Görgeteg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015.(VIII.30.) önkormányzati rendelete Görgeteg Község Önkormányzatának 2015. évi költségvetéséről szóló 9/2015.(VII.5.) önkormányzati rendelettel módosított 3/2015.(III.1.) önkormányzati rendeletének módosítására (egységes szerkezetben) Görgeteg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 138.. (1) bekezdés b) pontjában, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 23.. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény előírásaira, illetve azok végrehajtására vonatkozó rendeletekre figyelemmel, a szükséges egyeztetések lefolytatását követően az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről és végrehajtási feladatairól az alábbiakat rendeli el: I. fejezet Általános rendelkezések A rendelet hatálya 1.. A rendelet hatálya a helyi önkormányzatra, annak képviselő-testületére és szerveire (polgármester, bizottság) és az önkormányzat által irányított költségvetési szervre (napköziotthonos óvoda) terjed ki. Címrend 2.. (1) A költségvetés címrendjében az intézmények külön-külön alkotnak egy-egy címet. Ezek felsorolását e rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza. (2) A költségvetés jogcímcsoportjai az alapító okiratban szereplő kormányzati funkciókódok szerint kerülnek meghatározásra. (3) Az előirányzat-csoportok kiemelt előirányzatokra tagozódnak.
II. fejezet A költségvetés bevételei és kiadásai Az önkormányzat és költségvetési szerveinek 2015. évi költségvetése 3.. (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat és költségvetési szerve együttes 2015. évi költségvetését állapítja meg. 192.730 eft bevétellel 192.730 eft kiadással (2) A bevételi és kiadási főösszegen belül a - működési célú bevételt 160.961 eft-ban működési célú kiadást 160.528 eft-ban felhalmozási célú bevételt 31.769 eft-ban felhalmozási célú kiadást 32.202 eft-ban (3) A bevételi főösszegen belül a kiemelt előirányzatok részletezése: önkormányzatok működési támogatásai 91.258 eft egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről 46.293 eft közhatalmi bevételek 6.829 eft működési bevételek 12.286 eft finanszírozási bevételek 4.280 eft működési célú átvett pénzeszköz 15 eft egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről 31.769 eft (4) A kiadási főösszegen belül a kiemelt előirányzatok részletezése: - személyi juttatások 59.717 eft - munkaadókat terhelő járulékok és - szociális hozzájárulási adó 11.552 eft - dologi kiadások 58.667 eft - egyéb működési célú kiadások 2.777 eft ellátottak pénzbeli juttatásai 25.363 eft - felújítások 28.209 eft - beruházások 3.993 eft - finanszírozási kiadások 2.452 eft 4.. A Képviselő-testület a 3. -ban megállapított tárgyévi költségvetési bevételeket és kiadásokat összesítve a 2. sz. melléklet szerint hagyja jóvá.
5.. A Képviselő-testület az Önkormányzat, mint költségvetési szerv 2015. évi költségvetését a 3. sz. melléklet szerint hagyja jóvá. 6.. A Képviselő-testület a Napköziotthonos Óvoda, mint költségvetési szerv 2015. évi költségvetését a 4. sz. melléklet szerint hagyja jóvá. 7.. A Képviselő-testület az önkormányzat éves létszám-előirányzatát költségvetési szervenként a 5. sz. melléklet szerint hagyja jóvá. 8.. A Képviselő-testület az Európai Uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek, bevételeit, kiadásait, valamint az önkormányzaton kívüli ilyen projektekhez történő hozzájárulásokat a 6.sz. melléklet tartalmazza. 9.. A Képviselő-testület a 2015. év várható bevételi és kiadási előirányzatainak teljesüléséről készített előirányzat-felhasználási ütemtervet a 7.sz. melléklet szerint hagyja jóvá. 10.. A helyi önkormányzat által a lakosságnak juttatott támogatásokat, szociális, rászorultsági jellegű ellátásokat e rendelet 8.sz. melléklete tartalmazza. 11.. Az önkormányzat költségvetési mérlegét e rendelet 9.sz. melléklete tartalmazza. A bevételek és kiadások közötti egyensúly megteremtéséhez szükséges intézkedések, a hitelműveletekkel kapcsolatos hatáskörök 12.. (1) Az önkormányzati gazdálkodás során az év közben létrejött hiány finanszírozási módja a rendkívüli önkormányzati támogatás felvétele.
Bevételi többlet kezelése 13.. (1) A gazdálkodás során az év közben létrejött bevételi többletet 500 eft-ig a Képviselőtestület a polgármester hatáskörébe utalja. A polgármester a megtett intézkedésekről a következő képviselő-testületi ülésen tájékoztatást ad. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott összeget meghaladó bevételi többlet felhasználásáról a képviselő-testület annak felmerülését követő testületi ülésén esetenként dönt. (3) Az önállóan gazdálkodó költségvetési szerv a jóváhagyott bevételi előirányzatain felül többletbevételét a felügyeletét ellátó szerv egyidejű tájékoztatásával saját hatáskörű előirányzat-módosítás után használhatja fel. Tartalék 14.. (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat általános tartalékát 200 eft összegben állapítja meg. (2) Az általános tartalék felhasználásáról a Képviselő-testület az erre vonatkozó igény felmerülésekor egyedi határozatban dönt. Több éves kihatással járó feladatok 15.. A Képviselő-testület több éves kihatással járó feladatokat nem tervez. III. fejezet A költségvetés végrehajtásának szabályai 16.. A Képviselő-testület kizárólagos hatáskörébe tartozik a költségvetési rendelet módosítása 17.. (1) A költségvetési szervek éves költségvetésének végrehajtásáért, a gazdálkodás jogszerűségéért, a takarékosság érvényesítéséért, a bevételek növeléséért az alapfeladatok sérelme nélkül a költségvetési szerv vezetője a felelős.
(2) A költségvetési szerv éves költségvetését a megállapított önkormányzati támogatás és saját bevételei terhére úgy köteles megtervezni, hogy abból biztosított legyen az éves gazdálkodás, illetve kötelezően ellátandó feladatait maradéktalanul teljesíteni tudja. (3) A költségvetési szervnél tervezett bevételek elmaradása nem vonja automatikusan maga után a költségvetési támogatás növekedését. A kiadási előirányzatok amennyiben a tervezett bevételek nem folynak be nem teljesíthetők. (4) A költségvetési szervek számadási kötelezettséggel tartoznak a részükre juttatott céljellegű támogatás rendeltetésszerű felhasználására vonatkozóan. (5) A költségvetési szervek kizárólag a képviselő-testület előzetes jóváhagyásával nyújthatnak be szakmai pályázatokat abban az esetben, ha a pályázattal megvalósuló feladata ellátása költségvetési többlettámogatást igényel. (6) Az önkormányzat költségvetési szervei éven túli fejlesztési kötelezettséget csak a képviselő-testület jóváhagyásával vállalhatnak. 18.. (1) A helyi önkormányzat gazdálkodásának végrehajtó szerve a Lábodi Közös Önkormányzati Hivatal Görgetegi Kirendeltsége. 19.. (1) Ha a helyi önkormányzat év közben a költségvetési rendelet készítésekor nem ismert többletbevételhez jut, vagy bevételei a tervezettől elmaradnak, e tényről a polgármester a képviselő-testületet tájékoztatja. (2) A képviselő-testület az (1) bekezdés alapján az első negyedév kivételéve negyedévenként, döntése szerinti időpontokban, de legkésőbb az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig, december 31-i hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét. Ha év közben az Országgyűlés a helyi önkormányzatot érintő módon a meghatározott hozzájárulások, támogatások előirányzatait zárolja, azokat csökkenti, törli, az intézkedés kihirdetését követően haladéktalanul a képviselő-testület elé terjeszteni a költségvetési rendelet módosítását. A költségvetési szerv előirányzat-módosításának szabályai 20.. (1) Az önkormányzat és költségvetési szerve bevételi és kiadási előirányzatai év közben megváltoztathatóak. (2) A helyi önkormányzat költségvetési rendeletében megjelenő bevételek és kiadások módosításáról, a kiadási és bevételi előirányzatok közötti átcsoportosításáról a képviselő-testület dönt.
(3) A költségvetési szervek a költségvetésben jóváhagyott kiadási és bevételi előirányzataikat saját hatáskörben módosíthatják, a kiadási előirányzatokon belül átcsoportosítást hajthatnak végre. (4) Az önállóan működő költségvetési szervek esetében az előirányzatok módosítására csak a pénzügyi-gazdasági feladatok ellátására kijelölt önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv vezetőjével történő előzetes egyeztetés alapján, annak egyetértésével kerülhet sor. (5) A költségvetési szervek a saját hatáskörben végrehajtott előirányzat-módosításokat, valamint a többletbevételek felhasználáshoz kapcsolódó módosításokat kötelesek az irányító szervnek beterjeszteni, melyről a polgármester a képviselő-testületet 30 napon belül tájékoztatja. Az önállóan működő költségvetési szervek e kötelezettségüknek a pénzügyi-gazdasági feladatok ellátására kijelölt önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv adatszolgáltatása útján tesznek eleget. (6) Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás, illetőleg következményeinek az elhárítása érdekében (veszélyhelyzetben) a polgármester a helyi önkormányzat költségvetése körében átmeneti intézkedést hozhat, amelyről a képviselő-testület legközelebbi ülésén be kell számolnia. 21.. (1) A Képviselő-testület a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosítási jogát 3.000 eft értékhatárig a polgármesterre ruházza át. (2) Az (1) bekezdésben átruházott hatáskörben hozott döntések a későbbi évekre áthúzódó hatással nem járhatnak. (3) Az e -ban foglalt átcsoportosításról az érdekeltek negyedévente, a negyedévet követő első Képviselő-testületi ülésen kötelesek beszámolni. A költségvetési rendelet módosítására a polgármester ezzel egyidejűleg javaslatot tesz. Költségvetési szervek pénzmaradványa 22.. A helyi önkormányzati költségvetési szerv pénzmaradványát a képviselő-testület hagyja jóvá.
IV. fejezet Létszám- és bérgazdálkodás 23.. (1) A költségvetési szerv vezetője önálló létszám- és bérgazdálkodási jogkörében eljárva a szerv részére engedélyezett létszám (álláshely) keretet a tényleges foglalkoztatás során köteles betartani. (2) A költségvetési szerv csak abban az esetben fordulhat a fenntartóhoz személyi juttatási pótelőirányzat kérelemmel, ha előirányzata, illetve maradványa nem biztosítja törvényben előírt kötelezettségei teljesítését. 24.. (1) A Képviselő-testület a köztisztviselőket megillető cafeteria-juttatás 2015. évi keretösszegét a nem rendszeres személyi juttatás részeként bruttó 200 eft-ban állapítja meg. (2) A megállapított összeg a munkáltató által megfizetendő járulékokat is magába foglalja. 25.. (1) A Képviselő-testület az önkormányzatnál alkalmazásban álló alkalmazottak részére étkezési hozzájárulást biztosít. (2) Az étkezési hozzájárulás megállapított formái: Erzsébet- utalvány: falugondnok, védőnő, hivatalsegéd részére. (3) Az étkezési hozzájárulás mértéke 8.000.- Ft/hó 26.. A Képviselő-testület a köztisztviselők részére 20% illetménykiegészítést állapít meg.
V. fejezet Egyéb rendelkezések 27.. A Képviselő-testület a térítési díjakat 2015-ben az alábbiak szerint határozza meg: (1) Az Önkormányzat konyhájáról biztosított étkezés térítési díjai: - felnőtt ebéd 400.- Ft + ÁFA - iskolás ebéd 200.- Ft + ÁFA - óvodai ellátás térítési díja 200.- Ft + ÁFA - iskolai napközi ellátás térítési díja 300.- Ft + ÁFA tízórai ellátás térítési díja 50.- Ft + ÁFA uzsonna térítési díja 50.- Ft + ÁFA VI. fejezet Záró rendelkezések 28.. (1) E rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2015. január 1. napjától kell alkalmazni. (2) A rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. 29.. A Képviselő-testület a polgármesternek e rendelet elfogadásáig az átmeneti időszakban tett intézkedéseiről szóló beszámolóját elfogadja. Az átmeneti időszakban beszedett bevételek és teljesített kiadások e rendeletbe beépítésre kerültek. Görgeteg, 2015. augusztus 25. Fadgyas Attila polgármester Nagy Balázs jegyző A rendelet kihirdetve: Görgeteg, 2015. augusztus 31. Nagy Balázs jegyző
(4) sz. melléklet a 10/2015.(VIII.30.) önkormányzati rendelethez Címrend Görgeteg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. évi költségvetéséről szóló 10/2015.(VIII.30.) önkormányzati rendelettel és a 9/2015.(VII.5.) önkormányzati rendelettel módosított 3/2015.(III.1.) önkormányzati rendeletéhez Cím: II. Önkormányzat III. Görgetegi Napköziotthonos Óvoda Jogcímcsoport: III. a költségvetési szerv kötelező és nem kötelező feladatai az alapító okiratban meghatározott COFOG kódok szerint Előirányzat-csoport: IV. működési célú előirányzat-csoport V. felhalmozási célú előirányzat-csoport VI. pénzforgalom nélküli kiadások Kiemelt előirányzatok: VII. működési célú előirányzat-csoporton belül 1. személyi juttatások 2. munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 3. dologi kiadások 4. ellátottak pénzbeli juttatásai 5. egyéb működési célú kiadások 6. finanszírozási kiadás VIII. felhalmozási célú előirányzat-csoporton belül 1. felújítások 2. egyéb felhalmozási kiadások
Görgeteg Község Önkormányzatának 2015. évi bevételei és kiadásai összesítve 2. sz. melléklet a 10/2015.(VIII.30.) önkormányzati rendelethez Cím Jogcímcsoport Előirányzat-csoport Kiadások Működési kiemelt előirányzat Felhalmozási Finanszíro összesen kiemelt előirányzat zási Személyi Dologi Felújí-tás kiadások juttatások kiadások 1 Önkormányzat Lakásfenntartással, lakhatással összefüggő ellátások Munkanélküli aktív korúak ellátásai Egyéb szociális pénzbeli ellátások, támogatások Elhunyt személyek hátramaradottainak pénzbeli ellátása Betegséggel kapcsolatos pénzbeli ellátások, támogatások Köztemető fenntartás és működtetés Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások Egyéb felhalm ozási kiadáso k 9.822 9.822 8.731 8.731 6.510 6.510 200 200 100 100 127 127 eft-ban Bevételek Háziorvosi alapellátás 625 28.209 1.168 30.002 31.769 Gyermekétkeztetés 1.680 454 18.037 20.171 615 1 köznevelési intézményben Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben Család- és nővédelmi egészségügyi gondozás Falugondnoki, tanyagondnoki szolgálat Létszám 1.524 411 1.935 400 1 2.779 759 412 3.950 3.700 1 1.811 497 2.225 4.533 1
2. Napköziotthonos Óvoda Közművelődési-közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Támogatási célú finanszírozási műveletek Civil szervezetek működési támogatása 602 602 100 605 147 45 797 8.738 2.320 5.942 2.577 19.577 4.806 1 21.005 21.005 200 200 Közvilágítás 3.521 3.521 Versenysport és utánpótlás- 685 685 nevelési tevékenység Szabadidősport tevékenység és támogatása Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás 100 100 65 28.111 3.071 14.391 2.825 48.398 42.593 Zöldterület-kezelés 3.810 3.810 Nem veszélyes hulladék 3.167 3.167 begyűjtése, szállítása Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása 2.260 2.260 Szociális étkeztetés 7.600 Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodási feladatok 64 64 834 Önkormányzatok elszámolásai a központi 2.452 2.452 91.258 költségvetéssel Önkormányzatok funkcióra nem sorolható bevételei Önkormányzat kiadásai és bevételei összesen 45.248 7.659 56.013 25.363 2.777 28.209 3.993 23.457 192.719 192.719 5 Óvodai nevelés, ellátás 14.469 3.893 2.654 21.016 11 6 Támogatási célú finanszírozási műveletek 8.979 21005
Napköziotthonos Óvoda kiadásai és bevételei összesen Önkormányzat és intézménye mindösszesen 14.469 3.893 2.654 21.016 6 59.717 11.552 58.667 25.363 2.777 28.209 3.993 2.452 192.730 192.730 11
3. sz. melléklet a 10/2015.(VIII.30.) önkormányzati rendelethez Görgeteg Község Önkormányzatának 2015.évi bevételei és kiadásai Megnevezés Előirányzat 1. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 16.756 2. Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak 21.005 támogatása 3. Települési önkormányzatok szociális gyermekjóléti és 45.766 gyermekétkeztetési feladatainak támogatása I. Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása 1.300 Működési célú központosított előirányzatok 5. Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai 6.431 6. Önkormányzatok működési támogatásai (1+...+5) 91.258 7. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson 46.293 belülről 8. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei 31.769 államháztartáson belülről 9. Vagyoni típusú adók 1.600 10. Értékesítési és forgalmi adók 3.500 11. Gépjárműadók 1.600 12. Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók 17 13. Egyéb közhatalmi bevételek 112 14. Közhatalmi bevételek (9+ +13) 6.829 15. Szolgáltatások ellenértéke 1.614 16. Tulajdonosi bevételek 299 17. Ellátási díjak 7.793 18. Kiszámlázott általános forgalmi adó 2.160 19. Egyéb működési bevételek 420 20. Működési bevételek (14+...+20) 12.286 21. Működési célú átvett pénzeszközök 15 22. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 23. Költségvetési bevételek (6+7+8+14+20+21+22) 188.450 24. Maradvány igénybevétele 4.269 25. Finanszírozási bevételek (=24) 4.269 26. Bevételek összesen (23+25) 192.719 27. Foglalkoztatottak személyi juttatásai 37.048 28. Külső személyi juttatások 7.840 29. Személyi juttatások (27+28) 45.248 30. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 7.659 31. Készletbeszerzés 28.977 32. Kommunikációs szolgáltatások 1.061 33. Szolgáltatási kiadások 13.059 34. Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások 217 35. Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások 12.699 36. Dologi kiadások (31+ +35) 56.013 37. Családi támogatások 180 38. Betegséggel kapcsolatos ellátások 100 eft-ban
39. Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások 8.231 40. Lakhatással kapcsolatos ellátások 7.494 41. Egyéb nem intézményi ellátások 9.358 42. Ellátottak pénzbeli juttatásai (37+ +41) 25.363 43. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre 2.227 44. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 350 45. Tartalékok 200 46. Egyéb működési célú kiadások (43+44+45) 2.777 47. Beruházás 3.144 48. Beruházások áfája 849 49. Beruházási kiadások összesen (47+48) 3.993 50. Felújítás 22.212 51. Felújítás áfája 5.997 52. Felújítási kiadások összesen (50+51) 28.209 53. Költségvetési kiadások (29+30+36+42+46+49+52) 169.262 54. Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása 10 55. Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése 2.442 56. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 21.005 57. Finanszírozási kiadások (54+55+56) 23.457 58. Kiadások összesen (53+57) 192.719 I. sz. melléklet a 10/2015.(VIII.30.) sz. önkormányzati rendelethez Óvodai nevelés, ellátás feladatai Megnevezés Előirányzat Kiadások 1. Alapilletmények 13.945 2. Túlóra 395 3. Közlekedési költségtérítés 50 4. Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai 79 5. Személyi juttatások (1+2+3+4) 14.469 6. Szociális hozzájárulási adó 3.893 7. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (=6) 3.893 8. Gyógyszer 15 9. Könyv, folyóirat 10 10. Szakmai anyag 400 11. Irodaszer 100 12. Üzemeltetési anyag 150 13. Internet 50 14. Informatikai szolgáltatások 50 15. Telefonszámla 100 16. Villamos energia 420 eft-ban
17. Víz-és csatornadíj 73 18. Karbantartás, kisjavítás 50 19. Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások 278 20. Postaköltség 15 21. Egyéb szolgáltatások 52 22. Szállítás 251 23. Kéményseprés 5 24. Kiküldetés 64 25. Egyéb dologi kiadások 21 26. Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó 550 27. Dologi kiadások összesen (8+ +26) 2.654 28. Óvodai nevelés, ellátás feladatai összesen (5+7+27) 21.016 Bevételek 1. Előző évi pénzmaradvány 11 2. Központi, irányító szervi támogatás 21.005 3. Óvodai nevelés, ellátás feladatai összesen (1+2) 21.016 5 sz. melléklet a 10/2015.(VIII.30.) önkormányzati rendelethez Görgeteg Község Önkormányzatának 2015.évi létszám-előirányzata Megnevezés Fő 1. Konyhai közalkalmazottak 2 2. Védőnő 1 3. Tanyagondnok 1 4. Hivatalsegéd 1 5. Önkormányzat dolgozói összesen 5 6. Napköziotthonos Óvoda közalkalmazottai 6 7. Foglalkoztatottak összesen 11 6 sz. melléklet a 10/2015.(VIII.30.) önkormányzati rendelethez Európai Unió költségvetéséből származó bevételek és kiadások 2015.évi alakulása eft-ban
Megnevezés Előirányzat Bevételek 1. Működési célra kapott juttatások az Európai Unió költségvetéséből 0 2. Felhalmozási célra kapott juttatások az Európai Unió költségvetéséből 0 3. Bevételek összesen (1+2) 0 Kiadások 1. Működési célú pénzeszközátadás az Európai Unió költségvetésének 0 2. Felhalmozási célú pénzeszközátadás az Európai Unió költségvetésének 0 3. Kiadások összesen (1+2) 0
7. sz. melléklet a 10/2015.(VIII.30.) önkormányzati rendelethez Görgeteg Község Önkormányzatának 2015.évi bevételei és kiadásai előirányzat-felhasználási ütemterve eft-ban Megnevezés I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. Összesen hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó 1. Személyi juttatások 4.976 4.976 4.976 4.976 4.976 4.976 4.976 4.976 4.976 4.976 4.976 4.981 59.717 2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális 963 963 963 963 963 963 963 963 963 963 963 959 11.552 hozzájárulási adó 3. Dologi kiadások 4.888 4.888 4.888 4.888 4.888 4.888 4.888 4.888 4.888 4.888 4.888 4.899 58.667 4 Egyéb működési célú kiadások 231 231 231 231 231 231 231 231 231 231 231 236 2.777 5. Ellátottak pénzbeli juttatásai 2.114 2.114 2.114 2.114 2.114 2.114 2.114 2.114 2.114 2.114 2.114 2.109 25.363 6. Felhalmozási kiadások 2.683 2.683 2.683 2.683 2.683 2.683 2.683 2.683 2.683 2.683 2.683 2.689 32.202 7. Finanszírozási kiadások 204 204 204 204 204 204 204 204 204 204 204 208 2.452 8. Kiadások összesen (1+...+7) 16.059 16.059 16.059 16.059 16.059 16.059 16.059 16.059 16.059 16.059 16.059 16.081 192.730 1.Önkormányzatok működési támogatásai 7.604 7.604 7.604 7.604 7.604 7.604 7.604 7.604 7.604 7.604 7.604 7.614 91.258 2. Egyéb működési célú támogatások bevételei 3.858 3.858 3.858 3.858 3.858 3.858 3.858 3.858 3.858 3.858 3.858 3.855 46.293 államháztartáson belülről 3. Közhatalmi bevételek 569 569 569 569 569 569 569 569 569 569 569 570 6.829 4. Működési bevételek 1.024 1.024 1.024 1.024 1.024 1.024 1.024 1.024 1.024 1.024 1.024 1.022 12.286 5. Maradvány igénybevétele 357 357 357 357 357 357 357 357 357 357 357 353 4.280 6. Egyéb felhalmozási célú támogatások 2.647 2.647 2.647 2.647 2.647 2.647 2.647 2.647 2.647 2.647 2.647 2.652 31.769 bevételei államháztartáson belülre 7. Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 15 15 8. Bevételek összesen (1+...+7) 16.059 16.059 16.059 16.059 16.059 16.059 16.059 16.059 16.059 16.059 16.059 16.081 192.730
I. sz. melléklet a 10/2015.(VIII.30.) önkormányzati rendelethez Görgeteg Község Önkormányzata által folyósított ellátások 2015. Megnevezés 1 Betegséggel kapcsolatos ellátások (méltányossági közgyógyellátási igazolvány térítés) eft-ban Előirányzat 2 Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások 8.231 3 Lakhatással kapcsolatos ellátások (lakásfenntartási támogatás) 7.494 100 4 Egyéb nem intézményi ellátások 9.358 5 Családi támogatások 180 6 Ellátottak pénzbeli juttatásai (1+...+5) 25.363
9. sz. melléklet a 10/2015.(VIII.30.) önkormányzati rendelethez Görgeteg Község Önkormányzatának 2015. évi mérlege BEVÉTELEK Költségvetési pénzforgalmi működési bevételek KIADÁSOK Költségvetési pénzforgalmi működési kiadások eft-ban Önkormányzatok támogatásai 91.258 Személyi juttatások 59.717 Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről 46.293 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Közhatalmi bevételek 6.829 Dologi kiadások 58.667 Működési bevételek 12.286 Ellátottak pénzbeli juttatásai 25.363 Működési célú átvett pénzeszköz ÁHT-n kívülről Egyéb működési célú kiadások 2.577 Előző évi működési célú pénzmaradvány 4.280 Finanszírozási kiadások 2.452 Működési célú átvett pénzeszközök 15 Felhalmozási célú bevételek Felhalmozási célú kiadások Felhalmozási bevételek Intézményi beruházások 3.993 Felhalmozási célú támogatásértékű bevétel 31.769 Felújítások 28.209 Felhalmozási célú átvett pénzeszköz Előző évi felhalmozási célú maradvány átvétele Kormányzati beruházások Lakástámogatás Lakásépítés Egyéb felhalmozási kiadások 11.552 Működési célú tartalékok Pénzforgalom nélküli kiadások
Általános tartalék 200 Céltartalék Felhalmozási célú tartalékok Fejlesztési célú tartalék Bevételek összesen 192.730 Kiadások összesen 192.730 Működési hiány: A hiány finanszírozásának módja Belső forrásból Működési célú pénzmaradvány igénybevétele Felhalmozási célú pénzmaradvány igénybevétele Külső forrásból Működési célú hitelfelvétel Felhalmozási célú hitelfelvétel BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN KIADÁSOK MINDÖSSZESEN Működési célú bevételek összesen 160.961 Működési célú kiadások összesen 160.528 Felhalmozási célú bevételek összesen 31.769 Felhalmozási célú kiadások összesen 32.202