NAK PIACI ÉS ÁRINFORMÁCIÓK A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA PIACFIGYELŐ HÍRSZOLGÁLATA 2015/30. 2017/31. HÉT Növénytermesztés Agrárgazdasági Kutató Intézet
KÖSZÖNTŐ Tisztelt Tagunk! A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) legfontosabb feladata, hogy hasznos és értékteremtő szolgáltatásokkal segítse tagjait. Ezek egyike piacfigyelő hírszolgálatunk, a NAK Piaci és Árinformációk. Heti rendszerességgel frissülő összeállításunk célja, hogy hozzájáruljunk tagjaink magas színvonalú, naprakész informáltságához és ezen keresztül megalapozott üzleti döntéseihez. Kiadványunkban ágazatonként rendszerezve nyújtjuk át Önnek az adott hétre vonatkozó legfrissebb piaci és szakmai információkat külön a növénytermesztési és az állattenyésztési szektorra. Felhívom figyelmét, hogy a korábban megjelent összeállítások is folyamatosan elérhetők a NAK honlapján található archívumban. Őszintén remélem, hogy kiadványunkkal hasznos segítséget tudunk Önnek nyújtani munkájához, vállalkozása sikerességéhez. Visszajelzéseit, javaslatait szívesen fogadjuk a piac@nak.hu e-mail címre. Üdvözlettel: Győrffy Balázs 2 NAK Piaci és Árinformációk
TARTALOMJEGYZÉK RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE 4 BÚZA 5 KUKORICA 10 EGYÉB GABONAFÉLÉK 13 NAPRAFORGÓMAG 15 REPCEMAG 17 SZÓJA 20 BURGONYA 22 GYÜMÖLCS 23 ZÖLDSÉG 25 SZŐLŐ 27 BOR 28 ERDŐGAZDÁLKODÁS 31 TERMŐFÖLD ÉS VÍZGAZDÁLKODÁS 32 TÁPANYAGELLÁTÁS 33 VETŐMAG 34 NÖVÉNYVÉDELEM 35 AGROTECHNIKA 37 MALOM- ÉS SÜTŐIPAR 38 TAKARMÁNYIPAR 39 CUKORIPAR 40 ITALGYÁRTÁS 41 AGRÁRÁGAZAT ÁLTALÁBAN 42 ÉLELMISZERIPAR ÁLTALÁBAN 44 ÉLELMISZER-KERESKEDELEM 45 Növénytermesztés 3
RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE AKI AKI PÁIR BÉT CME/CBOT EU FM FN-bor FOB HNT IGC KSH LIFFE Euronext/MATIF MNB MTI OEM-bor OFJ-bor USDA WUWM Agrárgazdasági Kutató Intézet Agrárgazdasági Kutató Intézet Piaci Árinformációs Rendszer Budapesti Értéktőzsde Chicago Mercantile Exchange, Chicago Board of Trade (Chicagói Árutőzsde) European Union (Európai Unió) Földművelésügyi Minisztérium Földrajzi jelzés nélküli bor Free on board (költségmentesen a hajó fedélzetére) Hegyközségek Nemzeti Tanácsa International Grains Council (Nemzetközi Gabonatanács) Központi Statisztikai Hivatal London International Financial Futures and Options Exchange (Londoni Nemzetközi Határidős és Opciós Tőzsde) Marché à terme d'instruments Financiers (Párizsi Árutőzsde) Magyar Nemzeti Bank Magyar Távirati Iroda Oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott bor Oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott bor United States Department of Agriculture (az Amerikai Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma) World Union of Wholesale Markets (a Világ Nagybani Piacainak Szövetsége) Termelői ár: az a mennyiséggel súlyozott ár, amelyen a feldolgozó/kereskedő az adott terméket a termelőtől megvásárolta, áfa és szállítási költség nélkül. Feldolgozói értékesítési ár: az a mennyiséggel súlyozott ár, amelyen a feldolgozó az előállított félkész- vagy készterméket eladta, áfa nélkül. Fogyasztói ár: a KSH által gyűjtött fogyasztói árak az áfát tartalmazzák. 4 NAK Piaci és Árinformációk
BÚZA AKTUÁLIS ÁRINFORMÁCIÓK (AKI PÁIR) Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint az étkezési búza áfa és szállítási költség nélküli termelői ára az egy évvel korábbit 8 százalékkal haladta meg a 30. héten: 43,3 ezer forint/tonna volt. A takarmánybúza tonnánként 41,1 ezer forintért cserélt gazdát ugyanekkor. VÉGET ÉRT AZ IDEI ARATÁS, A TAVALYINÁL JOBB MINŐSÉGŰ A BÚZA (magyaridok.hu, július 31.) A hétvégén szinte az egész országban befejeződött az őszi vetésű növények betakarítása. Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke elmondta: bár az eredmények nem érik el a tavalyi rekordszintet, az idén jó-közepes termés került le a szántóföldekről. Becslések szerint a búza mennyisége elérheti az ötmillió tonnát az idén. Vancsura József szerint a búza minősége jobb, mint az előző esztendőkben. A termelők betegségektől mentes, egészséges gabonát arattak az ország nagy részén. Országos szinten ötven százalék felett lehet az étkezési búza aránya emelte ki. Mindenki a jó minőséget keresi, ezért az lenne a jó, ha mindezt nagy mennyiségben tudnánk biztosítani. Ehhez azonban elengedhetetlen a termelés összefogása, az egységes vetésszerkezet. Integráció nélkül nem lesz versenyképes az ágazat mutatott rá a szakember. Majd megjegyezte: hosszú távon nem tartható fenn, hogy a búzatermesztés veszteséges legyen. Átlagos termésnél a mai 42 ezer forintos tonnánkénti ár az önköltséget sem fedezi. Bár az elmúlt napokban egy-kétezer forintot már emelkedtek az árak, ez még mindig messze van a gabonatermesztők által elfogadhatónak tartott 50 ezer forintos ártól. Ez lenne ugyanis az a szint, amikor már nemcsak a költségeket fedezi a gabonáért kapott összeg, hanem a gazdálkodók megélhetését is biztosítja és lehetőséget nyújt a fejlesztésekre. DÉL-EURÓPA: ELVITTE AZ ASZÁLY A TERMÉST (blog.syngenta.hu, július 31.) A dél-európai szárazság súlyosan veszélyezteti az olasz és a spanyol gabonatermést, ami az elmúlt húsz év legalacsonyabb szintjére eshet írta a Reuters hírügynökség. Spanyolország legnagyobb gabonatermelő régióiban Kasztília és León a termésveszteség az előzetes becslések szerint körülbelül 60-70 százalékos. Az idei év nem rossz, hanem katasztrofális. Nem emlékszem még egy ilyen évre mondta Joaquin Antonio Pino gabonatermelő Sinlabajosban. Pino azt mondta, hogy sok területen még nem takarítottak be, mert a bevételek nem fedeznék a munkások bérét sem. Míg az Európai Unió nagy búzaexportőr, Spanyolország és Olaszország általában búzabehozatalra szorul Franciaországból, Nagy- Britanniából és Ukrajnából. Ágazati elemzők köztük az Agroinfomarket úgy vélik, hogy Spanyolország búzaimportja várhatóan több mint 40 százalékkal 5,6 millió tonnára nő a 2017/2018-as gazdasági évben. Növénytermesztés 5
BÚZA ZALA MEGYÉBEN ROSSZ ÉVE VAN A BÚZÁNAK (agrarszektor.hu, július 31.) Idén 15-20 százalékkal lett alacsonyabb a búza átlaghozama Zala megyében az előző évihez képest. A 27 970 hektáron termelt őszi búza 84 százalékát már learatták, az eddigi hektáronkénti termésátlag pedig 5,4 tonna volt a tavalyi 5,9 tonnával szemben. A tavaszi búza aratása is megkezdődött Zalában, a teljes termőterület 40 százalékán 4,4 tonna volt az átlaghozam mondta Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke. A szalma 70 százalékát felbálázták és a learatott területek több mint felén elvégezték a tarlóhántást is. A tárolókapacitás elegendő, szárításra nincs szükség. A megye egyes járásaiban a termény mennyisége és minősége közt is jelentős különbségek vannak. Zalaegerszeg környékén a magtárakba került búza közel 60 százaléka euro, 2-3 százaléka malmi minőségű, míg a takarmányminőség 40 százalékot tesz ki. Ezzel szemben a Zalaszentgrót környékéről beszállított búza nagy része malmi minőség. A takarmánybúzát tonnánként 40,5-42 ezer forintért tudják értékesíteni, az eurobúza tonnánkénti ára 42-43,5 ezer forint, míg a malmi búzáé 44-45 ezer forint. A javító búzát 46,5-47 ezer forint közötti áron tudják eladni tonnánként. Az őszi árpát tonnánként 36 500 forintért vásárolják fel tájékoztatott a megyei elnök. AZ EURÓPAI UNIÓ EXPORT- ÉS IMPORTENGEDÉLYEI (Európai Bizottság, július 26.) Az előző év azonos periódusában a kiszállítottnál 71 százalékkal kevesebb, 642,448 ezer tonna búza kivitelét regisztrálta az Európai Bizottság a 2017. július 1. és 2017. július 25. közötti időszakban. A termény behozatala 20 százalékkal nőtt egy év alatt, 181,160 ezer tonna érkezett a harmadik országokból. A bizottság 161,590 ezer tonna ( 78 százalék) árpa exportjához és 53,183 ezer tonna importjához (+340 százalék) járult hozzá ugyanekkor. A Bizottság 19,926 ezer tonna kukorica kivitelét és 978,481 ezer tonna behozatalát regisztrálta ezzel egy időben, szemben az előző szezon azonos periódusában engedélyezett 96,133 ezer tonna exporttal és 733,658 ezer tonna importtal. 6 NAK Piaci és Árinformációk
BÚZA A malmi búza és a takarmánybúza legközelebbi határidőre szóló jegyzése a Budapesti Értéktőzsdén (2016 2017) ezer HUF/tonna 53 51 49 47 45 43 41 39 37 35 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII. 2016 2017 Malmi búza Takarmánybúza Forrás: BÉT Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekció, határidős statisztika (HUF/tonna) Történelmi min-max Vételi ajánlat min-max Eladási ajánlat min-max Kontraktus (darab) Elszámolóár Malmi búza 2017. 07. 28. 2017. 07. 31. 2017. 08. 01. 2017. 08. 02. 2017. 08. 03. Takarmánybúza 2017. 07. 28. 2017. 07. 31. 2017. 08. 01. 2017. 08. 02. 2017. 08. 03. Megjegyzés: A malmi búzát 2017. május 2., a takarmánybúzát 2016. december 1. óta nem jegyzik a BÉT-en. Forrás: BÉT Növénytermesztés 7
BÚZA Az étkezési búza és a takarmánybúza termelői ára Magyarországon (2016 2017) 49 47 ezer HUF/tonna 45 43 41 39 37 35 31. 33. 35. 37. 39. 41. 43. 45. 47. 49. 51. 1. 3. 5. 7. 9. 11. 13. 15. 17. 19. 21. 23. 25. 27. 29. 2016 2017 Étkezési búza Takarmánybúza Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A búza termelői árának változása Magyarországon (HUF/tonna) 2016. 30. hét 2017. 29. hét 2017. 30. hét 2017. 30. hét/ 2016. 30. hét (százalék) 2017. 30. hét/ 2017. 29. hét (százalék) Étkezési búza 39 934 42 844 43 292 108,4 101,1 Takarmánybúza 37 579 41 270 41 070 109,3 99,5 Megjegyzés: A termelői ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) 8 NAK Piaci és Árinformációk
BÚZA A malmi búza legközelebbi határidőre szóló jegyzése a chicagói, a párizsi és a budapesti árutőzsdén (2016 2017) USD/tonna 220 210 200 190 180 170 160 150 140 130 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII. Forrás: CME/CBOT, Euronext/MATIF, BÉT 2016 2017 CME/CBOT Euronext/MATIF BÉT A malmi búza legközelebbi határidőre szóló jegyzésének változása a chicagói, a párizsi és a budapesti árutőzsdén (USD/tonna) 2016. 08. 03. 2017. 07. 27. 2017. 08. 03. 2017. 08. 03./ 2016. 08. 03. (százalék) 2017. 08. 03./ 2017. 07. 27. (százalék) CME/CBOT 151 176 168 111,6 95,4 Euronext/MATIF 188 198 194 102,7 97,8 BÉT Megjegyzés: A malmi búzát 2017. május 2. óta nem jegyzik a BÉT-en. Forrás: CME/CBOT, Euronext/MATIF, BÉT Növénytermesztés 9
KUKORICA AKTUÁLIS ÁRINFORMÁCIÓK (AKI PÁIR) Magyarországon a takarmánykukorica áfa és szállítási költség nélküli termelői ára az előző hetihez képest 3 százalékkal nőtt a 30. héten: tonnánként 44 ezer forintért cserélt gazdát. Ez az árszint 5,5 százalékkal haladta meg 2016 azonos időszakának átlagát. A takarmánykukorica legközelebbi határidőre szóló jegyzése a Budapesti Értéktőzsdén (2016 2017) ezer HUF/tonna 54 52 50 48 46 44 42 40 38 36 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII. 2016 2017 Takarmánykukorica Forrás: BÉT Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekció, határidős statisztika (HUF/tonna) Történelmi min-max Vételi ajánlat min-max Eladási ajánlat min-max Kontraktus (darab) Elszámolóár Takarmánykukorica, 2017. szeptemberi határidő 2017. 07. 28. 44 500 44 500 44 500 2017. 07. 31. 44 500 44 500 44 500 2017. 08. 01. 44 500 44 500 44 500 2017. 08. 02. 44 500 44 500 44 500 2017. 08. 03. 44 500 44 500 44 500 Forrás: BÉT 10 NAK Piaci és Árinformációk
KUKORICA A takarmánykukorica termelői ára Magyarországon (2016 2017) 55 50 ezer HUF/tonna 45 40 35 30 31. 33. 35. 37. 39. 41. 43. 45. 47. 49. 51. 1. 3. 5. 7. 9. 11. 13. 15. 17. 19. 21. 23. 25. 27. 29. 2016 2017 Takarmánykukorica Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A takarmánykukorica termelői árának változása Magyarországon (HUF/tonna) 2016. 30. hét 2017. 29. hét 2017. 30. hét 2017. 30. hét/ 2016. 30. hét (százalék) 2017. 30. hét/ 2017. 29. hét (százalék) Takarmánykukorica 41 704 42 884 43 979 105,5 102,6 Megjegyzés: A termelői ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Növénytermesztés 11
KUKORICA A kukorica legközelebbi határidőre szóló jegyzése a chicagói, a párizsi és a budapesti árutőzsdén (2016 2017) 220 200 USD/tonna 180 160 140 120 100 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII. Forrás: CME/CBOT, Euronext/MATIF, BÉT 2016 2017 CME/CBOT Euronext/MATIF BÉT A kukorica legközelebbi határidőre szóló jegyzésének változása a chicagói, a párizsi és a budapesti árutőzsdén (USD/tonna) 2016. 08. 03. 2017. 07. 27. 2017. 08. 03. 2017. 08. 03./ 2016. 08. 03. (százalék) 2017. 08. 03./ 2017. 07. 27. (százalék) CME/CBOT 128 147 143 111,8 97,1 Euronext/MATIF 188 182 176 93,4 96,7 BÉT 149 171 174 116,2 101,5 Forrás: CME/CBOT, Euronext/MATIF, BÉT 12 NAK Piaci és Árinformációk
EGYÉB GABONAFÉLÉK AKTUÁLIS ÁRINFORMÁCIÓK (AKI PÁIR) Magyarországon a takarmányárpa áfa és szállítási költség nélküli termelői ára 35,6 ezer forint/tonna volt a 30. héten. A takarmányárpa legközelebbi határidőre szóló jegyzése a Budapesti Értéktőzsdén (2016 2017) 48 46 44 ezer HUF/tonna 42 40 38 36 34 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII. 2016 2017 Takarmányárpa Forrás: BÉT Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekció, határidős statisztika (HUF/tonna) Történelmi min-max Vételi ajánlat min-max Eladási ajánlat min-max Kontraktus (darab) Elszámolóár Takarmányárpa 2017. 07. 28. 2017. 07. 31. 2017. 08. 01. 2017. 08. 02. 2017. 08. 03. Megjegyzés: A takarmányárpát 2016. december 1. óta nem jegyzik a BÉT-en. Forrás: BÉT Növénytermesztés 13
EGYÉB GABONAFÉLÉK A takarmányárpa termelői ára Magyarországon (2016 2017) ezer HUF/tonna 40 39 38 37 36 35 34 33 32 31 31. 33. 35. 37. 39. 41. 43. 45. 47. 49. 51. 1. 3. 5. 7. 9. 11. 13. 15. 17. 19. 21. 23. 25. 27. 29. 2016 2017 Takarmányárpa Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A takarmányárpa termelői árának változása Magyarországon (HUF/tonna) 2016. 30. hét 2017. 29. hét 2017. 30. hét 2017. 30. hét/ 2016. 30. hét (százalék) 2017. 30. hét/ 2017. 29. hét (százalék) Takarmányárpa 34 100 35 765 35 622 104,5 99,6 Megjegyzés: A termelői ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) 14 NAK Piaci és Árinformációk
NAPRAFORGÓMAG A napraforgómag legközelebbi határidőre szóló jegyzése a Budapesti Értéktőzsdén (2016 2017) 130 125 ezer HUF/tonna 120 115 110 105 100 95 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII. 2016 2017 Napraforgómag Forrás: BÉT Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekció, határidős statisztika (HUF/tonna) Történelmi min-max Vételi ajánlat min-max Eladási ajánlat min-max Kontraktus (darab) Elszámolóár Napraforgómag, 2017. októberi határidő 2017. 07. 28. 96 000 96 000 96 000 2017. 07. 31. 96 000 96 000 96 000 2017. 08. 01. 96 000 96 000 96 000 2017. 08. 02. 96 000 96 000 96 000 2017. 08. 03. 96 000 96 000 96 000 Megjegyzés: A napraforgómagot 2017. május 2. és 2017. június 14. között nem jegyezték a BÉT-en. Forrás: BÉT Növénytermesztés 15
NAPRAFORGÓMAG Az ipari napraforgómag termelői ára Magyarországon (2016 2017) ezer HUF/tonna 110 108 106 104 102 100 98 96 94 92 90 31. 33. 35. 37. 39. 41. 43. 45. 47. 49. 51. 1. 3. 5. 7. 9. 11. 13. 15. 17. 19. 21. 23. 25. 27. 29. 2016 2017 Ipari napraforgómag Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Az ipari napraforgómag termelői árának változása Magyarországon (HUF/tonna) 2016. 30. hét 2017. 29. hét 2017. 30. hét 2017. 30. hét/ 2016. 30. hét (százalék) 2017. 30. hét/ 2017. 29. hét (százalék) Ipari napraforgómag 96 303 = Adatvédelmi korlátok miatt nem közölhető adat. Megjegyzés: A termelői ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) 16 NAK Piaci és Árinformációk
REPCEMAG AKTUÁLIS ÁRINFORMÁCIÓK (AKI PÁIR) Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint a repcemag 111 ezer forint/tonna termelői áron cserélt gazdát a 30. héten. A repcemag legközelebbi határidőre szóló jegyzése a Budapesti Értéktőzsdén (2016 2017) 120 115 ezer HUF/tonna 110 105 100 95 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII. 2016 2017 Repcemag Forrás: BÉT Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekció, határidős statisztika (HUF/tonna) Történelmi min-max Vételi ajánlat min-max Eladási ajánlat min-max Kontraktus (darab) Elszámolóár Repcemag, 2017. augusztusi (1708) és szeptemberi (1709) határidő 2017. 07. 28. (1708) 109 000 109 000 101 000 2017. 07. 31. (1708) 109 000 109 000 101 000 2017. 08. 01. (1709) 110 000 110 000 107 000 2017. 08. 02. (1709) 110 000 110 000 107 000 2017. 08. 03. (1709) 110 000 110 000 107 000 Megjegyzés: A repcemagot 2016. november 1. és 2017. február 1. között nem jegyezték a BÉT-en. Forrás: BÉT Növénytermesztés 17
REPCEMAG A repcemag termelői ára Magyarországon (2016 2017) ezer HUF/tonna 135 130 125 120 115 110 105 100 95 90 31. 33. 35. 37. 39. 41. 43. 45. 47. 49. 51. 1. 3. 5. 7. 9. 11. 13. 15. 17. 19. 21. 23. 25. 27. 29. 2016 2017 Repcemag Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A repcemag termelői árának változása Magyarországon (HUF/tonna) 2016. 30. hét 2017. 29. hét 2017. 30. hét 2017. 30. hét/ 2016. 30. hét (százalék) 2017. 30. hét/ 2017. 29. hét (százalék) Repcemag 44 311 112 291 111 037 102,2 98,9 Megjegyzés: A termelői ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) 18 NAK Piaci és Árinformációk
REPCEMAG A repcemag legközelebbi határidőre szóló jegyzése a párizsi és a budapesti árutőzsdén (2016 2017) 470 450 USD/tonna 430 410 390 370 350 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII. Forrás: Euronext/MATIF, BÉT 2016 2017 Euronext/MATIF BÉT A repcemag legközelebbi határidőre szóló jegyzésének változása a párizsi és a budapesti árutőzsdén (USD/tonna) 2016. 08. 03. 2017. 07. 27. 2017. 08. 03. 2017. 08. 03./ 2016. 08. 03. (százalék) 2017. 08. 03./ 2017. 07. 27. (százalék) Euronext/MATIF 405 426 433 107,1 101,6 BÉT 374 388 417 111,5 107,6 Megjegyzés: A repcemagot 2016. november 1. és 2017. február 1. között nem jegyezték a BÉT-en. Forrás: Euronext/MATIF, BÉT Növénytermesztés 19
SZÓJA ERŐSÖDŐ KUTATÓI EGYÜTTMŰKÖDÉS A GMO-MENTES SZÓJATERMELÉS ÉRDEKÉBEN (kormany.hu, július 31.) Magyarország elkötelezett és következetes támogatója a GMO-mentes mezőgazdaság megóvásának a tudományos-kutatói együttműködések erősítésén keresztül is fogalmazott dr. Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója Pekingben, a Kína-Európa Szója Szimpóziumon elhangzott felszólalásában. A tanácskozás keretében a főigazgató kiemelte, hogy ez a termelési mód építkezik évszázados tradícióinkra, így az egészséges és hagyományos élelmiszerek termelése és fogyasztása mellett kötelezi el hazánkat. A szimpóziumon a NAIK szorosabb tudományos és kutatói tapasztalatcserére építkező kapcsolatokról szóló megállapodást készít elő a Kínai Agrártudományi Akadémiával. Dr. Gyuricza Csaba kiemelte, hogy a takarmányozáshoz felhasznált génmanipulált szója kiváltása igen komoly feladat, így a mezőgazdasági termelésre vonatkozó átfogó európai fehérjepolitika összefogás nélkül nem valósítható meg. Magyarország 2013-ban ennek jegyében az elsők között csatlakozott a Duna Szója Szövetséghez. A Duna Szója Szövetség és a Kínai Agrártudományi Akadémia közös szervezésében megvalósult Pekingi Szója Kongresszuson való kiemelt magyar megjelenés folytatása annak a munkának, amely a tengerentúlról érkező génmódosított szójaimport kiváltására irányul. A közelmúltban 14 uniós ország csatlakozott ahhoz a dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és német kollégája által kezdeményezett Európai Szója Nyilatkozathoz, amelynek aláírói vállalják a pillangós növények élelmiszeripari és takarmányozási célra történő termesztésének ösztönzését. A szakmai és tudományos elkötelezettség, amely akár a Magyarországot képviselő NAIK, akár több európai ország esetében megnyilvánul, kitűnő alap a megfelelő együttműködési keretek megtalálásához a kínai partnerekkel is. Az utóbbi években a magyar külpolitika keleti nyitás stratégiájának eredményeként a magyar kínai agrárdiplomáciai kapcsolatok örvendetes fejlődésnek indultak, ennek alapján joggal bízhatunk benne, hogy egy újabb kapcsolódási pontot teremtünk a Kínai Népköztársaság és Magyarország közti tudományos együttműködésben emelte ki dr. Gyuricza Csaba. 20 NAK Piaci és Árinformációk
SZÓJA A szójabab és származékainak legközelebbi határidőre szóló jegyzése a chicagói árutőzsdén (2016 2017) USD/tonna 480 460 440 420 400 380 360 340 320 300 280 900 850 800 750 700 650 600 550 500 450 400 USD/tonna Forrás: CME/CBOT I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII. 2016 2017 Szójabab Szójadara Szójaolaj jobb tengely A szójabab és származékainak legközelebbi határidőre szóló jegyzésének változása a chicagói árutőzsdén (USD/tonna) 2016. 08. 03. 2017. 07. 27. 2017. 08. 03. 2017. 08. 03./ 2016. 08. 03. (százalék) 2017. 08. 03./ 2017. 07. 27. (százalék) Szójabab 364 365 349 96,0 95,6 Szójadara 364 355 338 92,7 95,0 Szójaolaj 668 745 736 110,2 98,8 Forrás: CME/CBOT Növénytermesztés 21
BURGONYA A BURGONYA POZÍCIÓJA, A TERMESZTÉS LEHETŐSÉGE (agrotrend.hu, július 27.) A hazai burgonyafogyasztás évente 56 kilogramm/fő, az utóbbi időben némileg csökkent. Ennek oka az alapélelmiszerek közötti verseny fokozódása, különösen a félkész termékek piacán, ahol meglátszik a hazai feldolgozóipar teljes hiánya. A hazai fogyasztó ragaszkodik a rózsa héjú, sárga húsú, nem lisztes, B típusú fajtákhoz. A fajtaválaszték bőséges, és mióta a fajtanév feltüntetése kötelező, ezzel a fogyasztók élhetnek is. A korai éréscsoport két vezető fajtája a keszthelyi Balatoni rózsa és a holland Red Scarlet. Jelentős területen termesztik még az Amorosa és Marabell fajtákat, illetve növekvőben van egy új keszthelyi fajta, a Botond termesztése. A középérésű kategóriában kiemelhető a holland Roko, a keszthelyi Hópehely, és még mindig jelentős a szintén holland Desiree és a német Agria termesztése is. Ez utóbbiak területe azonban várhatóan csökken öntözési igényük és stresszérzékenységük miatt. A burgonyatermesztés és különösen a vetőburgonya-termesztés mindig nyereséges ágazat volt és az is marad, de csak azok számára, akik magas szinten művelik a szakmát és igyekeznek maximálisan kiszolgálni a növény igényeit. A burgonyatermesztés különösen a gabonafélékhez képest többlet szaktudást és többszörös tőkebefektetést igényel. Egy hektár étkezési burgonya előállítási költsége elérheti az 1,2-1,6 millió forintot. Az elérhető árbevétel azonban még 40 tonna/hektáros termés és 60 forint/kilogrammos nettó átvételi ár mellett is már 2,4 millió forint, ami körülbelül 1 millió forint hasznot jelent hektáronként. A legnagyobb problémát az értékesíthetőség, illetve a stabil szerződéseken alapuló termesztés hiánya jelenti. Az ágazat elaprózódott. A sok kis- és közepes termelőnek nincsenek stabil értékesítési csatornái. Egységes minőség és nagy árualap hiányában ők nem képesek a nagy kereskedelmi láncokba beszállítani, így az ágazati szereplők minden évben jelentős áringadozásnak vannak kitéve. A belföldi termesztésű Agria és Laura burgonyafajták bruttó termelői ára a Budapesti Nagybani Piacon (2016 2017) 140 130 HUF/kg 120 110 100 90 80 32. 34. 36. 38. 40. 42. 44. 46. 48. 50. 52. 2. 4. 6. 8. 10. 12. 14. 16. 18. 20. 22. 24. 26. 28. 30. 2016 2017 Agria Laura Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) 22 NAK Piaci és Árinformációk
GYÜMÖLCS Néhány belföldi gyümölcsfaj 31. heti értékesítési árszerkezete (HUF/kg) Budapesti Nagybani Piac Nagybani piacok Debrecen Bruttó termelői ár Szeged Budapest Fővám tér Fogyasztói piacok Debrecen Szeged Bruttó fogyasztói ár Kiskereskedelmi láncok belföldi termékek átlagárai Dió 3 200 2 500 3 200 3 890 4 500 3 500 3 997 Kajszi 420 300 300 580 450 400 627 Málna 1 125 1 200 1 300 1 700 1 200 1 700 Őszibarack 320 150 230 348 400 300 484 Megjegyzés: A Budapesti Nagybani Piac esetében a hétfői árakat tüntetjük fel. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Néhány belföldi termesztésű gyümölcsfaj bruttó termelői ára a Budapesti Nagybani Piacon (2017. 31. hét) 450 400 350 300 HUF/kg 250 200 150 100 50 0 Kajszi Alma (nyári) 2017. 31. hét Nektarin Szilva (Cacanska lepotica) Megjegyzés: A Budapesti Nagybani Piac esetében a hétfői árakat tüntetjük fel. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) MAGASABB A SZILVA ÁRA (AKI PÁIR) A Budapesti Nagybani Piacon a 31. héten a Cacanska lepotica szilvafajta 200 forint/kilogramm ára 82 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. A nektarint 310 forintért értékesítették kilogrammonként, ami 8 százalékkal haladta meg a tavalyi év azonos hetében jellemző árat. A kajszi 420 forint/kilogramm ára 5, míg a nyári alma 225 forint/kilogramm ára 25 százalékkal volt magasabb az idén a 2016. 31. heti árnál. Növénytermesztés 23
GYÜMÖLCS KEVESEBB ALMA KERÜLHET AZ ÉLÉSKAMRÁKBA (magyaridok.hu, július 31.) Jól járnak a korszerű almáskertek tulajdonosai az idén, a tavaszi fagy okozta károk miatt magasabb áron vehetik át az étkezési almát a kereskedők. A jó minőségű gyümölcsből azonban az idén is kevés van, a legtöbb termelő csak ipari almaként értékesítheti a terményt. A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a FruitVeB tájékoztatása szerint nemcsak itthon, hanem az egész Európai Unióban kevesebb alma teremhet az idén. A tavaszi fagy szinte kivétel nélkül nagy kárt tett a gyümölcsöskertekben, Lengyelországban a tavalyi 4,5 millió tonna helyett csupán 3 millió tonna termésre számítanak a gazdálkodók. Elsősorban azokból a fajtákból alakulhat ki hiány, amelyek itthon is kedveltnek számítanak. Jonagoldból és Idaredből is kevesebb lengyel alma kerülhet Magyarországra. Jelentős kiesést okozott a kíméletlen időjárás a német, az osztrák, a belga, a holland és az olasz termésben is, Szlovéniában az átlagos mennyiség csaknem felét elvitte a fagy. Az unió egészében így a korábbi 12 millió tonna helyett az idén 8-9 millió tonna almát takaríthatnak be a gazdaságok. Importnyomás minden bizonnyal nem nehezíti majd a hazai termelők dolgát, a csökkenő kínálat az árakra is jó hatással lehet. A FruitVeB várakozásai szerint csak a felvásárlási árakban lehet érzékelhetőbb növekedés, a vásárlóknak nem kell különösebb drágulástól tartaniuk. A távirati iroda szerint a magyar almatermelők összességében átlagos évre számítanak, ugyanakkor a következő két hónap időjárásán múlik, hogy végül mennyi gyümölcs kerülhet a raktárakba. A szakemberek szerint egyre romlik a termésbiztonság, az elmúlt években nagyon szélsőséges keretek között mozgott a betakarított mennyiség: volt, amikor mindössze 300 ezer tonna került a raktárakba, máskor viszont 950 ezer tonna almával teltek meg a tárolók. A minőséggel is évek óta bajok vannak. Bár az étkezési, első osztályú alma felveszi a versenyt a lengyel és a nyugat-európai gyümölcscsel, sőt ízében meg is előzi azt, a várható termés jelentős része így is csak ipari felhasználásra alkalmas. A betakarított alma kétharmadát a feldolgozóipar hasznosítja, a maradék egyharmadot adják el a termelők étkezési almaként. Ez az arány az Európai Unióban épp fordított, ezért a FruitVeB szerint nagy szükség lenne arra, hogy itthon is javuljon a termelés színvonala. Az ágazat húsz éve erőteljes lejtmenetben van: a termőterület két évtized alatt 41 ezer hektárról 26 ezer hektárra zsugorodott. Az almáskertek többsége korszerűtlen, mindössze 5 ezer hektáron folyik igazán versenyképes termelés az országban. Néhány gyümölcsféle 31. heti ára a poznani, a hamburgi és a berlini nagybani piacon (HUF/kg) Származás Poznan Származás Hamburg Származás Berlin Alma belföldi 182 191 Olaszország 290 305 Olaszország 244 274 Citrom külpiaci 466 502 Spanyolország 406 569 Spanyolország 447 508 Kajszi belföldi 287 430 Törökország 549 732 Törökország 793 1 006 Banán külpiaci 219 318 tengerentúli 398 423 tengerentúli 423 457 Megjegyzés: Átszámítva az MNB hivatalos középárfolyamán. Forrás: www.wgro.com.pl, www.ami-informiert.de 24 NAK Piaci és Árinformációk
ZÖLDSÉG Néhány belföldi zöldségfaj 31. heti vertikális árszerkezete (HUF/kg) Budapesti Nagybani Piac Nagybani piacok Debrecen Bruttó termelői ár Szeged Budapest Fővám tér Fogyasztói piacok Debrecen Szeged Bruttó fogyasztói ár Kiskereskedelmi láncok belföldi termékek átlagárai Cukkini 180 100 120 298 200 150 195 Fokhagyma 900 900 1 250 798 2 000 1 500 1 771 Zöldbab 428 250 370 580 400 450 Paradicsom (gömb) 190 150 110 198 500 140 355 Sárgarépa 100 140 130 198 250 160 182 Petrezselyem 400 380 575 599 850 660 949 Vöröshagyma 83 70 150 148 200 180 169 Fejes káposzta (fehér) 100 80 140 198 120 180 194 Fejes káposzta (vörös) 130 150 240 298 250 280 269 Kelkáposzta 140 140 210 298 220 250 277 Kígyóuborka 280 100 200 348 280 250 499 Csiperkegomba 450 500 420 498 800 500 879 Padlizsán 260 300 300 498 300 360 526 Megjegyzés: A Budapesti Nagybani Piac esetében a hétfői árakat tüntetjük fel. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Néhány belföldi termesztésű zöldségfaj bruttó termelői ára a Budapesti Nagybani Piacon (2017. 31. hét) 450 400 350 300 HUF/kg 250 200 150 100 50 0 Cukkini Zöldbab Sárgadinnye (sárga húsú) 2017. 31. hét Görögdinnye (gömb-csíkos) Megjegyzés: A Budapesti Nagybani Piac esetében a hétfői árakat tüntetjük fel. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Növénytermesztés 25
ZÖLDSÉG JÓL FOGY A MAGYAR DINNYE (magyaridok.hu, július 31.) A külföldi felvásárlók kis késéssel kezdtek érdeklődni az idén a magyar görögdinnye iránt. Ennek oka, hogy a déli országok hosszabb ideig tudták ellátni a boltokat a megszokottnál, így amikor megjelent a magyar áru a kínálatban, még bőséggel volt a piacon görög és olasz dinnye. Göcző Mátyás, a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének társelnöke elmondta: az idény minden eddiginél alacsonyabb felvásárlási árakkal indult. Az elmúlt pár napban néhány forintot már emelkedtek az árak, de még így sem érik el azt a szintet, ami mellett nyereséget tudnának elkönyvelni a termelők. Sokan ezért úgy döntöttek, hogy a felvásárlók helyett maguk viszik vásárra az árut, így a korábbinál több görögdinnye jelent meg hirtelen a nagybani piacok kínálatában. Ez a szakember szerint nem járt újabb áreséssel, a túlkínálat miatt azonban a megszokottnál nehezebb eladni a terméket. A szezon sorsát minden bizonnyal a Tesco július eleji akciója pecsételte meg. Az idény elején meghirdetett 99 forintos fogyasztói árat semmi sem indokolta, a piacon ugyanis akkor még nem volt túlkínálat a magyar dinnyéből. Az áruházi akciónak azonnali következményei lettek: a felvásárlók egy-két napon belül 15 forinttal csökkentették az átvételi árakat. Az ideális az lett volna, ha július közepéig az egyesület által is elfogadottnak tartott 129 forintos szint közelében tudják tartani a fogyasztói árakat, ezt követően már kiegyeztek volna az olcsóbb dinnyével is, hiszen akkorra már nagyobb mennyiség volt a piacon a magyar áruból. A szakember szerint a túl korán jött akció miatt a termelők jelentős bevételtől estek el, amit a mostani enyhe drágulás sem képes kompenzálni. Nem csak az árakban, a keresletben is szerencsétlenül alakult a szezonkezdet. Mivel az export nem kezdődött időben, a békési termelők egy része nem tudta eladni a termést. Abban az időszakban, amikor a legtöbb dinnye termett a térségben, a kereslet nem volt kielégítő. Így volt olyan terület, ahol túlérett a termés vagy a napégés miatt nem lehetett eladni a piacon. A megyében lévő kisebb dinnyeföldeken már végeztek a betakarítással a gazdák, a nagyobb ültetvényekről azonban még néhány hétig biztosan jó minőségű áru kerülhet a boltokba, elsősorban azoktól a termelőktől, akik nagyobb területen gazdálkodnak, az idényt pedig a fajtaválasztással és az ültetési sorrenddel is igyekeztek kitolni. Békés megye mellett az ország más részein is folyamatban van a betakarítás. Általában a nyírségi térségben indul legkésőbb a szezon, a korszerű technológiával, palántás ültetéssel dolgozó gazdák már ott is szedik a dinnyét. Göcző Mátyás szerint a belpiaci kereslettel az idén sincs gond, a meleg időjárás és a promóciós kampány is jótékony hatással volt a keresletre, amelyet az Agrármarketing Centrummal és a Földművelésügyi Minisztériummal együtt az idén is elindított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Az egy főre jutó magyar fogyasztás átlagosan évi 13-15 kilogrammot tesz ki, ami az idén tovább emelkedhet. Az előrejelzések szerint mintegy 200 ezer tonna lesz az idei görögdinnyetermés, sárgadinnyéből 18 ezer tonna várható. Néhány zöldségféle 31. heti ára a poznani, a hamburgi és a berlini nagybani piacon (HUF/kg) Származás Poznan Származás Hamburg Származás Berlin Sárgarépa belföld 64 100 belföldi 137 168 belföldi 152 183 Padlizsán belföld 287 358 Hollandia 549 610 Hollandia 488 579 Cukkini belföld 100 143 belföldi 274 366 belföldi 274 335 Zeller belföld 258 272 belföldi 274 335 belföldi 244 366 Burgonya belföld 38 57 belföldi 116 134 belföldi 110 134 Csiperkegomba belföld 448 502 Lengyelország 549 671 Lengyelország 457 762 Megjegyzés: Átszámítva az MNB hivatalos középárfolyamán. Forrás: www.wgro.com.pl, www.ami-informiert.de 26 NAK Piaci és Árinformációk
SZŐLŐ HOSSZÚ TÁVRA KÍVÁNJÁK RENDEZNI A SZŐLŐFELVÁSÁRLÁS VISZONYRENDSZERÉT (kormany.hu, július 27.) Magyarország jelentős szőlőfelvásárló pincészeteivel folytatott egyeztetést a Földművelésügyi Minisztérium és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT), amelynek során a borszőlő értékesítését és vásárlását szabályozó HNT piacszervezési intézkedés gyakorlati kérdéseit vitatták meg. A HNT a Földművelésügyi Minisztériummal kötött együttműködési megállapodásban vállalta a szakmaközi szerződés kidolgozását, amely az ágazati stratégiában lefektetett egyik elsődleges célkitűzés. A piacszervezési intézkedéssel a szőlész-borász társadalom a felülről jövő szabályozás helyett maga kezdeményezte a szabályrendszer kialakítását. A rendszerváltozás után keletkezett széttagolt termelési szerkezet a piaci viszonyok átláthatatlanságát eredményezte: egy-egy évben hol a termelők, hol a pincészetek kerültek évjárati erőfölénybe. A mostani intézkedésekkel hosszú távra szeretnének új irányt szabni a termelésszervezésnek mondta Légli Ottó, a HNT elnöke. A győztes-vesztes stratégia helyett mi olyan megoldásban gondolkodunk, amellyel hosszú távon mindenki jól járhat. Olyan piacszervezési intézkedést fogadtunk el, amelyet a hegybíróink segítségével szakmai önkormányzatunk hajt végre és ellenőriz. Hosszú munka áll előttünk: az idei fő célkitűzés, hogy megtegyük a kezdő lépéseket hangsúlyozta Brazsil Dávid, a HNT főtitkára. KÖZÉRDEKŰ VÉDEKEZÉS A SZŐLŐÜLTETVÉNYEK VÉDELMÉBEN (portal.nebih.hu, július 26.) A Dunántúl 7 megyéjében összesen 80 hektár elhanyagolt szőlőterület döntően zártkertek és kiskertek gondozására, másodsorban felszámolására szólította fel a hatóság az érintett gazdákat. Az intézkedés célja, hogy elejét vegyék a szőlő aranyszínű sárgaság betegséget okozó Grapevine flavescence dorée FD phytoplasma (a továbbiakban: FD fitoplazma) fertőzés terjedésének. Bár a tulajdonosok többsége eleget tett a rá vonatkozó hatósági előírásoknak, a továbbra is gondozatlanul hagyott 20 hektáron közérdekű védekezés keretében szükséges kiirtani a tőkéket. A Badacsony-hegyen található 24 elhanyagolt ültetvény összterülete eléri a 6,4 hektárt, amelyből 1,2 hektáron már folyik a hatóság által elrendelt közérdekű védekezés. A szőlő aranyszínű sárgaságát okozó FD fitoplazmát szőlőn eddig a Dunántúlon, azon belül Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Baranya, Somogy, Veszprém és Fejér megyében azonosította a hatóság. A fertőzésre körülhatárolt területekre szigorú növényegészségügyi intézkedések vonatkoznak. Ezek célja a fertőzés felszámolása és a betegség terjedésének megakadályozása. Az FD fitoplazma önállóan és művelő eszközökkel nem terjed. Új területekre és ültetvényekbe fertőzött szaporítóanyaggal kerülhet. Ültetvényen belül, jellemzően kisebb távolságra a különféle kabócafajok terjesztik, azok szívogatásával kerül át az egészséges növényekbe. Az FD fenyegető, járványszerű betegséggé válásáért az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) Európába történő behurcolása felelős. A kórokozó elpusztítására nem áll rendelkezésre megfelelő növényvédelmi technológia, csak a kabócák ellen van lehetőség a növényvédő szeres védekezésre, ami a fertőzésre körülhatárolt területeken kötelező. A kórokozó elleni harcban kiemelt jelentőségű a gondozatlan területek felszámolása. Amennyiben a műveletlen terület a zárlati kórokozó miatt körülhatárolt területen van, az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény értelmében a közérdekű védekezést minden esetben elrendeli a hatóság. Az a földhasználó vagy tulajdonos, aki nem teljesíti a jogszabályban előírt védekezési kötelezettségét, utólag köteles megtéríteni a közérdekű védekezés költségeit, továbbá bírságot is kell fizetnie. Történelmi jelentőségű szőlőtermő vidékeink megóvása, valamint az ültetvényüket szakszerűen gondozó gazdák érdekeinek védelme közös ügyünk. Az elhanyagolt területek újbóli gondozásba vételével még mindig elkerülhető a kényszerű hatósági beavatkozás és a borsos bírság. Növénytermesztés 27
BOR NAGY DICSÉRETET KAPOTT A MAGYAR BOR SEGÍTETT A LIDL (napi.hu, július 29.) A Lidl korlátozott mennyiségben megvásárolható magyar borvariációi a hét közepétől kaphatók, és aki siet, elvihet egy kiváló palackot kevesebb, mint egy ötösért. Ezzel a címmel tudósít a brit Lidlnél megjelent árukollekcióról a The Sun. Az alcím szerint a magyar termékeket 5 8 font közötti áron kínálják (1700 2700 forint). A Lidl történetének legnagyobb kollekciójával állt elő Wine Cellar néven. Egész Európában gyorsan erősödik Magyarország hírneve lenyűgöző borainak köszönhetően és a mostani kínálatban olyan termékek is szerepelnek, amelyek először jutottak el a szigetországba. A vörösborok közül a Bolyki Indián nyárt emeli ki a tudósítás (ára hét font). Ez valami egyedit kínál és veszedelmesen itatja magát. Ugyanez a helyzet az öt fontért árult St. Stephen's Crown (Szent István Korona) Cabernet Sauvignonnal. Frissítő vörösek, egy kissé testesebbek, mint a Pinot Noir adott borszakértői jellemzést a magyar italokról Richard Bampfield, a Lidl UK Master of Wine címet viselő szakértője. A régió fehérborai édesebbek, legismertebb fajtájuk a Tokaji, amely szintén képviselteti magát a Lidl kollekciójában. Caroline Gilby, aki az áruházlánc Kelet-Európából származó borainak szakértője, a Grand Tokaji Late Harvest (ára nyolc font) természetes frissességét emeli ki, amelyet az édes szőlőszemeknek köszönhet. Az ital önmagában és aperitifként is kiválóan fogyasztható. A rozék sem maradhatnak el, élükön a világos, egyszerű Garamvári Lellei rozéjával, amely már 5,50-ért elvihető. Látva, hogy az idei nyár a rozék iránti kereslet megugrását hozta, jól teszik a vásárlók, ha minél előbb lecsapnak a magyar borra. A pezsgőborok híveit különleges ajánlat várja a kissé édes, de frissítő Sparkling Tokaji. Gilby egyetlen tőmondattal jellemzi a hét fontért kínált bort: fogyasztása egyfajta felfedezés. Európa középső régiójának népszerűsége gyorsan nőtt az elmúlt időszakban a borok piacán. A Lidl Hungary tavaly több mint hatmillió palack magyar bort értékesített a kontinens más piacain, ami duplája az egy évvel korábbi eladásoknak. A Wine Cellar kollekció 41 bora között német és osztrák italok is vannak. A cég Masters of Wine bírálói a gyűjtemény mindegyik italának legalább 80 pontot adtak 0 100 pontos értékelőskálájukon. DÍJNYERTES BOROKAT KÓSTOLTATNAK A NEGYED ÉVSZÁZADOS RENDEZVÉNYEN (sonline.hu, július 30.) Kenéz István, Balatonlelle polgármestere július 29-én nyitotta meg a július 28. és augusztus 6. között megrendezésre kerülő XXV. Balatonlellei Borhetet, amely a Borvidéki Borverseny díjátadó ünnepségével kezdődött. Összesen 40 gazda 167 fajta bort vitt el a mustrára, 28 arany- és 116 ezüstminősítést osztottak ki közöttük. Az aranyérmes borokra 13 borászat lehet büszke az idén. Közülük legeredményesebbnek a Bujdosó, a Garamvári és az IKON pincészetek bizonyultak. Bemutatták Somogy megye borát, amely a Pócz pincészet kakashegyi Chardonnay-ja, és a Somogyi Hírlap borát, amelyet a Hujber pincészet készített és nem más, mint egy frizante gyöngyöző bor. A dél-balatoni borok a Keszthelyen rendezett borversenyen is kiválóan szerepeltek legutóbb, a balatoni borok versenyében a díjak egyharmadát ez a régió kapta. 28 NAK Piaci és Árinformációk
BOR A fehérborok feldolgozói értékesítési ára Magyarországon (2016 2017) ezer HUF/hl 35 33 31 29 27 25 23 21 19 17 15 31. 33. 35. 37. 39. 41. 43. 45. 47. 49. 51. 1. 3. 5. 7. 9. 11. 13. 15. 17. 19. 21. 23. 25. 27. 29. 2016 2017 Földrajzi jelzés nélküli bor Oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott bor Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A belföldön termelt fehérborok feldolgozói értékesítési árának változása Magyarországon (HUF/hl) 2016. 30. hét 2017. 29. hét 2017. 30. hét 2017. 30. hét/ 2016. 30. hét (százalék) 2017. 30. hét/ 2017. 29. hét (százalék) Földrajzi jelzés nélküli bor 28 590 Oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott bor 25 106 25 510 26 550 105,8 104,1 = Adatvédelmi korlátok miatt nem közölhető adat. Megjegyzés: A feldolgozói értékesítési ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Növénytermesztés 29
BOR A vörös- és rozéborok feldolgozói értékesítési ára Magyarországon (2016 2017) 40 35 ezer HUF/hl 30 25 20 15 31. 33. 35. 37. 39. 41. 43. 45. 47. 49. 51. 1. 3. 5. 7. 9. 11. 13. 15. 17. 19. 21. 23. 25. 27. 29. 2016 2017 Földrajzi jelzés nélküli bor Oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott bor Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A belföldön termelt vörös- és rozéborok feldolgozói értékesítési árának változása Magyarországon (HUF/hl) 2016. 30. hét 2017. 29. hét 2017. 30. hét 2017. 30. hét/ 2016. 30. hét (százalék) 2017. 30. hét/ 2017. 29. hét (százalék) Földrajzi jelzés nélküli bor 28 901 Oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott bor 29 385 28 749 32 912 112,0 114,5 = Adatvédelmi korlátok miatt nem közölhető adat. Megjegyzés: A feldolgozói értékesítési ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) 30 NAK Piaci és Árinformációk
ERDŐGAZDÁLKODÁS AZ ASZÁLY MÁR A VADMADARAKAT IS FENYEGETI (magyarmezogazdasag.hu/körös-maros Nemzeti Park, július 27.) A Körös-Maros Nemzeti Park Kígyósi-puszta részterületén az idei év első felében nagyon kevés csapadék esett, ami komoly kihívás elé állította az itteni madárvilágot. A térségben az év első hat hónapjában mindössze 150-160 milliméternyi csapadék hullott, ami jóval kevesebb a szokásosnál. Június elejére eltűntek a pusztai vízállások, s a réteken is megszűntek a felszíni vizek. A Kígyósi-puszta több száz hektáros rétjei, legelői és zsombékosai teljesen kiszáradtak, emiatt számos madárfaj sikertelenül költött. Csupán a korán fészkelő fajoknál, például a tőkés récéknél és bíbiceknél volt néhány sikeres költés. ERDÉSZETI GÉNMEGŐRZÉSI PÁLYÁZAT: BENYÚJTHATÓ A KIFIZETÉSI IGÉNY (NAK, augusztus 1.) Az,,Erdészeti genetikai erőforrások megőrzése című, VP4-15.2.1.1-16 kódszámú pályázat kifizetési igényléseinek benyújtására 2017. évben augusztus 1. és augusztus 31. között van lehetőség. A pályázat keretében vissza nem térítendő támogatás igényelhető: In situ génmegőrzéshez: erdészeti génrezervátumok fenntartásához és magtermesztésre kijelölt törzsállományok fenntartásához. Ex situ génmegőrzéshez: juvenilis formában genotípus fenntartásához, oltvány formában genotípus fenntartása, faalakú formában utódnemzedék, származás, család fenntartásához és faalakú formában genotípus fenntartásához. Erdészeti faanyagtermelő növények törzsültetvényeihez: vegetatív szaporítású fajok, fajták szuperelit és elit fokozatú anyatelepeinek fenntartásához és generatív szaporítású fajok, fajták magtermesztő ültetvényeinek fenntartásához. A pályázati felhívás és a segédletek innen tölthetők le. IDÉN IS VERSENYRE HÍVJÁK A VIZSLÁS VADÁSZOKAT (NAK/OMVK, augusztus 1.) A 2016-ban újjáélesztett versenysorozat visszajelzései alapján, a tradíciók feltámasztására és legfőképpen a 2021. évi Vadászati Világkiállításra gondolva a vadászkamara ismét meghirdeti az országos vizslaversenyt. Az elsőkörös válogatók az OMVK területi szervezetei rendezésében zajlanak, ahonnan az első 3-3 kutya jut be a két regionális elődöntőbe, melyek időpontjai: szeptember 23. és október 7. A régiókból 8-8 kutya érkezik be az országos rendezvényre, ahol CACT cím is kiadásra kerül. A központi rendezvény időpontja 2017. október 14 15., helyszíne a VADEX Mezőföldi Zrt. Soponyai Ökoturisztikai Központja. A főversennyel kapcsolatos további részletekről, a megyei válogatókról érdeklődni az OMVK területi szervezeteinek kinológusainál lehet. Részletek a részvételi feltételekről és a bírálatról az OMVK honlapján. Növénytermesztés 31
TERMŐFÖLD ÉS VÍZGAZDÁLKODÁS MEGÚJUL A BALATONI NÁDGAZDÁLKODÁS (MTI-Eco/Magyar Mezőgazdaság, július 26.) A napokban elkészült a Balaton-parti beruházások hatósági engedélyezéséhez alapdokumentumnak számító új balatoni nádminősítési térkép, amely várhatóan ősztől válik hatályossá, év végéig pedig megszületik az első balatoni nádgazdálkodási terv. Az első-, másod- és harmadosztályú nádasok védelem alatt állnak, nem vághatók ki, míg a negyed- és ötödosztályú nádasok kivágása a környezetvédelmi és természetvédelmi hatóság bevonásával végzett egyedi vizsgálat után engedélyezhető. A nádgazdálkodás kidolgozása azért is vált szükségessé, mert a balatoni nádasok ma már nem tudnak maguktól megújulni, mivel a szabályozottá vált vízszint miatt nincs olyan jelentős vízszintingadozás és hullámtevékenység, ami a bomló szerves anyagot, törmeléket ki tudná öblíteni a nádasok belsejéből. Emiatt rothadás léphet fel, ami számos élőlény pusztulását okozhatja, a bűzös iszap keletkezése mellett. A nádgazdálkodási terv 20-25 évre készül. Fontos eleme az aratás, amit háromévente célszerű elvégezni egy-egy területen. A nádas egyharmadát természetvédelmi célokból érintetlenül hagyják, a többit vágásforgó rendszerben lenne célszerű aratni úgy, hogy háromévente minden nádasra sor kerüljön. 32 NAK Piaci és Árinformációk
TÁPANYAGELLÁTÁS ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁS SZENNYVÍZISZAP ÉS -KOMPOSZT FELHASZNÁLÁSÁHOZ (NAK, július 30.) Magyarországon csak engedéllyel rendelkezve lehet szennyvizet és szennyvíziszapot mezőgazdasági területen felhasználni. Az engedély legfeljebb 5 évig érvényes, amely meghosszabbítható. A felhasználási engedélyt a szennyvíztisztító mű üzemeltetője, a komposztáló telep üzemeltetője vagy a földhasználó kérelmezheti a terület fekvése szerint illetékes talajvédelmi hatóságnál, amelyek a megyei kormányhivatalok járási hivatalához tartoznak. A kérelemhez talajvédelmi tervet kell mellékelni, melynek tartalmaznia kell a terület talajának és talajvizének vizsgálati eredményeit. Emellett a szennyvíziszap, illetve a szennyvíziszapkomposzt összetételét is meg kell vizsgálni. Az engedélyhez szükséges részletes tájékoztató és a letölthető formanyomtatvány az alábbi linken érhető el. MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK 2017. JÚNIUS HAVI FORGALMA (AKI Statisztikai jelentések, A mezőgazdasági inputok havi forgalma, 2017/7. szám) A megfigyelt forgalmazók műtrágya-értékesítése 2017 júniusában az előző hónaphoz képest tovább csökkent, egyedül az NPK 15:15:15 képez kivételt, ennél a terméknél a forgalom megháromszorozódott. A műtrágyák értékesítési ára a tárgyhónapban a kereslet további csökkenésének hatására néhány százalékkal visszaesett, ez alól csak a kálium-klorid a kivétel, itt 2,2 százalékos áremelkedés volt tapasztalható, míg a többi terméké nem változott vagy 6-10 százalékkal lett alacsonyabb. Egyes műtrágyafélék értékesítési ára ÁFA nélkül (2016 2017) 200 180 160 ezer HUF/tonna 140 120 100 80 60 40 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. 2016 2017 Ammónium-nitrát (N34) Mészammonsalétrom (N27) Szuperfoszfát (P18-20,5) Kálium-klorid (K60) MAP (NP11:52) NPK 15:15:15 Megjegyzés: A témában friss adatokat előreláthatóan a NAK 34. heti Piaci és Árinformációk kiadványában talál. Forrás: AKI Agrárstatisztikai Információs Osztály adatgyűjtése alapján Növénytermesztés 33
VETŐMAG NE KOCKÁZTASSUK A NÖVÉNYI KÁROSÍTÓK BEHOZATALÁT! (agrotrend.hu/nébih, július 29.) A külföldi nyaralás során gyűjtött vagy vásárolt, bizonytalan eredetű növények, hajtások, magok és termések által veszélyes növényi károsítókat is behozhatunk Magyarországra, melynek komoly gazdasági következménye is lehet. Egy fertőzött növény akár már egyetlen tünetmentes hajtásáról is átterjedhet a károsító a hazai növényállományra. Ilyen lehet például az utóbbi néhány év egyik legveszélyesebb kórokozója, a Xylella fastidiosa baktérium, amelynek rohamos terjedése komoly fenyegetést jelent hazánk szőlőire, gyümölcsfáira és dísznövényeire is. A növényegészségügyi kockázat minimalizálása érdekében a Nébih és a NAV júliusban és augusztusban ellenőrzi a külföldről hazatérő utazók poggyászait a repülőtéren. 34 NAK Piaci és Árinformációk
NÖVÉNYVÉDELEM KRITIKUSSÁ VÁLT AZ AMERIKAI KUKORICABOGÁR RAJZÁSA (Nébih/nak.hu, augusztus 1.) A Nébih információi szerint az amerikai kukoricabogár intenzív rajzása és kártétele különösen szembetűnő Somogy megye egyes vidékein, a Tolna megyével határos részeken pedig erős biberágás tapasztalható. A kártevő jelenléte észlelhető Fejér megye egész területén, a kukorica- és napraforgótáblákon egyaránt. Zala megyében az állománykezelések ellenére is tömeges az imágók repülése, a nővirágzat fertőzöttsége virágonként 10-12 bogár mértékű, így a károkozás is látványos. A kártevő nagy gazdasági kárt okoz, ezért az idén is tapasztalható kártételi veszélyhelyzetben kiemelten fontos, hogy a gazdálkodók mielőbb végrehajtsák a fertőzött állomány kezelését! A jól időzített, szakszerű állománykezeléssel nem csak az amerikai kukoricabogár okozta idei közvetlen károk előzhetők meg, de a jövő évi lárvakártétel is eredményesen csökkenthető. MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK 2017. JÚNIUS HAVI FORGALMA (AKI Statisztikai jelentések, A mezőgazdasági inputok havi forgalma, 2017/7. szám) A növényvédő szerek forgalma is lecsökkent a megfigyelt hónapban az egy hónappal korábbihoz képest. A szárazabb, csapadékhiányos időszak nem kedvezett sem a gyomosodásnak, sem a kártevők és kórokozók terjedésének, így a forgalomcsökkenés mellett az értékesítési árak is valamelyest csökkentek, elsősorban a gombaölő szereké. Egyes rovarölő és gyomirtó szerek ára a kereslet visszaesése ellenére is néhány százalékkal emelkedett. Egyes növényvédő szerek értékesítési ára ÁFA nélkül (2016 2017) ezer HUF/liter 30 25 20 15 10 5 0 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. 2016 2017 LAUDIS 5 liter PULSAR 40 5 liter PICTOR SC 1 liter BISCAYA 3 liter Megjegyzés: A témában friss adatokat előreláthatóan a NAK 34. heti Piaci és Árinformációk kiadványában talál. Forrás: AKI Agrárstatisztikai Információs Osztály adatgyűjtése Növénytermesztés 35