Lendület és töretlen fejlődés 995 óta Nyíregyháza - Nagykálló Telefonszám: +6 6 86, +6 0 5 7 50, Fax: +6 6 85 E-mail cím: megrendeles@kallofem.hu www.kallofem.hu
BEMUTATKOZÁS A Kálló-,,fém Kft. működésének 0 éve alatt szabolcs-szatmár-bereg megye, illetve a térség meghatározó épület-acélszerkezet gyártó cégévé nőtte ki magát. A társaságot 995. február -én két magánszemély Ács László és Kemény József alapította, jelenleg is ők ketten az ügyvezető tulajdonosok. A társaság létszáma az alapításkori 5 főről 80 főre nőtt, az árbevétel az alapítás évében 0 millió Forint volt, a 006-os árbevételünk meghaladta a milliárd Forintot, s ezt az árbevételi szintet azóta is tartjuk. A társaság a 0 éves működése alatt dinamikusan fejlődött, minden évben nyereséges volt, és emellett nagy volumenű, nagy értékű ingatlan és termelő eszköz beruházásokat hajtott végre több száz millió forintos értékben. A Kft-nek három fő tevékenysége van:. acélszerkezet gyártás. tekercslemez feldolgozás. acél nagy- és kiskereskedelem Acélszerkezet gyártás: a legkisebb mezőgazdasági takarmánytárolóktól a több ezer m s hűtőtárolókig bármilyen szerkezetet le tudunk gyártani. A vevő igényeit figyelembe véve a szerkezetet helyszínre szállítjuk, összeszereljük, beburkoljuk. Tekercslemez- feldolgozás: 0,5 mm-től mm vastag lemezeket tudunk feldolgozni. Az alapanyag lehet hidegen hengerelt acél, horganyzott acél, festett acél illetve alumínium tekercs. A tekercslemez feldolgozás műveletei: szalaghasítás, táblásítás trapéz-, cserepeslemez gyártás ereszcsatorna -rendszer gyártása Z és C szelemen hengerlés egyedi élhajlított elemek 6m hosszban Acél nagy- és kiskereskedelem: a fent leírt két tevékenységhez szükséges alapanyagok és egyéb más acél termékek kereskedésével is foglalkozunk, mind lakossági mind vállalati szinten. Az elmúlt 5 évben intenzív ingatlan fejlesztést hajtottunk végre Nyíregyházán. Ennek eredményeképpen mára Nyíregyháza ipari területén egy ha-s telephellyel rendelkezünk, melyen a gyártócsarnokok összes alapterülete.000 m. Az ingatlan részét képezi egy.800 m -es, szintes irodaépület is. Bízunk benne, hogy munkatársaink szakértelme, termékeink minősége és stabil hazai üzleti hátterünk elnyeri tetszését, és hamarosan elégedett ügyfeleink körében köszönthetjük Önt is! Lendület és töretlen fejlődés 995 óta. - -
SZÍNEK - KIVITEL Minden termék horgonyzott kivitelben és a következő járatos színekben kapható. RAL 05 RAL 000 RAL 005 RAL 009 RAL 0 RAL 500 RAL 60 RAL 706 RAL 705 RAL 800 RAL 807 RAL 900 RAL 9006 RAL 900 BEVONAT SZERKEZETRENDSZER PVC védőfólia (opcionális) felső bevonat: poliészter primer réteg: poliészter passziváló réteg horganyréteg acéllemez horganyréteg passziváló réteg primer réteg: poliészter páralecsapódás elleni réteg (opcionális) KOMPLETT CSATORNA RENDSZER 5 8 9 6 7 0 - csatornaszöglet - ereszcsatorna - lefolyócső - kifolyócső 5 - hattyúnyak 6 - véglemez 7 - betorkolló csonk 8 - lefolyócső tartó 9 - csatornatartó hajlított szárú 0 - csatornatartó egyenes szárú - - www.kallofem.hu
ÉLHAJLÍTOTT ELEMEK, KIEGÉSZÍTŐK cserepes gerinc orom takaró sarok takaró szögletes csatorna rögzítő fűzőcsavar tömítőcsík hófogó pop szegecs egyedi elem vízvető dilatációs elem csavarok hófogók pop szegecsek CSEREPES LEMEZ Felhasználási terület új tetőszerkezet építéséhez régi tetőburkolat felújításához szükséges tető hajlásszög Előnyei az acél a legidőtállóbb alapanyag páramentesítő filc bevonattal is rendelhető egyedi méretekben az Ön igényeinek megfelelően, minimális hulladékkal gyártható könnyű, m cserepeslemez 5kg (hagyományos cserépfedés ált. 0-5kg/m) jól röggzíthető, a legszélsőségesebb időjárási viszonyoknak is ellenáll könnyű és gyors felszerelhetőség költséghatékony, mert felújításkor a meglévő cserepet, palát, zsindelyt nem szükséges eltávolítani és elszállíttatni (palatető esetén ez akár több százezer forintot is jelenthet) felújítás esetén kimagasló hőszigetelő képesség, hiszen a meglévő tetőburkolattal összeadottan szigetel a cserepeslemez hosszú élettartam a minőségi acélnak és tökéletes bevonatnak köszönhetően szinoldalt 5 µ vastagságú poliészter hátoldalt 5 µ vastagságú poliészter 0,5mm acéllemezből KCS /5:080/50 Balaton cserepes lemez 9 5 50 080 85 Lendület és töretlen fejlődés 995 óta. - -
TRAPÉZLEMEZEK Előnyei az acél a legidőtállóbb alapanyag páramentesítő filc bevonattal is rendelhető KTR 8/7:75/50 alumínium rögzítő, fűzőcsavar, tömítőcsík, hófogó, hóvágó 8 8 7 75 0 KTR /6:85/000 alumínium rögzítő, fűzőcsavar, tömítőcsík, hófogó, hóvágó 6 5 7 85 8 KTR /08:080/50 alumínium rögzítő, fűzőcsavar, tömítőcsík, hófogó, hóvágó 5 08 7 080 8-5 - www.kallofem.hu
KTR 0/5:080/50 festett alumínium 8 rögzítő, fűzőcsavar, tömítőcsík, hófogó, hóvágó Opció: PVC védőfólia és páramentesítő filc bevonattal 0 5 70 65 080 8 Terhelés kg/m Vastagság mm Behajlás 60 80 00 0 0 60 80 L/50,55,5,5,0,5 HASZNÁLATOS FESZTÁVOK L/00,50,5,0,5,0 KARAKTERISZTIKA Névleges Súly Max. Max. támaszponti Inercia- W keresztmetszeti vastagság mezőnyomaték nyomaték nyomaték modulus mm kg/m kg.m kg.m cm cm,6,8,,,90 KTR 5/07:05/50 L/50,5,5,05,05 0,80 0,85 L/00,0 0,80 0,80 0,60 0,55 L/50,0,90,65,55,50 L/00,55,5,5,5 L/50,55,0,5,5,5,5 L/00,0,0,0,05 0,95 festett alumínium 5 rögzítő, fűzőcsavar, tömítőcsík, hófogó, hóvágó Opció: PVC védőfólia és páramentesítő filc bevonattal 07 0 97 05 090 KARAKTERISZTIKA Névleges Súly Max. Max. támaszponti Inercia- W keresztmetszeti vastagság mezőnyomaték nyomaték nyomaték modulus mm kg/m kg.m kg.m cm cm,8 9,7 90,,7,866 Terhelés kg/m 60 80 00 0 50 80 Vastagság mm HASZNÁLATOS FESZTÁVOK Behajlás L/50 L/00 L/50 L/00 L/50 L/00 L/50 L/00,60,5,5,0,0,00,80,5,5,85,85,85,80,50,5,55,55,55,0,85,0,0,0,5,90,55,5,75,55,0,0,85,85,85,85 Lendület és töretlen fejlődés 995 óta. - 6 -
KTR 5/:000/50 festett alumínium rögzítő, fűzőcsavar, tömítőcsík, hófogó, hóvágó Opció: PVC védőfólia és páramentesítő filc bevonattal 6 0 5 000 05 KARAKTERISZTIKA Névleges Súly Max. Max. támaszponti Inercia- W keresztmetszeti vastagság mezőnyomaték nyomaték nyomaték modulus mm kg/m kg.m kg.m cm cm,90 70,0 70,0,5,79 Terhelés kg/m 80 00 0 50 80 00 Vastagság mm HASZNÁLATOS FESZTÁVOK Behajlás L/50 L/00 L/50 L/00 L/50 L/00 L/50 L/00,0,0,50,0,0,95,50,90,50,0,50,0,50,0,0,50,0,0,50,0,0,50,0,0 Lendület és töretlen fejlődés 995 óta. - 7 -
Z ÉS C SZELEMENEK Opció opcionálisan furatolva: kör, vagy ovális furattal furattávolság 50-0 mm-ig B B 8 A A 8 C C Z szelemen C szelemen A teljes szelemenpalettánkat, árlistánkat keresse weboldalunkon. www.kallofem.hu profil 00 0 50 00 50 00 5 5 6 5 6 5 Járatos Z és C szelemen keresztmetszeti jellemzők, teherbírási adatok, S50 GD+Z00 t [mm] A C B g [kg/m] f y I g I eff [N/mm ] 0,70 00,00 7,00,5 50,0, 0,7,58,,86 00,00 7,00,65 50, 7,,7 9,55,05 6,0,5 00,00 7,00,98 50 9,0 6,6,9 5,,8 8,55,50 00,00 7,00,7 50 8,7 8,,8,0 6,5,7 00,00 7,00,0 50 6,8 6,8,6,89 0,6,5 0,70 0,00 7,00,6 50,0 9, 0,8,5,,86 0,00 7,00,8 50 9, 0,,0 7,95,05 6,0,5 0,00 7,00,7 50 59,6 5,,98,8,8 8,55,50 0,00 7,00,7 50 7,6 7,,8,0 6,5,7 0,00 7,00,6 50 99,6 99,6 5,9,79 0,6,5,50 0,00 7,00,5 50,, 7,9 66, 5,80 50,00 7,00, 50 5,9 0,5,0,7,68,6,5 50,00 7,00,0 50 8, 6,,5 6,5,56 7,,50 50,00 7,00,5 50 00,7 87,,68,0,98 9,95 50,00 7,00,06 50 6, 0,5 5,7,67 7,6,7,50 50,00 7,00,08 50 69, 69,0 7,99,79,,6,00 50,00 7,00 5,0 50,, 0,0 69, 8,0 6,9 00,00 7,00 66,00,90 50 7, 5,0,,75,56 7,,5 00,00 7,00 66,00,8 50 6,5 76,,8 8,5,98 9,95,50 00,00 7,00 66,00, 50 0, 58, 7,69 6,96 7,6,7 00,00 7,00 66,00 5,79 50, 05,,,8,,6,50 00,00 7,00 66,00 7, 50 555,0 5,9 8,97 69, 8,0 6,9,50 50,00 7,00 66,00,99 50 565, 0, 9,70,55 8, 6,5 50,00 7,00 66,00 6,66 50 758,8 666, 7,0,0,58 7,7,50 50,00 7,00 66,00 8, 50 95,6 90,8,88 65,68 0,0 0,06,00 50,00 7,00 66,00 9,99 50 7,6 8,7,55 97,9 6,85 5,69,50 00,00 90,00 8 6,06 50 99,0 6,,58,8 8, 6, 00,00 90,00 8 8,09 50,7 057,7,0 7,50,58 7,7,50 00,00 90,00 8 0, 50 67, 9,,8 5,65 0,0 0,06,00 00,00 90,00 8, 50 98, 89,5,9 9,66 6,85 5,69 [cm ] [cm ] M H [knm] T H [kn] F H,e [kn] F H,i [kn] - 8 - www.kallofem.hu
SZERKEZETGYÁRTÁS ÜZLETÁGUNK KIEMELT PROJEKTJEI Cégünk évi.000 tonna acélszerkezetet gyárt és szerel - elsősorban Magyarország területén belül. Színes, valamint horganyzott trapéz és cserepeslemez tekintetében évi 00.000 m feletti mennyiség kerül ki gyártócsarnokainkból. Az elmúlt időszak alatt számos iparág számára készítettünk acél szerkezetű kiszolgáló épületet, gyáregységet: mezőgazdasági és állattartó épületek (tehénistálló, fejőház, tojóház, trágyatároló, szeparátorház, terménytároló, szénatároló, hűtőház) pl.: Bona Farm, Hungrana gyártóüzemek (zabpehely-gyár, konzervgyár, kesztyűgyár, sörüzem, hegesztőüzem, műanyag-feldolgozó üzem) pl.: Coca-Cola, Arcelor Mittal, Audi sportlétesítmények (Papp László Budapest Aréna, Főnix csarnok Debrecen) áruházak pl.: Metro, Tesco, CBA, Lidl, Interfruct bevásárlóközpontok pl.: Mammut logisztikai központok, raktárak pl.: Kühne Nagel, Arcelor, Kelet Food, Chemical-Seed hulladékkezelő központok pl.: Sajókaza autószalonok pl.: Citroen, Peugeot, Toyota, Volkswagen benzinkutak pl.: MOL, O+ bútorraktárak pl.: Szegfű bútor, Nyírsziget erőmű vázszerkezetek, zsilipkapuk pl.: Szakolyi Erőmű, Tiszai ártéri zsilipkapu trafóházak pl.: BorsodChem, Szakolyi Erőmű kazánházak (olajfinomítóhoz) pl.: MOL napelem tartó szerkezetek reklámtornyok pl.: Terra közintézmények (iskolák, önkormányzati épületek) - 9 -
Terra reklámtorony Terra csarnok Jászapáti, istálló Szakoly, erőmű Ebes, takarmány tároló Pélpuszta, istálló Optiber gyártócsarnok