Bevezető. Termőföldindex 2017

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Bevezető. Termőföldindex 2017"

Átírás

1

2

3 1 Bevezető A TAKARÉK Csoport Agrár Igazgatósága nevében köszöntöm kiadványunk Olvasóit, egyben szeretném megragadni az alkalmat, hogy a statisztikai adatokon túl közös gondolkodásra invitáljam Önöket a termőföldárak jövőjéről. A lezárt és feldolgozott tranzakciók alapján a év folytatódó áremelkedést hozott a termőföldpiacon, a földterületek értéke átlagosan 11,2 százalékkal haladta meg a évi szintet, így egy hektár szántó országos átlagban 1,22 millió forintot ért. Adataink szerint az elmúlt öt évben megduplázódtak a földárak, ennek fényében felmerül a kérdés, hogy ez meddig folytatódhat, valóban jó befektetés-e a termőföld a jelenlegi árak mellett? Mostani kiadványunkban a valós tranzakciós adatok alapján igyekszünk bemutatni a hazai termőföldpiac alakulását, hogy a szektor iránt érdeklődők minél teljesebb képet kaphassanak az itt zajló folyamatokról, illetve hogy a piac szereplőit a legmegfelelőbb üzleti döntések meghozatalában támogassuk. Hollósi Dávid igazgató Takarék Agrár Igazgatóság

4 2 1. Ismét gyorsult az árnövekedés a földpiacon A TAKARÉK Termőföldindex ben ismét árnövekedést mutatott, a drágulás sebessége növekedett az előző évhez képest, bár elmaradt a közötti időszaktól. Első ránézésre meglepőnek tűnik a növekedés ismételten nagyobb üteme, mivel a Földforgalmi törvény év közbeni bevezetése után erőteljesen visszaesett a forgalom. A TAKARÉK Termőföldindex értéke ra 180,5-re növekedett az egy évvel korábbi 162,4-es szintről, míg a fogyasztói árindexszel deflált index értéke 147,7-re emelkedett a korábbi 133,4-ről. A TAKARÉK Termőföldindex növekedése ismét gyorsulást mutatott azok után, hogy 2015-ben az előző évek két számjegyű drágulása egy számjegyűre csökkent. A TAKARÉK Termőföldindex számait 2008-tól kezdődően revideáltuk, és az indexszámok meghatározásának bázisául a 2008-as évet választottuk ban a földterületek értékének nominálisan ismét két számjegyű növekedése volt tapasztalható, az árak 11,2 százalékkal emelkedtek, míg 2015-ben 9,9 százalékos drágulásra A TAKARÉK Termőföldindex értékei nominálisan és fogyasztói árindexszel deflálva TAKARÉK Termőföldindex TAKARÉK Termőföldindex fogyasztói árindexszel deflálva

5 3 A TAKARÉK Termőföldindex éves változása nominálisan és fogyasztói árindexszel deflálva 30% 25% 20% -15% Az EU-csatlakozást megelőző időszak 38,4% (reál: 14,9%) 19.4% Konszolidáció és moratórium hosszabbítás 18,3% (reál: -17,9%) Tulajdonszerzési szigorítás előtti évek 59,5% (reál: 43,1%) Állami földprogram 22,1% (reál: 21,8%) 15.6% 14.4% 15% 13.4% 13.7% 12.9% 10.7% 11.7% 12.4% 12.6% 11.2% 9.3% 8.9% 9.9% 10.0% 10% 6.4% 4.7% 5.3% 3.9% 4.8% 5% 3.2% 1.3% 1.7% 1.0% 0.0% 0% % -5% -4.7% -4.5% -5.7% -5.7% -7.2% -10% -10.1% TAKARÉK Termőföldindex változása (%) TAKARÉK Termőföldindex fogyasztói árindexszel deflált változása (%)

6 4 került sor. A 2016-os eredmény ugyanakkor nem érte el a tulajdonszerzés szigorítása előtt tapasztalt bővülés mértékét, 2012 és 2014 között 12,4 és 15,6 százalék közötti növekedés volt a jellemző. Reálértelemben nézve 10,7 százalékkal értek többet a földterületek 2016-ban, mint egy évvel korábban, ami ugyan szintén elmaradt a 2013-as és 2014-es szinttől, de túlszárnyalta a 2015-ös év mellett a 2012-est is. Annak ellenére tehát, hogy a tulajdonszerzés szigorítása miatt stagnáló árakra lehetett számítani, már második éve az árnövekedésé a főszerep. Az árak elmúlt két évben tapasztalt jelentős növekedése, illetve a drágulás mértékének gyorsulása azért meglepő, mivel a 2016-os év emelkedése már relatíve kevéssel marad el a es és 2014-es években megfigyelt növekedéstől, miközben akkor az árdinamikában jelentős szerepet játszott az új Földforgalmi törvény bevezetése előtti felfokozott vásárlói hangulat. A os áremelkedés ráadásul kimondottan magasnak tekinthető, ha a 2012 előtti időszakra tekintünk vissza. Ennek egyik tényezője véleményünk szerint a Földet a gazdáknak! program és az ehhez kapcsolódó kedvező finanszírozási lehetőségek voltak. A program adásvételi tranzakciói még nem zárultak le teljes mértékben, ezért az idei Termőföldindexünkben sem szerepelnek. Előzetes számításaink szerint azonban további áremelkedés következett be, a 185 ezer hektárnyi tranzakció országos átlagára 1,4 millió Ft/hektár volt. Nemcsak a földárak nőttek a földpiacon, hanem az utóbbi években a jövedelem is kedvezően alakult az ágazatban. A TAKARÉK Termőföldindex és a mezőgazdasági jövedelem alakulása TAKARÉK Termőföldindex éves %-os változása Mezőgazdasági jövedelem alakulása (a mezőgazdaságban keletkezett bruttó hozzáadott érték volumenének szintváltozása)

7 5 2. Részpiacok áralakulása 2.1 A SZÁNTÓK ÁRALAKULÁSA A szántók átlagára 2016-ban tovább növekedett, 1218 ezer forintot kellett átlagosan fizetni egy hektárnyi szántóterületért az országban. Az árak 12 százalékkal emelkedtek, ami ugyan elmaradt a közötti drágulás mértékétől, de meghaladta a 2015-öst ban ismét az ország összes régiójában növekedtek az árak, a legjobban a Nyugat-Dunántúlon, ahol 23,4 százalékkal emelkedett a gazdát cserélt területek átlagára. Ettől jelentősen elmaradt az árnövekedés a Közép-Dunántúlon és a Dél-Alföldön, de még így is 14,1, illetve 13,8 százalékos a változás, a Dél-Dunántúlon pedig 12 százalékos volt a drágulás. A többi régió esetében az országos átlagnál gyengébb volt az árnövekedés a tranzakciók során. Közép-Magyarországon 10,3 százalékkal volt magasabb a tranzakciók alapján számolt szántóár, Észak-Magyarországon pedig 9,4 százalékkal. A legkisebb változás az Észak-Alföldet jellemezte, ahol mindössze 5,5 százalékkal drágultak a szántóterületek. A szántóföldek átlagárai 2016-ban Magyarország egyes megyéiben (ezer Ft/ha) 1400 felett alatt

8 6 A szántóárak változása Magyarországon 140% 120% 100% 80% 60% 40% 20% 0% Észak-Alföld Észak- Magyarország Dél-Alföld Nyugat- Dunántúl Dél-Dunántúl Közép-Dunántúl Közép- Magyarország Változás Változás A növekedés dinamikájának földrajzi megoszlásától eltértek a csúcsárak: a legtöbbet az Észak-Alföldön kellett fizetni a szántóterületekért 2016-ban, de tavaly a Nyugat-Dunántúl is megelőzte a 2015 előtt hosszú ideig a legdrágábbnak számító Közép-Magyarország régiót. Az Észak-Alföldön átlagosan valamivel több, mint 1300 ezer forintos hektáráron cseréltek gazdát a szántóterületek, Nyugat-Dunántúlon átlagosan közel 1360 ezer forintot kellett fizetni, míg a közép-magyarországi régiót 1290 ezer forintos átlagos tranzakciós ár jellemezte. A legolcsóbban továbbra is Észak-Magyarországon lehetett szántóterülethez jutni, ahol 2016-ban nem érték el a 750 ezer forintot az árak. A régiós átlagos tranzakciós árakat tekintve elmondható, hogy az észak-magyarországi régiót leszámítva az árak között nincsenek nagyon jelentős különbségek a különböző területek esetében, átlagosan 1200 és 1360 ezer forint közötti hektárárakon cseréltek gazdát a szántóterületek tavaly. Megyei szinten még jelentősebb különbségek mutathatóak ki a szántóföldárakban. A legdrágább területeken több mint 1400 ezer forintot kellett adni egy hektárnyi területért, még a legolcsóbbnak számító Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 700 ezer forintot sem érte el a szántókért fizetendő hektáronkénti átlagár. Szintén megvizsgáltuk, hogy miként változtak a szántóföldek árai 2010 és 2016, illetve 2015 és 2016 között. Mint az látható, hat év alatt több régióban megduplázódtak az árak, az Észak-Alföldön körülbelül 130 százalék volt az emelkedés, Észak-Magyarországon pedig közel 127 százalék volt a változás, bár még ezt követően is ez a terület számított a legolcsóbb régiónak hazánkban. Szintén duplázódtak az árak a Dél-Alföldön és a Nyugat-Dunántúlon, míg a legkisebb növekedés a Közép-Magyarország régiót jellemezte, ahol 2010 és 2016 között 41 százalékos volt a drágulás.

9 7 2.2 A földminőség és a táblaméret hatása az árakra Bár a Földet a gazdáknak! program tranzakciói a NAV illetéki adatbázisában és így e Termőföldindex értékében még nem jelentek meg, de a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (nfa.hu) weboldalán nyilvánosan elérhető adatok alapján ezek a tranzakciók külön elemezhetők. Fontos megjegyezni, hogy a termőföld értékelése mint bármely ingatlané az egyedi értékmeghatározó tényezők gondos számbavételével lehetséges, így pusztán statisztikai adatok elemzésével egy-egy földdarab nem árazható be. Azonosíthatók mégis olyan tényezők, Egy aranykoronára eső átlagos földérték (szántó) és földminőség* Földérték (eft/ak) *a Földet a gazdáknak! program adatai alapján Földminőség (AK/ha)

10 8 A földérték és a táblaméret összefüggése* e Ft/ha ha 5-10 ha ha ha ha ha ha ha ha ha ha *a Földet a gazdáknak! program adatai alapján amelyek tapasztalataink szerint erőteljes hatást gyakorolnak a termőföld értékére; az egyik, nem meglepő módon, a föld minősége, a másik pedig a táblaméret. A földminőség mérőszámai közül szakmailag nem a legjobb, de általánosan elterjedt és a tulajdoni lapon is feltüntetett mutató az aranykorona, ami elvileg az adott földterület jövedelemtermelő képességével egyenértékű. A nyilvánosan elérhető adatok alapján a fajlagos adásvételi érték normál tartományba (15-40 AK/ha között) tartozó földek esetében jellemzően eft/aranykorona volt, vagyis egy igen jónak mondható 30 aranykoronás föld átlagára 1,8-2,1 millió Ft/ha körül alakult. Gyengébb (15 AK/ha alatti) földek esetében az ár már nem csökkent arányosan tovább, volt nagyjából egy ezer Ft/ha körüli alsó határ. Érdekesség, hogy a kiemelkedően jó földeknél azok ritkaságértéke miatt megint magasabb: ezer Ft/ha közötti fajlagos értékekkel találkozunk, vagyis a 40 aranykorona feletti földek bőven érhetnek 3-4 millió forintot vagy még többet is hektáronként. Érezhető magyarázó erőt láthatunk táblaméret szerinti bontásban is, ami agrárszakmai oldalról szintén nem meglepő. A nagyobb táblák gazdálkodási, hatékonysági előnyt jelentenek a gazdának: a gépesítettség jobban kihasználható, jobban megtérül például egy öntözési beruházás, kedvezőbbek a logisztikai költségek, illetve adott esetben vetőmagtermesztésre is könnyebben nyílhat lehetőség. A program adataiból megállapítható, hogy ez a többletérték, legalábbis az árverési vételárak alapján, már 50 hektáros táblaméretnél érvényesült: a legalább ekkora táblák az országos átlaghoz képest 7 százalék, a kicsi (20 hektár alatti) táblákhoz képest pedig 25 százalék felárral cseréltek gazdát.

11 9 2.3 Művelési ágak szerinti folyamatok 2016-ban az összes művelési ágat a növekedés jellemezte. A legnagyobb áremelkedés a vizsgált ágak közül a gyep, rét, legelő esetében volt, melyek 14,4 százalékkal többért keltek el 2016-ban, mint 2015-ben. A növekedésben a második helyen a korábban részletezett szántóterületek álltak, míg a harmadik legjelentősebb mértékű árváltozást a gyümölcsösök mutatták, melyek 10,8 százalékkal magasabb tranzakciós áron cseréltek gazdát 2016-ban, mint egy évvel korábban. A legkisebb különbség az átlagos eladási árakban az erdő és a szőlő esetében volt, melyeknél a 2016 és 2015 közötti különbség 2,1, illetve 3,4 százalék. Az erdőnek tehát nem sikerült megismételnie a 2015-ös jelentős árnövekedését. A szőlő kivételével a különböző művelési ágaknál 2010-től kezdődően emelkedik szinte folyamatosan a földterületek átlagos ára. A szántók átlagos eladási ára 2010 és 2016 között a duplájára emelkedett, ugyanez igaz a gyümölcsösökre is. Bár a szőlők áremelkedése a többi művelési ágnál korábban, 2009-ben kezdődött, az eltelt időszakban a legkisebb mértékben növekedett a gaz- Művelési ágak szerinti áralakulás 2007 óta (2008=100)* szántó erdő gyep (rét, legelő) szőlő gyümölcsös *a Földet a gazdáknak! program adatai alapján

12 10 dát cserélt ingatlanok hektárjáért fizetendő összeg, 2016-ban kevesebb mint 60 százalékkal fizettek többet a vevők az ebbe az ágba tartozó földterületekért, mint 7 évvel korábban. A művelési ágak szerinti indexeket az országos Termőföldindexhez hasonlóan szintén revideáltuk a 2008-as évet bázisul választva. Régiós, illetve termelési ágankénti bontásban szintén vizsgáltuk a földek átlagárát. A szántók átlagára ahogy azt korábban részletesebben is bemutattuk régiónként nézve viszonylag egyenletesen alakult, kivétel Észak-Magyarország, amely jelentősen elmarad az átlagtól. Ebben a régióban elsősorban a szőlőbirtokok értéke magas, a közel 1,4 millió Ft hektáronként a negyedik legmagasabb az országban. A dunántúli régiók mindegyikében szintén a szőlőbirtokok számítanak a legértékesebbnek, közülük is csúcstartóak a Közép-Dunántúlon 2,3 millió Ft/ha áron értékesítésre kerülő területek. Az alföldi régiók tekintetében a gyümölcsösök számítanak a legértékesebb földtípusnak, második helyen a szántóföldek állnak. Közép-Magyarország esetében pedig a meglehetősen értékes (közel 1,5 millió Ft/ha) gyümölcsösök mellett kiemelkedőek a több mint 1,3 millió Ft/ha áron gazdát cserélő gyep/rét/legelő besorolású ingatlanok, amelyek ugyanennek a kategóriának az országosan mintegy 800 ezer Ft/ha áránál megközelítőleg 63 százalékkal drágábbak. Művelési ágankénti átlagos árak régiós bontásban, 2016 (ezer Ft/ha)* Dél-Alföld Dél-Dunántúl Észak-Alföld Észak- Magyarország szántó erdő gyep (rét, legelő) szőlő gyümölcsös *a Földet a gazdáknak! program adatai alapján Közép- Dunántúl Közép- Magyarország Nyugat- Dunántúl

13 11 3. Stratégiai gondolatok A mezőgazdasági termeléssel elérhető jövedelmeket figyelembe vevő modellünk alapján a termőföldek árszintje még nem tekinthető túlzottnak, véleményünk szerint 2,5 millió Ft/ha körül van az a szint, amely felett egy átlagos adottságú hazai földnél már megkérdőjelezhető a cash-flowalapú megtérülés. Stratégiai szemmel nézve is sok minden szól a további hosszú távú árnövekedés mellett, bár az összkép véleményünk szerint nem egyértelmű. Egyrészt a népességnövekedés folytatódik, a fejlődő világ jövedelmi felzárkózása szintén folyamatosan növekvő globális élelmiszer-keresletet eredményez, ugyanakkor a kínálati oldal szűkül: a földeket folyamatosan vonják ki a termelésből az ipar, a közlekedési infrastruktúra javára, ezen felül várhatóan a klímaváltozás is nehezíti a termelést. Fentiek mind a további árnövekedést támogatják, megfontolandó viszont, hogy a kínálati oldalon jelentős tartalékok vannak elég csak Ukrajna termelési potenciáljára vagy a precíziós gazdálkodásban rejlő lehetőségekre gondolni, ott vannak továbbá a föld nélküli termelési rendszerek, az aquapónia és aeropónia. A termőföld nemzeti kincsünk, ráadásul banki szempontból is jól finanszírozható, ezért a továbbiakban szeretnénk még nagyobb hangsúlyt fektetni arra, hogy ügyfeleink birtokfejlesztési elképzeléseit hatékonyan támogatni tudjuk.

14 A TAKARÉK Csoport tagjaként működő TAKARÉK Agrár Igazgatóság szakértői a hazai termőfölddel kapcsolatos banki és értékbecslői szaktudás legjavát nyújtják partnereinknek, ügyfeleinknek. Szolgáltatásainkkal továbbra is állunk rendelkezésére a gazdáknak, lakossági és vállalati ügyfeleinknek, állami és piaci megrendelőinknek! Molnár Zsolt főosztályvezető FHB Jelzálogbank Nyrt. Telefon: +36(1) Fax: +36(1) Mobil: +36(30) molnar.zsolt@fhb.hu Incze Zsombor FHB Index projektvezető FHB Jelzálogbank Nyrt. Mobil: +36(30) incze.zsombor@fhb.hu Sajtókapcsolat: Kappéter Béla FHB Jelzálogbank Nyrt. Telefon: +36 (1) Mobil: +36 (30) kappeter.bela@fhb.hu URL: fhbindex@fhb.hu Az az FHB Index kizárólagos kutatási partnere.

15 Az agrárágazat fejlődéséért A Takarékok hosszú évtizedek óta az agrárium és a vidéki élet meghatározó finanszírozói. Helyben lenni, útba esni jövet-menet nemcsak nagy lehetőség, hanem nagy felelősség is. Ezt felismerve hozta létre a Takarék Csoport bő három évvel ezelőtt agrárszakmai műhelyét, ami mára önálló Agrár Igazgatósággá fejlődött. Történt mindez azért, hogy a hazai agrárgazdaság és élelmiszeripar igényeit dedikált termékekkel, valamint lendületes és elkötelezett szakértő csapattal szolgálhassa ki a Takarék Csoport. Ez a döntés része annak a csoport szintű agrárágazati stratégiának, amely 2021-ig ambiciózus terveket tűzött ki az új üzletek megszerzése terén. Az együttműködések sikere innentől kezdve nem kizárólag banki szakembereken múlik. Átfogó agrárszakmai tudással, valamint a hazai és a nemzetközi agrárgazdaság ismeretével felvértezett, és persze az újdonságokra, egyéni megközelítésekre is nyitott kollégák alkotják a teljes országot lefedő csapatot. Az elmúlt években hazánk agrár- és élelmiszeripari kibocsátása jelentősen növekedett, ám a versenyhelyzet miatt folytatni kell a fejlesztéseket, tovább javítani az eredményeken. Számos esetben már nem elegendő a megszokott, korábban jól bevált termelési szerkezetben gondolkodni, hanem keresni kell az előrelépési lehetőségeket, amelyekkel tovább javítható a hazai termelők versenyképessége. A további fejlődéshez, melynek kulcsa a versenyképesség javítása, pedig egyre több, a rendelkezésre álló vagy kinyerhető információk megszerzésére és azok felhasználására kész, a digitalizálódó világot értő és hatékonyan használó gazdára van szükség. A takarékok szakosodott agrárszakmai hálózatával karöltve széleskörű szakmai és pénzügyi együttműködéseket alakíthatnak ki. Ismét az a cél, hogy mindkét oldal számára nyertes pozíciót eredményező, hoszszú távú partnerségben működjön együtt a gazdálkodó és a pénzintézet. Teljes körű finanszírozási (hitel- és lízing konstrukciókkal) és megtakarítási palettával, valamint magasan képzett és motivált tanácsadói kvalitásokkal is felvértezett üzletkötői hálózat működtetésével szolgálja Ügyfeleinek sikereit a Takarék Agrár Igazgatóság, amely hozzáadott értékével és megoldásaival elősegítheti Ügyfelei fenntartható fejlődését.

16 Takarék az agrárium szakértője Hogy pénzügyei segítőkész és hozzáértő kezekben legyenek Nálunk a bizalom és a partneri kapcsolat ugyanolyan fontos, mint a szakértelem, ezért válhattunk az agrárium mindennapjainak részévé. Odafigyelünk ügyfeleink igényeire, és az agrárszektor egyediségét figyelembe véve alakítjuk ki szolgáltatásainkat. Hatékony folyamatokkal, és a megszokott, ügyfélközpontú hozzáállással állunk ügyfeleink rendelkezésére.

Termőföldindex Bevezető

Termőföldindex Bevezető 1 Bevezető 02 Lassult az árnövekedés a földpiacon 05 Részpiacok áralakulása 08 Háttér és kitekintő 09 A termőföld, mint befektetés 12 Nemzetközi kitekintő Az FHB publikációban kiemelt foglalkozik a hazai

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ második negyedévében Budapesten gyorsult, míg a községekben lassult a lakásárak éves dinamikája

TÁJÉKOZTATÓ második negyedévében Budapesten gyorsult, míg a községekben lassult a lakásárak éves dinamikája TÁJÉKOZTATÓ 2018 második negyedévében Budapesten gyorsult, míg a községekben lassult a lakásárak éves dinamikája Budapest, 2018. október 31. 2018 második negyedévében a lakásárak éves növekedési üteme

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ végén lassult a lakásárak negyedéves dinamikája

TÁJÉKOZTATÓ végén lassult a lakásárak negyedéves dinamikája TÁJÉKOZTATÓ 2016 végén lassult a lakásárak negyedéves dinamikája Budapest, 2017. május 5. 2016 negyedik negyedévében nominális alapon egy százalékkal emelkedett az aggregált MNB lakásárindex, amely jelentősen

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ második negyedéve során gyorsult a hazai lakásárak növekedése

TÁJÉKOZTATÓ második negyedéve során gyorsult a hazai lakásárak növekedése TÁJÉKOZTATÓ 2017 második negyedéve során gyorsult a hazai lakásárak növekedése Budapest, 2017. november 3. 2017 második negyedéve során országos átlagban nominális alapon 5,1 százalékkal nőttek a lakásárak

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. az MNB-lakásárindex alakulásáról a harmadik negyedéves adatok alapján

TÁJÉKOZTATÓ. az MNB-lakásárindex alakulásáról a harmadik negyedéves adatok alapján TÁJÉKOZTATÓ az MNB-lakásárindex alakulásáról a 2016. harmadik negyedéves adatok alapján Gyorsult a lakásárak növekedési üteme 2016 harmadik negyedévében Budapest, 2017. február 8. 2016 harmadik negyedéve

Részletesebben

AGROTAX IRÁNYTŰ STATISZTIKAI KIADVÁNY A MEZŐ- ÉS ERDŐGAZDASÁGI HASZNOSÍTÁSÚ FÖLDEK PIACÁRÓL

AGROTAX IRÁNYTŰ STATISZTIKAI KIADVÁNY A MEZŐ- ÉS ERDŐGAZDASÁGI HASZNOSÍTÁSÚ FÖLDEK PIACÁRÓL AGROTAX IRÁNYTŰ STATISZTIKAI KIADVÁNY A MEZŐ- ÉS ERDŐGAZDASÁGI HASZNOSÍTÁSÚ FÖLDEK PIACÁRÓL 2017 AGROTAX IRÁNYTŰ 2017 TARTALOM 04 05 MÓDSZERTAN ÉS MEGJEGYZÉSEK ÖSSZESÍTETT ADATOK 07 A SZÁNTÓK ÁRAI 10 11

Részletesebben

AGROTAX IRÁNYTŰ 2019 STATISZTIKAI KIADVÁNY A MEZŐ- ÉS ERDŐGAZDASÁGI HASZNOSÍTÁSÚ FÖLDEK PIACÁRÓL

AGROTAX IRÁNYTŰ 2019 STATISZTIKAI KIADVÁNY A MEZŐ- ÉS ERDŐGAZDASÁGI HASZNOSÍTÁSÚ FÖLDEK PIACÁRÓL AGROTAX IRÁNYTŰ 2019 STATISZTIKAI KIADVÁNY A MEZŐ- ÉS ERDŐGAZDASÁGI HASZNOSÍTÁSÚ FÖLDEK PIACÁRÓL AGROTAX IRÁNYTŰ 2019 TARTALOMJEGYZÉK 04 05 MÓDSZERTAN ÉS MEGJEGYZÉSEK ÖSSZESÍTETT ADATOK 07 A SZÁNTÓK ÁRAI

Részletesebben

FHB Termőföldindex 2000 100,02014

FHB Termőföldindex 2000 100,02014 év Index értéke FHB Termőföldindex 2000 100,02014 2001 101,3 2002 121,0 2003 138,4 2004 140,8 2005 147,3 2006 153,2 2007 158,0 2008 176,6 2009 191,1 2010 192,1 2011 202,3 2012 229,0 2013 Q3 255,6 FHB Termőföldindex

Részletesebben

FHB Termőföldindex. A magyarországi földárak változása 2000 és 2010 között. Molnár Zsolt. FHB Ingatlan Zrt. Vezérigazgató-helyettes.

FHB Termőföldindex. A magyarországi földárak változása 2000 és 2010 között. Molnár Zsolt. FHB Ingatlan Zrt. Vezérigazgató-helyettes. FHB Termőföldindex A magyarországi földárak változása 2000 és 2010 között Molnár Zsolt FHB Ingatlan Zrt. Vezérigazgató-helyettes AgrárgépShow Etyek, 2011. február 11. 1 Tartalom 1. FHB Lakásárindex 2.

Részletesebben

AGROTAX IRÁNYTU I. FÉLÉV

AGROTAX IRÁNYTU I. FÉLÉV AGROTAX IRÁNYTU STATISZTIKAI KIADVÁNY A MEZŐ- ÉS ERDŐGAZDASÁGI HASZNOSÍTÁSÚ FÖLDEK PIACÁRÓL 1 agrotax.hu TARTALOM 04 MÓDSZERTAN ÉS MEGJEGYZÉSEK 05 ÖSSZESÍTETT ADATOK 07 A SZÁNTÓK ÁRAI 09 TOVÁBBI MUVELÉSI

Részletesebben

FHB Lakásárindex II. negyedév

FHB Lakásárindex II. negyedév FHB Lakásárindex 2016. II. FHB Lakásárindex Lassabban, de növekednek az árak 2016. II. ében az FHB Lakásárindex tovább növekedett, a korábbi 217,35-ről, 220,45-re változott az index értéke, a drágulás

Részletesebben

FHB Termőföldindex 2011

FHB Termőföldindex 2011 FHB Termőföldindex 2011 év Index értéke 2000 100,0 2001 101,3 2002 121,0 2003 138,4 2004 140,8 2005 147,3 2006 153,2 2007 158,0 2008 176,6 2009 191,1 2010 192,1 2011 h1 201,3 1 FHB Termőföldindex Kedves

Részletesebben

Kedves Olvasónk! SEGÍTÜNK SZŐLŐÜLTETVÉNYE KORSZERŰSÍTÉSÉBEN! Önerő vizsgálata nélkül. Takarék Agrár Beruházási Hitel

Kedves Olvasónk! SEGÍTÜNK SZŐLŐÜLTETVÉNYE KORSZERŰSÍTÉSÉBEN! Önerő vizsgálata nélkül. Takarék Agrár Beruházási Hitel SEGÍTÜNK SZŐLŐÜLTETVÉNYE KORSZERŰSÍTÉSÉBEN! 3 Takarék Agrár Beruházási Hitel Kedves Olvasónk! Önerő vizsgálata nélkül A TAKARÉK Csoport nevében köszöntjük a már hagyományosnak tekinthető év végi kiadványunk

Részletesebben

FHB Lakásárindex III. negyedév

FHB Lakásárindex III. negyedév FHB Lakásárindex 2015. III. FHB Lakásárindex Folytatódott az áremelkedés 2015. III. ében tovább növekedett az FHB Lakásárindex, a korábbi 188,23-ról, 193,6-ra változott az index értéke, így a drágulás

Részletesebben

FHB Lakásárindex III. negyedév

FHB Lakásárindex III. negyedév FHB Lakásárindex 2017. III. A Takarék Csoporthoz tartozó FHB Bank legfrissebb elemzése szerint 2017 harmadik ében is folytatódott a lakások drágulása. Az FHB Lakásárindex értéke 247,5-ről 253-ra emelkedett.

Részletesebben

Sokallod a pesti lakásárakat? - Ez még csak a kezdet!

Sokallod a pesti lakásárakat? - Ez még csak a kezdet! Sokallod a pesti lakásárakat? - Ez még csak a kezdet! 2016. június 1. 15:15 portfolio.hu A budapesti belváros élenjárt az elmúlt években a lakásárak drágulásában, amiben nagy szerepet játszott a pénzüknek

Részletesebben

FHB Termőföldindex 2015 Folytatódott az áremelkedés a földpiacon

FHB Termőföldindex 2015 Folytatódott az áremelkedés a földpiacon FHB Termőföldindex 2015 Folytatódott az áremelkedés a földpiacon Az FHB Termőföldindex 2014-ben is árnövekedést mutatott, ugyanakkor a 2013-as rekord emelkedést nem sikerült megismételni. A drágulás jelentős,

Részletesebben

Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk

Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk A magyar gazdaság növekedési modellje az elmúlt években finanszírozási szempontból alapvetően megváltozott: a korábbi, külső

Részletesebben

OTP Termőföld Értéktérkép

OTP Termőföld Értéktérkép OTP Termőföld Értéktérkép 217 OTP Termőföld Értéktérkép 217 A 215. őszén meghirdetett Földet a gazdáknak program hatására 216-ban két és félszeresére nőtt a termőföld-forgalom. Ez az árak ismét kétszámjegyű

Részletesebben

A precíziós gazdálkodás bankos szemmel Gór Arnold Regionális agrár kapcsolattartó Takarék Agrár Központ

A precíziós gazdálkodás bankos szemmel Gór Arnold Regionális agrár kapcsolattartó Takarék Agrár Központ A precíziós gazdálkodás bankos szemmel Gór Arnold Regionális agrár kapcsolattartó Takarék Agrár Központ 2017 május-június Mint szorgos méhecske Az agrárium a stratégiai partnerünk Kiszolgálásában egyedülálló

Részletesebben

Mezőgazdasági termőföldárak és bérleti díjak

Mezőgazdasági termőföldárak és bérleti díjak Mezőgazdasági termőföldárak és bérleti díjak Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Bevezető...2 A szántó árának és forgalmi értékének alakulása...2 További művelési ágak áralakulása...3 Országos

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ÖNTÖZÉSRŐL (2009. OKTÓBER 5-I JELENTÉSEK ALAPJÁN) A K I

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ÖNTÖZÉSRŐL (2009. OKTÓBER 5-I JELENTÉSEK ALAPJÁN) A K I Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ÖNTÖZÉSRŐL (2009. OKTÓBER 5-I JELENTÉSEK ALAPJÁN) A K I BUDAPEST 2009. október Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet Gazdaságelemzési Igazgatóság

Részletesebben

FHB Lakásárindex IV. negyedév

FHB Lakásárindex IV. negyedév FHB Lakásárindex 2016. IV. FHB Lakásárindex Nem csökkent a lendület a lakáspiacon Tovább növekedett az FHB Lakásárindex 2016. IV. ében, a korábbi 226,6-ról 234,61-re változott az index értéke. A drágulás

Részletesebben

FHB Lakásárindex II. negyedév

FHB Lakásárindex II. negyedév FHB Lakásárindex 2017. II. Összegfoglaló Az FHB a Takarék Csoport tagjaként egyedülálló részletességgel dolgozza fel a magyarországi lakásárak alakulását. A legfrissebb mérés szerint a lakásárak drágulása

Részletesebben

Laka sa rprogno zis. Hogyan alakultak a várakozásokhoz képest a lakásárak?

Laka sa rprogno zis. Hogyan alakultak a várakozásokhoz képest a lakásárak? Laka sa rprogno zis Összefoglalás 2017-ben a lakásárak növekedése tovább folytatódott Magyarországon, az év második negyedévének végén az FHB Lakásárindex 249,3 as értéken állt, ami az eddigi legmagasabb

Részletesebben

FHB Lakásárindex IV. negyedév

FHB Lakásárindex IV. negyedév FHB Lakásárindex 2015. IV. FHB Lakásárindex Mérséklődött az áremelkedés 2015. IV. ében tovább növekedett az FHB Lakásárindex, a korábbi 196,16-ról, 197,6-ra változott az index értéke, így a drágulás mértéke

Részletesebben

FHB Index nemzetközi kitekintés

FHB Index nemzetközi kitekintés FHB Index nemzetközi kitekintés Emelkedő pályán az európai lakásárak Az FHB Index elemzéseiben rendszeresen értékeljük a nemzetközi lakáspiaci helyzetet, tavaly még erős polarizálódásról számoltunk be.

Részletesebben

FHB Termőföldindex 2014

FHB Termőföldindex 2014 FHB Termőföldindex 2014 Folytatódott az áremelkedés a földpiacon Az FHB Termőföldindex 2013-ban az elmúlt 13 év legnagyobb növekedést mutatta reál értelemben. Az árak emelkedését elsősorban az segítette

Részletesebben

Tájékoztató. Heves megye mezőgazdasági helyzetéről

Tájékoztató. Heves megye mezőgazdasági helyzetéről Ikt. szám: 3-17/2018/222 Heves Megye Közgyűlése H e l y b e n Tájékoztató Heves megye mezőgazdasági helyzetéről Tisztelt Közgyűlés! A Heves Megyei Önkormányzat felkérésére a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Részletesebben

Fókuszban a hazai földpiac. Agrotax Iránytű. x-agro.hu

Fókuszban a hazai földpiac. Agrotax Iránytű. x-agro.hu Fókuszban a hazai földpiac Agrotax Iránytű 2016 Tartalom 04 MÓDSZERTAN ÉS MEGJEGYZÉSEK 04 06 08 09 10 11 12 ÖSSZESÍTETT ADATOK JELENTŐS ÁRKÜLÖNBSÉGEK A SZÁNTÓ MŰVELÉSI ÁGBAN TOVÁBBI MŰVELÉSI ÁGAK A GYÜMÖLCSÖSÖK

Részletesebben

OTP Termőföld Értéktérkép

OTP Termőföld Értéktérkép OTP Termőföld Értéktérkép 218 OTP Termőföld Értéktérkép 218 A 215. őszén meghirdetett Földet a gazdáknak program egy évvel későbbi megszűnése látványos forgalmi visszaesést okozott 217-ben a termőföld-piacon.

Részletesebben

ÉRDEMES BELEVÁGNI? A precíziós gazdálkodás Banki értékelése

ÉRDEMES BELEVÁGNI? A precíziós gazdálkodás Banki értékelése ÉRDEMES BELEVÁGNI? A precíziós gazdálkodás Banki értékelése Takarék Agrár Igazgatóság Értékesítési Osztályvezető Sánta József Dátum: 218.8.1 Kibocsátási mutatók 2 21 22 23 24 25 26 27 28 29 21 211 212

Részletesebben

A versenyképesség és hatékonyság javításának eszközei kormányzati megközelítésben Dr. Feldman Zsolt

A versenyképesség és hatékonyság javításának eszközei kormányzati megközelítésben Dr. Feldman Zsolt A versenyképesség és hatékonyság javításának eszközei kormányzati megközelítésben Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Magyar Közgazdasági Társaság

Részletesebben

FHB Termőföldindex 2012

FHB Termőföldindex 2012 FHB Termőföldindex 2012 év Index értéke 2000 100,0 2001 101,3 2002 121,0 2003 138,4 2004 140,8 2005 147,3 2006 153,2 2007 158,0 2008 176,6 2009 191,1 2010 192,1 2011 202,3 2012 h1 224,0 2 FHB Termőföldindex

Részletesebben

Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban Egyre optimistábbak a magyar gazdák

Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban Egyre optimistábbak a magyar gazdák Sajtóközlemény azonnal közölhető! Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban Egyre optimistábbak a magyar gazdák Budapest, 2017. július 17. Tavaly a mezőgazdasági kis- és középvállalkozások közel 70%-a

Részletesebben

OTP Termőföld Értéktérkép

OTP Termőföld Értéktérkép OTP Termőföld Értéktérkép 219 OTP Termőföld Értéktérkép 219 Tavaly 13%-kal több tranzakció keretében 2%-kal kevesebb termőföld cserélt gazdát, mint 217-ben. Az értékesített volumen továbbra is messze elmarad

Részletesebben

A KALÁSZOS GABONÁK TERMÉSEREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN

A KALÁSZOS GABONÁK TERMÉSEREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA A KALÁSZOS GABONÁK TERMÉSEREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN 2005 2300/9/2005. GYŐR 2005. november Készült a KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGÁN,

Részletesebben

Helyzetkép 2013. november - december

Helyzetkép 2013. november - december Helyzetkép 2013. november - december Gazdasági növekedés Az elemzők az év elején valamivel optimistábbak a világgazdaság kilátásait illetően, mint az elmúlt néhány évben. A fejlett gazdaságok növekedési

Részletesebben

2017-ben Erdély hét megyéjében haladta meg a GDP növekedése az országos átlagot

2017-ben Erdély hét megyéjében haladta meg a GDP növekedése az országos átlagot GDP, 2007 2017 2017-ben Erdély hét megyéjében haladta meg a GDP növekedése az országos átlagot Az uniós csatlakozás utáni időszakban Románia bruttó hazai összterméke nominális lej értéken megduplázódott.

Részletesebben

XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év

XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év XIV. évfolyam, 1. szám, 2015 Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE 2014. év Növényvédő szerek értékesítése Növényvédő szerek értékesítése XIV. évfolyam, 1. szám, 2015 Megjelenik évente

Részletesebben

Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához. Országos szintű mutatók (nemzetközi összehasonlításban)

Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához. Országos szintű mutatók (nemzetközi összehasonlításban) 199 1992 1994 1996 1998 2 22 24 26 28 1 Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához Készítette: Erdős Katalin Közgazdaságtudományi Kar Közgazdasági és Regionális Tudományok Intézete

Részletesebben

FHB Lakásárindex 2015. II. negyedév

FHB Lakásárindex 2015. II. negyedév FHB Lakásárindex 2015. II. FHB Lakásárindex Folytatódott az áremelkedés Az FHB Lakásárindex 2015. II. ében 184,2-re emelkedett az év eleji 179,36-ról, így 2015 I. éhez képest az árak nominálisan 2,7 százalékkal,

Részletesebben

2014/74 STATISZTIKAI TÜKÖR 2014. július 18.

2014/74 STATISZTIKAI TÜKÖR 2014. július 18. 14/74 STATISZTIKAI TÜKÖR 14. július 18. Szolgáltatási kibocsátási árak, 14. I. negyedév Tartalom Összegzés...1 H Szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág... J Információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág...

Részletesebben

FHB Laka sa rindex III. negyede v

FHB Laka sa rindex III. negyede v FHB Laka sa rindex 2016. III. negyede v FHB Lakásárindex Tovább folytatódik a drágulás a lakáspiacon 2016. III. negyedévében az FHB Lakásárindex tovább növekedett, a korábbi 220,23-ról 227,21-re változott

Részletesebben

Nem az egyetemistákon kaszálnak nagyot a lakáskiadók

Nem az egyetemistákon kaszálnak nagyot a lakáskiadók Nem az egyetemistákon kaszálnak nagyot a lakáskiadók 2016. július 2. 12:55 portfolio.hu A XI. kerület nagyon változatos lakásállománya az árazásban is visszaköszön. A legdrágább környékeken több mint kétszer

Részletesebben

A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006

A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006 Miskolc 2008, szeptember Központi Statisztikai Hivatal, 2008 ISBN 978-963-235-195-7

Részletesebben

Helyzetkép 2013. július - augusztus

Helyzetkép 2013. július - augusztus Helyzetkép 2013. július - augusztus Gazdasági növekedés Az első félév adatainak ismeretében a világgazdaságban a növekedési ütem ez évben megmarad az előző évi szintnél, amely 3%-ot valamelyest meghaladó

Részletesebben

FHB Termőföldindex 2013

FHB Termőföldindex 2013 FHB Termőföldindex 2013 Kedves Olvasónk! 2010 végén jelentettük meg először az FHB Termőföldindexet. Az FHB Index termékcsaládban a földárakat évente publikusan elemző tanulmány immár negyedik kiadásánál

Részletesebben

Tóth Ákos. Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata

Tóth Ákos. Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata Tóth Ákos Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata Az elemzésben arra vállalkozunk, hogy a rendszerváltás első éveitől kezdődően bemutassuk, hogyan alakult át Bács-Kiskun megye gazdasága.

Részletesebben

Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok

Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Kecskemét, 2014. június

Részletesebben

Termőföld forgalom, termőföldpiac Magyarországon. Előadó: Polyák László vezérigazgató helyettes

Termőföld forgalom, termőföldpiac Magyarországon. Előadó: Polyák László vezérigazgató helyettes Termőföld forgalom, termőföldpiac Magyarországon Előadó: Polyák László vezérigazgató helyettes Termőföldek árának alakulása 1998 és 2012 között TISZACASH által közvetített tranzakciók alapján (30 ha, 20

Részletesebben

2015/33 STATISZTIKAI TÜKÖR

2015/33 STATISZTIKAI TÜKÖR 2015/33 STATISZTIKAI TÜKÖR 2015. április 29. Lakáspiaci árak, lakásárindex, 2014. IV. negyedév* Tartalom Bevezető...1 Az ingatlanforgalom alakulása...1 Éves árindexek...2 Negyedéves tiszta árindex...2

Részletesebben

EBI Építésaktivitási Jelentés 2017 Q1

EBI Építésaktivitási Jelentés 2017 Q1 EBI Építésaktivitási Jelentés 2017 Q1 Felpörögtek az építkezések de lesz ennyi kivitelező? Az utóbbi időben a válság éveihez képest bőven ellátták munkával a hazai építőipart a különböző szektorok megrendelői,

Részletesebben

Szoboszlai Mihály: Lendületben a hazai lakossági fogyasztás: új motort kap a magyar gazdaság

Szoboszlai Mihály: Lendületben a hazai lakossági fogyasztás: új motort kap a magyar gazdaság Szoboszlai Mihály: Lendületben a hazai lakossági fogyasztás: új motort kap a magyar gazdaság A válságot követően számos országban volt megfigyelhető a fogyasztás drasztikus szűkülése. A volumen visszaesése

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2014. július Jelentés az építőipar 2013. évi teljesítményéről Tartalom STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 VI. évfolyam 42. szám Összefoglalás...2 1. Nemzetközi kitekintés (Az építőipar helye a nemzetközi gazdasági

Részletesebben

Tovább nőtt a mezőgazdaság hitelállománya. Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai III. negyedév

Tovább nőtt a mezőgazdaság hitelállománya. Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai III. negyedév Tovább nőtt a mezőgazdaság hitelállománya Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai 17. III. negyedév I) Az agrárgazdaság (mezőgazdaág és élelmiszeripar) hitelállományának alakulása Az agrárgazdaság hitelállománya

Részletesebben

2014/38 STATISZTIKAI TÜKÖR április 18.

2014/38 STATISZTIKAI TÜKÖR április 18. 14/38 STATISZTIKAI TÜKÖR 14. április 18. Szolgáltatási kibocsátási árak, 13. IV. negyedév Tartalom Összegzés...1 H Szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág...1 J Információ, kommunikáció nemzetgazdasági

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA. Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei Észak-Magyarországon 2006

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA. Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei Észak-Magyarországon 2006 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei Észak-Magyarországon 2006 Miskolc, 2007. február Igazgató: Dr. Kapros Tiborné Tájékoztatási osztályvezető:

Részletesebben

OTP Termőföld Értéktérkép

OTP Termőföld Értéktérkép OTP Termőföld Értéktérkép 216 OTP Termőföld Értéktérkép 216 Az új földforgalmi törvény 214. májusi hatályba lépése óta tavaly már második éve látványosan szűkült a termőföld-piac. A 215-ös felére csökkenő

Részletesebben

Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál

Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál Megbízható bérezési adatok a DUIHK 2014 es Bérezési Tanulmányában Jövőre átlagosan négy százalékkal szeretnék a külföldi vállalatok munkavállalóik

Részletesebben

Helyzetkép 2012. május - június

Helyzetkép 2012. május - június Helyzetkép 2012. május - június Gazdasági növekedés A világgazdaság kilátásait illetően megoszlik az elemzők véleménye. Változatlanul dominál a pesszimizmus, ennek fő oka ugyanakkor az eurózóna válságának

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ I. negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) június 4.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ I. negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) június 4. STATISZTIKAI TÜKÖR 1 negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) 1/5 1. június. EMBARGÓ! Közölhető: 1. június -én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1 Felhasználási oldal...

Részletesebben

A lakáspiac jelene és jövője

A lakáspiac jelene és jövője A lakáspiac jelene és jövője Harmati László FHB Jelzálogbank Nyrt. üzleti vezérigazgató Fundamenta Lakásvásár Ingatlanszakmai Konferencia Budapest, 2011. szeptember 23. 2011.09.23 1 Tartalom Az FHB Lakásárindex

Részletesebben

2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR

2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR 1/1 STATISZTIKAI TÜKÖR 1. március 5. 13 negyedévében,7%-kal nőtt a GDP EMBARGÓ! Közölhető: 1. március 5-én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 13 negyedév...1 13. év... Bevezető Magyarország bruttó hazai

Részletesebben

OTP Termőföld Értéktérkép

OTP Termőföld Értéktérkép OTP Termőföld Értéktérkép 215 OTP Termőföld Értéktérkép 215 Érdekesen alakultak a termőföld-piac fő mutatói 214-ben: míg az országos termőföld-átlagár 12%-kal nőtt, az adásvételek száma egyharmadával,

Részletesebben

A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN

A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN Veszprém, 2007. június 10. Központi Statisztikai Hivatal Veszprém Igazgatóság, 2007 Igazgató:

Részletesebben

FHB Lakásárindex 2014. IV. negyedév

FHB Lakásárindex 2014. IV. negyedév FHB Lakásárindex 2014. IV. FHB Lakásárindex További áremelkedés Az FHB Lakásárindex 2014. IV. ében 165,83-ra növekedett (1. ábra). 2013. utolsó három hónapjához képest a lakásárak nominálisan 5,8 százalékkal,

Részletesebben

2000 100,0 2001 101,3 2002 121,0 2003 138,4 2004 140,8 2005 147,3 2006 153,2 2007 158,0 2008 176,6 2009 191,1 2010q1-q2 190,2. FHB Termőföldárindex

2000 100,0 2001 101,3 2002 121,0 2003 138,4 2004 140,8 2005 147,3 2006 153,2 2007 158,0 2008 176,6 2009 191,1 2010q1-q2 190,2. FHB Termőföldárindex 2000 100,0 2001 101,3 2002 121,0 2003 138,4 2004 140,8 2005 147,3 2006 153,2 2007 158,0 2008 176,6 2009 191,1 2010q1-q2 190,2 FHB Termőföldárindex 1 2000 100,0 2001 101,3 2002 121,0 2003 138,4 2004 140,8

Részletesebben

Makroökonómia. Név: Zárthelyi dolgozat, A. Neptun: május óra Elért pontszám:

Makroökonómia. Név: Zárthelyi dolgozat, A. Neptun: május óra Elért pontszám: Makroökonómia Zárthelyi dolgozat, A Név: Neptun: 2015. május 13. 12 óra Elért pontszám: A kérdések megválaszolására 45 perc áll rendelkezésére. A kérdések mindegyikére csak egyetlen helyes válasz van.

Részletesebben

ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚTORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT

ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚTORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚTORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT Az új osztályozási rendszer bevezetésével a létszám adatokban is változás következett be. A 0-9 fő közötti kategória

Részletesebben

Duna House Barométer. 34. szám. 2014. I. negyedév + 2014. március hónap

Duna House Barométer. 34. szám. 2014. I. negyedév + 2014. március hónap Duna House Barométer 34. szám 2014. I. negyedév + 2014. március hónap Tartalomjegyzék: VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Vezetői összefoglaló Tranzakciószám és keresletindex Lakásindexek Lakásindexek - Regionális Régiós

Részletesebben

A LAKÁSPIAC ÉS AZ OTTHONTEREMTÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI - PANELBESZÉLGETÉS

A LAKÁSPIAC ÉS AZ OTTHONTEREMTÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI - PANELBESZÉLGETÉS Fábián Gergely, ügyvezető igazgató Magyar Nemzeti Bank 56. Közgazdász vándorgyűlés Debrecen, 218.9.7 A LAKÁSPIAC ÉS AZ OTTHONTEREMTÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI - PANELBESZÉLGETÉS M O D E R ÁT O R : FÁ B I Á N

Részletesebben

Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében

Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium 2015. szeptember 29. Mezőgazdaság

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól II. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól II. negyedév 5. I. 5. III.. I.. III. 7. I. 7. III. 8. I. 8. III. 9. I. 9. III. 1. I. 1. III. 11. I. 11. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 15. I. 15. III. 1. I. 1. III. 17. I. 17. III. 18. I. SAJTÓKÖZLEMÉNY

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2013/4

Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2013/4 2014. március Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 4 Beruházás... 5 Mezőgazdaság... 7 Ipar...

Részletesebben

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2011 évi teljesítményéről

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2011 évi teljesítményéről Trend riport A nemzetközi és hazai szállodaipar 2011 évi teljesítményéről Összefoglaló - Az STR riport adatai szerint 2011-ben világviszonylatban Ausztrália & Óceánia, Délkelet- Ázsia és Dél-Amerika szállodái

Részletesebben

Van havi 200 ezres fizetésed? Akkor te is bekerülhetsz a milliomosklubba!

Van havi 200 ezres fizetésed? Akkor te is bekerülhetsz a milliomosklubba! Van havi 200 ezres fizetésed? Akkor te is bekerülhetsz a milliomosklubba! Árgyelán Ágnes 2018. október 2. 05:32 Egyre több magyar milliomost szolgál ki a hazai prémium banki szektor, a Portfolio Prémium

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról január

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról január SAJTÓKÖZLEMÉNY A rezidensek által kibocsátott értékpapír-ok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról 2019. január Budapest, 2019. március 07. Az értékpapír-statisztika adatai alapján a rezidensek által

Részletesebben

Fiatal gazdák az állami. Dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár

Fiatal gazdák az állami. Dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár Fiatal gazdák az állami földbérleti rendszerben Dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár A magyar mezőgazdaság számára a legfontosabb piac a helyi és a hazai piac. Olyan fejlesztések és beruházások

Részletesebben

Nyilvántartási szám: J/5674 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MAGYARORSZÁG, 2007

Nyilvántartási szám: J/5674 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MAGYARORSZÁG, 2007 MAGYARORSZÁG, 2007 Nyilvántartási szám: J/5674 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MAGYARORSZÁG, 2007 Budapest, 2008 Központi Statisztikai Hivatal, 2008 ISSN: 1416-2768 A kézirat lezárásának idõpontja: 2008.

Részletesebben

Várhegyi Judit Virág Barnabás. Inflációs aggodalmak Nem szabad túlzásokba esni

Várhegyi Judit Virág Barnabás. Inflációs aggodalmak Nem szabad túlzásokba esni Várhegyi Judit Virág Barnabás Inflációs aggodalmak Nem szabad túlzásokba esni A nyári hónapok 2 százalék körüli inflációs rátáit követően az őszre fordulva a fogyasztóiár-index emelkedésére számíthatunk.

Részletesebben

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12 2014/5 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VIII. évfolyam 5. szám 2014. január 30. Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12 A tartalomból A dél-dunántúli régió megyéinek társadalmi,

Részletesebben

fogyasztás beruházás kibocsátás Árupiac munkakereslet Munkapiac munkakínálat tőkekereslet tőkekínálat Tőkepiac megtakarítás beruházás KF piaca

fogyasztás beruházás kibocsátás Árupiac munkakereslet Munkapiac munkakínálat tőkekereslet tőkekínálat Tőkepiac megtakarítás beruházás KF piaca kibocsátás Árupiac fogyasztás beruházás munkakereslet Munkapiac munkakínálat tőkekereslet Tőkepiac tőkekínálat KF piaca megtakarítás beruházás magatartási egyenletek, azt mutatják meg, mit csinálnak a

Részletesebben

Havi elemzés az infláció alakulásáról február

Havi elemzés az infláció alakulásáról február Havi elemzés az infláció alakulásáról 2015. február 1 A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, 2013. évi CXXXIX. tv.) 3. (1) az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg a Magyar Nemzeti

Részletesebben

Az élelmiszergazdaság, mint stratégiai ágazat Dublecz Károly Pannon Egyetem, Georgikon Kar, Keszthely

Az élelmiszergazdaság, mint stratégiai ágazat Dublecz Károly Pannon Egyetem, Georgikon Kar, Keszthely Az élelmiszergazdaság, mint stratégiai ágazat Dublecz Károly Pannon Egyetem, Georgikon Kar, Keszthely Hazánk tudománya, innovációja és versenyképessége szakmai vitafórum Nagykanizsa, 2012. november 7.

Részletesebben

Válságkezelés Magyarországon

Válságkezelés Magyarországon Válságkezelés Magyarországon HORNUNG ÁGNES államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. október 28. Fő üzenetek 2 A magyar gazdaság elmúlt három évtizede dióhéjban Reál GDP növekedés (éves változás)

Részletesebben

Havi elemzés az infláció alakulásáról szeptember

Havi elemzés az infláció alakulásáról szeptember Havi elemzés az infláció alakulásáról 17. szeptember 1 A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, 13. évi CXXXIX. tv.) 3. (1) az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg a Magyar Nemzeti

Részletesebben

Havi elemzés az infláció alakulásáról július

Havi elemzés az infláció alakulásáról július Havi elemzés az infláció alakulásáról 2014. július 1 A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, 2013. évi CXXXIX. tv.) 3. (1) az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg a Magyar Nemzeti

Részletesebben

CIB EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP

CIB EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP CIB EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP Éves jelentés Főforgalmazó, Letétkezelő: CIB Közép-európai Nemzetközi Bank Rt. 2004 1/9 1. Alapadatok 1.1. A CIB Európai Részvény Alap Megnevezése: Az Alap típusa: CIB Európai

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára 2006. október 1. 2006. december 31. első negyedév (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Nyrt.

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról június

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról június SAJTÓKÖZLEMÉNY A rezidensek által kibocsátott értékpapír-ok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról 2018. június Budapest, 2018. augusztus 10. Az értékpapír-statisztika adatai alapján a rezidensek által

Részletesebben

GYORSELEMZÉS. Bérek alakulása a 2016-ban kötött országos bérmegállapodás tükrében

GYORSELEMZÉS. Bérek alakulása a 2016-ban kötött országos bérmegállapodás tükrében GYORSELEMZÉS Bérek alakulása a 2016-ban kötött országos bérmegállapodás tükrében A Magyar Szakszervezeti Szövetség felkérésére készítettük ezt az elemzést a bérek helyzetének alakulásáról. A szakszervezetek,

Részletesebben

A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban

A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Kecskemét, 2016. március 10. 2015-ben a kertészeti

Részletesebben

Agrár Szakmai Nap. Bábolna, November 11.

Agrár Szakmai Nap. Bábolna, November 11. Agrár Szakmai Nap Bábolna, 2015. November 11. Mit kínál a Szövetkezeti Integráció az agrárvállalkozásoknak? 2015. november 11. Horváth Angyalka Értékesítési Vezető 2 Agrárium Szövetkezeti Integráció Növekvő

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól III. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól III. negyedév 5. I. 5. III.. I.. III. 7. I. 7. III. 8. I. 8. III. 9. I. 9. III. 1. I. 1. III. 11. I. 11. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 15. I. 15. III. 1. I. 1. III. 17. I. 17. III. 18. I. 18. III. SAJTÓKÖZLEMÉNY

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2013/1

Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2013/1 Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 213/1 Központi Statisztikai Hivatal 213. június Tartalom Összefoglalás...2 Demográfiai helyzet...2 Munkaerőpiac...3 Gazdasági szervezetek...5 Beruházás...6

Részletesebben

A NEMZETI FÖLDALAP VÁLTOZÁSAI

A NEMZETI FÖLDALAP VÁLTOZÁSAI A NEMZETI FÖLDALAP VÁLTOZÁSAI Fiatal Gazda Konferencia Budapest, 2011.02.25. Dr. Sebestyén Róbert NFA NEMZETI FÖLADALAPLKEZELŐ SZERVEZET (NFA) A Nemzeti Földalap (visszatekintés) A Nemzeti Földalapkezelő

Részletesebben

A magyar textil- és ruhaipar 2013-ban a számok tükrében Máthé Csabáné dr.

A magyar textil- és ruhaipar 2013-ban a számok tükrében Máthé Csabáné dr. A magyar textil- és ruhaipar 2013-ban a számok tükrében Máthé Csabáné dr. A termelés és az árbevétel alakulása 2013-ban 1. táblázat a termelés változásának indexe Év 2005 2008 2009 2010 2011 2012 2013

Részletesebben

A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007

A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007 2009/99 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 99. szám 2009. július 06. A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007 A tartalomból 1 Egy főre jutó GDP 2 Bruttó hozzáadott

Részletesebben

KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG

KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatósága KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG Miskolc, 2006. május 23. Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatóság, 2006 ISBN 963 215 973 X Igazgató: Dr. Kapros

Részletesebben