromágneses sugárzás csak részben érkezik vissza a vevõhöz. A vett jelnek olyan erõsségûnek kell lenni, hogy az kiértékelhetõ legyen. Az elektrooptikai távmérõk esetén a kibocsátott sugárzás az infravörös (nem látható fény) tartományba esik. Ennek terjedési tulajdonságai jól megegyeznek a látható fény tulajdonságaival. Az infravörös sugárzás energiavesztesége hasonló tulajdonságokat mutat, mint a látható fény. A két pont között közvetlen összelátás szükséges, melyet szabad szemmel is meg tudunk figyelni. Zavarja a mérést, ha a mérési program alatt valami, pl. falevelek, autó, járókelõk megszakítják az összelátást. Ha mégis ilyen akadály lépne fel, akkor a mérési program várakozik, És az akadály megszûnése után tovább folytatódik. Az egyes elektrooptikai távmérõkkel mérhetõ legnagyobb távolságot a mûszerismertetõk megadják, ez azonban függ a légköri körülményektõl is. A szabad szemmel megfigyelhetõ látótávolság és a mérhetõ távolság között kapcsolat áll fenn. Elektromágneses hullámok terjedési sebessége a légkörben A fény légüres térben meghatározott sebessége ismert: c = 299, m/s. A légkörben a terjedési sebesség megváltozik és a levegõ törésmutatója függvényében értékû lesz, ahol n a levegõ törésmutatója. v c = n A törésmutató értéke a levegõ hõmérsékletétõl, a légnyomástól és a páranyomástól és a hullám hosszától függ. A használatos összefüggések segítségével csak a levegõ pontbeli törésmutatóját tudjuk meghatározni. A mért távolság vonalán azonban változik a törésmutató értéke. A távolság számításában azonban az átlagos törésmutatóra van szükségünk. Ezt úgy határozhatjuk meg, hogy a távolság mentén, több helyen mérjük a légkör állandóit. Általában 2 km távolságig elegendõ a távolság egyik pontján, a mûszer mellett mérni a meteorológiai adatokat. 2 km felett mindkét ponton mérjük a meteorológiai adatokat, és ha lehetõségünk van, közben is. A meteorológiai adatok megmérésének hibája befolyásolja a távolság megbízhatóságát. Az elektrooptikai távméréskor passzív visszaverõ berendezést használunk. Ez általában egy prizma, mely a fénysugarakat térben 180 fokkal téríti el. 58

59 A prizma alakját úgy képzelhetjük el, hogy egy derékszögû kocka sarkát, testátlójára merõlegesen levágják és megfelelõ foglalás után építik be a prizmaházba. A prizma sarkait levágják, hogy kedvezõbb alakja legyen. Követelmény, hogy a kocka eredeti három oldala szabatosan merõleges legyen és mindhárom oldal sík legyen. A prizma anyagának jó minõségû optikai üvegbõl kell lennie. Emiatt a prizmák általában drágák. Régebbi prizmákat is felhasználhatunk a mérések során. Ez esetben a felszerelés összeadó állandója megváltozik. A mûanyag prizmákat a macskaszem alakjának megfelelõen készítik. Elõnyük, hogy olcsóbbak, mint az üvegprizmák, de a mûszer hatótávolsága jelentõsen csökken, és általában nem haladja meg a néhány száz métert. Egyes mûszerek képesek A távmérõmüszerek összeadó állandója távolságot mérni közönséges felületre is. Ebben az esetben semmilyen külön visszaverõ eszközre nincs szükség. Ez azonban jelentõsen csökkenti a mérhetõ távolságot. A mérhetõ távolság a több tízméteres, esetleg a néhány százméteres tartományba esik A távmérés hibaforrásai és redukciói (javításai) a.) A mérõfelszerelés összeadó-állandója Az összeadó állandó a távmérés egyik legfontosabb hibája. Minden mérési eredményt ugyanolyan mértékben terhel. Az összeadó-állandó abban jelentkezik, hogy minden távolság azonos értékkel lesz hibás. A hiba eredete a mûszer és prizma felépítésébõl egyaránt adódhat. b.) A távmérõ szorzóállandója A mûszer szorzóállandója a távmérõ által elõállított frekvenciától függ, ezért ezt a hibát gyakran nevezzük frekvencia hibának is. A hiba eredete, hogy a mérõhullám hullámhossza nem az etalon (nemzetközi méter) adott számú többszöröse. Az állandó értéke az elektronikus alkatrészek öregedése miatt változhat. Ezért a használt mûszereknél minden javítás után, de legalább kétévenként ellenõrizni szükséges. c.) Távolságmérés redukciói A méréseket a terepen végezzük, ezeket a távolság adatokat át kell számítani a számítás felületére. A távolságokat több lépésben számítjuk át. Az egyes átszámításokat redukciók formájában végezzük el. A redukciók általában kis értékûek, ezért igen fontos a redukciók értékét és elõjelét figyelni. A redukciók egy részét már méréskor figyelembe vehetjük, ezért ügyelni kell, hogy ne hagyjunk ki valamelyik redukciót, de hiba az is, ha valamelyik redukciót kétszer is számítunk. A mûszerrel meghatározott t mért távolságot elõször meteorológiai redukcióval kell ellátni. Ezt a távolságot a mûszer geometriai m szorzó és c összeadó állandójának 59

60 figyelembevételével számítjuk át térbeli ferde távolsággá. A ferde távolságot vízszintesre kell redukálni. A vízszintes távolságot tovább kell redukálni a geoidra További redukció, hogy a Föld gömbnek képzelt felületérõl áttérjünk a számítás síkjára. Ez a vetületi redukció attól függ, hogy milyen vetületi rendszert használunk. Magyarországon az EOV az Egységes Országos Vetületi rendszert használjuk általában. A vetületi redukció értéke (EOV esetén) cm között változik km-enként A távmérõ és szögmérõ mûszerek kapcsolata A távmérõ és szögmérõ mûszerek elõször egymástól függetlenül alakultak ki. Kapcsolatuk folyamatosan fejlõdött, kategóriák alakultak ki, melyek még ma is élnek. Önálló távmérõk. A távmérõk fejlõdésének kezdetén a távmérõk önálló mûszerek voltak. Szögmérõ mûszerrel való kapcsolatuk csak kényszerközpontosítással volt lehetséges. Gyakorlati használatuk ma már lényegesen lecsökkent. Önálló (manapság elektronikus) teodolitok számára is külön feladatkör alakult ki. Szabatos szögmérések ugyancsak mérnöki feladatokhoz, ipari mérõrendszerekben kerülnek alkalmazásra. Ilyen feladatok megoldására a szögmérés leolvasó képessége 1 vagy az alatti. Rátét távmérõk jelentették az összeépítés elsõ lépését. Ezeknél a mûszereknél a teodolitra helyezik fel a távmérõt. Az összekapcsolás két formában történhet. Mindkét összekapcsolás esetén hátrány, hogy a távmérõ terheli a szögmérõ mûszert, emiatt a szögmérés pontossága csökken. Csak olyan esetekben használhatók, mikor elegendõ a távmérést cm élesen végezni és a szögmérésnél is elegendõ 5-10 élességû mérés (és az ennek megfelelõ pontosság) Elektronikus tahiméterek A teodolit és távmérõ összeépítésével létrejöttek az elektronikus tahiméterek. Ezeknél a mûszereknél a teodolit távcsöve magába foglalja közvetlenül a távmérõ adó- és vevõoptikáját is. A távmérõ szerkezeti elemeit a távcsõ alatt és felett helyezik el. A mûszereken egy különálló, több soros kijelzõn jelennek meg a mérési eredmények. A mûszer alhidádé oszlopán, vagy a távcsõ alatti részen alakították ki a kapcsolódó és az adatbeviteli billentyûzetet, melyen keresztül vezérelhetjük a különbözõ mûveleteket, beállítási lehetõségeket. A mûszerekhez általában két külsõ csatlakozási lehetõség van. Az egyik az adatok forgalmát teszi lehetõvé, a másik a külsõ akkumulátor csatlakoztatását. Az adat kimeneten keresztül csatlakoztathatunk a mûszerhez külsõ adatrögzítõt, ahol a mért és az adatrögzítõ billentyûzetén bevitt adatokat tárolhatjuk Mérõállomások Mérõállomások az elektronikus tahiméterek továbbfejlõdésével alakultak ki a mérõállomások (angolul: totál station). A mûszerbe beépítették magát az adatrögzítõt is. Az elektronikus tahiméter és a mérõállomás között nincs éles határ, a mérõállomások programját legtöbbször lehet pótolni egy külsõ adatrögzítõvel. 60

61 5.2. MAGASSÁGMÉRÉS ÉS ESZKÖZEI A magasság értelmezése, a szintezés elve A magasságmérés története az emberiség történetének legõsibb koráig nyúlik vissza. A pont magassága alatt az alapfelület és pont közötti távolságot értjük, melyet a vetítõvonal mentén mérünk meg. Válasszuk alapfelületnek a vízszintest és vetítõ vonalnak a függõlegest. Ezt a természet meghatározta rendszert használjuk a magasságok meghatározásánál. A magasságokat megadhatjuk helyi- és abszolút rendszerben. Helyi rendszernek azt nevezzük, mikor az alapfelületet egy kisebb területre kiterjedõen vesszük fel. Az abszolút meghatározásnál az alapfelületet a tenger közepes vízszintjében veszik fel. Ezért nevezzük ezeket a magasságokat tengerszint feletti magasságoknak. Magyarország, mint az Osztrák-Magyar Monarchia tagja, a trieszti kikötõben elhelyezett vízmérce középértékét használta alapszintnek, melyet 1875-ben határoztak meg. Az 1960-as években megváltoztatták az alapfelületül választott tengerszintet és az Adriai alapszintrõl áttértek a Balti alapszintre. A szintezés elve A legutóbbi hálózat létesítése az 1970-es évek közepén kezdõdött. A munkálatok - megszakításokkal - még ma is folynak. A magasságmeghatározásnak többféle módszere alakult ki. Ezek közül legfontosabb a szintezés. A szintezés alapelve az, hogy a két ponton (A és B), melynek a magasságkülönbségét kívánjuk meghatározni, felállítunk egy-egy lécet. A mûszerrel a két pont között állunk fel. A mûszerrel elõállítjuk a vízszintest és egymás után leolvassuk a lécen a mûszer horizontjának magasságát. A magasságkülönbséget a két leolvasás különbségeként számíthatjuk: m = l B l. A A B A vonalszintezés alapelve 61

62 A mûszert, mellyel a helyi vízszintest elõállítjuk, szintezõ mûszernek nevezzük, a léceket pedig szintezõ lécnek. A szintezést akkor is elvégezhetjük, ha a két pont között a távolság olyan nagy, hogy nem tudjuk egy mûszerállással meghatározni, ilyenkor elvégezhetjük a magasság különbség meghatározását részletekben. Az ábra szerint a távolságot olyan részekre bontjuk, hogy a két szomszédos ponton felállított lécek közötti magasságkülönbséget már meg tudjuk mérni. Elõször az A és 1. pont között végezzük el a mérést, majd a hátul lévõ lécet tovább visszük a 2. pontra és a mûszerrel is átmegyünk a következõ mûszerállásra. Itt is mérünk a két lécre, amelyek most az 1. és 2. ponton állnak. Ezután tovább halad a mérés. Az 1. ponton lévõ lécet tovább visszük a 3. pontra, a mûszerrel tovább megyünk a következõ mûszerállásra. A mérést így addig folytatjuk, míg el nem érjük a B pontot. Az A és B pont közötti magasságkülönbséget úgy számítjuk, hogy álláspontonként képezzük a két szomszédos pont magasság különbségeit, és ezeket összeadjuk. A szintezésnek ezt a mérési módját vonalszintezésnek nevezzük, ami a mérés folyamatából következik. A mérés során az 1., 2. és 3. pontot csak a mérés idejére jelöljük meg. Ezeket a pontokat kötõpontoknak nevezzük. A leolvasásokat a mérés haladási irányának megfelelõen nevezzük hátra- és elõre leolvasásnak Szintezõmûszerek A mai szintezõmûszerek felépítésüket tekintve kétfélék lehetnek. A régebbiek libellásak, az újabbak kompenzátorosak. A libellás szintezõmûszerek felépítését a mutatja. A mûszer két fontosabb részbõl áll: a mérés közben mozdulatlan mûszertalpból és a körbe forgatható alhidádébõl. A fekvõtengely fölött helyezkedik el a távcsõ és a szintezõ libella. Ezt általában egy burkolatba építik be. A mai mûszerek távcsöve belsõ képállítású. Így az irányvonal stabilabb, kevésbé ingadozik, mint a hagyományos geodéziai távcsöveknél, a parallaxiscsavar állítása esetén. A távcsõ ma már egyenes állású képet ad. Régebbi mûszerek esetén fordított állású képet láttunk. A távcsõ szállemezén, a fekvõszál alatt és fölött egy-egy rövidebb szálat látunk. A mérés során ezen a két szálon is le fogunk olvasni. A távcsõ látómezejébe általában bevetítik a szintezõlibella képét, vagy közvetlenül a távcsõ okuláris mellõl látni lehet a szintezõlibella buborékjának helyzetét. A mûszerek másik csoportja a kompenzátoros szintezõk. Ezeket a mûszereket nevezik önbeálló, vagy automatikus mûszereknek is. A libellás szintezõmûszer Az önbeálló szintezõmûszereknek tulajdonképpen az a feladata, hogy a mûszer felállítása és az állótengely szelencés libellával végzett közelítõ néhány szögperc pontos függõlegessé tétele után az irányvonalat egy kompenzátor vízszintessé tegye. Ezt az önbeálló mûszerek a következõképpen oldják meg A mûszer felállítása és az állótengely függõlegessé tétele után a távcsõ kis mértékben ferde lesz, olyan mértékben, ahogyan az állótengely ferde. A mûszer eredeti irányvonala az 62

63 objektív optikai középpontján és a szálkereszt közepén átmenõ fénysugár, ami a szálkereszt középpontján hoz létre valódi képet. Ez az eredeti irányvonal is ferde lesz. Azt kell megvalósítani, hogy az objektív középpontján áthaladó vízszintes fénysugár (amit fõsugárnak nevezünk) a szálkereszt középpontján képzõdjön le. A fõsugarat a távcsõ belsejében egy pontban megtörjük úgy, hogy az objektíven áthaladó vízszintes fénysugár a szálkereszt közepén képzõdjön le. A fõsugarat az állótengely ferdeségi szögétõl függõ mértékben kell megtörni. Ezt a kompenzátoros szintezõmûszereknél egy fizikai ingával érjük el. A kompenzátorokkal kapcsolatban három jellemzõ adatot szoktak megadni. Beállási kompenzátor pontosság, mely azt mutatja, hogy a kompenzátort kimozdítva milyen pontossággal áll vissza ugyanabba a helyzetbe. A beállási idõ azt az idõtartamot jelzi, hogy kimozdítás után, mennyi idõ alatt szûnik meg a kompenzátor lengése. Végül a harmadik szállemez A kompenzátoros mûszerek elve jellemzõ a kompenzálás tartománya, mely azt mutatja, hogy hány szögperc mûszerferdeséget képes még kompenzálni. A kompenzátoros mûszer elõnye a libellással szemben, elsõsorban a mérés gyorsaságában van. Hátránya, hogy a szélre és rezgésre sokkal érzékenyebb, mint a libellás mûszer. A libellás mûszereknél további hátrányként jelentkezik, hogy a napsugárzásra igen érzékeny a libella. Méréskor a mûszert mûszerállványra helyezzük. Szintezésnél könnyebb mûszerállványt szoktunk használni. Csak stabil, jó állványon végezhetünk jó mérést Szintezõlécek Méréskor a mûszer fekvõ szálának a helyét olvassuk le, ezért a szintezõlécen jól látható beosztásnak kell lenni. A lécet mérés közben függõlegesen kell tartani, hogy a függõleges távolságot tudjuk mérni. Ezt a lécre szerelt szelencés libellával tudjuk biztosítani. A szintezõlécet a mérés kezdetekor a magassági alappontra helyezzük. Közbensõ pontoknál mindig valamilyen egyszerûen saru mérnöki szintezéshez facövek vascövek kivitelezett gömbfelületû pontra, Kötõpontok a kötõpontra állítjuk Az egyértelmû megjelölést úgy tudjuk elérni, hogy hasonlóan az alappontokhoz, a kötõpontok felsõ része is gömbölyû legyen. 63

64 A szintezés gyakorlati végrehajtása A szintezést közel sík, vagy enyhén lejtõs terepen, a következõ módon hajtjuk végre. A lécet felállítjuk a vonal kezdõpontján, a szintezési csapon, vagy gombon. A másik léces elindul a hátsó ponttól, és lépéssel méri a távolságot. A mûszer léc távolság kimérése után a mûszer helyét megjelöli a földön. A mûszeres feláll a jelen, és az elõre léces tovább megy, közben ugyanazt a távolságot lépi ki. Itt leteszi a szintezõ sarut, lenyomja a földbe és ráállítja a lécet úgy, hogy a talplemez közepe kerüljön a saru legmagasabb pontjára. Eközben az észlelõ felállítja a mûszert, lábait jól betapossa a talajba, és az állótengelyt függõlegessé teszi a talpcsavarok forgatásával, a szelencés libellát figyelve. A hátsó lécet megirányozva elvégzi a távcsõ három fekvõ szálán a lécleolvasásokat. A lécrõl mindig 4 számjegyet olvas le. Az elsõ kettõt a lécen megírt számok alapján, a következõt az osztások megszámlálásával és az utolsó jegyet becsülve. Ha távcsõben a képet, a távolság kimérése ellenére a parallaxis alatt látjuk, akkor azt elõször a parallaxis csavarral tüntessük el úgy, hogy szemünket fel-le irányban mozgatjuk, és a parallaxis csavarral beállítjuk a legkedvezõbb helyzetet. A jegyzõkönyvvezetõ bejegyzi az elõre oszlopba a leolvasásokat és elvégzi az ellenõrzést és számítja mindhárom szálon tett leolvasásokból a magasság különbséget is. Ha jó, akkor tovább haladnak. Az észlelõ vállon viszi tovább a mûszert. Aki eddig hátsó léces volt, most õ méri lépéssel a távolságot, õ jelöli ki a mûszerállás helyét és méri tovább az elõre távolságot is, ahol leteszi a szintezõ sarut és felállítja a lécet. Azzal, hogy mindig a leendõ elõre-léces méri a távolságot biztosítani tudjuk a hátra és elõre távolság egyenlõségét. Így haladunk tovább a szakasz végpontjáig. A szintezésnek vannak szabályai, melyek betartása nagyban elõsegíti a mérés jó végrehajtását. A szintezés szabályai azt szolgálják, hogy a szintezésnél fellépõ hibák minél kevésbé terheljék a magasságkülönbséget. A szintezõmûszerrel a hátra- és elõre-léctõl mindig azonos távolságra álljunk fel. Ezzel egyrészt a mûszer igazítási hibáját ejtjük ki, másrészt a szintfelület görbültségének és a refrakció görbültségének a hatását csökkentjük. A vonalszintezést mindig kétszer végezzük, ellentétes irányban. Ezzel a mûszer- és lécsüllyedés hatását csökkentjük. A lécleolvasás ne legyen kisebb, mint 30 centiméter. A szabály a refrakció hatásának csökkentését segíti elõ. A szintezési szakaszon belül páros számú mûszerállás legyen. Ez a lécek talpponti hibáját küszöböli ki. Szintezõléc A szintezést csak arra alkalmas idõben végezzük, a légrezgés és léglengés hatását kerüljük el. Ne mérjünk erõs refrakció idején, a déli órákban. Tilos a napkelte utáni félórában és a napnyugta elõtti félórában mérni, a léglengés miatt. 64

65 A szintezõlécet a kötõpontokon csak átforgatni szabad az elõre és hátra leolvasás között, a kötõpont süllyedésének csökkentésére. Mérés közben a szintezõlécet függõlegesen kell tartani, ezzel biztosítjuk, hogy a magasságkülönbséget függõleges irányban mérjük. Elõször a mérési jegyzõkönyvet számoljuk át. A terepen ceruzával számoltuk a kötõpontok magasságkülönbségeit. Most ezt számoljuk át tintával. Nagyon fontos, hogy a jegyzõkönyvben tintával átírt, számított eredmények jók legyenek. A mérési jegyzõkönyvben kiszámolt értékeknek hibátlannak kell lenni, mert ezekre a késõbbiekben nincs ellenõrzés. A továbbiakban ezeket tekintjük mérési eredménynek, ezért nagyon fontos, hogy ne terhelje számítási hiba. A mérési jegyzõkönyvben számítjuk még a szintezési szakasz a magasságkülönbségét is. A szintezési szakasz és a szintezési vonal fogalmának megértéséhez nézzük a következõ ábrát. Ekkor a két állandósított pont között mért magasságkülönbségeket adjuk össze. A szintezési vonal adott magasságú állandósított pontból indul és adott magasságú állandósított pontba zár. Közben a vonal átmegy több ismeretlen magasságú 1. szakasz 2. szakasz 3. szakasz szintezési vonal A szintezési vonal és a szintezési szakasz 4. szakasz állandósított ponton. Két állandósított pont közötti vonaldarabot, szintezési szakasznak nevezzük. Tehát a szintezési vonal több szintezési szakaszból áll A TRIGONOMETRIAI MAGASSÁGMÉRÉS Magasság különbség mérésére ezen kívül még több lehetõségünk is van. Igen gyakori a trigonometriai magasságmérés. Ennél a módszernél egy trigonometriai háromszög segítségével határozzuk meg a két pont magasságkülönbségét. Ennek elve a következõ ábráról olvasható le. Mérjük az ismert magasságú álláspontból a magassági szöget (a) és ha ismerjük a vízszintes távolságot (t), a terep (tárgy) vízszintes sík feletti magassága (Dm) kiszámítható. Ehhez hozzáadva a mûszermagasságot, megkapjuk a mért pont teljes magasságát. Látható, hogy ehhez lényegében szögmérõ mûszerre van szükség. Az ábra alapján számítható a toronycsúcs és a mûszer magasságkülönbsége és ha ismerjük (megmérjük) a mûszer magasságát, a torony magassága képezhetõ. 65

66 A trigonometriai magasság mérés elve egy régi rajz alapján (Lossai Péter jegyzetébõl 1498) 5.4. GLOBÁLIS HELYMEGHATÁROZÁSI RENDSZER Globális helymeghatározási rendszer felépítése A geodéziai helymeghatározásban mindig szerepet játszottak a csillagokra végzett mérések. A mûholdak elterjedésével a mûholdakról érkezõ jelek is felhasználásra kerültek. Ezek elsõsorban a felsõgeodézia és a kozmikus geodézia keretében kerültek alkalmazásra. Az 1970-es évektõl kezdve dolgozták ki a földi helymeghatározásra szolgáló mûholdas rendszert. Ezek kialakítása elsõsorban katonai célokat szolgált. A 60-as évek közepétõl azonban polgári célra is alkalmazást nyertek. Kifejlesztésük az amerikai védelmi minisztérium irányítása alatt történt. Az õ felügyeletük alatt mûködik a Navstar rendszer. Oroszországban (még a Szovjetunió idején) valamivel késõbb fejlesztették ki a Glonász rendszert. Az európai országokban is születtek tervek hasonló rendszer kifejlesztésére. Ezek közül az amerikai Navstar rendszer felhasználása terjedt el polgári célra. Az utóbbi idõben felmerült a Navstar és a Glonasz együttes felhasználása is. A Navstar rendszer alkalmazása lényegesen elterjedtebb, ezért a következõkben ezzel foglalkozunk. A globális helymeghatározási rendszer (Global Positioning System - GPS) kifejlesztése elsõsorban a Föld felszínén lévõ pontok, objektumok helyének meghatározására szolgál, elsõsorban navigációs célokra. A rendszer három alrendszerbõl áll: mûholdak alrendszere, földi követõ, vezérlõ alrendszer és a felhasználói vevõberendezések alrendszere. 66

67 A mûholdak alrendszere A mûholdak alrendszere az ûrben keringõ mesterséges holdakból áll. A Föld körül hat pályán összesen 24 mûhold kering. A holdak pályája szabályosan elosztott úgy, hogy a Föld bármely pontjáról, bármely idõpontban legalább 4 hold legyen a pont horizontja fölött. A mûholdak pályája a földi egyenlítõ síkjával 55 fokos szöget zár be. A hat pályasík egymással 60 fokos szöget zár be. Egy-egy pályán 4 mûhold kering egymással 90 fokos szöget bezárva. A holdak keringési ideje 4 perccel kevesebb, mint 12 óra. A Föld egy tetszõleges pontjáról figyelve, egy hold egyszer kel fel és egyszer nyugszik le naponta. A 24 hold esetén a Földrõl 4-8 holdat látunk egyszerre 15 fokos magasági szög felett. A holdak vázlatosan az alábbi fõbb részekbõl tevõdik össze: rezgéskeltõ a mérõhullámok sugárzására, frekvencia etalon a rezgések stabilitásának biztosítására, fedélzeti számítógép a mûhold mûködésének biztosítására, adó- és vevõ csatornák a földi irányító; ezek fogadására és a földi felhasználók felé jelek sugárzására, napelemek a hold energia ellátásának biztosítására, fúvókák a hold pályájának módosítására, korrekciójára. A mûholdak nem egyszerre kerültek felbocsátásra Technikai színvonaluk is folyamatosan fejlõdik. Egyes elromlott holdak pótlására a felvitt holdakat cserélik. Ez a rendszer is folyamatos változásban van. A mûholdak legfontosabb része egy nagypontosságú atomóra. Ez biztosítja a rezgéskeltõk 10,24 MHz alapfrekvenciáját. Az L1 és L2 frekvencia ennek 154, ill szorosa. A két jelet modulálják egyrészt a távmérés végrehajthatósága érdekében, másrészt a különbözõ üzenetek továbbítására. Ezeken keresztül közlik a holdak pályaelemeit és órahibáit és a holdak egészségi állapotát, mûködését. A holdak jeleit szándékosan elrontják azért, hogy a földi meghatározás pontosságát csökkentsék. A sugárzott jeleket is idõnként megváltoztatják. Ezzel is a felhasználók lehetõségeit változtatják A földi vezérlõ, követõ alrendszer Ez az alrendszer öt állomást jelent, melyek a Földön közel egyenletes eloszlásban. Ezek közül a központ Colorado Springs az Egyesült Államokban, a többi a Csendes óceánban (2) az Indiai óceánban és az Atlanti óceánban helyezkedik el egy-egy szigeten. A követõ állomások szerepe, hogy folyamatosan vegye a holdak jeleit, és ezeket továbbítsa a központ felé. Ezeken veszik a központ utasításait, melyet továbbítanak a mûholdak felé. Az adatok frissítése naponta háromszor történik, a központban gyûjtött adatok kiértékelése után A vevõ berendezések alrendszere A rendszer lehetõségeit megfelelõ vevõberendezéssel lehet kihasználni. A vevõberendezések sokféle formában és céllal készülnek. Ezek a különbözõ felhasználói igényeknek megfelelõen alakultak ki. Fontosabb részei: az antenna, kijelzõ- és vezérlõegység, jelfeldolgozó egység, számító- és tárolóegység, valamint a mûködtetéshez szükséges tápegység. 67

68 A vevõberendezés a vett jelek alapján ismeri fel a látható mûholdakat. A jelek feldolgozása után kapjuk meg a GPS mérési eredményeket, mûhold és a vevõ közötti távolságok, óraállással kapcsolatos adatok, a vevõhullámok terjedésével összefüggõ adatokat. Általánosan a GPS-el helyzetet, idõt, vagy sebességet határozhatunk meg. Geodéziai szempontból a helymeghatározásnak van jelentõsége. Az alrendszernek fontos része még a feldolgozó szoftver is GPS mûszerek Vevõberendezések Maga a mûszer és a feldolgozói szoftver is folyamatosan fejlõdik. Ez alapján újabb és újabb mérési módszerek alakulnak ki, melyek a vevõ szélesebb körû és nagyobb pontosságú alkalmazhatóságát teszi lehetõvé. A vevõk alapvetõen két csoportba sorolhatók: - geodéziai célú vevõk és - navigációs vevõk. Geodéziai célú vevõkkel cm pontosságú helymeghatározás végezhetõ más földi ponthoz viszonyítva, relatív méréssel. Ezek a vevõk pontra állását a geodézia más mûszereinél szokásos módon lehet elvégezni, kényszerközpontosítási lehetõségük is van. Az antennát és a feldolgozó adatrögzítõ egységet gyakran szétválasztják. Így a mérés végrehajtását több 10 méter távolságból is tudjuk vezérelni. Ezzel a mérés nagyrészt mentesül az idõjárási körülményektõl. A navigációs vevõk ma már kézben hordhatók, abszolút helymeghatározásra alkalmasak, az elérhetõ pontosság 10 m nagyságrendû. A vevõk fejlõdésével folyamatosan növekszik. A GPS mûholdak háromféle kódjelet sugároznak. A P precíz kódjelet mindkét frekvencián sugározzák, ezt ma már csak katonai felhasználók képesek venni. A C/A kódot polgári alkalmazás számára sugározzák. Újabban egy Y kódot is bevezettek, szintén katonai célokra. Ezen kívül sugározzák a D kódot is, mely üzeneteket tartalmaz, közlik a mûhold óraparamétereit, az óra állását és azok járását, a mûholdak durva és fedélzeti pályaadatait, az ionoszférikus modell adatait. A GPS mérések kiértékelése - kód összehasonlítással vagy - fázisméréssel történhet. Mindkét esetben a vevõ és a mûhold távolsága kerül meghatározásra. A vevõ órájának hibája miatt a távolság meghatározásnál ezt az idõ eltérést is figyelembe kell venni. Egy térbeli pont távolsággal történõ meghatározásához három pont szükséges. Az óraállás miatt azonban egy újabb ismeretlen is szerepel a meghatározásban, ezért szükséges még egy hold vétele. Egy pont koordinátáinak meghatározásához tehát négy hold szükséges. Külön problémát jelent a távmérésnél az egész hullámok számának meghatározása. Ezt ebben az esetben fázis többértelmûségnek nevezik. Ennek feloldása matematikai és programozási szempontból különleges feladat. A GPS mûszerek fejlõdésének egyik lényeges problémája a kiértékelés fejlesztése. Ez újabb mérési eljárások megvalósításához vezethet. 68

69 A mûhold pályaadatok ismeretére lehetõség van, hogy valamely mérési hely ismeretéhez megnézzük milyen mûhold állások lesznek. Ez a mérések tervezését segíti. Elõre meg tudjuk határozni, hogy mely idõben mérjünk és a mérést, hogyan rendezzük el. A tervezés alapja az elõzetes helymeghatározás pontosságát mutató DOP értékek. Ezek a meghatározás varianciáit kutatják. A geometriai pontosságot a GDOP, helyzetét a PDOP, a vízszintes pontosság a HDOP, magassági a VDOP, az idõ a TDOP értéket jelenti. Ezek alakulását figyelhetjük meg a szemléltetõ grafikonokon GPS mérési módszerek Sokféle GPS módszer, mérési eljárás alakult ki. Ha a mérés egyetlen egy vevõvel történik, akkor abszolút mérési módról beszélünk. Több vevõ együttmûködése esetén a meghatározást valamilyen más GPS-szel meghatározott ponthoz viszonyítva végezzük úgy, hogy legalább két helyen áll vevõ. Az egyik GPS ponton, a másik a meghatározandó ponton. Ilyenkor relatív mérés történik. Geodéziai szempontból ennek van jelentõsége. A mérések kiértékelése történhet kódméréssel, vagy fázisméréssel. Ezek közül a fázismérés biztosítja a geodéziai szempontból megfelelõ pontosságot. A vevõberendezés és helyzete szerint beszélhetünk statikus mérésrõl, mikor mindkét vevõ mozdulatlan a mérés ideje alatt. Lehet azonban a mérés kinematikus, mikor az egyik vevõ mozog mérés közben. Statikus méréseket elsõsorban alappontok meghatározásánál használunk, míg a kinematikus mérések inkább a részletpontok mérésénél gyakoriak. A feldolgozás ideje szerint beszélhetünk valós idejû, egyidejû kiértékelésrõl, amikor a méréssel egyidõben végezzük a kiértékelést. Lehet azonban utólagos kiértékelés is, amikor a méréseket utólag értékeljük ki. Más lehetõségeink elsõsorban az utólagos feldolgozást teszik lehetõvé. Az utólagos feldolgozás általánosabb, a feldolgozó programok is ezt támogatják. 69

70 6. GEODÉZIAI HÁLÓZATOK 6.1. ALAPPONTOK ÉS PONTJELÖLÉSEI A vízszintes és a magassági felmérésekhez, kitûzésekhez terepen megjelölt és koordinátákkal rendelkezõ alappontok szükségesek, amelyekre támaszkodva végrehajthatjuk a beméréseket vagy kitûzéseket. Ezeket a köznyelvben ún fix-pont -oknak nevezik. Az alappontok meghatározássukkal összefüggõ pontosságuk alapján- különbözõ rendekbe sorolhatók. I-V. rendû és ún. felmérési alappontokat különböztetünk meg A pontjelölésekrõl általában A mérések egyértelmû végrehajtása érdekében a pontokat meg kell jelölni. Egyrészt azért, hogy a pontokat meg tudjuk irányozni, mérni tudjunk rá, ezért a pontokat legalább a mérés idejére megjelöljük, láthatóvá tesszük. Egyes jeleket a mérés után elbontunk és máshol, más pontokon állítjuk fel. Ezeket a jeleket ideiglenes pontjeleknek nevezzük. Az ideiglenes pontjelek gyakran csak néhány órára, de elõfordul, hogy néhány évig is állnak. Ezért nagyon sokfélék lehetnek. Az ideiglenes pontjelek másik csoportja a pont azonosítását teszi lehetõvé. A terepen megjelöljük a pontot, hogy azt késõbb felkereshessük, és onnan mérést végezhetünk, vagy oda jelet állíthatunk. Ezek a jelölések, egyszerû kialakításuk miatt, csak rövid idõre õrzik a pont helyét. Általában csak néhány napig, hétig biztosítják a pont helyét, kivételes esetben néhány évig is megmaradhatnak. A pontjelölések másik csoportját képezik a végleges pontjelek. Egyes pontokat azért jelölünk meg, hogy a mérések után, késõbb is felkereshessük és késõbb onnan újabb méréseket, végezhessünk. Ezek a pontjelek sok-sok évig fennállnak. A végleges pontjelek építését állandósításnak nevezzük. Az állandósítást nagy gonddal kell végezni, hogy sok évig biztosítsák a pont megjelölését. A végleges pontjelek három félék lehetnek: csak vízszintes értelmû, csak magassági értelmû és vízszintes és magassági értelmû együtt. Az eddigi tapasztalatok alapján sokféle típus alakult ki. A következõkben a különféle pontjelöléseket tekinthetjük meg. Állandósítási Vízszintes értelmû végleges pontjelek központjel: furatos rézcsap, vagy keresztvésés Vízszintes értelmû végleges pontjeleknél olyan módon kell a központot megjelölni, hogy az egyértelmû legyen. Régebben központ jelként keresztvésést alkalmaztak, ma általánosan használják a furatot, melyet egy kis rézcsap közepébe fúrunk 1-1, 5 mm átmérõvel. Ezen kívül használhatunk alumíniumcsapot is furattal. Fontos, hogy a csap anyaga rozsdamentes legyen. axaxb 25x25x90 cm 20x20x70 cm 15x15x60 cm 70

71 Járdába építhetõ csap A leggyakoribb vízszintes állandósítási mód a kõvel való pontjelölés. Ekkor a hasáb alakú betonkõbe építik be a furatos rézcsapot, vagy erre vésik a keresztet. A betonkõ mérete függ a pont rendûségétõl, fontosságától. 25 * 25 * 90 cm, 20 * 20 * 70 cm és 15 * 15 * 60 cm-es köveket használunk leggyakrabban. (Régebben terméskõbõl faragták az állandósításhoz szükséges köveket és ezekben a bevésett kereszt jelentette a központ jelét.) A kõvel történõ állandósításkor egy vagy több föld alatti jelet is elhelyezünk a kõ alatt. Ez általában 20 * 20 * 10 cm méretû betonkõ furatos rézcsappal, esetleg tégla keresztvéséssel. Ha föld alatti követ nem lehet elhelyezni akkor gyakran használunk õrpontokat. Õrpontnak azokat a pont közelében elhelyezett, állandósított pontokat nevezzük, melyek segítségével a pontot vissza lehet állítani. Az állandósítás végrehajtása nagy gondosságot igényel. Ezt a következõ fejezetben fogjuk tárgyalni. Gyakrabban használt állandósítási mód a járdákban elhelyezett csap. Általában öntöttvasból készül, 4-6 cm átmérõjû, mélysége 8-12 cm. A régebbieken még felirat is volt rajtuk. a pont számát vagy az SP betûket írták rá öntéskor. A központ jele leggyakrabban egy furat vagy egy kereszt. Csappal végzett állandósításkor nem tudunk föld alatti jelet elhelyezni. Ezek pótlására gyakran õrpontokat építünk be a közeli házak falába. A pont és az õrpont távolságát gondosan mérjük meg. Egy pont mellett legalább három õrpontot helyezzünk el. Manapság ezeket gyakran elhagyjuk, ami nem helyes. A falba beépített õrpontok legtöbbször jobban meg maradnak, mint az eredeti pont. Ezért újból és újból felmerül az õrpontok szükségességük. Ma gyakran alkalmazunk pontok megjelölésére különbözõ szegeket. Ezeket csapok helyett használjuk. Az utolsó évtizedben már külön a Földmérési betonszegek (Mérõpont-jelek) Mûanyag fejû vascsövek 71

72 földmérés számára is készítenek újabb állandósítási eszközöket. Ezek közül a szegek a leggyakoribbak. Fejük általában domború, átmérõjük 2-3 cm, a szeg vastagsága 5-8 mm. A 7-10 cm mélységûek alkalmasak pontjelölésre. Ezek betonba is jól leverhetõk. Fejükön gyakran felirat is van. Az ennél kisebb szegek nem alkalmasak pontok állandósítására, vagy csak ideiglenes megjelölésre használhatók, mint a hilti szegek. A kõvel való állandósításnak mai szempontból sok hátránya van. A kõ nehezen szállítható, a gödör kiásása is gyakran nehézkes. Ma gyorsabban elhelyezhetõ állandósítások is kialakultak. Ezek hazánkban is egyre jobban terjednek. A bemutatott állandósítás feje különbözõ színû mûanyagból készül, leverésük is megkíván egy kis ismeretet, ami könnyen elsajátítható. Gyakran föld alatti jelet is elhelyez egy kis vasmag alakjában. A mérések során gyakran használunk fel meglévõ építményeket. Leggyakrabban templomtornyok azok, melyek távolról is jól láthatók, így kiválóan alkalmasak irányzásra. Sajnos a templomtornyok újrafedés, vagy villámcsapás miatt elmozdulhatnak. Egyes esetekben, a toronyban is végzünk méréseket. Ekkor a toronyablakokban kell kialakítani a mérésre alkalmas helyet. Ma más magaspontokat is használunk alappontként. Jól használhatók egyes épület csúcsok, magas tetõkön lévõ antennák. Kéményeket is gyakran felhasználunk Magyarországon - kizárólag földmérési céllal - mérõtornyok is épültek. Ezek 3,5 méter átmérõjû, Mérõtorony 6-24 m magas betonból épült, henger alakú tornyok. A torony tetejére egy pillért építtettek, errõl lehet a méréseket végrehajtani. A körbefutó korláton egy vas gúlát is kialakítottak, mely egy fekete hengert tart a pillér fölött. Kívülrõl ezt a 0,5 méter átmérõjû és 1 méter magas hengert lehet megirányozni. Ezek a tornyok km távolságban, általában hegycsúcsokon épültek. A torony alsó részén, középen az A betonlapos védelem eredeti kõ is meg van furatos rézcsappal. Idõnként ellenõrizni kell, hogy a kõ a pillér és a henger egy függõlegesben van-e? A vízszintes értelmû pontoknak általában a magasságát is meghatározzuk, de csak cmdm pontossággal. Mezõgazdasági mûvelés alatti területeken vagy azok szélén a pontot még egy felsõ kõvel is védjük. Ezt nevezzük fejelõ kõnek. Az állandósítás és a pont meghatározása után a kõre helyezünk egy 25*25*60 cm méretû követ. Ezt négy betonlappal vesszük körbe. A köztük lévõ teret földdel töltjük ki. Ez a pont védelmét szolgálja A pontok mellé még egy jelzõoszlopot is helyeznek a figyelem felhívására Magassági alappontok A magassági alappontok állandósítása más elvek szerint történik. Ezeknek a pontoknak magasságilag kell egyértelmûnek lenni. Az állandósítási mód fejlõdésével az alakult ki, hogy a 72

73 legjobb megoldás az, ha a pont felsõ része gömb alakú, és ennek felsõ vízszintes érintõsíkja jelöli a magasságot. Szintezési csap Leggyakoribb a csappal végzett állandósítás. Ez egy cm hosszú és az ábrának megfelelõen, elsõ részén 5-8 cm átmérõjû öntöttvas. A nyél átmérõje 2-3 cm. Épületek falába szokták elhelyezni úgy, hogy 4-5 cm-re kiálljon. A pont helyének kiválasztásakor vigyázzunk, hogy a pont fölött ne legyen az épületnek kiugrása és egy 3 méter magas lécet rá, lehessen helyezni. Csak jó állapotú, beton alapú épületet választhatunk, mely legalább 10 éves legyen, nehogy az épület süllyedjen a pont állandósítása után. A másik gyakori pontjel a gomb. Ez pecsét nyomához hasonló formájú, ezért gyakran pecsétnek is nevezik. Felsõ részén 3-5 cm átmérõjû gömbfelületben végzõdik. Vízszintes, vagy közel vízszintes felületbe építik be. Leggyakrabban hidak és átereszek felsõ járda részében helyezik el. Magassági gomb Szabad területen betonkõvel állandósítanak, melynek mérete 30 * 30 * 90 cm és felsõ felületében egy gombot építenek be. Ilyen kövek esetében az állandósítás után legalább 1 évet kell várni, hogy a pont mozgása megszûnjön. Szabad területen használják a fúrt betoncölöpöt is. Földfúróval cm átmérõjû lyukat fúrnak, 1,2-1,5 méter mélységig. Ezt a helyszínen kiöntik Magassági állandósítás beton cölöppel betonnal és egy elõre gyártott kõfejet, helyeznek el a tetején. Más esetben a felsõ részén zsaluzzák és itt egy vasgombot építenek be. Régebben más magassági állandósításokat is használtak. Becsüljük meg õket, vigyázzunk rájuk Közös vízszintes és magassági állandósítási módok Vízszintes és magassági gomb Az utóbbi idõben vált szükségessé olyan pontok kialakítása, melyek egyszerre vízszintes és magassági értelemben is egyértelmûek. Ezek közül legegyszerûbbek a kövek, melyek felsõ lapjába egy 73

74 Becsavarható pontjelölés 1,5-2 cm átmérõjû gömbölyûfejû rézgombot vagy aluminium gombot helyeznek el, ami körülbelül 5-10 mm-t áll ki a kõbõl. A vízszintes pontjelölést egy, a gömbfelületbe fúrt furat adja, melyet egy más színû alumínium vagy rézdrót darabbal töltünk ki. Magassági értelemben a gömbfelület felsõ vízszintes érintõsíkja jelzi a pontot, vízszintes értelemben a furat közepe. A másik megoldás, amit ma a mûholdas helymeghatározás (GPS) pontjainál használnak, a következõ: Ez egy, a sziklában kivésett gödröt kibetonoznak, és ebbe építenek be egy rézperselyt, melybe egy szár csavarható - függõlegesen. Erre a szárra szerelhetõ fel a mûszer. Becsavarható jelöléseket más esetben is gyakran alkalmazunk. Ezen kívül még számos állandósítási mód van, melyeket nem tudunk mindet ismertetni. Az állandósításnak olyannak kell lenni, hogy a pont minél tovább fennmaradjon. A pont jövõbeli környezetét, az ott végzendõ munkálatokat megbecsülni igen nehéz, pedig a pont helyének kiválasztásakor és az állandósítás módjának megválasztásánál ezt kell tennünk Helyszínrajzi pontleírás Az állandósítás után a pontról minden esetben egy pontleírást kell készíteni. A pontleírás a következõ adatokat tartalmazza A pont nevét, vagy számát, ha volt korábbi, akkor azt is. A pont koordinátáit és magasságát, azokat az adatokat, melyet a mérés után határozunk meg. A pont helyére vonatkozó adatokat, a község (város) nevét, utca, vagy dûlõ nevét. Házszámot, út szelvényszámát. Az állandósításra vonatkozó adatokat, az állandósítás módját, a központ jelét, a föld alatti jeleket, az õrpontokat, az állandósítást végzõ személy nevét. A ponton lévõ feliratot, betûjelzést. Az állandósítás idõpontját. A helyszínelés idejét. Gyakran egy rövid leírást a pont megközelítésérõl, a pont helyérõl. Ezen kívül még tartalmaz egy helyszínrajzot, ami alapján könnyen meg lehet keresni a pontot. 74

75 Ha munkánk során a pontot felhasználjuk, akkor a pontleírásra fel kell írni azokat a változásokat, melyeket az állandósítás után tapasztalunk (utcanév, házszámváltozás). A pont épségére vonatkozó adatokat, ha megsérült, vagy megdõlt volna. Magassági alappont pontleírása 75

76 A helyszínrajzon fel kell tüntetni a pont környezetében lévõ épületeket, utakat, jellegzetes tereptárgyakat, villanyoszlopot, fákat stb. A helyszínrajzot északra tájolva kell elkészíteni. Ha az nem lehetséges, akkor fel kell rajzolni az északi irányt is. A pont helyzetét néhány jellemzõ ponthoz mérjük be, hogy azok alapján megtalálható legyen A GEODÉZIAI HÁLÓZATOK FELÉPÍTÉSE A vízszintes és magassági hálózatok fogalma A felmérési munkák végzéséhez az ország területére kiterjedõ hálózatokat hoznak létre. Ezek a hálózatok biztosítják, hogy a részletes felmérést el tudjuk végezni a területek jelentõs torzulása nélkül. A hálózatokat több lépésben hozzák létre. Elõször egy nagykiterjedésû, viszonylag kevés pontból álló hálózatot hoznak létre. Ezzel mintegy keretet adva a további pontsûrítéseknek. A hálózatok kialakításánál a nagyból a kicsi felé haladás elvét követik. A részletes felméréshez szükséges alappontokat már egy korábbiakban létrehozott keretben végzik el. A hálózatokat a klasszikus gyakorlatnak megfelelõen külön határozzák meg, külön hoznak létre egy vízszintes értelmû és külön egy magasság értelmû hálózatot. Ez a két hálózat a geodéziában a magasságmérés és vízszintes mérési módszerek szétválasztásából adódott. A másik ok, ami miatt külön beszélünk vízszintes és magassági hálózatról az az, hogy más a vízszintes mérések és más a magasságmérések alapfelülete. A vízszintes mérések alapfelülete az ellipszoid, mely az ország területén a geoidot jól megközelíti. A magasságmérések alapfelülete a geoid. A magasság meghatározásánál, a szintezésnél a helyi vízszintest használjuk fel. Így ezzel a módszerrel közvetlenül szintfelületek közötti magasságkülönbségeket mérhetünk. A meghatározott magasságok alapfelülete a geoid, valamelyik kiválasztott középtengerszintre vonatkozik. A két rendszert a vízszintes és a magassági alappont hálózati rendszert összekapcsoljuk, és így látszólagosan egy háromdimenziós rendszer jön létre. Azonban tudnunk kell, hogy ez tulajdonképpen egy kétdimenziós és egy egydimenziós rendszer összekapcsolása. Ebben a rendszerben az alappontok is szétválnak. Külön vannak vízszintes alappontok, melyeknek van vízszintes koordinátájuk, de magasságuk csak közelítõen meghatározott. A magassági alappontoknak csak magassági koordinátájuk van, ezeknek vízszintes koordinátáit nem is szoktuk meghatározni. A háromdimenziós hálózatok fogalma Háromdimenziós hálózatnak csak azokat a rendszereket nevezhetjük, melyeknél mind a három koordinátát azonos módon határozzuk meg. Háromdimenziós hálózatok létesítésének csak az utóbbi 1-2 évtizedben nyílt meg a lehetõsége, a GPS technika alkalmazásával. Ezzel tulajdonképpen egy tisztán geometriailag definiált koordináta rendszerben határoztuk meg a pontokat. A tisztán geometriai koordináta rendszer alkalmazásával elvetjük a kapcsolatot a fizikai úton meghatározott földalak geoid és a geometriai földalak között. Ezért szükségessé vált a két rendszer közötti kapcsolat meghatározása. Ezeket geoid-térképek segítségével biztosítjuk. 76

77 6.3. VÍZSZINTES MÉRÉS ALAPHÁLÓZATAI Vízszintes mérés alaphálózatok felépítése Az alappontok vízszintes meghatározását klasszikusan irányméréssel biztosíthatjuk. Az utolsó évet leszámítva, tömeges távolságméréseket nem tudtunk végezni. A mérési lehetõségeknek megfelelõen a hálózatok kialakítását úgy végezték, hogy azok csak irányméréssel meghatározhatók legyenek. Ezt háromszögek kialakításával tudjuk elvégezni. Az egymáshoz csatlakozó háromszögek biztosítják a pontok közötti kapcsolatot. Magyarországon egymáshoz csatlakozó háromszögekkel határozták meg az alappontokat. A hálózat méretének a meghatározásához csak néhány helyen mértek távolságokat, mert ezek megmérése igen nehézkes volt. Szabatos távolságmérést csak invár drótokkal tudtak mérni, igen körülményesen. Magyarországon az elsõ alappont hálózatot 1860-tól kezdõdõen fejlesztettek ki. Ez a hálózat része volt az Osztrák-Magyar Monarchia hálózatának. Az újabb hálózat kialakítása 1935-ben kezdõdött, azonban a második világháború miatt nem fejezõdött be. A mérési eredmények jelentõs része elpusztult a háború alatt. A második világháború után, 1949-ben indult meg az új hálózat létrehozása, ami a 60-as évek elején fejezõdött be. A kialakított hálózat egy koszorú láncolatból áll, mely az országhatár mellett haladt végig és egy láncolattal kapcsolták össze a Duna-Tisza közén. A láncolat háromszögeinek átlagos oldalhossza km volt. Ebben a hálózatban 6 alapvonalat mértek. A hálózatban csillagászati méréseket is végeztek a hálózat tájékozása és az ellipszoid illesztése céljából. Az alföldi és a dunántúli részt közvetlenül 6-8 km oldalhosszúságú háromszögekkel töltötték ki. Csak a számítás során vezettek le elsõrendû hálózatot számított irányok segítségével. A magyar felsõrendû hálózatban csak elsõrendû és harmadrendû pontok vannak. A másodrendû pontok hiányoznak a meghatározás jellege miatt. A harmadrendû pontok között még további pontokat határoznak meg. Ezek a negyedrendû pontok átlagos távolsága belterületen 0,7 km, külterületen 1,5 km körül van. A A felsõrendû hálózat koszorúláncolata meghatározás módszere változott a technika fejlõdésével. Kezdetben tisztán irányméréses, 77

78 késõbb távméréssel kiegészítve határozták meg a pontokat. A munkálatok befejezését már GPS-szel végezték Felmérési hálózatok A részletes felmérések elõkészítésekor további pontsûrítés szükséges, hogy m távolságban legyen egy-egy alappontunk. Ezt két részletben végzik egy V rendû alappontsûrítéssel és egy felmérési hálózat létesítésével. Ezeket ma GPS-szel és mérõállomásokkal végzik közvetlenül a részletes felmérések elõtt. A felmérési alappontok meghatározása már közvetlenül a felmérés elvégezhetõségét szolgálja, ezért a pontok elhelyezése, a pontok helye is ezt a célt szolgálja. Kétdimenziós hálózat sûrítése esetén a következõ fõbb részekben végezzük A hálózat tervezése, kitûzése és állandósítása A tervezés során végezzük el a meglévõ magasabb rendû alappontok adatainak kigyûjtését. Terepen felkeressük a pontokat és ellenõrizzük, hogy sérültek-e, meg vannak-e? Szükség esetén pótolni kell azokat. A tervezés során végezzük el elõször irodában a hálózat tervezését, késõbb az új pontok kitûzése során kijelöljük a kitûzendõ pontokat. Biztosítjuk a pontok összelátását és eldöntjük, hogy az egyes pontokat milyen irányok és távolságok mérésével határozzuk meg. Elvégezzük a pontok állandósítását. Régebben a rendûségnek megfelelõ méretû betonköveket használtunk az állandósításra. Ma gyakran mûanyagfejû vascsövek is alkalmazásra kerülnek. Elkészítjük a pontleírásokat Ebben a szakaszban építjük a pontok láthatóságát biztosító ideiglenes pontjeleket. Ilyen jeleket csak a legszükségesebb esetben építsünk, mert igen költségesek A hálózat mérése A hálózat mérése során minden irányt mérjünk, ami a kitûzési vázlaton szerepel. A méréseket megfelelõ gondossággal és precizitással kell elvégezni azért, hogy a hálózat pontossága a követelményeknek megfeleljen. A pontok kitûzése során döntünk a pontok meghatározásáról is. A pontokat vagy pontkapcsolással, vagy sokszögvonalban határozzuk meg. A mérési ezekhez a meghatározásokhoz kapcsolódik. A legegyszerûbb pontkapcsolások: az elõmetszés, oldalmetszés, hátrametszés, ívmetszés. Elõmetszés az a pontkapcsolás, amikor az új pont meghatározása érdekében két adott ponton mérünk tájékozó irányokat és mérünk az új pontra is. Oldalmetszésnél egy adott ponton mérünk tájékozó irányokat és mérünk az új pontra, valamint az új ponton mérünk vissza az elõbbi adott pontra, és mérünk még egy adott pontra. A hátrametszésnél az új pontról három adott pontra végzünk iránymérést. 78

79 Az ívmetszésnél az új pontról két adott pontra mérünk távolságot. A pontkapcsolások esetén csak annyi mérést végzünk, amennyi a pont matematikailag egyértelmû meghatározásához szükséges. Azonban az új pont nem határozható meg úgy, hogy ne legyen ellenõrzésünk a mérésre. Ezért minden újpont meghatározásánál fölös méréseket kell végeznünk. Fölös méréseknek a matematikailag szükséges mérések száma fölött végzett méréseket értjük. Geodéziában egy pontot általában úgy határozunk meg, hogy az új pontot legalább két egymástól független pontkapcsolással határozzuk meg. Ebbõl következik, hogy a meghatározás eredménye kismértékben eltér egymástól. Az eltérés nagysága nem haladhatja meg az utasításokban, szabályzatokban megadott legnagyobb eltérést, a hibahatárt. A meghatározásnál figyelemmel kell lenni arra is, hogy a pontkapcsolás geometriai alakzata, az irányok elhelyezkedése jó legyen. Az új pontnál az irányok metszési szöge lehetõleg 90 fok körüli legyen. Ettõl azonban a terepi adottságok miatt eltérhetünk. Ez a szög semmiképpen ne legyen kisebb, mint 30 fok, de ne legyen nagyobb, mint 150 fok. A másik gyakran alkalmazott pontmeghatározás a sokszögvonal. A sokszögvonal egy adott pontból indul ki és az újpontokon sorban törtvonallal áthaladva, egy adott koordinátájú pontba zár. A sokszögvonal mérésekor mérjük az egyes pontokat összekötõ vonaldarab oldalak hosszát és mérjük az új pontokon az oldalak közötti törésszögét is. A kezdõ és végpontokon mérjük az elsõ, illetve az utolsó új pontra menõ irányon kívûl még további adott pontra menõ irányokat is. A sokszögvonalak alkalmazása a pontmeghatározásban nagyon elterjed, mert a mai mûszerekkel könnyen tudunk távolságokat és irányokat mérni. A sokszögvonal mérésében már fölös méréseink is vannak. A számítás során ezek mint ellentmondások fognak jelentkezni és ezeket az ellentmondásokat ráosztjuk az egyes mért vagy számított értékekre. Az ellentmondások nagyságára a szabályzatok hibahatárokat, maximális értékeket adnak meg. Ha valamely ellentmondásunk ennél nagyobb, akkor a hibát meg kell keresni. Ez leggyakrabban azzal jár, hogy a terepen meg kell ismételni a mérést, azaz pótmérni kell. A hálózatok mérését igen gondosan kell végrehajtani. A mûszerrel történõ mérést a mérési szabályok betartásával kell végezni. Figyelemmel kell lenni az általános mérési szabályokra és az egyes mûszereknél felmerülõ sajátos követelményekre is. A mérés bármilyen szándékos befolyásolása, megváltoztatása rendkívül súlyos erkölcsi vétség. Aki ilyet tesz, az nem alkalmas földmérõnek. A mérés befejezésekor mindig le kell ellenõrizni a mérésünket. Erre a hagyományos kézi jegyzõkönyv-vezetés mellett megvannak a megfelelõ szabályok. A korszerû mérõállomások programjai is tartalmaznak ilyen ellenõrzéseket, de ezek még nem minden mûszerbe vannak beépítve A koordináta számítás A mérést követõ lépés a számítás, mely során meghatározzuk az alappontok koordinátáit. A számítást megfelelõ rendben kell végezni, úgy, hogy az késõbb ellenõrizhetõ legyen. A számítást úgy kell végezni, hogy minden eredmény egyértelmûen dokumentálva legyen. A közben szükséges ellenõrzéseket feltétlenül végezzük el. Ha a mérési ellentmondások valamelyike nagyobb, mint a megengedett érték, akkor meg kell keresni a 79

80 mérési hibát és azt pótméréssel meg kell ismételni. Ez általában jelentõs idõ és költség többlettel jár, ezért méréskor erre figyelve, gondosan és körültekintõen végezzük el a méréseket Felülvizsgálat Az alappontsûrítés befejezõ munkaszakasza az ellenõrzés és vizsgálat. Ennek során ellenõrizzük, hogy minden munkarész az elõírásoknak megfelelõen készült-e el? A hiányokat pótolni kell. A kiinduló adatokat és az egyes jegyzõkönyvekbe történt átmásolásukat összeolvasással ellenõrízni kell. A munkarészeket belsõ ellenõrzés után adjuk át a Földhivatalnak, ahol az adatok átvételét végzik. Az átvétel során elõször betekintõ vizsgálattal ellenõrzik a munkarészeket forma és kiviteli szempontból. Ha ez megfelel, akkor következik a részletes tartalmi vizsgálat. A földhivatal a hibákról hibajegyzéket készít, melyek részletesen tartalmazzák az egyes hibákat. Ezeket tételesen ki kell javítani. A munkarészeket átvétel után a földhivatal õrzi. Felsõrendû alappontok esetében a központi adattárban, felmérési alappontokat a megyei földhivatalokban õrzik. Ezeket az adatokat minden további felméréskor kötelesek vagyunk felhasználni MAGASSÁGMÉRÉS ALAPPONTHÁLÓZATAI Szintezési hálózatok A magassági hálózat is két fõ részre oszlik. 80 Az elsõrendû szintezési hálózat

81 Az elsõ-, másod- és harmadrendû hálózat alkotja a felsõrendû hálózatot. Ezt az egész országra egységes elvek szerint fejlesztik ki. Az alsórendû hálózatot a negyed- és ötödrendû vonalak alkotják. Az Osztrák-Magyar Monarchia országos alappont hálózatát 1873 és 1913 között létesítették. A hálózatban a Trieszti mareográfon megfigyelt Adriai tenger középtenger szintjét fogadták el alapfelületül. A hálózat két fõ alappontja közül egy a mai Magyarország területére esik. Ez a pont a Velencei hegységben, Nadap községben van. A fõalappont teljes épségében vészelte át az építése óta eltelt közel másfél évszázadot. Ma is fontos pontja hálózatunknak a mellette 1952-ben épített új fõ alappont. A két világháború között új hálózat létesült, majd a háborús pusztítások után között létesült új szintezési hálózatunk. Ekkor tértünk át az adriai alapszintrõl a balti alapszintre. Az áttérés a Balti magasság = Adriai magasság - 0,6747 m. Azóta balti magasságokat használunk méréseink során. A jelenlegi szintezési hálózatunk kialakítása a 70-es évek elején indult meg. Ekkor létesítették elsõsorban kéregmozgás vizsgálati célokra az akkor nullad-rendûnek nevezett hálózatot. Ezt a hálózatot fejlesztették tovább a másod- és harmadrendû hálózat kiépítésével. A hálózat fejlesztése még ma is folyik. A hálózatokban az elsõrendû vonalak km kerületû szintezési köröket alkotnak. A vonalak mentén, az egyes alappontokat 1-1,5 km távolságban állandósították, szintezési kõvel, csappal, vagy gombbal. 4-6 km távolságban közbensõ kéregmozgási alappontokat állandósítottak. Ezek alapozási mélysége 3-6 m mély fúrt betoncölöp. A másodrendû vonalak egy-egy elsõrendû szintezési körön belül, 2-6 csomópontot alkotnak. Mindig mélyalapozású pontból indulnak és mélyalapozású pontba zárnak. Másodrendû vonalakon belül, 6-10 km-ként állandósítanak egy mélyalapozású pontot. A harmadrendû vonalakat a másodrendû pontok között vezetik. A felsõrendû hálózatok eredményeként egy olyan magassági alappont hálózat jön létre, hogy minden 4 km 2 -re jusson egy felsõrendû alappont. A pontok magasságát felsõrendû szintezéssel határozzák meg invárbetétes szintezõlécekkel és mikrométeres szintezõ mûszerekkel. A harmadrendû pontok magasságát az elmúlt évben kísérletképpen GPS technikával is mérték. A vizsgálatok eredményeképpen mûholdak segítségével is meghatározhatók harmadrendû alappontok. A szintezési vonalak az elsõ és másodrendû szintezéseknél, mûutak mellett haladnak. A harmadrendû vonalakat is utak mellett tûzik ki. A GPS meghatározásnál már fontos szempontként jelentkezik, hogy a területet ne vonalak mentén, hanem területi eloszlásban fedjék le. A negyedrendû és ötödrendû szintezési vonalakat csak a szükséges mértékben fejlesztjük ki ott, ahol szükség van rá. A vonal kezdõ és végpontja felsõrendû, vagy korábban meghatározott negyedrendû pont. A méréseket mérnöki szintezõ lécekkel és sávosztású fa (fém vagy mûanyag) lécre kell végezzük. A mérésnél három szálon olvassuk le a lécen. A negyedrendû szintezés munkarészei a megyei földhivatalba kerülnek leadásra A trigonometriai magasságmérés 81

82 A vízszintes alappontok magasságát is meghatározzuk. Ezt leggyakrabban a vízszintes meghatározással együtt végezzük. A magasság meghatározás módszere leggyakrabban a trigonometriai magasságmérés. Ez olyan magasság meghatározás, amikor teodolittal mérjük az egyik pontról a másik pontra menõ zenitszöget (az irány függõlegessel bezárt szögét). Mérni kell még a mûszer magasságáét a kõ felett és a másik végponton lévõ jel magasságát is. Számításnál ismerni kell a két pont közötti vízszintes távolságot, vagy mérjük a két pont közötti ferde távolságot is. Figyelembe kell venni a levegõ refrakciós hatását, azt, hogy a fénysugár a levegõben egy közelítõen körív mentén terjed. Hasonlóan figyelembe vesszük a két pont közötti földgörbület hatását is. A magasságkülönbségeket lehetõség szerint oda-vissza mérjük. A 4 km-nél nagyobb távolságoknál szimultán mérést végzünk, azaz egyszerre mérjük a magasságkülönbséget két mûszerrel, oda-vissza. A vízszintes alappontok magasságkülönbségét leggyakrabban ezzel a A magyar 3D hálózat módszerrel határozzuk meg. Ha a közelben van szintezési alappont, akkor a legközelebbi vízszintes pont magasságát szintezéssel is meghatározhatjuk. Trigonometriai magasságméréssel határozzuk meg a hozzáférhetetlen pontok magasságát is. Így ezt a módszert használjuk templomtornyok és toronyablakok magasságának meghatározásánál is HÁROMDIMENZIÓS HÁLÓZATOK A GPS hálózatok kialakításának szempontjai A GPS-szel mért hálózatok kialakításának szempontjai jelentõsen eltérnek a hagyományos földi hálózatoktól. Ez elsõsorban a mérés sajátosságaiból adódik. A pontok összelátása helyett az égboltra való szabad kilátás megfigyelése vált elsõdleges szemponttá. A méréseket általában úgy végezzük, hogy a horizont fölött 15 fokkal elhelyezkedõ holdakat észlelni tudjuk. Ez a szabad kilátást kívánja meg. Lehetõség szerint e terület fölött ne legyen akadály. Az esetleges akadályokat meg szoktuk határozni és az eredményeket kitakarási ábrába rögzítjük. A mérés idõpontjainak kiválasztásánál erre is tekintettel kell legyünk. A másik lényeges szempont a pontok helyeinek kiválasztásánál, hogy jó megközelítésük legyen. Ez elsõsorban utak mentén lehetséges. Ezért leggyakrabban itt tûzzük ki a pontokat. 82

83 Természetesen itt is fennáll az a követelmény, hogy a pontok felmaradása hosszú idõre biztosított legyen. A pontokat lehetõleg egyenletes eloszlásban kell a területen kitûzni. Az állandósítás általában a vízszintes alappontoknál megszokott módon történik, annak ellenére, hogy a GPSszel magasságokat is meghatározunk. Azonban ennek pontossága általában kisebb, mint a vízszintes meghatározásé. Célszerû lenne a vízszintes és magassági pontokat olyan módon állandósítani, hogy azok mindkét feladatnak jól megfeleljenek. A mérések idõpontját lehetõség szerint kedvezõ mûhold helyzetben végezzük. Erre szolgálnak a feldolgozó programok különbözõ idõpontokra vonatkozó elõrejelzései. A mérés lebonyolítására ütemtervet kell készíteni, hogy melyik vevõ, melyik idõpontban, melyik alapponton mér. A mérési ütemterv pontos betartásáról gondoskodni kell. Az átállások idejét akkorra kell tenni, amikor a mûhold-helyzet kedvezõtlenebb. A mûholdak tõlünk függetlenül mozognak a Föld körül, s nem fognak várni a mi késésünk miatt. A mérés idõpontjait úgy válasszuk ki, hogy lehetõleg a GDOP értéke kisebb legyen 4-nél. De semmiképpen se legyen 6-nál nagyobb. GPS mérések programszerûen futnak le. Az észlelõnek a legfontosabb feladata, hogy a mûszert pontosan a pont fölé állítsa, és mérje le a mûszer magasságot. Ezt a mérés kezdetekor és a mûszerállás elbontása elõtt is el kell végezni. Alaphálózatok mérésekor általában statikus mérést végzünk. Ebben az esetben minimálisan két vevõ mér együtt a meghatározandó vektor két végpontján. A GPS mérések megindulásakor az 1990-es évek kezdetén ez a mérési módszer volt a legáltalánosabb a geodéziai célú felhasználásnál. Ma elsõsorban 10 km-nél nagyobb vektorok szélsõ pontosságú meghatározásánál használjuk. A mérési idõ egy frekvencián mérve több, mint 30 perc, két frekvencia esetében is 20 perc + 2 perc/km. Ezt a módszert nagypontosságú hálózatok létrehozásánál használjuk. Gyors statikus módszer A fázis többértelmûség problémájának a korábbinál lényegesen jobb megoldásával vált lehetõvé. Ezzel a mérési idõ jelentõs csökkenését lehetett elérni. A mérés végrehajtása lényegében nem különbözik a hagyományos statikus módszertõl, a feldolgozás jobb megoldása teszi lehetõvé a rövidebb mérés idõt. Lehetõség szerint kerülni kell az olyan idõpontokat, amikor a mûholdak geometriai helyzete jelentõsen megváltozik. A mérési idõ egyfrekvenciás vevõnél 20 perc + 2 perc/km és kétfrekvenciás vevõ esetében 10 perc + 1 perc/km A pont meghatározások rendszere Statikus meghatározásoknál két mérési elrendezés szokásos. A meghatározásoknál általában nem egy vevõpár dolgozik, hanem lehetõség szerint a hálózat meghatározását egyszerre több vevõvel végezzük. Poláris elrendezésnél az a szokásos, hogy egy, vagy két vevõ áll valamilyen referencia ponton, ami egy korábban meghatározott alappont, lehetõleg GPS alappont - és a többi vevõvel sorba felkeressük a meghatározandó új pontokat és ott statikus, vagy gyors statikus mérést végzünk. A referencia ponton a vevõ folyamatosan mûködik, így annak õrzésérõl és folyamatos áramellátásáról gondoskodni kell. Ezzel a megoldással minden új pontra annyi 83

84 vektorunk lesz, ahány referencia pontunk volt. Esetenként még fel lehet használni azokat a vektorokat is, amelyeket két mozgó vevõ között mérünk. A meghatározás elrendezése poláris formájú, mert mindig a referencia pont új pont vektorokat használjuk fel. A másik meghatározási lehetõség a hálózatszerû mérés, amikor több vevõ meghatározott elhelyezkedésben, szigorúan egyszerre mér. A mérést azonos idõben kezdik és azonos idõben fejezik be. A következõ periódusban néhány vevõ helyén marad, míg a többi vevõ átáll és a hálózat egy másik meghatározott részét méri. Ezzel egymás mellett fekvõ kis hálózatok jönnek létre, amelyek néhány ponttal kapcsolódnak egymáshoz. Ezek a kapcsolópontok teszik lehetõvé, hogy a hálózatok egy hálózattá összeállíthatók legyenek. Célszerûen úgy oldjuk meg a feladatot, hogy minél több mûszer dolgozzon együtt. Ez gyakran 8-10 vevõ is lehet, de Magyarország geoidtérképe különleges esetben ennél nagyobb számú vevõ együttmérésére is sor kerülhet. Kiértékeléskor egy perióduson belül mérõ minden vevõt, minden vevõvel összekötõ vektorokat számítjuk. Ezzel a mért vektorok száma jelentõsen megnõ, ami a hálózat pontossági mérõszámaiban jelentkezik. Ezen kívül vannak még más mérési módszerek is az alappontok meghatározására. Ezek azonban ritkában kerülnek alkalmazásra. Az egyik ilyen megoldás - a sokszögelés módszerének megfelelõen - egymás után törtvonal-szerûen mérjük az egyes vektorokat, sokszögvonalszerûen. A végén a törtvonalat, a GPS sokszögvonalat adott pontban zárjuk. A visszatéréses módszer alatt olyan megoldást értünk, amikor ugyanazt a vektort egy késõbbi idõpontban is megmérjük. Ezt a megoldást azonban a feldolgozó szoftvernek is támogatni kell, és csak akkor alkalmazható, ha az elsõ és a második vektormérést együttesen tudjuk feldolgozni a programban. Elõnye, hogy gyengébb mûhold állás mellett is használható és a mérési idõt csökkenthetjük akár 5 percre is. A módszer elõnye abból származik, hogy az elsõ és második mérés között a mûhold helyzet jelentõsen megváltozik, és ez elõnyösen befolyásolja a pont meghatározását GPS mérések feldolgozása 84

85 GPS mérések feldolgozását három munkaszakaszba végezzük. Az elsõ szakaszban végezzük el az egyes vektorok kiértékelését gyári szoftverek segítségével. Ebben a feldolgozásban bemenõ adatként szerepelnek a kód, ill. fázismérés eredményei. A program ebben a részben használja fel a fedélzeti pályaadatokat. Ennél a feldolgozásnál van lehetõségünk arra, hogy indokolt esetben egyes mûholdakat kihagyjunk a meghatározásból, pl. olyan esetben, amikor annak a vétele több esetben megszakad, vagy a mérési periódusnak rövid idején volt látható. A feldolgozás eredményeképpen a pontok közötti x, y, z koordináta különbségeket, vektor összetevõket kapjuk meg. A térbeli koordináta különbségek számértéke mellett még a vektorok megbízhatóságát jelzõ 3 x 3 -as variancia mátrixot is kapunk. Ebbõl következtethetünk a vektor megbízhatóságára. A számítás következõ lépése a térbeli koordináták meghatározása. Ennek a résznek bemenõ adatai a vektorok x, y, z összetevõi és ezek variancia mátrixa. Ekkor használjuk fel az adott pontok korábban meghatározott térbeli koordinátáit is. Ekkor számoljuk a vektor alkotta háromszögek, sokszögek záróhibáit és az új pontok elõzetes koordinátáit. Ekkor derülhet ki, hogy egyes vektorok hibásak, amit vagy újbóli vektor kiértékeléssel javíthatunk meg, vagy kénytelenek vagyunk kihagyni a számításból. A térbeli végleges koordináták számítását általában kiegyenlítéssel végezzük az ún. közvetett mérések kiegyenlítése szerint. Eredményül az új pontok térbeli koordinátáit kapjuk meg, valamint azok megbízhatóságát jellemzõ koordináta középhibákat és hibaellipszoid adatokat. A számítás befejezõ lépése a térbeli derékszögû koordináták geodéziai rendszerbe történõ transzformálása. Bemenõ adatok az elõzõekben meghatározott x, y, z koordináták és a környéken lévõ olyan pontok koordinátái, melynek mind a GPS koordinátáit, mind a geodéziai koordinátáit (és magasságait) ismerjük. A transzformációt egy térbeli hasonlósági transzformációval végezzük A MÉRÉSEK HIBÁI A mérési eredmény és a valódi érték A gyakorlatban elvégzett mérési eredményeket kisebb-nagyobb mértékben mindig terhelik mérési hibák. Errõl könnyen meggyõzõdhetünk, ha ugyanazt a távolságot vagy szöget ismét megmérjük. A két mérési eredmény kis mértékben eltér egymástól. Hasonlóan, ha egy pont koordinátáját két független háromszögbõl független pontkapcsolással határozzuk meg, akkor a két koordináta eltér egymástól. Az eltérés oka, hogy a méréseket hibák terhelik. A mérési hibát elvileg úgy definiáljuk, hogy: a mérési hiba egyenlõ a mérési eredménybõl kivonva a valódi értéket. A valódi értéket azonban nem ismerjük, ezt csak közelíteni tudjuk sok (több) mérésbõl számított értékkel, melyet több mérés alapján határozunk meg. Ezt az értéket nevezzük kiegyenlített értéknek. Ez az érték - mivel sok mérésbõl határoztuk meg - feltehetõen jól megközelíti a valódi értéket. A kiegyenlített érték és a mérési eredmény különbségét javításnak nevezzük. Ezt azért tehetjük meg, mert e szerint a mérési eredményhez hozzáadva a javítását, a kiegyenlített értéket kapjuk, amelyet jobb híján valódi értéknek tekinthetünk. 85

86 A fenti két definícióból láthatjuk, hogy a hiba és javítás lényegében ugyanaz, az értékeltérés elsõsorban a kettõ elõjelében van. Ezenkívül eltérés adódik abból is, hogy a kiegyenlített érték és a valódi értékeltérését nem ismerjük. A geodéziai gyakorlatban az eltéréseket mi mindig javítás elõjellel értelmezzük azért, mert mi a mérések javításait is kimutatjuk és ezekbõl a javított mérésekbõl további számításokat végzünk. És ezt gyakran hibának mondjuk. Ne vegyük ezt hibának. A valódi hiba értékét általában nem tudjuk meghatározni, de egyes esetekben ki tudjuk mutatni. Például mérjük meg egy háromszög mindhárom szögét. A szögek összegének 180 fokot kellene adni. Az eltérés a 180 foktól a három mért szög valódi hibája. De hasonló tapasztalatokra jutunk, ha egy távolságot megmérünk közvetlenül és két részletben is. Ekkor a két távolság összegének meg kellene egyeznie a közvetlenül mért távolsággal. Ezekbõl a példákból az következik, hogy egyes esetekben meg tudjuk határozni több mérés valódi hibáját, de ezek után sem ismerjük az egyes mérések valódi hibáját. Ebbõl az következik, hogy a méréseinket soha nem tudjuk tökéletesen, hiba nélkül elvégezni. Azonban biztosítani tudjuk, hogy az elkövetett hiba - lehetõségek szerint - kicsi legyen. A hibák kiküszöbölése, csökkentése érdekében ismernünk kell az egyes mûszerek, mérési eljárások, módszerek hibáit. Ez sok esetben elmélyülést és alapos szakmai ismereteket kíván A mérési hibák fajtái A következõkben röviden tekintsük át az egyes hibákat külön csoportosítás szerint A hiba jellege szerint A hiba jellege szerint lehetnek: Durva hibák, amikor a hiba nagysága lényegesen meghaladja a mérõeszköz mérõképességét. Durva hiba a mérõeszköz hibás leolvasása, pl. a mérõszalag méterre hibás leolvasása. Durva hiba a pont számának felcserélése, elírása, vagy a mai elektronikus mûszereknél úgy rögzítjük az eredményt, hogy nem végezzük el az irányzást. Durva hibás mérési eredményt nem használhatunk fel a számítások során. Ezeket mindig meg kell keresni és kihagyni a számításból. Szükség esetén újra kell mérni. A szabályos hiba a mérési eredményt valamilyen szabályossággal terheli. Pl. minden mérési eredmény ugyanolyan mértékben az összeadó állandó hiba, de igen gyakori a szorzóállandó hiba, ami különösen távmérések esetén lép fel, a mûszer méter értéke nem azonos a nemzetközi méterrel. Ezen kívül még számos csoportja, formája van a szabályos hibáknak. Egészen addig, amíg a mérõszalaggal végzett hosszmérésnél nem intjük be a mérõszalag végpontjait az egyenesbe, és egy görbe kígyózó vonal mentén mérjük a távolságot. Ezzel a mérési eredmény változó mértékben, de mindig hosszabb lesz, mint a valóságos. A szabályos hibák kiküszöbölésére, csökkentésére három lehetõségünk van. A hiba okának a megszüntetése a mûszer igazításával. Ezt általában laboratóriumban tudjuk elvégeztetni. Mérési módszert határozunk meg, mely segítségével a hiba kiejthetõ. Ez általában kétszeri mérést jelent úgy, hogy az egyik mérésnél pozitív elõjellel, a másik mérésnél negatív elõjellel szerepeljen a hiba. Az iránymérésnél ezért mérünk két távcsõállásban. Szintezésnél ezért mérünk oda- és vissza. A mérési módszer megválasztásával elérhetjük, hogy a középérték 86

87 már mentes legyen a hiba hatásától. A harmadik lehetõség a hiba hatását kiszámítjuk és a mérési eredményt megjavítjuk. Ezt nagyon gyakran alkalmazzuk, különösen manapság. Ehhez meg kell vizsgálni a mûszert és meghatározni a hiba nagyságát. Ez után már a mérõállomások számítják a hiba hatását és megjavítják a mérési eredményt. Ne feledkezzünk meg, hogy idõnként újból elvégezzük a vizsgálatot, mert a hiba mértéke megváltozhat. A szabályos hibák kapcsán kell megemlíteni, hogy a mérés megismétlése ugyanolyan körülmények között lehet, hogy igen szép egyezõ eredményeket ad, de ez lehet a szabályos hibák miatt is, és jelentõsen hibás a valódi értéktõl. Ezt a mûszer reprodukáló képességének nevezzük. Ez nem azonos a mûszer pontosságával. A hibák harmadik csoportja a szabálytalan hiba csoportja. Az ebbe a csoportba elõjelre és nagyságra nézve is szabálytalanul változnak a hibák. Szabálytalan hibák véletlen jelleggel jelentkeznek. Oka általában a mûszerben, észlelõben, külsõ körülményekben végbemenõ kisebb változásokból adódik. Ezek nagyságát is lehet csökkenteni gyakorlattal, a mérések gondos végrehajtásával. Pl. a kitûzõ rudat mindig a legalsó részén irányozzuk meg. A prizmabotot szilárdan tartjuk a ponton, szükség esetén kitámasztjuk két bottal. Minél pontosabb mérést akarunk végezni, annál több gondot kell fordítani a mérés végrehajtására Eredet szerint A hibákat eredet szerint is csoportosíthatjuk. Ez lehet mérõeszköz hiba, amikor a mérés hibája a mérõeszközbõl származik, pl. annak igazítatlanságából adódóan. Lehet szabálytalan jellegû is a mûszer szakszerûtlen kezelésébõl, felesleges forgatásából, mozgatásából adódóan, a mûszer kopottságából, használtságából. Személyi hiba a mérést végrehajtók személyébõl következnek. A prizmabot ingadozó tartásából, az irányzásnál a parallaxis csavar gondatlan beállításából. A külsõ körülményekbõl származó hiba a mérés környezetébõl származik. A jelek megvilágítottságából, látási körülményekbõl, fény és árnyék váltakozásából, a szél hatásából, refrakciós jelenségekbõl származhat. Okozhatják a légkör egyéb hatásai, hõmérséklet és légnyomásból eredõ változások. GPS mérésnél az ionoszféra és troposzféra hatása. A hibákat nagyság szerint is csoportosíthatjuk. Eszerint lehetnek elfogadhatatlan és még eltûrhetõ hibák. A kettõ határát a szabályzatokban megadott hibahatár jelenti. Az eltûrhetõ hibákon belül is két csoportot célszerû megkülönböztetni. Megfelelõ a hiba, ha a hibahatár felét meghaladja. Jó mérésnek azt nevezzük, mikor a hibák kisebbek, mint a hibahatár jele. A mérés külsõ körülményeibõl származó hibáknak két kiemelhetõ változata van. Az azonosítási hiba a pont megjelölésébõl származik, abból, hogy milyen pontosságú a megjelölése. A furatos rézcsap középpontját 1 mm-re azonosítani tudjuk, de a ház sarkát már csak 1-2 cm-re azonosíthatjuk, mert közben újra vakolták az épületet. Egy szántóföld szélet, vagy az erdõ sarok pontját még nagyobb hibával tudjuk azonosítani. A pontok bemérését az azonosíthatóságának megfelelõen végezzük. A kerethiba abból adódik, hogy az állandósított pontok koordinátái nem teljesen felelnek meg a terepen megjelölt ponthelynek. Ez az alapponthálózat hibája, ami természetes is, mert a hálózat is mérésbõl származik és a korábbi méréseket is terhelték hibák. Ezt úgy tudnánk meghatározni, hogy egy koordináta rendszernek megfelelõ hálót nagyon pontosan kifeszítenénk a terepen és akkor meg tudnánk mondani, hogy a pont koordinátája mennyivel 87

88 tér el a pontjelölés központjától. A kerethibát mindig a szomszédos pontok között értelmezzük. Több szempontból hasonló ehhez a relatív hiba, amit két pont közötti távolságnak értelmezzük, mint a mért és a számított távolság eltérése osztva a távolság értékével. A relatív hibát mindig tört formájában fejezzük ki, ennek számlálója mindig egy A hibahatárok Geodéziában a méréseket mindig terheli valamilyen hiba. A pontok meghatározása során legyen az alappont meghatározás vagy részletpontok bemérése, mindig végzünk ellenõrzõ méréseket is. Ezek a mérések is ugyanolyan módon történnek, mint a meghatározó mérések. Egy alappontot is két független pontkapcsolással határozunk meg. A két meghatározás két különbözõ koordinátát ad. Azonban egyértelmû, hogy egy pontnak csak egy koordinátája lehet. Ezért vesszük a két koordináta középértékét, ami azt jelenti, hogy a mérési eredmények valamilyen javítást kapnak. A geodéziában mindig több mérést kell végezni, mint amennyi matematikailag szükséges. A mérések hibái miatt az ellentmondó méréseket meg kell javítani, hogy a mérések közötti ellentmondásokat megszüntessük. A gyakorlatban ezt legegyszerûbb esetben lépésenként tesszük meg, mindig akkor, amikor a számításnál ellentmondást tapasztalunk. Ekkor az eltérést elosztjuk. Ez a megoldás kisebb meghatározásoknál megfelelõ lehet. Az eltéréseket mindig össze kell hasonlítani az eltérésre megadott hibahatárral. A hibahatárokat (megengedett eltéréseket) a szabályzatok és utasítások határozzák meg. A hibahatár értéke függ attól, hogy milyen célra végezzük a méréseket. Más a hibahatár a felsõrendû és alsórendû méréseknél. Eltér a hibahatár külterületi és belterületi mérések esetén. A hibahatárok azt a célt szolgálják, hogy méréseink jó minõségét biztosítsuk. Hibahatárt adunk a mérési eredmények javításaira. A mérések során nekünk mindig figyelembe kell venni, hogy a hibahatár mekkora eltéréseket enged meg. A hibahatárok idõközönként változnak, mert a mûszerek fejlõdése nagyobb pontosságot tesz lehetõvé. Változnak a hibahatárok akkor is, mikor az új terméktõl, a térképektõl nagyobb pontosságot követelünk meg, mint korábban. A számítástechnika fejlõdésével a számítási-feldolgozási módszerek is fejlõdnek. Olyan módszerek, eljárások terjednek el, melyek korábban nem voltak alkalmazhatók. Geodéziában kialakult egy általános módszer a javítások meghatározására, mely minden esetben egységes elvek alapján határozza meg a mérések javításait. Ezt a módszert nevezzük a legkisebb négyzetek módszerének. Ez a módszer biztosítja hogy a keletkezõ javítások négyzetösszege minimális legyen. A legkisebb négyzetek módszerének komoly matematikai alapja van. Megoldása is csak számítógépen gazdaságos. Alkalmazása azonban már általánossá vált. A kiegyenlítés után számos olyan eredményt kapunk, melyek a meghatározó mérések minõségét mutatják. Megadják az egyes mérések javításait: irányok, távolságok, GPS-szel mért vektorok javításait, azokat összehasonlíthatjuk a hibahatárokkal. A kiegyenlítés számos olyan pontossági mérõszámot határoz meg, melyek más megoldással nem számíthatók. Így az új pontokra vonatkozóan megadják a középhibákat, hibaellipszisek adatait, ponthibákat, relatív középhibákat. A kiegyenlítõ számítások alkalmazása gyakoribbá válik a feldolgozó programok fejlõdésével. 88

89 7. BEMÉRÉSI MÓDSZEREK 7.1. A FELMÉRÉSEK CÉLJA, FELADATA A felmérésrõl általában A felmérések célja, hogy az ország területén fekvõ mesterséges és természetes felszíni és felszín közeli alakzatokat alakhûen (esetenként generalizálással) ábrázolja. A felmérések során a valóságos birtokhatárokat, a földrészletek határvonalát határozzuk meg. A készülõ térképeken a tereptárgyakat és minden más ábrázolt létesítményt kölcsönös kapcsolatukkal és azokat kifejezõ tartalmi részletekkel ábrázoljuk. Ma már a térképeket nemcsak a analóg formában kell létrehozni, hanem a digitális adatállományként is. Utóbbi adatállomány felülrõl felel meg a hagyományos nagyméretarányú földmérési térképeknek. A földmérési térkép alapot szolgáltat az önkormányzati, közmû, közlekedési, vízügyi és más szakmai nyilvántartások és esetleges felmérésekhez. Ez a térkép mint digitális adatállomány alapot ad a nagyméretarányú térképi, helyinformáló tartalmú térinformatikai rendszerekhez. A részletes felmérés során ehhez az adatállományhoz biztosítottunk szabályzatokban meghatározott pontosságú, minõségû alapadatokat. A felmérés során egy idõben csak egyes városokat, községeket tudunk felmérni. Az ország egész területére vonatkozóan ez az adatállomány, ez a térképrendszer csak sok év alatt valósítható meg. Ez idõ alatt változhat a technológia, a felmérések módszere is és változik a követelményrendszer is, amit a felhasználók támasztanak a nagyméretarányú adatsokasággal szemben. A felmérések során az adatigényeket, az adatszükségleteket és azoknak a felméréskori adat pontosságát, adat minõségét kell figyelembe venni. Ezeket a változó igényeknek megfelelõ követelményeket a felmérési szabályzatok meghatározzák. A felméréseket ezeknek a szabályzatoknak és utasításoknak megfelelõen kell végezni. A részletmérés során határozzuk meg a területen fekvõ természetes és mesterséges tereptárgyakat. A felmérendõ tereptárgyakat alakjelzõ pontjaikkal határozzuk meg. Tehát a részletmérés során mindig csak egyes pontokat mérünk be, de természetesen a mérés során rögzíteni kell a pontok közötti kapcsolatokat is, azaz meg kell adnunk azt is, hogy melyek az épület sarokpontjai, melyek az utcák, járdák pontja, villanyoszlopok, aknák helyei. A részletpontok geometriai adatai mellett rögzítenünk kell még szöveges és más számszerû adatokat is A részletpontok meghatározása A részletpontokat a környezõ, legközelebbi (lehetõleg alap-) pontokhoz viszonyítva határozzuk meg. A pontok bemérését a meghatározandó adatok szerint kétféleképpen végezhetjük: csak vízszintes értelmû bemérés; vagy vízszintes és magassági értelmû bemérés. Az, hogy milyen értelmû felmérést végzünk, azt mindig a felmérés célja határozza meg. Mindkét felmérési mód gyakran elõfordul. 89

90 A részletpontok meghatározása a mérés geometriája szerint háromféle lehet: ortogonális vagy poláris mérés vagy elõmetszés. Az ortogonális koordinátamérés azt jelenti, hogy a bemérendõ pontokat egy mérési vonalra mért merõleges koordinátáival határozzuk meg. A két adott pont közötti egyenest a koordináta rendszer abszcissza tengelyének nevezzük. Az egyes részletpontokat erre a mérési vonalra mérjük be a részletpontok talppontjának meghatározásával, és közvetlenül lemérjük a mérési vonal kezdõpontjától a talppontig tartó abszcissza távolságot és mérjük a talppont, a részletpont közötti ordináta hosszát. A poláris koordináta méréskor mérjük az alappontról a részletpontra húzott egyenes irányát és távolságát. Ez a meghatározás ma igen gyakori. A mai korszerû mérõállomások és a mûholdakról történõ helymeghatározás is ezt az elvet követi viszonylagos (relatív) helymeghatározás során. Ezekkel még részletesen foglalkozunk késõbbi tanulmányaink során. Az elõmetszés elve, mikor a pont helyzetét csak irányokkal határozzák meg. Ennél a meghatározásnál a pont helyzetét két ismert pontból mért szögadatok, irányok segítségével határozzuk meg. A pont helyzetét a két egyenes metszése adja. Ma földi meghatározásként így ritkán mérünk be pontokat, de más területen, például fotogrammetriában ez általános. A GPS-berendezésekkel történõ részletmérésõl külön pontban teszünk említést A tereptárgyak jellege Amint már utaltunk rá, a bemérendõ tereptárgyak lehetnek pontszerûek, vonalszerûek és felület jellegûek. Pontszerûek azok, melyeket csak egy pontjukkal mérünk be. Ilyenek az alappontok, kutak, villanyoszlopok, jelzõtáblák, keresztek. Ezeket csak jellel tudjuk ábrázolni a térképen. Ezeket a jeleket nevezzük jelkulcsnak. Vonalszerûek azok, melyeket egy vonallal ábrázolunk. Ezek leggyakrabban vasutak, támfalak, kerítések, villanyvezetékek és más közmûvezetékek. Ezeket a vonalakat töréspontjaikkal mérjük be és a térképen vonalas jelkulccsal ábrázoljuk. Felület jellegûek azok, melyek már ábrázolhatók méretüknek megfelelõen. Ide tartoznak az épületek, templomok erdõterületek, tavak, úttestek, kertek és más mezõgazdasági mûvelésû területek. Az ilyen létesítmények határvonalát mérjük be. A térképen gyakran ábrázolunk jogi határvonalakat, melyek a természetben gyakran alig láthatók, nehezen megállapíthatók, sõt gyakran egyáltalán nem láthatók. Ilyenek lehetnek a 90

91 különbözõ tulajdonosok kertjeinek határvonalai, mezõgazdasági területek határvonalai, amikor azok nem esnek egybe utakkal. Ezeket a határvonalakat régebbi térképek alapján jelöljük ki, elhatárolásnak nevezett mûvelet során. Ezt mindig egy nagy gyakorlatú földmérõnek kell végezni. Ezeket a határpontokat a mérés idejére cövekkel és festéssel jelöljük meg, a tulajdonosokkal egyetértésben ORTOGONÁLIS (DERÉKSZÖGÛ) BEMÉRÉS ÉS ELLENÕRZÉSEK Mérési vonalhálózat Az ortogonális mérést mindig két adott pont között végezzük. Az adott pontokat összekötõ egyenes szakaszt nevezzük mérési vonalnak. A mérési vonalnak lehetõleg jól mérhetõnek kell lenni, lehetõleg járdán vagy szabad területen haladjon. A mérési vonal legyen közel a bemérendõ tereptárgyakhoz. A mérés elõtt el kell dönteni, hogy az egyes épületeket, pontokat melyik mérési vonalra mérjük fel. Egyes esetekben szükség lehet újabb mérési vonalak felvételére is. Ezeket a mérési vonalakat korábban már bemért pontokra illeszkedve vesszük fel. Leggyakrabban a mérési vonalon jelölünk meg egy pontot az egyenesben és innen indítjuk majd a másik mérési vonalat, ezt a pontot mérési vonalpontnak nevezzük. Ez a vonal egy harmadik alappontba fog zárni, vagy egy másik mérési vonal megjelölt pontjába. Ezeket a pontokat kisalappontoknak nevezzük. A mérési vonalak kiválasztását, kisalappontok helyének kijelölését nagy figyelemmel kell végezni, azért, hogy a méréseket egyszerûen és pontosan el tudjuk végezni. Mérési vonalhálózat kialakítása Az ortogonális (derékszögû) bemérés végrehajtása A mérés a mérési vonal kitûzésével kezdõdik. Hosszabb mérési vonal esetén intsünk be a mérési vonalba egy kitûzõ rudat. Kihúzzuk az egyik mérõszalagot a mérési vonalban és beintjük az egyenesbe. 91

92 A bemérendõ részletpontra elhelyezzük az egyik kitûzõrudat és prizmával megkeressük a talppontot. A prizmabot hosszát úgy állítsuk be, hogy a prizmát szemünk elé tartva, a prizmabot hegye néhány cm-re legyen a talaj felett. Közelítõen beállunk a talppont helyére és elõre-hátra mozgatva a prizmát, az egyenesbe állunk, majd oldalirányba mozogva megkeressük a talppontot. Akkor vagyunk a talppontban, mikor a két prizmában és a köztük lévõ résben a három kitûzõ rudat egy függõlegesben látjuk. Amikor a talppontban vagyunk, ejtsük el a prizmabotot és azt a néhány cm-es esés után fogjuk meg. A prizmabot csúcsa kijelöli a talppontot. Olvassuk le az abszcissza értéket a mérési vonalban fekvõ mérõszalagról és a másik mérõszalaggal mérjük meg az ordinátát is. Utóbbinál a szalag 0 osztása a részletpontnál legyen, és a méreteket a prizmánál olvassuk le. A részletpontokat általában az abszcisszák növekvõ sorrendjében mérjük, rendszerint elõbb az egyik oldalon fekvõ pontokat, utána a másik oldalon fekvõ pontokat mérjük. Vigyázzunk, hogy ne maradjon ki egyetlen bemérendõ pont sem. Amikor a mérési vonalban fekvõ mérõszalag már nem elegendõ az abszcissza érték leolvasásához, akkor a szalagot a hosszmérés szabályai szerint tovább visszük és újból lefektetjük, megjelölve a szalagfekvés végpontját. Ezután tovább folytatjuk a részletpontok bemérését. Az utolsó részletpont bemérése után, lemérjük a mérési vonal teljes hosszát és leolvassuk a mérési vonal végének az abszcissza méretét. Ezt nevezzük végméretnek. Elõfordulhat, hogy néhány részletpontot nem tudjuk a mérési vonalra rámérni, mert azok talppontja kívül esik a kezdõ- és végponton. Ilyenkor a mérési vonalat kihosszabbítjuk. A kihosszabbítás nem lehet több mint a mérési vonal egyharmada. Kihosszabbításkor egy kitûzõ rudat egyenesbe állással helyezünk el, hogy a prizmával a talppontot meg tudjuk keresni. A végponton túli pontok abszcissza méretét is folyamatosan mérjük (lásd a 7.24 pontot) A mérési jegyzet A mérési eredményeket mérési jegyzeten rögzítjük. Ezt régebben manuálénak nevezték, ma is általánosan használjuk ezt a kifejezést. A mérési jegyzetet szabadkézzel rajzoljuk. Alakhelyesen felrajzoljuk a bemérendõ tereptárgyakat, a mérési vonalakat. A mérési vonalra ráírjuk az abszcissza méreteket arra az oldalra, melyekre az ordináta esik, felírjuk az ordináta vonalra a méreteket. Jelöljük a merõlegességet. A jelöléseknél általában azokat a szabályokat és jelöléseket használjuk, amit a mérési vázlatnál fogunk használni. Nagyon fontos, hogy a manuálé jól áttekinthetõ legyen. Egyértelmûen jelöljük, hogy a méretek mire vonatkoznak. Ezen tüntetjük fel az egyéb adatokat, felírásokat is. A sûrûbb részekrõl külön kinagyításokat, részletrajzokat készítünk A bemérés néhány esete Az ortogonális felmérés során néhány szabályt be kell tartanunk, azért, hogy a térképezést egyszerûen és egyértelmûen el tudjuk végezni. Ezek közül a fontosabbak a következõk. A tereptárgyak bemérésénél törekedjünk arra, hogy csak annyi pontot mérjünk amennyi az egyértelmû megszerkesztéshez, a térképezéshez szükséges. Az egy egyenesen lévõ pontok 92

93 közül csak a két végpontot mérjük be, a többi pontot pedig az egyenesen végzett hosszméréssel határozzuk meg. Épületek és más szabályos tereptárgyaknál csak annyi pontot mérjünk be, hogy az építmény méreteit ismerve, megszerkeszthetõ legyen. Az épületek falsíkjai majdnem mindig merõlegesek egymásra. Ezért elég, ha csak az épület fõ falsíkját (leghosszabb oldalát) mérjük be. Ha az épületen kisebb kiugrások vannak, akkor azokat csak az épületre mérjük rá. Az épületeket mérjük körül, ne csak két oldalát, hanem mindegyiket. Ezekbõl kiderül, ha valamelyik oldal nem merõleges. Ferde, tört vonalú épületnél legalább három A felmérés néhány gyakoribb esete Az ordináta méretek ellenõrzése kikötéssel és 45 fokos talppont bemérésével pontját mérjük be ortogonálisan. Nem látható, de bemérendõ pontot a falsík kihosszabbításában kijelölt segédponttal tudjuk bemérni. Ilyenkor ne felejtsük el megmérni a segédpont és a sarokpont távolságát. Épületeket mindig csak egy mérési vonalról mérjük be, kivétel ez alól a saroképület, melyeket mindkét utcán lévõ mérési vonalról bemérünk. A mérési vonalat keretezõ vonalak, útburkolat vagy járdaszegély, valamint egyéb vonalak metszõdését olvassuk le. Ezt szerkesztésnél jól fel tudjuk használni. A mérést mindig valamilyen ellenõrzéssel végezzük. Az ellenõrzést szolgálja az épületek körbemérése is. Az egyes különálló pontokat is mérjük össze és Pitagorasz tétellel ellenõrizzük le. Az épületeket is össze kell mérni egymással. A prizmázás végrehajtását ellenõrizni tudjuk úgy, hogy a bemért pontot összemérjük a mérési vonal egy pontjával. Ez a pont célszerûen kerek méterrel térjen el a talppont méretétõl, és lehetõleg 45 fok körüli háromszög keletkezzen az átfogó megmérésénél, tehát az ordináta méret méterre kerekített értékével térjen el. Ez szokás volt az elsõrendû részletpontoknál. Ezt nevezték az ordináta kikötésének. Használhatunk azonban 45 fokos bemérésre alkalmas szögprizmát is, mellyel a pont 45 fokos talppontját tudjuk meg keresni. A 45-fokos szögprizmával lehetõségünk van, az ordináta méret közvetett meghatározására is, ez olyan esetekben használható, amikor az ordinátát nem tudjuk lemérni. Ezt látjuk az alsó képen. Egymással közel párhuzamosan futó határvonalakat jól meg tudunk határozni, ha rájuk közel merõlegesen felveszünk egy mérési vonalat és sorba mérjük a metszéspontok abszcisszáját. A mérési vonalat ott vegyük fel, ahol jó mérési lehetõség van. 93

94 Közel párhuzamos vonalak bemérése Az utóbbi idõben elõtérbe került a szabad mérési vonal alkalmazása. Ezt olyan helyen alkalmazhatjuk, ahol a két alappontot összekötõ egyenes rossz mérõpályán halad, bokros területen. Ekkor, ha a mérési vonalat áthelyezzük a közelben fekvõ, jól mérhetõ pályára, kényelmesebben elvégezhetjük a mérést. A jól kiválasztott mérési vonal kezdõ és végpontját jelöljük meg a mérés idejére, és az új mérési vonalra, a környezet bemérésén kívül még mérjük be a két (esetleg több) adott pontot is. Az adott pontok bemérését feltétlenül ellenõrzéssel végezzük Mérési vázlat, tömbrajz A terepen készített mérési jegyzetbõl az irodában mérési vázlatot, vagy tömbrajzot szerkesztünk. A mérési vázlat a készítendõ térkép méretarányának megfelelõ méretarányban készül. Ha a felmért területen sok részlet van, akkor a térképlap negyed részének megfelelõen készítsük, kétszer akkora méretarányban. Tehát ugyanakkora lapon, de az csak a térképlap Szabad mérési vonal negyed részének megfelelõ területet tartalmazza. Falusias belterületen 1:2 000 ma. térképet fogunk készíteni, a mérési vázlat 1:1 000 méretarányban készül és 4 lap tartalma fog egy térképlapra kerülni. A mérési vázlat északi irányban tájolva készül. Szerepe az, hogy egyértelmûen tartalmazza a mérési eredményeket és 94

95 a terepen gyûjtött egyéb adatokat. Lehetõvé teszi, hogy megõrizzük a mérési eredményeket hosszabb távra. Ellenõrzést biztosít, hogy a mérésben ne maradjanak durva hibák. A mérési vázlatra már szerkesztéssel rakjuk fel a pontokat. A szerkesztéshez korábban léptéket, vagy jó minõségû celluloid vonalzót használtak. A szerkesztést mûszaki rajzlapon végezték és késõbb másolták át tussal, vagy jó minõségû tollal pausz papírra. A tömbrajz hasonlóan készül, de ezt általában városok felmérésekor (részletgazdag területekrõl) készítjük. Egy-egy lapra egy-egy tömb kerül. A tömb alatt, egy utcák által határolt területet értünk. A tömbrajz méretaránya általában M = 1:500 mértarányban, sûrûbb beépítés esetén M = 1:250 mértarányban szerkesztjük. A tömbrajz nem északi tájolással készül, ezért ezekre mindig fel kell rajzolni az északi irányt is. A mérési vázlaton és a tömbrajzon is azonos módon végezzük el a szerkesztést. Koordináták alapján vagy felrakjuk az alappontokat. A mérési vonalhálózatot ezek összekötésével kapjuk meg. A mérési eredményeket a mérési jegyzetbõl rakjuk fel. A mérési vonalra felrakjuk az abszcissza méreteket, megjelöljük, majd ezekre merõlegesen felrakjuk az ordináta értékeket is. A mérési vonalat eredményvonallal rajzoljuk ki (pont - hosszú szaggatott), az ordinátákat rövid szaggatott vonallal rajzoljuk. A mérés kezdetét egy kis görbe nyíllal jelöljük, hogy a mérés milyen irányba indul, az ordináta vonalhoz kitesszük a merõleges jelet d a pont abszcissza méretét az ordináta vonal elé írjuk arra az oldalra, amelyikre az ordináta vonal esik. A szám után, vagy elõtt, attól függõen, hogy melyik irányban halad tovább a mérés, kitesszük a folyamatos mérés jelét, egy kis vonalkát ( - ). 95

96 A mérési vonalban fekvõ kisalappont méretét aláhúzzuk és ezzel emeljük ki. A kisalappont számát is megírjuk, a pontot egy körrel jelöljük. A végponthoz tartozó méretet gömbölyû zárójelbe tesszük, ez jelenti a végméretet. Ha a végméret után is végeztünk mérést, akkor a gömbölyû zárójel után is kitesszük a folyamatos méret jelét, a kis vonalkát. A kihosszabbításban lévõ abszcisszákat és ordinátákat ugyanúgy rakjuk fel és írjuk meg, mint a többit. Az utolsó kihosszabbítás abszcissza értékét szögletes zárójelbe tesszük és ezután a kihosszabbított mérési vonalra egy kettõs, visszafelé mutató nyilat teszünk, jelezve azt, hogy mindkét alappont melyik irányban van. Ha az abszcissza értékek olyan sûrûn vannak, akkor azokat egymás fölé írjuk, mindig a legkisebbet a mérési vonalhoz közelebb, és így sorba egy kis eltolással. A mérési vonalat metszõ vonal abszcisszáját ugyanúgy megírjuk, mint a többit, de eléje egy dõlt keresztet teszünk. A mérési vázlaton összekötjük az épületeket, utakat és az összetartozó pontokat. Beírjuk azokat a szöveges adatokat is, melyeket a területen gyûjtöttünk: utcanév, házszám, emeletszám, gazdasági épület stb. A részletes felmérés fontos feladata, hogy a terepi valóságos helyzetet megismerjük. A felmérés során meghatározott adatok pontossága, helyessége meghatározza a térkép felhasználhatóságát, a késõbbi munkák során a térképrõl lemért (vagy a digitális térképrõl lekért) adatok minõségét. Ma a mérési vázlat szerkesztése általában már nem kézi szerkesztéssel történik, hanem a mérési vázlatot is grafikus rajzszerkesztõ programmal készítjük. A rajz megjelenítése és a tömbrajz, a mérési vázlat szerepe ugyanaz maradt. A részletes felmérés végrehajtásához 4-5 ember szükséges. Ezek közül a legtapasztaltabb mérnök, vagy technikus vezeti a felmérési munkát. Õ készíti a manuálét és irányítja a részletpontokon mozgó figuránsokat. Õ figyeli, hogy mely pontokat mérjék be és a figuráns mindig a jó helyre tegye a kitûzõ rudat. A másik technikus végzi a mérést, kezeli a prizmát és elvégzi a szalagról a leolvasásokat. Figyeli, hogy a szalagot mindig meghúzva kezeljék. A részletmérés a földmérési munkák leggyakoribb feladata. Mint eredeti adatgyûjtési munka, meghatározza a felhasználók által lekérhetõ adatok pontosságát, minõségét. Pontvázlat a numerikus/digitális felmérésekkel elterjedt rajzi munkarész, mely a térképi vonalakon kívül azok töréspontjainak a számát is tartalmazza. Kiegészítõül gyakran mérési jegyzetet készítenek és pl. azon tüntetik fel az épületek körbemérésének adatait. Ugyancsak hozzá tartozik még a mérési jegyzõkönyv, amely a mûszeres mérési adatokat tartalmazza POLÁRIS KOORDINÁTA MÉRÉS Poláris (tahimetrikus) koordináta mérés végrehajtása Poláris koordináta mérés alatt azt a mérési módszert értjük, amikor az új pontokat poláris koordinátáikkal határozzuk meg. A mérés úgy történik, hogy egy mérõállomással felállunk egy adott koordinátájú ponton és mérünk tájékozó irányokat azért, hogy a limbusz kört tájékozni tudjuk. Ezután minden egyes részletpontra irányt, távolságot és zenitszöget mérünk. Ezekbõl 96

97 az adatokból a pont két vízszintes koordinátája és a pont magassága számítható. A mérés során az adatokat a mûszer adattárolójába rögzítjük. A rögzítendõ adatokat két fõbb csoportba oszthatjuk: az adminisztrációs adatok és a mérési eredmények adatai. Az adminisztrációs adatok közül legfontosabbak a munkaterület nevének megadása, mellyel egy új fájlt hozhatunk létre, vagy egy korábbi fájlba léphetünk be és folytathatjuk a korábbi méréseket. Itt oldhatjuk meg a legfontosabb területre vonatkozó adatokat, mûszer száma, észlelõ, prizmaállandó és frekvencia hiba. Itt adjuk meg az automatikus pontszámozás kezdõértékét, mely késõbb folyamatosan 1-el növekedni fog. Itt adjuk meg a kódlistát is, melyet a felmérés során használni fogunk. Lehetõség van annak megadására, hogy a pontszámok csak numerikusak, vagy alfanumerikusak legyenek. A napló részben azokat az adatokat adjuk meg, melyek az egész munka során érvényesek, változatlanok maradnak. A rögzítendõ adatok másik csoportja közvetlenül a méréshez tartozik. Ezek egyrészt a mérés álláspontjára vonatkoznak, másrészt közvetlenül a bemérendõ pontra. Az álláspontra vonatkozó adatok elsõsorban a pont száma. A mûszerek általában nem teszik lehetõvé, hogy jelöljük a központ jelét, ha külpontosan állunk fel, azt is külön számmal kell jelölnünk. Itt kell megadnunk a mûszermagasságot is. Az álláspont létesítéséhez tartozik a meteorológiai adatok, a hõmérséklet és légnyomás megadása, melyeknél vigyázzunk, nehogy régi, a méréskor durva hibás adat maradjon benn. Az adatok többsége olyan, hogy felkínálja az elõzõ adatot és azt megváltoztathatjuk, vagy felülírhatjuk. A korábbi adatot csak tudatosan fogadjuk el. Az álláspont létesítésekor legfontosabb mûvelet az álláspont tájékozása. Ezt két módon végezhetjük el. Vagy az irányszög megadásával, vagy úgy, hogy a mûszer számítja koordinátákból (azokból, melyeket korábban bevittünk. A tájékozás általában csak egy irányra lehetséges. Azonban mérhetünk több tájékozó irányt is. Ezek bevonása a tájékozásba, általában csak az irodai feldolgozás során lehet. A részletpontok mérése általában külön menübe, vagy programrészbe való belépéssel lehet. A részletpontok esetén a prizma magassága, melyet felkínál a mûszer, és szükség szerint javíthatunk. Az irányzott pont számát megadjuk, vagy a mûszer felkínálta következõ sorszámot használjuk. A pontszám általában csak sorszám lehet, de egyes esetekben már nevet is elfogad. Külön kell foglalkozni a ponthoz kapcsolódó attribútum adatok megadásával. Ez a pont jellemzõje, mely megadja, hogy a mért részletpont milyen jellegû, pl. épület, birtokhatár, árok, töltés lába, vagy teteje. A pont jellemzõje változik a felmérések során, attól függõen, hogy milyen területet mérünk fel és milyen célra végezzük a felmérést. A pont jellegét valamilyen jellegkód lista alapján adjuk meg. Ezt a listát még a felmérés elõtt létrehozatjuk, de lehetõvé kell tenni, hogy a késõbbiekben bõvítsük. Sok esetben a mûszerek csak numerikus adatként kezelik a pont jellegét. Ezzel egy sorszámot kell bevinnünk, hogy hányadik az általunk felállított listán. Kódszámok esetén ismernünk kell az egyes jellemzõk kódszámait, ezt legtöbbször egy cédulán kell õriznünk, nehogy elfelejtsük. A pont jellemzõjének kódszám alapján történõ megadása nehézkes. 97

98 Ezért egyes mûszereknél elõtérbe került a névvel, alfanumerikus formában történõ megadása, mely jobban megfelel a köznapi gondolkodásnak. Más mûszerekben kódlistát hozhatunk létre, ez a leggyakrabban elõforduló pontjellegeket tartalmazza abc sorrendben. Ha aktív állapotra állítjuk a kódlistát, lakkor a jelleg elsõ betûjének bevitele után megjelenik a kódlista és innen választhatjuk ki a megfelelõ pontjelleget. Egyszerre több kódlista is lehet a mûszerben, melybõl csak egy aktív hívható. A részletpontok meghatározását általában központosan végezzük. Azonban gyakori, hogy a mûszerállásról nem látjuk a részletpontot, ilyen esetben külpontosan határozzuk meg. Külpontos mérés esetén a részletpont meghatározásához további adatokat is kell mérni, ez rontja a központ megbízhatóságát. Lehetõség szerint központosan mérjük be a részletpontokat A polárisan mért pontok számításának elve. kidolgozni Szabad álláspont létesítése poláris bemérésekhez A mérõállomások elterjedésével szükségessé vált, hogy új ponton történõ felállás esetén is elvégezhetõ legyen a felmérési, kitûzési munka. A célszerûség és gazdaságosság azt kívánja meg, hogy az álláspont helyét ott válasszuk ki, ahol a feladat elvégzése szempontjából a legjobb. Itt felállva a mûszerrel, a látható és mérhetõ pontok alapján elõször meghatározzuk az álláspont koordinátáit, majd utána elvégezzük a részletmérési vagy kitûzési feladatokat. Az álláspont helyét úgy választjuk ki, hogy a további feladat szempontjából legkedvezõbb legyen. Ez lehet szántóföld közepén, vagy egy úttest közepén is, ahol az állandósításra nincs lehetõségünk, vagy fel sem merül ennek szükségessége. A gyakorlat általában azt kívánja meg, hogy a bemérési és kitûzési módokat változtassuk. A szabad álláspont létrehozásakor két szempontra kell figyelnünk. Az egyik: a pont koordinátáit olyan pontossággal határozzuk meg, hogy az megfeleljen az alappont követelményeinek, másrészt a bemért részletpontok is megfelelõ pontossággal meghatározhatók legyenek.. A szabad álláspont meghatározásához legalább két mérési eredmény szükséges. Ezek a következõk lehetnek: két szög mérése (a hátrametszés esete), két távolság (az ívmetszés) és egy szög, valamint egy távolság. Ezután a külpont (szabad álláspont) koordinátájának számítását kell elvégeznünk. Az álláspont koordinátáinak meghatározásához legalább két független meghatározásra van szükség. A mûszerek programjai képesek az álláspont koordinátáinak meghatározására A szabad álláspont létesítésének az az elõnye, hogy az álláspontot ott vehetjük fel, ahol az a további meghatározás szempontjából a legkedvezõbb. 98

99 7.4. RÉSZLETMÉRÉS GPS-SZEL A mérés megkezdése, inicializálás A részletmérésben a GPS felhasználására az utóbbi idõben került sor. Elõnye, hogy a pontokat viszonylag rövid mérési idõvel meg tudjuk határozni. A részletmérésnél nem szükséges, hogy a részletpont összelásson valamelyik alapponttal. A méréseket viszonylag nagyobb távolságból, akár több km-rõl is el tudjuk végezni. Hátránya, hogy a meghatározásnál szabad égboltra kell kilátást biztosítani.. Ennek lehetõsége beépített területeken általában kisebb, ott az épületek és egyéb akadályok gátolják a mérést. Alkalmazni elsõsorban nyílt terepen lehet, ahol az égboltra való kilátást semmi sem akadályozza. A meghatározáshoz valamilyen kinematikus GPS mérési módszert használunk. Kinematikus mérésnél az egyik vevõ valamelyik ismert ponton áll és folyamatosan mûködik. Ezt nevezzük referencia pontnak. A másik vevõ sorba felkeresi az egyes részletpontokat és ott rövid idejû mérést végez. A kinematikus mérések egyik jellemzõje, hogy a mérés kezdetén el kell végezni az inicializálást, ami amiatt szükséges, hogy a fázismérés kiinduló helyzetéhez tartozó n-értékeket, az egész hullámok számát meghatározzuk minden egyes mûholdra. Ezt a mérés kezdetén elvégzendõ feladatot nevezzük inicializálásnak. Az inicializálásnak több módszere ismeretes. Ezek a módszerek a mûszertõl, ill. a mûszerben meglévõ szoftverektõl függnek. Az inicializálás történhet statikus méréssel. Ekkor a mozgó vevõvel egy ún. induló ponton (inicializáló ponton) állunk fel. Itt statikus mérést végzünk. Az eljárás elõnye, hogy a bázispontról nagyobb távolságra is mehetünk és ott vesszük fel az inicializáló pontot, ahol az a felmérendõ területhez közel van. Hátrány a statikus mérés idõvesztesége, valamint hogy ez idõ alatt a mozgó-vevõt mozdulatlanul kell tartani. Az inicializálás történhet ismert ponton is. Ebben az esetben a mozgó-vevõt olyan ponton állítjuk fel, melynek térbeli koordinátáit ismerjük. Ezen a ponton csak rövid, néhány perces mérést kell végezni. A hátránya tulajdonképpen abban van, hogy sok esetben nincs ilyen pont a felmérendõ terület közelében. Az inicializálást végezhetjük antenna cseréléses módszerrel is. Ennél a megoldásnál a két vevõt egymástól néhány méter távolságban helyezzük el úgy, hogy az egyik vevõ a referenciaponton, másik vevõ tõle néhány méterre egy mûszerállványon legyen. Elõször így mérnek 4-8 epochát, amihez néhány perc szükséges. Ezután folyamatos vétel mellett a két mûszert megcseréljük és ismét mérünk néhány percet. Majd újbóli csere következik, amelynek eredményeképpen visszaáll az eredeti vevõhelyzet, majd néhány epocha vétele után a mozgó-vevõ útjára indulhat. Egy további megoldás ismert báziskarral való mérés. Ekkor az egyik mûszert az ismert referenciaponton helyezzük el, a másik mûszert pedig a báziskaron állítjuk fel. A báziskar helyzetét tájolóval északi irányba állítjuk. 1-2 perces észlelés után a mozgó-vevõ elindulhat. Az inicializálás tulajdonképpen ismert ponton történõ inicializálásnak megfelelõen történik, mert a báziskar hosszát és irányát ismerjük. Elõnye, hogy 1 személy is elvégezheti az inicializálást. Itt is, mint az elõzõ esetben hátrányként jelentkezik, hogy a referencia pont nem biztos, hogy a terület közelében van. Az inicializálási módszerek a szoftverek és a mûszerek fejlõdésével változhat. Különbözõ megoldások jönnek létre, melyek gyorsabbá teszik a kinematikus mérés megkezdését, az inicializálást. Ma már olyan megoldás is létezik, amikor az inicializálás mozgás közben történik. A legalább néhány perces folyamatos mérés utófeldolgozásánál matematikailag 99

100 megoldható, hogy az inicializálást ebbõl a néhány perces mérésbõl határozzuk meg, és a mérés kezdetére vonatkozó koordináták visszafelé számíthatók. Mozgás közbeni inicializálásnak igen nagy elõnyei vannak, mert kinematikus mérés során gyakran megszakadhat a jelvétel, mert minden területen vannak olyan akadályok, amelyek takarást idéznek elõ. Ennél a megoldásnál a referencia pontot az útvonal 5-10 km-es körzetében helyezzük el és lehetõleg olyan idõpontot válasszunk, amikor 6-8 holdat is tudunk venni. A feldolgozásnál feltétel az is, hogy a folyamatos észlelésnek néhány percet meg kell haladnia, mert csak ekkor állítható helyre az inicializálás. Ilyen megoldással csak a legújabb mûszerek esetében találkozhatunk Kinematikus mérési módszerek Kinematikus mérések töbféleképpen is megoldható. Ezek közül az egyik gyakran alkalmazott megoldás a félkinematikus módszer. Az álló vevõt felállítjuk a referencia ponton, majd a mozgó vevõvel valamelyik elõbb tárgyalt módon elvégezzük az inicializálást. Ezután felkeressük a mérendõ pontokat úgy, hogy a közlekedés alatt ne legyen jelvesztés. Ez leggyakrabban a vevõantenna gyalogos szállításával történik. Szállítás közben is legalább 4 mûhold jele folyamatosan vehetõ legyen. A mérendõ részletpontokon megállunk és néhány epochát veszünk. Ennek ideje kevesebb, mint 1 perc. A vétel alatt meg kell adni a pontszámot, jellegét és az antenna magasságot. A részletponton állva vigyázni kell, hogy az antenna ne mozogjon, ezért erre a rövid idõre célszerû az antennarudat kitámasztani. A gyorsabb mérési idõ elérésére az adatrögzítési idõpontokat is csökkenteni szoktuk 5 másodperc körüli idõre. Ez az integrálási idõköz egyezzen meg a referencia ponton álló vevõ integrálási idejével, mert egyébként nem lehet kiértékelni a mérést. A módszer elnevezése stop and go magyarosításából származik. Az antennát célszerû 1,5-2 m hosszú rúdra helyezni és mérés közben nem változtatni az antenna magasságot. Ha mérés közben elvesztjük az inicializálást, azaz jelkimaradás történik, akkor újból el kell végeznünk az inicializálást, vagy ha a szoftver támogatja, az elõzõ pontról folytathatjuk a mérést. A részletpontok ellenõrzésére végezhetjük a mérést úgy is, hogy két referencia pontot létesítünk, de más módok is vannak az ellenõrzés végrehajtására. Így ellenõrzést jelent, ha menet közben ismert pontokat is felkeresünk, vagy a mérést ismert ponton fejezzük be. Az utolsó ponton célszerû néhány perces statikus mérést végezni. Ez a félkinematikus módszer felmérési kis-alappontok meghatározására alkalmas. Elsõsorban kis területen való részletpontok bemérését teszi lehetõvé. Alkalmas nyílt területen terepfelmérés végrehajtására. Ezzel a módszerrel 2-3 cm-es pontosságot érhetünk el, mintegy 1 km-es távolságban. Végezetünk folyamatos kinematikus mérést is. Ez az elõzõektõl annyiban tér el, hogy korábban csak egyes pontok helyzetét határoztuk meg, a folyamatos kinematikus mérésnél az útvonal folyamatos meghatározása a cél. Ennél is elõször inicializálást kell végezni, majd viszonylag rövid észlelési idõközöket beállítva, indítjuk a mérést. Ez a megoldás geodéziai szempontból csak egyes vonalak folyamatos felvételére alkalmas, amire gyakorlatban csak ritkán kerül sor. Alkalmazási területe elsõsorban a közlekedésben van, egyes jármûvek helyzetének folyamatos észlelésére. Geodéziai szempontból nagy jelentõsége van a GPS mérések valós idejû feldolgozásának (RTK). Valós idejû feldolgozásnál olyan mûszer együttesre van szükség, melynél az egyik vevõt ismert ponton állítják fel és ez a mûszer folyamatosan végzi a mûholdak vételét. A mûszerhez egy rádióadó is tartozik, mely a vett jeleket átsugározza a másik vevõnek. A mozgó vevõ egyrészt veszi a mûholdak jelét, másrészt a rádióhullámokon keresztül a másik referencia mûszerrõl érkezõ jeleket is veszi. A vektor kiértékelés azonnal, a méréssel egy 100

101 idõben megtörténik, így a mérés során közvetlenül a mozgó vevõ helyének koordinátája áll rendelkezésünkre. Ezzel elsõsorban geodéziai kitûzéseket tudunk végrehajtani, de alkalmas felmérési és kisalappontok meghatározására is. Célszerûen lehet használni pont felkereséshez a földalatti jel megkeresésére. Elõnyösen használható tavak, vízfolyások medrének felmérésénél, egyes létesítmények helyének kitûzésére földön, vagy víz felszínén is FOTOGRAMMETRIAI ADATGYÛJTÉSI MÓDOK A fotogrammetria fényképmérést jelent. Azaz a tereprõl vagy tereptárgyakról olyan felvételeket készítünk, amelyek lehetõséget adnak arra, hogy az ábrázolt terület torzulásmentes képét bizonyos méretarányban elõ tudjuk belõlük állítani. Ezáltal a felvételek mérõfényképekként funkcionálnak. Legtöbbször vagy az álláspont helyét és a tárgytávolságot rögzítik vagy olyan pontokat, amelyeknek a helye megfelelõ pontossággal már ismert és azok alapján mérhetõk ki a felvételekbõl a tereptárgyak helyzeti és alaki információi. Alapvetõen - földi vagy - légi felvételeket, illetve - ûrfelvételeket használnak, tehát nem érintve a felvétel tárgyát, tulajdonképpen távérzékeléssel állítják elõ a térképeket vagy más rajzokat A földi és a légifelvételek alkalmazási területei Földi felvételek alapján elsõsorban külszíni bányák területeirõl készíthetõ térkép vagy épületek homlokzatáról készíthetõk rajzok (rekonstrukciós vagy tervezési feladatokhoz), esetleg magas, vagy térben kiterjedt tárgyak esetleges mozgásainak vagy deformációinak vizsgálata céljából. A légi felvételek térképészeti célokra kiterjedtebben alkalmazhatók: - Közel sík területen egy kép egy térképlap elv alapján, vagy - Domborzatos terepen térkiértékeléssel (sztereofotogrammetriával), újabban - A felvételek ortogonális vetületûvé történõ átalakítása után (ortofoto). A felvételek régebben kizárólag fotográfiai képrögzítéssel készültek, de ma már egyre elterjedtebbek a digitális felvételek, amelyek a terepi felbontóképesség tekintetében elõnyösebbek és nagyobb ábrázolási pontosságot rejtenek A TOPOGRÁFIAI FELMÉRÉSEKRÕL A topográfiai alaptérképek korábban mérõasztalos felvétellel készültek, majd a fotogrammetriai módszerek elterjedésével mind a sík, mind a dombos vagy hegyvidéki területekrõl készülõ légifelvételek kiértékelésével állítják elõ azokat. Természetesen, bizonyos alapadatokat a nagyobb pontossággal bíró földmérési alaptérképekrõl vesznek át, de a 101

102 domborzatrajz ma már teljes egészében fotogrammetriai kiértékelésbõl származik. Legújabban digitális ortofoto-alapú topográfiai térképfelújításokat készítenek, és folyamatban van a topográfiai alaptérképek vektoros, illetve objektumszemléletû átalakítása. A levezetett topográfiai térképek az alaptérképek tartalmának összemásolásával készültek korábban is, de a digitális változat is ehhez igazodik. 102

103 8. AZ 1997 ELÕTTI FELMÉRÉSEK FÕBB JELLEMZÕI 8.1. AZ 1997 ELÕTTI FELMÉRÉSI TECHNOLÓGIÁK FÕBB JELLEMZÕI A cím szerinti megkülönböztetést az indokolja, hogy 1997 után már csak digitális technológiákkal készíthetünk új alaptérképet, de még forgalomban vannak korábbi felmérések eredményei, másrészt a digitális felmérésekhez is ismerni kell a korábbi térképi adatok elõállítási technológiáit Az alaptérképkészítés fõbb szakaszai A földmérési alaptérképek készítése az alábbi általános munkaszakaszokból áll: elõkészítõ munkák (mûszaki terv készítése, adatgyûjtés, a község, a belterület és a zártkert elhatárolása); alappontsûrítés (a folyamatot a 3. fejezet részletesen ismertette, az F pontok meghatározását a Fotogrammetria c. tantárgy tárgyalja); részletmérés (földrészletek elhatárolása, kisalappontok létesítése, mérések és számítások); térképezés (a földmérési alaptérkép, a mûanyaglap-másolat és az átnézeti térképek elkészítése); helyrajzi számozás; területszámítás (a földrészletek és alrészletek területszámítása, területjegyzék készítése); zárómunkák (belsõ és minõsítõ vizsgálat, vég-összehasonlítás, állami átvételi vizsgálat és nyomdai sokszorosítás). Megjegyzés: a belsõ vizsgálat minden munkaszakasz szerves része, mert a hibák kijavításával kerülhetõ el a hibák halmozódása. A továbbiakban a munkaszakaszok sorrendjében röviden ismertetjük a részletes felmérés szakmai elõírásait, tárgyalunk technológiai kérdéseket és ismertetjük a munkaszakaszokhoz kapcsolódóan elkészítendõ rajzi és írásbeli munkarészeket. A domborzatábrázolást jelenleg nem részletezzük. A fotogrammetriai technológiával készített felméréseket is az F.7. jelû Szabályzat szerint kellett korábban elkészíteni. Ezért a fenti munkaszakaszok nagy részt ott is megtalálhatók, de az eltérõ technológia miatt sajátosan módosulnak. A térkép tartalmában, a pontosságban, a végtermékek megjelenési formájában eltérés azonban nem lehet. Fotogeodéziai felmérési módszerek annak érdekében alakultak ki, hogy a terepi (geodéziai) felmérések pontosságát a légifelvételekbõl történõ információnyerés elõnyeivel kombinálják. Végül megjegyezzük, hogy városok, városias belterületek felmérését a városmérések végrehajtására kiadott szabatos felmérési utasítás (SzFU) szerint is elrendelhették, de a 103

104 földmérési alaptérkép készítésére kiadott általános rendelkezéseit mindenkor alkalmazni kellett. Szabatos felmérésnél a technológia klasszikus, numerikus földi felmérés, az alappontsûrítésre és a részletmérésre vonatkozó hibahatárok szigorúbbak, a térképek mûszaki tartalma részletesebb volt. Megemlítendõk még az ún. térképfelújítások, amikor a térképi tartalom nem teljes egészében került újra felmérésre, hanem elsõsorban azt állapították meg, hogy az érvényes térképi tartalomból mi változott adott hibahatáron belül és csak annak az elõállítására irányul a felmérés és feldolgozás. Ettõl függetlenül az adott fekvés vagy település alap- és átnézeti térképsorozata teljes egészében újra sokszorosításra kerül, és a területek listája (a területjegyzék) is teljes fekvésre együtt készül el A felmérések dokumentálása Az adott terület felmérésének feladatairól részletes mûszaki terv, majd dokumentáció készült az ún. felmérési törzskönyvben. A felmérési törzskönyv - mint a nevébõl is kiderül - végigkíséri a földmérési alaptérkép készítésének teljes folyamatát: vezetése az adatgyûjtéssel kezdõdik és az állami átvétellel fejezõdik be. A felmérési törzskönyv (a DAT elõtti felmérések esetében) 1-10-ig számozott törzslapból (késõbb 15 részre tagozódott) és 1-3-ig számozott betétlapokból áll A törzslapok iratgyûjtõ jellegûek, összehajtott A3 méretû lapok. A külsõ oldalon a törzskönyv száma mellett a rendeltetése is fel van tûntetve. A további oldalakon elõre nyomtatott táblázatok segítetik az egyértelmû és egységes felhasználást. A törzslapok legalább 3-féle ún. betétlapot is tartalmaznak: általános bejegyzések számára, a hibahatárral szabályozott tulajdonságok vizsgálatához, illetve a hibahatárral nem szabályozott tulajdonságok vizsgálatához. Az 1. sz. törzslap külsõ oldalán felsorolt törzslapokról elsõ pillantással láthatjuk, hogy a számozás sorrendje egyben technológiai sorrendet is jelent. Ugyanitt a betétlapok darabszámának feltüntetése a törzskönyv bizonylat-jellegét hivatott erõsíteni. A törzslapokon rendelkezésre álló hely gyakran nem elegendõ minden lényeges A törzslapokon és a betétlapokon túlmenõen elõfordul, hogy külön mellékleteket (rajzokat, vázlatokat), jegyzõkönyveket kell a törzskönyvhöz csatolnunk. Ez egyszerûen úgy történik, hogy a megfelelõ törzslapba tesszük, annak megfelelõ alátörésével besorszámozzunk. Összefoglalható tehát, hogy a törzskönyv a felmérési munka fontos tartozéka. Nem csupán a munkafolyamatokat kísérhetjük általa figyelemmel, de kiolvashatjuk belõle a legfontosabb adatokat, az elvégzett vizsgálatokat, végül a munka minõsítését és az állami átvétel dokumentumait is megtaláljuk benne. A felmérési törzskönyv mellett feltétlenül meg kell említenünk a mûszaki tervet, mely ugyancsak döntõ fontosságú a munkára nézve. A mûszaki terv a vállalkozási szerzõdés melléklete ugyan, de a törzskönyvhöz csatolva, a szabályzatokkal együtt adja meg a teljes mûszaki végrehajtás követelményeit. 104

105 A jó mûszaki terv elõre áttekintve részletez minden munkafázist, végiggondolva azt, hogy az éppen aktuális feladat végrehajtásakor hol kell a szabályzatokban nem, vagy nem kellõen leírt esetekkel számolni; milyen eljárást kell itt követni? A mûszaki terv a díjszámítás fontos megalapozója és ami legalább ilyen fontos: a munka végzõjének számos segítséget nyújthat. A mûszaki terv mellékletét jelentõ vázlaton a munkára jellemzõ adatok, továbbá a munka végrehajtásával és a díjszámítással kapcsolatos adatok területi elrendezése egyaránt szemlélhetõ. A fõbb felmérési módok általános áttekintését a következõkben adjuk meg A felmérések fõbb módozatai A terepi vagy geodéziai adatgyûjtésen alapuló felmérés alakult ki a legkorábban. Egyben ez a módszer a legpontosabb, de a legköltségesebb térképkészítési eljárás is. Ugyanakkor a felmérés és térképszerkesztés szinte minden munkafázisát (eltekintve néhány valóban sajátos feladattól, mint pl. a légifelvételekbõl történõ adatnyerés) magában foglalja. Ezért itt nem részletezzük, hanem a 4.3 pontban térünk ki a fontosabb végrehajtási lépésekre. Fotogrammetriai felmérési módszerek A fotogrammetriai módszerek viszonylag nagy területek gyors (de a geodéziai megoldásoknál kevésbé pontos) ám mégis gazdaságos felmérési módszereit kínálja és 1985 között elsõdlegesnek számító módszer volt a nagyméretarányú felmérésben akár az egyképes, akár kétképes (sztereofotogrammetriai) eljárást tekintjük. Nagy területek vagy hosszan elnyúló területsávok gyors felméréséhez (akár domborzatmodell elõállítása céljából is) ma is egyedülálló megoldás, bár új digitális alaptérkép vízszintes értelmû tartalmának létrehozására jelenleg csak nagy ráfordítással alkalmas. Térképkészítés a meglévõ térképek átdolgozásával Amint korábban is elõfordult, az új térkép már meglévõ adatok újrafeldolgozásával is készülhet (lásd az átdolgozás-áttérképezés feladatát), de az analóg térképek mielõbbi digitális kezelhetõsége érdekében a külterületek jelentõs részén az analóg térképek digitalizált másolata egészíti ki az egyébként numerikusan vagy eleve digitálisan meglévõ és a terepen is kitûzött adatokat. E feladat során elõbb a meglévõ nunerikus-digitális adatok egységesítését kell elvégezni, majd a hiányzó területeken digitalizálással kell számszerûvé tenni, végül megszerkeszteni a térképet. Tudni kell azonban, hogy a digitalizálással történõ átalakítás nem igazi digitális adat, csupán a grafikus térképi tartalom számítógépen való kezelhetõségét teszi lehetõvé A KORÁBBI TEREPI FELMÉRÉSEK MUNKAFOLYAMATA Adatgyûjtés Az adatgyûjtés alapvetõ bármely térképkészítési feladat szempontjából, mert részben támaszkodni kell a korábbi állapotra, de ismerni kell a rendelkezésre álló adatok jellegét, 105

106 értékét (pl. kisajátítási és más numerikus munka, bírósági ítélettel végzõdött korábbi munka, stb.) még akkor is, ha terepi újfelméréssel kell az új térképet elõállítani. A körzeti földhivatalokban, (KFH-nál) történõ adatgyûjtés során a földmérési alaptérkép és nyilvántartási másolata (amelyhez kötöttek az ingatlan-nyilvántartási adatok), földkönyvkivonata és a korábbi jelentõsebb sajátos célú (elsõsorban numerikus) földmérési munkák szerezhetõk be. Itt található a Talajosztályozási (földminõsítési) térkép is, melyen a mûvelt területek minõségi osztályhatárai és ezek alapjául szolgáló mintaterek nyilvántartása történik. A Megyei Földhivatalokban elsõsorban az alappontok, a FÖMI-ben az országos alapponthálózat és az országhatár-mérési munkák valamint a korábban készült légifelvételek a találhatók meg Alappontsûrítés Az országos alappontokra támaszkodva V. rendû háromszögelési pontok vagy felmérési alappontok - helyének kijelölése, - állandósítása, - mérése (GPS vagy fizikai távmérõk, mérõállomások), - koordinátáinak kiszámítása és - a meghatározás felülvizsgálata a 6. fejezetben leírtak szerint történik, messzemenõ figyelemmel a részletmérés igényeire Elhatárolás Már utaltunk az elhatárolás fontosságára. Itt hangsúlyozzuk, hogy ez külön szakaszban történik a nagyobb egységek (település- és fekvéshatárok), illetve a földrészletek esetében. A felmerülõ feladatok a következõk. a.) Település- és fekvéshatárok egyeztetése és terepi ellenõrzése, bizottsági bejárása, szükség szerint javaslat esetleges - területátcsatolásra vagy - mûszakilag indokolt határvonal-módosítás -ra; c.) földrészlethatárok elhatárolása. Utóbbi a részletmérés megalapozása érdekében valamennyi földrészlethatár-töréspont azonosítását és terepi megjelölését jelenti. Bõvebben errõl a 10. fejezetben esik szó Részletmérés és dokumentálása A birtokhatárok bemérésénél arra kell törekedni, hogy lehetõleg alappontokról mérjék be õket. A bemérés kezdetben mérõasztallal való grafikus rögzítéssel, majd derékszögû beméréssel, késõbb polárisan történt A közterületi telekszélességeket (mezsgyefõket) a beméréstõl függetlenül mérni kell (ez a frontmérés ). 106

107 Épületeknél és más szabályos tereptárgyaknál csak a fõ töréspontokat mérik be közvetlenül polárisan vagy derékszögû méréssel és ezekhez a pontokhoz képest állapítják meg az építmény méreteit hogy az megszerkeszthetõ legyen. A részletes felmérés végrehajtásához annak módszerétõl függõen 2-5 ember szükséges. Ezek közül a legtapasztaltabb mérnök, vagy technikus vezeti a felmérési munkát. Õ készíti a manuálét és irányítotja a részletpontokon mozgó figuráns -okat (mérési segéderõk). Õ figyeli, hogy mely pontokat mérjék be és a figuráns mindig a jó helyre tegye a kitûzõ rudat, vagy a beméréshez használt prizmatartó botot. Egy másik személy (általában technikus) végzi a mérést, kezeli a prizmát és elvégzi a szalagról a leolvasásokat. Figyeli, hogy a szalagot mindig meghúzva kezeljék. A részletmérés a földmérési munkák leggyakoribb feladata. Mint eredeti adatgyûjtési munka, meghatározza a felhasználók által lekérhetõ adatok pontosságát, minõségét. A részletmérés eredményének dokumentálása a bemérési módszerhez igazodva történhet mérési jegyzetben, mérési vázlaton vagy tömbrajzon, illetve mérési jegyzõkönyvben, a már megismert szabályok szerint. Poláris koordináta mérés esetén a tájékozó irányokat és minden egyes részletpontra rögzített irányt, távolságot (melyekbõl a pont két vízszintes koordinátája és a pont magassága egyes esetekben már a terepen is számítható), a mûszer adattárolójába (digitális mérési jegyzõkönyv) vagy korábbi megoldás szerint hagyományos jegyzõkönyvbe rögzítjük, minden esetben a pont számának és jellegének (újabban: kódjának) megadásával. Magassági ábrázolást: - földi és o - sztereofotogrammetriai (térfotogrammetriai) eljárással szokás végezni, a magassági alapponthálózatra támaszkodva, de kézenfekvõ az - ortofotogrammetria alkalmazása is. Ezeket részletesebben a 10. fejezetben mutatjuk be Térképezés A térképezés a részletmérés eredményébõl aszerint, hogy - grafikus (azaz csak a térképen megjelenített) vagy - numerikus (a részletpontoknak koordinátáit is kiszámítják) a mérési eredményeknek térképre való felszerkesztésbõl és a megírások elhelyezésébõl áll. A térképezést korábban bármilyen technológiával el lehetett végezni, amely a vonatkozóan elõírt pontosságot biztosítja. (A térképezés rajzi grafikus pontossága: 0,1 mm). Mindazon technológiák szóba jöhettek, amelyek a térképezés rajzi pontosságát biztosították. Természetesen a koordináták alapján történõ térképezés speciális 107

108 berendezésekkel (koordinatográffal) történt, vagy digitális térképszerkesztõkben (ITR, AutoCAD, stb.) hozták létre az új térképet. A térképek névrajzát (megírásait) is többféleképpen lehetett elkészíteni: hagyományosan, sablonok felhasználásával, kézzel szerkesztett szövegek és jelek (megírások) formájában; fényszedéssel vagy különbözõ elõre elkészített karakterkészletekbõl (letraset, alfaset stb.) szerkesztett felírások kerültek felragasztásra a térképlapra, illetve számítógéppel támogatott rendszerek (CAD, CAM, stb.) segítségével kerültek kirajzolásra a meghatározott szabályok szerint szerkesztett rajzok feliratai és egyezményes jelei a síkrajzi tartalommal együtt. A koordináta-számítások összefüggenek a térképezési megoldással. Olyan teljességgel kellett csak a pontok összrendezõit (koordinátáit) kiszámítani, ahogy a térképezés megkívánta. A számítások a már megismert összefüggések alapján végezhetõk el. A 90-es évektõl egyre több számítógépes program támogatja ezt a munkát (GEO1, GEO2, Geoprofi, GeoCalc, GeoEasy, és a legkülönfélébb térképszerkesztõk. is) A térképezés hagyományos technológiájáról A térképkészítést hagyományosan a következõ sorrendben kell elvégezni: a keretvonal és az õrhálózati pontok (õrkeresztek) felszerkesztése (ellenõrzéssel), koordinátával rendelkezõ pontok felszerkesztése az õrkeresztekhez viszonyítva; a mérési adatok felszerkesztése és a megfelelõ pontok összekötése; a síkrajzi térképi tartalom véglegesítése (tussal történõ átrajzolása) kirajzolása, a megírások és jelkulcsok elhelyezése; tisztázati másolat készítése a sokszorosításhoz. A térképlapok megszerkesztésére a nagyfelrakó vonalzó mellett régebben használtak még ún. leszúrólemezt is. Ez olyan alumínium lemez, melyen szabatos 5x5 cm-es hálózatban furatok vannak, ezekbe illeszkedett - ugyancsak szabatosan - a leszúró szerkezet. Az õrkeresztek és a keretvonal felszerkesztése után a koordinátával rendelkezõ pontok feltérképezéséhez szinte kizárólag Majzik-háromszögpárt használtak. Így a feladat egy 5 cm x 5 cm-es (10*10 cm-es) hálózaton belüli pontfelrakásra egyszerûsödött. A feltérképezett pontokat finom tûszúrással is megjelölték. Tekintettel a poláris felrakók nehézkességére a poláris adatokat is célszerû volt ortogonális adatokká alakítani. (Ez nem feltétlenül országos koordináta, lehetett pl. két szomszédos sokszögpont egyenesére vonatkoztatott ordináta és abszcissza is.) Az ortogonális (derékszögû) bemérés pontjainak feltérképezéséhez ugyancsak a Majzik-háromszögpárt alkalmazták. Praktikusan elõször az abszcissza értékeket felmérve, az ordinátákat (a térképezendõ pont körzetében finom vonallal) megjelölve a mérési vonaltól mért 108

109 távolsággal (ordinátákkal) kellett ezeket a vonalakat elmetszeni, az így kapott metszéspontokat ugyancsak tûszúrással jelölték meg. A térképi vonalak a finom tûszúrásokkal megjelölt pontok összekötésébõl születtek meg. Ekkor már ezeket a vonalakat végleges formában, a rajzpapír anyagába 5-7 H keménységû ceruzával mélyített, éles vonallal rajzolták ki. Tekintettel arra, hogy ennek javítása már eléggé nehéz, az egyes pontok felrakására vonatkozó ellenõrzéseket elõzõleg el kellett végezni. Ezek az ellenõrzések lehettek pl. összemérések, vagy számított távolságok összehasonlítása a térképi méretekkel. Az épületek térképezésekor is igen jól használható a Majzik-háromszögpár, hiszen az egymásra merõleges falsíkok vonalait azonnal felrajzolhatjuk. Természetesen itt is érdemes az épületet elõbb halvány vonalakkal kiszerkeszteni és csak ellenõrzés után volt célszerû kirajzolni. A hagyományos térképszerkesztés során felmerült a szelvénykereten átfutó vonalak megszerkesztésének nehézsége. A szelvényátmetszés megoldására alapvetõen két lehetõség kínálkozott: - grafikus módszer, - numerikus módszer. Ha a vonal végpontjai (vagy csak egyik pontja is) nem rendelkeztek koordinátával, a grafikus szerkesztést végezhetjük el, pauszpapírcsík segítségével. Ennek lényege, hogy a pauszpapíron gondos illesztés után együtt ábrázoljuk a megszerkesztendõ vonalon kívül az illesztõ elemeket is. Ez utóbbiak lehetnek keretvonalak, õrvonalak, õrkeresztek. Az egyik majd a másik térképlapra való illesztés után a szerkesztett vonal egy-egy pontját átszúrjuk a pauszról a térképre. A földmérési alaptérkép névrajzát nagyobbrészt betûsablonok segítségével készítették el, a jelkulcsokat (egyezményes jelek) fáradságos munkával egyenként (esetleg egy-egy elemét sablonnal) rajzolták meg. Külön gondot kellett fordítani, hogy a fenti munkálatok alatt a térképlap tiszta maradjon. Ennek - az egyáltalán nem közömbös esztétikai szemponton túl - azért volt nagy jelentõsége, mert így fotográfiai úton is készíthetõ volt a nyomdai sokszorosításra alkalmas mûanyag fólia Korszerûbb térképkészítési eljárások Mint a térképezési lehetõségek felsorolásából is kiderül: a térképezés szorosan kötõdik a felmérés technológiájához. Az elektrooptikai távmérõk, elektronikus tahiméterek elterjedésével a geodéziai gyakorlatban - és az országos felmérésben is - a földi eljárások egyre nagyobb teret nyertek. Ugyancsak döntõ szerepet játszott a számítástechnika elõretörése, fejlõdése. E két tényezõt figyelembe véve alakult és folyamatosan fejlõdik az alábbi két eljárás. 1. Amennyiben az eredeti felmérési térkép anyaga: alumíniumbetétes lap (pl. korrektosztát), erre a lapra - lehetõleg - egyidõben automatikus koordinatográffal szerkesztették fel az összes koordinátával rendelkezõ pontot. A további feldolgozás manuális: a pontok összekötését, az egyéb részleteket hagyományosan térképezték. A névrajz készülhetett fényszedéssel, de ez az eljárás - számos hátránya lévén - nem terjedt el. Nagyon fontos, hogy a térkép kirajzolása, majd gondos megóvása a szennyezõdéstõl alkalmassá tegye 109

110 az eredeti felmérési térképet arra, hogy arról közvetlenül elkészülhessen a nyomdai sokszorosítás céljait szolgáló fóliamásolat. Ezt a fényképészeti eljárást asztralonforgatásnak nevezték. Az alaplapról elõször ún. reflex-másolat készül. Ezen a pozitív filmen el lehetett végezni a retusálásokat, esetleges kisebb javításokat. E javított filmrõl készül a nyomdai másolás céljára alkalmas asztralontérkép. 2. A számítástechnika által kínált lehetõségek sokkal szélesebb körû felhasználása révén készülhetett az eredeti felmérési térkép rajzoló automatával. A kezdeti technológiák szerint rajzi úton csak ún. próbarajzok készülnek, a térkép karceljárással született meg. A próbarajzok szerepe - mint a neve is mutatja - az, hogy a koordinátákat, a pontszámozást, az ún. struktúraleírást ellenõrizni lehessen. A karcolás egy bevonattal rendelkezõ fóliára történt, a karctû ebbe a bevonatba rajzolta a térképi tartalmat. Megfelelõ tussal a fóliát bedörzsölve, a tus a fóliába maródott a bevonattal nem védett vonalakon, azaz ahol a karctû rajzolt. Ha ezt a bevonatot mosószeres vízzel lemosták, a térkép vonalas rajzához jutottak. A névrajzot itt is fényszedéssel volt célszerû elkészíteni. Ezek a fóliák kevésbé voltak igénybe véve, mint az alumíniumbetétes lapok, ezért ez a módszer elterjedtebb volt. 3. Hazánkban többféle típusú (pl. WILD TA 10, Gradis 2000, Aristogrid, stb.) automatikus rajzasztalt használtak földmérési alaptérkép kirajzolási célokra. Ma már nemcsak tollas plotterekkel, hanem színes tintasugaras plotterekkel vagy lézernyomtatóval is készülhetnek analóg térképek. Ezeket a különféle speciális rajzszoftverekkel, a térképszerkesztõkkel (ITR, AutoCAD, Microstation, stb.) rajzolják meg, ún. digitális térképként. Ennek során mindegyik részletpont koordinátákkal kerül rögzítésre A térképszerkesztés általános szabályai Az elõzõekben leírt technológiák alkalmasak földmérési alaptérkép szerkesztésére. Ahhoz azonban, hogy ez megszülessen, számos elõírást kell betartani, mind a tartalmi, mind a formai kivitelt illetõen. Itt az utóbbiakra térünk ki részletesebben, hiszen a földmérési alaptérképek tartalmáról az elõzõ fejezetekben részletesen esett szó. A térképezéssel kapcsolatos korábbi elõírásokat az F.7. Szabályzat 8. sz. fejezete foglalta össze legáltalánosabban ezért eszerint ismertetjük, kiegészítve némi magyarázattal is. Követni kellett azt az alapelvet, hogy lehetõleg egy eredeti felmérési térképlapot kell felfektetni a felmért területrõl. A térképlapok mérete az EOTR térképszelvények esetén : A/1 (59,4 x 84,1 cm). Ha ezen elhelyezzük az 50x75 cm-es tükörméretet, kapjuk a keretvonalakon kívüli sávok szélességi méreteit: az északi ill. déli vonalak mentén 4,7; 4,7 cm, a nyugati oldalon 4,5 a keleti oldalon 4,6 cm. Az 1: es méretarányú térképeknél (a déli keretvonal alatt elhelyezendõ gyámrajzok miatt) az északi oldalon 2,7, a déli oldalon 6,7 cm lesz a térképlap széle és a keretvonal között. A térkép keretvonalainak találkozását - a szelvénysarkokat nullkörrel kellett megjelölni. A keretvonalon 5 cm-enként kifelé õrvonalakat kell rajzolni. Ugyancsak az õrvonalak kihosszabbításával kell jelölni az eltolt szelvények keretvonalának és az 1:4 000-es szelvényhálózati vonalaknak a metszését. 110

111 Õrkereszteket csak 10 cm-enként kell kirajzolni úgy, hogy ezek a 100 (ill. 200 és 400) m-es koordináta-értékeknek feleljenek meg. Ugyanakkor az 5x5 cm-es hálózatot is fel kellett szerkeszteni és tûszúrással jelölni, ha nem automatikus térképrajzolást (vagy karceljárást) alkalmaztak. A koordinátáikkal felszerkesztett pontokat - de célszerûen minden szerkesztett pontot - finom tûszúrással kellett a térképen megjelölni. Általában követni kellett azt az alapelvet, hogy a térképi ábrázolás a keretvonalig tart. A célszerûségre figyelemmel azonban külön meghatározott esetekben - eltérést is megengedtek ettõl a szabálytól Nagy gondot kellett fordítani a térképlapok közötti csatlakozásra. Az átmenõ egyenes vonalak a keretvonalon nem törhettek meg. A csatlakozó pontok közötti megengedett eltérés 0,2 mm. Erre különösen ügyelni kellett a szelvénykeretet hegyes szögben metszõ vonalaknál Helyrajzi számozás és egyéb megírások A földrészleteket - az egyértelmû azonosítás érdekében az elhelyezkedésük sorrendjében megszámozzuk (innen a helyrajzi szám elnevezés). A helyrajzi szám biztosítja a kapcsolatot a térkép és a különbözõ nyilvántartások között. A helyrajzi számozást közigazgatási egységenként (településenként) végezzük. Az egyértelmû azonosításhoz szükséges, hogy egy közigazgatási egységben nem lehet két azonos helyrajzi szám. A helyrajzi számozást településen belül fekvésenként külön végezzük. A helyrajzi számozás az idõk folyamán többször változott, ezért a jelenleg érvényes szabályok szerinti megoldást mutatjuk csak be a 10. fejezetben. A földrészleteken belül még külön jelöljük az egyes alrészleteket is. Alrészleteken - a földrészleten belül fekvõ különbözõ mûvelési ágú területeket értjük. A mûvelési ágakat csak akkor jelöljük, ha annak területe eléri a minimális területi értéket (ezt hívjuk területi szabványnak). Az alrészleteket az abc kisbetûivel jelöljük. A magánhangzók közül csak azt a betût használjuk, a mássalhangzók közül pedig csak az egyjegyûeket. Új térképek készítésekor a földrészletek korábbi helyrajzi számát csak indokolt esetben szabad megváltoztatni. Amint említettük, a térképeken nemcsak az alappontok végleges számát, a helyrajzi számot, vagy a mûvelési ágat és az alrészletek betûjelét 1 kell megírni, de pl. az utak, utcák neveit és rendeltetését, vasutat (külön a pályatest és az állomás területe), házszámokat, külterületen a dûlõneveket, de a mûvelés alól kivett területek pontos nevét vagy rövidítését is. Ezen kívül a térképszelvény kereten kívüli tájékoztató jellegû feliratai is fontosak (méretarány, vetületi rendszer, magassági alapszint, szelvényszám és a csatlakozó szelvények száma, valamint az elõállításra vonatkozó pontosító szövegek). Ezekre a vonatkozó szabályzatok (pl. F.7 jelû) térképmellékletei mutatnak mintát. 1 Az alrészletek betûjelei: a,b,c,d,f, g,h,j,k,l m,n,p,r,s, t,q,v,w,z lehetnek. 111

112 Ugyanezekben szabályozzák, mely vonalakat kell folyamatos, melyeket pontozott (rövid szaggatott) vagy egyéb mintázatú vonallal vagy vastagítással (pl. vasúti pályatest) kirajzolni. A domborzati tartalom és jelkulcs, valamint a relatív magasságok megírásának szabályait is tartalmazzák a szakmai elõírások Területszámítás és dokumentumai A területszámítás általános elvei történt. A területszámítás korábban a - szelvényhatárokhoz kötötten, majd - településhatárokra támaszkodva, de mindkét esetben - a nagyból a kicsi felé haladás elvét betartva (csoport, alcsoport, tömb, földrészlet, alrészlet) Eredménye a Területjegyzékben került összeállításra, mely alapján az ingatlannyilvántartásban a földrészletek korábbi mûszaki adatait módosították. A földmérési alaptérkép-készítés egyik fontos célja a földrészletek területének meghatározása. Mint ahogy általában is nagymértékben befolyásolja a teljes munkafolyamatot a technika, technológiai fejlõdés, e tekintetben is az eljárások sokfélesége alakult ki. A klasszikus felmérések során készült, de a fotogrammetriai eljárások - különösen külterületek felmérésénél elterjedt felmérési technológiák esetén (mintegy: 1990-ig) elõállított térképek is grafikusak (azaz a végtermék: a hagyományos formában kirajzolt térkép). Ebbõl fakad, hogy a területszámítást is csak az elkészült térkép (rajzolata) alapján lehet elvégezni. Ehhez klasszikusan grafikus területmérõ eszközöket (planiméterek, hárfa, Majzikháromszögpár és így tovább) vagy újabban digitalizálást alkalmaztak. Az újabb térképszerkesztések eredményeként tehát minden földrészlethatár-pontnak lehet koordinátája. Ez lehetõvé teszi nemcsak azt, hogy a részleteket automatikus berendezésekkel lehet feltérképezni, kirajzolni, de azt is, hogy a területszámítást a folyamatba szervesen beágyazva lehet elvégezni! A nagyméretarányú felmérések kezdetekor csak grafikus területmérési módszerek és eszközök voltak. Ezért a hibák korlátozására a szelvényterülethez kötötték a számításokat. A méretarány és a szelvényezés alapján adott volt a szelvénykeret nagysága, így számítható volt a területe. Ezen belül kellett csak minél pontosabban meghatározni a település szempontjából hasznos terület nagyságát. Mivel a mérés (bár jó minõségû, de) papírlapon történt, meg kellett állapítani a lap esetleges torzulásait (a térképlap méretváltozási tényezõjét) és a lemért területet ennek reciprokával javítani kellett. Az így kapott területet (a szelvény hasznos (H), illetve üres (Ü) területének javított értékét) összehasonlították a térképlap elméleti területével és ha az eltérés megengedhetõen kicsi volt, területarányos javítással ellátva kapták a település szempontjából az adott szelvényen hasznos terület végleges értékét. Ezeket 112

113 összeadva (teljes szelvény esetén annak területét véve) megkapták a település végleges területét. Amennyiben a térképlapon belül a belterületi részeket külön meghatározták, azok összege a belterület(ek) végleges területe volt. Ezután már csak ezen belül kellett meghatározni a területeket. E célból a külterületi táblákból ún. számítási csoportokat, illetve azokon belül alcsoportokat alkotva határozták meg azok területét, de ekkor már a fekvések végleges összterületét véglegesnek elfogadva, az esetleges eltéréseket úgy vették figyelembe, hogy a csoportok (alcsoportok) területösszege kiadja a fekvések területét. A földrészletek területeit az alcsoportokon belül határozták meg. Belterületen ezután az alcsoportokon belül a felmérési tömbök területét állították rá a fekvés területére, majd a földrészleteket a tömbök összterületére. Ebben a vonatkozásban már sokféle számítási mód kínálkozott (teljesen mért vagy csak terepen mért szélességgel és térképrõl lemért hosszúság alapján, esetleg koordinátákból, vagy különféle megbízhatóságú területmérés és számítási módszer), ami a végleges terület képzésénél némi különbséget jelentett. Végül az alrészletek területösszegének javított értéke kiadta a vonatkozó földrészlet területét. Amint tökéletesedtek a mérési és számítási módszerek, kezdetben a településhatárok, majd a fekvéshatárok, végül a földrészlethatárok területe is koordinátákból volt számítható. Természetesen nem minden esetben voltak ezek numerikus értékûek (azaz nem mindig bemérésbõl voltak számítva), de korrektebben volt megállapítható a területnagyság digitalizált (térképrõl mért) koordináták alapján még akkor is, ha esetenként csak grafikus értékû koordinátákról volt is szó. Az igazgatási egységek és a fekvések területét ma már mérési eredményekbõl származó koordinátákból kell számítani. Ez azt is jelenti, hogy a határvonal bármely pontja csak kivételesen lehet ún. elméleti pont; döntõ többségüket a természetbeni helyükön meg kell jelölni és be kell mérni. A teli- és csonkaszelvényekrõl felfektetett területszámítási vázlaton tüntetjük fel a szelvény átmetszési pontok számát és írjuk meg a numerikus területszámításba bevont minden pont számát (határpont, átmetszési pont, sarokpont). A területszámítási csoportok és alcsoportok szelvényen belüli számításánál hasonló segítséget nyújtanak az õrkeresztek (teljes négyzet és csonka négyzetek területe). Numerikusan felmért belterületek területszámítási vázlata tartalmazza a földrészlethatárokat és valamennyi birtokhatárpont számát valamint a földrészletek helyrajzi számait is. Területszámítási csoportként hasonló módon, koordinátákból számítjuk a fekvések területét is. A fekvéseken belül is - a nagyból a kicsi felé haladás elvét követve - további területszámítási egységeket kellett kialakítani. Ezek területét belterületben koordinátákból kell számítani; zártkertekben, külterületben a kellõ pontosságot biztosító grafikus módszerrel is meg lehetett korábban határozni. A korábbi területszámításkor mint láttuk, az ún. nagyobb egység területének kiszámítása (véglegesnek történõ elfogadása) után az azon belüli részek számításánál törekedtek arra, hogy 113

114 lehetõleg azonos módszerrel legyen meghatározható a terület. Ebben az esetben a nagyobb egység elfogadott területére való ráállás érdekében ha az észlelt eltérés egy megadott (még megengedhetõ) értéken belülinek adódott az eltérést a részterületek nagyságának arányában (javításként) szétosztva kapták a belsõ területek végleges értékét. Bármilyen területszámítás módszert alkalmazunk, megfelelõ nyomtatványok alkalmazásával, és különbözõ vázlatok készítésével dokumentálnunk kell. 55. ábra: Területszámítási csoportok szelvényeken történõ elhelyezkedése 114

115 A területszámítás dokumentálása A numerikus területszámítást úgy értelmezzük, hogy a számítást koordináták alapján végezzük el. Eltekintünk tehát attól, hogy a koordináta terepi mérési eredménybõl vagy digitalizálásból származik-e. A területszámítás három alapvetõ munkarészre támaszkodik. a) Területszámítási vázlat: az azonosításhoz szükséges kiegészítõ adatokon túl tartalmaznia kell egyrészt a területi elemek azonosító számait. Ezek az elemek lehetnek a területszámítási csoportok, tömbök vagy maguk a földrészletek. Másrészt, tartalmaznia kell minden olyan pontnak a számát, mely a területszámításban részt vesz. A területszámítási vázlat lehet egy pontszámos próbarajz is. Ez annyiban jelent többletet a hagyományos vázlathoz képest, hogy vizuális ellenõrzést is jelent az alábbi munkarészek összhangjára. b) Koordinátajegyzék: korábban ritkábban, újabban egyre teljesebb körben, ma már szinte kizárólag gépi adathordozón vannak tárolva a számításban részt vevõ pontok összrendezõi. Utóbbi esetben is kell nyomtatott dokumentációt is készíteni. c) Határvonal-leírás: a területszámítás elõírása. A leírás egyben rajzi elõírást is jelenthet és ennek alapján készülhet el a próbarajz, de akár a végleges térkép is. A határvonal leírás elkészítésének szinte számtalan módja lehet - alkalmazkodván a rendelkezésre álló számítástechnikai eszközökhöz. d.) A koordinátákból végzett területszámítást ma már kizárólag számítógéppel végezzük el, de korábban igen fáradságos tevékenység volt. Az alkalmazott eljárásnál azonban figyelemmel kell lennünk arra, hogy a területszámítási jegyzõkönyvben (akár kinyomtatott vagy fájlban tárolt) dokumentálni kell: - mely pontszámok, - milyen sorrendben való felhasználásával, - milyen koordinátákból, - mekkora területet kaptunk, - a számítást hogyan ellenõriztük. A numerikus területszámításból következik, hogy a kisebb egységekbõl összeállított nagyobb egység területi adatának a közvetlenül számított adattal négy (öt) tizedesjegy élességgel egyeznie kell. E feltétel csakis akkor teljesülhet, ha minden számításba bevont pont minden érintett földrészletben szerepel. Ez vonatkozik a vonalpontokra, szelvénymetszésekre is. A területszámítást követõen készítik el a Területjegyzéket, ami az új térképkészítés egyik fõ végterméke. Ebben fekvésenként azon belül a helyrajzi számok sorrendjében vezetik be a földrészletek, alrészletek éés különféle minõségi osztályba tartozó mûvelési ágfoltok azonosítóit és területét m 2 -re kerek értékkel (lásd még a 10. fejezetet) Zárómunkák és minõségvizsgálat A minõségvizsgálat végig kell kísérje a teljes térképkészítési folyamatot. Munkaszakaszonként vizsgálni kell a munkát és a megállapított hiányosságokat valamennyi munkarészen javítani és a Felmérési törzskönyvben is dokumentálni kell! Az elvégzett munka összetartozó munkarészeit össze kell olvasni (pl. alappontok helyszínrajzán szereplõ koordinátákat a számítással és a koordináta jegyzékkel, a térképet a 115

116 mérési vázlattal és a területjegyzékkel, stb.), majd a munkaszakaszonkénti vizsgálatot követõen a teljes munkát vizsgálni kell. Amennyiben a terepmunka befejezése és a leadás idõpontja között 6 hónapnál több idõ telne el, a vizsgálatot a terepi állapot és a térkép összevetésére is ki kell terjeszteni és az észlelt eltéréseket kiegészítõ felméréssel rögzíteni kell és be kell dolgozni az új térképkészítés adataiba. A minõsítõ vizsgálatot csak a készítésben részt nem vevõ munkatársak végezhetik. 56. ábra: Földrészletek területszámítási vázlata 116

117 117

118 8.3. A KORÁBBI (1997 ELÕTTI) NAGYMÉRETARÁNYÚ TECHNOLÓGIÁK ÖSSZEFOGLALÓ ÁTTEKINTÉSE Terepi (földi) felmérés Adatgyûjtés, Mûszaki terv készítés Korábbi felmérés térképei, Nyilvántartási térkép másolat Földkönyv kivonat Korábbi (elsõsorban numerikus) Elõzõ (település, fekvés) elõkészítés munkák adatai elhatárolási Fotogrammetriai felmérések Munkarészek +Repülési terv készítés Alappontsûrítés, alappontok helyszínelése, vetületi átszámítások V.rendû és Felmérési alappontok alappontok kitûzése, állandósítása, meghatározása Illesztõpontok új pontok kitûzése helyszínelése, kiválasztása, elõrejelölése E l h a t á r o l á s Település- és fekvéshatárok földrészlethatárok + elõrejelölése Illesztõpont-mérés (terepi) Légifelvételek elkészítése Elõhívás, nagyítások Részletmérés Részletminõsítés (tónusos) Ortogonális, poláris, (kötött és szabad) Síkfotós Sztereofotogram Ortofotogr. (egyképes) metriai eljárás (elõzetes minõsítés) Mérési jegyzet, jegyzõkönyv tömbrajz vezetése Mérési jegyzet, Mérési vázlat, Minõsítési lap Koordináta-számítások Fotogrammetriai pontsûrítés a térképezés módjának függvényében Illesztõpontok F-pontok részletpontok (technológia függvényében) Esetleges magassági felmérés Fotogrammetriai feldolgozás (Ténylegesen csak a síkrajz térképezése után Képátalakítás Szelvénykeret Ortogonális célszerû) (transzformátum -készítés) szerkesztés, képátalakítás I..rendû magassági részletpontok szintezése Mérettartó fototérkép részletkiértékelés Sztereomérési lap Domborzatkiértékelés Utólagos Mérettartó ortofototérkép 118

119 minõsítés Mérési vázlaton Térképezés Szelvénykeret szerkesztés Hálózatszerk. Hálózatszerk. magassági és magassági és ereszkorrekció ereszkorrekciók ereszkorrekciók Méretek felszerkesztése felrakókkal / képernyõn Helyrajzi számozás, egyéb megírások Területszámítás, Területjegyzék összeállítás Korábbi rendszere (szelvény, csoport, alcsoport) Numerikus/ digitális megoldása Zárómunkák Összeállítás, összeolvasások záróhelyszínelések belsõ vizsgálat (és javításai), és minõsítés Állami átvételi vizsgálat Komplex: földmérési, ingatlan-nyilvántartási és mezõgazdászi Hibajavítás Állami átvétel, forgalomba adás zárójegyzõkönyv kiállítása ingatlan-nyilvántartás átalakítása közszemle, az új térképek forgalomba adása (régiek kivonása) 119

120 9. DIGITÁLIS TÉRKÉPI ALAPFOGALMAK 9.1. A DIGITÁLIS TÉRKÉPI ÁLLOMÁNYOK ÁLTALÁNOS JELLEMZÕI Bár a digitális térképi fogalom nem régi keletû, de a szakirodalomban sokféle meghatározása ismeretes. Ezek elsõsorban a fogalom megközelítési irányai következtében térnek el egymástól, így valójában szinte mindegyik igaz, csak más-más oldalról világítják meg a különbséget az analóg térképekhez képest. Mi ezeket igyekszünk egymásra épülõ definíciók formájában megadni. Elsõ megközelítésben a digitális térkép nem más, mint az analóg (hagyományosan rajzolt és megjelenített) térkép számítógéppel kezelhetõ változata. Ez ugyan csak elsõ pillantásra igaz, de igaz. Mert alapjában azt kell ábrázolnia, amit az analóg térképen is szeretnénk megjeleníteni, de azt számítógépes programmal kezelni kell tudni. Utóbbi érdekében már érdemes analizálni, boncolni a fogalmat: milyen eszközzel és céllal kívánjuk ezt megtenni? Valóban csak a rajzi látványt kívánjuk motorizálni, javítani vagy ennél többet is elvárunk tõle? Elemszemléletû digitális térképek Egyszerûbb esetben elég a számítógéppel modellezni a térképrajzolás (szerkesztés) mûveletét és máris egy sokkal jobban használható térképszerû terméket kapunk az analóg változatnál, ami megmutatja a digitálisan kezelhetõ térképek sok elõnyös tulajdonságát: látszólag méretarány-független (nemcsak a képernyõn szemlélve, hanem kinyomtatva is), tartalmát jobban kifejezi az analóg térképnél, mert logikailag elkülönítetten (és így különkülön kezelhetõen) ábrázolja azt, adatsûrûségét csak a megjelenítés korlátozhatja, használható szelektív, illetve szûkített tartalommal is, ezáltal sokrétûbb, további alapja lehet a különféle térbeli alkalmazásoknak. Tehát igen sok elõnnyel rendelkezik. Kezdetben valóban elegendõnek látszott ezeket a célokat megfogalmazni, így olyan programok készültek és velük olyan digitális térképekamelyek ezt biztosították. Az eszközök a rajzszerkesztõk, a termékek az ún. elemszemléletû ill. rétegorientált térképek voltak. (Az elnevezés abból adódik, hogy a térképi tartalmat pontonként és vonalanként egy-egy ún. réteg -ben rajzolták meg, melyek mintegy átlátszó fóliaként egymás tartalmát engedik látni. Az azonos rétegben megszerkesztett rajzi tartalom többnyire azonos 120

121 színnel került kirajzolásra (vagyis a térképi tartalmat rétegenként tudták elkülöníteni, rendezni és kezelni is.) Már a rétegorientált digitális térképek is kellõ alapot nyújtottak a térinformatikai rendszerekhez, de ma már látjuk, mennyiféle korláttal. Ezek a korlátok: a térképi tartalom csak egyszerû rajzelemekbõl áll; összekapcsolni csak az agyunkban (tudatunkban) volt lehetséges ezeket, esetleg segédszoftverrel (pl. területszámítás), de csak idõlegesen; egyes szoftverek késõbbi változatai megtartják pl. a vonal vagy vonallánc kapcsolatot (polygon és polyline), de kiegészítõ adatot csak a közelmúltban fejlesztett szoftverek kezelnek. Mindezzel együtt még valószínûleg sokáig használatosak lesznek az elemszemléletû (elemkezelésû) digitális térképi rajzállományok is, amelyek a térképi tartalom ún. réteg -ekbe (layer-ekbe, level -ekbe) szervezett logikai csoportjait a hagyományos térképnél lényegesen gyorsabban, sokoldalúbban kezeli, a pontok koordinátáit pedig - mint a vetületi- és koordinátarendszer kezdõpontjától értelmezett -vektorok formájában teszi felhasználhatóvá. Utóbbi miatt vektoros digitális térképrõl is beszélnek, szemben a képpontok digitális tárolását fényképszerûen rendezett formában megoldó ún. raszteres digitális (tér-) képekkel. A vektoros térképek egyébként viszonylag kevés ráfordítással átalakíthatók objektumszemléletû digitális alaptérképi adatbázissá Objektumszemléletû digitális térképek Mindezeken a korlátokon részben az objektumszemlélet, részben az adatbázis-kezelés segít túljutni. Az objektumszemlélet arra utal, hogy minden térképi alakzat vagy idom, tereptárgy a térképen belül önállóan is egység (nemcsak a rajzelemei) amelyekhez mint magasabbrendû egységhez (az objektumhoz) is hozzáfûzhetõk újabb információk. Ez a rajzelemek esetében nem volt lehetséges. Utóbbiak nem is terhelik a rajzfelületet, hanem a háttérben foglalnak helyet és csak alkalomadtán (külön lekérdezésre, keresésre) jelennek meg (akár más-más viszonylatban is). Sõt, maga a grafikus térképi tartalom is ebben az adatbázisban kerül tárolásra. Ezzel a térképfogalom is módosul: térképi adatbázisról beszélhetünk. A digitális térkép gyakorlatilag mindazt tartalmazhatja, amit az analóg térkép, de annál lényegesen több információt õriz meg és enged hasznosítani, még ugyanannyi gyûjtött adatból is, mint a grafikusan megtestesült korábbi térképek. Természetes azonban, hogy ennek ára van: mégpedig körültekintõ elõkészítést, megfelelõ felszereltséget és technológiát, mindenekelõtt azonban nagy szakértelmet és fegyelmezett munkát kíván a létrehozóktól. 121

122 A felsorolt jellemzõk valószínûleg jól érthetõk, mindössze a méretarány-függetlenség látszólagossága szorul némi magyarázatra. Ez alatt azt értjük, hogy a digitális térkép megjelenítése elvileg bármilyen méretarányban történhet: annak csak a konkrét szoftver lehetõségei szabnak határt. Mégis fontos tudnunk, hogy az állomány csak azt a pontosságot hordozza, amilyennel a bevitt adatok bírnak! (Vagyis pontossága nem nõ azáltal, ha pl. felnagyítva jelenítenénk meg.) Ennek a pontosságnak az elõírt értékét korábbi szabályozások általában a hagyományos adathordozóra készített térképek méretarányához kötötték. Digitális térképek esetében elsõsorban az adott terület részletei ábrázolásának megbízhatósága (részlet-sûrûség, fontosság, adatelõállítási élesség, stb.) szerint érdemes a pontosságot megcélozni. Eszerint különbséget elsõsorban a bel - és a külterületek, valamint: újfelmérés, illetve digitális átalakítás alapján célszerû tenni. Amennyiben mégis méretarányhoz kívánjuk kötni az elõállítási folyamatot és a felhasználási célokkal összhangban meghatározni a pontosságot: - belterületen 1:1000, 1:2000, illetve - külterületen 1:2000, 1:4000 méretarány (korábbi) fogalmában gondolkodhatunk. A megjelenítési méretarányhoz még annyit említünk meg, hogy általában a kirajzolás méretaránya a megírások, jelkulcsi elemek némi módosítást is igényli. A geometriai tartalom esetleg csak nagyobb mérvû kicsinyítés során veti fel a generalizálás (összevonások, elhanyagolás ) szükségességét. Napjainkra a térbeli információk iránti robbanásszerûen felgyorsult igény egyben azt is jelenti, hogy ezen információk hordozója a térkép is igen fontos kelléke lett a legkülönfélébb tevékenységeknek, pl.: ƒ az ingatlanok pontos nyilvántartásának, ƒ a mûszaki (tervezési, beruházási) tevékenységek alapjaként, ƒ a közmûvek nyilvántartásához és üzemeltetéséhez, ƒ a különféle térinformatikai rendszerekhez és ƒ más felhasználások céljára. Az információ iránti egyre növekvõ igény kielégítésére létrejött és egyre terebélyesedõ adathalmazok jobb kezelhetõsége, naprakész jogi és mûszaki nyilvántartása szükségessé, elengedhetetlenné, a technikai eszközök robbanásszerû fejlõdése lehetõvé tette a térképkészítések korszerûsítését, modernizálását, új technológiák bevezetését. A mûszakilag és jogilag megbízható, hiteles nyilvántartás alapjait a korszerû, digitális térkép képezheti. Megbízható térképek nélkül nem képzelhetõ el a nemzetgazdaság hatékony fejlesztése és fejlõdése (korrekt ingatlan-nyilvántartás, alapvetõ infrastruktúrák létrehozása és fenntartása) de ezenkívül is sok más fontos feladat (pl.: a korszerû közmû és adónyilvántartás létrehozása, átfogó településrendezés-fejlesztés, stb. végrehajtása) igényli a jól kezelhetõ, pontos térképeket. A hazai nagyméretarányú, objektumszemléletû digitális alaptérképet (DAT) és fogalomrendszerét a DAT szabvány (1996) vezette be és ilyen térképi adatbázisok 1997-tõl készülnek Magyarországon. 122

123 9.2. A DIGITÁLIS ALAPTÉRKÉP FOGALOMRENDSZERE A digitális alaptérkép (DAT) A DAT: a földrészleteknek, a mesterséges és természetes földfelszíni és felszínközeli alakzatoknak alakhûen, esetenként általánosítással (generalizálással) és kölcsönös viszonyuk kifejezéséhez szükséges tartalmi részletekkel történõ számítógépes leképezése adatbázisban. A digitális alaptérkép (a DAT): az Egységes Országos Térképrendszerben (EOTR-ben) értelmezett földmérési alaptérkép számítógépes feldolgozásra és felhasználásra alkalmas formája. Olyan adatállomány, amely - elsõsorban egységes adattartalma és adatszerkezete révén - egyértelmûen és az elõírt pontossággal - tartalmazza az ábrázolt területen a földmérési alaptérképekre vonatkozó, szabályzatokban rögzített, közhiteles térképi tartalmat és esetleges tematikus tartalmi adatokat, információkat. A digitális földmérési alaptérkép létrehozásának kiemelt célja és feladata nevébõl is következõen, hogy közvetlenül felhasználható legyen és egységes alapot biztosítson minden térképészeti alapon nyugvó információs rendszernek, ezek közül is kiemelten a földügyi és térképészeti információs rendszernek. A DAT kétféle alapadatot különböztet meg: állami alapadatnak nevezzük azokat az adatokat, melyek hitelességét és folyamatos változásvezetését az állam jogszabályban biztosítja. Az alaptérkép állami alapadatokon kívül még több adatot tartalmaz. Ezeket alapadatoknak nevezzük. Az alapadatok teszik lehetõvé, hogy a térképeket, (az adatbázisokat) szélesebb körben fel lehessen használni. Lényeges elvárás, hogy többféle célra tudjunk helyes adatokat biztosítani ugyanabból az adathalmazból. Ennek elõfeltétele, hogy az adatok jól szervezett adatbázisban a rendelkezésünkre álljanak, adatok bármely célra egyazon adatbázisból legyenek lehívhatók és az esetleges változások ebben azonnal (folyamatosan) át legyenek vezetve. Mindezek együttesen biztosítják, hogy a DAT alapként és csatlakozó felületként szolgálhat az: önkormányzati, közmû-, közlekedési, vízügyi és más szakági felmérésekhez és nyilvántartásokhoz, továbbá a nagyméretarányú alapokat igénylõ térinformatikai rendszerekhez (pl. önkormányzati térinformatikai rendszer, közmû-nyilvántartási rendszerek, stb.). A digitális alaptérkép (DAT) mindezekbõl következõen alapul szolgál önkormányzati, közmû, közlekedési, vízügyi és más szakági felmérésekhez, nyilvántartásokhoz. Vetületi rendszere: az Egységes Országos Vetület (EOV), amely egy ferdetengelyû redukált konform (szögtartó) hengervetület, amely biztosítja az egész ország területének egyetlen síkon (síknak tekinthetõ felületû hengerpaláston) való ábrázolását. Térképrendszere az EOV-re támaszkodó térképek szelvényrendszerében (EOTR) ábrázolandó. 123

124 A magassági rendszer alapfelülete: a Balti-tenger Kronstadtnál mért középvízszintje, melyet a Nadap nevû szintezési fõalappont, H Nadap = 173,1638 m magassága képvisel A DAT elõállítására vonatkozó elõírások A digitális alaptérkép létrehozásának célja és feladata az, hogy egységes alapot biztosítson minden térképészeti alapon nyugvó információs (pl. térinformatikai) rendszernek, ezek közül is kiemelten a földügyi és térképészeti információs rendszereknek. Ezért készítésükre olyan általános elvárások érvényesek, amelyek nem technológiai vonatkozásokat szabályoznak, hanem az egységes "arculatú" végtermék elõállításának elvárt feltételeit határozzák meg. A szabályozások egyik fontos alapelve az, hogy az elõírás hardvertõl, szoftvertõl, és technológiától független legyen, ne gátolja meg az új technikai eszközök és technológiák alkalmazását. Az egységes értelmezhetõség kedvéért szabványban (szabályzatban) rögzítik a DAT tartalmát, szerkezetét, és szabványosították az adatrendszerét. Így a digitális térkép elõállítói és felhasználói tetszõleges programokat és technológiákat alkalmazhatnak, de feltétel, hogy az elõállított és felhasznált adatállomány megfeleljen az elõírásoknak. Létrehozására a DAT szabvány és az ún. DAT szabályzatok (DAT1 és DAT2) vonatkoznak. A DAT létrehozása óriási feladat, ezért, - térben, idõben és a tartalmi részletek tekintetében - csak a fokozatosság elve alapján készülhet el, azaz a települések digitális térképi állományai nem egyszerre, nem azonos technológiával; s ebbõl következõen némileg eltérõ tartalommal, de azonos törzsadatokkal és egységes követelmények (rendszerezett elvek) szerint állítható elõ. A digitális térképi állományok elõállítása jelentõs munka- és költségigénnyel járó feladat, amelynek megvalósítását, gondozását - több más feladat között - a Nemzeti Kataszteri Programban (NKP) tûzték ki célul. A térképek elõállíttatásában szervezõ, lebonyolító szerepet tölt be az NKP Kht. Részt vesz a folyamatban a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) és jelentõs részt vállalnak az illetékes földhivatalok (mint az alapadatok jelenlegi kezelõi és az adatgazdai jogok jövõbeni gyakorlói) Elõállítási módok és fõbb jellemzõk A digitális térképek elõállítási módjai A digitális térképek létrehozásának sarkallatos kérdése az adatnyerés, amely: - terepi méréseken alapulhat, - légifelvételekbõl (fotogrammetriai módszer esetén) történhet, illetve - korábbi analóg térképek átalakításából vagy - meglévõ más adat felhasználásából (koordináta, méretek, stb.) származhat. 124

125 A digitális térképek létrehozása eljárás, pontosság és gazdaságosság szempontjából sokféle gyakorlati megoldás szerint történhet. Anélkül, hogy ezek teljes körét felsorolnánk, a leggyakoribb technológiai változatokat az alábbiakban említjük meg. 1) Terepi újfelmérés (további különféle technológiai módozatokkal), 2) Digitális sztereo (tér)-fotogrammetriai újfelmérés, 3) Digitális ortofoto-térkép készítés, 4) Foto-geodéziai (vegyes) újfelmérés, 5) Közterületi felmérés, térképfelújított tömbbelsõ digitalizálásával, helyszíni ellenõrzéssel vagy anélkül, 6) Újratérképezés (térképszerkesztés: meglévõ numerikus mérési eredményekbõl, helyszíni kiegészítéssel vagy kiegészítés nélkül), 7) Meglévõ (grafikus) térképek digitalizálása és helyszínelése, 8) Egyéb olyan módszerek, amelyek az elvárt igényeket kielégítik A geometriai adatok minõségi jellemzõi Nem szerencsés ugyan a különféle adatforrásokból származó adatok keveredése, de a gazdaságossági szempontok gyakran indokolják ezt. A DAT pontosságra utaló - tûréshatárai szempontjából csak: újfelméréssel, illetve térképátalakítással létrehozott digitális térképi adatállományt különböztetünk meg. DAT-szerû adatbázisba szervezett adathalmazt ezeken kívül elõállítottak a nagyméretarányú grafikus térképek digitalizálásával is (a BEVET program keretében), és amennyiben a DAT formai és adatszerkezeti követelményeinek megfelelnek, az adatbázisba is behelyezhetõk, de ezek valójában csak a kezelhetõség (és nem a pontosság!) tekintetében részei a DAT adatbázisnak. A DAT elõállítóinak a technológiák közül úgy kell választani, hogy a készülõ adatállomány megfeleljen az ábrázolási pontosság és a területi megbízhatóság, továbbá az egyéb adatminõségi elvárások DAT Szabályzatban megfogalmazott elõírásainak. A térképi jellemzõk közül egyik legfontosabb a geometriai minõség. Ez a kizárólag grafikus térképek idejében is lényeges tulajdonsága volt a térképi ábrázolásnak, de meghatározó a digitális térkép esetében is mind a létrehozáshoz alkalmazott adatnyerés, mind az elkészült végtermék szempontjából. A digitális alaptérkép pontjai - szerepük szerint - az alábbi csoportba oszthatók: geodéziai alappont-hálózatok (vízszintes és magassági alap-) pontjai, részletpontok, közbensõ mérési pontok (domborzatmérés esetén). 125

126 A részletpontok további szempont szerint csoportosítva: vizszintes értelmû és magassági részletpontok kategóriákba sorolhatók. A síkrajzi részletek pontjait a továbbiakban egyszerûen a részletpontokat a térkép tartalmában betöltött szerepük és az ezzel összefüggõ minõségi követelmények szempontjából amint a pontban leírtuk - öt rendbe soroljuk: A digitális alaptérkép helyzeti geometriai adatainak minõségi követelményeit ún. tûrési osztályok (Ti) szerint adjuk meg. A digitális alaptérkép geometriai adatainak minõségi elõírásait a következõ tûrési osztályokban kell értelmezni: T1 BELTERÜLETEK T2 KÜLTERÜLETEK 22. táblázat: A tûrési osztályok és jelzései Újfelmérés Digitális átalakítás /térképfelújítás (1) /bedolgozás (2) Belterület (1) T 11 T 12 Külterület (2) T 21 T A síkrajzi részletpontok és méretek pontossági jellemzõi A geometriai adatok minõségi jellemzõit a DAT szabvány alapján ismertetjük. (Természetesen a táblázatok adatai nem képezik a tananyag tárgyát, de jó képet nyújtanak az elvárható pontossági mérõszámokról.) A.) A részletpontok megengedett helyzeti középhibája (pont-középhiba, cm-ben) a következõ: 23. sz. táblázat: Vízszintes részletpontok azonosítási és középhibája T1 T2 T11 T12 T21 T22 R R R R Megjegyzés: a táblázat adatai egyben a terepi azonosíthatóság elvárt határértékeit is jelentik. A megengedett helyzeti középhiba a szomszédos (és a részletpontok szempontjából hibátlannak tekintett) vízszintes geodéziai alappontokhoz viszonyítva értendõ. Ha valamely részletpont egyidejûleg határpont is, akkor a szóbajöhetõ megengedett középhibák közül a szigorúbb az érvényes. 126

127 B.) Az ellenõrzõ mérésekbõl származó és a koordinátákból számított távolság között megengedett eltérés mint a leggyakrabban használt: hibahatár a következõ: 24/a. sz.. táblázat: Ellenõrzõ mérések megengedett eltérései belterületen A méretek hibahatára (cm) belterület T1 (belterület) T11 (újfelmérés) T12 (digitális átalakítás) R1 R2 R3 R4 R1 R2 R3 R4 R R R R /b sz. táblázat: Ellenõrzõ mérések megengedett eltérései külterületen A méretek hibahatára (cm) külterület T2 (külterület) T21 (újfelmérés) T22 (digitális átalakítás) R1 R2 R3 R4 R1 R2 R3 R4 R R R R Példaként bemutatva: ha egy szabatosan jelölt belterületi tömbhatár-töréspontot mérünk össze egy melléképület-sarokponttal (R1-R4) ellenõrzésként, a megengedett eltérés - belterületben: 27 cm, - külterületen: 39 cm újfelméréskor; és - 147, illetve 300 cm térképátalakítás esetén Magassági ábrázolás pontossági elõírásai A magassági részletpontok az alábbi három rendbe sorolandók. A magassági részletpontok csoportosítását, valamint megengedett középhibáit és az ellenõrzõ mérések kiértékeléséhez használható hibahatárait (megengedett eltérés) az alábbi táblázatok tartalmazzák. 127

128 25.sz. táblázat: Magassági részletpontok azonosíthatósága Rendûség/jele Magassági Síkrajzi Példa Azonosíthatóság azonosíthatóság (bel- ill. külterületen) M 1 2/5 cm 3 dm vízsz.alappont M 2 6/13 cm 5 dm burkolt útkeresztezõdés M 3 10 / 20 cm 2 m kúppont, nyeregpont 26. sz. táblázat: Magassági részletpontok megengedett eltérései Magasság Megengedett középhiba Hibahatár rendûsége Belterület Külterület Belterület Külterüle t M1 2 cm 5 cm 6 cm 15 cm M2 6 cm 13 cm 18 cm 39 cm M3 10 cm 20 cm 30 cm 60 cm A megengedett magassági középhiba a szomszédos (és a magassági részletpontok szempontjából hibátlannak tekintett) magassági geodéziai alappontokhoz viszonyítva értendõ. Szintvonalas domborzatábrázolás esetén a terep átlagos hajlásszöge függvényében adják meg az ún. hibahatárt A DIGITÁLIS TÉRKÉPEK OBJEKTUMAI ÉS ÉPÍTÕELEMEI A térkép a terep képe. Bõvebben, de általánosabban: a tereprõl a különféle felmérések által gyûjtött - célirányos információkat tartalmazó - adatok grafikusan (hagyományos rajzhordozón megjelenített), vagy numerikusan (digitális térképpé) kódolt formája. A logikailag összetartozó adatok célszerûen elkülönítetten (általában tematikusan) kezelhetõen és strukturáltan kerülnek tárolásra és megjelenítésre. Ez az elkülönítés éppen azt szolgálja, hogy a felhasználáskor többféleképen összerakhatók legyenek a szükséges információk. Az elemek, objektumok és szimbólumok, valamint egyéb adatok (attribútumok és adatminõségi jellemzõk) megfelelõ táblázatokban áttekinthetõ módon és szabályozottan állnak rendelkezésre és ezek felhasználásával készült digitális állományok reális ismeretet adnak a tereprõl A digitális térképi adatállományok tartalmának logikai csoportosításai 128

129 A digitális térképeken ábrázolt objektumokat, illetve azok térképi elemeit - a térképen betöltött szerepük (tematikájuk) és a felhasználás módjai, igényei figyelembevételével ún. logikai csoportokba sorolhatjuk. Ilyen csoportok pl. a határvonalak (ország-, megye-, közigazgatási-, tömb- vagy földrészlet-határ, valós vagy jogi határ); épületek (lakó-, gazdasági-, ipari épület); közmûvek (víz, gáz, csatorna, elektromos vezeték, stb.). Ezeket az objektumokat úgynevezett rétegekben, fedvényekben, vagy szintekben (angolul layer, vagy level) csoportosítjuk (a továbbiakban az egységes szóhasználat miatt réteg-nek nevezzük), amelyeket úgy kell elképzelni, mintha a felsorolt tartalmat külön-külön fólián szerkesztenénk meg annak érdekében, hogy közülük tetszõlegesen kiválasztottakat egymás fölé helyezve szemléljük, majd újra másként csoportosíthassuk. (Megjegyezzük, hogy egyes szoftverekben fedvénynek nevezik a rétegek csoportját is.) Az egyes csoportosításban szereplõ térképi tartalom együttesét témá-nak is nevezik. Az egyes témák lehetnek egymásra épülõk, egymást kiegészítõk (pl. váztérkép, határvonalak, épületek, építmények, stb.), de lehetnek átfedõk is (pl. az alappontok, vagy a fontosabb határok mindegyikben, vagy több-ben szerepelnek) A térképi objektum fogalma és tulajdonságai A DAT-ban a valós világ tárgyait, dolgait, jelenségeit térképi objektumok formájában képezzük le, Azok jellemzõ tulajdonságait attribútumnak nevezzük a köztük levõ viszony a térképi objektumok tárolt kapcsolatai formájában kerülnek leírásra. Másképpen: az objektum a valós világ konkrét tárgyainak, dolgainak vagy jelenségeinek adatbázisban leképezett és ismeretekkel leírt megjelenési formája. A DAT objektumai többféleképpen csoportosíthatók: tartalmi (tematikai), térbeli és idõbeli kiterjedés; összetettség; adatjelleg, valamint adattípus szerint. A tartalmi, térbeli és összetettség szerinti csoportosítással a következõ alpontokban foglalkozunk. Az idõbeli értelmezés elsõsorban adatminõségi kategória, mely azt fejezi ki, hogy: az adat mikor keletkezett és érvényes-e még? Az adatjelleg szerint megkülönböztetünk: állami alapadat és alapadat kategóriát. Az adattípus: geometriai, szöveges és jelkulcs-típusú objektumokat különít el. 129

130 A DAT tematikus felépítése Az objektumok közös tulajdonságaik alapján különbözõképpen csoportosíthatók. A legáltalánosabb szempontok alapján az 57. ábrában (lényegében az ábrázolás témái szerint) objektumosztályba sorolhatók. Az egyes osztályokon belül csoportok különíthetõk el, melyeken belül találhatók az egyes objektumféleségek. Az egyes csoportosítási szintekhez beleértve ebbe az objektum szintjét is attribútumok és kapcsolatok rendelhetõk, amelyek a valós világ tárgyainak, dolgainak a DAT szempontjából lényeges tulajdonságait írják le adatok formájában. A DAT adatbázisban az osztályozási szintek és jelük (négyjegyû kódjuk) a következõk: objektumosztály (jele: nagybetû az elsõ karakterhelyen), objektumcsoport (jele: nagybetû a második karakterként), objektumféleségek (további sorszám). Példa: a határok objektumosztályon (B) belüli közterületi (BC) csoportba tartozó, közúti földrészletek 03 sorszámú objektumféleséget BC03 objektumféleség kóddal jellemezhetjük. Egy lakóház kódja: CA01, gazdasági épületé: CA06. Az objektumok fentiek szerinti csoportosítását egyben (lévén, hogy az objektumok témája szerint történt az elkülönítés) tematikai csoportosításnak is nevezhetjük. Mûszaki váztérkép (MVT) A Geodéziai pontok B Határok C Épületek, építmények Digitális állami földmérési alaptérkép (DÁFAT) D Közlekedési létesítmények E Távvezetékek, függõpályák F Vízek, vízügyi létesítmények G Domborzat H Területkategóriák I Háttéradatok 130

131 Digitális alaptérkép (DAT) 57. ábra: A DAT objektumosztályai és felépítési szintjei Az objektumok térbeli kiterjedése A földfelszín természetes és mesterséges objektumainak leképzésére alkalmazott térbeli egyedek a valóságban háromdimenziós geometriai elemek, de grafikus megjelenésük alapján nulla- egy- két- és háromdimenziós (szokásos jellel: 0D, 1D, 2D, és 3D) térbeli objektumokként kezelhetõk, amely alapvetõen a térbeli kiterjedés mértékeként jellemzi azokat. Az objektumok térbeli kiterjedésük szerint tehát: pontszerû vonalszerû, felületszerû és testszerû objektumokként csoportosíthatók. Ezeket nevezzük az objektumok geometriai típusainak, röviden objektumtípusoknak. A DAT adatbázisában közülük az elsõ három szerepel: 1.) pontszerû (jele: 1); 2.) vonalszerû (jele: 2); és 3.) felület (terület)szerû (jele: 3) 4.) mátrix-szerû. - Pontszerû objektumnak: térbeli kiterjedése nincs, vagy a DAT szempontjából elhanyagolható, azaz 0-dimenziójú objektum, amely csak helyzeti adattal (koordinátával) rendelkezik, - Vonalszerû objektum: 1-dimenziójú objektum, amelyet hosszirányú kiterjedése, alakja és helyzete jellemez: szakasz, sokszög (polyline) és zárt alakzat (polygon drótkeret ) lehet. - Felületszerû (területszerû) objektum: 2-dimenziós objektum, amely területi kiterjedéssel és kerülettel is rendelkezik. Térbeli kiterjedésû objektumok esetén azok síkba történõ vetítésekor kapott 2-dimenziós kép (vetület) is felületszerû objektumként említhetõ meg. Általános szabály, hogy œ minden objektum csak egyetlen objektumosztályhoz és csak egyetlen objektumcsoporthoz, ill. œ bármely objektum csak egyféle kiterjedésû kategóriába tartozhat. A pontszerû objektumok között a DAT adatmodell megkülönböztet: valóságos objektumpontot (pl.: háromszögelési pont), és címkepontot (pl. magyarázó szöveg: földrajzi név beszúrási helye, vagy azonosításra szolgál pl: geokód esetében). 131

132 Az objektumok összetettsége Az objektumok geometriai típusai között lehetséges még egy további, az összetettséget (komplexitást) kifejezõ csoportosítás, különösen felületszerû (területi kiterjedésû) objektumok esetében: egyszerû objektumok (csak külsõ) és összetett (külsõ és belsõ határvonallal rendelkezõ) objektumok. Ez utóbbiak az egyszerû (pontszerû, vonalszerû és felületszerû) objektumok valamilyen összekapcsolásával születnek, de még tovább is tagolhatók: - azonos szintû (mellérendelt) objektumokból (pl. egy szántóban szigetként szereplõ másik vagy több mûvelési ág) keletkezõen összetett, vagy - bizonyos hierarchia-szabály szerint befoglalt objektumokat (pl. településen belüli kerületek, tömbök, földrészletek, stb.) tartalmazó objektumok. Pontszerû Vonalszerû objektumok Egyszerû felületszer Összetett felületszerû 58. ábra: Objektumtípusok kiterjedés és összetettség szerint A digitális térképi adatbázis építõelemei és megfelelõsége Az objektumok a vizuális megjeleníthetõség szempontjából geometriai alapelemekbõl és a köztük levõ kapcsolatok leírásából állnak Geometriai és topológiai építõelemek 132

133 Az objektumok helyzetének, méreteinek és alakjának leírása geometriai alapelemek segítségével történik. Ezek a: ƒ pont, ƒ vonal, ƒ felület és az ƒ ún. rácspontok. Az alapelemek a térképen belüli kiterjedés szerint 0, 1, 2, és 3 dimenziójúak lehetnek. Ez a kiterjedés azonban nem azonos a valóságos koordináta rendszerben ábrázolt térbeli dimenziókkal (ilyenkor csupán, térképi elemként vagy objektumként tekintjük az ábrázolt tárgyakat, idomokat). Az országos rendszerbeli összrendezõket az alkotó pont térbeli /síkbeli attribútumain, azaz koordinátáin keresztül használjuk fel az ábrázoláshoz, az abszolút értelemben történõ elhelyezésükhöz. A pont egy 0-dimenziós geometriai alapelem (geometriai primitív). Térbeli helyét egyetlen koordináta-párral (3D esetén: koordináta-hármassal) adjuk meg. A vonal olyan folytonos, 1-dimenziós geometriai alapelem, amelynek mindkét vége lehatárolt. Lehet nyitott és zárt. A vonal síkbeli helyét két vagy több koordináta-párral adjuk meg. A koordináta-párok által képviselt pontok összekötésének módja a DAT esetében általában egyenes szakasz, kivételesen körív. A felület egy körbezárt, folytonos, 2-dimenziós geometriai alapelem, amelyet egy önmagát nem metszõ külsõ határ és nulla vagy több, nem egymásba ágyazott és önmagát nem metszõ belsõ határ határol. Bár a felület határokkal adott (amelyek határvonalakból állnak), a határvonal szerepe másodlagos: csupán a felület kijelölését (behatárolását) szolgálja. A lényegi információ magára a felületre (illetve annak vízszintes vetületére: a területre) vonatkozik. A felületek határral rendelkeznek, melyek határvonalakból állnak. A határ egy 1-dimenziós (hossz) zárt és önmagát nem metszõ elem, amely felületet határol (zárt poligon). A határvonal egy 1-dimenziós (hossz) elem, a határ egy része. A határvonal helyzetét két vagy több koordináta-párral és az összekötési módként egyenes szakasz formájában való megjelölésével adjuk meg. Minden felületnek legalább egy külsõ határa van (egyszerû felület). Példák a felületre: külsõ határ külsõ és belsõ határ 133

134 külsõ és két belsõ határ 59. ábra: Felületek és határok A domborzatot kifejezõ szabályos térközökkel megadott magasságok halmazát nevezzük rácspontoknak. Ezeket a vízszintes koordináták szerint rendezve digitális domborzatmodellt adnak, ami egy mátrix struktúrájú (szabályos rács formájú) adatmodell. Alapeleme: a négyzet alakú rácscella, amelynek oldalai párhuzamosak az x és y koordináta tengellyel, és hosszuk egységes. A magasság a rácscella DNy-i sarkára, mint rácspontra vonatkozik. A topológia az objektumok és a geometriai alap -(építõ-) elemek között fennálló, többirányú geometriai jellegû összefüggéseit (szomszédsági kapcsolatokat) írja le. Ezáltal a kapcsolat-ok leírásának igen fontos eleme. A digitális alaptérképi adatbázis (DAT) topológiailag strukturált. Topológiai alapelemek: az: csomópont, él, lap. A topológiai alapelemek térbeli (abszolút) helyzetét maguk a geometriai alapelemek adják meg. a.) A csomópont jelleg azt fejezi ki, hogy az egyes pontoknak van-e kapcsolata (az összefüggést közvetítõ vonalakon keresztül) más pontokkal, vagy nincs. b.) Az él két vagy több végcsomópontot irányítottan összekötõ (egy dimenziós) topológiai alapelem. (Vagyis nem maga a vonal, hanem a pontok közti topológiai kapcsolat az él!.) c.) A lap síkot képviselõ (2-dimenziós) topológiai alapelem, amelyet egy gyûrû (és esetleg egy vagy több belsõ) gyûrû ír le. d.) A gyûrû lap határának topológiai leírása (egy 1-dimenziós elem), amelyet egy hurkot alkotóan összekapcsolt élek írnak le. A DAT-ban azokat a pontokat, amelyekben a vonalak az EOV (térképi) síkjában ugyan metszik egymást, de a valóságban különbözõ magasságban vannak, nem tekintjük csomópontnak, azaz a síkbeli metszéspont az adatbázisban nem feltétlen szereplõ pont (a kitérõ egyenesek csak látszólag metszik egymást). 134

135 Az objektumok közötti kapcsolat: két vagy több objektum egymáshoz való geometriai és/vagy tematikai viszonya. Kétféle értelmezésben használatos: - az alapelemek és az objektumok között, - az objektumok egymás között. Ezeket az alábbi táblázatban láthatjuk. 27. táblázat: Kapcsolat az objektumok és építõelemei között Topológiai alapelemek és az objektumok kapcsolatai Alkotórész Hovatartozás Kezdõ csomópont Záró csomópont Elõre, Hátra irányítottság Objektumok egymás közötti kapcsolatai Befoglaló objektum Befoglalt objektum Föléhelyezés Aláhelyezés Priorítási rend Az "Alkotórész": azt fejezi ki, hogy hogyan épül fel az idom "Hovatartozás": Izolált csomópontnak, izolált szakasznak vagy izolált élnek valamely laphoz való tartozását fejezi ki. "Kezdõ vagy "záró csomópont": Valamely szakasz elejét, végét képezõ csomópont. "Elõre", "hátra": Valamely szakasz vagy él irányítottságának megtartását ("+" jel), ill. megváltoztatását ("-" jel) fejezi ki. Befoglaló objektum : Egyszerû vagy összetett objektumokat teljes mértékben magában foglaló, összetett objektum. Befoglalt objektum : A befoglaló objektumban elhelyezkedõ (az összetett objektumot alkotó) összetett vagy egyszerû objektumokat jelöli ki. Föléhelyezés : Amikor valamely objektum prioritás tekintetében egy másik objektum fölé helyezendõ. Aláhelyezés : Amikor valamely objektum prioritás tekintetében egy másik objektum alá helyezendõ. A "föléhelyezés" és "aláhelyezés" topológiai kapcsolatokat két vagy több, egymás fölött egybeesõen elhelyezkedõ objektumra vagy objektum-részre láncszerûen alkalmazva a proiritás rendje (pl. hogy melyik objektumra érvényes vonaltípus kerüljön megjelenítésre) egyértelmûen kijelölhetõ. 135

136 A kapcsolatok (mellérendeltség, hierarchia, vagy több objektum között fennálló hálós viszony) szerkezeti kifejezésére - azok szerteágazásától függõen - a digitális térképek adatbázisában, hogy kapcsolatféleségenként (és célszerûen, objektumtípusonként és geometriai alapelemenként) ún. kapcsolótáblákat (a kapcsolódásokhoz) definiálnak Konzisztencia az adatbázisban Az adatbázisban való élethû leképezés megkívánja a DAT szabályzatok betartását. Azaz az állomány adatok szempontjából konzisztens az elõírásokkal. Minden objektum és geometriai alapelemeik egymáshoz struktúraszerûen, logikailag elõírásszerûen kell, hogy kapcsolódjanak. Ez az általános logikai konzisztencia követelménye. Ehhez a következõ feltételek teljesítése szükséges. Megkülönböztetünk: - belsõ és - külsõ konzisztenciát. Az adatszerkezeti, vagy röviden adatkonzisztencia azt fejezi ki, hogy az adatbázisban (vagy az abból származó adatállományban) mennyire valósult meg a topológiai és adatszerkezeti összhang, vagyis ez is belsõ konzisztenciát jelent. A belsõ konzisztencia tehát a felépített adatbázishoz tartozóan megfogalmazott elvárások teljesülése, azaz az adatkonzisztencia és a logikai konzisztencia együttese. Ez a megfelelõség a DAT szabvány és a szabályzatok elõírásainak teljesülésére utal és szoftverrel ellenõrizhetõ. A külsõ konzisztencia a valós világgal való kapcsolat (egyezõség, megfelelõség) helyességére utal. A valós világ és az adatbázis viszonyát (egymással való megfeleltetés fokát) fejezi ki. Az elkészült térképnek a helyszíni állapottal való (vizuális és metrikus) összevetésével vizsgálható. Ebbe a körbe tartozik a jogi (ingatlan-nyilvántartásban szereplõ) állapot és a valóságos állapot egyezõségének kérdése is. Ez azonban nem földmérési feladat, bár a terepi felméréskor (szabatos elhatárolás esetén, a tulajdonosok jegyzõkönyvi nyilatkozatával) elvileg feltárhatók az ilyen természetû ellentmondások. Az adatkonzisztenciát jellemzõ adatokat ún. felmérési munkaterületenként meg kell adni. (Az elsõ ilyen felmérési munkaterület a DAT adatbázis létrehozása, majd minden változás is egy-egy munkaterületként kezelendõ.). A kapcsolatok helyességét a logikai konzisztencia jellemzi SZÖVEGES OBJEKTUMOK, OBJEKTUMAZONOSÍTÓK Magyarázó feliratok, mint szöveges objektumok 136

137 A térképi adatbázis tartalmának megjelenítésekor szükség van arra, hogy az egyes objektumokat (csoportokat, osztályokat), magyarázó szöveggel névrajzi vagy térképi megírásokkal lássuk el, vagy bizonyos attribútumokat vagy kapcsolatokat külön magyarázó szöveggel fejezzünk ki. A digitális térkép grafikus (látható geometriai) tartalmában kell megjeleníteni ezeket a különféle magyarázó szövegeket, tájékoztató feliratokat, melyek lehetnek: betûkombinációk, számok vagy vegyes (alfanumerikus) karakterek. Ezeket a térképi feliratokat szöveges objektumoknak célszerû nevezni, melyeket a geometriai objektumokhoz hasonlóan, de szûkebb mennyiségben mint kiegészítõ, jellemzõ tulajdonságokat ugyancsak szerepeltetni kell a digitális adatbázisban. A szöveges objektumoknak számos tulajdonságát kell definiálni, majd tárolni az adatbázisban. A felirat, mint szöveges objektum jellemzõi az alábbiak: Azonosító. A magyarázó szöveg tartalma. A szöveg elsõ karakterének, vagy közepének beszúrási pontja: x,y koordináta (nem tévedés a sorrend!), A megírás iránya ( sodrása ). Alkalmazandó betûtípus, betûnagyság, dõlés, szín, stb. A magyarázó szöveg a DAT adatbázis szerkezeti hierarchiájában a geometriai objektumok attribútumaitól elkülönítve kap helyet, külön (T_FELIRAT) táblázatban. Minden magyarázó szöveg elõfordulás saját, egyedi azonosítóval rendelkezik Oobjektum-azonosítók és a geokód A pontok egyértelmû azonosítását digitális állományokban elsõdlegesen a pont koordinátái biztosítják. Egy pont akkor önálló, ha - az ábrázolási élességet figyelembe véve - a többi ponttól elkülönül. Amennyiben az x és az y koordinátája egyezõ, a magassági adat (z=h) alapján válhat lehetségessé az elkülönítés. A koordináta szerinti elkülönítés minden digitális térkép kezelésére alkalmas rendszerben megoldott kell legyen. A pont száma (eltérõen a korábbi, ún. manuális gyakorlattól) csak másodlagos azonosítóként - mintegy a pont neveként - szolgál. A pontszám egyes esetekben további információt hordozhat a pontról (pl. alappontok esetében: melyik EOTR szelvényre esik, milyen a rendûsége). Fontos tudni, hogy ha a koordináták alapján két pont azonos, akkor - általában - csak egy pontként tárolható a pontszerû elem. Ugyanakkor, ha egy konkrét koordinátákkal jellemzett ponthelyhez pontot rendelünk, nem szükséges, hogy (egyedi) száma legyen. Egyes rendszerekben a pontszámnak nem is tulajdonítva jelentõséget, csupán attribútumként (kiegészítõ, leíró adatként) rendelhetõ a geometriai alapelemhez, a ponthelyhez a pont (-ok) száma. 137

138 A digitális állományokban szereplõ pontokról megállapítható információk további lehetõségét kínálja a pontkód. Célszerû, ha a kód: kifejezi a pont "származását", és a rendûségre, pontosságra is utal; továbbá jellegét, amely a tartalomra utaláson keresztül a logikai kapcsolatok révén a térkép megszerkesztését segítheti (beleértve az egyezményes jelek ponthoz-rendelését is); de fontos a pont helyszíni megjelölésének rögzítése is az adatbázisban. A pontkódolás egységesítésére hazánkban a 21/1995 FM sz. rendelettel kiadott szabályozás: 3- illetve 4 jegyû kód alkalmazását vezette be (módosítva: a 98/2002 FVM rendelettel). Az objektum-azonosítók arra alkalmasak, hogy az egyes térképi (ne csak a pontokat, hanem valamennyi) objektumokat egyedileg azonosítsák, egyértelmûvé téve azt, amelyikrõl adott esetben szó van. Geodéziai alappont esetében a pontszám hasonlóan egyértelmû, tehát megfelelõ (pontszerû objektum-) azonosító. A részletpontok számát nem szoktuk a térképre felírni (bár digitális térképnél akár meg is tehetnénk). A szöveges objektumok egy része egyben ennek a szerepnek is megfelel, hiszen ismeretes, hogy a térképi megírásokban, pl. a földrészlet neve: a helyrajzi szám az adott településen és fekvésen belül egyértelmûvé teszi a kiválasztást. De azonosítóként szolgálhat a postai cím is, amennyiben azt a térkép (helyesen) tartalmazza. Alrészlet esetében ha a földrészlet azonosítóját is hozzákapcsoljuk hasonló, de nem mindig egyértelmû kapcsolatot adhatunk meg. A felsorolt azonosítókat ún. természetes azonosítóknak nevezhetjük. A DAT-ban ún geokód (geodéziai azonosító) került bevezetésre, ami az objektumféleség és az objektum egy pontjának összerendelésével egyértelmûen azonosítja az objektumot az adatbázisban A DIGITÁLIS ADATÁLLOMÁNYOK LEÍRÓ ADATAI A digitális adatállományok leíró adatai között említett kapcsolatokról részben a tematikai csoportosításoknál, részben a topológiai kapcsolatféleségek bemutatásánál már szó esett. Megemlíthetõk még a logikai kapcsolatok és az ún. kereszthivatkozások, melyek részben a valódi kapcsolatot fejezik ki, részben az adatbázisba kerülés redundancia (ismétlõdés)- mentességét biztosítják. A leíró jelleg azonban általánosabban jelentkezik az attribútumok és a metaadatok esetében Az attribútumok 138

139 Az objektumokra vonatkozó leíró ismeretek alapvetõ csoportját az attribútumok képezik. Az attribútum: az objektum azonosítási, helyzeti, tematikai, adatgyûjtési és adatminõségi tulajdonságait írja le. Az attribútum kifejezést szûkebb és bõvebb értelmezésben is használják. Szûkebb értelemben csak az objektumok grafikában ki nem fejezhetõ további, mintegy kiegészítõ leíró tulajdonságait (mint az objektumok kiegészítõ információit) értik alatta. Bõvebb értelemben valójában attribútumokkal írják le az adatbázisban (DB) az egész grafikus térképi tartalom valamennyi adatát (így a geometriai, topológiai és más kapcsolt információkat, hivatkozásokat), tehát a digitális térképi adatbázis az attribútumok rendezett halmaza. Azt, hogy a DAT adatbázishoz mely attribútumféleségek és milyen formában kell, hogy tartozzanak, a DAT1 szabályzat M-1. sz. melléklete írja le részletesen. Az attribútumféleségekhez tartozó konkrét attribútum-értékek részletes ismertetése a DAT adatbázis táblázataiban, illetve azok magyarázatában megtalálható. Az attribútumok lehetnek kötelezõen megadandók és lehetnek opcionálisak. Utóbbi azt jelenti, hogy az adatbázisban a megfelelõ mezõ értékét üresen lehet hagyni (NULL érték). Formai megjelenésük szerint az attribútumok lehetnek: számszerûek (numerikusak: N) és karakteres formájúak (alfanumerikusak: AN). Az adatbázisban lényeges, hogy az attribútumok milyen értéket vehetnek fel és hogy hány karakter hosszúak lehetnek Metaadatok A metaadat a digitális és az analóg adatok és adathalmazok átfogó (és publikus) jellemzésére és ismertetésére szolgáló adatok összessége, melyek a DAT adatbázis általános jellemzéséhez és ismertetéséhez szükségesek. Röviden: adatok a digitális térképi adatbázisról annak érdekében, hogy a leendõ felhasználók tájékozódhassanak az adatbázis értékeirõl és esetleges gyengeségeirõl (alkalmas-e az adatállomány a kérdéses célra közvetlenül vagy várhatóan mekkora ráfordítással tehetõk alkalmassá bizonyos célú hasznosításra). A metaadatok tehát tömör formában és egységes elvek alapján történõ jellemzik és ismertetik, a felhasználók számára, hogy melyek a digitális alaptérkép részletei és azok mennyire hozzáférhetõk és mennyire megfelelõk saját egyedi térinformatikai céljaik megvalósítása szempontjából GRAFIKUS MEGJELENÍTÉSRÕL A grafikus megjelenítésnek többféle szempontból van jelentõsége digitális adatállomány esetén: a rajzállomány megszerkesztésekor (képernyõn történõ megjelenítés: 60. sz. ábra); 139

140 lekérdezéskor: a képernyõn való különféle méretarányú és tartalmú, szerepû megjelenítéskor (alap- vagy átnézeti generalizált, illetve szelektív tartalom vonatkozásában); az EOTR szerinti szabványos szelvény-rendszerben való kirajzoláskor és egyéb tájékoztató célú megjelenítéskor; adatszolgáltatáshoz végzett másolatkészítéskor stb. A megjelenítés leírásának az adatbázisba történõ leíráskor egzaktnak kell lennie (bár azt részben a szerkesztõ szoftver (is) befolyásolhatja, de az adatkezeléskor a megjelenítõ szoftver vagy pl. a nyomtató, plotter szintén kihathat a termék küllemére). DAT esetén szigorúan meghatározott az állami alapadatok kivitele, amit a DAT1-M2 mellékletében foglaltak részleteznek: - mind a használandó vonaltípusok (mintázat, szín, vastagság), - mind a szabványos feliratok és más megírások, - mind a jelkulcsok (egyezményes jelek) attribútumai tekintetében. 60. ábra: Digitális térkép képernyõ-képe 140

141 dr.vincze László: Digitális alaptérképi ismeretek 10. A DIGITÁLIS TÉRKÉPEK ELÕÁLLÍTÁSÁRÓL ÉS FORGALOMA ADÁSÁRÓL A DIGITÁLIS TÉRKÉPKÉSZÍTÉSEK FOLYAMATA A digitális térképek elõállítása mint utaltunk rá sokrétû és változatos feladatsor. Az elõállítás folyamata a következõképpen csoportosítható: a) a térképkészítés tervezése; b) a digitális térképi adatállomány elõállítása (végrehajtás, beleértve az ún. adatcsereformátum elkészítését is); c) a digitális térkép felülvizsgálata, hitelesítése; végül d) az elkészült térképmû forgalomba adása. Lényegében a digitális alaptérképek elõállításának mindkét féle változatát alkalmazzák napjainkban: 1.) az elemszemléletõ vagy vektoros, illetve 2.) az objektumszemléletû alaptérképi adatbázis elõállítását. Annál is inkább, mert egyelõre nem létezik olyan szoftver, amellyel az objektumszemléletû adatbázis egyetlen lépéssel elõállítható: vagyis elemszemléletû rajzszerkesztõkkel hozzák létre és ún. (DAT-) konverterekkel alakítják át adatbázissá, majd szoftver-független adatcsere-formátumba. A DAT létrehozása anyagi és kapacitásbeli korlátok miatt csak napjainkban kezdõdött és várhatóan mintegy két évtizedig tartó folyamat. Tehát a vektoros térképi állományokból is lehet DAT adatbázist elõállítani akár digitalizálással keletkezik a vektoros térkép, akár földi újfelmérésel és nemcsak a térképszerkesztéssel egybekötve, hanem utólag is. A végrehajtás feladatai természetesen kissé eltérnek egymástól technológiánként, de esetleg fekvésenként is (erre késõbb kitérünk kissé részletesebben). A DAT készítés szervezési folyamatáról - különös tekintettel az újszerû vonásokra - a következõ ábra ad áttekintést. Természetesen a végrehajtás teendõi önmagában is csak szûkösen férnének el egy folyamatábrában, de a teljes munkafolyamat végiggondolását megtehetjük a 61. ábra alapján.

142 Áttekintõ folyamatábra a DAT készítésérõl Felmérési igény felmerülése/feltárása - körzeti és megyei földhivatalban - egyéb (önkormányzat, bank, stb) szféra Felmérési ütemterv készítése Felmérési tanulmány készítése és véleményezése Pályázati kiírás és közzététel Pályázat + mellékletei (pl. Mûszaki terv) készítése, benyújtása Pályázat elbírálás és szerzõdéskötés Végrehajtás teendõi (részletezve a 3.3 pontban) Adatszolgáltatás a földhivatal részérõl Adatgyûjtés a technológia függvényében Jelentkezõ problémák jelzése és feloldása Jogerõs változások bedolgozása, Belsõ és minõsítõ vizsgálat és dokumentálása Részleadás és teljes leadás állami átvételi vizsgálatra Állami átvételi vizsgálati eljárás (4. fejezet) - Alkalmassági vizsgálat és nyilatkozat (15 napon belül) - Részletes vizsgálat földmérési, ingatlan-nyilvántartási és mezõgazdászi - Hibajavítás és ellenõrzése - Hitelesítés, zárójegyzõkönyv elkészítése Ingatlan-nyilvántartás átalakítása/megfeleltetése és a forgalomba adási eljárás 61. ábra: A DAT készítés lebonyolításának folyamata 142

143 10.2. A DIGITÁLIS ALAPTÉRKÉPEK KÉSZÍTÉSÉNEK TERVEZÉSE A DAT elõállításának elõkészítése: Felmérési igény - Felmérési ütemterv A nagyméretarányú digitális térkép készítésének igénye: a) elsõsorban a (körzeti) földhivatalokban, a korábbi térképek "avultsága" miatt jelentkezik, valamint b) az önkormányzatok, közmû-üzemeltetõk és más felhasználók részérõl merülhet fel igény egy korszerûbb (tér-) informatikai adatbázis létrehozására. A fenti igényeket a megyei földhivatalok koordinálják és foglalják egy kimutatásba, melyet az FVM FTF-en keresztül a Térképellátási Koordinációs Bizottsághoz (TKB) kell felterjeszteni, ahol a felmérendõ település sorrendjének megállapításáról tárcaközi egyeztetések után döntenek. Bármilyen forrásból is készül a digitális térkép, azt csak az állami alapadatokra támaszkodva lehet létrehozni és a végtermék is állami alapadat Felmérési tanulmány és mûszaki terv készítése A minõségi munka biztosítása érdekében meghatározott feltételekkel rendelkezõk közül pályázat útján kell kiválasztani a munka végrehajtóját. Ehhez adott idõszakban várhatóan sorra kerülõ településeket elõ kell készíteni a pályázathoz. A kiírás alapossága, objektivitása és a pályázat titkossága érdekében, továbbá hogy az objektív alapadatok egységesen álljanak rendelkezésre, Felmérési tanulmányt kell készíteni. Ilyen tanulmányt ún. független (adott földhivatalon kívüli és olyan cégek szakemberei, akik a pályázaton nem vesznek részt) szakértõk készíthetnek. A felmérési tanulmány részletes adatgyûjtésen és elemzésen alapul. Elkészítése és felülvizsgálata keretében fel kell tárni a DAT létrehozására felhasználható adatok forráshelyeit, melyek: részben a körzeti, részben a megyei földhivatalnál, illetve a FÖMI-nél (Adat- és Térképtári osztály, Filmtár, stb.) találhatók; ezen túlmenõen a terepi állapotot is egybe kell vetni a rendelkezésre álló adatokkal, illetve esetenként más szakágak (pl. az önkormányzatnál vagy mûemlék-felügyelõségek, stb.) szak-adattárai jöhetnek számításba. A felhasználás módját és mértékét a tanulmány készítõje (külsõ szakértõ) állapítja meg. A földhivatal szakfelügyelettel foglalkozó részlegének ugyanakkor ezt a tanulmányt véleményeznie kell. 143

144 A felhasználandó adatok köre a következõk: korábbi állami alapmunkák adatai (alappontok, koordináták, térképek, mérési vázlatok, stb.), írásbeli ingatlan-nyilvántartási munkarészek (tulajdoni lap, földkönyv-kivonat, stb.), a korábbi sajátos célból készült földmérési munkák adatai, a rendelkezésre álló "hagyományos" légi- és más távérzékelési felvételek. A felmérési tanulmány (DAT1 Szabályzat szerinti) elkészítése (összeállítása) a gondos adatgyûjtésen alapul és a következõ részfeladatokból áll: a jelenlegi alapadatok általános, korrekt és áttekinthetõ összefoglalása, az információk elemzése, és a konkrét településre vonatkozó szakmai elvárások megfogalmazása (beleértve a készítendõ munkarészek körét is). A tanulmányban a munka végrehajtására és az árajánlatra kiható tényezõket, adottságokat, körülményeket, mûszaki elõírásokat és egyéb esetleges követelményeket kell részletezni, a vonatkozó (alkalmazandó) szakmai elõírások megnevezése mellett. A felmérési tanulmány fontosabb adatait (átnézeti) vázlaton kell szemléltetni olyan méretarányban, hogy alkalmas legyen az adatok áttekintésére. Az átnézeti vázlatot az ábrázolhatóságtól függõ méretarányban, jelzésszerû ábrázolással, egyszerû kivitelben, szükség szerint jelmagyarázattal ellátva kell elkészíteni (pl vagy 1: ma). A felmérési tanulmányt a megyei földhivatal szakfelügyelettel foglalkozó csoportja felülvizsgálja és véleményezi. Igen fontos, hogy ez a véleményezés ne legyen formális és terjedjen ki a földmérési szempontokon kívül az ingatlan-nyilvántartási és a földvédelmi kérdésekre is Pályáztatás és mûszaki terv készítés A DAT létrehozására a pályázat kiírását az NKP Kht teszi közzé, megjelölve a pályázat benyújtásának feltételeit. A pályázat melléklete: a munka végrehajtására készített Mûszaki terv és a hozzá tartozó vázlat, valamint árkalkuláció (részletes díjszámítás), továbbá a határidõk és egyéb adminisztratív feltételek. A mûszaki terv készítése az ajánlattevõ vállalkozó (pályázó) feladata és kockázata, egyben a pályázat elbírálásának igen lényeges dokumentuma és a majdani vállalkozási szerzõdés alapja és melléklete. 144

145 A mûszaki tervben a vállalkozónak a rendelkezésére álló eszközök, szoftverek és szakmai kapacitás és ismeret birtokában arra kell választ adnia, hogy a megfogalmazott követelményeket a pályázó miként kívánja megvalósítani. A mûszaki tervnek a eszerint a következõket kell tartalmaznia: az adatgyûjtés módját (eszközét, technológiáját) és mértékét, az alkalmazandó szoftver és az adatállomány- formátum megnevezését, a DAT készítése közbeni adatvédelem tervezett módját, a készítendõ munkarészek felsorolását, valamint a tervezett határidõket. Természetesen a felmérési tanulmányban szereplõ valamennyi szempontra ki kell térni. A mûszaki tervbe tartozik továbbá minden olyan körülmény és adottság, amely az elõzõkön túlmenõen az alapmunka végrehajtását lényegesen befolyásolhatja. A mûszaki terv adatait (esetleg az ütemekre bontást) szemléltetõ (átnézeti) vázlatot csak akkor kell készíteni - lehetõleg a felmérési tanulmány vázlatának másolatán - ha a tanulmányhoz rendelkezésre álló munkarész nem lenne alkalmas a reális elbírálásra (pl. a pályázó más lehatárolást javasol az egyes technológiák határaként, vagy az önállóan szállítandó elszámolási egységekre, stb.). A munka végrehajtásához és a terv elbírálásához (más tervezetekkel való összehasonlításhoz) a fontosabb idõpontok megadása szükséges (adatszolgáltatási határidõk, elhatárolás ideje, terepmunka kezdete, tervezett befejezése, ütemenkénti és végteljesítési határidõk). Meg kell továbbá nevezni azokat a közbensõ határidõket, amelyek a folyamatos munkavégzés és határidõre való szállítás feltételeit biztosítják. Az Árajánlat-nak (árkalkulációnak) tartalmaznia kell mindazokat az adatokat, amelyek az összevetéshez szükségesek, a felmérendõ terület hektáronkénti vonatkozó egységár viszont már a szabadáras feltételek szerint fogalmazható meg. A digitális alaptérkép vállalkozásban történõ készítésekor a pályázatokat Bíráló Bizottság értékelése szerinti nyertes pályázóval az NKP KHT köt szerzõdést A TÉRKÉPKÉSZÍTÉS VÉGREHAJTÁSÁRÓL Általános feladatok és lehetõségek A munka végrehajtása során - az esetleges kiegészítésekkel - jóváhagyott mûszaki terv és a vonatkozó szabványok és szakmai szabályzatok elõírásait kell figyelembe venni. 145

146 A munkához szükséges alap-munkarészeket (nyilvántartási és talajosztályozási térkép-másolat, földköny-kivonat digitális változata, stb.) a földhivatallal való egyeztetés szerint kell átvenni és felhasználni. A térképkészítési folyamat a végrehajtás szakaszában igen összetett feladatsor, különösen, ha figyelembe vesszük azt, hogy annak keretében legalább négyféle adatgyûjtés eredményét kell adatbázisba szervezni. Ezek: - meglévõ (numerikus és digitális) alapadatok, - terepi adatnyerés eredményei, - fotogrammetriai adatgyûjtési eredmények, - térképdigitalizálási adatok. Mindez még tovább bonyolódik, ha az egyes módszereken belüli megoldási lehetõségeket is számba vesszük. Néhányat ezek közül megemlítünk. A.) Meglévõ (és felhasználható) adatok lehetnek: ˆ vízszintes és magassági alappontok adatai, ˆ a település- és fekvéshatárok digitális adatai (az MKH Magyarország Közigazgatási Határadatbázisa - ból), ˆ megelõzõ térkép alapjául szolgáló mérési adatok, ˆ korábban készült numerikus és digitális adatállományok (nemegyszer az EOV elõtti vetületi rendszerben), ˆ a korábbi, nem numerikus munkák méretei, adatai, ˆ vetületi átszámítások adatai, állandói, ˆ korábbi digitalizálások eredményei, ˆ ingatlan-nyilvántartási adatok (tulajdoni lap és földkönyvi adatok), ˆ földminõsítési (mûvelés alatt álló területek minõségi osztályaira vonatkozó) adatok, stb. Mindezeket a munka megkezdése elõtt (alapozva a Felmérési tanulmány megállapításaira) be kell gyûjteni és meg kell határozni a felhasználás (bedolgozás) tényleges módját, lépéseit. Ezen adatok bedolgozása mindegyik fajta térképkészítéssel kapcsolatban felmerülõ feladat, még terepi újfelmérés esetén is van ilyen teendõnk. B.) A terepi felmérést az elhatárolás és az alappontsûrítés alapozza meg, továbbá támogatja az elektronikus adatrögzítõk megjelenése. A terepi felméréskor nemcsak az objektumok geometriai adatait kell gyûjtenünk és megfelelõen rögzítenünk, hanem az attribútumok egy jelentõs részét is. A méréseket végezhetjük derékszögû koordináta-meghatározással ún. mérési vonalhálózatról, poláris beméréssel (célszerûen mérõállomással) vagy a mûholdas geodézia eredményeire, módszereire épülõ GPS-berendezésekkel. 146

147 Mielõtt azonban a méréshez fognánk, azonosítani kell az ábrázolandó objektumokat a terepen, és ki kell választani a bemérendõ töréspontokat Ez az elhatárolás feladatkörébe tartozó tevékenység, ami a legfontosabb része az új terepi adatnyerésnek. A természetben el nem határolt földrészlethatárok mérendõ töréspontjainak kijelölése az állampolgárok felszólításán kell alapuljon, de ez csak kis százalékban vezet eredményre. Ezért részben a korábbi munkarészek, részben az ingatlannyilvántartás adatai alapján, végsõ esetben a földhivatal írásbeli állásfoglalása szerint történik a megjelölés. Ezt követõen a mérést az alappontokra támaszkodva úgy kell elvégezni, hogy a szükséges és legmegbízhatóbb eredményt kapjuk. A mérési eredményeket úgy célszerû tárolni, hogy - egyrészt minél több információt tartalmazzon a tereprõl, - másrészt a leggyorsabban és tévedésmentesen, - ugyanakkor egyértelmûen rögzítsük a terepi állapotot. C.) Fotogrammetriai módszerként csak a digitális adatokat eredményezõ megoldások jöhetnek szóba, de ezek mûszerei és módszerei szintén meglehetõsen változatosak: - számítógéppel támogatott térkiértékelés - off-line (adathordozóra történõ) vagy - on-line (közvetelen) kiértékeléssel; - analitikus plotterrel, fotogrammetriai munkaállomással, - digitális ortofotogrammetriai megoldással gyûjthetünk elsõdleges adatot, közvetett módszerrel (azaz a felvétel közbeiktatásával). Mindenképpen tudomásul kell venni, hogy a fotogrammetriai módszerek jól megközelítik a terepi adatnyerés pontosságát, de kissé elmaradnak mögötte. Ugyanakkor hallatlanul nagy elõny emellett az, hogy a felvételkori állapotot (és nemcsak a DAT objektumaira, hanem a terepi valóság leképzõdött valamennyi egyedére, elemére) objektíven megõrzi, ami késõbb a terepi méréseknél jobb körülmények között, hatékonyan és termelékenyebben kiértékelhetõ. Emellett a tónusos képi információ a vektoros térképpel együtt (háttéradatként) kezelhetõen a térképmû sokcélú kihasználását szolgálja. Különösen a színes digitális ortofotótérkép kedvelt a felhasználók körében. D.) A hagyományos (analóg) térképlapok tartalmának digitális átalakítása másként digitalizálással történõ vektorizálása történhet : asztali digitalizáló berendezéssel (pontonként, vagy a geometriai kapcsolatokat is rögzítve) vagy szkennelést követõ képernyõn végzett digitalizálás módszerével. Asztali digitalizáláskor az asztalon értelmezett merõleges (helyi) koordináta-rendszerben rögzíthetjük egy nagyítóval ellátott kurzor helyét. Amennyiben olyan pontokat is mérünk, amelyeknek az országos koordináta rendszerben (célszerûen EOV-ben) ismerjük az összrendezõit, ezekre támaszkodva egy síkbeli transzformációval megkaphatjuk valamennyi térképi pont országos koordinátáit. 147

148 Szkennelés során a térképlap elektronikus letapogatásának eredménye elemi képpontok, ún. raszterpontok formájában rögzíthetõ, melyeket mint tónuspontokat a képernyõn arra alkalmas szoftverrel megjeleníthetünk. Amennyiben a raszter-képen szereplõ egyes pontok alapján a ponthalmaz az országos térképrendszerbe elvileg torzulásmentesen beilleszthetõ, a további pontok tónusok alapján azonosítható töréspontjai képernyõn azonosított és rögzített pontjainak koordinátája adja a vektortérkép alapját. A digitalizálás módszerét is szinte valamennyi technológia mellett alkalmazni kell, mert a mûvelt területeken belüli, ún. talajosztály-határok töréspontjait (mint kötelezõen ábrázolandó állami alapadatokat) a földminõsítési térképrõl ezzel a módszerrel kell átvenni az adatbázisba való tárolás céljából, de természetesen önálló adatnyerési módszerként is alkalmazható. Azt azonban tudomásul kell venni, hogy ennek eredménye (bár a leggyorsabban elõállítható, de) a legkevésbbé megbízható eljárás, mert az átalakítás mûveletei érthetõen tovább növelik a grafikus ábrázolásban rejlõ pontosságvesztést. Amennyiben mégis ezt a módszert kell alkalmazni, csak megfelelõ alapanyagról, eszközzel és módszerrel, továbbá bizonyos szabályokat szigorúan betartva várhatunk megfelelõ eredményt! A digitális térképkészítés fõbb munkaszakaszainak és feladatainak áttekintése Az elvégzendõ feladatok fontosabb állomásait a következõ ábrában megkíséreljük összefoglalni részben az adatnyerési módok, részben az idõbeni egymásra épülés jegyében. Természetesen mindent nem lehet egyetlen ábrában megfelelõen kifejezni, de az volt a célunk, hogy a különbségek mellett a kapcsolatokat is szemléltethessük, hiszen számos feladat van, ami azonos vagy hasonlóan végezhetõ, esetleg helyettesíthetõ a másik módszer egyes feladataival. A következõ pontokban az itt közölt folyamatábra alapján adunk rövid összefoglalót a végrehajtás tennivalóiról, elsõsorban a terepi (geodéziai) felmérési eljárás tennivalóinak részletesebb bemutatásával. (egyes munkafázisoknál még utalva a digitális térképkészítést megelõzõ bizonyos sajátosságokra is) Bizonyos esetekben röviden utalunk még a fotogrammetriai eljárásnál elõforduló speciális munkafázisokra. 148

149 Digitális térképkészítések fõbb munkaszakaszai Terepi (földi) felmérés Fotogrammetriai technológiák Az adatgyûjtéstõl a DAT A d állomány a t g y û létrehozásáig j t é s, elõkészítés +Repülési terv készítés A l a p p o n t s û r í t é s (esetleg vetületi átszámítások) Ugyan a létrehozás I.-IV. r. pontok keretében helyszínelése, a címben említett feladatsorról több + Illesztõpontok fejezet is készülhetne, kiválasztása, V.rendû de a és tananyag Felmérési terjedelmi alappontok korlátai kitûzése, miatt állandósítása, és a korábban meghatározása már említettekre építve elõrejelölése csak rövid összefoglalást E l h adunk a t á r a o folyamatról. l á s Település-és fekvéshatárok, Az adatgyûjtés forráshelyeirõl földrészlethatárok az alapadatokról említést tettünk. +elõrejelölése L é g i f e l v é t e l e k elkészítése Illesztõpont-m é r é s (terepi) Amennyiben R é s z l e fotogrammetriai t m ér é s módszert alkalmazunk, R é s z l a et felvételkészítés m i n õ s í t é s tervezése (tónusos) az elsõ feladatok Ortogonális, között poláris, végzendõ (kötött és szabad), el, mert GPS annak felülvizsgálata, Térkiértékelés a repülés programozása -ként, idõpontjának véglegesítése illetve és az ahhoz adatrögzítés történõ pontkódolással elõkészítés feladatai a szó szoros értelmében ortofoto digitalizálásához megalapozzák a felvételek Mérési alapján jegyzet, történõ jegyzõkönyv adatnyerés tömbrajz eredményességét, vezetése de éppúgy Mérési jegyzet/vázlat, meg is nehezíthetik tömbrajz Minõsítési azt (pl. ha lap, késõi repülés Koordináta-s miatt netán z á árnyékos m í t á s idõben o k - a lombos felvételeken Fotogrammetriai nem képzõdnek p o n t s le û egyértelmûen r í t é s a térképezés módjának függvényében az objektumok töréspontjai). További illesztõpontok, F-pontok, részletpontok (a technológia függvényében) Esetleges magassági felmérés Az alappontsûrítés feladata az országos Fotogrammetriai I.-IV. rendû az V. rendû f e l d és o l a g felmérési o z á s alappontok helyszíni felkeresésének eredményére Számítógéppel alapozva a részletes Digitális felméréshez szükséges Digitális további alappontok meghatározását célozza. támogatott Ennek keretében (on-line ki kell / off választani line) azokat (ortogonális) a helyeket, ahol az új pontok meghatározása, térkiértékelés fennmaradása és felhasználhatósága kiértékelés képátalakítás azt indokolja, (képelem tr.) majd állandó módon meg is kell jelölni - modell- (kõvel, csappal, stb.). rajzállomány Ezután GPS-el, Vektorizálás (mûholdon alapuló térbeli meghatározás eszközével) - országos vagy mérõállomással koord. szerkesztés az ismert módszerekhez képernyõn (pl. és háromszögeléssel, hosszú- vagy rövidoldalú (on/off.line) sokszögeléssel, trilaterációval, szerkesztés vagy más pontkapcsolással) igazodó mérésekkel D meg o m kell b o határozni r z a t kiértékelés az EOV-ben és I. rendû ezek részletpontok (legalább) szintezése síkkoordinátáit, megfelelõen dokumentálva Utólagos mind részletminõsítés a méréseket, mind (kiegészítés) a számításokat. és dokumentálása Mérési vázlaton Térképezés, t é r k é p s z e r k e s z t é s Szükség lehet Munkák arra, bedolgozása, hogy a korábbi méretek vetületi felszerkesztése, rendszerekben rajzszerkesztõkkel meghatározott egyes pontoknak kiszámítsuk az D EOV-koordinátáit. i g i t al i z á l á s (feltételesen), Ezt a vetületi transzformációk átszámításokkal tehetjük meg, amennyiben átszámítási Helyrajzi együtthatók számozás, állnak objektum-a rendelkezésre z o n vagy o s í elegendõ t ó k megadása számú ún. közös pont fogja körül a bekapcsolandó T e r ü l e t pontokat. számítás és Elvégezhetõ vizsg., Területjegyzék az átszámítás összeállítás a DAT2 szabályzat M-1 melléklete alapján DAT a TRAFO a d a programmal t b á z i s, adatcsereformátum is, mely az ország teljes elõállítása területét lefedõ közös pontok alapján (is) Z lehetõséget á r ó m u n biztosít k á k a számításra. Öszeállítás, összeolvasások, záróhelyszínelések, belsõ vizsgálat konzisztencia-vizsgálat (és javításai), minõsítés Állami á t v é t e l i v i z s g á l a t, majd a hibajavítás Komplex: földmérési, ingatlan-nyilvántartási és mezõgazdászi Analóg (szabványos) megjelenítés Állami átvétel, h i t e l e s í t é s, forgalomba adás zárójegyzõkönyv kiállítása ingatlan-nyilvántartás átalakítása közszemle, az új térképek forgalomba adása (régiek kivonása) 62. ábra: A DAT készítés feladatai, technológiánként 149

150 Elõkészítés A feladatokat alapvetõen befolyásolja, hogy az új térképet elsõsorban a meglévõ adatok átalakításával vagy új adatnyeréssel kell létrehozni. Teljesebb képet az utóbbi esetben kaphatunk, bár kétségtelenül kissé nehezebb átlátni a folyamatot, ha többféle forrást is számba kell venni. Az elõzõekben egyes elõkészítõ tevékenységekrõl (pl. adatgyûjtés, alappontsûrítés) már említést tettünk a 4. fejezetben, ezért jelenleg elsõsorban a további feladatokra, illetve az eltérések összefoglalására szorítkozunk. Fotogrammetriai módszer esetén arról is gondoskodni kell, hogy a készülõ felvételeken az alappontok egyértelmûen leképzõdjenek, mert segítségükkel lehet beilleszteni a felvételeket az országos rendszerbe. Illesztõpontként elsõsorban a meglévõ pontok szolgálhatnak, de szükséges lehet ezen felül is alappont. Ezek kitûzésénél kiemelt fontosságú az a szempont, hogy a pont felülrõl ne legyen takarásban a leképzõdés érdekében. (Bár meg kell említeni, hogy újabban az illesztõpontoknak csökkent a jelentõsége, mert a GPS-technika lehetõvé teszi a felvételi hely egyre korrektebb közvetlen meghatározását, amiáltal az illesztés helyett ellenõrzési szerep hárul az ismert koordinátájú pontokra.) Az illesztõpontként kiválasztott vagy kitûzött pontokat a leképzõdés érdekében mesterséges jellel kell ellátni. Ugyanígy az esetleges további pontok is elõrejelölhetõk, ha a meghatározásukat fotogrammetriai pontsûrítéssel tervezzük (V. rendû és felmérési alappontok, település- vagy fekvéshatár töréspontok, földrészlethatár-töréspontok vagy más egyéb pontok) Elhatárolás Elhatárolás alatt a felületszerû objektumok határának terepi azonosítását és szükség szerint egyértelmû megjelölését értjük. Ezt mint említettük két lépésben szokás elvégezni: 1.) elõbb a település- és fekvéshatárokat, majd 2.) a földrészletek határvonalát érintõen. A kétféle szakasz a térbeli lépték és a határok szerepébõl adódó jelleg miatt is megkülönböztetendõ. Ebbõl fakadóan a szabályok is (részben) különböznek a végrehajtásra vonatkozóan. Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznánk fontos kijelenteni, hogy az elhatárolás megalapozó jelentõségû a nagyméretarányú térképkészítés folyamatában! Terepi módszer esetében az egyértelmûen nem azonosítható töréspontokat (legalább fakaróval) meg kell jelölni. Fotogrammetriai módszernél ebben az idõszakban azt is elõ kell készíteni, hogy a határvonalakat a tulajdonosok tisztítsák meg a leképzõdés érdekében Települések és fekvések elhatárolása 150

151 Az egyezetést a korábbi határvázlatok és határleírási jegyzõkönyvek, valamint a nyilvántartási térkép alapján kell lefolytatni elõbb irodában, majd a terepen is. Ellenõrizni kell a korábbi határjelek meglétét (szükség szerint azokat majd pótolni kell). Amennyiben azt találjuk, hogy a korábbi településhatárvonal egy szakaszát nem érdemes fenntartani, mert valamely tereptárgyat rendeltetésellenesen kettéosztana, vagy ha az önkormányzat távlati fejlesztési terve szerint a csatlakozó területeknek másféle szerepet szánnak, bizottsági határbejáráson felvett jegyzõkönyv alapján kezdeményezni kell a határváltozást, hogy az új térkép már az új állapotot tartalmazza. Egy községhatár vázlatát mutatja a következõ ábra. 42. ábra: Településhatár vázlata Amennyiben határváltozásra kerül sor, a határjelek végleges megjelölését az illetékes hatóság döntése után, egyébként az elhatárolás végeztével el kell végezni. Az állandó módon való megjelölésre határkövet (esetleg határdombot) kell elhelyezni. Hosszú egyenes szakaszon is legalább m-enként. Ha a határ vonalas létesítményt metsz, mindkét partján állandósítani kell a határvonal pontját 15*15*60 cm méretû keresztvéséssel vagy furattal jelzett vasbeton kõvel. Nem kell állandósítani valamennyi pontot, ha sûrûn következnek (pl. ívben) vagy fennmaradásuk nem biztosított (vizenyõs, süppedõs területeken, vagy mûvelés alatt álló területeken). A határpontokat határszakaszonként (hármas- négyes határpontok között) 1-tõl kezdve az órajárásnak megfelelõen sorszámozni kell. A már számozott határpontszámokat egy késõbbi felmérésnél át kell venni. Belterület és a kiemelt külterület (zártkert) határvonalának azonosításánál az érvényben levõ hatósági (önkormányzati, földhivatali) határozat alapján kell eljárni. Az állandó módon (kõvel, kerítésoszloppal, épületsarokként) meg nem jelölt határtöréspontokat kõvel vagy vascsappal meg kell jelölni. Amennyiben valamely tereptárgy egy pontja tekintendõ töréspontnak, azt szolíd piros olajfesték-csíkkal kell megjelölni a pontosítás érdekében (pl. kerítésoszlop). Hosszú egyenes szakaszon 200 m-enként kell legalább határjelet elhelyezni Földrészletek kialakítása és elhatárolása Földrészletek kialakításának elvei közterületen és nem közterületi földrészletek esetében 151

152 Amint említettük: földrészletnek kell tekinteni a föld felszínének természetben összefüggõ, igazgatási és belterületi határokkal, közterület esetében elágazásokkal és keresztezõdésekkel meg nem szakított területét. Földrészletnek kell tekinteni továbbá a kialakított építési telket a tulajdoni és vagyonkezelési viszonyoktól függetlenül. Továbbá azt a területet, amelyen max. 20 db. eltérõ módon hasznosított (és a legkisebb területi mértéket elérõ vagy meghaladó nagyságú) önálló alrészletként kialakítandó részlet található. Amennyiben ennél több kerülne egy földrészletbe, azt egy alkalmas helyen meg kell osztani. Eszerint még a hosszan elnyúló utakat, vasutakat, csatornákat is több földrészletként kell kialakítani településhatárnál, fekvéshatárnál, a keresztezõdéseknél, utcanév-változásoknál és egyéb alkalmas helyen szétvágva. Mindez a földrészletek kezelhetõ egységként történõ kialakítását szolgálja. A földrészletek kialakítása során elsõsorban a korábbi nyilvántartásokkal való összhangot kell figyelembe venni mind új felmérés, mind térképhelyesbítés esetén. A közterület fogalmába az utak, a dûlõutak, a vasutak, közcélú vízfelületek, a parkok, az utcák, a terek és más hasonló, közcélokat közvetlenül szolgáló, létesítmények elhelyezését biztosító, rendeletben forgalomképtelennek és elidegeníthetetlennek nyilvánított földrészletek tartoznak. A közterület megjelölése nevével (pl. Kossuth) és jellegével (pl. tér) történik (vagyis Kossuth tér). A vonalas létesítmények (vasút, út, folyó, csatorna stb.) határát a település és a belterület határánál le kell zárni, és külön belterületi és külterületi földrészletet kell kialakítani. Az egymást keresztezõ - nem kisajátított - vonalas létesítmény földrészleteket a következõk szerint kell kialakítani: szintbeli keresztezés esetén az alacsonyabb rendû vonalas létesítményt a magasabb rendû vonalas létesítmény határánál le kell zárni, és a folytatását külön földrészletként kell kialakítani (43. ábra), többszintû keresztezés esetében a föld felszínén haladó vonalas létesítményt egy földrészletként, a többit pedig megszakítva, külön-külön földrészletként kell kialakítani. A vonalas létesítmények sorrendisége szintbeli keresztezõdések esetén: közforgalmú vasút (vagy egyéb, épített vágányú pálya, pl. HÉV), út, gazdasági vagy iparvasút, árok, csatorna. Ezen belül az utak sorrendisége: autópálya, autóút, elsõrendû fõút, másodrendû fõút, kiépített mellékút, talajút. A földrészlet-kialakításnál belterületen a leírtakon túlmenõen utak esetében: elsõdleges szempont: az út, utcanév változásánál a földrészlet határt is le kell zárni; 152

153 keresztezõdésnél a szélesebb utca magasabb rendû a keskenyebbnél; egyenlõ szélesség esetén a burkolt területû utca magasabb rendû a burkolatlannál; egyenlõ burkolat esetén a hosszabb utca a magasabb rendû a rövidebb utcánál ( ábra) A külterületi mellékutakból és dûlõutakból kialakított földrészletek hossza lehetõleg ne haladja meg az 1-1,5 kilométert. A vasúti pálya és a vasútállomás területét külön-külön földrészletként kell kialakítani. A vasútállomás határvonalát a bejárati jelzõk vonalában, illetve a vágány tengelyére merõlegesen kell megállapítani. A folyók, tavak partvonala közti terület (meder), és a mederben lévõ sziget külön földrészletet képez, azonos tulajdonviszonyok esetén is. A vizek medrében lévõ védõmûvek (móló) és jelentõsebb mûtárgyak (duzzasztógát), továbbá az árvédelmi töltés önálló földrészletek. A csatornák, mesterséges tavak és árkok (kivéve a szegélyárkokat és a nem vízlevezetést szolgáló árkot) külsõ határvonalai közötti területsávot egyetlen földrészletnek kell tekinteni függetlenül attól, hogy ezen belül a térképen a mederszélét vagy töltést ábrázolni kell-e. A temetõt, közparkot, játszóteret, vásárteret a közúttól elkülönítve, önálló földrészletként kell kialakítani. Ha egy közterületet tartalmazó földrészletrõl több mint 20 pince nyílik, abból a területbõl több földrészletet kell kialakítani. A nem közterületi földrészletek száma lényegesen több a közterületieknél, ezért is fordul elõ többféle eset. Egymás mellett fekvõ, azonos jogállású belterületi földrészleteket (házhelyeket) csak az építésügyi hatóság jóváhagyásával szabad összevonni. Egy építési telket, és a telken lévõ több lakóházat egyetlen földrészletnek kell tekinteni, ha a tulajdonos és a vagyonkezelõ az egész telekre és az épület(ek)re nézve azonos (pl. lakásszövetkezet, társasház közösség). Egy építési telket akkor is egy földrészletnek kell tekinteni, ha a rajta lévõ épület(ek) tulajdonjoga nem azonos az építési telek tulajdonjogával. Az épület eltérõ tulajdonjogának nyilvántartására a megállapodáson alapuló használati jog ad lehetõséget. Külön földrészletet kell kialakítani akkor, ha az épület - az általa elfoglalt területtel együtt -más tulajdonban van, illetve más a vagyonkezelõje mint a befoglaló területnek. Ilyen esetek pl.: a) önkormányzati lakótelepi park területén lévõ óvoda, vagy egyéb intézmény; b) lakótelepi telken lévõ szövetkezeti lakóház, társasház stb. A kialakítandó földrészlet szükség esetén úszótelek is lehet. Úszóteleknek azt a földrészletet nevezzük, melynek egész kerületét egy másik, közterületi földrészlet határol, tehát mintegy úszik annak területében. Az elõzõekben vázolt földrészlet kialakítást csak a telekalakítási szabályok és az elsõfokú építésügyi hatóság jóváhagyásával lehet végrehajtani. 153

154 Külön-külön földrészletként kell kialakítani a mezõ- vagy erdõgazdasági mûvelés alatt lévõ területen lévõ majort, üzemi központ területét, lakó- és gazdasági épületeket udvarukkal együtt (tanya). A saját használatú utak közül önálló földrészletként kell kialakítani az erdõgazdasági nagyüzemek állandó jellegû útjait, és a 3 m-nél szélesebb tanyai bejáró utakat. A magántulajdonban lévõ csatornák, mesterséges tavak és árkok (kivéve a nem vízlevezetést szolgáló árkot) külsõ határvonalai közötti területét egyetlen földrészletnek kell tekintetni függetlenül attól, hogy ezen belül a térképen a meder szélét vagy töltést ábrázolni kell-e A földrészletek elhatárolása A földrészletek szabatos elhatárolásán a következõ elemekbõl álló munkaszakaszt kell érteni: a földrészlethatár töréspontjainak azonosítása, vagy jogi helyzetének kitûzése; a határ töréspontjainak helyszíni megjelölése (kõ, csap, festés), pontszámozás; elhatárolási vázlat készítése; tulajdonosi állapotok jegyzõkönyvi rögzítése; vitás esetekben a jogi állapot kitûzésével egyidejûleg a helyszíni állapot (kerítés) bemérése. A felmérés megkezdése elõtt újfelméréskor a felmérõ szerv hirdetményi felhívás útján (a helyi önkormányzat közremûködésével) köteles felszólítani az ingatlanok tulajdonosait, vagyonkezelõit (a továbbiakban: tulajdonost), hogy a tulajdonukban, használatukban vagy kezelésükben (a továbbiakban: tulajdonukban) levõ földrészletek határának állandó módon (kerítéssel, fallal, egyéb jellel) meg nem jelölt töréspontjait (legalább 5x5 cm keresztmetszetû, 30 cm hosszú cövekkel vagy leásott fakaróval) jelöljék meg. Külterületen a tulajdonos nevét és lakcímét is fel kell írni a karóra, vagy a karó mellé helyezett táblára. Ha a két szomszédos tulajdonos egyetértésben, közös karóval jelölte meg a határ töréspontjait, akkor a mérés során ezt kell figyelembe venni. Ha a két szomszédos tulajdonos által elhelyezett két jel nem azonos, vagy nem állapítható meg egyértelmûen, vagy az ingatlanok határpontjainak megjelölése (kikarózás) nem történt meg, akkor figyelmeztetni kell a tulajdonosokat mulasztásuk pótlására. Ismételt mulasztás esetén a természetbeni állapotot kell bemérni és térképezni. A földrészletek kialakításának eredményét Földrészlet-elhatárolási vázlaton (45. ábra) kell szemléltetni. Városok esetében a vázlatot az önkormányzattal jóvá kell hagyatni. Az elhatárolási vázlat - birtokhatárok esetében - a részletmérés alapja. 154

155 45. ábra: Földrészlet-elhatárolási vázlat Megjegyzés: A földrészletek töréspontjainak megjelölését (kõ, csap, szög, facövek vagy festés valamely építményen) a vázlaton szerepeltetni kell. A földrészlethatárok (koordinátával rendelkezõ) töréspontjai számozni is kell). Az elhatárolási vázlatot a végrehajtó dolgozón kívül a felülvizsgálónak is alá kell írnia. Az erdõgazdasági nagyüzemek, bánya- és ipari üzemek, szövetkezeti majorok, vasutak, csatornák határait a vagyonkezelõ vagy használó cégnek, illetve a használónak a természetben megjelölni, vagy más egyértelmû módon (pl. a töréspontok koordinátáival) kell megadni. Amennyiben a megadott adatok a természetbeni használattal nem egyeznek meg, akkor figyelmeztetni kell a vagyonkezelõt, vagy használót az eltérésre. Ha az eltéréseket a vagyonkezelõ vagy a használó nem módosítja, akkor a természetbeni állapotot kell bemérni és térképezni. A különleges rendeltetésû ingatlanoknál a földrészlethatár megállapításához a kezelõ szervek közremûködését kell kérni. (A MÁV és a HM stb. határköveinek állandósítása mindig az illetékes MÁV ill. HM stb. illetékes szerv feladata.) A felmérési munka megkezdése elõtt a földhivatalnak írásban kell a település önkormányzatának a figyelmét felhívni arra, hogy az esetleg függõben lévõ vagy tervezett határozatokat, melyek a földrészletek kialakítását befolyásolhatják, legkésõbb a felmérés elkezdéséig hozza meg A mûvelési ágak megállapítása, elhatárolása és az alrészletek kialakítása A mûvelési ágak megállapításának, elhatárolásának és ezen alapulva, az alrészletek kialakításának szabályait a mindenkor érvényes ingatlan-nyilvántartási jogszabály tartalmazza. 155

156 Összefoglalásul: a mûvelés alatti területek a következõk: szántó, kert, rét, legelõ, szõlõ, gyümölcsös, nádas, erdõ, és újabban a halastó és a fásított terület is. Egy földrészleten belül a különbözõ mûvelési ágak területét (vagy mûvelés alól kivett területeket) alrészletekként kell kialakítani, amennyiben 400 m 2 (erdõ esetén 1500 m 2 ) nagyságot eléri vagy meghaladja. Az alrészlet határát egy egyenes szakaszokból álló, önmagába visszatérõ vonallal (határral) kell az alaptérképen ábrázolni. Az alrészleteket az alább leírtak figyelembevételével kell kialakítani. a) Belterületi alrészletek Az 1 ha területet el nem érõ földrészletet "mûvelés alól kivett" minõsítésû (kivéve a következõ pontban leírt esetet). Nem közterületi földrészlet esetében "épület és udvar" vagy "beépítetlen terület" lehet. A külterületbõl, különleges külterületbõl belterületbe csatolt földrészletek megtartják eddigi mûvelési águkat, míg ezzel ellentétes helyi önkormányzati, vagy földhivatali határozat nem születik. Az 1 ha-t meghaladó területû földrészleten, ha azon üzemszerû mezõgazdasági mûvelés folyik, a tényleges mûvelési ágat kell feltüntetni és a szabványt elérõ területeket alrészletként kell nyilvántartani. b) Külterületi alrészletek Azt a földrészletet, amelynek a területe a 800 m 2 -t nem haladja meg, és rajta állandó jellegû lakóépület van, mûvelés alól kivett területként kell kialakítani. Egy mezõgazdaságilag mûvelt földrészleten lévõ, egyéb rendeltetésû épület a terület mûvelési ágát nem változtatja meg, az épületet a környezõ megmûvelt területhez kell kapcsolni. Ha egy földrészleten útnak használt terület is van, melyet nemcsak a tulajdonos, hanem más személyek is rendszeresen, közlekedés céljára használnak, önálló alrészletként kell kialakítani (saját út), akkor is, ha területe nem haladja meg a 400 m 2 -t. Ha egy földrészleten lévõ mûvelési ág területe nem haladja meg a 400 m 2 -t, de az a szomszédos földrészlet(ek)en folytatódik, le kell határolni, de a területet a földrészleten belüli szomszédos mûvelési ág alrészletéhez kell kapcsolni. Az alrészletek jelölésére az ABC kisbetûit használjuk úgy, hogy az a betûn kívül csak az egyjegyû mássalhangzók használhatók fel. A megjelölésnél ügyelni kell arra, hogy a földrészletek helyrajzi számozásának irányát kövessük. Meg kell majd írni a mûvelési ágak megnevezését (vagy rövidítését) és a mûvelés alól kivett területek használatának pontos megnevezését, ezért azt is nagy gonddal meg kell állapítani a terepen Légifényképezõ repülésrõl 156

157 A felvételek készítése érdekében (fotogrammetriai módszer esetén) a repülést lehetõleg lombtalan idõszakban kell végrehajtani olyan körülmények között, ami a részletek minél teljesebbkörû leképzõdését biztosítja. A felvétel készülhet (fekete-fehér, színes, infra, stb.) filmanyagra fotográfiai vagy elektronikus képrögzítéssel. Utóbbi elõnyösebb volna, de ez a nagyméretarányú térképkészítésekhez Magyarországon jelenleg még nem használt módszer (A megfelelõ felbontású digitális kamerák ma még költségesek.) A felvételezést követõen elõhívott képanyag alapján lehet véglegesen dönteni arról, hogy az elõrejelölt (de koordinátával még nem rendelkezõ) pontok közül melyeket kell geodéziai módszerrel meghatározni (illesztõpont meghatározás) annak érdekében, hogy ezekre is támaszkodva a fotogrammetriai pontsûrítést el lehessen végezni. Napjainkban kezd tért hódítani a digitális képrögzítés a mérõképek területén is, ami jelentõs pontosságnövekedést ígér a fotogrammetriai technológiák alkalmazása során is A részletmérés Részletmérés keretében: elõbb azonosítani kell az ábrázolandó objektumokat, majd el kell végezni a méréseket és eredményeik rögzítését (beleértve az összetartozó attribútumokat is), illetve további attribútumokat kell rögzíteni (pl. utcanév, házszám, a tereptárgyak anyaga, stb.) Részletmérés és dokumentálása A részletmérés elvei, szabályai Mivel a mérési mód kiválasztásának a rendûség, az azonosíthatóság és a pontok fontossági jellege az alapja, ezért gondos tervezést igényel. Nem csak azt kell eldöntenünk, hogy az ábrázolandó objektumoknak mely alakjelzõ pontjait kell bemérnünk, de azt is, hogy azt milyen rendû ismert pontokról mérjük. A birtokhatárok bemérésénél törekedjünk arra, hogy lehetõleg alappontokról mérjük õket. A közterületi telekszélességeket (mezsgyefõket) a beméréstõl függetlenül össze kell mérni (ez a frontmérés). Nem kell minden mérési vonalpontnak alappontnak lennie, csak a koordinátáját kell tudni, és azonosíthatónak kell lennie. Fontos azonban, hogy minden részletpontot csak a vele azonos vagy magasabb rendû pontról szabad csak bemérni! A tereptárgyak bemérésénél törekedjünk arra, hogy csak annyi pontot mérjünk amennyi az egyértelmû megszerkesztéshez, a térképezéshez szükséges. Egy egyenesen lévõ pontok közül csak a két végpontot mérjük be, a többi pontot pedig az egyenesen végzett hosszméréssel határozzuk meg. 157

158 Épületek és más szabályos tereptárgyaknál is csak a fõ töréspontokat mérjük be polárisan vagy derékszögû méréssel, továbbá állapítsuk meg ezekhez a pontokhoz képest az építmény méreteit hogy az megszerkeszthetõ legyen. Mérni kell minden 12 m 2 -nél nagyobb alapterületû, állandó jellegû (kõbõl, téglából, betonból, vasból, vályogtéglából készült) épületet, építményt, valamint az 5 m 2 nél nagyobb területû épület-tartozékokat. Amennyiben az épület fából készült és az alapja kõ, tégla vagy beton, szintén mérendõ. 12 m 2 -nél kisebb építmények közül csak a jelentõsebbeket (amelyeket a vonatkozó szabályzat elõír) kell mérni, középpontjával. Az épületeknek a külsõ falsík és a terepszint metszésvonalát (vetületét) kell meghatározni. Belterületen 20, külterületen 40 cm-nél kisebb be- és kiugrásokat nem kell figyelembe venni. Az épületek falsíkjai majdnem mindig merõlegesek egymásra. Ezért elég, ha csak az épület fõ falsíkját (leghosszabb oldalát) mérjük be. Ha az épületen kisebb kiugrások vannak, akkor azokat csak az épületre mérjük rá. Az épületeket mérjük körül, ne csak két oldalát, hanem mindegyiket. Ezekbõl kiderül, ha valamelyik oldal nem merõleges. Ferde, tört vonalú épületnél legalább három pontját mérjük be (46. ábra). Nem látható, de bemérendõ pontot a falsík kihosszabbításában kijelölt segédponttal tudjuk bemérni. Ilyenkor ne felejtsük el megmérni a segédpont és a sarokpont távolságát. Épületeket mindig csak egy mérési vonalról mérjük be, kivétel ez alól a saroképület, melyeket mindkét utcán lévõ mérési vonalról bemérünk. c.) 158

159 46. ábra: Az épületbemérések különleges esetei A mérési vonalat keretezõ vonalak, útburkolat vagy járdaszegély, valamint egyéb vonalak metszõdését olvassuk le a mérési vonalon. A mérést mindig ellenõrzéssel végezzük. Az ellenõrzést szolgálja az épületek körbemérése is. Az épületeket is össze kell mérni egymással Az ortogonális részletmérés végrehajtása és eredményeinek dokumentálása A részletes ortogonális felmérés végrehajtásához mint említettük 4-5 fõ szükséges. Ezért egyre kevesebbet alkalmazzák, de nem nélkülözhetõ a részletpontok beméréséhez ez a módszer sem. Végrehajtásáról már írtunk a 8. fejezetben. Az utóbbi idõben elõtérbe került a szabad mérési vonal alkalmazása. Ezt olyan helyen alkalmazhatjuk, ahol a két alappontot összekötõ egyenes rossz mérõpályát adna vagy nem volna közvetlen összelátás az adott pontok között (pl. bokros területeken). Ekkor, ha a mérési vonalat áthelyezzük a közelben fekvõ, jól mérhetõ pályára, kényelmesebben elvégezhetjük a mérést. A jól kiválasztott mérési vonal kezdõ és végpontját jelöljük meg a mérés idejére, és az új mérési vonalra, a környezet bemérésén kívül még mérjük be a két (esetleg több) adott pontot is. Az adott pontok bemérését feltétlenül ellenõrzéssel végezzük. A részletmérés eredményét általában nem elégséges számokkal és más karakterekkel rögzíteni (pl. mérési jegyzõkönyvben vagy fájlban), hanem analóg formában is fel kell jegyezni a mért pontok közötti kapcsolatokat, melyek leírják az objektumot. Ez pontvázlaton, mérési jegyzeten, tömbrajzon vagy mérési vázlaton történhet. Jól használhatók erre a célra az ún. Pen Computer-ek, vagy táblák (Board), melyeken az alfanumerikus adatokon kívül a rajzi jellemzõk is egyszerûen rögzíthetõk. A derékszögû koordinátamérés során rögzítendõ adatokat a 48. ábra mutatja: 48. ábra: Az ortogonális részletmérés és adatainak rögzítése A mérési eredményeket mérési jegyzeten rögzítjük. Ezt régebben manuálénak nevezték, ma is általánosan használjuk ezt a kifejezést. A mérési jegyzetet szabadkézzel rajzoljuk. Alakhelyesen felrajzoljuk a bemérendõ tereptárgyakat, a mérési vonalakat. A mérési vonalra ráírjuk az abszcissza méreteket arra az oldalra, melyekre az ordináta esik, felírjuk az ordináta 159

160 vonalra a méreteket, jjelöljük a merõlegességet. A jelöléseknél általában azokat a szabályokat és jelöléseket használjuk, amit a mérési vázlatnál fogunk használni. Nagyon fontos, hogy a manuálé jól áttekinthetõ legyen, egyértelmûen jelöljük, hogy a méretek mire vonatkoznak. 49. ábra: Szabad mérési vonalról történõ bemérés Ezen tüntetjük fel az egyéb adatokat, felírásokat is. A sûrûbb részekrõl készítsünk külön kinagyításokat, részletrajzokat. A terepen készített mérési jegyzetbõl az irodában mérési vázlatot, vagy tömbrajzot szerkeszthetünk. A mérési vázlat a készítendõ térkép méretarányának megfelelõ méretarányban készül. Ha a felmért területen viszonylag kevés részlet van, akkor a térképlap negyed részének megfelelõen készíthetõ, kétszer akkora méretarányban. Tehát ugyanakkora lapon, de az csak a térképlap negyed részének megfelelõ területet tartalmazza. Ahogy sûrûsödik a terület aszerint tovább kell a nagyítást növelni, azaz pl. ismét 4 részre osztás után alakul ki a mérési vázlat méretaránya, illetve az ábrázolt terület nagysága. Falusias belterületen pl. ha 1:2000 ma. térképet készítünk, a mérési vázlat 1:1000 méretarányban készülhet és 4 db mérési vázlatnyi terület tartalma fog egy térképlapra kerülni. 1:500 ma mérési vázlat esetén 16 db lap adja ki a térképszelvény területét. A mérési vázlat északi irányban tájolva készül. Szerepe az, hogy egyértelmûen tartalmazza a mérési eredményeket és a terepen gyûjtött egyéb adatokat. Lehetõvé teszi, hogy megõrizzük a mérési eredményeket hosszabb távra. Ellenõrzést biztosít, hogy a mérésben ne maradjanak durva hibák. A mérési vázlatra már szerkesztéssel rakjuk fel a pontokat. A szerkesztéshez régebben léptéket, vagy jó minõségû celluloid vonalzót használtak. (Újabban készülhet rajzszerkesztõvel is, de ennek létjogosultságát egyesek vitatják, mert ilyen esetben már nem segíti a térképezést, legfeljebb utólag dokumentálja a mérés módját és õrzi meg a méreteket. Ebben az esetben azonban már másolási hibák is elõfordulhatnak.) A szerkesztést mûszaki rajzlapon végezték és esetleg késõbb átmásolták tussal, vagy jó minõségû tollal pausz (átlátszó) papírra. A tömbrajzot hasonlóan készítjük el, de ezt általában városok felmérésekor készítjük. Egy-egy lapra egy-egy építési tömb adatai kerülnek. A tömbrajz méretaránya általában M=1:500, sûrûbb beépítés esetén M=1:250 mértarányban szerkesztjük. A tömbrajz nem északi tájolással készül, ezért ezekre mindig fel kell rajzolni az északi irányt is. 160

161 A mérési vázlaton és a tömbrajzon is azonos módon végezzük el a szerkesztést. Koordináták alapján vagy a felszerkesztett alappontokhoz képest (mérési vonalhálózat alapján) rakjuk fel a részletpontokat. A mérési eredményeket a mérési jegyzetbõl szerkesztjük fel. A mérési vonalra felrakjuk az abszcissza méreteket, megjelöljük, majd ezekre merõlegesen felrakjuk az ordináta értékeket is. A mérési vonalat eredményvonallal rajzoljuk ki (pont - hosszú szaggatott), az ordinátákat rövid szaggatott vonallal. A mérés kezdetét egy kis görbe nyíllal jelöljük, hogy a mérés milyen irányba indul, az ordináta vonalhoz kitesszük a merõleges jelet d a pont abszcissza méretét az ordináta vonal elé írjuk arra az oldalra, amelyikre az ordináta vonal esik. A szám után, vagy elõtt, attól függõen, hogy melyik irányban halad tovább a mérés, kitesszük a folyamatos mérés jelét, egy kis vonalkát ( - ). A mérési vonalban fekvõ kisalappont méretét aláhúzzuk és ezzel emeljük ki. A kisalappont számát is megírjuk, a pontot egy körrel jelöljük. A végponthoz tartozó méretet gömbölyû zárójelbe tesszük, ez jelenti a végméretet. Ha a végméret után is végeztünk mérést, akkor a gömbölyû zárójel után is kitesszük a folyamatos méret jelét, a kis vonalkát. A kihosszabbításban lévõ abszcisszákat és ordinátákat ugyanúgy rakjuk fel és írjuk meg, mint a többit. Az utolsó kihosszabbítás abszcissza értékét szögletes zárójelbe tesszük és ezután a kihosszabbított mérési vonalra egy kettõs, visszafelé mutató nyilat teszünk, jelezve azt, hogy mindkét alappont melyik irányban van. Ha az abszcissza értékek olyan sûrûn vannak, akkor azokat egymás fölé írjuk, mindig a legkisebbet a mérési vonalhoz közelebb, és így sorba egy kis eltolással. A mérési vonalat metszõ vonal abszcisszáját ugyanúgy megírjuk, mint a többit, de eléje egy dõlt keresztet teszünk. A mérési vázlaton összekötjük az épületeket, utakat és az összetartozó pontokat. Beírjuk azokat a szöveges adatokat is, melyeket a területen gyûjtöttünk: utcanév, házszám, emeletszám, gazdasági épület stb. Napjainkban az ortogonális bemérés adatainak dokumentálására az egyre inkább elterjedõ "PEN számítógépet" (tollat és helyzet-érzékeny képernyõt használó hordozható számítógépet) használják, de rögzíthetõk az adatok mérési jegyzeten (manuálén) vagy mérési vázlaton, esetleg felmérési tömbönként szerkesztett tömbrajzon Poláris részletmérés és dokumentálásának sajátosságai Poláris koordináta mérés esetén a tájékozó irányokat és minden egyes részletpontra rögzített irányt, távolságot (melyekbõl a pont két vízszintes koordinátája és a pont magassága egyes esetekben már a terepen is számítható), a mûszer adattárolójába (digitális mérési jegyzõkönyv) vagy korábbi megoldás szerint hagyományos jegyzõkönyvbe rögzítjük, minden esetben a pont számának és jellegének (újabban: kódjának) megadásával. Külpontos méréskor vagy ún, szabad álláspontról való meghatározás esetén célszerû a mérési helyzetet egy grafikus ábrában felvázolni a számításokhoz. Napjaink legelterjedtebb felmérési eszközei az elektronikus tahiméterek vagy más néven mérõállomások. Ezek irány-, és távolságmérésre egyszerre alkalmasak, és beépített számítási programjaik segítségével hibaszûrést, elõfeldolgozást is végezhetünk. A poláris vagy 161

162 ortogonális részletméréssel meghatározott pontjainkat elektronikusan tárolhatjuk, majd irodai feldolgozáskor a feldolgozó programba tölthetjük az adatokat. Egyes mûszerek képesek távolságot mérni közönséges fal/sík felületre is. Ez különleges elõnyt jelent hozzá nem férhetõ távolságok esetén, azonban jelentõsen csökkenti a mérhetõ távolságot: több tízméteres, esetleg a néhány százméteres távolság mérésére lehet alkalmazni. Ezek a mûszerek képesek az irányzáshoz viszonyított o alatti felületrõl is távolságot mérni. Az elektronikus tahiméterek lehetõvé teszik az alappontsûrítés és részletmérés összekapcsolását pl. a felmérendõ területen sokszögvonalat vezetünk, majd a sokszögvonal pontjairól (mint felmérési alappontokról) végezzük a poláris bemérést. Esetleg szabad álláspontként (belsõ irányok és távolságok alapján) határoztuk meg az álláspontot, amelyrõl már a részletpontok tucatjait bemértük, majd számíthatjuk. A mûszerek programjai képesek az álláspont koordinátáinak meghatározására. A régebbi változatok megkövetelték, hogy minden ismert pontra mérjünk irányt és távolságot is. Ebben az esetben az álláspont helyi koordináta rendszerét kell transzformálnunk az adott pontok országos koordináta rendszerébe. A mai megoldások már az álláspont koordinátáit egypontos kiegyenlítéssel számítják. A szabad álláspont létesítésének az az elõnye, hogy az álláspontot ott vehetjük fel, ahol az a további meghatározás szempontjából a legkedvezõbb. A szabad álláspont létrehozásakor két szempontra kell figyelnünk. Az egyik a pont koordinátáit olyan pontossággal határozzuk meg, hogy az megfeleljen az alappont követelményeinek, másrészt a bemért részletpontok is megfelelõ pontossággal meghatározhatók legyenek. A szabad álláspont meghatározása csak belsõ álláspontról mért irányokkal és távolságokkal történik Részletmérés GPS berendezéssel A részletmérésben a GPS felhasználására az utóbbi idõben került sor. Elõnye, hogy a pontokat viszonylag rövid mérési idõvel meg tudjuk határozni. A részletmérésnél nem szükséges, hogy a részletpont összelátszon valamelyik alapponttal, viszont szükséges, hogy a meghatározásnál szabad égboltra kilátást kell biztosítani. Ezért beépített területeken az alkalmazás lehetõsége általában kisebb, mert az épületek és egyéb akadályok gátolják a mérést. Alkalmazni elsõsorban külsõ, nyílt terepen lehet. A méréseket viszonylag nagyobb távolságból, akár több km-rõl is el tudjuk végezni. A meghatározáshoz valamilyen kinematikus GPS mérési módszert használunk (ekkor az egyik vevõ valamelyik ismert (a referencia) ponton áll és folyamatosan mûködik). A másik vevõ sorba felkeresi az egyes részletpontokat és ott rövid idejû mérést végez. A kinematikus mérések többféleképpen is megoldhatók. Ezek közül az egyik gyakran alkalmazott megoldás a fél-kinematikus módszer. Az álló vevõt felállítjuk a referencia ponton, majd a mozgó vevõvel valamelyik módon elvégezzük az inicializálást. Ezután felkeressük a mérendõ pontokat úgy, hogy a közlekedés alatt ne legyen jelvesztés. Ez leggyakrabban a vevõantenna gyalogos szállításával történik. Szállítás közben is legalább 4 mûhold jele 162

163 folyamatosan vehetõ legyen. A mérendõ részletpontokon megállunk és néhány epochát veszünk. Ennek ideje kevesebb, mint 1 perc. A vétel alatt meg kell adni a pontszámot, jellegét és az antenna magasságot. A részletponton állva vigyázni kell, hogy az antenna ne mozogjon, ezért erre a rövid idõre célszerû az antennarudat kitámasztani. A módszer elnevezése stop and go magyarosításából származik. Az antennát célszerû 1,5-2 m hosszú rúdra helyezni és mérés közben nem szabad változtatni az antenna-magasságot. A részletpontok ellenõrzésére végezhetjük a mérést úgy is, hogy két referencia pontot létesítünk, de más módok is vannak az ellenõrzés végrehajtására. Így ellenõrzést jelent, ha menet közben ismert pontokat is felkeresünk, vagy a mérést ismert ponton fejezzük be. Az utolsó ponton célszerû néhány perces statikus mérést végezni. Ez a fél-kinematikus módszer felmérési kisalappontok meghatározására alkalmas. Elsõsorban kis területen való részletpontok bemérését teszi lehetõvé. Alkalmas nyílt területen terepfelmérés végrehajtására. Ezzel a módszerrel 2-3 cm-es pontosságot érhetünk el, mintegy 1 km-es távolságban. A folyamatos kinematikus mérés geodéziai szempontból csak egyes vonalak folyamatos felvételére alkalmas, amire gyakorlatban csak ritkán kerül sor. Alkalmazási területe elsõsorban a közlekedésben van, egyes jármûvek helyzetének folyamatos észlelésére. Összefoglalva a részletmérés: az elhatárolásra alapozva, a vonatkozó szabályzat szerinti térképi tartalom (a fentieken túl egyéb épületek, építmények, közlekedési, vízügyi létesítmények, stb.) valamennyi részletpontja bemérésének rögzítése. - derékszögû (ortogonális) módszerrel (kitûzõrúdak, mérõszalag, derékszögû szögprizma segítségével) vagy - poláris (tahimetrikus) módszerrel (pl. mérõállomásokkal), illetve - GPS berendezéssel történhet. A bemérés eredményét: - Mérési jegyzetben ( manuálé ), - Mérési vázlaton (térképi szelvény od része, szerkesztéssel), - Tömbrajzon (ugyancsak többnyire utólag szerkesztik, tömbhatárok szerint, közelítõ méretarányú, mert csak vonalzóval) vagy - Pontvázlaton és jegyzõkönyvben rögzítik A magassági részletmérésrõl A magassági részletmérés módszerei a hossz- és keresztszelvény szintezés, illetve a területszintezés. Mindkét módszer jellemzõje, hogy vonalszintezéssel megállapítjuk a mûszer irányvonalsíkjának a magasságát, az ún. mûszerhorizont magasságot, majd egy-egy állásponton a szelvényezés, ill. terület geometriájának megfelelõen, további pontok magasságait mérjük. Manapság azonban egyre gyakoribb a mérõállomással végzett magasság-meghatározás (a tahimetria korszerûbb megoldásaként). A földmérési alaptérképen a domborzatrajzot szintvonalakkal vagy kótált pontokkal, illetve a két megoldás vegyes alkalmazásával ábrázoljuk (51. ábra). Meghatározott domborzati elemeket jelkulccsal jelölünk. 163

164 51. ábra: Domborzatábrázolás szintvonallal és kótált pontokkal Szintvonalas ábrázolást elsõsorban olyan területen alkalmaznak, ahol a természetes terepfelszín az uralkodó. Kótált pontokkal túlnyomórészt mesterséges burkolattal borított vagy sûrûn beépített területeken ábrázolják a magassági viszonyokat. Szintvonalas ábrázoláskor 1:1000 és 1:2000 méretarány esetén az alapszintköz 1 m, 1:4000 ma. esetén síkvidéken vagy enyhén buckás terepen 1 m; domb- és hegyvidéken 2, 2,5 illetve 5 m. Kótált pontok esetén 1:1000 ma-ban hektáronként 5-7, 1:2000 ma-ban 2-3 pont mérendõ. Jelkulcsi jellel pl. a tereplépcsõ, terasz, horpadás, suvadás, vízmosás, dolina, omladék, sziklafal, töltés, bevágás, stb. kerül kifejezésre. Magassági ábrázolást földi és sztereofotogrammetriai eljárással szokás végezni, a magassági alapponthálózatra támaszkodva, de kézenfekvõ az ortofotogrammetria alkalmazása is. Tahimetrikus magassági felmérés során a vízszintes alappontoknak is meghatározzák a magasságát és azokról mérik a jellemzõ részletpontok magasságkülönbségeit. Szintvonalas 164