A SZIMULÁCIÓS GYAKORLAT A projekt alatt gyűjtött tényeket konkrét estekre alkalmazva ellenőriztük, hogy a Csehországból, Magyarországról, Lengyelországból és Romániából Olaszországba költöző mobil munkavállalókat megkülönböztethetik-e a nemzeti szociális biztonsági rendszerek sajátosságai és a migráns munkavállalók nyugdíjának az uniós rendeletek alapján történő számítása miatt. A kitűzött cél elérése érdekében mintegy ötven, származási országából Olaszországba költöző, majd onnan (esetleg) visszatérő vagy ott letelepedő mobil munkavállaló reprezentatív életrajzának (munkavállalói tipológiák) áttekintését kellett elvégezni. A különböző országokban töltött időszakok hossza és az olaszországi munkaidő jellemzői tekintetében az életrajzok eltérnek egymástól. Az egyes országok között jelentkező különbségek összehasonlítás útján történő ellenőrzése céljából szimulációt végeztünk és megvizsgáltuk a reprezentatív személyek nyugra való jogosultságát. Szimuláltuk a nem költözöm elhatározásból a reprezentatív személyek számára származó előnyöket és hátrányokat is. Ilyen módon azonosítottuk a jóléti ok hordozhatóságának (pl. a különböző országok között) korlátait: A legfontosabb eredmények a következők: Több reprezentatív migráns munkavállaló életrajza Részletes szimulációs eredmények (pl. Excel file) Összefoglaló jelentések További információ: WWW.INPS.IT > INFORMAZIONI> SOCIAL SECURITY ON THE MOVE > ENG > SIMULATIONS Foglalkoztatásért, Szociális ügyekért és Társadalmi Befogadásért felelős Főigazgatóság Az Európai Unió által társfinanszírozott projekt Szerződés referenciaszáma: VS/2011/0309 Istituto Nazionale Previdenza Sociale SSE-MOVE: ÁTALAKULÓ TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS A jóléti ok hordozhatóságával kapcsolatos koordináció előmozdítása az EU-s társadalombiztosítási intézetek egy csoportjában Vezető pályázó: INPS - Istituto Nazionale della Previdenza Sociale, Italia Istituto Nazionale Previdenza Sociale delgalloeditori.com Partnerek: FGB - Fondazione Giacomo Brodolini Olaszország CSSA - Cseh Társadalombiztosítási Hivatal Cseh Köztársaság ONYF - Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Magyarország ZUS - Lengyel Társadalombiztosítási Intézet Lengyelország Nyugati Egyetem, Temesvár, Szociológia és Pszichológia Kar Románia ERUDICIO nadacni fond Cseh Köztársaság Elérhetőségek: Projekt koordinátor: INPS, Antonietta Mundo, általános koordinátor, Statisztikai Főosztály Tudományos koordinátor: Fondazione G. Brodolini, Alberto Merolla, merolla@fondazionebrodolini.it
Istituto Nazionale Previdenza Sociale Foglalkoztatásért, Szociális Ügyekért és Társadalmi Befogadásért felelős Főigazgatóság Szerződésszám VS/2011/0309 EU-társfinanszírozott projekt SSE MOVE: Átalakuló társadalombiztosítás A jóléti ok hordozhatóságával kapcsolatos koordináció előmozdítása az EU-s társadalombiztosítási intézetek egy csoportjában PROJEKT KÉZIKÖNYV 2013. január 1
2
Tartalomjegyzék 1. Rövid összefoglaló és a projekt bemutatása...5 2. Országbeszámolók...9 2.1. Országbeszámoló - Olaszország...9 2.2. Országbeszámoló Magyarország...20 2.3. Országbeszámoló Csehország...27 2.4. Országbeszámoló - Lengyelország...35 2.5. Országbeszámoló Románia...41 3. A közös tanulási folyamat...54 3.1. Magyarország...54 3.2. Csehország...56 3.3. Lengyelország...58 3.4. Románia...60 3.5. Áttekintés...61 4. Reprezentatív életrajzok mikroszimulációja...62 4.1. Bevezetés és célok...62 4.2. Az uniós Szociális Biztonsági Koordináció nyugdíjakat érintő főbb szabályai...62 4.3. A nemzeti nyugdíjrendszerek főbb szabályainak áttekintése a szimulációk megalkotása céljából...64 4.4. Mikroszimulációs előfeltevések...68 4.5. A karrierutak olaszországi részének forgatókönyvei...70 4.6. Az ok kiszámításának lépései...70 4.7. A mikroszimulációk eredményei...72 Fejezet statisztikai melléklete...73 Jelen kiadvány az Európai Unió támogatásával készült. Jelen kiadványban szereplő információk nem feltétlenül tükrözik az Európai Bizottság álláspontját, illetve véleményét, továbbá a szerzőt terhel minden felelősség, a Bizottságot pedig az abban szereplő információk bármilyennemű felhasználásáért felelősség nem terheli. 3
4
1. Rövid összefoglaló és a projekt bemutatása Az Európai Bizottság Foglalkoztatásért, Szociális Ügyekért és Társadalmi Befogadásért felelős Főigazgatósága által társfinanszírozott SSE-MOVE projekt célja a szabad mozgás jogát öt tagállamot (Olaszország, Csehország, Magyarország, Lengyelország és Románia) érintően gyakorló munkavállalók (és hozzátartozóik) jóléti ainak hordozhatóságával kapcsolatos ismeretek bővítése. A program vizsgálódási területe különösképpen a Csehországból, Magyarországról, Lengyelországból és Romániából Olaszországba költöző és onnan a származási országukba esetlegesen visszaköltöző vagy letelepedő munkavállalókra terjedt ki. A projekt, amely 2011 novemberétől 2013 januárjáig tartott, öt EU-tagállam intézményeinek együttműködésével valósult meg: INPS, a Nemzeti Társadalombiztosítási Intézet, projektvezető partner és a Fondazione Giacomo Brodolini, tudományos koordinátor Olaszországból CSSA, a Cseh Társadalombiztosítási Hivatal és az ERUDICIO nadacni fond Csehországból ONYF, Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Magyarországról ZUS, A Lengyel Társadalombiztosítási Intézet Lengyelországból, valamint a Temesvári Egyetem Szociológiai és Pszichológiai Kara Romániából. A projekt célkitűzései voltak különösen: beazonosítani a 883/2004/EK és a 987/2009/EK rendeletek végrehajtásának azon legfőbb akadályait, amelyek ténylegesen gátolhatják a munkavállalók (és hozzátartozóik) partnerországok közötti szabad mozgását; beazonosítani a munkavállalók (és hozzátartozóik) szabad mozgásának a nemzeti társadalombiztosítási rendszerek sokszínűségéből fakadó korlátait (azaz a munkavállalói mobilitást a határon átnyúló, eltérő jogosultságokat és az ilyen ok eltérő mértéke következtében az ösztönző vagy hátráltató tényezőket); elősegíteni a projektpartnerek között fennálló, közös tanulási folyamatot, amely a legjobb megoldások felismerésében, valamint a felismert szükségletek és a tanultak alapján meghatározott intervenciós stratégiák kifejlesztésében csúcsosodik ki; végeredményképpen előmozdítani a programban résztvevő társadalombiztosítási intézmények közötti együttműködést az ügyviteli eljárások javításának és egyszerűsítésének céljából; gyarapítani az általános ismereteket, vitákat generálni és elősegíteni a jóléti ok hordozhatóságával kapcsolatos, a szabad mozgás jogát az érintett tagállamokban gyakorló munkavállalók (és hozzátartozóik) közötti információáramlást. A projekt eredményeképpen gyarapodott a partnerországoknak és más érintetteknek a jóléti ok határon átnyúló tényleges hordozhatóságával kapcsolatos ismeretanyaga és tudatossága, valamint felismerték azokat az akadályokat, amelyek a nemzeti társadalombiztosítási rendszerek jellemzői és az Olaszország és a származási országok közötti társadalmi-gazdasági különbségek következtében korlátozzák a munkavállalók (és hozzátartozóik) szabad mozgását. Ezen túlmenően még inkább képessé váltak előmozdítani azokat az intervenciós stratégiákat, amelyek 5
ezen akadályok megszüntetését célozzák. Mindezek a tevékenységek felkutatásán és elemzésén, a közös tanulási folyamaton és a jóléti ok határon átnyúló hordozhatóságáról összegyűjtött ismeretek átadásán keresztül váltak elérhetővé. A projekt három tevékenységi szakasz mentén fejlődött: 1. A tényekből álló tudásbázis felépítése a szabad mozgás jogát több partnerországban gyakorló munkavállalókat megillető jóléti ok hordozhatósága akadályainak beazonosításán keresztül. Ez elsősorban az egyes partnerek országaiban megvalósított kutatómunka és a már feltárt adatok elemzésére irányuló tevékenységek, valamint a Csehországból, Magyarországról, Lengyelországból, illetve Romániából Olaszországba költöző migráns munkavállalók reprezentatív életrajzainak, azaz a munkavállalók tipizálásának széleskörű ábrázolására irányuló szimulációs gyakorlat útján valósulhatott meg. Az ilyen tipizált egyéneket megillető jóléti okra vonatkozó jogosultságot szimulálták és tanulmányozták annak felderítése érdekében, hogy a különböző országokat összehasonlítva közöttük milyen eltérések merülnek fel. 2. A társadalombiztosítási intézetek között meglévő közös tanulási folyamat, koordináció és a legjobb megoldások egymás közötti cseréjének fejlesztése. A projekt egyik lényeges eleme volt a partnerek közötti közös tanulás előmozdítása négy (Budapesten, Prágában, Varsóban és Temesváron megtartott) nemzeti szeminárium, ún. peer review útján. Ezek az ülések a partnereknek és rajtuk keresztül egyéb érintetteknek egy közös tanulási folyamatba történő aktív bevonását, a társadalombiztosítási ok hordozhatóságának korlátainak megértését, a legjobb megoldások felismerését, valamint az akadályok elhárítását és a munkavállalók szabad mozgásának elősegítését célzó irányelvek és tevékenységek kidolgozását célozták. 3. A társadalombiztosítási koordinációt érintő általános ismeretek gyarapítása, viták generálása és tájékoztatás nyújtása. Ez a szakasz a projekt honlapjának kialakítását, egy, a társadalombiztosítási szakértők és más érdekeltek (így döntéshozók, szociális partnerek, akadémikusok stb.) szélesebb rétegével a projekt eredményeinek megismertetését célzó római záró konferenciának a megszervezését, valamint a projekt végrehajtásának köszönhető főbb eredményeket és levont tanulságokat összegyűjtő és összegző jelen projekt kézikönyvnek a megszerkesztését is magában foglalta. Ez a kézikönyv így a projekt által elért legfőbb eredményeket foglalja össze. A projektnek, annak időtartama alatt, számos terméke került véglegesítésre. Elsőként, egy egyeztetett közös sablonszöveget követően, a partnerek részletes, a társadalombiztosítási rendszereik alapvető jellemzőit tartalmazó Helyzetjelentéseket, valamint a 883/2004/EK és 987/2009/EK rendeleteknek az országukban történő végrehajtásáról szóló, a pozitívumokat és negatívumokat átfogóan kifejtő Önértékelő Táblázatokat készítettek el. Ezeket a Helyzetjelentéseket és Önértékelő Táblázatokat azután az öt Országbeszámoló összegezte, amelyek jelen Kézikönyv 2. fejezetében találhatóak. A nemzeti társadalombiztosítási rendszerek főbb jellemzőinek rövid áttekintése után főként ezek a Beszámolók értékelik a 883/2004/EK és 987/2009/EK rendeletek végrehajtását, amelyet a munkavállalók különböző okokból, így a társadalombiztosítási ok hordozhatóságának eljárási korlátai, a gazdasági korlátok, a magánkézben lévő és az állami társadalombiztosítási rendszerek kölcsönhatásai, illetve a rendelkezésre álló, nem megfelelő információk által veszélyeztetett szabad mozgásának valódi akadályáról szóló néhány általános megjegyzés követ. 6
Másodsorban, négy nemzeti szeminárium, ún. peer review került megrendezésre Budapesten, Prágában, Varsóban és Temesváron 2012. szeptember és december között. Ezek a partnereknek és az egyéb nemzeti érdekelteknek egy, a migráns munkavállalókat érintő aktuális problémákkal, és a társadalombiztosítási intézetek közötti koordináció javítására irányuló lehetséges intézkedések és politikákkal kapcsolatos közös tanulási folyamatba való aktív bevonását célozták. A közös tanulási folyamat célja a projektbe bevont országokban a migráns munkavállalással szembeni hátrányos megkülönböztetés meghatározására lehetőséget adó okok feltárása az ilyen megkülönböztetések jellemzőire és mértékére irányuló tudatosság növelése érdekében. Valamennyi peer review során a vendéglátó partner a főként a jóléti oknak az EUtagállamokon átívelő hordozhatóságára és az ehhez kapcsolódó akadályokra összpontosító nemzeti szintű elemzésből és kutatásból eredő főbb megállapításokat mutatta be a partnereknek és a helyi érdekelteknek. Ezt követte egy vita, amelynek során a partnerek nemzeti tapasztalataik és bevett gyakorlataik tükrében tárgyalták meg a felismert korlátokat érintő megoldásokat. Így beazonosították és megvitatták a szociális biztonság koordinációja területén felmerülő legfontosabb témákat, figyelembe véve a projekt produktumaiban, valamint a nemzeti országbeszámolókban leírtak alapján az egyes országok sajátos helyzetét, valamint a migráns munkavállalók sajátságos szükségleteit. A négy peer review főbb megállapításait tartalmazó összesítés a Kézikönyv 3. fejezetében található. A megbeszélések alatt felmerült kulcskérdések tükrében, továbbá a korlátozások jobb kezelése és ezek leküzdése céljából javasolt lehetséges intézkedések érdekében a partnerek a jóléti szolgáltatások hordozhatóságát érintő problémáknak három főbb, sajátosságaik alapján az alábbiak szerint megkülönböztethető vagy osztályozható kategóriáját vázolták fel: A. Jogi szempontok: i) nemzeti jogra vonatkozó; vagy ii) EU-s jogra vonatkozó. B. Igazgatási szempontok: a különböző országok által alkalmazott, a migráns munkavállalók figyelemmel kísérésére irányuló eljárásokhoz kapcsolódó kérdések köre, mint (főként a nyelvi nehézségekből fakadó) kommunikációs problémák; illetőleg az intézmények közötti sajátos megállapodások, szerződések megléte. Ebben a tekintetben számos javaslatot tettek már a peer review-k résztvevői, így például kiegészítő információkhoz való hozzájutás érdekében egy lista összeállítása az egyedi ügyekért ténylegesen felelős, nemzeti társadalombiztosítási intézeteknél dolgozó kapcsolattartó személyek elérhetőségeivel. C. Gazdasági/Pénzügyi szempontok: a különböző szabályokhoz (különösen nyugdíjakhoz, mint például nyugdíjkorhatár és nyugdíjszámítási képletek) kapcsolódó ösztönzők/ hátráltató tényezők; magánnyugdíjpénztári rendszerek; elosztási problémák. Ez utóbbi szempontokra figyelemmel annak a lehetőségét, hogy a nemzeti állami nyugdíjrendszerek közötti különbségből fakadó gazdasági ösztönzők vagy hátráltató tényezők korlátozhatják a Csehországból, Magyarországról, Lengyelországból, illetve Romániából Olaszországba áramló munkavállalók (és hozzátartozóik) szabad mozgását, a migráns munkavállalók várható nyugainak részletes, különböző egyéni életrajzokkal (azaz különböző munkavállalói tipizálásokkal) bemutatott szimulációja mélységeiben elemezte ki. A bemutatott egyéneket megillető, jóléti okra való jogosultság modellezése annak bizonyítása érdekében történt, hogy összehasonlítva: i) milyenek a négy érdekelt országból Olaszországban munkát vállaló migránsok nyugdíjvárományai (összevetve a nem migráns munkavállalókéval); ii) milyen különbségek jelennek meg az országok közötti viszonylatban. 7
Az életrajzokat két fő kritérium alapján határozták meg: i) az Olaszországban és a származási országban munkával töltött időszakok tartama; ii) az olaszországi karrierút jellemző vonásai (például bérszínvonal, munkanélküli időszakok gyakorisága, egyéni vállalkozóként eltöltött időszakok). Ezen életrajzok felvázolását követően a 883/2004/EK és 987/2009/EK rendeletek hatásainak és a nemzeti társadalombiztosítási rendszerek jellemzőinek figyelembe vételével történt meg a jogosultsági feltételek és az állam által nyújtott nyugok kalkulációja. A módszertani feltételezéseket és a mikroszimulációs gyakorlat eredményeit a Kézikönyv 4. fejezete tartalmazza. A szimulációkban a migráns munkavállalóknak a származási országban eltöltött karrierrész minimálbér-szintű teljesítményével számolnak. Ezzel szemben az olaszországi életpálya igen eltérő teljesítményeket mutat. Mivel az olaszországi bérek átlagosan magasabbak mint a többi érintett országban fizetett keresetek, az Olaszországba történő költözés általánosságban növekedést jelent a várható nyugban (vásárlóerő-paritás értékében kifejezve), amennyiben az életpálya olaszországi része sikeresnek mondható. Ugyanakkor soha nem kedvező Olaszországba költözni közvetlenül azelőtt, hogy az egyén elérné az előírt minimális szolgálati időt egy olyan országban, ahol létezik a minimális várakozási idő intézménye. Különösen Magyarország és Csehország vonatkozásában befolyásolja nagymértékben a minimális várakozási idő fennállása a migráns munkavállalók nyugának mértékét, rendkívül hátrányos helyzetbe hozva azokat, akik nem érik el a nyugdíjhoz szükséges minimális szolgálati időt. Például a migráns munkavállalókra vonatkozó nyugdíjszámítási képletek következtében, annak ellenére, hogy az olasz bérek jóval magasabbak mint a származási országban kifizetett keresetek, egy Olaszországba való költözés egy évvel azelőtt, hogy elérné az érintett a minimális szolgálati időt, jelentősen csökkenti a nyug várható teljes mértékét. Ez a körülmény, amennyiben a munkavállalókat megfelelően felvilágosítják az EU-tagállamok közötti migráció esetén alkalmazandó nyugdíjszámításról, az EU-s polgárok szabad mozgását jelentősen hátráltató gazdasági tényezőként jelenhet meg. A külföldre költözésről való döntéshozatalnak fontos eleme az aktív életszakasz sikeréről kialakított egyéni elvárásokhoz kapcsolódik. A migrációról való döntés mögött meghúzódó gazdasági okok valójában az elvárt bérjellegű juttatásoktól függnek, amely juttatások egyben a migráns munkavállalót megillető jövőbeni nyug nagyságára is hatással vannak. A migráció gazdasági érdekének analizálása érdekében a 4. fejezetben összehasonlításra kerültek az olaszországi életpálya-szakasz során különböző teljesítményeket felmutató reprezentatív munkavállalók nyugdíjvárományai. A szimulációk bemutatják, hogy összehasonlítva azzal, amikor az egyén nem költözik el a származási országából, illetve a szimulációk alapját képező olasz átlagbérek magasabb színvonala ellenére is, az Olaszországba történő migrációs érdek nagymértékben függ az olaszországi aktív életpálya sikerességétől. 8
2. Országbeszámolók 2.1. Országbeszámoló - Olaszország 2.1.1. A nemzeti társadalombiztosítási rendszer jellemzői Az olasz szociális háló a társadalombiztosítás alábbi ágazatait fedi le: öregségi nyugdíj, korhatár előtti nyugdíj, rokkantsági, hozzátartozói ok, betegbiztosítási ok, munkanélküli ok, családi ok, anyasági és apasági ok, valamint a munkahelyi balesetek és foglalkozási megbetegedések esetén nyújtott ok és a rászorultságon alapuló ok egyének és háztartások számára. Az egészségügyi rendszert kivéve az olasz szociális védelmi rendszer nem egy univerzális kritérium alapján szerveződik, mert a támogatásokra való jogosultsághoz meg kell felelni bizonyos követelményeknek (például a kor, a hozzájárulások fizetése tekintetében, és néhány esetben a rászorultságot is vizsgálják). Az Olaszország területén keresőtevékenységét végző valamennyi munkavállaló kötelező társadalombiztosítással rendelkezik, és az alkalmazottak és az egyéni vállalkozók egyaránt kötelesek nyilvántartásba vetetni magukat az általános kötelező biztosítási rendszerben. Kivételt képeznek azok a szakemberek (például ügyvédek, orvosok, mérnökök, építészek), akiknek a saját szakmájuk által kezelt külön alapba kell regisztrálniuk. Az olasz társadalombiztosítási rendszert a munkáltatók és munkavállalók által befizetett társadalombiztosítási járulékokból és az általános adóbevételekből finanszírozzák. A Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (Servizio Sanitario Nazionale) finanszírozása az Olaszország területén lakóhellyel rendelkező személyekről származó adóbevételekből történik, és igazgatása regionális szinten történik. Az alkalmazottak kötelező (például a nyugdíjjal, a munkanélküli okkal, vagy a betegbiztosítási sal kapcsolatban befizetett) járulékainak kiszámításánál a keresetre a jogszabályban rögzített járulékkulcsokat alkalmazzák. E kulcs a vállalkozás tevékenységi területe, a szerződéses megállapodás, a foglalkoztatottak képzettsége, száma, valamint a vállalkozás helye függvényében változik. A járulékokat a munkáltató fizeti meg az illetékes társadalombiztosítási intézetnek. A járulékokat általában havonta kell megfizetni. Az egyéni vállalkozók esetében (kivéve azokat a szakembereket, akik saját külön magánalapjukba regisztráltak, amelyek a nemzeti jog által megszabott keretben saját szabályokat alakíthatnak ki) a járulékot az adott járulék tárgyéve vonatkozásában a jövedelemadó-bevallásban feltüntetett összes szakmai jövedelemből számítják. Csökkentett mértékű járulékot fizetnek az egyéni vállalkozó keresőtevékenységben aktívan részt vevő családtagjai, a mezőgazdasági őstermelők, részes bérlők és földbérlők. Az állami nyugdíjrendszer kapcsán hangsúlyozni kell, hogy jelenleg az 1992-es, 1995-ös és 2011-es reformok idejéig megszerzett szolgálati idő alapján a munkavállalók három különböző rendszernek lehetnek a tagjai jövedelemalapú (retributivo), vegyes (pro rata) és járulékalapú (contributivo), amelyek jelentősen eltérő számítási módszerrel rendelkeznek. Mindhárom állami nyugdíjrendszer felosztó-kirovó elven működik. Az 1995. évi nyugdíjreform új rendszert vezetett be az öregségi nyugdíj kiszámítására: ez a járulékalapú rendszer (úgynevezett contributivo vagy névleges egyéni számlás NDC módszer) 9
alkalmazandó minden olyan munkavállalóra, akinek első biztosítási jogviszonya 1996. január 1-je után keletkezett. Ebben a rendszerben az egyes munkavállalók által a biztosítási számlára fizetett járulékokat meghatározott járulékkulcsok alapján számítják ki: a bruttó jövedelem 33 alkalmazottak esetében; 20 az egyéni vállalkozók esetében (de ez 2018-ig fokozatosan 24%-ra emelkedik); 27,72 a nem hagyományos formában foglalkoztatott, úgynevezett gestione separata tagjaként abba járulékot fizető munkavállalók esetében (ez 2018-ig fokozatosan 33%-ra emelkedik). A járulékokat névleges egyéni számlákon gyűjtik, és az összegyűlt hozzájárulások éves hozama megegyezik a névleges GDP ötéves átlagos változásának mértékével. Nyugdíjazáskor a felhalmozott összeget megszorozzák egy, a munkavállaló nyugdíjigényléskor betöltött életkorához kötött átváltási szorzótényezővel a járadék mértékének kiszámításához. A szorzótényező a nyugdíjba vonulás után várható, nemektől független átlagos élettartamtól függ (figyelembe véve az esetleges hozzátartozói nyugdíjat is), és ezt kétévenként frissítik az olasz Nemzeti Statisztikai Intézet, az ISTAT hivatalos demográfiai előrejelzéseivel összhangban. Az e rendszer szerint folyósított nyugdíjat nem egészítheti ki a minimál nyugdíj. A hátrányos anyagi helyzetű idősek részesülhetnek rászorultságon alapuló szociális segélyben (assegno sociale) egy meghatározott kor elérésekor (jelenleg ez 66 év) a korábbi járulékbefizetésektől függetlenül. A jövedelemalapú rendszer (úgynevezett retributivo) olyan biztosított munkavállalókra vonatkozik, akik 1995. december 31-étől kezdődően legalább tizennyolc év szolgálati idővel rendelkeznek. A nyugdíjszámításhoz minden járulékfizetési év után az átlagos kereset 2%-át veszik figyelembe. Az egy bizonyos felső határt meghaladó keresetek esetében alacsonyabb kulcsot alkalmaznak. A maximális nyugdíjösszeg negyvenévi járulékfizetéssel érhető el. A 2011. évi reformot követően a retributivo rendszer tagjainak át a 2012 után szerzett szolgálati idők vonatkozásában az NDC szabályai szerint számítják. Ezzel párhuzamosan egy vegyes (úgynevezett pro rata) rendszer is működik. Azon biztosított személyek esetében, akik 1995. december 31-étől kevesebb, mint tizennyolc év szolgálati időt szereztek, a nyugdíj összegét ezen időpontig arányosan a jövedelemalapú rendszer szerint, az 1996. január 1-jét követően szerzett szolgálati idő vonatkozásában pedig az NDC rendszer szerint kell kiszámítani. A retributivo és pro rata rendszer tagjai nyugdíjminimumra jogosultak, ha nyugdíjjárulékuk nem halad meg egy adott küszöbértéket. A nyugdíjminimumra jogosultságról rászorultsági alapon döntenek. A nyugdíjakat az inflációs ráta alapján indexálják. A nyugdíj mellett korlátozás nélkül lehet keresőtevékenységet végezni. A nyugdíjak a személyi jövedelemre vonatkozó általános adózási szabályokhoz hasonlóan adókötelesek. Nincs speciális kedvezmény a nyugdíjakra. Az 1992 óta véget nem érő reformok sora (1992, 1993, 1995, 1997, 2004, 2005, 2007, 2009, 2010, 2011) radikálisan átalakította az olasz nyugdíjrendszert, módosítva az állami rendszer több alapvető paraméterét a számítási módszert, az indexálási szabályt, az öregségi és korhatár előtti nyugdíjra való jogosultság feltételeit, és megpróbálva előmozdítani a magánszektor foglalkoztatói nyugdíjalapjainak és az egyéni nyugdíjprogramoknak a fejlődését. A reformfolyamat eredményeképp az állami rendszer, amely még mindig felosztó-kirovó rendszerben működik, egy jövedelemalapú, szolgáltatás által meghatározott formulából (úgynevezett retributivo) egy névleges egyéni számlás formulává (NDC, úgynevezett contributivo) alakult; jelentősen nőtt a nyugdíjkorhatár és további növekedések várhatók a jövőben a várható 10
élettartam alakulása miatt; az intézményi felépítés egy egypilléres rendszerből egy többpilléres rendszerré kezdett átalakulni annak ellenére, hogy jelenleg még mindig az állami pillér az alapvetően domináns. Több fontos változtatást vezetett be az új átfogó nyugdíjreform során a Monti-kormány 2001 végén főként azzal a céllal, hogy azonnali megtakarításokat érjen el a nyugdíjkiadások tekintetében a nyugdíjkorhatár jelentős növelésével. A reform értelmében egyrészről az öregségi nyugdíj korhatára nők esetében a magánszférában 60 évről 62 évre változik 2012-ben, amely 2018-ra fokozatosan 66 évre nő, míg a férfiak esetében a nyugdíjkorhatár 66 évre változik 2012-ben. Másrészről sokkal szigorúbb korlátozásokat vezettek be a korhatár előtti nyugdíj esetében. 2012-től korhatár előtti nyugdíjra (alacsonyabb juttatásokkal 62 éves kor előtt) csak több mint 41 évi (nők esetében) vagy 42 évi (férfiak esetében) járulékfizetés teljesítését követően jogosultak. Összhangban a korábbi intézkedésekkel a reform megerősítette, hogy a nyugdíjkorhatár és a korhatár előtti nyugdíjra jogosultsághoz szükséges szolgálati idő a várható élettartam növekedésével szintén emelkedni fog. Ezért 2040 körül (amikor a teljesen az NCD hatálya alá tartozók első csoportja nyugdíjba megy) a tényleges nyugdíjkorhatár el fogja érni a 69 évet, és a korhatár előtti nyugdíjra jogosultsághoz szükséges szolgálatban eltöltött idő nők esetében 44 év, férfiak esetében 45 év lesz. A magánnyugdíjak tekintetében hangsúlyozni kell, hogy 1993 óta az olasz döntéshozók támogatták tőkefedezeti kiegészítő pillérek létrehozását, hogy kompenzálják az állami nyugdíjrendszerben történő megszorításokat. A kiegészítő pilléreket önkéntes alapon vezették be, ezek teljes mértékben tőkefedezettel finanszírozottak, és csak járulékbefizetésekkel (NDC) meghatározott nyugdíjat biztosítanak. A kiegészítő pilléreket három különböző nyugdíjintézmény-típus alapján szerveződnek: zárt (kollektív foglalkoztatói) pénztárak (CPF), nyitott pénztárak (OPF) és egyéni nyugdíjtervek (pianipensionistici individuali, PIP). A zárt pénztárakat a munkáltató és a szakszervezetek közötti kollektív tárgyalások keretében hozzák létre, és ezek nonprofit intézmények. A nyitott pénztárakat bankok, biztosító- és befektetési társaságok kezelik. Ezek egyéni és foglalkoztatói (vagyis kollektív belépésen alapuló) nyugdíj-megtakarítási programokat is kínálnak. 2000 óta egyéni nyugdíjmegtakarítási programokat életbiztosítási szerződéseken keresztül (PIP) is lehet nyújtani. A kiegészítő pillérek fejlődésének a munkaviszony végén fizetett végkielégítésre félretett összeg (TFR) önkéntes átirányításán keresztül történő előmozdítása céljával a 2005. évi (2007- ben bevezetett) reform bevezette a hallgatólagos beleegyezést a végkielégítés kiegészítő alapokba történő átutalása tekintetében: vagyis ha a munkavállaló egy hat hónapos időtartam alatt nem ellenzi kifejezetten, a további TFR-et (nem a vállalatoknál már felhalmozott tőkét) a vállalattól átirányítják a nyugdíjalapokba. Ugyanakkor csak az alapokhoz történő átirányítás visszafordíthatatlan, mivel a munkavállaló a hat hónapos időszak lejárta után is dönthet úgy, hogy a TFR-et magánnyugdíjpénztárakba irányítja. A reform továbbá kimondja, hogy a TFR bármilyen nyugdíjalapba átirányítható (zárt, nyitott, PIP), de a kollektív megállapodásokban meghatározott kiegészítő munkáltatói és munkavállalói járulékok csak kollektív alapokba fizethetők, nagy előnyt biztosítva a zárt alapoknak. A reformokat követően tehát az új nyugdíjrendszerben van egy állami NDC pillér, valamint a magánnyugdíjpénztárak összetett rendszere, bár ez utóbbi még mindig elmarad a tényleges lefedettség és felhasználási arány tekintetében. 11
A legfrissebb adatok szerint a magán kiegészítő rendszerek alkalmazása még mindig korlátozott: körülbelül 2 850 000 személy volt tagja zárt vagy nyitott nyugdíjalapoknak, és a belépés növekedési üteme mindkét alap esetében 2008 óta közel nulla. Az életbiztosítási szerződéseken alapuló egyéni nyugdíj-megtakarítási tervek (PIP) vonzóbbnak tűnnek, mert jelenleg 1,9 millió személy írt alá szerződést, és ennek növekedési üteme éves szinten körülbelül 10%. A kiegészítő rendszerekbe (a már korábban meglévő alapokkal együtt) regisztrált személyek száma így 5,4 millió a közel 23 millió munkavállalóból. Olaszországban a hozzátartozói nyugdíjat az elhunyt foglalkoztatott családtagjainak folyósítják. Kétféle hozzátartozói nyugdíj létezik az elhunyt halála időpontjában fennálló státusza alapján: hozzátartozói nyugdíjat (pensione di reversibilità) folyósítanak, amennyiben az elhunyt nyugdíjas közvetlen nyugdíjban részesült, illetve közvetett nyugdíjban (pensione indiretta) részesült, feltéve, hogy az elhunyt foglalkoztatott nem részesült közvetlen nyugdíjban, de halála időpontjában megfelelt a rendes rokkantsági járadék vagy a rokkantsági nyugdíj folyósítására vonatkozó biztosítási és járulékfizetési feltételeknek, vagy az öregségi nyugdíjra való jogosultság feltételeinek. A hozzátartozói nyugdíjat az összes magánszférában dolgozó munkavállaló részére biztosítják, de különleges rendszerek vonatkoznak a mezőgazdasági őstermelőkre, földbérlőkre, egyéni vállalkozó kézművesekre, kereskedőkre/kiskereskedőkre. Nincs mentesség a kötelező biztosítás alól. Minden munkavállaló, valamint bizonyos kategóriákba tartozó egyéni vállalkozók (mezőgazdasági őstermelők, bérlők és részes bérlők, kézművesek, kereskedők) biztosítottak a rokkantság kockázata ellen és jogosultak rokkantsági ra. Az egyéni vállalkozók esetében a szabályok nagymértékben változnak a szakma függvényében. Kétféle rokkantsági létezik: i) a rokkantsági járadék (assegnoordinario d invalidità); ii) és a rokkantsági nyugdíj (vagy munkaképtelenségért folyósított nyugdíj, pensione di inabilità). Azok jogosultak erre a kétfajta ra, akik legalább ötévi járulékfizetést teljesítettek, ezen belül három évet az igénylés benyújtását megelőző öt évben. Foglalkozási megbetegedés esetén azonban (vagyis ha a rokkantság nem üzemi balesetből, hanem más foglalkoztatási körülményből ered) nincs szükség járulékfizetési nyilvántartásra. Egy biztosított személy, akinek munkaképessége a képességeinek megfelelő foglalkoztatás esetében tartósan legalább kétharmadára csökkent betegség vagy (fizikai vagy szellemi) fogyatékosság következtében, rokkantsági járadékra jogosultság szempontjából rokkantnak tekintendő. Ezzel szemben rokkantsági nyugdíj olyan biztosított, vagy rokkantsági járulékban részesülő személynek állapítható meg, aki teljes mértékben és állandó jelleggel képtelen bármilyen szakmai tevékenység végzésére betegsége vagy (fizikai vagy szellemi) fogyatékossága miatt. A rokkantsági okat járulékokból fizetett kötelező társadalombiztosítási rendszereken keresztül finanszírozzák, és a jövedelemalapú nyugdíj a járulékoktól és a részvétel tartamától függ. Az egyéni vállalkozókra speciális rendszerek vonatkoznak. Nincs mentesség a kötelező biztosítás alól. Munkahelyi baleset vagy foglalkozási megbetegedés esetén assegno ordinario d invalidità biztosítható az INPS által. Ugyanakkor ez a támogatás magának az életjáradéknak az összegéig nem halmozható az ugyanezen rokkantságot okozó eseményre tekintettel a munkahelyi balesetekkel és foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos ok fizetéséért felelős Nemzeti Munkahelyi Baleseti Biztosítóintézet (INAIL) által folyósított életjáradékkal. E kockázatok ellen biztosított minden olyan munkavállaló, aki bizonyos típusú, az olasz jog értelmében potenciálisan munkahelyi balesetet vagy foglalkozási megbetegedést kiváltó 12