Termőföldindex Bevezető

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Termőföldindex Bevezető"

Átírás

1

2 1 Bevezető 02 Lassult az árnövekedés a földpiacon 05 Részpiacok áralakulása 08 Háttér és kitekintő 09 A termőföld, mint befektetés 12 Nemzetközi kitekintő Az FHB publikációban kiemelt foglalkozik a hazai ingatlanpiaccal. A rendszeresen megjelenő FHB Lakásárindex mellett évente elkészíti a termőfölddel kapcsolatos elemzését is, az FHB Termőföldindexet. A mostani kiadvány múltbeli társaihoz hasonlóan - valós tranzakciós adatok alapján mutatja be a hazai termőföld piacot, hogy a szektor iránt érdeklődők minél teljesebb képet kaphassanak a benne zajló folyamatokról, illetve, hogy a piac szereplőit a legmegfelelőbb üzleti döntések meghozatalában támogassa. Az FHB Termőföldindex 2015-ben ismét árnövekedést mutatott, ennek mértéke azonban messze elmaradt a 2012 és 2014 közötti időszakban tapasztalhatótól, a korábbi két számjegyűről egy számjegyűre csökkent. A mérsékeltebb növekedés hátterében az új Földforgalmi törvény 2014-es életbe lépése állhat, mely erőteljesen korlátozza a földvásárlást, így megszűnt annak alternatív befektetési termék szerepe. Ugyanakkor művelés révén továbbra is kedvező hozamokat lehet elérni, mint arra kitérünk a termőföldpiacot jellemző folyamatok részletes bemutatása során.

3 Lassult az árnövekedés a földpiacon Az FHB Termőföldindex értéke 2015-re 331,9-re növekedett az egy évvel korábbi 305,5-ös szintről, míg a fogyasztói árindexszel deflált index érték 158,1-ről 171,9-re emelkedett. A földterületek nominális értelemben 8,6 százalékkal drágultak, míg a megelőző 3 évet 13,2 és 17,2 százalék közötti növekedés jellemezte. Reál értelemben nézve az árváltozást valamivel kedvezőbb a kép, az árak 8,7 százalékkal voltak magasabbak, így a növekedés ugyan szintén elmarad a 2013-as és 2014-estől, de a különbség a nominálishoz képest kisebb, illetve a 2012-est túl is szárnyalta a reál drágulás. Annak ellenére, hogy lassult az árak növekedése a termőföldpiacon, pozitív, hogy az emelkedés továbbra is meglehetősen magas. Az új Földforgalmi törvény korlátozó intézkedései miatt ugyanis a földpiacon stagnálásra lehetett számítani, a tranzakciószámok visszaesése ugyanakkor az árak dinamikáján kevésbé látszott. Az árak több mint 8 százalékos emelkedése azért is nevezhető a lassulás ellenére jelentős- Az FHB Termőföldindex értékei nominálisan és fogyasztói árindexszel deflálva FHB Termőföldindex éves változása nominálisan és fogyasztói árindexszel deflálva ,9 305,5 268, ,3 191,1 192,1 176, ,3 153,2 171,9 138,4 140,8 158, ,6 101,3 120, ,9 111,4 115,6 112,3 105,2 109,5 110,6 110,7 105,7 110,8 92, % 15% 10% 5% 0% -5% -10% 1.3% Az EU-csatlakozást megelőző időszak 19.4% 14.4% 13.4% 9.3% 1.7% 4.7% 1.0% 3.9% 0.0% 3.2% 11.7% 5.3% 8.2% 3.8% 0.5% 5.3% 1.4% 13.2% 7.1% 17.2% 15.2% 14.1% 13.9% 8.6% 8.7% % Konszolidáció Új remények a termőföld piacán -4.7% -4.5% -4.2% Tulajdonszerzési szigorítás előtti évek FHB Termőföldindex FHB Termőföldindex fogyasztói árindexszel deflálva FHB Termőföldindex változása (%) FHB Termőföldindex fogyasztói árindexszel deflált változása (%)

4 4 5 nek, mivel a es rekord áremelkedésben jelentős szerepet játszott az új Földforgalmi törvény bevezetése előtti felfokozott vásárlói hangulat, és a korábbi kiadványainkban feltárt, a terményhozamok és a földár változása közötti összefüggés nem magyarázta meg ezt a mértékű árváltozást. A 2015-ös áremelkedés ráadásul kimondottan magasnak tekinthető, ha a 2012 előtti időszakra tekintünk vissza. Míg az új Földtörvény május elsejei bevezetése előtt nagyon erős volt az érdeklődés a földterületek iránt, és rekord számban köttettek adásvételek, a termőföldforgalom erősen visszaesett a törvény életbe lépését követően. Bár a korlátozást közvetlenül megelőző 2014 első féléve még rekord tranzakciószámot hozott, az egész évet tekintve már jelentősen esett a forgalom a megelőző évekhez képest volt az első év, ahol a korlátozás végig érvényesült, ami meg is látszik az eredményeken, a megelőző évek adásvételeinek a felét sem érte el az eladott földterületek száma gyel összehasonlítva pedig a tavalyi évben összesen annyi tranzakcióra került sor, mint 2014 első negyedévében. 2. Részpiacok áralakulása 2.1 A SZÁNTÓK ÁRALAKULÁSA Tavaly tovább növekedett a szántók átlagára, 2015-ben átlagosan 1178 ezer forintot kellett fizetni egy hektárnyi szántóterületért, míg egy évvel korábban 1087 ezer forintot. A drágulás 8,4 százalékos volt, ami így elmaradt a korábbi évek áremelkedésétől, 2014-ben még több mint 11 százalékkal, míg egy évvel korábban közel 18 százalékkal drágultak a szántók ben már nem mindenhol emelkedett a szántóföldek ára, a Közép-Magyarország régióban enyhe visszaesés volt tapasztalható, az árak 4 százalékkal csökkentek. Több helyen azonban még a korlátozások ellenére is jelentős volt a drágulás, az Észak-Alföldön közel 17, míg a Dél-Dunántúlon 15,6 százalékkal drágultak a szántóterületek. Szintén sokat emelkedtek az árak a Nyugat-Dunántúlon és a Dél-Alföldön is, ahol 8,6 és 7,3 százalékkal kellett többet fizetni, mint egy A termőföld forgalmának alakulása Magyarországon negyedév 2. negyedév 3. negyedév 4. negyedév

5 6 7 Szántóföldek átlagára 2015-ben régióinként (ezer Ft / ha) 2.2 MŰVELÉSI ÁGAK SZERINTI FOLYAMATOK Dél-Alfőld Észak-Alfőld Észak-Magyarország Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl ben hasonló ártrendek jellemezték a különböző művelési ágakat, minden ágazatban a növekedésé volt a főszerep. A szántók ára 2007 óta folyamatosan növekszik, 2007 és 2015 között több mint a duplájukra emelkedett az áruk. Bár tavalyelőtt az erdők esetében némi megtorpanás volt jellemző, 2015-ben ismét jelentősen emelkedett az áruk, aminek köszönhetően 2015-ben átlagosan 81 százalékkal kellett többet fizetni értük, mint 8 évvel korábban. Szintén nagy árnövekedés jellemezte a gyümölcsösöket és a gyepművelési ágba tartozó területeket, 16, illetve 10,3 szá- Művelési ágak szerinti áralakulás (2007=100) zalékkal kellett többet fizetni értük, mint egy évvel korábban. A legkisebb mértékben a szőlők ára növekedett nem sikerült megismételni a tavalyi rekordot, a több mint 27 százalékos áremelkedést, ez esetben a drágulás 5,7 százalékos volt. Jellemzően a szőlőkért és az erdőkért százalékkal kell többet fizetni, mint 2007-ben, a gyepterületeknél körülbelül 75 százalékos a különbség, míg az elmúlt 8 évben a legkisebb bővülést a gyümölcsösök mutatták, ezen időszakban a növekedés 60 százalékos volt éve, míg a Közép-Dunántúlt és Észak-Magyarországot mérsékeltebb, 3,3 és 6,5 százalékos emelkedés jellemezte. A legtöbbet a Nyugat-Dunántúlon kellett fizetni a szántóterületekért 2015-ben, hektáronként 1,3 millió forintot, megelőzve így az eddig vezető közép-magyarországi régiót. A jelentős áremelkedésnek köszönhetően a szántókért még a Dél-Dunántúlon is több pénzt kellett adni, mint az eddigi legdrágább Közép-Magyarországon, illetve az Észak-Alföld is közel került a főváros környékén jellemző árakhoz. A legalacsonyabb árak, ahogy a korábbi években is, Észak-Magyarországra jellemzőek, itt 721 ezer forintot kellett fizetni átlagosan egy hektár szántóért. Mint a fentiekből látható, az észak-magyarországi régiót leszámítva, Magyarország különböző területi egységeinek szántóárai sokkal kiegyenlítettebbé váltak, tavaly többségben 1,1-1,3 millió forint között mozgott a szántókért fizetendő átlagár szántó erdő gyep (rét, legelő) szőlő gyümölcsös

6 Háttér és kitekintő 4. A termőföld, mint befektetés A termőföld a mezőgazdaság legfontosabb termelő eszköze. Mint ilyen, birtoklása, használata meghatározza az ország lehetőségeit. Természeti adottságok terén nem állunk rosszul. Ennek kihasználásában azonban még nagyon sok a tartalékunk. A Takarék Agrár Központ előrejelzése szerint 2020-ra a magyar mezőgazdaság kibocsátása (folyó áron) elérheti a 2750 mil- álló években még mindenképpen kiszámíthatóan járul hozzá a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlődéséhez. A Takarék Agrár Központ előrejelzései szerint a következő pénzügyi kifizetési ciklusban is fennmarad a Közös Agrárpolitika alapját képező támogatási rendszer, de a torta ismét kisebb lesz, és a pillérek közötti arányok is változni fognak, mint ahogy a környezetgazdálkodás- Előző kiadványainkban már részletesen bemutattuk, hogy a termőföld többféleképpen hajthat hasznot tulajdonosának, ezek közül az egyik a bérbe adás. Az elmúlt években meggyőző hozamokat lehetett elérni a befektetési célú termőföldvásárlással. A fentiek miatt sokan láttak befektetési lehetőséget a termőföldben, és tekintettek rá alternatív befektetési eszközként ben, az új Földtörvény bevezetésével ez a lehetőség háttérbe szorult, a termőföld spekulatív jellegű, pusztán befektetési eszköz funkciója elveszítette vonzerejét. A termőföld azonban hasznosítása révén is jövedelmet termelhet a tulajdonosának. Az Európai Uniós támogatások biztos pénzáramot biztosítanak, ezáltal csökkentve a művelésből származó kockázatokat. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a művelés pozitív eredményt hoz a termőföldek tulajdonosainak, sőt, sok esetben kimondottan magas hozamokat biztosít. A továbbiakban a termelés jövedelmezőségét mutatjuk be különböző szempontok szerint MŰVELÉSI ÁGAK SZERINTI JÖVEDELMEZŐSÉG liárd forintot, ami a tavalyi szintet 12 százalékkal haladja meg. Az idei első félévben a bruttó hozzáadott érték is újra emelkedett a mezőgazdaságban, mintegy 11 százalékkal. Az időjárási anomáliák változatlanul jelentős hatást gyakorolnak a terméseredményekre (augusztus végéig például több mint 130 ezer hektárt regisztráltak a kárenyhítési rendszerben), de az idei hozamok minden szántóföldi növénynél emelkedést mutatnak. A piaci problémák ugyan nyomott hagytak a sertéslétszám alakulásában, de a többi haszonállat állománya továbbra is emelkedik. A támogatási rendszer a 2020-ig előttünk hoz kapcsolódó feltételrendszer is szigorodni fog. Piaci oldalon évről évre erősödik a magyar mezőgazdaság nemzetközi árfüggése. Ez folyamatos alkalmazkodási, hatékonyságnövelési, együttműködési kényszert jelent a gazdálkodók számára. A termőföldpiac kilátásai is nagyban függenek attól, hogyan tudjuk a mezőgazdaság kibocsátását növelni. Adottságaink legalább másfélszer annyi élelmiszer előállítását teszik lehetővé, mint amenynyire az országban szükség van. Az agrártermékek részesedése a külkereskedelmi aktívumból tartósan magas, 2016 első hát hónapjában mintegy 26 százalékos. A tavalyi évhez hasonlóan vizsgáltuk a különböző művelési ágak eredményességét. ezúttal azonban nem területi bontásban, hanem a különböző üzemméretek szerint. Eredményeink szerint, a különböző méretű üzemek között jelentősek a különbségek az eredményességben azonos művelési ágon belül is. A szántóföldi növénytermesztés esetében például a legkisebb birtokméretű, 75 hektár alatti földterületet megművelő üzemek sokkal rosszabbul teljesítettek, mint a közepes vagy a nagyméretű üzemek. A sajáttőke-arányos nyereség értéke 10 százalékos volt. A legjobban a 75 és 200 hektár közötti területen működő üzemek teljesítettek, ahol a ROE mutató értéke megközelítette a 15 százalékot. Hasonló eredményt mutatott a szőlőtermesztés is, ahol a legjobban 2014-ben szintén a közepes méretű, 5-15 hektárt művelő gazdaságok teljesítettek, valamivel több, mint 8,2 százalékos sajáttőke-arányos hozamot hozva. A vegyes gazdaságok vizsgálata során szintén azt az eredményt kaptuk, hogy a közepes birtokméretű, hektáros területet művelő üzemek voltak a legjövedelmezőbbek. A ROE értéke itt 14,1 százalékos volt, míg a legkisebb birtokméretű, 30 hektár alatti területet művelő gazdaságok csak 8,1 százalékos sajáttőke-arányos nyereséget termeltek tavaly. A gyümölcstermesztés esetében a legnagyobb birtokméretű, vagyis a több mint 25 hektárt művelő üzemek teljesítettek a legjobban, esetükben a sajáttőke-arányos nyereség közel 11 százalékos volt, míg a legkisebb és közepes méretű birtokok esetében a ROE mindössze 4,2 és 3,2 százalékos volt. A szabadföldi zöldségtermesztés és a zöldséghajtatók esetében ugyanakkor a legkisebb méretű üzemek bizonyultak a legjövedelmezőbbnek 2014-ben. Utóbbi esetében az 1,5 hektár-

7 10 11 nál kisebb területet művelők közel 22 százalékos sajáttőke-arányos nyereséget produkáltak, míg egy több mint 1,5 hektárt művelő csoportba tartozó tipikus üzem esetében a ROE mutató értéke valamivel több, mint 15 százalékos volt. Még nagyobb a különbség a szabadföldi zöldségtermesztéssel foglalkozó nagy-, illetve kisüzemek között ben minden művelési ág és méret közül a legjobban a kisebb, 20 hektáros területnél kevesebbet művelő szabadföldi zöldségtermeléssel foglalkozó tipikus üzem teljesített, amely esetében a sajáttőkére jutó nyereség megközelítette a 30 százalékot. Ebben a művelési ágban a nagyobb üzemek is jól teljesítettek a teljes összehasonlítás alapján, de a kisebb mérettel összehasonlítva rosszabb eredményt értek el, a ROE mutató esetükben kevesebb mint 21 százalék volt. Az előbbieken túl megvizsgáltuk az egyes művelési ágakhoz tartozó birtokszerkezetet is. A szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó üzemek esetében a legkisebb területet összesítve éppen a legnagyobb eredményességgel rendelkező 75 és 200 hektár közötti földterületet művelő üzemek használják, és magas a kevésbé jövedelmező kis- és nagyüzemek részesedése az összterületből. A szőlőtermesztés esetében elhanyagolható a kevésbé nagy hozamot hozó, 5 hektár alatti területek aránya a Farm Accountancy Data Network (FADN) adatai alapján, de itt sem a legnagyobb ROE mutatóval rendelkező üzemek használják a szőlőtermesztésre igénybe vett összterület nagyobb részét. Hasonló a helyzet a zöldséghajtatók és a vegyesgazdaságok esetében is, valamint a szabadföldi zöldségtermesztésnél, egyedül a gyümölcstermelés esetében mondható el, hogy a méretkategória szerint legnagyobb sajáttőke-arányos nyereséggel rendelkező üzemek használják a földterület legnagyobb részét. A szőlőtermesztésből származó eredmények alapján a szántóföldi műveléssel összehasonlítva nem olyan egyértelmű a művelés nagyobb hozama a bérbeadáshoz viszonyítva a közötti időszakban. Bár az adózott eredmény termőföldhöz képesti aránya magas, 18,29 és 31,38 százalék között mozgott 2011 és 2014 között, a ROE mutató ugyanakkor csupán 4,24 és 7,49 százalék között alakult, ami nem sokkal tér el a bérbeadással elérhető hozamtól. A gyümölcstermesztés művelési mód eredményessége a szántóföldi növénytermesztés és a szőlőtermesztés hozama között helyezkedik el. A ROE (saját tőke arányos nyereség) mutató értéke művelési ág és üzemméret szerint egy tipikus üzemnél A termőterület megosztása a művelési ágakon belül az üzemméret szerint 32% 27% Szántóföldi növényterm. Szőlőterm. Gyümölcsterm. Szabadf. zöld. term. Zöldséghajt. Vegyesgazd. 22% Forrás: FADN 17% 12% 7% 2% -3% <75 75<200 Szántóföldi növényterm. >=200 <5 5<15 Szőlőterm. >=15 <10 10<25 >=25 Gyümölcsterm. <20 >=20 Szabadf. zöld. term. <1,5 >=1,5 Zöldséghajt. <30 30<150 >=150 Vegyesgazd. Forrás: FADN A kiemelt művelési ágak eredményességének vizsgálata azt mutatja, hogy a művelés lényegesen magasabb hozamot biztosíthat, mint a földterület bérbeadása és 2014 között a föld árához viszonyított eredményesség két számjegyű volt szántóföldi növénytermesztés esetében, 2011-ben pedig a 17,5 százalékot is meghaladta az adózott eredmény föld árához képesti aránya. De a sajáttőke-arányos nyereség még ezt is túlszárnyalta, a vizsgált időszak során 12,5 és 18,12 százalék között mozgott, míg bérbeadással 4,83 és 5,62 százalék közötti hozamot lehetett elérni. Egy tipikus üzem esetében az adózott eredmény a föld árának 12,71 és 31,62 százaléka között mozgott 2011 és 2014 között, míg a sajáttőke-arányos nyereség egy tipikus üzem esetében 6,44 és 15,43 százalék között alakult ezen az időtávon. Így a műveléssel elérhető hozam végig magasabb volt, mint a termőföld bérbeadása révén elérhető, ugyanakkor a különbség több év esetében is minimálisra csökkent. A gyümölcstermesztés eredményessége sokkal kevésbé bizonyult kiszámíthatónak, mint a szántóföldi növénytermesztésé.

8 12 5. Nemzetközi kitekintő Az idei kiadványunkban megvizsgáltuk, hogy az egyes Európai Uniós országokban milyen nagyságú az egy munkásra (fizetett) jutó nettó hozzáadott érték egy tipikus üzem esetében, illetve, hogy ezekhez képest miként alakulnak a bérek. Magyarország az egy munkásra jutó nettó hozzáadott értéket tekintve európai összehasonlításban a középmezőnyhöz tartozik, ugyanakkor egy tipikus üzem hazánkban valamivel több nettó értéket állít elő, mint az uniós országok átlaga (20 ezer euró) egy munkásra vetítve. A legnagyobb nettó hozzáadott érték Dániában jut egy munkásra, ahol az értéke közelíti a 90 ezer eurót, a legkisebb pedig Romániában, ahol kevesebb mint 6000 euró. Az egy munkás által megkeresett bér alapvetően követi a tipikus üzemek egy munkásra jutó eredményességét Európában Magyarország a tipikus mezőgazdasági üzemnél foglalkoztatott munkás által egy óra alatt megkeresett munkabért tekintve inkább az alacsonyabb béreket kínáló országok közé tartozik, az ilyen üzemnél kínált bruttó órabér 4 euró körül mozog, míg az európai uniós átlag közel 7,4 euró. A sor végét az egy munkásra jutó nettó hozzáadott értékekben is gyengén teljesítő Románia, Bulgária, Litvánia és Lengyelország foglalja el. Ugyanakkor Ausztria, Csehország, Spanyolország és Észtország sokkal magasabb béreket kínál hazánknál annak ellenére, hogy az egy munkásra jutó hozzáadott érték esetében nincs ekkora különbség. A legmagasabb bruttó órabéreket Dánia, Svédország, Hollandia és Finnország kínálja, melyek az egy munkásra jutó nettó hozzáadott értékben is a lista elején helyezkednek el a tipikus üzemek teljesítményének vizsgálata alapján. Az egy munkásra jutó nettó hozzáadott érték egy tipikus mezőgazdasági üzemnél Több mint 30 ezer /AWU ezer /AWU Kevesebb, mint 15 ezer /AWU Nincs adat Forrás: FADN

9 Az FHB szakértői a hazai termőfölddel kapcsolatos banki és értékbecslői szaktudás legjavát nyújtják partnereinknek, ügyfeleinknek. Szolgáltatásainkkal továbbra is állunk rendelkezésére a gazdáknak, lakossági és vállalati ügyfeleinknek, állami és piaci megrendelőinknek! Molnár Zsolt vezérigazgató FHB Ingatlan Zrt. Telefon: +36(1) Fax: +36(1) Mobil: +36(30) molnar.zsolt@fhb.hu dr. Nagy Gyula FHB Index projektvezető FHB Jelzálogbank Nyrt. Telefon: +36(1) Mobil: +36(30) nagy.gyula@fhb.hu Sajtókapcsolat: Kappéter Béla FHB Jelzálogbank Nyrt. Telefon: +36 (1) Mobil: +36 (30) kappeter.bela@fhb.hu URL: fhbindex@fhb.hu Az az FHB Index kizárólagos kutatási partnere.

FHB Termőföldindex 2015 Folytatódott az áremelkedés a földpiacon

FHB Termőföldindex 2015 Folytatódott az áremelkedés a földpiacon FHB Termőföldindex 2015 Folytatódott az áremelkedés a földpiacon Az FHB Termőföldindex 2014-ben is árnövekedést mutatott, ugyanakkor a 2013-as rekord emelkedést nem sikerült megismételni. A drágulás jelentős,

Részletesebben

Bevezető. Termőföldindex 2017

Bevezető. Termőföldindex 2017 1 Bevezető A TAKARÉK Csoport Agrár Igazgatósága nevében köszöntöm kiadványunk Olvasóit, egyben szeretném megragadni az alkalmat, hogy a statisztikai adatokon túl közös gondolkodásra invitáljam Önöket a

Részletesebben

FHB Lakásárindex II. negyedév

FHB Lakásárindex II. negyedév FHB Lakásárindex 2016. II. FHB Lakásárindex Lassabban, de növekednek az árak 2016. II. ében az FHB Lakásárindex tovább növekedett, a korábbi 217,35-ről, 220,45-re változott az index értéke, a drágulás

Részletesebben

FHB Termőföldindex 2000 100,02014

FHB Termőföldindex 2000 100,02014 év Index értéke FHB Termőföldindex 2000 100,02014 2001 101,3 2002 121,0 2003 138,4 2004 140,8 2005 147,3 2006 153,2 2007 158,0 2008 176,6 2009 191,1 2010 192,1 2011 202,3 2012 229,0 2013 Q3 255,6 FHB Termőföldindex

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ végén lassult a lakásárak negyedéves dinamikája

TÁJÉKOZTATÓ végén lassult a lakásárak negyedéves dinamikája TÁJÉKOZTATÓ 2016 végén lassult a lakásárak negyedéves dinamikája Budapest, 2017. május 5. 2016 negyedik negyedévében nominális alapon egy százalékkal emelkedett az aggregált MNB lakásárindex, amely jelentősen

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ második negyedévében Budapesten gyorsult, míg a községekben lassult a lakásárak éves dinamikája

TÁJÉKOZTATÓ második negyedévében Budapesten gyorsult, míg a községekben lassult a lakásárak éves dinamikája TÁJÉKOZTATÓ 2018 második negyedévében Budapesten gyorsult, míg a községekben lassult a lakásárak éves dinamikája Budapest, 2018. október 31. 2018 második negyedévében a lakásárak éves növekedési üteme

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ második negyedéve során gyorsult a hazai lakásárak növekedése

TÁJÉKOZTATÓ második negyedéve során gyorsult a hazai lakásárak növekedése TÁJÉKOZTATÓ 2017 második negyedéve során gyorsult a hazai lakásárak növekedése Budapest, 2017. november 3. 2017 második negyedéve során országos átlagban nominális alapon 5,1 százalékkal nőttek a lakásárak

Részletesebben

FHB Lakásárindex IV. negyedév

FHB Lakásárindex IV. negyedév FHB Lakásárindex 2015. IV. FHB Lakásárindex Mérséklődött az áremelkedés 2015. IV. ében tovább növekedett az FHB Lakásárindex, a korábbi 196,16-ról, 197,6-ra változott az index értéke, így a drágulás mértéke

Részletesebben

FHB Termőföldindex 2014

FHB Termőföldindex 2014 FHB Termőföldindex 2014 Folytatódott az áremelkedés a földpiacon Az FHB Termőföldindex 2013-ban az elmúlt 13 év legnagyobb növekedést mutatta reál értelemben. Az árak emelkedését elsősorban az segítette

Részletesebben

FHB Lakásárindex III. negyedév

FHB Lakásárindex III. negyedév FHB Lakásárindex 2017. III. A Takarék Csoporthoz tartozó FHB Bank legfrissebb elemzése szerint 2017 harmadik ében is folytatódott a lakások drágulása. Az FHB Lakásárindex értéke 247,5-ről 253-ra emelkedett.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. az MNB-lakásárindex alakulásáról a harmadik negyedéves adatok alapján

TÁJÉKOZTATÓ. az MNB-lakásárindex alakulásáról a harmadik negyedéves adatok alapján TÁJÉKOZTATÓ az MNB-lakásárindex alakulásáról a 2016. harmadik negyedéves adatok alapján Gyorsult a lakásárak növekedési üteme 2016 harmadik negyedévében Budapest, 2017. február 8. 2016 harmadik negyedéve

Részletesebben

Termőföld forgalom, termőföldpiac Magyarországon. Előadó: Polyák László vezérigazgató helyettes

Termőföld forgalom, termőföldpiac Magyarországon. Előadó: Polyák László vezérigazgató helyettes Termőföld forgalom, termőföldpiac Magyarországon Előadó: Polyák László vezérigazgató helyettes Termőföldek árának alakulása 1998 és 2012 között TISZACASH által közvetített tranzakciók alapján (30 ha, 20

Részletesebben

FHB Lakásárindex IV. negyedév

FHB Lakásárindex IV. negyedév FHB Lakásárindex 2016. IV. FHB Lakásárindex Nem csökkent a lendület a lakáspiacon Tovább növekedett az FHB Lakásárindex 2016. IV. ében, a korábbi 226,6-ról 234,61-re változott az index értéke. A drágulás

Részletesebben

FHB Lakásárindex III. negyedév

FHB Lakásárindex III. negyedév FHB Lakásárindex 2015. III. FHB Lakásárindex Folytatódott az áremelkedés 2015. III. ében tovább növekedett az FHB Lakásárindex, a korábbi 188,23-ról, 193,6-ra változott az index értéke, így a drágulás

Részletesebben

FHB Termőföldindex. A magyarországi földárak változása 2000 és 2010 között. Molnár Zsolt. FHB Ingatlan Zrt. Vezérigazgató-helyettes.

FHB Termőföldindex. A magyarországi földárak változása 2000 és 2010 között. Molnár Zsolt. FHB Ingatlan Zrt. Vezérigazgató-helyettes. FHB Termőföldindex A magyarországi földárak változása 2000 és 2010 között Molnár Zsolt FHB Ingatlan Zrt. Vezérigazgató-helyettes AgrárgépShow Etyek, 2011. február 11. 1 Tartalom 1. FHB Lakásárindex 2.

Részletesebben

FHB Index nemzetközi kitekintés

FHB Index nemzetközi kitekintés FHB Index nemzetközi kitekintés Emelkedő pályán az európai lakásárak Az FHB Index elemzéseiben rendszeresen értékeljük a nemzetközi lakáspiaci helyzetet, tavaly még erős polarizálódásról számoltunk be.

Részletesebben

Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához. Országos szintű mutatók (nemzetközi összehasonlításban)

Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához. Országos szintű mutatók (nemzetközi összehasonlításban) 199 1992 1994 1996 1998 2 22 24 26 28 1 Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához Készítette: Erdős Katalin Közgazdaságtudományi Kar Közgazdasági és Regionális Tudományok Intézete

Részletesebben

XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év

XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év XIV. évfolyam, 1. szám, 2015 Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE 2014. év Növényvédő szerek értékesítése Növényvédő szerek értékesítése XIV. évfolyam, 1. szám, 2015 Megjelenik évente

Részletesebben

FHB Termőföldindex 2011

FHB Termőföldindex 2011 FHB Termőföldindex 2011 év Index értéke 2000 100,0 2001 101,3 2002 121,0 2003 138,4 2004 140,8 2005 147,3 2006 153,2 2007 158,0 2008 176,6 2009 191,1 2010 192,1 2011 h1 201,3 1 FHB Termőföldindex Kedves

Részletesebben

AGROTAX IRÁNYTŰ STATISZTIKAI KIADVÁNY A MEZŐ- ÉS ERDŐGAZDASÁGI HASZNOSÍTÁSÚ FÖLDEK PIACÁRÓL

AGROTAX IRÁNYTŰ STATISZTIKAI KIADVÁNY A MEZŐ- ÉS ERDŐGAZDASÁGI HASZNOSÍTÁSÚ FÖLDEK PIACÁRÓL AGROTAX IRÁNYTŰ STATISZTIKAI KIADVÁNY A MEZŐ- ÉS ERDŐGAZDASÁGI HASZNOSÍTÁSÚ FÖLDEK PIACÁRÓL 2017 AGROTAX IRÁNYTŰ 2017 TARTALOM 04 05 MÓDSZERTAN ÉS MEGJEGYZÉSEK ÖSSZESÍTETT ADATOK 07 A SZÁNTÓK ÁRAI 10 11

Részletesebben

FHB Lakásárindex II. negyedév

FHB Lakásárindex II. negyedév FHB Lakásárindex 2017. II. Összegfoglaló Az FHB a Takarék Csoport tagjaként egyedülálló részletességgel dolgozza fel a magyarországi lakásárak alakulását. A legfrissebb mérés szerint a lakásárak drágulása

Részletesebben

CIB EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP

CIB EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP CIB EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP Éves jelentés Főforgalmazó, Letétkezelő: CIB Közép-európai Nemzetközi Bank Rt. 2004 1/9 1. Alapadatok 1.1. A CIB Európai Részvény Alap Megnevezése: Az Alap típusa: CIB Európai

Részletesebben

FHB Laka sa rindex III. negyede v

FHB Laka sa rindex III. negyede v FHB Laka sa rindex 2016. III. negyede v FHB Lakásárindex Tovább folytatódik a drágulás a lakáspiacon 2016. III. negyedévében az FHB Lakásárindex tovább növekedett, a korábbi 220,23-ról 227,21-re változott

Részletesebben

Féléves sajtótájékoztató 2008 július. 2008. július 30.

Féléves sajtótájékoztató 2008 július. 2008. július 30. Féléves sajtótájékoztató 2008 július 2008. július 30. Ingatlanpiaci befektetések Magyarországon Féléves sajtótájékoztató 2008. július 2008. július 30. A befektetési piac növekedése 2007-ben elért rekord

Részletesebben

FHB Termőföldindex 2012

FHB Termőföldindex 2012 FHB Termőföldindex 2012 év Index értéke 2000 100,0 2001 101,3 2002 121,0 2003 138,4 2004 140,8 2005 147,3 2006 153,2 2007 158,0 2008 176,6 2009 191,1 2010 192,1 2011 202,3 2012 h1 224,0 2 FHB Termőföldindex

Részletesebben

2017-ben Erdély hét megyéjében haladta meg a GDP növekedése az országos átlagot

2017-ben Erdély hét megyéjében haladta meg a GDP növekedése az országos átlagot GDP, 2007 2017 2017-ben Erdély hét megyéjében haladta meg a GDP növekedése az országos átlagot Az uniós csatlakozás utáni időszakban Románia bruttó hazai összterméke nominális lej értéken megduplázódott.

Részletesebben

A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN

A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN Veszprém, 2007. június 10. Központi Statisztikai Hivatal Veszprém Igazgatóság, 2007 Igazgató:

Részletesebben

Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban

Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 0266 207700/1120, Fax.: +4 0266 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Munkaerőpiaci

Részletesebben

FHB Termőföldindex 2013

FHB Termőföldindex 2013 FHB Termőföldindex 2013 Kedves Olvasónk! 2010 végén jelentettük meg először az FHB Termőföldindexet. Az FHB Index termékcsaládban a földárakat évente publikusan elemző tanulmány immár negyedik kiadásánál

Részletesebben

Tények, lehetőségek és kockázatok a magyar agrárgazdaságban

Tények, lehetőségek és kockázatok a magyar agrárgazdaságban Tények, lehetőségek és kockázatok a magyar agrárgazdaságban Előadó: Kapronczai István Agrárakadémia Herman Ottó Konferencia Központ, 217. április 4. A jövő nem fogja jóvátenni, amit te a jelenben elmulasztasz.

Részletesebben

Laka sa rprogno zis. Hogyan alakultak a várakozásokhoz képest a lakásárak?

Laka sa rprogno zis. Hogyan alakultak a várakozásokhoz képest a lakásárak? Laka sa rprogno zis Összefoglalás 2017-ben a lakásárak növekedése tovább folytatódott Magyarországon, az év második negyedévének végén az FHB Lakásárindex 249,3 as értéken állt, ami az eddigi legmagasabb

Részletesebben

Sajtóközlemény. GfK: több mint 10 százalékkal emelkedett az egy főre jutó vásárlóerő Magyarországon

Sajtóközlemény. GfK: több mint 10 százalékkal emelkedett az egy főre jutó vásárlóerő Magyarországon Sajtóközlemény 2017. november 16. 2016.11.16. Tisza Andrea T: +36 30 619 3361 andrea.tisza@ext.gfk.com GfK: több mint 10 százalékkal emelkedett az egy főre jutó vásárlóerő Magyarországon Változatlanul

Részletesebben

ÉRDEMES BELEVÁGNI? A precíziós gazdálkodás Banki értékelése

ÉRDEMES BELEVÁGNI? A precíziós gazdálkodás Banki értékelése ÉRDEMES BELEVÁGNI? A precíziós gazdálkodás Banki értékelése Takarék Agrár Igazgatóság Értékesítési Osztályvezető Sánta József Dátum: 218.8.1 Kibocsátási mutatók 2 21 22 23 24 25 26 27 28 29 21 211 212

Részletesebben

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában

Részletesebben

1. Az államadósság alakulása az Európai Unióban

1. Az államadósság alakulása az Európai Unióban Magyarország éllovas az államadósság csökkentésében Magyarország az utóbbi két évben a jelenleg nemzetközileg is egyik leginkább figyelt mutató, az államadósság tekintetében jelentős eredményeket ért el.

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a II. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján

SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a II. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a 2018. II. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, 2018. szeptember 7. A hitelintézetek mérlegfőösszege 2018. II. negyedévben további 3,7%-kal nőtt,

Részletesebben

Sokallod a pesti lakásárakat? - Ez még csak a kezdet!

Sokallod a pesti lakásárakat? - Ez még csak a kezdet! Sokallod a pesti lakásárakat? - Ez még csak a kezdet! 2016. június 1. 15:15 portfolio.hu A budapesti belváros élenjárt az elmúlt években a lakásárak drágulásában, amiben nagy szerepet játszott a pénzüknek

Részletesebben

Tovább nőtt a mezőgazdaság hitelállománya. Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai III. negyedév

Tovább nőtt a mezőgazdaság hitelállománya. Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai III. negyedév Tovább nőtt a mezőgazdaság hitelállománya Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai 17. III. negyedév I) Az agrárgazdaság (mezőgazdaág és élelmiszeripar) hitelállományának alakulása Az agrárgazdaság hitelállománya

Részletesebben

A versenyképesség és hatékonyság javításának eszközei kormányzati megközelítésben Dr. Feldman Zsolt

A versenyképesség és hatékonyság javításának eszközei kormányzati megközelítésben Dr. Feldman Zsolt A versenyképesség és hatékonyság javításának eszközei kormányzati megközelítésben Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Magyar Közgazdasági Társaság

Részletesebben

Mezőgazdasági termőföldárak és bérleti díjak

Mezőgazdasági termőföldárak és bérleti díjak Mezőgazdasági termőföldárak és bérleti díjak Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Bevezető...2 A szántó árának és forgalmi értékének alakulása...2 További művelési ágak áralakulása...3 Országos

Részletesebben

A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve

A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve X. Régiók a Kárpát-medencén innen és túl Nemzetközi tudományos konferencia Kaposvár, 2016. október 14. A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve Gazdaságtörténeti áttekintés a konvergencia szempontjából

Részletesebben

AGROTAX IRÁNYTŰ 2019 STATISZTIKAI KIADVÁNY A MEZŐ- ÉS ERDŐGAZDASÁGI HASZNOSÍTÁSÚ FÖLDEK PIACÁRÓL

AGROTAX IRÁNYTŰ 2019 STATISZTIKAI KIADVÁNY A MEZŐ- ÉS ERDŐGAZDASÁGI HASZNOSÍTÁSÚ FÖLDEK PIACÁRÓL AGROTAX IRÁNYTŰ 2019 STATISZTIKAI KIADVÁNY A MEZŐ- ÉS ERDŐGAZDASÁGI HASZNOSÍTÁSÚ FÖLDEK PIACÁRÓL AGROTAX IRÁNYTŰ 2019 TARTALOMJEGYZÉK 04 05 MÓDSZERTAN ÉS MEGJEGYZÉSEK ÖSSZESÍTETT ADATOK 07 A SZÁNTÓK ÁRAI

Részletesebben

Szolgáltatási kibocsátási árak, IV. negyedév

Szolgáltatási kibocsátási árak, IV. negyedév 213/28 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 28. szám 213. április 19. Szolgáltatási kibocsátási árak, 212. IV. negyedév A tartalomból 1 Bevezető 1 Összegzés 2 H Szállítás,

Részletesebben

AGROTAX IRÁNYTU I. FÉLÉV

AGROTAX IRÁNYTU I. FÉLÉV AGROTAX IRÁNYTU STATISZTIKAI KIADVÁNY A MEZŐ- ÉS ERDŐGAZDASÁGI HASZNOSÍTÁSÚ FÖLDEK PIACÁRÓL 1 agrotax.hu TARTALOM 04 MÓDSZERTAN ÉS MEGJEGYZÉSEK 05 ÖSSZESÍTETT ADATOK 07 A SZÁNTÓK ÁRAI 09 TOVÁBBI MUVELÉSI

Részletesebben

2015/33 STATISZTIKAI TÜKÖR

2015/33 STATISZTIKAI TÜKÖR 2015/33 STATISZTIKAI TÜKÖR 2015. április 29. Lakáspiaci árak, lakásárindex, 2014. IV. negyedév* Tartalom Bevezető...1 Az ingatlanforgalom alakulása...1 Éves árindexek...2 Negyedéves tiszta árindex...2

Részletesebben

A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára

A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára Dr. Feldman Zsolt helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Agrárakadémia Merre tovább Közös Agrárpolitika? Herman Ottó

Részletesebben

CIB INGATLAN ALAPOK ALAPJA

CIB INGATLAN ALAPOK ALAPJA CIB INGATLAN ALAPOK ALAPJA Éves jelentés CIB Befektetési Alapkezelő Rt. Forgalmazó, Letétkezelő: CIB Közép-európai Nemzetközi Bank Rt. 2004 1/9 1. Alapadatok 1.1. A CIB Ingatlan Alapok Alapja Megnevezése:

Részletesebben

XI. évfolyam/10. szám /21. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. Magyarország az év elsı két hónapjában növelte

XI. évfolyam/10. szám /21. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. Magyarország az év elsı két hónapjában növelte PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat A K I XI. évfolyam/10. szám.06.02. /21. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS Tartalom Piaci jelentés...1 Ábrák...3 Táblázatok...7 Külpiaci információk...9

Részletesebben

A magyar építőipar számokban

A magyar építőipar számokban Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége Landesfachverband der Bauunternehmer A magyar építőipar számokban 1. Az építőipari termelés alakulása A magyar építőipari termelés hat éves csökkenés után mélyponton

Részletesebben

FHB Lakásárindex 2015. II. negyedév

FHB Lakásárindex 2015. II. negyedév FHB Lakásárindex 2015. II. FHB Lakásárindex Folytatódott az áremelkedés Az FHB Lakásárindex 2015. II. ében 184,2-re emelkedett az év eleji 179,36-ról, így 2015 I. éhez képest az árak nominálisan 2,7 százalékkal,

Részletesebben

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2011 évi teljesítményéről

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2011 évi teljesítményéről Trend riport A nemzetközi és hazai szállodaipar 2011 évi teljesítményéről Összefoglaló - Az STR riport adatai szerint 2011-ben világviszonylatban Ausztrália & Óceánia, Délkelet- Ázsia és Dél-Amerika szállodái

Részletesebben

EBI Építésaktivitási Jelentés 2017 Q1

EBI Építésaktivitási Jelentés 2017 Q1 EBI Építésaktivitási Jelentés 2017 Q1 Felpörögtek az építkezések de lesz ennyi kivitelező? Az utóbbi időben a válság éveihez képest bőven ellátták munkával a hazai építőipart a különböző szektorok megrendelői,

Részletesebben

Bruttó hazai termék, IV. negyedév

Bruttó hazai termék, IV. negyedév Közzététel: 11. március 11. Sorszám: 43. Következik: 11. március 11., Fogyasztói árak, 11. február Bruttó hazai termék, 1. IV. Magyarország bruttó hazai terméke 1 IV. ében 1,9%-kal, a naptárhatás kiszűrésével

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 12. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 12. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 12. (OR. en) 9046/17 ADD 1 EF 97 ECOFIN 351 AGRIFIN 50 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2017. május 8. Címzett: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi

Részletesebben

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös agrárpolitika (KAP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a mezőgazdaság és az élelmiszeripar

Részletesebben

A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006

A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006 Miskolc 2008, szeptember Központi Statisztikai Hivatal, 2008 ISBN 978-963-235-195-7

Részletesebben

Negyedéves mérőszámok

Negyedéves mérőszámok Negyedéves mérőszámok 217 Q3 217. október 6. Negyedéves mérőszámok A DUNA HOUSE Cégcsoport jelen jelentésben olyan pénzügyi mérőszámokat tesz közzé, amelyek a negyedévet követően előzetesen már rendelkezésre

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ I. negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) június 4.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ I. negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) június 4. STATISZTIKAI TÜKÖR 1 negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) 1/5 1. június. EMBARGÓ! Közölhető: 1. június -én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1 Felhasználási oldal...

Részletesebben

Jelentés az építőipar évi teljesítményéről

Jelentés az építőipar évi teljesítményéről Központi Statisztikai Hivatal Jelentés az építőipar 2011. évi teljesítményéről 2012. április Tartalom Az építőipar fejlődése az elmúlt években...2 Az építőipar teljesítménye 2011-ben...2 Az építőipar helyzete

Részletesebben

Mezőgazdasági számla

Mezőgazdasági számla 3. előadás Mezőgazdasági számla Megnevezés Folyó alapáron 2009 2010 2011 +) Gabonafélék (vetőmaggal) 393 047 458 021 679 591 Ipari növények (hüvelyesekkel) 151 957 159 261 248 061 Takarmánynövények 42

Részletesebben

2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR

2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR 1/1 STATISZTIKAI TÜKÖR 1. március 5. 13 negyedévében,7%-kal nőtt a GDP EMBARGÓ! Közölhető: 1. március 5-én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 13 negyedév...1 13. év... Bevezető Magyarország bruttó hazai

Részletesebben

Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk

Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk A magyar gazdaság növekedési modellje az elmúlt években finanszírozási szempontból alapvetően megváltozott: a korábbi, külső

Részletesebben

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, IV. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1124,9 milliárd Ft

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, IV. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1124,9 milliárd Ft 441,2 458,3 508,8 563,3 605,0 622,5 644,7 610,7 580,4 601,9 625,3 623,0 Az agrárfinanszírozás aktuális helyzete az AM adatgyűjtése alapján (2018. IV. negyedév) Az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak

Részletesebben

A MAGYAR TESZTÜZEMI INFORMÁCIÓS RENDSZER. Keszthelyi Szilárd

A MAGYAR TESZTÜZEMI INFORMÁCIÓS RENDSZER. Keszthelyi Szilárd A MAGYAR TESZTÜZEMI INFORMÁCIÓS RENDSZER Keszthelyi Szilárd Mi is az a tesztüzemi rendszer? 1. Önkéntes, anonim adatszolgáltatás 2. Az EU-ban 1965, Magyarországon 1997 óta működik 3. 27 tagországban 6

Részletesebben

FHB Lakásárindex 2014. IV. negyedév

FHB Lakásárindex 2014. IV. negyedév FHB Lakásárindex 2014. IV. FHB Lakásárindex További áremelkedés Az FHB Lakásárindex 2014. IV. ében 165,83-ra növekedett (1. ábra). 2013. utolsó három hónapjához képest a lakásárak nominálisan 5,8 százalékkal,

Részletesebben

HITELEZÉSI FOLYAMATOK, AUGUSZTUS

HITELEZÉSI FOLYAMATOK, AUGUSZTUS Nagy Tamás Pénzügyi Rendszer Elemzése Igazgatóság Sajtótájékoztató 218. augusztus 3. HITELEZÉSI FOLYAMATOK, 218. AUGUSZTUS 1 A KIADVÁNY FŐ ÜZENETEI A teljes vállalati hitelállomány 12 százalékkal, a kkv-hitelállomány

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR. Lakáspiaci árak, lakásárindex, III. negyedév január 29.

STATISZTIKAI TÜKÖR. Lakáspiaci árak, lakásárindex, III. negyedév január 29. STATISZTIKAI TÜKÖR 2016. január 29. Tartalom Bevezető...1 Az ingatlanforgalom alakulása...1 Éves árindexek...1 Negyedéves tiszta árindex...2 A teljes tényezői a használtlakás-piacon...2 A használtlakás-forgalom

Részletesebben

Lokális cselekvés. Előadó: Hegedűs Imre Készítették: Fehér Viktória és Glaszhütter Anett Debrecen,

Lokális cselekvés. Előadó: Hegedűs Imre Készítették: Fehér Viktória és Glaszhütter Anett Debrecen, Lokális cselekvés Előadó: Hegedűs Imre Készítették: Fehér Viktória és Glaszhütter Anett Debrecen, 2011. 05.27. Felvezető: Tiboldi Lajos Név: Ica Apja neve: 15548 SAPHIR-ET Eredményei: 2009 Hódmezővásárhelyi

Részletesebben

Finanszírozási kilátások az agráriumban. Előadó: Szabó István, igazgató

Finanszírozási kilátások az agráriumban. Előadó: Szabó István, igazgató Finanszírozási kilátások az agráriumban Előadó: Szabó István, igazgató Agrárágazati Igazgatóság 2 A mezőgazdaság... Agrárágazati Igazgatóság 3 A mezőgazdaság befolyásoló tényezői Agrárágazati Igazgatóság

Részletesebben

A magyar gazdaság, az államháztartás évi folyamatai

A magyar gazdaság, az államháztartás évi folyamatai A magyar gazdaság, az államháztartás 2017-2018. évi folyamatai Dr. Karsai Gábor vezérigazgató-helyettes GKI Gazdaságkutató Zrt. KT MKT Szakmai Konferencia Budapest, 2017. október 12. Három téma A magyar

Részletesebben

Konjunktúrajelentés 2017

Konjunktúrajelentés 2017 Konjunktúrajelentés 0 A DUIHK. Konjunktúra felmérésének eredményei Dirk Wölfer kommunikációs osztályvezető 0. április. DUIHK Konjunktúrajelentés 0 Miért fontos? Gazdasági helyzet Munkaerő piac Gazdaságpolitika

Részletesebben

Belső piaci eredménytábla

Belső piaci eredménytábla Belső piaci eredménytábla A tagállamok teljesítménye Magyarország (Vizsgált időszak: 2015) A jogszabályok nemzeti jogba történő átültetése Átültetési deficit: 0,4% (az előző jelentés idején: 0,8%) Magyarországnak

Részletesebben

A BALATONI RÉGIÓBAN A SZÁLLODAPIAC FEJLŐDÉSE KÖZÖTT

A BALATONI RÉGIÓBAN A SZÁLLODAPIAC FEJLŐDÉSE KÖZÖTT A BALATONI RÉGIÓBAN A SZÁLLODAPIAC FEJLŐDÉSE 2008 2018 KÖZÖTT I. SZÁLLODAI KERESLET-KÍNÁLAT VÁLTOZÁSA A BALATONI RÉGIÓBAN 2008 2012 2013 2017 Szobaszám (db) 12 550 12 311 12 760 12 810 13 463 12 646 100,8%

Részletesebben

Kicsák Gergely A Bundesbank módszertana szerint is jelentős a magyar költségvetés kamatmegtakarítása

Kicsák Gergely A Bundesbank módszertana szerint is jelentős a magyar költségvetés kamatmegtakarítása Kicsák Gergely A Bundesbank módszertana szerint is jelentős a magyar költségvetés kamatmegtakarítása Az MNB programok támogatásával bekövetkező jelentős hazai állampapírpiaci hozamcsökkenés, és a GDP-arányos

Részletesebben

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, III. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1118,6 milliárd Ft

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, III. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1118,6 milliárd Ft Az agrárfinanszírozás aktuális helyzete az AM adatgyűjtése alapján (2018. III. negyedév) Az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak (mezőgazdasági és élelmiszeripar összesen) 2018. III. negyedévének

Részletesebben

FHB Lakásárindex I. negyedév

FHB Lakásárindex I. negyedév FHB Lakásárindex 2016. I. FHB Lakásárindex Rekord árnövekedés 2016. I. ében az FHB Lakásárindex tovább növekedett, a korábbi 199,93-ról, 215,06-ra változott az index értéke, így a drágulás mértéke a tavalyi

Részletesebben

ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚ-

ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚ- ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚ- TORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT Az új osztályozási rendszer bevezetésével a létszám adatokban is változás következett be. A 0-9 fő közötti kategória

Részletesebben

A LAKÁSPIAC ÉS AZ OTTHONTEREMTÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI - PANELBESZÉLGETÉS

A LAKÁSPIAC ÉS AZ OTTHONTEREMTÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI - PANELBESZÉLGETÉS Fábián Gergely, ügyvezető igazgató Magyar Nemzeti Bank 56. Közgazdász vándorgyűlés Debrecen, 218.9.7 A LAKÁSPIAC ÉS AZ OTTHONTEREMTÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI - PANELBESZÉLGETÉS M O D E R ÁT O R : FÁ B I Á N

Részletesebben

GYORSELEMZÉS. Bérek alakulása a 2016-ban kötött országos bérmegállapodás tükrében

GYORSELEMZÉS. Bérek alakulása a 2016-ban kötött országos bérmegállapodás tükrében GYORSELEMZÉS Bérek alakulása a 2016-ban kötött országos bérmegállapodás tükrében A Magyar Szakszervezeti Szövetség felkérésére készítettük ezt az elemzést a bérek helyzetének alakulásáról. A szakszervezetek,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 4.

Vezetői összefoglaló július 4. 2016. július 4. Vezetői összefoglaló Hétfő reggel vegyesen teljesített a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 9,08 milliárd forintos átlag alatti forgalom mellett minimális, 0,01 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

XVI. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév

XVI. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév XVI. évfolyam, 2. szám, 2015 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2015. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XVI. évfolyam, 2. szám, 2015 Megjelenik negyedévente Osztályvezető Dr. Vágó Szabolcs

Részletesebben

AZ EU TÁMOGATÁSOK HATÁSA A MAGYAR GAZDASÁGRA

AZ EU TÁMOGATÁSOK HATÁSA A MAGYAR GAZDASÁGRA LÁSZLÓ CSABA AZ EU TÁMOGATÁSOK HATÁSA A MAGYAR GAZDASÁGRA 2007-2015 KPMG GKI tanulmány MI EZ AZ EGÉSZ? Miniszterelnöki Hivatal megrendelésére 5 hónap (2016. augusztus december) 30 ember 1000 oldal Lehet-e

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 13.

Vezetői összefoglaló február 13. 2017. február 13. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, a svájci frankkal szemben pedig erősödött. A BUX 10,9 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

2014/74 STATISZTIKAI TÜKÖR 2014. július 18.

2014/74 STATISZTIKAI TÜKÖR 2014. július 18. 14/74 STATISZTIKAI TÜKÖR 14. július 18. Szolgáltatási kibocsátási árak, 14. I. negyedév Tartalom Összegzés...1 H Szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág... J Információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág...

Részletesebben

ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚTORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT

ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚTORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚTORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT Az új osztályozási rendszer bevezetésével a létszám adatokban is változás következett be. A 0-9 fő közötti kategória

Részletesebben

Tovább emelkedett a mezőgazdaság és az élelmiszeripar hitelállománya - az agrárgazdaság hitelei IV. negyedév

Tovább emelkedett a mezőgazdaság és az élelmiszeripar hitelállománya - az agrárgazdaság hitelei IV. negyedév Tovább emelkedett a mezőgazdaság és az élelmiszeripar - az agrárgazdaság hitelei 217. IV. negyedév Az elmúlt egy évben az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak (mezőgazdasági és élelmiszeripar

Részletesebben

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 4.

Vezetői összefoglaló december 4. 2017. december 4. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, míg a svájci frankkal szemben erősödött. A BUX 9,2 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 3.

Vezetői összefoglaló július 3. 2017. július 3. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, a dollárhoz képest gyengült. A BUX 8,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR. Lakáspiaci árak, lakásárindex, II. negyedév* október 28.

STATISZTIKAI TÜKÖR. Lakáspiaci árak, lakásárindex, II. negyedév* október 28. STATISZTIKAI TÜKÖR 2016. október 28. Lakáspiaci árak, lakásárindex, 2016. II. negyedév* Tartalom Bevezető...1 Az ingatlanforgalom alakulása...1 Éves árindexek...2 Negyedéves tiszta árindex...2 A teljes

Részletesebben

Az építőipar 2012.évi teljesítménye. Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége

Az építőipar 2012.évi teljesítménye. Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége Az építőipar 2012.évi teljesítménye Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége Az építőipari termelés alakulása 2012-ben is folytatódott az építőipari termelés 2006 óta tartó csökkenése Az építőipar egésze

Részletesebben

Agrárgazdaságunk jelene és jövője az EU tagság tükrében

Agrárgazdaságunk jelene és jövője az EU tagság tükrében Agrárgazdaságunk jelene és jövője az EU tagság tükrében Kapronczai István 52. KÖZGAZDÁSZ-VÁNDORGYŰLÉS Nyíregyháza, 2014. szeptember 4-6. Az induló állapot Kérdés: Felkészült agrárgazdasággal csatlakoztunk

Részletesebben

Kedves Olvasónk! SEGÍTÜNK SZŐLŐÜLTETVÉNYE KORSZERŰSÍTÉSÉBEN! Önerő vizsgálata nélkül. Takarék Agrár Beruházási Hitel

Kedves Olvasónk! SEGÍTÜNK SZŐLŐÜLTETVÉNYE KORSZERŰSÍTÉSÉBEN! Önerő vizsgálata nélkül. Takarék Agrár Beruházási Hitel SEGÍTÜNK SZŐLŐÜLTETVÉNYE KORSZERŰSÍTÉSÉBEN! 3 Takarék Agrár Beruházási Hitel Kedves Olvasónk! Önerő vizsgálata nélkül A TAKARÉK Csoport nevében köszöntjük a már hagyományosnak tekinthető év végi kiadványunk

Részletesebben

FHB Lakásárindex 2014. II. negyedév

FHB Lakásárindex 2014. II. negyedév FHB Lakásárindex 2014. II. FHB Lakásárindex Emelkedés országos szinten is Az FHB Lakásárindex 2014 II. ében 158,2-re nőtt (1. ábra). Az előző év azonos időszakával összehasonlítva a lakásárak szintén emelkedtek:

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 13.

Vezetői összefoglaló június 13. 2017. június 13. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 7,6 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,22 százalékos csökkenéssel

Részletesebben

A magyar textil- és ruhaipar 2013-ban a számok tükrében Máthé Csabáné dr.

A magyar textil- és ruhaipar 2013-ban a számok tükrében Máthé Csabáné dr. A magyar textil- és ruhaipar 2013-ban a számok tükrében Máthé Csabáné dr. A termelés és az árbevétel alakulása 2013-ban 1. táblázat a termelés változásának indexe Év 2005 2008 2009 2010 2011 2012 2013

Részletesebben

szerda, november 26. Vezetői összefoglaló

szerda, november 26. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. november 26. Vezetői összefoglaló Nyugat-Európa pluszban zárt, vegyes nap az amerikai tőzsdéken. A forint tegnapi gyengülése ellenére továbbra is erős szinten tartózkodik a vezető devizákkal

Részletesebben

Szolgáltatási kibocsátási árak, I. negyedév Nem változtak a szolgáltatási kibocsátási árak

Szolgáltatási kibocsátási árak, I. negyedév Nem változtak a szolgáltatási kibocsátási árak 213/56 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 56. szám 213. július 19. Szolgáltatási kibocsátási árak, 213. I. negyedév Nem változtak a szolgáltatási kibocsátási árak A

Részletesebben

EBI Építésaktivitási Jelentés 2017 Q3

EBI Építésaktivitási Jelentés 2017 Q3 EBI Építésaktivitási Jelentés 2017 Q3 Már most rekordokat döntöget az építőipar, pedig messze még az év vége A hazai építőipar továbbra is az elmúlt évek legjobb teljesítményét nyújtja, a harmadik negyedév

Részletesebben

Szolgáltatási kibocsátási árak, II. negyedév

Szolgáltatási kibocsátási árak, II. negyedév 213/81 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 81. szám 213. október 18. Szolgáltatási kibocsátási árak, 213. II. negyedév A tartalomból 1 A i kibocsátási árak indexei (SPPI)

Részletesebben