Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete. A beszámoló ideje: június 01. napjától szeptember 02. napjáig.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete. A beszámoló ideje: június 01. napjától szeptember 02. napjáig."

Átírás

1 Pályázati azonosító: TÁMOP B Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A beszámoló ideje: június 01. napjától szeptember 02. napjáig. I. A következő feladatokat láttam a projekt megvalósítása során: Az általam mentorált öt tanulóval (a tanuló tanulmányi eredményének függvényében szükség szerint iskolaidőn kívül is) hetente legalább 1 alkalommal, minimum 1,5 órában foglalkozom. Ilyenkor a tanulmányi eredményeken, előre menetelen kívül szívesen számolnak be a napi történéseikről is. Fontos cél a társas készség fejlesztése, melyre a program keretein belül számos lehetőség adódik. Fontos az is, hogy egymással és a mentorral is optimálisan tudjanak együtt működni, az illemszabályokat tartsák és tartassák be. II. A mentoráltakról mentori naplót vezetek. Rendszeresen, hetente találkozom a mentorált tanulókkal. A mentorálások alkalmával nyomon követem a mentorált egyéni fejlődését, segítem sikeres tanulmányi előmenetelét, tehetségének kibontakoztatását. A program során mint mentor hangsúlyt fektetek a szociálismentális gondozásra is, mely az egyén személyiségének megerősítését és körülményeinek stabilizálását célozza. Segítem, támogatom mentoráltjaim személyiségének reális kibontakoztatását, közös erővel törekszünk az ideális és a valós énkép közelítésére. III. Szabadidős, kulturális és sportprogramokban való részvétel: Számos élménydús eseményen vettünk részt a mentoráltakkal és a mentortársainkkal a program keretein belül. Ezek kiemelkedő fontosságúak, hisz a közösen átélt események, élmények még inkább megalapozzák a társas kapcsolatokat, a mentorok és mentoráltak eredményes közreműködését. Nagyon pozitív hatással van a közösségre, hogy együtt, közösen cselekedhetünk. Ezek még abból a szempontból is nagyon hangsúlyosak, hogy motiváltabbá teszik a tanulókat a közös munkával, a tanulmányokkal kapcsolatban is.

2 1. Erdei iskola, Helyszín: Zsóry Zsibongó-Mezőkövesd Élménydús napokat tölthettünk a zsibongó falai között. Lehetőségünk nyílt Szilágyi Sándor tiszaberceli tiszteletes játékos előadásán részt venni, mely láthatóan megérintette a tanulókat. Hallhatunk a szeretetről, a tiszteletről, megbecsülésről, elfogadásról és számos más emberi tulajdonságról, melyek társadalmunk alap építőkövei. Lelkünk gondozása után, a következő napon a testünké lett a főszerep. Tajthy Judit kolléganőnk vezetésével egy lendületes, jó hangulatú aerobicóra aktív részt vevői lehettünk. A Zöldgallérosok a jövőért című Környezetvédelmi előadássorozat keretében lehetőségünk nyílt több érdekes előadást is meghallgatni. Hallhattunk előadást arról, hogy hogyan keletkezett a Tisza folyónk, a modern állatvédelemről és a fenntartható erdőgazdálkodásról is. Buszra ülve Magyarország egyik gyöngyszemének látnivalóit tekinthettük meg, Eger városát. Még a program keretein belül, lehetőségünk nyílt karaokizni, bulizni közösen a tanulókkal. 2. Terror Háza Múzeum, Helyszín: Budapest Ebben az Andrássy úti épületben létesült egy múzeum, illetve kiállítás, mely a rendszerváltozás utáni magyar demokrácia szimbóluma lett ben vált igazi emlékművé és megnyitotta kapuit a Terror Háza Múzeum. A hallgatás évtizedei után jött létre ez a hely, mely méltó emléket állít a múlt elhallgatott történelmi szereplőinek és eseményeinek. Itt

3 felejthetetlen órákat tölthettünk el A KÖRPI mentoráltjainkkal a TÁMOP / és mentortársainkkal. Előzetes felkészítő után A közoktatás-fejlesztést lehetőségük nyílt támogató a tanulóknak hálózat működtetése arra, és továbbfejlesztése hogy a közelmúlt a Közép-dunántúli még Régióban közelebb című pályázat kerüljön megvalósítója. hozzájuk és méltó tiszteletadással adózhassanak az áldozatoknak, történelmünk szereplőinek. 3. Tuzson János Botanikus Kert és Nyíregyházi Kalandpark- Környezetvédelmi kirándulás, Helyszín: Nyíregyháza Lenyűgöző látványosság volt számunkra a botanikus kert, mely a sóstói parkerdő közvetlen szomszédságában, a Nyíregyházi Főiskola területén található. Lenyűgöző volt az idegen tájak növényvilágát testközelből látni. Megnézhettük a Pálmaházat, a Mediterránházat és a Kaktuszházat is ben épült fel a trópusi haszonnövényház, ahol láthattuk a hatalmasra nőtt amazonasi tündérrózsát. Az Élet fája bemutató parkot is megtekinthettük csodálatos növényvilágával együtt. Mindezek mellett a távoli egzotikus tájak (Kína, Ázsia, Japán) növénygyűjteményét is megcsodálhattuk a szabadföldön és az üvegházakban egyaránt. A szépérzékünk fejlesztése után következett a testi megmérettetésünk. A nyíregyházi kalandpark területén próbálhattuk ki fizikai állóképességünk és ügyességünk korlátait. Igazán jókedvűen telt el ez a nap is, rengeteget nevettünk, sokat beszélgettünk. Főleg fizikailag, de mentálisan is kellemesen elfáradva tértünk haza. A gyerekek tele voltak élményekkel a programok után, volt köztük számos olyan tanuló, aki először látta a botanikus kertet és a kalandparkot is.

4 4. Szent Iván éjszaka: Bihari Lovas tanya, Helyszín: Nyíregyháza Az ünnepélyes megnyitó után a különféle lovasok (dámalovasok, díjlovasok, huszárok, fogatok, csikósok) látványos felvonulása következett, mely csodálatos élményt nyújtott, ahogyan lovas és lovasa összhangban volt. Az élménydús felvonulás után, pónifogatok akadályversenyének lehettünk szemtanúi. Láthattunk díjlovas bemutatót, csikós bemutatót, hagyományőrző, kulturális bemutatót és bemutatkozott az általunk már jól ismert Kistáltos Lovasudvar is. Az est pikantériája mindannyiunk számára az volt, hogy egy éjszakai fogatversenyt tekinthetünk meg, majd tűzugráson vehettünk részt. Bográcsban főtt, parázson sült ételeket kóstolhatunk meg, melyhez élőzene szólt. Kivételes élményben volt részünk.

5 5. Családlátogatás, Mint ahogyan az előző családlátogatások alkalmával is a mentoráltak szülei nagyon együttműködőek, segítőkészek és barátságosak voltak. Örültek, hogy gyermekeik a program keretein belül sok élményben és támogatásban, illetve odafigyelésben, törődésben részesültek. Beszélgettem a szülőkkel, testvérekkel és a mentoráltjaimmal a tanulási motivációról, pályaválasztásról, tanulmányi eredményekről, tanulási szokásokról is. Partneri kapcsolat alakult ki közöttünk a projekt megvalósítása során. A szülők további támogatásukról, segítségükről és bizalmukról biztosítottak. 6. Környezetvédelmi tábor, Környezetvédelmi tábor programjában szerepelt a Zöldgallérosok a Jövőért című előadássorozat keretén belül Ibrány környékének védett növényei, valamint helyt kapott az is, hogy milyen is természetbarátnak lenni és hogyan állhatunk helyt e felelős feladatvállalásban. Rajzpályázaton is részt vehettek a rajzolni szerető és tudó gyermekek, témájuk : Neked kincs a tiszta víz?. A környezetvédelemhez kapcsolódóan divatbemutatót rendeztünk újrahasznosított anyagokból. Sokat nevettünk és mókáztunk a feladatok teljesítése közben, de ugyanakkor sokat tudhattunk meg önmagunkról, társainkról és a bennünket körülvevő szűkebb, illetve tágabb környezetről is. Újabb eseménydús és jó hangulatú program részesei lehettünk a pályázat keretein belül, ahol a mindennapi rutinokon kívül (reggeli, ebéd, vacsora) sokféle programban vettünk részt. Dr. Bugarin - Horváth András figyelemfelkeltő elődadása után az Ibrányi László Művelődési Központ udvarán Prométheusz koncerten vettünk részt. A zenekar a tanulókhoz közeli zenei

6 stílusban játszik, így könnyed kikapcsolódásban volt részünk. A tábor szombati napján a Nyíregyházi A közoktatás-fejlesztést Állatparkba támogató hálózat látogattunk működtetése el, és továbbfejlesztése mely még a annak Közép-dunántúli is nagy Régióban élmény, című pályázat aki szinte megvalósítója. évente látogat el ide. Az állatpark nagy hírnévnek örvend, hiszen mind belföldről, mind külföldről rengeteg látogatót vonz. Állandó fejlesztések során folyton bővül a látnivalók sora. A legjobban a Ócenárium és a Zöld Piramis, valamint a fókashow kápráztatja el az idelátogatókat. A szombati napon (este) diszkót rendeztünk, ahol együtt táncoltunk a legváltozatosabb zenékre. A tábor utolsó napján (vasárnap) közös szalonnasütést tartottunk az Ibrányi Városligetben. 7. Az Ibrányért Összművészeti Egyesület szervezésében aug szept. 02. között sporthéten vehettünk részt. Ezen a sportos, dinamikus és energikus programon Labdarúgó Kupa, Kézilabda Kupa, Kosárlabda Kupa résztvevői lehettünk. A diákok megmérettették magukat atlétikában és ügyességi játékokban is. A programokon jó volt látni a gyermekeket mosolyogni, hallani hangosan kacagni, hisz a jóllét állapotához, önmagunk egyensúlyban tartásához mind a mentális, mind a fizikális összetevők szükségesek. A mindennapi sport nagyon fontos e célból is, hisz testileg és lelkileg csak akkor mondhatjuk önmagunkat egészségesnek, ha mindkettőért teszünk. A program egy fergeteges Zumba partival zárult. A rendezvény céljai közt véleményem szerint az is szerepelt, hogy ráébressze a tanulókat a mozgás fontosságára, megszerettetésére, valamint hihetetlen közösségkovácsoló erejére is.

7 8. Projektzáró ünnepség, A 11 órakor kezdődő projektzáró ünnepség alkalmából a tanulók színvonalas műsort adtak a közönségnek. Több intézményvezető, polgármester, együttműködő partner és közéleti személyiség is emelte a rendezvény színvonalát. Rendezvényünkre érkezett Kozma Péter kormánymegbízott, Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő és Román István helyettes államtitkár is. Itt láthattuk azt, hogy mennyi ember munkálkodott a pályázat keretein belül ezekért a gyermekekért, a pályázat sikerességéért.

8 Felelősségem: - a projekt során keletkező szakmai dokumentumok kezelése; - az információk szakmai vezető felé történő közvetítése; - a cselekvési ütemterv betartása, betartatása; - a tevékenységek ütemterv szerinti megszervezése. A projekt előírásszerű mentori tevékenységének megvalósítása területén felelősséget viselek, a meghatározott feladatokat a fő munkahelyemen előírt munkaidőn túl végzem.

9 Kelt: Nyíregyháza, szeptember 02. Kőhegyi Edit Zsuzsanna tankerületi igazgató Kormány Lászlóné mentor Gincsai Zoltán Gábor Ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgató

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ /Budai-Kiss

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Gimnázium Szakközépiskola és Kollégiumban.

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházi Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházi Tankerülete Nyíregyházi Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában.

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

PROJEKTMENEDZSER BESZÁMOLÓJA

PROJEKTMENEDZSER BESZÁMOLÓJA Gincsai Zoltán Gábor PROJEKTMENEDZSER BESZÁMOLÓJA Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése

Részletesebben

SZAKMAI VEZETŐ BESZÁMOLÓJA

SZAKMAI VEZETŐ BESZÁMOLÓJA Márkusné Bodnár Piroska SZAKMAI VEZETŐ BESZÁMOLÓJA Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

TÁMOP B

TÁMOP B Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

-3.3.10.B-12-2013-0016.

-3.3.10.B-12-2013-0016. Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0100 Hátrányból előny testvériskolai kapcsolat kialakítása a és a Szolnoki Belvárosi Általános Iskola között Népek karácsonya A Népek karácsonya címmel szervezett a téli ünnepkör

Részletesebben

Mosolyt az arcokra! Tanoda

Mosolyt az arcokra! Tanoda Mosolyt az arcokra! Tanoda NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAM Készült: 2013. augusztus 08. Készítette: Nagy Anikó szakmai vezető I. Alapelvek 1 I.1. Tanodai célok megfogalmazása A Tanoda biztosítja minden gyermek

Részletesebben

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron

Részletesebben

IRÁNY A FELSŐOKTATÁS A PETŐFI KOLLÉGIUM TEHETSÉGES DIÁKJAIÉRT TÁMOP A

IRÁNY A FELSŐOKTATÁS A PETŐFI KOLLÉGIUM TEHETSÉGES DIÁKJAIÉRT TÁMOP A IRÁNY A FELSŐOKTATÁS A PETŐFI KOLLÉGIUM TEHETSÉGES DIÁKJAIÉRT Pályázat száma: A projekt címe: Irány a felsőoktatás A Petőfi Kollégium tehetséges diákjaiért Projekt helyszín: Miskolci Petőfi Sándor Középiskolai

Részletesebben

Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Keményben TÁMOP 3.3.10.A 12

Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Keményben TÁMOP 3.3.10.A 12 Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Társadalmi Széchenyi Megújulás István Operatív Program Továbbtanulást erősítő Pályázati konstrukció Társadalmi Megújulás Operatív

Részletesebben

Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum.

Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum. Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum.hu Szakmai beszámoló A Karacs Ferenc Múzeum csillagos éjszakája-

Részletesebben

Munkaköri leírás. Projektmenedzser. TÁMOP-3.3.10.B-12-0004 Továbbtanulás erősítése a Táncsicsban. A projektvezető szerepe és feladata

Munkaköri leírás. Projektmenedzser. TÁMOP-3.3.10.B-12-0004 Továbbtanulás erősítése a Táncsicsban. A projektvezető szerepe és feladata A projektvezető szerepe és feladata Projektmenedzser A fejlesztési munkát a projekt vezetője irányítja, akinek feladata a projektterv elkészítés, a fejlesztés operatív feladatainak megszervezése, koordinálása

Részletesebben

Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai

Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai 3. sz. melléklet MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai OM azonosító: 031202 Intézményazonosító: HA2301 2017.09.01 MEDGYESSY FERENC

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás).

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás). COMENIUS pályázattal Romániában Közel kétéves előkészítés után a Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola az Európai Unió Oktatási Bizottsága által támogatott, Egész életen át tartó tanulás COMENIUS

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A beszámoló ideje: március 01 - május 31

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A beszámoló ideje: március 01 - május 31 Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása. 2013. november 27.

A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása. 2013. november 27. A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása 2013. november 27. 1. Keretek - ORÖ megállapodás, Nemzeti Társadalmi Felzárkózási stratégia 2. Keretek - EU 2007-2013 - EU 2020,

Részletesebben

Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum

Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban 2016. június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum pályázati azonosító: 204107/00197 1. A program részletes ismertetése A Móra Ferenc

Részletesebben

Az iskolánkban futó pályázatok

Az iskolánkban futó pályázatok Az iskolánkban futó pályázatok TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0507 - Innovatív iskolák fejlesztése c. pályázat TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0059 -Esélyegyenlőségialapú fejlesztések támogatása a PetrovayGyörgy Katolikus

Részletesebben

Eljárásrend a TÁMOP / számú pályázathoz

Eljárásrend a TÁMOP / számú pályázathoz Eljárásrend a TÁMOP-3.3.8-2/12-2012-0092 számú pályázathoz Tartalom: I. Az eljárásrend hatálya II. A projekt általános jellemzői III. A projektmenedzsment tagjai, feladatai, felelősségek, IV. A projektben

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

TÁMOP / Tehetségekért a Barcsi Nevelési és Oktatási Intézményben

TÁMOP / Tehetségekért a Barcsi Nevelési és Oktatási Intézményben TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0122 Tehetségekért a Barcsi Nevelési és Oktatási Intézményben Projektzáró rendezvény 2011. 11. 29. Készítette: Vizváriné Maronics Mária projektmenedzser A pályázat tartalma Pályázó:

Részletesebben

8. oldal Kerecsendi Újság Tisztelt Polgármester Úr! A kerecsendi nyugdíjasok nevében szeretnénk tisztelettel megköszönni azt a törődést és az évenkénti kirándulási lehetőséget, amellyel megörvendeztetnek

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA 2018 SZEPTEMBER 21-22. EURÓPA 2000 KÖZÉPISKOLA 1143 BUDAPEST GIZELLA ÚT 42-44. Jelentkezési határidő: 2018 SZEPTEMBER

Részletesebben

Pályázati azonosító: TÁMOP 3.1.4-08/2-2008-0136. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben.

Pályázati azonosító: TÁMOP 3.1.4-08/2-2008-0136. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben. Pályázati azonosító: TÁMOP 3.1.4-08/2-2008-0136 Pályázat címe: Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben. Pályázó neve: Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Pályázó címe:

Részletesebben

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS Szülők számára tájékoztató Gyermekek számára iskolahívogató foglalkozás Ismerkedés minden tanítóval Hetente, csütörtök 16,30 óra Kertvárosi iskolaválasztó 2017. február 11. Beiratkozás

Részletesebben

MUNIA ZOLTÁN ORSZÁGOS OBOÁSTÁBOR ÉS FESZTIVÁLPROGRAM Nyíregyházán 2014. aug. 4-10.

MUNIA ZOLTÁN ORSZÁGOS OBOÁSTÁBOR ÉS FESZTIVÁLPROGRAM Nyíregyházán 2014. aug. 4-10. MUNIA ZOLTÁN ORSZÁGOS OBOÁSTÁBOR ÉS FESZTIVÁLPROGRAM Nyíregyházán 2014. aug. 4-10. Immár 7. alkalommal került megrendezésre Balatonudvari, Zirc, Salgótarján, Veszprém változó helyszínei után ez alkalommal

Részletesebben

Díszvendéghez méltó megjelenés

Díszvendéghez méltó megjelenés Díszvendéghez méltó megjelenés Mechanikus karbantartó MOM Zrt. Területi Igazgató City Hitelbróker Kft. Elektromos karbantartó MOM Zrt. Területi képviselő NYÍRSÉG NEHÉZGÉP 93 BT. Területi vezető CEUMED

Részletesebben

Hazai és európai szakpolitikai irányok a kisgyermekkori nevelésben. 2014. December 2.

Hazai és európai szakpolitikai irányok a kisgyermekkori nevelésben. 2014. December 2. Hazai és európai szakpolitikai irányok a kisgyermekkori nevelésben SZEMINÁRIUM 2014. December 2. Helyzetelemzés - NTFS következtetései Oktatás Oktatási rendszerünk nem képes megfelelő mértékben csökkenteni

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014-2015. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 15. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók Szántóné Seller Szilvia, Frák Erika 09. hótól folyamatos

Részletesebben

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL Március 14-e és 17-e között iskolánk 7.-es csapata különleges irodalmi és történelmi emlékeket fedezett fel Észak-Erdélyben. A szállásunk és a bázisuk Koltón

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

Alföldi. Legendás Túracsomag NYÍREGYHÁZA. Ahol magad is legendára találsz

Alföldi. Legendás Túracsomag NYÍREGYHÁZA. Ahol magad is legendára találsz Alföldi %egendárium Legendás Túracsomag NYÍREGYHÁZA Ahol magad is legendára találsz Nyíregyháza, mint Legendás Helyszín bemutatása: Nyíregyháza az ország hetedik legnagyobb városa, Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n.

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n. A projekt címe: Belebújunk maskarába farsang - témahét A projekt fő célja: A farsangi ünnepkör szimbólumainak, az ünnepkör eredetének megismertetése mellett az adott témát a lehető legváltozatosabb szemszögből

Részletesebben

KIP SZAKMAI NAP BALMAZÚJVÁROS

KIP SZAKMAI NAP BALMAZÚJVÁROS KIP SZAKMAI NAP BALMAZÚJVÁROS 2014.12.03 "Akárhova fordulunk, azt látjuk, hogy óriási túltermelésünk van művelt emberekben. Ha azonban egy szakmára embert keresünk, ilyen felett nem rendelkezünk. Tagadhatatlanul

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2011/2012.

Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2011. szeptember 30. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok környezettudatosságának

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM

EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM Szeresd az egészséged, mert ez a jelen. Védd a kisgyermeket, mert ő a jövő. őrizd a szüleid egészségét! merta múlton épül föl a jelen és a jövő. Bárczy Gusztáv 2 Tartalom 1. Egészséges

Részletesebben

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Szakközépiskola Nagy László Gimnáziuma 7300 Komló, Alkotmány u. 2. OM azonosító: 201286 Telephely kódja: 013 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482367 E-mail:

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

Lina-Romanyi Mentorica Program a Hodászi Roma Lányokért

Lina-Romanyi Mentorica Program a Hodászi Roma Lányokért Lina-Romanyi Mentorica Program a Hodászi Roma Lányokért Roma lányok korai iskolaelhagyásának megelőzése ROM-ISK-15-2015-00180. Milyen előzményre, előzetes kapcsolatra épült a pályázat (szervezet és célcsoporttagok,

Részletesebben

Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018

Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018 Az munkatervünk 2017/2018 Tevékenységek, feladatok Határidő Felelősök A/ Alapdokumentumok Az iskola pedagógiai programjában, helyi tantervében kiemelten képviseli a fenntarthatóság pedagógiájának törekvéseit.

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét Minden év május havában büszkén emlékezünk iskolánk névadójára, Irinyi Jánosra, aki magyar vegyész, a zajtalan- és robbanásmentes gyufa feltalálója,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a Lovasrendezvények a Zala völgyében című pályázat megvalósulásáról

BESZÁMOLÓ. a Lovasrendezvények a Zala völgyében című pályázat megvalósulásáról BESZÁMOLÓ a Lovasrendezvények a Zala völgyében című pályázat megvalósulásáról A 122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó

Részletesebben

NAGYRÁBÉI MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE. 2017/2018. tanév

NAGYRÁBÉI MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE. 2017/2018. tanév NAGYRÁBÉI MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE 2017/2018. tanév CÉLKITŰZÉSEINK: Környezettudatosságra nevelés, a fenntartható fejlődés elveinek érvényesítése iskolánk mindennapjaiban

Részletesebben

TÁMOP / Tehetségekért a Barcsi Nevelési és Oktatási Intézményben

TÁMOP / Tehetségekért a Barcsi Nevelési és Oktatási Intézményben TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0122 Tehetségekért a Barcsi Nevelési és Oktatási Intézményben Projektindító rendezvény 2010. 10. 21. Készítette: Vizváriné Maronics Mária projektmenedzser A pályázat tartalma Pályázó:

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT)

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) Szerteágazó és színes tevékenység a tanév során: - Diákok számára élményt jelentő, igényes tantárgyi programok - Versenyfelkészítések, örvendetes

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

A KOLLÉGIUM MUNKATERVE 2014/15. TANÉV

A KOLLÉGIUM MUNKATERVE 2014/15. TANÉV A KOLLÉGIUM MUNKATERVE 2014/15. TANÉV A nevelőtestület összetétele, feladatai A nevelőtestület létszáma 14 fő, csoportok száma 13 Név Szak óraszám feladat Kurinszky László földrajz - népművelő munkaközösség-vezető,

Részletesebben

A/ Általános elvárások:

A/ Általános elvárások: Öko iskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek Határidő Felelős A/ Általános elvárások: Az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása. Igényes környezet kialakítása és kialakíttatása a diákok

Részletesebben

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke?

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke? SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE válasz alapján Az iskola vezetősége novemberében arra kérte a szülőket, hogy e kérdőív kitöltésével segítsék az iskola fejlődését és adjanak visszajelzést arra, hogy látják az

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén,a Nyírség és a Bereg határán elhelyezkedő település a Kraszna tiszai torkolatánál található.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén,a Nyírség és a Bereg határán elhelyezkedő település a Kraszna tiszai torkolatánál található. Vásárosnamény Elhelyezkedése Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén,a Nyírség és a Bereg határán elhelyezkedő település a Kraszna tiszai torkolatánál található. A,,Bereg kapuja -ként ismert vendégszerető

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Testvértelepülések találkozója Szentpéterszeg, október

Szakmai beszámoló. Testvértelepülések találkozója Szentpéterszeg, október Szakmai beszámoló Testvértelepülések találkozója Szentpéterszeg, 2016. október 7-8-9. Az Európa a polgárokért program támogatásával 2016. október 7-8-9-én az Európa jövője Az euroszkepticizmus és az aktív

Részletesebben

AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének

AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik 2016. január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének feltétele, hogy 50 óra közösségi szolgálatban eltöltött

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

TÁMOP-3.14.-12/2-2012-0821. Gyermekláncfű egészségmegőrző és környezetvédő tábor

TÁMOP-3.14.-12/2-2012-0821. Gyermekláncfű egészségmegőrző és környezetvédő tábor TÁMOP-3.14.-12/2-2012-0821 Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra Gyermekláncfű egészségmegőrző és környezetvédő tábor TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2012/2013.

Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2012. szeptember 1. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja:

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja: Visegrádi Önkormányzat 11/2001. (IX. 27.) ör. rendelete a város közművelődési feladatairól és ellátásának feltételeiről [Egységes szerkezetben a 4/2014. (III.21.) Ökt. rendelettel] Visegrád Város Önkormányzatának

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a A Kandó Szakközépiskoláért Alapítvány 2014. évi tevékenységéről és támogatásairól

BESZÁMOLÓ a A Kandó Szakközépiskoláért Alapítvány 2014. évi tevékenységéről és támogatásairól BESZÁMOLÓ a A Kandó Szakközépiskoláért Alapítvány 2014. évi tevékenységéről és támogatásairól Beszámoló A Kandó Szakközépiskoláért Alapítványunk 2013 novemberében vállalkozási szerződést kötött az Innolibre

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2010/2011.

Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2010. szeptember 30. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

AUGUSZTUS SZEPTEMBER

AUGUSZTUS SZEPTEMBER 2017/2018-as tanév munkaterve Időpontok Programok AUGUSZTUS 2017.08.22. Javító vizsga 2017.08.28. Tankönyvosztás 2017.09. 01. 08.00 2017.09.04. 16:30 2017.09.13-14. 14.00-17.00-ig 2017.09.15-ig SZEPTEMBER

Részletesebben

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Szombathely. Utazás. Vasárnap Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította

Részletesebben

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B OM azonosító: 201286 Telephely kód: 001 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482-367 E-mail: gimnazium@nagylaszlo-komlo.sulinet.hu

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Hónap szeptember Önkormányzati rendezvények 19. Műsorszámos részvétel a Pestújhelyi Emlék tér emléktábla avatásán Kiemelt iskolai rendezvények 1.

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában működő Minősített Tehetséggondozó Műhely 2017/2018-as tanévi tevékenységei

Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában működő Minősített Tehetséggondozó Műhely 2017/2018-as tanévi tevékenységei Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában működő Minősített Tehetséggondozó Műhely 2017/2018-as tanévi tevékenységei Az Új Nemzedék Központ (UNK) a Tehetségek Magyarországa című EFOP 3.2.1-15-2016-00001

Részletesebben

Szakmai ö sszeföglalö a pröjektteve kenyse gekrö l

Szakmai ö sszeföglalö a pröjektteve kenyse gekrö l Szakmai ö sszeföglalö a pröjektteve kenyse gekrö l Készítette: Kiss Albert szakmai vezető 2015. február 28. A című pályázat megvalósításában a Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és

Részletesebben

Partneri elégedettségmérés. összefoglaló

Partneri elégedettségmérés. összefoglaló Partneri elégedettségmérés összefoglaló Szülői kérdőívek visszaküldése Évfolyam Visszaküldött kérdőívek 1. 75% 2. 57% 3. 85% 4. 92% 5. 67% 6. 75% 7. 80% 8. 90% Összesen 76% Szülők Az elégedettség rangsora

Részletesebben

Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról október 1-3.

Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról október 1-3. TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0034 Kézen fogva a jövőnkért című pályázat Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról 2014. október 1-3. Résztvevők: a Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola

Részletesebben

Hortobágyi Hagyományőrző rendezvények projekt beszámoló

Hortobágyi Hagyományőrző rendezvények projekt beszámoló Hortobágyi Hagyományőrző rendezvények projekt beszámoló Célterület: A Hortobágyi LEADER HACS területén belüli közösségépítő rendezvények támogatása Célterület azonosító: 1 026 063 Pályázó: - neve: Hortobágy

Részletesebben

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 1. nap (2015. 04. 08.) 34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 2015. április 8-án megkezdődött a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 14. szekciójának háromnapos ülése. Az esemény főszereplői

Részletesebben

január február március április május június július augusztus szeptember október november december

január február március április május június július augusztus szeptember október november december 2017 (2017-ben megvalósított, de el nem számolt tevékenységek) 2018 0 fő 0 fő 15 fő 15 fő 15 fő 15 fő 15 fő 15 fő 15 fő 15 fő 15 fő 15 fő 15 fő Bemeneti mérés Mentorálás Egyéni fejlesztési tervek készítése

Részletesebben

TÁMOP A

TÁMOP A Projekt azonosító: TÁMOP-3.3.10. A-12-2013-0038 Projekt címe: Továbbtanuló hátrányos helyzetű diákok mentorálása a Kós Károly Építőipari Szakközépiskolában és Szakiskolában Foglalkozás neve: Szakmai beszámoló

Részletesebben

Vas megyei pályaorientációs együttműködés bemutatása Általános iskolai igazgatók értekezlete szeptember 27. Aréna Savaria

Vas megyei pályaorientációs együttműködés bemutatása Általános iskolai igazgatók értekezlete szeptember 27. Aréna Savaria Vas megyei pályaorientációs együttműködés bemutatása Általános iskolai igazgatók értekezlete 2017. szeptember 27. Aréna Savaria KISS-BAUER SZILVIA, KÉPZÉSI CSOPORTVEZETŐ VAS MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA

Részletesebben

MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV

MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV 2016/2017. tanév Összeállította: Csibor Lászlóné DÖK munkáját segítő pedagógus Mezőberény, 2016. szeptember

Részletesebben

QUIMERA TÁNC SHOW AJÁNLATAINK

QUIMERA TÁNC SHOW AJÁNLATAINK QUIMERA TÁNC SHOW AJÁNLATAINK Tartalom Tánc show ajánlataink Táncosok bemutatkozója A Quimera módszer Egyéb szolgáltatásaink Elérhetőségünk QUIMERA TÁNC SHOW Stílusunk fő jellemzője, hogy egyedi, újszerű

Részletesebben

Beszámoló az egészséghét programjairól. Az egészség hét programjának részletes ismertetése

Beszámoló az egészséghét programjairól. Az egészség hét programjának részletes ismertetése Beszámoló az egészséghét programjairól Iskolánkban 2009. október 19-21 között rendeztük meg az egészséghetet. Úgy gondoltuk, hogy mivel sok tanulónk ezen belül a 8 a osztály több tagjának életmódjára jellemező

Részletesebben

Az európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: FT

Az európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: FT TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0055 A geszterédi gyerekek esélyeinek javítása Az európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 29 831 260 FT Kedvezményezett: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ

Részletesebben

A kompetencia alapú oktatás tapasztalatai Éves beszámoló

A kompetencia alapú oktatás tapasztalatai Éves beszámoló A kompetencia alapú oktatás tapasztalatai Éves beszámoló INTÉZMÉNY Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda Egregyi Tagintézménye, Hévíz, Zrínyi út 151 IDŐPONT 2011-2012 tanév, 2012. 08. 31. Az idei tanévben

Részletesebben

Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0188

Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0188 Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP Társadalmi megújulás operatív program A Társadalmi Megújulás Operatív Program célja olyan beavatkozások sikeres végrehajtása a 2007-2013-as programozási

Részletesebben

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Sümeginé Vitális Éva D e b r e c e n, 2014. szeptember 12. Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások:

Részletesebben

Szakpolitikai válaszok és a legutóbbi magyarországi reformok. 2014. Október 13.

Szakpolitikai válaszok és a legutóbbi magyarországi reformok. 2014. Október 13. Beruházások a gyermekek érdekében Magyarországon: EU eszközök és támogatási lehetőségek Szakpolitikai válaszok és a legutóbbi magyarországi reformok SZEMINÁRIUM 2014. Október 13. Iván Sörös Osztályvezető,

Részletesebben

Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából

Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából Augusztus végén a 2018/2019. tanév indításához szükséges feladatok elvégzése után szeptember 3-án a tanévnyitó ünnepséggel hivatalosan is kezdetét vette

Részletesebben

Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium BESZÁMOLÓ A TÖRÖK IDŐK, VÉGVÁRAK CÍMŰ PROJEKTRŐL Somogyzsitfa Ady Endre u. 8.

Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium BESZÁMOLÓ A TÖRÖK IDŐK, VÉGVÁRAK CÍMŰ PROJEKTRŐL Somogyzsitfa Ady Endre u. 8. Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium 8734 Somogyzsitfa Ady Endre u. 8. Web: www.szechenyiszki.hu E-mail: szechenyiszki@gmail.com Telefon: +36 85 312 051 Fax: +36 85 314 774 OM

Részletesebben

Arany János Programokról. 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője

Arany János Programokról. 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője Arany János Programokról 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője Az Arany János Programokról Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Nemzeti Tehetségfejlesztési

Részletesebben