Koordináció. Nagy Ákos, humanitárius igazgató Ungvár, 2013.10.29.

Hasonló dokumentumok
Katasztrófavédelem 2015 Budapest, Önkéntesek a katasztrófavédelemben

Bevezető az EU katasztrófavédelmi rendszerébe

Amerikai Ház Alapítvány

A közösségi kapcsolatépítés módszerei és eszközei a rákmegelőzés hatékonyabbá tételében

Magyar Református Szeretetszolgálat

A Duna Stratégia közlekedési

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szeptember 18-i ülése 10. sz. napirendi pontja

Az áldozattá váló gyermekek segítése az iskolában resztoratív technikákkal Negrea Vidia , ELTE, Iskolapszichológiai Módszertani Bázis

Katasztrófavédelem, vészhelyzetkezelés. Vészhelyzetben

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.

FENNTARTHATÓ ENERGIA PRIORITÁSI TERÜLET (PA2) Árvay Szilárd

Az Európai Unió tevékenysége a katasztrófavédelem / humanitárius segítségnyújtás területén

Közbiztonsági referensek képzése

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 04-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

Elsőként Lakhatást Szakmai Nap november 7. Aknai Zoltán Menhely Alapítvány

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 05-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ Veszprém MEGYE: Vizl Péterné

A SZAKKÉPZÉSI ÖNÉRTÉKELÉSI MODELL ÉS AZ INKLÚZIÓS INDEX KAPCSOLATA M&S Consulting Kft.

18. Ez a határozat a közzétételét követõ napon lép hatályba. Semjén Zsolt s. k., miniszterelnök-helyettes

Közösség által irányított helyi fejlesztés (CLLD) szeminárium. Brüsszel, február 6.

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM

NIOK Alapítvány a civil partner

Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. pályázati felhívása a Digitális Jólét Program Megyei Mentor munkakörre (GINOP projekt keretében)

Együtt a vörösiszap károsultakért. A segítségnyújtás első éve

7. Ismertesse a logisztikai biztosítás lényegét, tartalmát, célját, időszakait, területeit, az egyes területek fő feladatait.

A közbiztonsági referens intézménye, rendeltetése, a referens feladatköre

PSZICHOSZOCIÁLIS ELLÁTÁS Kríziskezelés és utógondozás

A Magyar Vöröskereszt tevékenysége a lakosság humanitárius felkészítésében

A válság és a különleges jogrend kapcsolata, különös tekintettel a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerre

Uniós források a települési ifjúsági munka szolgálatában

2014. évi XC. törvény. a nemzetközi fejlesztési együttműködésről és a nemzetközi humanitárius segítségnyújtásról Általános rendelkezések

Szociális problémák és ellátási rendszer Romániában - Hargita megyében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EACEA 04/2018

A társadalmi részvétel rendhagyó formái NYÍLT KORMÁNYZATI EGYÜTTMŰKÖDÉS

A Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szóló kormányhatározat

Katasztrófavédelmi Igazgatás rendszer változásai 1976-tól napjainkig különös tekintettel a védelemben résztvevő szervezetekre

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EACEA/10/2019 Az EU segítségnyújtási önkéntesei kezdeményezés

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EACEA 14/2018. Az EU segítségnyújtási önkéntesei kezdeményezés: Technikai segítségnyújtás a küldő szervezetek részére

MAGYAR KÁRMENTŐ ALAP Veszprém Megyei Kármentő Bizottság Veszprém, Megyeház tér 1. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

VÖRÖSISZAP-KATASZTRÓFA Kolontár-Devecser, a Pannon Lapok Társasága napilapjaiban

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai

A Magyar Vöröskereszt katasztrófasegélyezési. Sáfár Brigitta Katasztrófavédelmi szakmai vezető Magyar Vöröskereszt

MELLÉKLET. a következőhöz:

T/6985. számú. törvényjavaslat

Kormányzati CSR Prioritások és Cselekvési Terv Magyarországon Amit mérünk javulni fog MAF Konferencia, október 02.

A Szekszárdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Szervezeti és Működési Szabályzata

Felszín alatti vizekkel kapcsolatos feladatok

TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS

A Kormány. /2012. ( ) Korm. rendelete. az Országos Népegészségügyi Intézetről

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

Végső változat, 2010 Szeptember Integrált Irányítási Rendszer (IIR) a helyi és regionális szintű fenntartható fejlődésért

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, február 19. (25.02) (OR. en) 6669/09 JEUN 12 EDUC 35 SOC 124 POLGEN 27

TÉLI IDŐJÁRÁSRA TÖRTÉNŐ FELKÉSZÜLÉSI FELADATOK. Berecz György tű. ezredes igazgató

Hagyományokra épülőképzési és foglalkoztatási program Szanticskán

Az új ISO 14001: 2015 szabvány változásai

AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének

Kutatás a gyülekezetben 2018.

Előterjesztés. az egyes pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 7/2009. ( ) Ör. számú rendelet módosításáról

Kis lépések, nagy örömök. A segítségnyújtás közös öröme egy telekommunikációs vállalatnál

Az összehangolási kötelezettség az építőipari kivitelezés során

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM

A BIZTOS KEZDET PROGRAM BEMUTATÁSA, A TANODÁK SZEREPE

Képzés megnevezése: Közösségfejlesztő

GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE

LIFE Alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz LIFE - Climate Change Adaptation

Danks Emese

Alkoholstratégia Magyarországonmúlt. Dr. Vandlik Erika Országos Addiktológiai Intézet

INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN

A Biztonságosabb Internet Program bemutatása

Tervezett humán fejlesztések között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására

Lakhatási program Nyíregyházán

Magyarország Digitális Gyermekvédelmi Stratégiája Fókuszban a tudatos és értékteremtő internethasználat

Az EU Duna Régió Stratégia mint a területiség, összefogás szimbóluma Közép-Európában. Nádasi György Külügyminisztérium Sárvár, október 6.

ÖNKÉNTES ÉS GYAKORNOKI PROGRAM

A szociális munka kihívásai avagy: Kihívások a szociális munka előtt

KONFERENCIA AZ EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT

Támogató szolgálatunk február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása.

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának lakáspolitikája

Az UNICEF humanitárius tevékenységének eredményei 2014-ben

Intézményi érdekeltségek a SZOL kialakításában

hatályos:

A TÁRSADALMI INTEGRÁCIÓ ELŐTÉRBE HELYEZÉSE AZ EMBERI ÉS AZ INTÉZMÉNYI ERŐFORRÁSOK RÉVÉN A KÖZÖSSÉGI ORVOSI ELLÁTÁSBAN

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT A KOORDINÁTOR SZEMÉVEL. Budapest, I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium. Ferencz Zsófia, 2014

Az országos kríziskezelő hálózat feladata, szerepe a kapcsolati erőszak- és az emberkereskedelem megelőzésében, kezelésében

Összefoglaló beszámoló Észak-magyarországi régió

.../2007. ( ) Korm. rendelet. (1) Az ózdi martinsalak felhasználásával készült lakóépületek tulajdonosainak kárenyhítéséről

A magyar kormányzat tervezett korrupcióellenes lépései és a nyílt kormányzati együttműködés

E L Ő T E R J E S Z T É S

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program szerepe a megye fejlesztésében

A Stratégia rendszerének bemutatása

Kormányzati kiberbiztonsági koordináció eredményei, stratégiai elvárások az NKE képzésével kapcsolatban

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

A Web-alapú tudásbázis a logisztika és kereskedelem területén (WebLogTrade) projekt bemutatása

INSARAG IRÁNYELVEK. I. kötet: Szakpolitika

Támogatott lakhatás. Serafin József EMMI. Hajléktalanellátás Országos Konferenciája 2013.

2.MKKSZ Vass Eszter 3.BRDSZ Várdai Lászlóné 4.MZTSZ Viszokai Adrienn

A Nonprofit Szövetség szerepe a gazdaságfejlesztésben

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyúléshezaz

Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Elnökjelölti program Béres József

A megyei tervezési folyamat

SEGÍTÜNK FELLÉLEGEZNI!

Átírás:

Koordináció Nagy Ákos, humanitárius igazgató Ungvár, 2013.10.29.

Koordináció UN OCHA Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala - (Office for the Coordination of Humanitarian Affairs OCHA) Feladata: Nemzeti és nemzetközi szervezetek humanitárius akcióinak elősegítése és koordinálása katasztrófaés vészhelyzetekben az emberi szenvedés enyhítése érdekében.

Koordináció UN OCHA Területi iroda koordinálja a szükségletek felmérését, biztosítja a segélyműveletek összehangolását, az előre nem látható költségek tervezését, humanitárius programok kialakítását, védelmezője a szükségben lévő emberek jogainak, támogatja a készenlétet és a megelőzést, megkönnyíti a fenntartható megoldások végrehajtását.

Koordináció UN OCHA A rendkívüli segélynyújtás koordinátorának főbb funkciói: koordináció a segélyezési politika kialakítása minden humanitárius kérdéssel figyelembe vétele, Cross-cutting issues humanitárius kérdések képviselete politikai szervek előtt

Koordináció UN OCHA

Koordináció UN OCHA Elnöke az Intézményközi Állandó Bizottságnak (Inter-Agency Standing Committee IASC), Tagjai: Vöröskereszt 3 NGO konzorcium Feladata Közös politika, irányelvek és szabványok kidolgozása biztosítja az összehangolt intézményközi választ

Klaszter rendszer UN OCHA A klaszter rendszer előnyei - előrelátható - meghatározza a szervezetek szerepét - felelősségüket szektoriális bontásban

Klaszter rendszer UN OCHA Cél a nemzetközi humanitárius közösséget még inkább: - rendezetté - felelősségre vonhatóvá - és professzionálissá tenni Ezáltal jobb partnerré válik: - a fogadó kormányok, - helyi szervezetek, - és a helyi civil társadalom szemében.

Koordináció UN OCHA

Koordináció Magyarországon Hiánya súlyosan veszélyezteti a hatékony segélyezést Civil Humanitárius Koordinációs Központ létrehozása (MÖSZ kezdeményezés) Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács - NHKT

Koordináció Magyarországon

Civil Humanitárius Koordinációs Központ Feladatok világos elhatárolása hatóság és civil szervezetek Igények, szükségletek felmérésének koordinálása A segélyezési tevékenységek összehangolása, a duplikációk elkerülése Segélyezettek szűrése

Civil Humanitárius Koordinációs Központ Segélyszállítmányok szakszerű regisztrálása, logisztikai feladatok összehangolása Koordinált programtervezés a civil szervezetek között figyelembe véve a kormányzati szerepvállalást Gyorssegélyezés lezárása után hosszú távú fejlesztési programok egyeztetése

Klasszikus szektoriális koordinációs megbeszélések heti rendszerességgel Élelmezés Egészségügy Oktatás Higiénia Lakhatás Civil Humanitárius Koordinációs Központ Mezőgazdaság Ingóságpótlás

Munkaterület Tagok Célcsoport Segélyezési cél Helyszín Adomány típusa Mennyiség Időtartam Kontakt személy/elérhetőség BSZA NOE (nagycsaládosok) Nagycsaládosok élelmiszer ellátása hetente Kolontár/Devecser Csomag 50 2010. 12. 1. Caritas Károsultak Károsultak élelmiszer ellátása heti két alkalom Devecser Csomag 50 2010. 12. 1. BSZA Károsultak Károsultak élelmiszer ellátása heti két alkalom Devecser/Kolontár Csomag 50 2010. 12. 1. Élelmezés/Élelmis zer MÖS Kitelepítettek Kitelepítettek élelmiszer ellátása havonta Kolontár Csomag 40 3 hónap József Imre (30/8562570) MMSZ Kármentesítők Kármentesítésben résztvevők ellátása Devecser Adag 1000 2010. 12. 1. Sáhóné Lajkó Zsuzsa (30/6335822) MMSZ Károsultak Károsultak élelmiszer ellátása hetente Devecser Csomag 150-200 csomag Nagycsaládosok higiéniai/tisztítószer ellátása BSZA NOE (nagycsaládosok) Klaszter táblázat hetente xcl-ből MRSZ Károsultak Károsultak élelmiszer ellátása Devecser Csomag 50 Caritas Károsultak Károsultak higiéniai/tisztítószer ellátása hetente Devecser/Kolontár Csomag higénia 50 2010. 12. 1. Devecser Csomag higénia 100 2010. 12. 1. 2010.12.01- Sáhóné Lajkó Zsuzsa től (30/6335822) Nem élelmiszer jellegű segélyáruk MMSZ Károsultak Károsultak higiéniai/tisztítószer ellátása hetente Devecser Csomag higénia 150-200 2010.12.01- Sáhóné Lajkó Zsuzsa től (30/6335822) MMSZ Károsultak Károsultak ellátása meleg teával Devecser Teajárat 3 hónap Sáhóné Lajkó Zsuzsa (30/6335822) MRSZ Károsultak Károsultak ellátása tűzifával (1 M3/család) Devecser Tűzifa 50 család 1 hónap Mindenki Károsultak Károsultak ruha ellátása Devecser/Kolontár Ruha 3 hónap MMSZ Kitelepítettek Átmeneti elhelyezés MMSZ Kitelepítettek Átmeneti rezsi támogatás Devecser Lakhatási támogatás Ajka Albérlet akár 200 család 6 hónap Jenei Alexandra (30/9421753) 2010.11.15.- Jenei Alexandra től (30/9421753) jelenleg több mint 100 család elhelyezése biztosított Szállás MMSZ Károsultak Lakóházak kitakarítása Devecser Takarítógép 3 hónap Sáhóné Lajkó Zsuzsa (30/6335822) MMSZ Károsultak 4 ingatlan vásárlása Devecser Ingatlan Morva Emília (30/2478541) MÖS Kitelepítettek Átmeneti elhelyezés Devecser Albérlet 1 család 3 hónap József Imre (30/8562570) MÖS Kitelepítettek Átmeneti rezsi támogatás Kolontár Lakhatási támogatás 3 hónap József Imre (30/8562570) BSZA Károsultak Átmeneti elhelyezés Devecser Albérlet 5 család Fél év MRSZ Károsultak Átmeneti elhelyezés üdülőben Teljes ellátás 200 fő Felajánlás Egészségügy MMSZ Károsultak Kisebb sérülések kezelése Devecser/Kolontár Sebgyógyítás/gyógysz erek MÖS Kolontári asztmás gyerkek/iskolások Levegőszűrő berendezés Kolontár Levegőszűrő berendezés 10 gyermek/általános iskola 3 hónap Sáhóné Lajkó Zsuzsa (30/6335822) József Imre (30/8562570) MMSZ Károsultak Lelki segélyezés a helyszínen Devecser Pszichológusok Milanovich Domnika (70/3255710) Önkéntesek BSZA Károsultak Takarítás, tereprendezés Devecser/Kolontár Önkéntes koordináció 2010. 12. 31. Pavelcze László (0670/4305960) Építkezés Caritas Károsultak Sérült, de lebontásra nem ítélt házak helyreállítása Devecser Építőanyag/ingóság Felméréstől függően kb.100 ház 2010.12.01.- től Oktatás Későbbi szakaszban Ingóságpótlás Későbbi szakaszban Módosítás: 2010.11.25

Koordináció Magyarországon

Tanulságok Az árvízi együttműködéshez képest jelentős előrelépés a CHKK Tovább kell fejleszteni a szervezetek közötti koordinációs mechanizmust

Tanulságok A segélyszervezetek aktív bevonása az előrejelzési rendszerbe A kommunikációs csatorna azonnali kialakítása Önkormányzatok képzésébe bevonni a legtapasztaltabb segélyszervezetet Az új törvény alkalmazása