Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete"

Átírás

1 Pályázati azonosító: TÁMOP B Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A beszámoló ideje: június 01. napjától augusztus 31. napjáig. A következő feladatokat láttam a projekt megvalósítása során: Mentori tevékenység ellátása a projektben. Rendszeresen, hetente találkoztam a mentorált tanulókkal. A tanulók tanulmányi eredményének függvényében, szükség szerint iskolaidőn kívül is, hetente legalább 1 alkalommal minimum 1,5 órában tanulónként segítettem fejlődésüket. A mentorálások alkalmával nyomon követtem a mentorált egyéni fejlődését, tanulmányi előmenetelét, tehetségének kibontakoztatását. Heti rendszerességgel matematika érettségi felkészítést tartok nekik. Javaslatot tettem a mentorált, szaktanár és egyéb pedagógiai szakember által történő fejlesztésére illetve iskolapszichológus, nevelési tanácsadó által nyújtott szolgáltatás igénybevételére. 1. Erdei iskolat (Zsóry Zsibongó, Mezőkövesd) : A mentorált tanulók tanáraikkal háromnapos erdei iskolai programon vettek részt Mezőkövesden. Érdekes előadások színesítették a sportprogramokat. Az első témája: Míg bennünk lélek él és nóta, Tisza lesz a magyarok folyója avagy Hogyan keletkezett a Tisza folyó? A második előadás témája a Fenntartható erdőgazdálkodás, azt követte az Érdekességek az állatvédelemről. Ebéd után Szilágyi Sándor tiszaberceli református tiszteletes úr tartott egy nagyon érdekes előadást, az egészségtudatos életmóddal kapcsolatoban. A foglalkozás zárásaként a tanulók projektmunkával mutatták meg hogyan képzelik ők az egészséges életmódot. A második nap programja az Egri vár megtekintése volt. Megismerkedtek a tanulók a város nevezetességeivel. A harmadik nap reggelén étkezés után hazautaztak a diákok.

2 2. Terror Háza Múzeum június 3. A múzeum meglátogatásával a diákok megismerkedhettek hazánk huszadik századi történelmével. A kiállított képek mély benyomást tettek rájuk. Testközelből megismerhették a szüleik által elmesélt történeteket, eseményeket. 3. Tuzson János Botanikus kert és Nyíregyházi kalandpark Meglátogattuk a Nyíregyházi Főiskola botanikus kertjét. Maradandó élményt nyújtott tanulóink számára a kertben található növények szépsége. Fejlődött esztétikai érzékük, a virágokhoz való vonzódásuk. A délutánt a kalandparkban vidám erőpróbával töltötték.

3 4. Szent István Éjszaka Ez a program a Bihari Lovastanyán került megrendezésre. A színes programok mellett finom ételek várták a gyerekeket. 5. Családlátogatás Ezen a napon a közös programot megelőzően ellátogattam a mentoráltak családjához. Mivel ők már leérettségiztek, megbeszélhettük a diákok sorsának további alakulását. Négy tanuló szakképzésben folytatja tanulmányait, míg egy felsőfokú tanulmányokat fog folytatni. A megbeszélések jó hangulatban zajlottak, a szülők szívesen fogadják a támogatást a pályázat részérő 6. Környezetvédelmi tábor

4 A tábor során a diákok változatos szabadidős tevékenységeket végezhettek. Többek között voltak játékok, versenyek, a helyi vadászházban közös főzés. Koncertlátogatás színesítette a programot. A helytörténeti múzeum bővítette ismereteiket. A városban tett séta során meg is nézhették a múzeumban megismert nevezetességeket. Érdekes előadásokon ismerkedtek a környezetvédelemmel. Két előadáson vettek részt. Az első, Természetbarátnak lenni, a második Ibrány környezetének védett növényei témában hangzott el. A gyerekek Neked kincs a tiszta víz? rajzpályázaton mutatták meg tehetségüket. Divatbemutatót tartottak újrahasznosított anyagokból készült ruhákkal. Az előadások a Zöldgallérosok a Jövőért környezetvédelmi előadássorozat keretén belül lettek megtartva. 7. Projektzáró ünnepség A projektzáró ünnepséget egybekötöttük a tanévnyitóval. Az ünnepség méltóságát emelte, hogy a meghívásunkat számos megyei és helyi vezető elfogadta. Megtiszteltek bennünket jelenlétükkel. Számos hasznos gondolattal gazdagodtunk általuk. Az iskolánk színvonalas műsora zárta a programot. Az állófogadáson kötetlen formában cserélhettünk gondolatokat.

5 Kelt: Nyíregyháza, szeptember 03. Kőhegyi Edit Zsuzsanna tankerületi igazgató Klebelsberg Kulcsár Miklós mentor Gincsai Zoltán Gábor Ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgató

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházi Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházi Tankerülete Nyíregyházi Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában.

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Gimnázium Szakközépiskola és Kollégiumban.

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ /Budai-Kiss

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete. A beszámoló ideje: június 01. napjától szeptember 02. napjáig.

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete. A beszámoló ideje: június 01. napjától szeptember 02. napjáig. Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

-3.3.10.B-12-2013-0016.

-3.3.10.B-12-2013-0016. Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A beszámoló ideje: március 01 - május 31

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A beszámoló ideje: március 01 - május 31 Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

TÁMOP B

TÁMOP B Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n.

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n. A projekt címe: Belebújunk maskarába farsang - témahét A projekt fő célja: A farsangi ünnepkör szimbólumainak, az ünnepkör eredetének megismertetése mellett az adott témát a lehető legváltozatosabb szemszögből

Részletesebben

Kedvezményezett neve: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (1054 Budapest Akadémia u. 3.) A projekt címe: Az oktatás és nevelés minőségének és

Kedvezményezett neve: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (1054 Budapest Akadémia u. 3.) A projekt címe: Az oktatás és nevelés minőségének és Kedvezményezett neve: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (1054 Budapest Akadémia u. 3.) A projekt címe: Az oktatás és nevelés minőségének és hatékonyságának fejlesztése a Klapka György Szakközép és

Részletesebben

Az iskolánkban futó pályázatok

Az iskolánkban futó pályázatok Az iskolánkban futó pályázatok TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0507 - Innovatív iskolák fejlesztése c. pályázat TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0059 -Esélyegyenlőségialapú fejlesztések támogatása a PetrovayGyörgy Katolikus

Részletesebben

Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ ) foglalkozásairól

Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ ) foglalkozásairól Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ-15-0204) foglalkozásairól Konecsni György Kulturális Központ, Tájház és Városi Könyvtár Darányi Éva foglalkozásvezető 2015 decemberében

Részletesebben

ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS

ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS Neumayer Éva http://www.ofi.hu/sh45 A Zöld Óvoda céljai Fenntarthatóságra nevelés Környezettudatos szemlélet kialakítása Egészséges életmód Természettel való kapcsolat

Részletesebben

1. sz. melléklet a 23/2009. (V. 22.) OKM rendelethez

1. sz. melléklet a 23/2009. (V. 22.) OKM rendelethez 1. sz. melléklet a 23/2009. (V. 22.) OKM rendelethez Képesség-kibontakoztató, integrációs támogatás felhasználásának kerete általános iskolai székhely, tagintézmény esetén: KÖTELEZŐEN MEGALÓSÍTANDÓ TEVÉKENYSÉGEK

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

Tanulási környezetek és tanulási utak

Tanulási környezetek és tanulási utak XIII. Országos Neveléstudományi Konferencia Eszterházy Károly Főiskola, Eger 2013. november 7-8-9. Tanulási környezetek és tanulási utak Imre Anna Ercsei Kálmán Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Kutatási

Részletesebben

Pályaválasztási nyílt napok a tanévben

Pályaválasztási nyílt napok a tanévben Intézmény Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium és Gimnázium Pályaválasztási nyílt napok/beiskolázási k Előre történő bejelentkezés alapján az érdeklődő diákok az iskola bemutatása után

Részletesebben

Munkaköri leírás. Projektmenedzser. TÁMOP-3.3.10.B-12-0004 Továbbtanulás erősítése a Táncsicsban. A projektvezető szerepe és feladata

Munkaköri leírás. Projektmenedzser. TÁMOP-3.3.10.B-12-0004 Továbbtanulás erősítése a Táncsicsban. A projektvezető szerepe és feladata A projektvezető szerepe és feladata Projektmenedzser A fejlesztési munkát a projekt vezetője irányítja, akinek feladata a projektterv elkészítés, a fejlesztés operatív feladatainak megszervezése, koordinálása

Részletesebben

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0100 Hátrányból előny testvériskolai kapcsolat kialakítása a és a Szolnoki Belvárosi Általános Iskola között Népek karácsonya A Népek karácsonya címmel szervezett a téli ünnepkör

Részletesebben

TÁMOP A

TÁMOP A Projekt azonosító: TÁMOP-3.3.10. A-12-2013-0038 Projekt címe: Továbbtanuló hátrányos helyzetű diákok mentorálása a Kós Károly Építőipari Szakközépiskolában és Szakiskolában Foglalkozás neve: Szakmai beszámoló

Részletesebben

Bekapcsolódtál- e a három hetet meghaladó projekt rendezvényeibe?

Bekapcsolódtál- e a három hetet meghaladó projekt rendezvényeibe? Zárónap A három hetet meghaladó projekt zárónapjára 2010. május 31-én került sora Az intézmény aulájában kiállítást rendeztünk azokból a produktumokból, amelyet a bevont tanulócsoportok az elmúlt másfél

Részletesebben

Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018

Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018 Az munkatervünk 2017/2018 Tevékenységek, feladatok Határidő Felelősök A/ Alapdokumentumok Az iskola pedagógiai programjában, helyi tantervében kiemelten képviseli a fenntarthatóság pedagógiájának törekvéseit.

Részletesebben

Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról

Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról Első féléves munkánkat a Pedagógiai Programunkkal összhangban, a munkatervben meghatározott feladatok alapján végeztük.

Részletesebben

január február március április május június július augusztus szeptember október november december

január február március április május június július augusztus szeptember október november december 2017 (2017-ben megvalósított, de el nem számolt tevékenységek) 2018 0 fő 0 fő 15 fő 15 fő 15 fő 15 fő 15 fő 15 fő 15 fő 15 fő 15 fő 15 fő 15 fő Bemeneti mérés Mentorálás Egyéni fejlesztési tervek készítése

Részletesebben

IRÁNY A FELSŐOKTATÁS A PETŐFI KOLLÉGIUM TEHETSÉGES DIÁKJAIÉRT TÁMOP A

IRÁNY A FELSŐOKTATÁS A PETŐFI KOLLÉGIUM TEHETSÉGES DIÁKJAIÉRT TÁMOP A IRÁNY A FELSŐOKTATÁS A PETŐFI KOLLÉGIUM TEHETSÉGES DIÁKJAIÉRT Pályázat száma: A projekt címe: Irány a felsőoktatás A Petőfi Kollégium tehetséges diákjaiért Projekt helyszín: Miskolci Petőfi Sándor Középiskolai

Részletesebben

AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének

AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik 2016. január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének feltétele, hogy 50 óra közösségi szolgálatban eltöltött

Részletesebben

Adatszolgáltatás. TÁMOP-3.1.5-09/A-2-2010-0068 projektben résztvevő pedagógusok nyilvántartása a pályázati útmutató E1.

Adatszolgáltatás. TÁMOP-3.1.5-09/A-2-2010-0068 projektben résztvevő pedagógusok nyilvántartása a pályázati útmutató E1. Adatszolgáltatás TÁMOP-3.1.5-09/A-2-2010-0068 projektben résztvevő ok nyilvántartása a pályázati útmutató E1. pontja alapján Pedagógus neve 1. Bihari Sándorné 2. Gecse Istvánné neme életkora iskolai végzettsége

Részletesebben

IKSZ Kutatások, Tapasztalatok

IKSZ Kutatások, Tapasztalatok IKSZ Kutatások, Tapasztalatok Budapest, 2015. február 20. Dr. Bodó Márton Az IKSZ fejlesztő hatása nemzetközi tapasztalatok szerint - ha felkészítés és reflexió kapcsolódik hozzá, - ha nem alkalmi, hanem

Részletesebben

Széchenyi István Katolikus és Német Nemzetiségi Általános Iskola ÖKOISKOLA. Mi is az ÖKOISKOLA?

Széchenyi István Katolikus és Német Nemzetiségi Általános Iskola ÖKOISKOLA. Mi is az ÖKOISKOLA? Széchenyi István Katolikus és Német Nemzetiségi Általános Iskola ÖKOISKOLA Mi is az ÖKOISKOLA? - Pályázatunk - Vállalásaink - Fenntarthatósági témahét - Érdekességek, lehetőségek Mi is az ÖKOISKOLA? Az

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok

Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok Móricz Zsigmond Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK http://www.youtube.com/watch?v=melbotthh6i&feature=player_detailpage

Részletesebben

KÖSZ. A közösségi szolgálat megszervezésének tapasztalatai a Móricz Zsigmond Református Kollégiumban

KÖSZ. A közösségi szolgálat megszervezésének tapasztalatai a Móricz Zsigmond Református Kollégiumban Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola 5310, Kisújszállás, Széchenyi u. 4. KÖSZ A közösségi szolgálat megszervezésének tapasztalatai a Móricz Zsigmond Református

Részletesebben

Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium attitűdformáló szakmai nap

Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium attitűdformáló szakmai nap Általános Iskola és Gimnázium attitűdformáló szakmai nap 2013. május 23. A TÁMOP-3.4.2A/11-1-2012-0004 számú Sajátos nevelési igényű gyerekek integrációja, a masni megoldások a SNI gyermekek együttnevelésében

Részletesebben

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron

Részletesebben

Lina-Romanyi Mentorica Program a Hodászi Roma Lányokért

Lina-Romanyi Mentorica Program a Hodászi Roma Lányokért Lina-Romanyi Mentorica Program a Hodászi Roma Lányokért Roma lányok korai iskolaelhagyásának megelőzése ROM-ISK-15-2015-00180. Milyen előzményre, előzetes kapcsolatra épült a pályázat (szervezet és célcsoporttagok,

Részletesebben

FÜGGELÉK PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁHOZ

FÜGGELÉK PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁHOZ FÜGGELÉK A KOSSUTH LAJOS EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS PEDAGÓGIAI SZAKKÖZÉPISKOLA (MISKOLC, DAYKA GÁBOR U. 4.) PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁHOZ Miskolc, 2014. 1 A mentorlás intézményi programjának

Részletesebben

Iskolai közösségi szolgálat - az iskolák és a fogadó intézmények közötti kapcsolat módszertana

Iskolai közösségi szolgálat - az iskolák és a fogadó intézmények közötti kapcsolat módszertana Iskolai közösségi szolgálat - az iskolák és a fogadó intézmények közötti kapcsolat módszertana Szentendre, 2013. október 28. Dr. Bodó Márton Fogalma Nemzeti köznevelési törvény A közösségi szolgálat: szociális,

Részletesebben

Szolnoki Szolgáltatási Szakközép-és Szakiskola Feldatterv 2012/13. tanév

Szolnoki Szolgáltatási Szakközép-és Szakiskola Feldatterv 2012/13. tanév Szolnoki Szolgáltatási Szakközép-és Szakiskola Feldatterv 2012/13. tanév 2012. 2013. TEVÉKENYSÉG I I II I II III IV V VI VII VIII EREDMÉNYESSÉGI KRITÉRIUM ÉRINTETT ÉVFOLYAM(OK) Kapcsolatfelvétel a programban

Részletesebben

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2014. augusztus 21. csütörtök 9 00 ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE Együttes alakuló értekezlet Tűz és balesetvédelmi oktatás 2014. augusztus 22. péntek 8 00-12 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége

A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége A mi iskolánk Iskolánk közel 700 tanuló közössége A mi iskolánk 24 osztályban nemzetiségi nyelvoktató program 6 tanulócsoportban nemzetiségi kétnyelvű oktatás 2 angol nyelvet oktató általános tantervű

Részletesebben

NAGYRÁBÉI MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE. 2017/2018. tanév

NAGYRÁBÉI MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE. 2017/2018. tanév NAGYRÁBÉI MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE 2017/2018. tanév CÉLKITŰZÉSEINK: Környezettudatosságra nevelés, a fenntartható fejlődés elveinek érvényesítése iskolánk mindennapjaiban

Részletesebben

Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Keményben TÁMOP 3.3.10.A 12

Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Keményben TÁMOP 3.3.10.A 12 Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Társadalmi Széchenyi Megújulás István Operatív Program Továbbtanulást erősítő Pályázati konstrukció Társadalmi Megújulás Operatív

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,

Részletesebben

PROJEKTMENEDZSER BESZÁMOLÓJA

PROJEKTMENEDZSER BESZÁMOLÓJA Gincsai Zoltán Gábor PROJEKTMENEDZSER BESZÁMOLÓJA Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése

Részletesebben

TÁMOP A Én is továbbtanulok

TÁMOP A Én is továbbtanulok TÁMOP-3.3.10.A-12-2013-0018 Én is továbbtanulok A pályázat indulása Iskolánk, a Szolnoki Műszaki Szakközép és Szakiskola Pálfy-Vízügyi Tagintézménye 2013-ban pályázott a TÁMOP-3.3.10.A-12-2013 kódszámú

Részletesebben

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001. Múzeumi nap 1 tematikája

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001. Múzeumi nap 1 tematikája Múzeumi nap 1 tematikája Múzeumi nap helye és ideje: Sárospatak, 2012. november 16. Címe: Résztvevők: Szakirodalom: Segédanyag: Oktatási, nevelési célok: Ép testben ép lélek A túrkevei Kaszap Nagy István

Részletesebben

A 2013/2014. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2013/2014. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) be. IDŐPONTOK ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2013. augusztus 21. szerda 9 00 Együttes alakuló értekezlet 2013. augusztus 23-24. péntek-szombat TÁMOP 3.1.7 képzés / Hajdúszoboszló 2013. augusztus 23. péntek 9 00

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

A TEHETSÉG A TEHETSÉG NEM VÉSZ EL TATÁRSZENTGYÖRGYÖN TÁMOP 3.4.3-08/1-2009-0018

A TEHETSÉG A TEHETSÉG NEM VÉSZ EL TATÁRSZENTGYÖRGYÖN TÁMOP 3.4.3-08/1-2009-0018 A TEHETSÉG Vegyétek észre, ha egy gyermek különleges. Nem azért különleges, mert különb akar lenni, hanem azért, mert nem tud más lenni! (Szabó Magda) A tehetség nem mindig jelentkezik láthatóan, sokszor

Részletesebben

Bármely villamos az iskolánkhoz vezet,... csak akarnod kell! B-dul Decebal, nr. 60

Bármely villamos az iskolánkhoz vezet,... csak akarnod kell! B-dul Decebal, nr. 60 Bihar megye iskolahálózatán belül az Andrei Saguna Műszaki Kollégium a technológiai profilú szakliceumok sorába tartozik. Ebben az intézményben az oktatási tevékenységek a hagyományos szakképzési ágak

Részletesebben

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények

Részletesebben

KIP SZAKMAI NAP BALMAZÚJVÁROS

KIP SZAKMAI NAP BALMAZÚJVÁROS KIP SZAKMAI NAP BALMAZÚJVÁROS 2014.12.03 "Akárhova fordulunk, azt látjuk, hogy óriási túltermelésünk van művelt emberekben. Ha azonban egy szakmára embert keresünk, ilyen felett nem rendelkezünk. Tagadhatatlanul

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények

Részletesebben

Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok

Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok Móricz Zsigmond Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK http://www.youtube.com/watch?v=melbotthh6i&feature=player_detailpage

Részletesebben

Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában működő Minősített Tehetséggondozó Műhely 2017/2018-as tanévi tevékenységei

Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában működő Minősített Tehetséggondozó Műhely 2017/2018-as tanévi tevékenységei Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában működő Minősített Tehetséggondozó Műhely 2017/2018-as tanévi tevékenységei Az Új Nemzedék Központ (UNK) a Tehetségek Magyarországa című EFOP 3.2.1-15-2016-00001

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

A KOLLÉGIUM MUNKATERVE 2014/15. TANÉV

A KOLLÉGIUM MUNKATERVE 2014/15. TANÉV A KOLLÉGIUM MUNKATERVE 2014/15. TANÉV A nevelőtestület összetétele, feladatai A nevelőtestület létszáma 14 fő, csoportok száma 13 Név Szak óraszám feladat Kurinszky László földrajz - népművelő munkaközösség-vezető,

Részletesebben

Éves ütemterv 2018/2019. tanév hónap nap óra program érintettek szeptember tanévnyitó mindenki szeptember tantestületi értekezlet

Éves ütemterv 2018/2019. tanév hónap nap óra program érintettek szeptember tanévnyitó mindenki szeptember tantestületi értekezlet Éves ütemterv 2018/2019. tanév hónap nap óra program érintettek szeptember 3 8.00 tanévnyitó mindenki szeptember 3 15.00 tantestületi értekezlet teljes tant. szeptember 3 Ismerkedési est kollégium szeptember

Részletesebben

2012. évi. Közhasznúsági jelentése

2012. évi. Közhasznúsági jelentése TEHETSÉGES TANULÓKÉRT Alapítvány 5435 Martfű, Május 1. út 2. 2012. évi Közhasznúsági jelentése ( A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek alátámasztva. ) Martfű, 2013. május 04. Az alapítvány vezetője

Részletesebben

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013.

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. Munkaközösségünk helyzete: 6 napközis csoport működik délutános műszakban. A napközis nevelők munkájába több osztálytanító is bekapcsolódik. Minden napközis

Részletesebben

PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA február 17.

PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA február 17. PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA 2014. február 17. Az iskola rövid története 2001- Az iskola megnyitja kapuit, négy osztály veszi birtokba

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a A Kandó Szakközépiskoláért Alapítvány 2014. évi tevékenységéről és támogatásairól

BESZÁMOLÓ a A Kandó Szakközépiskoláért Alapítvány 2014. évi tevékenységéről és támogatásairól BESZÁMOLÓ a A Kandó Szakközépiskoláért Alapítvány 2014. évi tevékenységéről és támogatásairól Beszámoló A Kandó Szakközépiskoláért Alapítványunk 2013 novemberében vállalkozási szerződést kötött az Innolibre

Részletesebben

Ujváriné Gercsák Anikó alprojektvezető 31+8 = MTM HÁLÓZAT

Ujváriné Gercsák Anikó alprojektvezető 31+8 = MTM HÁLÓZAT Ujváriné Gercsák Anikó alprojektvezető 31+8 = MTM HÁLÓZAT MINŐSÍTETT TEHETSÉGGONDOZÓ MŰHELYEK Az ÚNK tehetségfejlesztési feladatainak gyakorlati megvalósítása Az MTM hálózat a horizontális tanulás terepe

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ A innovatív pedagógiai-módszertani megújulása megnevezésű, TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0439 azonosítószámú projekt pályázati programjának Köznevelési intézményekben nevelési-pedagógiai tevékenységek

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

Természetközeli sporttábor

Természetközeli sporttábor TÁMOP 3.1.4.C-14-2015-0062 Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem Felzárkóztatás a magyar gazdaság versenyképességéért a gyulai szakiskolában Természetközeli sporttábor 2015. 10. 19-21. Természetközeli

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA. 2014/2015. évi munkaterve

PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA. 2014/2015. évi munkaterve A SZEGEDI ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA 2014/2015. évi munkaterve Feladat Határidő Alakuló éretekezlet 2014. augusztus 21. 08.30 Javítóvizsga 2014. augusztus

Részletesebben

4.b. Egészség- és környezeti nevelés

4.b. Egészség- és környezeti nevelés 34. Osztályfőnökeink ebben a tanévben nagy hangsúlyt fektettek az egészség- és környezeti nevelésre illetve a bűnmegelőzésre. Több interaktív program kapcsolódott ezekhez: pl. TEGY-előadás, Danone-program,

Részletesebben

I. A szervezet alapadatai

I. A szervezet alapadatai TARTALOM I. A szervezet alapadatai II. Egyszerűsített könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolójának mérlege III. Kimutatás a költségvetési támogatás felhasználásáról IV.

Részletesebben

Éves beszámoló. 3. számú Projekt Fenntartási Jelentés melléklete. Kedvezményezett címe 7400 Kaposvár, Virág utca 32.

Éves beszámoló. 3. számú Projekt Fenntartási Jelentés melléklete. Kedvezményezett címe 7400 Kaposvár, Virág utca 32. Éves beszámoló 3. számú Projekt Fenntartási Jelentés melléklete Megnevezése Adatok Pályázati azonosító Kedvezményezett neve TÁMOP 3.1.5-09/A-2-2010-0197 Kaposvári Szakképzési Centrum Kedvezményezett címe

Részletesebben

TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0089 Feladatterv. Megjegyzés. szeptember október. szeptember október. augusztus. augusztus. november. november.

TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0089 Feladatterv. Megjegyzés. szeptember október. szeptember október. augusztus. augusztus. november. november. 1. Projektszervezet kialakítása, működtetése 1. Projekt szervezet kialakítása, működtetése Feljegyzés (jelenléti ív) Havonkénti megbeszélés 2. alkalmazása 1 016 000 Ft Kinevezés módosítása 3. alkalmazása

Részletesebben

A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI

A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI 1. A tanulókat az iskola életéről, az iskolai munkatervről, illetve az aktuális feladatokról az iskola igazgatója, a diákönkormányzat felelős

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest Kárpát utca

Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest Kárpát utca Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/1-2008-0011 Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest Kárpát utca 49.-53. Tartalomjegyzék 1 Az érintett tevékenység

Részletesebben

Szakmai összefoglaló a Kompetencia készségek fejlesztése a Gy. Szabó Béla Református Általános Iskolában című projektről

Szakmai összefoglaló a Kompetencia készségek fejlesztése a Gy. Szabó Béla Református Általános Iskolában című projektről Szakmai összefoglaló a Kompetencia készségek fejlesztése a Gy. Szabó Béla Református Általános Iskolában című projektről A Kiskunhalasi Református Kollégium Központi Általános Iskola (6400 Kiskunhalas,

Részletesebben

Beszámoló az egészséghét programjairól. Az egészség hét programjának részletes ismertetése

Beszámoló az egészséghét programjairól. Az egészség hét programjának részletes ismertetése Beszámoló az egészséghét programjairól Iskolánkban 2009. október 19-21 között rendeztük meg az egészséghetet. Úgy gondoltuk, hogy mivel sok tanulónk ezen belül a 8 a osztály több tagjának életmódjára jellemező

Részletesebben

Annex III.4. II. Fogadó intézmény Fogadó intézmény: BUCA TEKNİK ve ENDÜSTRİ MESLEK LİSESİ Kontakt személy: HAKAN ARTTIRICI

Annex III.4. II. Fogadó intézmény Fogadó intézmény: BUCA TEKNİK ve ENDÜSTRİ MESLEK LİSESİ Kontakt személy: HAKAN ARTTIRICI Annex III.4 SZAKMAI BESZÁMOLÓ A LdV-HU-10-VEP-3024 számú program, A modulrendszer beépülése az iskolarendszerű szakképzésbe és az Új szoftverek a 3D prezentáció területén címmel. I. Résztvevő és Intézménye

Részletesebben

Továbbtanulás erősítése a Táncsicsban Egyéni mentori előrehaladási napló a 2013/2014. tanévre

Továbbtanulás erősítése a Táncsicsban Egyéni mentori előrehaladási napló a 2013/2014. tanévre Egyéni mentori előrehaladási napló a 2013/2014. tanévre Általános adatok Az intézmény neve és székhelye: Program megnevezése: című, TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0004 jelű pályázat Mentor neve: Mentor adóazonosító

Részletesebben

SZAKMAI VEZETŐ BESZÁMOLÓJA

SZAKMAI VEZETŐ BESZÁMOLÓJA Márkusné Bodnár Piroska SZAKMAI VEZETŐ BESZÁMOLÓJA Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése

Részletesebben

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT M U N K A T E R V a 2010/2011-es tanévre Tiszakécske, 2010. augusztus

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVRŐL Alapítványunk alapvető célja a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen fontosnak

Részletesebben

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT)

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) Szerteágazó és színes tevékenység a tanév során: - Diákok számára élményt jelentő, igényes tantárgyi programok - Versenyfelkészítések, örvendetes

Részletesebben

Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok

Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok Móricz Zsigmond Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK http://www.youtube.com/watch?v=melbotthh6i&feature=player_detailpage

Részletesebben

Költségvetés. A Kötelezően megvalósítandó tevékenységek 480.000 ft. Az IPR bevezetésével kapcsolatos szolgáltatások, tevékenységek támogatása

Költségvetés. A Kötelezően megvalósítandó tevékenységek 480.000 ft. Az IPR bevezetésével kapcsolatos szolgáltatások, tevékenységek támogatása Az Emberi Erőforrások Minisztériuma mint Támogató, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, mint Lebonyolító által megjelentetett Integrációs Pedagógiai Rendszer 2013. évi támogatására pályázatot hirdetett

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Egri Tankerülete 3300 Eger, Bem tábornok utca 3. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10.

FIT-jelentés :: KLIK Egri Tankerülete 3300 Eger, Bem tábornok utca 3. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2015 KLIK Egri Tankerülete 3300 Eger, Bem tábornok utca 3. Fenntartói azonosító: 39011654-091000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium

Részletesebben

IKTATÓSZÁM: 08-8/585-11/2012. TÁRGY: INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE - TÁMOP /2 PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA MELLÉKLET:

IKTATÓSZÁM: 08-8/585-11/2012. TÁRGY: INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE - TÁMOP /2 PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA MELLÉKLET: IKTATÓSZÁM: 08-8/585-11/2012. TÁRGY: INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE - TÁMOP-3.1.4.- 12/2 PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA MELLÉKLET: E LŐTERJESZTÉS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSE OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Nyíregyházi Tankerülete 4400 Nyíregyháza, Országzászló tér 1. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés

FIT-jelentés :: KLIK Nyíregyházi Tankerülete 4400 Nyíregyháza, Országzászló tér 1. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés FIT-jelentés :: 2013 KLIK Nyíregyházi Tankerülete 4400 Nyíregyháza, Országzászló tér 1. Fenntartói azonosító: 39011654-153000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata

Részletesebben

Arany János Programokról. 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője

Arany János Programokról. 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője Arany János Programokról 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője Az Arany János Programokról Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Nemzeti Tehetségfejlesztési

Részletesebben

Továbbtanulási munkacsoport Fodorné Strausz Irma

Továbbtanulási munkacsoport Fodorné Strausz Irma Pályázati program: TÁMOP 3.3.2 Esélyegyenlőségi programok végrehajtásának támogatása A projekt címe: ESÉLYTEREMTÉS A BARCSI NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN TÁMOP-3.3.2-08/2-2008-0034 Továbbtanulási munkacsoport

Részletesebben

EFOP BARI SHEJ (NAGYLÁNY, FATA MARE) ROMA LÁNYOK TOVÁBBTANULÁSI ESÉLYEINEK NÖVELÉSE

EFOP BARI SHEJ (NAGYLÁNY, FATA MARE) ROMA LÁNYOK TOVÁBBTANULÁSI ESÉLYEINEK NÖVELÉSE EFOP-1.4.4-17 BARI SHEJ (NAGYLÁNY, FATA MARE) ROMA LÁNYOK TOVÁBBTANULÁSI ESÉLYEINEK NÖVELÉSE PÁLYÁZAT CÉLJA: A pályázat a hátrányokkal küzdő roma lányok iskolai lemorzsolódásának csökkentését, valamint

Részletesebben

Szakmai ö sszeföglalö a pröjektteve kenyse gekrö l

Szakmai ö sszeföglalö a pröjektteve kenyse gekrö l Szakmai ö sszeföglalö a pröjektteve kenyse gekrö l Készítette: Kiss Albert szakmai vezető 2015. február 28. A című pályázat megvalósításában a Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és

Részletesebben

A tanév rendje 2016/2017

A tanév rendje 2016/2017 MISKOLCI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM MEZŐKÖVESDI SZENT LÁSZLÓ GIMNÁZIUMA ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA 3400 Mezőkövesd, Mátyás király út 146. Telefon/fax: 49/500-033; 500-034 Web: www.szlgimi.t-online.hu E-mail:

Részletesebben