AZ ELMÚLT 2000 ÉV LEGFONTOSABB TALÁLMÁNYAI

AZ ELMÚLT 2000 ÉV LEGFONTOSABB TALÁLMÁNYAI Szerkesztette John Brockman A mű eredeti címe: The Greatest Inventions of the Past 2000 Years A fordítás a Simon & Schustce (NewYork) 2000. évi kiadása alapján készült. Copyright by John Brockman Minden jog fenntartva. A jogtulajdonos engedélye nélkül e mű vagy bármely részlete semmilyen eljárással nem sokszorosítható Fordította: Pesthy Gábor

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Anthony Cheetham, a londoni Orion Kiadócsoport elnöke vetette fel elsőként, hogy az Edge körkérdésére adott válaszokból érdemes lenne könyvet készíteni. Köszönettel tartozom neki szívből jövő jóakaratáért és támogatásáért. Az Atlanti-óceánnak ezen az oldalán Bob Bender a Simon & Schustertől lelkes és határtalanul segítőkész volt. Sara Lippincottot gondos szerkesztőmunkájáért szintén köszönet illeti. A leghálásabb természetesen az Edge körkérdéséhez bölcsen hozzászólóknak vagyok. Bátyámnak, Philip Brockman fizikusnak TARTALOM Előszó ELSŐ RÉSZ Ahogyan élünk MÁSODIK RÉSZ Ahogyan gondolkodunk Utószó Írta: Jared Diamond A válaszadók ELŐSZÓ A The Third Culture (A harmadik kultúra) című könyvem 1995-ös megjelenését követően 1997 januárjában indítottam útjára az Edge (www edge.org), meghívásos alapon működő honlapot mint a "harmadik kultúra levelezőlistáját". A harmadik kultúra körébe azok a tudósok és más gondolkodók tartoznak, akik munkásságuk és tudománynépszerűsítő írásaik révén mindinkább átveszik a hagyományos értelmiségi szerepét annak újrameghatározásában, kik és mik vagyunk. Az Edge nekik nyújt lehetőséget, hogy ne csak a nagyközönség, hanem egymás számára is hozzáférhetővé tegyék nézeteiket, vállalva a vitát. Az Edge (magyarul: "határ") mottója: "Ismereteink határáig akkor juthatsz el, ha a legcsiszoltabb és legképzettebb elméket egy szobába tereled, hogy tegyék fel egymásnak az őket foglalkoztató kérdéseket: Az Edge-en megjelenő gondolatok gyakran elméletiek; tudásunk határait feszegetik az evolúcióbiológia, a genetika, a számítástechnika, a neurofiziológia, a pszichológia és a fizika területén. Néhány példa a felvetett alapvető kérdések közül: Miként jött létre a világegyetem? Hogyan keletkezett az élet? Milyen módon alakult ki a tudat? A harmadik kultúrából jött létre az új természetfilozófia, amely a komplexitás és az evolúció újrafogalmazására épül. Új hasonlategyüttesekkel ír le minket, tudatunkat, a világegyetemet és mindazt, amit ismerünk benne. Az új eszmékkel és elképzelésekkel foglalkozó értelmiség - a tudósok, akik saját munkájukról könyveket írnak - jelenti korunk vezető erejét. Olyan harmadik kultúrás tudósok szerepeltek már az Edge-en, mint az evolúcióbiológus Richard Dawkins, a filozófus Daniel C. Dennett, a fiziológus Jared Diamond, a számítógéptudós szakember Marvin Minsky és a pszichológus Steven Pinker. 1998 novemberében körlevelet küldtem a levelezőlista tagjainak, egy cikkhez kérve választ a kérdésekre: "Mit tart az elmúlt kétezer év legfontosabb találmányának? És miért?" A cikk azután 1999. január 4-én megjelent az Edge 48-ban. A szerteágazó és olykor szórakoztató elektronikus eszmecserét a többi média (ABC News, The Wall Street Journal, Newsweek, The Daily Telegraph) szokatlan figyelemmel kísérte, a kiadóimmal egyetemben. Elhatároztuk, hogy az új évezred méltó fogadása nem lenne teljes az elmúlt korok leglényegesebb technikai vívmányairól készült felmérés nélkül, a technikával és annak ránk gyakorolt hatásaival sokat foglalkozó emberek részvételével. Számos tudóstól, filozófustól és a tudományos közélet szereplőitől érkezett válasz. Nagyjából százat válogattam ki közülük ebbe a könyvbe elkerülhetetlenül önkényesen, amiért nem kívánok mentegetőzni. Ilyesfajta összeállítás esetében a hagyományos tartalomjegyzék szükségszerűen hosszadalmas és fejfájdító lenne, ezért tehát az olvasó végigböngészheti a könyvet, de felütheti bárhol, vagy válogathat a válaszadók névsora alapján. Természetesen nekem is van saját elképzelésem a "legjelentősebb találmányról", amit ezennel közrebocsátok. Pályafutásom kezdetén szerencsém volt producerként és impresszárióként dolgozni olyan művészekkel, akik érdeklődése többek között Norbert Wiener kibernetikus, Claude Shannon információelméleti szakember és Marshall McLuhan kommunikációs szakember munkáiból származó új gondolatokra és metaforákra irányult. LaMonte Young zeneszerző a Theatre of Eternal Music (Örökkévaló Zene Színháza) intézményében egy akkord órákon (vagy napokon) át zengett. Ide belépve olyan akusztikai térbe merültem bele, amelyben az én érzékeim teremtették meg a kompozíció összhangját. Andy Warhol

nyolcórás filmjét, az Empire State Buildinget vetítve (és egyhuzamban végigülve) - bár beismerem, hogy nem szeretnék ebből rendszert csinálni - egyedülálló és hosszan tartó benyomás maradt bennem az idő és az unalom mibenlétéről. Az általam 1967-ben kitalált és a segítségemmel egy elhagyott repülőgéphangárban, Long Islanden, Roosevelt Fieldben létrehozott első multimédiás diszkotékában, a Murray the K's Worldben, amelynek berendezését Gerd Stern USCO Csoportja tervezte - több száz lüktető audio- és videoforrásból zúdult kép és hang egyszerre mindenfelől a jelenlevőkre -, megértettem a visszacsatolás mint a kimenet és a bemenet közötti nemlineáris kapcsolat kibernetikus gondolatát. Az "információ" és a "kommunikáció" szavak új, radikális jelentést nyertek: az elmék egymásra hatásának módjait jelzik. Néhány évvel ezelőtt Gerd Stern több egyetemet végiglátogatott a kanadai kommunikációs guruval, Marshall McLuhannal. Különös páros volt. Stern és az USCO Csoport leginkább talán az általuk felújított templomban (Garneville, New York) létrehozott "Psychedelic Tabernacle" körében volt ismert. Sternék foltosra festett ruhákban előadott multimédiás performance-a után következett az igen konzervatívan öltözött torontói professzor előadása. McLuhan híres gondolata szerint, amely az 1964-es Understanding Media: The Extensions of Man (A média megértése: az ember kiterjesztései) című könyvében szerepel, a számítógép feltalálása révén kiterjesztettük központi idegrendszerünket - azaz az elménket. Munkatársa, Edmund Carpenter antropológus, aki az észak-amerikai eszkimók akusztikai környezetét tanulmányozta, 1967-ben meghívott ebédre Fordhambe, hogy vitassuk meg nézeteit az akusztikus térről. Ott találkoztam először McLuhannal, és emlékszem egy megjegyzésére, miszerint Freud felfedezte a tudattalant, ám mi tovább léptünk, mert elsőként tettük láthatóvá a tudatost. A zeneszerző John Cage-t ilyesfajta gondolatok foglalkoztatták a hatvanas évek közepén, egy vacsorasorozat során Dick Higgins otthonában, aki a Fluxus művészcsoport társalapítója volt. Cage azt tartotta, hogy "csak egy elme létezik, amelyen mindannyian osztozunk". Szintetizálva McLuhant és a zent úgy vélte, hogy az elme szocializálódott, és ennek következtében "nem változtathatjuk meg a gondolatainkat anélkül, hogy a világ is meg ne változna". Cage új környezetnek tekintette az elmét: "kollektív tudat"-nak hívta, és fenntartotta, hogy egy "globális hálózat" megteremtésével csatlakozhatunk be ebbe az új környezetbe. Ebben az új ismeretelméletben Occam borotvája találkozik Gödel tételével, és megszokott gondolkodásrendszerünk elemeire bomlik. Az alany és a tárgy egyesül. A valóság átmegy leírásba, és ezáltal felfedezéssé válik. Az ilyenfajta gondolatok rombolónak tűnhetn ek; de valójában felszabadítóak, és megengedik, hogy eltemessük a korábbi korszakok általánosításait, amit a szavak történelmi összegzésével tartunk fenn. Ahogy Wallace Stevens mondta: "A világ szavai adják a világ lelkét. Az igazság beszéde a maga valós magányában az a természet, amely a saját szavai által keletkezik." A "valóság" nem az univerzum részecskéinek kölcsönhatásáról szól, hanem egy olyan univerzumról, amely folyamatosan hat önmagára, ahol a részeket összekötő mintákban rejlik a lényeg. Az új helyzet megfelelő nyelven való bármilyen elemzése az emberek többségének gondolkozását tükrökkel szegélyezett spirális létrán vezeti. Nincs "válasz" erre a rejtvényre; a nyelv síkjának leírása a leírásaink síkja. A nyelv megbízatássá, tánccá, játékká, dallá válik. Az utóbbi két évezred legfontosabb találmányának a Szerteágazó Hálózatos Intelligenciát (Distributed Networked Intelligence - DNI) javaslom. A DNI a kollektív, kiterjesztett tudat - az elme, amin mindannyian osztozunk, az önmagával kölcsönhatásban á lló, önmagának tudatában lévő kollektív tudatunk végtelen rezgése, egy teljesebb, gazdagabb dimenziót hozzátéve ahhoz, ami maga az ember. BETHLEHEM, CONNECTICUT 1999. JÚNIUS AZ ELMÚLT 2000 ÉV LEGFONTOSABB TALÁLMÁNYAI ELSŐ RÉSZ Ahogyan élünk BRIAN C. GOODWIN

A nyomdagép Az elmúlt kétezer év legjelentősebb találmánya a nyomdagép. Amikor William Caxton a 15. században megjelentette a Canterbury meséket az akkoriban feltalált nyomdagépen, drámai mértékben fölgyorsította az emberi kultúra elválását a természettől. Azt a szerepet, amit a szájhagyomány töltött be a természeti folyamatokról tapasztalati úton szerzett ismeretek továbbadásában, ettől kezdve a nyomtatott szavak vették át. Ez az újítás két irányt jelölt ki. Elkezdhettük módszeresen fölhalmozni a tudást, hogy uralkodjunk a természeten, s ily módon megszabadulva a kulimunkától, fölszabadíthatjuk képzelőerőnket. Ezzel egy időben a természetről alkotott képünk is megváltozott: kezdtük alig többnek tekinteni, mint mechanizmusok összességének, amelyet saját céljainknak megfelelően manipulálhatunk. Ennek az lett a következménye, hogy ténylegesen megkezdődött a "természet leigázása". Most kettős "termést" takarítunk be: egyrészt az írott kommunikáció lehetősége az internet révén mérhetetlenül megnövekedett (hiszen ez az eszmecsere is az Edge webhelyén zajlik), másrészt végtelenül lepusztítottuk bolygónkat, amely - a dolgok jelenlegi állása szerint - nem fog már sokáig eltartani bennünket. Valamennyien tudatában vagyunk a válság kézzelfogható jeleinek: ilyen a globális fölmelegedés, a kémiai környezetszennyezés, az élet fönntartásához nélkülözhetetlen rendszerek leromlása, a fajok kihalása és a bolygó túlnépesedése. Föl tudjuk-e használni a két következmény egyikét arra, hogy megmentsen bennünket a másiktól? Embertársainkkal korábban sosem tapasztalható mértékben létesíthetünk kapcsolatot. De mi a helyzet a természettel? Föl tudjuk-e használni tudásunkat arra, hogy helyreállítsuk a kölcsönös függőség kötelékeit köztünk és bolygótársadalmunk más tagjai között azért, hogy ne legyünk többé kizsákmányolók és felelősségteljes résztvevőkké váljunk abban a kreatív drámában, amelynek mindnyájan szereplői vagyunk? Képzelőerőnket fölhasználva meg tudunk-e szabadulni attól a kulturális torzulástól, ami abból ered, hogy a természetet felcseréltük a papírra vetett jelekkel? BRIAN C. GOODWIN biológiaprofesszor, a dartingtoni Schumacher College-ban (Devon, Anglia) a holisztikus tudomány doktori programját irányítja. Művei többek között: Analytícal Physiology of Cells and Developíng Orgnnisrns, How the Leopard Changed Its Spots: The Evolution of Complexity és Form nnd Transformation: Generative and Relational Principles in Bíology (Gerry Websterrel).

RODNEY BROOKS

A villanymotor Válaszom a villanymotor, minden olyan megjelenési formájával együtt, amelyben az elektromosság mechanikai mozgást hoz létre. Az ipari forradalom a közösségi termelő- és munkahelyekre korlátozódott egészen addig, amíg a viszonylag kis méretű és tiszta villanymotor lehetővé nem tette jótékony hatásának otthoni alkalmazását: hűtés, takarítás, légkondicionálás, hatékonyabb fűtés, szórakoztatás, tömeges adattárolás, otthoni gyógyászati kezelés és kényelmesebb személyi közlekedés. Való igaz, e jótétemények nagy része - az egyszerűbb technológiáknak köszönhetően - már korábban is jelen volt a háztartásban, például a gravitáció működtette vízvezeték-hálózat vagy a konvekciós szellőztetés formájában, de a villanymotor tette ezeket igazán elterjedtté. Nyugati életformánk átalakulása mélyreható volt, és teljesen megváltoztatta elvárásainkat arról, hogyan illeszkedjék testünk a környezetünkbe. Kérdés: milyen árat követel majd a számítógépes forradalom, ha oly módon lép be életünkbe, ahogyan a villanymotor révén az ipari forradalom? ROD NE Y BROOKS számítógéptudós, az MIT's Artifical Intelligence Laboratory igazgatója. Művei: Model-Based Computer Vision, Programming in Common LISP és Cambrian Intelligence: The Early History of tke New AI. A The Artificial Life Route to Artificial Intelligence (Luc Steelsszel).

TOM STANDAGE

A telekommunikációs technológia Természetesen minden attól függ, mit értünk azon, hogy "fontosabb". Számomra a legjelentősebb a telekommunikációs technológiák felfedezése: a távíró, a telefon és napjainkban az internet. Úgy százötven évvel ezelőttig csak azzal válthattunk szót, aki egy szobában tartózkodott velünk. Legfeljebb lovasfutárral vagy hajóval küldhettünk üzenetet, vagy magunk kelhettünk útra. Az 1790-es évek első optikai távírói megteremtették a gyors távolsági hírközlést, legalábbis a rendszert kiépítő kormányzatok számára; a közember azonban nem juthatott hozzá. Az 1840-es években azután az elektromos távíró tette lehetővé, hogy nagy távolságokra, nagyon gyorsan jussanak el az üzenetek. Ez jelentős lépésváltás volt, noha eltartott egy ideig, amíg társadalmi következményei nyilvánvalóvá váltak. Először a távírókezelők lettek az új határvidék pionírjai: valahogy úgy jöhettek egymással össze, ahogy ma az internetes csevegőhelyeken lehetséges, játszhattak a kábeleken keresztül, és így tovább. Számos esküvővel végződő románc szövődött. A nagyközönség természetesen még mindig ki volt rekesztve, és a technika valós előnyeiben nem részesülhetett egészen az 1870-es évekig, a telefon föltalálásáig. Napjainkban - legalábbis a fejlett világban - természetesnek vesszük, ha a világ másik felén élő emberekkel beszélni tudunk. Egy munkanap folyamán sokan több időt töltünk el embertársaikkal közvetett úton, mint szemtől szemben. A telekommunikációs technológia mindenütt jelenvalósága kultúránk része. Televíziót nézünk, telefonokat, faxberendezéseket és - egyre növekvő mértékben - internetet használunk, szinte magától értetődő természetességgel. Ha a legkorszerűbb technikai eszközök legfőbb ismérve, hogy már-már megkülönböztethetetlenek a varázslattól, akkor a fontos technikai eszközök fő ismérve az észrevétlenség - fel sem tűnik, amikor használjuk. A telekommunikációs technika jelentőségét ezért oly könnyű figyelmen kívül hagyni, illetve alábecsülni. TOM STANDAGE a The Economist tudományos tudósítója és a Daily Telegraph technológiai mellékletének (Connected) korábbi helyettes szerkesztője. Könyve: The Victorian Internet: The Remarkable Story of tyre Telegraph and the Nineteenth Century's On-line Pioneers.

COLIN TUDGE

Az eke Ha medvékre, farkasokra, orrszarvúakra vagy tigrisekre gondolunk, érintetlen táj - hegyek, erdők, sivatagok és mocsarak - lakóiként jelennek meg a képzeletünkben. Miért nem tűnnek föl lelki szemeink előtt Berkshire vagy a Napa Valley lankás lejtőin? Természetesen azért, mert e vidékek arculatát már rég megváltoztatta a mezőgazdaság, és innen a vad fajok zöme kiszorult. Hogy történhetett ez meg ilyen mértékben - világszerte - és ilyen gyorsan? Elsősorban egyetlen találmánynak, az ekének köszönhetően. Az emberek valószínűleg legalább harmincezer éve foglalkoznak földműveléssel, de csak attól fogva kezdtek igazán uralkodni a tájon és több évszázada ipari méretekben mezőgazdasági terményeket előállítani, amióta módszeresen föltörik a talajt. A tízezer éve lejátszódott ún. neolitikus forradalom jelentette ennek talán a kezdetét - nem a földművelés kezdeteit, hanem a nagyobb hozamú mezőgazdaság kiindulópontját. Az eke tette lehetővé, hogy az emberek áthágják azt az ökológiai törvényt, miszerint a nagy, erőszakos állatok száma csekély, ugyanis mi vagyunk a legfélelmetesebbek, és mégis hatmilliárd egyedünk él a földön. Az eke átalakította a Föld tájait, és a velünk rokon fajokat "félresöpörte". Jóllehet az első ekék minden kétséget kizáróan korábbi időszakból származnak, mint e könyv kijelölte időkeret - az elmúlt kétezer év -, de ez az eszköz nagyot fejlődött ez idő alatt is, tehát feltétlenül szólni kell róla. A földművelés - nagy vonalakban - a környezet átalakítása az emberek élelemellátásának növelése érdekében. Erre sok módszer kínálkozik a talaj in extenso föltörése nélkül is, s ezeket minden bizonnyal jóval a neolitikus forradalom előtt alkalmazták. Az egyedi növények termesztése a "kertészkedés", ami magában foglalja a növényvédelmet (a majmok elkergetését éppúgy, mint a rovarokét), a gyomlálást és a szaporítással egybekötött metszést. Az állatokkal való foglalkozás az állattenyésztés, és ennek is sok formája létezik a háziasításhoz (domesztikációhoz) vezető úton. Az ausztrál bennszülöttek például előre megtervezett bozóttüzekkel irányítják a kengurukat. Az ilyen kezdetleges gazdálkodás jelentősen előmozdítja az emberi jólétet, de hozama mindig korlátozott, és a tájat többé-kevésbé érintetlenül hagyja. A szántóvető földművelők azonban leigázzák a tájat. Az őshonos flórát a csupasz talajig - a puszta alapig - letarolják. Az eredeti táj lényegtelen. Sok tudós fölvetette, hogy Ádám és Éva kiűzetése a Paradicsomból valójában a nagy léptékű mezőgazdaság kezdete, az emberek ugyanis kipusztították az adott helyen élő szarvasokat és gazellákat, s az utolsó jégkorszak idején emelkedő tengerszint elárasztotta a part menti síkságokat. Azok az emberek, akik korábban csak kedvtelésből gondozták a helyi növényzetet, rákényszerültek a teljes munkaidejű növénytermesztésre. Úgy hiszem, hogy Káin Ábel ellen elkövetett gyilkossága a szántóvető földművelés kezdetének szimbóluma: a "szántóvető" megöli a szelíd pásztort. A Genezis szerzői világosan felismerték ennek jelentőségét. Számukra a talaj feltörése - az Isten alkotta táj megváltoztatása - istenkáromlásnak számított. A felszántott talaj tényleg Káin-bélyeg. A szántóvető paraszt és az állattenyésztő közti ősi konfliktus a 20. században is tovább él, amint ezt az Oklahomából származó dal is mutatja: "Ó, a gazda és a pásztor legyen bará-á-át!" Az első ekék ember vontatta villás faeszközök voltak - vitathatatlanul fáradságos elfoglaltság, mint a legtöbb mezőgazdasági munka, egészen a közelmúltig. Ám minden erőfeszítés ellenére csak alig karcolták meg a talajt. A fejlődés három irányban következett be. Egyre erősebb és többféle anyagot használtak: a vassal borított fát előbb a vas, majd az acél váltotta fel. Később a forma is változott: a favillára vasat szereltek, hogy feltörje a földet, majd olyan vaslemezt, ami meg is forgatta. Végül megnövelték a vonóerőt, melytől az előbbiek használata is függött. Már jóval Krisztus előtt igénybe vették az ökröket, ám később az igáslovak gyorsabbnak és hatékonyabbnak bizonyultak (jóllehet többet ettek, és ezért gazdaságtalanabbak voltak). A kínaiak föltalálták a hámot, így a lovak a megfulladás veszélye nélkül húzhatták a terhet. Igazából azonban a traktor lendítette át modern szakaszába a világot. A traktorok igazolják Isambard Kingdom Brunel mérnöki tudományokról vallott filozófiáját: ha adott erő nem elég a feladathoz, tízszerezd meg és próbáld újra. A kemény agyagtalajt a lovak nem tudják fölszántani, de a traktorok igen. Így például a nagy-britanniai Lincolnshire földjén kétezer évig a birkák legeltek, ma viszont - hála a modern traktoroknak - az egész régióban gabonát és burgonyát termesztenek. Az amerikai prériken ugyanaz történt, csak jóval nagyobb léptékben. Felejtsük el a számítógépet és a távírót, felejtsük el az írást, sőt még a kereket is. A világot az eke változtatta meg. COLIN TUDGE a London School of Economics mellett működő Centre for Philosophy kutató munkatársa. Közelmúltban megjelent könyvei közül néhány: Last Animals at the Zoo, The Engíneer ín the Garden, The Tíme Before History és Neanderthals, Bandits, and Farmers. ARNOLD TREHUB

Otto von Guericke gépezete Az elmúlt kétezer év legfontosabb találmánya az lehet, amelynek hatása a legszélesebb kört érintette és a legjelentősebb következményekkel járt. Véleményem szerint ez Otto von Guericke 1660-ból származó találmánya, a sztatikus elektromosságot létrehozó gépezet. Bár az elektromos és mágneses jelenségeket sok évszázaddal korábban is észlelték és magyarázták, von Guericke találmánya tudott első ízben elektromosságot előállítani. Ez az egyszerű szerkezet nyitotta meg az utat az elektromosság megértéséhez és alkalmazásához. A következő évszázadokban aztán ezt a masinát viszonylag gyorsan továbbfejlesztették és finomították, elősegítve az elektromosság egyre jobb megértését és gyakorlati alkalmazását. A modern energiatermelés, a távközlés, a számítógépes adatfeldolgozás, a szállítás és szinte minden fontos eszközünk von Guericke találmányából eredeztethető. A mindennapi élet szintjén nehéz elképzelni bármely üzemünket vagy akár a háztartásunkat elektromosság nélkül. Alapvető elméleti felfedezések hosszú sora - például az elektromágnesség vagy az agy bioelektromossága - köszönhető ennek a találmánynak. Amikor majd megismerjük, miként hozza létre az agy saját találmányainak rejtett modelljeit, a magyarázatnak kétségtelenül létfontosságú vetülete lesz az agy saját elektromos tevékenységének szerkezete és működése. ARNOLD TREHUB az amhersti University of Massachusetts pszichológiaprofesszora, a The Cognitive Brain című könyv szerzője.

ALUN ANDERSON

A karavella A 15. század eleji portugál karavella első pillantásra inkább két földrész vitorlás hajójából összetákolt hibrid, semmint az Apollo űrhajó utaskabinjának középkori megfelelője. Pedig több szempontból is közeli rokon. Az Apollo azzal változtatta meg a világunkat, hogy képet adott róla Hold-távlatból. A karavella ennél is job ban megváltoztatta a középkori világot: Afrika partjai mentén hajózva, ismeretlen tájakra bukkant, és utat nyitott a felfedezések korának, amelyet Vasco da Gama és Kolumbusz neve fémjelez. Az Apollóéhoz hasonlóan a karavellák építése és útra bocsátása is rettentő költséges volt, ami végül teljesen fölemésztette fő támogatójuk, a portugál Henrik herceg (Tengerész Henrik, 1394-1460) hatalmas vagyonát. Abban is hasonlítottak az Apollóra, hogy a korai karavellákat olyan gazdaságos - szükséges és elégséges - méretűre építették, amennyire csak megengedte hatalmas felfedezőfeladatuk, s ez akkoriban minden részletében ugyanolyan nehéznek számított, mint most eljutni a Holdra. Egyetlen karavella sem maradt fönn, még részletes tervrajza sem.a portugál ácsoknak megtiltották, hogy a konstrukcióról bárkinek beszéljenek, sőt azt is, hogy effajta hajót építsenek külföldieknek. Ám elég jó képet alkothatunk róluk a fennmaradt vázlatok alapján. A hajótest a gyerekek számára készült kalózfilmekben látható kis spanyol gályákéra emlékeztet, a fedélzet alatti ágyúsor nélkül. A vitorlák azonban nem négyszögletesek, mint várhatnánk, hanem háromszög alakúak, és egy rézsútosan elhelyezkedő keresztrúdról lógnak le, hasonlóan az arab dhow vitorlázatóhoz - effajta vízi járművek még mindig közlekednek az Indiai-óceánon.A karavelláknak azonban két, három és később négy árbocuk volt. Ez a hajótípus valóban az európai és az arab hatások keverékét mutatta. A modern versenyjachtokéhoz hasonló, feszesre húzott, háromszög vitorláival - a korai keresztvitorlás árbocozatú hajóktól eltérően - a széliránnyal kis szöget bezárva is képes volt hajózni. Az utóbbiak ugyanis a legjobb esetben csak a széliránnyal több mint 65 fokos szögben tudták kifeszíteni vitorláikat, és arra voltak ítélve, hogy vagy megkeresik a megfelelő szeleket, vagy állandóan tehetetlenül előre-hátra manővereznek. A konstrukciót a 15. század elejétől a közepéig tökéletesítették a Tengerész Henrik által finanszírozott utak folyamán. Portugália az akkor ismert világ legtávolabbi szélén feküdt, több tízezer kilométernyire Ázsia kincseitől és a fűszerkereskedelem útvonalától, s Henrik egyrészt déli tengeri utat akart találni Ázsiába az észak-afrikai partok ismert határain túl. (Másrészt abban is reménykedett, hogy megtalálja János apostol mesebeli keresztény királyságát.) E küldetés teljesítéséhez nemcsak a hajókat kellett tökéletesíteni, hanem a navigációt, a térképészetet, a csillagászatot és a szelekről, valamint az áramlatokról szerzett tudást is - és ez így is történt egy igen költséges program keretében, amelynek központja a Henrik herceg által alapított navigációs iskola volt Sagresben. A karavellák mintegy húsz-harminc méter hosszúak voltak. Nem alakítottak ki rajtuk nagyobb rakteret, mivel nem kereskedelmi, hanem felfedezőhajók voltak - az űrszondák tengeri megfelelői. Szorosan zárt fedélzetekkel és kis fenékterekkel épültek, s kátránnyal borították őket, hogy a lehető legkevesebb víz szivárogjon be. Később, amikor már erős, új köteleket és drága pamut- vagy vászonvitorlákat tudtak beépíteni, a vitorlázat egyszerűsödött. Így egy-egy hajóhoz elegendőnek bizonyult a huszonöt fős legénység, és hosszabb utat tudtak megtenni a készletek feltöltése nélkül. A sekély merülésű hajók a széllel szemben is tudtak manőverezni. A Portugália délnyugati csúcsán elhelyezkedő Sagresben Henrik által alapított tengerészeti akadémián új navigációs módszereket és a csillagok felhasználásának új módjait fejlesztették ki. Amint a karavellák megkezdték dél felé vezető útjukat és az északi félteke csillagai eltűntek a horizont alatt, használhatatlanná váltak azok a navigációs módszerek, amelyek a Sarkcsillag magasságának az asztrolábiumon leolvasott értékét használták a szélesség meghatározásához. Ehelyett táblázatokat dolgoztak ki, amelyek a Nappal helyettesítették a Sarkcsillagot. A legfontosabb azonban, hogy elkezdődött a módszeres információgyűjtés és térképkészítés. A karavelláktól azt remélték - sőt végül megkövetelték -, hogy részletes hajónaplókkal térjenek vissza útjaikról, s ez nemcsak az Afrika körüli útvonal, hanem az óceáni áramlatok föltérképezését is lehetővé tette. A portugálok rendkívül kockázatos utazásokra vállalkoztak. 1410-ben semmit sem tudtak Afrikának a Boujdour-foktól délre eső részéről (ez a mai Marokkó határán túl fekszik). E ponton túl a kopár partvidék mögött a nagy sivatag húzódott, és a szél, valamint az áramlatok nem kedveztek a visszatérésnek Portugáliába. Úgy tartották, soha senki sem fog visszatérni, aki áthalad ezen a fokon. Henriknek azok az expedíciók hozták meg az első nagy sikereket, amelyek során fölfedezte Madeira szigetét (1419) és az Azori-szigeteket (1431). E part menti szigetek segítségével a legénység biztonságosabban talált utat Észak-Afrikából hazafelé a nyílt tengeren, és elkerülte a kedvezőtlen áramlatokat. Még így is további tizenöt próbálkozás után tudtak az első hajók áthaladni a Boujdour-fokon és délre, Szenegál irányába vitorlázni. Ezekben az évtizedekben Tengerész Henrik kevés támogatót talált költséges felfedezőútjaihoz. 1441-ben azonban, amikorra a karavellatervezés gyorsan fejlődött, hajóinak egyike eléggé délre hatolt ahhoz, hogy kapcsolatot létesítsen az afrikai kultúrákkal. Ez volt az első közvetlen kapcsolat a tengeren keresztül Európa és a fekete Afrika között, és nagy visszhangot váltott ki jóval Portugália határain túl is. Megkezdődött a felfedezések kora. 1460-ban Henrik meghalt, utolsó expedíciója ekkor érte el a Zöld-fokot, melytől még távol esik az a pont, ahol az afrikai partvonal keletre fordul a rnai Nigéria felé. Vasco da Garna azonban még a századforduló előtt megkerülte Dél-Afrikát és elérte Indiát. Különálló kultúrák kerültek kapcsolatba egymással (néha borzalmas következményekkel, amint gyökeret vert a rabszolga-kereskedelem), és megindult a nemzetközi tengeri forgalom. Az apró, remekül megszerkesztett karavelláknak és az új navigációs és térképkészítési szakismeretnek köszönhetően áthaladtunk a történelem egyik fordulópontján. ALUN ANDERSON a New Scientist folyóirat szerkesztője.

SAMUEL H. BARONDES

A szervezett tudomány A modern kor nagy leleményének tartom a tudományos társaságok és folyóiratok megalakulását, amelyek elősegítették a bizonyítékokon és nem a tekintélyen vagy a kinyilatkoztatáson alapuló tudás fölhalmozását és terjesztését. E szervezetek létrejötte előtt a tudományos ismeretek fölhalmozása lassan haladt, mivel nem voltak a közzétételre és a bírálatra szervezett illetékes fórumok - pedig ezek az eljárások nélkülözhetetlenek az új elképzelések ösztönzéséhez, a tarthatatlan dolgok megcáfolásához, és rendszert nyújtanak a valódi teljesítmény és érték elismeréséhez s díjazásához. Noha ezek a szervezetek fokozatosan igen naggyá és személytelenné válnak, ami sok alegység létrehozását teszi szükségessé az emberi léptékű kölcsönös együttműködés érdekében, mégis létfontosságú társadalmi szervezetek maradnak a tudomány központjában - ez az a briliáns találmány, amely lehetővé teszi a tudás mindennapos növekedését, és oly sokunk számára szerez örömet. SAMUEL H. BARONDES, M. D. a San Franciscó-i University of California Center for Neurobiology professzora és igazgatója, a Molecules and Mental Illness, valamint a Mood Genes: Hunting for Origins of Mania and Depressíon című könyvek szerzője. JOHN R. SEARLE

A "zöld forradalom" Ha "találmányon" technikai haladást értünk, szemben az elképzelésekkel, elméletekkel és fogalmakkal, akkor nem kevés jelentős akad. Gondoljunk például a nyomdagépre és az órára. Túl korai még biztosat mondani, de az elmúlt kétezer év legfontosabb találmányai közül választásom az összefoglalóan "zöld forradalomként" emlegetett mezőgazdasági módszerek együttesére esne. Ez a találmány az 1960-as években kezdett alakot ölteni, és az 1990-es években folytatódott; valójában mostanság olyasvalamivé fejlődik, amelyet joggal lehet majd "zöldkék forradalomnak" hívni, mert kiterjeszti az új mezőgazdasági eljárásokat az óceánokra. Minden idők legfontosabb találmányának a kőkorszaki forradalmat tartom, amikor az emberiség módszeresen kezdett növényeket termeszteni, és ily módon felülkerekedett a vadászó-gyűjtögető életmód kiszámíthatatlanságán és halálos veszélyein. A vadászó-gyűjtögető emberek egyrészt nem maradhattak elég ideig egy helyen ahhoz, hogy stabil civilizációt alakítsanak ki, másrészt aligha élték túl az aszályt vagy más természeti csapásokat. A kőkorszaki forradalommal mindkét probléma megoldódott, és a civilizáció valós lehetőséggé vált. Ez a forradalom azonban megteremtette a saját problémáit - nevezetesen a malthusi problémát. A populáció növekedése állandóan azzal fenyegetett, hogy meghaladja az élelemutánpótlás növekedését. A zöld forradalom - legalábbis a belátható jövőben - megoldja ezt a gondot. Az élelemkészlet nagysága jelentősen meghaladta a népesség növekedését. Manapság, ha Afrika vagy Ázsia egyes részein pusztító éhínségről olvasunk, tudjuk, hogy politikai okok húzódnak meg mögötte. Nemzetközi szinten nincs élelemhiány. Mindenki számára elegendő élelem van, és a zöld forradalomnak köszönhetően ez még sokáig így lesz. JOHN R. SEARLE a berkeley-i University of California filozófiaprofesszora. Könyvei többek közt: Intentionality: An Essay in the Philosophy of Mind, Mínds, Brains, and Science, The Rediscovery of the Mind, The Construction of Socíal Reality, Elme, nyelv és társadalom (Budapest,Vince Kiadó, 2000) és The Mystery of Consciousness.

MARC D. HAUSER

Az elektromos világítás és az aszpirin Egy régi viccet próbálok felidézni: egy pasas országos közvélemény-kutatást folytat minden idők legcsodálatosabb találmányáról. Utazásai folyamán eljut a messzi délre, ahol is egy idős úriember a háza előtti tornácon ringatja magát hintaszékében. Odamegy hozzá, és megszólítja: - Uram, ne haragudjon a zavarásért, közvélemény-kutató vagyok, és szeretnék föltenni egy kérdést. Az érdekel, mit tartanak az emberek minden idők legnagyobb találmányának. Önnek mi a véleménye? Az öregúr megvakarja a fejét, majd így felel: - Szerintem a termosz. A közvélemény-kutató megdöbben. - Uram, az általam összegyűjtött milliónyi válaszban még senki sem említette a termoszt. Elmondaná nekem, miért ezt választotta? - Hisz ez egyszerű - mondja az öregúr.-tudja, a termosz hidegen tartja a hideg dolgokat és melegen a melegeket. De honnan tudja, melyik melyik? Nos, van két saját javaslatom is. Az első az 1828-ban megszületett elektromos világítás, nagyjából ötven évvel azelőtt, hogy Joseph Swan szabadalmaztatta az izzólámpát. Régebben Afrikában éltem, ahol az ember gyakran kénytelen volt a tűz fényénél olvasni, így isteni ajándéknak tartottam az elektromosságot. Mi több, miután föltalálták az izzólámpát, nem sokkal később előrukkoltak az elemlámpával, a praktikus eszközzel azok számára, akik a sötét őserdőben dolgoznak. Második javaslatom a legnagyobb találmányra az 1853-ban, furcsa módon Franciaországban fölfedezett aszpirin. Nyilvánvalóan bőven van más gyógyszer is, amelyek közül sok hasonló célokat szolgál, de milyen hasznos ez a kis tabletta a fejfájás, a testi fájdalmak és a láz csillapítására! A maszájok a fejfájást a homlokra helyezett, összepréselt kecskeürülékkel gyógyítják. Én megmaradok az aszpirinnél! MA RC D. HAUSER kognitív idegtantudós, a Harvard University pszichológia tanszékének professzora, ahol az elmével, az aggyal és a viselkedéssel foglalkozó kutatási program egyik résztvevője; ezenkívül a The Evolution of Communication című könyv szerzője.

JOHN D. BARROW

Az indo-arab számrendszer A legfontosabb találmány az índo-arab számrendszer: 0, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9 a helyi érték fogalmával (vagyis 111 jelentése: "egyszer száz plusz egyszer tíz plusz egy egység"), a nulla szimbólumával, valamint azzal az operatív tulajdonságával, hogy a nulla hozzátétele a számsor jobb oldalához a szám alapértékének 10-szeresét jelenti. Ez a szám- és számolási rendszer jelenleg egyetemes, és minden kvantitatív természettudomány, közgazdaságtan és matematika alapját alkotja. JOHN D. BARROW az angliai University of Cambridge matematikaprofesszora és a Millennium Mathematics Project igazgatója. Könyvei többek közt: Pi in the Sky, Theories of Everything, A fizika világképe (Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994), The Anthropic Cosmological Principle (Frank J. Tiplerrel közösen), A Világegyetem születése (Budapest, Vince Kiadó, 1997), A művészi Világegyetem (Budapest, Vince Kiadó, 2000), Impossibility:The Limits of Science and the Science of Limits és Between Inner Space and Outer Space. LEON LEDERMAN