Gyermekbántalmazás és elhanyagolás az egészségügyi dolgozók szerepe a jelzőrendszerben Dr Kovács Zsuzsanna 2014 május 9
Kiskorú veszélyeztetése 2012 évi C törvény a Büntető törvénykönyvről XX fejezet 208 (1) A kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy - ideértve a szülői felügyeletet gyakorló szülő, illetve gyám élettársát, továbbá a szülői felügyeleti jogától megfosztott szülőt is, ha a kiskorúval közös háztartásban vagy egy lakásban él -, aki e feladatából eredő kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő (2) Ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, az (1) bekezdés szerint büntetendő az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt a) bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésére, illetve züllött életmód folytatására rábír vagy rábírni törekszik, b) bűncselekmény elkövetéséhez felajánl
Veszélyeztetettség 1997 évi XXXI törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról 5 n): olyan a gyermek vagy más személy által tanúsított magatartás, mulasztás vagy körülmény következtében kialakult állapot, amely a gyermek testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését gátolja vagy akadályozza 6 (5) bekezdésében: A gyermeknek joga van emberi méltósága tiszteletben tartásához, a bántalmazással - fizikai, szexuális vagy lelki erőszakkal -, az elhanyagolással és az információs ártalommal szembeni védelemhez A gyermek nem vethető alá kínzásnak, testi fenyítésnek és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetésnek, illetve bánásmódnak
Veszélyeztetett kiskorúak 2006-2011 2006 209 895 2007 204 449 2008 197 450 2009 197 375 2010 191 185 2011 201 386 2012 (ea) 190 564 100% 80% 60% 40% 20% 0% Veszélyeztetett kiskorúak aránya 2006 2007 2008 2009 2010 kiskorúak száma veszélyeztetett kiskorúak száma Forrás: Gyermekjóléti Szolgálatok éves jelentés
Veszélyeztetett gyermekek aránya régiónként Forrás: KSH
Veszélyeztetett gyermekek 2012: 190 564 Bántalmazott gyermekek: Fizikai: 2233 Érzelmi: 4285 Szexuális: 310 Elhanyagolt gyermekek: Fizikai: 23 922 Érzelmi: 13 922 Látencia értékek Ny Európában: 1:10 Magyarországon: 1:25 Forrás: OKRI
Adatok Az 1-24 éves korosztály körében külső tényező vezet leggyakrabban halálhoz (baleset/erőszakos cselekmény)! Évente kb15-20 gyermek hal meg bántalmazás vagy elhanyagolás következtében! 2010-ben 50 fiatalkorú lett öngyilkos (sikertelen öngyilkossági kísérlet ennek tízszerese) 2011-ben 14 000 gyermek eltűnését regisztrálták (85% intézetből szökött) 2010-ben 11205 esetben rendeltek el nyomozást családon belüli erőszaknak tekinthető bűncselekmény ügyében Forrás: ORFK
27 OECD országban 100 000 gyermekből bántalmazás/elhanyagolás miatt évente meghalt 2,5 2 1,5 1 0,5 0 Spanyolország Görögország Írország Olaszország Norvégia Egyesült Királyság Szlovákia Portugália Svédország Lengyelország Franciaország Hollandia Csehország Németország Belgium Koreai Köztársaság Japán Dánia Finnország Ausztrália Kanada Svájc Ausztria Magyarország Új-Zéland Egyesült Államok Mexikó Forrás: First Comparative Analysis of Child Maltreatment in Rich Nations 2003 Innocenti Research Center
Elhanyagolás A gyermek szándékosság vagy hanyagság miatt tartós hiányt szenved azokban a tényezőkben, melyek fizikai, intellektuális és érzelmi fejlődéséhez feltétlenül szükségesek Fajtái Fizikai Érzelmi Oktatási/nevelési
Fizikai elhanyagolás Fizikai szükségletek hiányossága: mennyiségileg és minőségileg elégtelen táplálkozás higiénés szükségletek elhanyagolása ruházkodás hiányosságai lakáskörülmények hiányosságai A felügyelet hiánya, a kisgyermek magára hagyása gyakran vezet véletlen balesethez: Égés, forrázás, áramütés, ablakból kiesés, mérgezés, állat harapása Orvosi ellátás elégtelensége: a gyermeket egyáltalán nem vagy késve viszik orvoshoz utasítások be nem tartása, gyógykezelés visszautasítása a védőoltások beadatásának indokolatlan elmulasztása betegség titkolása, tagadása
Érzelmi elhanyagolás Csecsemő/gyermek érzelmi-kötődési igényeinek tartós, durva mellőzése, elutasítása, Az érzelmi biztonság, az állandóság hiánya A gyermek jelenlétében durva támadó erőszakos magatartás (Korai kötődési zavarok (Harlow féle kísérlet) az idegrendszerben organikus elváltozásokat okoznak károsodnak az idegsejtek közötti kapcsolatok Ennek következtében finom idegi és pszichés működési zavarok lépnek fel) Oktatási/nevelési elhanyagolás Az iskolalátogatási kötelezettség elhanyagolása, Szellemi fejlődés támogatásának hiánya A rendelkezésre álló és javasolt speciális képzés/ fejlesztés elmulasztása
Bántalmazás Ha valaki sérülést, fájdalmat okoz egy gyermeknek, vagy, ha a gyermek sérelmére elkövetett cselekményt noha tud róla, vagy szemtanúja nem akadályozza meg, illetve nem jelenti Fő fajtái: fizikai érzelmi szexuális A gyermeket bántalmazás érheti: családon belül és kívül
Fizikai bántalmazás fizikai sérülés okozása: ütés, rúgás, lekötözés, rángatás, rázás, el- vagy ledobás, mérgezés, megégetés, leforrázás, vízbe fojtás, fojtogatás, sok országban ide sorolják a közlekedés során elkövetett gondatlan veszélyeztetést is, speciális formája a megrázott gyermek szindróma
Érzelmi bántalmazás a gyermek érzelmeivel való tartós visszaélés, értéktelenség, nem kívántság érzésének keltése, a fejlettségnek nem megfelelő elvárások, félelemérzet vagy szorongás keltése, megszégyenítés, állandó kritizálás, az érzelmi zsarolás, a gyermek kihasználása, ha a gyermek tanúja más, gyakran édesanyja bántalmazásának Az érzelmi abúzus rendszerint az egyéb bántalmazási formákkal együtt fordul elő
Szexuális abúzus 0-18 év közötti gyermek, vagy fiatal szexuális tevékenységre való kényszerítése vagy csábítása, molesztálás pl gyermek bevonása pornográf anyagok megtekintésébe, vagy készítésébe, a szülő/gondozó szexuális tevékenységének figyelésébe, vérfertőzés, gyermek-kereskedelem, kereskedelmi célú szexuális kihasználás
Egyéb formák Bűnözésre, koldulásra, prostitúcióra, kényszerítés Kizsákmányolás: kornak nem megfelelő, ill rendszeres megterhelő munka végeztetése Szociális bántalmazás: a bántalmazott bezárása, szociális kapcsolatainak lehetetlenné tétele, utána való leselkedés stb Gazdasági bántalmazás: elsősorban partnerek között a bántalmazó gazdaságilag ellehetetleníti a partnerét, ez főleg válás után a gyermeket is érintheti Méhmagzatot károsító magatartás: ha a várandós életmódjával magzata egészségét veszélyezteti A várandós bántalmazása, a nem gondozott, titkolt terhesség Ebbe a csoportba sorolandó az újszülött gyilkosság Alkohol és drog abúzus Münchausen by proxy szindróma: igen ritka, rendszerint pszichés zavartól szenvedő anya követi el azzal, hogy a gyermekénél szándékosan betegséget idéz elő, majd orvostól-orvoshoz viszi, hogy így kapja meg azt a figyelmet, amire vágyik Az áldozatok kb 30 %-a belehal!
Ki az elkövető? A gyermekbántalmazás 80 %-át családon belül követik el Forrás: UNICEF jelentés 2009
Családon kívüli erőszak rendszer abúzus A gyermekek védelmére létrehozott rendszer diszfunkcionálisan működik, így hozzájárul a bántalmazás késedelmes elhárításához, vagy a további károsodáshoz A gyermek tájékoztatásához fűződő jogainak figyelmen kívül hagyása, megtagadása, a szülőktől való indokolatlan elválasztás Oktatási nevelési intézményben: pedagógus/gondozó vagy a gyermek kortársa követheti el Veszélyeztetettek a sérült, szüleiktől elválasztott gyermekek Egészségügyi ellátás során: szükségtelen, nem körültekintő orvosi vizsgálatok, indokolatlan kórházba utalás, a szülőtől való szükségtelen elválasztás, a tájékoztatás elmulasztása, fájdalomcsillapítás mellőzése, hosszadalmas várakozás, a szemérem tiszteletének mellőzése Nyomozási, jogi eljárás során a szükségtelen számú, nem megfelelő, indokolatlanul elhúzódó kihallgatás, vizsgálat, ha az nem elsősorban a gyermek érdekét szolgálja
Családon kívüli erőszak Kortárs bántalmazás: egy gyermeket egy másik gyermek, vagy gyermekek csoportja ismételten, fizikailag, lelkileg bántalmaz, vagy szexuálisan molesztál Káros vagy megalázó beavatási szertartások (csicskáztatás) Cyber-bullying Erőszak a sportban: pszichológiai lealacsonyítás vagy lelki megalázás indokolatlan nyomásgyakorlás teljesítmény elérése érdekében káros vagy megalázó beavatás, rituálék, olyan táplálkozás vagy fogyókúra, amely evészavarokhoz vezet, Média-erőszak On-line abúzus: virtuális világban élő magányos gyermek
Rizikófaktorok I Társadalmi-gazdasági tényezők kedvezőtlen társadalmi folyamatok (gazdasági krízis, radikális politikai átalakulás stb) az erőszakos magatartás társadalmi elfogadottsága, a női/férfi szerepek merev kezelése, a merev alá-/fölérendeltségi viszonyok, a családok stabilitásának csökkenése,pozitív családi minták hiánya, a többgenerációs családok együttélésének hiánya, a helytelen nevelési szokások (testi fenyítés, a pozitív nevelési technikák hiánya), a konfliktusok kezelésének hiányzó kultúrája, a veszélyeztetett családok izolációja, az ellátó rendszer működési zavarai és hiányosságai
Rizikófaktorok II Családi tényezők alkoholizmus, drog használat erőszak a családtörténetben (szülő bántalmazott gyermek volt) tájékozatlanság, alacsony iskolázottság, szegénység, hajléktalanság, munkanélküliség, elszigetelt család zavarok a családi kapcsolatban (egyedülálló, különélő szülők, mostohaszülő, szülő intézetben nevelkedett) agresszív viselkedésű partner szüléskor az anya 18 évesnél fiatalabb az anya rövidebb-hosszabb időre külön él a gyermektől a szülő személyiségével összefüggő problémák, mentális betegség szülés utáni depresszió elszökött gyermekek a szülő és a gyermek temperamentuma között diszharmónia
Rizikófaktorok III A gyermekkel kapcsolatos tényezők koraszülött, kis súlyú gyermek, az újszülöttet több mint 24 órára elválasztották az anyától, két gyerek születése között kevesebb, mint 18 hónap telt el, testi vagy értelmi fogyatékkal élő, illetve egyéb okból átlagostól eltérő gyermek nehezen kezelhető gyermek, nem kívánt gyermek, krónikus beteg gyermek
Gyanújelek a családban a bántalmazott szülő sérüléseit takarja, szorong, a várandós bántalmazása, a gyermek jelenlétében történő erőszakos magatartás más családtaggal, többnyire az anyával szemben, szülő lehangolt vagy túlfűtött, munkahelyéről rendszeresen késik vagy hiányzik italos, drogos állapot, kontrollálatlan magatartás, türelmetlen, agresszív szülő, apatikus, gyermekével szemkontaktust nem tartó szülő