BORVÉTEL ÉS KOCKÁZAT

BORVÉTEL ÉS KOCKÁZAT

ÉRTEKEZÉSEK A JOGTUDOMÁNY KÖRÉBŐL

Jakab Éva BORVÉTEL ÉS KOCKÁZAT Jogtudomány és jogélet a Római Birodalomban AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST

Megjelent a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának támogatásával ISBN 978 963 05 9059 4 Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 19. www.akademiaikiado.hu Első magyar nyelvű kiadás: 2011 Jakab Éva, 2011 A kiadásért felelős az Akadémiai Kiadó Zrt. igazgatója Szerkesztette: Földes Zsuzsa Felelős szerkesztő: Vajda Lőrinc Termékmenedzser: Egri Róbert Nyomdai előkészítés: Inic Kft. A nyomdai munkálatokat a PXP Első Magyar Digitális Nyomda Zrt.végezte Felelős vezető: Szekeresné kereszturi Krisztina Budapest, 2011 Kiadványszám: TK110015 Megjelent 19,66 (A/5) ív terjedelemben Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően is. Printed in Hungary

TARTALOM ELŐSZÓ...9 PROLEGOMENA...11 ELSŐ RÉSZ: Jogtudomány és jogélet, jogegységesítés és partikularizmus...17 I. Birodalmi jog és helyi népjog...19 1. Mitteis kutatásai és az új eredmények...20 2. Mitteis jelentősége...22 3. Új források és új utak az ókori jogtörténetben...23 4. Reichsrecht, Volksrecht, Provinzialrecht?...25 II. A gazdasági kontextus: kockázati tényezők a bortermelésben...29 1. Szüreti előkészületek...30 2. A szüret lebonyolítása...33 3. A présházban (torcularium és cella vinaria)...36 4. A bor tárolása...41 5. Forrás, erjedés...43 6. Héliasztérion...45 7. Minőség és tartósság...47 III. Könyvvitel és számadások az ókorban...51 1. Rationes vinariae...53 2. Adóslisták...55 3. Ad personam számadások... 56 4. Az ókori menedzserek számadási könyveiből... 57 5. A könyvelési listák jellege és jelentősége...60 6. Összefoglalás...61 MÁSODIK RÉSZ: Szerződési modellek a jogéletben...63 IV. Cato a bor eladásáról...65 1. Az eddigi kutatások eredményei...66

6 TARTALOM 2. Cato és az árverés...69 3. Az eladási formula egyes kikötései...71 4. Összefoglalás...77 V. Szállítási szerződések a papiruszokban...78 1. A papiruszok tipikus formulái...80 2. A lehetséges interpretációk és a szakirodalom...84 3. A javasolt új interpretáció...89 4. A hordók problémája...91 5. A garancia jogi minősítése...94 VI. Szállítási szerződések Rómában...97 1. Gaius és a jogélet (D. 18,6,16)...97 2. Provinciai praxis? (C. 4,2,10 és C. 4,49,12)...104 3. Összefoglalás...107 VII. Borvétel és hitelezői késedelem...109 1. Vinum effundere a dogmatika útvesztőiben...109 2. Tényállási és interpretációs problémák... 111 3. Munkahipotézis: must eladása...114 4. Ulpianus és a rekonstruált szerződési gyakorlat...116 5. Kitekintés: D. 18,6,5 Paulus...119 6. Összefoglalás...121 VIII. Készvétel és foglaló a papiruszokban...123 1. Nomos a foglalóról?...126 2. Az arrabón anaporiphos jelentése...130 3. Összefoglalás...132 IX. Foglaló és borvétel egy öröklési jogvitában...133 1. Cervidius Scaevola tényállása...135 2. Fundus cum instrumento...137 3. Az örökhagyó borügylete...143 4. Összefoglalás...148 HARMADIK RÉSZ: Kockázattelepítési modellek a bor adásvételénél...153 X. Periculum emptionis...155 1. A periculum est emptoris elvének recepciójáról...155 2. A periculum palingenesiája...161 3. D. 18,6 és az adásvételi jog belső szerkezete...163

TARTALOM 7 4. Kockázati tényezők a borvételnél...168 5. Periculum és vis maior...170 XI. Degustatio és periculum qualitatis...177 1. Borkóstolás a papirusz okiratokban...177 2. Degustatio a római jogászok írásaiban...179 2.1. Ulpianus D. 18,6,1 pr...180 2.2. A degustatio D. 18,6,4 pr. esetében...184 2.3. Exceptis acidis et mucidis...186 3. Összefoglalás...188 XII. Mensura és periculum quantitatis...189 1. A pretium, az adásvétel fogalmi eleme...190 2. A vételár meghatározásának két modellje Gaiusnál...191 3. Varro a vételárról...194 4. A vételár két modellje más szerződési típusoknál...195 5. Boreladás per aversionem...199 6. Pretium és periculum...201 EPILEGOMENA Kockázattelepítés a borvételnél...205 BIBLIOGRÁFIA...213 RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE...233 APPENDIX...235 FORRÁSMUTATÓ...237

ELŐSZÓ Az Alexander-von-Humboldt-Stiftung ösztöndíjasaként 2001-ben két szemesztert töltöttem Münchenben, a Leopold-Wenger-Institut für Rechtsgeschichte und Papyrusforschung könyvtárának meghitt dolgozószobájában. Dieter Nörr és Alfons Bürge professzorokkal együttműködve közös szemináriumot hirdettünk Risikomanagement beim Weinkauf címmel, ami igen népszerűnek bizonyult a hallgatók körében. Ekkor nyílt alkalmam arra, hogy elmélyüljek a veszélyviselés témakörében, és feltérképezzem a gazdag ókori forrásanyagot közte az egyiptomi papiruszok tömegét is. A források alapján nyert benyomások és a szakirodalom szembesítése meggyőzött, hogy érdemes több időt szentelni ennek a kérdéskörnek, mert vannak még megoldatlan problémák, ellentmondások. A kutatás részeredményeit először több német nyelvű tanulmányban publikáltam. 2002-ben előadónak hívtak a 34. Deutscher Rechtshistorikertag neves szakmai konferenciára Würzburgba az eredmények bemutatására. A munkát magyar nyelven 2004-ben értekezés formájában összegeztem, és benyújtottam az MTA doktora cím elnyerésére (2005). A kutatások befejezését és a monográfia elkészítését az OTKA (48395 és IN 71375) nagylelkűen támogatta. Szeged, 2010 A szerző

PROLEGOMENA Az utóbbi évtizedek szakirodalmában sokat vitatott probléma a jogszabály és a jogélet, a law in book vagy law in codex és a law in action viszonya. Hazai jogtudományunkban Harmathy Attila már az 1960-as években úttörő kutatásokat végzett ezen a téren, felhívta a magyar jogásztársadalom figyelmét a kódex, a társadalom és a jogalkalmazás közti feszültségekre. 1 A modern jog-összehasonlítás már régen felismerte, hogy a kodifikált jogi norma csak részlegesen informál az adott állam jogrendszeréről. A konzervatív jog-összehasonlítás még megelégedhetett a különböző államok polgári törvénykönyveinek puszta összevetésével, de az újabb kutatások már abból indulnak ki, hogy a kodifikált jogon kívüli elemek is fontos befolyással bírhatnak a mindenkori hatályos jogrendszerre, és módosíthatják a jellegét. 2 Az új kutatásokban tehát már nem a magánjogi kodifikációk állnak a középpontban. A szerzők sokkal inkább jogi kultúrák -ról beszélnek, a jogszabályokat társadalmi-gazdasági összefüggéseikben és a jogélettel konfrontálva vizsgálják. 3 A jogéletben a kodifikált norma alkalmazását számos faktor modifikálhatja: a jogalkalmazás stílusa, a jogászképzés színvonala, az általános kulturális környezet, a társadalom fejlettségi szintje, a legal transfer esetei vagy az üzleti gyakorlat. A törvénykönyv és a mindennapos jogélet viszonyát Friedman találóan a szótárak absztrakt nyelvezete és a beszélt nyelv viszonyának hasonlatával érzékelteti: A dictionary is full of obsolete, archaic words, alternative forms, unused and common words, all jumbled together. Only the person who actually speaks the language is a sage guide to usage... The dictionary gives some hints, but not enough... Similarly, for legal systems: they are very different in real life, from the way they appear in formal texts. Study of legal culture must begin with the living law. 4 A jogtörténet eddig alig figyelt fel a modern jog-összehasonlítás ezen felismeréseire. Ehhez járul az a speciális római jogi probléma, hogy a klasszikus római jogtudósok írásait a modern szerzők kvázi törvénykönyvnek tekintik. Sokszor elsikkad az a tény, hogy kazuisztikus döntések tömegével, nem pedig zárt rendszerű, belső logikára épülő normákkal van dolgunk. A jogélet, a mindennapok joggyakorlatát tükröző okiratok kutatásának fontosságát a legnagyobb hatással talán Ludwig Mitteis kezdeményezte az ókori jogtörténetben. 1 Harmathy, Szerződés, közigazgatás 170 skk.; Harmathy, Kódex és társadalom 207. 2 Zweigert Kötz, Rechtsvergleichung 10 skk. 3 Legrand, Fragments 5 skk. 4 Friedman, Legal Culture 53.

12 PROLEGOMENA Ő hívta fel a figyelmet arra, hogy a Római Birodalom joganyaga nem homogén, hanem többféle rétegződést mutat. Az általa empirikusan diagnosztizált jogi partikularizmus a személyi elv és a területi elv kombinációját mutatja. 5 Kérdés, hogy Mitteis triásza, amely a Reichsrecht, Volksrecht és a Provinzialrecht kategóriái mentén látta a hasadást, megállja-e helyét az újabb kutatások és az újabb forrásanyag tükrében. Jelen tanulmány célja az adásvétel történetéből egy centrális probléma, a veszélyviselés kiragadása és e jogintézménynek a jogélet aspektusából való ábrázolása. A veszélyviselés (periculum) szabályai a szerződési jogban azt rendezik, hogy a vétlenül bekövetkezett kárt (vis maior) melyik szerződő partner viselje. Az adásvételnél elsősorban az árveszélyről van szó: köteles-e a vevő kifizetni a vételárat, ha az adásvétel megkötése után, de még a dolog átadása előtt az adásvétel tárgya megsemmisül, vagy úgy rongálódik meg, hogy az egyik félnek sem róható fel. A modern európai magánjogok különböző megoldásokat kodifikálnak ún. diszpozitív jogként erre az esetre. Ernst Rabel már 1921-ben azt javasolta, hogy a veszélyviselés szabályait csak kazuisztikusan lehet értelmezni (554): wir müssen... annehmen, daß die Klassiker keine breitere Lehre entwickelt haben, die sachlich die Gefahrtragung beim Kauf zusammenfaßte. A klasszikus római jogászok döntéseiből legfeljebb vételi típusok szerint csoportosítva lehet közös irányelveket kiszűrni; így például a rabszolgavételre, a borvételre lehet a jogászok által kimunkált közös rendezőelveket, viszonylag homogén kategóriákat diagnosztizálni. E csoportok egyikét képezi amint azt már Rabel is felismerte a bor adásvétele, amelynél a kockázati tényezők szerződéses szabályozása, különösen a degustatio klauzulája bír döntő jelentőséggel. Rabel szerint azonban nem létezett általánosan érvényes, diszpozitív jogi norma a veszély viselésére az adásvételnél. Wolfgang Kunkel kicsit óvatosabban fogalmaz (Jörs Kunkel Wenger, RR 230): unter den Quellenbeispielen spielt der Weinkauf die Hauptrolle, bei dem das Kaufobjekt besonders leicht verderblich ist. Gerade hierbei aber gab es frühzeitig Vertragsklauseln, die eine abweichende Gestaltung der Gefahrtragung bezweckten oder doch mittelbar zur Folge hatten. Ő is hangsúlyozza a kazuisztika determináló szerepét, de nem száll szembe az általánosan kötelező diszpozitív norma uralkodó nézetével. A legtöbb monográfia viszont, amely ezzel a kérdéskörrel foglalkozik, még mindig osztatlanul hisz abban, hogy a klasszikus korban általános és egyeduralkodó volt a periculum emptoris elve: a vevő perfecta emptione, az adásvétel befejezetté válásától mindig és következetesen viselte a veszélyt. Uralkodó az a törekvés, hogy a római jogászok döntéseit kivétel nélkül a kötelező főszabályból kell levezetni. Ez a felfogás azonban sokszor ellentmondásokhoz vezet a források interpretációjánál. Néhány szerző ezért inkább az ókori szövegeket illeti interpolációs vádakkal, és igyekszik őket úgy átdolgozni, hogy beleilleszthetők legyenek egy szisztematikusan kimunkált, zárt fogalmakban gondolkozó rendszerbe (Haymann, Seckel és Levy, Meylan, Kaser, Betti, Harder, Wolf). 5 A kérdéskört elemzi Kecskés, A polgári jog fejlődése 38 skk.

PROLEGOMENA 13 Más szerzők azonban már eddig is alternatív utakat választottak. Például Bruce Frier a tévedés tanából kiindulva tárgyalja a problémát, és nagy súlyt fektet a gazdasági háttér szerepére. Munkája középpontjában azonban az error in substantia áll, ezért az itt releváns szerződési klauzulák közül csak a degustatióval foglalkozik. Ezáltal cikke nem nyújt kielégítő magyarázatot a periculum bonyolult szabályrendszerére. Geoffrey MacCormack a periculum szó jelentését vizsgálja, és felhívja a figyelmet a fogalom összetettségére; ezek értékes gondolatok, amelyek új utakat nyitottak a kérdéskör tárgyalásában. Olszak a degustatio mellékegyezményére korlátozza munkáját, és figyelmen kívül hagyja a többi klauzulát; célja elsősorban a jog-összehasonlítás, azaz a római jogi források összevetése a Code civil vonatkozó szabályaival. Az uralkodó nézettel szemben foglal állást Wolfgang Ernst: megkísérli a periculum emptoris szabályát kivételek nélkül, azaz egy rendezőelvre visszavezetve megmagyarázni. Martin Pennitz próbálja a problémát Seckel, Levy és Rabel nyomdokán haladva először a borvételből kiindulva megoldani; módszerének hiányossága, hogy pusztán a klasszikus római jogászok írásait elemzi, azaz figyelmen kívül hagyja a nem jogászi irodalmat és az okiratokat. Forrásanyagának szűk keresztmetszete eleve kizárja, hogy jelentős új eredményeket mutathasson fel. Későbbi művében Pennitz megkísérli a periculum szabályait a római perjog sajátosságaiból levezetni; tézisei azonban eddig nem találtak követőkre. Mario Talamanca átfogó dogmatikus tanulmányt szentel a témának, amely kiválóan összefoglalja az eddigi tudományos eredményeket, de lényegében nem hoz újat. A jogi papirológiában is komoly elmaradások állapíthatók meg a vizsgált témakörben. A borról szóló adásvételeket az editorok többnyire Pringsheim 1950-ben megjelent monográfiája alapján értelmezik; hiányzik tehát fél évszázad tudományos eredményeinek átfogó értékelése. Az utóbbi évtizedekben megjelent néhány tanulmány, amelyek formai, külső jellemzők szerint elemzik az idevágó papiruszanyagot (Harrauer, Jördens). Ezek kétségtelenül sokat segítenek az editorok munkájában, de a jogi vonatkozásokra nem vagy alig fordítanak figyelmet. A Digesztában a 18,6 címben (De periculo et commodo rei venditae) találhatók a római jogászok kazuisztikus döntései a veszélyviselés témakörében. A fragmentumok átolvasása után szembetűnik, hogy a kompilátorok által csokorba szedett szövegeknek mintegy kétharmada a bor adásvételével foglalkozik; a bor tehát központi szerepet játszott a veszélyviselés szabályainak kialakításában. A borról szóló források centrális jellege és a szerződési klauzulák kiemelkedő jelentősége vezetett jelen tanulmány kérdésfeltevéséhez, a veszélyviselés problematikájának a szerződési gyakorlat, a szokásos mellékegyezmények aspektusából való feldolgozásához. Fontos az egyes szerződési modellek történeti hűséggel, gazdasági-társadalmi kontextusban való rekonstruálása, hogy az ellentmondásos forráshelyeket anakronizmusoktól mentesen lehessen értelmezni. 6 6 A borra vonatkozó jogszabályok a modern jogokban is sajátos jellemzőket mutatnak, vö. Szilágyi, Borjog 20 skk.

14 PROLEGOMENA A szerződési gyakorlat széles körű vizsgálatát a római jogban többnyire a forrásanyag szegényessége gátolja. Alig állnak rendelkezésünkre közvetlenül dokumentált megállapodások, okiratok vagy szerződési minták. Mivel azonban a Földközi-tenger medencéje az ókorban gazdaságilag egységes övezetet képezett, olyan dokumentumok is felhasználhatók a kutatási cél elérésére, amelyek az Imperium Romanum más területeiről származnak. Egyiptomból például a Kr. e. III. századtól maradtak ránk borvételek; a legtöbb éppen a Kr. u. I IV. századból, tehát Egyiptom római periódusából származik. Ez a gazdag forrásanyag kiválóan alkalmas az összehasonlító elemzésre. A Digesztában összegyűjtött jogtudósi vélemények értelmezésénél fokozott figyelmet kell fordítani a kommentár alapját képező konkrét szerződésre, amelyet a tényállás szűkszavú ábrázolásából és kisegítő forrásokból lehet rekonstruálni. A jogász elvi fejtegetéseit ugyanis csak akkor érthetjük meg teljes mélységében, ha a felek közti megállapodást is ismerjük. A perben is a bizonyítási eszközöktől, az okiratoktól függött a bírói döntés. Kézenfekvő az a feltevés, hogy a reszpondeáló római jogász is az okirat tartalmából indult ki. A tanulmány a veszélyviselés témakörét a fentiek értelmében dolgozza fel. Nem a dogmatikailag absztrahált eredményből, a perfecta emptione tanából indul ki, hanem először a periculum átszállása szempontjából lényeges szerződési kikötéseket tekinti át, azok joghatásait elemzi. A szerződési gyakorlat ismeretében lehet csak újragondolni, hogy milyen elméleti-dogmatikai magyarázatokkal próbálták a klasszikus jogászok a kauteláris praxis jelenségeinek jogi lényegét megragadni, és indokolást keresni arra, hogy miért éppen a választott megoldások mellett döntöttek. A szerződési gyakorlat mélyreható rekonstrukciója érdekében szerintem elengedhetetlen a görög-egyiptomi papiruszok gazdag anyagának a vizsgálata. Ezt az okirati gyakorlatot kellő óvatossággal össze lehet vetni a római jogászok elméleti döntéseivel. Ezáltal két ellentétes nézőpontból a mindennapok jogélete és ennek jogászi reflexiója közelítjük meg a problémát. Az ellentétes aspektusokat tükröző források csak együttesen alkotnak teljes képet, komplexen értékelhető információt az antik jogéletről, a (diszpozitív vagy kogens) jogi normák és a privátautonómia (szerződési szabadság) viszonyáról. Az egyiptomi papiruszok jogát és a római jogot a jogtörténeti kutatások generációkon át mereven elkülönítették. Kétségtelen, hogy léteznek olyan jogintézmények, amelyeknél szinte csak az eltéréseket lehetne sorolni, alig találnánk átfedéseket a két jogkör között (pl. családi jog, öröklési jog). A gazdasággal, a kereskedelemmel összefonódó jogviszonyok esetén azonban más a helyzet. A Földközi-tenger medencéjében, az Imperium Romanum területén nagyfokú gazdasági és társadalmi integráció figyelhető meg a vizsgált időszakban, amely egymástól távol fekvő provinciákban is hasonló jogi megoldásokhoz vezetett. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy a Rómából és Egyiptomból származó források két igen különböző nézőpontot képviselnek. A római jogot túlnyomóan a jogászi kommentárokból ismerjük, amelyek a filozófián iskolázott, kiválóan képzett iurisperitusok legmagasabb szellemi színvonalát tükrözik. Egyiptomból ellenben sematikusan megfogalmazott okiratok maradtak ránk, amelyek a mindennapos jogéletet

PROLEGOMENA 15 mutatják be. Izgalmas feladat a római jogászok kommentárjainak a rekonstruált szerződési modellek alapján való értelmezése. Ez a kutatási módszer újszerűségének köszönhetően új tudományos eredményekkel biztat. Elengedhetetlen kellék a jogászi és nem jogászi források, mindenekelőtt az okirati anyag (a papiruszokat is beleértve) minél szélesebb körű feldolgozása. Wolfgang Kunkel már 1972-ben így fogalmazott: Juristenschriften und Kaiserkonstitutionen zeigen uns die Rechtspraxis im allgemeinen nur in der Brechung juristischer Abstraktion und Reflexion ; azaz a jogászi kommentárok és a császári rendeletek az Imperium Romanum jogéletét többnyire a jogászi absztrakció és reflexió prizmáján keresztül, ezáltal megtörve mutatják. A szerződési szokások, az uralkodó formulák leírását, amelyek a korabeli jogász számára magától értetődőek voltak, aligha találjuk meg ezekben a forrásokban. Már az eladói kellékszavatosságról írt monográfiámban (1997) megkíséreltem a rejtett hibákért való helytállást a jogélet aspektusából bemutatni; ennek értelmében nagy teret kapott a szerződési kikötések vizsgálata. Ez a kutatási módszer új felismerésekhez vezetett, és lehetővé tette a különböző antik jogkörök összehasonlító elemzésének bázisán a szerződési modellek újszerű rekonstrukcióját. Ezt a módszert használom fel, illetve fejlesztem tovább ebben a munkában. A papirológiai forrásanyag bevonása a kutatásba új utakat nyitott a római jog modern kori tudományában is. Mitteis már 1891-ben hangsúlyozta az akkor még forradalmian új materia feldolgozásának szükségességét és jelentőségét az Imperium Romanum jogtörténetében. A XX. századi kutatásokban mégis inkább az a nézet vált uralkodóvá, hogy a hellenisztikus jogkört nem szabad a római jogból kiindulva, a római jogi (vagy sokszor inkább pandektista) terminológiát és fogalomrendszert használva kutatni. Ez a graecisztika önállóságáért és történeti hűségéért folytatott, akkoriban kétségtelenül fontos küzdelem a két tudományág merev elkülönüléséhez vezetett: minden római jogász tudatosan kerülte az eltérő alapelvekből építkező görög jogintézmények tanulmányozását, és a graecisztika képviselői is többnyire figyelmen kívül hagyták a római jogot. Ez a merev szeparáció azonban helytelen, és mindkét diszciplína fejlődése szempontjából hátrányos. A gazdaságtörténeti kutatások kimutatták, hogy a Földközi-tenger medencéje az Imperium Romanumban gazdasági egységet képezett. 7 A prozopográfiai munkákból látjuk, hogy egyes népcsoportok is erős mobilitást mutatnak. Az epigráfiai források meggyőznek róla, hogy a görög és a latin nyelvű elem a Birodalom legkülönbözőbb részein felbukkanhat. Az üzletemberek, a gazdasági élet szereplői nem ismertek földrajzi határokat. Hasonló sokszínűség figyelhető meg az okirati gyakorlatban is: a szerződés nyelvét (görög vagy latin), az alkalmazott szerződési formula kiválasztását, a felelősségre és a veszélyviselésre vonatkozó mellékegyezményeket a szerződő partner személye, az üzletkötés helye vagy a fél nyelvismerete alapján döntötték el. 8 7 Bang, Roman Bazaar 59 skk. 8 Oudshoorn, Relationship 59 skk.

16 PROLEGOMENA A papiruszok izgalmas, sokrétű forrásanyaga kiválóan kiegészíti a római jog hagyományos forrásait, a klasszikus jogászok kommentárjait. Számos Digeszta-fragmentum új megvilágításban jelenik meg az ókori jogász számára evidens korabeli szerződési gyakorlat rekonstrukciója révén. Ez a módszer forradalmasíthatja a római jog kutatását: a XIX. század a modern magánjogi nemzeti kodifikációk számára keresett nyersanyagot a római jogban, ezért a rendszeralkotásra, a feszes dogmatika létrehozására koncentrált, ami sokszor anakronisztikus interpretációkhoz vezetett. Korunk számára ez a kutatási módszer és ez a kérdésfeltevés elavult, hisz a nemzeti jogok zsákutcájából éppen kifelé tapogatózva az európai magánjog kontúrjait keressük. A közismert mondás, hogy a múlt (a történelem) ismerete nélkül semmilyen jövőkép sem képzelhető el, a jog művelőire is igaz. Bízzunk benne, hogy a Római Birodalom jogegységesítő törekvései és partikularizmusa kellő absztrakció után hasznos modellként szolgálhatnak az európai magánjog fejlődéséhez. Talán e tanulmány is hozzájárulhat szerény eredményeivel ehhez az építő munkához.

II. A GAZDASÁGI KONTEXTUS: KOCKÁZATI TÉNYEZŐK A BORTERMELÉSBEN A veszélyviselés jogi szabályozásának részletes tárgyalása előtt elengedhetetlen a gazdasági-társadalmi háttér rövid vázolása. A klasszikus római jogászok többnyire a vagyonos, birtokos réteg tagjai közül kerültek ki. Jó gazdaként ismerték a szőlő- és bortermelés korabeli technológiáját és a termelési folyamat immanens kockázatait is. Komprimált tényállási tudósításaikban természetesen abból indultak ki, hogy az olvasó is rendelkezik e háttérismeretekkel. A korabeli olvasórétegnél és vitapartnereknél ez a tudásanyag kétségkívül adott volt. A modern jogtörténész azonban csak fáradságos munkával tud betekintést nyerni e technológiai folyamatba, pedig a gazdasági kontextus ismerete elengedhetetlenül szükséges a jogi források történeti hűséggel való elemzéséhez. A szőlőművelés és a bortermelés az ókorban mindig az érdeklődés középpontjában állt. Vergilius vidáman hívja Bacchust, amint a szüret örömteli, izgatott hangulatát idézi: 1 Nunc te, Bacche, canam, nec non silvestria tecum virgulta et prolem tarde crescentis olivae. Huc, pater o Lenaee: tuis hic omnia plena muneribus, tibi pampineo gravidus autumno floret ager, spumat plenis vindemia labris; huc, pater o Lenaee, veni, nudataque musto tinge novo mecum dereptis crura coturnis. Az őszbe forduló táj színpompájában érett szőlőfürtök csillognak a levelek között. A prések ura, 2 Bacchus mindent megtölt bőkezű adományával. Az emberi lélek is túlcsordul az örömtől e bőség láttán; ígéretesen habzik a frissen préselt must a teli kádakban. A szüret izgalmas sodrásának a költő sem tud ellenállni: türelmetlenül ledobja a szandálját, és részt kér a fürtök taposásából. A friss, édes must a meztelen combig spriccel az erőteljes léptek alatt. Vergilius élvezetes szüreti mulatságát azonban gondos munka előzte meg, amelynek színtere az ókori gazdaság tipikus egysége, a villa rustica volt. 1 Verg. Georg. 2,4-8. 2 A lenaee szót a görög lénos szóból lehet levezetni, Mynors, Georgics 101.

30 A GAZDASÁGI KONTEXTUS: KOCKÁZATI TÉNYEZŐK A BORTERMELÉSBEN 1. Szüreti előkészületek A villa rustica 3 berendezése optimális munkafeltételeket biztosított a szürethez is. Az épületek szakszerű megépítésére vonatkozó útmutatásainál még Cato is eltekint szokásos takarékosságától, 4 és hangsúlyozza, hogy a jó gazda számára nélkülözhetetlen a jól megépített pince (cella vinaria), amelyben gondosan karbantartott kádak (torcularium) 5 várják a termést. A borospincék tartozéka számos felszerelési tárgyból áll: dolia, vasa vinaria, amphorae, cuppae, cuppulae és cullei. 6 A római jog szabályai szerint a pince és felszerelése az instrumentum fundi fogalmába tartozik. 7 Ez azt jelenti, hogy a telek bérbeadása, eladása vagy hagyományozása esetén mindent hiánytalanul át kell adni a jogutódnak. A nagyméretű égetett cseréphordókat (dolia) az ókorban beásták a pince földjébe, 8 ezért ezek elválaszthatatlanul egyesültek a telekkel 9 (az aedificium solo cedit elve alapján). A jó gazda (dominus), illetve a vilicus minden szüret előtt gondoskodik róla, hogy elegendő hordó, préskád, kosár várja a munka megkezdését. Cato száz iugerum nagyságú szőlőre a következő felszerelés beszerzését javasolja: három tökéletes préskád (vasa torcularia) és annyi hordó (dolia), amennyiben öt év termése elfér. Ez számításai szerint nagyjából nyolcszáz cullei 10 és ezenkívül még húsz dolia az éppen aktuális szüretre. 11 A római jogászok kommentárjaiban hasonló mennyiségekről olvashatunk, amikor az instrumentum fundi, az átlagos nagyságú mezőgazdasági birtok felszerelésének definícióját latolgatják: Labeo 12 negyven hordót említ egy adásvétel kapcsán, Alfenus 13 százról beszél, Marcellus 14 pedig hatvanról. 3 Rostovzeff, Economic History 64 a római villák három fajtájáról beszél: Gut ausgestatteter wohlhabender Sommersitz der Mitglieder der höheren Gesellschaft, der mit landwirtschaftlichem Betrieb und mit den entsprechenden Gebäuden verbunden ist; echter Gutshof, der für Wohnen etwas bescheiden aber für die Landwirtschaft praktisch ausgestattet ist; schmuckloses Wirtschaftsgebäude, was kleine Wohnzimmer aber große Wirtschaftsräume enthält. 4 Cato agr. 3,2.; Maróti, Itáliai mezőgazdaság 140 skk. 5 Torculariummal felszerelt villákról tudósít Carrington, Studies 123. 6 D. 33,6,3,1 Ulp.; hasonlóan D. 32,93,4 Scaev.; Cato agr. 1,5,10,1-2. 7 Különösen D. 33,7,8 pr. Ulp.; D. 19,2,19,2 Ulp.; D. 21,1,33 pr. Ulp.; D. 19,1,54,1 Lab.; D. 18,1,40,5 Paul.; D. 19,1,27 Paul. adásvétel esetén is; D. 32,1,93,4 Scaev. és D. 18,1,76 pr. Paul.: Dolia in horreis defossa si non sint nominatim in venditione excepta, horreorum venditione cessisse videri; ususfructus D. 7,1,15,6 Ulp.; Steinwenter, Fundus 25 skk. 8 D. 18,1,76 pr. Paul. dolia in horreis defossa; D. 21,1,33 pr. Ulp. nam iure civili, ut integra sint quae accessura dictum fuerit, ex empto actio est, veluti si dolia accessura fundo dicta sunt. Hasonlóan D. 19,1,54,1 Lab.; D. 18,1,40,5 Paul. dolia, quae in fundo domini essent, accessura dixit; D. 19,1,27 Paul.; D. 19,1,26 Alf. 9 D. 33,7,21 Pomp.: Cum fundus sine instrumento legatus sit, dolia, molae, olivariae et praelum et quaecumque infixa inaedificataqua sunt fundo legato continentur. 10 800 cullei kereken 4200 hl; 1 urna = 13 l; 1 amphora = 26 l; 1 culleus = 5,25 l. 11 Cato agr. 11,1. 12 D. 19,1,54,1 Lab. 13 D. 19,1,26 Alf. 14 D. 18,1,60 Marc.

Szüreti előkészületek 31 A szüret kezdete előtt gondosan elő kell készíteni a hordókat. Az Egyiptomból származó papiruszok számos adalékkal szolgálnak arra vonatkozóan, hogy ez nem mindig könnyű feladat. Például Alypios, a nagybirtokos Meszore hónap 18. napján, tehát a szüret szokásos havában, oikonomosát (intézőjét) küldi Hérónhoz a távoli szőlőbirtokra, hogy arra kérje, várjon még néhány napot a szüret megkezdésével, amíg minden hordót összegyűjtenek. Szerinte a későbbi kezdés a szőlőnek sem árt, mert az idén minden késik. 15 Apianos aggódva kérdi Héróninost, 16 hogy a cseréphordók, amiket a készülő szüretre szamárkaravánnal küldött, megérkeztek-e. 17 Már javában folyik a szüret, amikor egy másik intéző kétségbeesett levelet ír elöljárójának: Nincs hordónk, elfolyik a bor. 18 Az előrelátó birtokosok és intézők kellő időben megrendelték a várható termés tárolására szükséges hordókat a fazekasoknál: Pamuthios arra kötelezi magát Mecheir havában, hogy ezer új hordót szállít Meszore hónapban, a szüret idején az új bor tárolására. 19 Másutt a fazekasműhely bérleti jogviszonyának megszűnése kapcsán a bérbeadó szerződésben kötelezi a bérlőt, hogy hátralékos tartozását in natura, cseréphordók formájában egyenlítse ki. Általában az volt a szokás, hogy azok a fazekasok, akik valamelyik nagybirtokon fazekasműhelyt béreltek, a bérleti díjat új hordókkal (in natura) fizették. Így például P.Oxy. L 3595-ben arra kötelezi magát a kézműves, hogy évente tizenötezer oxyrhynchosi 4-chus nagyságú 20 cseréphordót fog szállítani. 21 A Kallonikosz nevére kiállított elszámolásban, amely Meszore 10-én kelt, azt olvassuk, hogy a nevezett személy mennyi hátralékos vételárral tartozik régi (használt) hordók vételéből. 22 A dátumból arra lehet következtetni, hogy Kallonikosnak sürgősen szüksége volt a hordókra a szüret előtt, az új bor tárolására. De a rövid feljegyzés nem informál arról, hogy maga a szőlősgazda vagy esetleg valamelyik ügyfele (a must vevője) kényszerült hordóit a sebtében lebonyolított beszerzéssel kiegészíteni. P.Princ. II. 106 (VI. sz.) egy vevő levelét tartalmazza, aki arra kéri a szőlősgazdát, hogy 45 sékóma bort biztosítson számára két aranysolidus értékben. A levél kitér a hordók kérdésére is: vagy küldjön az eladó egy hajót a városba, és hozassa el a vevőtől a régi (üresen álló, használt) hordókat, vagy az eladó gondoskodjon új hordók beszerzéséről. A szüreti munkák gondos előkészítését P.Iand. VII. 155 (Ars., VI VII. sz.) is tükrözi, amely boroshordók listáját tartalmazza: falvak és szőlőbirtokok szerint veszi számba az ismeretlen írnok, hogy melyik raktárházban mennyi hordó található, és mennyi az összesített űrtartalmuk. A kimutatás minden bizonnyal a szüret előtt készült, hogy áttekintést nyújtson a rendelkezésre álló tárolási kapacitásról. 15 P.Flor. II 134 (= P.Fay. 133), Fayum, Kr. u. IV. sz.; Schnebel, Landwirtschaft 278, 284. 16 P.Flor. II. 175, 26 32. sor. Az egyes személyeket bemutatja Rathbone, Economic Rationalism 44 skk. 17 Rathbone, Economic Rationalism 254. 18 CPR XIV 52 A. 11 (Memphis, VII. sz.). 19 P.Oxy. LVIII 3942. A szerződési típusról részletesen tudósít Jördens, Vertragliche Regelungen 296 skk. 20 Casson, Wine Measures 5 skk. 21 Hasonlóan P.Oxy. L 3596 (255); 3597 (260). 22 P.Tebt. I 241, Kr. e. 74.

32 A GAZDASÁGI KONTEXTUS: KOCKÁZATI TÉNYEZŐK A BORTERMELÉSBEN P.Oslo II 146 Col. II (Ox., IV. sz.), egy fizetési meghagyás szerint Thonios 60 üres hordóért (keramion és kuphon) összesen 12 talentumot köteles vételár fejében kifizetni. Az írás azonban úgy rendelkezik, hogy a hátralékos vételárat készpénz helyett 4 keramion borral egyenlítsék ki. A véletlenül ránk maradt adatok az üres hordók ára és ennek átszámítása a bor aktuális piaci árára jól tükrözik, hogy a bor értékéhez viszonyítva milyen komoly anyagi tételt jelentett a hordók beszerzése. Ha Thonios az ellenértéket, a 4 vagy 5 keramion 23 bort hordó nélkül kapja, akkor kb. a bor árának 6 7%-át teszi ki a hordó ára egy keramionra számítva. Ha Thonios a 4 vagy 5 keramion bort a hordókkal együtt kapja meg, akkor 8% körüli értéket kapunk. A keramion viszonylagosan magas ára a boréhoz képest jól mutatja a hordókra vonatkozó szerződési kikötések gazdasági jelentőségét, amelyre később még visszatérünk. Ez a gazdaságossági szempont magyarázza, hogy a hordók kérdését még a haszonbérleti szerződések is aprólékosan rendezik, ha a bérlő a bérleti díjat terményben (borban) köteles megfizetni. 24 Az ókori szüret alkalmával persze nemcsak új hordókat használtak, hanem a régieket is újratöltötték habár ez mindig kockázatos volt a higiéniai problémák miatt. Például az SB VI 9569 (91) szerint eladott 82 darab 4-chus keramion mennyiségű friss bort is régi hordókban adják át a szüret idején. 25 Más adásvételi szerződésekben viszont kifejezetten kikötik, hogy a készülő bort új hordókban kell tárolni. Az új hordók alkalmazásának technológiai okai is lehettek, így például Columella (12,29) szerint az édes bor előállításához feltétlenül új amphorákra van szükség. A hordókat és préskádakat a szüret előtt gondosan elő kell készíteni. A jó minőségű bor előállításának egyik legfontosabb záloga a tisztaság. Az eszközöket és edényeket, amelyek a szőlővel érintkezésbe kerülnek, alaposan el kell mosni, amihez az ókori mezőgazdasági szerzők tengervíz, sóoldat 26 vagy friss édesvíz 27 használatát ajánlják. A kimosás után jól ki kell szárítani az edényeket. 28 Ezt követi a pince alapos kitakarítása, rendbetétele: a helyiségeket minden szennyeződéstől óvni kell, és illatos fűszernövényekkel kifüstölni. 29 Columella kifejezetten ajánlja, hogy a vilicus vagy a birtokos rendszeresen és szigorúan ellenőrizze a tisztasági rendszabályok betartását. 30 A szőlőben végzendő munkák bérbeadásakor a papiruszokban többnyire rögzítik a bérlő azon kötelességét, hogy a hordók (kuphon) épségét ellenőrizze a szüret előtt, kopogtassa végig, hogy a cserépedények nem repedtek-e meg. 31 A gazdasági feljegyzések is rendre tanúsítják a szüreti előkészületek gondosságát. Például Héphaistosban a negyedik napon kifőzték az első lénost (cserépből készült préskádat), azaz valószínűleg 23 A hordók száma javított a szövegben, a 11. sorban. 24 Így például SB XVIII 13998 (Ars., VI VII. sz.); SB XVIII 13997 (Ars., VII. sz.); P.Mich. XIII 667 (VI. sz.); SB VI 9294 (Fayum, VI. sz.); SB VI 9587 (Fayum, VI VII. sz.). 25 Eitrem Amundsen, Sale of Wine 79. 26 Colum. 11,2,70; 12,18,1-8. 27 Colum. 12,18,3. 28 Colum. 11,2,70; 12,18,3. 29 Colum. 12,18,3. 30 Colum. 12,18,4. 31 P.Oxy. XIV 1631, 16. sor; P.Oxy. XLVII 3354, 16 17. sor; Schnebel, Landwirtschaft 289.

A szüret lebonyolítása 33 forró vízzel mosták ki. Az ötödik és a tizenegyedik napon Philadelphiában két további lénost tisztogattak meg és meszeltek újra. 32 BGU VII 1550 is hosszú listát tartalmaz a kimosott és előkészített préskádakról. PSI IV 1441 (egy könyvelési kivonat) arról tudósít, hogy fenyőszurkot vásároltak a lénoi impregnálására. BGU VII 1547 precízen rögzíti, hogy mennyi fenyőszurkot használtak fel a préskád és a hordók tömítésére. Minden hordót, edényt, szerszámot és berendezést, amire szükség lehet a szüretkor, előzetesen ellenőrizni és szükség esetén javítani kell. 33 A szüret idején a leszedett fürtök összegyűjtésére, szállítására vesszőkosarakat használtak. A mezőgazdasági munkák gondos előkészítése érdekében már Cato ajánlja, hogy rossz idő esetén a háznép (házi rabszolgák) a kosarak fonásával és javításával foglalkozzon. 34 A kosarakat, préskádakat és hordókat Cato szerint is fenyőszurokkal kenték ki; ez az eljárás egyaránt szolgált fertőtlenítésre és impregnálásra. 35 A szüretelők számára is gondoskodni kellett a megfelelő szerszámokról: az ókori szerzők hangsúlyozzák, hogy a fürtöket nem szabad letépni a tőkéről, hanem kis éles késsel (falculae vineaticae) vagy vaskampóval (ungues ferrei) kell óvatosan levágni. Ha puszta kézzel szüretelnek, sok szőlőszem lepotyog, a földre hullik, és így éppen az értékes, érett szemek vesznek kárba. 36 2. A szüret lebonyolítása A szüret mindig fontos esemény volt az ókori ember életében. Rómában augusztus 19-én áldozattal nyitották meg a szüreti szezont, és a feriae vindemiales egészen október 15-ig tartott. 37 Az előkelő birtokosok szívesen látogatták vidéki szőlőiket vidám kíséretükkel. Ellenőrizték a munkákat, és részt vettek a falusi élet rusztikus örömeiben. 38 Az ifjabb Plinius például arról tudósít egyik levelében, hogy éppen a birtokán tartózkodik, hogy személyesen irányítsa a szüreti munkálatokat. 39 Közreműködése ugyan nem egészen Vergilius vad stílusában zajlik, sokkal inkább a következőkre korlátozódik: decerpere uvam, torculam invisere, gustare de lacu mustum, a szőlőszemeket szemelgetni, a préskádakat ellenőrizni, és a frissen csurgó mustot kóstolgatni. Mindez éppolyan fontos, mint bizalmas emberei, a familia urbana közreműködése, akik a mezei munkásokat ellenőrizték és kommandírozták. A forróbb éghajlatú vidékeken, például Egyiptomban, a szüret már júliusban vagy augusztus elején megkezdődött, 40 míg Itáliában sokszor szeptemberig vártak vele. De 32 BGU VII 1549; valószínűleg P.Oxy. XLVII 3354, 15 16. sorát is úgy kell értelmeznünk, hogy a préskád szigeteléséről és meszeléséről szól. 33 Cato agr. 23,1; hasonlóan Colum. 12,18,3. 34 White, Roman Farming 240 skk. 35 Lásd Prickett, Study 48. 36 A szerszámokról részletesen ír White, Farm Equipments 112. 37 E. Koestermann, Cornelius Tacitus Annalen III, Heidelberg 1967, 96. 38 Mynors, P. Vergili Maronis Opera 101. A vidéki birtokon időzés tartamához lásd Mielsch, Villa 134 skk. 39 Plin. ep. 9,20. Hagenow, Weingarten 210. 40 Colum. 11,2,60.

34 A GAZDASÁGI KONTEXTUS: KOCKÁZATI TÉNYEZŐK A BORTERMELÉSBEN Itália területén belül is nagy különbségek lehettek az éghajlati viszonyoktól függően. A tengerpart közelében és a déli vidékeken korábban, körülbelül szeptember 1 11. táján kezdték el a szüreti munkát. Varro ezzel szemben inkább a szeptember 26. és november 10. közötti heteket ajánlja a jó gazdák figyelmébe. 41 A legdolgosabb szüreti időpont talán szeptember 13. és 28. közé tehető, 42 a legtöbb borvidéken ekkor zajlottak a munkálatok. A Geoponica a legkorábbi időpontként augusztust említi. 43 A hűvösebb éghajlatú vidékeken viszont az ókorban is csak október első két hetében kezdték meg a szüretet. 44 Az ókori szerzők és az okirati források alapján fent összeállított szüreti naptár jól tükrözi, hogy a szüreti munkák megkezdésének optimális időpontja számos tényezőtől függött. Tulajdonképpen minden villa rustica (szőlőültetvény) esetén egyéni döntésre volt szükség az adott birtok fekvése, éghajlata, aktuális időjárása, valamint a termelt fajták függvényében. A fürtök teljes beérését az ókorban sem volt könnyű megállapítani. A szakértők különböző módszereket ajánlottak annak megállapítására, hogy mikor tekinthető teljesen érettnek a szőlő: ha a bogyók puhává és átlátszóvá válnak, ha a szőlőlevelek már lehullottak, vagy ha a szemek már nagyon édesek. Columella azt hangsúlyozza, hogy a magok sötét elszíneződése a legbiztosabb jele az optimális érettségnek. 45 Az egyiptomi görög nyelvű papiruszok is számos utalást tartalmaznak a szüret időpontjára vonatkozóan. A Fayumban a szőlőt július közepe 46 és szeptember eleje 47 között szedték. 48 Néhány ostrakon Alsó-Egyiptomból az V VI. századból a szüretelők (trygóntes, trygitai és patétai) számára kifizetett bérek listáját közli, és az augusztus 21. (Meszore 28.) és szeptember 28. (Phaophi 1.) közötti hetekből származik. 49 A szüret kezdetének megválasztása erősen kihat a bor minőségére. Nem minden ok nélkül kéri az egyik dokumentumban Alypios az intézőjét, hogy várjon még két-három napot a szüreti munkák megkezdésével: 50 a levél ugyan Meszore 18-án kelt, de az idén minden késik, jegyzi meg a szerző. Az érett és éretlen fürtök keveredése esetén a bor Columella szerint könnyen megsavanyodhat, acorrá válhat. Csak egészséges, érett fürtök szüretelése garantálja a bor jó minőségét, amit a kalloné szóval fejez ki Alypios a fent idézett levélben. A túlérett szőlő is kedvezőtlenül befolyásolja a minőséget. Ha sokáig várnak a szürettel, egyrészt sok szőlőszem kárba veszhet, mert a madarak megeszik, vagy a szél leveri őket. 41 Varro rust. 1,27 és 34. 42 Colum. 11,2,64.; Suet. Aug. 35 szerint Augustus nevéhez fűződik ez a változtatás. 43 Geop. 33,11-13. 44 Colum. 11,2,74. 45 Colum. 11,2,67-69. 46 PSI IV 345, 2: szüret Pachon 26-án (július 18-án), Fayum, Kr. e. 255. 47 P.Flor. II 240: szüret Thoth 9-én (szeptember 7-én), Fayum, Kr. u. 263. 48 Hasonlóan például PSI IV 434, 15: szüret Pachon 28-án (július 22-én), Fayum, Kr. e. 261; P.Tebt. I 120, 8: szüret Epeiph 28-án (augusztus 9-én), Kr. e. 97 vagy (augusztus 1-jén), Kr. e. 64, Fayum; P.Flor. II 269: szüret az epagomenai 3. napján (augusztus 26-án), Kr. u. 257, Fayum; Schnebel, Landwirtschaft 275. 49 Így például SB 4643, Fayum; SB 4640 Fayum; Schnebel, Landwirtschaft 276. 50 P.Flor. II 134 (= P.Fay. 133), Fayum, IV. sz.

A szüret lebonyolítása 35 Másrészt a túlérett szemek az erjedés kémiai folyamatát is megváltoztatják: a must túlzottan magas cukorfoka ugyan optimális esetben magasabb alkoholfokot eredményezhet a kész bornál, de több a visszamaradt cukor is a borban. A túlérés azonban sokszor már a szemekben kémiai reakciót vált ki, amely a must erjedését lassítja, és veszélyezteti a forrást. 51 A túlérett szemek ráadásul kirepedeznek, és ezáltal a fertőzésekre fokozottan fogékonnyá válnak. Mindez rontja a készülő bor minőségét. Columella szerint a szedők gondatlansága sok kárt okozhat, ha a szőlőültetvényen vegyesen különböző fajtákat telepítettek. A különböző fajtáknak eltérő az érési ideje, és nem lehet minden szedő mellé egy ellenőrt állítani, hogy megakadályozza az éretlen fürtök levágását. Azonos fajtájú, nagyobb területű szőlőültetvény esetén viszont az okoz problémát, hogy a szüreti munka viszonylag rövid időszakra korlátozódik az egész birtokon. Emiatt lehetetlen a feladatot 52 pusztán a saját rabszolgák munkaerejével megoldani, idegen napszámosokat is fel kell fogadni. A nagybirtokos ezért sokszor eladja az egész termést még a tőkén (függő gyümölcs eladása 53 ), hogy elkerülje a szürettel kapcsolatos szervezési és értékesítési problémákat. Ezért érthető, hogy Columella inkább a különböző fajták vegyes telepítését 54 ajánlja a nagybirtokokon. A szüret idején nagy a sürgés-forgás a szőlőben, a pincében és a présház körül. A saját rabszolgák reggeltől estig dolgoznak, de mellettük idegen munkások, napszámosok is szorgoskodnak. 55 Jó munkaszervezésre, gyors és ügyes munkára, pontosságra van szükség. A szüretelő munkások sok kárt okozhatnak, ha a földre szórják, a tőkén hagyják vagy széttapossák a fürtöket, ezért a mezei munkásokat pontosan kell irányítani és ellenőrizni. Sokszor hivatásos őrökre is szükség van, főleg a lopás állandó veszélye miatt. 56 Az ifjabb Plinius bevallja, hogy a szüret idejére sokszor még állami rabszolgákat is magával vitt a birtokára. 57 Hasonló gyakorlatot figyelhetünk meg Egyiptomban is. Egy bérleti szerződésben arra kötelezi magát Sarapion, a bérbeadó, hogy a szőlő érésének idejére saját költségén őrt állít. 58 Egy másik papirusz, egy számadás, a szőlőben alkalmazott őrök bérének a fizetési listáját őrzi. 59 Pachon 23-án (kb. május közepén), Kr. e. 255-ben Kritias Zénónhoz fordult: a közeledő szüretre tekintettel arra kérte, hogy legalább tíz őrt bocsásson rendelkezésére, hogy megelőzzék az erőszakos cselekményeket. 60 P.Gurob. 8 (Fayum, Kr. e. 210) mutatja, hogy Kritias aggodalma nem volt alaptalan: a papirusz bizonyos Amoszisz, Apollónios 51 Prickett, Study 45 skk. 52 Cato agr. 147, lex vini pendentis, a tőkén lévő szőlő eladásáról. 53 Vö. D. 19,1,25 Iul.; Spruit, Traubenkauf 157 skk.; Ernst, Exceptio non adimpleti contractus 5 skk. 54 Colum. 3,21,5. 55 Colum. 3,21,5. 56 Hasonló esetek gyakoriságára következtethetünk Cato agr. 144 esküformulájából. Konkrét esetekről tudósítanak a papiruszok, különösen gyakori az olajbogyók ellopása a fáról, amiről Drexhage, Eigentumsdelikte 965 skk. részletesen ír. A már kiforrt bor lopásáról szól D. 47,2,52,25 Ulp. 57 Plin. epist. 9,20,2. Flach, Agrargeschichte 168. 58 P.Oxy. IV 729, 11. sor (Kr. u. 137); Schnebel, Landwirtschaft 278. 59 BGU I 14 recto V 20 (Memphis, 255). 60 PSI IV 345 (Philadelphia, Kr. e. 255).

36 A GAZDASÁGI KONTEXTUS: KOCKÁZATI TÉNYEZŐK A BORTERMELÉSBEN falu elöljárójának panaszát tartalmazza szőlőlopás ügyében. Hérakón, a birtok intézője három Kerkeosziriszből származó zsidó személyt vádol azzal, hogy Epeiph havában (június/július), tehát közvetlenül a szüret előtt szőlőt loptak, és ráadásul az őket felfedező és üldöző őrt is durván bántalmazták. Herakon a lopott szőlő értékét hat mérő borban határozza meg, és ennek megtérítését kéri. 61 A szüreti munkások a leszedett szőlőfürtöket kosarakba helyezték. 62 Ha a kosarak megteltek, akkor általában nagyobb gyűjtőkosárba (qualus exceptorius) öntötték át a tartalmukat, majd szamárháton vagy kocsin vitték a többnyire távolabb fekvő gazdasági épületbe. 63 Milyen kockázati tényezők diagnosztizálhatók a bortermelés e fázisában? Már a szüret előtt bizonyos jelek arra utalhatnak, hogy a bor minősége kívánnivalót hagy maga után. Cato (agr. 23) azt ajánlja, hogy a szüret megkezdése előtt ellenőrizzük a szőlőt, és a túlérett fürtöket szedjük le előre (nem fajta szerint elkülönítve, hanem keverve, uvae miscellae). Ebből előbort (vinum praeliganeum) lehet készíteni, amit Cato szerint (nyilván a gyengébb minőség miatt) a munkásoknak tanácsos felszolgálni. Az előszüretet azért célszerű beiktatni, mert a túlérett fürtök többnyire már a tőkén romlásnak indulnak; ezért több bennük a káros baktérium, ami ecetessé teheti a bort. 64 Az éretlen fürtök persze szintén ártalmasak a bor minőségére. Egy papirusz arról tudósít, hogy éretlen fürtöket kevertek az érettekhez, ennek következtében ún. omphakinos oinos, azaz éretlen bor keletkezett. 65 Ha a szüret idején sokat esik az eső, hasonlóan rossz minőségű bor jövendölhető. 66 Columella arra figyelmeztet, hogy az esős szüretből keletkezett gyenge borokat alig lehet eltartani; pesszimista nézete szerint ezek legfeljebb 30 napig maradnak egészségesek. 67 Varro (rust. 1,65) azt állítja, hogy bizonyos fajták eleve hajlanak a megsavanyodásra; az ezekből készült borokat minél hamarabb el kell fogyasztani a szüret után. 3. A présházban (torcularium és cella vinaria) A leszüretelt szőlőfürtöket Itáliában a villa rusticához, a gazdasági épületekhez szállították; Egyiptomban hasonló infrastruktúrát tételezhetünk fel. Érdemes egy Boscoreale melletti, Pompeji közelében fekvő villa rustica alaprajzát részletesebben megismerni. 68 61 Több okirat tudósít őrök alkalmazásáról a szőlő érése idején, így például PSI IV 345, Fayum, Kr. e. 256 255; P.Oxy. IV 729, 11, Kr. u. 137; Schnebel, Landwirtschaft 278. 62 Corbula, qualus vindematorius, lásd Cato agr. 23,1; Varro rust. 1,15; D. 33,7,8 pr. Ulp. Egyiptomban kophinos, sargané a nevük; P.Flor. II 269, Thead., 257. 63 White, Farm Equipments 112. 64 Prickett, Study 54. 65 P.Flor. II 140 recto (7. sor). 66 Geoponica 5,43. 67 Colum. 12,20,7. 68 A leírás Carrington, Studies 110 130 alatt olvasható; továbbá Mau, Pompeji 382 skk.; Mielsch, Villa 12 skk.; Rossiter, Farm Buildings 10 skk.; Rossiter, Wine and Oil Processing 346 skk.; White, Roman Farming 422 skk.; Percival, Villa 54 skk. további alaprajzokkal.

A présházban 37 Jelmagyarázat: A udvar, B konyha, C fűtőkamra, D fürdő-öltöző, E fürdő-tepidarium, F fürdő-calidarium, G WC, H istálló, J szerszámoskamra, K L hálókamrák, M N ebédlő előtérrel, O sütöde, P borospince, Q folyosó, R nyitott udvar a boroshordók számára, S ismeretlen rendeltetésű helyiség, T csűr, U ciszterna, V hálókamrák, W kamra, ahol a prést a földbe erősítették, X kamra kézimalommal, Y olajpince, Z kamra olajpréssel 1. ábra. Villa rustica Boscoreale mellett. Forrás: A. Mau, Pompeji in Leben und Kunst, faksz. repr., Leipzig 1908, 136, V. ábra

38 A GAZDASÁGI KONTEXTUS: KOCKÁZATI TÉNYEZŐK A BORTERMELÉSBEN A présház itt a főbejárattal szemben fekszik. A kapu olyan széles, hogy lovaskocsival is kényelmesen be lehet hajtani rajta. Figyelemre méltó, hogy a feltárt présház északi tájolású; ez pontosan megegyezik a mezőgazdasági írók tanácsaival. Már Xenophón azt ajánlja, hogy a bor raktározására a leghűvösebb helyiségeket válasszuk ki. 69 Varro és Columella is hangsúlyozza, hogy a bort lehetőleg a földszinti termekben tároljuk, hogy az optimális hűvösség biztosítva legyen. 70 Másutt Columella azt ajánlja, hogy a cella vinariát feltétlenül a gazdasági épület északi oldalára építsük. A hűvös tárolás már a préselés idején is fontos, különben túl gyorsan kezd el forrni a must. A fenti alaprajzon feltűnő a présház nagy mérete, 6 16 m. A két rövidebb fal mentén két megemelt szintű taposókádat látunk, amelyek 6 4 m-es mérete szintén tekintélyes. A taposókádak mellett mindkét oldalon egy-egy mechanikus prés található. A taposókádak előtt földbe süllyesztett cserépedényeket (dolia) látunk; a jobb oldali taposókád mellett ciszternaszerű tartály is áll, amelynek falait víztaszító vakolattal fedték. A taposókádakból beépített lefolyócső vezeti a frissen préselt szőlőlét az előtte álló edényekbe. De a lefolyókra vékony ólomcsöveket is lehetett csatlakoztatni, amelyek a jobb oldalon fekvő lacusszal kötötték össze a taposókádakat. A présházzal szemben fekszik a cella vinaria, ami ebben a villa rusticában 15 13 m nagyságú, fedetlen udvar. Itt helyezték el a nagyméretű cseréphordókat (dolia), amelyekben a must erjedt. 71 A legtöbb ásatáson azt láthatjuk, hogy a hordókat a pince talajába süllyesztették; a nyakrész kb. 20 30 centiméterrel volt a földfelszín fölött. 72 Ebben a villában a cella vinaria magasabban fekszik, mint a környező helyiségek: valószínűleg először a hordókat állították fel, és csak utána töltötték fel a köztük levő helyet földdel. 73 A présház és a cella vinaria falát a földtől kb. egy méter magasan átfúrták; a szüret idején ólomcsöveket vezettek itt keresztül, amelyeken át a mustot közvetlenül a hordókba vezették. 74 Ez a megoldás egyrészt sok munkát takarított meg, nem kellett a mustot fáradságos kézi munkával átmérni és áthordani. Másrészt a bor minősége szempontjából is fontos, hogy minél kevesebbet érintkezzen a levegővel (oxidálódási veszély); a modern nagyüzemekben is zárt rendszerben vezetik a présből a hordókba a mustot. A cella vinaria sarkában látható még egy nagyméretű üst tűzrakó hellyel és egy ciszterna is; 75 ezek funkciójára később még visszatérünk. Kisebb gazdaságok persze nem rendelkeztek ilyen jól felszerelt pincével és présházzal. Egyesek csak egy könnyű torculariával, taposókáddal dolgoztak, amit a szüret előtt egy hűvösebb helyiségben állítottak fel. Ebben az esetben különösen arra kellett ügyelni, hogy ne keveredjen idegen illat vagy alapanyag a szőlőléhez. Semmiképpen 69 Xen. Oik. 9,3. 70 Varro rust. 1,13; Colum. 1,6,9. 71 Mau, Pompeji 386 megjegyzi, hogy nem minden hordóban bort tartottak, hanem esetleg egyéb élelmiszert, főleg gabonát is tárolhattak bennük. 72 Például Boscoreale faluban a villa rustica Nr. 13, Carrington, Studies. 73 Mau, Pompeji 386. 74 Plin. nat. 14,132: Enyhébb éghajlaton (a bort) égetett cseréphordókban (dolia) tárolják; ezeket egészen vagy részben a hely fekvésétől függően beássák a földbe. 75 A must kifőzése, besűrítése szokásos volt: Plin. nat. 14,80; Colum. 12,20,7.