Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete"

Átírás

1 Pályázati azonosító: TÁMOP B Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ /Budai-Kiss Ildikó/ A beszámoló ideje: június augusztus A következő feladatokat láttam a projekt megvalósítása során: Mentori tevékenység ellátása a projektben. - 5 tanulót mentoráltam a projekt megvalósítása során. Kiss Vivien Kondrát Róbert Rácz Enikő Ferenczi Dorina Majoros Melinda - Rendszeresen hetente találkozom a mentorált tanulókkal. A mentorálások alkalmával nyomon követem a mentorált diákok egyéni fejlődését, segítem, hogy sikeresek legyenek tanulmányaik során. Tudatosítom bennük az erősségeiket, feltárjuk gyengeségeiket, melyeket segítek feloldani. A tanított tantárgyamban maximális segítséget kapnak tőlem. Ezen alkalmakkal kiemelten foglalkozunk a környezetvédelemmel, a környezettudatos viselkedéssel. - Javasoltam nekik, hogy mely tárgyakból járjanak korrepetálásra, illetve milyen szakkörökön vegyenek részt. - A mentoráltakról mentori naplót vezetek.

2 - 5 tanulót mentorálok, (a tanuló tanulmányi eredményének függvényében szükség szerint iskolaidőn kívül is) hetente legalább 1 alkalommal minimum 1,5 órában mentoráltanként. - A program során hangsúlyt fektetek a szociális-mentális gondozásra is, mely az egyén személyiségének megerősítését és körülményeinek stabilizálását célozza. - Egyéni fejlesztési terv készítésével a közös célok meghatározása. A fejlesztési terv konkrét célokat, illetve a célokhoz segítő lépéseket fogalmaz meg, és kiemelt szerepe van benne azoknak a területeknek, amelyek a fiatalok érdeklődéséhez szorosan kapcsolódnak. Fontos a készségek és a tudásszint felmérése az egyéni haladási ütem megtervezésében. - A következő eseményeken vettünk részt mentorált diákjaimmal együtt: Erdei Iskola: Helyszín: Zsóry Zsibongó-Mezőkövesd Élménydús napokat tölthetünk a zsibongó falai között. Lehetőségünk nyílt Szilágy Sándor tiszaberceli tiszteletes játékos előadásán részt venni, mely láthatóan megérintette a tanulókat. Hallhatunk a szeretetről, a tiszteletről, megbecsülésről, elfogadásról és számos más emberi tulajdonságról, melyek társadalmunk alap építőkövei. Lelkünk gondozása után, a következő napon a testünké lett a főszerep, hisz Tajthy Judit kolléganőnk vezetésével egy lendületes, jó hangulatú aerobic óra aktív részt vevői lehettünk. Aztán buszra szálltunk és Magyarország egyik gyöngyszemének látnivalóit tekinthettük meg, Eger városát. Még a program keretein belül, lehetőségünk nyílt karaokizni, bulizni közösen a tanulókkal.

3

4 Terror Háza Múzeum Budapest: Ebben az Andrássy úti épületben létesült egy múzeum, illetve kiállítás, mely a rendszerváltozás utáni magyar demokrácia szimbóluma lett ben vált igazi emlékművé és megnyitotta kapuit a Terror Háza Múzeum. A hallgatás évtizedei után lére jött ez a hely, mely méltó emléket állít a múlt elhallgatott történelmi szereplőinek és eseményeinek. Itt egy felejthetetlen órákat tölthetünk el mentoráltjainkkal és mentor társainkkal. Előzetes felkészítő, ráhangoló órák után lehetőségük nyílt a tanulóknak arra, hogy a közelmúlt még közelebb kerüljön hozzájuk és méltó tiszteletadással adózhassanak az áldozatoknak, történelmünk szereplőinek. Tuzson János Botanikus Kert és Nyíregyházi Kalandpark- Környezetvédelmi kirándulás: A botanikus kert a sóstói park erdő közvetlen szomszédságában, a Nyíregyházi Főiskola területén található. Lenyűgöző volt az idegen tájak növényvilágát testközelből látni, megnézhettük a Pálmaházat, a Mediterránházat és a Kaktuszházat is ben épült fel a trópusi haszonnövényház, ahol a hatalmasra nőtt amazonasi tündérrózsát láthattuk a saját szemeinkkel. Az Élet fája bemutató parkot is megtekinthettük csodálatos növényvilágával együtt. Mindezek mellett a távoli egzotikus tájak (Kína, Ázsia, Japán) növény gyűjteményét is megcsodálhattuk a szabadföldön és az üvegházakban. Az esztétikai érzékünk fejlesztése után következett a testi megmérettetésünk. A nyíregyházi kalandpark területén próbálhattuk ki fizikai állóképességünk és ügyességünk korlátait. Igazán jó kedvűen telt el ez a nap is, rengeteget nevettünk, sokat beszélgettünk, főleg fizikailag, de mentálisan is kellemesen elfáradva tértünk haza.

5

6 Szent Iván mágikus éjszakája: A tanév végén nyílt lehetőség arra, hogy részt vegyünk egy lovasrendezvény programon, amelyet a Bihari tanyán szerveztek. Itt lenyűgöző felvonulásnak lehettünk tanúi: dámlovasok, díjlovasok, huszárok, fogatok és versenyfogatok mutatkoztak be. A program pónifogat akadályversennyel folytatódott, amely nagyon izgalmas volt, hiszen ezt a versenyszámot először rendezték meg. Ezt a díjlovasok bemutatója követte, amelyben rengeteg ügyességei feladat volt. A programot színesítette a kirakodóvásári hangulat, valamint a hagyományőrző kulturális bemutató, amely kapcsán rég elfeledett szakmákkal ismerkedhettek meg diákjaink. Az est várva várt eseménye lenyűgözött minden látogatót, tűzugrásnak lehettünk tanúi.

7 Családlátogatás: Diákjaim otthonában látogatást tettem. A szülők együttműködőek és kedvesek voltak.

8 Mindenki nagyon fontosnak tartja a személyes kapcsolattartást a diákok érdekében. Környezetvédelmi tábor: A projekt alatt második alkalommal sikerült egy hosszabb programban részt vennünk. A vadászházban kaptunk szállást, amely meghatározta a négy nap hangulatát, hiszen távol esik a forgalmas belvárostól. Itt csoportos programokat szerveztünk, amelyek témája a környezettudatos élet, a környezetvédelem volt. Másnap lazításként ellátogattunk a Nyíregyházi Állatkertbe, ahol nem csak az egzotikus állatok megismerése volt a célunk, hanem az is, hogy megfigyeljük, mennyire sikerült az állatkerti körülményeket természetessé tenni. A következő napi programok között szerepelt a helyi helytörténeti gyűjtemény megtekintése. A gyűjtemény nagy részét Gosztonyi Tibor gyűjtötte, aki egykor iskolánkban is tanított.

9 Sporthét augusztus 29.- szeptember 02. A sporthét keretében az Ibrányért Összművészeti Egyesület által megszervezésre került labdarugó kupa, kézilabda kupa, kosárlabda kupa, atlétikai verseny, ügyességi játékok, zumba parti. A diákok és a pedagógusok is nagyon élvezték a versenyeket, jókedvűen, felszabadultan telt el ez a néhány nap. Mindenki aktívan részt vett a programokban. Mentorált diákjaimmal együtt élmény dús napokat töltöttünk a sporthéten.

10

11 Projektzáró ünnepség: A projektzáró ünnepségre iskolánk aulájában került sor. A rendezvényen diákjaimmal segítettünk a vendégek fogadásában, a regisztrációnál, illetve részt vettek a műsorban is.

12 Kelt: Nyíregyháza, szeptember 02. Kőhegyi Edit Zsuzsanna tankerületi igazgató Klebelsberg Budai-Kiss Ildikó mentor Gincsai Zoltán Gábor Ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

13 igazgató

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Gimnázium Szakközépiskola és Kollégiumban.

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete. A beszámoló ideje: június 01. napjától szeptember 02. napjáig.

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete. A beszámoló ideje: június 01. napjától szeptember 02. napjáig. Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházi Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházi Tankerülete Nyíregyházi Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában.

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

PROJEKTMENEDZSER BESZÁMOLÓJA

PROJEKTMENEDZSER BESZÁMOLÓJA Gincsai Zoltán Gábor PROJEKTMENEDZSER BESZÁMOLÓJA Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése

Részletesebben

SZAKMAI VEZETŐ BESZÁMOLÓJA

SZAKMAI VEZETŐ BESZÁMOLÓJA Márkusné Bodnár Piroska SZAKMAI VEZETŐ BESZÁMOLÓJA Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése

Részletesebben

TÁMOP B

TÁMOP B Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

-3.3.10.B-12-2013-0016.

-3.3.10.B-12-2013-0016. Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0100 Hátrányból előny testvériskolai kapcsolat kialakítása a és a Szolnoki Belvárosi Általános Iskola között Népek karácsonya A Népek karácsonya címmel szervezett a téli ünnepkör

Részletesebben

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS Szülők számára tájékoztató Gyermekek számára iskolahívogató foglalkozás Ismerkedés minden tanítóval Hetente, csütörtök 16,30 óra Kertvárosi iskolaválasztó 2017. február 11. Beiratkozás

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A beszámoló ideje: március 01 - május 31

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A beszámoló ideje: március 01 - május 31 Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. EFOP Összefogás a gyermekekért Soltvadkerten

SAJTÓKÖZLEMÉNY. EFOP Összefogás a gyermekekért Soltvadkerten SAJTÓKÖZLEMÉNY EFOP-3.3.2-16-2016-00172 Összefogás a gyermekekért Soltvadkerten Kedvezményezett neve: Soltvadkert Város Önkormányzata Támogatási összeg: 23.866.755 Ft Támogatás mértéke: 100 % Támogatási

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét Minden év május havában büszkén emlékezünk iskolánk névadójára, Irinyi Jánosra, aki magyar vegyész, a zajtalan- és robbanásmentes gyufa feltalálója,

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

január február március április május június július augusztus szeptember október november december

január február március április május június július augusztus szeptember október november december 2017 (2017-ben megvalósított, de el nem számolt tevékenységek) 2018 0 fő 0 fő 15 fő 15 fő 15 fő 15 fő 15 fő 15 fő 15 fő 15 fő 15 fő 15 fő 15 fő Bemeneti mérés Mentorálás Egyéni fejlesztési tervek készítése

Részletesebben

TANULMÁNYI, KULTURÁLIS ÉS SZABADIDŐS PROGRAMOK

TANULMÁNYI, KULTURÁLIS ÉS SZABADIDŐS PROGRAMOK TANULMÁNYI, KULTURÁLIS ÉS SZABADIDŐS PROGRAMOK Tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése és lebonyolítása Célunk: - Természet megismerése - Magyarországi Nemzeti Parkok megismerése - Környezettudatos

Részletesebben

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT)

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) Szerteágazó és színes tevékenység a tanév során: - Diákok számára élményt jelentő, igényes tantárgyi programok - Versenyfelkészítések, örvendetes

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola Iskolánk harmadikos és hatodikos tanulói szeptember végén idén is erdei iskola projekt keretében természet közelben tanultak öt-öt napig.

Részletesebben

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás).

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás). COMENIUS pályázattal Romániában Közel kétéves előkészítés után a Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola az Európai Unió Oktatási Bizottsága által támogatott, Egész életen át tartó tanulás COMENIUS

Részletesebben

AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének

AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik 2016. január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének feltétele, hogy 50 óra közösségi szolgálatban eltöltött

Részletesebben

Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium

Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium A tábor időpontja: 2010. szeptember 22-23-24 A tábor helyszíne: Duna-Ipoly Nemzeti Park, Ipolydamásd A tábor célja:

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.

Részletesebben

Kedvezményezett neve: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (1054 Budapest Akadémia u. 3.) A projekt címe: Az oktatás és nevelés minőségének és

Kedvezményezett neve: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (1054 Budapest Akadémia u. 3.) A projekt címe: Az oktatás és nevelés minőségének és Kedvezményezett neve: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (1054 Budapest Akadémia u. 3.) A projekt címe: Az oktatás és nevelés minőségének és hatékonyságának fejlesztése a Klapka György Szakközép és

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI, TOVÁBBTANULÁSI

PÁLYAVÁLASZTÁSI, TOVÁBBTANULÁSI PÁLYAVÁLASZTÁSI, TOVÁBBTANULÁSI KISOKOS PÁLYAVÁLASZTÁSI, TOVÁBBTANULÁSI FÜZET PEDAGÓGUSOKNAK 2017/2. Nógrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Pályaválasztási Tanácsadó Kiadványa 1 Tisztelt Kolléga! A Pályaválasztási,

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Pályaválasztási nyílt napok a tanévben

Pályaválasztási nyílt napok a tanévben Intézmény Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium és Gimnázium Pályaválasztási nyílt napok/beiskolázási k Előre történő bejelentkezés alapján az érdeklődő diákok az iskola bemutatása után

Részletesebben

Munkaköri leírás. Projektmenedzser. TÁMOP-3.3.10.B-12-0004 Továbbtanulás erősítése a Táncsicsban. A projektvezető szerepe és feladata

Munkaköri leírás. Projektmenedzser. TÁMOP-3.3.10.B-12-0004 Továbbtanulás erősítése a Táncsicsban. A projektvezető szerepe és feladata A projektvezető szerepe és feladata Projektmenedzser A fejlesztési munkát a projekt vezetője irányítja, akinek feladata a projektterv elkészítés, a fejlesztés operatív feladatainak megszervezése, koordinálása

Részletesebben

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában Osztályfőnöki beszámoló osztálykirándulásról A 11. d a Határtalanul program keretében töltött öt napot Bácskában és a Bánátban. Az utazás május kilencedikén kezdődött és tizenharmadikán ért véget. 25-én

Részletesebben

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Téma 2009. április 20-25. Időpont, helyszín Ökolábnyom kiállítás FairTrade=Fenntartható kereskedelem (interaktív foglalkozás) Elsősegély verseny Látogatás

Részletesebben

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN JANUÁR 9. Január 9-én a Vörösmarty Mihály Tagintézmény 3.a, 4.a és 5.b osztályos tanulói közös tanulmányi kiránduláson vettek részt. Szentesre látogattak el január 9-én egy országos rendezvényre. A projekt

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n.

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n. A projekt címe: Belebújunk maskarába farsang - témahét A projekt fő célja: A farsangi ünnepkör szimbólumainak, az ünnepkör eredetének megismertetése mellett az adott témát a lehető legváltozatosabb szemszögből

Részletesebben

Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Keményben TÁMOP 3.3.10.A 12

Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Keményben TÁMOP 3.3.10.A 12 Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Társadalmi Széchenyi Megújulás István Operatív Program Továbbtanulást erősítő Pályázati konstrukció Társadalmi Megújulás Operatív

Részletesebben

Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018

Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018 Az munkatervünk 2017/2018 Tevékenységek, feladatok Határidő Felelősök A/ Alapdokumentumok Az iskola pedagógiai programjában, helyi tantervében kiemelten képviseli a fenntarthatóság pedagógiájának törekvéseit.

Részletesebben

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Szakközépiskola Nagy László Gimnáziuma 7300 Komló, Alkotmány u. 2. OM azonosító: 201286 Telephely kódja: 013 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482367 E-mail:

Részletesebben

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése.

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése. Három nap veled A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola a Három nap veled elnevezésű pályázatot immár második éve nyeri meg. A 2007-2008-as tanévben az Egri Gyakorló Általános Iskola diákjaival tölthettünk

Részletesebben

Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában működő Minősített Tehetséggondozó Műhely 2017/2018-as tanévi tevékenységei

Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában működő Minősített Tehetséggondozó Műhely 2017/2018-as tanévi tevékenységei Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában működő Minősített Tehetséggondozó Műhely 2017/2018-as tanévi tevékenységei Az Új Nemzedék Központ (UNK) a Tehetségek Magyarországa című EFOP 3.2.1-15-2016-00001

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2015-2016. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László,

Részletesebben

TÁMOP A

TÁMOP A Projekt azonosító: TÁMOP-3.3.10. A-12-2013-0038 Projekt címe: Továbbtanuló hátrányos helyzetű diákok mentorálása a Kós Károly Építőipari Szakközépiskolában és Szakiskolában Foglalkozás neve: Szakmai beszámoló

Részletesebben

AS TANÉV KOLLÉGIUMI MUNKATERVE

AS TANÉV KOLLÉGIUMI MUNKATERVE KOLLÉGIUMI MUNKATERV 2017/18. 1. 2017-2018-AS TANÉV KOLLÉGIUMI MUNKATERVE A kötelező tanítási napok száma szakgimnáziumban: 178 nap, a gimnáziumban 179 nap. A tanítási év első tanítási napja 2017. szeptember

Részletesebben

Köszöntjük vendégeinket!

Köszöntjük vendégeinket! Köszöntjük vendégeinket! Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 030175 Telefon: 06-22-368-940 E-mail:iskola@mail.knyek.sulinet.hu http://www.vmg.vm-knyek.hu/

Részletesebben

A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Mentor programjának bemutatása 2014. november 21. OET

A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Mentor programjának bemutatása 2014. november 21. OET A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Mentor programjának bemutatása 2014. november 21. OET A magyar villamosipar legnagyobb független szakmai szervezete Energiát fektetünk a jövődbe! - mentorprogram fiataloknak

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016-2017. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 05-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László, Frák Erika 09.01 Felhívás

Részletesebben

IRÁNY A FELSŐOKTATÁS A PETŐFI KOLLÉGIUM TEHETSÉGES DIÁKJAIÉRT TÁMOP A

IRÁNY A FELSŐOKTATÁS A PETŐFI KOLLÉGIUM TEHETSÉGES DIÁKJAIÉRT TÁMOP A IRÁNY A FELSŐOKTATÁS A PETŐFI KOLLÉGIUM TEHETSÉGES DIÁKJAIÉRT Pályázat száma: A projekt címe: Irány a felsőoktatás A Petőfi Kollégium tehetséges diákjaiért Projekt helyszín: Miskolci Petőfi Sándor Középiskolai

Részletesebben

Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ ) foglalkozásairól

Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ ) foglalkozásairól Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ-15-0204) foglalkozásairól Konecsni György Kulturális Központ, Tájház és Városi Könyvtár Darányi Éva foglalkozásvezető 2015 decemberében

Részletesebben

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23.

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA

Részletesebben

ÉVES BESZÁMOLÓ 2012/2013. Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda, Hévíz, Zrínyi u. 151.

ÉVES BESZÁMOLÓ 2012/2013. Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda, Hévíz, Zrínyi u. 151. ÉVES BESZÁMOLÓ 2012/2013 INTÉZMÉNY Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda, Hévíz, Zrínyi u. 151. IDŐPONT 2013. 08. 31. A tanév végére a csoport létszám 21 fő. SNI: 2 fő Idegen anyanyelvű:1 fő Éves munkánk

Részletesebben

Iskolai közösségi szolgálat - az iskolák és a fogadó intézmények közötti kapcsolat módszertana

Iskolai közösségi szolgálat - az iskolák és a fogadó intézmények közötti kapcsolat módszertana Iskolai közösségi szolgálat - az iskolák és a fogadó intézmények közötti kapcsolat módszertana Szentendre, 2013. október 28. Dr. Bodó Márton Fogalma Nemzeti köznevelési törvény A közösségi szolgálat: szociális,

Részletesebben

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel Az Istvánffy Miklós Általános Iskola 44 diákja és 5 pedagógusa a Határtalanul! Árpád vezér nyomdokain című program keretében négynapos Kárpátaljai kiránduláson vett részt 2018. augusztus 28-31. között.

Részletesebben

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum HAT-18-02-0074 2019. június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum Egy vérből valók vagyunk - Testvériskolák diákjai közötti kapcsolaterősítés Beszámoló az erdélyi diákok magyarországi újáról Hazafele úton

Részletesebben

Osztályfőnöki munkaterv. 2016/17-es tanév

Osztályfőnöki munkaterv. 2016/17-es tanév Osztályfőnöki munkaterv 2016/17-es tanév Osztályfőnök: 5.a Fódi Judit 5.b Dienes Gábor 6.a Fekete Nagy Marianna 6.b Orbán Noémi 6.c Brotschollné Szabó Valéria 7.a Lóczy Ágnes 7.b Lipovics Mónika 8.a Arnold

Részletesebben

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B OM azonosító: 201286 Telephely kód: 001 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482-367 E-mail: gimnazium@nagylaszlo-komlo.sulinet.hu

Részletesebben

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola felvételi tájékoztató 2016/2017 BEMUTATKOZÁS Iskolánkban 60 év óta folyik kereskedelmi és vendéglátóipari szakemberek képzése.

Részletesebben

Mosolyt az arcokra! Tanoda

Mosolyt az arcokra! Tanoda Mosolyt az arcokra! Tanoda NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAM Készült: 2013. augusztus 08. Készítette: Nagy Anikó szakmai vezető I. Alapelvek 1 I.1. Tanodai célok megfogalmazása A Tanoda biztosítja minden gyermek

Részletesebben

TANULJUNK ÉLNI, GONDOL KODNI ZÖLDÜL

TANULJUNK ÉLNI, GONDOL KODNI ZÖLDÜL TANULJUNK ÉLNI, GONDOL KODNI ZÖLDÜL Egész tanévet átfogó környezetvédelmi program Önálló innováció: Egész tanévet átfogó környezetvédelmi program A program felelősei: Erdei Lászlóné Máté Melinda Érintettek:

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: RETRÓ ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A TÉMAHÉT

Részletesebben

Beszámoló az egészséghét programjairól. Az egészség hét programjának részletes ismertetése

Beszámoló az egészséghét programjairól. Az egészség hét programjának részletes ismertetése Beszámoló az egészséghét programjairól Iskolánkban 2009. október 19-21 között rendeztük meg az egészséghetet. Úgy gondoltuk, hogy mivel sok tanulónk ezen belül a 8 a osztály több tagjának életmódjára jellemező

Részletesebben

Továbbtanulási munkacsoport Fodorné Strausz Irma

Továbbtanulási munkacsoport Fodorné Strausz Irma Pályázati program: TÁMOP 3.3.2 Esélyegyenlőségi programok végrehajtásának támogatása A projekt címe: ESÉLYTEREMTÉS A BARCSI NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN TÁMOP-3.3.2-08/2-2008-0034 Továbbtanulási munkacsoport

Részletesebben

GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV 2011 2012

GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV 2011 2012 GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV 2011 2012 A gyermekekről rengeteget tanulhatsz. Például azt, hogy mennyire vagy türelmes! Franklin P. Jones Készítette: Hornyákné Tóth Szabó Mária gyvf. Halász Lászlóné

Részletesebben

Tavaszi kulturális kirándulás Budapestre 2019/04/06

Tavaszi kulturális kirándulás Budapestre 2019/04/06 Tavaszi kulturális kirándulás Budapestre 2019/04/06 Idén, a diáknapok előtt a 11A osztály tanulmányi kirándulást szervezett a kultúra két nagy budapesti bástyájába, a Szépművészeti Múzeumba és a Zeneakadémiára.

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron

Részletesebben

TÁMOP A Én is továbbtanulok

TÁMOP A Én is továbbtanulok TÁMOP-3.3.10.A-12-2013-0018 Én is továbbtanulok A pályázat indulása Iskolánk, a Szolnoki Műszaki Szakközép és Szakiskola Pálfy-Vízügyi Tagintézménye 2013-ban pályázott a TÁMOP-3.3.10.A-12-2013 kódszámú

Részletesebben

NAGYRÁBÉI MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE. 2017/2018. tanév

NAGYRÁBÉI MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE. 2017/2018. tanév NAGYRÁBÉI MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE 2017/2018. tanév CÉLKITŰZÉSEINK: Környezettudatosságra nevelés, a fenntartható fejlődés elveinek érvényesítése iskolánk mindennapjaiban

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjának keretében a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola harmincegy

Részletesebben

1. UTAZÁS: MAGYARORSZÁG. Magyarországi intézmény: Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger

1. UTAZÁS: MAGYARORSZÁG. Magyarországi intézmény: Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger Határtalanul! Együttműködés határon túli középiskolák között HAT- 18-02-0372 pályázat: Ősi mesterségek és népi hagyományok nyomában Észak - Magyarországon és Székelyföldön Magyarországi intézmény: Egri

Részletesebben

Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról október 1-3.

Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról október 1-3. TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0034 Kézen fogva a jövőnkért című pályázat Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról 2014. október 1-3. Résztvevők: a Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola

Részletesebben

Természetközeli sporttábor

Természetközeli sporttábor TÁMOP 3.1.4.C-14-2015-0062 Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem Felzárkóztatás a magyar gazdaság versenyképességéért a gyulai szakiskolában Természetközeli sporttábor 2015. 10. 19-21. Természetközeli

Részletesebben

LELLEI ÓVODA. Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD.

LELLEI ÓVODA. Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD. LELLEI ÓVODA Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD. (Környezeti Munkanapló) A LELLEI ÓVODÁBAN: Nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatos

Részletesebben

KOLLÉGIUMI MUNKATERV 2014 2015.

KOLLÉGIUMI MUNKATERV 2014 2015. Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2. KOLLÉGIUMI MUNKATERV 2014 2015. Készítette: Kiss Ferenc kollégiumvezető Jóváhagyta: a kollégium nevelőtestülete

Részletesebben

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1 EFOP-1.3.9-17-2017-00011 Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Idegen nyelvi klub A megvalósítás időszaka: 2018. 02. 15.-2018. 05.

Részletesebben

Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából

Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából Augusztus végén a 2018/2019. tanév indításához szükséges feladatok elvégzése után szeptember 3-án a tanévnyitó ünnepséggel hivatalosan is kezdetét vette

Részletesebben

IKSZ Kutatások, Tapasztalatok

IKSZ Kutatások, Tapasztalatok IKSZ Kutatások, Tapasztalatok Budapest, 2015. február 20. Dr. Bodó Márton Az IKSZ fejlesztő hatása nemzetközi tapasztalatok szerint - ha felkészítés és reflexió kapcsolódik hozzá, - ha nem alkalmi, hanem

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2015-2016 Készítette: Csiki Zsolt Pályáztunk Intézményünk sikerrel pályázott és a 2016. január 1. - 2018. december 31. közötti időszakra elnyerte

Részletesebben

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL Március 14-e és 17-e között iskolánk 7.-es csapata különleges irodalmi és történelmi emlékeket fedezett fel Észak-Erdélyben. A szállásunk és a bázisuk Koltón

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény FORGATÓKÖNYV KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT FEJLESZTÉSI ÉS PROJEKTIGAZGATÓSÁG 1051 Budapest, Nádor u. 32. www.klik.gov.hu Iskolánk idén ünnepli 110. évfordulóját, ennek alkalmából egy egész élménynapot

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT. Történetek a kincses erdő állatairól

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT. Történetek a kincses erdő állatairól Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT Történetek a kincses erdő állatairól Készült: Forrás Általános Iskola Dávod 2009. október 19-22.

Részletesebben

FELADATOK ÜTEMTERVE. időpont esemény felelősök. 24. Alakuló értekezlet Németh István. 24. tankerületi tanévnyitó értekezlet Németh István

FELADATOK ÜTEMTERVE. időpont esemény felelősök. 24. Alakuló értekezlet Németh István. 24. tankerületi tanévnyitó értekezlet Németh István FELADATOK ÜTEMTERVE időpont esemény felelősök augusztus 24. Alakuló értekezlet 24. tankerületi tanévnyitó értekezlet 24-25. Javítóvizsga felkészítés 27. Megyei tanévnyitó értekezlet 26. Javítóvizsga 31.

Részletesebben

Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium BESZÁMOLÓ A TÖRÖK IDŐK, VÉGVÁRAK CÍMŰ PROJEKTRŐL Somogyzsitfa Ady Endre u. 8.

Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium BESZÁMOLÓ A TÖRÖK IDŐK, VÉGVÁRAK CÍMŰ PROJEKTRŐL Somogyzsitfa Ady Endre u. 8. Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium 8734 Somogyzsitfa Ady Endre u. 8. Web: www.szechenyiszki.hu E-mail: szechenyiszki@gmail.com Telefon: +36 85 312 051 Fax: +36 85 314 774 OM

Részletesebben

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT 2017. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok Nkt. 4. (15) közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének

Részletesebben

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Iskolánk, a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola (Tehetségpont) 2010. júniusában megnyerte az Oktatási Közalapítvány

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

Szakmai beszámoló. A Szerencsi Szakképző Iskola felkészülése a rövidebb idejű szakképzés bevezetésére TÁMOP B-12/

Szakmai beszámoló. A Szerencsi Szakképző Iskola felkészülése a rövidebb idejű szakképzés bevezetésére TÁMOP B-12/ Szakmai beszámoló A Szerencsi Szakképző Iskola felkészülése a rövidebb idejű szakképzés bevezetésére TÁMOP-2.2.5.B-12/1-2012-0002 1 A projekt a Társadalmi Megújulás Operatív Program Szakképző intézmények

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014-2015. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 15. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók Szántóné Seller Szilvia, Frák Erika 09. hótól folyamatos

Részletesebben

Szakmai összefoglaló a Kompetencia készségek fejlesztése a Gy. Szabó Béla Református Általános Iskolában című projektről

Szakmai összefoglaló a Kompetencia készségek fejlesztése a Gy. Szabó Béla Református Általános Iskolában című projektről Szakmai összefoglaló a Kompetencia készségek fejlesztése a Gy. Szabó Béla Református Általános Iskolában című projektről A Kiskunhalasi Református Kollégium Központi Általános Iskola (6400 Kiskunhalas,

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA Tanuló neve: Oktatási azonosító: Születési hely, idő: Anyja születési neve: Mit nevezünk iskolai nak? Az iskolai egy szervezett keretek között (iskolai osztály, csoport, évfolyam,

Részletesebben

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Családi Nap 6. tematikája; Sárospatak, 2013. július 13. szombat Cím: Rákóczi asztala család kincsei a múzeumban Ajánlott korosztály: óvodástól idős korig mindenkinek Segédanyag: Iskolatörténeti Kiállítás

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2011/2012.

Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2011. szeptember 30. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok környezettudatosságának

Részletesebben

Iskolai Közösségi Szolgálat szervezése az Övegesben

Iskolai Közösségi Szolgálat szervezése az Övegesben Iskolai Közösségi Szolgálat szervezése az Övegesben Készítette: Mézes József 2015. február 2012 a fogalom megjelenése szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett

Részletesebben

Abigél Köznevelési Intézmény Debreceni Tagintézmény munkaterve és feladat-ellátási terve a 2013/2014-es tanévre

Abigél Köznevelési Intézmény Debreceni Tagintézmény munkaterve és feladat-ellátási terve a 2013/2014-es tanévre Abigél Köznevelési Intézmény Debreceni Tagintézmény munkaterve és feladat-ellátási terve a 2013/2014-es tanévre Elfogadta az Abigél Középiskola nevelőtestülete: Debrecen, 2013. szeptember 10. Bencze Rita

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje 2017/2018. tanév 1. A tanév rendje: 1.2. szorgalmi idő: 2017. szeptember 1-től 2018. június 15-ig a tényleges tanítási napok száma: 180 +6 tanítás nélküli munkanap I. félév: 2018.

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA Tanuló neve: Oktatási azonosító: Születési hely, idő: Anyja születéskori neve: Tanuló neve: Osztálya:.. Mit nevezünk iskolai közösségi szolgálatnak? Az iskolai közösségi szolgálat

Részletesebben

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke?

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke? SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE válasz alapján Az iskola vezetősége novemberében arra kérte a szülőket, hogy e kérdőív kitöltésével segítsék az iskola fejlődését és adjanak visszajelzést arra, hogy látják az

Részletesebben