Terepasztali modellezés Településfejlődés (10. osztály)
|
|
- Vince Veres
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Terepasztali modellezés Településfejlődés (10. osztály) Készítette: Magyar Anett, földrajz szakos tanárjelölt, Tantervi háttér A osztályos kerettantervekben a téma a Társadalmi folyamatok a 21. század elején tematikai egységhez kötődően jelenik meg. Előzetesen a diákok megismerik a települések szerepköreit és konkrét példákat ismernek meg ehhez kapcsolódóan. Ezen témakörhöz kötődően pedig a települések csoportosítása történik meg különböző szempontok alapján, további példák behozatala történik meg különböző szerepkört betöltő településekre és a szerepkörök átalakulására. Ennél a témakörnél lényeges, hogy a diákok lássák azt, hogy milyen tényezők befolyásolják a falvak és a városok fejlődését, milyen módon zajlik le ez a folyamat az egyes területekhez kötődően. Ehhez kapcsolódik az urbanizáció fogalmának megismerése; a városodás és a városiasodás kapcsolatának megértése. A téma kapcsolódik a történelem órák anyagához is, mivel az urbanizáció jellemzőiről az egyes korokhoz kötődően számos ismeretet szereznek a diákok, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy rendszerezni tudják a témához kötődő folyamatokat, valamint, hogy jobban megértsék a napjainkban lezajló változásokat az egyes települések szerepéhez, azok átalakulásához kötődően. 2. A bemutatás leírása A bemutató során a településfejlődést befolyásoló tényezők feltárása és szemléltetése történik meg terepasztalon elsősorban hazai, illetve közép-európai példák behozatalával. A településfejlődés bemutatása megtörténik a térbeli és az időbeli változásokhoz kötődően egyaránt, illetve az egyes szerepkörök változása, bővülése kerül kiemelésre. I. A téma bevezetése a terepasztalon lévő elemekhez kötődően történik meg. Ennek során feltárásra kerül, hogy az egyes korokban milyen telepítő tényezők voltak jelen, mekkora szerepe volt ezeknek. - Mit gondoltok, milyen típusú területeken jöttek létre elsősorban települések? (példák: eltérő adottságokkal rendelkező tájak, szállítási útvonalak mentén, kedvező éghajlati adottságokkal rendelkező területeken) - Milyen szempontokat vettek figyelembe az egyes korokhoz kötődően? (példák: katonai-védelmi szempontok, gazdasági szempontok [kereskedelem, nyersanyag]) - Szerintetek milyen tényezők vannak jelentős mértékben hatással a települések fejlődésére napjainkban? (ehhez kapcsolódóan megbeszélésre kerül, hogy mely korábban fontos tényezőknek van ma is jelentős szerepe és mely területekre igazak ezek, illetve a napjainkban leginkább megfigyelhető folyamatok kerülnek kiemelésre [például a turisztikai vonzerő szerepének növekedése, a természetes szaporodás/fogyás, ki- illetve bevándorlás]) II. A bemutató következő részében szemléltetésre kerül, hogy az újkort megelőzően jellemzően milyen tájelemekhez köthető az egyes települések fejlődése, milyen 1
2 funkciókat töltenek be a települések egyes részei, hogyan változtak ezek térben és időben, és milyen tényezőktől függ ez a folyamat. Ennek szemléltetése a terepasztalon történik meg, melyen megjelennek az egyes tájelemek. Ilyen a vár és a domb mellett a lakott terület, a szántóföld, az erdő. Ezek térbeli elhelyezése mellett megtörténik annak szemléltetése, hogy milyen jellegű (gazdasági) tevékenységek folyhattak az egyes területeken (növénytermesztés, állattenyésztés, fakitermelés, a lakott terület szerepe kulturális [vallási] és árucsere [kereskedelmi] szempontból). - Az újkort megelőzően milyen típusú településeket ismertek? (példák: jobbágyfalvak, mezővárosok, bányavárosok) - Az újkori változásokat megelőzően milyen elemeket tudtok felsorolni a településekhez kötődően? (példák: lakott terület, szántóföld, erdő) - Hogyan helyeznétek el ezeket térben? III. A településfejlődésre ható tényezők feltérképezése történik meg az újkorhoz és a jelenkorhoz kötődően. A modell segítségével bemutatásra kerül, hogy milyen módon változhat egy település térbeli kiterjedése, mi befolyásolja ezt, milyen új szerepkörök jelennek meg, mik kerülnek előtérbe. A modellezés során bemutatásra kerül az erdőterület csökkenése, a lakott terület méretének növekedése, a szerepkörök bővülése (vasúthálózat megjelenése, ipari létesítmények számának növekedése; ipartelep megjelenése, a szolgáltatások bővülése [kórház, iskola, pénzügyi szolgáltatáshoz kötődően például a bankok számának növekedése]). Ezek térbeli elhelyezkedésének modellezése mellett példák behozatala történik meg napjainkhoz kötődően. A modellezés során fontos kiemelni, hogy egy adott létesítmény (például egészségügyi intézmény, iskola) egy település több pontján is jelen lehet. - Milyen eseményeket tudtok mondani az újkortól kezdődően, ami befolyásolta a települések fejlődését? (ipari forradalom; gyárak, vasúthálózat) - Milyen demográfiai folyamatok zajlottak le Európa jelentős részén a 19. században, ez hogyan hatott egy ezáltal érintett település képére? - Hogyan jelenítenétek meg az előbb megbeszélt szerepköröket térben az egyes létesítményekhez kötődően? 2
3 3
4 IV. A településfejlődéshez kötődő folyamatok modellezésének összegzése történik meg. Ennek során az egyes szerepkörökhöz kapcsolódóan csoportosításra kerül, hogy a mezőgazdasághoz, az iparhoz vagy a szolgáltatásokhoz sorolható, illetve az infrastruktúra fogalma is megbeszélésre kerül az egyes funkciókhoz kötődően (például az iskola épülete, vasút). 3. A feladatkörnyezet bemutatása időtervvel Idő Tevékenység Szükséges eszközök 6 A téma bevezetése (a településfejlődés bemutatása, Számítógép, projektor, szemléltetése elsősorban hazai, illetve közép-európai példák behozatalával történik meg). Egy történelmi térkép és egy Google Maps szelvény összehasonlítása saját (vagy egyéb kivetített térképszelvények, falitábla, kréta, füzet, íróeszköz közeli nagyobb) településhez kötődően tanári kérdések segítségével. - Milyen jellegű területeket ismertek fel az egyes térképeken? (példák: lakott terület, szántóföld, erdő) - Milyen különbségek figyelhetők meg a két szelvény között? (pl. a lakott terület nagyságának növekedése, az erdőterület csökkenése) - Mit gondoltok, milyen típusú területeken jöttek létre elsősorban települések? (pl. eltérő adottságú tájak, szállítási útvonalak mentén, kedvező éghajlati adottságokkal rendelkező területeken) 4
5 - Milyen szempontokat vettek figyelembe az egyes korokhoz kötődően? (pl. katonai-védelmi szempontok, gazdasági szempontok [kereskedelem, nyersanyag]) - Szerintetek milyen tényezők vannak jelentős mértékben hatással a települések fejlődésére napjainkban? (ehhez kapcsolódóan megbeszélésre kerül, hogy mely korábban fontos tényezőknek van ma is jelentős szerepe és mely területekre igazak ezek, illetve a napjainkban leginkább megfigyelhető folyamatok kerülnek kiemelésre [például a turisztikai vonzerő szerepe, természetes szaporodás/fogyás, kiilletve bevándorlás]). 5 A csoportos munkában végzett modellezés előkészítése tanári kérdések és táblázatos rögzítés segítségével. - Az újkort megelőzően milyen típusú településeket ismertek? (pl. jobbágyfalvak, mezővárosok, bányavárosok) - Az újkori változásokat megelőzően milyen elemeket tudtok felsorolni a településekhez kötődően? (pl. lakott terület, szántóföld, erdő) 6 A településfejlődéshez kötődően a diákok 4-5 fős csoportokban modellezik az egyes térbeli és időbeli folyamatokat az újkori változásokat megelőzően. Először a terepasztal és az ahhoz kapcsolódó tereptárgyak, eszközök (ezeket megkapják a tanulók vagy az órára való felkészüléshez kötődően előzetes megbeszélés alapján ők készítik el az egyes elemeket) segítségével modellezik, hogy milyen tájelemek kötődnek a településfejlődéshez az előbb megbeszéltek alapján, ezek hogyan helyezkednek el térben egymáshoz képest (valamint a terepasztalon megjelenített táj adottságaihoz alkalmazkodva). Az egyes elemek mellett azt is rögzítik táblázatos formában, hogy milyen funkciók, illetve milyen tevékenységek kapcsolódnak ezekhez. 5 A csoportban végzett modellezés és táblázatos rögzítés kiegészítésének megbeszélése, a csoportok munkái közötti hasonlóságok és különbségek elemzése. - Mely gazdasági tevékenységeket tudjátok hozzákapcsolni a megbeszélt egyes elemekhez? (pl. növénytermesztés, fakitermelés, kereskedelem) 5 A modellezés következő részének előkészítése tanári kérdések és táblázatos rögzítés segítségével: - Milyen eseményeket tudtok mondani az újkortól kezdődően, ami befolyásolta a települések fejlődését? (ipari forradalom; gyárak, vasúthálózat) - Milyen demográfiai folyamatok zajlottak le egykor, ez hogyan hatott a település képére? - Milyen új szerepkörök, gazdasági tevékenységek jelentek? Táblázat minden tanuló számára, íróeszköz A kiosztott táblázatok, Csoportonként: modellezéshez szükséges eszközök (terepasztal, tereptárgyak [például: lakóházak, erdő, szántóföld, templom], zsírkréta a kereskedelmi útvonal(ak) bejelöléséhez), Falitábla, kréta, füzet, íróeszköz, csoportonként: a terepasztalon elkészített modell és a kitöltött táblázatok Táblázat minden tanuló számára, íróeszköz 5
6 6 A diákok új elemek, tereptárgyak behozatalával (melyeket ők készítettek vagy a tanár biztosítja) a terepasztalon modellezik, hogy milyen módon változhat egy település térbeli kiterjedése, mi befolyásolja ezt, milyen új szerepkörök jelennek meg, mik kerülnek előtérbe. Ennek során szemléltetésre kerül az erdőterület csökkenése, a lakott terület méretének növekedése, a szerepkörök bővülése (vasúthálózat megjelenése, ipari létesítmények számának növekedése; ipartelep megjelenése, a szolgáltatások bővülése [kórház, iskola, pénzügyi szolgáltatáshoz kötődően a bankok számának növekedése]). A változások mellett táblázatos formában rögzítik, hogy milyen új táji elemek, illetve szerepkörök, gazdasági tevékenységek jelennek meg. 5 A csoportban végzett modellezés és a táblázatos rögzítés megbeszélése, a csoportok munkái közötti hasonlóságok és különbségek elemzése. - Mely funkciók szerepe csökkent, melyek kerültek előtérbe? (szolgáltató szektor szerepének növekedése és a mezőgazdasági szektor szerepének csökkenése a gazdasági és a foglalkozási szerkezetben) 5 Összefoglalás halmazábra segítségével. Az egyes szerepkörökhöz kapcsolódóan csoportosításra kerül, hogy a mezőgazdasághoz, az iparhoz vagy a szolgáltatásokhoz sorolható, illetve az infrastruktúra fogalma is megbeszélésre kerül az egyes funkciókhoz kötődően (például az iskola épülete, vasút). Csoportonként: modellezéshez szükséges eszközök (terepasztal, tereptárgyak [például: lakóházak, vasút, iskola, kórház, bank], zsírkréta a fő közlekedési útvonal(ak) bejelöléséhez), táblázat Falitábla, kréta, füzet, íróeszköz, csoportonként: a terepasztalon elkészített modell és a kitöltött táblázatok Falitábla, kréta, füzet, íróeszköz 4. Várható ismereti és képességi eredmények A településfejlődés terepasztalon történő modellezése során előkerülnek azok a tényezők, amik segítik, hogy település jöjjön létre az adott területen, illetve az is szemléltetésre kerül, hogy milyen funkciók voltak fontosak az egyes korokban, melyeknek értékelődik fel napjainkban a szerepe az egyes területekhez kötődően. Valamint a szerepkörök változásának, területi megjelenésének modellezése példák behozatalával történik meg. Így az előzetes ismeretek felelevenítése és az új anyag feldolgozása mellett a térben való tájékozódás és a kifejezőkészség fejlesztése is megtörténik. A modellezéshez kapcsolódó feladat kötődik még az anyanyelvi kommunikáció, illetve a természettudományos és technikai kompetencia fejlesztéséhez. 5. Felhasznált irodalom - Arday István, Kőszegi Margit, Makádi Mariann, Sáriné Gál Erzsébet, Ütőné Visi Judit: Földrajz 10. tankönyv. Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Makádi Mariann, Horváth Gergely, Farkas Bertalan Péter: Vizsgálati és bemutatási gyakorlatok a földrajztanításban Kerettantervek Földrajz évfolyam 6
7 - antervek_kovetelmenyrendszerek/kerettantervek/kerettanterv_foldrajz_9-10_gimnazium.pdf - antervek_kovetelmenyrendszerek/kerettantervek/kerettanterv_foldrajz_9-10_szakkozepiskola.pdf 7
Földrajzi-földtudományi vizsgálatok a földrajzórán I.
Endrődi Rita lh5t1021 Földrajzi-földtudományi vizsgálatok a földrajzórán I. Terepasztali modellezés Téma: Az ipartelepítő tényezők bemutatása Évfolyam: 10. osztály Tematikai egység címe: A világgazdaság
Tanítási tervezet. 1. Tantervi követelmények
Tanítási tervezet Az óra időpontja: 2017. november 15., szerda, 08:00-08:45 Iskola, osztály: 10.c osztály Iskola neve és címe: ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium; 1088 Budapest, Trefort u. 8. Tanít:
Tanítási tervezet. A témakör megnevezése: Falvak és szórványok. A tanítási egység címe: Társadalmi folyamatok a 21. század elején
Tanítási tervezet I. Alapadatok: Az óra időpontja: 2015. november 16. 4. óra Iskola: ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium Helyszín: 1088 Budapest, Trefort utca 8. Osztályterem: III. emelet 8. Tanít:
Tanítási tervezet. Óra időpontja: Évfolyam/osztály: 9/A. Tanít: Simon Szilvia. Témakör: A légkör földrajza
Tanítási tervezet Óra időpontja: 2019.04.03. 8.00 Évfolyam/osztály: 9/A Tanít: Simon Szilvia Témakör: A légkör földrajza Tanítási egység címe: Ciklonok, anticiklonok Óra típusa: Új ismereteket szerző és
Tanítási tervezet A tanítási óra oktatási céljai: A hazai idegenforgalomról tanultak ismétlése, rögzítése és alkalmazása.
Tanítási tervezet Az óra időpontja: 2017. 11. 24. Péntek 10:00 10:45 Osztály: 8. c Iskola neve és címe: ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium 1088 Budapest, Trefort utca 8. Tanít: Bethlendy Boglárka
Tanítási tervezet Az óra időpontja Iskola, osztály Iskola neve és címe Az órát tartja Témakör megnevezése Tanítási egység címe Az óra típusa
Tanítási tervezet Az óra időpontja: 2018.10.26. péntek Iskola, osztály: ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, 7. a Iskola neve és címe: ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, 1088 Budapest, Trefort
Tanítási tervezet. 1. Tantervi követelmények
Tanítási tervezet Az óra időpontja: 2017. november 17. péntek 08:00-08:45 Iskola, osztály: 10.a osztály Iskola neve és címe: ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium 1088 Budapest, Trefort u. 8. Tanít:
Tanítási tervezet. Óra időpontja: :25. Évfolyam/osztály: 10.a. Iskola neve: X. kerületi Zrínyi Miklós Gimnázium
Tanítási tervezet Óra időpontja: 2018. 02.18. 8:25 Évfolyam/osztály: 10.a Iskola neve: X. kerületi Zrínyi Miklós Gimnázium Iskola címe: 1108 Budapest, Mádi utca 173. Tanít: Fehér András Tamás Témakör:
Tanítási tervezet Az ezerarcú Amerika, Amerika társadalomföldrajza 1. Tantervi követelmények: Oktatási cél Nevelési cél: Képzési cél:
Tanítási tervezet Óra időpontja: 2018. április 24. Tanít: Töreki Milán Évfolyam: 7. c osztály, 16 fő. Az iskola megnevezése: Árpád Gimnázium Cím: Budapest, Magyarország, Nagyszombat u. 19, 1034 Létszám:
Tanítási tervezet. Iskola neve és címe: Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium
Tanítási tervezet Az óra időpontja: 2018. 03.21 08:00 Iskola, osztály: 10. A Iskola neve és címe: Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium Tanít: Kovács Máté Témakör megnevezése: Európai Unió
Tanítási tervezet Fehér András Tamás Vulkáni kőzetek Tantervi követelmények A tanítási óra oktatási célja: A tanítási óra nevelési célja:
Tanítási tervezet Óra időpontja: 2017.10.17. - 9:00 Évfolyam/osztály: 9/A Tanít: Fehér András Tamás Témakör: A Föld, mint kőzetbolygó Tanítási egység címe: Vulkáni kőzetek Óra típusa: Új ismereteket szerző
Tanítási tervezet. 1. Tantervi követelmények
Tanítási tervezet Az óra időpontja: 2017.11.23. 13:25 Iskola, osztály: Szilágyi Erzsébet Gimnázium, 9/b Iskola neve és címe: Budapest I. kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium, 1016 Budapest, Mészáros u.
Tanítási tervezet. Iskola neve és címe: Budenz József Alapítványi Gimnázium, 1021 Budapest, Labanc út
Tanítási tervezet Az óra időpontja: 2019.04.17., 11:00-11:45 Iskola, osztály: Budenz József Alapítványi Gimnázium, 9. osztály Iskola neve és címe: Budenz József Alapítványi Gimnázium, 1021 Budapest, Labanc
Tanítási tervezet készítette: Tóth Szabolcs, osztatlan tanárképzés
Tanítási tervezet készítette: Tóth Szabolcs, osztatlan tanárképzés Az óra időpontja: 2017. november 16., csütörtök, 11.05-11.50 Iskola, osztály: általános iskola, 7. évfolyam Iskola neve és címe: Lemhényi
Tanítási tervezet. 1. Tantervi követelmények
Tanítási tervezet Az óra időpontja: 2017. november 24. péntek 13:00-13:45 Iskola, osztály: gyakorló gimnázium, 10.b osztály Iskola neve és címe: ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium 1088 Budapest, Trefort
Tanítási tervezet. 1. Alapadatok
Tanítási tervezet 1. Alapadatok Az óra időpontja: 2017.04.19, 10:00 (3. óra) Iskola neve és címe: ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest, Trefort u. 8, 1088 Tanít: Somogyi Norbert Témakör megnevezése:
Tanítási tervezet. Az óra időpontja: Iskola, osztály: általános iskola, 7. a
Tanítási tervezet Az óra időpontja: 2019. 04. 02. Iskola, osztály: általános iskola, 7. a Iskola neve és címe: Sárszentmiklósi Általános Iskola, 7003 Sárbogárd, Köztársaság út 171-173. Tanít: Léki Boglárka
Tanítási tervezet. Az óra típusa: Ismereteket elmélyítő és új ismereteket feldolgozó óra.
Tanítási tervezet I. Alapadatok Az óra időpontja: 2016. április 16. Az iskola megnevezése: ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium Az iskola címe: 1088, Budapest Trefort utca 8. Osztály: 7. c Tanít: Visy
Tanítási tervezet. Iskola neve és címe: Szilágyi Erzsébet Gimnázium; 1016, Budapest, Mészárus u. 5-7.
Tanítási tervezet Az óra időpontja: 2017.04.04. 8:15 (1 óra) Iskola, osztály: Szilágyi Erzsébet Gimnázium, 8.b Iskola neve és címe: Szilágyi Erzsébet Gimnázium; 1016, Budapest, Mészárus u. 5-7. Tanít:
Módszerek és eszközök a földrajztanításban gyakorlat feladatai
Osztatlan mesterképzés, 2018/201 tanév II. félév Módszerek és eszközök a földrajztanításban gyakorlat feladatai Kurzus kommunikációs felülete: https://drive.google.com/drive/folders/1as9fid4edo1lr46iptvzprx0igephq_y?usp=sharing
Turizmus alapjai. tantárgy. helyi programja
Turizmus alapjai tantárgy helyi programja Készült a tantárgy központi programja alapján 2013. A tantárgy tanításának célja: A turizmus alapjai tantárgy oktatásának alapvető célja, hogy a tanulók elsajátítsák
Tanítási tervezet. Témakör megnevezése: A hazánkkal szomszédos országok földrajza. Az óra (jellemző) típusa: Új ismereteket szerző és feldolgozó óra
Tanítási tervezet Az óra időpontja: 2018.04.06. Iskola, osztály: 8. Z Iskola neve és címe: Vörösmarty Mihály Énekzenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium; 1181 Budapest, Vörösmarty Mihály u. 64. Tanít:
III. ÓRATERV. Didaktikai feladat. Tanári instrukciók. Idézzük fel, amit az. ráhangolás, az. kulcsszavak írnak fel a tanultakkal kapcsolatosan.
III. ÓRATERV A III. kooperatív óra terve A műveltségi terület/kompetenciaterület neve: magyar nyelv és irodalom Az évfolyam: 8. évfolyam Az óra címe: A szóbeli kommunikáció fejlesztése 3. Az óra célja
ÓRAVÁZLAT Készítette: Tantárgy: Évfolyam: Tematikai egység: Témakör: Az óra célja és feladata: Módszerek: Munkaformák: Szemléltetés: Eszközök:
ÓRAVÁZLAT Készítette: Antalffy Zsuzsanna (kiegészítette Bubernik Eszter) Tantárgy: Erkölcstan Évfolyam: 6. Tematikai egység: A technikai fejlődés hatásai Témakör: Ökológia Az óra célja és feladata: Megismerni
Tanítási tervezet. I. Alapadatok: II. Tantervi követelmények:
Tanítási tervezet I. Alapadatok: Az óra időpontja: 2015. november 16. Iskola megnevezése: ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium Iskola címe: 1088 Budapest, Trefort u. 8. Évfolyam: 7. évfolyam Osztály:
Tanítási tervezet. A témakör megnevezése: Hazánk idegenforgalma. Sikerek tengerpart és sípályák nélkül.
Tanítási tervezet I. Alapadatok: Az óra időpontja: 2016. december 2. 2. óra Iskola: Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Helyszín: 1082 Budapest, Horváth Mihály tér 8. Osztályterem:
Erasmus Óraterv Varga Zsuzsanna. Óraterv 42. óra
A pedagógus neve: Varga Zsuzsanna Tantárgy: Gazdálkodási ismeretek Osztály: 11.C. Erdészeti szakmunkás tanuló, végzős szakiskolai osztály) A tanulási-tanítási egység témája: Jogi alapok Óraterv 42. óra
9A angol. Kiadói kód Cím Szerző Kiadó Ár FI /1. Eszterházy Károly Egyetem. Barcza István, Basa István, Tamásné Kollár Magdolna et.
9A angol 503010901/1 Matematika 9. első kötet Barcza István, Basa István, Tamásné Kollár Magdolna et.al 503010902/1 Matematika 9. második kötet Barcza István, Basa István, Tamásné Kollár Magdolna et al.
Az első három perctől
P o l g á r a d e m o k r á c i á b a n z első három perctől az utolsóig Helyünk a világban, beszélgetés a végtelenről az időben Készítette: Bányai László SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK
Növekvő városi területek a területváltozási folyamatok modellezése agglomerációs térségekben
Növekvő városi területek a területváltozási folyamatok modellezése agglomerációs térségekben Vaszócsik Vilja területi tervező Lechner Nonprofit Kft. PhD-hallgató SZIE Tájépítészeti és Tájökológiai Doktori
MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN
MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN Készítette: Adorjánné Tihanyi Rita Innováció fő célja: A magyar irodalom és nyelvtan tantárgyak oktatása
Részletes ismertető a Környezetismeret 3. tankönyvről és munkafüzetről
Részletes ismertető a Környezetismeret 3. tankönyvről és munkafüzetről (FI-505010301/1, FI-505010302/1) A taneszközök tartalmi jellemzői A harmadik osztályos tankönyvben és a munkafüzetben a kerettantervi
Tanítási tervezet. a. Fogalmak: - megerősítendő fogalmak: helyi idő, zónaidő, tengely körüli forgás, nap, időzóna, kezdő hosszúsági kör, világidő, GMT
Tanítási tervezet Az óra időpontja: 2018. 11. 29. csütörtök 9:50-10:35 Osztály: 9. e Iskola neve és címe: Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium 1092 Budapest, Kinizsi utca 1-7. Tanít: Bethlendy
A tanulás fejlesztésének tanulása Tanulási program
A tanulás fejlesztésének tanulása Tanulási program Tematikus tananyag Tanulási program / Tanulói tevékenység Produktum/teljesítmény I. Bevezetés a tanulás fejlesztésének tanulásába 1. A T.F.T. célja, témakörei
Varga Attila. E-mail: varga.attila@ofi.hu
Az ökoiskolaság, a környezeti nevelés helye a megújult tartalmi szabályozásban - Nemzeti alaptanterv és kerettantervek Varga Attila Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet E-mail: varga.attila@ofi.hu Nemzetközi
Tanítási tervezet. Az óra (jellemző) típusa: új ismereteket közvetítő óra közbeékelődő ellenőrzéssel, fő munkaforma: csoportmunka
Tanítási tervezet Az óra időpontja: 2017. 11. 21. 12:05 Iskola, osztály: ELTE gyakorlógimnázium, 10. B (35 fő) Iskola neve és címe: ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium 1053 Budapest,
Az óra időpontja: Iskola, osztály: Iskola neve és címe: Tanít: Témakör megnevezése: Tanegység megnevezése: A tavak Az óra jellemző típusa:
TANÍTÁSI TERVEZET Az óra időpontja: 2019. április 8. hétfő 1. óra (8 óra), III/305. terem Iskola, osztály: Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium, 9.b Iskola neve és címe: Budapesti Fazekas
Tanítási tervezet. Az óra időpontja:
Tanítási tervezet Az óra időpontja: 2019.04.05. 8.00-8.45. Iskola, osztály: Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, 10.c osztály Tanít: Horváth Márton Tankönyv: OFI 10. Témakör megnevezése:
A szolnoki vár projekt történelem lézergravírozás 3D nyomtatás komplex részprojektje
A szolnoki vár projekt történelem lézergravírozás 3D nyomtatás komplex részprojektje 2019. 03.19 04.12. Összefoglalás A Szolnoki Szolgáltatási SZC Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Turisztikai
Természetismeret. 1. A természettudományos nevelés folyamatában történő kompetenciafejlesztés lehetőségei az alsó tagozaton.
Természetismeret 1. A természettudományos nevelés folyamatában történő kompetenciafejlesztés lehetőségei az alsó tagozaton. 1. Tervezzen egymásra épülő tevékenységeket az élő környezet megismerésére vonatkozóan!
Tanítási tervezet - vizsgatanítás -
Tanítási tervezet - vizsgatanítás - Alapadatok: Az óra időpontja: 2015. november 10. 1. óra (8:00-8:45) Iskola: Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium Osztályterem: Földrajz szaktanterem (földszint)
Hazánk idegenforgalma
Hazánk idegenforgalma (Turizmusunk földrajzi alapjai) 8.évfolyam Választható tantárgy Helyi tanterv Célok és feladatok: A tantárgy célja, hogy megismertesse a tanulókat ezzel az új tudományterülettel.
ÓRAVÁZLAT 8. OSZTÁLYOS KÖNYVTÁR HASZNÁLATI ÓRA
ÓRAVÁZLAT 8. OSZTÁLYOS KÖNYVTÁR HASZNÁLATI ÓRA Tantárgy: könyvtárhasználati Tanár: Molnár Eleonóra Évfolyam: 8. (2 osztály) Tanulói létszám: 26 fő (csoport- és pármunka) Készítette: Molnár Eleonóra szabadidő-szervező
Társadalomismeret tantárgyi követelmények. 1/9. évfolyam, szakközépiskola
Társadalomismeret tantárgyi követelmények 1/9. évfolyam, szakközépiskola A tanulók munkájának és előmenetelének értékelése folyamatos. A tantárgyból félévente legalább 3 érdemjeggyel kell rendelkezni ahhoz,
Tanítási tervezet. Iskola neve és címe: Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium, 1053 Bp. Papnövelde u. 4.
Tanítási tervezet Az óra időpontja: 2017.11.28. 8:00 Iskola, osztály: Hatosztályos gimnázium 8. D Iskola neve és címe: Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium, 1053 Bp. Papnövelde u. 4. Tanít:
magyar nyelv és irodalom 3.o.
ÓRATERV A pedagógus neve: Kiss Andrásné Műveltségi terület: Magyar nyelv és irodalom Tantárgy: olvasás Évfolyam: 3. Résztvevők: a Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Hajdúszoboszló 4. b osztályos
Tanítási tervezet. Készítette: Szeip Gréta Alapadatok
Tanítási tervezet Alapadatok dátum: 2019.01.11. 11 00-11 45 helyszín: Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, 217. terem mentortanár: Gálné Domoszlai Erika évfolyam: 5. évfolyam
A földrajz tanítása I. gyakorlat feladatai
Mesterképzés, I. félév 1. feladat Tanítási tervezet készítése A földrajz tanítása I. gyakorlat feladatai Cél: a tanítási tervezet műfaji jellemzőinek megismerése. Készítsen tanítási tervezetet a természetismeret/földrajz
Matematika A 9. szakiskolai évfolyam. 14. modul GEOMETRIAI ALAPFOGALMAK. Készítette: Vidra Gábor
Matematika A 9. szakiskolai évfolyam 14. modul GEOMETRIAI ALAPFOGALMAK Készítette: Vidra Gábor MATEMATIKA A 9. SZAKISKOLAI ÉVFOLYAM 14. modul: GEOMETRIAI ALAPFOGALMAK TANÁRI ÚTMUTATÓ 2 A modul célja Időkeret
KÖZLEKEDJ BIZTONSÁGOSAN! (Témahét tervezet)
KÖZLEKEDJ BIZTONSÁGOSAN! (Témahét tervezet) 1. NARRATÍV BEVEZETÉS A témahét címe Közlekedj biztonságosan! Intézmény Felsbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskola Bük 2. NARRATÍV BEMUTATÁS
Társadalomismeret történelem
HELYI TANTERV Társadalomismeret történelem SZAKISKOLA 9. 10. évfolyam KECSKEMÉT 2013 1 1. Célok, feladatok: A tantárgy tanításának céljai a szakiskolai közismereti tantárgyrendszerben a következők: - A
TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyv bemutatása
A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyv bemutatása 2015. február
A nagy földrajzi felfedezések
A nagy földrajzi felfedezések Tevékenység 1. óra Idő (perc) Tartalom Tanulói tevékenységek Eszközök 2 Óraszervezés, jelentés, bevezetés. Hat csoport alkotása: úgy válogassuk össze a csoportokat, hogy a
DÖNTÉSTÁMOGATÓ TERÜLETI MODELLEZÉS A GYAKORLATBAN
DÖNTÉSTÁMOGATÓ TERÜLETI MODELLEZÉS A GYAKORLATBAN http://www.interreg-danube.eu/approved-projects/attractive-danube 26.09.2018 A projekt a Duna Transznacionális Programból, az Európai RegionálisFejlesztési
Módszertani segédlet pedagógusoknak a fogamzásgátlással kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések
Módszertani segédlet pedagógusoknak a fogamzásgátlással kapcsolatos órák megtartásához Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések A fogamzásgátlás lehetőségei Javasolt évfolyam: 7 12. Időbeosztás
Kérdezési stratégiák a probléma alapú tanulásban HOGYAN GAZDÁLKODIK EGY ORSZÁG?
Készítette: Simkó Krisztián 2016. november 5. Kérdezési stratégiák a probléma alapú tanulásban HOGYAN GAZDÁLKODIK EGY ORSZÁG? A probléma feldolgozása az előző óra utolsó részében kezdődik. Idő 10 Problémafelvetés,
FV-M-119 Mezőgazdasági alapismeretek Ft. NT Magyar nyelv és kommunikáció. Tankönyv a 9. évfolyam számára 790 Ft
Az alábbi táblázat a 2016/2017. tanév tankönyveinek a listáját tartalmazza. Önnek lehetősége valamelyik, a táblázatban lévő tankönyv címével, az még nem elegendő. Leendő 9./A Szakközépiskola osztály. z
Társadalomismeret. Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő
Nem az számít, hány könyved van, hanem az, hogy milyen jók a könyvek. SENECA Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Társadalomismeret Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő 1
szka105_35 É N É S A V I L Á G
szka105_35 É N É S A V I L Á G A szabályok szerepe Szabályok a közösségben, iskolában, természetben, társadalomban Készítette: IFA Műhely Dr. Mihály Ottó, Dr. Falus Katalin, Jakab György, F. Kristóf Mária,
Környezetünk védelmében: A környezetbarát energiaforrások
Környezetünk védelmében: A környezetbarát az intézmény saját innovációjaként TÁMOP-3.1.4-08/2-2008-0010 Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Piarista Rend három oktatási intézményében PIARISTA ÁLTALÁNOS
Óravázlat. Az óra didaktikai feladatai. Idő. szemléltetés, eszközök Ellenőrző kérdések
Óravázlat Készítette: Koczor Kinga Dóra (kiegészítette Bubernik Eszter) Tantárgy: Erkölcstan Évfolyam: 5. Tematikai egység: Kortársi csoportok Az óra témája: Kirekesztés, előítéletek Az óra célja: Felismerni,
TÖRTÉNELEM Borhegyi Péter
A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 TÖRTÉNELEM 9-10. Borhegyi Péter Tankönyvi szerzők: Dr. Németh György (az
a gyermek jogai és az unicef
P o l g á r a d e m o k r á c i á b a n a gyermek jogai és az unicef Készítette: Tomory Ibolya SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 9. ÉVFOLYM SZK_209_37 tanári a gyermekek jogai és az unicef
Kezdő programkészítőknek ajánlom. SZERZŐ: Kósa Judit. Oldal1
A vulkáni tevékenység félelemmel vegyes csodálattal tölti el az embereket. Érdekes, egyszersmind izgalmas az alvó, majd egyszer csak mély hallgatásából felébredő hegy. Hogyan keletkeznek a vulkáni hegyek?
Lakóhely földrajza munkafüzet V. kerület 6. osztály
Lakóhely földrajza munkafüzet V. kerület 6. osztály Készítette: Halbauer György, földrajz szakos tanárjelölt, 2018 Tantervi háttér A Budapest V. Kerületi Váci Utcai Ének-zenei Általános Iskolában végzem
ALAPADATOK. KÉSZÍTETTE Balogh Gábor. A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek
PROJEKTTERV 1 ALAPADATOK KÉSZÍTETTE Balogh Gábor A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek ÖSSZEFOGLALÁS Az első órán a tanulók megismerkednek a következő témákkal: hálózati alapfogalmak, a hálózatok használatának
Az európai térszerkezet változásai. Topa Zoltán PhD hallgató
Az európai térszerkezet változásai Topa Zoltán PhD hallgató Topa.zoltan.szie@gmail.com Mi a térszerkezet? Egy ország gazdaság és társadalmi folyamatainak térbeli kerete Intézmények rendszere, települések
Óraterv. Az óra témája: A hivatali levél
A pedagógus neve: Kovácsné Komáromi Éva Műveltségi terület: Anyanyelv és irodalom Tantárgy: magyar nyelv Osztály: 10. A osztály Témakör: Szövegtípusok, stílusrétegek Óraterv Az óra témája: A hivatali levél
TARTALOM. Ábrajegyzék Táblázatok jegyzéke Bevezetés I. FEJEZET A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TÖRTÉNETE
TARTALOM Ábrajegyzék... 11 Táblázatok jegyzéke... 15 Bevezetés... 21 I. FEJEZET A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TÖRTÉNETE 1. A régió általános bemutatása... 31 1.1. A soknemzetiség régió... 33 1.2. A gazdaság
LATIN NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018
LATIN NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 1. A munkaközösség tagjai: Jantos Szilvia Mikulás Rolandné Vassné Técsy Edit 2. Éves munkaprogram: Szeptember OKTV nevezés (szept. 22.) versenyek
A trialogikus tanítási-tanulási modell
Fekete Lilin Pedagógia- magyar tanári MA. I.évf Az irodalomtanítás módszertana szeminárium Czimer Györgyi A trialogikus tanítási-tanulási modell A trialogikus tanulás elmélete Hakkarainen és Paavola finn
6. Óravázlat. frontális, irányított beszélgetés. projektor, vagy interaktív tábla az ismétléshez,
6. Óravázlat Cím: Információ és adatforrás feltárása, adatgyűjtés az internet segítségével, megadott szempontok alapján Műveltségi terület / tantárgy: Informatika Évfolyam: 7. évfolyam (vagy felette) Témakör:
Tanítási tervezet. 1. Alapadatok
Tanítási tervezet 1. Alapadatok Az óra időpontja: 2019. 03. 21. Osztály: 8.C Iskola neve: ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium (1053 Budapest, Papnövelde utca 4 6.) Tanít: Szugyiczki
Fejlesztı neve: HORZSA GÁBORNÉ. Tanóra / modul címe: A LAKÁSOK FŐTÉSE, FŐTÉSI RENDSZEREK
Fejlesztı neve: HORZSA GÁBORNÉ Tanóra / modul címe: A LAKÁSOK FŐTÉSE, FŐTÉSI RENDSZEREK 1. Az óra tartalma A tanulási téma bemutatása; A téma és a módszer összekapcsolásának indoklása: A lakások fűtésének
Projekt címe: Az új szakképzés bevezetése a Keményben. Projekt azonosítószáma: TÁMOP-2.2.5.B-12/1-2012-0052
Projekt címe: Az új szakképzés bevezetése a Keményben Projekt azonosítószáma: TÁMOP-2.2.5.B-12/1-2012-0052 A tantárgy modulja: 11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság A tantárgy címe: Munkahelyi egészség
200913 + 002. Alaprendelés 1 465 db 149 db 1 290 db 2 904 db
Tankönyv összesítő Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagiskolája + OM 200913 + 002 Rendelt darab CR-0082 - Középiskolai történelmi atlasz Szerző(k):
Érettségi tételek 1. A 2 A 3 A 4 A
Érettségi tételek 1. A Témakör: A Naprendszer felépítése Feladat: Ismertesse a Naprendszer felépítését! Jellemezze legfontosabb égitestjeit! Használja az atlasz megfelelő ábráit! Témakör: A világnépesség
TÁMOP / A kompetencia alapú oktatás feltételeinek megteremtése Vas megye közoktatási intézményeiben
Digitális taneszközök használata a történelem órán ÓRALEÍRÁS Tantárgy: Történelem Évfolyam: 9. évfolyam Létszám: 20-30 fő Időkeret: 45 perc Tankönyvi kapcsolódás: Száray Miklós: Történelem I., középiskolák,
Készítette Horváth Lucia laborvezető I. LABORATÓRIUM ÜZEMELTETÉSE és a projekt működési időszakában elkészített taneszközök használata
Összefoglaló TÁMOP 3.1.3. A BERZSENYI DÁNIEL EVANGÉLIKUS LÍCEUM ÉS PARTNERISKOLÁI TERMÉSZETTUDOMÁNYOS OKTATÁSÁNAK FEJLESZTÉSE nevű projekt 2018.04.21 2019.04.20. közötti - 3. fenntartási évének- tevékenységéről
es országos kompetenciamérés eredményeinek összehasonlítása intézményünkben
2010-2011-2012-2013-2014-es országos kompetenciamérés eredményeinek összehasonlítása intézményünkben Az országos kompetenciamérés azt a célt szolgálja, hogy információkat nyújtson az oktatásirányítók és
AP A mi világunk AP A mi világunk környezetismeret munkafüzet FI /1 Ábécés olvasókönyv 1. osztályosoknak 500
1. évfolyam 4 680 Ft AP-010910 A mi világunk 1. 650 AP-010911 A mi világunk környezetismeret munkafüzet 1. 440 FI-501020101/1 Ábécés olvasókönyv 1. osztályosoknak 500 AP-012005 Első daloskönyvem 1. 540
A modul szerzője: Makai Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYAM
SZK 106_10 a z é n d i m e n z i ó i mi szigetünk modul szerzője: Makai Katalin SZOIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENIÁK 6. ÉVFOLYM 156 mi szigetünk Tanári MODULVÁZLT tevékenység célja, I. Ráhangolás,
PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA
PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA Neve: Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola Címe: 1144 Budapest, Kerepesi út 124. Résztvevő diákok száma: 35 Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 5 Kapcsolattartó
Tanítási tervezet. I. Alapadatok
Tanítási tervezet I. Alapadatok Az óra időpontja: 2017. április 5., 9:00 Iskola megnevezése: ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium Évfolyam, osztály: 10. C Tanít: Nagy Máté Teó Témakör megnevezése:
Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT. Történetek a kincses erdő állatairól
Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT Történetek a kincses erdő állatairól Készült: Forrás Általános Iskola Dávod 2009. október 19-22.
Földrajz 7. évfolyam
Földrajz 7. évfolyam Heti 1 óra, Évi 36 óra Célok és feladatok: - A térszemlélet fejlesztése a Föld méretviszonyainak összehasonlítása révén. Időbeli tájékozódás fejlesztése, az oksági gondolkodás erősítése.
Elkészült a szakmai megvalósítás tervezett ütemterve, amely alapján a téglási iskolában megkezdődött a projekt ezen részének megvalósítása.
Foglalkozás tervezett időpontja 1. tanítási Időtartama Helyszíne, körülményei 1 óra A 11. számú interaktív táblás (TTSZK) 2. tan. 1 óra TTSZK Meteorológiai alapismeretek I 3. tan. 1 óra TTSZK Meteorológiai
Az iskolarendszerű felnőttoktatás kerettantervei
Az iskolarendszerű felnőttoktatás kerettantervei Singer Péter Hajdúszoboszló, 2013. 10. 09. Történeti visszatekintés Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 2001-ben 4 iskolafokozatra készültek kerettantervek:
2018 ősz ÉLET A BAUXIT UTÁN
2018 ősz ÉLET A BAUXIT UTÁN Gazdaságföldrajzi változások Kincsesbányán 1990-től napjainkig Papp Béla ELTE TTK FFI SZAKMÓDSZERTAN KÖZPONT FÖLDRAJZ TANTÁSKÍSÉRŐ SZEMINÁRIUM TANÍTÁSI TERVEZET ÉLET A BAUXIT
Óratípusok. Dr. Nyéki Lajos 2016
Óratípusok Dr. Nyéki Lajos 2016 Bevezetés Az oktatási folyamatban alkalmazott szervezeti formák legfontosabb komponense a tanítási óra. Az ismeret-elsajátítás alapegysége a témakör. A tanítási órák felosztása,
"Mindennapi pénzügyeink" óravázlat
"Mindennapi pénzügyeink" óravázlat A pedagógus neve: Zsámba Lajos Műveltségi terület: Közgazdaságtan Tantárgy: Gazdálkodási ismeretek gyakorlat Osztály: 11. Az óra témája: Szereplők és kapcsolatok a piacgazdaságban
2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások
2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások Iskolánk nevelőtestülete úgy döntött, hogy a 10%-os szabad órakeretet osztálytípusoktól függően osztja fel a tantárgyak
Programozásban kezdőknek ajánlom. SZERZŐ: Szilágyi Csilla. Oldal1
Milyen kincseket rejt az erdő? Kubu maci és barátai segítségével választ kapunk a kérdésre. A mesekönyv szerkesztése közben a tanulók megismerkednek a Scatch programozás alapjaival. Fejlődik problémamegoldó
Helyzetelemzés. Elengedhetetlené vált a pedagógusok szemléletváltása. gondolkodás és gyakorlat átalakítására és módosítására törekszik.
2008/2009. tanév Helyzetelemzés A 2004/2005-ös tanévvel kezdődően működik iskolánkban az integrációs rendszer, s ennek részeként követelmény lett a módszertani ismeretek frissítése, újítása és bővítése.
Tanítási tervezet mikrotanításhoz Készítette: Nagy Anna természeismeret-környezettan biológia szakos hallgató, 2017
Tanítási tervezet mikrotanításhoz Készítette: Nagy Anna természeismeret-környezettan biológia szakos hallgató, 2017 1. Alapadatok Tantárgy: Természetismeret Évfolyam: 5. osztály Tematikai egység (kerettanterv):
TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG TANÉV
TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG 2018-2019.TANÉV A MUNKAKÖZÖSSÉG TAGJAI NÉV Mihály Anikó Békésiné Katona Tünde Nyerges Zoltán Liskáné Farkas Angéla Várnai Beáta TANTÁRGY földrajz kémia fizika kémia A természettudományi
AZ ANYANYELVI KOMMUNIKÁCIÓ STANDARDFEJLESZTÉSE
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 AZ ANYANYELVI KOMMUNIKÁCIÓ STANDARDFEJLESZTÉSE Készítette: Pergel Júlia pedagógia fejlesztő Tartalom I. Standardleírások
Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:
Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Helyi tanterv MELLÉKLET - 2011.évi CXC törvény nemzeti köznevelésről 6. számú Melléklete - 110/2012.(VI.4.) Kormányrendelet a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról,
IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI
IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV/1. Az általános iskolai oktatásban és a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásában a kerettanterv szerint oktatott
PROJEKTTERV. Kovács Róbert Péterné. Technika, életvitel és gyakorlat
PROJEKTTERV 1. A projekt adatai: A projekt címe: A projekttervet készítette: A projekt megvalósításának helye: Tantárgy: Tantárgyi koncentráció: A víz szerepe az ember életében Víztakarékos megoldások