J a v a s l a t o k. A BNV Államközi Szerződésének felmondásához

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J a v a s l a t o k. A BNV Államközi Szerződésének felmondásához"

Átírás

1 Dr. Lévai András 1.sz. Melléklet * J a v a s l a t o k A BNV Államközi Szerződésének felmondásához Az Államközi Szerződés felmondásának magyar részről történő felvetése érthetőleg nagy vihart kavart mindkét érintett országban és várhatóan másutt is nemzetközi problémákat vet fel. Mint a vízlépcsőrendszernek kezdettől fogva gazdasági okokból, de következetes ellenzője, alábbiakban néhány gondolat felvetésével szeretnék segítséget nyújtani a szerződés felmondásának indokolásához. Tudomásom szerint mostanáig mind Nagymaros elhagyásánál, mind a bősi építkezés leállításánál a magyar részről adott indoklás súlypontját az ökológiai szükséghelyzetre való hivatkozásra helyezték. Álláspontunkat mindig gyengítette és a másik félnek ellenérveket szolgáltatott eközben, hogy egyrészt az ökológiai károk csak valószínűsíthetők és nehezen számszerűsíthetők, másrészt hatásuk csak hosszú idő után jelentkezik. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a károk pontosabb felméréséhez megállapodás szerint (szerződésben rögzítve?) szükség lenne a monitoring rendszer kiépítésére, amely azonban mindez ideig nem épült meg, sőt tudtommal még tervei sincsenek készen. Az MTA ad hoc bizottsága is csak az ökológiai szükséghelyzet témájával foglalkozik, de vizsgálatai eredményeit amennyiben ilyenek egyáltalában vannak a csehszlovák fél nem fogadja el. Természetes, hogy a fent jelzett bizonytalanság miatt megalapozott számszerűsített ellenvéleményt szintén nem tud közölni. Felmerül a kérdés, hogy ilyen körülmények között helyes-e mindig és mindenütt, így a szerződés felmondásakor is, az ökológiai szükséghelyzetet ennyire előtérbe állítani és nem lehetne-e helyette (vagy mellette, de azt megelőzve) konkrétabban megfogható okokra hivatkozni?

2 2 Tételes javaslataim előtt szeretnék utalni arra, hogy bár az évi szerződés a felmondási lehetőséget sajnos nem tartalmazza, már majdnem 10 éve rögzített mérvadó jogászi vélemény szerint a felmondásra a nemzetközi szerződések jogának általános szabályai szerint lehetőség van. Az idézet az OMFB Et számú A Duna távlati komplex hasznosítása című, januári keltezésű, 350 oldal terjedelmű elemző tanulmány 1. számú függeléke gyanánt közreadott, A Duna nemzetközi jog rezsimje című résztanulmány 178. oldalán található. (A résztanulmány szerzője Dr. Bruhács János, opponense Dr. Prandler Árpád.) Megjegyzendő, hogy a résztanulmányt az OMFB-elemzésbe annak vízlépcsőpárti szerkesztői céltudatosan nem építették be. Ez a körülmény annak idején számos egyéb kifogás mellett az OMFB-tanulmánnyal szemben ellenvéleményként is rögzítve lett. Lényeges, hogy az idézett jogi tanulmány szerzői szerint az Államközi Szerződés megszüntetésének indokaként hivatkozni lehet a körülmények lényeges megváltoztatására (clausula rebus sic stantibus), mint megszűnési okra, továbbá ha bizonyítható a szerződésszegés tényére is. Figyelemmel fentiekre és az eddigi, az elmondottak szerint ökológiai súlypontú érveléseinkre, elképzelésem szerint a szerződés felbontására irányuló taktikánk mint okokat hangsúlyozhatná: - A) az Államközi Szerződésben előirányzott egyes feladatok nem teljesülését, amelyek kimeríthetik a szerződésszegés fogalmát, konkrétan (példaként): a./ az Öreg-Duna vízminőségének romlását, b./ a régi Duna-mederben történő hajózás lehetetlenülését. - B) ama körülmények lényeges megváltozását, amelyek között az Államközi Szerződést kötötték. Tételesen: a./ a társadalmi rendszer megváltozása. b./ az ökológiai szükséghelyzettel összefüggő kérdések. Hangsúlyozom, hogy a témák felsorolásakor nem törekedtem a teljességre, azok inkább csak példák arra, hogy alátámasszák a szerződés egyoldalú felbontására irányuló törekvésünket.

3 3 A.) Példák a szerződésszegésre Ezen címszó alatt itt csupán két példaképpeni esetet emelek ki, de meggyőződésem, hogy az iratok részletes tanulmányozása során további olyan körülmények is kimunkálhatók, amelyek bizonyítják a munkálatok folyamán az Államközi Szerződéstől való, számunkra előnytelen, eltérést. a.) Az Öreg-Duna vízminőségének romlása A Törvényerejű Rendelet (TVR) 15. cikk (1) szerint a vízlépcsőrendszer megvalósítása és üzemeltetése folytán a Duna vízminősége nem romolhat. Miután az Államközi Szerződés (ÁSZ) ettől eltérő rendelkezést nem tartalmaz, ez a követelmény nyilván az Öreg- Duna vízére is vonatkozik. Márpedig ott a vízügyi szervek ismételt saját bevallása szerint is lényeges változás (romlás) fog bekövetkezni. Így az OVH januári Az Öreg-Duna állapotváltozása a Gabcikovo-Nagymarosi Vízerőrendszer üzembe helyezése után című tanulmánya, majd pl. az ennek alapján készült, az MTA hozzászólásaiban sokszor észrevételezett GB- és ATB-előterjesztések elismerik, hogy az élővíz-jelleg megőrzésének egyik alapfeltétele a megfelelő vízhozam biztosítása az Öreg-Dunában. A vizesek elismerik, hogy a hosszantartó m3/s vízhozam esetén a plankton folyóvizű jellege csökken, a mederben lebegő vízi növények vagy rögzült hínárfajok telepedhetnek meg az áramlási árnyékokban. Elismerik, hogy a halpopulációkban változás fog beállni, az értékesebb fajták elpusztulnak, a silányabbak elszaporodnak stb. A vízminőség romlása tehát előre beprogramozott. Kérdés: történt-e a kivitelezés során gondoskodás ilyen körülmények között legalább a számunkra szerződésben biztosított 200 m3/s állandó lebocsátásáról? A válasz sajnos: nem. Magyarázatként az alábbiak szolgálnak: A TVR 14. cikke (1) szerint a kérdéses Öreg-Dunaszakaszban a közös egyezményes terv (ET) vízmérlegében megállapított vízmennyiséget kell biztosítani. Ezt a vízmennyiséget az ET m3/s-ban jelöli meg anélkül, hogy részletezné, hogy a minimális 50 m3/s-nál nagyobb vízmennyiséget mikor és mennyi ideig lehet kivenni a folyóból. Sőt: tulajdonképpen nekünk teljesen szabad kezet ad, mert a TVR 14. cikk (2) szerint fenti vízmennyiséget lehetséges előzetes bejelentés nélkül kivenni és felhasználni anélkül, hogy a 14. cikk (3) szerint a termelt energia mennyiségében

4 4 bekövetkezett csökkenésnek megfelelően a magyar fél villamos energiában való részesedését csökkenteni kellene. Az MTA (és mások) kezdettől (1981.) fogva követelték, hogy a Dunakiliti gáton a Duna kisvízmennyiségének megfelelően m3/s kerüljön természetesen energetikai hasznosítás mellett állandó jelleggel lebocsátásra mind az élővíz-jelleg fenntartása, mind a tájvédelem és egyéb célok érdekében. Ugyanakkor folyamatosan kérték a vízügyi szervektől az m3/s lebocsátandó vízmennyiség kritériumainak közlését is. Válaszként igen jellemző az OVH-nak az évi tehát elég kései közlése, miszerint az Öreg-Dunába a Dunakiliti gát alatt átszivárgó vízzel együtt állandó jelleggel csak 50 m3/s kerül lebocsátásra, míg a 200 m3/s vízhozamot csak időszakosan (1-2 napig) bocsátják majd le a régi meder átöblítése céljából az üzemi tapasztalatok alapján. A lebocsátás szükséges gyakoriságára így nincs konkrét előírás, de az bizonyos, hogy a vízerő-hasznosítás energetikai céljai és a környezetvédelem szempontjai folyamatos konfliktushelyzetet fognak teremteni. Miután az energiahasznosítás irányítása csehszlovák kézben lesz, nyilván a bennünket érintő környezetvédelem lesz a vesztes. A szerződésben nem ezt vállalták. Összefoglalva, lényeges annak megállapítása, hogy az ÁSZ, illetve az ahhoz tartozó ET előírásai szerint a számunkra költségmentesen biztosított 200 m3-s vízmennyiség állandó jellegű lebocsátása nem fog megtörténni, az ÁSZ előírásaival ellentétben az Öreg-Duna vízminősége lényegesen romlani fog, ami nekünk az élővilágban is súlyos kárt fog okozni. Szerintem a szerződésszegés esete konkrétan fennáll. b.) A régi Duna-mederben történő hajózás A szerződő felek kezdettől fogva gondoltak az öreg-dunán valamilyen hajózásra, amidőn a TVR 18. cikk (4) rendelkezése szerint kimondták: a régi Duna-mederben történő hajózás feltételeit a kezelési és üzemelési rend határozza meg. Ezzel szemben megállapítható, hogy az Öreg-Dunán az elvégzett munkák után a hajózás lehetősége megszűnt, illetve az csupán a duzzasztógát alatti Öreg-Duna szakaszon maradt meg turisztikai és kisüzemi hajózásként. Ugyanis az Államközi Szerződésben foglalt megfogalmazást később a létesítés során a mindkét oldali vízügyi szervek a gáton is átmenő forgalomként csak a sport- és a kishajózásra, valamint a minimálisan 200 m3 vízkiszorítású egységekre épülő vízi szállításra korlátozták,

5 5 még később ezt is csak a duzzasztómű alatti, tehát a Dunakiliti és Szap közötti kismerülésű vízi járművekkel történő turisztikai és üzemi hajózásra értették. Így ma már az Államközi Szerződés idézett kitétele nem teljesülhet, mert a gáton, illetve a mellé épített kisegítő hajózsilipen üzemszerűen áthajózni nem lehet. Ennek oka a régi mederben maradó gázlók feletti túl kis vízmélység, továbbá, hogy a segéd-hajózsilip felépítése következtében (küszöbmélység) nem alkalmas üzemszerű hajózásra. Fentiekhez meg kell jegyezni: lehet, hogy a szerződő felek nem is gondolták komolyan, hogy az új üzemvíz-csatornán előirányzott hajózás mellett fenn kell tartani a régi Dunán történő hajózást is és az egész kérdés csak megnyugtatásként került a szerződésbe a magyar vízi út megszüntetésével kapcsolatos magyar alkotmányjogi problémák elhalványosítása érdekében (Lásd jelen feljegyzés B/a. pontját). Erre a lehetőségre utal az a kitétel, amely a hajózás feltételeinek meghatározását a kezelési és üzemeltetési rend illetékességébe utalja. Mindez azonban szerintem nem változtat a szerződésszegés bizonyítható tényén.

6 6 B.) A körülmények lényeges megváltoztatása Ilyen címszó alatt megítélésem szerint legalább is az alábbi két nagyfontosságú körülményre lehet hivatkozni az Államközi Szerződés felmondásánál: a.) az 1977-ben érvényes magyar alkotmány semmibevétele a szerződés megkötése során és így akkor és fokozottan most, a társadalmi rendszer megváltozása után a semmisségi okok kritériumának fennállása ( a továbbiakban alkotmányjogi kérdések címszó alatt); b.) a környezetvédelmi szempontoknak világszerte megváltozott figyelembevétele (a továbbiakban környezetvédelmi kérdések címszó alatt). Hangsúlyozom, hogy fogalmazásom mindkét kérdéscsoportban, de elsősorban az a.) pont alattiaknál, általában laikus és inkább csak gondolatébresztőnek szántam. a.) Alkotmányjogi kérdések A Magyar Népköztársaságnak az Államközi Szerződés aláírásakor érvényes alkotmánya (1972. évi I. törvény) 8. (1) rögzíti: Az állami tulajdon az egész nép vagyona. A 8. (2) szerint: Az állam tulajdona mindenekelőtt: a föld méhének kincsei, az állami földterület, a természeti erőforrások, a jelentős üzemek és bányák, a vasút, a közutak, a vízi és légi utak, a bankok, a posta, a távíró, a távbeszélő, a rádió és a televízió. Eszerint a Duna, mint vízi út az érintett mintegy 31 km-es szakaszon 50 %-ban a magyar állam tulajdona és mint ilyen, az egész magyar nép vagyona. Az Államközi Szerződés szerint viszont ez a vízi út minden ellenszolgáltatás nélkül csehszlovák területre kerül át és az általa képviselt vagyon minden következményeivel együtt elvész a magyar nép számára, mert a két ország közötti államhatár továbbra is a régi Duna-meder közepén, lényegében a mai nyomvonalon marad. Ez a Dunaszakasz a folyam elvezetése után nem lesz hajózható, azaz a határfolyó nem vízi út többé. (lásd az A/b. pontot is.) De a határfolyó fogalmához tudtunkkal egyéb, a nemzetközi jogban is rögzített minimális követelmények tartoznak, amelyek középpontjában a hajózhatóságon kívül a biztosított

7 7 minimális vízhozam, azaz az élővíz-jelleg állnak. A kérdésre vonatkozó un. Helsinki Kodifikáció, amely ugyan tudtunkkal egyelőre csak egy tekintélyes tudós társaság tervezetének tekinthető, mert nincs még kodifikálva, rögzíti, hogy a határfolyóban az élővízjelleg fenntartása érdekében legalább a folyó kisvíz-hozamának megfelelő vízmennyiségnek kell áramlania. Esetünkben ez a minimális vízhozam m3/s lenne. (A Szabályzás megjelent az International Law Association évi kötetében. Report of the 52. Conference, London, 1967.p ) Ezzel szemben az érintett Öreg-Duna szakaszon a tervek szerint az év folyamán egynéhány árvizes nap kivételével csak minimium 50 m3/s víz az átlagos vízhozam mindössze 2,5 %-a fog csordogálni, ami már semmiképpen sem nevezhető élővíznek. A régi Duna-mederben a m tükörszélességű víz majdnem állni fog. A meder partjait m szélességben cserjék, bozótok borítják majd, amelyeket a jég- és árvízveszély elkerülése érdekében rendszeresen irtani kell. A partok tehát lényegében kopárak maradnak, s az egész meder lehangoló látványa semmiképpen sem lesz méltó az országhatárhoz. Tény tehát, hogy az Államközi Szerződés 1977-ben a Magyar Népköztársaságban akkor érvényes alkotmány semmibevételével született meg. Az alkotmányban foglalt magyar tulajdonjogról és annak hasznáról (hajózás, Csepeli Szabadkikötő stb.) való önkéntes, ellenszolgáltatás nélküli lemondást nyilván a népképviselet által elfogadott, törvényileg szabályozott alkotmánymódosításnak kellett volna megelőznie. Ezt gondolom semmiképpen sem helyettesítheti egy, a minisztertanács elnöke által kiadott és utólag a parlament által ratifikált (?) törvényerejű rendelet. Ez a körülmény hozzáértés nélküli megítélésem szerint önmagában is kimerítheti a semmisségi okok kritériumát. Az alapjaiban megváltozott új társadalmi rendszer bizonyára nem kötelezhető a régi rendben is alkotmánysértő szerződés teljesítésére. b.) Környezetvédelmi kérdések Bizonyos vagyok abban, hogy a környezetvédelemmel foglalkozó szakembereknek (pl. az MTA ad hoc szakbizottsága tagjainak) elegendő anyag áll rendelkezésre, hogy bizonyítsák a kérdés fontosságának világszerte történő növekedését. Amint azonban javaslataim felvetésénél erre már utaltam, lényeges lenne mindig lehetőleg konkrétumokról, számszerűségekről beszélni, hogy bizonyításaink meggyőző erejűek legyenek. Így például egyebek között be lehetne mutatni, hogy a szerződéskötés idején előirányozták a vízlépcső

8 8 feletti Duna-szakasz, illetve mellékfolyói víztisztasági problémáinak megoldását, de a létesítés ideje alatt érdemi változások nem történtek (pl. a szervesanyag-tartalom térségében nem csökkent, hanem nőtt. mg/l-ről. mg/l-re.) A kérdés fontosságának nemzetközi megítélése, a tapasztalati adatok romlása, a monitoring rendszer -nek az előzőekben már említett elmaradása, stb. együttvéve talán elég indokot adnak a megváltozott körülményekre való hivatkozásra. Összefoglalva: A fentiekben néhány megítélésem szerint fontos példa kapcsán igyekeztem olyan érceket találni, amelyek indokolhatják az Államközi Szerződés magyar részről történő egyoldalú felmondását. Újólag hangsúlyozom, hogy példáim nem ölelnek fel minden lehetőséget, azok inkább csak modell-értékűek, olyan szempontból is, hogy melyik érvet mikor, hogyan lehetne felvetni? Így például a B/a. alatt megfogalmazott Alkotmányjogi kérdések súlya ha az egyáltalában felvethető nyilván a legnagyobb. Javaslataim ilyen szempontból a szerződésfelmondás taktikai megfontolása során is talán használhatók. Budapest, február 27. Kapja: Dr. Mádl Ferenc miniszter úr Dr. Lévai András a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja * Lévai András: A Duna Pozsony alatti magyar szakaszának tragédiája. Püski Kiadó. Budapest, /Petz Ernő, márc. 17./

BŐSI KIRÁNDULÁS VÍZÉPÍTŐ KÖR 2012.04.05.

BŐSI KIRÁNDULÁS VÍZÉPÍTŐ KÖR 2012.04.05. 2012 BŐSI KIRÁNDULÁS VÍZÉPÍTŐ KÖR 2012.04.05. 1. Bevezetés A Vízépítő Kör szervezésében 2012.04.05.-én szakmai kiránduláson vettünk részt, mely során meglátogattuk a Bős-Nagymarosi vízlépcsőrendszer műtárgyait:

Részletesebben

Beszéljünk a Bősi-Nagymarosi Vízlépcsőrendszerről. A múltat újra meg újra fel kell fedezni (Illyés Gyula-Csoóri Sándor)

Beszéljünk a Bősi-Nagymarosi Vízlépcsőrendszerről. A múltat újra meg újra fel kell fedezni (Illyés Gyula-Csoóri Sándor) Beszéljünk a Bősi-Nagymarosi Vízlépcsőrendszerről A múltat újra meg újra fel kell fedezni (Illyés Gyula-Csoóri Sándor) Tartalom Miért kell beszélni újra a BNV-ről? Milyen létesítményeket tartalmazott az

Részletesebben

A Duna Stratégia közlekedési

A Duna Stratégia közlekedési Dr. Pál Ernő A Duna Stratégia közlekedési vonatkozásai Közlekedéstudományi Konferencia Széchenyi Egyetem, Győr 2011 március 24-25 Tartalom Bevezetés Kiemelt témakörök A Duna, mint vízi út jelentősége Európában

Részletesebben

5. Az Akadémia szerepének összefoglalása*

5. Az Akadémia szerepének összefoglalása* 5. Az Akadémia szerepének összefoglalása* Az MTA tényleges bekapcsolódásának időpontja a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer létesítési munkáiba 1980/81-re tehető, amidőn az MTA elnöksége saját kezdeményezésre

Részletesebben

A nemzetközi folyók. Komanovics Adrienne, 2013. Komanovics Adrienne, 2013 1

A nemzetközi folyók. Komanovics Adrienne, 2013. Komanovics Adrienne, 2013 1 A nemzetközi folyók Komanovics Adrienne, 2013 Komanovics Adrienne, 2013 1 Témakörök 1. A nemzetközi folyók jogának fejlődése 2. A nemzetközi folyó fogalma 3. A nemzetközi vízjog. Vízügyi viták 4. A nemzetközi

Részletesebben

Vízenergia hasznosítás szigetközi szemmel Avagy mi lesz veled, Dunakiliti?

Vízenergia hasznosítás szigetközi szemmel Avagy mi lesz veled, Dunakiliti? Vízenergia hasznosítás szigetközi szemmel Avagy mi lesz veled, Dunakiliti? Erős Erika MSE zxvgk0 2012/2013. II. félév Energiatudatos épülettervezés gyakorlat Konzulens: Molnárka Gergely Felszín alatti

Részletesebben

A bizalmi vagyonkezelési jogállás és a bizalmi vagyonkezelés megszűnési okairól 1

A bizalmi vagyonkezelési jogállás és a bizalmi vagyonkezelés megszűnési okairól 1 135 Miczán Péter Polgári Jogi Tanszék Témavezető: Menyhárd Attila egyetemi tanár A bizalmi vagyonkezelési jogállás és a bizalmi vagyonkezelés megszűnési okairól 1 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013.

Részletesebben

VÍZERŐMŰVEK. Vízerőmű

VÍZERŐMŰVEK. Vízerőmű VÍZENERGIA A vízenergia olyan megújuló energiaforrás, amelyet a víz eséséből vagy folyásából nyernek A vízienergia megújuló energia, nem szennyezi a környezetet és nem termel sem szén-dioxidot, sem más,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRŐL TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRŐL I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Gyula Város Önkormányzata Postai cím: Petőfi tér 3. Város/Község:

Részletesebben

A TIKEVIR működésének ismertetése és a pályázat keretében tervezett fejlesztések bemutatása

A TIKEVIR működésének ismertetése és a pályázat keretében tervezett fejlesztések bemutatása A TIKEVIR működésének ismertetése és a pályázat keretében tervezett fejlesztések bemutatása Szabó János osztályvezető Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Körösök és a TIKEVIR-t érintő

Részletesebben

3D munkák a vízgazdálkodási és vízügyi tervezések során

3D munkák a vízgazdálkodási és vízügyi tervezések során 3D munkák a vízgazdálkodási és vízügyi tervezések során Előadó: Szakter Roland Tamás 2015.10.21. Az előadás tartalma A B.V.K.-ról röviden Vízminőséggel kapcsolatos térképi munkák Jövőre vonatkozó előkészítő

Részletesebben

A helyi jelentőségű védett természeti területekkel kapcsolatos helyi önkormányzati rendeletalkotás aktuális teendőiről 4

A helyi jelentőségű védett természeti területekkel kapcsolatos helyi önkormányzati rendeletalkotás aktuális teendőiről 4 I. évfolyam 3 4 A helyi jelentőségű védett természeti területekkel kapcsolatos helyi önkormányzati rendeletalkotás aktuális teendőiről 4 14 A bírósági keresetlevelek felterjesztése 14 Tájékoztató a falusi

Részletesebben

alkotmányjogi panaszt

alkotmányjogi panaszt Alkotmánybíróság a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság útján Tárgy: alkotmányjogi panasz Tisztelt Alkotmánybíróság! Alulírott ( ) meghatalmazott jogi képviselőm (dr. Hüttl Tivadar ügyvéd, 1136

Részletesebben

Duna -Megújulóenergia, forrás funkció. Bálint Gábor. VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet

Duna -Megújulóenergia, forrás funkció. Bálint Gábor. VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet A Duna ökológiai szolgáltatásai mőhelykonferencia, Budapest, 2010. október 20. Duna -Megújulóenergia, forrás funkció Bálint Gábor VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet 2 Tartalom Vízmennyiség,

Részletesebben

VILLAMOSENERGIA-KERESKEDELMI KERET SZERZŐDÉS VILLAMOS ENERGIA ADÁS-VÉTEL TÁRGYÁBAN

VILLAMOSENERGIA-KERESKEDELMI KERET SZERZŐDÉS VILLAMOS ENERGIA ADÁS-VÉTEL TÁRGYÁBAN Villamos energia Kereskedelmi üzletszabályzat 1. számú melléklet VILLAMOSENERGIA-KERESKEDELMI KERET SZERZŐDÉS (Minta) VILLAMOS ENERGIA ADÁS-VÉTEL TÁRGYÁBAN Szerződő felek: Szerződésszám: Dátum: Érvényesség:

Részletesebben

HUNGARO ENERGY KFT. VILLAMOS ENERGIA KERESKEDŐI ÜZLETSZABÁLYZATA 2015.

HUNGARO ENERGY KFT. VILLAMOS ENERGIA KERESKEDŐI ÜZLETSZABÁLYZATA 2015. HUNGARO ENERGY KFT. VILLAMOS ENERGIA KERESKEDŐI ÜZLETSZABÁLYZATA 2015. 1 TARTALOMJEGYZÉK Preambulum:... 6 1. AZ ÜZLETSZABÁLYZAT TÁRGYA ÉS HATÁLYA:... 6 1.1. Az üzletszabályzat tárgya... 6 1.2. Az üzletszabályzat

Részletesebben

Hullámtéri és mentett oldali vízpótlás a Szigetközben módszerek és eredmények

Hullámtéri és mentett oldali vízpótlás a Szigetközben módszerek és eredmények Hullámtéri és mentett oldali vízpótlás a Szigetközben módszerek és eredmények Maller Márton Árvízvédelmi előadó ÉDUVIZIG Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztály Magyar Hidrológiai Társaság XXXIV. Országos

Részletesebben

Az igazságügyi ingatlan-értékbecslés szakterület képesítési követelményeiről

Az igazságügyi ingatlan-értékbecslés szakterület képesítési követelményeiről Az igazságügyi szakértő feladata hogy ( ) a tudomány és a műszaki fejlődés eredményeinek felhasználásával készített szakvéleménnyel segítse a tényállás megállapítását, a szakkérdés eldöntését. [2005. évi

Részletesebben

VITA. A Duna elterelésével okozott súlyos természeti és gazdasági károk enyhítésének lehetőségeiről

VITA. A Duna elterelésével okozott súlyos természeti és gazdasági károk enyhítésének lehetőségeiről VITA Földrajzi Értesítő XLIV. évf. 1996. 1-2.füzet, pp. 172-176. A Duna elterelésével okozott súlyos természeti és gazdasági károk enyhítésének lehetőségeiről ERDÉLYI MIHÁLY 1964 tavaszán Bécsben az Osztrák

Részletesebben

VII. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok

VII. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok VII. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok Járművekbe épített tűzjelző- és tűzoltó berendezések Karbantartási, üzemeltetési tapasztalatok Előadó: Garai Tamás Tűzvédelmi mérnök Tűzjelző berendezés tervező

Részletesebben

Vízlépcsők építése attraktív beruházások

Vízlépcsők építése attraktív beruházások Vízlépcsők építése attraktív beruházások USA 76 000 gát Kína 86 000 gát Duna 69 gát Duna mellékfolyók 530 gát A Föld összes folyójának 66%-a duzzasztókkal szabályozott (FAO 2000) A folyami duzzasztók terhelés-hatás

Részletesebben

KÉTOLDALÚ VILLAMOSENERGIA-KERESKEDELMI KERETSZERZŐDÉS

KÉTOLDALÚ VILLAMOSENERGIA-KERESKEDELMI KERETSZERZŐDÉS ALTEO Nyrt. Üzletszabályzat 3. sz. melléklet KÉTOLDALÚ VILLAMOSENERGIA-KERESKEDELMI KERETSZERZŐDÉS A jelen villamos energia-kereskedelmi keretszerződés (az annak elválaszthatatlan részét képező valamennyi

Részletesebben

A munkaviszonyból keletkező kötelmek szabályozásáról

A munkaviszonyból keletkező kötelmek szabályozásáról Gazdaság és Jog A munkaviszonyból keletkező kötelmek szabályozásáról I. Az előzmények 1. Régi kodifikációs szabály szerint a jogelméleti viták eldöntésére nem a jogalkotó hivatott. Különösen igaz ez a

Részletesebben

HATÁROZAT. Helység fekvés hrsz. Művelési ág Kivett töltés, Kivett udvar, erdő,

HATÁROZAT. Helység fekvés hrsz. Művelési ág Kivett töltés, Kivett udvar, erdő, ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

Cikói Hulladékgazdálkodási Társulás

Cikói Hulladékgazdálkodási Társulás Cikói Hulladékgazdálkodási Társulás ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 4. MELLÉKLET: - TÁRGY: Tájékoztató az Adásvételi szerződés járművek, edényzetek és konténerek szállítására, valamint üzembe helyezésére a KEOP-1.1.1/C/13-2013-0027

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2952/2014. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2952/2014. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2952/2014. számú ügyben Előadó: dr. Kristó Annamária dr. Bene Beáta Az eljárás megindítása A panaszos azért fordult hivatalomhoz, mert Jánoshida külterületén

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 998/2014. (X. 14.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 998/2014. (X. 14.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN23956-6/2014. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 998/2014. (X. 14.)

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM JF/23534/2013-NFM. A 2011. évi CXII. törvény 27. (5)-(7) rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2013. december 19. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a víziközmű-szolgáltatásról

Részletesebben

Dr. Tarczay Áron: A végrehajtási jog elévülésének néhány eljárási vonatkozása

Dr. Tarczay Áron: A végrehajtási jog elévülésének néhány eljárási vonatkozása Dr. Tarczay Áron: A végrehajtási jog elévülésének néhány eljárási vonatkozása A végrehajtási jog a végrehajtandó követelés elévülésével együtt elévül. 1 A követelés elévülését s így a végrehajtási jog

Részletesebben

Meddig ér a szerzői jog takarója?

Meddig ér a szerzői jog takarója? Meddig ér a szerzői jog takarója? 2009. november 7. (Dátum) 1 A szerzői és szabadalmi jog elhatárolása Szerzői jog A védelem tárgya egy egyéni, eredeti műalkotás Alkotástól fogva megillet A védelmi idő

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. február 14. Dr. Pavlek Tünde

Részletesebben

AB közlöny: VII. évf. 2. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

AB közlöny: VII. évf. 2. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! 386/B/1997 AB közlöny: VII. évf. 2. szám --------------------------------------------------------------- A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességének

Részletesebben

1. oldal, összesen: 10 oldal

1. oldal, összesen: 10 oldal 1. oldal, összesen: 10 oldal Ügyszám: 1350/B/2009 Első irat érkezett: Az ügy tárgya: Előadó Lenkovics Barnabás Dr. : Támadott jogi aktus: Határozat száma: 1350/B/2009. AB határozat ABH oldalszáma: 2010/2225

Részletesebben

A korrupciós bűncselekmények szabályozási újdonságai egy törvényjavaslat margójára

A korrupciós bűncselekmények szabályozási újdonságai egy törvényjavaslat margójára MTA Law Working Papers 2015/16 A korrupciós bűncselekmények szabályozási újdonságai egy törvényjavaslat margójára Hollán Miklós Magyar Tudományos Akadémia / Hungarian Academy of Sciences Budapest ISSN

Részletesebben

MIRE VONATKOZIK? Szerződés értelmezése. AZ EGYESÜLT NEMZETEK EGYEZMÉNYE AZ ÁRUK NEMZETKÖZI ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSEIRŐL és a

MIRE VONATKOZIK? Szerződés értelmezése. AZ EGYESÜLT NEMZETEK EGYEZMÉNYE AZ ÁRUK NEMZETKÖZI ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSEIRŐL és a AZ EGYESÜLT NEMZETEK EGYEZMÉNYE AZ ÁRUK NEMZETKÖZI ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSEIRŐL és a magyar adás-vétel szabályozása (Ptk.) 1987. évi 20. tvr. az Egyesült Nemzeteknek az áruk nemzetközi adásvételi szerződéseiről

Részletesebben

Az osztályf nöki órák helyzetér l MÚLT-JELEN-JÖV

Az osztályf nöki órák helyzetér l MÚLT-JELEN-JÖV Az osztályf nöki órák helyzetér l MÚLT-JELEN-JÖV Az osztályf nöki órák közvetlen el dje a szabad beszélgetések" órája, 1947-ben került a tantervbe azzal a céllal, hogy a gyerekeket érdekl és érint kérdésekr

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI BESZÁMOLÓ

KÖZGYŰLÉSI BESZÁMOLÓ Lakatos úti 2. sz. Lakásszövetkezet a közösség szolgálatában 1184 Budapest, Lakatos út 32/A. 295-12-77 vezetoseg2szlakszov@digikabel.hu www.lakatosszovetkezet.hu KÖZGYŰLÉSI BESZÁMOLÓ a 2012. évi pénzügyi-gazdasági

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Tájékoztatás az ALTEO Csoport. cégstruktúra átalakításáról

ELŐTERJESZTÉS. Tájékoztatás az ALTEO Csoport. cégstruktúra átalakításáról ELŐTERJESZTÉS Tájékoztatás az ALTEO Csoport cégstruktúra átalakításáról I. Az ALTEO Csoport jelenlegi struktúrája Az ALTEO Csoport struktúrája a korábbi egymás utáni akvizíciók következtében alakult ki.

Részletesebben

Liberális energiakoncepciótlanság

Liberális energiakoncepciótlanság Liberális energiakoncepciótlanság A GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. Az új energiakoncepció alapkérdései Az állam szerepe a liberalizált energiapiacon c. tanulmányának bírálata. Összefoglalás. A tanulmány

Részletesebben

Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság számára a nemzetközi magánjogról szóló T/ számú törvényjavaslathoz

Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság számára a nemzetközi magánjogról szóló T/ számú törvényjavaslathoz Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/14237) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3064/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3064/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 1572 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3064/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő végzést: Az Alkotmánybíróság

Részletesebben

Készült: 2010.07.12.22:01:38

Készült: 2010.07.12.22:01:38 Készült: 2010.07.12.22:01:38 Dinamikus lap FELSZÓLALÁS ADATAI 21. ülésnap (2010.07.05.), 417-449. felszólalás Felszólalás oka általános vita lefolytatása Felszólalás ideje 1:48:08 Felszólalások: 365-417

Részletesebben

Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 745/2015. (VI.16.) számú H A T Á R O Z A T A

Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 745/2015. (VI.16.) számú H A T Á R O Z A T A Ügyiratszám: MN/13198-6/2015. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzatának 2015. április 28-i testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzatának 2015. április 28-i testületi ülésére ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzatának 2015. április 28-i testületi ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: Az egyes szociális ellátási formák szabályozásáról szóló 3/2015 (II.27.) önkormányzati

Részletesebben

Közutak fejlesztése Magyarországon, különös tekintettel a magyar-szlovák határkapcsolatokra

Közutak fejlesztése Magyarországon, különös tekintettel a magyar-szlovák határkapcsolatokra Közutak fejlesztése Magyarországon, különös tekintettel a magyar-szlovák határkapcsolatokra XII. Határok nélküli partnerség Fülek, 2018. október 4. Thoroczkay Zsolt főosztályvezető ITM Közúti Infrastruktúra

Részletesebben

LOSZ. Magyarország Kormánya Dr. Orbán Viktor úrnak, Miniszterelnök. 1055 Budapest Kossuth Lajos tér 4. Tisztelt Miniszterelnök Úr!

LOSZ. Magyarország Kormánya Dr. Orbán Viktor úrnak, Miniszterelnök. 1055 Budapest Kossuth Lajos tér 4. Tisztelt Miniszterelnök Úr! LOSZ LAKÁSSZÖVETKEZETEK ÉS TÁRSASHÁZAK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE 1146 Budapest, Hermina út 57. Tel: 06-1 331 1313; Fax: 06-1 331 1396; e-mail: losz@losz.hu; www.losz.hu 21/2014. Magyarország Kormánya Dr. Orbán

Részletesebben

A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA

A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA 1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40.Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615 A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA a Red Bull Air Race repülırendezvény

Részletesebben

A környezetvédelem szerepe

A környezetvédelem szerepe A környezetvédelem szerepe Szerepek a környezetvédelemben 2010. június 17. 7. Tisztább Termelés Szakmai Nap TÖRTÉNETE Az emberi tevékenység hatásai a történelem során helyi, térségi, országos, majd ma

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Gyányi Irén igazgatási főelőadó. Szociális Földprogram irányító

JEGYZŐKÖNYV. Gyányi Irén igazgatási főelőadó. Szociális Földprogram irányító II-2/455-2/2011. ikt. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2011. március 22-én megtartott Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szociális és Egészségügyi

Részletesebben

A nemzetközi szerződések megszűnésének kérdései a nemzetközi bíróságnak a bős-nagymarosi beruházás ügyében hozott ítéletében*

A nemzetközi szerződések megszűnésének kérdései a nemzetközi bíróságnak a bős-nagymarosi beruházás ügyében hozott ítéletében* BODNÁR LÁSZLÓ A nemzetközi szerződések megszűnésének kérdései a nemzetközi bíróságnak a bős-nagymarosi beruházás ügyében hozott ítéletében* Bevezetés A Nemzetközi Bíróság immáron több mint két esztendővel

Részletesebben

1926 MÁRCIUS 15. AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET KÖZLÖNYE. KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET Felelős szerkesztő CZILLINGER JÁNOS

1926 MÁRCIUS 15. AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET KÖZLÖNYE. KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET Felelős szerkesztő CZILLINGER JÁNOS 1926 MÁRCIUS 15. ERDÉSZETI LAPOK LXV. ÉVF. AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET KÖZLÖNYE 3. FÜZET KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET Felelős szerkesztő CZILLINGER JÁNOS Megjelenik minden hó 15-én. Előfizetési

Részletesebben

A Decs Kulturális, Oktatási és Sport Életének Fejlesztéséért Közalapítvánnyal kötött kölcsönszerződés módosítása

A Decs Kulturális, Oktatási és Sport Életének Fejlesztéséért Közalapítvánnyal kötött kölcsönszerződés módosítása Az előterjesztés száma: 101/2014. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs Nagyközség képviselő-testületének 2014. június 25-én, 18-órakor megtartandó ülésére A Decs Kulturális,

Részletesebben

Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja

Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja 2015-2019 Bevezetés Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116..-a alapján a helyi önkormányzatoknak Gazdasági programot

Részletesebben

Tudományos publikációs pályázat. Az érvénytelen szerződés jogkövetkezményeinek dogmatikai szemlélete a 2013. évi V. törvényben

Tudományos publikációs pályázat. Az érvénytelen szerződés jogkövetkezményeinek dogmatikai szemlélete a 2013. évi V. törvényben Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi Kar Civilisztikai Tudományok Intézete Polgári jogi Tanszék Novotni Alapítvány a Magánjog Fejlesztéséért Tudományos publikációs pályázat Az érvénytelen szerződés jogkövetkezményeinek

Részletesebben

A vízerő-hasznosítás helyzete Magyarországon

A vízerő-hasznosítás helyzete Magyarországon A vízerő-hasznosítás helyzete Magyarországon 2014. április 9. Budapest, Energetikai Szakkollégium Mészáros Csaba c. egyetemi docens BME Építőmérnöki Kar Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék József Attila:

Részletesebben

AZ MVM RT. ÁTVITELI HÁLÓZATÁNAK FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

AZ MVM RT. ÁTVITELI HÁLÓZATÁNAK FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA AZ MVM RT. ÁTVITELI HÁLÓZATÁNAK FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA n AZ MVM RT. IGAZGATÓSÁGA ÁLTAL 1993-BAN ELFOGADOTT, ILLETVE AZ ADAPTÍV TERVEZÉS KÖ- VETELMÉNYEINEK MEGFELELÔEN TÖBBSZÖR PONTOSÍTOTT ALAPHÁLÓZATI

Részletesebben

UNIÓS PROJEKTEK MEGVALÓSÍTÁSA PÉNZÜGYI SZEMMEL JOGI HÁTTÉR

UNIÓS PROJEKTEK MEGVALÓSÍTÁSA PÉNZÜGYI SZEMMEL JOGI HÁTTÉR UNIÓS PROJEKTEK MEGVALÓSÍTÁSA PÉNZÜGYI SZEMMEL JOGI HÁTTÉR I. A TÁMOGATÁSI JOGVISZONY SAJÁTOSSÁGAI A támogatási jogviszony sajátos polgári jogi jogviszony. (támogatási szerződés/támogatói okirat) Sajátosságok

Részletesebben

Hatályos március 1-től A TALAJTERHELÉSI DÍJRÓL

Hatályos március 1-től A TALAJTERHELÉSI DÍJRÓL Pacsa Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 9/2004. (IX.7.) sz. önkormányzati rendelete / 5/2005.(VI.15.), 4/2012.(II.29.) rendelettel egységes szerkezetbe/ Hatályos 2012. március 1-től A TALAJTERHELÉSI

Részletesebben

Üzleti jelentés 2009.

Üzleti jelentés 2009. Adószám: 13039848-2-15 Cégbíróság: Szabolcs-Sztmár-Bereg Megyei Cégjegyzék szám: 15-09-068364 4400 Nyíregyháza, Gomba út 1 2009. Fordulónap: 2009. december 31. Beszámolási időszak: 2009. január 01. - 2009.

Részletesebben

LOGIKA ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA

LOGIKA ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA LOGIKA ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék Logika és érveléstechnika A RACIONÁLIS VITA Készítette: Szakmai felel s: 2011. február Készült a következ m felhasználásával: Forrai Gábor

Részletesebben

FESZÜLTSÉG MINŐSÉG ÉRTÉKELÉSE. a 2013. évi elosztói engedélyesi beszámolók alapján

FESZÜLTSÉG MINŐSÉG ÉRTÉKELÉSE. a 2013. évi elosztói engedélyesi beszámolók alapján FESZÜLTSÉG MINŐSÉG ÉRTÉKELÉSE a 2013. évi elosztói engedélyesi beszámolók alapján 2014. november 1 Előzmények Az Európai Energia Szabályozók Tanácsa (angol rövidítése: CEER) által kiadott, a szolgáltatásminőség

Részletesebben

A Kormány. Korm. rendelete. a vízgazdálkodási bírság megállapításának részletes szabályairól

A Kormány. Korm. rendelete. a vízgazdálkodási bírság megállapításának részletes szabályairól Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1 Melléklet a BM/ /2015. számú kormány-előterjesztéshez A Kormány /2015. (.) Korm. rendelete a vízgazdálkodási

Részletesebben

I. Magyar Közlekedési Konferencia

I. Magyar Közlekedési Konferencia Mintacím szerkesztése I. Magyar Közlekedési Konferencia VÁLTOZÁS KEZELÉS ÉS A MONITORING Varga Barbara Koordinációs főmérnök 2017. október 19. Varga Barbara Koordinációs főmérnök Telefonszám: +36-20-504-6705

Részletesebben

AZ EURÓPAI REPÜLÉSBIZTONSÁGI ÜGYNÖKSÉG. 05/2007 sz. VÉLEMÉNYE

AZ EURÓPAI REPÜLÉSBIZTONSÁGI ÜGYNÖKSÉG. 05/2007 sz. VÉLEMÉNYE AZ EURÓPAI REPÜLÉSBIZTONSÁGI ÜGYNÖKSÉG 05/2007 sz. VÉLEMÉNYE az 1702/2003/EK rendeletnek a légi járművek és kapcsolódó termékek, alkatrészek és berendezések környezetvédelmi tanúsítására vonatkozó végrehajtási

Részletesebben

A vízlépcső ellenes hisztéria ellentmondásai

A vízlépcső ellenes hisztéria ellentmondásai A vízlépcső ellenes hisztéria ellentmondásai Vajon kinek érdeke? Dr. Héjjas István hejjas224@gmail.com 2017. január A rendszerváltás óta a Bős-Nagymaros ügy lezáratlan, a politikai pártok az ügyet tabuként

Részletesebben

Összefoglaló Jelentés a 2014. évi belső ellenőrzési tevékenységről. A. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása

Összefoglaló Jelentés a 2014. évi belső ellenőrzési tevékenységről. A. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása Gosztola Község Önkormányzata képviselő-testületének 29/2015.(V.26.) határozata a 2014. évi belső ellenőrzésről Gosztola Község Önkormányzati Képviselő-testülete a 2014. évi belső ellenőrzési tevékenységről

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1. Hazai és EU-s források terhére kiírt pályázatok benyújtásával kapcsolatos döntéshez javaslattétel. Előadó: Pap Tibor polgármester

Jegyzőkönyv. 1. Hazai és EU-s források terhére kiírt pályázatok benyújtásával kapcsolatos döntéshez javaslattétel. Előadó: Pap Tibor polgármester I-1/3-9/2009.ikt.sz. Jegyzőkönyv Készült: Dévaványa Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2009. május 25-én megtartott Pénzügyi- Ellenőrző- Önkormányzati Vagyonkezelő Bizottság nyílt ülésén. Jelen

Részletesebben

A rendszeres szociális segély gyakorlati problémái

A rendszeres szociális segély gyakorlati problémái A rendszeres szociális segély gyakorlati problémái A rendszeres szociális segély mint régi és egyre változó ellátási forma Az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló 2007. évi CXXI. Törvény

Részletesebben

A STONEHENGE J.J KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

A STONEHENGE J.J KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA A STONEHENGE J.J KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Verzió: Készítette: Hatályba lépés napja: v1 Sajti László szervezeti igazgató 2014. január 02. 1 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I.1. A Szabályzat célja Jelen

Részletesebben

Iromány száma: T/3372. Benyújtás dátuma: :40. Parlex azonosító: R3CHSK6U0001

Iromány száma: T/3372. Benyújtás dátuma: :40. Parlex azonosító: R3CHSK6U0001 Iromány száma: T/3372. Benyújtás dátuma: 2018-11-06 18:40 Miniszterelnökség Parlex azonosító: R3CHSK6U0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr.

Részletesebben

Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény felülvizsgálatának és módosító javaslatának véleményezése Pest Megye Önkormányzata

Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény felülvizsgálatának és módosító javaslatának véleményezése Pest Megye Önkormányzata Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény felülvizsgálatának és módosító javaslatának véleményezése Pest Megye Önkormányzata Általánosságban elmondható, hogy a jelen véleményezés

Részletesebben

ÁTVÁLLALÁSI SZERZŐDÉS. Környezetvédelmi termékdíj fizetési kötelezettség átvállalási szerződés

ÁTVÁLLALÁSI SZERZŐDÉS. Környezetvédelmi termékdíj fizetési kötelezettség átvállalási szerződés ÁTVÁLLALÁSI SZERZŐDÉS Környezetvédelmi termékdíj fizetési kötelezettség átvállalási szerződés amely létrejött egyrészről a PAPYRUS HUNGÁRIA Kereskedelmi Zrt. Adószám: 10840807-2-43 KSH törzsszám: 10840807-5229-114-01

Részletesebben

Előterjesztés. - a Közgyűléshez. a lakáscélú helyi támogatásokról szóló 8/2001. (111.01.) Önkormányzati rendelet módosítására

Előterjesztés. - a Közgyűléshez. a lakáscélú helyi támogatásokról szóló 8/2001. (111.01.) Önkormányzati rendelet módosítására NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 440' NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR l. PF.: 83. TELEFON: +3642524'500 FAX: +36 42 524-5 ' E MAII.! POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám:84070/2012.1 Ügyintéző:

Részletesebben

Vízügyi hatósági feladatok a felszín alatti vizek területén

Vízügyi hatósági feladatok a felszín alatti vizek területén Vízügyi szervezet felépítése BELÜGYMINISZTÉRIUM Vízügyi Helyettes Államtitkársága Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízügyi Igazgatóságok Országos Vízügyi Hatóság Területi Vízügyi Hatóságok OVF és VIZIGEK

Részletesebben

4. Az E.ON KLUB Ügyféllel munkaviszonyban, megbízási jogviszonyban vagy tagsági viszonyban álló lakossági felhasználóval köthető szerződés tartalma

4. Az E.ON KLUB Ügyféllel munkaviszonyban, megbízási jogviszonyban vagy tagsági viszonyban álló lakossági felhasználóval köthető szerződés tartalma LAKOSSÁGI VERSENYPIACI EGYSÉGÁRAK AZ E.ON ENERGIAKERESKEDELMI KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon

Részletesebben

Rendeltetésszerű joggyakorlás a részekre bontás tilalma vonatkozásában

Rendeltetésszerű joggyakorlás a részekre bontás tilalma vonatkozásában Rendeltetésszerű joggyakorlás a részekre bontás tilalma vonatkozásában A Közbeszerzési Hatóság Útmutatója alapján, az egységes jogalkalmazás elősegítésére Szerző: dr. Garancsy Georgina jogász, hivatalos

Részletesebben

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI 6. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Egyéb közlemény: KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

Egyéb közlemény: KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem NFM. r. 6. (5) bekezdése értelmében a kérelemben meg kell adni az alábbiakat: a) a Kbt. 21. (5) bekezdése szerint a Hatóság által vezetett ajánlatkérők

Részletesebben

1. Az ajánlatkérő neve és címe: Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálati Iroda; 1146 Bp., Hungária krt. 200.

1. Az ajánlatkérő neve és címe: Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálati Iroda; 1146 Bp., Hungária krt. 200. 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez 1 Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálati Iroda; 1146 Bp., Hungária krt.

Részletesebben

Magyar Hidrológiai Társaság XXXIII. ORSZÁGOS VÁNDORGYŰLÉS

Magyar Hidrológiai Társaság XXXIII. ORSZÁGOS VÁNDORGYŰLÉS Helyi árvízvédelem és multifunkcionális árvízvédelmi rendszerek Magyar Hidrológiai Társaság XXXIII. ORSZÁGOS VÁNDORGYŰLÉS SZOMBATHELY 2015. július 1-3. 1 147/2010. (IV. 29.) Korm. rendelet a vizek hasznosítását,

Részletesebben

Önértékelés. A Pannon Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskolájáról

Önértékelés. A Pannon Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskolájáról 1 Önértékelés A Pannon Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskolájáról A Pannon Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskolája (GSDI) 2000. decemberében kezdte el működését.

Részletesebben

T/807. számú. törvényjavaslat

T/807. számú. törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/807. számú törvényjavaslat a Magyarország Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között a két ország közös államhatárán, Abaújvár és Kechnec (Kenyhec) települések közötti közúti

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK Előszó 1. Határozott idejű munkaviszony megszüntetése 2. Határozott idejű munkaviszony munkáltató általi megszüntetése

TARTALOMJEGYZÉK Előszó 1. Határozott idejű munkaviszony megszüntetése 2. Határozott idejű munkaviszony munkáltató általi megszüntetése TARTALOMJEGYZÉK Előszó...5 1. Határozott idejű munkaviszony megszüntetése...7 1.1 A határozott idejű szerződés megszűnésének, megszűntetésének időpontja...9 1.2 Jognyilatkozat közlése...10 1.3 Távolléti

Részletesebben

MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK LENYÚLÁSA FIDESZ MÓDRA?

MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK LENYÚLÁSA FIDESZ MÓDRA? MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK LENYÚLÁSA FIDESZ MÓDRA? Korózs Lajos Elnökségi tag lajos.korozs@mszp.hu STRASBOURGI BÍRÓSÁGHOZ ÉS AZ ALKOTMÁNY BÍRÓSÁGHOZ FORDUL AZ MSZP Az MSZP minden jogorvoslati lehetőséget ki

Részletesebben

C.) EGYÉB JOGSZABÁLYI VÁLTOZTATÁSOK

C.) EGYÉB JOGSZABÁLYI VÁLTOZTATÁSOK C.) EGYÉB JOGSZABÁLYI VÁLTOZTATÁSOK 11. A környezet állapotának javítását, a humán szféra fejlesztését, a gazdaság korszerûsítését és a feketegazdaság visszaszorítását szolgáló egyéb jogszabályok megalkotása

Részletesebben

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. Preambulum. meghatározott pályázattal kapcsolatban az alábbi feladatok ellátását:

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. Preambulum. meghatározott pályázattal kapcsolatban az alábbi feladatok ellátását: MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Név: Újhartyán Községi Önkormányzat Székhely: 2367 Újhartyán Fő u. 21. Képviseli: Schulcz József polgármester mint megbízó, továbbiakban megbízó valamint

Részletesebben

ADALÉKOK A DUNA HAJÓZÁSI CÉLÚ FEJLESZTÉSÉVEL

ADALÉKOK A DUNA HAJÓZÁSI CÉLÚ FEJLESZTÉSÉVEL ADALÉKOK A DUNA HAJÓZÁSI CÉLÚ FEJLESZTÉSÉVEL JÁRÓ KÖRNYEZETI KÁROK PÉNZÜGYI ÉRTÉKELÉSÉHEZ Szerz!k: Harangozó Gábor dr., egyetemi adjunktus, Budapesti Corvinus Egyetem Széchy Anna, doktorjelölt, projektmenedzser,

Részletesebben

8/b. számú melléklet Együttműködési megállapodás felsőfokú szakképzés keretében folytatott gyakorlati képzés szervezésére

8/b. számú melléklet Együttműködési megállapodás felsőfokú szakképzés keretében folytatott gyakorlati képzés szervezésére 8/b. számú melléklet Együttműködési megállapodás felsőfokú szakképzés keretében folytatott gyakorlati képzés szervezésére Együttműködési megállapodás felsőfokú szakképzés keretében folytatott gyakorlati

Részletesebben

bicikliút tervezés Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/30

bicikliút tervezés Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/30 bicikliút tervezés Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/30 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015 KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2016.03.11.

Részletesebben

TAGOZATI ALAPSZABÁLY

TAGOZATI ALAPSZABÁLY TAGOZATI ALAPSZABÁLY A Magasépítési Tagozat, mint az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) egyesületi formában működő civil szervezet keretében megalakuló Tagozatot, az Alapítók az Alkotmány,

Részletesebben

K I V O N A T. Készült: Vámosszabadi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

K I V O N A T. Készült: Vámosszabadi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Községi Önkormányzat Vámosszabadi K I V O N A T Készült: Vámosszabadi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. szeptember 28-án (kedden) 18.00 órakor kezdődő soron következő nyilvános testületi

Részletesebben

Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság 1088 Teljesítés helye:

Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság 1088 Teljesítés helye: Vállalkozási szerződés Portaszolgálat ellátása a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság központi telephelyén -tájékoztató a szerződés 2. számú módosításáról Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/104 Beszerzés

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. november 27.-i ülésére Tárgy: Veszprém és Térsége Szennyvízelvezetési és kezelési projekt támogatási szerződésmódosítása Előadó:

Részletesebben

OPPONENSI VÉLEMÉNY. 1. A B. bronchiseptica dermonekrotikus toxin (DNT) kórtani szerepének vizsgálata egérben és sertésben.

OPPONENSI VÉLEMÉNY. 1. A B. bronchiseptica dermonekrotikus toxin (DNT) kórtani szerepének vizsgálata egérben és sertésben. OPPONENSI VÉLEMÉNY Magyar Tibor A sertés torzító orrgyulladása: a kórtan, a kórfejlődés és az immunvédelem egyes kérdéseinek vizsgálata című akadémiai doktori értekezésről A Magyar Tudományos Akadémia

Részletesebben

A FŐTITKÁR JELENTÉSE AZ ELNÖKSÉG TAGJAI RÉSZÉRE AZ EURÓPAI PARLAMENT. 2010-es PÉNZÜGYI ÉVRE VONATKOZÓ ELŐZETES KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZAT-TERVEZETÉRŐL

A FŐTITKÁR JELENTÉSE AZ ELNÖKSÉG TAGJAI RÉSZÉRE AZ EURÓPAI PARLAMENT. 2010-es PÉNZÜGYI ÉVRE VONATKOZÓ ELŐZETES KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZAT-TERVEZETÉRŐL A főtitkár 2009/03/05 Réf.: D(2009) 9352 A FŐTITKÁR JELENTÉSE AZ ELNÖKSÉG TAGJAI RÉSZÉRE AZ EURÓPAI PARLAMENT 2010-es PÉNZÜGYI ÉVRE VONATKOZÓ ELŐZETES KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZAT-TERVEZETÉRŐL (az Eljárási

Részletesebben

Bős-Dunakiliti üzemlátogatás

Bős-Dunakiliti üzemlátogatás Bős-Dunakiliti üzemlátogatás Az Energetikai Szakkollégium 2011 őszi félévének első üzemlátogatása alkalmával a Bősi Vízerőművet és a Dunakiliti Duzzasztóművet látogathatták meg a téma iránt érdeklődők.

Részletesebben

k é r e m az Ön fellépését a Kormánynál: a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény [Ütv.] 3. (1) b) alapján;

k é r e m az Ön fellépését a Kormánynál: a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény [Ütv.] 3. (1) b) alapján; Dr. Polt Péter úr, a Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze részére Legfőbb Ügyészség B u d a p e s t 1155 Markó u. 16. Fax: 269 2862 Tisztelt Legfőbb Ügyész ú r! Alulírott dr. Jánossy András magánszemélyként

Részletesebben

A stratégiai célok közül egy tetszőlegesen kiválasztottnak a feldolgozása!

A stratégiai célok közül egy tetszőlegesen kiválasztottnak a feldolgozása! Biodiverzitás stratégia 2020 CÉLOK és ESZKÖZÖK Források: http://www.biodiv.hu/convention/f1117799202; http://ec.europa.eu/environment/nature/biodiversity/comm2006/2020.htm; FELADAT A stratégiai célok közül

Részletesebben

Alkuszi Tevékenységet Végző Természetes Személyek Szakmai Felelősségbiztosítása

Alkuszi Tevékenységet Végző Természetes Személyek Szakmai Felelősségbiztosítása Alkuszi Tevékenységet Végző Természetes Személyek Szakmai Felelősségbiztosítása Ügyfél-tájékoztató és biztosítási szerződési feltételek Nyomtatványszám: NF3143 Hatályos: 2018. szeptember 01- Tartalom 1.

Részletesebben

XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia Balatonalmádi 2015. szeptember 17-18. Környezeti fenntarthatóság Álom, vagy valóság?

XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia Balatonalmádi 2015. szeptember 17-18. Környezeti fenntarthatóság Álom, vagy valóság? XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia Balatonalmádi 2015. szeptember 17-18. Környezeti fenntarthatóság Álom, vagy valóság? Koncepció: Galambos Sándor Szerkesztő: Zomborszky József Fenntarthatóság, fenntartható

Részletesebben